2007. március 23-án benyújtott kereset – Európai Közösségek Bizottsága kontra Osztrák Köztársaság

(C-161/07. sz. ügy)

(2007/C 140/16)

Az eljárás nyelve: német

Felek

Felperes: az Európai Közösségek Bizottsága (képviselők: E. Traversa és G. Braun, meghatalmazottak)

Alperes: Osztrák Köztársaság

A felperes kereseti kérelmei

A felperes kéri, hogy a Bíróság:

Jogalapok és fontosabb érvek

A felperes szerint az EK 43. cikk első bekezdése biztosítja a tagállami állampolgárok számára azt a jogot, hogy letelepedjenek valamely másik tagállamban annak érdekében, hogy ott önálló vállalkozóként gazdasági tevékenységet kezdjenek és folytassanak, illetve társaságot alapítsanak és irányítsanak. A hátrányos megkülönböztetésnek az EK 12. cikkben megállapított általános elvét fejezi ki az EK 43. cikk, amely megtiltja a független vállalkozók állampolgárság alapján történő hátrányos megkülönböztetését. Az EK 43. cikk második bekezdése rögzíti a [letelepedés országának] saját állampolgáraira irányadó bánásmóddal egyenlő bánásmód követelményét. E cikk szerint a letelepedés szabadsága magában foglalja a jogot a gazdasági tevékenység más tagállamok területén önálló vállalkozóként történő megkezdésére és folytatására, tekintet nélkül annak jellegére, valamint vállalkozások, így különösen társaságok alapítására és irányítására, a letelepedés országának joga által a saját állampolgáraira meghatározott feltételek szerint.

A cégjegyzék vezetésével megbízott osztrák bíróságok az osztrák jog alá tartozó társaságnak az Európai Unióhoz 2004. május 1-jével csatlakozott tagállamok – kivéve Máltát és Ciprust – állampolgára kérelmére történő bejegyzése esetén a tag függetlenségének megállapítását követelik meg. A független vállalkozókat és munkavállalókat „a gazdasági tevékenység valódi gazdasági tartalma” alapján különböztetik meg. Az osztrák szabályozás szerint munkavállalónak kell tekinteni a személyegyesítő társaságok azon tagjait, valamint a korlátolt felelősségű társaságnak a 25 %-nál kisebb részesedéssel rendelkező azon tagjait, akik jellemzően munkaviszony keretében ellátott tevékenységet végeznek. E vélelem addig érvényes, amíg a tag kérésére a regionális munkaügyi iroda meg nem állapítja, hogy a tag döntő befolyást gyakorol a társaság irányítására. A függetlenséget a kérelmezőnek kell bizonyítania. Az érintett személyek nem kezdhetik meg tevékenységüket addig, amíg a legfeljebb 3 hónapon belül meghozandó határozattal meg nem állapítják függetlenségüket.

A felperes állítása szerint e rendelkezés nem egyeztethető össze az EK 43. cikkben biztosított letelepedés szabadságával. Azáltal, hogy e rendelkezés minden igazolás nélkül jelentősen megnehezíti a nyolc új tagállamból származó független vállalkozók számára, hogy társaságot alapítsanak, az sérti e vállalkozók azon szabadságát, hogy Ausztriában telepedjenek le. A per tárgyát képező szabályozás még akkor is hátrányos megkülönböztetést tartalmaz, ha alkalmazási köre korlátozott. Még ha az érintett nyolc tagállam állampolgárainak nem is kell kivétel nélkül és minden esetben kérniük a fenti igazolást, a döntő körülmény az, hogy Ausztria és a többi tagállam állampolgárainak ezt soha nem kell kérniük. Ráadásul a csatlakozási szerződések átmeneti rendelkezései kizárólag a munkavállalók szabad mozgását illetően állapítanak meg korlátokat. Az ilyen korlátozás nem lehetséges a letelepedés szabadságát illetően. Az a tény, hogy a szóban forgó szabályozás célja szerint meg kívánja akadályozni a munkavállalók szabad mozgására vonatkozó átmeneti intézkedések kijátszását, és annak nem célja a letelepedés szabadságának korlátozása, semmit sem változat azon, hogy végeredményben e rendelkezés korlátozza a letelepedés szabadságát.

Az EK 46. cikknek megfelelően a letelepedés szabadságának korlátozása kizárólag közrendi, közbiztonsági vagy közegészségügyi okokból, illetve a nem nyíltan hátrányos megkülönböztetést megvalósító intézkedések esetén más, közérdeken alapuló kényszerítő okból igazolható. Mivel ezen intézkedések alapvető szabadságot korlátoznak, azoknak minden esetben alkalmasnak kell lenniük az elérni kívánt cél elérésére, és nem léphetnek túl az e cél eléréséhez szükséges mértéken. A per tárgyát képező szabályozás nem teljesíti e feltételeket.

A felperes szerint ugyanis nincs arra utaló jel, hogy az átmeneti rendelkezéseknek az érintett nyolc tagállam állampolgárai által történő megkerülése, amelytől az osztrák kormány tart, olyan méreteket öltene, amely ténylegesen és alapvetően veszélyeztetné az osztrák munkaerőpiac működését. Emellett a munka jellegének meghatározására vonatkozó két szempont – vagyis a végzett munka jellege és a társaság irányítására gyakorolt befolyás – nem alkalmas a munkaviszony keretében végzett és a független tevékenység megkülönböztetéséhez. Ami a korlátozás szükségességét illeti, az osztrák kormány előadásaiból nem tűnik ki, hogy valamely kevésbé korlátozó intézkedés, mint például a társaság bejegyzését követően elvégzendő utólagos ellenőrzés miért nem alkalmas az elérni kívánt cél megvalósítására.