–

a Societatea Naţională de Transport Feroviar de Călători (SNTFC) „CFR Călători” SA képviseletében T. Preoteasa, meghatalmazotti minőségben,

–

a román kormány képviseletében E. Gane, A. Rotăreanu és A. Wellman, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében A. Biolan, P. Němečková és J. Samnadda, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az információs társadalomban a szerzői és szomszédos jogok egyes vonatkozásainak összehangolásáról szóló, 2001. május 22‑i 2001/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2001. L 167., 10. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 230. o.; helyesbítés: HL 2008. L 314., 16. o., HL 2014. L 10., 32. o.) 3. cikkének értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmeket két olyan jogvitában terjesztették elő, amelyek közül az első, a C‑775/21. sz. ügy, a Blue Air Aviation SA (a továbbiakban: Blue Air) és az UCMR – ADA Asociaţia pentru Drepturi de Autor a Compozitorilor (a továbbiakban: UCMR – ADA) között a Blue Air által zeneműveknek utasszállító légi járművek fedélzetén háttérzeneként történő sugárzása után az UCMR – ADA részére történő díjfizetés kötelezettsége tárgyában folyt, a második pedig, a C‑826/21. sz. ügy, az Uniunea Producătorilor de Fonograme din România (UPFR) és a Societatea Naţională de Transport Feroviar de Călători (SNTFC) „CFR Călători” SA (a továbbiakban: CFR) között, zeneművek nyilvánossághoz közvetítésére is használható, vonatok fedélzetén található berendezések rendelkezésre bocsátása címén történő díjfizetés kötelezettsége tárgyában.

3

A Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) Genfben (Svájc) 1996. december 20‑án elfogadta a WIPO Szerzői Jogi Szerződését (a továbbiakban: WCT), amelyet a WIPO Szerzői Jogi Szerződésének és a WIPO Előadásokról és Hangfelvételekről szóló Szerződésének az Európai Közösség nevében történő jóváhagyásáról szóló, 2000. március 16‑i 2000/278/EK tanácsi határozat (HL 2000. L 89., 6. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 33. kötet, 208. o.) hagyott jóvá, és amely az Európai Unió tekintetében 2010. március 14‑én lépett hatályba (HL 2010. L 32., 1. o.).

4

A WCT‑nek „A nyilvánossághoz közvetítés joga” című 8. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Nem csorbítva a[z irodalmi és a művészeti művek védelméről szóló, 1886. szeptember 9‑én Bernben aláírt] Berni Egyezmény [Párizsban, 1971. július 24‑én felülvizsgált szöveg] 11. cikkének (1)ii. pontját, 11a. cikkének (1)i. és (ii) pontját, 11b. cikkének (1)ii. pontját, 14. cikkének (1)ii. pontját és 14a. cikkének (1) bekezdését, az irodalmi és művészeti alkotások szerzőinek kizárólagos joga, hogy műveiket vezeték útján vagy bármely más eszközzel vagy módon a nyilvánossághoz közvetítsék, és hogy erre másnak engedélyt adjanak, ideértve a műveiknek a nyilvánosság számára oly módon történő hozzáférhetővé tételét, hogy a közönség tagjai az említett művekhez való hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhassák meg.”

5

A WCT‑re vonatkozó közös nyilatkozatokat a WIPO diplomáciai konferenciája 1996. december 20‑án fogadta el.

6

A WCT 8. cikkével kapcsolatos közös nyilatkozat szövege a következő:

„A nyilvánossághoz közvetítéshez szükséges anyagi eszközök rendelkezésre állása önmagában nem jelent e Szerződés vagy [az irodalmi és művészeti művek védelméről szóló, 1886. szeptember 9‑én Bernben aláírt egyezmény [Párizsban, 1971. július 24‑én felülvizsgált szöveg] 1979. szeptember 28‑i módosítást követő változatának értelmében nyilvánossághoz közvetítést. […]”

7

A 2001/29 irányelv (1), (4), (6), (7), (9), (10), (23) és (27) preambulumbekezdése értelmében:

[…]

[…]

[…]

[…]

[…]

[…]”

8

Ezen irányelvnek „A művek nyilvánossághoz közvetítésének, valamint a védelem alatt álló egyéb teljesítmények nyilvánosság számára történő hozzáférhetővé tételének joga” című 3. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A tagállamok a szerzők számára kizárólagos jogot biztosítanak műveik vezetékes vagy vezeték nélküli nyilvánossághoz közvetítésének engedélyezésére, illetve megtiltására, beleértve az oly módon történő hozzáférhetővé tételt is, hogy a nyilvánosság tagjai a hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhatják meg.

(2)   A tagállamok biztosítják a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tétel engedélyezésének, illetve megtiltásának kizárólagos jogát akár vezetékes akár vezeték nélküli, illetve oly módon történő hozzáférhetővé tétel esetében is, amikor a nyilvánosság tagjai a hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhatják meg:

(3)   Az (1) és a (2) bekezdésben foglalt jogok nem merülnek ki a nyilvánossághoz közvetítés vagy a nyilvánosság számára történő hozzáférhetővé tétel egyetlen, e cikkben említett cselekménye révén sem.”

9

A bérleti jogról és a haszonkölcsönzési jogról, valamint a szellemi tulajdon területén a szerzői joggal szomszédos bizonyos jogokról [helyesen: a szellemi tulajdon területén a bérleti jogról, a haszonkölcsönzési jogról és a szerzői joggal szomszédos bizonyos jogokról] szóló, 2006. december 12‑i 2006/115/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek (HL 2006. L 376., 28. o.) „A nyilvánossághoz történő közvetítés és sugárzás” című 8. cikke, a (2) bekezdésében a következőket írja elő:

„A tagállamok biztosítják azt a jogot, amelynek célja, hogy a felhasználó egy egyszeri méltányos díjat fizessen a hangfelvétel kereskedelmi célú nyilvánosságra hozatala, illetve e hangfelvétel példányának [helyesen: többszörözött példányának] vezeték nélküli sugárzása vagy egyéb módon a nyilvánossághoz közvetítése esetén, valamint hogy ezen díjat az érintett előadóművészek és hangfelvétel‑előállítók között felosszák. Az előadóművészek és a hangfelvétel‑előállítók közötti megállapodás hiányában a tagállamok meghatározhatják a feltételeket, amelyek alapján közöttük a díj felosztásra kerül.”

10

A Legea nr. 8/1996 privind dreptul de autor și drepturile conexét (a szerzői és szomszédos jogokról szóló 8/1996. sz. törvény, Monitorul Oficial al României, I. rész, 1996. március 26‑i 60. száma) több alkalommal is módosították, többek között a 285/2004. sz. törvénnyel (Monitorul Oficial al României, I. rész, 2004. június 30‑i 587. száma) (a továbbiakban: 8/1996. sz. törvény). E törvény releváns rendelkezései az alapjogvitákra alkalmazandó változatukban kerülnek átvételre.

11

A 8/1996. sz. törvény 13. cikke a következőképpen rendelkezik:

„A mű felhasználása a szerző számára különböző kizárólagos vagyoni jogokat keletkeztet, amelyek lehetővé teszik számára, hogy engedélyezze vagy megtiltsa a következőket:

[…]

[…]”

12

E törvény 15. cikke (1) bekezdésének szövege a következő:

„Nyilvánossághoz közvetítésnek minősül a műnek közvetlenül vagy bármilyen technikai eszköz útján, a nyilvánosság számára nyitva álló helyen vagy más olyan helyen történő bármely közvetítése, amely egy család szokásos rokoni és ismeretségi körét meghaladó számú személy befogadására alkalmas, ideértve a színpadi fellépéseket, felolvasásokat, illetve a mű nyilvánosság előtti előadásának vagy közvetlen bemutatásának bármely más módját, képzőművészeti vagy iparművészeti művek, fényképek és építészeti alkotások kiállítását, mozifilmek és más audiovizuális alkotások nyilvános vetítését, beleértve a digitális műalkotásokét is, a nyilvános helyen hang‑ vagy audiovizuális felvételek révén történő bemutatást, valamint valamely, élő adásban sugárzott mű nyilvános helyen bármely eszközzel történő bemutatását. Hasonlóképpen nyilvánossághoz közvetítésnek minősül a mű bármely, vezetékes vagy vezeték nélküli közvetítése a nyilvánosság számára történő hozzáférhetővé tétel útján, ideértve az interneten vagy más informatikai hálózaton keresztüli közvetítést is, oly módon, hogy a nyilvánosság minden tagja az általa egyénileg megválasztott helyen és időpontban tud hozzáférni a műhöz.

[…]”

13

Az említett törvény 105. cikke (1) bekezdésének f) pontja értelmében:

„[…] A hangfelvételek előállítójának kizárólagos vagyoni joga, hogy engedélyezze, illetve megtiltsa az alábbiakat:

[…]

14

Ugyanezen törvény 1065. cikke előírja:

„(1)   A művészek, előadóművészek és hangfelvétel‑előállítók egyszeri és méltányos díjazásra jogosultak a kereskedelmi célból kiadott hangfelvételek kereskedelmi célú közvetlen vagy közvetett felhasználásáért, illetve azok sugárzásáért vagy más nyilvánossághoz közvetítési eszközön keresztül történő ismételt bemutatáséért.

(2)   E díjazás összegét a 131., 131.1 et 131.2. cikkben meghatározott eljárással összhangban, különféle módszerek révén határozzák meg.”

15

A 8/1996. sz. törvény 123. cikkének (1)–(3) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A szerzői jogok és a szomszédos jogok jogosultjai a jelen törvény által elismert jogaikat személyesen, vagy meghatalmazás alapján, közös jogkezelő szervezetek útján gyakorolhatják, a jelen törvényben meghatározott feltételek szerint.

(2)   A szerzői jogok közös kezelése csak a korábban nyilvánosságra hozott művek esetében lehetséges, a szomszédos jogok közös kezelése pedig csak a korábban rögzített vagy sugárzott előadások, valamint a korábban nyilvánosságra hozott hangfelvételek vagy videofelvételek esetében végezhető.

(3)   A szerzői jogok vagy a szomszédos jogok jogosultjai az e törvényben elismert vagyoni jogokat nem ruházhatják át közös jogkezelő szervezetekre.”

16

E törvény 1231. cikke, az (1) bekezdésének e) és f) pontjában a következőket írja elő:

„Kötelező a közös jogkezelés a következő jogok gyakorlása során:

[…]

17

Az említett törvény 130. cikke (1) bekezdése a) és b) pontjának szövege a következő:

„A közös jogkezelő szervezetek kötelesek:

18

Ugyanezen törvény 131. cikkének (1) bekezdése értelmében:

„A megtárgyalás kezdeményezése érdekében a közös jogkezelő szervezeteknek kérelmet kell benyújtaniuk [az Oficiul Român pentru Drepturile de Autorhoz (román szerzői jogi hivatal)] a 130. cikk (1) bekezdése a) pontjának megfelelően a megtárgyalásra javasolt módszerek kíséretében.

[…]”

19

A 8/1996. sz. törvény 1311. cikkének (1)–(3) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A módszereket a közös jogkezelő szervezetek és a 131. cikk (2) bekezdésének b) pontjában említett képviselők tárgyalják meg […]

(2)   A közös jogkezelő szervezetek a felhasználók ugyanazon kategóriájától átalánydíjat vagy arányos díjazást számíthatnak fel, amelyet a felhasználó azon bevételei alapján számítanak ki, amelyet a felhasználó abból a tevékenységből szerez, amelynek keretében a repertoárt felhasználják, például: műsorsugárzás, vezetékes továbbközvetítés vagy nyilvánossághoz közvetítés, figyelembe véve a felhasználók és a közös jogkezelő szervezetek közötti tárgyalások eredményeivel kapcsolatos európai gyakorlatot. A műsorsugárzási tevékenység esetében az arányos díjakat differenciált alapon, a közösen kezelt repertoár e tevékenység keretében való felhasználásával egyenes arányban, bevétel hiányában pedig a felhasználás során felmerült kiadásokkal arányosan kell meghatározni.

(3)   A (2) bekezdésben említett átalánydíj vagy arányos díj csak akkor és annyiban kérhető, ha és amennyiben a felhasználás olyan művekre vonatkozik, amelyek tekintetében a szerzői vagy szomszédos jogok továbbra is jogszabályi védelemben részesülnek.

[…]”

20

E törvény 1312. cikkének (2) bekezdése szövege a következő:

„A feleknek a tárgyalások keretében megállapított módszertanra vonatkozó megállapodását jegyzőkönyvben rögzítik, amelyet a […] román szerzői jogi hivatalnál helyeznek letétbe. […] Az így közzétett módszertanra a 107. cikkel összhangban azon ágazat valamennyi felhasználójával szemben hivatkozni lehet, amelyre vonatkozóan megtárgyalták azt, valamint minden olyan adathordozó és készülék importőrével és gyártójával szemben, amely után szerzői jogdíjat kell fizetni.”

21

A polgári perrendtartásról szóló törvény 249. cikke így rendelkezik:

„Aki a bírósági eljárás során valamit állít, azt – a törvény által meghatározott eseteket kivéve – bizonyítani köteles.”

22

E törvénykönyv 329. cikkének szövege a következő:

„A bíróság vizsgálatára és körültekintő mérlegelésére bízott vélelmek esetében a bíróság csak akkor támaszkodhat azokra, ha azok súlya és ereje elegendő ahhoz, hogy a vélelmezett tény valószínűségét megalapozzák; e vélelmek csak olyan esetekben fogadhatók el, amelyekben a törvény a tanúvallomást lehetővé teszi.”

23

A Metodologia privind remunerațiile cuvenite titularilor de drepturi patrimoniale de autor de opere muzicale pentru comunicarea publică a operelor muzicale în scop ambiental (a zeneművekhez kapcsolódó szerzői vagyoni jogok jogosultjainak a zeneművek háttérzeneként való nyilvánossághoz közvetítése után járó díjazására vonatkozó módszertan; Monitorul Oficial al României, I. rész, 2011. október 7‑i 710. szám), a román szerzői jogi hivatal 2012. november 8‑i 198/2012. sz. határozatával módosított változatában (Monitorul Oficial al României, I. rész, 2012. november 20‑i 780. szám) a következőket írja elő:

„(1) A háttérzeneként közvetített zeneművek felhasználóinak a zeneművek bármilyen felhasználása előtt be kell szerezniük az UCMR – ADA‑tól a zeneművek felhasználására vonatkozó nem kizárólagos engedélyt, valamint meg kell fizetniük a jelen módszertanban foglalt táblázat szerinti díjat, függetlenül a tényleges használat időtartamától.

(2) E módszertan alkalmazásában az alábbi fogalmak és kifejezések a következő jelentéssel bírnak:

[…]

(6) A felhasználó arra az időszakra, amelyre vonatkozóan nem rendelkezik az UCMR ADA által kiadott nem kizárólagos felhasználói engedéllyel, köteles az UCMR ADA részére annak a díjnak a háromszorosát megfizetni, amely akkor járt volna jogszerűen, ha nem kizárólagos felhasználási engedéllyel rendelkezett volna.

(7) A közös jogkezelő szervezetek az erre a célra kijelölt képviselőik útján ellenőrizhetik a zeneművek háttérzeneként való felhasználását, és a hozzáférésük szabadon biztosított minden olyan helyen, ahol zenét háttérzeneként használnak. A közös jogkezelő szervezetek képviselői hordozható hang és/vagy képfelvevő berendezéseket használhatnak a zeneművek felhasználásának helyszínén, és az így készült felvételek teljeskörűen bizonyítják a zeneművek háttérzeneként való felhasználását.”

24

E módszertan mellékletében szerepel a zeneműveknek háttérzenei aláfestés céljából történő nyilvánossághoz közvetítéséért fizetendő díjazás táblázata, azon üzlethelyiségek, illetve járművek típusai szerint külön meghatározott formában, amelyekben e közvetítésre sor kerül. E táblázat 11. pontja a légi személyszállítás tekintetében légijárművenként havi 200 román lej (RON) összegű átalánydíjazást ír elő.

25

A Metodologia privind comunicarea publică a fonogramelor publicate în scop comercial sau a reproducerilor acestora și tabelele cuprinzând drepturile patrimoniale ale artiștilor interpreți ori executanți și producătorilor de fonograme (a kereskedelmi célból nyilvánosságra hozott hangfelvételeknek vagy azok többszörözött példányainak nyilvánossághoz közvetítésére vonatkozó módszertan, valamint az előadóművészek és hangfelvétel‑előállítók vagyoni jogainak táblázatai; Monitorul Oficial al României, I. rész, 2006. december 8‑i 982. szám), a román szerzői jogi hivatal 2013. november 29‑i 189/2013. sz. határozatával (Monitorul Oficial al României, I. rész, 2013. december 16‑i 788. szám) módosított változatában a következőképpen rendelkezik:

„(1) A kereskedelmi célból kiadott hangfelvételeknek vagy azok többszörözött példányainak nyilvánossághoz közvetítésén azok (zárt vagy nyitott) nyilvános helyeken való közvetítése értendő, bármi is legyen a közvetítés végzésének módja, akár mechanikai, elektroakusztikai vagy digitális úton (hangosító berendezésekkel, hang vagy audiovizuális felvevő készülékekkel, rádió‑ vagy televízióadás vételére alkalmas készülékekkel, informatikai eszközökkel stb.)

[…]

(3) E módszertan alkalmazásában a hangfelvétel felhasználója minden olyan engedéllyel rendelkező természetes vagy jogi személy, aki, illetve amely bármilyen jogcímen (tulajdonjog, üzemeltetés, bérlet, albérlet, kölcsönzés stb.) birtokolt helyiségben kereskedelmi célból kiadott hangfelvételeket vagy azok többszörözött példányait közvetít a nyilvánossághoz.

[…]

(5) A felhasználó a kereskedelmi célból kiadott hangfelvételek nyilvánossághoz közvetítéséhez köteles a hangfelvétel‑előállítók közös jogkezelő szervezetei által nem kizárólagos engedély formájában kiadott engedélyeket beszerezni, az alábbi díjtáblázatoknak megfelelő díjazás ellenében, a nyilvánossághoz közvetítés tényleges időtartamától függetlenül.”

26

E módszer mellékletében szerepel két táblázat, amelyek közül az első a háttérzeneként való felhasználás tevékenységéért járó díjazásokat határozza meg, azon üzlethelyiségek, illetve járművek típusaként külön‑külön, amelyekben ilyen tevékenység végzésére sor kerül. Ezen első díjtáblázat E3. pontjának 1. alpontja a vasúti személyszállítás tekintetében hangberendezéssel rendelkező járművenként havi 30 RON díjazást ír elő.

27

Az UCMR – ADA egy zenei területen működő közös jogkezelő szervezet.

28

2018. március 2‑án e szervezet keresetet indított a Tribunalul București (bukaresti törvényszék, Románia) előtt a Blue Air nevű légifuvarozó társasággal szemben zeneműveknek a Blue Air által üzemeltetett repülőgépek fedélzetén történő nyilvánossághoz közvetítéséért járó, meg nem fizetett díjak és büntetőkamatok megfizetése iránt, amely közvetítésre a Blue Air nem kapott engedélyt.

29

E bíróság előtt a Blue Air arra hivatkozott, hogy 28 repülőgépet üzemeltet, és jóllehet e 28 repülőgépből 22 repülőgépen rendelkezik az ehhez szükséges szoftverrel, e repülőgépek közül mindössze 14 gépen közvetített egyetlen zeneművet háttérzeneként a nyilvánossághoz, miután arra megkapta az előírt engedélyt.

30

E pontosításokat követően az UCMR – ADA kiterjesztette fizetési követelését, mivel úgy vélte, hogy ha megközelítőleg 22 repülőgépen vannak hangerősítő berendezések, az arra enged következtetni, hogy a Blue Air flottájának összes repülőgépén védelem alatt álló műveket közvetítettek a nyilvánossághoz.

31

A 2019. április 8‑i ítélet helyt adott az UCMR – ADA keresetének. A Tribunalul București (bukaresti törvényszék) – a 2006. december 7‑iSGAE‑ítélet (C‑306/05, EU:C:2006:764) és a 2012. március 15‑iPhonographic Performance (Ireland) ítélet (C‑162/10, EU:C:2012:141) alapján – lényegében úgy ítélte meg, hogy az a tény, hogy a Blue Air az általa üzemeltetett szállítóeszközöket olyan berendezésekkel szerelte fel, amelyek lehetővé teszik zeneművek háttérzeneként történő nyilvánossághoz közvetítését, egy megdönthető vélelmet keletkeztet e művek felhasználását illetően, amely annak megállapítására késztette e bíróságot, hogy minden hangerősítő berendezéssel ellátott repülőgépen használják ezt az eszközt a szóban forgó zeneművek nyilvánossághoz közvetítésére, anélkül, hogy e tekintetben egyéb bizonyítékokat kellene szolgáltatni.

32

A Blue Air fellebbezést nyújtott be e határozattal szemben a kérdést előterjesztő bírósághoz, a Curtea de Apel Bucureştihez (bukaresti ítélőtábla, Románia), többek között arra való hivatkozással, hogy az általa üzemeltetett azon repülőgépek fedélzetén ő nem közvetített a nyilvánossághoz olyan háttérzenét, amelyre semmiféle engedélyt nem kapott, és hogy a berendezések puszta megléte nem tekinthető egyenértékűnek a zeneművek nyilvánossághoz közvetítésével. Hozzátette, hogy a háttérzene sugárzásával nem törekedett semmiféle haszonszerzésre. Végül megjegyezte, hogy a repülőgépeken a hangerősítő berendezések megléte biztonsági okokból előírt követelmény, a célból, hogy lehetővé tegye a repülőgép személyzetének tagjai közötti kommunikációt, valamint e személyzet tagjai és az utasok közötti kommunikációt.

33

A kérdést előterjesztő bíróság hangsúlyozza, hogy annak a kérdésnek a megítélése, hogy a haszonszerzési cél hiányára figyelemmel valamely zenemű háttérzeneként való közvetítése a 2001/29 irányelv 3. cikke értelmében vett nyilvánossághoz közvetítésnek minősül‑e, nem mentes a bizonytalanságoktól. Egyébként abban az esetben, ha e kérdésre igenlő lenne a válasz, e bíróság az e tekintetben megkövetelt bizonyítási szintre kérdez rá. Rámutat, hogy egyes nemzeti bíróságok ítélkezési gyakorlatának megfelelően, amennyiben valamely meghatározott gazdasági tevékenységet folytató létesítményt említenek a jelen ítélet 23. pontjában említett módszertanban, fennáll az a megdönthető vélelem, hogy az említett helyen szerzői jogi védelem alatt álló műveket közvetítenek nyilvánossághoz. Ezt a vélelmet támasztja alá szerinte többek között az is, hogy a szerzői jogi közös jogkezelő szervezetek nem tudnak rendszeresen ellenőrizni minden olyan helyet, ahol szellemi alkotásoknak minősülő művek felhasználására kerülhet sor.

34

E körülmények között határozott úgy a Curtea de Apel București (bukaresti ítélőtábla, Románia), hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

Az első kérdésre adott igenlő válasz esetén:

Az e kérdésre adott nemleges válasz esetén:

35

Az UPFR a hangfelvétel‑előállítók szomszédos jogainak közös jogkezelő szervezete.

36

2013. december 2‑án e szervezet keresetet indított a CFR, egy vasúti szállítással foglalkozó társaság ellen, amely a zeneműveknek az e társaság által üzemeltetett utasszállító szerelvények fedélzetén történő nyilvánossághoz közvetítéséért fizetendő elmaradt díjak és büntetőkamatok megfizetésére való kötelezésre irányult. Ebben az összefüggésben arra hivatkozott, hogy az alkalmazandó vasúti szabályozás előírja, hogy a CFR által üzemeltetett vonatok egy részét hangberendezésekkel kell felszerelni, és arra hivatkozott, hogy az ilyen rendszerek megléte egyenértékűnek tekinthető a művek 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében vett nyilvánossághoz közvetítésével.

37

E keresetet a Tribunalul București (bukaresti törvényszék) elutasította, és megállapította, hogy bár önmagában az a tény, hogy olyan hangberendezést szerelnek be, amely műszakilag lehetővé teszi, hogy a közönség hangfelvételekhez férjen hozzá, zeneművek nyilvánossághoz közvetítésének minősül, ugyanakkor nem nyert bizonyítást, hogy a használatban lévő vonatok ilyen rendszerrel lettek volna felszerelve.

38

Az UPFR e határozattal szemben fellebbezést nyújtott be a Curtea de Apel Bucureştihez (bukaresti fellebbviteli bíróság), amely a kérdést előterjesztő bíróság.

39

E bíróság rámutat, hogy a nemzeti ítélkezési gyakorlatban a többségi irányzat – különösen a 2006. december 7‑iSGAE‑ítélet (C‑306/05, EU:C:2006:764) alapján – úgy véli, hogy a hangberendezések vasúti járműben való megléte egyenértékűnek tekinthető a zeneművek nyilvánossághoz közvetítésével. E bíróságnak azonban kétségei vannak ezt illetően.

40

E körülményekre tekintettel a Curtea de Apel Bucureşti (bukaresti ítélőtábla) úgy döntött, hogy felfüggeszti az eljárást, és a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé előzetes döntéshozatalra:

41

A Bíróság eljárási szabályzata 54. cikkének megfelelően a 2022. március 1‑jei határozattal az eljárás írásbeli és szóbeli szakaszának lefolytatása, valamint az ítélethozatal céljából egyesítették a C‑775/21. és C‑826/21. sz. ügyeket.

42

Kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra szeretne választ kapni, hogy a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy az e rendelkezés értelmében vett nyilvánossághoz közvetítésnek minősül valamely zeneműnek valamely utasszállító eszközön, háttérzeneként történő sugárzása.

43

A 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében a tagállamok a szerzők számára kizárólagos jogot biztosítanak műveik vezetékes vagy vezeték nélküli nyilvánossághoz közvetítésének engedélyezésére, illetve megtiltására, beleértve az oly módon történő hozzáférhetővé tételt is, hogy a nyilvánosság tagjai a hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhatják meg.

44

Amint azt a Bíróság több alkalommal kimondta, e rendelkezés alapján a szerzőket olyan preventív jellegű jog illeti meg, amely lehetővé teszi számukra, hogy a nyilvánossághoz közvetítés megtiltása érdekében művük lehetséges felhasználói és a felhasználók által esetlegesen tervezett nyilvánossághoz közvetítés közé álljanak (2021. június 22‑iYouTube és Cyando ítélet, C‑682/18 és C‑683/18, EU:C:2021:503, 62. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

45

Mivel a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése nem határozza meg pontosan a „nyilvánossághoz közvetítés” fogalmát, annak jelentését és hatályát ezen irányelv célkitűzéseire és arra a kontextusra figyelemmel kell meghatározni, amelybe az értelmezett rendelkezés illeszkedik (2018. augusztus 7‑iRenckhoff ítélet, C‑161/17, EU:C:2018:634, 17. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

46

E tekintetben a Bíróság emlékeztetett arra, hogy e fogalmat – amint az irányelv (23) preambulumbekezdése kiemeli – olyan tágan kell értelmezni, hogy lefedjen minden olyan nyilvánossághoz való közvetítést, amely nyilvánosság nincs jelen a közvetítés kiindulópontjául szolgáló helyszínen, és ily módon valamely műnek bármilyen ilyen jellegű vezetékes vagy vezeték nélküli közvetítését, illetve továbbközvetítését, ideértve a sugárzást is. Az említett irányelv (4), (9) és (10) preambulumbekezdéséből következően ugyanis annak fő célja, hogy a szerzők számára olyan magas szintű oltalmat hozzon létre, amely számukra megfelelő díjazást biztosít műveik felhasználása után, többek között a nyilvánossághoz közvetítés esetén (2021. június 22‑iYouTube és Cyando ítélet, C‑392/18, EU:C:2021:503, 63. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

47

E tekintetben, amint azt a Bíróság több alkalommal kimondta, az ezen 3. cikk (1) bekezdése értelmében vett „nyilvánossághoz közvetítés” fogalma két együttes elemet ötvöz, nevezetesen valamely mű közvetítésének cselekményét és annak nyilvánossághoz közvetítését, és e fogalom egyedi értékelést igényel (2020. április 2‑iStim és SAMI ítélet, C‑753/18, EU:C:2020:268, 30. pont; 2021. június 22‑iYouTube és Cyando ítélet, C‑682/18 és C‑683/18, EU:C:2021:503, 66. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

48

Ezen értékelésnél több, nem önálló jellegű és egymástól függő, kiegészítő kritériumot kell figyelembe venni. Mivel e kritériumok különböző konkrét helyzetekben igen változó erősséggel lehetnek jelen, ezeket egyenként és egymással kölcsönhatásban is alkalmazni kell (lásd ebben az értelemben: 2017. június 14‑iStichting Brein ítélet, C‑610/15, EU:C:2017:456, 25. pont; 2021. június 22‑iYouTube és Cyando ítélet, C‑682/18 és C‑683/18, EU:C:2021:503, 67. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

49

E kritériumok között a Bíróság egyrészt a felhasználó által játszott megkerülhetetlen szerepet és beavatkozásának szándékos jellegét hangsúlyozta. Ugyanis e felhasználó közvetítést valósít meg akkor, amikor magatartása következményeinek teljes tudatában, közvetítőként jár el ügyfelei irányában a védelem alatt álló műhöz való hozzáférés biztosításával, főként olyan esetben, amikor e beavatkozás hiányában ügyfelei főszabály szerint nem tudnák a sugárzott művet élvezni (lásd ebben az értelemben: 2017. június 14‑iStichting Brein ítélet, C‑610/15, EU:C:2017:456, 26. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

50

Egyébként a Bíróság kimondta, hogy a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében vett nyilvánossághoz közvetítés haszonszerzési jellege sem irreleváns (2016. szeptember 8‑iGS Media ítélet, C‑160/15, EU:C:2016:644, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ugyanakkor elismerte, hogy az ilyen jelleg nem feltétlenül képez olyan elengedhetetlen feltételt, amely meghatározná magának a nyilvánossághoz közvetítésnek a fennállását (2013. március 7‑iITV Broadcasting és társai ítélet, C‑607/11, EU:C:2013:147, 42. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2016. május 31‑iReha Training ítélet, C‑117/15, EU:C:2016:379, 49. pont).

51

Másrészt, a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „nyilvánossághoz közvetítés” fogalma alá tartozásnak az a további feltétele, hogy ténylegesen sor kerüljön a védelem alatt álló művek nyilvánossághoz közvetítésére (2020. október 28‑iBY [Fényképes bizonyíték] ítélet, C‑637/19, EU:C:2020:863, 25. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

52

E tekintetben a Bíróság pontosította, hogy a „nyilvánosság” fogalma meghatározatlan számú lehetséges címzettet jelent, és egyébként viszonylag jelentős számú egyént foglal magában (2021. június 22‑iYouTube és Cyando ítélet, C‑682/18 és C‑683/18, EU:C:2021:503, 69. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

53

A jelen ügyben először is, amint az a jelen ítélet 49. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatból következik, meg kell állapítani, hogy valamely zeneműnek az e közlekedési eszköz üzemeltetője által utasszállító eszközön háttérzeneként történő közvetítése a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében vett közvetítésnek minősül, mivel ezen üzemeltető a magatartása következményeinek teljes tudatában működik közre abban, hogy ügyfelei számára hozzáférést biztosítson a védelem alatt álló műhöz, különösen akkor, ha e beavatkozás hiányában ezen ügyfelek főszabály szerint nem hallanák a sugárzott művet.

54

Másodszor, az ilyen zeneművet a jelen ítélet 51. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlat értelmében ténylegesen nyilvánossághoz közvetítik. Bár igaz, hogy amint azt a Bíróság kimondta, a „nyilvánosság” fogalma egy bizonyos de minimis küszöbértéket tartalmaz, amely e fogalomból kizárja a túlságosan alacsony számú érintett személyeket, a Bíróság azt is hangsúlyozta, hogy a szám meghatározásához figyelembe kell venni többek között azt, hogy ugyanahhoz a műhöz egyidejűleg hány személynek van hozzáférése, de azt is, hogy ahhoz közülük egymást követően hányan férhetnek hozzá (lásd ebben az értelemben: 2016. május 31‑iReha Training ítélet, C‑117/15, EU:C:2016:379, 43. és 44. pont; 2019. december 19‑iNederlands Uitgeversverbond és Groep Algemene Uitgevers ítélet, C‑263/18, EU:C:2019:1111, 68. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat)

55

Márpedig, amint arra a kérdést előterjesztő bíróság rámutat, a jelen ügyben nem vitatott, hogy az alapügyben szóban forgó művet a Blue Air által üzemeltetett repülőgépek felén valóban sugározták az e légitársaság által teljesített járatok során, így a szóban forgó közönség körébe az utasok minden olyan csoportja beletartozott, amely egyidejűleg vagy egymást követően e járatokat igénybe vette, és az érintett személyek ilyen számát nem lehet a jelen ítélet 54. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlat értelmében túl alacsonynak vagy akár jelentéktelennek tekinteni.

56

Ebben az összefüggésben nem meghatározó a kérdést előterjesztő bíróság által említett azon körülmény, hogy az ilyen közvetítés haszonszerzési jellege igencsak vitatható a zeneművek kivonatainak háttérzeneként a légi jármű utasainak egészéhez – a felszállás, a leszállás időpontjában vagy a repülés folyamán bármikor máskor – való sugárzását illetően. Az ilyen haszonszerzési jelleg ugyanis nem szükséges feltétele annak, hogy meg lehessen állapítani a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében vett nyilvánossághoz közvetítés esetének fennállását, mivel a Bíróság korábban már kimondta, hogy e jelleg nem szükségképpen elengedhetetlen feltétele magának a nyilvánossághoz közvetítés fennállásának, amint az a jelen ítélet 50. pontjában említett ítélkezési gyakorlatból kitűnik.

57

A fenti megfontolásokra tekintettel a C‑775/21. sz. ügyben előterjesztett első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy valamely zeneműnek valamely utasszállító eszközön háttérzeneként történő sugárzása az e rendelkezés értelmében vett nyilvánossághoz közvetítést képez.

58

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a nemzeti bíróságok és a Bíróság között az EUMSZ 267. cikkel bevezetett együttműködési eljárás keretében a Bíróság feladata, hogy a nemzeti bíróságnak az előtte folyamatban lévő jogvita eldöntéséhez érdemi választ adjon. A Bíróságnak ebből a szempontból adott esetben át kell fogalmaznia a feltett kérdéseket. Az a körülmény, hogy valamely nemzeti bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést formálisan bizonyos uniós jogi rendelkezésekre hivatkozva fogalmazta meg, nem akadálya annak, hogy a Bíróság megadja e bíróság számára az uniós jog értelmezésének minden olyan elemét, amely hasznos lehet az utóbbi előtt folyamatban lévő ügy eldöntéséhez, akár hivatkozott ezekre a kérdéseinek megfogalmazásában, akár nem. E tekintetben a Bíróságnak kell a nemzeti bíróság által szolgáltatott információk összessége, és különösen az előzetes döntéshozatalra utaló határozat indokolása alapján meghatározni az uniós jog azon rendelkezéseit, amelyeknek az értelmezése a jogvita tárgyára figyelemmel szükséges (2022. június 22‑iVolvo és DAF Trucks ítélet, C‑267/20, EU:C:2022:494, 28. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

59

A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság által az előzetes döntéshozatal iránti kérelmeiben szolgáltatott elemek összességére tekintettel, annak érdekében, hogy e bíróság számára hasznos választ lehessen adni, át kell fogalmazni az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseket.

60

Közelebbről, ami a C‑826/21. sz. ügyben benyújtott keresetet illeti, azt a hangfelvétel‑előállítók szomszédos jogainak közös jogkezelő szervezete nyújtotta be annak érdekében, hogy a CFR‑t kötelezzék a zeneműveknek az utóbbi által üzemeltetett járművek fedélzetén történő nyilvánossághoz közvetítése után járó méltányos díjazás megfizetésére. Ennélfogva, és figyelembe véve a jelen ítélet 10. pontjában említett 8/1996. sz. törvény 105. cikke (1) bekezdése f) pontjának e jogvitára való alkalmazását, amely a hangfelvételek előállítóinak azon vagyoni jogáról rendelkezik, amelynek alapján engedélyezhetik a saját hangfelvételeik sugárzását és nyilvánossághoz közvetítését, úgy tűnik, hogy a 2006/115 irányelv 8. cikke (2) bekezdésének értelmezése az említett jogvita elbírálása szempontjából is releváns.

61

E körülmények között meg kell állapítani, hogy kérdéseivel, amelyeket célszerű együttesen vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdését és a 2006/115 irányelv 8. cikkének (2) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy a hangberendezésnek a közlekedési eszköz fedélzetére való beszerelése, illetve adott esetben a háttérzene sugárzását lehetővé tévő szoftver telepítése az e rendelkezések értelmében vett nyilvánossághoz közvetítésnek minősül.

62

Emlékeztetni kell arra, hogy valamely uniós jogi rendelkezés értelmezéséhez nemcsak annak kifejezéseit, hanem szövegkörnyezetét, valamint annak a szabályozásnak a célkitűzéseit is figyelembe kell venni, amelynek az részét képezi. Ami különösen a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdését illeti, azt a WCT vonatkozó rendelkezéseivel összhangban kell értelmezni, mivel a 2001/29 irányelv az említett egyezmény alapján az Uniót terhelő egyes kötelezettségek végrehajtására irányul (lásd ebben az értelemben: 2008. április 17‑iPeek & Cloppenburg ítélet, C‑456/06, EU:C:2008:232, 33. pont; 2012. június 21‑iDonner ítélet, C‑5/11, EU:C:2012:370, 23. pont).

63

Először is, ami a szóban forgó rendelkezések szövegét illeti, a jelen ítélet 43. pontjában emlékeztettünk arra, hogy a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdéséből az következik, hogy a tagállamoknak a szerzők számára kizárólagos jogot kell biztosítaniuk műveik vezetékes vagy vezeték nélküli nyilvánossághoz közvetítésének engedélyezésére, illetve megtiltására, beleértve az oly módon történő hozzáférhetővé tételt is, hogy a nyilvánosság tagjai a hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhatják meg.

64

Másfelől a 2006/115 irányelv 8. cikkének (2) bekezdése értelmében a tagállamok jogszabályainak biztosítaniuk kell egyrészt, hogy a felhasználó egy egyszeri méltányos díjat fizessen a hangfelvétel kereskedelmi célú nyilvánosságra hozatala, illetve e hangfelvétel példányának vezeték nélküli sugárzása vagy egyéb módon a nyilvánossághoz közvetítése esetén, és másrészt, hogy ezen díjat az érintett előadóművészek és hangfelvétel‑előállítók között felosszák.

65

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata értelmében, mivel az uniós jogalkotó nem nyilvánított ki ettől eltérő szándékot, a „nyilvánossághoz közvetítés” két fent hivatkozott rendelkezésben használt fogalmának azonos jelentést kell tulajdonítani (lásd ebben az értelemben: 2016. szeptember 8‑iGS Media ítélet, C‑160/15, EU:C:2016:644, 33. pont; 2021. június 17‑iM.I.C.M. ítélet, C‑597/19, EU:C:2021:492, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

66

Másodszor, ami az e rendelkezések által követett célt illeti, a jelen ítélet 46. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy ezt a fogalmat kétségkívül tágan kell értelmezni, mint amely magában foglal minden olyan nyilvánossághoz közvetítést, ahol a nyilvánosság nincs jelen a közvetítés kiindulópontjául szolgáló helyszínen, és így magában foglalja a művek bármilyen vezetékes vagy vezeték nélküli közvetítését vagy továbbközvetítését, beleértve a sugárzást is, mivel a 2001/29 irányelv fő célja, hogy magas szintű védelmet hozzon létre a szerzők számára.

67

Ennek pontosítását követően harmadszor meg kell jegyezni, hogy azon szövegkörnyezetet illetően, amelybe a szóban forgó rendelkezések illeszkednek, a 2001/29 irányelv (27) preambulumbekezdéséből, amely lényegében átveszi a WCT 8. cikkére vonatkozó közös nyilatkozatot, kitűnik – amint azt a Bíróság a 2021. június 22‑iYouTube és Cyando ítéletben (C‑682/18 és C‑683/18, EU:C:2021:503, 79. pont) megjegyezte –, hogy „a közvetítést lehetővé tevő, illetve azt megvalósító eszközök puszta rendelkezésre bocsátása önmagában nem minősül az ezen irányelv értelmében vett közvetítésnek”.

68

E tekintetben, bár önmagában az a körülmény, hogy egy hangberendezés, illetve adott esetben egy szoftver használatára van szükség ahhoz, hogy a nyilvánosság ténylegesen meg tudja hallgatni a művet, automatikusan ahhoz vezet, hogy az e létesítmény üzemeltetőjének beavatkozását „közvetítési cselekménynek” minősítik, „a közvetítést lehetővé tevő, illetve azt megvalósító berendezések rendelkezésre bocsátása”, beleértve azt is, amikor az ilyen berendezések meglétét a közlekedési szolgáltató tevékenységét szabályozó nemzeti jogszabályok követelik meg, ilyen cselekményt képez, amelyet a 2001/29 irányelv (27) preambulumbekezdése kifejezetten kizár (lásd ebben az értelemben: 2021. június 22‑iYouTube et Cyando ítélet, C‑682/18 és C‑683/18, EU:C:2021:503, 79. pont).

69

E megfontolásokra tekintettel meg kell állapítani, hogy az a tény, hogy valamely közlekedési eszköz fedélzetén háttérzene sugárzására alkalmas hangberendezés, és adott esetben szoftver található, nem képez a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése és a 2006/115 irányelv 8. cikkének (2) bekezdése értelmében vett közvetítési cselekményt, mivel olyan tárgyi berendezések puszta rendelkezésre bocsátásáról van szó, amelyek alkalmasak a közvetítés lehetővé tételére vagy annak végzésére.

70

Kétségtelen, hogy a Bíróság korábban egyrészt már megállapította, hogy egy pub, egy szálloda vagy egy gyógyfürdőintézmény üzemeltetője ilyen felhasználónak minősül, és nyilvánossághoz közvetítést végez, amikor vendégeinek védelem alatt álló műveket az általa üzemeltetett intézményben elhelyezett televízió‑ vagy rádiókészülékek útján történő műsorhordozó jel tudatos átvitele révén szándékosan közvetít (lásd ebben az értelemben: 2006. december 7‑iSGAE‑ítélet, C‑306/05, EU:C:2006:764, 42. és 47. pont; 2011. október 4‑iFootball Association Premier League és társai ítélet, C‑403/08 és C‑429/08, EU:C:2011:631, 196. pont; 2014. február 27‑iOSA ítélet, C‑351/12, EU:C:2014:110, 26. pont). Ugyanígy valamely rehabilitációs központ üzemeltetője, amely a páciensei számára az ezen intézmény több helyén elhelyezett televíziókészülékek segítségével szándékosan védelem alatt álló műveket közvetít, közvetítést valósít meg (2016. május 31‑iReha Training ítélet, C‑117/15, EU:C:2016:379, 55. és 56. pont).

71

Ugyanakkor a hangberendezés puszta beszerelése valamely közlekedési eszközbe nem tekinthető egyenértékűnek azokkal a cselekményekkel, amelyekkel a szolgáltatók szándékosan közvetítenek az ügyfeleiknek védelem alatt álló műveket oly módon, hogy a létesítményükben elhelyezett olyan vevőkészülékek segítségével közvetítenek jelet, amelyek lehetővé teszik az ilyen művekhez való hozzáférést.

72

Mivel a hangberendezésnek és adott esetben a háttérzene sugárzását lehetővé tévő szoftvernek valamely közlekedési eszköz fedélzetén történő elhelyezése nem minősül „közvetítésnek”, nem kell megvizsgálni azt a kérdést, hogy sor került‑e esetleg az ítélkezési gyakorlat értelmében vett nyilvánossághoz közvetítésre.

73

A fenti megfontolások összességére tekintettel a C‑775/21. sz. ügyben előterjesztett második és harmadik kérdésre, valamint a C‑826/21. sz. ügyben előterjesztett első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdését és a 2006/115 irányelv 8. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy nem minősül az e rendelkezések értelmében vett nyilvánossághoz közvetítésnek valamely hangberendezésnek és adott esetben háttérzene sugárzását lehetővé tévő szoftvernek valamely közlekedési eszköz fedélzetére történő beszerelése.

74

A jelen ítélet 60. pontjában szereplő megfontolásokra tekintettel, annak érdekében, hogy a kérdést előterjesztő bíróság számára hasznos választ lehessen adni, úgy kell tekinteni, hogy kérdésével e bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2006/115 irányelv 8. cikkének (2) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, ahogyan azt a nemzeti bíróságok értelmezik, amely a közlekedési eszközökben található hangberendezések megléte alapján a zeneművek nyilvánossághoz közvetítésének megdönthető vélelmét állítja fel.

75

Előzetesen meg kell állapítani, hogy a román kormány írásbeli észrevételeiben vitatja azt az előfeltevést, amelyre a kérdést előterjesztő bíróság támaszkodik, és amely szerint a nemzeti szabályozás a zeneművek nyilvánossághoz közvetítésének megdönthető vélelmét állítja fel, amely a közlekedési eszközökben található hangberendezések meglétén alapul.

76

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint az EUMSZ 267. cikk szerinti eljárás keretében a Bíróság és a kérdést előterjesztő bíróság feladatai egyértelműen eltérőek, és kizárólag ez utóbbi feladata, hogy a nemzeti jogszabályokat értelmezze (2022. március 17‑iDaimler ítélet, C‑232/20, EU:C:2022:196, 91. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

77

Így nem a Bíróság feladata, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem keretén belül a nemzeti rendelkezések értelmezése tárgyában állást foglaljon. A Bíróság feladata ugyanis az, hogy – az uniós és nemzeti bíróságok közötti hatáskörmegosztás keretén belül – figyelembe vegye azt az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban meghatározott ténybeli és szabályozási hátteret, amelybe az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés illeszkedik (2022. március 17‑iDaimler ítélet, C‑232/20, EU:C:2022:196, 92. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

78

E tekintetben többek között a 2001/29 irányelv (1), (6) és (7) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy az irányelv célja többek között a szerzői jogi védelem terén fennálló, a belső piac megfelelő működését és az információs társadalom európai fejlődését akadályozó jogszabályi különbségek és jogbizonytalanság megszüntetése, valamint annak elkerülése, hogy a tagállamok szerteágazó módokon reagáljanak a technológiai fejlődésre. Ezenkívül e preambulumbekezdések kimondják, hogy uniós szintű harmonizáció hiányában a védelem terén jelentős eltérések fordulhatnának elő, ami a belső piac széttöredezettségéhez és jogrendbeli következetlenségekhez vezetne. Egyébiránt, szintén e preambulumbekezdések szerin, a jogvédelem terén fennálló jelentős eltérések és jogi bizonytalanságok az új típusú, szerzői és szomszédos jogok által védett termékek és szolgáltatások esetében korlátozhatják a magasabb haszon elérését.

79

Márpedig, amint azt a Bíróság már kimondta, annak elismerése, hogy valamely tagállam szélesebb körű védelmet nyújthat a szerzői jog jogosultjainak azáltal, hogy előírja, hogy a „nyilvánossághoz közvetítés” fogalma a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdésében említettektől eltérő cselekményeket is magában foglal, azzal a hatással járna, hogy jogszabályi eltérésekhez, és így harmadik személyek számára jogbizonytalansághoz vezetne (2014. február 13‑iSvensson és társai ítélet, C‑466/12, EU:C:2014:76, 34. pont).

80

Ebből következik, hogy a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes, ha egy adott tagállam szélesebb körű védelmet biztosíthat a szerzői jog jogosultjai számára azáltal, hogy a nyilvánossághoz közvetítés fogalmát úgy határozza meg, hogy az szélesebb cselekményi kört fedjen le, mint amely e rendelkezésben szerepel (2014. február 13‑iSvensson és társai ítélet, C‑466/12, EU:C:2014:76, 41. pont).

81

Ezt az értelmezést a jelen ítélet 65. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatra tekintettel analógia útján alkalmazni kell a 2006/115 irányelv értelmében vett „nyilvánossághoz közvetítés” fogalmára is.

82

Jelen esetben a C‑826/21. sz. ügyben előterjesztett első kérdésre adott válaszból kitűnik, hogy a 2006/115 irányelv 8. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy nem minősül az e rendelkezés értelmében vett „nyilvánossághoz közvetítésnek” az, ha valamely közlekedési eszköz fedélzetén hangberendezést szerelnek be, és adott esetben olyan szoftvert építenek be, amely lehetővé teszi háttérzene sugárzását olyan utasok javára, akik azt szándékuktól függetlenül hallják.

83

Következésképpen e rendelkezéssel ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely a nyilvánossághoz közvetítés tekintetében az ilyen hangberendezések meglétén alapuló megdönthető vélelmet állít fel. Az ilyen szabályozás ugyanis e hangberendezések puszta beszerelése után díjfizetési kötelezettség előírásához vezethetne, még akkor is, ha egyáltalán nem kerül sor nyilvánossághoz közvetítésre, megsértve ezzel az említett rendelkezést.

84

A fenti megfontolásokra tekintettel az előterjesztett kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2006/115 irányelv 8. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes a nemzeti bíróságok által meghatározott módon értelmezett olyan nemzeti szabályozás, amely a zeneművek nyilvánossághoz közvetítése tekintetében a közlekedési eszközökben található hangberendezések meglétén alapuló megdönthető vélelmet állít fel.

85

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (hatodik tanács) a következőképpen határozott: