30.4.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 112/1

(1)

A Bizottság egy panasz nyomán 1999. július 19-én, 1999. december 16-án, 2000. augusztus 24-én és 2000. december 9-én kelt leveleiben kérdéseket intézett a francia hatóságokhoz az e határozat tárgyát képező intézkedésekkel kapcsolatosan. Franciaország a kérdésekre 1999. augusztus 19-i, 2000. február 24-i és 2001. január 25-i leveleiben válaszolt. A Bizottság a francia hatóságokkal 2000. január 26-án, a Comité interprofessionnel des vins doux naturels (Természetes Édesborok Szakmaközi Bizottsága, CIVDN) delegációjával 2000. március 31-én találkozott.

(2)

Mivel végrehajtásuk a Bizottság előzetes engedélye nélkül történt, a szóban forgó intézkedéseket NN 139/2002 szám alatt felvették a be nem jelentett támogatások nyilvántartásába.

(3)

A Bizottság 2003. január 21-én kelt levelében értesítette Franciaországot határozatáról, hogy a szóban forgó támogatással kapcsolatban megindítja a Szerződés 88. cikkének (2) bekezdése szerinti eljárást.

(4)

Az eljárás megindítására vonatkozó bizottsági határozatot közzétették az Európai Unió Hivatalos Lapjában  (2). A Bizottság felhívta a többi tagállamot és az érdekelt harmadik feleket, hogy tegyék meg észrevételeiket a szóban forgó támogatásról.

(5)

A francia hatóságok 2003. június 16-án és 18-án kelt leveleikben nyújtották be megjegyzéseiket. A panaszos részéről beérkezett észrevételeket a Bizottság 2004. augusztus 6-án kelt levelében eljuttatta a francia hatóságoknak. A francia hatóságok ezekre 2004. szeptember 10-én kelt levelükben válaszoltak.

(6)

1996-ban a CIVDN úgy határozott, hogy egyes szőlőterületeken átállási programot indít azzal a céllal, hogy a szőlőültetvények egy részének kivágásával és a minőségi borszőlőfajták újratelepítésével átalakítsa a Pyrénées-Orientales régió természetesédesbor-termélésének egy részét, ily módon orvosolva az érintett termésre jellemző strukturális válságot, amely a piac rendszeres összeomlásában mutatkozott meg. A támogatás célja a régióban telepített szőlőfajták minőségének javítása volt. A támogatást legkésőbb 2000. augusztus 1-jéig folyósíthatták.

(7)

A („Rivesaltes-terv” néven ismert) átállítási program sikeres végrehajtása érdekében a régió termelői kétféle támogatáshoz juthattak:

(8)

A CIVDN 1996. július 5-i 96-1. számú határozatában szakmaközi járulékot vezetett be a „Rivesaltes” és a „Grand Roussillon” átállítási tervek finanszírozására.

(9)

A járulék összege a Pyrénées-Orientales régióban – az érintett természetes édesborok termővidékén – termelt minden hektoliter bor után 50 francia frank (FRF) (3) volt; és az ún. „pihentetési támogatás” kifizetésének finanszírozására szolgált; ez utóbbit az olyan parcellák után folyósították, amelyek 1995-ben „Rivesaltes” vagy „Grand Roussillon” bort termeltek, és az 1996-os szürettől a 2000-es szüretig terjedő időszakban asztali- vagy tájbor termelésére álltak át. A járulék beszedéséből befolyó összeget egy speciális pénzalapban gyűjtötték.

(10)

A pihentetési támogatásban ténylegesen azok a termelők részesültek, akik vállalták, hogy öt éven keresztül nem tartanak igényt a „Rivesaltes”, illetve „Grand Roussillon” bejegyzett eredetmegjelölésekre. A támogatás tehát a jövedelemkiesés kompenzálására szolgált, amelyet a termelők a két megnevezés használatáról való lemondás árhatása következtében szenvedtek el. A támogatás nem volt a termelés szüneteltetésének vagy akár csökkentésének feltételéhez kötve, hanem a termés eredetmegjelölésen kívüli felhasználásáért folyósított kompenzáció volt. Célja tehát az eredetmegjelöléssel piacra jutó borok potenciáljának gyors csökkentése volt.

(11)

A pihentetési támogatás összege minden „pihentetett” hektár után évente 5 000 FRF volt. A támogatásban részesülő parcellák részére a támogatás folyósítása visszaállásuk évében szűnt meg.

(12)

A Bizottság nem rendelkezik információkkal a szóban forgó intézkedés keretében kifizetett támogatások teljes összegéről. Továbbá semmilyen tájékoztatást nem kapott az újonnan bevezetett szakmaközi járulékból befolyó összegekről, illetve a támogatásban részesült hektárok számáról sem.

(13)

A francia hatóságok szerint a Rivesaltes eredetmegjelölés alá eső bortermő területek átállítási programja 1996-ban elfogadott formájában 3 250 hektárt érintett: ebből 1 250 hektáron „Muscat de Rivesaltes”; 1 000 hektáron „Côtes du Roussillon” és „Côtes du Roussillon Villages” (Syrah, Mourvèdre, Roussanne, Marsanne és Vermentino fajták); további 1 000 hektáron pedig egyetlen szőlőfajtából (Chardonnay, Cabernet, Merlot stb.) készülő tájborok termelését tervezték.

(14)

A terv támogatására a francia hatóságok 111 millió FRF összegű pénzügyi támogatást ítéltek meg a következők szerint: 85 millió FRF-ot az Office national interprofessionnel des vins-en (Nemzeti Szakmaközi Borhivatal), a fennmaradó 26 millió FRF-ot pedig a helyi közösségeken (Languedoc-Roussillon régió, illetve Pyrénées-Orientales megyei közgyűlése) keresztül kívántak folyósítani.

(15)

Az állami támogatási program 25 000 FRF/ha támogatást nyújtott a „Muscat de Rivesaltes” bejegyzett eredetmegjelölésre, illetve 40 000 FRF/ha-t a „Côtes du Roussillon Villages” eredetmegjelölésre és tájborok termelésére való átállításhoz.

(16)

A francia hatóságok szerint az átállítás valós költségei a régióban mintegy 110 000 FRF/ha-ra becsülhetők. A francia hatóságok megerősítették, hogy az átállítási tervek nagyobb részben megvalósultak (2 350 ha az eredetileg tervezett 3 250 ha-ból).

(17)

A megvalósult átállítás összköltsége a francia hatóságok szerint 258,5 millió FRF (39,4 millió euro) volt. A nemzeti hatóságok ehhez a maguk részéről állításuk szerint 75,250 millió FRF (11,01 millió euro) erejéig járultak hozzá, az eredetileg tervezett 111 millió FRF (16,9 millió euro) helyett. A francia hatóságok által benyújtott információk szerint a nemzeti hatóságok – minden finanszírozási formát összevéve – 29,11 %-kal járultak hozzá a ténylegesen megvalósult átállítás költségeihez.

(18)

A francia hatóságok emlékeztettek rá, hogy a borpiac közös szervezéséről szóló 1987. március 16-i 822/87/EGK tanácsi rendelet (4) 9. cikkének megfelelően évről évre átadják az Európai Közösségek Statisztikai Hivatalának a szőlőterületek megyék illetve termelt szőlőfajták (borszőlők, ezen belül meghatározott termőhelyről származó minőségi borok (VQPRD), illetve asztali borok) szerinti lebontásban elkészített kimutatását, valamint a kivágott illetve telepített szőlőterületek hasonló osztályozási módszerrel, megyénként és szőlőfajtánként elkészített kimutatását. A francia hatóságok mellékelték az 1997/1998-as borászati évre vonatkozóan benyújtott táblázatok másolatát.

(19)

A CIVDN 1997. december 29-i, 97-3. számú határozatában 1998. január 1-jétől kezdődően szakmaközi járulékot vezetett be a következő bejegyzett eredetmegjelölések reklám- és promóciós kampányainak illetve működési költségeinek finanszírozására: „Rivesaltes”, „Grand Roussillon”, „Muscat de Rivesaltes” és „Banyuls”.

(20)

A hektoliterenkénti, adólevonás előtti összeget a következőképpen állapították meg: „Banyuls és Banyuls Grand Cru”: 25 FRF/hl; „Grand Roussillon”: 30 FRF/hl; „Muscat de Rivesaltes”: 50 FRF/hl; „Rivesaltes”: 30 FRF/hl.

(21)

A járulékok összege a következőképpen került felhasználásra: „Rivesaltes”: 25 FRF/hl reklámra és promócióra és 5 FRF/hl működési költségekre; „Grand Roussillon”: 45 FRF/hl reklámra és promócióra és 5 FRF/hl működési költségekre; „Banyuls”: 20 FRF/hl reklámra és promócióra és 5 FRF/hl működési költségekre.

(22)

A CIVDN 1998. július 10-i, 98-1. számú határozatában 1998. szeptember 1-jétől kezdődően szakmaközi járulékot vezetett be a következő bejegyzett eredetmegjelölések reklám- és promóciós kampányainak illetve működési költségeinek finanszírozására: „Rivesaltes”, „Grand Roussillon” és „Maury”.

(23)

A hektoliterenkénti, adólevonás előtti összeget a következőképpen állapították meg: „Grand Roussillon”: 25 FRF/hl; „Maury”: 5 FRF/hl; „Rivesaltes”: 35 FRF/hl.

(24)

A járulékok összege a következőképpen került felhasználásra: „Rivesaltes”: 30 FRF/hl reklámra és promócióra és 5 FRF/hl működési költségekre; „Grand Roussillon”: 20 FRF/hl reklámra és promócióra és 5 FRF/hl működési költségekre; „Maury”: 5 FRF/hl működési költségekre.

(25)

Az 1999. december 17-i, 99-1. számú határozat hatályon kívül helyezte a fenti két járulékot. E határozatában a CIVDN új járulékot vezetett be a következő ellenőrzött eredetmegjelölések reklám- és promóciós kampányainak és működési költségeinek finanszírozására: „Banyuls”, „Banyuls Grand Cru”, „Muscat de Rivesaltes”, „Rivesaltes”, „Grand Roussillon” és „Maury”.

(26)

A hektoliterenkénti, adólevonás előtti összeget a következőképpen állapították meg: „Grand Roussillon”: 25 FRF/hl; „Rivesaltes”: 35 FRF/hl; „Banyuls” és „Banyuls Grand Cru”: 25 FRF/hl; „Muscat de Rivesaltes”: 55 FRF/hl; „Maury”: 0 FRF/hl.

(27)

A járulékok összege a következőképpen került felhasználásra: „Rivesaltes”: 30 FRF/hl reklámra és promócióra és 5 FRF/hl működési költségekre; „Grand Roussillon”: 20 FRF/hl reklámra és promócióra és 5 FRF/hl működési költségekre; „Muscat de Rivesaltes”: 50 FRF/hl reklámra és promócióra és 5 FRF/hl működési költségekre; „Banyuls és Banyuls Grand Cru”: 20 FRF/hl reklámra és promócióra és 5 FRF/hl működési költségekre.

(28)

A 00-1. számú határozat csekély változtatásokkal meghosszabbította a fenti járulék hatályát. A Bizottság az eljárás megindításakor nem rendelkezett információkkal ez utóbbi járulékfizetési rendszer időtartamáról, illetve annak esetleges meghosszabbításáról.

(29)

A Bizottság mindenekelőtt a szóban forgó járulékok természetét illetően megjegyezte, hogy azokat – a bejegyzett eredetmegjelölésű természetes édesborok és likőrborok szakmaközi bizottságának létrehozásáról szóló 1943. április 2-i 200. számú törvényben előírt eljárásnak megfelelően – közvetlenül a francia kormány hagyta jóvá. Az eljárás szerint a kormány jóváhagyása a hasonló típusú járulékok bevezetésének előfeltételét képezi. A 200. számú törvény konkrétan úgy rendelkezik, hogy a járulék megfizetése az érintett szakmák minden tagja számára kötelezővé válik azzal, hogy a kormány, vagy adott esetben a kormánybiztos jóváhagyását adja hozzá. Mindebből kiderül, hogy a hasonló típusú járulékok csak az állami hatóságok közreműködésével képesek maradéktalanul kifejteni hatásukat. E tényből adódóan a Bizottság a vizsgálat megindításakor úgy vélte, hogy a jelen esetben adójellegű járulékról, vagyis állami forrásokról van szó.

(30)

Ami a francia támogatási rendszer által bevezetett „pihentetési támogatást” illeti, a közös piacszervezés (KPSZ), nevezetesen az egyes szőlőtermő felületek termelésből való átmeneti vagy végleges kivonására, valamint az újratelepítésről történő lemondásra adott támogatások nyújtásáról szóló 1980. február 18-i 456/80/EGK tanácsi rendelet (5), nem rendelkezik hasonló támogatásokról. E rendelet csupán a termelés átmeneti vagy végleges szüneteltetéséhez nyújtott támogatást teszi lehetővé, amely akkor folyósítható, ha egy termelő – nevezetesen egyes szőlőterületek kiirtása révén – hajlandó hozzájárulni a közösségi bortermelési potenciál csökkentéséhez. Mivel a szóban forgó támogatás nem járt a termelési potenciál csökkentésével, és nem finanszírozott a termelésből történő kivonásra irányuló intézkedéseket, az eljárás megindításának fázisában úgy tűnt, az intézkedés nem tartozik a 822/87/EGK rendelet által szabályozott régi borászati KPSZ alkalmazási körébe.

(31)

A támogatás célja állítólag az volt, hogy pénzügyi könnyebbséget nyújtson azon termelőknek, akik vállalkozóként önkéntesen úgy döntöttek, hogy részt vesznek egy tisztán kereskedelmi jellegű intézkedésben, amelynek terhei a gazdasági tevékenység gyakorlásához kapcsolódó kiadásoknak tűnnek fel. A Bizottság erre vonatkozó állandósult gyakorlata, valamint az Európai Közösségek Bíróságának ítélkezési gyakorlata szerint (6) működési támogatásnak minősül minden olyan támogatás, amelyek célja, hogy egy vállalkozást megszabadítson bizonyos olyan költségektől, amelyeket rendes esetben mindennapi működése illetve rendes tevékenységei keretében ő maga viselne. Ez a gondolat megjelenik az agrár- és erdészeti ágazatban nyújtott állami támogatásokról szóló közösségi iránymutatások (a továbbiakban: „Mezőgazdasági Iránymutatás”) 3.5 pontjában is (7), amely szerint olyan támogatásokról van szó, amelyek – természetüknél fogva – nagy valószínűséggel beavatkoznak a piac közös szervezésével kapcsolatos mechanizmusokba.

(32)

A Bizottság e ponttal kapcsolatban megállapította, hogy a támogatást hektáronként és évente folyósították, és ezért szorosan összefügg a termelt bor mennyiségével. A Bizottság emlékeztetett rá, hogy semmilyen esetben nem hagyhat jóvá olyan támogatást, amely összeegyeztethetetlen valamely piac közös szervezéséről szóló rendelkezésekkel, vagy amely akadályozná a szóban forgó KPSZ megfelelő működését. Az eljárás megindításának fázisában a Bizottság úgy vélekedett, hogy a „pihentetési támogatás” olyan működési támogatásnak tűnik, amely nagy valószínűséggel beavatkozna a borpiaci KPSZ mechanizmusaiba, és ezért összeegyeztethetetlennek bizonyulhat az alkalmazandó piaci- és versenyszabályokkal.

(33)

Ami az átállítás költségeit illeti, a 822/87/EGK rendelet 14. cikke úgy rendelkezett, hogy 1988. szeptember 1-jétől tilos mindennemű nemzeti támogatás nyújtása szőlőterületek telepítéséhez, eltekintve bizonyos kritériumok teljesülésének esetétől, nevezetesen, ha a támogatások lehetővé teszik a termeléscsökkentés vagy a termelésnövekedéssel nem járó minőségjavítás célkitűzésének teljesülését. A fentiekből adódóan egyedül az olyan minőségjavító fajták volnának támogathatók, amelyek az érintett parcellákon nem produkálnak magas terméshozamot.

(34)

A 822/87/EGK tanácsi rendelet 14. cikke keretében szőlőtermő felületek telepítéséhez nyújtott nemzeti támogatásokra alkalmazandó kritériumok meghatározásáról szóló 1989. szeptember 11-i 2741/89/EGK bizottsági rendelet (8) megállapítja azokat a kritériumokat, amelyek alapján a Szerződés 87., 88. és 89. cikke címén nyújtható, a szőlőtermő felületek telepítésére vonatkozó nemzeti támogatási tervek elbírálásra kerülnek. A 2741/89/EGK rendelet 2. cikke szerint a nemzeti támogatási terveknek kielégítő módon bizonyítaniuk kell a termeléscsökkentés vagy a termelésnövekedéssel nem járó minőségjavítás célkitűzésének tiszteletben tartását.

(35)

A 2741/89/EGK rendelet 5. cikke kikötötte, hogy a telepített szőlőterületek hektárja után járó támogatás nem haladhatja meg a kiirtás és a telepítés valós költségeinek 30 %-át. A francia hatóságok állítása szerint a megvalósult átállítás összköltsége 258 500 000 FRF volt, az állami hatóságok pedig 75 250 000 FRF összeg erejéig járultak e költségekhez, amiből arra a végkövetkeztetésre jutnak, hogy minden finanszírozást együttvéve a hatóságok 29,11 %-kal járultak hozzá a ténylegesen megvalósult átállítás költségeihez. A 2741/89/EGK rendelet 5. cikke szerint azonban az átállítási költségek kiszámítása szempontjából a telepített szőlőterület hektárja után ténylegesen folyósított összeg a támogatás releváns eleme. Az eljárás kezdeti szakaszában úgy tűnt, ez a logika nem fér össze az átállítási év szintjén végzett összesített számítások, és következésképpen a hektáronkénti átlagos összköltségek számítási módszerével. Ráadásul a francia hatóságok által alapul vett átlag differenciált átállítási programok után került kiszámításra.

(36)

A Bizottság az eljárás kezdeti szakaszában úgy vélte, hogy a francia hatóságok által közölt hektáronkénti költségeket (110 000 FRF/ha) figyelembe véve a szóban forgó támogatás felső határát 33 000 FRF/ha összegben, illetve a termelők által egyénileg viselt tényleges költségek 30 %-ában kellett volna megállapítani. Ebből következően minden olyan támogatást, amely túllépi e felső összeghatárt, illetve az egyéni szinten viselt valós költségek 30 %-át, az alkalmazandó közösségi szabályokkal összeegyeztethetetlennek kell tekinteni.

(37)

Az EK-Szerződés 93. cikkének alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló 1999. március 22-i 659/1999/EK rendelet (9) 10. cikke által ráruházott hatáskörének megfelelően a Bizottság felszólította a francia hatóságokat, hogy juttassanak el hozzá minden szükséges információt a két megvalósult átállítási programmal kapcsolatban. Ezeknek nevezetesen a következőket kellett tartalmaznia: a szőlőtermő felületek telepítéséhez nemzeti támogatásban részesült bortermelőkre vonatkozó információk; az érintett felület nagysága, talajtípus szerinti lebontásban; az érintett felületen belül azon felületek aránya, ahol a telepítést kiirtás előzte meg; az érintett felület azon része, amely meghatározott termőhelyről származó minőségi borok termelésére alkalmasnak van minősítve; a telepített felületek rendeltetése (borszőlők, étkezési szőlő, mazsolaszőlő, palántakert, oltvány anyatövek stb.); a felhasznált szőlőfajták; a francia hatóságok előzetes engedélyének igazolása az érintett fajták használatára vonatkozóan; a termelési potenciál alakulása; a támogatás szintjére vonatkozó bármely releváns információ.

(38)

Ami az egyes bejegyzett eredetmegjelölések esetében nyújtott reklám- és promóciós támogatásokat illeti, a francia hatóságok jelezték, hogy a CIVDN finanszírozására szolgáló adójellegű járulékra vonatkozó szabályozási intézkedések rendszeresen bejelentésre kerültek, és a Bizottság korábban már megvizsgálta és jóvá is hagyta azokat. A Bizottság legutolsó ízben az N 184/97 számú állami támogatás (10) („A CIVDN-t illető támogatások és adójellegű járulékok”) keretében, a 2002-es év végéig tartó időszakra vonatkozóan valóban jóváhagyott egy adójellegű járulékból finanszírozott állami támogatást, amely egyebek között reklám- és promóciós tevékenységek illetve a CIVDN működési költségeinek fedezésére szolgált. A Bizottsághoz eljuttatott információk alapján a szóban forgó járulékokat a CIVDN a Bizottság által korábban jóváhagyott, kommunikációs és promóciós programokat szolgáló adójellegű járulékon túlmenően vetette ki. Ezért a Bizottság az eljárás megindításakor arra az álláspontra helyezkedett, hogy a korábban kiadott engedély nem jelentette a Bizottság által engedélyezett támogatáshoz járuló további módosítások illetve egyéb intézkedések hallgatólagos jóváhagyását.

(39)

A Bizottság felhívta a francia hatóságokat, hogy juttassanak el neki minden szükséges információt a vizsgált támogatási intézkedésekre vonatkozóan, beleértve a korábban nem említett és be nem jelentett, jelenleg esetlegesen hatályban lévő egyéb intézkedéseket is, hogy értékelhesse azok összeférhetőségét nevezetesen a reklám- és promóciós tevékenységek terén alkalmazandó negatív és pozitív kritériumokkal, illetve az engedélyezhető maximális támogatási szinttel. Ezen információk alapján fel lehetne mérni a korábban engedélyezett támogatási rendszer és a jelen határozat tárgyát képező, be nem jelentett támogatások esetleges halmozásának hatásait is.

(40)

A Bizottság azt is megállapította, hogy a szóban forgó adójellegű járulékok mechanizmusaik tekintetében igen hasonlóak a Bizottság által korábban engedélyezetthez. A szóban forgó járulékok bevezetéséről szóló jogszabályokból kiderül, hogy azokat kizárólag egy meghatározott régió bortermésére rótták ki. Az eljárás kezdeti szakaszában tehát arra lehetett következtetni, hogy a szóban forgó adójellegű járulékok hatálya egyetlen importált termékre sem terjed, illetve terjedt ki.

(41)

A panasz benyújtója az alábbi megjegyzéseket nyújtotta be, egyúttal adatainak bizalmas kezelését kérve. A Bizottság a kérés mellett felhozott indokok kivizsgálását követően úgy véli, helyénvaló tiszteletben tartani a panaszos akaratát.

(42)

A panaszos fél szerint a pihentetési támogatás és az átállítási támogatás egyazon támogatási rendszer két alkotóelemét képezi, melynek célja csupán egy meghatározott termelés piacrajutásának mérséklése. A parcellák pihentetése címén, illetve az átállítás költségei címén folyósított támogatásokat összesítve kellene vizsgálni a közösségi jognak való megfelelőségük értékelésekor.

(43)

A panasz benyújtója úgy véli, hogy a Rivesaltes-terv tekintetében nem tartották tiszteletben az 1996. július 5-i, 96-1 számú CIVDN határozatban előírt önálló pénzügyi irányítás elvét, mivel a pihentetési támogatást állítólag olyan pénzalapokból finanszírozták, amelyek nem kizárólag az 1996-ban bevezetett szakmaközi járulékból származtak. A pihentetési támogatás finanszírozása ily módon több mint 11 millió FRF mértékben a CIVDN saját pénzalapjaiból történt. Ráadásul állítólag a reklám- és promóciós járulékból befolyt összegek egy részét is a Rivesaltes-terv, nevezetesen a pihentetési támogatás finanszírozására fordították.

(44)

A panasz benyújtója szerint Pyrénées-Orientales megye közgyűlése a 2000-es év elején 2 millió FRF összeget folyósított a CIVDN-nek, amelyet a pihentetési támogatás finanszírozására kívántak fordítani. Továbbá a szóban forgó megyei közgyűlés „L'accent Catalan” című magazinjának 2003. márciusi számában azt állította, hogy a pihentetési támogatáson illetve az átállítási költségek címén folyósított támogatásokon túl hektáronként további 761 euro összegű támogatást folyósított közvetlenül a bortermelőknek, majd újabb 1 293 eurót a Rivesaltes-terv keretében. Ezeket a támogatásokat nem jelentették be a Bizottságnak.

(45)

Ami a reklám- és promóciós támogatásokat illeti, a panaszos fél úgy véli, hogy az e célra a CIVDN-nek befizetett adójellegű járulékokból befolyó összegeket egyes érintettek, vagyis bizonyos borászati vállalkozások egyedi termékeit reklámozó promóciós kampányok finanszírozására használták fel, nem pedig a bejegyzett eredetmegjelölések különböző kategóriáinak általános promócióját szolgáló kampányokra. A felszámolás alá került CIVDN helyébe lépő jogi entitás, a Comité interprofessionnel des vins du Roussillon (Roussilloni Borok Szakmaközi Bizottsága, CIVR) állítólag mindmáig folytatja ezt a gyakorlatot. Ezek a támogatások ellentétesek a közösségi rendelkezésekkel, mivel nem általános érdekű célt szolgálnak.

(46)

A panaszos fél szerint a 2001-es és a 2002-es év folyamán a CIVDN folytatta az adójellegű járulékok behajtását egyes borkereskedőktől, miközben utódszervezete, a CIVR szintén megkezdte a járulékok kiszámlázását, ami a nemzeti jog szempontjából jogellenes helyzetet eredményezett.

(47)

A francia hatóságok 2003. június 16-án kelt levelükben nyújtották be észrevételeiket a Bizottság arra vonatkozó határozatával kapcsolatban, hogy a bejelentett támogatásra vonatkozóan megindítja a Szerződés 88. cikke (2) bekezdésében előírt eljárást.

(48)

A francia hatóságok bevezetésképpen megerősítették, hogy a szóban forgó intézkedések az eredetileg kitűzött időszakon, nevezetesen az 1996/1997-es évtől számított öt éven túl nem kerültek meghosszabbításra. A francia hatóságok mindenesetre 2000. december 14-i, illetve 2001. december 6-i leveleikben értesítették a Bizottságot a CIVDN feloszlásáról. A CIVDN helyébe lépő CIVR semmilyen hasonló típusú intézkedést nem hajtott végre.

(49)

A francia hatóságok kifejtik, hogy az intézkedés nem a bortermelő potenciál csökkentését célozta, mivel a kedvezményezettek kötelezettségvállalása abban állt, hogy a pihentetett parcellák termését hajlandók asztali- vagy tájborokként, az ellenőrzött eredetmegjelölésről lemondva forgalmazni. Ezért nem helyénvaló ezt a támogatást – ahogy a Bizottság teszi – egyszerű működési támogatásnak tekinteni, amely jogellenes módon a vállalkozások pénzügyi helyzetének könnyítését célozná.

(50)

Valójában a támogatás célja az volt, hogy ellentételezést biztosítson a kedvezményezetteknek kötelezettségvállalásukért, hogy a pihentetett parcellák termését a bejegyzett eredetmegjelölésen kívül forgalmazzák. Tehát a kedvezményezettek számára nem jelentett jövedelemkiegészítést, csupán bevételkiesésük miatti egyszerű kompenzációt.

(51)

Az intézkedés bevezetése idején egy hektár Rivesaltes AOC termőterület a 40 hl-es engedélyezett maximális hozam alapján számítva – ha a termésből 25 hl 1 140 FRF/hl áron értékesíthető természetes édesbor, illetve 15 hl 350 FRF/hl áron értékesíthető asztali- és tájbor készül – 32 250 FRF és 33 000 FRF/ha közötti üzleti forgalmat generált. A földterület pihentetését követően egy hektár szőlőterület 50 hl asztali- vagy tájbort adhatott (megyei agronómiai átlag), ami 12 500 FRF és 17 500 FRF/ha közötti üzleti forgalmat jelent.

(52)

A pihentetési intézkedést követő átlagos különbözet (a termelők bevételkiesése) tehát 15 000 FRF/ha körül volt, amelyből a teljesség kedvéért le kell vonni a természetes édesborok (VDN) kiérleléséhez szükséges alkoholt, azaz 2 000 FRF-ot, ami 25 hl esetében a nettó különbözetet 13 000 FRF/ha-ra csökkenti.

(53)

Ha tekintetbe vesszük, hogy 1999-től kezdve – a természetes édesborok termelői árának zuhanása (900 FRF/hl) következtében – a bevételkülönbözet csökkent, az akkor is mindenképpen elérte a 6 500 FRF/ha-t [26 000 FRF (forgalom/ha – AOC-borok) -17 500 FRF (forgalom/ha – asztali- vagy tájborok) -2 000 FRF (a természetes édesborok kiérleléséhez szükséges alkohol költsége)].

(54)

A francia hatóságok szerint hasonló körülmények között a pihentetési támogatás semmilyen esetben nem jelenthetett olyan működési támogatást, amely jogosulatlan jövedelemkiegészítést vagy pénzügyi könnyebbséget jelenthetett volna.

(55)

A francia hatóságok továbbá hangsúlyozzák azt is, hogy a pihentetési támogatás nem befolyásolta a borpiaci KPSZ mechanizmusait a piacon általa okozott esetleges zavarok következtében. Pyrénées-Orientales megyében például az 1996/1997-es és az 1999/2000-es év közötti időszakban semmilyen mennyiség nem került lepárlásra kötelező lepárlás címén. Továbbá a vizsgált borászati években a megelőző lepárlás tárgyát képező mennyiségek is az asztali- és tájborok piacának normális működésére utalnak.

(56)

A francia hatóságok kiegészítésképpen hangsúlyozzák az intézkedés szolidáris jellegét, amelyet szerintük nem az állami költségvetés forrásaiból, hanem maguk a termelők által befizetett szakmaközi járulékból finanszíroztak.

(57)

A francia hatóságok szerint az intézkedés rendkívüli kiegészítést jelentett a szőlőterületek felújításához nyújtott nemzeti támogatáshoz, amely a 2741/89/EGK rendelet alkalmazása alapján került bevezetésre.

(58)

A francia hatóságok emlékeztetnek rá, hogy a szőlőfajták minőségjavításához nyújtott támogatás olyan intézkedés, amely első alkalommal 1993-ban képezte bejelentés tárgyát (N 769/93 számú támogatás), és amelynek adatlapja (FR/XXX/05.00/017) szerepel a nemzeti támogatásokról vezetett nyilvántartásokban. Ami az éves jelentést illeti, a francia hatóságok kifejtik, hogy a 2741/89/EGK rendelet 8. cikkében előírt jelentés benyújtására „a tagállamok által a 822/87/EGK rendelet 9. cikke címén benyújtott éves tájékoztatás” keretében is sor kerülhet. A 822/87/EGK rendelet 9. cikke szerint „a tagállamok minden évben, szeptember 1-je előtt eljuttatnak a Bizottságnak (…) egy a bortermelési potenciáljukkal kapcsolatos közleményt, amely tartalmazza a területükön telepített szőlőtermő felületekre vonatkozó kimutatást is”, valamint „december 1-je előtt (…) a bortermelői potenciál alakulására vonatkozó jelentést”.

(59)

A francia hatóságok emlékeztetnek rá, hogy a 822/87/EGK rendelet 9. cikkének megfelelően minden évben benyújtják az Európai Közösségek Statisztikai Hivatalának a szőlőterületek megyék, illetve termelt szőlőfajták (borszőlők, ezen belül meghatározott termőhelyről származó minőségi borok (VQPRD), illetve asztali borok) szerinti osztályozott kimutatását, valamint a kivágott, illetve telepített szőlőterületek hasonló osztályozási módszerrel, megyénként és szőlőfajtánként elkészített kimutatását. A francia hatóságok mellékelték az 1997/1998-as borászati évre vonatkozóan benyújtott táblázatok másolatát. Hasonló feltételek mellett a francia hatóságok úgy vélik, nem róható fel nekik, hogy kivonták volna magukat a 822/87/EGK rendeletből eredő kötelezettségeik alól.

(60)

Ahhoz, hogy megvonhassuk a „Rivesaltes-terv” keretében nyújtott átállítási támogatás pontos és kimerítő mérlegét, a francia hatóságok szerint figyelembe kell venni azt a tényt, hogy a Muscat de Rivesaltes szőlőterületek ki voltak zárva a felújítási támogatáshoz a szóban forgó terv keretében biztosított kiegészítésből. Ezek a területek csupán a nemzeti támogatási szintnek megfelelő mértékben részesültek a felújítási támogatásból. Ugyanakkor a francia hatóságok által korábbi leveleikben közölt 85 millió FRF összeg 31 millió FRF nemzeti támogatást tartalmaz a Muscat típusú szőlőtermő felületek felújítása céljára.

(61)

Mindent összevéve a Rivesaltes-terv keretében az egyetlen szőlőfajtából készült tájborokat és a „Côtes du Roussillon villages” típusú bort termelő szőlőfelületeknek nyújtott átállítási támogatás mérlege a következőképpen állapítható meg:

(62)

Összességében a Rivesaltes-terv keretében 36,623 millió FRF került kifizetésre a szőlőfajták felújítása címén, 1 238 ha terület után, 875 termelő részére.

(63)

A támogatás 221 esetben haladta meg a 33 000 FRF/ha összeget; ezek az esetek 166 ha területet érintenek, és a folyósított összeg 0,883 millió FRF volt.

(64)

A francia hatóságok eljuttatták az átállítási programban érintett fajták jegyzékét, valamint a támogatás mértékét évről évre meghatározó különböző rendeleteket.

(65)

A francia hatóságok először is pontosítják, hogy ezeket a programokat nem hosszabbították meg a 2000. december 31-ét követő időszakra.

(66)

Ami a kötelezően választott önkéntes járulék (CVO) bevételeiből finanszírozott reklám- és promóciós akciókat illeti, ezek ugyanolyan természetűek voltak, mint az adójellegű járulékból finanszírozott, a Bizottságnak bejelentett és jóváhagyott intézkedések (N 230/90 (11) és N 184/97 számú támogatások).

(67)

A CVO beszedéséből származó összegek tehát lehetővé tették az adójellegű járulék bevételéből megvalósított akciók megerősítését. A szóban forgó borok promóciójának fokozása maximálisan szükségszerűnek mutatkozott a felvevő piacok fejlesztése érdekében, tekintettel a piaci helyzetre, amely súlyos kárt okozott a helyi borágazatnak.

(68)

A francia hatóságok ezzel kapcsolatban megjegyzik, hogy ami a promóciós célzatú támogatást illeti, a költségek finanszírozása akár 100 %-os mértékig engedélyezett. A reklámhoz nyújtott támogatás esetében a francia hatóságok felhívják a figyelmet arra, hogy bejegyzett eredetmegjelölés alatt forgalmazott termékek promóciójáról volt szó, amelyeket adójellegű járulékokból és önkéntes hozzájárulásokból finanszíroztak.

(69)

A francia hatóságok a Bizottság kérésére mintapéldányokat küldtek a kampányok keretében megvalósított reklám- és promóciós anyagokból.

(70)

A francia hatóságok 2004. szeptember 10-én kelt levelükben válaszoltak a harmadik felek által benyújtott észrevételekre. Mint kifejtik, az észrevételek céloznak rá, hogy a támogatások egy részét állítólag eredeti rendeltetésüktől eltérően, az érdekelt harmadik felekkel konkurens vállalkozás javára használták fel. A francia hatóságok rosszallásuknak adtak hangot a hasonló állításokkal kapcsolatban, amelyek nyíltan kétségbe vonják a különböző érintett közigazgatási hatóságok tisztességét, ezért a francia hatóságok felhívták a Bizottságot, hogy ne vegye figyelembe a hasonló érveléseket.

(71)

A Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése szerint „ha e szerződés másként nem rendelkezik, a közös piaccal összeegyeztethetetlen a tagállamok által vagy állami forrásból bármilyen formában nyújtott olyan támogatás, amely bizonyos vállalkozásoknak vagy bizonyos áruk termelésének előnyben részesítése által torzítja a versenyt, vagy azzal fenyeget, amennyiben ez érinti a tagállamok közötti kereskedelmet”.

(72)

A támogatások pillanatában alkalmazandó 822/87/EGK rendelet 76. cikke szerint a szóban forgó rendelet ellenkező rendelkezése hiányában a szőlészeti és borászati termékek kereskedelmére a Szerződés 92., 93. és 94. (jelenlegi 87., 88. és 89.) cikkeit kell alkalmazni.

(73)

Támogatásnak tekinthető minden olyan intézkedés, amely bármely formában, közvetlenül vagy közvetve kedvez bizonyos vállalkozásoknak, vagy amely olyan gazdasági előnynek tekintendő, amelyhez a kedvezményezett vállalkozás normális piaci körülmények között nem jutott volna hozzá.

(74)

Ami a szóban forgó járulékok természetét illeti, a Bizottság megjegyzi, hogy egy állami hatóság által hozott jogi aktus elfogadása volt szükséges hozzá, hogy hatásukat maradéktalanul kifejthessék, valamint hogy a belőlük befolyó források egy államilag támogatott politika végrehajtásának eszközeként szolgáltak. Továbbá nem került megállapításra, hogy a támogatások kedvezményezettjei minden esetben a szóban forgó járulék befizetői lennének. Ezért a járulékok nem teljesítik a Bíróság ítélkezési gyakorlata által javasolt kritériumokat, amelyek alapján kívül esnének a Szerződés 87. cikke (1) bekezdésének hatályán (12). Mindezek alapján a Bizottság úgy véli, hogy a jelen esetben adójellegű járulékokról, tehát állami forrásokról van szó.

(75)

A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint támogatásnak minősülnek mindazok az intézkedések, amelyek bármely formában könnyítenek a vállalkozások költségvetésére rendes esetben nehezedő terheken, illetve amelyek bár a szó szoros értelmében nem támogatások, de a támogatásokkal azonos természetűek és ugyanolyan hatással bírnak (13).

(76)

Ami a támogatás fennállását illetve természetét illeti, ennek értékelését a Rivesaltes-terv potenciális kedvezményezettjei, valamint az egyes bejegyzett eredetmegjelölések reklám- és promóciós kampányaira és a működési költségekre szolgáló szakmaközi járulékok és finanszírozásuk szintjén kell elvégezni. Jelen esetben a támogató intézkedések kedveztek bizonyos vállalkozásoknak, mivel a támogatást csak egy meghatározott régióban működő ellenőrzött eredetmegjelölésű bor termelőinek folyósították.

(77)

Annak megállapításához, hogy egy támogatás a Szerződés 87. cikke (1) bekezdésének hatálya alá tartozik-e, végezetül azt kell meghatározni, hogy az érintheti-e a tagállamok közötti kereskedelmet.

(78)

A Bíróság megállapította, hogy amennyiben valamely tagállam által biztosított előny a Közösségen belüli kereskedelemben erősíti a vállalkozások bizonyos kategóriájának piaci helyzetét más, konkurens vállalkozásokkal szemben, úgy kell tekinteni, hogy az adott előny befolyásolja a tagállamok közötti kereskedelmet (14).

(79)

A tényt, hogy a borágazatban létezik a tagállamok közötti kereskedelem, megfelelően bizonyítja az ágazaton belüli KPSZ léte.

(80)

Az alábbi táblázat szemléltetésképpen bemutatja a szőlészeti és borászati termékek kereskedelmének szintjét Franciaország és a többi tagállam között, a szóban forgó franciaországi átállási intézkedések utolsó két éve alatt.

(81)

A végrehajtott támogatások tehát érinthetik a tagállamok közötti kereskedelmet, és torzítják vagy torzulással fenyegetik a versenyt, tekintve hogy egyes nemzeti szőlészeti-borászati termékeket előnyben részesítenek a többi tagállam termékeivel szemben. A borágazatot a Közösség szintjén rendkívül nyitott verseny jellemzi, éppen ezért igen érzékeny minden olyan intézkedésre, amely valamely tagállam termelőit előnyhöz juttatja.

(82)

A Bizottság a fentiekben kifejtett tényekre figyelemmel úgy véli, hogy az egyes meghatározott régiókban működő, bejegyzett eredetmegjelölésű borokat termelő vállalkozások javára foganatosított intézkedések állami forrásokból finanszírozott versenyelőnyt jelentenek e termelők számára, amelyből egyéb piaci szereplők nem részesedhetnek, és amely azáltal, hogy egyes vállalkozásoknak és termékeknek kedvez, torzítja vagy torzulással fenyegeti a versenyt, miután hatással lehet a tagállamok közötti kereskedelemre. Az intézkedés tehát a Szerződés 87. cikke (1) bekezdése szerinti állami támogatásnak minősül.

(83)

A Szerződés 87. cikke ugyanakkor elismer bizonyos kivételeket is az állami támogatások és a Szerződés összeegyeztethetetlenségének általános elve alól, jóllehet ezek közül egyesek – nevezetesen a szóban forgó cikk (2) bekezdésében foglaltak – nyilvánvalóan nem alkalmazhatók a vizsgált esetre. Ezekre a francia hatóságok sem hivatkoztak.

(84)

Ami a Szerződés 87. cikke (3) bekezdésében foglalt eltéréseket illeti, ezeket a regionális vagy ágazati célzatú támogatási programok, illetve az általános támogatási rendszerek egyedi alkalmazási eseteiben igen szigorúan kell értelmezni. Az eltéréseket nevezetesen csak olyan esetekben lehet alkalmazni, ha a Bizottság arra a megállapításra juthat, hogy a támogatás szükséges valamely szóban forgó cél megvalósításához. Ha a vizsgált eltéréseket olyan támogatásokra is alkalmazzák, amelyek nem nyújtanak hasonló közösségi ellentételezést, az egyet jelentene azzal, hogy megengedik a tagállamok közötti kereskedelem befolyásolását, és a közösségi érdek szempontjából indokolatlan versenytorzulásokat, és ezzel arányosan egyes tagállamok piaci szereplőinek jogosulatlan előnyökhöz való hozzájutását.

(85)

A Bizottság úgy véli, hogy a szóban forgó támogatások nem a Szerződés 87. cikke (3) bekezdésének a) pontja szerinti, vagyis olyan térségek gazdasági fejlődésének előmozdítására nyújtott támogatások, ahol rendkívül alacsony az életszínvonal vagy jelentős az alulfoglalkoztatottság. Hasonlóképpen nem minősülnek a Szerződés 87. cikke (3) bekezdésének b) pontja szerinti, valamely közös európai érdeket szolgáló fontos projekt megvalósításának előmozdítására vagy egy tagállam gazdaságában bekövetkezett komoly zavar megszüntetésére nyújtott támogatásnak sem. Továbbá nem minősülnek a Szerződés 87. cikke (3) bekezdésének d) pontja szerinti, a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító támogatásnak sem.

(86)

A Szerződés 87. cikke (3) bekezdésének c) pontja szerint a közös piaccal összeegyeztethetőnek tekinthető az egyes gazdasági tevékenységek vagy gazdasági területek fejlődését előmozdító támogatás, amennyiben nem befolyásolja hátrányosan a kereskedelmi feltételeket a közös érdekkel ellentétes mértékben. Ahhoz, hogy az említett pontban leírt eltérés alkalmazható legyen rá, a támogatásnak hozzá kell járulnia a szóban forgó ágazat fejlődéséhez.

(87)

A Bizottság megállapítja, hogy a francia hatóságok elmulasztották a Szerződés 88. cikke (3) bekezdésében előírtaknak megfelelően értesíteni a Bizottságot a szóban forgó támogatás bevezetésére vonatkozó intézkedésekről. A 659/1999/EK rendelet 1. cikkének f) pontja a jogellenes támogatást olyan új támogatásként határozza meg, amelyet a Szerződés 93. cikke (3) bekezdésének megsértésével vezettek be. Az állami támogatások bejelentésére vonatkozó kötelezettséget a 659/1999/EK rendelet 1. cikkének c) pontja is megerősíti (15).

(88)

Tekintettel arra, hogy a Franciaország által végrehajtott intézkedések állami támogatás-elemeket tartalmaznak, a szóban forgó esetben új, a Bizottságnak be nem jelentett, és ebből kifolyólag a Szerződés szerint jogellenes támogatásról van szó.

(89)

A Mezőgazdasági Iránymutatás 23.3. cikke és a jogellenes állami támogatások értékelésére vonatkozó szabályok megállapításáról szóló bizottsági közlemény szerint (16), minden, a 659/1999/EK rendelet 1. cikkének f) pontja szerint jogellenesnek minősülő támogatást a támogatás nyújtásának időpontjában hatályban lévő jogszabályokra és iránymutatásokra figyelemmel kell értékelni.

(90)

A Mezőgazdasági Iránymutatás 2000. január 1-jétől alkalmazandó. Következésképpen minden ezt követően nyújtott támogatást az említett iránymutatásra figyelemmel kell vizsgálni. Ezzel szemben a fenti időpont előtt nyújtott támogatásokat adott esetben a 2000. január 1-jét megelőző, alkalmazható rendelkezésekre és gyakorlatokra figyelemmel kell értékelni.

(91)

A Mezőgazdasági Iránymutatás 3.2. pontja szerint annak ellenére, hogy a 87., 88. és 89. cikket teljes egészében alkalmazni kell a piac közös szervezésének hatálya alá tartozó ágazatokra, e cikkek alkalmazása továbbra is az érintett rendeletekben megállapított rendelkezéseknek van alárendelve. Más szóval egy tagállamnak a 87., 88. és 89. cikk rendelkezéseihez történő folyamodása nem részesülhet elsőbbségben az adott ágazat pacának közös szervezéséről szóló rendelet rendelkezéseivel szemben (17). A Bizottságnak azt is meg kell vizsgálnia, hogy a támogatás nem akadályozná-e az érintett piacok megfelelő működését, és ebből kifolyólag nem összeegyeztethetetlen-e a közös piaccal.

(92)

Ami a Rivesaltes-tervben szereplő támogatásokat illeti, ezeket 1997. január 1-je és 2000. július 31. között, vagyis a borpiac közös szervezéséről szóló 1999. május 17-i 1493/1999/EK tanácsi rendelet 2000. augusztus 1-jén történő hatálybalépését megelőzően nyújtották. Mivel a borpiaci KPSZ alkalmazási körébe tartozó intézkedésekről van szó, ezeket az akkor hatályban lévő jogszabályokra, vagyis a 822/87/EGK rendeletre figyelemmel kell megvizsgálni.

(93)

Ami az egyes bejegyzett eredetmegjelölések esetében bevezetett reklám- és promóciós támogatást illeti, amely a francia hatóságok szerint 2000. december 31-e után nem került meghosszabbításra, a támogatások összeférhetőségét ez esetben az EK-Szerződés I. mellékletének hatálya alá tartozó, valamint egyes, az I. melléklet hatályán kívül eső termékek reklámozásához nyújtott állami támogatásokra vonatkozó iránymutatásra (18) figyelemmel kell vizsgálni, amelynek 70. pontja szerint minden, a 659/1999/EK rendelet 1. cikkének f) pontja alapján jogellenesnek minősülő támogatást a támogatás nyújtásának időpontjában hatályban lévő jogszabályokra és iránymutatásokra figyelemmel kell értékelni.

(94)

Ami az adójellegű járulékokból finanszírozott állami támogatásokat illeti, a Bizottságnak a támogatások által finanszírozott intézkedéseket, valamint magukat a támogatások finanszírozási módjait is vizsgálat tárgyává kell tennie.

(95)

A pihentetési támogatást a szőlőterületek átállítása céljából az állami hatóságok által kötelezővé tett szakmaközi járulékból finanszírozták. A támogatás célja a termelők kártalanítása volt a „Rivesaltes” ellenőrzött eredetmegjelölés használatáról való lemondásra és termelésük asztali- és tájborok irányába történő reorientációjára vonatkozó kötelezettségvállalásuk miatt elszenvedett jövedelemkiesésükért.

(96)

A KPSZ-ben, konkrétabban a 456/80/EGK rendeletben nem szerepelt a francia támogatási intézkedésben szereplő pihentetési támogatásokhoz hasonló támogatás. Az idézett rendelet csupán a termelés átmeneti vagy végleges szüneteltetéséhez nyújtott támogatást tesz lehetővé, amely akkor folyósítható, ha egy termelő – nevezetesen egyes szőlőterületek kiirtása révén – hajlandó hozzájárulni a közösségi bortermelési potenciál csökkentéséhez.

(97)

A Bizottság megállapítja, hogy a francia intézkedés céljai között nem szerepelt a bortermelés csökkentése, hanem csak a Rivesaltes ellenőrzött eredetmegjelölés korlátozása. Ezért, mivel a támogatás nem járt a termelési potenciál csökkentésével, és nem finanszírozott a termelésből történő kivonásra irányuló intézkedéseket, az intézkedés nem tartozik a régi borászati KPSZ alkalmazási körébe.

(98)

Jóllehet a 456/80/EGK rendelet alkalmazása kizártnak tűnik, a termeléscsökkenés kritériumának nem teljesülése miatt, az intézkedést más, az állami támogatásra vonatkozó horizontális rendelkezésekre figyelemmel is meg kell vizsgálni. A 456/80/EGK rendelet 17. cikke pontosította, hogy az említett rendelet rendelkezései nem képezik akadályát a nemzeti szabályozásokban szereplő és a rendelet célkitűzéseivel analóg célkitűzések elérésére irányuló támogatások nyújtásának, a Szerződés 92., 93. és 94. cikke (jelenlegi 87., 88. és 89. cikkek) szerinti vizsgálat lefolytatásának feltételével.

(99)

A vizsgált intézkedés nem tartalmazott termelésből való kivonást. Ezért nem tekinthető a 456/80/EGK rendelet célkitűzéseivel analóg célok elérésére – vagyis a bortermelési potenciál csökkentésére – irányuló intézkedésnek.

(100)

A francia hatóságok maguk fejtették ki, hogy az intézkedés nem a bortermelő potenciál csökkentését célozta, mivel a kedvezményezettek kötelezettségvállalása abban állt, hogy a pihentetett parcellák termését hajlandóak asztali- vagy tájborokként, az ellenőrzött eredetmegjelölésről lemondva forgalmazni.

(101)

A francia hatóságok pontosítják, hogy a támogatás célja az volt, hogy ellentételezést biztosítson a kedvezményezetteknek kötelezettségvállalásukért, hogy a pihentetett parcellák termését a bejegyzett eredetmegjelölésen kívül forgalmazzák. Tehát a francia hatóságok szerint a kedvezményezettek számára nem jelentett jövedelemkiegészítést, csupán bevételkiesésük miatti egyszerű kompenzációt. A pihentetési támogatás éppen ezért nem jelenthetett olyan működési támogatást, amely jogosulatlan pénzügyi könnyebbséget jelenthetett volna.

(102)

A francia hatóságok álláspontjával ellentétben a Bizottság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a nemzeti támogatás pénzügyi könnyebbséget nyújtott azon termelőknek, akik vállalkozóként önkéntesen úgy döntöttek, hogy részt vesznek egy tisztán kereskedelmi jellegű intézkedésben, amelynek terhei a gazdasági tevékenység gyakorlásához kapcsolódó kiadásoknak tűnnek fel. A gazdasági szereplők által önként vállalt jövedelemkiesések után nyújtott állami kompenzáció állami támogatásnak minősül, amely a gazdasági szereplők által hozott döntés gazdasági következményeinek enyhítését szolgálja.

(103)

A Bizottságnak a Mezőgazdasági Iránymutatás 2000. január 1-jén történt elfogadását megelőzően kialakított állandósult gyakorlata, valamint a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint (19), működési támogatásnak minősül minden olyan támogatás, amelyek célja, hogy egy vállalkozást megszabadítson bizonyos olyan költségektől, amelyeket rendes esetben mindennapi működése illetve rendes tevékenységei keretében ő maga viselne. A Bíróság emlékeztet rá, hogy az állandósult ítélkezési gyakorlat szerint a működési támogatások semmilyen esetben nem nyilváníthatók összeegyeztethetőnek a közös piaccal, a Szerződés 87. cikke (3) bekezdésének c) pontja szerint ugyanis természetüknél fogva nagy valószínűséggel a közös érdekkel ellentétes mértékben torzítják a tagállamok közötti kereskedelem feltételeit.

(104)

Ez a gondolat a Mezőgazdasági Iránymutatás 3.5. pontjában is megjelenik, amely szerint a pusztán a termelők pénzügyi helyzetének javítására irányuló, de az ágazat fejlődéséhez semmilyen mértékben hozzá nem járuló állami támogatásra vonatkozó egyoldalú intézkedések és különösen a kizárólag az ár, mennyiség, termelési egység vagy a termelési eszköz egysége alapján nyújtott támogatások a közös piaccal összeegyeztethetetlen működési támogatásoknak minősülnek. Az idézett 3.5. pont hozzáfűzi, hogy az ilyen támogatások – természetüknél fogva – nagy valószínűséggel beavatkoznak a piac közös szervezésével kapcsolatos mechanizmusokba.

(105)

A Bizottság megjegyzi, hogy a támogatást hektáronként és évente, a termelés folytatásának alapján folyósították, és ezért szorosan összefügg a termelt bor mennyiségével.

(106)

A Bizottság úgy véli, hogy a pihentetési támogatás olyan működési támogatás, amely nagy valószínűséggel beleavatkozik a borászati KPSZ mechanizmusaiba, és ezért összeegyeztethetetlen az alkalmazandó piaci- és versenyszabályokkal.

(107)

A 822/87/EGK rendelet 14. cikke úgy rendelkezett, hogy 1988. szeptember 1-jétől tilos mindennemű nemzeti támogatás nyújtása szőlőterületek telepítéséhez, eltekintve bizonyos kritériumok teljesülésének esetétől, nevezetesen ha a támogatások lehetővé teszik a termeléscsökkentés vagy a termelésnövekedéssel nem járó minőségjavítás célkitűzésének teljesülését.

(108)

A 2741/89/EGK rendelet megállapítja a Szerződés 92., 93. és 94. (jelenlegi 87., 88. és 89.) cikkei címén a szőlőtermő felületek telepítéséhez nyújtható nemzeti támogatásokat értékelésének kritériumait.

(109)

Az említett rendelet 2. cikke szerint a nemzeti támogatási terveknek kielégítő módon bizonyítaniuk kell a termeléscsökkentés vagy a termelésnövekedéssel nem járó minőségjavítás – a 822/87/EGK rendelet 14. cikke (2) bekezdésének második francia bekezdésében foglalt – célkitűzésének tiszteletben tartását.

(110)

Az említett rendelet 3. cikke szerint a telepítést olyan szőlőfajtával kell megvalósítani, amely az érintett talajon nem minősül magas terméshozammal járó fajtának, amely elismert minőségjavító tulajdonságokkal rendelkezik, és amelyet a nemzeti hatóságok a szóban forgó támogatási terv keretében kifejezetten engedélyeztek.

(111)

A francia hatóságok emlékeztettek rá, hogy a 822/87/EGK rendelet 9. cikkének megfelelően évről évre átadják az Európai Közösségek Statisztikai Hivatalának a szőlőterületek megyék, illetve termelt szőlőfajták (borszőlők, ezen belül meghatározott termőhelyről származó minőségi borok (VQPRD), illetve asztali borok) szerinti lebontásban elkészített kimutatását, valamint a kivágott, illetve telepített szőlőterületek hasonló osztályozási módszerrel, megyénként és szőlőfajtánként elkészített kimutatását. A francia hatóságok mellékelték az 1997/1998-as borászati évre vonatkozóan benyújtott táblázatok másolatát.

(112)

A Bizottság valóban kapott a francia hatóságoktól az átállítási program keretében felhasznált szőlőfajtákra vonatkozó olyan információkat, amelyek alapján meg tudja állapítani a (107) és (110) preambulumbekezdésben foglalt feltételek betartását. A Bizottság ezen információk alapján már korábban megállapíthatta, hogy a szőlőfajták megfelelnek a támogatások nyújtásának időpontjában alkalmazandó közösségi szabályozás által megkövetelt tulajdonságoknak.

(113)

A 2741/89/EGK rendelet 5. cikke kikötötte, hogy a telepített szőlőterületek hektárja után járó támogatás nem haladhatja meg a kiirtás és a telepítés valós költségeinek 30 %-át. A támogatás szempontjából figyelembe vehető költségeket régiónként átalány jelleggel, nevezetesen a geomorfológiai jellegzetességek alapján is meg lehetett határozni.

(114)

A francia hatóságok által benyújtott első információk szerint a nemzeti hatóságok – minden finanszírozási formát összevéve – 29,11 %-kal járultak hozzá a ténylegesen megvalósult átállítás költségeihez. Ebből a francia hatóságok arra a következtetésre jutnak, hogy a támogatás teljes összege nem lépte túl a közösségi jogszabályokban megállapított 30 %-os felső határt.

(115)

A 2741/89/EGK rendelet 5. cikke szerint azonban az átállítási költségek kiszámítása szempontjából a telepített szőlőterület hektárja után ténylegesen folyósított összeg a támogatás releváns eleme. Ez a logika nem fér össze az átállítási év szintjén végzett összesített számítások, és következésképpen a hektáronkénti átlagos összköltségek számítási módszerével.

(116)

A Bizottság úgy véli, hogy a francia hatóságok által közölt hektáronkénti költségeket (110 000 FRF/ha) figyelembe véve a szóban forgó támogatás felső határát 33 000 FRF/ha összegben, illetve a termelők által egyénileg viselt tényleges költségek 30 %-ában kellett volna megállapítani.

(117)

A francia hatóságok által szolgáltatott újabb információk szerint összességében a Rivesaltes-terv keretében 36,623 millió FRF került kifizetésre a szőlőfajták felújítása címén, 1 238 ha terület után, 875 termelő részére. A támogatás 221 esetben haladta meg a 33 000 FRF/ha összeget; ezek az esetek 166 ha területet érintenek, és a folyósított összeg 883 000 FRF volt.

(118)

A Bizottság végkövetkeztetése szerint minden olyan egyedi eset, amikor a támogatás meghaladta a valós költségek 30 %-ában illetve 33 000 FRF/ha-ban megállapított felső határt, az alkalmazandó szabályokkal összeférhetetlen állami támogatásnak minősül.

(119)

A Bizottság legutolsó ízben az N 184/97 számú állami támogatás keretében, a 2002-es év végéig tartó időszakra vonatkozóan jóváhagyott egy adójellegű járulékból finanszírozott állami támogatást, amely egyebek között reklám- és promóciós tevékenységek, illetve a CIVDN működési költségeinek fedezésére szolgált. Az eredeti intézkedést a Bizottság 1990-ben, az N 230/90. számú állami támogatás keretében hagyta jóvá. A Bizottság annak idején arra a következtetésre jutott, hogy az érintett kollektív promóciós támogatások, amelyek célja a természetes édesborok márkaarculatának a fogyasztók körében történő megerősítése, illetve az értékesítés fejlesztése volt, a mezőgazdasági termékek valamint egyes, az EGK-Szerződés II. mellékletének hatályán kívül eső – a halászati termékeken kívüli – termékek reklámozásához nyújtott állami támogatásokra vonatkozó (20), vagyis a szóban forgó típusú támogatásokra alkalmazandó rendelkezésekkel összhangban kerültek nyújtásra. Továbbá a Bizottság úgy vélte, hogy a CIVDN adminisztratív kiadásaihoz kapcsolódó költségek önmagukban nem tekinthetők támogatásoknak.

(120)

A Bizottság álláspontja szerint az N 184/97. számú állami támogatás keretében kiadott engedély nem jelentette a Bizottság által engedélyezett támogatáshoz járuló további módosítások, illetve egyéb intézkedések hallgatólagos jóváhagyását.

(121)

A francia hatóságok ugyanakkor megerősítették, hogy a CVO bevételeiből finanszírozott reklám- és promóciós akciók ugyanolyan természetűek voltak, mint az adójellegű járulékból finanszírozott, a Bizottságnak bejelentett és jóváhagyott intézkedések. A francia hatóságok szerint tehát kizárólag az intézkedés globális költségvetésének növeléséről volt szó.

(122)

Tekintettel arra, hogy a francia hatóságok a támogatások nyújtása során a korábbiakkal azonos feltételeket alkalmaztak, a Bizottság az N 184/97. számú állami támogatás ügyében hozott határozatára hivatkozva arra a végkövetkeztetésre juthat, hogy az új járulékokból a bejegyzett eredetmegjelöléseknek nyújtott reklám-, promóciós és működési támogatások összeegyeztethetők az alkalmazandó versenyszabályokkal.

(123)

A Bizottság tudomásul veszi az érdekelt harmadik fél megjegyzését, amely szerint a támogatásból finanszírozott intézkedések megszegték a mezőgazdasági termékek reklámozásához nyújtott támogatásokra alkalmazandó versenyszabályokat, mivel magánvállalkozások részére kerültek kifizetésre. Az állítás alátámasztására benyújtott dokumentumok azonban inkább arra utalnak, hogy a kifogásolt intézkedések technikai segítségnyújtásnak minősíthető promóciós intézkedések voltak, amelyeknek maguk a termelők is lehetnek a kedvezményezettjei.

(124)

A Bíróság ítélkezési gyakorlatának megfelelően (21) a Bizottság úgy véli, hogy rendes esetben egy állami támogatás kötelező jellegű befizetéseken keresztül történő finanszírozása hatással lehet magára a támogatásra, mivel a szűk értelemben vett támogatáson túlmenő piacvédő hatást képes kifejteni. A szóban forgó járulékok valóban kötelező jellegű terheket jelentenek. Az idézett ítélkezési gyakorlat alapján a Bizottság álláspontja az, hogy az állami támogatások abban az esetben nem finanszírozhatók adójellegű járulékokból, ha ez utóbbiak más tagállamokból importált termékeket is terhelnek.

(125)

A Bizottság már korábban, nevezetesen az N 184/97. számú állami támogatás vizsgálata keretében arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy a francia hatóságok által bevezetett járulékfizetési rendszer az importált termékekre nem vonatkozik.

(126)

A vizsgált adójellegű járulékok kivetéséről szóló jogszabályokból kitűnik, hogy azok kizárólag a Pyrénées-Orientales régióban termelt, bejegyzett eredetmegjelölésű természetes édesbor-termést terhelik. Ami a pihentetési támogatást illeti, ennek finanszírozása egy olyan járulékból történt, amely kizárólag az intézkedés által érintett regionális bortermést terhelte, tehát az importált termékeket nem érintette.

(127)

Mindezek alapján arra a végkövetkeztetésre lehet jutni, hogy a szóban forgó adójellegű járulékok semmilyen importált terméket nem terhelnek, illetve terheltek.

(128)

A Franciaország által „pihentetési támogatás” formájában azon francia bortermelőknek nyújtott állami támogatás, akik vállalták, hogy az 1996-os szürettől a 2000-es szüretig bezárólag nem tartanak igényt a „Rivesaltes” vagy „Grand Roussillon” eredetmegjelölések használatára, összeegyeztethetetlen a közös piaccal.

(129)

A Franciaország által a Rivesaltes eredetmegjelölésű szőlőterületek átállítási terve formájában az 1996-os szürettől a 2000-es szüretig bezárólag nyújtott, az egyes egyedi esetekben a valós költségek 30 %-át és/vagy az 5 030,82 euro/ha (33 000 FRF/ha) felső összeghatárt meghaladó támogatás összeegyeztethetetlen a közös piaccal.

(130)

A Franciaország által 1998. január 1-je és 2000. december 31-e között, a „Rivesaltes”, „Grand Roussillon”, „Muscat de Rivesaltes” és „Banyuls” bejegyzett eredetmegjelölések reklám- és promóciós akcióira, illetve működési költségeire nyújtott állami támogatás a Szerződés 87. cikke (3) bekezdésének c) pontja címén összeegyeztethető a közös piaccal.

(131)

A szóban forgó intézkedéseket a francia hatóságok elmulasztották a Szerződés 88. cikke (3) bekezdésének megfelelően bejelenteni a Bizottságnak, ezért ezek az intézkedések a 659/1999/EK rendelet 1. cikkének f) pontja értelmében jogellenes támogatásoknak minősülnek.

(132)

A Bizottság sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy Franciaország a szóban forgó támogatásokat a Szerződés 88. cikke (3) bekezdésének sérelmével hajtotta végre.

(133)

Miután olyan támogatásokról van szó, amelyeket a Bizottság végleges határozatának hiányában hajtottak végre, emlékeztetni kell rá, hogy a Szerződés 88. cikke (3) bekezdésében foglalt eljárási szabályok kötelező érvényére való tekintettel, melyek közvetlen hatályát a Bíróság is elismerte a 77/72. számú, Carmine Capolongo kontra Azienda Agricola Maya ügyben hozott 1973. június 19-i (22), a 120/73. számú, Gebrueder Lorenz GmbH kontra Németország ügyben hozott 1973. december 11-i (23) illetve a 78/76. számú, Steinicke és Weinlig kontra Németország ügyben hozott 1977. március 22-i ítéletében (24), utólagosan nincs mód a szóban forgó támogatás jogellenességének orvoslására (lásd a C-354/90. számú, Fédération nationale du commerce extérieur des produits alimentaires et autres kontra Franciaország ügyben hozott 1991. november 21-i ítéletet (25).

(134)

A Bíróság emlékeztetett rá, hogy amennyiben egy támogatási intézkedés, amelynek finanszírozási módja is szerves részét képezi, a bejelentési kötelezettség elmulasztása mellett került végrehajtásra, a nemzeti bíróságok elvben kötelesek elrendelni a kifejezetten az érintett támogatás finanszírozására szolgáló adók, illetve járulékok visszafizetését. Továbbá emlékeztet arra is, hogy a nemzeti bíróságok kötelesek megvédeni az illetékességükbe tartozók jogait, amennyiben a nemzeti hatóságok esetlegesen nem vennének tudomást a Szerződés 88. cikke (3) bekezdésének utolsó mondatában foglalt, az intézkedések végrehajtására vonatkozó tiltó rendelkezésről, amely közvetlen hatállyal bír. Ha a nemzeti bíróság az illetékességébe tartozók jogos kifogása nyomán megállapítja a fenti mulasztást, az előbbi köteles a nemzeti jognak megfelelően levonni az esetből minden szükséges következtetést, mind az érintett támogatás végrehajtására vonatkozó jogszabályok érvényességének, mind a kifizetett pénzügyi támogatások visszafizetésének tekintetében (26).

(135)

Amennyiben a jogellenes támogatások összeegyeztethetetlenek a közös piaccal, a 659/1999/EK rendelet 14. cikkének (1) bekezdése szerint a Bizottság dönt arról, hogy az érintett tagállam hozza meg a szükséges intézkedéseket a támogatásnak a kedvezményezettől történő visszavételére. A támogatás visszavételére a korábbi helyzet visszaállítása érdekében van szükség, megszüntetve minden olyan pénzügyi előnyt, amiben a jogellenesen nyújtott támogatás kedvezményezettje a támogatás kezdete óta jogosulatlanul részesülhetett.

(136)

A 659/1999/EK rendelet 14. cikkének (2) bekezdése szerint a visszatérítésre kerülő támogatás magában foglalja a Bizottság által megfelelő kamatlábbal meghatározott kamatot. A kamat attól a naptól esedékes, amikor a jogellenes támogatást a kedvezményezett rendelkezésére bocsátották.

(137)

A támogatások visszatérítésének a francia jogszabályokban előírt eljárásokkal összhangban kell történnie. A visszatérítésre kerülő összegeknek tartalmazniuk kell a kamatot, amely a támogatás kifizetésének napjától a tényleges visszafizetés napjáig esedékes. A kamatlábat a Bizottság által a referencia- és kiigazító kamatlábak megállapítására alkalmazott módszer szerinti referencia-kamatláb alapján kell kiszámítani (27).

(138)

A Bizottság nem rendelkezik információkkal a „pihentetési támogatás” keretében kifizetett támogatások teljes összegéről, miután nem ismeri sem a járulékból befolyó összegeket, sem a támogatásban részesült hektárok számát. A Bizottság tudomásul veszi a harmadik fél arra vonatkozó megjegyzését, hogy a „pihentetési támogatáshoz” állítólag a francia hatóságok által be nem jelentett, kiegészítő állami finanszírozások is hozzájárultak, pontosítva azt, hogy ez semmilyen mértékben nem módosítja a Bizottság végkövetkeztetéseit. A Bizottság rendelkezésére álló információk szerint az „átállási támogatás” finanszírozására szánt állami támogatások összege 11,01 millió euro volt.

(139)

Ez a határozat nem befolyásolja a Bizottság által a közös agrárpolitika Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garanciaalap (EMOGA) által történő finanszírozási tervéből adott esetben levonandó konzekvenciákat,

30.4.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 112/14

(1)

A Bizottsághoz a 2004. október 15-én kelt és 2004. október 25-én nyilvántartásba vett levélben panasz érkezett a Frucona Košice, a. s. vállalatnak nyújtott állítólag jogellenes állami támogatás ügyében. A panaszos 2005. február 3-án küldte meg a kiegészítő információkat. A panaszossal 2005. május 24-én jött létre a találkozó.

(2)

A Bizottság a panaszos által nyújtott információk alapján 2004. december 6-i levelében felkérte Szlovákiát, hogy informálja a Bizottságot a vitatott intézkedésről. Szlovákia a 2005. január 4-én kelt, 2005. január 17-én nyilvántartásba vett levélben válaszolt. A levélben informálta a Bizottságot a Frucona Košice, a. s. vállalatnak nyújtott esetlegesen jogellenes állami támogatásról, és felkérte a Bizottságot, hogy hagyja jóvá ezt a támogatást, mint a pénzügyi nehézségekkel küzdő vállalat megmentésére szánt támogatást. Szlovákia 2005. január 24-én kelt, 2005. január 28-án nyilvántartásba vett levelében nyújtotta be kiegészítő információit. A Bizottság 2005. február 9-én kelt levelében kiegészítő információkat kért, erre a 2005. március 4-i, 2005. március 10-én nyilvántartásba vett levélben kapott választ. A szlovák hatóságokkal 2005. május 12-én került sor a találkozóra.

(3)

A Bizottság 2005. július 5-i levelében értesítette Szlovákiát, hogy úgy határozott, hogy megindítja a szóban forgó támogatásra vonatkozó eljárást az EK-Szerződés 88. cikkének (2) bekezdése alapján.

(4)

A Bizottság határozata, amely szerint megindítja az eljárást, megjelent az Európai Unió Hivatalos Lapjában  (2). A Bizottság felszólította a résztvevő feleket, hogy észrevételezzék az intézkedést.

(5)

A szlovák hatóságok 2005. október 10-i, 2005. október 17-én nyilvántartásba vett levelükben nyújtották be észrevételeiket. A Bizottság az egyik résztvevő fél (a kedvezményezett) észrevételeit a 2005. október 24-én kelt, 2005. október 25-én nyilvántartásba vett levélben kapta meg. Továbbította őket Szlovákiának, amely lehetőséget kapott a reagálásra; Szlovákia észrevételeit a 2005. december 16-án kelt, 2005. december 20-án nyilvántartásba vett levelében tette meg. A kedvezményezettel való találkozóra, amelyen lehetőséget kapott rá, hogy nyilatkozzon az ügyről, 2006. március 28-án került sor. Szlovákia 2005. a május 5-én kelt, 2006. május 8-án nyilvántartásba vett levelében nyújtotta be kiegészítő információit.

(6)

A pénzügyi támogatás kedvezményezettje a Frucona Košice, a. s. társaság (a továbbiakban „a kedvezményezett”), amely a tárgyalt események idején alkohol és desztillátok, alkoholmentes italok, konzervgyümölcs és zöldség, valamint ecet előállításával foglalkozott. A kedvezményezett jelenleg már nem állít elő alkoholt és desztillátokat. Foglakozik viszont az alkohol és desztillátok nagykereskedelmével. A társaság az EK-Szerződés 87. cikke (3) bekezdésének a) pontja alapján regionális támogatásra jogosult régióban található.

(7)

A kedvezményezett a tárgyalt események idején körülbelül 200 személyt foglalkoztatott. A kedvezményezett a hivatalos vizsgálat megkezdéséről szóló határozathoz fűzött észrevételeiben a Bizottság rendelkezésére bocsátotta a forgalmáról szóló adatokat (beleértve a jövedéki adókat és az ÁFÁ-t), amelyeket a következő táblázat tartalmaz.

1. táblázat:

Forgalom a termelés különböző szegmenseiben, beleértve a jövedéki adókat és az ÁFÁ-t [SKK]

(8)

Ezek az adatok jelentősen eltérnek azoktól az adatoktól, amelyeket a Bizottság a szlovák hatóságoktól kapott, és amelyeket a hivatalos vizsgálat megkezdéséről szóló határozat tartalmazott (5). A szlovák hatóságok a kedvezményezettnek a hivatalos eljárás elindítása utáni észrevételeire tett reakciójukban nem emeltek kifogást a fenti számok pontossága ellen. A szlovák hatóságok szerint a kedvezményezett teljesíti a középvállalkozás kritériumait.

(9)

A vitatott intézkedés az adóhátralék Košice IV Adóhivatal (a továbbiakban „adóhivatal”) által történt leírása a hitelezőkkel való úgynevezett csődegyezség keretében. Ezt az eljárást a 328/91 sz., a csődeljárásról és a csődegyezségről szóló törvény (a továbbiakban „csődeljárási törvény”) szabályozza.

(10)

A csődegyezség a hitelezőkkel (a továbbiakban „csődegyezség” vagy „csődegyezségi eljárás”) a bíróság felügyelete alatt folytatott eljárás, amelynek célja, csakúgy, mint a felszámolási eljárás esetében, a csődbe jutott társaság (6) pénzügyi helyzetének rendezése. A társaság a felszámolási eljárás során megszűnik, és aktíváit eladják az új tulajdonosnak, vagy a társaságot felszámolják. Ettől eltérően a csődegyezségi eljárásban a csődbe jutott társaság a tulajdonos változása nélkül folytatja tevékenységét.

(11)

A csődegyezségi eljárást a csődbe jutott társaság kezdeményezi. Célja, hogy egyezséget érjen el a hitelezőkkel (a továbbiakban „csődegyezség”) abban az értelemben, hogy a csődbe jutott társaság megtéríti adóssága egy részét, és a többit leírják. Ezt az egyezséget a felügyelő bíróságnak jóvá kell hagynia.

(12)

Azok a hitelezők, akiknek a követelése biztosított, például zálogjoggal, önálló hitelezőkként lépnek fel. Ahhoz, hogy a csődegyezségi javaslatot elfogadják, minden elkülönített hitelező igenlő szavazata szükséges, míg a többi hitelező esetében elég a minősített többség. Az elkülönített hitelezők külön szavaznak, és joguk van a javaslat megvétózásához.

(13)

Az elkülönített hitelezőknek privilegizált helyzete van a csődegyezségi eljárás során is. A biztosított aktívák eladásából származó hasznot kizárólag az elkülönített hitelezők követeléseinek teljesítésére kellene fordítani. Ha ebből az eladásból nem lehet fedezni az elkülönített hitelezők minden követelését, a fennmaradó részeket a második csoportba sorolják, a többi hitelező követeléseihez. A második csoportba tartozó hitelezőket arányos módon elégítik ki.

(14)

A csődeljárási törvény alapján az a társaság, amely kéri a csődegyezséget a hitelezőkkel, be kell mutatnia a bíróságnak azon intézkedések listáját, amelyek a társaság újraszervezésére és a társaság tevékenységének folyamatos pénzügyi ellátására vonatkoznak a csődegyezség után.

(15)

Az 511/92 sz., az adók és illetékek felügyeletéről és a területi pénzügyi hatóságok rendszerének változásairól szóló törvény alapján (a továbbiakban „adóigazgatási törvény”) a társaság kérheti az adóhatóságoktól az adófizetés elhalasztását. Az elhalasztott összegből kamatot számolnak ki, és az elhalasztott adót biztosítani kell.

(16)

Az adóigazgatási törvény szabályozza az adóvégrehajtást is, amelynek célja az állam követeléseinek kielégítése ingatlan vagyon, ingó vagyon vagy a vállalat, mint egészeladása révén.

(17)

A kedvezményezett 2002 novemberétől 2003 novemberéig kihasználta azt a lehetőséget, hogy elhalassza a szeszre vonatkozó jövedéki adó kifizetésének kötelezettségét, amelyet az adófelügyeleti törvény biztosít (7). A halasztott tartozás összege elérte a 477 015 759 SKK-t (12,6 millió euro). Még mielőtt az adóhivatal beleegyezett ezen kifizetések elhalasztásába, a törvénnyel összhangban biztosította minden követelését a kedvezményezett aktíváinak révén. A szlovák hatóságok szerint eme garanciáknak az értéke a kedvezményezett könyvviteli nyilvántartása alapján 397 476 726 SKK (10,5 millió euro) volt. A kedvezményezett viszont azt állítja, hogy e garanciák értéke a szakértők becslése alapján 2003 végén 193 940 000 SKK (5 millió euro) volt. A kedvezményezett szerint ennyi a biztosított aktívák (ingó vagyon, ingatlan és követelések) értéke úgynevezett szakértői árakon feltüntetve.

(18)

2004. január 1-től a módosított és kiegészített adófelügyeleti törvény évi egy alkalomra korlátozta az adóhalasztás igénylésének lehetőségét. A kedvezményezett ezt a lehetőséget kihasználta 2003 decemberére, 2004 januárjától való érvényességgel. 2004 januárjára vonatkozóan viszont nem volt képes megfizetni vagy elhalasztani a 2004. február 25-én esedékes jövedéki adót. A kedvezményezett ennek következtében a csődtörvény értelmében csődbe jutott. Ugyancsak elveszítette a szeszgyártásra és feldolgozásra vonatkozó jogosítványát.

(19)

A kedvezményezett 2004. március 8-án az illetékes kerületi bírósághoz fordult csődegyezségre vonatkozó javaslattal. A kerületi bíróság 2004. április 29-i határozatában engedélyezte a csődegyezségi eljárást, amikor megállapította, hogy az eljárás minden elengedhetetlen törvényi feltétele teljesült. A hitelezők a 2004. július 9-i tárgyaláson megszavazták a kedvezményezett által javasolt csődegyezséget. A csődegyezséget a felügyeletet gyakorló kerületi bíróság 2004. július 14-i határozata megerősítette.

(20)

Az adóhivatal 2004 augusztusában fellebbezett a bíróság megerősítő határozata ellen. A Legfelsőbb Bíróság 2004. október 25-i határozatával úgy határozott, hogy a fellebbezésnek nem ad helyt, és a kerületi bíróság határozatát, amellyel megerősítette a csődegyezséget, 2004. július 23-tól jogerőssé és végrehajthatóvá nyilvánította. A főügyész később keresetet nyújtott be a kerületi bíróság határozata ellen, rendkívüli fellebbezési eljárás megkezdésének tárgyában. Ez az eljárás még mindig folyik a Legfelsőbb Bíróságon.

(21)

A hitelezők az adóhivatallal együtt a következő csődegyezségben állapodtak meg: a kedvezményezett az adósság 35 %-át a hitelezőkkel történt megállapodás hatálybalépésétől számított egy hónapon belül kifizeti, és a hitelezők a fennmaradó 65 %-ot elengedik. Ezért minden hitelezővel egyformán jártak el. Az egyes hitelezőkre vonatkozó konkrét összegeket a következő táblázat tartalmazza.

2. táblázat:

A kedvezményezett adósságainak állapota a csődegyezségi eljárás előtt és után [SKK]

(22)

Az adóhivatal csődegyezségi eljárásba bevont követelései 640 793 831 SKK (16,86 millió euro) összeget tettek ki. Ezek a követelések a következő tételekből álltak: nem megfizetett jövedéki adó 2003 májusától 2004 márciusáig, ÁFA 2004 januárjától 2004 áprilisáig és a felszámolt büntetések és kamatok. Az adóhivatal által elengedett követelések összege 416 515 990 SKK (11 millió euro) volt. A csődegyezséggel az adóhivatalhoz 224 277 841 SKK (5,86 millió euro) összeg folyt be.

(23)

Az adóhivatal a csődegyezségi eljárásban elkülönített hitelezőként lépett fel, és mint ilyen, önállóan a csődegyezség mellett szavazott. Az adóhivatal privilegizált helyzete abból adódott, hogy a kiegyenlítési eljárás tárgyát képező egyes követelései biztosítva voltak a kedvezményezett adóhátralékának halasztásával összefüggésben 2002-ben és 2003-ban (lásd a 17. bekezdést). Az összes további hitelező a javasolt csődegyezség mellett szavazott. Az ő követeléseik közönséges biztosíték nélküli kereskedelmi követelések voltak.

(24)

A kedvezményezett a csődegyezségre vonatkozó indítványában a csődtörvény követelményeivel összhangban leírta a termelésre, forgalmazásra és munkaerőre vonatkozó szerkezetátalakítási intézkedéseket (a szükséges létszám feletti alkalmazottak elbocsátásával együtt).

(25)

A kedvezményezett a szervezés és a munkaerő-gazdálkodás területén a következő intézkedéseket tervezte: univerzális termelési csoport kialakítása minden termelési tevékenység tekintetében, közlekedési eszközeinek újraszervezése a legalacsonyabb maradványértékű gépjárművek kiiktatása révén, a kereskedelmi tevékenység újraszervezése. Ezek mellé az intézkedések mellé kellett volna társulnia 50 alkalmazott elbocsátásának 2004 márciusa és májusa között. További 50 alkalmazottnak ugyanekkor 60 %-os havi bértarifa mellett kellett volna dolgoznia.

(26)

Ami a termelés és a technika területét illeti, a kedvezményezett úgy nyilatkozott, hogy mivel a társaság elveszítette a szeszgyártásra vonatkozó jogosítványát, 2004 áprilisától bérbe adja az ehhez szükséges berendezéseket. A kedvezményezett néhány veszteséges alkoholmentes termék gyártásának beszüntetését tervezte, és úgy nyilatkozott, hogy bármely ebbe a kategóriába tartozó új termék bevezetését a gyártás nyereségességének elemzése fogja megelőzni.

(27)

A kedvezményezett továbbá a következő intézkedésekről nyilatkozott: a költségek restrukturalizálása az alacsonyabb termelési költségek következtében, mivel megszűnt a szeszgyártás, illetve annak folytán, hogy megszűnik a társaság saját szállítási részlegének egy része; régi berendezések hulladékként való értékesítése.

(28)

A kedvezményezett tervezte az irodaépület, az üzlet és az üdülő eladását is, és úgy nyilatkozott, hogy lehetséges az ecetgyártásra alkalmas berendezés eladása vagy bérbeadása is. A szlovák hivatalos szervek a hivatalos vizsgálat megkezdéséről szóló határozathoz fűzött kommentárjaikban megerősítették, hogy az irodaépület, az üzlet és az üdülő eladására nem került sor.

(29)

A kedvezményezett késztermék-készletének intenzív eladását tervezte. (10)

(30)

A szóban forgó indítvány szerint a kedvezményezettnek saját forrásaiból (készletek eladása) kellett volna fedeznie a csődegyezséget [kevesebb, mint 150] millió SKK összegben, és külső forrásokból a kereskedelmi banktól felvett hitel révén 100 millió SKK összegben. A kedvezményezett által a hivatalos vizsgálat megindítására adott válaszban rendelkezésre bocsátott információk szerint az esedékes adósságot végülis az új részvények kibocsátásából származó bevételből (21 millió SKK; 0,56 millió euro), készleteladásból származó bevételből ([kevesebb, mint 150] millió SKK; [kevesebb, mint 3.9] millió euro), illetve az Old Herold, s.r.o. társaság szállítói hitelének köszönhetően ([70-130] millió SKK; [1.8-3.4] millió euro) fedezték. Az Old Herold, s.r.o. számláinak esedékessége 40 nap volt, amely a kedvezményezett szerint hosszú időszak volt tekintettel a kedvezményezett kritikus helyzetére. Ez a hosszabb esedékességi határidő lehetővé tette a kedvezményezett számára, hogy összegyűjtse a szükséges készpénzt.

(31)

A szlovák hatóságok értesítették a Bizottságot a hivatalos eljárás megkezdése után, hogy a kedvezményezett fennmaradó tartozása az adóhivatal felé 224 277 841 SKK összegben 2004. december 17-én kifizetésre került. A szlovák hatóságok megerősítették, hogy az Európai Bizottság előtti eljárás befejeződéséig felfüggesztették a csődegyezségi eljárásban megszavazott tartozás-leírást.

(32)

A Bizottság a hivatalos vizsgálati eljárás megindításáról szóló határozatában kételyeit fejezte ki abban a tekintetben, hogy a vitatott adóleírás nem állami támogatást jelent. A Bizottság arra a megállapításra jutott, hogy az adóhivatal eljárása a csődegyezségi eljárás keretében nem felel meg a piacgazdasági hitelezői tesztnek. A Bizottság úgy ítélte meg, hogy az adóhivatal a többi hitelezővel összehasonlítva jogilag eltérő helyzetben volt, mivel biztosított követelésekkel rendelkezett, és lehetősége volt rá, hogy adóvégrehajtást kezdeményezzen. A Bizottság kételyeit fejezte ki abban a tekintetben, hogy a csődegyezségi eljárás, a csődeljárással vagy az adóvégrehajtással összehasonlítva, az állam részére a lehető legjobb eredménnyel járt.

(33)

A Bizottság továbbá kételyeit fejezte ki a vitatott támogatásnak a közös piaccal való összeegyeztethetőségével kapcsolatban. Először annak kapcsán fejezte ki kételyét, hogy a támogatást összeegyeztethetőnek lehet-e tekinteni, mint megmentésre irányuló támogatást, ahogy azt a szlovák hatóságok állították. Megmentésre irányuló támogatásnak csak a felszámolási támogatás tekinthető hitelgaranciák vagy hitelek formájában. A vitatott intézkedés azonban a tartozás leírása, amely megegyezik a vissza nem térítendő támogatással. Ezen felül erre az intézkedésre ama feltétel nélkül került sor, amely szerint a kedvezményezett a megmentésre irányuló intézkedés jóváhagyásától számított hat hónapon belül bemutatja a szerkezetátalakítás vagy a felszámolás tervét, illetve kifizeti a támogatás teljes összegét.

(34)

A Bizottság továbbá megvizsgálta a vitatott intézkedés szerkezetátalakítási támogatásként való összeegyeztethetőségét, valamint kételyeit fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a két fő feltétel teljesült-e: létezik a hosszú távú életképesség belátható időn belüli visszatérését biztosító a szerkezetátalakítási terv, és a támogatás az elkerülhetetlen minimumra korlátozódik.

(35)

A kedvezményezett a II. részben feltüntetett, a tényállásról szóló információkon kívül a következő észrevételeket tette:

(36)

A kedvezményezett azt állítja, hogy pénzügyi nehézségeinek oka 2004 kezdetén az adó-felügyeleti törvény változása volt, amely évi egyszeri alkalomra korlátozta az adóhalasztást. A kedvezményezett számára ez jelentős változás volt, mivel saját bevallása szerint az előző években erre a lehetőségre támaszkodott.

(37)

Ami magát az ügyet illeti, a kedvezményezett először is azt állította, hogy a Bizottságnak nem áll jogkörében a vitatott intézkedés vizsgálata, mivel ez az intézkedés a csatlakozás előtt lépett hatályba, és a csatlakozás után nem volt érvényesíthető. Az intézkedést állítólag azért helyezték hatályba a belépés előtt, mivel a csődegyezségi eljárás 2004. március 8-án kezdődött, és ahogy a kedvezményezett állítja, a bíróság azt 2004. április 29-én hagyta jóvá, vagyis azelőtt, hogy a Szlovák Köztársaság csatlakozott volna az Európai Unióhoz. Az adóhatóságok továbbá a csődegyezségi eljárás megindítása előtti tárgyalások során állítólag beleegyezésüket adták a javasolt csődegyezségbe. 2003 decemberében találkozóra került sor a Szlovák Köztársaság Adóigazgatóságával, és az adóhivatal 2004. február 3-án levelet küldött a kedvezményezettnek, amelyben állítólag megerősítette a csődegyezség lehetőségét.

(38)

A kedvezményezett továbbá azt állította, hogy abban az esetben, ha a Bizottság azt a nézetet képviseli, hogy jogában áll cselekedni, a vitatott intézkedés nem képvisel állami támogatást, mivel teljesül a piacgazdaságban érvényes hitelezői elv.

(39)

Először is, a kedvezményezett azt állítja, hogy a csődegyezségi eljárás összehasonlítása az adóvégrehajtással félrevezető, mivel az első megkezdése kizárja, vagy leállítja a másodikat. Az adóhivatal ezért nem választhatta az adóvégrehajtást. A kedvezményezett továbbá azt állítja, ha nem kezdeményezte volna önként a csődegyezségi eljárást, néhány héten vagy hónapon belül törvény adta kötelessége lett volna megkezdeni a felszámolási eljárást vagy a csődegyezségi eljárást, a fizetésképtelenségről szóló jogi előírások alapján.

(40)

Másodszor, a kedvezményezett azt állítja, hogy az állam határozata arról, hogy kerüljék el a végelszámolást és ehelyett a csődegyezségi eljárás segítségével keressenek megoldást, azt jelentette, hogy teljesült a piacgazdasági hitelező tesztje. A kedvezményezett bizonyítékként két könyvvizsgáló és egy csődbiztos igazolását mutatja be arról, hogy az adóhivatal gyorsabban és magasabb összeghez jut a csődegyezségi eljárás eredményeként, mint a végelszámolás révén. A kedvezményezett további dokumentumokat és statisztikákat mutat be annak bizonyítására, hogy a végelszámolás Szlovákiában átlagosan 3–7 évig húzódik, és csak nagyon korlátozott hasznot hoz a részvények eladása révén. (11)

(41)

A kedvezményezett főleg az EKORDA könyvvizsgáló társaság 2004. július 7-i beszámolójára alapozza elemzését, amely állítólag az adóhivatal rendelkezésére állt a hitelezők 2004. július 9-i szavazása előtt. Azonban ennek bizonyítására nem mutattak be semmilyen bizonyítékot.

(42)

Az EKORDA társaság jelentése szerint a részvények eladásából végelszámolás esetén legfeljebb 204 millió SKK (5,3 millió euro), és a különböző illetékek leszámítása után 45 millió SKK értékben csak 159 millió SKK (4,2 millió euro) bevétel származott volna. A kedvezményezett maga javította ki a leszámítandó illetékek összegét (36 millió SKK), és 168 millió SKK (4,4 millió euro) összeget számolt ki. Még ha az adóhivatal mint egyetlen különálló és legnagyobb hitelező meg is kapta volna ezeknek a bevételeknek a nagy részét, az még mindig kevesebb lett volna, mint amennyit az adóhivatal az egyezség után kapott.

(43)

Az EKORDA társaság alapként az alapvagyon, a készletek, készpénz és módosított rövidtávú követelés 2004. március 31-i könyvviteli értékét használta fel azok behajthatatlanságának és alacsony értékének figyelembevételével. Az EKORDA társaság az úgynevezett értékesítési együttható által módosította a kedvezményezett aktíváinak nominális értékét az aktívák minden elemére vonatkozóan arra az esetre nézve, ha végelszámolás keretében lennének eladva (45 % az alaptőkére, 20 % a készletekre és a rövidtávú követelésekre és 100 % a készpénzre vonatkozóan).

(44)

Az EKORDA társaság a kedvezményezett tevékenységéből származó jövőbeli adóbevételeket (12), valamint a régió munkanélküliségi rátájának alakulását és a szlovákiai élelmiszeripar fejlődését jelentős tényezőként említi, amelyek befolyásolták a kedvezményezett létezésének fenntartására irányuló döntést.

(45)

A kedvezményezett még két további jelentést említ. Marta Kochová könyvvizsgáló arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy az aktívák – amelyek azonban nem voltak felértékelve – eladásából származó maximális bevétel 100 millió SKK (2,6 millió euro), illetve a 22 millió SKK összegű illeték levonása után csak 78 millió SKK (2 millió euro) lenne. A jelentéssel kapcsolatban semmilyen más információt nem közöltek. Holovačová asszony, a csődbiztos állítólag azt állítja, hogy véleménye szerint a csődegyezségi eljárás a hitelezőkre nézve általában előnyösebb, mint a végelszámolás. Az egyik szempont az a tény, hogy a hitelezőnek érdeke, hogy az adós folytassa a gazdasági tevékenységet (a kereskedelemből és az adóból származó jövőbeli jövedelem).

(46)

Harmadszor a kedvezményezett azt állítja, hogy figyelembe kellene venni a hosszú távú szempontokat, például a jövőbeli adóbevételeket. A piacgazdasági hitelező tesztjéből a társadalmi-politikai szempontokat kizáró joggyakorlat (13) állítólag nem érvényesül, ha a hatóság figyelembe veszi a jövőbeli adóbevételek kiszámítását. A kedvezményezett szerint a hatóság helyzete itt hasonló a piacgazdasági hitelező helyzetével, aki szállító, és akinek érdeke az ügyfél túlélése. A kedvezményezett ezek után a piacgazdaságban érvényesülő befektetői elvekre vonatkozó joggyakorlat mutat rá.

(47)

A kedvezményezett arra a következtetésre jutott, hogy a piacgazdasági hitelező tesztje teljesült, és a vitatott intézkedés nem képvisel állami támogatást.

(48)

Ha azonban a Bizottság más következtetésre jutna, akkor a kedvezményezett azt állítja, hogy a vitatott intézkedés támogatásként összeegyeztethető. A kedvezményezett állítása szerint az adóhivatal, mielőtt beleegyezett volna az egyezségbe, ellenőrizte a kedvezményezett üzleti tervének alkalmasságát a hosszú távú életképesség felújítása szempontjából. A kedvezményezett nyilatkozata szerint a hivatalos szerkezetátalakítási terv hiánya abban a helyzetben, amikor a Bizottság ex post bírálja el az esetet, lényegtelen, mert a Bizottság már meggyőződhet arról, hogy a társaság valóban életképessé vált-e. A kedvezményezett ugyanakkor úgy ítéli meg, hogy ex ante elbírálás esetén a részletes szerkezetátalakítási terv elkerülhetetlen. A kedvezményezett ezután röviden leírja az elfogadott szerkezetátalakítási intézkedéseket: saját tőke emelése, alkalmazottak elbocsátása, készletek eladása. A kedvezményezett azt a nézetet képviseli, hogy a szesz és szesz alapú készítmények gyártásának leállítása és a termelési aktivitások bérbeadása az Old Herold, s.r.o. társaság számára tulajdonképpen szerkezetátalakítási intézkedések. Habár a leállítást eredetileg az engedély elvesztése kényszerítette ki, a kedvezményezett nem kért új engedélyt a csődegyezség után.

(49)

A kedvezményezett szerint ugyancsak teljesült az a követelés is, hogy jelentős mértékben vállaljon részt a szerkezetátalakításban.

(50)

A kedvezményezett végül azt állítja, hogy a szerkezetátalakítási támogatásra vonatkozó útmutatások érvényesítésekor tekintetbe kellene venni azt a tényt is, hogy támogatott régióban vállalkozik, és egyike a legnagyobb regionális munkaadóknak.

(51)

A szlovák hatóságok a hivatalos vizsgálat megindítására reagálva néhány észrevételt tettek a tényállás tekintetében, amelyek már a II. részben szerepeltek.

(52)

A szlovák hatóságok megerősítették, hogy az adóhivatal az egyezségről szóló szavazás idején nem vette tekintetbe az állami támogatás szempontját. Az adóhivatal az egyezséget nem tekintette állami támogatásnak, ezért a kedvezményezettől nem kérték a szerkezetátalakítási terv bemutatását, amely más, mint a bíróság elé a fizetésképtelenséget szabályozó jogi előírások alapján beterjesztett üzleti terv.

(53)

A kedvezményezett által előterjesztett észrevételekre a szlovák hatóságok a következő észrevételekkel reagáltak.

(54)

A szlovák hatóságok a kedvezményezett észrevételeit a csődeljárás átlagos időtartamáról és az aktívák csődeljárás keretében történt eladásának átlagos hozamáról nem vonatkoztatnák erre az esetre. Szerintük – tekintettel a kevés számú hitelezőre és a pozitív felszámolási eredménnyel rendelkező vagyonra, amely magasabb, mint az államnak az egyezség után kifizetett összeg – a végelszámolás az átlagosnál rövidebb idő alatt lezajlana, és az adóhivatal haszna magasabb lenne, mint az egyezség esetében. A szlovák adóhatóságok helyszíni tényfeltárást végeztek a társaságban 2004. június 21-én, és megállapították, hogy a kedvezményezett 161,3 millió SKK értékű készpénzzel, 62,8 SKK követeléssel, 84 millió SKK értékű szesz- és szesztartalmú italkészlettel és 200 millió SKK értékű ingatlanvagyonnal rendelkezik.

(55)

A szlovák hatóságoknak az a véleménye, hogy az adóvégrehajtás valódi alternatívát jelentett az adóhivatal számára. Megerősítik, hogy az adóhivatalnak volt lehetősége ilyen eljárás kezdeményezésére az egyezségi eljárás megkezdése előtt, mint ahogy abban az esetben is, ha a bíróság elutasította volna az egyezség lehetőségét (mivel az adóhivatal mint külön hitelező nem szavazott volna mellette).

(56)

A szlovák hatóságok nem értenek egyet a kedvezményezett azon állításával, hogy a pénzügyi nehézségeit az adótörvény módosítása okozta. A szlovák hatóságok szerint a kedvezményezett pénzügyi nehézségei a közvetett adók felhasználásának a vállalkozói tevékenysége során alkalmazott stratégiájából eredtek. A kedvezményezettnek ehelyett egyszerűen be kellett volna szednie az adót az ügyfeleitől, és átadni azt az állami költségvetés számára.

(57)

A szlovák hatóságok nem értenek egyet azzal, hogy a Szlovák Köztársaság Adóigazgatóságával 2003 decemberében lezajlott találkozó a bizonyíték arra, hogy az adóhivatal előzetesen beleegyezett az egyezségbe. Bemutatták a Szlovák Köztársaság Adóigazgatóságának 2004. július 6-i, a neki alárendelt adóhivatalhoz címzett levelét, amelyben a Szlovák Köztársaság Adóigazgatósága utasítja az adóhivatalt, hogy ne egyezzen bele a kedvezményezett által javasolt egyezségbe, mivel az az állam számára kedvezőtlen. Ez a levél a pénzügyminiszter 2004. január 15-én kelt, a neki alárendelt Adóigazgatósághoz címzett általános jellegű levelére hivatkozott, amelyben a miniszter utasítja az Adóigazgatóságot, hogy ne egyezzen bele olyan egyezségi javaslatokba a hitelezőkkel, amelyek az adókövetelések adóhivatalok általi leírását jelentenék. A szlovák hatóságok továbbá a 2004. február 3-án kelt levelet, amelyre a kedvezményezett hivatkozott (lásd 37. bekezdés), a 35 %-os egyezség kifejezett elutasításaként értelmezték.

(58)

A szlovák hatóságok azt állítják, hogy a kedvezményezett nem fizette be a jövedéki adót a megállapított halasztási időszak alatt 2001 januártól 2004 márciusig, valamint adókötelezettségei tekintetében rendszeresen halasztással élt.

(59)

A szlovák hatóságok szerint a két könyvvizsgálói jelentés közti jelentős eltérések (lásd 41. és 45. bekezdés) kételyeket támasztanak mindkét jelentés megbízhatósága iránt. A hatóságok különösen az EKORDA társaság által a forgóeszközök mellé rendelt értékesítési együtthatót fogadták kétkedéssel. Ennek az együtthatónak 20 %-nál magasabbnak kellene lennie.

(60)

Végül a szlovák hatóságok szerint a kedvezményezett nem dolgozott ki megvalósítható szerkezetátalakítási tervet, és az egyezségi eljárással kapcsolatban javasolt intézkedéseket nem lehet szerkezetátalakítási intézkedésekként kezelni.

(61)

Mivel az eset szempontjából releváns események egy része azelőtt játszódott le, hogy a Szlovák Köztársaság 2004. május 1-jén csatlakozott volna az Európai Unióhoz, a Bizottságnak először meg kellett állapítania, jogában áll-e cselekedni a vitatott intézkedéssel összefüggésben.

(62)

A Bizottság nem vizsgálhatja azokat az intézkedéseket, amelyek a csatlakozás előtt váltak hatályossá, és nem érvényesíthetők a belépés után sem a csatlakozási szerződés IV. mellékletének 3. pontjában biztosított ideiglenes eljárás alapján, sem pedig az EK-Szerződés 88. cikkében lefektetett eljárások alapján. Sem a csatlakozási szerződés, sem pedig az EK-Szerződés nem szólítja fel és nem is hatalmazza fel a Bizottságot arra, hogy megvizsgálja ezeket az intézkedéseket.

(63)

A csatlakozás után hatályba lépett intézkedések azonban az EK-Szerződés szerint egyértelműen a Bizottság jogkörébe tartoznak. Annak meghatározásához, hogy bizonyos intézkedést mikor helyeztek hatályba, releváns kritériumként azt a jogilag kötelező érvényű aktust használják, amellyel az illetékes országon belüli hatóság támogatást nyújt (14).

(64)

A kedvezményezett ebben az esetben azt állította, hogy a vitatott intézkedést a csatlakozás előtt helyezték hatályba, és a csatlakozás után már nem érvényesíthető (lásd a 37.bekezdést).

(65)

A Bizottság nem tudja elfogadni a kedvezményezett által felsorolt érveket. Az egyezségi eljárás megkezdésére irányuló javaslatot nem a támogatásnyújtó hatóság tette, hanem a kedvezményezett. Ugyancsak nem támogatásnyújtó hatóság hozta a csődegyezségi eljárást engedélyező bírósági határozatot. Ez a határozat csak engedélyezte a kedvezményezettnek és a hitelezőinek, hogy folytassák a csődegyezségi tárgyalásokat, de nyilvánvaló módon nem jelentette magát a támogatásnyújtást. Nincs rá bizonyíték, hogy a Szlovák Köztársaság Adóigazgatósága beleegyezését adta volna a vitatott intézkedésbe a 2003 decemberében sorra került találkozón. Ellenkezőleg, a szlovák hatóságok tagadtak minden előzetes beleegyezést. A 2004. február 3-i levél egyértelműen kifejezi a 35 %-os javaslat elfogadásának elutasítását.

(66)

Az illetékes hatóságnak az a határozata, hogy leírják a követelések egy részét, 2004. július 4-én került elfogadásra, amikor az adóhivatal beleegyezett a kedvezményezett által javasolt kiegyezésbe.

(67)

Tekintettel erre a tényre tárgytalan az a kérdés, hogy vajon az intézkedés érvényesíthető-e a csatlakozás után.

(68)

A Bizottság ezért arra a következtetésre jutott, hogy az EK-Szerződés 88. cikke alapján jogkörében áll a vitatott intézkedés megítélése.

(69)

Az EU-Szerződés 87. cikke (1) bekezdésében az áll, hogy a közös piaccal összeegyeztethetetlen a tagállamok által vagy állami forrásból bármilyen formában nyújtott olyan támogatás, amely bizonyos vállalkozásoknak vagy bizonyos áruk termelésének előnyben részesítése által torzítja a versenyt, vagy azzal fenyeget, amennyiben ez érinti a tagállamok közötti kereskedelmet.

(70)

Az adóhivatal mint állami hatósággal szembeni tartozás leírása állami eszközök felhasználását jelenti. Az az intézkedés, amely egyetlen individuális vállalatot részesít előnyben, szelektív.

(71)

A kedvezményezett egészen azokig az eseményekig, amelyek következményeként megindult a fizetésképtelenségre vonatkozó eljárás, a szesz és szesztartalmú italok, alkoholmentes italok, valamint a konzervgyümölcs és -zöldség piacon működött. A kedvezményezett 2003-ban a szesz- és szeszes ital-gyártás területén harmadik volt Szlovákiában. A szesz- és szeszes ital gyártására vonatkozó engedélyének 2004 márciusában való elvesztése után a kedvezményezett egy más társaság – az Old Herold, s.r.o. – által gyártott szesz- és szeszes italok nagykereskedelemében működik, amelyek az Old Herold, s.r.o. által a kedvezményezettől bérelt gyártóberendezéseken készülnek. Minden terület, amelyen a kedvezményezett a csődegyezségi eljárás megkezdése előtt működött, és amelyekben jelenleg működik, a tagállamok közti kereskedelem területébe tartozik.

(72)

A Bizottság a hivatalos vizsgálati eljárás megkezdéséről szóló határozatában kételyeit fejezte ki, vajon az adott intézkedés nem torzítja-e vagy nem fenyegette-e torzulással a gazdasági versenyt azáltal, hogy olyan előnyt nyújtott a kedvezményezettnek, amelyre rendes körülmények között nem lett volna képes szert tenni. Más szóval, a Bizottságban kételyek merültek fel, vajon az állam a kedvezményezettel szemben piacgazdasági hitelezőként viselkedett-e.

(73)

Megállapítást nyert, hogy az egyezség a magánhitelezők esetében és az adóhivatal esetében ugyanolyan feltételeket tartalmazott a tartozás kiegyenlítésére nézve. A hitelezők számára a tartozás 35 %-át kellett volna kifizetni meghatározott időben, amelyet a kedvezményezett valóban teljesített. A fennmaradó 65 %-ot leírták.

(74)

Az adóhivatal jogi és gazdasági helyzete azonban az egyezség előtt kedvezőbb volt a magán-hitelezőkhöz képest. Ezért meg kell vizsgálni, hogy az adóhivatal kihasznált-e minden számára elérhető eszközt követelései lehető legmagasabb összegének eléréséhez, mint ahogy azt a piacgazdasági hitelező tette volna.

(75)

A Bizottságnak ahhoz, hogy megállapítsa, teljesültek-e a piacgazdasági hitelező kritériumai, meg kell határoznia, hogy a csődeljárás vagy az adóvégrehajtás lehetséges eredményével összevetve az adóhivatal többet nyert-e abban az esetben, ha elfogadta a kedvezményezett által javasolt feltételeket.

(76)

Röviden, a Szlovák Köztársaság azt állítja, hogy nézete szerint az adott intézkedés állami támogatásnak tekintendő. Beismeri, hogy az egyezség idején az állami támogatás kérdését egyszerűen nem vették figyelembe. A kedvezményezett ezzel ellentétben azt állítja, hogy az intézkedés nem jelent támogatást, és előterjeszti az említett dokumentumokat, főleg a két könyvvizsgálói beszámolót.

(77)

A Bizottság a kedvezményezett, valamint a szlovák hatóságok által nyújtott információk alapján a következő tényeket állapította meg a kedvezményezett pénzügyi helyzetéről az adott évben, a piacgazdasági hitelező tesztjének érvényesítéséhez releváns terjedelemben. A Bizottság nem ellenőrizheti a kedvezményezett által benyújtott 2004. június 17-i adatokat, sem pedig a szlovák hatóságok által benyújtott 2004. június 17-i adatokat. A Bizottságnak azonban nincs oka kételkedni egyik adatot illetően sem.

3. táblázat:

A kedvezményezett pénzügyi helyzete 2003 – 2004-ben[mil. SKK]

(78)

A Bizottság először megvizsgálja a kedvezményezett által álláspontja megerősítésére benyújtott bizonyítékokat, miszerint az adóhivatal a csődeljárás révén kevesebbet nyert volna, mint az egyezséggel. Mivel sem a szlovák hatóságok, sem kedvezményezett nem mutattak be semmilyen számításokat az adóvégrehajtással kapcsolatban, a Bizottságnak meg kell vizsgálnia, mennyit nyert volna az adóhivatal a végrehajtással. A bizottság végül megvizsgálja a szlovák hatóságok és a kedvezményezett által beterjesztett közvetett bizonyítékokat.

(79)

Bizottságnak az a véleménye, hogy az EKORDA társaság beszámolója nem tekinthető megbízható kiindulópontnak a javasolt egyezség és a lehetséges végelszámolás összehasonlításakor. A szlovák hatóságok egyetértenek ezekkel a kételyekkel.

(80)

A Bizottság először is megjegyzi, hogy az EKORDA társaság 2004. július 7-i beszámolójában (csupán két nappal a hitelezők találkozója előtt) számításaihoz a kedvezményezett aktíváinak 2004. március 31-i állapotát használta fel. A 3. táblázatból világosan kitűnik, hogy a különböző aktívák szintje 2004. március 31. után jelentősen megváltozott. Elsősorban eladásra került a készletek egy része, amely a készpénz-állomány megnövekedéséhez vezetett. Ezeknek a változásoknak nagy jelentősége van az EKORDA társaság értékesítési együtthatóinak érvényesítésénél, amelyek a készletek és rövidtávú követelések esetében 20 %-tól, készpénz esetében 100 %-ig terjednek. Feltételezve, hogy az EKORDA társaság által megállapított értékesítési együtthatók helyesek, és az EKORDA társaság által alkalmazott módszertan felhasználása mellett a következő táblázat bemutatja, milyen mértékben térnének el az EKORDA társaság számítási eredményei, ha a 2004. április 28-i és a 2004. június 17-i, vagyis a hitelezők 2004. július 9-i találkozója előtti adatokra támaszkodnának. Ezekből az adatokból szintén kitűnik, hogy az EKORDA társaság által javasolt értékesítési együtthatók nem valószerűek.

4. táblázat:

A kedvezményezett aktíváinak a felszámolási eljárásban eladásából származó feltehető haszon összehasonlítása [mil. SKK]

(81)

Meg kell említeni, hogy a kedvezményezett által a bíróság elé terjesztett üzleti tervben szerepelt a készlet-eladás terve (kevesebb, mint 150) millió SKK értékben 2004 március–április közötti időszakban. Az EKORDA társaságnak ezért tudnia kellett, hogy a kedvezményezett aktívái 2001. március 31. után lényeges változásokon mennek át. Ezt a tényt a társaság nem vette figyelembe.

(82)

Ha az EKORDA társaság a kedvezményezett aktíváinak 2004. április 28-i értékét vette volna figyelembe, arra következtetésre jutott volna, hogy a végelszámolásból származó bevétel magasabb lett volna (238 millió SKK; 6,3 millió euro), mint az az összeg, amelyet a kedvezményezett a csődegyezségben ajánlott (225 millió SKK; 5,93 millió euro (26). Ez a következtetés még határozottabb lett volna, ha az elemzésre 2004 júniusában került volna sor (275 millió SKK; 7,2 millió euro), még mindig időben ahhoz, hogy az adóhivatal éljen vétójogával, és elutasítsa a javaslatot, ami a csődegyezségi eljárás befejezését jelentette volna. Ismételten felhívjuk a figyelmet, hogy ezeket az eredményeket azoknak a becsléseknek és annak a módszertannak a révén kaptuk, amelyeket az EKORDA társaság alkalmazott.

(83)

A Bizottság azonban nem fogadhatja el az EKORDA társaság által alkalmazott módszertant, és elemzésének feltételeit nem tarthatja megbízhatóaknak. Ezt a következtetést erősítik meg a szlovák hatóságok által kifejezett kételyek, amelyekről az (55) és (60) bekezdésben tettünk említést.

(84)

Az EKORDA társaság elsősorban nem magyarázza meg a beszámolójában, milyen módon állapította meg a három értékesítési együtthatót. A szlovák hatóságok szerint a készletek értékesítési együtthatójának 20 %-nál magasabbnak kell lennie.

(85)

A Bizottság megállapította, hogy a kedvezményezett a 2004-es évben [kevesebb, mint 150] millió SKK-ra tudott szert tenni készleti eladásából (lásd a (30) bekezdést). Ez több mint a készletek könyv szerinti értékének [40-50] %, amelyet az EKORDA társaság értékelésének alapjául alkalmazott. Ez jelentős mértékben alátámasztja azt az állítást, hogy a 20 %-os értékesítési együttható túl alacsony volt. A 2004-es év mérlegének alakulása, ami a készleteket illeti, alátámasztja ezt a következtetést. Ezen kívül maga a kedvezményezett az üzleti tervében [kevesebb, mint 110] millió SKK-ra becsülte a készletek 2004 márciusa és májusa közti eladásából származó bevétel összegét (lásd a (30) bekezdést). Az EKORDA társaság figyelmen kívül hagyta ezt a becslést. Végül a kedvezményezett tevékenységeinek jellegéből arra lehet következtetni, hogy a készleteket kész termékek alkották, amelyeket könnyen el lehetett adni közvetlenül a terjesztőknek, nem pedig félkész termékek, amelyek további feldolgozást igényelnek.

(86)

Az EKORDA társaság továbbá kétszeres módosítást érvényesített a rövid lejáratú üzleti követelésekkel kapcsolatban. Először 40 %-kal módosította azok könyv szerinti értékét (a könyv szerinti érték 166 millió SKK volt, és az EKORDA társaság számításaiban 98 millió SKK szerepelt), ezen felül pedig a 20 %-os alacsony értékesítési együtthatót alkalmazta. Ez a módszer vitatható. A követelések könyv szerinti értékének módosítása elfogadható azok valódi értékének kifejezésére az adott időpontban. Az EKORDA társaság azonban nem szolgál semmilyen magyarázattal arra nézve, miért lenne a bevétel végelszámolás/felszámolás esetén csak egy ötöde (20 millió SKK) annak az összegnek, amelyről maga a kedvezményezett feltételezte, hogy adósaitól meg tudja szerezni (98 millió SKK).

(87)

A befektetett eszköz-vagyon eladásának 45 %-os együtthatója szintén alacsonynak tűnik. A kedvezményezett szerint az adóhivatal javára lefoglalt aktívái értéke 194 millió SKK volt (27). A kedvezményezett szerint ez az érték a 2003-2004 évek fordulóján független szakértők által becsült érték. A Bizottság nézete szerint az ilyen „szakértői értéknek” rendszerint az aktívák általános értékét kellene kifejeznie, amely kifejezi, mennyiért lehet az aktívát adott időpontban eladni. Az EKORDA társaság nem nyújt semmilyen magyarázatot arra nézve, hogy a befektetett eszköz-vagyon végelszámolás során történt eladásából származó bevétel miért csak a 205 millió SKK (28) könyv szerinti érték 45 %-át érné el, miközben a kedvezményezett maga jóval magasabbra értékelte ezeket az aktívákat.

(88)

A Bizottságnak csak két megjegyzése van a kedvezményezett azon állítása kapcsán, miszerint nehéz lenne vevőt találni, mivel a záloggal terhelt gépek és berendezések nagy része csak szesz és szesztartalmú italok, alkoholmentes italok vagy konzervek előállítására alkalmas. Először is meg kell említeni, hogy a záloggal terhelt ingatlanok „szakértői értéke” 105 millió SKK volt, amely magában magasabb összeg, mint az EKORDA társaság által feltételezett teljes bevétel (92 millió SKK). Másodszor, a társaság valódi fejlődéséből kiderül, hogy egyes termelési aktívái gyorsan felhasználóra találtak, miután a kedvezményezett elveszítette engedélyét a szesz- és szesztartalmú italok gyártására – Old Herold, s.r.o. Úgy tűnik tehát, hogy a versenytárs közvetlenül érdeklődött ezek iránt a termelési aktívák iránt.

(89)

Az EKORDA társaság megbízhatóságát az is befolyásolja, hogy milyen módon számolta ki a végelszámolási eljárással összefüggő különböző illetékeket, amelyekkel csökkenne az aktívák eladásából származó összbevétel. Míg az EKORDA társaság 45 millió SKK-t vont le illetékek címén, a kedvezményezett által benyújtott okiratokban 36 millió SKK szerepelt, és Kochová könyvvizsgáló asszony becslése legfeljebb 220 millió SKK-t feltételezett. Ezek az eltérések kételyeket támasztanak az EKORDA társaság becsléseinek pontosságával kapcsolatban az illetékek összegét, és ezzel a végelszámolási eljárás esetében megszerezhető bevételek összegét illetően is. Fel kell hívnunk azonban a figyelmet arra, hogy a kedvezményezett 2004. június 17-i helyzetére való tekintettel 36 millió SKK illeték esetében is magasabb lenne a bevétel végelszámolási eljárásban, mint a javasolt csődegyezség révén.

(90)

A Bizottság végül megjegyzi, hogy a szlovák hatóságok nem támasztják alá a kedvezményezettnek azt az állítását, hogy az adóhivatalnak rendelkezésére állt volna az EKORDA társaság beszámolója a hitelezők 2004. július 9-i találkozója előtt.

(91)

Ami Kochová asszony beszámolóját illeti, a Bizottság nem tudja elbírálni, mivel a beszámoló nem áll a Bizottság rendelkezésére. A bemutatott információkból nem világos, mikor és milyen céllal készült ez a beszámoló, és milyen feltételezésekre és adatokra támaszkodik. A Bizottság azonban észrevette, hogy Kochová könyvvizsgáló asszony következtetései jelentősen eltérnek az EKORDA társaság következtetéseitől. Holovačová végelszámolási biztos beszámolója csak általánosságban állapítja meg, hogy a csődegyezség a hitelezők számára kedvezőbb, mint a végelszámolás. A Bizottság a két beszámoló egyikét sem tudja elfogadni, mint a kedvezményezett azon állításának bizonyítékát vagy cáfolatát, hogy teljesült a piacgazdasági hitelező tesztje.

(92)

A Bizottság tehát a hozzáférhető bizonyítékok alapján úgy ítéli meg, hogy az aktívák eladása végelszámolási eljárásban minden valószínűséggel magasabb bevétellel járt volna a kedvezményezett hitelezői számára. Tekintettel arra, hogy az adóhivatalt mint különálló hitelezőt az első csoportban kielégítették volna, és ezen felül megszerezte volna a második csoportban szétosztott bevétel nagy részét (követeléseinek a többi hitelezőhöz viszonyított nagyságának következtében), a Bizottság arra a véleményre jutott, hogy a végelszámolásból származó bevétel szinte teljes egészében az adóhivatalnak jutott volna.

(93)

Az adóhivatalnak a magán-hitelezőktől eltérően jogában állt adóvégrehajtás kezdeményezésére ingatlanok, gépek és berendezések, vagy a társaság, mint egész eladásával. A Bizottság irrelevánsnak tekinti a kedvezményezett azon érvelését, hogy a csődegyezségi eljárás védi a társaságot az adóvégrehajtástól. Ahogy ezt a szlovák hatóságok is megerősítették, az adóvégrehajtás valódi alternatíva lett volna az adóhivatal számára, vagy a csődeljárás megkezdése előtt, vagy csődegyezségi javaslat megvétózása után. Ezért meg kell vizsgálni ezt a lehetőséget a piacgazdasági hitelező tesztjének alkalmazása mellett. A kedvezményezett nem hasonlítja össze a javasolt csődegyezséget a lehetséges adóvégrehajtással.

(94)

Bizottság elemzése a kedvezményezett és a szlovák hatóságok által nyújtott adatokra támaszkodik. Ebben az összefüggésben meg kell jegyezni, hogy a szlovák hatóságok megerősítették, hogy az adóhivatal javára szóló garancia 397 SKK volt, ahogy ezt a formális tényfeltárási eljárás megkezdéséről szóló határozat kimondja. Ezt az értéket állítólag a kedvezményezett könyvelési nyilvántartásának alapján nyerték. A kedvezményezett viszont azt állítja, hogy a biztosítékként lefoglalt aktívák „szakértői értékben” kifejezett értéke 194 millió SKK (lásd a (17) bekezdés). Habár a Bizottságnak nem kell megállapítania, melyik adat helyes, az alábbi következtetéseket tudja levonni.

(95)

Először: a biztosíték a kedvezményezett adótartozás-halasztásának ellenértéke volt, amelyet az adófelügyeleti törvény megkövetel. Ha a kedvezményezett aktíváinak értéke ténylegesen csak a biztosíték felét érte el, ahogy azt a kedvezményezett által bemutatott szakértői vélemény állítja, ez azt jelenti, hogy az állam által az e halasztások esetében megkövetelt biztosítékok nem voltak elegendők. Ilyen körülmények között az adóhivatal által 2002 novembere és 2003 novembere között engedélyezett összesen 477 millió SKK összegű adóhalasztások a legnagyobb valószínűséggel nem teljesítették a piacgazdasági hitelező tesztjét. Mivel ezek az adóhalasztások a csatlakozás előtt léptek hatályba, és utána nem érvényesíthetők, a Bizottságnak nem áll jogkörében ezen intézkedések közös piaccal való összeegyeztethetőségének vizsgálata. Ami ezt az esetet illeti, ugyanúgy nem szükséges, hogy a Bizottság megállapítsa, vajon ezek az intézkedések állami támogatást jelentettek-e. Ha azonban már az előző halasztások is állami támogatást jelentettek, már nem lehet a piacgazdasági hitelezői elvre hivatkozni, ha az így elhalasztott tartozást később (részben) leírták.

(96)

Másodszor: még ha az adóvégrehajtásból származó bevételek kiszámításánál a kedvezményezett által bemutatott alacsonyabb értéket alkalmaznák is, a piacgazdasági hitelező, ha lenne rá lehetősége, előnyben részesítené ezt a végrehajtást a csődeljárással szemben.

(97)

Adóvégrehajtás esetén az adóhivatal közvetlenül eladhatja az adós aktíváit (követeléseket és egyéb forgóeszközöket, ingó és ingatlan vagyont). Abban az időben, amikor az adóhivatal a csődegyezség mellett szavazott, a kedvezményezettnek 84 millió SKK árukészlete volt, 63 millió SKK értékű követelése és 161 millió SKK készpénze (lásd az (54) bekezdést). Meg kell jegyezni, hogy csak a forgó aktívák értéke (308 millió SKK, 8,1 millió euro) nagyobb lett volna, mint a csődegyezségben megszerzett bevétel (225 millió SKK; 5,93 millió euro). Még abban az esetben is, ha a követelések teljes mértékben leszámíthatóak lettek volna (29), a többi forgó aktíva értéke (245 millió SKK; 6,4 millió euro) még mindig nagyobb lett volna, mint a csődegyezségen megszerzett bevétel. Ezen kívül a kedvezményezett további, befektetett eszközökben álló aktívákkal rendelkezett, amelyek értéke legalább 194 millió SKK volt.

(98)

Az adóvégrehajtás továbbá nem járt volna olyan közigazgatási illetékekkel, mint a végelszámolási eljárás. Ez olyan eljárás, amelyet maga az adóhivatal kezd el és irányít, ezért feltételezhető, hogy gyorsan megvalósult volna.

(99)

A Bizottság ezért arra a következtetésre jutott, hogy a kedvezményezett aktíváinak adóvégrehajtása nagyobb bevétellel járt volna, mint a csődegyezség.

(100)

Bizottság főleg azt a szlovák hatóságok által bemutatott levelet veszi figyelembe, amelyet a Szlovák Köztársaság Adóigazgatóságának igazgatója küldött alárendeltjének, az illetékes adóhivatal igazgatójának (lásd az (57) bekezdést). Ez a levél világosan bizonyítja, hogy a Szlovák Köztársaság Adóigazgatósága (amely előzetesen közvetlen kapcsolatban állt a kedvezményezettel) ellenezte a javasolt csődegyezséget, és világosan utasította a helyi adóhivatalt, hogy ne szavazzon a csődegyezség mellett. A levélben feltüntetett indok szerint a javasolt csődegyezség az állam számára „nem előnyös”.

(101)

A szlovák hatóságok azt is bebizonyították, hogy a pénzügyminiszter 2004 elején világosan utasította az adóhivatalokat, hogy ne fogadják el a csődegyezséget az adóhivatalok követeléseinek leírására tett javaslatok esetében (30). Ezt a rendeletet a 2004. január 1-i adófelügyeleti törvény módosításával és kiegészítésével összefüggésben adták ki azzal a szándékkal, hogy növeljék az adóbeszedési fegyelmet.

(102)

A Bizottság a továbbiakban megemlíti, hogy maga az adóhivatal már 2004. augusztus 2-án, azaz nem egészen egy hónappal azután, hogy elfogadta a csődegyezséget, fellebbezett ellene.

(103)

A kedvezményezett szerint az adóhivatal még azelőtt kinyilvánította egyetértését a csődegyezséggel, mielőtt a kedvezményezett elkezdte az eljárást. A Bizottságnak az a véleménye, hogy a kedvezményezett által bemutatott bizonyítékok ennek ellenkezőjét igazolják. Az adóhivatal igazgatója a 2004. február 3-i levelében azt írja a kedvezményezettnek, hogy ugyan elvben nem ellenzi a csődeljárás érvényesítését, nem fogadja el a kedvezményezett csődegyezségi javaslatát 35 %-os tartozás-lefizetés mellett.

(104)

A Bizottság e bizonyíték alapján csak arra a következtetésre juthat, hogy a szlovák hatóságok ellenezték a kedvezményezett által javasolt csődegyezséget, és még a csődeljárás 2004. március 8-i megkezdése előtt, a hitelezők 2004. július 9-i szavazását megelőzően, valamint a csődegyezség bíróság által történt jóváhagyása után is ellenezték azt.

(105)

A kedvezményezett azt állította, hogy a hosszú távú szempontokat kellene figyelembe venni, például az adóbevételek folytatását az állam javára (lásd a (46) bekezdést).

(106)

Először is hangsúlyozni kell, hogy a piacgazdasági hitelező tesztje különbözik a piacgazdasági befektető tesztjétől. Míg a piacgazdasági befektetőnek módjában áll eldönteni, hogy kapcsolatba lép-e az illető társasággal, és a befektetéséből arányosan származó haszon hosszú távú stratégiai perspektíváját fogja követni, (31) a „piacgazdasági hitelező”, aki már üzleti közjogi viszonyban áll a fizetésképtelen társasággal, igyekezni fog a legkedvezőbb feltételek mellett behajtani kintlévőségeit (32), ami a törlesztés szintjét és határidejét illeti. A hipotetikus piacgazdasági hitelező és a piacgazdasági befektető motivációja ezért különböző. A joggyakorlat ezért külön teszteket határozott meg erre a két helyzetre.

(107)

Másodszor, ami a hitelezővel – szállítóval való analógiát illeti, fontos megjegyezni, hogy az ilyen hitelező követeléseinek jellege lényegesen különbözik az állam követeléseitől. Mivel az ilyen hitelező kapcsolatainak a fizetésképtelen társasággal kizárólag szerződéses alapja van, a szállító az üzleti partner elvesztésével valóban kárt szenvedne. Ha a fizetésképtelen társaságot felszámolják vagy eladják, a szállítónak új ügyfelet kell keresnie, vagy szerződést kell kötnie az új tulajdonossal. A kockázat magasabb, ha jelentős mértékben függ a fizetésképtelen társaságtól. Az ilyen hitelező valóban mérlegelni fogja a jövőt. Az állam viszonya a fizetésképtelen társasággal ezzel ellentétben a közjogon alapszik, ezért nem függ a felek akaratától. Minden új tulajdonos, aki átveszi a felszámolt társaság aktíváit, automatikusan köteles adót fizetni. Ezen kívül az állam soha nem függ egyetlen adóalanytól. Végül a legfontosabb érv az, hogy az államot az adóbeszedésnél soha nem a nyereség kilátása vezérli, és nem kereskedelmi jelleggel cselekszik, nem kereskedelmi indíttatásból. Az említett analógia ezért nem megalapozott.

(108)

A Bizottságnak az a véleménye, hogy az állam helyzetét ebben az esetben nem lehet összehasonlítani a hipotetikus piacgazdasági befektető vagy a hipotetikus piacgazdasági függő hitelező helyzetével. A jövőben beszedendő adók elvesztését ezért nem lehet tekintetbe venni a piacgazdasági hitelező elvének érvényesítésénél.

(109)

A kedvezményezett által benyújtott adóáttekintésből kiderül, hogy a kedvezményezett által 1995-től befizetett adók nagy többsége közvetett adó volt (jövedéki adó és ÁFA). Mivel ezeket az adókat a végső fogyasztók fizetik, a kedvezményezett végelszámolásának nem lenne hatása a választásukra, mivel a fogyasztók továbbra is megadózott termékeket vásárolnák (ebben az esetben főleg szeszes italokat és alkoholt), más gyártóktól. A kedvezményezett érvelése a jelentős adóbevételtől való elesésről ezért nem hitelt érdemlő.

(110)

A Bizottság a fenti bizonyítékok alapján úgy ítéli meg, hogy ebben az esetben nem teljesült a piacgazdasági hitelező tesztje, és az állam a kedvezményezett részére olyan előnyt biztosított, amelyet az a piaci körülmények között nem lett volna képes megszerezni.

(111)

A Bizottság ezért úgy véli, hogy a vitatott intézkedés állami támogatást jelent az EK-Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése értelmében.

(112)

A kedvezményezettnek nyújtott állami támogatás megegyezik az adóhivatal által a csődeljárásban leírt tartozással, azaz 416 515 990 SKK.

(113)

Az intézkedés elsődleges célja a nehézségekkel küzdő társaság megsegítése. Ilyen esetekben érvényesíteni lehet az EK-Szerződés 87. cikke (3) bekezdésének c) pontja szerinti kivételt, amely lehetővé teszi az állami támogatás engedélyezését néhány gazdasági terület fejlődésének támogatására, ha ez a segítség nem befolyásolja negatívan a kereskedelmi feltételeket oly mértékig, amely ellentétben állna a közös érdekkel, és ha teljesülnek a megfelelő feltételek.

(114)

A Bizottság a kedvezményezett termelési portfóliójának szempontjából értékelte, vajon ebben az esetben érvényesek-e a mezőgazdaságra vonatkozó különleges szabályok. A Bizottság a kedvezményezett forgalmáról a szlovák hatóságoktól kapott információk alapján a hivatalos eljárás megkezdéséről szóló határozatában arra a következtetésre jutott, hogy a kedvezményezett termékeinek többsége nem az EK-Szerződés I. mellékletében meghatározott termék, ezért az állami támogatásra vonatkozó általános szabályok érvényesek rájuk.

(115)

A kedvezményezett a hivatalos eljárás megkezdéséről szóló határozathoz fűzött megjegyzéseiben ellenvetéssel élt a szlovák hatóságok által benyújtott, a forgalmat illető információkkal szemben (lásd az 1. táblázatot), de nem tett ellenvetést a Bizottságnak azon határozata ellen, hogy értékelését az állami támogatással kapcsolatos általános szabályokra alapozza. A Bizottság a kedvezményezett által benyújtott adatok pontosságának megállapítására irányuló szándék nélkül (33) arra a következtetésre jutott, hogy a kedvezményezett forgalmát olyan termékek alkotják, amelyek nem tartoznak az EK-Szerződés I. mellékletében meghatározott termékek közé. Ezért ezekre az állami támogatás általános, nem pedig ágazati szabályai vonatkoznak.

(116)

A nehézségekkel küzdő társaságok megmentésére és szerkezetátalakítására irányuló támogatást jelenleg a nehézségekkel küzdő cégek megmentésére és szerkezetátalakításra irányuló állami támogatásra vonatkozó közösségi iránymutatások szabályozzák (34) (a továbbiakban „új iránymutatások”), amelyek az 1999-ben elfogadott előző változatot pótolják (35) (a továbbiakban „1999-es iránymutatások”).

(117)

Az új iránymutatások átmeneti rendelkezésében leszögezik, hogy az új iránymutatások bármilyen, a Bizottság engedélye nélkül megmentésre vagy szerkezetátalakításra szánt támogatás (jogellenes támogatás) értékelésére vonatkoznak, ha a támogatás bizonyos részét vagy az egész támogatást 2004. október 1. után nyújtották, vagyis azután, hogy az új iránymutatás megjelent az Európai Unió Hivatalos Lapjában (104. pont). Ha azonban a jogellenes támogatásra 2004. október 1. előtt került sor, az eljárás azon iránymutatások alapján történik, amelyek a támogatásnyújtás idején érvényben voltak (104. pont).

(118)

A Bizottság kimondja, hogy az adóhivatal 2004. július 4-én hagyta jóvá a csődegyezséget. A jóváhagyás 2004. július 23-án lépett hatályba. A támogatást tehát 2004. október 1. előtt nyújtották jogellenesen. Itt tehát az 1999-es iránymutatások érvényesülnek, amelyeket akkor kell alkalmazni, amikor a támogatásnyújtásra sor került.

(119)

A Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a kedvezményezett az EK-Szerződés 87. és 88. cikkének a kis- és középvállalkozásoknak nyújtott állami támogatásokra történő alkalmazásáról szóló 70/2001/EK bizottsági rendelet (36) értelmében középvállalkozásnak minősül.

(120)

A vállalat az 1999-es iránymutatások 5c) pontja szerint akkor tekintendő nehézségekkel küzdő vállalatnak, ha az államon belül érvényes jogi előírások szerint teljesíti annak a kritériumait, hogy kollektív fizetésképtelenségi eljárás alanya lehessen.

(121)

A kedvezményezett csődeljárás résztvevője volt, amely a csődtörvény meghatározása értelmében fizetésképtelen társaságok esetében alkalmazható. Ezért jogosult a megmentésre és szerkezetátalakításra irányuló támogatásra.

(122)

A szlovák hatóságok eredetileg megmentésre irányuló támogatásként írták le a vitatott intézkedést. A Bizottság az 1999-es iránymutatások alapján kételyeit fejezte ki a támogatás, mint megmentési támogatás összeegyeztethetősége tárgyában a III. részben kifejtett okok miatt.

(123)

Sem a szlovák hatóságok, sem a kedvezményezett nem fűztek megjegyzéseket ezekhez a kételyekhez. A Bizottság elé ebben a tekintetben nem tártak új tényeket.

(124)

Mivel a fent említett kételyek fennmaradtak, a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a támogatás nem összeegyeztethető, mint megmentésre irányuló támogatás az 1999-es iránymutatások értelmében.

(125)

A Bizottság kételyeit fejezte ki a támogatás, mint szerkezetátalakítási támogatás összeegyeztethetősége tárgyában az 1999-es iránymutatások értelmében a III. részben kifejtett okok miatt.

(126)

A Bizottság kifejti, hogy a szlovák hatóságok, amelyeknek bizonyítaniuk kellene, hogy az állami támogatás összeegyeztethető a közös piaccal, nem tártak fel semmilyen új tényt ennek a következtetésnek az alátámasztására. A Bizottság megfelelően tekintetbe vette a kedvezményezett megjegyzéseit.

(127)

Az 1999-ből származó iránymutatások szerint a szerkezetátalakítási támogatás feltételének egy olyan megvalósítható és egységes szerkezetátalakítási terv végrehajtásának kell lennie, amelynek célja a vállalat hosszú távú életképességének felújítása. A tagállam elkötelezi magát a terv mellett, amelyet a Bizottságnak jóvá kell hagynia. Ha a cég nem képes a terv megvalósítására, ez a támogatással való visszaélésnek minősül.

(128)

A szerkezetátalakítási tervnek lehetővé kell tennie a kedvezményezett számára a hosszú távú életképesség felújítását elfogadható időn belül és a jövőbeni működés reális feltételei mellett. A tervnek le kellene írnia azokat a körülményeket, amelyek a társaság nehézségeinek keletkezéséhez vezettek, és a nehézségek megoldására irányuló megfelelő intézkedéseket kellene tartalmaznia. A szerkezetátalakítási műveleteknek nem szabad csak az adósságok és a múltban elszenvedett veszteségek kiegyenlítésére szánt pénzügyi támogatásra korlátozódnia anélkül, hogy a nehézségek okaival foglalkoznának.

(129)

Az olyan társaságok számára, amelyek támogatott területeken találhatók, valamint a kis- és középvállalkozásokra nézve az 1999-es iránymutatások előírják, hogy a támogatás jóváhagyásának feltételei kevésbé szigorúak lehetnek, amennyiben a kompenzációs intézkedések végrehajtásáról és az áttekintő beszámolók tartalmáról van szó. Ezek a tények azonban nem mentik fel az ilyen társaságokat annak a szükségessége alól, hogy szerkezetátalakítási tervet dolgozzanak ki, a tagállamokat pedig az alól a kötelesség alól, hogy csak a szerkezetátalakítási terv végrehajtásának feltételével nyújtsanak szerkezetátalakítási támogatást.

(130)

A szlovák hatóságok a hivatalos eljárás megkezdése után megerősítették, hogy az üzleti tervet, amelyet a kedvezményezett köteles volt kidolgozni a csődeljárás megkezdésének feltételeként, csak az illetékes bíróság vizsgálta meg, azaz nem a támogatásnyújtó hatóság, valamint azt is, hogy sem a bíróság, sem az adóhivatal nem ellenőrizte a terv végrehajtását.

(131)

A kedvezményezett ezzel az állítással ellentétesen azt állította, hogy az adóhivatal áttanulmányozta az üzleti terv alkalmasságát arra nézve, hogy alkalmas-e a hosszú távú életképességet még a csődegyezség előtt felújítani, ezt az állítását azonban semmilyen bizonyítékkal nem támasztotta alá.

(132)

A kedvezményezett továbbá azt állította, hogy a szerkezetátalakítási terv hiánya a támogatás Bizottság általi ex post értékelésének helyzetében nem releváns, mivel a Bizottság már meggyőződhet róla, hogy a kedvezményezett valóban életképessé vált-e. A kedvezményezett szerint hivatalos szerkezetátalakítási tervet csak ex ante értékelés esetében lehet követelni, és csak az ilyen értékelésre nézve érvényesíthetők az 1999-es iránymutatások.

(133)

Ez az érvelés helytelen. Az 1999-es iránymutatások érvényesülnek mind a bejelentett, mind pedig a törvénytelen támogatás összeegyeztethetőségének értékelésénél. Az értékelésnél mindig az a feltétel érvényes, hogy a szerkezetátalakítási támogatás megvalósítható szerkezetátalakítási tervre épül-e. A Bizottságnak azon információk alapján kell kidolgoznia az értékelését, amelyek a támogatásnyújtás idején elérhetők voltak.

(134)

Végül az a következtetés vonható le, hogy az adóhivatalnak, mint támogatásnyújtó szervnek nem volt alkalma értékelni a szerkezetátalakítási tervet, és nem volt joga követeléseinek leírását a terv megvalósulásának feltételéhez kötni, amelyet megfelelő módon ellenőriznének. Ebből következik, hogy nem teljesült az első, formális feltétel, amely teljes mértékben érvényesíthető az ex post értékelésnél is.

(135)

Ami az üzleti terv tartalmát illeti, a szlovák hatóságok nem nyújtottak be semmilyen információt, amely megszüntette volna a Bizottság kételyeit, hogy a terv valóban az 1999-es iránymutatásokban megkövetelt szerkezetátalakítási terv-e.

(136)

A Bizottságnak ragaszkodnia kell ahhoz a következtetéséhez, amelyet a hivatalos eljárás megkezdéséről szóló határozatban fejtett ki. A bemutatott üzleti terv olyan terv, amely csak a kedvezményezett akut, a köztartozás növekedését érintő problémájával foglalkozik. Ez a terv semmilyen módon nem elemzi azokat a körülményeket, amelyek a kedvezményezett nehézségeinek keletkezéséhez vezettek, sem a társaság akkori pénzügyi helyzetét, sem pedig pénzügyi perspektíváit. Mivel ez az elemzés hiányzott, a kedvezményezett nem javasolt konkrét lépéseket a nehézségekhez vezető egyes okok megoldására. Az egyetlen részletesen leírt intézkedés a javasolt pénzügyi szerkezetátalakítás a hitelezőkkel történő csődegyezség révén.

(137)

A tervben meg sem említik a kedvezményezett saját tőkéjének emelését, amelyet a kedvezményezett az egyik szerkezetátalakítási intézkedésként említ. Az ügyirat egyetlen adata sem mutat arra, hogy a Hydree Slovákia társaság általi tőkeemelést olyan intézkedésnek kellene tekinteni, amelynek biztosítania kell, hogy a kedvezményezett hosszú távú időszakaszon belül nem fogja megismételni azt a stratégiát, hogy az ÁFA- és jövedéki adó-tartozás segítségével pénzelje a termelést, amely végül a nehézségeihez vezetett. A szlovák hatóságok megerősítették, hogy a tőkeemelés egyáltalán nem csökkentette a pénzügyi problémák megismétlődésének kockázatát. Ezek a kételyek még erősebbek, ha figyelembe vesszük, hogy a tőkeemelés 21 millió SKK-t tett ki, a restrukturalizált adósság pedig 644 millió SKK-t.

(138)

Maga a tőkeemelés nem bizonyítja a piac bizalmát a kedvezményezett hosszú távú életképességének megújulásának tekintetében. A Bizottság megjegyzi, hogy a kedvezményezettnek aktív igyekezete ellenére sem sikerült hitelt szereznie magán-banktól.

(139)

A Bizottság továbbá megjegyzi, hogy a gyártó-berendezések bérbeadását a kedvezményezett versenytársának, az Old Herold, s.r.o.-nak nyilvánvalóan az a tény kényszerítette ki, hogy a kedvezményezett elveszítette a szesz- és szesztartalmú italok gyártására vonatkozó engedélyt, nem pedig az a tény, hogy a szóban forgó termelés veszteséges lett volna, vagyis szükség lett volna a szerkezetátalakításra. Igaz, hogy maga a kedvezményezett kérhetett volna új engedélyt a csődegyezség befejezése után, de nem tette. A Bizottság azonban megjegyzi, hogy a kedvezményezett továbbra is árusítja az Old Herold társaság által a kedvezményezett berendezésein gyártott, a kedvezményezett márkajelével ellátott termékeket, sőt, azt tervezi, hogy növeli azok eladását, ahogy az a 2004. április 29 – 2004. december 30. közti időszakra vonatkozó tervekből kiderül. Ezeknek a gépeknek a bérbeadását ezért nem lehet szerkezetátalakítási intézkedésnek tekinteni, mivel az összes hozzáférhető bizonyíték alapján nem volt szükség a termelés e részének szerkezetátalakítására.

(140)

Ami az üzleti tervben javasolt további intézkedéseket illeti, a Bizottság kételyei nem oszlottak el. Ezek az intézkedések egyszerűen a mindennapi üzleti tevékenység keretén belüli tevékenységek, és nem racionalizációs intézkedések (az öreg berendezések vagy járművek eladása). Két javasolt szerkezetátalakítási intézkedés leírása (a nem rentábilis alkoholmentes italok gyártásának megszüntetése és néhány ingatlan eladása) túlságosan semmitmondó volt, nem tüntették fel a konkrét termékeket és az időintervallumot. A szlovák hatóságok azt állították, hogy az eladásra szánt ingatlanokat (adminisztratív épület, bolt és üdülő) nem adták el 2005. október 10-ig, azaz a tervezett intézkedéseket nem vezették be úgy, ahogy azt bejelentették.

(141)

A Bizottság a formális szerkezetátalakítási terv és a nehézségek, valamint a nehézségek megoldásához szükséges intézkedések, valamint a piaci feltételek és perspektíva hiányában arra a következtetésre jutott, hogy a kedvezményezett által benyújtott üzleti terv nem valódi szerkezetátalakítási terv, amelyet az 1993-as iránymutatások előírtak (37). A Bizottság kételyei ezért a tekintetben, hogy a kedvezményezett felújítja a hosszú távú életképességet, nem szűntek meg.

(142)

A Bizottság következtetése, hogy a valódi szerkezetátalakítási terv hiányában fenntartja kételyeit a hosszú távú életképességgel kapcsolatban, már maga elég ahhoz a következtetéshez, hogy a támogatás nem összeegyeztethető a közös piaccal. A Bizottság ennek ellenére megvizsgál egy további, az 1999-es iránymutatásokban található központi kritériumot, mégpedig azt, hogy a támogatásnak a szükséges minimumra kell korlátozódnia.

(143)

Az 1999-es iránymutatások 40. pontja szerint a támogatás összegét és intenzitását a minimumra kell korlátozni, amely lehetővé tenné a szerkezetátalakítás megvalósítását tekintettel a kedvezményezett létező pénzügyi forrásaira. A kedvezményezettnek saját forrásaiból jelentősen hozzá kellene járulnia a szerkezetátalakításhoz.

(144)

A szerkezetátalakítás költségei elérték a 644 591 440 SKK-t (16,96 millió euro), ami a csődegyezséggel restrukturalizált tartozás teljes összege. A kedvezményezett ebből 35 %-ot fizetett ki, vagyis 225 607 028 SKK-t (5,93 millió euro).

(145)

A szlovák hatóságok nem közöltek további magyarázatokat a Bizottság által ezzel kapcsolatban kifejezett kételyekre vonatkozóan. A kedvezményezett megmagyarázta, hogyan finanszírozta a csődegyezség után megmaradt tartozás kifizetését (lásd a (30) bekezdést). A kedvezményezett szerint saját hozzájárulása [kevesebb, mint 300] millió SKK ([kevesebb, mint 7,9] millió euro) volt.

(146)

A Bizottság először is megjegyzi, hogy a kedvezményezett rendelkezésére álló források összege nagyobb volt, mint a csődegyezség után fennmaradt tartozás összege. Ez azt jelenti, hogy a támogatás nem korlátozódott a szükséges minimumra.

(147)

Ami azonban fontosabb, a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy az Old Herold társaság által nyújtott hitel nem teljesíti a kedvezményezett saját hozzájárulásának kritériumát az 1999-es iránymutatások értelmében. A kötelezettségek a vállalati tevékenység finanszírozásának tartós forrását képezik. Ezek rövid lejáratú hitelek, amelyeket azonban vissza kell fizetni. A társaságnak csak akkor áll rendelkezésére elegendő forrás a szerkezetátalakításra, ha a szállítók kötelezik magukat, hogy hosszabb lejáratú fizetési feltételeket biztosítanak, mint ahogy az a gyakorlatban szokás. Ez a halasztás annak a jele, hogy a piac hisz az életképesség visszatérésének megvalósíthatóságában.

(148)

A kedvezményezett semmilyen módon nem bizonyította, hogy az Old Herold társaság fizetési halasztása jelentősen meghaladta volna a kedvezményezett és szállítói közti mindennapos kereskedelmi gyakorlatot. A 40 napos fizetési határidőt megszokott gyakorlatnak lehet tekinteni, főleg arra a tényre tekintettel, hogy a kedvezményezettnek ezért már nem voltak pénzügyi nehézségei. A csődegyezség fő célja éppen az volt, hogy a kedvezményezettet kisegítsék a pénzügyi nehézségekből.

(149)

A Bizottság ezért arra a következtetésre jutott, hogy ezt a hosszabb fizetési határidőt nem lehet a szerkezetátalakításra szánt külső forrásból származó hozzájárulásnak tekinteni.

(150)

E haladék nélkül a kedvezményezett saját hozzájárulása az 1999-es iránymutatások értelmében [kevesebb, mint 170] millió SKK ([kevesebb, mint 4,5] millió euro), tehát a szerkezetátalakítási költségek [kevesebb, mint 27] %-t teszi ki.

(151)

Az 1999-es iránymutatások nem tartalmaztak határértékeket arra nézve, mikor tekinthető a kedvezményezett saját hozzájárulása jelentősnek.

(152)

Figyelembe véve a Bizottság gyakorlatát az 1999-es iránymutatások érvényesítésében, valamint a Bizottság elképzeléseinek alakulását ezzel a kritériummal összefüggésben, amely határértékek bevezetését eredményezte az új iránymutatásokban (38), a Bizottság a kedvezményezett [kevesebb, mint 27] % hozzájárulását viszonylag alacsonynak tartja. Az ilyen hozzájárulás az 1999-es iránymutatások szerint akkor lenne elfogadható, ha a támogatás jóváhagyásának minden egyéb feltétele teljesült volna. A Bizottság ekkor mérlegelné például azt, hogy a kedvezményezett a támogatott területen működik-e, milyen mértékig tükrözik a finanszírozás forrásai a piac bizalmát magán a kedvezményezetten és annak részvényesein kívül a társaság hosszú távú életképességében, illetve az adott eset egyéb sajátosságait is mérlegelné.

(153)

Tekintettel a fentiekre a Bizottság ebben az esetben nem érthet egyet azzal, hogy a kedvezményezett hozzájárulása jelentős volt. A Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy fennmaradtak a kétségei az iránt, vajon a kedvezményezett saját hozzájárulása jelentős volt-e, és a segítség az elkerülhetetlen minimumra korlátozódik-e.

(154)

A Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a támogatás nem összeegyeztethető a közös piaccal, sem mint megmentési támogatás, sem mint szerkezetátalakítási támogatás. Ezen kívül erre az esetre nem érvényes egyetlen, az EK-Szerződésben feltüntetett kivétel sem.

(155)

A Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a Szlovák Köztársaság jogellenesen engedélyezte az adótartozás leírását a Frucona Košice, a.s. vállalat javára, és megsértette az EK-Szerződés 88. cikkének (3) bekezdését. Ez a támogatás az EK-Szerződésben megállapított egyetlen kivétel alapján sem összeegyeztethető a közös piaccal.

(156)

Annak ellenére, hogy a leírás megvalósítását az adóhivatal leállította a jelen eljárás Bizottság előtti befejezéséig, Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy az előny a kedvezményezett számára abban a pillanatban keletkezett, amikor az adóhivatal elhatározta, hogy feladja követelései egy részét, és ezzel a kedvezményezettnek támogatást nyújt. Ezzel a hitelezőkkel történt megállapodás hatályba lépett 2004. július 23-án. A kedvezményezett előnye a versenytársakkal szemben az volt, hogy az adóhivatal nem hajtotta be tőle adóköveteléseit.

(157)

Abból a célból, hogy ismét előálljon az ex ante állapot, az állami támogatást vissza kell fizettetni,

30.4.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 112/32

(1)

A Szerződés 88. cikkének (3) bekezdése és a hajógyártáshoz nyújtott támogatásokról szóló keretszabály (1) (a továbbiakban: keretszabály) szerint Németország 2005. október 19-i levelében (a Bizottság aznapi érkeztetése) közölte a Bizottsággal azon szándékát, hogy a Detlef Hegemann Rolandwerft GmbH & Co. KG (a továbbiakban: Rolandwerft) vállalat részére regionális támogatásokat kíván nyújtani. 2005. november 16-i levelében a Bizottság további tájékoztatásokat kért, melyeket Németország 2005. december 23-i levelében (aznapi érkeztetés) adott meg. 2006. január 18-i levelében (aznapi érkeztetés) Németország a bejelentett támogatáson változtatásokat hajtott végre.

(2)

A Bizottság 2006. február 22-i levelében tájékoztatta Németországot határozatáról, hogy e támogatások miatt megindítja a Szerződés 88. cikkének (2) bekezdése szerinti eljárást. A Bizottság eljárás megindításáról szóló határozatát az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában tették közzé. A Bizottság felkérte Németországot és a többi érintettet, hogy tegyék meg észrevételeiket. A Hajóépítési és Tengerészeti Technikai Szövetség 2006. június 28-i levelében (aznapi érkeztetés) foglalt állást. A kedvezményezett 2006. június 30-i levelében nyilatkozott (2006. július 7-i érkeztetés).

(3)

A véleményeket a 2006. július 17-i levélben továbbították Németországnak. Németország válasza a Bizottsághoz 2006. augusztus 11-i levelében érkezett meg (aznapi érkeztetés).

(4)

Németország a hivatalos vizsgálati eljárás megindításával kapcsolatosan adott válaszát 2006. április 6-i levelében (aznapi érkeztetés) küldte meg. Ezt mellékletek követték, melyeket a 2006. április 11-i levéllel (2006. április 12-i érkeztetés) küldött meg. A Bizottság 2006. augusztus 17-én további tájékoztatásokat kért, melyeket Németország 2006. szeptember 14-i levelében (2006. szeptember 15-i érkeztetéssel) adott meg. Németország 2006. november 20-i levelével (aznapi érkeztetés) további információkat küldött a Bizottságnak. 2006. november 22-én találkozóra került sor Németország és a hajógyár képviselőivel. Ez után a találkozó után Németország 2006. november 24-i levelével (aznapi érkeztetés) további információkat küldött a Bizottságnak.

(5)

A támogatás kedvezményezettje a Rolandwerft, melynek székhelye az alsó-szászországi Berneben Wesermarsch közigazgatási körzetben (Németország), egy a Szerződés 87. cikke (3) bekezdésének c) pontja értelmében támogatott térségben található. A hajógyár a Weser folyó mentén található, mely az Északi-tengerbe torkollik. A Rolandwerft a Hegemann-csoporthoz tartozó nagyvállalkozás, mely a mikrovállalkozások valamint a kis- és középvállalkozások meghatározásáról szóló bizottsági ajánlás (2) szerint nem minősül kis- vagy középvállalkozásnak.

(6)

A Rolandwerft tengerjáró hajókat gyárt. A fő üzletág feeder-hajók, a konténerszállító hajók legkisebb hajóosztályának gyártására összpontosul. Ezenkívül a hajógyár olyan speciális hajókat épít, mint a RoRo/LoLo-hajók és autószállító hajók. 1999-ben a Rolandwerft reagált a megváltozott piaci keresletre és nagyobb, maximum […] (3) hosszú, […] t tömegű és 850 TEU rakodási kapacitású hajókat kezdett gyártani. Ahhoz, hogy ezeket a nagyobb hajókat gyártani tudja, a hajógyár átalakításához egy beruházási programot kellett végrehajtania, melynek többek között a hajólift bővítése is tárgyát képezte. A felszerelő rakpart meghosszabbítását szintén tervezték, ezt azonban gazdasági okokból el kellett halasztani. A Rolandwerft üzletágaihoz a hajójavítás is hozzátartozik. Javítási munkákat szárazföldön is, és vízen is végeznek.

(7)

A hajókat először a 3. csarnokban blokkokba és a külső építési területen nagyobb modulokba szerelik elő. Az előgyártott hajórészeket a külső építési területen keresztül és az 1. hajógyártó csarnokba tolják, ahol azokat új építésű hajókká szerelik össze. Az elkészült új hajókat a hajólifthez tolják, és ott vízre bocsátják. A további felszerelés egy felszerelő rakparton történik, mely legfeljebb 140 m hosszú hajókhoz került kialakításra. A felszerelési elemek emelése egy 50 tonnás rakparti daruval és egy 8 tonnás épületdaruval történik, melyek mindegyike a rakparti daruvágányon közlekedik.

(8)

A 90-es évek kezdetétől a Rolandwerft egyidejűleg két hajó felszerelését végzi (kivéve azokat az időket, mikor alacsony volt a kereslet). Az eredeti rakparton ezt a két (akkor még rövidebb) hajót közvetlenül a rakparton lehetett kikötni. Amikor a Rolandwerft 1999-ben nagyobb hajók építésébe kezdett, a rakpart rövid lett. Pénzügyi okokból a Rolandwerft nem hosszabbította meg azonnal a rakpartot, hanem a második hajót átmeneti megoldásként a közvetlenül a rakpart mentén fekvő hajóval párhuzamosan kötötte ki („párhuzamos hajóhorgonyzóhely”). Minden hajóhoz, melynek felszerelését a párhuzamos hajóhorgonyzóhelyen végezték, a Rolandwerftnek mindenkor mintegy […] alkalommal […] időtartamra egy további autódarut és […] mindenkor […] időre egy kisebb úszódarut kellett bérelnie.

(9)

A párhuzamos hajóhorgonyzóhelyen folyó hajófelszerelés és –javítás azonban körülményesnek, költségesnek és rossz hatásfokúnak bizonyult. Ezenkívül nagyobb volt a balesetveszély.

(10)

A támogatás célja beruházások támogatása a hajógyári létesítmény öt különböző területére, mégpedig az 1. és 3. csarnokba, az 1. rakparti létesítménybe, automata hegesztőgépekbe és egy további rakpart építésébe. A legtöbb beruházás már megtörtént. A támogatást a beruházás megkezdése előtt kérvényezték.

(11)

Németország adatai szerint a beruházások a Rolandwerft területén 35 munkahely létesítéséhez vezetnek. A gyártási munkák egy részét azelőtt egy […]-i acélműnek adták ki, mely hajóorr-blokkokat gyártott a Rolandwerft számára. A beruházások lehetővé teszik a Rolandwerft számára, hogy a hajóorr-blokkok gyártását újra beillessze saját gyártási folyamatába.

(12)

Az 1. csarnokban végzendő beruházások révén ezt 55 m-rel kell meghosszabbítani. A Bizottságnak nyújtott tájékoztatás szerint jelenleg a hajóépítési munkák nagy részét a szabadban kell végezni. A beruházási terv megvalósítása után majdnem az összes munka a csarnokban történhet.

(13)

A 3. csarnokban a blokkok összeépítéséhez szükséges berendezések találhatók. A csarnokkapu eredetileg csak 17,4 m széles volt, míg a Rolandwerft által épített hajók általában 22,2 m szélesek voltak. Következésképp a blokkokat nem lehetett a szereléshez szükséges irányban elkészíteni, hanem azokat a csarnokban keresztbe kellett felépíteni, hogy később a kapun keresztül ki lehessen vinni. Ezután a blokkokat autódaruk segítségével 90o-kal el kellett forgatni, hogy a szomszédos blokkhoz hozzá lehessen kapcsolni őket. Ez az eljárás időigényes és költséges volt. A szűk csarnokkapu miatt a blokkok mélysége is korlátozott volt, így a Rolandwerft arra kényszerült, hogy nagyobb számú blokkot gyártson, mint amennyire valójában szükség volt. Ahhoz, hogy ezt orvosolni lehessen, a csarnokkaput ki kellett szélesíteni. A tervnek ezt a részét 2004-ben valósították meg.

(14)

A beruházási terv másik része, melyet 2004-ben valósítottak mag, a csarnok északnyugati irányba történő meghosszabbítására irányult. A csarnoknak ebben a részében történik a blokkok modulokká való összehegesztése. A meghosszabbítás révén a hegesztési munkák most a csarnokban, azaz időjárástól függetlenül végezhetők. A daruvágányokat a blokképítő csarnok új részéig meghosszabbították.

(15)

Az egyes blokkokat tőkecönk-tartókon építik, melyekkel a blokkok szállíthatók is. Mivel a Rolandwerft az 1999. évi beruházások óta nagyobb hajókat gyárt, a régi tőkecönk-tartórendszer Németország állítása szerint már nem felelt meg a követelményeknek. Ezenkívül a blokkokat az összehegesztés előtt gondosan be kell igazítani. A beruházás előtt ehhez autódarut használtak, mely időigényes és költséges volt. Ezért a hajógyár 2004-ben modern hidraulikus tőkecönk-tartókba ruházott be, melyekkel a blokkok beigazítása jelentős mértékben leegyszerűsödött.

(16)

Egy további beruházási terv, amit 2005. augusztusában kezdtek el, a 3. csarnok délkeleti irányba történő meghosszabbítására vonatkozik, és szintén azt a célt szolgálja, hogy a munkákat ne kelljen többé a szabadban végezni.

(17)

A beruházási terv az eredeti rakparton lévő daruvágány 96 m-rel való meghosszabbítására is kiterjed. Ez a rakpart 200 m hosszú. A meghosszabbítás előtt a hajóknak csak mindegy felét lehetett a daruval felszerelni. A másik feléhez a Rolandwerftnek […] autódarukat kellett használnia. A daruvágányt úgy hosszabbították meg, hogy a hajókat teljes hosszuk mentén a daruval lehessen kiszolgálni. Ezt a beruházást szintén 2004-ben valósították meg.

(18)

2004-ben modern automata hegesztőgépekbe is beruháztak, melyekkel az előforduló hegesztési munkákat automatizáltan és gyorsan lehetett elvégezni.

(19)

A 2005. és 2006. évi beruházási program egy további felszerelő rakpart építését foglalja magába; ehhez az eredeti rakpartot kb. 180 m-rel kell meghosszabbítani. A felszerelő rakpart építéséhez többek között a következő intézkedésekre van szükség: a folyóoldalon a fenék kikotrása, a szárazföldi oldalon a terep feltöltése és a közút- és úthálózathoz való csatlakozás. Ezenkívül a daruvágányt további 150 m-rel meg kell hosszabbítani, egy további 35 tonnás darut kell vásárolni és felállítani, és biztosítani kell a közműellátást. Az ezzel kapcsolatos munkák 2005. augusztusában kezdődtek.

(20)

Ehhez a beruházási tervhez az 1999-től nagyobb hajók építéséről szóló döntés szolgált alapul. Akkor a hajógyár berendezéseinek átalakításaként már beruházott a hajólift utólagos felszerelésébe. A kedvezményezett állítása szerint a rakpartba történő beruházásokat két okból halasztották el: Először is a meglévő pénzeszközökre sürgősebben volt szükség a szintén a Hegemann-csoporthoz tartozó Peene-Werft számára, melyen akkoriban átfogó szerkezeti átalakítást hajtottak végre. Egy piaci visszaesés miatt, mely pár évig eltartott, nem álltak további pénzeszközök rendelkezésre, hogy a Rolandwerftre vonatkozó beruházási intézkedéseket befejezzék. Másodszor ezeket a beruházásokat leginkább azért lehetett félretenni, mert az egymás mellett lévő hajók felszerelése és javítása műszakilag éppenséggel lehetséges volt (jóllehet kevésbé gazdaságos).

(21)

A beruházási terv további előnye, hogy az új rakpart a jövőben a hajógyár számára lehetővé teszi, hogy tengerjáró hajók építésére és javítására kiírt pályázatokon vegyen részt. A kockázatok miatt, melyek a két párhuzamosan elhelyezkedő hajón egyidejűleg folyó munkákhoz kapcsolódnak, a Rolandwerftnek eddig nem sikerült a német tengerészet számára hajóépítési és javítási munkákat végezni. A kockázatok miatt a német tengerészet vonakodott attól, hogy a Rolandwerftnek megbízásokat adjon, bár a Rolandwerft azon hajógyárak köréhez tartozik, melyek alapvetően pályázhattak ilyen megbízásokra.

(22)

A terv költségei összesen 13 millió EUR-t tesznek ki. Ezek a költségek a következőképp bonthatók fel – táblázat:

(23)

Németország a Rolandwerft számára 1,56 millió EUR állami támogatást szándékozik nyújtani. A támogatható költségek megfelelnek a terv 13 millió EUR összegű teljes költségének; a támogatásintenzitás ennek megfelelően 12 %. A támogatást egy jóváhagyott regionális támogatási program alapján nyújtják (4). A támogatást a beruházási terv megkezdése előtt igényelték.

(24)

A támogatást Alsó-Szászország tartomány az Nbank Hannoveren keresztül nyújtja.

(25)

A formális vizsgálati eljárást a Bizottság azért indította el, mert kétségei voltak a támogatás keretszabállyal való összeegyeztethetőségével kapcsolatban. A Bizottság kétségbe vonta, hogy az új felszerelő rakpartba történő beruházások meglévő létesítményekbe történő beruházásoknak tekinthetők-e.

(26)

A Bizottságnak ezenkívül aggályai voltak, hogy a Rolandwerft beruházásai a hajógyár gyártási kapacitásának növekedéséhez vezethetnek, mely a keretszabállyal és a Közös Piaccal összeegyeztethetetlen lenne.

(27)

A Bizottság a kedvezményezett Rolandwerft valamint a Hajóépítési és Tengerészeti Technikai Szövetség véleményét kapta meg.

(28)

A kedvezményezett állítása szerint a hajógyár hajóépítési kapacitása a beruházási terv révén nem nő. A kedvezményezett utal rá, hogy minden termelékenységnövekedés az adott meglévő létesítmények kapacitásnövekedésével is jár. Ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy a hajógyár kapacitása összességében is növekszik. A Rolandwerft esetében a beruházások ugyan termelékenységnövekedéshez vezetnek, ezek azonban a hajógyár egészének kapacitásnövekedését nem vonják maguk után. Ehelyett a termelékenységnövekedést egy nagyobb, vállalaton belüli gyártótevékenység nyeli el, amelyet korábban kihelyeztek. A CGT-ben (compensated gross tonnes) megadott termelési volumen ezért nem fok növekedni.

(29)

A kedvezményezett egy áttekintést terjeszt elő az utóbbi években gyártott hajókról valamint a hajógyár rendelési könyveiről. 2004-ben a Rolandwerft […] hajót gyártott, mely mintegy […] CGT-nek felel meg. 2006-ra […] CGT kapacitással […] hajó építését tervezik. 2007-re és 2008-ra […] CGT éves termelési volument céloznak meg.

(30)

A kedvezményezett azt nyilatkozza, hogy a hajógyár a múltban harmadik vállalkozásoktól alkalmanként blokkokat vagy egész hajótesteket vásárolt. A Rolandwerft termelési volumene azonban a hajótestek és blokkok beszállítóktól való vásárlása révén még nem növekedhet, mivel a hajófelszerelés mindig egy bizonyos időt vesz igénybe és a meglévő létesítmények egy nagyobb hajómennyiség hatékony felszerelését nem teszik lehetővé. Így a meglévő hajóépítő csarnokokban például mindenkor csak egy hajó építése lehetséges. Az 1. hajóépítő csarnokban a hajók összeállításához hajónként körülbelül […] hétre van szükség.

(31)

A kedvezményezett tájékoztatást nyújtott a hajógyár gyártási folyamatáról. Eszerint a hajógyár már most teljes kihasználtsággal működik és a beruházási terv megvalósítása után nincs lehetőség több hajó gyártására. A hajógyári létesítmény összkapacitása körülbelül […] – […] CGT-re korlátozott, melyet a munkák egy részének alvállalkozásba való kiadásával már a beruházási terv megvalósítása előtt el lehetett érni.

(32)

A kedvezményezett kifejti, hogy a hajógyár a beruházási terv révén részt tud venni tengerjáró hajók építési, javítási és átalakítási munkáira kiírt pályázatokon. Eddig a hajógyár számára nem állt fenn ez a lehetőség, mert a munkákat párhuzamos hajóhorgonyzóhelyen kellett végeznie. A CGT-ben kifejezett termelési volumen következésképpen a mostani szinthez képest vissza fog esni, mert a tengerjáró hajókat nem lehet kereskedelmi hajóknak tekinteni. Végezetül a kedvezményezett előadja, hogy, akkor is, ha a Bizottság nem osztja Németország azon véleményét, hogy a keretszabály nem tilt meg beruházási támogatásokat olyan tervekhez, melyek termelésnövekedéssel járnak, ez a Rolandwerftnek nyújtott támogatás Közös Piaccal való összeegyeztethetőségének értékeléséhez nem lényeges, mivel itt nincs szó kapacitásnövekedésről.

(33)

A kedvezményezett kijelenti továbbá, hogy a beruházások kizárólag meglévő létesítményeket érintettek. Különösen a rakpart meghosszabbítását célzó beruházások esetében, hogy mindkét hajót közvetlenül a rakparti létesítményről lehessen felszerelni, nincs szó új létesítmény építéséről. A hajógyár a hajófelszereléshez már most is rendelkezik két egymással párhuzamosan elhelyezett hajóhorgonyzóhellyel. A kedvezményezett hangsúlyozza, hogy a párhuzamos hajóhorgonyzóhely nagyobb kockázatott jelent és a tengerészet ezért vonakodik a Rolandwerftnek megbízásokat adni. A tervezett beruházás a meglévő rakpart átépítésében áll, hogy annak termelékenységét növelni lehessen. A kedvezményezett információkat terjeszt elő arról, hogy évente hány hétig használta a párhuzamos hajóhorgonyzóhelyet és hogyan kell azt a jövőben használnia.

(34)

A kedvezményezett előadja továbbá, hogy a daruvágány meghosszabbítása és egy daru felállítása a rakparthosszabbítással összefüggésben arra szolgál, hogy a hajófelszereléshez a párhuzamos hajóhorgonyzóhelyen jelenleg használt autó- és úszódaruk rossz hatásfokú, költséges használatát meg lehessen szűntetni. A második hajó közvetlenül a rakpartról való felszerelése, mely a beruházási terv révén lehetségessé válik, magasabb költséghatékonysághoz és termelékenységhez vezet.

(35)

A német Hajóépítési és Tengerészeti Technikai Szövetség (a továbbiakban: Szövetség) azon a véleményen van, hogy a Bizottság kételyei egy lehetséges kapacitásnövekedésre vonatkozóan a keretszabályból nem vezethetők le. A kételyeket a jelenlegi piaci helyzet sem indokolja, s különösen a tervezett támogatás nem vezet a verseny torzulásához.

(36)

A Szövetség kifejti, hogy a Közösség politikájának orientációja a hajógyártáshoz nyújtott állami támogatások területén az elmúlt évek során megváltozott. A keretszabály nem tartalmaz olyan kikötéseket, melyek a beruházási támogatások nyújtását a kapacitásnövekedéshez tiltják. A Szövetség abból indul ki, hogy az ilyesfajta kikötések már nem tekinthetők célszerűnek. A Szövetség rámutat továbbá arra, hogy az egykor a keretszabályban álló ágazatspecifikus szabályozásokat amennyire lehetett feladták. A kapacitás kérdése csupán a bezárási támogatásokkal összefüggésben kerül említésre. A támogatások egyéb fajtái, mint szerkezetátalakítási támogatások az állami támogatásokra vonatkozó általános előírások alá esnek.

(37)

A Szövetség előadja továbbá, hogy az előírások szoros értelmezése ellentétben áll a LeaderSHIP 2015 kezdeményezéssel, mely a lisszaboni stratégia megvalósításának részét képezi. Az európai gazdaság versenyképessége és termelékenysége a kutatásra, fejlesztésre és innovációra fordított befektetések révén kell, hogy növekedjen, mely modern termelőberendezésekbe eszközölt beruházásokat tesz szükségessé. Ha az állami beruházási támogatások nem járhatnának együtt kapacitásbővítésekkel, akkor ez ellentétben áll a LeaderSHIP 2015 kezdeményezés céljával, különösen azzal a céllal, hogy bizonyos piaci szegmensekben a pozíció megszilárduljon és erősödjön. E piaci szegmensek egyike a kis és középméretű konténerhajók piaca, melyen Európa Koreával és Kínával szemben továbbra is kitűnő pozícióval rendelkezik.

(38)

A Szövetség azon a véleményen van, hogy a tervezett beruházások a versenyt nem torzítják. Jelenleg nincs kapacitásfelesleg, mert a hajógyártás világpiaca fellendülést él át. A kereslet tartósan kedvező, amiben 2008/2009. években enyhe visszaesés várható. Egy folyamatosan növekvő világkereskedelem révén a tengeri forgalom is növekszik. Ez különösen az ipari javak konténerhajókkal való szállítására jellemző. Az 5 000-8 000 TEU forgalmú nagyobb hajók iránti kereslet, melyek kisebb kikötőkbe nem tudnak befutni, növekszik. Ez a konténerek további elosztásához a kisebb feeder-hajók iránti nagyobb kereslethez vezet. A Rolandwerft legfeljebb 900 TEU forgalmú hajókat tud gyártani.

(39)

A Szövetség állítása szerint a feeder-hajók fontos szegmenset képeznek a német hajógyárak üzletágában. A fő versenytársak mégis kínai hajógyárak, melyek a világszerte adott rendelések 42,5 %-ával egyértelműen piacvezetők. Németország a rendelések 26,8 %-ával a második helyen áll.

(40)

A legfeljebb 900 TEU forgalmú hajók szegmensében a Szövetség állításai szerint csak nagyon kevés európai versenytárs van, melyek főként németországi és hollandiai illetőségűek. A Szövetség ebben a szegmensben nagy növekedési potenciált lát. Mivel a kínai hajógyárak hajóikat alacsony áron kínálják, a német és európai hajógyárak csak akkor tudják megtartani piaci pozíciójukat, ha magas minőséget garantálnak, és termelékenységüket folyamatosan növelik.

(41)

A Szövetség kiemeli továbbá, hogy Kína és Vietnám hajógyártási kapacitását és ezzel piaci részesedéseit tovább fogja bővíteni. Ez azt mutatja, hogy a hajógyártásban a verseny nem annyira Európában, hanem sokkal inkább globális szinten van jelen.

(42)

A formális vizsgálati eljárás megindításával kapcsolatos véleményében Németország arra utal, hogy a keretszabály 26. pontja nem tartalmaz rendelkezéseket a kapacitásra vonatkozóan. Így a 26. pontban különösen nincsenek olyan szabályozások, melyek beruházási támogatásokat olyan tervekre, melyek egy termelékenységnövekedéshez kapcsolódóan kapacitásbővüléshez vezetnek, nem megengedhetőnek nyilvánítanak. Németország kiemeli továbbá, hogy a hajógyártó ipar termelékenységének növelése az ebben a gazdasági ágazatban megfogalmazott közösségi politika egyik fő célja. A LeaderSHIP 2015 kezdeményezés az európai hajógyárak versenyhelyzetének javítását valamint azon hátrányok lecsökkentését célozza, melyek az európai hajógyártó ipar számára a hajógyártás ázsiai szubvencionálásával keletkeztek. Ezt a célt Németország véleménye szerint csak a termelékenység növelésével lehet elérni.

(43)

Németország továbbá azt a véleményt képviseli, hogy a keretszabály 3. pontjából nem lehet levezetni, hogy egy beruházási terv kapacitásokra gyakorolt hatásait a Közös Piaccal való összeegyeztethetőség értékelésénél figyelembe kell venni. Ezenkívül a hajógyártási ágazatot már nem a keretszabály 3. pontjában említett ismérvek határozzák meg, hanem az jelenleg mindenekelőtt jó rendelésállománnyal, magas árakkal és a kapacitás szűk keresztmetszetével tűnik ki.

(44)

Németország ezenfelül hangsúlyozza, hogy az európai hajógyártó ipar piaci részesedése az utóbbi évtizedekben visszaesett és Japán, Korea és Kína részesedésüket állami szubvenciók segítségével növelték. Ezt a szubvencionálást a keretszabály 3. c) pontja a figyelembe veendő tényezők egyikeként említi. Az európai hajógyáraknak ezért minden erőfeszítésükkel termelékenységük növelésén kell lenniük.

(45)

Németország véleménye szerint minden termelékenységnövekedés automatikusan a létesítmény nagyobb termelési eredményéhez vezet. Egy a keretszabály szerinti termelékenységnövekedés ezért nem jelentheti azt, hogy ugyanaz a mennyiség kevesebb inputtal, azaz kevesebb ráfordítással kerül megtermelésre. Németország ezután a regionális támogatások céljára utal, amelyeknek hozzá kell járulni a regionális fejlesztéshez és a munkahelyteremtéséhez. Egy termelékenységnövekedésből ebben az értelemben nem szabad, hogy a munkahelyek csökkenése következzen.

(46)

Németország a piaci helyzetre vonatkozóan kifejti, hogy a teherforgalom növekszik és a konténerhajók szegmensében a nagyobb hajók felé tartó trend figyelhető meg. Már most is vannak 5 000 TEU rakodási kapacitású hajók és az újabb előrejelzések már 8 000 TEU rakodási kapacitású hajókról szólnak. Mivel az ilyen nagyobb hajók csak nagyon kevés kikötőbe tudnak befutni, a rakomány további elosztásához mégis van szükség kisebb hajókra. Ezért a Rolandwerft által is gyártott 850 TEU forgalmú feeder-hajók iránti kereslet nem fog csökkeni.

(47)

Németország ezenkívül részletesebben magyarázza a beruházási terveket, és a hajógyár intézkedéseinek és helyzetének szemléltetéséhez képeket mellékel.

(48)

Az 1. csarnok meghosszabbítása lehetővé fogja tenni a hajógyár számára, hogy egy hajót teljes egészében a hajógyártó csarnokban készítsen el, mely jelenleg nem lehetséges. A meglévő gyártóterületek befedésével a munkák produktívabbá és hatékonyabbá válnak.

(49)

Németország továbbá úgy nyilatkozik, hogy egy az 1. rakpartnál lévő hajó jelenleg csak a rakpart két-harmadát foglalja el. A nem használt rakpart déli részét fogják meghosszabbítani. Ez a keretszabály értelmében nem vezet „új létesítmény” építéséhez. Mihelyt a rakpart meghosszabbításra kerül, azt egy daruval fogják felszerelni, mely a jelenleg használt autódarut helyettesíti.

(50)

Németország utal rá, hogy a párhuzamos hajóhorgonyzóhelyet 2003-tól 2005-ig évente […] (szállításokat is beleértve) használták. Németország még egyszer hangsúlyozza, hogy a párhuzamos hajóhorgonyzóhelyet fogják áthelyezni az új rakparthoz. Az új rakpartot az év folyamán körülbelül éppen olyan hosszú ideig fogják használni, mint az utóbbi években a párhuzamos hajóhorgonyzóhelyet. Németország továbbá úgy nyilatkozik, hogy egy hajó felszerelése a második horgonyzóhelyen magasabb kozkázatot jelent, mert a szükséges úszódarut a Weser közepén kell elhelyezni. A jövőben eszerint az 1. rakpart második horgonyzóhelyén nem fognak többé hajókat felszerelni.

(51)

A Németország által képviselt felfogás szerint a felszerelő rakpart meghosszabbítását, melynek a rakpartról második hajók felszerelését kell lehetővé tennie, nem lehet új létesítmény építésével egyenlővé tenni. Csupán a meglévő rakpart csekély mértékű meghosszabbításáról van szó. A rakpart már a beruházási terv nélkül is hosszabb, mint egy feeder-hajó, úgyhogy a hajógyár egyébként is tudná két rövidebb hajó egyidejű felszerelését végezni.

(52)

Németország úgy érvel, hogy a Rolandwerft ezért már rendelkezik két felszerelő hellyel, még akkor is, ha a kettő közül az egyik úgyszólván a második „sorban” van. Mivel a második hajó nincs a rakparti daruk hatósugarán belül, autó- ill. úszódarukat kell használni. A rakpart meghosszabbítása után a munka lényegesen hatékonyabbá válik, mert a hajót közvetlenül a rakpartról lehet felszerelni. Németország hangsúlyozza továbbá, hogy a német tengerészet a Rolandwerft által a második sorban végzett felszerelés miatt vonakodik a Rolandwerftnek megbízást adni.

(53)

Németország úgy érvel, hogy a második horgonyzóhely áthelyezése egy meghosszabbított, már meglévő rakpartra nem egy új létesítmény építését, hanem inkább egy a két horgonyzóhely termelékenységnövelése érdekében tett intézkedést jelent, melyek ezáltal már nem párhuzamosan, hanem egymás mögött helyezkednek el. Az új daru, melyet az új rakparton fognak felállítani, helyettesíti a jelenleg használt autó- és úszódarukat.

(54)

Németország hangsúlyozza, hogy az intézkedésre azért van szükség, mert egy hajó felszerelése a második sorban időigényes és nem hatékony. Ezenkívül a terv lehetőséget adna a Rolandwerftnek arra, hogy a német tengerészet hajójavításra és –átalakításra kiírt pályázatain részt vegyen.

(55)

Németország kifejti továbbá, hogy a Rolandwerft eredetileg kisebb feeder-hajókat épített, melyek közül két hajót lehetett egyszerre a rakparton kikötni. A piaci kereslet azonban egyre inkább a szélesebb és hosszabb feeder-hajókra koncentrálódott, úgyhogy e hajók közül kettő a rakparton nem fért már el egyszerre egymás mögött. A hajógyár a hajófelszereléshez és –javításhoz ezért kezdett a közvetlenül a rakparton lévő hajóval párhuzamosan mindenkor egy második hajót kikötni. A rakpart meghosszabbítása ezért csupán a felszerelő létesítmény hosszabb hajókhoz való hozzáigazítása.

(56)

Németország előadja, hogy a Rolandwerft a múltban alkalmanként együttműködött a Peene-Werfttel és e hajógyár által előgyártott hajótesteket szerelt fel. Az utóbbi időben azonban a Rolandwerft már csak olyan hajókat gyártott, melyek teljes egészben a Rolandwerftnél készültek. Németország azt magyarázza, hogy a javítási tevékenységet addig nem lehet kibővíteni, amíg az új építések jelenlegi volumenét megtartják. A javítási munkák egy részét szárazföldön végeznék. Ehhez arra a külső építési területre van szükség, melyet új hajók építéséhez már használnak.

(57)

Németország kifejti továbbá, hogy az új darut nem csak az új rakparton fogják használni, hanem az eredeti rakparton folyó tehermozgatás optimalizálásához is, mivel az az eredeti rakparton növeli a maximális teherbíró-képességet.

(58)

Németország utal rá, hogy a Szövetség támogatja álláspontját. Németország azon a véleményen van, hogy a Szövetség véleményét magas helyérték illeti, mivel az a német tengeri forgalom gazdaságának, a német hajógyárak valamint beszállítóik politikai és gazdasági érdekeit képviseli. Ezenkívül a Szövetség, mint különböző érdekcsoportok képviselője a legújabb piaci információkkal rendelkezik. Ha a Szövetség arra a következtetésre jut, hogy a Rolandwerftnek nyújtani tervezett támogatás a németországi hajógyártó ipar számára nem hátrányos, a Bizottságnak ezt figyelembe kell vennie. Németország kiemeli továbbá, hogy a Bizottság semmilyen negatív, a támogatás ellen irányuló véleményt nem kapott.

(59)

Magára a kedvezményezett véleményére tekintettel Németország hangsúlyozza, hogy a Rolandwerft azt mondja, hogy a beruházási terv nem fog kapacitásbővüléshez vezetni. Németország hangsúlyozza, hogy ezt a kérdést a támogatás összeegyeztethetőségének értékeléséhez nem tartja lényegesnek.

(60)

A Szerződés 87. cikke szerint bármilyen állami vagy állami eszközökből nyújtott támogatás, mely bizonyos vállalatok vagy termelési ágak kedvezményben részesítésével a versenyt torzítják vagy a verseny torzításával fenyegetnek, a Közös Piaccal összeegyeztethetetlenek, amennyiben azok a tagállamok közti kereskedelmet torzítják. Az Európai Bíróság és az Európai Közösségek Elsőfokú Bíróságának állandó bírói gyakorlata szerint a kereskedelem korlátozásának feltétele akkor teljesül, ha a kedvezményben részesített vállalat olyan gazdasági tevékenységet folytat, mely a tagállamok közti kereskedelem tárgyát képezi.

(61)

A hozzájárulást Alsó-Szászország tartomány nyújtja, és ezzel az államnak tulajdonítható. Ez a Rolandwerft számára olyan előnyt teremt, melyet a piacon nem szerezhetett volna meg. A Rolandwerft tengerjáró hajók építésével foglalkozik. Mivel ezekkel kereskednek, az intézkedés a verseny torzításával fenyeget és korlátozza a tagállamok közti kereskedelmet. Következésképpen a hozzájárulás a Szerződés 87. cikke (1) bekezdése értelmében állami támogatást jelent és azt ennek megfelelően kell értékelni.

(62)

A Szerződés 87. cikkének (2) és (3) bekezdése az (1) bekezdésben álló általános támogatási tilalom alóli kivételekről rendelkezik.

(63)

A hajógyártáshoz nyújtott támogatások értékeléséhez a Bizottság a keretszabályt bocsátotta ki. Ez a hajógyártási ipar javára nyújtott támogatásokhoz egyedi szabályozásokat tartalmaz arra vonatkozólag, hogy a hajógyártási ágazat sajátosságai mikor és mennyiben tesznek szükségessé különleges bánásmódot. E keretszabály értelmében a „hajógyártás” kifejezés önjáró tengerjáró kereskedelmi hajók gyártása a Közösség területén. A „hajójavítás” önjáró tengerjáró hajók javítása vagy helyreállítása a Közösség területén. A Rolandwerft üzleti tevékenysége e meghatározások alá esik, úgyhogy a kérdéses támogatást a keretszabály fényében kell értékelni. A Rolandwerft nem épít halászhajókat a Közösség számára. A halászati és akvakultúra-ágazat számára nyújtott állami támogatások felülvizsgálatáról készült iránymutatások (5) szerint hajógyárak számára közösségi halászhajók építésére nem adható támogatás.

(64)

A keretszabály 26. pontjában az áll, hogy „a hajógyártáshoz, hajójavításhoz vagy hajóátalakításhoz nyújtott regionális támogatások... csak akkor minősülnek [minősülhetnek], a Közös Piaccal összeegyeztethetőnek, ha azokat... meglévő hajógyárak továbbfejlesztésébe és korszerűsítésébe történő befektetésekhez nyújtják, melyek nem kapcsolódnak azok pénzügyi szerkezetátalakításához, és céljuk a meglévő létesítmények termelékenységének a javítása”.

(65)

A támogatás intenzitása nem lehet több 12,5 %-nál, ill. nem haladhatja meg a Szerződés 87. cikke (3) bekezdésének c) pontja szerint regionális támogatásokra alkalmazható plafont, ahol az alacsonyabb érték a mérvadó. Jelen esetben a 12,5 %-os plafont kell alkalmazni. Ezenkívül a támogatást a regionális célú állami támogatásokra vonatkozó iránymutatásokban (6) álló meghatározás szerinti támogatható költségekre kell korlátozni.

(66)

Ezek a beruházási intézkedések a Rolandwerft gyártási folyamatának ésszerűsítését szolgálják létesítmények kiegészítése és a korábban a szabadban lévő munkaterület lefedése révén. Ezek az intézkedések ezért egy meglévő hajógyár korszerűsítésébe és továbbfejlesztésébe történő beruházásoknak tekinthetők.

(67)

A terv egy része az 1. csarnok meghosszabbítására, valamint a 3. csarnok északnyugati és délkeleti irányba történő meghosszabbítására vonatkozik. A Bizottság azon a véleményen van, hogy a hajócsarnokoknak ezek a meghosszabbításai meglévő létesítményeket érintenek. A terv nem vezet de facto egy további hajócsarnok építéséhez. A meghosszabbítás célja csupán az, hogy azokat a hajóépítési tevékenységeket, melyek eddig a szabadban folytak, most már a csarnokban lehessen végezni.

(68)

A 3. csarnokba történő, a daruvágány meghosszabbítását és a csarnokkapu kiszélesítését célzó többi beruházás valamint a tőkecönk-tartók korszerűsítése szintén meglévő létesítményekbe történő beruházásoknak minősülnek. A Bizottságnak továbbá az a véleménye, hogy az 1. rakparton lévő daruvágány meghosszabbítása és a modern automata hegesztőképekbe történő beruházások esetén szintén meglévő létesítményekbe történő beruházásokról van szó. Ezt az álláspontot képviselte a Bizottság már a formális vizsgálati eljárás megindításáról szóló határozatában is.

(69)

A Bizottság abból indul ki, hogy a beruházások arra irányulnak, hogy meglévő létesítmények termelékenységét növeljék. A csarnokok meghosszabbítása termelékenységnövekedéshez fog vezetni, mivel a munkákat most már időjárástól függetlenül lehet végezni. A 3. csarnok kapujának kiszélesítése érezhető költségcsökkentéshez fog vezetni, mert a blokkokat nem kell többé elforgatni és mélyebb blokkokat lehet készíteni. Ugyanez érvényes a 3. csarnokban és az 1. rakparton a daruvágány meghosszabbítására, mellyel autódaruk […] használatát lehet megtakarítani, hidraulikus tőkecönk-tartók beszerzésére, mellyel az egyes blokkok autódaruk segítségével történő manuális beállítása feleslegessé válik, és automata hegesztőgépek vásárlására, melynek révén a kézi hegesztéssel járó idő- és költségráfordítás csökkenthető.

(70)

Míg a beruházási tervek a termelékenységre egyértelmű hatást fognak kifejteni, a kapacitásra gyakorolt hatások ellenben csekély mértékűek, mert nem jönnek létre új létesítmények és mert minden egyes kapacitásbővülés csupán következménye lenne a mindenkori meglévő létesítményeknél bekövetkező termelékenységnövekedésnek. A kedvezményezett arra is utalt, hogy a termelékenységnövekedés nem vonja maga után a hajógyár CGT-ben kifejezett kapacitásnövekedését, mert a termelékenységnövekedést a létesítményeknél egy megnövekedett saját gyártás nyeli el, az addig kihelyezett munkák bevonásának következtében. A Bizottság ezért azon a véleményen van, hogy nincs szó aránytalan kapacitásbővülésről.

(71)

A Bizottság ezért arra a következtetésre jut, hogy a 22 pont táblázatának 1-6 sz. intézkedései egy meglévő hajógyár továbbfejlesztésébe és korszerűsítésébe történő, meglévő létesítmények termelékenységének növelését célzó befektetésnek tekinthetők. Az ehhez kapcsolódó 8 360 000 EUR összegű költségek eszerint támogatható költségeknek minősülnek.

(72)

A 22 pont alatti táblázat 7. és 8. intézkedése egy további rakpart építésére és egy új daru vásárlására vonatkozik. A Bizottságnak az a véleménye, hogy ezek a beruházások két okból kifolyólag minősülnek továbbfejlesztési és korszerűsítései intézkedésnek. Először is, a Rolandwerft már a beruházási terv előtt két hajót szokott egyidejűleg felszerelni és javítani, mivel egy hajót a közvetlenül a rakparton lévő hajóval párhuzamosan kötött ki. Ez az eljárásmód rossz hatásfokú és költséges volt. A beruházások révén a Rolandwerftnél két hajót lehet közvetlenül a rakparthoz kötni és a két hajó felszerelése jobb feltételek közt történhet. Másodszor, ezeknél a beruházásoknál egy intézkedéssor utolsó intézkedéseiről van szó, melyekbe 1999-ben azért kezdtek bele, hogy a hajógyárat nagyobb hajók gyártására lehessen átállítani. A hajógyár azért állította át gyártását, mert a kereslet a lényegesen kisebb feeder-hajókról a Rolandwerft által ma gyártott feeder-hajókra helyeződött át. A Bizottságnak az a véleménye, hogy a gyártás piaci kereslethez történő hozzáigazítása korszerűsítésnek tekinthető.

(73)

A beruházásoknak az is a célja, hogy a meglévő létesítmények termelékenysége növekedjen. Az eredeti rakparton folyó hajófelszerelés gazdaságosabbá válik, mert a hajóknak nem kell többé egymás mellett lenniük és a parton lévő hajót nem kell többé keresztezni. Bár abból lehet kiindulni, hogy az új rakpart esetében nem csupán egy azelőtt már meglévő létesítmény áthelyezéséről van szó, a Bizottság ezért azon a véleményen van, hogy az új felszerelő rakpart építése az eredeti rakparton fog termelékenységnövekedéshez vezetni.

(74)

A második daru is, melyet a meghosszabbított rakparton fognak felállítani, az eredeti rakpart termelékenységnövekedéséhez vezet. A két daru együttes teherbíró-képessége összesen 85 tonnát tesz ki, a korábbi 50 tonnás maximális teherbíró-képességhez képest. Ezzel a rakparti daruk olyan terheket is meg tudnak emelni, melyekhez korábban úszódarura volt szükség. A beruházások után már csak a hajómotor behelyezéséhez lesz szükség úszódarura. Minden egyéb emelési tevékenységet el tudnak végezni a meghosszabbított rakparton lévő két daruval. Másodszor az eredeti darut gyakran egy közvetlenül a rakpart mögött lévő kisebb külső építési területen folyó munkákhoz használják. A beruházások után a második darut lehet használni, ha az első darura az ezen a külső építési területen folyó munkákhoz van szükség. A felszerelési munkákat tehát ilyen fázisokban nem kell megszakítani.

(75)

A Bizottság ezért arra az eredményre jutott, hogy a beruházások célja a meglévő hajógyári létesítmények termelékenységének növelése.

(76)

A Bizottságnak továbbá az a véleménye, hogy a beruházások nem fognak aránytalan kapacitásbővüléshez vezetni.

(77)

Bevezetésként a Bizottság megállapítja, hogy a Rolandwerftnél több, mint 15 éve mindig két hajót szereltek fel egyidejűleg. A második sorban lévő hajók felszerelését a a rakparti beruházások végrehajtásáig átmeneti megoldásnak gondolták. Németország tájékoztatása szerint az a tény, hogy ezt az átmeneti megoldást ilyen hosszú időn keresztül fenntartották, a különleges piaci helyzetre és a hajtógyáron belüli különleges körülményekre vezethető vissza. A Hegemann-csoport, mint a hajógyár tulajdonosa úgy döntött, hogy a rendelkezésre álló pénzeszközöket elsődlegesen a Peene-Werftbe fekteti be. A Peene-Werft szerkezetátalakítási tervének 2005. évi befejezése után és a piac feléledése miatt a Hegemann-csoportnak aztán módjában állt a Rolandwerft számára készült korszerűsítési tervet megvalósítani. Azon tény alapján, hogy a hajógyár az utóbbi 15 évben (a kis kereslettel jellemzett időkben megszakításokkal) rendszeresen két hajó egyidejű felszerelését végezte, a Bizottság nem lát okot azt feltételezni, hogy a Rolandwerft a beruházások előtti időben csupán egyetlen-egy hajó felszereléséhez szükséges kapacitással rendelkezett.

(78)

Műszaki szempontból az egymás után kapcsolt munkaszakaszoknál, azaz a hajóépítő csarnokokban és a külső építési területen, a Rolandwerftet szűk keresztmetszetek akadályozzák meg abban, hogy újonnan épített hajókból való kibocsátását és javítási tevékenységét növelhesse. A csarnokok és a külső építési terület már maximális kihasználtságúak, mely egy potenciális termelésnövekedést nem tesz lehetővé. A hajógyár javítási tevékenységére vonatkozóan Németország kifejtette, hogy minden egyes javítási megbízás mintegy 50 %-át szárazföldön, tehát a külső építési területen kell végezni, de annak kapacitása már az új építési munkákkal ki van használva. További javítási munkákra ezért csak új hajóépítések helyett, és nem azok kiegészítéseként van lehetőség. Ugyanezek az érvek érvényesek a hajó-átalakításra. Mivel a beruházások nem a szűk keresztmetszeteket érintik, a kapacitás új hajók építéséhez valamint javításokhoz és átalakításokhoz nem növekedhet. Hangsúlyozni kell továbbá, hogy ezek a létesítmény-specifikus szűk keresztmetszetek nagyobb ráfordítás nélkül nem szűntethetők meg, mivel ehhez a teljes gyártási folyamatot meg kell kétszerezni.

(79)

A Bizottság megvizsgálta továbbá, hogy az új rakpart a külső gyártású hajótestek felszerelésének területén a hajógyár kapacitásának bővüléséhez vezetne-e. Itt is megvan azonban a szűk keresztmetszet a hajóépítő csarnokoknál. Míg a Rolandwerft által gyártott új építésű hajókat a hajógyár hajóépítő csarnokaiban előszerelik, a külső gyártású hajótestek általában messzemenően üresek és nagyszabású felszerelési és berendezési munkákat tesznek szükségessé. A hajótestek felszereléséhez a rakparton olyan műszaki berendezésekre van szükség, melyeket általában a csarnokokban az új hajók építéséhez vesznek igénybe. Ha a hajóépítő csarnokok és a hozzájuk tartozó berendezések ki vannak használva, a berendezéseket nem lehet egyidejűleg a hajótestek felszereléséhez használni. Következésképpen a Rolandwerftnek nincs lehetősége tevékenységeit a külső gyártású hajótestek felszerelése területén kibővíteni és ezzel egyidejűleg az új építésű hajók gyártását és javítási tevékenységét a jelenlegi magas színvonalon tartani.

(80)

Németország ezenkívül úgy nyilatkozott, hogy hajótestek felszerelése jelenleg sem folyik, és azt nem is tervezik. Az erős kereslet éveiben egy ilyen tevékenység nagyon valószínűtlen, mert a potenciális hajótest-beszállítók évekre le vannak kötve, ezért a Rolandwerft a piacon nem tud a szükséges magas minőségben előgyártott hajótesteket beszerezni. Ezt az adatot megerősíti a Rolandwerft utóbbi években folytatott tényleges üzleti tevékenysége, amikor a hajógyár előgyártott hajótestek kiegészítő felszerelésével nem foglalkozott, bár ez a párhuzamos hajóhorgonyzóhelyen elméletileg lehetséges lett volna. Németország előadta ezenkívül, hogy egy piaci visszaesés esetén, melynek következtében a beszállítók újra szabad kapacitásokkal rendelkeznek és ezért a piacon kaphatók hajótestek, azt lehet feltételezni, hogy a Rolandwerft rendelésállománya is lecsökken. Ilyen esetben a Rolandwerft gazdaságossági okokból saját kapacitásait inkább hajótestek építésére használná, mint előgyártott hajótestek felszerelésére. Még akkor is, ha a hajógyár vállalná előgyárott hajótestek felszerelését, ez az új hajók építése helyett és nem azok kiegészítéseként történne.

(81)

A Bizottság megállapítja, hogy, még akkor is, ha a beruházások révén a külső gyártású hajótestek felszerelése területén feltételezhetően sor kerülhet kis mértékű kapacitásbővülésre, egy ilyen bővülés a bemutatott műszaki okokból kifolyólag éppenséggel minimális lehetne. Mivel az elért termelékenységnövekedés, mely főként a bérelt daruk mellőzésével lehetővé váló költségmegtakarítások következménye, jelentős lenne, egy alkalmi hajótest-felszerelés miatt bekövetkező csekély mértékű kapacitásbővülést nem lehet aránytalannak tekinteni.

(82)

A Bizottság megállapítja továbbá, hogy a Rolandwerft, azon állításának alátámasztásául, hogy nem törekszik kapacitásbővítésre, fejalánlotta, hogy az új rakpart használatát öt évig nem bővíti. Ez a Németország által előterjesztett kötelezettségvállalás azt irányozza elő, hogy a hajógyár az új rakparton az új építés, előgyárott hajótestek felszerelése valamint javítás és átalakítás területén folytatott tevékenységét évi […] fogja korlátozni, az új rakparton végzett beruházások befejezését követő öt éven át. Az új rakpart csak […] alatti használata megfelel a hajógyár következő évekre vonatkozó működési terveinek, ahogy azok a Bizottságnak előterjesztésre kerültek. Ezenkívül a Rolandwerft kötelezettséget vállalt, hogy ugyanezen időszakban második sorban nem végez építést. A Bizottság megállapítja, hogy ezek a kötelezettségvállalások nem tekinthetők bizonyítéknak arra, hogy a beruházások nem vezetnek kapacitásnövekedéshez. Ő a kötelezettségvállalást azonban arra vonatkozólag tekinti további bizonyítéknak, hogy a kedvezményezett által előadott műszaki, gyakorlati és gazdasági okok megalapozottak és hogy a beruházások célja nem kapacitásbővítés, hanem a termelékenység növelése.

(83)

A Bizottságnak ezért az a véleménye, hogy az új rakpartba történő beruházásoknál és az új daru megvásárlásánál egy meglévő hajógyár továbbfejlesztéséről vagy korszerűsítéséről van szó a meglévő létesítmények termelékenységének növelése érdekében. A beruházás nem vezet aránytalan kapacitásbővüléshez. A Bizottság ezért azon a véleményen van, hogy egy új rakpart építése és az új daru megvásárlása a keretszabályban álló, regionális beruházási támogatásokra vonatkozó feltételeket teljesíti. A 4 640 000 EUR összegű beruházások ezért támogathatók.

(84)

A Bizottság arra a következtetésre jut, hogy a Rolandwerftnek nyújtani tervezett regionális támogatás, mégpedig a 13 000 000 EUR 12 %-a, azaz 1 560 000 EUR, teljesíti a keretszabályban rögzített, regionális támogatásokra vonatkozó feltételeket. A tervezett támogatás ezzel minden feltételt teljesít, hogy a Közös Piaccal összeegyeztethetőnek minősüljön,

30.4.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 112/41

(1)

2004. február 19-i levelében (D/51178) a Bizottság tájékoztatás iránti kérelemmel fordult a francia hatóságokhoz a több gazdasági és pénzügyi jellegű rendelkezést is magában foglaló, 1998. július 2-i 98-546 sz. törvény 77. cikke által bevezetett, a költségvetési miniszter által egyes vállalkozások számára engedélyezett pénzügyi lízingről szóló rendelkezés tárgyában. (2) A francia hatóságok 2004. március 18-i levelükben a határidő meghosszabbítását kérték, amit a kért információk megadásához meg is kaptak. A Bizottság a francia hatóságoktól az említett információkat a 2004. május 3-i (A/33117) levélben kapta meg. A Bizottság 2004. július 6-i (D/54933) levelében kiegészítő információk benyújtását kérte a francia hatóságoktól, amelyeket 2004. augusztus 2-án (A/36007) kapott meg.

(2)

A Bizottság 2004. december 14-i levelében (D/205909) értesítette a francia hatóságokat arról a határozatáról, amely szerint a Szerződés 88. cikkének (2) bekezdése alapján megindítja a hivatalos vizsgálati eljárást. Ez a határozat az Európai Unió Hivatalos Lapjában kihirdetésre került. (3) Ebben a határozatban a Bizottság felkérte Franciaországot és az érdekelt feleket, hogy észrevételeiket megadott időn belül tegyék meg.

(3)

A francia hatóságok 2005. január 6-i (A/30266), majd 2005. február 4-i levelükben ennek a határidőnek a meghosszabbítását kérték, amely kérelmeknek a Bizottság 2005. január 11-i (D/50220) illetve 2005. február 16-i (D/51190) levelében helyt adott.

(4)

A Bizottság a francia hatóságok észrevételeit 2005. május 15-én (A/32251) kapta meg. Az előírt határidőn belül tizenhat érdekelt fél észrevételeit is megkapta, amelyeket a francia hatóságoknak 2005. június 9-én továbbított (D/54454).

(5)

A francia hatóságok 2005. július 7-i levelükben (A/35587) a Bizottságtól a számukra előírt határidő meghosszabbítását kérték, az érdekelt felek észrevételeinek véleményezése céljából. A Bizottság ennek a kérésnek helyt adott, és a francia hatóságok végül észrevételeiket 2005. július 20-i levelükben (A/35981) juttatták el.

(6)

A francia hatóságok a 2006. március 2-i e-mailben (A/31655) mindenekelőtt a szóban forgó rendszerre vonatkozó kiegészítő észrevételeket juttattak el a Bizottságnak.

(7)

A francia adótörvénykönyv (CGI) 39 C. cikkének első bekezdése értelmében a bérbe adott vagy bármely más formában rendelkezésre bocsátott javak értékcsökkenését a szokásos használati időtartamra el kell osztani.

(8)

A 98-546 sz. törvény 77. cikke két rendelkezést iktat be a CGI-be, amelyek az ingó vagyon személyegyesítő társaságok és gazdasági egyesülések („groupements d’intérêt économique”, GIE) (4) által történő finanszírozásával kapcsolatos ügyletekben az adóelkerülés elleni küzdelmet célozzák.

(9)

A CGI 39 C. cikkének második bekezdése így előirányozza, hogy egy GIE által bérbe adott eszköz adózási szempontból levonható értékcsökkenése nem haladhatja meg az általa kapott, az említett eszközzel kapcsolatos egyéb terhekkel csökkentett bérleti díjat.

(10)

Valójában a degresszív értékcsökkenés és az eleve az eszköz használatának első éveire összpontosuló pénzügyi költségek miatt, a GIE eredményei ezekben az években igen gyengék, és csak egy ezt követő időszak során válnak nyereségessé, amikor a kapott bérleti díjak összege a megállapított (az értékcsökkenési leírásokat és a pénzügyi költségeket is tartalmazó) költségek összegét meghaladja. Mivel a GIE személyegyesítő társaság, az általa tevékenységének első éveiben elszenvedett veszteségek tehát levonhatók a tagjai által, szokásos tevékenységeik során realizált adóköteles nyereségekből. Az értékcsökkenési leírásra a CGI 39 C. cikkének második bekezdésében előírt felső korlát tehát annak megakadályozását célozza, hogy az ilyen típusú finanszírozáshoz adóoptimalizálási célokból folyamodjanak.

(11)

E korlátozás alól mindenesetre a CGI egy mentességet vezetett be, amikor bizonyos vállalkozások számára kedvező amortizációs szabályozást alakított ki. Így a CGI 39 CA. cikke úgy rendelkezik, hogy a CGI 39 C. cikkének második bekezdésében előírt felső korlát nem alkalmazható a degresszív módon amortizálandó ingóeszközöknek a GIE-k által történő finanszírozására legalább 8 éves időszak során (5) attól kezdődően, hogy erre a műveletre a költségvetési miniszter az előzetes engedélyt megadta.

(12)

Ez az engedély több feltételtől függ, mégpedig lényegében a következőktől:

(13)

Általában a GIE – amelyet rendszerint pénzintézetek alkotnak – a finanszírozandó eszközt piaci áron szerzi meg, és azt lízingbe adja a használónak. A használó által befizetett bérleti díjak és a szerződés végére érvényes vételi opció lehívási ára teszi lehetővé a GIE számára, hogy saját finanszírozását, ezen belül a kamatokat és a tőkét fedezze.

(14)

Az értékcsökkenési leírás felső korlátjának nem alkalmazásán túl (6) a miniszteri engedély megadása lehetővé teszi, hogy a szóban forgó eszközre szokásosan alkalmazott degresszív leírási kulcsot egy százalékponttal megnöveljék. Egyébként az eszköznek a GIE részéről a használónak azt követően történő újbóli eladása esetén, hogy az eszköz használatának szokásos időtartamából annak kétharmada már eltelt, az elidegenítés nyereségére adómentesség vonatkozik.

(15)

Ami a jelentős gazdasági és társadalmi érdek fennállásával kapcsolatos feltételt illeti, (7) a francia hatóságok jelezték, hogy az ilyen érdek értékeléséhez iránymutatások nincsenek, és ezért annak megvizsgálását egyrészt a beruházásnak a foglalkoztatásra, a versenyfeltételekre és az érintett gazdasági körzet tevékenységének alakulására gyakorolt közvetett kihatásaira – ezen belül különösen egy termelési, irányítási vagy döntéshozatali központ fejlődéséhez vagy létrejöttéhez való hozzájárulásra – figyelemmel, másrészt a beruházásnak a biztonság javításához és a környezet védelméhez való hozzájárulására tekintettel végzik el.

(16)

Ami az engedély megszerzése révén a GIE által elért adóelőny legalább kétharmadának az eszköz használója számára történő visszajuttatását illeti, (8) a CGI 39 CA. cikkéből az következik, hogy ez utóbbi a bérleti díj összegének csökkentésével vagy a vételi opció összegének mérséklésével történik. Egyébként a GIE által a használónak visszajuttatandó előny pontos összegét az engedély kiállításakor meg kell határozni.

(17)

A Bizottság kérésére a francia hatóságok átadtak egy tevékenységi ágazatok szerinti lebontást az engedély kérelmezőinek összességéről, valamint a szóban forgó rendszer tényleges kedvezményezettjeiről:

(18)

A francia hatóságok ezzel kapcsolatban jelezték, hogy abból az 56 kérelemből, amelyekre engedélyező határozat nem született, 21 kérelemnél történt visszalépés, 13 kérelmet vettek nyilvántartásba intézkedés nélkül, és 22 kérelmet utasítottak el. Annak a 22 kérelemnek a kapcsán, amelyeknél elutasításra került sor, a francia hatóságok hozzátették, hogy közülük 15 vonatkozott a tengeri szállítás területéhez kapcsolódó eszköz finanszírozási ügyletéhez, a többi 7 pedig a légi szállítás területéhez kapcsolódó eszköz finanszírozására vonatkozott.

(19)

A francia hatóságok azt is jelezték, hogy 2004. december 14. óta, amely időpontban a hivatalos vizsgálati eljárás megindításáról szóló határozatról értesítést kaptak, a CGI 39 CA. cikke szerinti engedélyezési eljárásokat felfüggesztették.

(20)

A Bizottság 2004. december 14-i határozatában úgy vélte, hogy a CGI 39 CA. cikkének alkalmazásában előnyben részesülhettek a befektetők, az adózási célú GIE-k tagjai és a GIE-k által finanszírozott eszközök használói. A szóban forgó intézkedés szelektivitását illetően a Bizottság megállapította, hogy egyrészt a jelek szerint a költségvetési ügyekkel foglalkozó miniszter mérlegelési joggal rendelkezik az engedély megadási feltételeinek értékelésében, ami lehetővé teszi számára, hogy szubjektív kritériumok alapján válassza ki a szóban forgó rendszer kedvezményezettjeit. Másrészt úgy tűnt, hogy a CGI 39 CA. cikkének adózási rendszere támogatási intézkedést jelent, főként a szállítási ágazat javára. A Bizottság ebben az összefüggésben úgy vélte, hogy a jelek szerint a francia adórendszer jellege vagy szerkezete által a szóban forgó intézkedés nem indokolható. Szerinte a szóban forgó előnyök egyúttal állami források felhasználását, valamint a verseny torzulását és a Közösségen belüli kereskedelemre gyakorolt kihatást is maguk után vonták.

(21)

Ezenkívül a szóban forgó rendszernek a közös piaccal való összeegyeztethetősége kapcsán a Bizottság úgy vélte, hogy jelenleg a 87. cikk (2) és (3) bekezdésében meghatározott mentességek egyike sem releváns ebben az összefüggésben. A szóban forgó adózási rendszer a jelek szerint nem felelt meg az állami támogatások területén elfogadott közösségi irányvonalaknak, keretszabályoknak és iránymutatásoknak. Az tehát a közös piaccal összeegyeztethetetlennek tűnt.

(22)

Következésképpen a Bizottság úgy döntött, hogy a szóban forgó állami támogatási rendszer minősítésével kapcsolatos, és annak a közös piaccal való összeegyeztethetőségével kapcsolatos kételyek eloszlatása végett megindítja a hivatalos vizsgálati eljárást.

(23)

Észrevételeikben a francia hatóságok először is azt állítják, hogy a CGI 39 CA. cikkében szereplő rendszer nem képez állami támogatást. Valójában az általános szabályok alkalmazásával kapcsolatos technikai rendelkezésről van szó, amely lehetővé teszi, hogy – az általános szabályok alóli mentesség helyett – az érintett finanszírozási mód a hatóságok ellenőrzése alá kerüljön. A CGI 39 C. cikkének második bekezdése szerinti levonható értékcsökkenési leírás korlátozása eszerint – az adóelkerülés gyanúját feltételezve – azt célozza, hogy megakadályozza ennek a finanszírozási mechanizmusnak az adózás optimalizálása érdekében történő felhasználását. A CGI 39 CA. cikke szerinti rendszer is az adóelkerülés elleni küzdelmet célozza. Mivel a rendelkezés által érintett nehézgépek mindenesetre a beruházás viszonylag lassú megtérülését jelentik, a lízing felhasználása e feltételezés szerint nemcsak az adózás optimalizálására való törekvést jelent, de gazdasági szükségszerűséget is.

(24)

Ilyen összefüggésben a francia hatóságok előadják, hogy az engedély megadásához teljesítendő feltételek együttese eleve lehetővé tenné a vételi opció mellett bérbe adott beruházási javak finanszírozási műveletei feletti ellenőrzés gyakorlását, és mindazoknak a finanszírozási módoknak a szóban forgó adózási rendszer előnyeiből történő kizárását, amelyeket főként az adóoptimalizálással kapcsolatos megfontolások motiválnak.

(25)

Szerintük így áll a helyzet, különösen annak a feltételnek az esetében, amely szerint a beruházásnak jelentős gazdasági és társadalmi érdeket kell képviselnie, mégpedig a foglalkoztatás szempontjából. E feltétel teljesítése feltételezi, hogy az engedély iránti kérelemhez munka-erőfelvétellel kapcsolatos kötelezettségvállalásokat csatoljanak. Ilyen szempontból a francia hatóságok hozzáteszik, hogy a létrehozott munkahelyeket az eszköz minimális használati ideje, vagyis a bérleti vagy rendelkezésre bocsátási szerződés időtartama alatt, tehát legalább 8 évig fenn kell tartani. Szerintük a létrehozott munkahelyeknek lehetővé kell tenniük, hogy az engedélyt kérelmező társaság alkalmazottainak nettó száma növekedjen, és közvetlenül kapcsolódniuk kell a beruházáshoz.

(26)

A francia hatóságok e tekintetben hozzáteszik, hogy egyes engedély iránti kérelmeket azért utasítottak el, mert nem a benyújtott finanszírozási projekthez nem fűződött gazdasági vagy társadalmi érdek. Az ilyen érdek hiányát kétféle helyzet jellemezheti. Először is, kellő munkaerő-felvétel vagy álláshirdetés – mind mennyiségi, mind minőségi értelemben –, amely egy döntéshozatali és irányítási központot megerősítene, vagy megvalósítását lehetővé tenné. Másodszor, az a feltételezés, amely szerint a kérelmező pénzügyi helyzete lehetővé tenné számára, hogy más, serkentő jelleget nem képviselő finanszírozási eszközökhöz folyamodjon.

(27)

Az a feltétel, hogy a CGI 39 CA. cikkének alkalmazásában a GIE tagjai által élvezett adóelőny nagyobbik részét a használónak vissza kell juttatni, lehetővé tenné az adózási optimalizálással szembeni harcot is, kizárva az e rendelkezés szerinti előnyből azokat a műveleteket, amelyek csupán pénzbeli nyereségek létrehozását szolgálják.

(28)

Ezenkívül a francia hatóságok külön kiemelik, hogy az ily módon megvalósuló ellenőrzési rendelkezés nem lenne mérlegelési jellegű. E tekintetben hivatkoznak a francia Alkotmányügyi Tanács ítélkezési gyakorlatára, amelynek értelmében egy engedély – amilyent a CGI 39 CA. cikke előír – nem mérlegelési jellegű, hanem csak a költségvetési ügyekkel megbízott miniszter hatáskörébe utalná annak biztosítását, hogy a szóban forgó tevékenység a törvény által rögzített feltételeknek megfelel. (9)

(29)

Az értékcsökkenési leírás összegéhez kapcsolódó adóelőny mindenesetre nem az adóbevételek csökkenésével, hanem az adóalap időben eltérő megoszlásával párosulna. Ezen kívül a GIE tagsággal rendelkező befektetők által megtartott előny pontos mértéknek meghatározása egy olyan díjazással párosulna, amelynek összege a piaci feltételekből és egy hagyományos üzleti tárgyalásból adódik.

(30)

Ezt követően, a szóban forgó adózási rendszernek a Bizottság által felvetett szelektivitását illetően a francia hatóságok több érvet is felhoznak.

(31)

Először is, a jelzett rendszer általános intézkedést jelentene, amely az ipari ágazatra és a szállítási ágazatra egyaránt vonatkozhat. Példaként a francia hatóságok hivatkoznak a papírpép feldolgozását szolgáló berendezésekre, a szénhidrogének tárolótartályaira, a nyomdagépekre és a hűtőaggregátokra, amelyek a degresszív módszer szerint, legalább nyolc év során amortizálható ipari javak. Ezen kívül a francia hatóságok jelzik, hogy ennek a rendelkezésnek a hatóköréből kizártak egyes szállítási eszközöket, mint például a kamionokat és az autóbuszokat, azok ennél rövidebb értékcsökkenési időtartama miatt. Az értékcsökkenés szóban forgó időtartama tehát mindazokra a javakra érvényes, amelyek esetében a befektetés megtérülése elegendően hosszú időt vesz igénybe.

(32)

Másodszor, a szóban forgó rendszerből adódó előnynek a szállítóeszközökre való koncentrálódása a valóságban a francia közhatóságok akaratától független fejleményekhez vezetne, konkrétan egyrészt az iparvállalatok pénzügyi helyzetének alakulásában, másrészt pedig a befektetőknek a szállítóeszközökhöz való vonzódása révén. Persze ez utóbbi magában foglalna a befektetők szemében nagyon vonzó aktívákat. Ők, kockázataik korlátozása érdekében, olyan javakat választanának, amelyek könnyen forgathatóak, amennyiben a felhasználónak nehézségei lennének.

(33)

Harmadszor, a szóban forgó rendszer nem részesíti előnyben a francia vállalkozásokat, mivel a nemzeti hovatartozás a GIE-tagság létrejöttében nem releváns tényező. Egy külföldi befektető, különösen egy pénzintézet ily módon, adójogi illetékességének helyétől függetlenül, hasznot húzhat a jelzett rendszerből és az annak eredményeként jelentkező pénzgazdálkodási nyereségekből.

(34)

Mindenesetre feltételezve, hogy a CGI 39 CA. cikke szerinti rendszer az általános szabályok alóli mentességet jelent, alkalmazási területe nem lenne korlátozva, alkalmazásának időtartama korlátlan lenne, és az adóelkerülés elleni küzdelem objektív és horizontális kritériumain alapulna. Így tehát elkerülné az állami támogatásnak történő minősítést, ugyanúgy, mint a német légitársaságok javára az értékcsökkenés kapcsán adott adóügyi támogatásról szóló, 1996. március 13-i, 96/369/EK bizottsági határozatban szereplő adózási rendszer. (10)

(35)

Ezenkívül ami az eszköz elidegenítésből származó nyereségére szóló adómentességet illeti, a francia hatóságok jelzik, hogy a GIE tagjai számára ebből az adómentességből származó előny legalább kétharmadát az eszköz végső használójának vissza kell juttatni. Kitartanak amellett, hogy ezt a feltételekhez kötött adómentességet a francia adórendszer jellege és szerkezete indokolja. Erre halasztott elidegenítés esetén van szükség, annak érdekében, hogy az általános rend feltételeinek megfelelően garantálják az értékcsökkenés levonásából eredő adóelőny fenntartását. Egyébként a francia hatóságok kiemelik, hogy ez az adómentesség 2007. január 1-jétől az általános rendnek megfelelne. Valóban, ettől a naptól kezdve a több mint két éve birtokolt, tulajdonviszonyt megtestesítő értékpapírok elidegenítéséből származó nyereség adómentességet kap, feltéve hogy az adóköteles eredmény meghatározásához az elidegenítésből származó nyereség nettó eredményének 5 %-át kitevő költségeket és terheket vettek figyelembe. Tehát a GIE és a használók között megkötött, az eszközök rendelkezésére bocsátásáról szóló szerződések megkötésének dátumát figyelembe véve, ezeknek az eszközöknek a halasztott elidegenítésére 2007. január 1-je után lenne lehetőség, mivel erre az elidegenítésre csak azt követően kerülhet sor, hogy a jelzett szerződések futamidejének kétharmada már letelt. A GIE tagjai ekkortól részesülhetnek ebben az adómentességben, az általános szabályok alkalmazásával.

(36)

A francia hatóságok kifejtik azt is, hogy az elidegenítés nyereségének adómentessége nem automatikus. Ennek az adómentességnek egyik feltétele az lenne, hogy az eszköz tényleges használója bizonyítsa, miszerint annak költségét figyelembe véve, pénzügyi egyensúlyának veszélyeztetése nélkül nem lenne képes közvetlenül megszerezni azt. A francia parlament pénzügyi bizottságának 1998. március 25-i revizori jelentése szerint tehát ez a feltétel az 1998. évi költségvetési törvény által eltörölt, a hajótulajdonosok részjegy-jegyzéseire adott adólevonás (a továbbiakban: „hajórészesedési rendszer”) alternatív mechanizmusainak megvalósításába illik bele.

(37)

Ami a szóban forgó adózási rendszernek a közös piaccal való összeegyeztethetőségét illeti, a francia hatóságok fenntartják, hogy amennyiben ez a rendszer állami támogatást valósítana is meg, a Szerződés 87. cikke (3) bekezdésének megfelel, mivel elősegíti bizonyos tevékenységek fejlődését, anélkül hogy a verseny feltételeit a közös érdekkel ellentétes mértékben módosítaná. Valójában a CGI 39 CA. cikkének rendelkezése nem biztosítana a nemzeti gazdasági szereplők számára előnyöket, a többi tagállam szereplőinek rovására, és nem lenne előnyösebb a többi tagállamban létező rendszereknél.

(38)

Ezzel kapcsolatban utalnak a tengeri szállítás sajátos helyzetére, ahol az üzemeltetők a szóban forgó rendszer fő felhasználói. E tekintetben megállapítják, hogy ez a rendszer ugyanolyan hatású intézkedés, mint a hajórészesedési rendszer – a Franciaországban bejegyzett hajók finanszírozására vonatkozó rendszer –, amelyet korábban már bejelentettek és amelyet a Bizottság a Szerződés 87. cikkének (3) bekezdése alapján jóváhagyott. (11) A hajórészesedési rendszert 1998-ban túlzott költségvetési ráfordításai miatt szüntették meg. Jelzik azt is, hogy a jogalkotó a Franciaországban bejegyzett kereskedelmi hajók számának stagnálására és a fiskális kiadások csökkentésének szándékára való tekintettel határozott a pénzügyi lízing alkalmazása mellett. A CGI 39 CA. cikkének hatálybalépése nem a francia tengeri szállítási ágazat növekedését, hanem a konszolidációt és a francia zászló alatt hajózó flotta megújulását vonta maga után. Hiszen ugyanebben az időszakban más tagállamok flottái mind számbelileg, mind regisztertonnában növekedtek. A jelzett rendszer hatálybalépése tehát nem sérelmes más tagállamok tengeri szállításának fejlesztése szempontjából.

(39)

A CGI 39 CA. cikke szerinti rendszer egyébként tökéletesen beleillik a tengeri szállításnak adott állami támogatásokról szóló közösségi iránymutatásokba (a továbbiakban: „az 1997. évi közösségi iránymutatások”) és a tengeri szállításnak adott állami támogatásokról szóló, C (2004) 43 bizottsági közleménybe (a továbbiakban: „a 2004. évi közösségi iránymutatások”). (12) Különösen a közösségi flották versenyképességének elősegítéséhez járulna hozzá a tengeri szállítás világpiacán, hogy óvja a közösségi foglalkoztatást, mind a fedélzeten, mind a szárazföldön, megőrizze a Közösség tengeri szállítással kapcsolatos know-how-ját és fejlessze tengeri szállítással kapcsolatos képességeit (a jelzett közösségi iránymutatások 2.2. pontja). Ezenkívül hatékonyan járulna hozzá a környezet biztonságának és védelmének javításához, mivel lehetővé tenné a flotta megújulását. Ami konkrétabban a hajózó állomány foglalkoztatásának és a kiváló minőségű szárazföldi munkahelyeknek a fenntartását illeti, a francia hatóságok emlékeztetnek arra, hogy az engedély kiállításához megkövetelt ellenértékek egyike az, hogy a tengeri szállítási tevékenységek irányításával és a hajók irányításával kapcsolatos stratégiai döntéshozatali központtal kell rendelkezniük az Unió területén. Így nemcsak a tengeri szállítás irányításához közvetlenül kapcsolódó munkahelyek, de közvetve a kapcsolódó tevékenységekkel összefüggő munkahelyek is profitálhatnának a szóban forgó adózási rendszerből.

(40)

Felhívják azonban a figyelmet arra, hogy sem az 1997. évi, (13) sem a 2004. évi közösségi iránymutatások (14) nem állapítanak meg szigorú kapcsolatot a tengeri szállítás fenntartásához és fejlesztéséhez szükséges támogatások és a létrehozott munkahelyek szintje között. A 2004. évi közösségi iránymutatásokból egyébként szerintük „semmi nem mutat arra, hogy a tagállamok közötti versenyben a közös érdekkel ellentétes mértékű torzulások lennének” és hogy „a foganatosított intézkedések pozitívnak bizonyultak a kiváló minőségű munkahelyek megőrzése számára […]” (3.1. pont).

(41)

Végül, ami a jogos elvárás elvének az adott esetben való alkalmazását illeti, a francia hatóságok hivatkoznak a Franciaország által a „Bretagne Angleterre Irlande” („BAI” vagy „Brittany Ferries”) számára nyújtott állami támogatás végrehajtásáról szóló, 2001. május 8-i 2002/15/EK bizottsági határozatra, (15) amelyben a szóban forgó rendszer megvizsgálásra került.

(42)

A francia hatóságok hivatkoznak továbbá a Bizottság 1998. március 17-i levelére (A/32232) is, amely a CGI 39 C. cikke második bekezdésének és 39 CA. cikkének bevezetéséről számol be. Úgy vélik, hogy ettől a levéltől, valamint a Bizottság által megvizsgált olyan különféle ügyektől függetlenül, (16) amelyekben említés történik a CGI 39. cikkéről, ezzel a rendszerrel kapcsolatban semmiféle eljárás alkalmazására nem került sor a hatálybalépésétől számított 6 évben.

(43)

Ilyen körülmények között a Bizottság hallgatása jogos elvárást teremtett a CGI 39 CA. cikkének a közös piaccal való összeegyeztethetősége kapcsán, ami ellentétben állna bármiféle esetleges, az érintett vállalkozásokkal szembeni, visszatérítési követeléssel.

(44)

Tizenhat érdekelt fél juttatta el észrevételeit a Bizottsághoz, a Szerződés 88. cikkének (2) bekezdésével összhangban, a számukra biztosított határidőn belül. Ezeknek az érdekelt feleknek a jegyzéke a jelen határozat mellékletét képezi.

(45)

Először is, a szóban forgó támogatási rendszer minősítésének kérdését illetően, az érdekelt felek többsége ellenzi a Bizottság ezzel kapcsolatos álláspontját.

(46)

Így, különösen a Caisse Nationale des Caisses d’Epargne et de Prévoyance (CNCE), a Calyon Corporate and Investment Bank (a továbbiakban: „Calyon”) és a BNP Paribas (a továbbiakban: „BNP”) szerint a CGI 39 CA. cikkének rendelkezése nem valósít meg állami támogatást, hanem ellenőrzési rendszert teremt az általános rendnek bizonyos aktívák értékcsökkenési leírásaira való alkalmazása számára. A CGI 39 C. cikke második bekezdésének és 39 A. cikkének összekapcsolása szerintük a túlzott adóbevétel-kiesések elleni küzdelem célját követi, amint arról a 98-456 sz. törvény elfogadását megelőző parlamenti munka is tanúskodik (a parlament pénzügyi bizottságának 1998. március 25-i jelentése).

(47)

A Société Générale (SG), a BNP és a Brittany Ferries a maguk részéről azt hozzák fel, hogy a CGI 39 CA. cikke nem teremt az általános rendtől eltérő adózási kört, hanem az általános szabályokhoz való visszatérést jelenti az értékcsökkentés tárgyában. Ennek során szerintük általános jellegű rendszerről lenne szó. A SG szerint a CGI 39 CA. cikkének alkalmazásában keletkező adókülönbözetet az értékcsökkenési leírásokra vonatkozó általános szabályokkal, nem pedig a CGI 39 C. cikkének második bekezdésében foglalt mentességi korlátozás rendszerével kell összehasonlítani. A szóban forgó rendszer egyébként nyitva áll minden, francia területen működő gazdasági szereplő előtt, a CGI 39 CA. cikke pedig egyébként sem nevez meg konkrét javakat vagy gazdasági ágazatokat. Az ennek a cikknek az alkalmazásából származó előnyök megadása így szerintük nem korlátozódik sem a francia tengeri kereskedelmi flottára, sem a francia bankintézményekre.

(48)

Egyébként a GIE tagjainak személye nem jelentené az engedély megadásának feltételét és a szóban forgó rendszer nem tartalmazna semmiféle korlátozást a GIE tagjaival, a finanszírozási kapacitás biztosítóival kapcsolatban. Az érdekelt felek szerint ésszerűen nem tételezhető fel, hogy a CGI 39 C. és 39 CA. cikkeinek összekapcsolása a GIE tagjai számára szelektív adóelőnyt biztosítana.

(49)

Ezenkívül a CGI 39 CA. cikkében előírt engedélyt nem mérlegelés alapján adnák ki. Ellenkezőleg, a Gaz de France és a BNP szerint a miniszteri engedély megadására objektív és megkülönböztetés-mentes feltételek érvényesülnek. A BNP e tekintetben emlékeztet arra, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint (17) a Bizottságra hárul a gazdasági szereplők mérlegelésen alapuló kezelésének bizonyítása az egyes intézkedések keretében. Valójában az igazgatás számára biztosított mérlegelési jogkör megléte a szelektív jelleg megállapításához csak akkor vezethet, ha egyedi intézkedésről, nem pedig az ennek az intézkedésnek az alapját képező általános rendszerről van szó. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az adóigazgatás nem szabhat olyan feltételeket, amelyeket a törvény nem ír elő. Az adott esetben tehát a törvény szerintük kifejezetten előírja, melyek a „jelentős gazdasági és társadalmi érdek” fennállásának értékelésére felhasználandó kritériumok. A BNP, a CNCE és a Calyon ezzel kapcsolatban az Alkotmányügyi Tanács (Conseil Constitutionnel) határozatára hivatkozik, (18) amelyet a francia hatóságok kértek. Mindenesetre minden, az engedély elutasítására vonatkozó határozat ellen fellebbezni lehet, hatásköri túllépés miatt, közigazgatási bíróhoz, aki az elutasításhoz fűzött indoklás alapján fog dönteni.

(50)

Különösen a Calyon és a BNP véli úgy, hogy a szóban forgó rendszer szelektivitása nem a CGI 39 CA. cikkének tartalmából, hanem a piaci gyakorlatból és a szállítóeszközök sajátosságaiból (bizonyos értékelési és a hosszú távú likviditásra vonatkozó garanciákból) származik. Valójában szerintük a szállítóeszközök mutatnak olyan sajátosságokat, amelyek a hosszú távú finanszírozást lehetővé teszik. Egyébként, még azt feltételezve is, hogy a CGI 39 CA. cikke nem követel meg előzetes engedélyt a költségvetési ügyekért felelős minisztertől, ennek a rendelkezésnek a kedvezményezettjei a mostaniakkal azonosak lennének.

(51)

Ezen kívül, a BNP szerint, a CGI 39 CA. cikkében foglalt rendelkezés alkalmazási feltételeit a francia fiskális rendszer jellege és szerkezete indokolja, mivel bizonyos tevékenységi ágazatokban jelentős beruházásokra van szükség.

(52)

A CNCE is megerősíti, hogy az általános érvényű rendelkezések végrehajtásával a CGI 39 CA. cikkének alkalmazásából következő pénzügyi előnyökhöz hasonló előnyökre lehet szert tenni. Valójában a CGI 39 CA. cikkének sajátosságai az adózási következmények számszerűsége szempontjából szerintük nem teremtenének valódi differenciálódást az értékcsökkenési leírásokra vonatkozó általános rendhez képest. A CNCE szerint ilyen sajátosságokat képez egyrészt a degresszív értékcsökkenési leírás egy százalékpontos emelése, másrészt pedig az elidegenítés nyereségére adott adómentesség kihasználásának lehetősége. A BNP mindenesetre elismeri, hogy az állam a 39 CA. cikk alkalmazásának költségvetési terhét a CGI 39 C. cikkének második bekezdését alapul véve számítja ki.

(53)

Ami az értékcsökkenési leírás egy százalékpontos emelését illeti, az előnyt ellensúlyozza az a tény, hogy a CGI 39 CA. cikkének alkalmazásában az elszenvedett veszteségek a GIE egyes tagjainak tevékenysége szerinti, az általános szabályok szerinti társaságok adóalapot képező nyereségeinek mindössze egynegyedét kitevő mértékig vonhatók le. Egyébként ennek az adózási előnynek az lenne a célja, hogy az engedély megadásához kiszabott kötelezettségeket vagy sajátos korlátozásokat ellensúlyozza. A BNP e tekintetben hozzáteszi, hogy a GIE számára az értékcsökkenési leírás egy százalékpontos emeléséből származó előny feltételhez kötött, és viszonylag szerény mértékű. Semmiképpen sem vezethet valamiféle versenybeli előnyhöz. Az Air France jelzi ezzel összefüggésben, hogy a szóban forgó rendszer alkalmazásával megvalósuló finanszírozás, a közvetlen hitelfelvétellel megvalósuló finanszírozáshoz képest, a légi jármű árának 6 és 10 %-a közötti mértékű megtakarítást eredményez. Azt is megerősítik, hogy a bérlő által realizált megtakarítás teljes mértékben hasonló ahhoz a pénzügyi nyereséghez, amely más adózási felállásokból származhatna.

(54)

Ami az elidegenítésből származó nyereség adómentességét illeti, a CNCE megjegyzi, hogy ennek a lehetőségnek a kérelmezése a francia adózási rendszer szerkezetéből adódik, és következésképpen állami támogatásnak nem minősíthető. Szerintük gazdasági ésszerűsége azt szükségessé teszi, illetve az a rendszer hatékonyságába beleillik. Az elidegenítésből származó nyereség adómentességét valójában a CGI 39 CA. cikkében foglalt rendelkezés első részéből következő pénzgazdálkodási előny fenntartásának szükségessége indokolja. A Calyon szerint a hajók sajátos esetében az adómentesség lehetővé teszi, hogy a hajótulajdonos olyan helyzetbe kerüljön, mintha akkor lenne, ha a hajót közvetlenül vásárolná meg tőle és elegendő pénzügyi kapacitása lenne ahhoz, hogy az értékcsökkenési leírásokat az adózási szabályok szerint vonja le. A BNP szerint a nyereség adómentességének az a rendeltetése, hogy ne kérdőjeleződjön meg a fizetendő különbözethez kapcsolódó előny, amikor a használó halasztott vételi opcióját igénybe veszi. Az SG a maga részéről jelzi, hogy az elidegenítésből származó nyereség adómentessége mindössze ellentételezése a szóban forgó adórendelkezéshez kapcsolt sajátos kötelezettségvállalásoknak, amilyen például a bérbeadó részjegyeinek elidegenítésére vonatkozó tilalom, azt az esetet kivéve, amikor ezt a használó kifejezetten kéri. A használó megnövekedett üzemeltetési terhei tehát ellensúlyozzák ezt az adómentességet.

(55)

A Brittany Ferries szerint a nyereség adómentessége, amelyet a CGI 39 CA. cikke ír elő, egyébként nem kedvezőbb annál, ami a 2007. évtől alkalmazandó általános rend szerinti rendelkezésekből következne (a költségek és terhek 5 %-os részarányának feltételezése mellett).

(56)

Az Air France kiemeli, hogy az ebből az adórendelkezésből származó megtakarítások hasonlóak a világszerte fennálló adózási megoldásokat tartalmazó más finanszírozási módszerekkel realizáltakhoz. Egyébként szerintük a CGI 39 CA. cikkének alkalmazásával finanszírozott ügyletek ellenszolgáltatásai olyan jellegűek, hogy a rendelkezés előnyeit viszonylagossá teszik. Az Air France egyébként jelzi, hogy bizonyos esetekben a GIE szerződésben átháríthatja a bérlőre az adókockázatokat és a kapcsolódó költségeket, aminek az a következménye, hogy a használók által realizálható megtakarítás érezhetően csökken.

(57)

Végül több érdekelt fél, köztük a Compagnie Méridionale de navigation, megerősíti, hogy a szóban forgó rendszer a hajótulajdonosok számára számos kötelezettséget vezet be, amelyek szintén az állam által, az engedély megadása céljából megkövetelt ellenszolgáltatást jelentenek. Így az ebből az adózási rendszerből származó előnyök ellensúlyozzák a francia zászló alatt bejegyzett hajók működtetésének többletköltségét, amely alapvetően annak tudható be, hogy a francia személyzet költsége az egyik legmagasabb Európában. A Fouquet Sacop ezzel kapcsolatban hangsúlyozza, hogy ez a rendszer vette rá arra, hogy a francia zászló alatti hajózás gyorsított fejlesztése mellett döntsön, mivel a szóban forgó adózási rendszer ellensúlyozza az ehhez a zászlóhoz kötődő kötelezettségeket és többletköltségeket. A CMA CGM, a Broström Tankers, a Pétro Marine és a Louis Dreyfus Armateurs a maguk részéről azt emelik ki, hogy a jelzett rendszer előnye nélkül nem lettek volna képesek francia zászló alatti beruházásaikat megvalósítani, és ezáltal a közösségi flotta fejlesztésében részt venni. A Bourbon Maritime a maga részéről jelzi, hogy a CGI 39 CA. cikkének rendelkezése lehetővé teszi, hogy a tengeri szállítással közvetlenül, illetve a kapcsolódó területekkel összefüggésben álló, kiváló minőségű munkahelyeket tarthassanak meg és hogy hatékonyan hozzájárulhassanak a környezet biztonságának és védelmének javításához.

(58)

Másodszor, ami a Szerződés 87. cikkének (1) bekezdésében foglalt, a tagállamok közötti kereskedelemre gyakorolt hatással kapcsolatos feltételt illeti, több érdekelt fél jelzi, hogy a GIE-k tagjai és az érintett javak használói külföldi üzemeltetők és azok franciaországi leányvállalatai is lehetnek. Egyébként szerintük a szóban forgó rendszer nem kedvezőbb, mint azok, amelyek más tagállamokban léteznek. A SG e tekintetben hozzáteszi, hogy az engedélyek által érintett ügyfelei között kisebbségben vannak a franciák.

(59)

Harmadszor, ami a szóban forgó rendszernek a közös piaccal való összeegyeztethetőségét illeti, a CNCE jelzi, hogy a tengeri szállítás üzemeltetőinek kiadott engedélyek beleillenek az 1997. és 2004. évi közösségi iránymutatások szellemébe. (19) A szóban forgó intézkedés ily módon szerintük összeegyeztethető a közös piaccal, a Szerződés 87. cikke (3) bekezdésének c) pontja értelmében, a jelzett közösségi iránymutatásokban megfogalmazott elvek figyelembevételével.

(60)

A Brittany Ferries megerősíti, hogy a CGI 39 CA. cikkében foglalt rendszer, a Szerződés 87. cikke (3) bekezdésének c) pontja szerint a közös piaccal összeegyeztethető, mivel ez a rendelkezés csupán „a piac hiányosságait” kívánja kiküszöbölni a nehézgépekbe történő beruházások finanszírozása terén. Az érdekelt felek többsége hangsúlyozza egyébként, hogy a többi tagállam ennek következtében hasonló rendelkezések kialakításával reagált.

(61)

Negyedszer, ami a jogos elvárás elvének az adott esetre történő alkalmazását illeti, az érdekelt felek többsége – a rendszer kedvezményezettjei – megerősítik, hogy mindig meg voltak győződve arról, hogy a szóban forgó intézkedés nem állami támogatás a Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése szerinti értelemben. A fent említett elvnek az adott esetben való alkalmazása tehát szerintük bármiféle visszatérítésnek ellentmond.

(62)

E tekintetben az SG jelzi, hogy a szóban forgó rendszert megelőző rendszer szerint a személyegyesítő társaságok által az értékcsökkenés miatt elszenvedett veszteségeket teljes egészében be lehetett számítani az ezen társaságok tulajdonostársainak adóügyi eredményeibe. Holott a Bizottság soha nem vélekedett úgy, hogy ez az általános érvényű rendszer állami támogatást valósíthatna meg.

(63)

Azt is megerősítették, hogy a Bizottság hat éven keresztül nem avatkozott be. A Calyon szerint a Bizottság a jelek szerint több, a CGI 39 CA. cikkének alkalmazásával megvalósuló eszközfinanszírozási ügyletről szerzett tudomást, anélkül, hogy valaha felvetette volna a Szerződés 87. cikke tekintetében fennálló érvényességük kérdését. (20) A CNCE e tekintetben megerősíti, hogy rendkívül hosszú az az időszak, amely attól az időponttól fogva, amikor a Bizottság a támogatásról tudomást szerzett, a hivatalos vizsgálati eljárás megindításáig eltelt, és a Calyon ezt az időtartamot elfogadhatatlannak tartja. A Bizottság egyébként egyszer már kivételesen a támogatás visszatérítésével szembehelyezkedő kedvezményezett jogos elvárásának fennállását úgy állapította meg, hogy az intézkedésről történő tudomásszerzése és a végleges határozatának elfogadása között mintegy három év telt el. (21)

(64)

Egyes érdekelt felek kiemelték azt is, hogy a Bizottság korábban jóváhagyta a hajórészesedések rendszerét – egy olyan rendszert, amely adózási szempontból kedvezőbb, mint a szóban forgó rendszer az adott esetben – és hogy ez a körülmény alapozta meg a szóban forgó rendszer jogszerűségével kapcsolatos jogos elvárásukat. A CNCE szerint egyébként a kedvezményezettek jogos elvárásának kialakulásához nem feltétel, hogy a Bizottság egy ugyanilyen rendszerről nyilatkozzon. Ilyen elvárást egy csupán hasonló rendszer elfogadása is kialakíthat. Ily módon, 2001. május 8-i határozatában, (22) a Bizottság szerintük egy hasonló rendszert fogadott el. A CNCE és az SG egyaránt különféle, hasonló, a Bizottság által jóváhagyott rendszerekre, (23) valamint a Bíróság RSV kontra Bizottság ítéletére hivatkoznak. (24)

(65)

Konkrétabban a Brittany Ferries úgy véli, hogy a Bizottság 2001. május 8-i határozata (25) a vezetőjükben jogos elvárást keltett, miszerint a szóban forgó rendszer nem tartalmaz állami támogatást.

(66)

A CNCE is hangsúlyozza, hogy Franciaország a 98-546 sz. törvényt körülbelül három hónappal azután fogadta el, hogy arról a Bizottságot, a Szerződés 88. cikkének (3) bekezdése szerint értesítette volna. Mivel a Bizottság az ezt az értesítést követő két hónapban nem válaszolt, a szóban forgó intézkedés a Lorenz-féle ítélkezési gyakorlat értelmében szerintük meglévő támogatások rendszerébe tartozik. (26)

(67)

Ezenkívül az érdekelt felek közül ketten nyújtottak be észrevételeket a Bizottsághoz úgy, hogy kérték, személyazonosságukat a hivatalos vizsgálati eljárás során ne tárják fel.

(68)

Ezek közül az egyik fél, a Bizottsághoz az előírt határidőn belül eljuttatott észrevételeiben megerősíti, hogy a szóban forgó rendszer jogellenes. Kéri a Bizottságot, hogy a jelenlegi igazgatási eljárás hatókörét terjessze ki a hajórészesedések rendszerére is. Ez a fél, ugyanúgy, mint a Bizottság a hivatalos vizsgálati eljárás megindításáról szóló határozatában, úgy véli, hogy a szóban forgó rendszer egyrészt szelektív, mivel a francia hajótulajdonosokat favorizálja, másrészt kihatással van a tagállamok közötti kereskedelemre, méghozzá a La Manche-csatorna piacára. E tekintetben kiemeli, hogy a szóban forgó rendszer adott esetben a hajórészesedések rendszerét váltotta fel. Bevezetésére a francia tengeri szállítás igényeinek kielégítése miatt került sor, amint az kiderül a pénzügyi bizottság (Commission des Finances) 1998. március 25-i jelentéséből.

(69)

Egyébként azzal, hogy a francia üzemeltetőket favorizálja, a szóban forgó adórendelkezés hozzájárul a La Manche piacán a kapacitásfelesleg növekedéséhez, mivel lehetővé teszi, hogy az ágazat szereplői új hajókat szerezzenek be anélkül, hogy a pénzügyi eszközökkel rendelkeznének. Szerintük egyébként a versenytorzulást, amelyet ennek a rendszernek az alkalmazása eredményez, az jelzi, hogy a hajók beszerzése a Seafrance és a Brittany Ferries részéről ennek az adózási mechanizmusnak az igénybevételével történik. Ezeknél a társaságoknál a kapacitás jelentősen megnőtt az új hajók beszerzése nyomán.

(70)

A második érdekelt fél, amelyiknek személyazonossága nem tárható fel, észrevételeinek keretében a francia üzemeltetők által élvezett kedvezményes versenyhelyzetre utal, amelyek között az első helyen áll a Brittany Ferries, mivel hajóikat a szóban forgó rendszer révén finanszírozzák. E tekintetben utal arra, hogy a Brittany Ferries a La Manche-csatorna vonalait és a Franciaország-Írország vonalat annak ellenére fenntartja, hogy ezeken a vonalakon annyira kedvezőtlenek a versenyfeltételek, hogy a P&O a piacról ki is kellett vonulnia.

(71)

A francia hatóságok szerint az érdekelt harmadik felek többségének megjegyzései az ő álláspontjukat erősítik meg a szóban forgó rendszer értékelését illetően, különös tekintettel a következőkre:

(72)

Annak a két érdekelt félnek az észrevételeit illetően, amelyek személyazonosságát bizalmasan kezelték, a francia hatóságok feltárják, hogy azok helytelen vagy pontatlan adatokon alapulnak.

(73)

Ami azt az érvet illeti, amely szerint az adózási GOE rendszere által Brittany Ferries számára nyújtott előny közvetve a P&O visszavonulását eredményezte a La Manche csatorna nyugati és középső részéről, a francia hatóságok azzal utasítják vissza, hogy abból a Brittany Ferries két hajója részesült csak, és hogy „Mont St Michel” nevű hajójának ezzel a mechanizmussal történő finanszírozását a Bizottság 2001. május 8-i határozatában jóváhagyta. (27)

(74)

E tekintetben a brit hatóságoknak mélyebben meg kellett volna vizsgálniuk a versenytársakat, amikor a fent említett üzemeltető a piacról visszavonult. A következtetéseik ugyanis nem említik, hogy az üzemeltető visszavonulásának a verseny esetleges torzulása lehetett az oka. Mi több, egyes üzemeltetők árbevételének csökkenése szerintük az alacsony költségű légitársaságok fokozatosan növekvő versenyéből, nem pedig más hajótulajdonosok hajóinak üzembe helyezéséből adódik.

(75)

Ami az egyik érdekelt félnek azt a kívánságát illeti, hogy a Bizottság terjessze ki vizsgálatát a hajórészesedések rendszerére is, a francia hatóságok emlékeztetnek arra, hogy ezt a rendszert az 1996. május 3-i határozat a Szerződésben foglalt szabályokkal összeegyeztethetőnek nyilvánította.

(76)

Végül a La Manche-csatornaátkelés kapacitásának növekedése nem az adózási GIE-k rendszeréből részesülő társaságoknak köszönhető. E tekintetben figyelembe kellene venni az új belépőket is, azokon a vonalakon, amelyeket korábban történelmi szereplők üzemeltettek. A francia hatóságok azt is jelzik, hogy ilyen összefüggésben az Eurotunnel 2000 és 2003 között megduplázta a teherhajó-szállítás kapacitását és hogy a P&O megvásárolta a Stena-Line üzemeltető üzletrészeit és korszerűsítette a flottáját.

(77)

A Szerződés 88. cikkének (2) bekezdése alapján megindított hivatalos vizsgálati eljárás nyomán és az ebben az összefüggésben a francia hatóságok és az érdekelt felek által benyújtott érveket figyelembe véve, a Bizottság úgy véli, hogy a CGI 39 CA. cikkében foglalt adózási rendszer a Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése értelmében állami támogatást valósít meg.

(78)

A Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése szerint „a közös piaccal összeegyeztethetetlen a tagállamok által vagy állami forrásból bármilyen formában nyújtott olyan támogatás, amely bizonyos vállalkozásoknak vagy bizonyos áruk termelésének előnyben részesítése által torzítja a versenyt, vagy azzal fenyeget, amennyiben ez érinti a tagállamok közötti kereskedelmet”.

(79)

Egy nemzeti intézkedés akkor minősül állami támogatásnak, ha a következő feltételek halmozottan teljesülnek, éspedig: 1) a szóban forgó intézkedés állami források révén juttat előnyt, 2) ez az előny szelektív és 3) a szóban forgó intézkedés a versenyt torzítja, vagy annak torzításával fenyeget, és hatással lehet a tagállamok közötti kereskedelemre. (28)

(80)

Ki kell fejteni azokat az okokat, amelyek alapján a CGI 39 CA. cikkében foglalt, fentebb ismertetett rendszert úgy tekinthetjük, hogy a halmozott feltételeket teljesíti.

(81)

Emlékeztetnünk kell arra, hogy a CGI 39 C. cikkének első bekezdése értelmében a bérletbe adott vagy bármely más formában rendelkezésre bocsátott javak értékcsökkenését a szokásos használati időtartamra el kell osztani.

(82)

A CGI 39 C. cikkének második bekezdése és 39 CA. cikke a bérbe vett vagy rendelkezésre bocsátott javak – éspedig a GIE-k révén történő – finanszírozásában alkalmazandó amortizációs szabályokra vonatkozik. A francia hatóságok szerint ezt a két rendelkezést azért vezették be, hogy küzdjenek az ezzel a finanszírozási móddal kapcsolatos visszaélés ellen.

(83)

Mind a francia hatóságok, mind az érdekelt felek kiemelték, hogy a CGI 39 CA. cikke szerinti rendszer az általános szabályokhoz való visszatérésnek felel meg az értékcsökkenési leírások levonása, vagyis a jelzett törvénykönyv 39. cikke (1) bekezdésének második albekezdése és a 39 C. cikkének első bekezdése tekintetében, és így nem valósít meg állami támogatást. A CGI 39 C. cikkének második bekezdése e rendelkezések alól mentességet állapít meg.

(84)

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Szerződés 87. cikke (1) bekezdésének alkalmazása csak annak meghatározását követeli meg, hogy egy adott jogrendszer keretén belül egy állami intézkedés olyan jellegű-e, hogy „bizonyos vállalkozásokat vagy bizonyos áruk termelését” előnyben részesíti másokkal szemben, amelyek a jelzett rendszer által követett célkitűzések tekintetében hasonló tényleges vagy jogi helyzetben vannak. (29)

(85)

Következésképpen annak meghatározására, hogy mi valósít meg előnyt az állami támogatásra vonatkozó ítélkezési gyakorlat szerint egy adott jogrenden belül meg kell határozni azt a hivatkozási szabályt vagy alkalmazandó közös rendszert, amelyhez ezt az előnyt viszonyítani lehet. (30) E tekintetben a Bíróság egyébként úgy ítélte meg, hogy a hivatkozási keret meghatározása megnövekedett jelentőséggel bír az adózási intézkedések esetében, mivel magának az előnynek a fennállása egy úgynevezett „szokásos” adókivetéshez képest állapítható meg, vagyis egy olyan adókulcshoz képest, amely a hivatkozásként szolgáló földrajzi övezetben van érvényben. (31)

(86)

Az adott esetben tehát, ahhoz, hogy meghatározzuk ezt a hivatkozási szabályt a bérelt vagy rendelkezésre bocsátott javak amortizációs rendszerének keretén belül, csupán azokat a rendelkezéseket kell figyelembe venni, amelyek az ilyen javaknak a személyegyesítő társaságok, mint például a GIE-k által történő finanszírozására vonatkoznak. Ennek hiányában az előny meghatározása céljából figyelembe vett tényleges és jogi helyzet nem lenne összehasonlítható, sem a GIE tagjainak, sem a kérdéses javak használóinak szemszögéből.

(87)

Ily módon az adott esetben alkalmazandó hivatkozási szabály a levonható értékcsökkenés meghatározását illetően ennek az amortizációs elvnek a GIE-k által finanszírozott javakra való korlátozása, amit a CGI 39 C. cikkének második bekezdése ír elő. (32) A CGI 39 C. cikkének első bekezdéséről nem lehet szó, mivel ez a rendelkezés a GIE-k által finanszírozott ügyletre nem alkalmazható. Ezek több jogi személyt, általában pénzintézeteket csoportosító struktúrák, ahol azok egymás között megosztják az ügylettel kapcsolatos kockázatokat, ellentétben az olyan finanszírozással, amelyet egyetlen pénzintézet valósít meg és viseli annak kockázatait. E tekintetben jelezni kell egyébként, hogy a GIE igénybevétele nélkül lebonyolított finanszírozási módozatokkal ellentétben az ilyen, pénzügyi szempontból átlátható struktúra által történő finanszírozási ügylet adóoptimalizálást tesz lehetővé, mivel a GIE által elszámolt veszteséges eredmények a tevékenység első éveiben a tagjai által folyó tevékenységeik során realizált, adóalapot képező eredményekből levonásra kerülnek.

(88)

A Bizottság úgy véli tehát, hogy a francia hatóságoknak és egyes érdekelt feleknek nincs okuk annak megerősítésére, hogy a CGI 39 CA. cikke szerinti rendszer az értékcsökkenési leírásokra vonatkozó általános szabályokhoz való visszatérésnek felel meg, és hogy a jelzett törvénykönyv 39 C. cikkének második bekezdése jelenti azt a hivatkozási rendszert, amelyhez képest a 39 CA. cikk alkalmazásából következő adóelőnyt értékelni kell. Fontos egyébként megemlíteni, hogy a CGI 39 CA. cikke kifejezetten előírja, miszerint a figyelembe vett adóelőnyt az ennek a cikknek a második bekezdésében foglalt rendelkezések alkalmazásához képest, az adók csökkentésének vagy nagyobb mértékű kivetésének megfelelő, pozitív vagy negatív jelenértékek egyenlegéből kiindulva kell meghatározni.

(89)

Ami a CGI 39 CA. cikkének alkalmazásából adódó előnyt illeti, meg kell állapítani, hogy csak azoknak a GIE-nek a tagjai részesülhetnek (33) a CGI 39 CA. cikkének alkalmazásából származó adóelőnyökben, amelyek legalább 8 évi értékcsökkenési időtartammal rendelkező ingó vagyontárgyakat finanszíroznak. Ilyen adóelőny: 1) mentesség a levonható értékcsökkenés elvi felső korlátja alól, 2) az értékcsökkenési leírás kulcsának egy százalékpontos növelése és 3) az elidegenítésből származó nyereség esetleges adómentessége.

(90)

Egyfelől, ami a CGI 39 CA. cikkének alkalmazásában levonható értékcsökkenési leírás felső határának eltörlését jelenti, emlékeztetni kell arra, hogy a GIE minden egyes tagja, az általa birtokolt jogok arányában, levonhatja saját adóalapot képező eredményéből a GIE veszteségeit annak az amortizációs időszaknak a folyamán, amikor a GIE eredményei veszteséget mutatnak. Ezzel összefüggésben a CGI 39 C. cikkének második bekezdésében foglalt, az értékcsökkenésre vonatkozó felső korlátot nem veszik figyelembe.

(91)

Következésképpen a CGI 39 CA. cikkében előírt mentesség alkalmazása a veszteséges fázisban a GIE minden egyes tagja számára lehetővé teszi, hogy csökkentse azt az alapot, amely a CGI 39 C. cikkének második bekezdésének alkalmazásában szokásosan adóköteles lenne. Valójában az a tény, hogy az értékcsökkenési leírás összege nem korlátozódik a kapott, a bérelt eszközzel kapcsolatos egyéb terhekkel csökkentett bérleti díj összegére, az értékcsökkenés összegének megemelését teszi lehetővé az első, veszteséges üzleti évek során. E tekintetben az a körülmény, hogy a CGI 39 CA. cikke szerint a veszteségek a GIE egyes tagjainak többi tevékenységével kapcsolatos, az általános szabályok szerinti társaságok adóalapot képező nyereségeinek mindössze egynegyedét kitevő mértékig vonhatók le, ezt az előnyt persze korlátozza, de nem kérdőjelezheti meg.

(92)

A francia hatóságok kiemelik ebben az összefüggésben, hogy a finanszírozási ügylet első évei során így elért adómegtakarításokat semlegesítik azok az adótöbbletek, amelyeket akkor állapítanak meg, amikor a GIE kezd nyereséget realizálni, mivel az esedékes bérleti díjak az értékcsökkenés éves összegeit meghaladják. Ugyanakkor a Bizottság úgy véli, hogy a megszerzett előny az adófizetés elhalasztásában rejlik, és az értékcsökkenés teljes időszaka folyamán kifizetett adókra – az alkalmazott kamatlábak figyelembevételével – kiszámított jelenértékek egyenlegét jelenti.

(93)

A Szenátus 413. sz. jelentése (34) egyébként megerősíti ezt az elemzést, mivel abban szerepel, hogy „(a) társult tagok által az üzemeltetés első éveiben így elért adómegtakarításokat azok az adótöbbletek ellensúlyozzák, amelyek ezt követően jelennek meg, amikor a finanszírozási struktúra nyereségeket realizál.” Ez az időbeli eltolás mindenesetre a jelentés szerint lehetővé teszi, hogy az első üzleti évek adómegtakarításainak és az utolsó üzleti évek adókivetési többleteinek jelenértékei közötti különbségnek megfelelő pénzgazdálkodási előnyre tegyenek szert. A Bizottság azt is felveti, hogy az 1999. június 17-i, 120. sz. adóügyi utasítás (35) jelzi, miszerint a CGI 39 CA. cikkének alkalmazásában keletkező adóelőny adómegtakarítások realizálását teszi lehetővé.

(94)

Úgy tűnik tehát, hogy a CGI 39 CA. cikke szerint kialakított rendszer arra törekszik, hogy a GIE-k tagjai számára lehetővé tegye az adókivetés időbeli eltérésének formájában megvalósuló előnyszerzést.

(95)

E tekintetben nem áll meg az az érv, miszerint azok a használók, amelyek a CGI 39 CA. cikkében előírt engedélyt nem kapják meg, ha ki akarják kerülni a jelzett törvénykönyv 39 C. cikkének második bekezdése szerinti, adózási szempontból levonható értékcsökkenési leírás felső határát, folyamodhatnak más finanszírozási módokhoz és így tehát nem kerülnek hátrányba azokkal szemben, amelyeknél a GIE az engedélyt megkapta. Valójában először is fontos emlékeztetni arra, hogy mivel támogatási rendszerről van szó, a Bizottság arra szorítkozhat, hogy a szóban forgó rendszer általános jellegzetességeit tanulmányozza, anélkül, hogy minden egyes sajátos alkalmazási esetet megvizsgálna. (36) Emellett egy ilyen érv ahhoz vezet, hogy ténybeli és jogi szempontból eltérő, egyedi helyzeteket vesznek figyelembe, (37) amelyek ráadásul feltételezettek.

(96)

Végül nem zárható ki, hogy azoknál a használóknál, amelyek a CGI 39 CA. cikkének rendelkezéseiben nem részesülhetnek, kiderülhet, hogy alternatív finanszírozási módhoz nem tudnak folyamodni. Ilyen lehet nevezetesen az olyan eset, amikor egy bankszervezet úgy dönt, hogy az érintett vállalat pénzügyi helyzetére való tekintettel nem vállalja egyedül a finanszírozási ügyletben (a tulajdonképpeni lízingben) rejlő kockázatokat, vagy ha a használók mérlegösszetételére vagy finanszírozási kapacitására való tekintettel más finanszírozási módok (közvetlen beruházás, hitel igénybevételével vagy saját eszközökből) lehetetlennek bizonyultak. Mindenesetre még akkor is, ha feltételezhető, hogy a használók valóban folyamodhatnak alternatív finanszírozási módhoz, és ebben az összefüggésben elérik, hogy értékcsökkenésükre felső határ ne legyen megállapítva, akkor is fennáll, hogy a legelőnyösebb, eredetileg választott megoldást egy második, szükségképpen kevésbé kedvező választási lehetőség miatt fel kell adni, és nem részesülnek a GIE révén (a CGI 39 CA. cikkében kinyilvánított, visszajuttatási kötelezettségnek köszönhetően) a lízinghez kapcsolódó sajátos adózásban.

(97)

Másfelől, a levonható értékcsökkenési összeg felső határának eltörlésén kívül a GIE tagjai előnyre tesznek szert a degresszív értékcsökkenés kulcsának egy százalékpontos emeléséből és – feltételezve az eszköz halasztott elidegenítését a használó számára, illetve bizonyos feltételek teljesülése esetén – az elért nyereségre adómentességet kapnak. (38)

(98)

Ez a megemelt kulcs és ez az esetleges adómentesség az elidegenítésből származó nyereségre olyan előnyöket jelent, amelyekben a GIE tagjai a CGI 39 CA. cikkének alkalmazásában részesülnek, de amelyekben a hivatkozási alapul szolgáló adózási keretszabály, vagyis a jelzett törvénykönyv 39 C. cikke második bekezdésének alkalmazásában nem részesülnének. Mindenesetre a CGI 39 CA. cikkének alkalmazása ennek a két előnynek a vonatkozásában nem jelenthet az értékcsökkenés általános rendjéhez való visszatérést, amint azt a francia hatóságok állítják, mivel a jelzett törvénykönyv 39 C. cikkének első bekezdése semmiféle ilyen adóelőnyt nem irányoz elő.

(99)

Ebben az összefüggésben azt az érvet illetően, amely szerint a 2007. évtől számítva az elidegenítésből származó nyereség adómentessége általános érvényű lesz, meg kell állapítani, hogy ez mindenképpen nélkülözi a relevanciát, mivel ennek az előnynek a fennállását az érvényben lévő jogi kerethez képest kell értékelni, nem pedig egy jövőbeli jogi helyzethez képest. (39) A felek egyébként nem állítják, hogy az alkalmazandó jogi keret módosítása a korábban megadott előnyt eltüntetné.

(100)

Ami a szóban forgó rendszer alkalmazásából eredő előnyök állami eredetét illeti, emlékeztetni kell arra, hogy a támogatás fogalma általánosabb, mint a szubvencióé, mert nemcsak a pozitív szolgáltatásokat tartalmazza, amilyenek a szubvenciók maguk, hanem az olyan beavatkozásokat is, amelyek különböző formákban könnyítenek a vállalat költségvetését általában megterhelő költségeken és amelyek ezért, bár a szó szoros értelmében nem szubvenciók, ugyanolyan jellegűek és ugyanolyan hatással járnak. (40) Ebből következik, hogy egy olyan intézkedés, amely által a hatóságok bizonyos vállalkozásoknak adómentességet, a szokásos, esedékes adó megfizetésére vonatkozó csökkentést vagy halasztást engedélyeznek, amely – annak ellenére, hogy az állam forrásainak átadását nem foglalja magában – a kedvezményezetteket a többi adófizetőhöz képest előnyösebb pénzügyi helyzetbe hozza, a Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése értelmében állami támogatást jelent. (41) Ennél fogva, az adott esetben, annak ellenére, hogy a CGI 39 CA. cikkéből eredő intézkedések nem foglalják magukban állami források átadását, nem tagadható, hogy adóforrások elmaradását vonják maguk után, ezáltal pedig állami finanszírozást valósítanak meg.

(101)

Ilyen körülmények között a Bizottság úgy véli, hogy a GIE tagjai adómegtakarítások formájában (a felső határ eltörlése és az értékcsökkenési kulcs megemelése) előnyökre tesznek szert és – az eszköz halasztott elidegenítését feltételezve, bizonyos feltételek esetén az adó alól mentességet kapnak, ami az állam költségvetése számára költséget jelent.

(102)

Következésképpen a GIE tagjaival kapcsolatban, amelyeknek a CGI 39 CA. cikkének alkalmazásából származó globális adóelőny legalább kétharmadát vissza kell juttatniuk a szóban forgó eszköz használójának, a Bizottság úgy véli, hogy ennek a globális előnynek legfeljebb egyharmadából részesülnek. A Bizottság ezzel összefüggésben emlékeztet arra, hogy a GIE tagjai alapvetően pénzintézetek.

(103)

A vizsgált javak használóit illetően a GIE tagjainak juttatott globális adóelőny egy részének visszajuttatása a vitatott rendelkezés szerint bérleti díjuk csökkenésének vagy vételi opciójuk összegének mérséklése formájában konkretizálódik. Ezáltal a használóknak átadott előny csökkenti a lízingügyletek keretében a költségvetésüket szokásosan terhelő költségeket. Mivel a visszajuttatás a GIE tagjainak állami forrásokból juttatott előny legalább kétharmadát képviseli, úgy tekintendő, hogy a használók az intézkedés révén a Szerződés 87. cikkének értelmében vett állami előnyhöz jutnak, amely legalább a globális előny kétharmadát teszi ki.

(104)

A francia hatóságok, valamint egyes érdekelt felek mindazonáltal megerősítik, hogy a CGI 39 CA. cikke által létrehozott adózási rendszer a francia adójog általános intézkedését jelenti. Meg kell tehát vizsgálni, hogy az a globális előny, amelyben a GIE tagjai és a használók részesülnek, szelektív jellegű-e.

(105)

Bevezetésképpen emlékeztetni kell arra, hogy a Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése szerint egy állami intézkedés, illetve annak szelektív jellege alkotja az állami támogatás egyik jellegzetességét. Ilyen szempontból fontos ellenőrizni, hogy a szóban forgó adózási rendszer teremt-e előnyöket vagy sem bizonyos vállalkozások vagy bizonyos tevékenységi ágazatok kizárólagos előnyére. (42)

(106)

Elvben egy olyan adóügyi intézkedés, amely állami támogatásnak minősülhet egy általános adóügyi intézkedéstől a kedvezményezettek jogilag vagy ténylegesen korlátozott számában különbözik. Ily módon ahhoz, hogy egy intézkedésről feltételezhető legyen, hogy állami támogatásnak minősül, az abban részesülő kedvezményezett vállalkozásoknak jól meghatározott kategóriához kell tartozniuk, a kérdéses intézkedés által meghatározott, jogi vagy tényleges alkalmazás szempontjából. (43)

(107)

Az adott esetben a CGI 39 CA. cikke csak a legalább 8 éves időszak alatt, degresszív módszer szerint amortizálható, új állapotban beszerzett ingó vagyontárgyakra vonatkozik, a hajók kivételével, amelyek használtak is lehetnek. A Szenátus 413. sz. jelentése (44) egyébként jelzi, hogy „a [] rendelkezés célja kifejezetten az, hogy nagyon serkentő hatású ösztönzőkkel bátorítsa a nagyberuházásokat”.

(108)

Az e rendelkezés alkalmazásából származó adókönnyítés tehát de jure kizárólag az ilyen javakat finanszírozó GIE-k tagjait illeti meg, (45) az ilyen javak használóit pedig oly módon, hogy a GIE tagjai által kapott globális adóelőny legalább kétharmadára visszajuttatási kötelezettség van. A befektetők – a GIE tagjai –, mivel nem a CGI 39 CA. cikkében megnevezett javakat finanszírozzák és a javak használói, amelyeknél az amortizációs időtartam 8 évnél kevesebb, ezzel szemben nem tarthatnak igényt erre az előnyre.

(109)

E tekintetben, feltételezve akár, hogy a javak használói, bár a CGI 39 CA. cikke szerinti rendszerben nem részesülhetnek, érdekeltek lehetnek abban, hogy megkíséreljenek az adózási célú GIE-hez képest alternatív finanszírozási formához folyamodni, ez utóbbiak legalábbis meg lesznek fosztva ettől a finanszírozási módtól.

(110)

Mi több, tekintetbe véve a szóban forgó, a CGI 39 CA. cikkében előirányzott javakat, ez a rendelkezés de facto lényegében azoknak a vállalkozásoknak hasznos, amelyek a szállítási, ezen belül tengeri és légi szállítási ágazatban működnek, valamint azoknak a GIE-knek, amelyek az ágazathoz tartozó javakat finanszíroznak.

(111)

E tekintetben egyrészt a francia hatóságok által átadott információkból az következik, hogy a CGI 39 CA. cikkének alkalmazásában az engedély iránt benyújtott 189 kérelem közül 182 a szállítási ágazatra vonatkozott. Ezenkívül ezen adatok szerint maga a tengeri szállítási ágazat a benyújtott, engedély iránti kérelmek 75 %-át és a megadott kérelmek 82 %-át képviseli (l. a fenti 17. preambulumbekezdés táblázata).

(112)

Másfelől a GIE-k által finanszírozott eszközök amortizációjára megállapított felső határ alóli mentességnek ezt a rendszerét főként a jogalkotónak az a kívánsága motiválta, hogy előnyt biztosítson a szállítás és különösen a tengeri szállítás számára.

(113)

Ez a tényállás többféle elemből áll össze.

(114)

Először is, a CGI 39 CA. cikke alapján támogatható eszközök közül csak a hajókat említi kifejezetten a 120. sz. adóügyi utasítás. (46) Így az előírás az, hogy a használtan vásárolt eszközök közül csak a hajók azok, amelyek a CGI 39 CA. cikke szerinti adózási rendszerből részesülhetnek. Ami az engedély kiállításának eljárását illeti, a hajókkal kapcsolatban az is előírás, hogy a rájuk vonatkozó, engedély iránti kérelmeket üzembe helyezésük előtt kell benyújtani, ennélfogva amortizálásukat a dokkba kerülésüktől kell számítani. (47)

(115)

Másodszor a 98-546. sz. törvény előkészítő munkálataiból és különösen a Szenátus 413 sz. jelentéséből (48) az következik, hogy az előző adórendelkezés az összes gazdasági ágazatra érvényes volt, míg a CGI 39 CA. cikke „csak a nagyberendezésekre vonatkozik (repülőgépek, TGV, hajók…)”. Konkrétabban a tengeri szállítás ágazatáról szólva, a jelzett jelentés rámutat arra, hogy a szóban forgó rendszer a hajórészesedések rendszeréhez képest nem kellően előnyös ahhoz, hogy ebben az ágazatban a beruházásokat dinamizálja. Jelzi azt is, hogy a CGI 39 CA. cikkében bevezetett, az eszköznek a használó számára történő halasztott elidegenítése esetén keletkező nyereségre előirányzott mentességről szóló rendelkezést az motiválta, hogy a szóban forgó rendszer a tengeri szállítással kapcsolatos beruházások szempontjából kevésbé kedvező. A francia hatóságok e tekintetben, azonos módon, 2004. május 3-i észrevételeikben kiemelik, hogy a Franciaországban bejegyzett kereskedelmi hajók számának stagnálásának megállítása érdekében és a fiskális kiadások csökkentésének szándékára való tekintettel irányozták elő azt, hogy – az értékcsökkenéshez kapcsolódó adókülönbözet kiegészítéseképpen – a GIE-k bizonyos feltételek mellett, adómentességben részesülhessenek az eszköz elidegenítéséből származó nyereségre.

(116)

Harmadszor, az 1999. évi költségvetési törvény tervezetéről szóló 66. sz. általános jelentés (49) megerősíti, hogy „a 98-456. sz. törvény […] lehetővé tette egy új adórendelkezés létrehozását a tengeri szállításba való beruházások javára”. Ott azt is jelezték, hogy bár a lízingben történő finanszírozásnak a CGI 39 CA. cikke által létrehozott rendszere nem kizárólag a hajókra vonatkozik, valójában főként azokra alakították ki.

(117)

A fenti megfontolások összességére való tekintettel a Bizottság úgy véli, hogy a CGI 39 CA. cikke szerinti rendszer szelektív jelleget mutat, mivel bizonyos, a szállítási ágazatban, valamint a pénzügyi ágazatban működő gazdasági szereplők számára biztosít előnyöket. Mivel ez a rendszer nem érvényes az összes gazdasági szereplőre, nem tekinthető az adóügyi politika általános rendelkezésének.

(118)

Ezt az értékelést a francia hatóságok által felhozott érvek nem tudták megkérdőjelezni.

(119)

Így elsősorban, nem áll meg a francia hatóságok érvelése, miszerint többféle ágazat is érintett lehet a szóban forgó adózási intézkedésben. Valójában eltekintve attól a ténytől, hogy csak bizonyos javak érintettek a szóban forgó adózási rendszer által, nem vehető figyelembe, hogy a szállításon kívüli ágazatokba tartozó javak finanszírozása iránti kérelmek nagyon elenyésző száma (50) olyan jellegű, hogy a szóban forgó rendszer sajátosságát megkérdőjelezi. E tekintetben egyébként a megítélés az volt, hogy a szelektív jelleg megkérdőjelezéséhez nem elegendő az a körülmény, miszerint nagyon jelentős azoknak a vállalkozásoknak a száma, amelyek igényt tarthatnak arra, hogy ilyen intézkedésben részesüljenek, vagy hogy ezek a vállalkozások különböző ágazatokhoz tartoznak. (51)

(120)

Másodsorban, a francia hatóságok állításával szemben, a CGI 39 CA. cikke szerinti rendszer létének indoklására nem releváns érv az, hogy más tagállamokban vannak ezzel egyenértékű adózási intézkedések. Valóban, a tagállamok összességében, vagy akár azok közül néhányban alkalmazható adózási szabályok összehasonlító elemzésére nem kerülhet sor anélkül, hogy az állami támogatások ellenőrzésére vonatkozó rendelkezéseket módosítani ne kellene. Mivel a tagállamok adórendelkezéseire közösségi szintű összehangolás nincs, egy ilyen vizsgálat különféle, a tagállamok közötti jogszabályi vagy szabályozási eltérésekből következő ténybeli és jogi helyzetek összehasonlítására szorítkozna. (52) A megítélés egyébként az volt, hogy az a körülmény, miszerint egy tagállam egy bizonyos gazdasági ágazatban a versenyfeltételeket egyoldalú intézkedésekkel úgy próbálja módosítani, hogy azok közeledjenek a más tagállamokban érvényesülőkhöz, nem szünteti meg ezeknek az intézkedéseknek a támogatási jellegét. (53) Analóg módon az a körülmény, hogy más tagállamokban lévő versenytársak hasonló adózási intézkedésekből profitálnak, nem befolyásolja a szóban forgó rendszer támogatásnak történő minősítését, akkor sem, ha azok jogellenesek. (54)

(121)

Harmadsorban, Franciaország és érdekelt felek azt állítják, hogy a szóban forgó rendszer nem-szelektív jellegét az a tény bizonyítja, hogy a francia hatóságok nem rendelkeznek mérlegelési jogkörrel a szóban forgó engedély megadása céljából.

(122)

A Bizottság emlékeztet arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint még azok a beavatkozások is jelenthetnek bizonyos fokú szelektivitást, amelyek első pillantásra a vállalkozások összességére alkalmazhatók, és ebből következően olyan intézkedéseknek kell ezeket tekinteni, amelyeket bizonyos vállalkozásoknak vagy bizonyos áruk termelésének az előnyben részesítésére alakítottak ki. Ilyen eset az, amikor az általános szabály alkalmazására felkért igazgatásnak van bizonyos mérlegelési jogköre az ügy kezelését illetően. (55)

(123)

Az adott esetben mindjárt emlékeztetnünk kell arra, hogy a szóban forgó adórendelkezést csak bizonyos javak használói és az azokat finanszírozó GIE-k tagjai vehetik igénybe, és az előnyök de facto főként a szállítási és a pénzügyi ágazatban jelennek meg, amivel a specifikusság feltétele máris teljesül. Valójában más, a szállítástól eltérő ágazatokhoz kapcsolódó javak finanszírozására vonatkozó és/vagy nyolc évnél rövidebb amortizációs időtartamot felmutató projektek felmutathatnak olyan jellegű garanciákat, amelyek mindenféle adóoptimalizálási szándékot kizárnak. Ennélfogva, ennek az adórendelkezésnek a korlátozott alkalmazási területére való tekintettel, a vitatott intézkedés szelektív jellegének megállapításához nem szükséges megállapítani, hogy az illetékes nemzeti hatóságok a jelzett intézkedés alkalmazása során rendelkeznek-e mérlegelési jogkörrel. (56)

(124)

Mindenesetre a francia hatóságok, amikor kikérdezték őket, hogy milyen ellenőrzés lefolytatásához tartják magukat annak a feltételnek a kapcsán, hogy a szóban forgó beruházás milyen általános és különösen, hogy milyen foglalkoztatási, jelentős gazdasági és társadalmi érdeket képvisel (57), azt jelezték, hogy ezt az érdeket 6 kritérium alapján értékelik, amelyek egyike „a beruházás által annak az övezetnek a gazdasági környezetére gyakorolt hatás, ahol annak megvalósulása történik, és amelyben a használó tevékenykedik”. A Bizottság tehát úgy véli, hogy ennek a feltételnek a teljesülése a nemzeti hatóságok számára szükségképpen saját mérlegelési jogkört biztosít.

(125)

Egyébként egy ilyen célkitűzés jogszerűsége ellenére megemlítendő, hogy nincs kapcsolat a beruházáshoz fűződő gazdasági érdek fennállása és a jogalkotó által a beruházás megvalósítására előírt előzetes miniszteri engedély révén követett végcél között. Valójában az engedély megadásához kiszabott feltételeknek lehetővé kell tenniük annak megállapítását, hogy a GIE-k által biztosított finanszírozási módnak nem az adóoptimalizálás-e a célja. Vagyis a beruházáshoz fűződő gazdasági érdekre vonatkozó feltétel nem olyan jellegű, hogy egy ilyen optimalizálást megakadályozna. Az ilyen finanszírozási ügyletek, a szóban forgó eszközök amortizálásának időtartamától függetlenül, lehet hogy nem céloznak adóoptimalizálást, ugyanakkor nem képviselnek jelentős, főként a foglalkoztatással kapcsolatos, gazdasági vagy társadalmi érdeket sem.

(126)

Ebben az összefüggésben ismét utalni kell a francia Szenátus 413. sz. jelentésére, (58) amelyből az derül ki, hogy a jelentős gazdasági és társadalmi érdek fennállásához kapcsolódó feltétel „eszköz az ország területén előállított javak vagy egy francia használó javára megvalósuló finanszírozások előnyben részesítésére”. Általánosabban ugyanez a jelentés azt is kimondja egyébként, hogy az engedélyezési eljárás túl nagy jogkört biztosít az igazgatás részéről történő mérlegelésre.

(127)

A Bizottság véleménye szerint a beruházáshoz fűződő gazdasági érdekhez kapcsolt feltétel és a kitűzött cél összemérhetetlensége a nemzeti hatóságok számára rendelkezésre álló mérlegelési jogkört még inkább megnöveli.

(128)

Még mindig az engedély megadása céljából a francia hatóságok rendelkezésére álló mérlegelési jogkörnél maradva, meg kell állapítani, hogy a francia hatóságok és bizonyos érdekelt felek kérésére az Alkotmányügyi Tanács által 1987. december 30-én hozott határozat ebben az összefüggésben relevanciával nem bír. (59) Ebben az ügyben egy olyan adórendelkezésről volt szó, amely előirányozta, hogy egy új jogi személy, amely két társaság összeolvadásából keletkezett, korlátozott ideig elszámolhassa az összeolvadt társaságok veszteségének egészét vagy annak egy részét, és – a költségvetési ügyekkel foglalkozó miniszter engedélyével és ennek az engedélynek a korlátai között –az eszközök egy részének a csoport egyik társaságába való bevitele esetén lehetővé tette a fúziót megelőzően még nem levont veszteségek elszámolását a későbbi nyereségekkel szemben. Az Alkotmányügyi Tanácsot felkérték, hogy nyilvánítson véleményt arról, megfelel-e ez az engedélyezési eljárás az Alkotmány 34. cikkének, amely a jogalkotóra bízza az adóelőny alkalmazási területének meghatározását. Ebben az összefüggésben a Tanács úgy vélte, hogy a szóban forgó rendelkezés a jogalkotó számára nem engedi meg adóügyi jogkörének a miniszternek történő átadását, és hogy ez utóbbinak jogköre csak annyi, hogy a jogalkotónak az adóelkerülés megakadályozására vonatkozó célkitűzésének megfelelően, meggyőződjön a törvény által rögzített feltételek tiszteletben tartásáról. Ebben a határozatban az Alkotmányügyi Tanácsot arra kérték fel, hogy nyilvánítson véleményt az adóügyi témában a jogalkotási és szabályozási jogkörökkel kapcsolatos illetékességek tiszteletben tartásáról, de semmiképp sem arról, hogy fennáll-e a miniszter vezetése alatt egy mérlegelési jogkör a törvény alkalmazásához szükséges egyedi intézkedések elfogadása során.

(129)

Mindenesetre a Bizottság úgy véli, hogy a Szerződés 87. cikkének (1) bekezdésében foglalt feltételek a nemzeti bíróságok ítélkezési gyakorlata által nem kérdőjelezhetők meg.

(130)

Negyedsorban annak az érvnek a tekintetében, amely szerint a nemzeti hatóságok nem rendelkeznek döntési jogkörrel, mivel döntésük ellen a nemzeti bíróságokhoz fellebbezni lehet, megkérdőjelezve az engedély elutasítását indokló megfontolásokat, emlékeztetni kell arra, hogy az általános intézkedésként történő minősítés kiküszöbölése érdekében ellenőrizni kell, hogy az adóigazgatás hozzáállása döntési jellegű-e. Tulajdonképpen elegendő megállapítani, hogy a jelzett igazgatás rendelkezik-e saját mérlegelési jogkörrel, amely számára lehetővé teszi, hogy a kérdéses adóelőny megadásának feltételeit megszabja, a mérlegelésre hozzá benyújtott beruházási projektek jellegzetességeitől függően. (60) Egyébként a megítélés az volt, hogy a bírói eljárás keretében és az alkalmazandó nemzeti jognak megfelelően megítélt adósságok továbbvitele szelektív jellegű lenne, mivel az nem közvetlenül a törvény alkalmazásából, hanem a szóban forgó közszolgálati intézmények mérlegelési döntéséből következne. Ebben az összefüggésben a közösségi bíró emlékeztetett arra, hogy a Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése nem tesz különbséget az állami beavatkozások okai vagy célkitűzései szerint, hanem azok hatásától függően definiálja azokat. (61) Az adott esetben tehát az a körülmény, hogy az engedélyt visszautasító határozatok nemzeti bíróság előtt fellebbezés tárgyát képezhetik, nem kérdőjelezheti meg eleve a nemzeti hatóságok mérlegelési jogkörének fennállását a miniszteri engedély megadási feltételeinek alkalmazása során.

(131)

Utoljára, a Bizottság úgy véli, hogy a francia hatóságoknak az az állítása, miszerint nincs megkülönböztetés a GIE tagjainak és a használóknak a nemzeti hovatartozása szerint, szintén nem kérdőjelezheti meg a CGI 39 CA. cikke szerinti rendszer szelektív jellegét, (62) mivel a Szenátus 413. sz. jelentése (63) jelzi, hogy a beruházáshoz fűződő jelentős gazdasági és társadalmi érdek fennállásához kapcsolódó feltétel „eszköz az ország területén előállított javak vagy egy francia használó javára megvalósuló finanszírozások előnyben részesítésére”.

(132)

A fentiekre való tekintettel a Bizottság úgy tekinti, hogy a CGI 39 CA. cikkében foglalt rendszer szelektív jellegű.

(133)

A francia hatóságok kiemelik, hogy a CGI 39 C. cikkének második bekezdésében és a 39 CA. cikkében foglalt rendelkezések együttesen előzetes ellenőrzési eszközt jelentenek, amellyel az adóigazgatás azért rendelkezik, hogy harcoljon az adóelkerülés ellen, amely az adóügyi szempontból átlátható struktúrák, mint például a GIE-k által finanszírozott ingó vagyontárgyakra vonatkozó ügyletek visszaélésre való felhasználásából származnak. Úgy vélik, hogy a CGI 39 CA. cikkében foglalt rendszert emiatt a francia adórendszer jellege és szerkezete indokolja. E tekintetben hozzáteszik, hogy a CGI 39 CA. cikke szerinti rendszer „az adóelkerülés elleni küzdelem objektív és horizontális kritériumain alapul”.

(134)

Igaz, hogy az állami támogatás fogalma nem tartalmazza azokat az állami intézkedéseket, amelyek a vállalkozások között különbségtételt vezetnek be, amennyiben ez a különbségtétel annak az adókivetési rendszernek a jellegéből és szerkezetéből következik, amelybe azok tartoznak. Az adórendszer jellegén és szerkezetén alapuló indoklás egy sajátos adóintézkedés és az adórendszer egészének belső logikája közötti megfelelésre utal. Az adóügyi különbségtételeket tehát, amikor a szóban forgó intézkedéseket elfogadják, nem diktálhatják az állam által követett általános célok és célkitűzések. (64)

(135)

Az adott esetben a Bizottság úgy véli, hogy a CGI 39 C. cikkének második bekezdése, amikor korlátozza a levonható értékcsökkenési leírás összegét, tulajdonképpen az ellen harcol, hogy adóügyi szempontból átlátható struktúrák visszaélést kövessenek el, bérbe adott vagy rendelkezésre bocsátott javak finanszírozási ügyletein elért adónyereség realizálásával. Az a célkitűzés szükségesnek és ésszerűnek tűnik a bérbe adott vagy rendelkezésre bocsátott javak értékcsökkenési leírásaira vonatkozó adórendszer hatékonyságának garantálása céljából és azt ennek alapján a jelzett rendszer összetevőjének kell tekinteni. (65)

(136)

Ezzel szemben a CGI 39 CA. cikke által létrehozott rendszer a bérbe adott vagy rendelkezésre bocsátott javak értékcsökkenési leírásaira vonatkozó francia rendszer jellege és szerkezete révén nem indokolható. Valójában, annak ellenére, hogy a CGI 39 C. cikkének második bekezdésében előirányzott, az értékcsökkenési leírás felső határára adott mentességek elfogadhatóak, ezeknek a mentességeknek kizárólag olyan feltételeken kellene alapulniuk, amelyek teljesülése megakadályozza, hogy adóoptimalizálási célból a jelzett javak finanszírozása során olyan, adóügyi szempontból átlátható struktúrákhoz folyamodjanak, amilyenek a GIE-k.

(137)

Vagyis egyfelől a szóban forgó mentesség alkalmazási területének a legalább nyolc évi időtartam alatt amortizálandó javak finanszírozására való korlátozása a francia hatóságok által követett célkitűzésre való tekintettel nem indokolható meg, sem önmagában, sem más, az engedély megadásával kapcsolatos feltétellel együtt. Ők egyébként ennek az igazgatási eljárásnak a keretében semmiféle magyarázatot nem adtak azzal kapcsolatban, hogy az adóelkerülés elleni küzdelem során követett célkitűzés tekintetében miért korlátozták ezt a mentességet az ilyen amortizációs időtartamú javakra.

(138)

Másfelől, mint az korábban megállapítást nyert, a finanszírozási ügyletre szóló miniszteri engedély megadásának feltételei között szerepel a gazdasági és társadalmi érdek fennállása, különösen a foglalkoztatás tárgyában, ami a nemzeti hatóságok számára mérlegelési jogkört biztosít. Ez a feltétel egyébként a Franciaország által, az adóelkerülés ellen folytatott célhoz nem kapcsolódik. Mindenesetre egy ilyen társadalmi célkitűzés önmagában nem olyan jellegű, hogy emiatt a szóban forgó rendszer elkerülné, hogy a Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése szerinti értelemben vett támogatásnak minősüljön, mivel ez a cikk nem tesz különbséget az állami beavatkozások okai vagy célkitűzései szerint, hanem azok hatásától függően definiálja azokat. (66) Korábban egyébként megállapítást nyert, hogy a Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése nem lenne használható, ha a munkahelyek teremtésével vagy megőrzésével kapcsolatos szándékok közül kihagynák az állami támogatásnak minősülő sajátos intézkedéseket, mivel az állami támogatások többségét azért adják, hogy munkahelyeket teremtsenek vagy őrizzenek meg. (67)

(139)

Ebben az összefüggésben a francia hatóságok kiemelik azt is, hogy a CGI 39 CA. cikke szerinti adórendszer lehetővé tette a tengeri flotta megfiatalítását és konszolidálását. Analóg módon az Air France jelzi, hogy ez a rendszer előnyt biztosít gépparkjának megújításához, amelyre a környezeti normák módosítása miatt volt szükség. Ellenben azt a tényt leszámítva, hogy az ilyen állítások megerősítik a Bizottság értékelését a jelzett rendszer szelektív jellegére vonatkozóan, a gazdaság- vagy iparpolitikai célkitűzések követése nem tekinthető olyan jellegűnek, hogy egy szelektív intézkedést a Szerződés 87. cikke (1) bekezdésének alkalmazásából ki kellene hagyni. (68) Hasonló összefüggésben egyébként már megállapítást nyert, hogy a járművek vásárlására vagy vételi opcióval összekötött bérbevételére adott hitelek utáni, természetes személyeknek, kkv-knak, területi közületi szerveknek és a helyi közszolgáltatási egységeknek javára történő kamatjóváírás támogatást jelent, és azzal a körülménnyel nem indokolható, hogy ez az intézkedés, a környezet védelme és az utak biztonsága érdekében, az ipari járműpark megújítása célozta Spanyolországban. (69).

(140)

A szóban forgó rendszer tárgyát képező vagy az azokhoz való hozzájárulást eredményező általános érdeket képviselő szándékok összessége, úgy mint a munkahelyteremtés, az érintett hajók vagy légi járművek megújítása vagy konszolidálása, bármennyire jogosak ezek, nem indokolhatók meg a szóban forgó adórendszer jellege és szerkezete által, és még hatástalanok is, amikor arról van szó, hogy egy intézkedés a Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése szerint állami támogatásnak minősül-e.

(141)

A Bizottság továbbá úgy véli, hogy a Szerződés 87. cikke (1) bekezdésének alkalmazása szempontjából közömbös, hogy a CGI 39 CA. cikkében foglalt rendszer kevésbé előnyös ezeknek a kedvezményezetteknek, mint azt a hajórészesedési rendszer tette, mivel az adott esetben a szóban forgó rendszert a Bizottságnak megvalósításának időpontja szerint kell értékelnie. (70)

(142)

A fentiekből következik, hogy a Bizottság vélekedése szerint a CGI 39 CA. cikke szerinti rendszert a szóban forgó adórendszer jellege és szerkezete nem indokolja, és ebből adódóan annak szelektív jellege nem kérdőjelezhető meg.

(143)

Mint az a korábbiakban megállapítást nyert, a CGI 39 CA. cikke szerinti adórendszer kedvezményezettjei egyfelől olyan gazdasági szereplők, amelyek a szállítás és az ipar ágazataiban tevékenykednek, másfelől pedig az ilyen ágazatokkal kapcsolatos javakat finanszírozó GIE-tagok, amelyek alapvetően pénzintézetek. Mindezek a szereplők a fent említett ágazatok közösségi piacain tevékenykednek.

(144)

Ebben az összefüggésben emlékeztetni kell arra, hogy azok a támogatások, amelyek célja a vállalkozás megszabadítása olyan költségektől, amelyeket rendesen a napi működés vagy szokásos tevékenységei keretében viselnie kellene, elvben torzítja a versenyfeltételeket. (71) Tulajdonképpen megállapítást nyert, hogy minden olyan támogatás megadása egy vállalkozásnak, amely tevékenységeit a közösségi piacon végzi, feltehetően a verseny torzulását eredményezi, és hatással van a tagállamok közötti kereskedelemre. (72)

(145)

Tehát az adott esetben, figyelembe véve a szóban forgó ágazatok jellegét és nemzetközi kiterjedését, a Bizottság úgy véli, hogy a szóban forgó támogatás megerősíti az ezen ágazatokban működő, a nemzeti és Közösségen belüli kereskedelemben részt vevő szereplők pozícióját.

(146)

Ily módon a szóban forgó rendszer kedvezményezettjei előnyösebb helyzetbe kerülnek mind nemzeti versenytársaikkal szemben, (73) mind más tagállamokban lévő, ebből a rendszerből – ha a rendszerben támogatható javakat nem finanszíroznak vagy nem használnak, illetve, ha Franciaországban adóalanyisággal nem rendelkeznek – részesülni nem tudó versenytársaikkal szemben

(147)

Bár ezzel az utolsó ponttal kapcsolatban az igaz, hogy formálisan nézve semmiféle jogi akadály nem gátolja a Franciaországon kívüli más tagállamok gazdasági szereplőit abban, hogy a CGI 39 CA. cikkében megnevezett javakat finanszírozzanak vagy használjanak, az is tagadhatatlan, hogy a gyakorlatban a szóban forgó rendszer a Franciaországban adóalanyisággal rendelkező szereplőket favorizálja. E tekintetben fontos megállapítani, hogy a szóban forgó rendszer összes kedvezményezett érdekelt felei, amelyek a hivatalos vizsgálati eljárás keretében észrevételeket nyújtottak be, a francia jog szerint bejegyzett társaságok. Emlékeztetni kell arra is, hogy a szóban forgó adórendelkezés által leginkább érintett ágazat, vagyis a tengeri szállítás vonatkozásában a francia hatóságok maguk is kiemelik, hogy ennek a rendelkezésnek az elfogadása azt célozta, hogy a Franciaországban bejegyzett kereskedelmi hajók számának stagnálását megszüntesse és az adóköltségeket lecsökkentse. Végül ebben az összefüggésben fontos emlékeztetni arra, hogy a Szenátus 143. sz. jelentése (74) jelzi, hogy ez a rendszer „eszköz az ország területén előállított javak vagy egy francia használó javára megvalósuló finanszírozások előnyben részesítésére”.

(148)

Következésképpen anélkül, hogy rá kellene térni az érintett piacok valós helyzetének közgazdasági elemzésére (75) és figyelembe véve azt a tényt, hogy a Franciaország által létrehozott adórendszer azoknak a gazdasági szereplőknek a pozícióját, amelyek abban részesednek, megerősíti más velük a Közösségen belüli kereskedelemben versengő szereplőkkel szemben, a Bizottság úgy véli, hogy ez a rendszer hatást gyakorol a tagállamok közötti kereskedelemre, és torzítja az ilyen szereplők közötti versenyt.

(149)

A fenti megfontolások összességére való tekintettel a Bizottság úgy véli, hogy a CGI 39 CA. cikke szerinti rendszer a Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése értelmében támogatást valósít meg.

(150)

Korábban megállapítást nyert, hogy a CGI 39 CA. cikkének alkalmazásából származó adóelőnyök egyrészt a levonható értékcsökkenési leírás felső határának megszüntetését, másrészt az értékcsökkenési leírás kulcsának egy százalékpontos növelését, és végül, az elidegenítésből származó nyereség esetleges adómentességét jelentik.

(151)

A támogatás összege minden egyes lízingügyletnél a teljes amortizációs időszak folyamán, az értékcsökkenési leírás kulcsának egy százalékpontos megemelése mellett befizetett adók jelenértéke és a CGI 39 C. cikkének második bekezdésében foglalt rendelkezések alkalmazásából származó jelenértékek különbsége, amely különbséghez hozzá kell adni az elidegenítésből származó nyereség esetleges adómentességét. (76) Ezt az összeget minden egyes lízingügyletre a 120. sz. adóügyi utasítás (77) (46) és (47) bekezdésében előírt módokon kell meghatározni, a globális előny egy részének a használónak történő visszajuttatása érdekében.

(152)

Ami a CGI 39 CA. cikkének alkalmazásában elért globális előny pontos megosztását illeti, egy GIE tagjainak – a közvetlen kedvezményezetteknek – ennek az előnynek legalább 2/3-át vissza kell juttatniuk az érintett eszköz használójának. Minden egyes lízingügylet keretében a használónak visszajuttatandó előny pontos összegét mindenesetre meghatározzák az engedély kiállításakor, a CGI 39 CA. cikkének rendelkezései szerint.

(153)

A Szerződés 88. cikke (3) bekezdésének megfelelően a tagállamnak be kell jelentenie minden olyan projektet, amellyel támogatásokat kíván nyújtani vagy módosítani. Az érdekelt tagállam mindaddig nem hajthatja végre a tervezett intézkedéseket, amíg ez az eljárás végleges határozatot nem eredményezett.

(154)

Az adott esetben a francia hatóságok 1998. március 17-i levelükben (A/32232) tájékoztatták a Bizottságot, hogy bevezetik a bérbe adott eszközök értékcsökkenési leírását korlátozó rendelkezést annak érdekében, hogy ezt a mechanizmust ne csupán adóoptimalizálási céllal használják, továbbá előirányoznak egy kivételt e korlátozás alól. Ebben a levélben a francia hatóságok jelzik, hogy ez a rendelkezés nem tűnik olyan állami támogatásnak, amelyet a Szerződés 88. cikkének (3) bekezdése szerint a Bizottságnak előzőleg be kell jelenteni.

(155)

A Bizottság úgy véli, hogy ilyen körülmények között ez a levél nem tekinthető a Szerződés 88. cikkének (3) bekezdése értelmében vett bejelentésnek. Ezen túlmenően a Bizottság hangsúlyozza, hogy a kérdéses levél nem tartotta be a Bizottság által a tagállamokhoz intézett, 1981. október 2-i SG (81) 12740 levélben említett formai szabályokat, amelyek akkoriban hatályban voltak. Franciaország tehát jogellenesen járt el, amikor a Szerződés 88. cikkének (3) bekezdését megsértve, a szóban forgó támogatási rendszert bevezette.

(156)

Mivel a szóban forgó adórendszer a Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése értelmében állami támogatást valósít meg, meg kell vizsgálni esetleges összeegyeztethetőségét az ennek a cikknek a (2) és (3) bekezdéseiben előirányzott mentességek figyelembevételével. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a szóban forgó rendszer tényleges kedvezményezettjei a francia hatóságok tájékoztatása szerint a tengeri szállítási, a légi és vasúti szállítási, valamint elhanyagolható mértékben az ipari ágazatból kerülnek ki. (78) Ilyen kedvezményezettek a pénzügyi ágazatból is kikerülnek, mivel a GIE-k tagjai alapvetően pénzintézetek.

(157)

A Szerződés 87. cikkének (2) bekezdésében előirányzott mentességeket illetően, az egyéni fogyasztóknak adott szociális jellegű támogatásokkal, a természeti csapások vagy más rendkívüli események által okozott károk enyhítését célzó támogatásokkal, és a Németországi Szövetségi Köztársaság egyes régióinak gazdasága számára adott támogatásokkal kapcsolatban elegendő megállapítanunk, hogy az ilyen mentességek ebben az összefüggésben semmiféle relevanciával nem rendelkeznek, bárkik legyenek a szóban forgó rendszer kedvezményezettjei.

(158)

Ami a Szerződés 87. cikke (3) bekezdésének b) pontjában szereplő mentességet illeti, elegendő megállapítani, hogy a szóban forgó adórendszer nem jelenti európai érdeket képviselő fontos projektet és nem a francia gazdaság súlyos zavarának elhárítását célozza. Nem törekszik arra sem, hogy a kultúra előmozdítását vagy az örökség megőrzését szolgálja, a Szerződés 87. cikke (3) bekezdésének d) pontja értelmében.

(159)

A Bizottság jelezni kívánja, hogy e tekintetben sem a francia hatóságok, sem az érdekelt felek nem igényelték a fent említett mentességeket az igazgatási eljárás során.

(160)

A Szerződés 87. cikke (3) bekezdésének a) és c) pontjában előirányzott mentességek megvizsgálása az érintett ágazatonkénti elemzést követek meg.

(161)

A Bizottság úgy tekinti, hogy a Szerződés 87. cikke (3) bekezdésének c) pontjában foglalt mentesség ügyében, amely szerint engedélyezettek a támogatások, ha bizonyos tevékenységek fejlődését segítik elő, anélkül hogy a kereskedelem feltételei a közös érdekkel ellentétes mértékben módosulnának, hogy semmi nem enged arra következtetni, hogy a szóban forgó rendszer alkalmazásában a légi szállítás ágazatának juttatott támogatások a közös piaccal összeegyeztethetőek lennének. Valójában az adott esetben a Szerződés 92. és 93. cikkének és az EGT-egyezmény 61. cikkének a repülési ágazat állami támogatásaira való alkalmazásával kapcsolatos bizottsági iránymutatásokban (79) előirányzott mentességek egyike sem alkalmazható.

(162)

Mindazonáltal meg kell jegyezni, hogy kivételképpen a Bizottság bizonyos támogatásokat engedélyez a légi szállítás működtetése számára:

(163)

A fentiekre való tekintettel a Bizottság elfogadja, hogy Franciaország adott esetben ne számítsa bele a visszatérítendő támogatás számításába az erre vonatkozó összegeket:

(164)

Minden egyéb esetben a légi szállítási vállalkozásoknak a szóban forgó rendszer alkalmazásában nyújtott támogatások a Szerződéssel nem összeegyeztethetőek.

(165)

A Szerződés 87. cikke (3) bekezdésének c) pontja alkalmazásában, az 1997. évi, majd 2004. évi közösségi iránymutatások (83) meghatározzák azokat az állami támogatási rendszereket, amelyek engedélyezhetők annak érdekében, hogy a tengeri szállítás közösségi vállalkozásainak érdekeit alátámasszák a harmadik országok versenyével szemben, olyan általános célkitűzések érdekében, mint például a következők: