25.3.2010

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 79/40

---

AZ EFTA FELÜGYELETI HATÓSÁG HATÁROZATA

405/08/COL

(2008. június 27.)

az Izlandi Lakásfinanszírozási Alappal kapcsolatos hivatalos vizsgálati eljárás lezárásáról

(Izland)

AZ EFTA FELÜGYELETI HATÓSÁG (1),

tekintettel az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásra (2) és különösen annak 59. cikke (2) bekezdésére, 61–63. cikkére, valamint 26. jegyzőkönyvére,

tekintettel az EFTA-államok közötti, a Felügyeleti Hatóság és a Bíróság létrehozásáról szóló megállapodásra (3) és különösen annak 24. cikkére,

tekintettel a Felügyeleti és Bírósági Megállapodás 3. jegyzőkönyve I. része 1. cikkének (2) bekezdésére és II. része 4. cikkének (4) bekezdésére és 6. cikkére (4),

tekintettel az EGT-megállapodás 61. és 62. cikkének alkalmazásáról és értelmezéséről szóló hatósági iránymutatásra (5),

tekintettel a 3. jegyzőkönyv II. részének 27. cikkében említett végrehajtási rendelkezésekről szóló 195/04/COL sz. hatósági határozatra (6),

tekintettel az EFTA-Bíróság E-9/04 sz. ügyben hozott ítéletére, amelyet az Izlandi Lakásfinanszírozási Alapról szóló 213/04/COL sz. határozat megsemmisítése iránti kereset tárgyában hozott (7),

tekintettel az Izlandi Lakásfinanszírozási Alappal kapcsolatos hivatalos vizsgálati eljárás megindításáról szóló 185/06/COL hatósági határozatra (8),

miután az említett rendelkezéseknek megfelelően felkérte az érdekelt feleket észrevételeik megtételére és ezen észrevételek figyelembevételével,

mivel:

I.   TÉNYEK

1.   AZ ELJÁRÁS

Izland Európai Unió Melletti Képviselete 2003. november 20-i levelében továbbította az Izlandi Pénzügyminisztérium ugyanazon a napon kelt levelét (a Hatóság mindkét levelet 2003. november 25-én kapta meg és vette nyilvántartásba a 03-8227 A szám alatt, jelenlegi dokumentumszám: 255584), amelyben az izlandi hatóságok a 3. jegyzőkönyv I. részének 1. cikke (3) bekezdése szerint bejelentették, hogy az Izlandi Lakásfinanszírozási Alap (a továbbiakban: HFF) megemeli a maximálisan felvehető hitel összegét a lakás vételárának 90 %-ára.

2004. augusztus 11-én a Hatóság elfogadta a 213/04/COL sz. határozatot. A Hatóság ebben a határozatában hivatalos vizsgálati eljárás megindítása nélkül megállapította, hogy a HFF-re vonatkozó izlandi jogszabályok lehetővé tették a HFF állami támogatását, de ez a támogatás összeegyeztethető az állami támogatási szabályokkal, az EGT-megállapodás 59. cikkének (2) bekezdésével összefüggésben.

A határozat ellen az EFTA-Bírósághoz fellebbezést nyújtott be az Izlandi Bankárok és Értékpapír-kereskedők Szövetsége; e szövetség azóta egyesült más pénzügyi és biztosítási társaságokkal, és jelenleg Izlandi Pénzügyi Szolgáltatók Szövetsége (a továbbiakban: SFF) néven végzi tevékenységét. Az EFTA-Bíróság az E-9/04. sz. ügyben hozott 2006. április 7-i ítéletében helyt adott a kérelemnek, és érvénytelenítette a Hatóság 213/04/COL sz. határozatát.

Mivel a Hatóság a rendelkezésére álló információk alapján arra az előzetes következtetésre jutott, hogy a vitatott támogatási intézkedések új támogatásnak minősülnek, 2006. június 21-én elfogadta a HFF programra vonatkozó hivatalos vizsgálat megindításáról szóló 185/06/COL sz. határozatot. A Hatóság 2006. június 21-i levelében továbbította e határozatot az izlandi hatóságok számára (dokumentumszám: 377864).

A 185/06/COL sz. hatósági határozatot közzétették az Európai Unió Hivatalos Lapjában és annak EGT-kiegészítésében (9). A Hatóság felkérte az érdekelt feleket e határozattal kapcsolatos észrevételeik megküldésére.

Izland Európai Unió Melletti Képviselete 2006. november 20-i levelében megküldte a Hatóság részére az izlandi hatóságoknak a határozatra vonatkozó észrevételeit, amelyet a Hatóság 2006. november 21-én kapott meg és vett nyilvántartásba (dokumentumszám: 399173).

A Hatóság 2006. november 24-i levelében (dokumentumszám: 399801) továbbította az SFF számára az izlandi hatóságok észrevételeit, és egyben felkérte az SFF-et, hogy tegye meg észrevételeit a számára továbbított beadványra vonatkozóan.

A Hatóság további észrevételeket kapott az izlandi hatóságoktól az Izland Európai Unió Melletti Képviselete 2007. január 3-án kelt levelében, amelyet a Hatóság 2007. január 4-én kapott meg és vett nyilvántartásba (dokumentumszám: 405009).

A Hatóság 2006. november 24-én kelt levelére az SFF 2007. január 31-i levelében válaszolt, amelyet a Hatóság 2007. február 2-án kapott meg és vett nyilvántartásba (dokumentumszám: 408361). E választ 2007. február 5-én továbbították az izlandi hatóságoknak (dokumentumszám: 408509).

A 185/06/COL sz. hatósági határozatra vonatkozó észrevételeiről az SFF 2007. február 28-i levelében tájékoztatta a Hatóságot, amelyet a Hatóság 2007. március 1-jén kapott meg és vett nyilvántartásba (dokumentumszám: 411962). A Hatóság 2007. március 5-i levelében továbbította ezt a beadványt az izlandi hatóságoknak további észrevételezésre (dokumentumszám: 412290).

Izland Európai Unió Melletti Képviselete 2007. március 5-i levelében, amelyet a Hatóság 2007. március 9-én kapott meg és vett nyilvántartásba (dokumentumszám: 412950), az izlandi hatóságok válaszoltak az SFF 2007. január 31-én tett észrevételeire.

2007. április 4-i levelében (dokumentumszám: 415881) a Hatóság néhány pontosítást kért az izlandi hatóságoktól.

Izland Európai Unió Melletti Képviselete 2007. április 30-i levelében, amelyet a Hatóság 2007. április 30-án kapott meg és vett nyilvántartásba (dokumentumszám: 419451), az izlandi hatóságok válaszoltak a Hatóság 2007. március 5-én kelt levelére.

Izland Európai Unió Melletti Képviselete 2007. június 14-i levelében, amelyet a Hatóság 2007. június 14-én kapott meg és vett nyilvántartásba (dokumentumszám: 425255), az izlandi hatóságok válaszoltak a Hatóság 2007. április 4-én kelt levelére.

Az izlandi hatóságok képviselői e-mailben szolgáltak további információkkal 2007. augusztus 21-én (dokumentumszám: 435379).

2007. szeptember 28-i levelében (dokumentumszám: 442805) a Hatóság további információkat kért az izlandi hatóságoktól az izlandi jog alapján nyújtott állami kezességvállalásokra vonatkozóan. Izland Európai Unió Melletti Képviselete 2007. október 24-i levelében, amelyet a Hatóság 2007. október 25-én kapott meg és vett nyilvántartásba (dokumentumszám: 448739), az izlandi hatóságok válaszoltak e kérésre.

A Hatóság és az izlandi kormány további megbeszéléseket folytatott az ügyről több találkozón, legutóbb a több kérdést is napirendre tűző 2007. október 29-i reykjavíki ülésen.

2007. november 27-i e-mailjükben az SFF jogi képviselői további információkkal szolgáltak a HFF vizsgálatra vonatkozóan (dokumentumszám: 454226).

Egy 2008. március 6-án megtartott találkozón megtárgyalták az ügyet a panasztevővel, majd ezt követően a panasztevő további beadványt nyújtott be 2008. március 28-án (dokumentumszám: 471552).

Az izlandi kormány 2008. április 15-én kelt levelében nyújtotta be a panasztevő e legutolsó beadványával kapcsolatos észrevételeit (dokumentumszám: 473576).

2.   AZ LAKÁSÉPÍTÉSI ÁGAZATRA VONATKOZÓ IZLANDI SZABÁLYOZÁS HÁTTERE

2.1.   BEVEZETÉS

Az alábbi szakaszban a Hatóság helyzetleírást ad a lakásügyi helyzetnek az izlandi jog szerinti szabályozásáról. A leírás kitér az EGT-megállapodás hatálybalépésekor hatályos jogra, és áttekinti a későbbiekben végrehajtott jogszabály módosításokat a különböző területeken.

A 3. szakaszban ismertetjük a hivatalos vizsgálat megindításáról szóló 185/06/COL sz. határozatban meghatározott valamennyi lehetséges állami támogatási elem izlandi jog szerinti jogalapját. Az EGT-megállapodás hatálybalépésekor alkalmazandó jogi rendelkezéseket, valamint a jogszabályi módosításokat is bemutatjuk.

2.2.   A LAKÁSÜGYI RENDSZER

2.2.1.    Bevezetés

Az elmúlt 50 évben az izlandi lakáspiacon történő állami beavatkozással a lakások magántulajdonba kerülését kívánták ösztönözni. 1955-ben megteremtették a módszeres állami beavatkozásnak az alapjait úgy a lakásügyek területén történő politikameghatározásban, mint a magántulajdonban lévő ingatlanok vásárlásához biztosított lakáscélú hitelek esetében. Az Állami Lakásügynökséget (Húsnæðisstofnun ríkisins) az 51/1980. sz. törvény alapján hozták létre, és többek között a magánlakást vásárlóknak biztosított kedvező feltételekkel hiteleket.

1986-ban a lakáshitel-rendszer bizonyos változásokon ment keresztül, lehetővé téve többek között a rendszernek a nyugdíjalapok által való részfinanszírozását. Magántulajdonú lakásvásárlást az izlandi bankok általában nem finanszíroztak. Minthogy az Állami Lakásügynökség a piaci kamatláb alatt nyújtotta a lakáshiteleket, ennek következtében a kereslet jelentősen megugrott, amely így kezdte túllépni a nyugdíjalapok forrásainak a határát. E helyzet orvosolására, és hogy a lakásfinanszírozásba még több pénzügyi forrást lehessen bevonni, 1989-ben bevezették a lakáskötvény rendszert, amelynek a részletes ismertetése az alábbiakban olvasható.

2.2.2.    Az Állami Lakásügynökségről szóló 97/1993. sz. törvény

2.2.2.1.   Bevezetés

Az EGT-megállapodás 1994. január 1-jei hatálybalépésekor az Állami Lakásügynökséget a 97/1993. sz. törvény szabályozta (lög nr. 97/1993, um Húsnæðisstofnun ríkisins). E törvény valójában a többször módosított, azonos című 86/1988. sz. törvény egységes szerkezetbe foglalt változata volt (10).

A 97/1993. sz. törvény 1. cikke szerint, a törvény célja az izlandiak lakhatási biztonságának támogatása volt az ehhez nyújtott hitelekkel, és a lakás- és lakásépítési ügyek megszervezésével. További feladatának tekintették még a lakhatáshoz való egyenlő jogok biztosítását azáltal, hogy ehhez teljesíthető feltételek mellett lakásvásárlást és –bérlést elősegítő finanszírozást nyújtottak.

A 97/1993. sz. törvény előírásainak megfelelően négy különböző állami szervezet működött a lakásügyi rendszeren belül, nevezetesen: az Állami Lakásügynökség, az Állami Lakásügyi Bizottság, az Állami Építési Alap, és a Munkavállalók Lakásalapja.

2.2.2.2.   Az Állami Lakásügynökség és az Állami Lakásügyi Bizottság

Az Állami Lakásügynökség jogalapját a törvény 2. cikkében állapították meg. E rendelkezés szerint az Ügynökség olyan állami intézmény, amely külön igazgatótanács (az Állami Lakásügyi Bizottság) felügyelete alá tartozik, a szociális miniszternek, a lakásügyek legfelsőbb felelősének a közigazgatási hatáskörén belül. Az ügynökség feladata a törvényben meghatározott hatósági lakásügyi feladatok irányítása és végrehajtása volt.

A szociális miniszter jogosult volt rendeletet kiadni az ügynökség részletesebb szerkezeti felépítésének meghatározása céljából, vö. a törvény 3. cikkével. A miniszter arra is felhatalmazást kapott, hogy összevonja a törvényben meghatározott két vagy több részleg, osztály és pénzügyi alap teljes irányítását, működését és emberi erőforrásait. Az Állami Lakásügynökség működési költségeit az ügynökség által működtetett alapok között osztották meg, előzetesen figyelembe véve azok működési területeit és kihelyezett eszközeit a pénzügyi év végén.

Az Állami Lakásügynökség az Állami Lakásügyi Bizottság (a továbbiakban: bizottság) irányítása alá tartozott, amelynek hét tagját minden parlamenti választást követően a parlament választotta meg, vö. a törvény 4. cikkével. A törvény 5. cikke szerint a bizottság feladata volt az Állami Lakásügynökség, az Állami Építési Alap, és a Munkavállalók Lakásalapja pénzügyeit, működését és egyéb tevékenységeit irányítani. Biztosítania kellett azt is, hogy az ügynökség a hatályos törvényeknek és közigazgatási rendelkezéseknek megfelelően végezze a tevékenységét. A pénzeszközöknek a szociális lakásépítés projektgazdái közötti szétosztása is többek között, a Bizottság feladatai közé tartozott.

Az Állami Lakásügyi Bizottságot arra is felhatalmazták, hogy a szociális miniszter hozzájárulásával, új hitelkonstrukciókat dolgozzon ki, vö. a törvény 11. cikke (2) bekezdésével. A hitelekre vonatkozó további követelményeket a törvény 12-15. cikkében állapították meg.

2.2.2.3.   Állami Építési Alap

Az Állami Építési Alap szerepét és feladatát a 97/1993. sz. törvény 8. cikke határozta meg. E rendelkezés szerint az Alap feladatai közé tartozott, hogy hitelezési tevékenységekkel és lakáskötvény-tranzakciókkal foglalkozzon a törvény rendelkezéseinek és a törvény végrehajtási rendeleteinek megfelelően. Az Alap felelt a pénzeszközökből már lefolytatott, és a jövőben megvalósítható kölcsön- és hitelügyletekért. A törvény 9. cikke előírja, hogy Állami Építési Alap finanszírozása az alábbiak módon történjen:

„1.	Az Alap saját tőkéjének megtérülésével, azaz a nyújtott hitelek törlesztő részleteivel, kamataival, és árindex alapú visszafizetésével.

2.	A költségvetési törvényben meghatározott éves államkincstári támogatáson keresztül.

3.	A Munkanélküli Biztosítási Alapnak, és nyugdíjalapoknak történő kötvényeladással, az Állami Lakásügynökség és az alapok közötti megállapodásoknak megfelelően, valamint bármiféle egyéb kölcsönnel, amelyről szükség szerint a befektetési és hitelezési tervben hozható további részletes döntés.”

A törvény 11. cikke a következő hitelfajták nyújtását engedélyezte az Állami Építési Alapnak, feltéve, hogy az Alap adott évi költségvetése lehetővé tette a finanszírozást:

„1.	Idősek otthona építéséhez, valamint gyermekek és idősek számára napközi otthon építéséhez nyújtandó hitelek.

2.	A különleges bánásmódot igényelő személyek számára nyújtandó speciális hitelek.

3.	Műszaki újításoknak és átalakításoknak az építőiparba történő bevezetéséhez nyújtandó hitelek vagy támogatások.”

Az Állami Építési Alap által nyújtott valamennyi hitelt teljes mértékben indexálták, vö. a törvény 16. cikkével. Minden hitelt első- vagy másodhelyi jelzáloggal biztosítottak, amelyet arra az ingatlanra terheltek, amelyre a hitelt felvették. Továbbá kiköthették, hogy a nyújtott hitel és a jelzálog összege ne haladja meg az ingatlan vételárának, illetve ingatlanszakértő által, vagy tűzkár-biztosítási szakértő által felbecsült piaci értékének egy meghatározott részét.

2.2.2.4.   Lakáskötvények

Az előzőekben említetteknek megfelelően, az úgynevezett lakáskötvényrendszer bevezetésére 1989-ben került sor. Ennek megfelelően, a 97/1993. sz. törvény 18. cikke felhatalmazta az Állami Építési Alapot, hogy külön lakáskötvény osztályt működtettessen, amelynek a pénzügyeit az Alap többi tevékenységétől el kellett különíteni. A törvény 19. cikke szerint a lakáskötvény osztályok feladata a következő volt:

„a)	Piacképes kötvények kibocsátása az Állami Építési Alap nevében (a továbbiakban: lakáskötvények), e törvényben meghatározott, vagy rendeletileg előírt feltételeknek megfelelően.

b)	Olyan lakóingatlanra terhelt jelzáloggal biztosított adósságinstrumentumok cseréje, amelyeket ingatlanvásárlással, új lakóházépítéssel, vagy használt lakóház átfogó bővítésével, korszerűsítésével vagy felújításával kapcsolatban bocsátottak ki. […].

c)	A lakáskötvények piaci értékesíthetőségének folyamatos elősegítése.”

A lakáskötvényrendszer nem hagyományos jelzáloghitel-rendszer volt, hanem kötvény swap rendszer, ami azt jelenti, hogy a lakásvásárló azzal a kéréssel fordult a lakáskötvény osztályhoz, hogy bocsásson ki egy olyan jelzálog kötvényt, amelynek értékét biztosítékként a megvásárlandó ingatlanra terhelik. A lakáskötvény osztály aztán megvásárolta e kötvényt a lakásvásárlótól, és fizetségképpen az eladó számára lakáskötvényt bocsátott ki. E lakáskötvények aztán szabadon értékesíthetőek voltak az értékpapírpiacon. Az eladó értékesíthette a kötvényeket az értékpapírpiacon, felhasználhatta őket fizetőeszközként, vagy akár meg is tarthatta.

A törvény 21. cikke szerint a működési költségei, és a kinnlévő hitelekből eredő becsült veszteségei fedezésére a lakáskötvény osztály kamatrésre tarthatott igényt. Az Állami Lakásügynökség javaslatát követően, a szociális miniszter feladata volt meghatározni a kamatrés szintjét.

A lakáskötvény osztály által megvásárolt jelzálogkötvényeket maximum 25 éves futamidőre állították ki, vö. a törvény 26. cikkével. A 27. cikk szerint e jelzálogkötvényeket ki lehetett váltani lakáskötvényekkel az ingatlan méltányos módon felbecsült piaci árának maximum 75 %-áig. A szociális minisztert felhatalmazták, hogy rendeletileg szabályozza a százalékérték felső határárát, miáltal nagyobb százalékarányról is dönthetett új építkezés esetén és első lakáshoz jutáskor történő lakóingatlan vásárlásánál. A törvény 29. cikke szerint a lakáskötvény osztály feladata volt a lakáskötvények piaci értékesíthetőségét elősegíteni. E célból kereste az osztálynak együttműködésre kellett törekednie a bankokkal, a nyugdíjalapokkal és más pénzpiaci szereplőkkel. Továbbá a piaci egyensúly elősegítése érdekében engedélyezték az Állami Építési Alap számára, hogy a forrásai egy részét lakáskötvény-tranzakciókba helyezze.

Maga a törvény arról nem rendelkezett, hogy ki jogosult hitelfelvételre a lakáskötvény rendszerben. Ehelyett ezeket a szabályokat a lakáskötvény osztályra és a lakáskötvény-tranzakciókra (um húsbréfadeild og húsbréfaviðskipti) vonatkozó 467/1991. sz. rendeletben állapították meg. A rendelet a vállalkozásoknak történő hitelnyújtással kapcsolatban úgy határozott, hogy az építési vállalkozások megfelelnek a rendszer hitelfelvételi kritériumainak. Építési vállalkozásnak minősült bármely engedéllyel rendelkező szervezet, amely a vonatkozó ipari szabványoknak megfelelően épít és értékesít kész lakásokat, vö. a rendelet 1. cikkével. A rendelet 10. cikke írja le az új épületekre történő hitelfelvétel szabályait, valamint a 25. cikk külön feltételt szabott az építési vállalkozók számára, amely szerint pénzintézeti vagy önkormányzati kezességvállalást kellett igazolniuk.

2.2.2.5.   A Munkavállalók Lakásalapja

A Munkavállalók Lakásalapjának az volt a feladata, hogy hiteleket biztosítson szociális lakásokhoz, annak érdekében, hogy kielégítsék azoknak a rendkívüli támogatásra szoruló személyek lakásszükségleteit, vö. a törvény 47. cikkével. A 48. cikk vonatkozik a Munkavállalók Lakásalapjának finanszírozására, amelyet a következőképpen valósítottak meg:

„a)	Az Alap saját tőkéjének megtérülésével, azaz a nyújtott hitelek törlesztő részleteivel, kamataival, és árindex alapú visszafizetésével.

b)	A költségvetési törvényben időközönként meghatározott éves államkincstári támogatáson keresztül.

c)	Az Állami Lakásügynökségnek nyújtott önkormányzati hitelekkel, vö. a 42. cikkel.

d)	A kötvények nyugdíjalapoknak történő eladásával, az Állami Lakásügynökség és a nyugdíjalapok közötti megállapodásoknak megfelelően.

e)	Különleges kölcsönökkel, amelyekről időközönként a befektetési és hitelezési tervben hoznak döntést, amikor az a–d) pontok szerinti kihelyezhető források nem elegendőek a tervezett fejlesztésekhez.”

A Munkavállalók Lakásalapja által nyújtható hitelfajták felsorolását a törvény 50. cikke tartalmazta a következőképpen:

„1.	Szociális lakások lízingeléséhez nyújtott hitelek (a vételár 90 %-áig).

2.	Magántulajdonban lévő szociális lakásokhoz nyújtott hitelek (a vételár 90 %-áig).

3.	Szociális bérlakásokhoz nyújtott hitelek (a vételár 90 %-áig).

4.	Általános lakáslízingeléshez nyújtott hitelek (a vételár 70 %-áig és 20 %-áig). […]”

A szociális lakáshoz jutáshoz az Állami Lakásügyi Bizottság nyújtott hiteleket a Munkavállalók Lakásalapjából, vö. a törvény 52. cikkével. A hitel összege elérhette az építési költség, illetve a vételár 90 %-át, azonban nem haladhatta meg az Állami Lakásügyi Bizottság által jóváhagyott költségalapot, amelyből egy 3,5 %-os önkormányzati külön támogatás még levonandó minden egyes szociális támogatású lakás után, vö. a törvény 42. cikkének (2) bekezdésével (11). A szociális támogatásra való jogosultságot illetően a törvény 64. cikke megállapította, hogy a magántulajdonban levő szociális lakásokhoz nyújtott hitelekre csak az jogosult, aki eleget tesz a következő feltételeknek:

„a)	Nem rendelkezik lakástulajdonnal vagy hasonló ingatlannal.

b)	A hitelnyújtást megelőző három évben az átlagkeresete meg haladta meg a […] összeget. E jövedelemhatárokat minden évben az Állami Lakásügyi Bizottság határozza meg […].

c)	Igazolja a fizetőképességét, amelyet egy önkormányzati lakásügyi bizottság elbírál […].”

A 65. cikk úgy rendelkezik, hogy a bérlakásokra jelentkezőknek az a) és b) albekezdés feltételeinek kell megfelelniük.

Amennyiben egy szociális támogatású lakás tulajdonosa értékesíteni kívánta e lakást, e szándékáról értesítenie kellett a lakásügyi bizottságot, vagy más projektgazdát, vö. a törvény 85. cikkével. A lakás eladása és újraértékesítése a projektgazda feladata volt a törvénynek és a törvény végrehajtási rendeleteinek megfelelően. Ilyen lakás megvásárlásakor az eladó részére vissza kell fizetni a lakás megvásárlásához általa nyújtott hozzájárulás összegét és a Munkavállalók Lakásalapjából felvett hitel törlesztőrészleteit, amelyek a lakás adásvételi szerződésének megkötése óta kifizetett. A 86. cikk az önkormányzatokra bízza a szociális lakások eladási árának megállapítását.

2.2.3.    A 44/1998. sz. lakásügyi törvény

2.2.3.1.   Bevezetés – a fő változások

A 44/1998. sz. lakásügyi törvény 1999. január 1-jén lépett hatályba. E törvénnyel létrejött a Lakásfinanszírozási Alap. Ugyanakkor az Állami Lakásügynökségre vonatkozó, fent említett 97/1993. sz. törvényt hatályon kívül helyezték. A lakásügyi törvény 1. cikke szerint, a törvény célja, hogy az izlandi lakosok lakhatási biztonságát és a lakhatáshoz való egyenlő jogát biztosítsák lakáshitelek nyújtásával és a lakásügyek megszervezésével, valamint hogy az emberek lakásvásárlási és -bérlési lehetőségeit javítsák az ehhez szükséges pénzeszközök teljesíthető feltételek melletti biztosításával. Más szóval a törvény célja teljes mértékben megegyezik a fent említett, korábbi 97/1993. sz. törvény 1. cikkében megfogalmazottakkal.

A lakásügyi törvény meghozatalára irányuló törvényjavaslatban, a következőképpen vázolták a fő módosításokat:

Amikor a szociális miniszter a parlamentben benyújtotta a törvényjavaslatot, a következőképpen fejtette ki az új törvényjavaslat alapján előirányzott legfontosabb jogszabályi változtatásokat:

2.2.3.2.   Intézményi felépítés

A Lakásfinanszírozási Alap önálló, állami tulajdonban levő intézmény, amely külön igazgatótanács alá tartozik a szociális miniszter közigazgatási hatáskörén belül, vö. a lakásügyi törvény 4. cikkével. Az Alap lépett az Állami Lakásügynökség helyébe. A 7. cikk értelmében a miniszter nevezi ki az Alap öttagú igazgatótanácsát négyéves időszakra. A 8. cikk előírja, hogy a tanácsnak ügyvezető igazgatót kell alkalmaznia, aki az Alap napi működéséért, a munkatársak felvételéért stb. felel.

Az előzőekben említetteknek megfelelően, a lakásügyi törvény mind az Állami Építési Alapot, mind a Munkavállalók Lakásalapját megszüntette. A törvény hatálybalépését követően az alapokat össze kellett vonni és meg kellett szűntetni. Ugyanettől a naptól kezdődően a Lakásfinanszírozási Alap vette át mindkét alap szerepét, jogait, eszközeit, forrásait és kötelezettségeit, vö. a törvény 53. cikkével. A törvényileg rájuk ruházott jogok és kiváltságok átszálltak a Lakásfinanszírozási Alapra. A Lakásfinanszírozási Alap hasonlóképpen átvette az Állami Építési Alap, és a Munkavállalók Lakásalapja tulajdonában levő kötvényekkel járó jogokat és kötelességeket, valamint az ellenük indított, illetve a nevükben folytatott jogvitákban is a helyükbe lépett.

A lakásügyi törvény 9. cikke felsorolja azokat a feladatokat, amelyek ellátását jogszabályi úton a Lakásfinanszírozási Alapra ruházták. Ezek többek között az alábbiak:

„1.	Lakáskötvények útján való hitelnyújtás valamint az ilyen tranzakciók lebonyolítása e törvény rendelkezéseinek megfelelően.

2.	Önkormányzatoknak, vállalkozásoknak és szövetkezeteknek történő hitelnyújtás lakáscélú ingatlan építéséhez, vagy vásárlásához. […].”

Ahogy a korábbi 97/1993. sz. törvény alapján az Állami Építési Alap, és a Munkavállalók Lakásépítési Alapja esetében történt, úgy a Lakásfinanszírozási Alap finanszírozása is 1) a saját tőkéjének megtérülésével, és 2) kötvények kibocsátásával és értékesítésével történik, vö. a lakásügyi törvény 10. cikkével. A 97/1993. sz. törvény által meghatározott rendszerrel ellentétben, a lakásügyi törvényben azonban már nem szerepel az állami forrásokból származó közvetlen támogatással történő finanszírozás.

A lakásügyi törvény 11. cikke szerint a Lakásfinanszírozási Alap köteles a gondjaira bízott pénzeket megőrizni és utánuk hozamot elérni. A szociális miniszter jóváhagyását követően az Alap dönthet úgy, hogy az eszközei megőrzését részben vagy egészben rábízza másokra. Gondot kell fordítani arra, hogy az Alapnak mindig megfelelő likvid tőke legyen a birtokában a kötelezettségei teljesítéséhez.

2.2.3.3.   Hitelfajták

2.2.3.3.1.   A hitelek három típusa

A lakásügyi törvény 15. cikke határozta meg a hiteleknek azt a három fajtáját, amelyeket a Lakásfinanszírozási Alap nyújtott (14). A három fajta a következő:

—	lakóingatlanok építéséhez és vásárlásához nyújtott általános hitelek a törvény VI. fejezete szerint,

—	kiegészítő hitelek magánszemélyek számára lakóingatlanok építéséhez és vásárlásához a törvény VII. fejezete szerint,

—	bérlakás hitelek önkormányzatok, lakásszövetkezetek és vállalkozások számára, bérbe adandó lakóingatlanok építéséhez és megvásárlásához a törvény VII. fejezete szerint.

A 16. cikk (1) bekezdése szerint, a szociális miniszter jóváhagyása esetén, az Alap új hitelfajtákat hozhatott létre.

2.2.3.3.2.   Általános hitelek

A lakásügyi törvény továbbra is megtartotta a lakáskötvényrendszer által 1989-ben bevezetett, és már a 97/1993. sz. törvény szerint is alkalmazott általános lakáshitel rendszert. Az új törvény bevezetése nem hozott változást erre a hitelfajtára nézve. Ahogy azt előzőleg az Állami Lakásügynökség is tette, a Lakásfinanszírozási Alap az általános hitelek intézéséhez lakáskötvény osztályt működtetett, amelynek a pénzügyeit elkülönítve kellett kezelni az Alap egyéb tevékenységeitől, vö. a lakásügyi törvény 17. cikkével (15).

A lakáskötvényosztálynak az alábbi feladatai voltak:

„1.	Piacképes kötvények kibocsátása a Lakásfinanszírozási Alap nevében, az e törvényben meghatározott, vagy rendeletileg előírt feltételeknek megfelelően.

2.	Jelzáloggal, vagy lakáskötvénnyel biztosított adósságinstrumentumok cseréje.

3.	A lakáskötvények piaci eladhatóságának elősegítése. […].”

A jelzálog kötvényt indexálták, és ugyanolyan hitelfeltételek vonatkoztak rá, mint a lakáskötvényekre, amelyeket a jelzálog kötvényért adtak cserébe a kamatrésen felül, vö. a törvény 19. cikkével. E kamatrést úgy állapíthatták meg, hogy fedezze a lakáskötvény osztály működési költségeit, és a kinnlévő hitelekből eredő becsült veszteségét, vö. a törvény 28. cikkével. A Lakásfinanszírozási Alap igazgatótanácsának javaslatát követően, a szociális miniszter feladata volt meghatározni a kamatrés szintjét.

Amennyiben a tulajdonos az első lakóingatlanát építette vagy vásárolta, a jelzálogkötvények és a lakáskötvények az ingatlan becsült értékének a 70 %-át, minden más esetben a 60 %-át nem meghaladó összegre válthatóak át, vö. a törvény 19. cikkével; ami, más megfogalmazásban, csökkenés a korábbi 75 %-os felső értékhez képest, amelyet az előző 97/1993. sz. törvény 27. cikke írt elő. A szociális miniszter rendeletben szabhatta meg a lakáskötvény osztály által megvásárolható jelzálogkötvények maximális számát minden ingatlan után. A törvény 21. cikke szerint a lakáskötvény osztály által felvásárolható jelzálogkötvények maximális futamideje 40 év volt. A lakáskötvényekre vonatkozó további szabályokat a lakáskötvény osztályra és a lakáskötvény tranzakciókra vonatkozó 7/1999. sz. rendelet (um húsbréfadeild og húsbréfaviðskipti) határozta meg.

Az említett rendeletben az építési vállalkozóknak nyújtható hitelekre vonatkozó szabályok tükrözték a korábbi törvény szerint alkalmazandó előző, 467/1991. sz. azonos című rendeletben előírtakat (16).

Mint az a fentiekből kitűnik, a lakáskötvény swap rendszer változatlan maradt a lakásügyi törvény hatálybalépése után is. A Lakásfinanszírozási Alap lakáskötvény osztályát ugyanazokkal a feladatokkal bízták meg, mint amelyeket az Állami Lakásügynökségen belül ugyanezen osztály végzett, vö. a 97/1993. sz. törvény 19. cikkével, és a lakásügyi törvény 17. cikkével, mindkettőből idéztünk fent. Ugyanezt erősítik meg a lakásügyi törvényre vonatkozó törvényjavaslat VI. fejezetéhez fűzött azon észrevételek is, hogy a fejezet lényegében a 97/1993. sz. törvény IV. fejezetében szereplő rendelkezéseknek megfelelő tartalommal bír (17).

2.2.3.3.3.   Kiegészítő hitelek

A lakásügyi törvénnyel új hitelfajta jelent meg a lakásügyi rendszerben, az úgynevezett kiegészítő hitelek az alacsonyabb jövedelmű személyek számára. E hitelek az általános hiteleken felül nyújthatók, és olyan szociális hitelek helyébe léptek, amelyeket a 97/1993. sz. törvény alapján nyújtottak, de később megszüntettek (18). A 30. cikk szerint, egy önkormányzati lakásbizottság kérelmére a Lakásfinanszírozási Alap a becsült ingatlanértéknek 25 %-át fedező kiegészítő hitelt nyújthatott azon magánszemélyek számára, akik jogosultak voltak lakásvásárlás céljából általános lakáshitel felvételére. A Lakásfinanszírozási Alap létrejötte előtt, a 97/1993. sz. törvényben előírt előző rendszerben nyújtott szociális hitelekhez hasonlóan, a Lakásfinanszírozási Alap által nyújtott hitel teljes (az általános és kiegészítő hitelek együttes) összege sem haladhatta meg a becsült ingatlanérték 90 %-át.

A szociális miniszter rendeleti úton szabályozta a kiegészítő hitelek odaítélésének további feltételeit. A kérdéses hitelek odaítélésénél a következő kritériumokat kellett figyelembe venni: a családtagok számát, vagyonát, jövedelmét, a lakás nagyságát, és a lakóingatlan típusát. A szociális miniszter kiadta a kiegészítő hitelekről szóló 783/1998. sz. rendeletét, amely részletesen leírta, hogy milyen feltételeknek kell eleget tenniük a hitelt kérelmezőknek a kiegészítő hitelre való jogosultság megszerzésének érdekében. A rendelet 5. és 6. cikke úgy rendelkezett, hogy a kiegészítő hitelre való jogosultsággal csak azok a kérelmezők rendelkeznek, akiknek a jövedelme, és vagyona nem lép túl egy bizonyos küszöbértékeket (19). A 8. cikk előírta, hogy meg kell vizsgálni a kérelmezőnek a fizetőképességét. A 4. cikkben kimondták, hogy az önkormányzatok további iránymutatásokat ajánlhatnak a lakásbizottságok figyelmébe. Ezek között olyan kérdések szerepelhetnek, mint a jelenlegi lakáskörülmények; a jelenlegi lakás állapota és típusa, a család nagysága, és egészségi állapota (20). Következésképpen a „szociális” hitelekre való jogosultság fő kritériuma továbbra is a vagyontalanság és az alacsony jövedelem volt, csakúgy, mint a lakásügyi törvény meghozatala előtt hatályos szabályozás szerint.

A 97/1993. sz. törvény szerinti korábbi előírásokkal szemben, a lakásügyi törvény nem tartalmazott rendelkezéseket az úgynevezett bérlakás lízingeléséhez nyújtandó hitelekre vonatkozóan. Továbbá a lakásügyi törvény nem tartalmazott semmiféle rendelkezést a szociális lakások eladására vonatkozóan, mivel ezek a lakásügyi törvény 32. cikkében megállapított feltételek mellett értékesíthetők voltak az általános piacon

2.2.3.3.4.   Bérlakások

A harmadik hitelfajtát, a bérlakásokhoz nyújtott hiteleket a lakásügyi törvény VIII. fejezete szabályozza. A 33. cikk szerint a Lakásfinanszírozási Alap lízingbe adásra szánt ingatlan építéséhez, vagy megvásárolásához hitelt nyújthat olyan önkormányzatoknak, szövetkezeteknek vagy vállalkozásoknak, akik ilyen ingatlant kívánnak építeni, birtokolni és működtetni. A hitel összege elérhette az építési költség, illetve a vételár 90 %-át, azonban nem haladhatta meg az Alap igazgatótanácsa által jóváhagyott költségalapot, vö. a törvény 36. cikkével. A törvény 37. cikke szerint a bérlakáshoz való jogosultság a kérelmező szociális helyzetétől függ, és attól, hogy a kérelmező jövedelme és vagyona a szociális miniszter által kiadott rendeletben részletesen megállapított határokon belül marad-e.

A lakásügyi törvény VIII. fejezetéhez fűzött általános indokolásában megállapítást nyert, hogy a hitelek e típusára nagyrészt ugyanaz a szabályozás alkalmazandó, mint a 97/1993. sz. törvény szerint (21). Következésképpen e hitelfajta lényegében azonos azzal, mint amelyről a Munkavállalók Lakásalapjára vonatkozó szabályok korábban rendelkeztek. A hitel maximális összege elérhette az építési költség, illetve a vételár 90 %-át mind a lakásügyi törvény, mind a 97/1993. sz. törvény által előírt feltételek szerint. Hasonlóképpen e bérlakásokhoz való jogosultság szociális rászorultsági kritériumok – pl. a vagyontalanság és az alacsony jövedelem – alapján lett határozták meg.

2.2.3.4.   A 2004. évi módosítások

2.2.3.4.1.   Az 57/2004. sz. törvény

2004-ben két törvényt is hoztak a lakásügyi törvény módosításáról, az 57/2004. sz. törvényt, és a 120/2004. sz. törvényt. Az 57/2004. sz. törvény, amely 2004. július 1-jén lépett hatályba, eltörölte a lakáskötvény swap rendszert. Helyette a Lakásfinanszírozási Alap által biztosított általános hiteleket kézpénzben fizették ki. A változások fő célját a következőképpen indokolták a törvényjavaslatban:

A módosításokat követően a lakásügyi törvény 19. cikke megállapította:

A törvény 10. cikkének az Alap finanszírozására vonatkozó (2) és (3) albekezdését módosították, hogy azok megfeleljenek a lakáskötvény-kereskedelem megszűntetése által előállt helyzetnek:

„A Lakásfinanszírozási Alap a következőképpen finanszírozza e törvény által megszabott feladatait:

1.	Az Alap saját tőkéjének megtérülésével, azaz a nyújtott hitelek törlesztő részleteivel, kamataival, és árindex alapú visszafizetésével.

2.	HFF kötvények kibocsátásával és értékesítésével, valamint kölcsönökkel, amelyekről a költségvetési törvény bármikor rendelkezhet.

3.	Szolgáltatási díjakkal a 49. cikkben előírtak szerint.”

Bár a szolgáltatási díjak korábban nem szerepeltek a 10. cikkben felsorolt listán a finanszírozás lehetséges eszközeiként, a hivatkozott 49. cikk a hatálybalépésétől kezdve, változatlan formában a törvény részét képezte. Az 57/2004. sz. törvény 5. cikke két új bekezdéssel egészítette ki a lakásügyi törvény 11. cikkét az eszközök és kötelezettségek kezelésére vonatkozóan:

Az 57/2004. sz. törvény számos egyéb módosítást hajtott végre. Ezek többsége a kötvény swap rendszer megszűnéséhez kapcsolódó ún. technikai változtatásokra vonatkozott, vö. a módosító törvény 9. és 20 cikkével. E törvény semmit nem változtatott meg az általános hitelek lényegét, vagy az azokra jogosultak körét illetően.

2.2.3.4.2.   A 120/2004. sz. törvény

A 120/2004. sz. törvény, amely 2004. december 3-án lépett hatályba, a Lakásfinanszírozási Alap által nyújtott általános hitelek felső határát a korábbi 70 %-os maximumról megemelte a becsült ingatlanérték 90 %-ára, és a szociális minisztert hatalmazta fel ennek az összegnek közigazgatási rendelettel történő megváltoztatására, vö. a lakásügyi törvény 19. cikkével. Továbbá az általános hitelek felső határának emeléséből következően törölték a törvénynek a kiegészítő hitelekről szóló VII. fejezetét. A lakásügyi törvénynek a kiegészítő hitelekről szóló VII. fejezete hatályon kívül helyezésére vonatkozó törvényjavaslat 4. cikkéhez fűzött magyarázatban, többek között, a következő indokolást adták:

A szociális miniszter élt a fenti törvény által ráruházott hatáskörével. A felső határ 80 %-ra csökkentette, majd ismét 90 %-ra emelte, de aztán újra 80 %-ra mérsékelte, amely a jelenleg is érvényes határ (24).

3.   AZ ESETLEGES ÁLLAMI TÁMOGATÁS ELEMEINEK AZ IZLANDI JOG SZERINTI JOGALAPJA

A hivatalos vizsgálati eljárás megindításáról szóló határozatában, a Hatóság az állami támogatásnak a következő öt lehetséges típusát említi:

—	az állami kezességvállalást,

—	a jövedelemadó- és ingatlanadó-mentességet,

—	a kamattámogatást,

—	az osztalékfizetési mentességet,

—	a HFF mentességét a tőkemegfelelési követelmények és a minimális szolvenciamutatóra vonatkozó szabályok alól.

3.1.   ÁLLAMI KEZESSÉGVÁLLALÁS

A Lakásfinanszírozási Alap a közjog hatálya alá tartozó állami intézmény, vö. a 44/1998. sz. lakásügyi törvény 4. cikkével, és az előző 97/1993. sz. törvény 2. cikkével. Mint ilyen, az összes tartozására állami kezességvállalást élvez a valamennyi állami intézményre alkalmazandó izlandi közjog általános, íratlan szabályai szerint.

Az izlandi jog említett íratlan szabálya már az EGT-megállapodás hatálybalépésének időpontját megelőzően kialakult. Az állami kezességvállalásról szóló 121/1997. sz. törvényre (lög um ríkisábyrgðir) vonatkozó törvényjavaslathoz fűzött általános indokolásban a következő megállapítás szerepel: „Ennek alapját az izlandi jog azon egyértelmű szabálya képezi, hogy az állam felelősséggel tartozik az intézményei és vállalkozásai tartozásaiért, kivéve, amikor egyértelmű jogszabály korlátozza e kezességvállalást […], vagy az állam felelőssége egy korlátolt felelősségű társaságban a saját tőkerészesedésének mértékére korlátozódik” (25). A kezességvállalás minden állami intézmény esetében alkalmazandó, függetlenül attól, hogy mikor jött létre, milyen tevékenységet folytat, vagy változott-e a tevékenységi köre. Ez vonatkozott tehát a korábbi Állami Lakásügynökségre is, csakúgy, mint a lakásügyi törvény hatálybalépését megelőzően lakásfinanszírozási tevékenységet végző másik három testületre.

3.2.   JÖVEDELEMADÓ- ÉS INGATLANADÓ-MENTESSÉG

Az eljárást megindító határozatában a Hatóság a lehetséges állami támogatások között a második helyen említette a HFF által élvezett jövedelemadó- és ingatlanadó-mentességet.

Az Államkincstár, valamennyi állami intézmény és minden állami vállalkozás, amelyekre az állam teljes kezességet vállal, mentesek voltak a jövedelem- és az ingatlanadó alól már jóval az EGT-megállapodás hatálybalépését megelőzően is, vö. a jelenlegi 90/2003. sz. jövedelemadó törvény 4. cikke (1) bekezdésével. Ez az általános adómentesség a Lakásfinanszírozási Alapnak állami mivoltából eredően jár.

Az EGT-megállapodás hatálybalépésekor az adómentesség a jövedelem- és ingatlanadóról szóló 75/1981. sz. törvény 4. cikkének (1) bekezdése alapján járt. A jelenlegi jövedelemadó törvény a jövedelem- és ingatlanadóról szóló 75/1981. sz. törvény egységes szerkezetbe foglalt változata. Ezért a Lakásfinanszírozási Alap jogelődei is adómentesség alá estek.

Ami az ingatlanadót illeti, azt a 129/2004. sz. törvénnyel erga omnes (mindenkire vonatkozóan) eltörölték, és utoljára 2005. végén vetették ki. A fenti intézmények a 129/2004. sz. törvény elfogadásáig is mentesek voltak az ingatlanadó alól a 90/2003. sz. törvény 4. cikke (1) bekezdése alapján. Ezért a Lakásfinanszírozási Alap jogelődei is mentesültek ezen adónem alól.

3.3.   KAMATTÁMOGATÁS

Az eljárást megindító határozatában a Hatóság a lehetséges állami támogatások között a harmadik helyen említette a kamattámogatást, amely valójában a HFF-nek nyújtott olyan közvetlen költségvetési támogatásnak felel meg, amely a szociális bérlakások építéséhez, piaci kamatláb alatt nyújtott hitelekből eredő kötelezettségeinek fedezésére szolgál.

A Munkavállalók Lakásalapja által nyújtható egyik hitelfajta a szociális bérlakásokhoz nyújtott hitel volt, vö. a fent említett 97/1993. sz. törvény 50. cikkével. A lakásügyi törvény VIII. fejezete rendelkezik a szociális bérlakásokhoz nyújtható hitelekre vonatkozó jelenlegi szabályokról, és amint már utaltunk rá, ezek többsége megegyezik a korábban alkalmazottakkal. Így az Állami Lakásügynökségtől, a Munkavállalók Lakásalapján át egészen a HFF-ig mindhárom intézményt megbízták e hitelfajta nyújtásával.

Az előzőekben említetteknek megfelelően, a Munkavállalók Lakásalapjának egyik finanszírozási módja a közvetlen költségvetési támogatás volt, vö. a 97/1993. sz. törvény 48. cikkével. Részben e támogatásokból fedezték az Alap működési költségeit, beleértve a szociális bérlakásokkal kapcsolatos költségeket is. E támogatási kategória esetében a kamatláb mértékéről a kormány évente hozott döntést, vö. a törvény 52. cikkével.

A lakásügyi törvény hatálybalépését követő helyzetre vonatkozóan a lakásügyi törvény 1998-ban elfogadott ideiglenes IX. cikke úgy rendelkezett, hogy a szociális bérlakásokra adható hiteleket 2000. év végéig továbbra is az addig érvényes kamatlábakkal lehet nyújtani.

2001. augusztus 21-én a szociális miniszter és a pénzügyminiszter különleges megállapodást kötöttek, amely szerint e hitelfajta kamattámogatásban részesül évente legfeljebb 400 bérlakás erejéig (26). 2005. szeptember 26-án a miniszterek új megállapodást kötöttek, amelyben kiigazították a HFF számára nyújtandó támogatást tekintettel a csökkenő kamatlábakra, és a lakásonként adható maximális támogatás növekedésére. A megállapodások szerint e hitelfajtából eredő veszteségeiért a HFF költségvetési támogatásban részesül, amelynek mértékét a megállapodásokban rögzítették.

3.4.   OSZTALÉKFIZETÉSI MENTESSÉG

Az eljárást megindító határozatában a Hatóság a lehetséges állami támogatásra vonatkozó intézkedések között a negyedik helyen említette, hogy a HFF nem köteles az államnak osztalékot fizetni. Ez az izlandi közjog általános alapelveiből adódik, amelyek nem írják elő a HFF-hez hasonló állami intézmények számára az osztalékfizetést (27). Mint ilyen, ezen alapelv korábbi az EGT-megállapodás hatálybalépésének időpontjánál, ezért a HFF jogelődeire is ugyanez a jogi helyzet vonatkozik.

Ezen általános alapelv többek között azt tükrözi, hogy ezek az intézmények nem nyereségorientáltak, hanem az a rendeltetésük, hogy a parlament által állami feladatként meghatározott szolgáltatásokat biztosítsák. Az izlandi közjog szerint egy állami intézmény csak megfelelő jogalapra támaszkodva számíthat fel díjat a szolgáltatásaiért, és e díj nem haladhatja meg a szolgáltatás nyújtásának költségét (28). Ha valamely állami intézmény számára jogszabályilag engedélyezik, hogy a költségeit meghaladó mértékű díjat számítson fel, vagy mint pl. a HFF esetében is, hogy az általa kezelt pénzeszközökkel hozamot érjen el, vö. a lakásügyi törvény 11. cikkével, olyankor az intézménynek külön jogalapra van szüksége az izlandi államnak történő osztalékfizetéshez.

Az izlandi jog effajta értelmezését alátámasztja az izlandi kormány 2008. április 15-i levele, amelyben a következő megállapítást teszik: „A kormányzati pénzügyi elszámolásról szóló 88/1997. sz. törvénynek megfelelően, az a bevett gyakorlat, hogy a közintézményeknek csak abban az esetben kell nyereséget termelniük, ha erre törvény kötelezi őket. Továbbá jogalap szükséges ahhoz, hogy közintézménytől osztalékfizetést várjanak el. Amennyiben egy közintézmény nyereséget termel, a nyereségének meghatározott részét a 88/1997. sz. törvény 42. cikkében előírtak szerint szolgáltatja be osztalékként a Kincstárnak. A Landsvirkjunhoz hasonló, osztalékot fizető közintézményeket külön jogi szabályozás kötelezi erre. A Landsvirkjunról szóló 42/1983. sz. törvény 4. cikke hivatkozható ezzel kapcsolatosan. Tehát semmilyen általános jogi rendelkezés nem írja elő a közintézménynek az osztalékfizetést.”

Sem a lakásügyi törvény, sem a 97/1993. sz. törvény nem tartalmaz olyan jogi rendelkezést, amely alapján a HFF-nek vagy a jogutódainak osztalékot kellene fizetnie. Ennélfogva a HFF-re mindig is az izlandi közjog említett általános alapelve vonatkozott e tekintetben.

3.5.   A HFF-RE NEM VONATKOZNAK A TŐKEMEGFELELÉSI KÖVETELMÉNYEK ÉS A MINIMÁLIS SZOLVENCIAMUTATÓRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK

Az EGT-megállapodás IX. melléklete II. fejezetének 14. pontja által hivatkozott jogi aktus (a hitelintézeti tevékenység megkezdéséről és folytatásáról szóló, 2000. március 20-i 2000/12/EK módosított európai parlamenti és tanácsi irányelv, a továbbiakban: „banki irányelv”) (29) határozza meg az EU és EFTA tagállamok hitelintézeteiben alkalmazandó tőkemegfelelési követelményeket, és a minimális szolvenciamutatóra vonatkozó szabályokat. Az irányelv 2. cikkének (3) bekezdése felsorolja azokat az intézményeket, amelyek mentesülnek a banki irányelv rendelkezéseinek alkalmazása alól. Az EGT Vegyes Bizottság határozatában e listát kibővítették, többek között az izlandi „Byggingarsjóðir ríkisins” (szószerinti fordításban: „Állami Építési Alapok” (30) felvételével. E kifejezés az Állami Építési Alapot és a Munkavállalók Lakásalapját foglalja magában, amelyek a fent leírtak szerint egyesültek és helyüket a HFF vette át, vö. a lakásügyi törvény 53. cikkével. Ennek megfelelően a pénzügyi intézményekről szóló 161/2002. sz. törvény (lög um fjármálafyrirtæki) 116. cikke mentesíti a HFF-et a törvény alkalmazása alól, amely az irányelvnek az izlandi nemzeti jogba való átültetésének az egyik eszköze.

4.   AZ IZLANDI HATÓSÁGOK ÉSZREVÉTELEI

2006. november 20-i és 2008. április 15-i levelében az izlandi kormány kitartott amellett, hogy a HFF rendszert létező támogatásnak kell tekinteni. Először is a rendszer alapvető sajátosságai már az EGT-megállapodás hatálybalépésének időpontját megelőzően kialakultak, és a lakásügyi törvény elfogadásával sem változtak meg. A lakásrendszerben végrehajtott változtatások akkoriban csak a szociális lakásrendszert érintették és nem voltak érdemiek. Másodszor, a Hatóság eljárást megindító határozatában említett állami támogatások általános intézkedéseket jelentenek, amelyek a lakásügyi törvény elfogadásával is változatlanok maradtak. Így például, a hallgatólagos állami kezességvállalás nem változott az EGT-megállapodás hatálybalépését követően. E tekintetben az izlandi kormány úgy érvel, hogy az Európai Bíróság Namur-Les Assurances ügyben hozott ítéletéből következően csak az érdemi jogszabálymódosítások képesek a támogatás besorolását megváltoztatni (31). Harmadszor, nem történt olyan változás a lakásügyi törvény 1999-es bevezetésével, amely módosíthatná a rendszer állami támogatási szabályokkal való összeegyeztethetőségének értékelését. Negyedszer, ezzel szemben a szociális lakás rendszerben végrehajtott, pl. az úgynevezett kiegészítő támogatásokra vonatkozó változtatások szétválaszthatatlanok az általános hitelrendszertől.

5.   HARMADIK FELEK ÉSZREVÉTELEI

Az SFF állítása szerint a lakásügyi törvénnyel végrehajtott változások miatt a rendszer új támogatásnak minősül, mivel e változásokból adódóan a lakásrendszer nem maradt nagyjából változatlan mindmostanáig. 2007. január 31-i levelében az SFF többek között az alábbiakra hivatkozott:

—	új törvény, nevezetesen a lakásügyi törvény jött létre, amely az Állami Lakásügynökségről szóló törvény helyébe lépett,

—	új jogi személyt hoztak létre, a Lakásfinanszírozási Alapot, amely az Állami Lakásügyi Bizottság/Állami Lakásügynökség helyébe lépett és átvette az Állami Építési Alap és a Munkavállalók Lakásalapja eszközeit és kötelezettségeit,

—

új hiteleszközök kerültek bevezetésre, készpénz hitelekkel a lakáskötvények helyett, és kevesebb szociális támogatással a lakásügyekben, a vásárláshoz nyújtott hitel maximális összegének megváltoztatásával, a szociális lakások tulajdonos általi eladására vonatkozó korlátozások feloldásával, az elsőbbségi jog eltörlésével, és a hitelre igénybevételére jogosultak jellegére vonatkozó változtatásokkal,

—	megváltoztak a finanszírozási források: A lakásügyi törvény értelmében a Lakásfinanszírozási Alap, az elődeitől eltérően, nem kap közvetlen állami támogatást.

2008. március 28-i levelében az SFF azzal érvelt, hogy a vonatkozó jogi vizsgálatnak inkább a HFF rendszer átfogó értékeléséből kellene állnia, mintsem a meghatározott lehetséges támogatási intézkedések egyenkénti elemzéséből. Az SFF véleménye szerint a rendszer egyes alkotórészei annyira átszövik egymást, hogy az elkülönítésükhöz indokolatlan, mesterséges felosztásra lenne szükség annak eldöntésénél, hogy az intézkedések jellege új, vagy a már létezők egyik formája-e. Egy e fajta megközelítés, az SFF véleménye szerint nem illene bele az Európai Bizottság hasonló ügyekben alkalmazott gyakorlatába. Végül az SFF felkéri a Hatóságot, hogy vegye figyelembe azt a tényleges növekedést, amely HFF által nyújtott hitelek mennyiségében és a magán bankokkal összehasonlított piaci részesedésében végbement.

II.   ÉRTÉKELÉS

1.   A HFF MENTESSÉGE A TŐKEMEGFELELÉSI KÖVETELMÉNYEK ÉS A MINIMÁLIS SZOLVENCIAMUTATÓRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK ALÓL NEM MINŐSÜL ÁLLAMI TÁMOGATÁSNAK.

A Hatóság hasznosnak vélte az értékelését annak megválaszolásával kezdeni, hogy a HFF mentessége a tőkemegfelelési követelmények és a minimális szolvenciamutatóra vonatkozó szabályok alól állami támogatásnak minősül-e.

Mint az a fentiekből is kitűnik, a banki irányelv határozza meg az EGT területén a hitelintézetekben alkalmazandó tőkemegfelelési követelményeket, és a minimális szolvenciamutatóra vonatkozó szabályokat. Az eljárást megindító határozatában a Hatóság arra az előzetes álláspontra helyezkedett, hogy HFF banki irányelv alóli mentessége nem minősül állami támogatásnak. Mindazonáltal úgy találta, hogy a kérdés alapján olyan kételyek merültek fel, amelyek miatt hasznosnak vélte a kérdést hivatalos vizsgálati eljárásnak alávetni. E vizsgálat megerősítette a Hatóságot az előzetesen kialakított véleményében a következők miatt:

Először is, amint az már az eljárást megindító határozatban is említettük, a HFF nem a banki irányelv hatálya alá tartozó hitelintézet, mivel nincs engedélye arra, hogy betéteket és más, visszafizetendő pénzeszközöket vegyen át a nyilvánosságtól.

Másodszor, a banki irányelv 2. cikkének (3) bekezdése felsorolja azokat az intézményekről, amelyek mentesülnek a banki irányelv rendelkezéseinek alkalmazása alól. Az EGT Vegyes Bizottság határozata kibővítette e listát a „Byggingarsjóðir ríkisins” felvételével. E kifejezést hagyományosan azokra az alapokra használták, amelyeket mostanra a HFF már átvett. Így, függetlenül attól, hogy a rendelkezés új-e, vagy csupán újra megfogalmazza az irányelv szabályaiból következő tényeket, maga az EGT-hez igazított banki irányelv az, amely mentesíti a HFF-et az irányelv hatálya, valamint a benne meghatározott tőkemegfelelési követelmények, és a minimális szolvenciamutatóra vonatkozó szabályok alól. Még akkor is, ha feltételezzük, hogy az irányelv alóli mentességgel előnyhöz juttatták a HFF-et, ezen intézkedés nem az izlandi államnak tudható be, hanem az EGT Vegyes Bizottságnak, ennek megfelelően nem nevezhető állami támogatásnak (32).

Harmadszor, még ha a HFF a banki irányelv hatálya alá tartozna is, semmilyen mentesség nem eredményezné állami források átruházását, mivel az állam ilyen helyzetben nem mondana le állami bevételekről.

2.   AZ ÁLLAMI KEZESSÉGVÁLLALÁSRA, KAMATTÁMOGATÁSRA, JÖVEDELEMADÓ- ÉS INGATLANADÓ-MENTESSÉGRE, VALAMINT AZ OSZTALÉKFIZETÉSI MENTESSÉGRE VONATKOZÓ KÖZÖS MEGFONTOLÁSOK

2.1.   ELTÉRŐ ELJÁRÁSI MÓDOK ÚJ ÉS MÁR LÉTEZŐ TÁMOGATÁSOK ESETÉN

Az új támogatásoknál alkalmazandó eljárást a Felügyeleti és Bírósági Megállapodás 3. jegyzőkönyve I. részének 1. cikke (3) bekezdése írja le (az EK 88. cikke (3) bekezdésének megfelelően). Amennyiben a Hatóságban kételyek merülnek fel egy ilyen támogatási intézkedéssel kapcsolatban, akkor megindítja a hivatalos vizsgálati eljárást, amelyet a Felügyeleti és Bírósági Megállapodás 3. jegyzőkönyve I. részének 1. cikke (2) bekezdésében (az EK 88. cikk (2) bekezdésének megfelelően), valamint a Felügyeleti és Bírósági Megállapodás 3. jegyzőkönyve II. része II. szakaszának 4. cikke (4) bekezdésében határoztak meg.

A létező támogatásoknál alkalmazott eljárás eltér az új támogatásokra vonatkozó eljárástól, és a meghatározására a Felügyeleti és Bírósági Megállapodás 3. jegyzőkönyve I. részének 1. cikke (1) bekezdésében került sor. Az említett rendelkezés szerint a Hatóság az EFTA tagállamokkal együttműködve folyamatosan vizsgálja a tagállamokban létező támogatási programokat. A Hatóság javaslatot tesz a tagállamoknak az EGT-megállapodás fokozatos fejlődése vagy működése által megkövetelt megfelelő intézkedések meghozatalára.

Az Európai Bíróság szerint:

Más szóval bármely vizsgálat, amely egy hivatalos vizsgálati eljárás indítására vonatkozó határozat meghozatalakor annak eldöntésére irányul, hogy egy lehetséges támogatási intézkedés létező vagy új támogatásnak minősül-e csak előzetes jellegű lehet. Az ítélkezési gyakorlatból következően tehát előfordulhat, hogy a Hatóság az adott eljárás lezárásáról hozott határozatban mégis arra a következtetésre jut, hogy az intézkedés valóban létező támogatás, illetve egyáltalán nem minősül támogatásnak, annak ellenére, hogy egy eljárást megindító határozatban arra az előzetes álláspontra helyezkedett, hogy a kérdéses intézkedés új támogatás. Ha létező támogatásról van szó, akkor a létező támogatásokra vonatkozó eljárást kell követni (34). Ebben az esetben, ennek megfelelően a Hatóságnak le kellene zárnia a hivatalos vizsgálati eljárást és meg kellene indítania a Felügyeleti és Bírósági Megállapodás 3. jegyzőkönyve II. része 17–19. cikkében szabályozott létező támogatásokra vonatkozó eljárást (35). Ez utóbbi eljárás szerint, és csakis e szerint, a Hatóság megvizsgálja, hogy a létező támogatási intézkedés összeegyeztethető-e az EGT-megállapodás működésével.

A hivatalos vizsgálati eljárás megindításakor a Hatóság rendelkezésére bocsátott információk „nem indokolták” azt az előzetes következtetést, hogy a támogatás létező, ezért a Hatóság az új támogatásokra vonatkozó szabályok keretein belül foglalkozott ezen intézkedésekkel. Mivel ezen előzetes véleményt az izlandi kormány vitatta, a Hatóság most már a kormány és az SFF által benyújtott anyagok figyelembe vételével fogja újravizsgálni a kérdést.

Az előzőekben említetteknek megfelelően, a Hatóság a hivatalos vizsgálati eljárás során fogja levonni következtetését az új támogatás létéről és összeegyeztethetőségéről. Amennyiben a kérdéses eszközök nem minősülnek új támogatásnak, akkor a Hatóság ezen eljárás szerint nem nyújthat kötelező értékelést arra nézve, hogy ezzel szemben létező támogatásoknak minősülnek-e az EGT-megállapodás 61. cikkének (1) bekezdése értelmében. Arra nézve sem adhat kötelező értékelést, hogy az ehhez hasonló létező támogatási intézkedések összeegyeztethetőek-e a megállapodással. Ezért mielőtt döntést hoz az új vagy már létező intézkedés kérdésében, a Hatóság abból a feltételezésből fog kiindulni, hogy a következő intézkedések állami támogatásoknak minősülnek: állami kezességvállalás, adómentesség, kamattámogatás, valamint osztalékfizetési mentesség.

2.2.   JOGI SZEMPONTOK

A Hatóság 195/04/COL sz. határozatának 4. cikkében úgy rendelkezik, hogy egy létező támogatásban történt változás minden olyan változás, kivéve a tisztán formai vagy igazgatási jellegűeket, amelyek nem érintik a támogatási intézkedés közös piaccal való összeegyeztethetőségének értékelését. Emellett ami annak jogi megítélést illeti, hogy a támogatás új-e vagy létező, az Európai Bíróság a következő megállapításokat tette a Namur-Les Assurances ügyben:

A Bíróság ezután annak megállapításával folytatta, hogy a vállalkozás tevékenységének tényleges kiterjesztése nem elegendő a támogatási intézkedés besorolásának megváltoztatásához:

A Government of Gibraltar kontra Bizottság ügyben az Elsőfokú Bíróság úgy ítélte meg, hogy

Annak eldöntéséhez, hogy egy támogatási intézkedésben bekövetkezett változás hatására az addig létező támogatás új támogatássá minősül-e át, a Bizottság azt vizsgálta, hogy a változás lényegi változás-e (39). Erre vonatkozóan a Bizottság figyelembe vette az előny jellegét, az előnnyel elérni kívánt célt, az előny nyújtásának megalapozottságát, az érintett személyeket és szervezeteket, valamint a vonatkozó pénzügyi forrásokat. A Bizottság ezzel szemben nem vizsgálta azokat a jogi változásokat, amelyek nem képezik a támogatási intézkedés részét.

Az olyan egyedi támogatási intézkedésekkel kapcsolatban, mint a közszolgálati műsorszolgáltatóknak fizetett előfizetési díjak, ez a megközelítési mód arra késztette a Bizottságot, hogy megvizsgálja milyen feltételek szerint kerülnek felhasználásra e díjak, mivel e feltételek a kérdéses támogatás szerves részét képezik (40).

Amennyiben olyan támogatási program képezte a támogatási intézkedés részét, amelyet nem egy adott tevékenységre nyújtanak, például, amikor közvállalkozások az állami kezességvállalás előnyeit élvezik, pusztán azért, mert a vállalkozás az állam részeként jött létre, akkor a Bizottság elsősorban azt vizsgálta, hogy magában a támogatási intézkedésben (olyan támogatási program esetén, amely az összes ilyen vállalkozás számára állami kezességvállalást tartalmaz) történt-e lényegi változás. Mivel ez utóbbi esetben a kedvezményezettekre érvényes szabályok nem képezik a támogatási intézkedés részét, a Bizottság nem vizsgálta a támogatás minden egyes kedvezményezettjének a tevékenységére vonatkozó egyedi szabályokat. Más szóval a Bizottság úgy találta, hogy az egyes kedvezményezettekre vonatkozó szabályokban bekövetkezett változás, legyen az hatással a programra, mint olyanra, vagy csupán a jogszabályi változás hatálya alá tartozó adott vállalkozásra, nem eredményezheti a támogatási rendszer újjá való átminősítését (41). Mert ha így lenne, az valójában azt jelentené, hogy egy program jellegű intézkedés bizonyos kedvezményezettek vonatkozásában létezőből új támogatássá minősülne, másokkal szemben pedig nem, kizárólag azért, mert azon szabályok, amelyek az előbbire vonatkoznak, de az utóbbira nem, megváltoztak. Ez összeegyeztethetetlen volna azzal a ténnyel, hogy egyetlen intézkedésről van szó.

Ezért annak taglalása előtt, hogy mely jogszabályváltozásokat kell figyelembe venni annak vizsgálatakor, hogy egy támogatás új-e vagy már létező, először azt kell meghatározni, hogy támogatás egy vagy több kedvezményezettjére vonatkozó szabályok a támogatási program részét képezik-e. Ezenfelül, ha az érintett vállalkozás eltérő célokra és másfajta szabályozás keretében nyújtható, különböző időpontokban elfogadott, többféle állami támogatásban részesül, amelyek közül néhány egyedi, mások pedig program jellegű támogatások, akkor az eltérő támogatási intézkedéseket egyenként kell értékelni és nem összevontan egy átfogó értékelés keretében, pusztán azért, mert az intézkedéseknek teljesen vagy részben azonos a kedvezményezettje (42).

2.3.   AZ ELTÉRŐ TÁMOGATÁSI INTÉZKEDÉSEK ÚJ ILLETVE LÉTEZŐ TÁMOGATÁSKÉNT TÖRTÉNŐ BESOROLÁSA

2.3.1.    Az állami kezességvállalás

Valamennyi állami intézmény állami kezességvállalást élvez az összes tartozására az izlandi közjog általános, íratlan szabályaiból következően, amelyek már az EGT-megállapodás hatálybalépésének időpontját megelőzően kialakultak. A kezességvállalás minden állami intézmény esetében alkalmazandó, függetlenül attól, hogy mikor jött létre, milyen tevékenységet folytat, vagy változott-e a tevékenységi köre. E lehetséges támogatási intézkedést a Felügyeleti és Bírósági Megállapodás 3. jegyzőkönyve II. részében az 1. cikk d) pontjában szereplő meghatározás szerinti programnak kell tekinteni. Továbbá feltételezve, hogy támogatásnak minősül, a programot először is létező támogatásnak kell tekinteni, mivel már az EGT-megállapodás hatálybalépésének időpontját megelőzően létezett, vö. a Felügyeleti és Bírósági Megállapodás 3. jegyzőkönyve II. része 1. cikkének b) pontjával.

Az EGT-megállapodás hatálybalépése óta a kezességvállalás mértékében és működésében nem volt jelentős, de még jelentéktelen változás sem. Az állami kezességvállalásról szóló 121/1997. sz. törvény a későbbi módosításokkal együtt bevezetett egy negyedévenkénti 0,00625 %-os (belföldi tartozás esetén 2001-ig negyedévenként 0,00375 %-os), csekély mértékű kezességvállalási díjat. E díjjal azonban csak csökkent az EGT-megállapodás előtti, eredeti állami kezességvállalási program alapján nyújtott támogatás. Ezért tehát az eredeti program minden előnye ellenére sem tekinthető új támogatásnak (43).

Ezenfelül a HFF működésében bekövetkezett I.2 szakaszban leírt változások egyike sem jelentett ilyen jellegű változást. Az előny jellege pontosan ugyanaz maradt, épp úgy, mint a támogatás jogalapja. A lakásügyi törvény által a lakáshitel rendszerben előidézett változások következtében nem változott meg ennek a lakáshitel rendszer sajátosságain messze túllépő, és általában valamennyi állami intézményre vonatkozó nem-egyedi intézkedésnek a célja sem (44). Más szóval, az említett jogszabályi változások nem csak szétválaszthatóak voltak e lehetséges támogatási intézkedéstől, hanem teljességgel függetlenek is voltak tőle. Így a kezességvállalási program nem minősülhet új támogatási programnak, amely e hivatalos vizsgálati eljárással értékelhető lenne.

2.3.2.    Jövedelemadó- és ingatlanadó-mentesség

Az Államkincstár, valamennyi állami intézmény és vállalkozás, amelyre az állam teljes kezességet vállal, mentesek volt a jövedelem- és az ingatlanadó alól, már jóval az EGT-megállapodás hatálybalépését megelőzően.

A jövedelemadó-mentességről ma a 90/2003. sz. jövedelemadó törvény 4. cikkének (1) bekezdése rendelkezik, amely a jövedelem- és ingatlanadóról szóló 75/1981. sz. törvény egységes szerkezetbe foglalt változata. Feltételezve, hogy az adómentesség támogatásnak minősül, kezdettől fogva olyan általános programnak kell tekinteni, amely a Felügyeleti és Bírósági Megállapodás 3. jegyzőkönyve II. részében az 1. cikk d) pontjában szereplő meghatározás alá tartozik. Az EGT-megállapodás hatálybalépése óta a program mértékében, finanszírozásában és működésében nem volt jelentős, de még jelentéktelen változás sem. A lakáshitel-rendszerben 1994. január 1-je után bevezetett változások következtében semmi sem változott ezen általános adójogszabályokban, sem a HFF, sem bármelyik más kedvezményezett vonatkozásában. Továbbá a lakáshitel-rendszerben bevezetett változások sem lényegesen, sem jelentéktelen mértékben nem érintették a programot. A lakásügyi törvény valójában semmiben nem változtatta meg az adómentesség célját és jellegét. Nem változtatta meg az adómentesség finanszírozási forrását és jogalapját sem. Az adómentesség tehát nem minősülhet e hivatalos vizsgálati eljárás alapján lefolytatható új támogatási intézkedésnek.

A fenti intézmények az ingatlanadó eltörléséről rendelkező 129/2004. sz. törvény elfogadásáig is mentesültek az említett adó megfizetése alól a 90/2003. sz. törvény 4. cikke (1) bekezdése alapján. Szintén az ingatlanadóhoz kapcsolódóan, e törvény pusztán egységes szerkezetbe foglalta a jövedelem- és ingatlanadóról szóló, fenti 75/1981. sz. törvényben már megfogalmazott szabályokat. Mostanra az ingatlanadót teljesen eltörölték. A 2004-ben történt eltörléséig, az említett intézmények ezen adónem alóli mentességét – amennyiben az támogatásnak minősül – a Felügyeleti és Bírósági Megállapodás 3. jegyzőkönyve II. részében az 1. cikk d) pontjában szereplő meghatározás alá tartozó programnak kell tekinteni. Az EGT-megállapodás hatálybalépésének időpontja és az ingatlanadó általános eltörlése között eltelt köztes időszakban az adómentesség mértékében, finanszírozásában és működésében nem volt jelentős, de még jelentéktelen változás sem, és a lakáshitel-rendszerben bevezetett változások sem lényegesen, sem jelentéktelen mértékben nem érintették az adómentesség jellegét, célját, működését, vagy finanszírozását. Ez az adómentesség tehát nem minősülhet e hivatalos vizsgálati eljárás alapján lefolytatható új támogatási intézkedésnek.

2.3.3.    A kamattámogatás

A fent említettek szerint, a Munkavállalók Lakásalapja szociális bérlakásokhoz nyújtott hiteleket a kormány által meghatározott alacsony kamatlábak mellett. Az Alap közvetlen állami támogatásban részesült, többek között e hitelek költségeinek fedezésére. Mivel a Munkavállalók Lakásalapja közintézmény volt, végső soron az izlandi állam felelt az e hitelfajtából eredő veszteségekért, amennyiben a közvetlen támogatások nem bizonyultak elegendőnek az Alap veszteségeinek fedezésére.

A lakásügyi törvény nagyrészt változatlanul hagyta a szociális bérlakásokhoz felvehető hitelfajtát. E hiteleket a HFF nyújtotta, kezdetben még a korábban alkalmazott kamatfeltételek mellett, vö. a törvény IX. ideiglenes cikkével. Az említett cikk arról is rendelkezett, hogy az állam költségvetési támogatást biztosít a HFF veszteségeinek fedezésére. Ezt követően a szociális miniszter és a pénzügyminiszter megállapodásokban szabályozták e kérdéseket, vö. a fenti I.3.3. szakasszal.

Az intézményi változásokat illetően a Bizottság elfogadott gyakorlata azt mutatja, hogy a támogatott szervek egyesüléssel, szétválással, vagy más okból megváltoztathatják jogi személyiségüket anélkül, hogy ez érintené a támogatás besorolását. Ez az eset áll fenn, amikor a jogi személy megváltoztatására magánjogi szabályozás alapján kerül sor, és akkor is, amikor a változást törvény, illetve egyéb közjogi rendelkezés szabályozza (45). Valójában összehasonlítva a négy állami szervnek a 97/1993. sz. törvény illetve a lakásügyi törvény szerinti működtetését, e változás önmagában semmilyen hatást nem képes gyakorolni a vonatkozó intézkedések összeegyeztethetőségének értékelésére. Emlékeztetésképpen, a Lakásfinanszírozási Alap vette át az elődei eszközeit, jogait és kötelezettségeit, és folytatta az általuk megkezdett tevékenységet, ezzel is bizonyítva, hogy az átalakítás az e szervezetek közötti folytonosság fenntartásával zajlott (46).

Következésképpen mind a Munkavállalók Lakásalapját, mind a HFF-t megbízták azzal a feladattal, hogy bérlakásokhoz a kormány által meghatározott kamatlábú szociális hiteket nyújtsanak. A kormány a költségvetési törvényben biztosította ehhez a forrást, mivel e kamatlábak túl alacsonyak voltak a hitelezés költségeinek fedezésére. A két szervezet között az a különbség, hogy míg a HFF-nek nyújtott támogatás kifejezetten erre a hitelfajtára irányul, addig a Munkavállalók Lakásalapja az általa nyújtott összes szociális hitelfajtára költségvetési támogatásban részesült. Az említett különbség abból a tényből ered, hogy a lakásügyi törvény eltörölte a Munkavállalók Lakásalapja által nyújtott egyéb szociális hitelfajtákat, és a HFF nem részesült finanszírozásban a költségvetési forrásokból a lakásügyi törvény eredeti változatában szereplő legfontosabb szociális hitelfajta, a kiegészítő hitelek tekintetében.

Ezért a lakásügyi törvény által bevezetett változások nem módosították a szociális bérlakásokhoz nyújtott hitelek feladatát; más szóval ezen intézkedés rendeltetése ugyanaz maradt (47). Továbbá az, hogy jelenleg csak e hitelek részesülnek költségvetési támogatásban, abból adódik, hogy az egyéb szociális hitelek esetében megszüntették a közvetlen állami támogatást. Bizonyos tevékenységek közvetlen állami támogatásának megszüntetése nem jelenti egy másik intézkedés finanszírozásának a megváltozását. Ezért az említett megszüntetés nem gyakorolhat hatást a fennmaradó intézkedés jellegének meghatározására. Inkább egy különálló támogatási intézkedés eltörlésének tekintendő (48).

Az SFF a lakásügyi törvénnyel megvalósított különféle változásokra utal, és azt állítja, hogy ezekből következően a HFF-nek nyújtott támogatást új támogatásnak kell minősíteni. E változások, függetlenül a jellegüktől, nem érintették e támogatási intézkedést, amely csak az Alapnál a szociális bérlakásokhoz nyújtott hitelek kapcsán felmerült veszteségek kompenzálására szolgál. Az általános hitelek felső határának megemelése valójában nem ehhez a hitelfajtához kapcsolódott. Hasonlóképpen nem érintették e hitelfajtát az 57/2004. sz. törvény által bevezetett változások, amelyekkel eltörölték a lakáskötvény rendszert, és készpénz hitelekkel helyettesítették azt. A 97/1993. sz. törvény 11. cikkében meghatározott követelmény, miszerint a hiteleket első- vagy másodhelyi jelzáloggal kellett biztosítani, csak az Állami Építési Alap bizonyos hiteleire vonatkozott, erre a hitelfajtára nem. Ezért e hitelekre nézve semmilyen jelentősége nincs annak a ténynek, hogy e rendelkezés nem került át a lakásügyi törvénybe.

Végezetül a Hatóság úgy ítéli meg, hogy a kamattámogatásból származó előny nem minősülhet e hivatalos vizsgálati eljárás keretén belül vizsgálható új támogatásnak.

2.3.4.    Osztalékfizetési mentesség

A 3.4. pontban említetteknek megfelelően, az izlandi közjog általános alapelvei alapján a HFF-hez hasonló állami intézmények mentesülnek az osztalékfizetési kötelezettség alól. Ezen alapelv korábbi az EGT-megállapodás hatálybalépésének időpontjánál, és minden állami intézmény esetében alkalmazandó, függetlenül attól, hogy mikor jött létre, milyen tevékenységet folytat, vagy változott-e a tevékenységi köre. Az EGT-megállapodás hatálybalépése óta az említett alapelvben sem jelentős, de még jelentéktelen változás sem történt. Sőt sem a lakásügyi törvény, sem az azt megelőző hasonló jogszabályok soha nem tértek el ettől az alapelvtől azzal, hogy olyan jogszabályt hoztak volna, amely osztalékfizetést ír elő a HFF számára. Ennélfogva a lakásügyi törvény, illetve annak módosításai nem változtattak az osztalékfizetési mentességből következő előnyök, és állami támogatások jellegén. A lakáshitel-rendszerben előidézett változások következtében nem változott meg a lakáshitel-rendszer sajátosságain messze túllépő, és általában valamennyi állami intézményre vonatkozó alapelvnek a célja sem. Más szóval, az említett jogszabályi változások nem csak szétválaszthatóak voltak e lehetséges támogatási intézkedéstől, hanem teljességgel függetlenek voltak tőle. Ezért, amennyiben az osztalékfizetési mentesség támogatási intézkedésnek minősül, úgy következésképpen az említett intézkedést is a Felügyeleti és Bírósági Megállapodás 3. jegyzőkönyve II. részében az 1. cikk d) pontjában szereplő meghatározás szerinti programnak kell tekinteni. Továbbá a program létező támogatásnak számít, mivel már az EGT-megállapodás hatálybalépését megelőzően létezett, vö. a Felügyeleti és Bírósági Megállapodás 3. jegyzőkönyve II. része 1. cikkének b) pontjával.

A különféle lakásügyi szervek működtetésének feltételei csak abban az esetben képezhetnék új támogatásra vonatkozó összeegyeztethetőségi vizsgálat részét, ha megállapítást nyerne, hogy az osztalékfizetési mentesség nem származhat az izlandi közjog általános alapelveiből, hanem inkább a lakásügyi törvényből és az azt megelőző hasonló jogszabályokból következik. Következésképpen csak ebben a feltételezett helyzetben fordulhatna elő, hogy a lakásfinanszírozási rendszerben 1994. január 1-je óta végbement változások eredményeképpen az osztalékfizetési mentességhez kapcsolódó bármely támogatás átminősüljön létezőből új támogatássá.

2.4.   NÉGY LEHETSÉGES ÁLLAMI TÁMOGATÁSI INTÉZKEDÉS ÚJ, AVAGY LÉTEZŐ JELLEGÉRE VONATKOZÓ KÖVETKEZTETÉS

Az előbb kifejtett értékelés alapján, a Hatóság úgy ítéli meg, hogy a következő intézkedések: állami kezességvállalás, kamattámogatás, adómentesség és osztalékfizetési mentesség, amelyeket az eljárást megindító határozatban ismertetett, nem alkotnak a mostani hivatalos vizsgálati eljárás keretében értékelhető új támogatási intézkedést.

Ennek megfelelően, a Hatóság lezárja a hivatalos vizsgálati eljárást, és megindítja a létező támogatásokra vonatkozó, a Felügyeleti és Bírósági Megállapodás 3. jegyzőkönyve I. része 1. cikkének (1) bekezdése és II. része V. szakasza szerinti eljárást.

A teljesség érdekében a Hatóság hozzá kívánja tenni, hogy ha az SFF által javasolt megközelítést követve megállapítást is nyert volna, hogy a lakásügyi törvény, és az azt követő változások valóban relevánsak a fent említett lehetséges támogatási intézkedések besorolásának vizsgálatakor, a Hatóság akkor is úgy ítélte volna meg, hogy a lakásrendszerben bekövetkezett konkrét változások jellege nem indokolta a támogatásoknak a létezőből újjá történő átminősítését:

—

Először is, a puszta tény, hogy Izland azt a jogalkotási technikát választotta, hogy új törvényt fogadott el, ahelyett, hogy egy már létező törvényt módosított volna, önmagában még nem vezethet egy addig létezőnek minősülő támogatási intézkedés átsorolásához (49). Csupán az számít, hogy az új törvény lényegi változásokat léptetett-e életbe a vonatkozó támogatási intézkedésekben, olyanokat, amelyek ezen intézkedéseknek az összeegyeztethetőségi vizsgálatára kihatással vannak. Erre vonatkozóan a Hatóság különösen fontosnak találja, hogy a lakásügyi törvény, minden fontos szempont tekintetében, az előző rendszer folytatása volt azzal a változatlan céllal, hogy megfizethető lakáslehetőséget biztosítson minden izlandi lakos számára. Amint az a 2.2.3.1. szakaszból is kitűnik, a lakásügyi törvény és a 97/1993. sz. törvény által elérni kívánt cél megegyezik.

—	Másodszor, a fent leírtaknak megfelelően, a Bizottság elfogadott gyakorlata szerint a támogatás kedvezményezettjének jogi személyiségében történt változás nincs hatással a támogatás besorolására nézve.

—	Harmadszor, a HFF számára nyújtandó lehetséges támogatási intézkedések jelenleg is érvényes finanszírozása nem változott a lakásügyi törvény meghozatalával, illetve annak módosításaival.

—

Negyedszer, a lakásügyi törvény semmit nem változtatott meg a legfontosabb hitelfajta, a lakáskötvény kibocsátás terén. A szociális lakástámogatásnak a lakásügyi törvény alapján történt átalakítása részeként megjelent egy új hitelfajta, az ún. kiegészítő hitel. E hitelfajta azonban valójában a szociális hiteleket helyettesítette, amelyeket a 97/1993. sz. törvény szerint lehetett nyújtani. Az I.2.2.3.3.3. szakaszban említetteknek megfelelően, e hiteleknek a felvehető legmagasabb, százalékban kifejezett összegei és a jogosultságot szabályozó kritériumai szinte teljesen azonosak voltak. Így e hiteltípusok szabályait illetően a legfontosabb különbség az, hogy a lakásügyi törvény szerint ezek a lakások, bizonyos feltételek mellett, piaci áron értékesíthetőek az általános piacon. A Hatóság azon a véleményen van, hogy e jogszabályi változások sem a szociális támogatásra jogosultak körét nem változtatták meg lényegesen, sem a HFF adott területen végzett tevékenységi körét nem szélesítették ki a jogelődeihez képest. Továbbá szociális hitelfajták eltörlése, vö. a I.2.2.3.3.3. szakasszal, nem okozhatja egy támogatási program új támogatássá való átminősítését. Az ilyen változások legfeljebb támogatás megszüntetésének tekinthetők.

—

Ötödször, a Hatóság nem tud egyetérteni az SFF-fel abban, hogy a lakásügyi törvény lényegesen megnövelte a HFF lehetőségeit arra, hogy vállalkozások számára bérlakásépítéshez hitelt nyújtson (50). Az I.2.2.3.3.2. szakaszban említetteknek megfelelően, a lakásépítéssel foglalkozó vállalkozások számára mind a lakásügyi törvény, mind az azt megelőző hasonló jogszabály alapján kibocsátott rendeletekben megszabott feltételek szerint nyújtható hitel a lakáskötvény rendszerből.

—

Hatodszor, a fentieknek megfelelően, az 57/2004. sz. törvény eltörölte a lakáskötvény rendszert és a HFF közvetlen készpénzhiteleivel helyettesítette azt. Az SFF annak az álláspontjának adott hangot, miszerint e változás szükségessé teszi a támogatás újjá minősítését. E törvény egyáltalán nem változtatta meg azonban a lehetséges kedvezményezettek körét, és hasonlóképpen a HFF számára nyújtható lehetséges támogatási intézkedések céljában és finanszírozásában sem idézett elő változást. Ezért a Hatóság úgy véli, hogy a változások elsősorban igazgatási és technikai jellegűnek tekintendők, mintsem lényegi változásoknak.

—

Hetedszer, a 120/2004. sz. törvénnyel a HFF által nyújtott általános hitelek felső határát megemelték a becsült ingatlanérték 90 %-ára. Ennek következtében a lakásügyi törvénynek a kiegészítő hitelekről szóló VII. fejezetét hatályon kívül helyezték. A 120/2004. sz. törvény semmit nem változtatott meg a HFF rendszer közszolgálati tevékenységére vonatkozóan. A lakásügyi törvény célja ugyanaz maradt, továbbra is csak a HFF részesült támogatásban, és a működése is lényegében változatlan maradt. Továbbá nem változott a HFF-hitelekre jogosultak köre, csak ezentúl valamennyien 90 %-ot vehettek igénybe (51). E helyzet szembeállítható a Keller-üggyel, ahol az Elsőfokú Bíróság úgy ítélte meg, hogy azzal, hogy az állóeszközök maximális értékét, amellyel egy vállalkozás rendelkezhet annak érdekében, hogy egy jóváhagyott támogatási programban jogosultságot élvezzen, felemelték 7 milliárd ITL-ről 80 milliárd ITL-re, lényegi változtatást hajtottak végre, amelyről értesíteni kellett volna a Bizottságot. A Bíróság megállapította, hogy e változtatás a lehetséges kedvezményezettek körét kiszélesítette, és valójában megnyitotta a rendszert az igénylők előtt (52). A támogatási program kedvezményezetti körének potenciális kiszélesítése a program egyik alapvető jellemzőjének megváltoztatását jelenti, amely már az EK-Szerződéssel való összeegyeztethetőséget is képes befolyásolni. A jelenlegi esetben azonban, annak eldöntéséhez, hogy az ilyen hitelek az EGT-megállapodás 59. cikke (2) bekezdése szerinti közszolgálati besorolást kaphatnak-e nem lényeges, hogy az általános hitelek az ingatlan becsült értékének a 70 %-áig vagy 90 %-áig adhatók.

A KÖVETKEZŐKÉPPEN HATÁROZOTT:

1. cikk

Az állami kezességvállalás, kamattámogatás, adómentesség és osztalékfizetési mentesség formájában a HFF javára történő lehetséges támogatási intézkedések létező támogatásnak minősülnének. Ezért az új támogatásra irányuló hivatalos vizsgálati eljárást lezárja.

2. cikk

A HFF mentessége az EGT-megállapodás IX. melléklete II. fejezetének 14. pontjában hivatkozott jogi aktus rendelkezéseinek alkalmazása alól nem minősül állami támogatásnak.

3. cikk

Ennek a határozatnak az Izlandi Köztársaság a címzettje.

4. cikk

Csak az angol nyelvű szöveg hiteles.

---

(1)  A továbbiakban: Hatóság.

(2)  A továbbiakban: EGT-megállapodás.

(3)  A továbbiakban: Felügyeleti és Bírósági Megállapodás (FBM).

(4)  A továbbiakban: 3. jegyzőkönyv.

(5)  A Hatóság által 1994. január 19-én elfogadott és közzétett iránymutatás az EGT-megállapodás 61. és 62. cikkének, valamint a Felügyeleti és Bírósági Megállapodás 3. jegyzőkönyve 1. cikkének alkalmazásáról és értelmezéséről, közzétéve: az Európai Közösségek Hivatalos Lapja (a továbbiakban: HL) L 231., 1994.9.3., 1. o., valamint a 32. EGT-kiegészítés 1994.9.3., 1. o. Az iránymutatást legutóbb 2007. december 19-én módosították. A továbbiakban: az állami támogatásokra vonatkozó iránymutatás. Az állami támogatásokra vonatkozó iránymutatás frissített változatát közzétették a Hatóság honlapján: http://www.eftasurv.int/fieldsofwork/fieldstateaid/guidelines/

(6)  Közzétéve: HL L 139., 2006.5.25., 37. o. valamint 2006. évi 26. sz. EGT-kiegészítés.

(7)  Az EFTA-Bíróságnak az E-9/04. sz. Izlandi Bankárok és Értékpapír-kereskedők Szövetsége kontra EFTA Felügyeleti Hatóság ügyben hozott 2006. április 7-i ítélete. [2006] EFTA bírósági jelentés 42. o.

(8)  Az Izlandi Lakásfinanszírozási Alappal kapcsolatos hivatalos vizsgálati eljárás megindításáról szóló, 2006. június 21-i 185/06/COL sz. hatósági határozat (HL C 314., 2006.12.21., 89. o. és a 63. EGT-kiegészítés.).

(9)  Lásd a 8. lábjegyzetet.

(10)  Az egységes szerkezetbe foglalásra a 86/1988. sz. törvényt módosító 61/1993. sz. törvény szerint került sor, amely 1993. augusztus 12-én lépett hatályba.

(11)  A 97/1993. sz. törvény VIII. fejezete állapította meg a lakásszövetkezetekre vonatkozó szabályokat. E szabályok később nem kerültek át az 1998. évi lakásügyi törvénybe. Jelenleg a lakásszövetkezetekről a 66/2003. sz. külön törvény rendelkezik. E lakásszövetkezeteknek a Lakásfinanszírozási Alapból felvehető hitelekre való jogosultságát a lakásügyi törvény VIII. fejezetének rendelkezései szabályozzák, vö. a 66/2003. sz. törvény 5. cikkének d) pontjával.

(12)  A Hatóság nem hivatalos fordítása. Az eredeti izlandi szöveg az alábbi honlapon található: http://www.althingi.is/altext/122/s/0877.html

(13)  A Hatóság nem hivatalos fordítása. Az eredeti izlandi szöveg az alábbi honlapon található: http://www.althingi.is/altext/122/03/r06115030.sgml

(14)  Az alábbiakban felvázoltak szerint az egyik kategóriát, a kiegészítő hiteleket a 120/2004. sz. törvénnyel megszüntették, vö. a 2.2.3.4.2. ponttal.

(15)  Az 57/2004. sz. törvénnyel hatályon kívül helyzeték a lakáskötvényekre vonatkozó rendelkezéseket, mivel az Alap készpénzben kezdte el folyósítani a hiteleket, vö. a 2.2.3.4.1. ponttal.

(16)  Vö. a fenti 2.2.2.4 szakasszal.

(17)  http://www.althingi.is/altext/122/s/0877.html

(18)  E kiegészítő hiteleket a 120/2004. sz. törvény megszűntette, vö. a 2.2.3.4.2. szakasszal lent.

(19)  Egy magánszemély nem kereshetett többet 1 620 000 ISK-nál és vagyona nem haladhatta meg az 1 900 000 ISK-t. E számok évente kiigazításra kerültek.

(20)  Tekintettel a Lakásfinanszírozási Alapnak e kiegészítő hitelek nyújtásából eredő veszteségeire, a lakásügyi törvény 43. cikke előírta, hogy az önkormányzatoknak rendelkezniük kell egy általuk működtetett úgynevezett tartalékalappal, amely a Lakásfinanszírozási Alap igazgatása alatt állt. A 44. cikk szerint a tartalékalap megtéríti a Lakásfinanszírozási Alap kiegészítő hitelek miatt keletkezett veszteségeit. A 45. cikk rendelkezése szerint az önkormányzatoknak kezdetben 5 %-os hozzájárulást kellett fizetniük minden kiegészítő hitel után, amelyet közigazgatási területükön nyújtottak.

(21)  http://www.althingi.is/altext/122/s/0877.html

(22)  A Hatóság nem hivatalos fordítása.

(23)  A Hatóság nem hivatalos fordítása. Az eredeti izlandi szöveg az alábbi honlapon található: http://www.althingi.is/altext/131/s/0223.html

(24)  Lásd legutóbb az 587/2007. sz. rendelettel módosított 540/2006. sz. rendeletet. A rendelet meghatározza a felvehető legnagyobb hitel névértékét is, amely jelenleg 18 millió ISK.

(25)  A Hatóság nem hivatalos fordítása. Az eredeti izlandi szöveg az alábbi honlapon található: http://www.althingi.is/altext/122/s/0099.html

(26)  Az izlandi kormány 2007. január 3-i levele, 10. o.

(27)  Más a helyzet, ha az állam olyan társaságokban tulajdonos, amelyek magánjogi korlátolt felelősségű társaság formájában működnek.

(28)  Ezen elv alkalmazásához lásd pl. az izlandi legfelsőbb bíróság 1998. november 5-i 50/1998. sz. ítéletét.

(29)  HL L 126., 2000.5.26., 1. o. A jogi aktust az EGT Vegyes Bizottság 15/2001 határozata építette bele az EGT-megállapodásba. E határozat 2001. október 1-jén lépett hatályba.

(30)  E fordítást az izlandi kormány bocsátotta a rendelkezésünkre.

(31)  A C-44/93. sz. Namur-Les Assurances du Crédit ügyben hozott 1994. augusztus 9-i ítélet (EBHT 1994., I-3829. o.).

(32)  A T-351/02. sz. Deutsche Bahn kontra Bizottság ügyben hozott 2006. április 5-i ítélet (EBHT 2006., II-1047. o.) 100–103. pontja.

(33)  A C-400/99. sz. Olasz Köztársaság kontra Bizottság ügyben hozott 2005. május 10-i ítélet (EBHT 2005., I-3657. o.) 47., 54. és 55. pontja.

(34)  A T-190/00. sz. Regione Siciliana kontra Bizottság ügyben hozott 2003. november 27-i ítélet (EBHT 2003., II-5015. o.) 48. pontja.

(35)  A C-312/90. sz. Spanyolország kontra Bizottság ügyben hozott 1992. június 30-i ítélet (EBHT 1992., I-4117. o.) 14–17. pontja, a C-47/91 sz. Olaszország kontra Bizottság ügyben hozott 1992. június 30-i ítélet (EBHT 1992., I-4145. o.) 22–25. pontja, a T-195/01 & T-207/01 sz. Government of Gibraltar kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott 2004. április 30-i ítélet (EBHT 2002., II-2309. o.), és a T-297/01 és T-298/01 sz. SIC II kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott 2004. február 19-i ítélet (EBHT 2004., II-743. o.).

(36)  A Namur-Les Assurances du Crédit ügyben hozott ítélet 28–29 pontja (a Hatóság kiemelése). Lásd még az ítélet 23. pontját, ahol a Bíróság „az előnyök lényegi részét nem érintő” változásokat említ.

(37)  A fent hivatkozott Namur-Les Assurances du Crédit ügyben hozott ítélet 32–33. pontja.

(38)  A Government of Gibraltar kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 111. pontja. Lásd még a C-15/98. és C-105/99. sz. Olasz Köztársaság és Sardegna Lines, Servizi Marittimi della Sardegna kontra Bizottság egyesített ügyben hozott ítélet (EBHT 2000., I-8855. o.) 64. pontját.

(39)  A Bizottság határozata (2007. április 24.) az E 10/2005. (korábbi C 60/1999.) sz. ügyben, 33. pont, a Bizottság határozata (2007. április 4.) a kezességvállalást tartalmazó finn támogatási programokról szóló E 7/2005. sz. ügyben, 16. pont, a Bizottság határozata (2005. április 20.) az E 8/2005. sz. ügyben az RTVE spanyol műsorszolgáltatónak nyújtott állami támogatásról, 2.2. pont, valamint a Bizottság határozata az exporttal kapcsolatos tevékenységekhez nyújtott direkt adókedvezményekről szóló E 22/2004 sz. ügyben, 34–35. pont.

(40)  A Bizottság határozata (2007. április 24.) a közszolgálati műsorszolgáltatók németországi finanszírozásáról szóló E 3/2005. sz. ügyben, 200–214. pont, a Bizottság határozata az E-14/2005. sz., RTP portugál közszolgálati műsorszolgáltató számára történő kompenzációs kifizetésekről szóló ügyben, 61–80 pont.

(41)  A Bizottság határozata (2007. április 24.) a közszolgálati műsorszolgáltatók németországi finanszírozásáról szóló E 3/2005. sz. ügyben, 215. pont. Mint köztulajdonban levő intézmények, a német állami bankok hagyományosan hozzájuthattak az úgynevezett Anstaltslast hallgatólagos állami kezességvállaláshoz. A német Landesbankenről szóló E-10/2000. sz. ügyben a Bizottság úgy ítélte meg, hogy az Anstaltslast az EK-szerződést megelőző intézmény volt. E kezességvállalásból kifolyólag a bankoknak nyújtott támogatás tehát létező támogatás volt, és ezen az sem változtatott, hogy, később az Anstaltslast már nem csak egy általános jogi alapelvből következett, hanem már nyíltan, írott jogszabályban is bevezették, vö. a Bizottság 2000. május 8-i Németországnak írott levelével, amelyben megfelelő intézkedéseket javasol az E 10/2000. sz. ügyben, 7. pont (1) bekezdés. A Hatóság tudomása szerint az Anstaltslast előnyeihez hozzájutó német bankokat általában az egyes bankok alapítását és működését szabályozó külön törvény alapján hozzák létre. Úgy tűnik, e bankok közül több is az EK-Szerződés hatálybalépését követően jött létre. Az állami bankok működését előíró jogszabályokban gyakran következett be változás. Új bankok jogszabályokkal történő létrehozása, állami bankok összevonása és szétválasztása és egyéb változások természetesen befolyásolhatják a vállalkozás tevékenységét, és kihathatnak a közös piac működésére, a versenyre, vagy egyszerűen a vállalkozások számára elérhető támogatás tényleges összegére. Ennek ellenére a Bizottság sem azt nem vizsgálta, hogy az Anstaltslast előnyeit élvező bankokat mikor alapították, sem a bankok működésében bekövetkezett változásokat, illetve egyéb intézkedéseket nem elemezte, mielőtt arra a következtetésre jutott, hogy az Anstaltslastból származó előny létező támogatásnak minősül. Lásd még a France, Electricité de France (a továbbiakban: EDF)-ről szóló C 68/2002. sz. ügyben a Bizottság határozatának (2002. október 16.) 68. pontját, ahol az EDF-nek nyújtott támogatás, egy állami kezességvállalás, a francia jognak az EK-Szerződést megelőző egyik általános alapelvéből következett. Az évek során jelentősen megváltozott az EDF működése, és a vállalat új piacokra is terjeszkedett. Annak megállapításánál, hogy a támogatási intézkedés új, vagy már létező támogatásnak minősül-e, a Bizottság mégsem tartotta fontosnak e tényleges változásoknak a vizsgálatát, és az EDF-re vonatkozó jogi szabályozásban bekövetkezett azon változásokat sem vizsgálta, amelyek az EK-szerződés hatálybalépését követően jöttek létre, vö. még a Bizottság határozatával (2003. december 16.) az EDF-nek és a villamosenergia- és gázipari szektornak nyújtott állami támogatásokról (HL L 49., 2005.2.22., 9. o., (59) preambulumbekezdés), valamint a Bizottság felhívásával az E 3/2002. sz. EDF üggyel kapcsolatos, az EK-Szerződés 88. cikkének (2) bekezdése szerinti észrevételek megtételére (HL C 164., 2003.7.15., 7. o.) 53–55. bekezdés.

(42)  A Bizottság határozata (2007. április 24.) a közszolgálati műsorszolgáltatók németországi finanszírozásáról szóló E 3/2005. sz. ügyben, 192-216. pont, és a Bizottság határozata (2005. április 20.) az E 8/2005. sz. ügyben az RTVE spanyol országos közszolgálati műsorszolgáltatónak nyújtott állami támogatásról, 2.2. pont, valamint a Bizottság határozata (2005. április 20.) az E 9/2005. sz. Olaszország, RAI ügyben, 25–48. pont.

(43)  Más kérdés, hogy a HFF mentessége az 1998-ban bevezetett kezességvállalási díj alól új támogatásnak minősülne-e. A 406/08/COL határozatával a Hatóság a mai nappal hivatalos vizsgálati eljárást indít az állami kezességvállalásól szóló 121/1997. sz. törvény által előírt kezességvállalási díjak alóli mentességre vonatkozóan.

(44)  Ebben a tekintetben a helyzet sok hasonlóságot mutat a Bizottság alábbi ügyekben hozott határozataival: a német műsorszolgáltatók, Poczta Polska, La Poste, EDF stb. E határozatokban a Bizottságnak meg kellett vizsgálnia, hogy a közvállalkozásoknak nyújtott állami kezességvállalás új, vagy létező támogatásnak minősül-e. Minden egyes határozatában a Bizottság úgy találta, hogy a kezességvállalás maga vagy nem változott, vagy nem változott lényegesen. A kezességvállalásból következő támogatás értékelésekor a Bizottság nem azt vizsgálta, hogy az adott vállalkozás működése változott-e, mivel e kérdés a támogatási intézkedéssel, mint olyannal nincs összefüggésben, hanem a meghatározott támogatási program egyik kedvezményezettjeként foglalkozott a vállalkozással.

(45)  A Bizottság határozata (2007. november 29.) a C 56/07. sz. állami támogatásról – France, Garantie illimitée de l'Etat en faveur de La Poste, 93–97. pont, a Bizottság határozata az RTP portugál közszolgálati műsorszolgáltató számára történő kompenzációs kifizetésekről szóló E-14/2005 sz. ügyben, 78–80. pont, a Bizottság határozata (2005. április 20.) az E 10/2005. (ex C 60/1999.) sz. állami támogatásról – Redevance radiodiffusion TF1, 33. pont, valamint a Bizottság 2000. május 8-i Németországnak írott levele, amelyben megfelelő intézkedéseket javasol az E 10/2000. sz. Landesbank ügyben, 7. pont (1) bekezdés. Az állami kezességvállalásról szóló 121/1997. sz. törvény által előírt kezességvállalási díj megfizetése alóli mentességet illetően, amelyben a HFF részesül, a Hatóság előzetes értékelése alapján elmondható, hogy új támogatásnak minősül, és ezen intézkedéssel külön foglalkoznak; vö. a 2008. június 27-i 406/08/COL sz. hatósági határozattal.

(46)  Az 1/1997. sz. „állami alkalmazottak nyugdíjalapjáról szóló törvény” 35. cikke szerint az alapban tagsággal rendelkezők választhatják azt, hogy az általuk utoljára betöltött munkakörben kapható illetmény emelkedésének megfelelően emeljék a nyugdíjukat. Az Állami Lakásügynökség igazgatója úgy vélte, hogy az ő munkaköre a HFF igazgatójáéval egyenrangú, amellyel a Nyugdíjalap azonban nem értett egyet. Az izlandi Legfelsőbb Bíróság a 344/2003. sz. ügyben hozott 2004. január 22-i ítéletében az igazgató javára döntött. Az ítéletben többek között megállapítást nyert, hogy az izlandi lakosok számára jelzáloghiteleket nyújtó Állami Lakásügynökség nagyrészt ugyanazt a feladatot látta el, mint a Lakásfinanszírozási Alap. Tekintettel a feladatkör jellegére, hatáskörükre és a felelősségükre, a Bíróság úgy ítélte meg, hogy az Ügynökség igazgatói posztja egyenértékű az Alap igazgatói állásával.

(47)  A Bizottság határozatában az RTP portugál közszolgálati műsorszolgáltató számára történő kompenzációs kifizetésekről szóló E-14/2005 sz. ügyben, 63. és 74. bekezdés, a Bizottság úgy találta, hogy az egyik portugál támogatási intézkedésben bekövetkező változások nem alakították át az intézkedést új támogatássá többek között azért, mert a nemzeti szabályozásban történt módosítások nem változtatták meg a támogatásokkal elérni kívánt célt.

(48)  A Bizottság 2006/240/EK határozata (2004. november 16.) a Németország által a gabonapárlat-főzdék számára nyújtott támogatási programról (HL L 88., 2006.3.25., 50. o.), 83–84. preambulumbekezdés. Lásd még a 2005. július 14-i bizottsági levél 17. cikke (2) bekezdését a holland lakásügyi támogatásról szóló E 2/2005. sz. ügyben, ahol a Bizottság úgy találta, hogy létező támogatásról van szó, még akkor is, ha a közvetlen támogatási rendszer helyét az állami hitelek és az adómentesség vették át az EK-Szerződés hatálybalépését követően. Azért történt így, mert e változások együttvéve a verseny kisebb mértékű korlátozását eredményezték, vö. a levél 16–26. pontjával.

(49)  A Bizottság határozata a Poczta Polska részére nyújtott korlátlan állami kezességvállalásról szóló E 12/2005. sz. ügyben, 39–47 pont.

(50)  Erre vonatkozóan az SFF a parlamenti bizottság elnökének a megállapításaira hivatkozott, amikor az „egyedi” szót törölték azon törvényjavaslatnak az általános hitelfajtáról szóló 15. cikke (1) bekezdéséből, amelyből később a lakásügyi törvény lett. Lásd a beszéd 7. pontját, valamint a http://www.althingi.is/altext/122/05/r13133243.sgml honlapot.

(51)  A német közszolgálati műsorszolgáltatásról szóló ügyben hozott döntésében a Bizottság úgy ítélte meg, hogy az előfizetési díj emelését nem lehet új támogatásnak tekinteni: „Az emelés inkább annak a következménye, hogy a közfeladat ellátása közben a közszolgálati műsorszolgáltatónak megnövekedtek a pénzügyi szükségletei. Ezért – összhangban a Bizottság korábbi gyakorlatával – nem választható le az eredeti támogatási programról és nem jelent lényegi változást feltéve, hogy a közfeladat ellátása, mint olyan, nem változott lényegesen.” A Bizottság fent idézett határozata (2007. április 24.), 26. pont.

(52)  A T-35/1999. sz. Keller kontra Bizottság ügyben hozott 2002. január 30-i elsőfokú bírósági ítélet, 62. pont (EBHT [2002]., II-261. o.)

---