Choose the experimental features you want to try

This document is an excerpt from the EUR-Lex website

Document 52015XC1113(06)

    A Bizottság közleménye az építési termékek forgalmazására vonatkozó harmonizált feltételek megállapításáról és a 89/106/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2011. március 9-i 305/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtása keretében (Az uniós harmonizációs jogszabályok értelmében összehangolt szabványok címeinek és hivatkozásainak közzététele)EGT-vonatkozású szöveg

    HL C 378., 2015.11.13, p. 6–53 (BG, ES, CS, DA, DE, ET, EL, EN, FR, HR, IT, LV, LT, HU, MT, NL, PL, PT, RO, SK, SL, FI, SV)

    13.11.2015   

    HU

    Az Európai Unió Hivatalos Lapja

    C 378/6


    A Bizottság közleménye az építési termékek forgalmazására vonatkozó harmonizált feltételek megállapításáról és a 89/106/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2011. március 9-i 305/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtása keretében

    (Az uniós harmonizációs jogszabályok értelmében összehangolt szabványok címeinek és hivatkozásainak közzététele)

    (EGT vonatkozású szöveg)

    (2015/C 378/03)

    A 305/2011/EU rendelet rendelkezései elsőbbséget élveznek a harmonizált szabványok ellentmondó rendelkezéseivel szemben.

    ESzSz (1)

    A szabvány hivatkozási száma és címe

    (és a referenciadokumentum)

    A helyettesített szabvány hivatkozása

    A szabvány harmonizált szabványként való alkalmazhatóságának időpontja

    Az egyidejű érvényesség megszűnésének időpontja

    (1)

    (2)

    (3)

    (4)

    (5)

    CEN

    EN 1:1998

    Kéménybe köthető olajkályhák elpárologtató égővel

     

    2008.1.1.

    2009.1.1.

     

    EN 1:1998/A1:2007

     

    2008.1.1.

    2009.1.1.

    CEN

    EN 40-4:2005

    Lámpaoszlopok. 4. rész: Vasbeton és feszített vasbeton lámpaoszlopok követelményei

     

    2006.10.1.

    2007.10.1.

     

    EN 40-4:2005/AC:2006

     

    2007.1.1.

    2007.1.1.

    CEN

    EN 40-5:2002

    Lámpaoszlopok. 5. rész: Acél lámpaoszlopok követelményei

     

    2003.2.1.

    2005.2.1.

    CEN

    EN 40-6:2002

    Lámpaoszlopok. 6. rész: Alumínium lámpaoszlopok követelményei

     

    2003.2.1.

    2005.2.1.

    CEN

    EN 40-7:2002

    Lámpaoszlopok. 7. rész: Szálerősítésű polimer kompozit lámpaoszlopok követelményei

     

    2003.10.1.

    2004.10.1.

    CEN

    EN 54-2:1997

    Tűzjelző berendezés. 2. rész: Tűzjelző központ

     

    2008.1.1.

    2009.8.1.

     

    EN 54-2:1997/AC:1999

     

    2008.1.1.

    2008.1.1.

     

    EN 54-2:1997/A1:2006

     

    2008.1.1.

    2009.8.1.

    CEN

    EN 54-3:2001

    Tűzjelző berendezések. 3. rész: Riasztóegységek. Hangjelzők

     

    2003.4.1.

    2009.6.1.

     

    EN 54-3:2001/A1:2002

     

    2003.4.1.

    2005.6.30.

     

    EN 54-3:2001/A2:2006

     

    2007.3.1.

    2009.6.1.

    CEN

    EN 54-4:1997

    Tűzjelző berendezés. 4. rész: Tápegységek

     

    2003.10.1.

    2009.8.1.

     

    EN 54-4:1997/AC:1999

     

    2005.6.1.

    2005.6.1.

     

    EN 54-4:1997/A1:2002

     

    2003.10.1.

    2009.8.1.

     

    EN 54-4:1997/A2:2006

     

    2007.6.1.

    2009.8.1.

    CEN

    EN 54-5:2000

    Tűzjelző berendezések. 5. rész: Hőérzékelők. Pontszerű érzékelők

     

    2003.4.1.

    2005.6.30.

     

    EN 54-5:2000/A1:2002

     

    2003.4.1.

    2005.6.30.

    CEN

    EN 54-7:2000

    Tűzjelző berendezések. 7. rész: Füstérzékelők. Szórt fénnyel, átbocsátott fénnyel vagy ionizációval működő pontszerű érzékelők

     

    2003.4.1.

    2009.8.1.

     

    EN 54-7:2000/A1:2002

     

    2003.4.1.

    2005.6.30.

     

    EN 54-7:2000/A2:2006

     

    2007.5.1.

    2009.8.1.

    CEN

    EN 54-10:2002

    Tűzjelző berendezések. 10. rész: Lángérzékelők. Pontszerű érzékelők

     

    2006.9.1.

    2008.9.1.

     

    EN 54-10:2002/A1:2005

     

    2006.9.1.

    2008.9.1.

    CEN

    EN 54-11:2001

    Tűzjelző berendezések. 11. rész: Kézi jelzésadók

     

    2006.9.1.

    2008.9.1.

     

    EN 54-11:2001/A1:2005

     

    2006.9.1.

    2008.9.1.

    CEN

    EN 54-12:2002

    Tűzjelző berendezés. 12. rész: Füstérzékelők. Optikai elven, fénysugárral működő vonalszerű érzékelők

     

    2003.10.1.

    2005.12.31.

    CEN

    EN 54-16:2008

    Tűzjelző berendezések. 16. rész: Hangriasztású vezérlő- és jelzőberendezések

     

    2009.1.1.

    2011.4.1.

    CEN

    EN 54-17:2005

    Tűzjelző berendezések. 17. rész: Rövidzárszakaszolók

     

    2006.10.1.

    2008.12.1.

     

    EN 54-17:2005/AC:2007

     

    2009.1.1.

    2009.1.1.

    CEN

    EN 54-18:2005

    Tűzjelző berendezések. 18. rész: Bemeneti/kimeneti eszközök

     

    2006.10.1.

    2008.12.1.

     

    EN 54-18:2005/AC:2007

     

    2008.1.1.

    2008.1.1.

    CEN

    EN 54-20:2006

    Tűzjelző berendezések. 20. rész: Belélegzettfüst-érzékelők.

     

    2007.4.1.

    2009.7.1.

     

    EN 54-20:2006/AC:2008

     

    2009.8.1.

    2009.8.1.

    CEN

    EN 54-21:2006

    Tűzjelző berendezések. 21. rész: Riasztásátviteli és hibajelzési útvonalak berendezései

     

    2007.3.1.

    2009.6.1.

    CEN

    EN 54-23:2010

    Tűzjelző berendezések. 23. rész: Riasztóegységek. Vizuális figyelemfelhívó eszközök

     

    2010.12.1.

    2013.12.31.

    CEN

    EN 54-24:2008

    Tűzjelző berendezések. 24. rész: Hangriasztású rendszerek részei. Hangszórók

     

    2009.1.1.

    2011.4.1.

    CEN

    EN 54-25:2008

    Tűzjelző berendezések. 25. rész: Rádió-összeköttetések részei

     

    2009.1.1.

    2011.4.1.

     

    EN 54-25:2008/AC:2012

     

    2012.7.1.

    2012.7.1.

    CEN

    EN 179:2008

    Zárak és épületvasalatok. Menekülőutak kilinccsel vagy nyomólappal működtetett vészkijárati zárai. Követelmények és vizsgálati módszerek

    EN 179:1997

    2009.1.1.

    2010.1.1.

    CEN

    EN 197-1:2011

    Cement. 1. rész: Az általános felhasználású cementek összetétele, követelményei és megfelelőségi feltételei

    EN 197-1:2000

    EN 197-4:2004

    2012.7.1.

    2013.7.1.

    CEN

    EN 295-1:2013

    Kőagyag csőrendszerek vízelvezetéshez és csatornázáshoz. 1. rész: Csövek, idomok és kötések követelményei

    EN 295-10:2005

    2013.11.1.

    2014.11.1.

    CEN

    EN 295-4:2013

    Kőagyag csőrendszerek vízelvezetéshez és csatornázáshoz. 4. rész: Átmeneti idomok, kapcsolóidomok és flexibilis csatlakozók követelményei

    EN 295-10:2005

    2013.11.1.

    2014.11.1.

    CEN

    EN 295-5:2013

    Kőagyag csőrendszerek vízelvezetéshez és csatornázáshoz. 5. rész: Alagcsövek és idomok követelményei

    EN 295-10:2005

    2013.11.1.

    2014.11.1.

    CEN

    EN 295-6:2013

    Kőagyag csőrendszerek vízelvezetéshez és csatornázáshoz. 6. rész: Búvónyílások és ellenőrző aknák elemeinek követelményei

    EN 295-10:2005

    2013.11.1.

    2014.11.1.

    CEN

    EN 295-7:2013

    Kőagyag csőrendszerek vízelvezetéshez és csatornázáshoz. 7. rész: Csősajtoláshoz használható csövek és kötéseik követelményei

    EN 295-10:2005

    2013.11.1.

    2014.11.1.

    CEN

    EN 331:1998

    Kézi működtetésű gömbcsapok és zárt házú kúpos csapok épületek gázvezeték-szereléséhez

     

    2011.9.1.

    2012.9.1.

     

    EN 331:1998/A1:2010

     

    2011.9.1.

    2012.9.1.

    CEN

    EN 413-1:2011

    Kőművescement. 1. rész: Összetétel, követelmények és megfelelőségi feltételek

    EN 413-1:2004

    2012.2.1.

    2013.2.1.

    CEN

    EN 416-1:2009

    Nem háztartási célú, gáztüzelésű, egyégős, felülről sugárzó, csöves sötétsugárzók. 1. rész: Biztonság

     

    2009.12.1.

    2010.12.1.

    CEN

    EN 438-7:2005

    Nagynyomású, rétegelt díszítőlemezek (HPL). Hőre keményedő műgyantaalapú lemezek (nevük általában: rétegelt lemezek). 7. rész: Kompakt rétegelt lemez és HPL kompozit panelek belső és külső fal, valamint mennyezet kialakításához

     

    2005.11.1.

    2006.11.1.

    CEN

    EN 442-1:2014

    Radiátorok és konvektorok. 1. rész: Műszaki előírások és követelmények

    EN 442-1:1995

    2015.11.13.

    2016.11.13.

    CEN

    EN 450-1:2012

    Pernye betonhoz. 1. rész: Fogalommeghatározások, követelmények és megfelelőségi feltételek

    EN 450-1:2005+A1:2007

    2013.5.1.

    2014.5.1.

    CEN

    EN 459-1:2010

    Építési mész. 1. rész: Fogalommeghatározások, követelmények és megfelelőségi feltételek

    EN 459-1:2001

    2011.6.1.

    2012.6.1.

    CEN

    EN 490:2011

    Beton tető- és idomcserepek tetőfedésre és falburkolásra. Termékkövetelmények

    EN 490:2004

    2012.8.1.

    2012.8.1.

    CEN

    EN 492:2012

    Szálerősítésű cement tetőfedő lemezek és idomelemek. Termékkövetelmények és vizsgálati módszerek

    EN 492:2004

    2013.7.1.

    2013.7.1.

    CEN

    EN 494:2012

    Szálerősítésű cement tetőfedő hullámlemezek és idomelemek. Termékkövetelmények és vizsgálati módszerek

    EN 494:2004+A3:2007

    2013.8.1.

    2013.8.1.

    CEN

    EN 516:2006

    Előregyártott tetőtartozékok. A tetőn való mozgás szerkezetei. Járdák, lépcsőfokok, tipegők

     

    2006.11.1.

    2007.11.1.

    CEN

    EN 517:2006

    Előregyártott tetőtartozékok. Biztonsági tetőhorgok

     

    2006.12.1.

    2007.12.1.

    CEN

    EN 520:2004+A1:2009

    Gipszkarton lemezek. Fogalommeghatározások, követelmények és vizsgálati módszerek

    EN 520:2004

    2010.6.1.

    2010.12.1.

    CEN

    EN 523:2003

    Acélszalagból készült burkolócsövek feszítőkábelekhez. Fogalommeghatározások, követelmények, minőség-ellenőrzés

     

    2004.6.1.

    2005.6.1.

    CEN

    EN 534:2006+A1:2010

    Bitumenes hullámlemezek. Termékkövetelmények és vizsgálati módszerek

    EN 534:2006

    2011.1.1.

    2011.1.1.

    CEN

    EN 544:2011

    Bitumenes zsindelyek ásványi és/vagy szintetikus hordozóréteggel. Termékkövetelmények és vizsgálati módszerek

    EN 544:2005

    2012.4.1.

    2012.4.1.

    CEN

    EN 572-9:2004

    Építési üveg. Nátrium-kalcium-szilikát üveg alaptermékek. 9. rész: A megfelelőség értékelése. Termékszabvány

     

    2005.9.1.

    2006.9.1.

    CEN

    EN 588-2:2001

    Szálerősítésű cementcsövek szennyvízelvezetés és alagcsövezés céljára. 2. rész: Tisztító- és ellenőrző aknák

     

    2002.10.1.

    2003.10.1.

    CEN

    EN 598:2007+A1:2009

    Gömbgrafitos öntöttvas csövek, csőidomok, tartozékok és azok kötései csatornázáshoz. Követelmények és vizsgálati módszerek

    EN 598:2007

    2010.4.1.

    2011.4.1.

    CEN

    EN 621:2009

    Legfeljebb 300 kW hőterhelésű, gáztüzelésű, kényszerkonvekciós, nem háztartási léghevítő készülékek természetes égéslevegő-ellátással és/vagy természetes égéstermék-eltávolítással, helyiségek fűtésére

     

    2010.8.1.

    2011.8.1.

    CEN

    EN 671-1:2012

    Beépített tűzoltó berendezések. Tömlőberendezések. 1. rész: Tömlődob alaktartó tömlővel

    EN 671-1:2001

    2013.3.1.

    2013.7.1.

    CEN

    EN 671-2:2012

    Beépített tűzoltó berendezések. Tömlőberendezések. 2. rész: Falitűzcsap-szekrények lapostömlővel

    EN 671-2:2001

    2013.3.1.

    2013.7.1.

    CEN

    EN 681-1:1996

    Rugalmas tömítések. A vízellátás és -elvezetés területén alkalmazott csőkötéstömítések anyagkövetelményei. 1. rész: Gumi

     

    2003.1.1.

    2009.1.1.

     

    EN 681-1:1996/A3:2005

     

    2008.1.1.

    2009.1.1.

     

    EN 681-1:1996/A1:1998

     

    2003.1.1.

    2004.1.1.

     

    EN 681-1:1996/A2:2002

     

    2003.1.1.

    2004.1.1.

    CEN

    EN 681-2:2000

    Rugalmas tömítések. A vízellátás és -elvezetés területén alkalmazott csőkötéstömítések anyagkövetelményei. 2. rész: Hőre lágyuló, rugalmas műanyagok

     

    2003.1.1.

    2004.1.1.

     

    EN 681-2:2000/A1:2002

     

    2003.1.1.

    2004.1.1.

     

    EN 681-2:2000/A2:2005

     

    2010.1.1.

    2010.1.1.

    CEN

    EN 681-3:2000

    Rugalmas tömítések. A vízellátás és -elvezetés területén alkalmazott csőkötéstömítések anyagkövetelményei. 3. rész: Habgumik

     

    2003.1.1.

    2004.1.1.

     

    EN 681-3:2000/A1:2002

     

    2003.1.1.

    2004.1.1.

     

    EN 681-3:2000/A2:2005

     

    2012.7.1.

    2012.7.1.

    CEN

    EN 681-4:2000

    Rugalmas tömítések. A vízellátás és -elvezetés területén alkalmazott csőkötéstömítések anyagkövetelményei. 4. rész: Öntött poliuretán tömítőelemek

     

    2003.1.1.

    2004.1.1.

     

    EN 681-4:2000/A1:2002

     

    2003.1.1.

    2004.1.1.

     

    EN 681-4:2000/A2:2005

     

    2012.7.1.

    2012.7.1.

    CEN

    EN 682:2002

    Rugalmas tömítések. Gázt és folyékony szénhidrogéneket szállító csövekben és csőidomokban használt tömítések anyagkövetelményei

     

    2002.10.1.

    2003.12.1.

     

    EN 682:2002/A1:2005

     

    2012.7.1.

    2012.7.1.

    CEN

    EN 771-1:2011

    Falazóelemek követelményei. 1. rész: Égetett agyag falazóelemek

    EN 771-1:2003

    2012.2.1.

    2013.2.1.

    CEN

    EN 771-2:2011

    Falazóelemek követelményei. 2. rész: Mészhomok falazóelemek

    EN 771-2:2003

    2012.2.1.

    2013.2.1.

    CEN

    EN 771-3:2011

    Falazóelemek követelményei. 3. rész: Adalékanyagos beton falazóelemek (tömör és pórusos adalékanyagokkal)

    EN 771-3:2003

    2012.2.1.

    2013.2.1.

    CEN

    EN 771-4:2011

    Falazóelemek követelményei. 4. rész: Pórusbeton falazóelemek

    EN 771-4:2003

    2012.2.1.

    2013.2.1.

    CEN

    EN 771-5:2011

    Falazóelemek követelményei. 5. rész: Műkő falazóelemek

    EN 771-5:2003

    2012.2.1.

    2013.2.1.

    CEN

    EN 771-6:2011

    Falazóelemek követelményei. 6. rész: Természetes kő falazóelemek

    EN 771-6:2005

    2012.2.1.

    2013.2.1.

    CEN

    EN 777-1:2009

    Gáztüzelésű, többégős, felülről sugárzó, csöves sötétsugárzó rendszerek nem háztartási célra. 1. rész: D rendszer. Biztonság

     

    2009.11.1.

    2010.11.1.

    CEN

    EN 777-2:2009

    Gáztüzelésű, többégős, felülről sugárzó, csöves sötétsugárzó rendszerek nem háztartási célra. 2. rész: E rendszer. Biztonság

     

    2009.11.1.

    2010.11.1.

    CEN

    EN 777-3:2009

    Gáztüzelésű, többégős, felülről sugárzó, csöves sötétsugárzó rendszerek nem háztartási célra. 3. rész: F rendszer. Biztonság

     

    2009.11.1.

    2010.11.1.

    CEN

    EN 777-4:2009

    Gáztüzelésű, többégős, felülről sugárzó, csöves sötétsugárzó rendszerek nem háztartási célra. 4. rész: H rendszer. Biztonság

     

    2009.11.1.

    2010.11.1.

    CEN

    EN 778:2009

    Legfeljebb 70 kW hőterhelésű, gáztüzelésű, kényszerkonvekciós, háztartási léghevítő készülékek természetes égéslevegő-ellátással és/vagy égéstermék-eltávolítással, helyiségek fűtésére

     

    2010.8.1.

    2011.8.1.

    CEN

    EN 845-1:2013

    Falazatok kiegészítő elemeinek követelményei. 1. rész: Falkötő vasak, hevederek, függesztők, konzolok

    EN 845-1:2003+A1:2008

    2014.8.8.

    2015.8.8.

    CEN

    EN 845-2:2013

    Falazatok kiegészítő elemeinek követelményei. 2. rész: Áthidalók

    EN 845-2:2003

    2014.8.8.

    2015.8.8.

    CEN

    EN 845-3:2013

    Falazatok kiegészítő elemeinek követelményei. 3. rész: Acélhálóval erősített fugák acélvasalatai

    EN 845-3:2003+A1:2008

    2014.8.8.

    2015.8.8.

    CEN

    EN 858-1:2002

    Könnyű folyadékok (pl. olaj és benzin) leválasztórendszerei. 1. rész: A termék tervezésének, működésének és vizsgálatának elvei, megjelölés és minőség-ellenőrzés

     

    2005.9.1.

    2006.9.1.

     

    EN 858-1:2002/A1:2004

     

    2005.9.1.

    2006.9.1.

    CEN

    EN 877:1999

    Öntöttvas csövek, csőidomok, tartozékok és azok kötései a víznek az épületekből való elvezetéséhez. Követelmények, vizsgálati módszerek és minőségbiztosítás

     

    2008.1.1.

    2009.9.1.

     

    EN 877:1999/A1:2006/AC:2008

     

    2009.1.1.

    2009.1.1.

     

    EN 877:1999/A1:2006

     

    2008.1.1.

    2009.9.1.

    CEN

    EN 934-2:2009+A1:2012

    Adalékszerek betonhoz, habarcshoz és injektálóhabarcshoz. 2. rész: Betonadalékszerek. Fogalommeghatározások, követelmények, megfelelőség, jelölés és címkézés

    EN 934-2:2009

    2013.3.1.

    2013.9.1.

    CEN

    EN 934-3:2009+A1:2012

    Adalékszerek betonhoz, habarcshoz és injektálóhabarcshoz. 3. rész: Adalékszerek falazóhabarcshoz. Fogalommeghatározások, követelmények, megfelelőség, jelölés és címkézés

    EN 934-3:2009

    2013.3.1.

    2013.9.1.

    CEN

    EN 934-4:2009

    Adalékszerek betonhoz, habarcshoz és injektálóhabarcshoz. 4. rész: Adalékszerek feszítőbetétek injektálóhabarcsához. Fogalommeghatározások, követelmények, megfelelőség, jelölés és címkézés

    EN 934-4:2001

    2010.3.1.

    2011.3.1.

    CEN

    EN 934-5:2007

    Adalékszerek betonhoz, habarcshoz és injektálóhabarcshoz. 5. rész: Adalékszerek lőtt betonhoz. Fogalommeghatározások, követelmények, megfelelőség, jelölés és címkézés

     

    2009.1.1.

    2010.1.1.

    CEN

    EN 969:2009

    Gömbgrafitos öntöttvas csövek, csőidomok, tartozékok és azok kötései gázcsővezetékekhez. Követelmények és vizsgálati módszerek

     

    2010.1.1.

    2011.1.1.

    CEN

    EN 997:2012

    Bűzelzárós WC-csészék és WC-berendezések

    EN 997:2003

    2012.12.1.

    2013.6.1.

     

    EN 997:2012/AC:2012

     

    2013.3.1.

    2013.3.1.

    CEN

    EN 998-1:2010

    Falszerkezeti habarcsok előírása. 1. rész: Kültéri és beltéri vakolóhabarcsok

    EN 998-1:2003

    2011.6.1.

    2012.6.1.

    CEN

    EN 998-2:2010

    Falszerkezeti habarcsok előírása. 2. rész: Falazóhabarcsok

    EN 998-2:2003

    2011.6.1.

    2012.6.1.

    CEN

    EN 1013:2012+A1:2014

    Külső és belső tetők, falak, valamint mennyezetek egyhéjú fedése fényáteresztő, bordás műanyag lemezzel. 1. rész: Követelmények és vizsgálati módszerek

    EN 1013:2012

    2015.7.10.

    2016.7.10.

    CEN

    EN 1020:2009

    Legfeljebb 300 kW hőterhelésű, gáztüzelésű, kényszerkonvekciós, nem háztartási léghevítő készülékek kényszer- égéslevegőellátással és/vagy -égéstermékeltávolítással, helyiségek fűtésére

     

    2010.8.1.

    2011.8.1.

    CEN

    EN 1036-2:2008

    Építési üveg. Ezüstbevonatú úsztatott (float-) üveg tükrök beltéri használatra. 2. rész: A megfelelőség értékelése; termékszabvány

     

    2009.1.1.

    2010.1.1.

    CEN

    EN 1051-2:2007

    Építési üveg. Üvegtéglák és üveg járólapok. 2. rész: A megfelelőség értékelése. Termékszabvány

     

    2009.1.1.

    2010.1.1.

    CEN

    EN 1057:2006+A1:2010

    Réz és rézötvözetek. Varrat nélküli, kör szelvényű rézcsövek vízhez és gázhoz, egészségügyi és fűtési alkalmazásra

    EN 1057:2006

    2010.12.1.

    2010.12.1.

    CEN

    EN 1090-1:2009+A1:2011

    Acél- és alumíniumszerkezetek kivitelezése. 1. rész: Szerkezeti elemek megfelelőségértékelésének követelményei

    EN 1090-1:2009

    2012.9.1.

    2014.7.1.

    CEN

    EN 1096-4:2004

    Építési üveg. Bevonatos üveg. 4. rész: A megfelelőség értékelése. Termékszabvány

     

    2005.9.1.

    2006.9.1.

    CEN

    EN 1123-1:1999

    Vízelvezető vezetékek hosszirányú varrattal hegesztett, tűzi horganyzott acélból készült csövei és idomai csapos-tokos csőkapcsolattal. 1. rész: Követelmények, vizsgálatok, minőség-ellenőrzés

     

    2005.6.1.

    2006.6.1.

     

    EN 1123-1:1999/A1:2004

     

    2005.6.1.

    2006.6.1.

    CEN

    EN 1124-1:1999

    Vízelvezető vezetékek hosszirányú varrattal hegesztett, rozsdamentes acélból készült csövei és idomai csapos-tokos csőkapcsolattal. 1. rész: Követelmények, vizsgálatok, minőség-ellenőrzés

     

    2005.6.1.

    2006.6.1.

     

    EN 1124-1:1999/A1:2004

     

    2005.6.1.

    2006.6.1.

    CEN

    EN 1125:2008

    Zárak és épületvasalatok. Menekülőutak pánikajtózárai vízszintes működtetőrúddal. Követelmények és vizsgálati módszerek

    EN 1125:1997

    2009.1.1.

    2010.1.1.

    CEN

    EN 1154:1996

    Zárak és épületvasalatok. Szabályozottan működő ajtócsukó eszközök. Követelmények és vizsgálati módszerek

     

    2003.10.1.

    2004.10.1.

     

    EN 1154:1996/A1:2002/AC:2006

     

    2010.1.1.

    2010.1.1.

     

    EN 1154:1996/A1:2002

     

    2003.10.1.

    2004.10.1.

    CEN

    EN 1155:1997

    Zárak és épületvasalatok. Villamos működtetésű rögzítőberendezések nyílóajtókhoz. Követelmények és vizsgálati módszerek

     

    2003.10.1.

    2004.10.1.

     

    EN 1155:1997/A1:2002/AC:2006

     

    2010.1.1.

    2010.1.1.

     

    EN 1155:1997/A1:2002

     

    2003.10.1.

    2004.10.1.

    CEN

    EN 1158:1997

    Zárak és épületvasalatok. Csukássorrend-szabályozók. Követelmények és vizsgálati módszerek

     

    2003.10.1.

    2004.10.1.

     

    EN 1158:1997/A1:2002/AC:2006

     

    2006.6.1.

    2006.6.1.

     

    EN 1158:1997/A1:2002

     

    2003.10.1.

    2004.10.1.

    CEN

    EN 1168:2005+A3:2011

    Előre gyártott betontermékek. Üreges födémpanelok

    EN 1168:2005+A2:2009

    2012.7.1.

    2013.7.1.

    CEN

    EN 1279-5:2005+A2:2010

    Építési üveg. Szigetelő üvegegységek. 5. rész: A megfelelőség értékelése

    EN 1279-5:2005+A1:2008

    2011.2.1.

    2012.2.1.

    CEN

    EN 1304:2005

    Égetett agyag tető- és idomcserepek. A termék fogalommeghatározásai és jellemzői

     

    2006.2.1.

    2007.2.1.

    CEN

    EN 1317-5:2007+A2:2012

    Közúti visszatartó rendszerek. 5. rész: A járművisszatartó rendszerek termékkövetelményei és megfelelőségük értékelése

    EN 1317-5:2007+A1:2008

    2013.1.1.

    2013.1.1.

     

    EN 1317-5:2007+A2:2012/AC:2012

     

    2013.3.1.

    2013.3.1.

    CEN

    EN 1319:2009

    Legfeljebb 70 kW névleges hőterhelésű, gáztüzelésű, kényszerkonvekciós, háztartási léghevítő készülékek ventilátoros égőkkel, helyiségek fűtésére

     

    2010.10.1.

    2011.10.1.

    CEN

    EN 1337-3:2005

    Szerkezeti saruk. 3. rész: Elasztomer saruk

     

    2006.1.1.

    2007.1.1.

    CEN

    EN 1337-4:2004

    Szerkezeti saruk. 4. rész: Gördülő saruk

     

    2005.2.1.

    2006.2.1.

     

    EN 1337-4:2004/AC:2007

     

    2008.1.1.

    2008.1.1.

    CEN

    EN 1337-5:2005

    Szerkezeti saruk. 5. rész: Korongsaruk

     

    2006.1.1.

    2007.1.1.

    CEN

    EN 1337-6:2004

    Szerkezeti saruk. 6. rész: Billenő saruk

     

    2005.2.1.

    2006.2.1.

    CEN

    EN 1337-7:2004

    Szerkezeti saruk. 7. rész: PTFE-betétes gömbsüveg- és hengeres saruk

    EN 1337-7:2000

    2004.12.1.

    2005.6.1.

    CEN

    EN 1337-8:2007

    Szerkezeti saruk. 8. rész: Megvezető és mozgásgátló saruk

     

    2009.1.1.

    2010.1.1.

    CEN

    EN 1338:2003

    Beton útburkoló elemek. Követelmények és vizsgálati módszerek

     

    2004.3.1.

    2005.3.1.

     

    EN 1338:2003/AC:2006

     

    2007.1.1.

    2007.1.1.

    CEN

    EN 1339:2003

    Beton járdalapok. Követelmények és vizsgálati módszerek

     

    2004.3.1.

    2005.3.1.

     

    EN 1339:2003/AC:2006

     

    2007.1.1.

    2007.1.1.

    CEN

    EN 1340:2003

    Beton útszegélyelemek. Követelmények és vizsgálati módszerek

     

    2004.2.1.

    2005.2.1.

     

    EN 1340:2003/AC:2006

     

    2007.1.1.

    2007.1.1.

    CEN

    EN 1341:2012

    Természetes kő burkolólapok külső elhelyezésre. Követelmények és vizsgálati módszerek

    EN 1341:2001

    2013.9.1.

    2013.9.1.

    CEN

    EN 1342:2012

    Természetes burkolókövek külső elhelyezésre. Követelmények és vizsgálati módszerek

    EN 1342:2001

    2013.9.1.

    2013.9.1.

    CEN

    EN 1343:2012

    Természetes útszegélykövek külső elhelyezésre. Követelmények és vizsgálati módszerek

    EN 1343:2001

    2013.9.1.

    2013.9.1.

    CEN

    EN 1344:2013

    Égetett agyag útburkoló elemek. Követelmények és vizsgálati módszerek

    EN 1344:2002

    2014.8.8.

    2016.8.8.

     

    EN 1344:2013/AC:2015

     

     

     

    CEN

    EN 1423:2012

    Az útburkolati jelek anyagai. Utánszóró szerek. Üveggyöngyök, csúszásgátló adalékanyagok és a kettő keverékei

    EN 1423:1997

    2012.11.1.

    2012.11.1.

     

    EN 1423:2012/AC:2013

     

    2013.7.1.

    2013.7.1.

    CEN

    EN 1433:2002

    Jármű- és gyalogosforgalmú területek vízelvezetői. Osztályba sorolás, tervezési és vizsgálati követelmények, jelölés és a megfelelőség értékelése

     

    2003.8.1.

    2004.8.1.

     

    EN 1433:2002/A1:2005

     

    2006.1.1.

    2006.1.1.

    CEN

    EN 1457-1:2012

    Égéstermék-elvezető berendezések. Kerámia béléscsövek. 1. rész: Száraz körülmények között üzemelő béléscsövek. Követelmények és vizsgálati módszerek

    EN 1457:1999

    2012.11.1.

    2013.11.1.

    CEN

    EN 1457-2:2012

    Égéstermék-elvezető berendezések. Kerámia béléscsövek. 2. rész: Nedves körülmények között üzemelő béléscsövek. Követelmények és vizsgálati módszerek

    EN 1457:1999

    2012.11.1.

    2013.11.1.

    CEN

    EN 1463-1:2009

    Az útburkolati jelek anyagai. Fényvisszavető útburkolati jelzőtestek. 1. rész: Követelmények új állapotban

    EN 1463-1:1997

    2010.1.1.

    2011.1.1.

    CEN

    EN 1469:2004

    Természetes építőkövek. Burkolólapok. Követelmények

     

    2005.7.1.

    2006.7.1.

    CEN

    EN 1504-2:2004

    Termékek és rendszerek a betonszerkezetek védelmére és javítására. Fogalommeghatározások, követelmények, minőség-ellenőrzés és megfelelőségértékelés. 2. rész: Felületvédő rendszerek betonhoz

     

    2005.9.1.

    2009.1.1.

    CEN

    EN 1504-3:2005

    Termékek és rendszerek a betonszerkezetek védelmére és javítására. Fogalommeghatározások, követelmények, minőség-ellenőrzés és megfelelőségértékelés. 3. rész: Szerkezeti és nem szerkezeti javítás

     

    2006.10.1.

    2009.1.1.

    CEN

    EN 1504-4:2004

    Termékek és rendszerek a betonszerkezetek védelmére és javítására. Fogalommeghatározások, követelmények, minőség-ellenőrzés és megfelelőségértékelés. 4. rész: Szerkezeti ragasztás

     

    2005.9.1.

    2009.1.1.

    CEN

    EN 1504-5:2004

    Termékek és rendszerek a betonszerkezetek védelmére és javítására. Fogalommeghatározások, követelmények, minőség-ellenőrzés és megfelelőségértékelés. 5. rész: Betoninjektálás

     

    2005.10.1.

    2009.1.1.

    CEN

    EN 1504-6:2006

    Termékek és rendszerek a betonszerkezetek védelmére és javítására. Fogalommeghatározások, követelmények, minőség-ellenőrzés és megfelelőségértékelés. 6. rész: Betonacél rudak lehorgonyzása

     

    2007.6.1.

    2009.1.1.

    CEN

    EN 1504-7:2006

    Termékek és rendszerek a betonszerkezetek védelmére és javítására. Fogalommeghatározások, követelmények, minőség-ellenőrzés és megfelelőségértékelés. 7. rész: A vasalás korrózióvédelme

     

    2007.6.1.

    2009.1.1.

    CEN

    EN 1520:2011

    Előre gyártott, könnyű adalékanyagos, nagy hézagtérfogatú beton építőelemek statikailag számításba vett vagy számításba nem vett vasalással

    EN 1520:2002

    2012.1.1.

    2013.1.1.

    CEN

    EN 1748-1-2:2004

    Építési üveg. Speciális alaptermékek. Boroszilikátüvegek. 1-2. rész: A megfelelőség értékelése. Termékszabvány

     

    2005.9.1.

    2006.9.1.

    CEN

    EN 1748-2-2:2004

    Építési üveg. Speciális alaptermékek. 2-2. rész: Üvegkerámiák. A megfelelőség értékelése. Termékszabvány

     

    2005.9.1.

    2006.9.1.

    CEN

    EN 1806:2006

    Égéstermék-elvezető berendezések. – Kerámia idomdarabok egyhéjú égéstermék-elvezető berendezésekhez. – Követelmények és vizsgálati módszerek

     

    2007.5.1.

    2008.5.1.

    CEN

    EN 1825-1:2004

    Zsírleválasztók. 1. rész: Tervezési elvek, teljesítőképesség és vizsgálatok, jelölés és minőség-ellenőrzés

     

    2005.9.1.

    2006.9.1.

     

    EN 1825-1:2004/AC:2006

     

    2007.1.1.

    2007.1.1.

    CEN

    EN 1856-1:2009

    Égéstermék-elvezető berendezések. Fém égéstermék-elvezető berendezések követelményei. 1. rész: Rendszer jellegű égéstermék-elvezető berendezések építőelemei

    EN 1856-1:2003

    2010.3.1.

    2011.3.1.

    CEN

    EN 1856-2:2009

    Égéstermék-elvezető berendezések. Fém égéstermék-elvezető berendezések követelményei. 2. rész: Fém béléscsövek és összekötő elemek

    EN 1856-2:2004

    2010.3.1.

    2011.3.1.

    CEN

    EN 1857:2010

    Égéstermék-elvezető berendezések. Építőelemek. Beton béléscsövek

    EN 1857:2003+A1:2008

    2011.1.1.

    2012.1.1.

    CEN

    EN 1858:2008+A1:2011

    Égéstermék-elvezető berendezések. Építőelemek. Beton idomdarabok

    EN 1858:2008

    2012.4.1.

    2013.4.1.

    CEN

    EN 1863-2:2004

    Építési üveg. Hőerősített nátrium-kalcium-szilikát üveg. 2. rész: A megfelelőség értékelése. Termékszabvány

     

    2005.9.1.

    2006.9.1.

    CEN

    EN 1873:2005

    Előregyártott tetőtartozékok. Egyedi, műanyag tetővilágítók. Termékkövetelmények és vizsgálati módszerek

     

    2006.10.1.

    2009.10.1.

    CEN

    EN 1916:2002

    Vasalatlan, acélszálas és vasalt betoncsövek és idomok

     

    2003.8.1.

    2004.11.23.

     

    EN 1916:2002/AC:2008

     

    2009.1.1.

    2009.1.1.

    CEN

    EN 1917:2002

    Vasalatlan, acélszálas és vasalt betonból készült tisztító- és ellenőrző aknák

     

    2003.8.1.

    2004.11.23.

     

    EN 1917:2002/AC:2008

     

    2009.1.1.

    2009.1.1.

    CEN

    EN 1935:2002

    Zárak és épületvasalatok. Egytengelyű ajtó- és ablakpántok. Követelmények és vizsgálati módszerek

     

    2002.10.1.

    2003.12.1.

     

    EN 1935:2002/AC:2003

     

    2007.1.1.

    2007.1.1.

    CEN

    EN 10025-1:2004

    Melegen hengerelt termékek szerkezeti acélokból. 1. rész: Általános műszaki szállítási feltételek

     

    2005.9.1.

    2006.9.1.

    CEN

    EN 10088-4:2009

    Korrózióálló acélok. 4. rész: Szerkezeti célú, korróziónak ellenálló acél finom- és durvalemezek, valamint szalagok műszaki szállítási feltételei

     

    2010.2.1.

    2011.2.1.

    CEN

    EN 10088-5:2009

    Korrózióálló acélok. 5. rész: Szerkezeti célú, korróziónak ellenálló acélból készült rudak, hengerhuzalok, huzalok, idomacélok és fényes termékek műszaki szállítási feltételei

     

    2010.1.1.

    2011.1.1.

    CEN

    EN 10210-1:2006

    Melegen hengerelt, zárt idomacélok ötvözetlen és finom szemcsés acélból. 1. rész: Műszaki szállítási feltételek

     

    2007.2.1.

    2008.2.1.

    CEN

    EN 10219-1:2006

    Hidegen alakított, hegesztett, szerkezeti zárt idomacélok ötvözetlen és finom szemcsés acélokból. 1. rész: Műszaki szállítási feltételek

     

    2007.2.1.

    2008.2.1.

    CEN

    EN 10224:2002

    Ötvözetlen acélcsövek és szerelvények vizes folyadékok szállítására, beleértve az emberi fogyasztásra szánt vizet is. Műszaki szállítási feltételek

     

    2006.4.1.

    2007.4.1.

     

    EN 10224:2002/A1:2005

     

    2006.4.1.

    2007.4.1.

    CEN

    EN 10255:2004+A1:2007

    Hegesztésre és menetvágásra alkalmas ötvözetlen acélcsövek. Műszaki szállítási feltételek

     

    2010.1.1.

    2011.1.1.

    CEN

    EN 10311:2005

    Víz és vizes folyadékok szállítására való acélcsövek és szerelvények csatlakoztató kötései

     

    2006.3.1.

    2007.3.1.

    CEN

    EN 10312:2002

    Hegesztett korrózióálló acélcsövek vizes folyadékok szállítására, beleértve az emberi fogyasztásra szánt vizet is. Műszaki szállítási feltételek

     

    2006.4.1.

    2007.4.1.

     

    EN 10312:2002/A1:2005

     

    2006.4.1.

    2007.4.1.

    CEN

    EN 10340:2007

    Acélöntvények szerkezeti célra

     

    2010.1.1.

    2011.1.1.

     

    EN 10340:2007/AC:2008

     

    2010.1.1.

    2010.1.1.

    CEN

    EN 10343:2009

    Szerkezeti célú nemesíthető acélok. Műszaki szállítási feltételek

     

    2010.1.1.

    2011.1.1.

    CEN

    EN 12004:2007+A1:2012

    Habarcsok és ragasztók kerámiai burkolólapokhoz. Követelmények, a megfelelőség értékelése, ossztályozás és megnevezés

    EN 12004:2007

    2013.4.1.

    2013.7.1.

    CEN

    EN 12050-1:2001

    Épületek és telkek szennyvízátemelői. Építési és vizsgálati alapelvek. 1. rész: Fekáliatartalmú szennyvizek átemelői

     

    2001.11.1.

    2002.11.1.

    CEN

    EN 12050-2:2000

    Épületek és telkek szennyvízátemelői. Építési és vizsgálati alapelvek. 2. rész: Fekália- mentes szennyvizek átemelői

     

    2001.10.1.

    2002.10.1.

    CEN

    EN 12050-3:2000

    Épületek és telkek szennyvízátemelői. Építési és vizsgálati alapelvek. 3. rész: Fekáliatartalmú szennyvizek korlátozottan használható átemelői

     

    2001.10.1.

    2002.10.1.

    CEN

    EN 12050-4:2000

    Épületek és telkek szennyvízátemelői. Építési és vizsgálati alapelvek. 4. rész: Fekáliatartalmú és fekáliamentes szennyvizek visszaáramlást gátló berendezései

     

    2001.10.1.

    2002.10.1.

    CEN

    EN 12057:2004

    Természetes építőkövek. Vékony kőlapok. Követelmények

     

    2005.9.1.

    2006.9.1.

    CEN

    EN 12058:2004

    Természetes építőkövek. Járólapok és lépcsőburkoló lapok. Követelmények

     

    2005.9.1.

    2006.9.1.

    CEN

    EN 12094-1:2003

    Beépített tűzoltó berendezések. Gázzal oltó berendezések részegységei. 1. rész: Automatikus, elektromos vezérlő és késleltető szerkezet követelményei és vizsgálati módszerei

     

    2004.2.1.

    2006.5.1.

    CEN

    EN 12094-2:2003

    Beépített tűzoltó berendezések. Gázzal oltó berendezések részegységei. 2. rész: Automatikus, nem elektromos vezérlő és késleltető szerkezet követelményei és vizsgálati módszerei

     

    2004.2.1.

    2006.5.1.

    CEN

    EN 12094-3:2003

    Beépített tűzoltó berendezések. Gázzal oltó berendezések részegységei. 3. rész: Kézi indító- és leállítószerkezet követelményei és vizsgálati módszerei

     

    2004.1.1.

    2005.9.1.

    CEN

    EN 12094-4:2004

    Beépített tűzoltó berendezések. Gázzal oltó berendezések részegységei. 4. rész: Tartályok szelepeinek és indítóberendezéseinek követelményei és vizsgálati módszerei

     

    2005.5.1.

    2007.8.1.

    CEN

    EN 12094-5:2006

    Beépített tűzoltó berendezések. Gázzal oltó berendezések részegységei. 5. rész: Követelmények és vizsgálati módszerek a nagy és kis nyomást elválasztó szelepekre és azok beépített indítószerkezeteire

    EN 12094-5:2000

    2007.2.1.

    2009.5.1.

    CEN

    EN 12094-6:2006

    Beépített tűzoltó berendezések. Gázzal oltó berendezések részegységei. 6. rész: A nem villamos tiltó rendszerek követelményei és vizsgálati módszerei

    EN 12094-6:2000

    2007.2.1.

    2009.5.1.

    CEN

    EN 12094-7:2000

    Beépített tűzoltó berendezések. A gázzal oltó berendezések részegységei. 7. rész: A CO2 - berendezések fúvókáinak követelményei és vizsgálati módszerei

     

    2001.10.1.

    2004.4.1.

     

    EN 12094-7:2000/A1:2005

     

    2005.11.1.

    2006.11.1.

    CEN

    EN 12094-8:2006

    Beépített tűzoltó berendezések. A gázzal oltó berendezések részei. 8. rész: A csatlakozók követelményei és vizsgálati módszerei

     

    2007.2.1.

    2009.5.1.

    CEN

    EN 12094-9:2003

    Beépített tűzoltó berendezések. Gázzal oltó berendezések részegységei. 9. rész: Különleges tűzjelző berendezések követelményei és vizsgálati módszerei

     

    2004.1.1.

    2005.9.1.

    CEN

    EN 12094-10:2003

    Beépített tűzoltó berendezések. Gázzal oltó berendezések részegységei. 10. rész: Nyomásmérő eszközök és nyomáskapcsolók követelményei és vizsgálati módszerei

     

    2004.2.1.

    2006.5.1.

    CEN

    EN 12094-11:2003

    Beépített tűzoltó berendezések. Gázzal oltó berendezések részegységei. 11. rész: Mechanikai súlymérő eszközök követelményei és vizsgálati módszerei

     

    2004.1.1.

    2005.9.1.

    CEN

    EN 12094-12:2003

    Beépített tűzoltó berendezések. Gázzal oltó berendezések részegységei. 12. rész: Pneumatikus tűzjelző berendezés követelményei és vizsgálati módszerei

     

    2004.1.1.

    2005.9.1.

    CEN

    EN 12094-13:2001

    Beépített tűzoltó berendezések Gázzal oltó berendezések részegységei. 13. rész: A nyomáshatároló és visszacsapó szelepek követelményei és vizsgálati módszerei

     

    2002.1.1.

    2004.4.1.

     

    EN 12094-13:2001/AC:2002

     

    2010.1.1.

    2010.1.1.

    CEN

    EN 12101-1:2005

    Füst- és hőszabályozó rendszerek. 1. rész: Füstgátak műszaki előírása

     

    2006.6.1.

    2008.9.1.

     

    EN 12101-1:2005/A1:2006

     

    2006.12.1.

    2008.9.1.

    CEN

    EN 12101-2:2003

    Füst- és hőszabályozó rendszerek. 2. rész: Természetes, füst- és hőelszívó készülékek műszaki előírásai

     

    2004.4.1.

    2006.9.1.

    CEN

    EN 12101-3:2002

    Füst- és hőérzékelő rendszerek. 3. rész: Motoros füst- és hőelszívó ventilátorok előírása

     

    2004.4.1.

    2005.4.1.

     

    EN 12101-3:2002/AC:2005

     

    2006.1.1.

    2006.1.1.

    CEN

    EN 12101-6:2005

    Füst- és hőszabályozó rendszerek. 6. rész: Nyomáskülönbséges rendszerek műszaki előírása. Szerelvények

     

    2006.4.1.

    2007.4.1.

     

    EN 12101-6:2005/AC:2006

     

    2007.1.1.

    2007.1.1.

    CEN

    EN 12101-7:2011

    Füst- és hőszabályozó rendszerek.7. rész: Füstelvezetők

     

    2012.2.1.

    2013.2.1.

    CEN

    EN 12101-8:2011

    Füst- és hőszabályozó rendszerek. 8. rész: Füstelszívó csappantyúk

     

    2012.2.1.

    2013.2.1.

    CEN

    EN 12101-10:2005

    Füst- és hőszabályozó rendszerek. 10. rész: Energiaellátások műszaki leírása

     

    2006.10.1.

    2012.5.1.

     

    EN 12101-10:2005/AC:2007

     

    2008.1.1.

    2008.1.1.

    CEN

    EN 12150-2:2004

    Építési üveg. Termikusan edzett biztonsági nátrium-kalcium-szilikát üveg. 2. rész: A megfelelőség értékelése. Termékszabvány

     

    2005.9.1.

    2006.9.1.

    CEN

    EN 12209:2003

    Épületvasalatok. Zárak és kilincsek. Mechanikus működtetésű zárak, kilincsek és zárólemezek. Követelmények és vizsgálati módszerek

     

    2004.12.1.

    2006.6.1.

     

    EN 12209:2003/AC:2005

     

    2006.6.1.

    2006.6.1.

    CEN

    EN 12259-1:1999 + A1:2001

    Beépített tűzoltó berendezések. Sprinkler és vízpermetező oltóberendezések részegységei. 1. rész: Sprinklerek

     

    2002.4.1.

    2005.9.1.

     

    EN 12259-1:1999 + A1:2001/A3:2006

     

    2006.11.1.

    2007.11.1.

     

    EN 12259-1:1999 + A1:2001/A2:2004

     

    2005.3.1.

    2006.3.1.

    CEN

    EN 12259-2:1999

    Beépített tűzoltó berendezések. Sprinkler és vízpermetező oltóberendezések részegységei. 2. rész: A nedves riasztószelep felépítése

     

    2002.1.1.

    2007.8.1.

     

    EN 12259-2:1999/AC:2002

     

    2005.6.1.

    2005.6.1.

     

    EN 12259-2:1999/A1:2001

     

    2002.1.1.

    2007.8.1.

     

    EN 12259-2:1999/A2:2005

     

    2006.9.1.

    2007.8.1.

    CEN

    EN 12259-3:2000

    Beépített tűzoltó berendezések. Sprinkler és vízpermetező oltóberendezések részegységei. 3. rész: A száraz riasztószelep felépítése

     

    2002.1.1.

    2007.8.1.

     

    EN 12259-3:2000/A1:2001

     

    2002.1.1.

    2007.8.1.

     

    EN 12259-3:2000/A2:2005

     

    2006.9.1.

    2007.8.1.

    CEN

    EN 12259-4:2000

    Beépített tűzoltó berendezések. Sprinkler és vízpermetező oltóberendezések részegységei. 4. rész: Vízmotoros riasztóberendezés

     

    2002.1.1.

    2004.4.1.

     

    EN 12259-4:2000/A1:2001

     

    2002.1.1.

    2004.4.1.

    CEN

    EN 12259-5:2002

    Beépített tűzoltó berendezések. Sprinkler és vízpermetező oltóberendezések részegységei. 5. rész: Vízáramlás-érzékelő

     

    2003.7.1.

    2005.9.1.

    CEN

    EN 12271:2006

    Felületi bevonat. Követelmények.

     

    2008.1.1.

    2011.1.1.

    CEN

    EN 12273:2008

    Hidegaszfalt vékony rétegekhez. Követelmények

     

    2009.1.1.

    2011.1.1.

    CEN

    EN 12285-2:2005

    Gyári kialakítású acéltartályok. 2. rész: Fekvő, hengeres, szimpla és dupla falú tartályok éghető és nem éghető, vízszennyező folyadékok föld feletti tárolására

     

    2006.1.1.

    2008.1.1.

    CEN

    EN 12326-1:2014

    Pala és kő átfedéses elhelyezésű tetőfedő és falburkoló termékek. 1. rész: Termékkövetelmények

    EN 12326-1:2004

    2015.2.13.

    2016.2.13.

    CEN

    EN 12337-2:2004

    Építési üveg. Kémiailag erősített nátrium-kalcium-szilikát üveg. 2. rész: A megfelelőség értékelése. Termékszabvány

     

    2005.9.1.

    2006.9.1.

    CEN

    EN 12352:2006

    Forgalomirányító berendezések. Figyelmeztető és biztonsági fényjelzők

     

    2007.2.1.

    2008.2.1.

    CEN

    EN 12368:2006

    Forgalomirányító berendezések. Fényjelző készülékek

     

    2007.2.1.

    2008.2.1.

    CEN

    EN 12380:2002

    Csatornarendszerek légbeeresztő szelepei. Követelmények, vizsgálati módszerek és a megfelelőség értékelése

     

    2003.10.1.

    2004.10.1.

    CEN

    EN 12446:2011

    Égéstermék-elvezető berendezések. Építőelemek. Betonból készített külső héjak

    EN 12446:2003

    2012.4.1.

    2013.4.1.

    CEN

    EN 12467:2012

    Szálerősítésű cement burkolóelemek. Termékkövetelmények és vizsgálati módszerek

    EN 12467:2004

    2013.7.1.

    2013.7.1.

    CEN

    EN 12566-1:2000

    Szennyvíztisztító kisberendezések 50 összes lakosegyenértékig (LE). 1. rész: Előre gyártott oldómedencék

     

    2004.12.1.

    2005.12.1.

     

    EN 12566-1:2000/A1:2003

     

    2004.12.1.

    2005.12.1.

    CEN

    EN 12566-3:2005+A2:2013

    Szennyvíztisztító kisberendezések 50 lakosegyenértékig. 3. rész: Készre gyártott és/vagy helyszínen összeszerelt házi szennyvíztisztító berendezések

    EN 12566-3:2005+A1:2009

    2014.8.8.

    2015.8.8.

    CEN

    EN 12566-4:2007

    Szennyvíztisztító kisberendezések 50 összes lakosegyenértékig. 4. rész: Előre gyártott elemekből a helyszínen összeszerelt oldómedencék

     

    2009.1.1.

    2010.1.1.

    CEN

    EN 12566-6:2013

    Szennyvíztisztító kisberendezések 50 összes lakosegyenértékig. 6. rész: Előre gyártott tisztítóegységek az oldómedencékből elfolyó szennyvízhez

     

    2013.11.1.

    2014.11.1.

    CEN

    EN 12566-7:2013

    Szennyvíztisztító kisberendezések 50 lakos egyenértékig. 7. rész: Előre gyártott harmadfokú tisztítóegységek

     

    2014.8.8.

    2015.8.8.

    CEN

    EN 12591:2009

    Bitumen és bitumenes kötőanyagok. Az útépítési bitumenek minőségi követelményei

     

    2010.1.1.

    2011.1.1.

    CEN

    EN 12602:2008+A1:2013

    Előre gyártott, vasalt, autoklávolt pórusbeton építőelemek

     

    2014.8.8.

    2015.8.8.

    CEN

    EN 12620:2002+A1:2008

    Kőanyaghalmazok (adalékanyagok) betonhoz

    EN 12620:2002

    2009.1.1.

    2010.1.1.

    CEN

    EN 12676-1:2000

    Közúti vakításgátló rendszerek. 1. rész: Követelmények és tulajdonságok

     

    2004.2.1.

    2006.2.1.

     

    EN 12676-1:2000/A1:2003

     

    2004.2.1.

    2006.2.1.

    CEN

    EN 12737:2004+A1:2007

    Előre gyártott betontermékek. Padlóelemek állattartáshoz

     

    2009.1.1.

    2010.1.1.

    CEN

    EN 12764:2004+A1:2008

    Egészségügyi berendezések. Örvényfürdők és pezsgőfürdők követelményei

    EN 12764:2004

    2009.1.1.

    2010.1.1.

    CEN

    EN 12794:2005+A1:2007

    Előre gyártott betontermékek. Alapozócölöpök

    EN 12794:2005

    2008.2.1.

    2009.2.1.

     

    EN 12794:2005+A1:2007/AC:2008

     

    2009.8.1.

    2009.8.1.

    CEN

    EN 12809:2001

    Lakossági, önálló, szilárd tüzelésű kazánok. Legfeljebb 50 kW névleges hőteljesítmény. Követelmények és vizsgálati módszerek

     

    2005.7.1.

    2007.7.1.

     

    EN 12809:2001/AC:2006

     

    2008.1.1.

    2008.1.1.

     

    EN 12809:2001/A1:2004

     

    2005.7.1.

    2007.7.1.

     

    EN 12809:2001/A1:2004/AC:2007

     

    2008.1.1.

    2008.1.1.

    CEN

    EN 12815:2001

    Lakossági, szilárd tüzelésű tűzhelyek. Követelmények és vizsgálati módszerek

     

    2005.7.1.

    2007.7.1.

     

    EN 12815:2001/AC:2006

     

    2007.1.1.

    2007.1.1.

     

    EN 12815:2001/A1:2004

     

    2005.7.1.

    2007.7.1.

     

    EN 12815:2001/A1:2004/AC:2007

     

    2008.1.1.

    2008.1.1.

    CEN

    EN 12839:2012

    Előre gyártott betontermékek. Kerítéselemek

    EN 12839:2001

    2012.10.1.

    2013.10.1.

    CEN

    EN 12843:2004

    Előre gyártott betontermékek. Oszlopok

     

    2005.9.1.

    2007.9.1.

    CEN

    EN 12859:2011

    Gipsz falazóelemek. Fogalommeghatározások, követelmények és vizsgálati módszerek

    EN 12859:2008

    2011.12.1.

    2012.12.1.

    CEN

    EN 12860:2001

    Gipszalapú ragasztók gipsz falazóelemekhez. Fogalommeghatározások, követelmények és vizsgálati módszerek

     

    2002.4.1.

    2003.4.1.

     

    EN 12860:2001/AC:2002

     

    2010.1.1.

    2010.1.1.

    CEN

    EN 12878:2005

    Pigmentek cement és/vagy mészalapú építőanyagok színezésére. Műszaki követelmények és vizsgálati módszerek

     

    2006.3.1.

    2007.3.1.

     

    EN 12878:2005/AC:2006

     

    2007.1.1.

    2007.1.1.

    CEN

    EN 12899-1:2007

    Állandó, függőleges, közúti közlekedési jelzések. 1. rész: Állandó jelzőtáblák

     

    2009.1.1.

    2013.1.1.

    CEN

    EN 12899-2:2007

    Állandó, függőleges, közúti közlekedési jelzések. 2. rész: Kivilágított forgalomterelő oszlopok (TTB)

     

    2009.1.1.

    2013.1.1.

    CEN

    EN 12899-3:2007

    Állandó, függőleges, közúti közlekedési jelzések. 3. rész: Terelőoszlopok és fényvisszavetők

     

    2009.1.1.

    2013.1.1.

    CEN

    EN 12951:2004

    Előre gyártott tetőtartozékok. Rögzített tetőlétrák. Termékkövetelmények és vizsgálati módszerek

     

    2005.9.1.

    2006.9.1.

    CEN

    EN 12966-1:2005+A1:2009

    Függőleges közúti jelzések. Változtatható jelzéstartalmú közúti jelzőtáblák. 1. rész: Termékszabvány

     

    2010.8.1.

    2010.8.1.

    CEN

    EN 13024-2:2004

    Építési üveg. Termikusan edzett biztonsági boroszilikátüveg. 2. rész: A megfelelőség értékelése. Termékszabvány

     

    2005.9.1.

    2006.9.1.

    CEN

    EN 13043:2002

    Kőanyaghalmazok (adalékanyagok) utak, repülőterek és más közforgalmú területek aszfaltkeverékeihez és felületi bevonatokhoz

     

    2003.7.1.

    2004.6.1.

     

    EN 13043:2002/AC:2004

     

    2006.6.1.

    2006.6.1.

    CEN

    EN 13055-1:2002

    Könnyű kőanyaghalmazok. 1. rész: Könnyű kőanyaghalmazok (adalékanyagok) betonhoz, habarcshoz és injektálóhabarcshoz

     

    2003.3.1.

    2004.6.1.

     

    EN 13055-1:2002/AC:2004

     

    2010.1.1.

    2010.1.1.

    CEN

    EN 13055-2:2004

    Könnyű kőanyaghalmazok. 2. rész: Könnyű kőanyaghalmazok (adalékanyagok) aszfaltkeverékekhez és felületkezelésre, valamint kötőanyag nélküli és kötőanyagos alkalmazásokhoz

     

    2005.5.1.

    2006.5.1.

    CEN

    EN 13063-1:2005+A1:2007

    Égéstermék-elvezető berendezések. Rendszer jellegű égéstermék-elvezető berendezések kerámiai béléscsövekkel. 1. rész: A koromégés-állóság követelményei és vizsgálati módszerei

    EN 13063-1:2005

    2008.5.1.

    2009.5.1.

    CEN

    EN 13063-2:2005+A1:2007

    Égéstermék-elvezető berendezések. Rendszer jellegű égéstermék-elvezető berendezések kerámiai béléscsövekkel. 2. rész: Követelmények és vizsgálati módszerek nedves üzemi feltételek esetén

    EN 13063-2:2005

    2008.5.1.

    2009.5.1.

    CEN

    EN 13063-3:2007

    Égéstermék-elvezető berendezések. Rendszer jellegű égéstermék-elvezető berendezések kerámiai béléscsövekkel. 3. rész: Szellőzőkürtős rendszer jellegű égéstermék-elvezető berendezések követelményei és vizsgálati módszerei

     

    2008.5.1.

    2009.5.1.

    CEN

    EN 13069:2005

    Égéstermék-elvezető berendezések. Kerámiából készített külső héjak rendszer jellegű égéstermék-elvezető berendezésekhez. Követelmények és vizsgálati módszerek

     

    2006.5.1.

    2007.5.1.

    CEN

    EN 13084-5:2005

    Szabadon álló ipari égéstermék-elvezető berendezések. 5. rész: Falazási eljárással készített béléscsövek. Termékkövetelmények

     

    2006.4.1.

    2007.4.1.

     

    EN 13084-5:2005/AC:2006

     

    2007.1.1.

    2007.1.1.

    CEN

    EN 13084-7:2012

    Szabadon álló égéstermék-elvezető berendezések. 7. rész: Egyhéjú acél égéstermék-elvezető berendezésekhez és acél béléscsövekhez használt hengeres acél építőelemek termékkövetelményei

    EN 13084-7:2005

    2013.9.1.

    2013.9.1.

    CEN

    EN 13101:2002

    Föld alatti búvónyílások lépcsői. Követelmények, jelölés, vizsgálat és a megfelelőség értékelése

     

    2003.8.1.

    2004.8.1.

    CEN

    EN 13108-1:2006

    Aszfaltkeverékek. Anyagelőírások. 1. rész: Aszfaltbeton

     

    2007.3.1.

    2008.3.1.

     

    EN 13108-1:2006/AC:2008

     

    2009.1.1.

    2009.1.1.

    CEN

    EN 13108-2:2006

    Aszfaltkeverékek. Anyagelőírások. 2. rész: Aszfaltbeton nagyon vékony rétegekhez

     

    2007.3.1.

    2008.3.1.

     

    EN 13108-2:2006/AC:2008

     

    2009.1.1.

    2009.1.1.

    CEN

    EN 13108-3:2006

    Aszfaltkeverékek. Anyagelőírások. 3. rész: Lágyaszfalt

     

    2007.3.1.

    2008.3.1.

     

    EN 13108-3:2006/AC:2008

     

    2009.1.1.

    2009.1.1.

    CEN

    EN 13108-4:2006

    Aszfaltkeverékek. Anyagelőírások. 4. rész: Érdesített homokaszfalt

     

    2007.3.1.

    2008.3.1.

     

    EN 13108-4:2006/AC:2008

     

    2009.1.1.

    2009.1.1.

    CEN

    EN 13108-5:2006

    Aszfaltkeverékek. Anyagelőírások. 5. rész: Zuzalékvázas öntött aszfalt

     

    2007.3.1.

    2008.3.1.

     

    EN 13108-5:2006/AC:2008

     

    2009.1.1.

    2009.1.1.

    CEN

    EN 13108-6:2006

    Aszfaltkeverékek. Anyagelőírások. 6. rész: Öntött aszfalt

     

    2007.3.1.

    2008.3.1.

     

    EN 13108-6:2006/AC:2008

     

    2009.1.1.

    2009.1.1.

    CEN

    EN 13108-7:2006

    Aszfaltkeverékek. Anyagelőírások. 7. rész: Porózus aszfalt

     

    2007.3.1.

    2008.3.1.

     

    EN 13108-7:2006/AC:2008

     

    2009.1.1.

    2009.1.1.

    CEN

    EN 13139:2002

    Kőanyaghalmazok (adalékanyagok) habarcshoz

     

    2003.3.1.

    2004.6.1.

     

    EN 13139:2002/AC:2004

     

    2010.1.1.

    2010.1.1.

    CEN

    EN 13160-1:2003

    Szivárgásjelző rendszerek. 1. rész: Általános elvek

     

    2004.3.1.

    2005.3.1.

    CEN

    EN 13162:2012+A1:2015

    Hőszigetelő termékek épületekhez. Gyári készítésű ásványgyapot (MW-) termékek. Műszaki előírások

    EN 13162:2012

    2015.7.10.

    2016.7.10.

    CEN

    EN 13163:2012+A1:2015

    Hőszigetelő termékek épületekhez. Gyári készítésű expandált polisztirol (EPS-) termékek. Műszaki előírások

    EN 13163:2012

    2015.7.10.

    2016.7.10.

    CEN

    EN 13164:2012+A1:2015

    Hőszigetelő termékek épületekhez. Gyári készítésű extrudált polisztirolhab (XPS-) termékek. Műszaki előírások

    EN 13164:2012

    2015.7.10.

    2016.7.10.

    CEN

    EN 13165:2012+A1:2015

    Hőszigetelő termékek épületekhez. Gyári készítésű merev poliuretánhab (PU-) termékek. Műszaki előírások

    EN 13165:2012

    2015.7.10.

    2016.7.10.

    CEN

    EN 13166:2012+A1:2015

    Hőszigetelő termékek épületekhez. Gyári készítésű fenolhab (PF-) termékek. Műszaki előírások

    EN 13166:2012

    2015.7.10.

    2016.7.10.

    CEN

    EN 13167:2012+A1:2015

    Hőszigetelő termékek épületekhez. Gyári készítésű habüveg (CG-) termékek. Műszaki előírások

    EN 13167:2012

    2015.7.10.

    2016.7.10.

    CEN

    EN 13168:2012+A1:2015

    Hőszigetelő termékek épületekhez. Gyári készítésű fagyapot (WW-) termékek. Műszaki előírások

    EN 13168:2012

    2015.7.10.

    2016.7.10.

    CEN

    EN 13169:2012+A1:2015

    Hőszigetelő termékek épületekhez. Gyári készítésű duzzasztott perlit (EPB-) termékek. Műszaki előírások

    EN 13169:2012

    2015.7.10.

    2016.7.10.

    CEN

    EN 13170:2012+A1:2015

    Hőszigetelő termékek épületekhez. Gyári készítésű expandált parafa (ICB-) termékek. Műszaki előírások

    EN 13170:2012

    2015.7.10.

    2016.7.10.

    CEN

    EN 13171:2012+A1:2015

    Hőszigetelő termékek épületekhez. Gyári készítésű farost- (WF-) termékek. Műszaki előírások

    EN 13171:2012

    2015.7.10.

    2016.7.10.

    CEN

    EN 13224:2011

    Előre gyártott betontermékek. Bordás födémelemek

    EN 13224:2004+A1:2007

    2012.8.1.

    2013.8.1.

    CEN

    EN 13225:2013

    Előre gyártott betontermékek. Lineáris szerkezeti elemek

    EN 13225:2004

    2014.8.8.

    2015.8.8.

    CEN

    EN 13229:2001

    Szilárd tüzelésű kandallóbetétek, a nyitott tűzterű készülékeket is beleértve. Követelmények és vizsgálati módszerek

     

    2005.7.1.

    2007.7.1.

     

    EN 13229:2001/AC:2006

     

    2007.7.1.

    2007.7.1.

     

    EN 13229:2001/A1:2003

     

    2006.6.1.

    2007.6.1.

     

    EN 13229:2001/A2:2004

     

    2005.7.1.

    2007.7.1.

     

    EN 13229:2001/A2:2004/AC:2007

     

    2008.1.1.

    2008.1.1.

    CEN

    EN 13240:2001

    Szilárd tüzelésű helyiségfűtő készülékek. Követelmények és vizsgálati módszerek

     

    2005.7.1.

    2007.7.1.

     

    EN 13240:2001/AC:2006

     

    2007.1.1.

    2007.1.1.

     

    EN 13240:2001/A2:2004

     

    2005.7.1.

    2007.7.1.

     

    EN 13240:2001/A2:2004/AC:2007

     

    2008.1.1.

    2008.1.1.

    CEN

    EN 13241-1:2003+A1:2011

    Ipari, kereskedelmi és garázsajtók, kapuk. Termékszabvány. 1. rész: Nem tűz- vagy füstgátló termékek

    EN 13241-1:2003

    2012.1.1.

    2013.1.1.

    CEN

    EN 13242:2002+A1:2007

    Kőanyaghalmazok műtárgyakban és útépítésben használt kötőanyag nélküli és hidraulikus kötőanyagú anyagokhoz

    EN 13242:2002

    2009.1.1.

    2010.1.1.

    CEN

    EN 13245-2:2008

    Műanyagok. Kemény poli(vinil-klorid) (PVC-U) profilok épületben való felhasználásokhoz. 2. rész: PVC-U profilok és PVC-UE profilok külső és belső fal- és mennyezetkialakításokhoz

     

    2010.7.1.

    2012.7.1.

     

    EN 13245-2:2008/AC:2009

     

    2010.7.1.

    2010.7.1.

    CEN

    EN 13249:2000

    Geotextíliák és rokon termékeik. Az utak és más közlekedési területek (a vasutak és az aszfalt beépítésénak kivételével) szerkezetében való alkalmazás előírt jellemzői

     

    2001.10.1.

    2002.10.1.

     

    EN 13249:2000/A1:2005

     

    2005.11.1.

    2006.11.1.

    CEN

    EN 13250:2000

    Geotextíliák és rokon termékeik. A vasutak szerkezetében való alkalmazás előírt jellemzői

     

    2001.10.1.

    2002.10.1.

     

    EN 13250:2000/A1:2005

     

    2006.6.1.

    2007.6.1.

    CEN

    EN 13251:2000

    Geotextíliák és rokon termékeik. A földmunkák és az alapozások során, valamint a gyűjtőszerkezetekben való alkalmazás előírt jellemzői

     

    2001.10.1.

    2002.10.1.

     

    EN 13251:2000/A1:2005

     

    2006.6.1.

    2007.6.1.

    CEN

    EN 13252:2000

    Geotextíliák és rokon termékeik. A vízelvezető rendszerekben való alkalmazás előírt jellemzői

     

    2001.10.1.

    2002.10.1.

     

    EN 13252:2000/A1:2005

     

    2006.6.1.

    2007.6.1.

    CEN

    EN 13253:2000

    Geotextíliák és rokon termékeik. Az eróziót szabályozó munkákban (partvédelem, partvédő művek) való alkalmazás előírt jellemzői

     

    2001.10.1.

    2002.10.1.

     

    EN 13253:2000/A1:2005

     

    2006.6.1.

    2007.6.1.

    CEN

    EN 13254:2000

    Geotextíliák és rokon termékeik. A víztározók és gátak szerkezetében való alkalmazás előírt jellemzői

     

    2001.10.1.

    2002.10.1.

     

    EN 13254:2000/A1:2005

     

    2006.6.1.

    2007.6.1.

     

    EN 13254:2000/AC:2003

     

    2006.6.1.

    2006.6.1.

    CEN

    EN 13255:2000

    Geotextíliák és rokon termékeik. A csatornák szerkezetében való alkalmazás előírt jellemzői

     

    2001.10.1.

    2002.10.1.

     

    EN 13255:2000/A1:2005

     

    2006.6.1.

    2007.6.1.

     

    EN 13255:2000/AC:2003

     

    2006.6.1.

    2006.6.1.

    CEN

    EN 13256:2000

    Geotextíliák és rokon termékeik. Az alagutak és a föld alatti műtárgyak szerkezetében való alkalmazás előírt jellemzői

     

    2001.10.1.

    2002.10.1.

     

    EN 13256:2000/A1:2005

     

    2006.6.1.

    2007.6.1.

     

    EN 13256:2000/AC:2003

     

    2006.6.1.

    2006.6.1.

    CEN

    EN 13257:2000

    Geotextíliák és rokon termékeik. A szilárdhulladék-lerakókban való alkalmazás előírt jellemzői

     

    2001.10.1.

    2002.10.1.

     

    EN 13257:2000/A1:2005

     

    2006.6.1.

    2007.6.1.

     

    EN 13257:2000/AC:2003

     

    2006.6.1.

    2006.6.1.

    CEN

    EN 13263-1:2005+A1:2009

    Szilikapor betonhoz. 1. rész: Fogalommeghatározások, követelmények és megfelelőségi feltételek

    EN 13263-1:2005

    2010.1.1.

    2011.1.1.

    CEN

    EN 13265:2000

    Geotextíliák és rokon termékeik. A folyékonyhulladék-lerakó létesítményekben való alkalmazás előírt jellemzői

     

    2001.10.1.

    2002.10.1.

     

    EN 13265:2000/A1:2005

     

    2006.6.1.

    2007.6.1.

     

    EN 13265:2000/AC:2003

     

    2006.6.1.

    2006.6.1.

    CEN

    EN 13279-1:2008

    Gipsz kötőanyagok és gipsz vakolóhabarcsok. 1. rész: Fogalommeghatározások és követelmények

    EN 13279-1:2005

    2009.10.1.

    2010.10.1.

    CEN

    EN 13282-1:2013

    Hirdraulikus útépítési kötőanyagok. 1. rész: Nagy kezdőszilárdságú hidraulikus útépítési kötőanyagok. Összetétel, követelmények és megfelelőségi feltételek

     

    2013.11.1.

    2014.11.1.

    CEN

    EN 13310:2003

    Konyhai mosogatók. Működési követelmények és vizsgálati módszerek

     

    2004.2.1.

    2006.2.1.

    CEN

    EN 13341:2005+A1:2011

    Háztartási tüzelőolaj, kerozin és dízelgázolaj föld feletti, helyhez kötött, hőre lágyuló műanyag tárolótartályai. Polietilénből fúvással és rotációs öntéssel alakított tartályok és poliamid 6-ból anionos polimerizációval készített tartályok. Követelmények és vizsgálati módszerek

    EN 13341:2005

    2011.10.1.

    2011.10.1.

    CEN

    EN 13361:2004

    Geoszintetikus gátak. A víztározók és gátak szerkezetében való alkalmazás előírt jellemzői

     

    2005.9.1.

    2006.9.1.

     

    EN 13361:2004/A1:2006

     

    2007.6.1.

    2008.6.1.

    CEN

    EN 13362:2005

    Geoszintetikus gátak. A csatornák szerkezetében való alkalmazás előírt jellemzői

     

    2006.2.1.

    2007.2.1.

    CEN

    EN 13383-1:2002

    Vízépítési terméskő. 1. rész: Műszaki előírás

     

    2003.3.1.

    2004.6.1.

     

    EN 13383-1:2002/AC:2004

     

    2010.1.1.

    2010.1.1.

    CEN

    EN 13407:2006

    Falivizeldék. Működési követelmények és vizsgálati módszerek

     

    2008.1.1.

    2009.1.1.

    CEN

    EN 13450:2002

    Kőanyaghalmazok vasúti ágyazathoz

     

    2003.10.1.

    2004.6.1.

     

    EN 13450:2002/AC:2004

     

    2007.1.1.

    2007.1.1.

    CEN

    EN 13454-1:2004

    Kalcium-szulfát kötőanyagok, kalcium-szulfát kompozit kötőanyagok és gyárban előállított kalcium-szulfát-keverékek padlóaljzatokhoz. 1. rész: Fogalommeghatározások és követelmények

     

    2005.7.1.

    2006.7.1.

    CEN

    EN 13479:2004

    Hegesztőanyagok. A fémek ömlesztőhegesztésére használt hozaganyagok és fedőporok általános termékszabványa

     

    2005.10.1.

    2006.10.1.

    CEN

    EN 13491:2004

    Geoszintetikus gátak. Az alagutak és a föld alatti műtárgyak szerkezetében folyadék elleni gátként való alkalmazás előírt jellemzői

     

    2005.9.1.

    2006.9.1.

     

    EN 13491:2004/A1:2006

     

    2007.6.1.

    2008.6.1.

    CEN

    EN 13492:2004

    Geoszintetikus gátak. A folyékonyhulladék-lerakó helyek, közbenső tárolók vagy másodlagos tárolók szerkezetében való alkalmazás előírt jellemzői

     

    2005.9.1.

    2006.9.1.

     

    EN 13492:2004/A1:2006

     

    2007.6.1.

    2008.6.1.

    CEN

    EN 13493:2005

    Geoszintetikus gátak. Szilárdhulladék-tároló és lerakó helyek szerkezetében való alkalmazás előírt jellemzői

     

    2006.3.1.

    2007.3.1.

    CEN

    EN 13502:2002

    Égéstermék-elvezető berendezések. Követelmények és vizsgálati módszerek kerámia kitorkolló idomdarabokhoz

     

    2003.8.1.

    2004.8.1.

    CEN

    EN 13561:2004+A1:2008

    Külső ablaktáblák. Teljesítőképességi követelmények a biztonság figyelembevételével

    EN 13561:2004

    2009.8.1.

    2010.8.1.

    CEN

    EN 13564-1:2002

    Épületek elárasztást gátló eszközei. 1. rész: Követelmények

     

    2003.5.1.

    2004.5.1.

    CEN

    EN 13616:2004

    Folyékony ásványolajtermékek helyhez kötött tartályainak túltöltésgátló berendezése

     

    2005.5.1.

    2006.5.1.

     

    EN 13616:2004/AC:2006

     

    2006.6.1.

    2006.6.1.

    CEN

    EN 13658-1:2005

    Fémlécek és díszítő elemek. Fogalommeghatározások, követelmények és vizsgálati módszerek. 1. rész: Belső vakolat

     

    2006.3.1.

    2007.3.1.

    CEN

    EN 13658-2:2005

    Fémlécek és díszítő elemek. Fogalommeghatározások, követelmények és vizsgálati módszerek. 2. rész: Külső vakolat

     

    2006.3.1.

    2007.3.1.

    CEN

    EN 13659:2004+A1:2008

    Redőnyök. Teljesítőképességi követelmények a biztonság figyelembevételével

    EN 13659:2004

    2009.8.1.

    2010.8.1.

    CEN

    EN 13693:2004+A1:2009

    Előre gyártott betontermékek. Különleges tetőelemek

    EN 13693:2004

    2010.5.1.

    2011.5.1.

    CEN

    EN 13707:2004+A2:2009

    Hajlékony vízszigetelő lemezek. Hordozóréteges bitumenes lemezek tetők vízszigetelésére. Fogalommeghatározások és jellemzők

     

    2010.4.1.

    2010.10.1.

    CEN

    EN 13747:2005+A2:2010

    Előre gyártott betontermékek. Födémrendszerek födémlemezei

    EN 13747:2005+A1:2008

    2011.1.1.

    2011.1.1.

    CEN

    EN 13748-1:2004

    Mozaiklapok. 1. rész: Mozaiklapok beltéri használatra

     

    2005.6.1.

    2006.10.1.

     

    EN 13748-1:2004/AC:2005

     

    2005.6.1.

    2005.6.1.

     

    EN 13748-1:2004/A1:2005

     

    2006.4.1.

    2006.10.1.

    CEN

    EN 13748-2:2004

    Mozaiklapok. 2. rész: Mozaiklapok kültéri használatra

     

    2005.4.1.

    2006.4.1.

    CEN

    EN 13808:2013

    Bitumen és bitumenes kötőanyagok. A kationaktív bitumenemulziók keretelőírása

    EN 13808:2005

    2014.8.8.

    2015.8.8.

    CEN

    EN 13813:2002

    Esztrichhabarcsok és esztrichek. Esztrichhabarcs. Tulajdonságok és követelmények

     

    2003.8.1.

    2004.8.1.

    CEN

    EN 13815:2006

    Szálerősítésű gipszvakolat termékek. Fogalommeghatározások, követelmények és vizsgálati módszerek

     

    2007.6.1.

    2008.6.1.

    CEN

    EN 13830:2003

    Függönyfalak. Termékszabvány

     

    2004.12.1.

    2005.12.1.

    CEN

    EN 13859-1:2010

    Hajlékony vízszigetelő lemezek. Alátétlemezek fogalommeghatározásai és jellemzői. 1. rész: Átfedéses tetőfedések alátétlemezei

     

    2011.4.1.

    2012.4.1.

    CEN

    EN 13859-2:2010

    Hajlékony vízszigetelő lemezek. Alátétlemezek fogalommeghatározásai és jellemzői. 2. rész: Falburkolatok alátétlemezei

     

    2011.4.1.

    2012.4.1.

    CEN

    EN 13877-3:2004

    Betonburkolatok. 3. rész: A betonburkolatokban használt teherátadó acélbetétek előírásai

     

    2005.9.1.

    2006.9.1.

    CEN

    EN 13915:2007

    Előre gyártott gipszkartonlemez-panelek üreges papírkarton maggal. Fogalommeghatározások, követelmények és vizsgálati módszerek

     

    2008.6.1.

    2009.6.1.

    CEN

    EN 13924:2006

    Bitumen és bitumenes kötőanyagok. A kemény útépítési bitumenek előírásai

     

    2010.1.1.

    2011.1.1.

     

    EN 13924:2006/AC:2006

     

    2010.1.1.

    2010.1.1.

    CEN

    EN 13950:2014

    Gipszkarton hő-/hangszigetelő rétegelt panelek. Fogalommeghatározások, követelmények és vizsgálati módszerek

    EN 13950:2005

    2015.2.13.

    2016.2.13.

    CEN

    EN 13956:2012

    Hajlékony vízszigetelő lemezek. Műanyag és gumilemezek tetők vízszigetelésére. Fogalommeghatározások és jellemzők

    EN 13956:2005

    2013.10.1.

    2013.10.1.

    CEN

    EN 13963:2005

    Gipszkartonlemezek hézagtömítő anyagai. Fogalommeghatározások, követelmények és vizsgálati módszerek

     

    2006.3.1.

    2007.3.1.

     

    EN 13963:2005/AC:2006

     

    2007.1.1.

    2007.1.1.

    CEN

    EN 13964:2004

    Álmennyezetek. Követelmények és vizsgálati módszerek

     

    2005.1.1.

    2007.7.1.

     

    EN 13964:2004/A1:2006

     

    2008.1.1.

    2009.1.1.

    CEN

    EN 13967:2012

    Hajlékony vízszigetelő lemezek. Talajnedvesség elleni műanyag és gumilemezek, beleértve a talajvíz elleni szigetelőlemezeket is. Fogalommeghatározások és jellemzők

    EN 13967:2004

    2013.3.1.

    2013.7.1.

    CEN

    EN 13969:2004

    Hajlékony vízszigetelő lemezek. Talajnedvesség elleni bitumenes lemezek, beleértve a talajvíz elleni szigetelőlemezeket is. Fogalommeghatározások és jellemzők

     

    2005.9.1.

    2006.9.1.

     

    EN 13969:2004/A1:2006

     

    2008.1.1.

    2009.1.1.

    CEN

    EN 13970:2004

    Hajlékony vízszigetelő lemezek. Párafékező, párazáró bitumenes lemezek. Fogalommeghatározások és jellemzők

     

    2005.9.1.

    2006.9.1.

     

    EN 13970:2004/A1:2006

     

    2008.1.1.

    2009.1.1.

    CEN

    EN 13978-1:2005

    Előre gyártott betontermékek. Előre gyártott betongarázsok. 1. rész: Monolit vagy szoba méretű egyedi részekből álló vasbeton garázsok követelményei.

     

    2006.3.1.

    2008.3.1.

    CEN

    EN 13984:2013

    Hajlékony vízszigetelő lemezek. Párafékező, párazáró műanyag és gumilemezek. Fogalommeghatározások és jellemzők

    EN 13984:2004

    2013.11.1.

    2013.11.1.

    CEN

    EN 13986:2004+A1:2015

    Építési célú, fa alapanyagú lemezek. Jellemzők, a megfelelőség értékelése, jelölés

    EN 13986:2004

    2015.11.13.

    2016.11.13.

    CEN

    EN 14016-1:2004

    Magnezit esztrichek kötőanyagai. Magnézium-hidroxid és magnézium-klorid. 1. rész: Fogalommeghatározások, követelmények

     

    2004.12.1.

    2005.12.1.

    CEN

    EN 14023:2010

    Bitumen és bitumenes kötőanyagok. A polimerrel modifikált bitumenek minőségének keretelőírása

     

    2011.1.1.

    2012.1.1.

    CEN

    EN 14037-1:2003

    Mennyezetre szerelt, 120 oC-nál kisebb hőmérsékletű vízzel táplált sugárzópanelek. 1. rész: Műszaki leírások és követelmények

     

    2004.2.1.

    2005.2.1.

    CEN

    EN 14041:2004

    Rugalmas, textil és rétegelt padlóburkoló anyagok. Egészségügyi, biztonsági és energiatakarékossági követelmények

     

    2006.1.1.

    2007.1.1.

     

    EN 14041:2004/AC:2006

     

    2007.1.1.

    2007.1.1.

    CEN

    EN 14055:2010

    WC-k és vizeldék öblítőtartályai

     

    2011.9.1.

    2012.9.1.

    CEN

    EN 14063-1:2004

    Hőszigetelő anyagok és termékek. Helyszínen kialakított duzzasztott agyagkavics könnyűadalékanyag-termékek (LWA). 1. rész: A beépítés előtti laza kitöltőanyag előírásai

     

    2005.6.1.

    2006.6.1.

     

    EN 14063-1:2004/AC:2006

     

    2008.1.1.

    2008.1.1.

    CEN

    EN 14064-1:2010

    Hőszigetelő termékek épületekhez. Helyszínen kialakított laza ásványgyapot (MW-) termékek. 1. rész: A beépítés előtti laza kitöltőanyag előírásai

     

    2010.12.1.

    2011.12.1.

    CEN

    EN 14080:2013

    Faszerkezetek. Rétegelt-ragasztott fa és ragasztott tömör fa. Követelmények

    EN 14080:2005

    2014.8.8.

    2015.8.8.

    CEN

    EN 14081-1:2005+A1:2011

    Faszerkezetek. Szilárdság szerint osztályozott, téglalap keresztmetszetű szerkezeti fa. 1. rész: Általános követelmények

    EN 14081-1:2005

    2011.10.1.

    2011.12.31.

    CEN

    EN 14178-2:2004

    Építési üveg. Alkáliföld-szilikát üveg alaptermékek. 2. rész: A megfelelőség értékelése. Termékszabvány

     

    2005.9.1.

    2006.9.1.

    CEN

    EN 14179-2:2005

    Építési üveg. Hőkezelt (heat soaked), termikusan edzett biztonsági nátrium-kalcium-szilikát üveg. 2. rész: A megfelelőség értékelése. Termékszabvány

     

    2006.3.1.

    2007.3.1.

    CEN

    EN 14188-1:2004

    Hézagkitöltő szalagok és anyagok. 1. rész: Meleg hézagkitöltő anyagok előírásai

     

    2005.7.1.

    2007.1.1.

    CEN

    EN 14188-2:2004

    Hézagkitöltő szalagok és anyagok. 2. rész: Hideg hézagkitöltő anyagok előírásai

     

    2005.10.1.

    2007.1.1.

    CEN

    EN 14188-3:2006

    Hézagkitöltő szalagok és anyagok. 3. rész: Előformázott hézagtömítők előírásai

     

    2006.11.1.

    2007.11.1.

    CEN

    EN 14190:2014

    Újrafeldolgozással előállított gipszkarton termékek. Fogalommeghatározások, követelmények és vizsgálati módszerek

    EN 14190:2005

    2015.2.13.

    2016.2.13.

    CEN

    EN 14195:2005

    Fémkeretes elemek gipszkatonlemez rendszerekhez. Fogalommeghatározások, követelmények és vizsgálati módszerek

     

    2006.1.1.

    2007.1.1.

     

    EN 14195:2005/AC:2006

     

    2007.1.1.

    2007.1.1.

    CEN

    EN 14209:2005

    Előformázott gipszkarton párkányok. Fogalommeghatározások, követelmények és vizsgálati módszerek

     

    2006.9.1.

    2007.9.1.

    CEN

    EN 14216:2004

    Cement. Nagyon kis hőfejlesztésű különleges cementek összetétele, követelményei és megfelelőségi feltételei

     

    2005.2.1.

    2006.2.1.

    CEN

    EN 14229:2010

    Szerkezeti fa. Vezetéktartó faoszlopok

     

    2011.9.1.

    2012.9.1.

    CEN

    EN 14246:2006

    Gipszelemek álmennyezetekhez – Fogalommeghatározások, követelmények és vizsgálati módszerek

     

    2007.4.1.

    2008.4.1.

     

    EN 14246:2006/AC:2007

     

    2008.1.1.

    2008.1.1.

    CEN

    EN 14250:2010

    Faszerkezetek. Előre gyártott, szeglemezes szerkezeti elemek termékkövetelményei

    EN 14250:2004

    2010.11.1.

    2010.11.1.

    CEN

    EN 14296:2005

    Egészségügyi berendezések. Kommunális mosóberendezések

     

    2006.3.1.

    2008.3.1.

    CEN

    EN 14303:2009+A1:2013

    Épületgépészeti és ipari hőszigetelő termékek. Gyári készítésű ásványgyapot (MW-) termékek. Műszaki előírások

    EN 14303:2009

    2013.11.1.

    2013.11.1.

    CEN

    EN 14304:2009+A1:2013

    Épületgépészeti és ipari hőszigetelő termékek. Gyári készítésű rugalmas elasztomer hab (FEF-) termékek. Műszaki előírások

    EN 14304:2009

    2013.11.1.

    2013.11.1.

    CEN

    EN 14305:2009+A1:2013

    Épületgépészeti és ipari hőszigetelő termékek. Gyári készítésű habüveg (CG-) termékek. Műszaki előírások

    EN 14305:2009

    2013.11.1.

    2013.11.1.

    CEN

    EN 14306:2009+A1:2013

    Épületgépészeti és ipari hőszigetelő termékek. Gyári készítésű kalcium-szilikát- (CS-) termékek. Műszaki előírások

    EN 14306:2009

    2013.11.1.

    2013.11.1.

    CEN

    EN 14307:2009+A1:2013

    Épületgépészeti és ipari hőszigetelő termékek. Gyári készítésű extrudált polisztirolhab (XPS-) termékek. Műszaki előírások

    EN 14307:2009

    2013.11.1.

    2013.11.1.

    CEN

    EN 14308:2009+A1:2013

    Épületgépészeti és ipari hőszigetelő termékek. Gyári készítésű merev poliuretánhab (PUR-) és poliizocianuráthab (PIR-) termékek. Műszaki előírások

    EN 14308:2009

    2013.11.1.

    2013.11.1.

    CEN

    EN 14309:2009+A1:2013

    Épületgépészeti és ipari hőszigetelő termékek. Gyári készítésű expandált polisztirol (EPS-) termékek. Műszaki előírások

    EN 14309:2009

    2013.11.1.

    2013.11.1.

    CEN

    EN 14313:2009+A1:2013

    Épületgépészeti és ipari hőszigetelő termékek. Gyári készítésű polietilénhab (PEF-) termékek. Műszaki előírások

    EN 14313:2009

    2013.11.1.

    2013.11.1.

    CEN

    EN 14314:2009+A1:2013

    Épületgépészeti és ipari hőszigetelő termékek. Gyári készítésű fenolhab (PF-) termékek. Műszaki előírások

    EN 14314:2009

    2013.11.1.

    2013.11.1.

    CEN

    EN 14315-1:2013

    Hőszigetelő termékek épületekhez. Helyszínen kialakított, szórt, merev poliuretánhab (PUR) és poliizocianuráthab (PIR) hőszigetelés. 1. rész: A beépítendő szórt, merev habrendszer előírásai

     

    2013.11.1.

    2014.11.1.

    CEN

    EN 14316-1:2004

    Hőszigetelő termékek épületekhez. Duzzasztott perlitből (EP) a helyszínen kialakított hőszigetelés. 1. rész: A beépítés előtti kötött és laza kitöltőanyagok előírásai

     

    2005.6.1.

    2006.6.1.

    CEN

    EN 14317-1:2004

    Hőszigetelő termékek épületekhez. Duzzasztott vermikulitból (EV) a helyszínen kialakított hőszigetelés. 1. rész: A beépítés előtti kötött és laza kitöltőanyagok előírásai

     

    2005.6.1.

    2006.6.1.

    CEN

    EN 14318-1:2013

    Hőszigetelő termékek épületekhez. Helyszínen kialakított, injektált, merev poliuretánhab (PUR) és poliizocianuráthab (PIR) hőszigetelés. 1. rész: A beépítendő injektált, merev habrendszer előírásai

     

    2013.11.1.

    2014.11.1.

    CEN

    EN 14319-1:2013

    Épületgépészeti és ipari hőszigetelő termékek. Helyszínen kialakított, injektált, merev poliuretánhab (PUR) és poliizocianuráthab (PIR) hőszigetelés. 1. rész: A beépítendő injektált, merev habrendszer előírásai

     

    2013.11.1.

    2014.11.1.

    CEN

    EN 14320-1:2013

    Épületgépészeti és ipari hőszigetelő termékek. Helyszínen kialakított, szórt, merev poliuretánhab (PUR) és poliizocianuráthab (PIR) hőszigetelés. 1. rész: A beépítendő szórt, merev habrendszer előírásai

     

    2013.11.1.

    2014.11.1.

    CEN

    EN 14321-2:2005

    Építési üveg. Termikusan edzett biztonsági alkáliföld-szilikát üveg. 2. rész: A megfelelőség értékelése. Termékszabvány

     

    2006.6.1.

    2007.6.1.

    CEN

    EN 14339:2005

    Felszín alatti tűzcsap

     

    2006.5.1.

    2007.5.1.

    CEN

    EN 14342:2013

    Fa padlóburkolatok. Jellemzők, megfelelőségértékelés jelölés

    EN 14342:2005+A1:2008

    2014.8.8.

    2015.8.8.

    CEN

    EN 14351-1:2006+A1:2010

    Ablakok és ajtók. Termékszabvány, teljesítőképességi jellemzők. 1. rész: Tűzálló és/vagy füstgátló tulajdonság nélküli ablakok és külső bejárati ajtók

    EN 14351-1:2006

    2010.12.1.

    2010.12.1.

    CEN

    EN 14353:2007+A1:2010

    Fém tartóváz és kiegészítő profilok gipszkarton lemezekhez. Fogalommeghatározások, követelmények és vizsgálati módszerek

    EN 14353:2007

    2010.11.1.

    2010.11.1.

    CEN

    EN 14374:2004

    Faszerkezetek. Szerkezeti furnérfa. Követelmények

     

    2005.9.1.

    2006.9.1.

    CEN

    EN 14384:2005

    Felszín feletti tűzcsap

     

    2006.5.1.

    2007.5.1.

    CEN

    EN 14388:2005

    Közúti zajárnyékoló berendezések. Előírások

     

    2006.5.1.

    2007.5.1.

     

    EN 14388:2005/AC:2008

     

    2009.1.1.

    2009.1.1.

    CEN

    EN 14396:2004

    Csatornázási aknák rögzített létrái

     

    2004.12.1.

    2005.12.1.

    CEN

    EN 14399-1:2005

    Nagy szilárdságú szerkezeti csavarkötés előterheléshez. 1. rész: Általános követelmények

     

    2006.1.1.

    2007.10.1.

    CEN

    EN 14411:2012

    Kerámiai burkolólapok. Fogalommeghatározások, csoportosítás, jellemzők, megfelelőségértékelés és megjelölés

    EN 14411:2006

    2013.7.1.

    2014.7.1.

    CEN

    EN 14428:2004+A1:2008

    Zuhanyfülkék. Működési követelmények és vizsgálati módszerek

    EN 14428:2004

    2009.1.1.

    2010.1.1.

    CEN

    EN 14449:2005

    Építési üveg. Rétegelt üveg és rétegelt biztonsági üveg. A megfelelőség értékelése. Termékszabvány

     

    2006.3.1.

    2007.3.1.

     

    EN 14449:2005/AC:2005

     

    2006.6.1.

    2006.6.1.

    CEN

    EN 14471:2013+A1:2015

    Égéstermék-elvezető berendezések. Rendszer jellegű égéstermék-elvezető berendezések műanyag béléscsövekkel. Követelmények és vizsgálati módszerek

    EN 14471:2013

    2015.7.10.

    2016.7.10.

    CEN

    EN 14496:2005

    Gipszalapú ragasztók hő/hangszigetelő rétegelt panelekhez. Fogalommeghatározások, követelmények és vizsgálati módszerek

     

    2006.9.1.

    2007.9.1.

    CEN

    EN 14509:2013

    Önhordó, kétoldalt fémlemez burkolatú, hőszigetelő szendvicspanelek. Gyári termékek. Követelmények

    EN 14509:2006

    2014.8.8.

    2015.8.8.

    CEN

    EN 14516:2006+A1:2010

    Háztartási célú fürdőkádak

     

    2011.5.1.

    2012.5.1.

    CEN

    EN 14527:2006+A1:2010

    Háztartási célú zuhanytálcák

     

    2011.5.1.

    2012.5.1.

    CEN

    EN 14528:2007

    Bidék. Működési követelmények és vizsgálati módszerek

    EN 14528:2005

    2008.1.1.

    2009.1.1.

    CEN

    EN 14545:2008

    Faszerkezetek. Faszerkezeti betétek. Követelmények

     

    2009.8.1.

    2010.8.1.

    CEN

    EN 14566:2008+A1:2009

    Gipszkartonrendszerek rögzítői és kötőelemei. Fogalommeghatározások, követelmények és vizsgálati módszerek

    EN 14566:2008

    2010.5.1.

    2010.11.1.

    CEN

    EN 14592:2008+A1:2012

    Faszerkezetek. Csap típusú kapcsolóelemek. Követelmények

    EN 14592:2008

    2013.3.1.

    2013.7.1.

    CEN

    EN 14604:2005

    Füstriasztók

     

    2006.5.1.

    2008.8.1.

     

    EN 14604:2005/AC:2008

     

    2009.8.1.

    2009.8.1.

    CEN

    EN 14647:2005

    Kalcium-aluminát-cementek. Összetétel, követelmények és megfelelőségi feltételek

     

    2006.8.1.

    2007.8.1.

     

    EN 14647:2005/AC:2006

     

    2008.1.1.

    2008.1.1.

    CEN

    EN 14680:2006

    A nyomás nélkül hőre lágyuló műanyag csővezetékrendszerek. Műszaki követelmények

     

    2008.1.1.

    2009.1.1.

    CEN

    EN 14688:2006

    Egészségügyi berendezések. Mosdók. Működési követelmények és vizsgálati módszerek

     

    2008.1.1.

    2009.1.1.

    CEN

    EN 14695:2010

    Hajlékony vízszigetelő lemezek. Hordozóréteges bitumenes lemezek beton hídpályaszerkezetek és más, járműforgalomnak kitett betonfelületek vízszigetelésére. Fogalommeghatározások és jellemzők

     

    2010.10.1.

    2011.10.1.

    CEN

    EN 14716:2004

    Feszített mennyezetek. Követelmények és vizsgálati módszerek

     

    2005.10.1.

    2006.10.1.

    CEN

    EN 14782:2006

    Önhordó fémlemez tetőfedő termékek külső borításra és belső burkolásra. Termékjellemzők és követelmények

     

    2006.11.1.

    2007.11.1.

    CEN

    EN 14783:2013

    Teljes felületen alátámasztott fémlemez és lemezcsík tetőfedésre, külső borításra és belső burkolásra. Termékjellemzők és követelmények

    EN 14783:2006

    2014.8.8.

    2015.8.8.

    CEN

    EN 14785:2006

    Fapelletfűtésű lakóépületi helyiségfűtő berendezések. Követelmények és vizsgálati módszerek

     

    2010.1.1.

    2011.1.1.

    CEN

    EN 14800:2007

    Háztartási készülékek hullámosított, fémből készült biztonsági gáztömlői

     

    2008.1.1.

    2009.1.1.

    CEN

    EN 14814:2007

    Nyomás alatti folyadékok hőre lágyuló műanyag csővezetékrendszereinek ragasztó anyagai. Műszaki követelmények

     

    2008.1.1.

    2009.1.1.

    CEN

    EN 14843:2007

    Előre gyártott betontermékek. Lépcsők

     

    2008.1.1.

    2009.1.1.

    CEN

    EN 14844:2006+A2:2011

    Előre gyártott betontermékek. Négyszög keresztmetszetű átereszek

    EN 14844:2006+A1:2008

    2012.9.1.

    2013.9.1.

    CEN

    EN 14846:2008

    Épületvasalatok. Zárak és reteszek. Elektromechanikus működtetésű zárak és zárlemezek. Követelmények és vizsgálati módszerek

     

    2011.9.1.

    2012.9.1.

    CEN

    EN 14889-1:2006

    Szálak betonhoz. 1. rész: Acélszálak. Fogalommeghatározások, előírások és megfelelőség

     

    2007.6.1.

    2008.6.1.

    CEN

    EN 14889-2:2006

    Szálak betonhoz. 2. rész: Polimer szálak. Fogalommeghatározások, előírások és megfelelőség

     

    2007.6.1.

    2008.6.1.

    CEN

    EN 14891:2012

    Folyékonyan felhordott vízzáró termékek ragasztott kerámiai burkolatok alá. Követelmények, vizsgálati módszerek, megfelelőségértékelés, csoportosítás és megjelölés

     

    2013.3.1.

    2014.3.1.

     

    EN 14891:2012/AC:2012

     

    2013.3.1.

    2013.3.1.

    CEN

    EN 14904:2006

    Sportpályaburkolatok. Többcélú sportolásra alkalmas beltéri burkolatok. Előírások

     

    2007.2.1.

    2008.2.1.

    CEN

    EN 14909:2012

    Hajlékony vízszigetelő lemezek. Talajnedvesség elleni műanyag és gumi falszigetelő lemezek. Fogalommeghatározások és jellemzők

    EN 14909:2006

    2013.3.1.

    2013.7.1.

    CEN

    EN 14915:2013

    Beltéri és kültéri burkolatok tömör fából. Jellemzők, megfelelőségértékelés és jelölés

    EN 14915:2006

    2014.8.8.

    2015.8.8.

    CEN

    EN 14933:2007

    Hőszigetelő és könnyű kitöltő termékek építőmérnöki alkalmazásra. Gyári készítésű expandált polisztirol- (EPS-) termékek. Műszaki előírások

     

    2008.7.1.

    2009.7.1.

    CEN

    EN 14934:2007

    Hőszigetelő és könnyű kitöltő termékek építőmérnöki alkalmazásra. Gyári készítésű extrudált polisztirolhab (XPS) termékek. Műszaki előírások

     

    2008.7.1.

    2009.7.1.

    CEN

    EN 14963:2006

    Tetőfedések. Folytonos műanyag tetővilágítók távtartóval vagy távtartó nélkül. Osztályba sorolás, követelmények és vizsgálati módszerek

     

    2009.8.1.

    2012.8.1.

    CEN

    EN 14964:2006

    Átfedéses tetők merev alátétlemezei. Fogalommeghatározások és tulajdonságok

     

    2008.1.1.

    2009.1.1.

    CEN

    EN 14967:2006

    Hajlékony vízszigetelő lemezek. Talajnedvesség elleni bitumenes szigetelőlemezek. Fogalommeghatározások és jellemzők

     

    2007.3.1.

    2008.3.1.

    CEN

    EN 14989-1:2007

    Égéstermék-elvezető berendezések. A fém égéstermék-elvezető berendezéseknek és zárt égésterű fűtőberendezések anyagtól független levegőellátó vezetékeinek követelményei és vizsgálati módszerei. 1. rész: C6 típusú gázkészülékek égéstermék-elvezető berendezéseinek függőleges elrendezésű levegő-égéstermék feltétjei

     

    2008.1.1.

    2009.1.1.

    CEN

    EN 14989-2:2007

    Égéstermék-elvezető berendezések. Fém égéstermék-elvezető berendezések és zárt égésterű fűtőberendezések anyagtól független levegőellátó vezetékeinek követelményei és vizsgálati módszerei. 2. rész: Zárt égésterű tüzelőberendezések égéstermék- és levegővezetékei

     

    2009.1.1.

    2010.1.1.

    CEN

    EN 14991:2007

    Előre gyártott betontermékek. Betonelemek alapozáshoz

     

    2008.1.1.

    2009.1.1.

    CEN

    EN 14992:2007+A1:2012

    Előre gyártott betontermékek. Falelemek

    EN 14992:2007

    2013.4.1.

    2013.7.1.

    CEN

    EN 15037-1:2008

    Előre gyártott betontermékek. Gerendákból és béléstestekből épített födémrendszerek. 1. rész: Gerendák

     

    2010.1.1.

    2011.1.1.

    CEN

    EN 15037-2:2009+A1:2011

    Előre gyártott betontermékek. Födémrendszerek gerendákból és béléstestekből. 2. rész: Beton béléstestek

     

    2011.12.1.

    2012.12.1.

    CEN

    EN 15037-3:2009+A1:2011

    Előre gyártott betontermékek. Födémrendszerek gerendákból és béléstestekből. 3. rész: Égetett agyag béléstestek

     

    2011.12.1.

    2012.12.1.

    CEN

    EN 15037-4:2010+A1:2013

    Előre gyártott betontermékek. Gerendákból és béléstestekből álló födémrendszerek. 4. rész: Expandált polisztirol béléstestek

    EN 15037-4:2010

    2014.8.8.

    2015.8.8.

    CEN

    EN 15037-5:2013

    Előre gyártott betontermékek. Födémrendszerek gerendákból és béléstestekből. 5. rész: Könnyű béléstestek egyszerű zsaluzat céljára

     

    2014.8.8.

    2015.8.8.

    CEN

    EN 15048-1:2007

    Nem előterhelt szerkezeti csavarszerkezetek. 1. rész: Általános követelmények

     

    2008.1.1.

    2009.10.1.

    CEN

    EN 15050:2007+A1:2012

    Előre gyártott betontermékek. Hídelemek

    EN 15050:2007

    2012.12.1.

    2012.12.1.

    CEN

    EN 15069:2008

    Fém gégecsőszerelvények biztonsági gázcsatlakozó szelepei háztartási gázkészülékek bekötéséhez

     

    2009.1.1.

    2010.1.1.

    CEN

    EN 15088:2005

    Alumínium és alumíniumötvözetek. Szerkezeti termékek építési célra. Műszaki szállítási és vizsgálati feltételek

     

    2006.10.1.

    2007.10.1.

    CEN

    EN 15102:2007+A1:2011

    Dekortapéta. Tekercs és panel

    EN 15102:2007

    2012.7.1.

    2012.7.1.

    CEN

    EN 15129:2009

    Földrengésvédelmi eszközök

     

    2010.8.1.

    2011.8.1.

    CEN

    EN 15167-1:2006

    Őrölt, granulált kohósalak betonhoz, habarcshoz és injektálóhabarcshoz. 1. rész: Fogalommeghatározások, előírások és megfelelőségi feltételek

     

    2008.1.1.

    2009.1.1.

    CEN

    EN 15250:2007

    Szilárd tüzelésű hőtároló berendezések. Követelmények és vizsgálati módszerek

     

    2008.1.1.

    2010.1.1.

    CEN

    EN 15258:2008

    Előre gyártott betontermékek. Támfalelemek

     

    2010.1.1.

    2011.1.1.

    CEN

    EN 15274:2015

    Általános rendeltetésű szerkezeti ragasztóanyagok. Követelmények és vizsgálati módszerek

    EN 15274:2007

    2015.11.13.

    2016.11.13.

    CEN

    EN 15275:2015

    Szerkezeti ragasztóanyagok. Az építőiparban és az általános mérnöki gyakorlatban használt koaxiális fémszerelvények anaerob ragasztóanyagainak jellemzése

    EN 15275:2007

    2015.11.13.

    2016.11.13.

    CEN

    EN 15283-1:2008+A1:2009

    Szálerősítésű gipszlemezek. Fogalommeghatározások, követelmények és vizsgálati módszerek. 1. rész: Gipszkarton lemezek

    EN 15283-1:2008

    2010.6.1.

    2011.6.1.

    CEN

    EN 15283-2:2008+A1:2009

    Szálerősítésű gipszlemezek. Fogalommeghatározások, követelmények és vizsgálati módszerek. 2. rész: Gipszrostlemezek

    EN 15283-2:2008

    2010.6.1.

    2011.6.1.

    CEN

    EN 15285:2008

    Műkövek. Vékony kőlapok padlók és lépcsők burkolásához, kül- és beltéren

     

    2009.1.1.

    2010.1.1.

     

    EN 15285:2008/AC:2008

     

    2009.1.1.

    2009.1.1.

    CEN

    EN 15286:2013

    Műkövek. Kőlapok falburkolásra (kültéri és beltéri)

     

    2014.8.8.

    2015.8.8.

    CEN

    EN 15322:2013

    Bitumen és bitumenes kötőanyagok. Hígított és fluxált bitumenes kötőanyagok keretelőírása

    EN 15322:2009

    2014.8.8.

    2015.8.8.

    CEN

    EN 15368:2008+A1:2010

    Hidraulikus kötőanyagok nem teherhordó szerkezeti felhasználásra. Fogalommeghatározások, követelmények és megfelelőségi feltételek

     

    2011.9.1.

    2012.9.1.

    CEN

    EN 15381:2008

    Geotextíliák és rokon termékeik. Az útburkolatokban és az aszfalt fedőrétegekben való használat jellemzői

     

    2010.1.1.

    2011.1.1.

    CEN

    EN 15382:2013

    Geoszintetikus gátak. A szállítási infrastruktúrában való alkalmazás előírt jellemzői

    EN 15382:2008

    2014.8.8.

    2015.8.8.

    CEN

    EN 15435:2008

    Előre gyártott betontermékek. Közönséges és könnyűbeton zsaluzóelemek. Tulajdonságok és teljesítőképesség

     

    2009.2.1.

    2010.2.1.

    CEN

    EN 15497:2014

    Ékcsapos toldású szerkezeti tömör fa. Teljesítménykövetelmények és a gyártás alapkövetelményei

     

    2014.10.10.

    2015.10.10.

    CEN

    EN 15498:2008

    Előre gyártott betontermékek. Cementkötésű faforgács zsaluzóelemek. Tulajdonságok és teljesítőképesség

     

    2009.2.1.

    2010.2.1.

    CEN

    EN 15501:2013

    Épületgépészeti és ipari hőszigetelő termékek. Gyári készítésű duzzasztott perlit (EP) és duzzasztott vermikulit (EV) termékek. Műszaki előírások

     

    2014.8.8.

    2015.8.8.

    CEN

    EN 15599-1:2010

    Épületgépészeti és ipari hőszigetelő termékek. Duzzasztott perlitből (EP) a helyszínen kialakított hőszigetelés. 1. rész: A beépítendő kötött és laza kitöltőanyagok előírásai

     

    2011.4.1.

    2012.4.1.

    CEN

    EN 15600-1:2010

    Épületgépészeti és ipari hőszigetelő termékek. Duzzasztott vermikulitból (EV) a helyszínen kialakított hőszigetelés. 1. rész: A beépítendő kötött és laza kitöltőanyagok előírásai

     

    2011.4.1.

    2012.4.1.

    CEN

    EN 15650:2010

    Épületek szellőztetése. Tűzgátló csappantyúk

     

    2011.9.1.

    2012.9.1.

    CEN

    EN 15651-1:2012

    Épületek nem teherhordó szerkezeti kapcsolatainak és járdák hézagainak tömítései. 1. rész: Tömítőanyagok homlokzati elemekhez

     

    2013.7.1.

    2014.7.1.

    CEN

    EN 15651-2:2012

    Épületek nem teherhordó szerkezeti kapcsolatainak és járdák hézagainak tömítései. 2. rész: Tömítőanyagok üvegezéshez

     

    2013.7.1.

    2014.7.1.

    CEN

    EN 15651-3:2012

    Épületek nem teherhordó szerkezeti kapcsolatainak és járdák hézagainak tömítései. 3. rész: Tömítőanyagok egészségügyi berendezésekhez

     

    2013.7.1.

    2014.7.1.

    CEN

    EN 15651-4:2012

    Épületek nem teherhordó szerkezeti kapcsolatainak és járdák hézagainak tömítései. 4. rész: Tömítőanyagok járdákhoz

     

    2013.7.1.

    2014.7.1.

    CEN

    EN 15682-2:2013

    Építési üveg. Hőkezelt (heat soak tesztelt), termikusan edzett alkáliföld-szilikát biztonsági üveg. 2. rész: A megfelelőség értékelése. Termékszabvány

     

    2014.8.8.

    2015.8.8.

    CEN

    EN 15683-2:2013

    Építési üveg. Termikusan edzett mész-nátron-szilikát (nátrium-kalcium-szilikát) biztonsági profilüveg. 2. rész: Megfelelőségértékelés/Termékszabvány

     

    2014.8.8.

    2015.8.8.

    CEN

    EN 15732:2012

    Hőszigetelő és könnyű kitöltőtermékek építőmérnöki alkalmazásokra (CEA). Duzzasztott agyagkavics könnyű adalékanyag termékek (LWA)

     

    2013.8.1.

    2014.8.1.

    CEN

    EN 15743:2010+A1:2015

    Nagy szulfáttartalmú kohósalakcement. Összetétel, követelmények és megfelelőségi feltételek

    EN 15743:2010

    2015.11.13.

    2016.11.13.

    CEN

    EN 15814:2011+A2:2014

    Polimerrel modifikált vastag bitumenbevonatok vízszigeteléshez. Fogalommeghatározások és követelmények

    EN 15814:2011+A1:2012

    2015.7.10.

    2016.7.10.

    CEN

    EN 15821:2010

    Természetes farönkkel fűtött, kombinált tüzelésű szaunakályha. Követelmények és vizsgálati módszerek

     

    2011.7.1.

    2012.7.1.

    CEN

    EN 15824:2009

    Szerveskötőanyag-tartalmú külső és belső vakolatok követelményei

     

    2010.4.1.

    2011.4.1.

    CEN

    EN 16034:2014

    Bejárati ajtók, ipari, kereskedelmi, garázsajtók és nyitható ablakok. Termékszabvány, teljesítményjellemzők. Tűzálló és/vagy füstgátló tulajdonságok

     

    2016.9.1.

    2019.9.1.

    CEN

    EN 16069:2012+A1:2015

    Hőszigetelő termékek épületekhez. Gyári készítésű polietilénhab (PEF-) termékek. Műszaki előírások

    EN 16069:2012

    2015.7.10.

    2016.7.10.

    CEN

    EN 16153:2013+A1:2015

    Többrétegű, sík, fényáteresztő polikarbonát- (PC-) lemezek tetőkre, falakra és mennyezetekre, kül- és beltéri használatra. Követelmények és vizsgálati módszerek

    EN 16153:2013

    2015.7.10.

    2016.7.10.

    Cenelec

    EN 50575:2014

    Erősáramú-, jelző- és távközlőkábelek. Általános alkalmazású vezetékek építési munkálatai a tűzveszélyességi követelmények szerint

     

    2016.7.1.

    2017.7.1.

    MEGJEGYZÉS:

    A szabványok hozzáférhetőségével kapcsolatos bármilyen információ az európai szabványügyi szervezeteknél vagy a nemzeti szabványügyi testületeknél kérhető, ez utóbbiak listája az 1025/2012/EU (2) rendelet 27. cikkének megfelelően kihirdetésre kerül az Európai Unió Hivatalos Lapjában.

    A harmonizált szabványokat az európai szabványügyi szervezetek angol nyelven fogadják el (a CEN és a CENELEC a francia és a német nyelvet is használja). Ezután a harmonizált szabványok címét a nemzeti szabványügyi testületek fordítják le az Európai Unió összes többi hivatalos nyelvére. Az Európai Bizottság nem vállal felelősséget a Hivatalos Lapban közzétételre szánt címek helyes fordításáért .

    A helyesbítésekre való hivatkozások („... / AC: YYYY”) csak a tájékoztatás céljából kerülnek közzétételre. A helyesbítés eltávolítja a nyomtatási, nyelvi vagy hasonló hibákat a szabvány szövegéből, és egy európai szabványügyi szervezet által elfogadott szabvány egy vagy több nyelvi változatára is vonatkozhat (angol, francia és/vagy német).

    A hivatkozások közzététele az Európai Unió Hivatalos Lapjában nem vonja maga után azt, hogy a szabványok az Európai Unió összes hivatalos nyelvén elérhetők.

    Ez a lista az Európai Unió Hivatalos Lapjában korábbiakban közzétett minden listát helyettesít. Az Európai Bizottság biztosítja ennek a listának a frissítését.

    Az összehangolt szabványokról és más európai szabványokról további információk az interneten:

    http://ec.europa.eu/growth/single-market/european-standards/harmonised-standards/index_en.htm


    (1)  ESzSz:

    CEN: Avenue Marnix 17, B-1000, Brussels, Tel. +32 2 5500811; fax + 32 2 5500819 (http://www.cen.eu)

    CENELEC: Avenue Marnix 17, B-1000, Brussels, Tel. +32 2 5196871; fax + 32 2 5196919 (http://www.cenelec.eu)

    ETSI: 650, route des Lucioles, F-06921 Sophia Antipolis, Tel. +33 492 944200; fax +33 493 654716, (http://www.etsi.eu)

    (2)  HL L 316., 2012.11.14., 12. o.


    Top