—

a Stadtgemeinde Frohnleiten és a Gemeindebetriebe Frohnleiten GmbH képviseletében G. Eisenberger Rechtsanwalt,

—

az osztrák kormány képviseletében E. Riedl, meghatalmazotti minőségben,

—

az Európai Közösségek Bizottsága képviseletében W. Mölls és M. Konstantinidis, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EK 10., EK 12., EK 23., EK 25., EK 49. és EK 90. cikk értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet egyrészről a Stadtgemeinde Frohnleiten (Frohnleiten város) és a Gemeindebetriebe Frohnleiten GmbH (Frohnleiten kommunális üzeme), másrészről a Bundesminister für Land- und Forstwirtschaft, Umwelt und Wasserwirtschaft (a szövetségi mezőgazdasági, erdészeti, környezetvédelmi és vízügyi miniszter, a továbbiakban: miniszter) között Olaszországból származó hulladék Frohnleiten kommunális hulladéklerakójában való lerakásának adóztatása tárgyában folyamatban lévő eljárásban nyújtották be.

3

A 2001. december 28-i 2557/2001/EK bizottsági rendelettel (HL L 349., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 6. kötet, 378. o.) módosított, az Európai Közösségen belüli, az oda irányuló és az onnan kifelé történő hulladékszállítás felügyeletéről és ellenőrzéséről szóló, 1993. február 1-i 259/93/EGK tanácsi rendelet (HL L 30., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 2. kötet, 176. o., a továbbiakban: a 259/93 rendelet) 1. cikkének értelmében e rendeletet alkalmazni kell többek között a Közösségen belüli hulladékszállításra.

4

A 259/93 rendelet 3–5. cikke megállapítja az ártalmatlanításra szánt hulladék tagállamok közötti szállítása esetén követendő eljárást.

5

E rendelet 3. cikkének (1) bekezdése szerint, „[h]a a bejelentő ártalmatlanításra szánt hulladékot szándékozik egyik tagállamból egy másik tagállamba szállítani, […] akkor ezt bejelenti a rendeltetési ország illetékes hatóságának […]”.

6

E rendelet 4. cikkének (1) bekezdése, (2) bekezdésének a) és c) albekezdése, valamint (3) bekezdése a) albekezdésének i. pontja és b) albekezdésének i. pontja kimondja:

„(1)   A bejelentés kézhezvételekor a rendeltetési ország illetékes hatósága […] átvételi elismervényt küld a bejelentőnek […].

[…]

[…]

7

A szennyezett területek mentesítéséről szóló, 1989. június 7-i törvény (Altlastensanierungsgesetz, BGBl., 299/1989, a továbbiakban: ALSAG) 1. §-a szerint e törvény célja a szennyezett területek biztosításának és mentesítésének finanszírozása.

8

Az ALSAG 2. §-ának (1), (2), (3), (11), (13) és (14) bekezdése kimondja:

„(1)   A szennyezett terület olyan hulladéklerakó vagy szennyezett létesítmény, valamint az általa szennyezett talaj és talajvíz, amely – a veszélyértékelés eredményei szerint – jelentős veszélyt jelent az emberi egészségre vagy a környezetre. E törvény hatálya nem terjed ki a levegőbe történő kibocsátásból eredő szennyezésre.

(2)   A hulladéklerakó engedéllyel vagy anélkül végzett hulladéklerakás helyszíne.

(3)   A szennyezett létesítmény olyan létesítmény, amelyben környezetre veszélyes anyagokat használtak.

[…]

(11)   E szövetségi törvény alkalmazásában feltehetően szennyezett terület: a hulladéklerakó vagy a szennyezett létesítmény olyan behatárolható területe, amely korábbi hasznosítási módok miatt jelentős veszélyt jelenthet az emberi egészségre vagy a környezetre.

(13)   E szövetségi törvény alkalmazásában biztosítás: a környezet veszélyeztetésének megakadályozása, különösen a szennyezett területekről származó, az egészséget és a környezetet veszélyeztető káros anyagok esetleges nagyobb kibocsátásának megakadályozása.

(14)   E szövetségi törvény alkalmazásában mentesítés: a veszélyforrás eltávolítása vagy a környezetben bekövetkezett szennyezés megszüntetése.”

9

Az ALSAG 3. §-ában bevezetésre kerül az „Altlastenbeitrag”-nak (hulladéklerakást terhelő hozzájárulás) nevezett adó. E szakasz (1) bekezdésének 1. és 2. pontja, valamint (2) bekezdésének 1. pontja a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Az Altlastenbeitrag kiterjed a következőkre:

[…]

(2)   A hozzájárulás alól mentesül:

10

Az ALSAG 4. §-ának 1. pontja szerint különösen „a hulladéktároló vagy hulladéklerakó üzemeltetője” köteles Altlastenbeitragot fizetni.

11

Az ALSAG 5. §-a szerint az Altlastenbeitrag „kiszámításának alapja” a „hulladék bruttó súlynak megfelelő tömege. A bruttó súly a hulladék súlya, ideértve a csomagolást is”.

12

Az ALSAG 6. §-a határozza meg az Altlastenbeitrag „minden megkezdett tonna” utáni, euróban kifejezett összegét. E rendelkezés olyan tarifát határoz meg, amely a hulladék típusa, a lerakás időpontja és a hulladéklerakó felszereltsége szerint változik.

13

Az ALSAG 11. §-a szerint az Altlastenbeitragból származó bevételeket a szennyezett területek felderítésére és mentesítésére fordítják.

14

Az ALSAG 3. §-a (2) bekezdésének 1. pontjában említett, a feltehetően szennyezett területek nyilvántartására, valamint a szennyezett területek atlaszára vonatkozó szabályokat e törvény 13. §-a tartalmazza. E utóbbi rendelkezés előírja, hogy:

„(1)   A Landeshauptmann köteles tájékoztatni a szövetségi környezetvédelmi, ifjúsági és családügyi minisztert a feltehetően szennyezett területekről. A szövetségi környezetvédelmi, ifjúsági és családügyi miniszter feladata – a szennyezett területek nyilvántartásba vétele érdekében – az országban található feltehetően szennyezett területek nyilvántartásba vételének, felmérésének és értékelésének összehangolása a gazdasági ügyekért felelős szövetségi miniszterrel, valamint a szövetségi mezőgazdasági és erdészeti miniszterrel együttműködve, valamint a Landeshauptmann útján és a rendelkezésre álló eszközök alapján (a 12. § (2) bekezdése) kiegészítő vizsgálatok elrendelése, amennyiben ezek a feltehetően szennyezett területek nyilvántartásba vételéhez, felméréséhez és értékeléséhez, valamint az elsőbbségi osztályozáshoz szükségesek; ide tartoznak a megfigyelések is, amennyiben ezek a feltehetően szennyezett területek értékeléséhez azért szükségesek, mert a lefolytatott kiegészítő vizsgálatok alapján még nem lehetséges a végleges értékelés. A nyilvántartásba vétel során nyert adatokat és ismereteket az Umweltbundesamtnak [Szövetségi Környezetvédelmi Hivatal] kell megküldeni, amely azokat értékeli, és a feltehetően szennyezett területek nyilvántartásába (a 11. § (2) bekezdésének 2. pontja) felveszi.

(2)   A szövetségi környezetvédelmi, ifjúsági és családügyi miniszter feladata – a szennyezett területek nyilvántartásba vétele érdekében – a nyilvántartásba vett, feltehetően szennyezett területek veszélyességének felmérését szolgáló intézkedések összehangolása. A veszélyfelmérés alapján biztosítást, illetve mentesítést igénylő feltehetően szennyezett területeket szennyezett területként kell felvenni a szennyezett területek atlaszába (a 11. § (2) bekezdésének 2. pontja), amelyet az Umweltbundesamt vezet. […]”

15

A Verwaltungsgerichtshof szerint jellegüknél fogva kizárólag az Ausztriában fekvő területeket lehet felvenni a feltehetően szennyezett területek nyilvántartásába és a szennyezett területek atlaszába, mivel e nyilvántartások az Ausztriában fekvő szennyezett területek nyilvántartásba vételére szolgálnak, hogy előkészítsék e területek biztosítását vagy mentesítését. Ezen oknál fogva az ALSAG 3. §-a (2) bekezdésének 1. pontjában előírt, az Altlastenbeitrag alóli mentesség csak olyan hulladék esetében lehetséges, amely Ausztriában fekvő szennyezett vagy feltehetően szennyezett terület biztosításából vagy mentesítéséből származik.

16

A Gemeindebetriebe Frohnleiten GmbH, amelynek egyetlen tagja a Stadtgemeinde Frohnleiten, Frohnleiten kommunális hulladéklerakóját üzemelteti.

17

2001 negyedik negyedévében és 2002 első negyedévében több tonna Olaszországból származó aprított hulladékot raktak le ebben a hulladéklerakóban. A hulladék Ausztriába történő szállítását az osztrák hatóságok a 259/93 rendelet 3–5. cikkének megfelelően engedélyezték.

18

E hulladék Rovigo településen (Olaszország) található területről származott, amelynek mentesítését a szennyezett területek mentesítését célzó olasz terv nyilvánította szükségesnek, az 1997. február 5-i 22. törvényerejű rendelet (a 38. sz. GURI rendes melléklete, 1997. február 15.) 22. cikke és az olasz környezetvédelmi miniszter 1989. május 16-i rendelete (a 121. sz. GURI, 1989. május 26., 12. o.) alapján.

19

Az alapeljárás felperesei – mivel úgy ítélték meg, hogy e hulladékra ki kell terjednie az ALSAG 3. §-a (2) bekezdésének 1. pontja szerinti adómentességnek, ugyanis a hulladék szennyezett területről származik – e mentesség megállapítása érdekében kérelmet nyújtottak be a Bezirkshauptmannschaft Graz-Umgebunghoz (Graz és környékének járási közigazgatási hivatala, a továbbiakban: BH).

20

2004. május 11-i határozatában a BH úgy ítélte meg, hogy a kérdéses hulladék az ALSAG 3. §-a (2) bekezdésének 1. pontja értelmében mentesül az Altlastenbeitrag alól. Az osztrák szövetségi hatóságok fellebbezésére e határozatot a Landeshauptmann von Steiermark (Steierország tartományfőnöke, a továbbiakban: LH) 2004. november 30-i határozatával jóváhagyta. Mind a BH, mind pedig az LH úgy ítélte meg, hogy sérti az EK 90. cikket a szennyezett területek mentesítését vagy biztosítását célzó jogszerű intézkedésekből eredő, hulladékok közötti bármilyen olyan hátrányos megkülönböztetés, amely azon alapul, hogy a hulladék Ausztriából vagy más tagállamból származik-e.

21

2005. január 10-i határozatával a miniszter hatályon kívül helyezte az LH határozatát, és úgy határozott, hogy a kérdéses hulladékra ki kell terjednie az Altlastenbeitragnak, mivel a hulladék olyan területről származik, amely nem szerepel a feltehetően szennyezett területek nyilvántartásában vagy a szennyezett területek atlaszában. A miniszter szerint az Altlastenbeitragra nem kell alkalmazni az EK 90. cikket, mivel az nem a hulladékra mint olyanra kivetett adó, hanem tevékenységgel kapcsolatos adó. Ugyanis nem forgalomba hozatalra alkalmas árukat terhel, amelyeknek megemelné a költségét, és amelyek így hátrányos helyzetbe kerülnének az osztrák területen való értékesítés során, hanem minden olyan intézkedést terhelő adónak minősül, amelyek végleg lezárják az ilyen áruk életciklusát.

22

Az alapeljárás felperesei e miniszteri határozat ellen panaszt nyújtottak be a Verwaltungsgerichtshofhoz. Lényegében előadják, hogy az Altlastenbeitragra kiterjed az EK 90. cikk hatálya, és hogy e rendelkezést sértené, ha ezt az adót eltérő módon számítanák ki, aszerint hogy behozott termékeket vagy hasonló belföldi termékeket terhel-e, mivel az ilyen különbségtétel emelné a behozott termékek költségét.

23

A Verwaltungsgerichtshof megállapította, hogy az ALSAG környezetvédelmi politikai célkitűzéseket követ, vagyis a szennyezett területek biztosítását és mentesítését célozza. E politika végrehajtása szükségessé teszi a szennyezett területek helyszíni vizsgálatok révén történő előzetes meghatározását. Ezért kizárólag az osztrák területen fekvő területek alkalmasak az ALSAG értelmében vett szennyezett területekként való azonosításra. A Verwaltungsgerichtshof szerint ebből nem lehet arra következtetni, hogy az osztrák hatóságok kötelesek lemondani arról, hogy előnyben részesítsék az ilyen területekről származó hulladék hulladéklerakóban való lerakását. Nem következik a Bíróság ítélkezési gyakorlatából, hogy az ALSAG 3. §-a (2) bekezdésének 1. pontja szerinti adómentesség figyelmen kívül hagyja a közösségi jogot.

24

Azonban, mivel úgy ítélte meg, hogy a követett értelmezés nem zár ki minden kétséget, a Verwaltungsgerichtshof úgy határozott, hogy felfüggeszti az eljárást, és a Bíróság elé terjeszti a következő kérdést:

„Ellentétes-e az EK 10., EK 12., EK 23., EK 25., EK 49. vagy EK 90. cikkel az olyan nemzeti adórendelkezés, amely a hulladék lerakóhelyen történő elhelyezésére adót (Altlastenbeitrag [hulladéklerakást terhelő hozzájárulás]) vet ki, azonban ezen adó alól mentességet ír elő olyan hulladék elhelyezése esetén, amely bizonyíthatóan a szennyezett területek (feltehetően szennyezett vagy szennyezett területek) biztosítása vagy mentesítése során keletkezik, amennyiben e területek szerepelnek a törvényben előírt hatósági nyilvántartásokban (feltehetően szennyezett területek nyilvántartása vagy szennyezett területek atlasza), amelyekbe kizárólag belföldi területek jegyezhetők be, így az adómentesség csak olyan hulladék elhelyezése esetén lehetséges, amely belföldön található feltehetően szennyezett vagy szennyezett területekről származik?”

25

A kérdést előterjesztő bíróság kérdésének első részében arra keres választ, hogy az olyan nemzeti adó, mint az Altlastenbeitrag, az EK 23. és az EK 25. cikk értelmében behozatali vámmal azonos hatású díjnak, vagy pedig hátrányosan megkülönböztető – és így az EK 90. cikkel ellentétes – belső adónak minősül-e.

26

Bevezetésképpen emlékeztetni kell arra, hogy az EK-Szerződésnek az azonos hatású díjakra és a hátrányosan megkülönböztető belső adókra vonatkozó rendelkezéseit nem lehet együttesen alkalmazni, ily módon ugyanaz az intézkedés a Szerződés rendszerében nem tartozhat egyidejűleg e két csoportba (lásd különösen a C-90/94. sz. Haahr Petroleum ügyben 1997. július 17-én hozott ítélet [EBHT 1997., I-4085. o.] 19. pontját, a C-387/01. sz. Weigel-ügyben 2004. április 29-én hozott ítélet [EBHT 2004., I-4981. o.] 63. pontját, valamint a C-393/04. és C-41/05. sz. Air Liquide Industries Belgium egyesített ügyekben 2006. június 15-én hozott ítélet [EBHT 2006., I-5293. o.] 50. pontját).

27

Ami az EK 23. és az EK 25. cikket illeti, az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EK 23. és az EK 25. cikk szerinti vámmal azonos hatású díjnak minősül minden olyan pénzügyi teher, legyen az bármilyen csekély összegű, amelyet egyoldalúan vetnek ki – bármi legyen is az elnevezése és alkalmazásának módja –, valamint amely a határ átlépésének tényéből eredően sújtja az árukat, amennyiben az nem minősül a szó szoros értelmében vett vámnak (lásd különösen a fent hivatkozott Haahr Petroleum ügyben hozott ítélet 20. pontját, a C-213/96. sz. Outokumpu-ügyben 1998. április 2-án hozott ítélet [EBHT 1998; I-1777. o.] 20. pontját, a fent hivatkozott Weigel-ügyben hozott ítélet 64. pontját, valamint a fent hivatkozott Air Liquide Industries Belgium egyesített ügyekben hozott ítélet 51. pontját).

28

E meghatározásra tekintettel és az Altlastenbeitrag jellemzőiről szólva meg kell állapítani, hogy főszabály szerint bármilyen hulladék tartós lerakása esetén meg kell fizetni ezt az adót, függetlenül attól, hogy a hulladék Ausztriából vagy más tagállamból származik-e. Tehát az olyan adót, mint az Altlastenbeitrag, nem valamely határ átlépésének tényéből eredően szedik be.

29

Következésképpen az ilyen adó közösségi joggal való összeegyeztethetősége nem vizsgálható az EK 23. és az EK 25. cikk alapján.

30

Ami az EK 90. cikket illeti, e rendelkezés a Szerződés rendszerében kiegészíti a vámok és az azonos hatású díjak eltörléséről szóló rendelkezéseket. E rendelkezés célja, hogy szabályos versenyfeltételek mellett biztosítsa az áruk szabad mozgását a tagállamok között a védelem minden olyan formájának kiiktatásával, amely a más tagállamból származó termékekre vonatkozó hátrányosan megkülönböztető belső adó alkalmazásából eredhet (lásd különösen a fent hivatkozott Air Liquide Industries Belgium egyesített ügyekben hozott ítélet 55. pontját és a C-313/05. sz. Brzeziński-ügyben 2007. január 18-án hozott ítélet [EBHT 2007., I-513. o.] 27. pontját).

31

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EK 90. cikk hatálya alá tartoznak az általános belső adórendszer részét képező olyan pénzügyi terhek, amelyek rendszeresen, ugyanazon objektív szempontok alapján, származási helyüktől és rendeltetésüktől függetlenül vonatkoznak a termékcsoportokra (lásd a fent hivatkozott Air Liquide Industries Belgium egyesített ügyekben hozott ítélet 56. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

32

Először is meg kell vizsgálni, hogy az olyan adó, mint az Altlastenbeitrag, az EK 90. cikk szerinti belső adónak minősül-e.

33

E tekintetben meg kell állapítani, hogy az ilyen, nyilvánvalóan adójellegű hozzájárulás bármilyen hulladék hulladéklerakóban való tartós lerakását terheli, függetlenül attól, hogy a hulladék Ausztriából vagy más tagállamból származik-e.

34

Az osztrák kormány azonban azt állítja, hogy az Altlastenbeitrag nem tartozik az EK 90. cikk hatálya alá, mivel nem olyan adó, amely az e rendelkezés értelmében vett termékeket terhel. Ugyanis, mivel a hulladéklerakóban lerakott hulladék nem bír anyagi értékkel, az Altlastenbeitrag nem terhel forgalomba hozatalra alkalmas árukat, amelyek költségét ezen adó megemelhetné, és amely áruk hátrányos helyzetbe kerülhetnének belföldön való értékesítésük során.

35

Az osztrák kormány szerint az Altlastenbeitrag a hulladéklerakó üzemeltetője általi szolgáltatásnyújtást terheli, és e szolgáltatásnyújtás jellegétől függ. Hangsúlyozza különösen, hogy az ALSAG 6. §-a értelmében az adóterhet nem a lerakott hulladék természete, hanem a hulladékártalmatlanító létesítmények jellege és e létesítmények üzemeltetésének minősége határozza meg.

36

Nem helytálló az osztrák kormány érvelése, miszerint az ártalmatlanításra szánt hulladék forgalmi érték hiányában nem tartozik az EK 90. cikk értelmében vett „termék” fogalmába.

37

Egyrészről ugyanis a Bíróság a C-2/90. sz., Bizottság kontra Belgium, ún. „vallon hulladék”-ügyben 1992. július 9-én hozott ítéletének (EBHT 1992., I-4431. o.) 28. pontjában kimondta, hogy a hulladékokat – újra feldolgozható vagy újra fel nem dolgozható hulladékokat – termékeknek kell tekinteni, amelyeknek a forgalma az EK-Szerződés 30. cikkével (jelenleg, módosítást követően, EK 28. cikk) összhangban elvileg nem akadályozható meg.

38

Másrészről a Bíróság az említett ítélet 25. és 26. pontjában kifejtette, hogy az ártalmatlanításra szánt és sajátos kereskedelmi értékkel nem rendelkező hulladékok is – ártalmatlanításukkal vagy lerakásukkal kapcsolatos – kereskedelmi ügylet tárgyát képezhetik. Az e hulladékokat terhelő belső adó megnehezítheti vagy költségesebbé teheti e kereskedelmi ügyleteket azon gazdasági szereplő számára, aki e hulladékokat át kívánja adni, és így alkalmas arra, hogy e hulladékok szabad mozgásának rejtett korlátozása legyen, amely korlátozást az EK 90. cikk éppen meg kívánja szüntetni a behozott hulladékok hátrányos megkülönböztetése esetén.

39

El kell utasítani az osztrák kormány azon érvelését is, miszerint az olyan adó, mint az Altlastenbeitrag, nem terméket, hanem szolgáltatásnyújtást terhel.

40

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EK 90. cikket tágan kell értelmezni, hogy kiterjedhessen minden olyan adóeljárásra, amely akár közvetlenül, akár közvetve sértené a belföldi termékek és a behozott termékek közötti egyenlő bánásmódot. Az általa megfogalmazott tilalmat tehát minden olyan esetben alkalmazni kell, amikor valamely adó a belföldi termelés javára visszatarthatja a gazdasági szereplőket a többi tagállamból származó áruk behozatalától (a 20/76. sz. Schöttle-ügyben 1977. február 16-án hozott ítélet [EBHT 1977., 247. o.] 13. pontja, a 252/86. sz. Bergandi-ügyben 1988. március 3-án hozott ítélet [EBHT 1988., 1343. o.] 25. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat, valamint a C-45/94. sz. Ayuntamiento de Ceuta-ügyben 1995. december 7-én hozott ítélet [EBHT 1995., I-4385. o.] 29. pontja).

41

A Bíróság a fent hivatkozott Bergandi-ügyben, valamint a 317/86., 48/87., 49/87., 285/87., 363/87–367/87., 65/88. és 78/88–80/88. sz., Lambert és társai egyesített ügyekben 1989. március 15-én hozott ítéletében (EBHT 1989., 787. o.) kimondta, hogy az EGK-Szerződés 95. cikke (később az EK-Szerződés 95. cikke, jelenleg, módosítást követően, EK 90. cikk) az olyan belső adókra is alkalmazandó, amelyek a behozott termékek felhasználását terhelik, amennyiben e termékeket lényegében e felhasználásra szánják, és csak ennek érdekében hozzák be azokat.

42

Meg kell tehát állapítani, hogy az olyan adó, mint az Altlastenbeitrag, amelynek esetében az adóköteles esemény az ártalmatlanításra szánt hulladék hulladéklerakóban való tartós lerakásának ténye, kizárólag azon kereskedelmi ügyletet terheli, amelynek – az ártalmatlanítással kapcsolatos ügyletektől eltekintve – e hulladék még a tárgyát képezheti, és hogy ami a többi tagállamból származó, ezen adó hatálya alá tartozó hulladékot illeti, azt csak ezen ügylet érdekében hozzák be az adókivető tagállamba.

43

Továbbá, ahogyan a fent hivatkozott Schöttle-ügyben hozott ítélet 12–15. pontjából és a Haahr Petroleum ügyben hozott ítélet 38. és 40. pontjából kitűnik, az olyan adó, amely nem a terméket mint olyant, hanem a vállalkozás termékkel kapcsolatos meghatározott tevékenységét terheli, és amelyet különösen a szóban forgó termék súlya alapján számolnak ki, az EK 90. cikk hatálya alá tartozik, és amennyiben az adó azonnal megjelenik a belföldi és a behozott termék költségében, azt a behozott termékekre hátrányos megkülönböztetéstől mentesen kell alkalmazni.

44

A Bíróság ezt az ítélkezési gyakorlatot fejlesztette tovább azon áruk mozgásával összefüggésben, amelyek forgalmi értékkel bírnak, és alkalmasak arra, hogy az importáló tagállamban értékesítsék őket, és amelyek vonatkozásában a költségre való kihatás volt a megfelelő szempont annak értékelés során, hogy esetlegesen sor kerül-e az áruk szabad mozgásának korlátozására.

45

Ugyanakkor, amennyiben – ahogyan a Bíróság a jelen ítélet 42. pontjában emlékeztetett rá – az ártalmatlanításra szánt hulladékkal kapcsolatos kereskedelmi ügyletek kizárólag a hulladék ártalmatlanításával vagy lerakásával kapcsolatosak, úgy annak értékelése során, hogy esetlegesen korlátozzák-e ezen áruk szabad mozgását, azt kell megvizsgálni, hogy az adó kihat-e a gazdasági szereplő által a hulladék átvételéért fizetett árra.

46

E tekintetben meg kell állapítani mindenekelőtt, hogy a hulladéklerakó üzemeltetése nyilvánvalóan az ott lerakott hulladékkal kapcsolatos tevékenység, továbbá, noha a hulladéklerakó felszereltségének és üzemeltetésének minősége befolyásolja az Altlastenbeitrag kiszámítását, az ALSAG 5. és 6. §-ából kitűnik, hogy ezen adó a lerakott hulladék súlyától és jellegétől is függ, végül pedig, noha az adót a hulladéklerakó üzemeltetője fizeti meg, lehetősége van arra, hogy az adót beszámítsa a hulladékot lerakó gazdasági szereplővel szemben számlázott szolgáltatás költségébe.

47

Következésképpen az olyan adó, mint az Altlastenbeitrag, az EK 90. cikk szerinti olyan belső adónak minősül, amely közvetve a lerakott hulladékot terheli.

48

Másodszor meg kell vizsgálni, hogy az olyan belső adó, mint az Altlastenbeitrag, az EK 90. cikkel ellentétes hátrányos megkülönböztetést eredményez-e.

49

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint akkor beszélhetünk az EK 90. cikk első bekezdésének megsértéséről, ha a behozott terméket és a hasonló belföldi terméket terhelő adót másképp, illetve más eljárás szerint kell kiszámolni, ami – még ha csak bizonyos esetekben is – a behozott termék magasabb adóztatásához vezet (a C-152/89. sz., Bizottság kontra Luxemburg ügyben 1991. június 26-án hozott ítélet [EBHT 1991., I-3141. o.] 20. pontja, a fent hivatkozott Weigel-ügyben hozott ítélet 67. pontja és a fent hivatkozott Brzeziński-ügyben hozott ítélet 29. pontja).

50

Ebből következik, hogy valamely adózási rendszer csak akkor tekinthető az EK 90. cikkel összeegyeztethetőnek, ha az jellegénél fogva minden esetben alkalmas annak kiküszöbölésére, hogy a behozott termékekre a belföldi termékeknél nagyobb adóteher nehezedjen, következésképpen semmilyen esetben sem jár megkülönböztető hatással (a fent hivatkozott Bizottság kontra Luxemburg ügyben hozott ítélet 21–25. pontja, a fent hivatkozott Haahr Petroleum ügyben hozott ítélet 34. pontja, a C-375/95. sz., Bizottság kontra Görögország ügyben 1997. október 23-án hozott ítélet [EBHT 1997., I-5981. o.] 29. pontja, a C-68/96. sz. Grundig Italiana ügyben 1998. június 17-én hozott ítélet [EBHT 1998., I-3775. o.] 12. pontja és a fent hivatkozott Brzeziński-ügyben hozott ítélet 40. pontja).

51

Annak értékelése során, hogy valamely adórendszer hátrányosan megkülönböztető jellegű-e, vagy sem, nemcsak az adók mértékét, hanem az adóalapot és a különböző adók beszedésének szabályait is figyelembe kell venni (az 55/79. sz., Bizottság kontra Írország ügyben 1980. február 27-én hozott ítélet [EBHT 1980., 481. o.] 8. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat, a C-327/90. sz., Bizottság kontra Görögország ügyben 1992. május 12-én hozott ítélet [EBHT 1992., I-3033. o.] 11. pontja, valamint a fent hivatkozott Grundig Italiana ügyben hozott ítélet 13. pontja).

52

Az olyan nemzeti rendelkezés, mint az ALSAG 3. §-a (2) bekezdésének 1. pontja, amely bizonyos belföldi termékek esetében lehetővé teszi a belső adó alóli mentességet, azonban kizárja ebből a behozott termékeket, bizonyos esetekben ahhoz vezethet, hogy a belföldi terméket terhelő adónál magasabb adó terheli a behozott terméket. Az ilyen rendelkezés tehát főszabály szerint ellentétes az EK 90. cikkben foglalt hátrányos megkülönböztetés tilalmával (lásd e tekintetben a C-212/96. sz. Chevassus-Marche-ügyben 1998. február 19-én hozott ítélet [EBHT 1998., I-743. o.] 26. pontját).

53

Az osztrák kormány azonban úgy érvel, hogy az EK 90. cikkel nem ellentétes ez az adó, mivel az osztrák szabályozás nem vezet be semmilyen, hasonló helyzetek közötti egyenlőtlen bánásmódot. Az Altlastenbeitrag célja a szennyezett területek biztosításának és mentesítésének finanszírozása. Az ALSAG 3. §-a (2) bekezdésének 1. pontja szerinti adómentesség ugyanezt a célt szolgálja. Az ilyen cél feltételezi a szennyezett területek helyszíni vizsgálatok révén történő előzetes meghatározását, amit csak osztrák területen lehet elvégezni. Objektív különbség van tehát az osztrák területek és a többi tagállamban fekvő területek között, mivel csak az előbbiek határozhatók meg.

54

Objektív különbség áll fenn aszerint is, hogy valamely terület mentesítése és a hulladék ártalmatlanítása ugyanabban a tagállamban vagy két különböző tagállamban történik-e, ami kizár mindenféle hátrányos megkülönböztetést eredményező eltérő bánásmódot. Valamely tagállam nem köteles a másik tagállam területén bekövetkező tényeket a saját területén bekövetkező hasonló tényekkel azonos módon kezelni, feltéve hogy nem különbözteti meg hátrányosan a gazdasági szereplőket állampolgárságuk alapján. A szóban forgó esetben az ALSAG 3. §-a (2) bekezdésének 1. pontja szerinti adómentesség olyan szempont – valamely osztrák szennyezett terület mentesítésének végrehajtása – alapján alkalmazandó, amely objektív és nem hátrányosan megkülönböztető. Ezen adómentesség nem hagyja figyelmen kívül az EK 90. cikket, mivel nem különbözteti meg hátrányosan a többi tagállamból származó árukat.

55

Ezen érveket el kell utasítani.

56

Először is, noha az állandó ítélkezési gyakorlat kimondja, hogy a közösségi jog fejlődésének jelenlegi állapotában nem korlátozza a tagállamok azon szabadságát, hogy objektív szempontok alapján olyan adórendszert vezessenek be, amely különbséget tesz bizonyos, akár az EK 90. cikk első bekezdése szerinti hasonló termékek között, e különbségtétel kizárólag akkor egyeztethető össze a közösségi joggal, ha olyan célok elérésére irányul, amelyek maguk is megfelelnek a Szerződés és a másodlagos jog által támasztott követelményeknek, és ha a részletes szabályok alkalmasak arra, hogy megelőzzék a más tagállamokból származó import – közvetlen vagy közvetett – hátrányos megkülönbözetésének és a versenyhelyzetben lévő belföldi termékek védelmének minden formáját (a fent hivatkozott Outokumpu-ügyben hozott ítélet 30. pontja, valamint a C-290/05. és C-333/05. sz. Nádasdi és Németh egyesített ügyekben 2006. október 5-én hozott ítélet [EBHT 2006., I-10115. o.] 51. pontja).

57

Ahogyan a Bíróság a jelen ítélet 52. pontjában hangsúlyozta, az olyan nemzeti rendelkezés, mint az ALSAG 3. §-a (2) bekezdésének 1. pontja, bizonyos esetekben ahhoz vezethet, hogy a belföldi terméket terhelő adónál magasabb adó terheli a behozott terméket. Az ilyen rendelkezés még akkor sem lenne összeegyeztethető az EK 90. cikkel, ha feltételeznénk, hogy a hulladékkal szennyezett belföldi területek mentesítésének célkitűzése összeegyeztethető a Szerződés és a másodlagos jog által támasztott követelményekkel.

58

Továbbá az osztrák kormány érveit akkor is el kell utasítani, ha feltételezzük, hogy azokat úgy kell értelmezni, hogy megkérdőjelezik a többi tagállamból behozott hulladék és az osztrák területen keletkezett hulladék közötti hasonlóságot.

59

Egyrészről a hulladéklerakóban való tartós lerakás révén hasonlóan ártalmatlanításra szánt hulladékok – földrajzi származásuktól eltekintve – nyilvánvalóan hasonló termékek. Hangsúlyozni kell különösen, hogy az ALSAG 3. §-a (2) bekezdésének 1. pontja szerinti adómentesség nem tesz semmilyen különbséget a hulladéklerakóban lerakott hulladékok között azok veszélyessége vagy egyéb jellemzői szerint.

60

Másrészről nemleges választ kell adni arra a kérdésre, hogy a belföldi hulladék és a többi tagállamból behozott hulladék közötti származásbeli különbség elegendő-e annak kizárására, hogy a hulladékok az EK 90. cikk értelmében hasonlóak legyenek.

61

A fent hivatkozott „vallon hulladék”-ügyben hozott ítélet 34. és 35. pontjában a Bíróság megállapította a hulladékok sajátos jellegét azon tény alapján, hogy a környezeti károk elsődlegesen a forrásuknál történő elhárításának elve értelmében, amely elv összhangban van a földrajzi közelség és az önellátás elvével, a hulladékokat a keletkezési helyükhöz lehető legközelebb kell ártalmatlanítani annak érdekében, hogy szállításukat a lehető legkisebb mértékre lehessen korlátozni. A Bíróság ugyanezen ítélet 36. pontjában ebből arra következtet, hogy figyelemmel a különböző helyeken keletkezett hulladékok közötti eltérésekre, valamint a hulladékok és a keletkezési helyük közötti kapcsolatra, az olyan nemzeti szabályozás, amely eltérően kezeli a belföldön keletkezett és a többi tagállamból származó hulladékokat, nem hátrányosan megkülönböztető.

62

E megállapítás azonban kizárólag azon nem veszélyes hulladékokra vonatkozik, amelyekre nem terjed ki a veszélyes hulladékok országhatárokat átlépő szállításának az Európai Közösségen belüli felügyeletéről és ellenőrzéséről szóló, 1984. december 6-i 84/631/EGK tanácsi irányelv (HL L 326., 31. o.) hatálya.

63

A fent hivatkozott „vallon hulladék”-ügyben hozott ítélet óta a közösségi jogalkotó elfogadta a 259/93 rendeletet, amely hatályon kívül helyezte a 84/631 irányelvet, és annak helyébe lépett, kiterjesztve a bevezetett rendszert valamennyi – veszélyes és nem veszélyes – hulladékra, az e rendelet 1. cikkében kimerítően felsorolt bizonyos meghatározott hulladéktípusok kivételével.

64

A Bíróság megállapította, hogy a 259/93 rendeletben a hulladékok tagállamok közötti szállításával kapcsolatban rögzített feltételeket és eljárásokat a környezet védelmének biztosítására törekedve és a környezeti politika olyan céljaira tekintettel fogadták el, mint a közelség elve, a hasznosítás elsőbbségének elve, a közösségi és nemzeti szintű önellátás elve (a C-187/93. sz., Parlament kontra Tanács ügyben 1994. június 28-án hozott ítélet [EBHT 1994., I-2857. o.] 21. és 22. pontja, valamint a C-324/99. sz. DaimlerChrysler-ügyben 2001. december 13-án hozott ítélet [EBHT 2001., I-9897. o.] 41. pontja).

65

A Bíróság kimondta továbbá, hogy a 259/93 rendelet a környezetvédelem biztosítása végett harmonizált módon, közösségi szinten szabályozza a hulladékszállítás kérdését (a fent hivatkozott DaimlerChrysler-ügyben hozott ítélet 42. pontja).

66

E rendelet 4. cikke (3) bekezdése a) albekezdésének i. pontja és b) albekezdésének i. pontja kimondja különösen, hogy a földrajzi közelség és az önellátás elvének közösségi és nemzeti szinten történő megvalósítása érdekében a rendeltetési tagállam hatóságai olyan intézkedéseket foganatosíthatnak, amelyekkel általában vagy részben tiltják a hulladékszállítást, vagy rendszeresen kifogást emelnek ellene, illetve kellően indokolt kifogásokat emelhetnek a tervezett hulladékszállítással szemben.

67

Ebből következik, hogy amennyiben valamely tagállam lemondott a 259/93 rendelet 4. cikke (3) bekezdése a) albekezdésének i. pontja szerinti olyan intézkedések foganatosításáról, amelyekkel általában vagy részben tiltja a hulladékszállítást, vagy rendszeresen kifogást emel ellene, és az adott hulladékszállítással kapcsolatban nem emelt ugyanezen bekezdés b) albekezdésének i. pontja szerinti, kellően indokolt kifogást sem, a tagállam nem vezethet be a földrajzi közelség és az önellátás elvének közösségi és nemzeti szinten történő megvalósítására hivatkozva megszorításokat vagy korlátozásokat a szállított hulladék e tagállam területén való szabad mozgásával kapcsolatosan (lásd e tekintetben – a 84/631 irányelvvel kapcsolatosan – a fent hivatkozott „vallon hulladék”-ügyben hozott ítélet 20. és 21. pontját).

68

Ez valósul meg akkor, amikor – ahogyan az alapeljárásban is – valamely tagállam hatóságai a 259/93 rendelet 3–5. cikkének megfelelően engedélyezik a területükön valamely másik tagállamból származó hulladék szállítását.

69

Egyébként a fent hivatkozott „vallon hulladék”-ügyben hozott ítélet 34–36. pontja nem valamely adózási intézkedésnek az EGK-Szerződés 95. cikke alapján történő vizsgálatára vonatkozott, hanem arra vonatkozó érvelés részét képezte, hogy az EGK-Szerződés 30. cikke (később az EK-Szerződés 30. cikke, jelenleg, módosítást követően, EK 28. cikk) értelmében a hulladék szabad mozgását akadályozó nemzeti intézkedés igazolható-e a környezet védelme által támasztott feltétlenül érvényesítendő követelménnyel (lásd a fent hivatkozott „vallon hulladék”-ügyben hozott ítélet 29–34. pontját).

70

Végül az osztrák kormány által hivatkozott azon érvet illetően, miszerint a többi tagállam területén gyakorlatilag lehetetlen meghatározni a szennyezett vagy feltehetően szennyezett területeket, emlékeztetni kell arra, hogy a gyakorlati nehézségek nem alkalmasak arra, hogy igazolják hátrányosan megkülönböztető jellegű belső adók kivetését a másik tagállamokból származó árukra (a fent hivatkozott Bizottság kontra Görögország ügyben 1997. október 23-án hozott ítélet 47. pontja és az Outokumpu-ügyben hozott ítélet 38. pontja).

71

Noha igaz, hogy az osztrák hatóságok számára különösen nehéz lehet megbizonyosodni arról, hogy a többi tagállamban fekvő területek, ahonnan az Ausztriába behozott hulladék származik, megfelelnek-e az alapügyben kérdéses osztrák jogszabályban előírt, szennyezett vagy feltehetően szennyezett területté minősítés feltételeinek, meg kell jegyezni, hogy e jogszabály nem teszi lehetővé azt sem, hogy az importőr ezt bizonyítsa annak érdekében, hogy megkapja a szennyezett vagy feltehetően szennyezett osztrák területekről származó hulladék esetében alkalmazott adómentességet (lásd e tekintetben a fent hivatkozott Outokumpu-ügyben hozott ítélet 39. pontját).

72

Ezenkívül, noha az EK 90. cikk főszabály szerint nem kötelezi a tagállamokat arra, hogy eltöröljék a belső jog által létrehozott, a belföldi termékeket terhelő belső adók közötti, objektív módon igazolható különbségtételt, abban az esetben megköveteli ezt, amikor e különbségtétel eltörlése az egyetlen módja a behozott termékek közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetése elkerülésének (a 21/79. sz., Bizottság kontra Olaszország ügyben 1980. január 8-án hozott ítélet [EBHT 1980., 1. o.] 16. pontja és a fent hivatkozott Outokumpu-ügyben hozott ítélet 40. pontja).

73

A fenti megfontolásokra tekintettel az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés első részére adandó válasz az, hogy az EK 90. cikk első bekezdésével ellentétes az olyan nemzeti adórendelkezés, mint az ALSAG 3. §-a (2) bekezdésének 1. pontja, amely a hulladék belföldi hulladéklerakókban való tartós lerakását terhelő adó alól mentességet biztosít a belföldi szennyezett vagy feltehetően szennyezett területek mentesítése vagy biztosítása során keletkező hulladék lerakása esetén, az adómentességből azonban kizárja a többi tagállamban fekvő területek mentesítése vagy biztosítása során keletkező hulladék lerakását.

74

Tekintettel a Bíróság által az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés első részére adott válaszra, nem szükséges értelmezni az EK 10., EK 12. és EK 49. cikket.

75

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott:

Az EK 90. cikk első bekezdésével ellentétes az olyan nemzeti adórendelkezés, mint a szennyezett területek mentesítéséről szóló, 1989. június 7-i törvény (Altlastensanierungsgesetz) 3. §-a (2) bekezdésének 1. pontja, amely a hulladék belföldi hulladéklerakókban való tartós lerakását terhelő adó alól mentességet biztosít a belföldi szennyezett vagy feltehetően szennyezett területek mentesítése vagy biztosítása során keletkező hulladék lerakása esetén, az adómentességből azonban kizárja a többi tagállamban fekvő területek mentesítése vagy biztosítása során keletkező hulladék lerakását.