1

Az EUMSZ 263. cikken alapuló keresetével a felperes Insider LLC az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) ötödik fellebbezési tanácsa 2022. december 5‑i határozatának (R 1152/2022‑5. sz. ügy) (a továbbiakban: megtámadott határozat) hatályon kívül helyezését kéri.

2

2020. június 16‑án a fellebbezési tanács előtti eljárásban részt vevő másik fél, Florim Alaj az alábbi ábrás megjelölés tekintetében európai uniós védjegy lajstromozása iránti kérelmet nyújtott be az EUIPO‑hoz:

3

A bejelentést a védjegyekkel ellátható termékek és szolgáltatások nemzetközi osztályozására vonatkozó, felülvizsgált és módosított 1957. június 15‑i Nizzai Megállapodás szerinti 41. osztályba tartozó szolgáltatásokkal kapcsolatban tették, amelyek az alábbi leírásnak felelnek meg: „Információ, hírek és vélemények biztosítása az aktuális események területén az oktatással, szórakozással és sporttal kapcsolatban az Interneten keresztül”.

4

A felperes felszólalást nyújtott be a bejelentett védjegynek a fenti 3. pontban említett szolgáltatások tekintetében történő lajstromozásával szemben.

5

A felszólalás a 35., 38. és 41. osztályba tartozó szolgáltatások vonatkozásában 2020. május 5‑én bejelentett, alábbi két, Koszovóban lajstromozott korábbi védjegyen alapult:

–	a 27063. sz., alábbi koszovói ábrás védjegy:

6

A felszólalás alátámasztásaként a felperes az európai uniós védjegyről szóló, 2017. június 14‑i (EU) 2017/1001 európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2017. L 154., 1. o.) 8. cikkének (3) bekezdésében foglalt okra hivatkozott.

7

2022. május 10‑én a felszólalási osztály helyt adott a felszólalásnak, és a fenti 3. pontban említett valamennyi szolgáltatás tekintetében megtagadta a bejelentett védjegy lajstromozását.

8

2022. június 30‑án a fellebbezési tanács előtti eljárásban részt vevő másik fél fellebbezést nyújtott be az EUIPO‑hoz a felszólalási osztály határozatával szemben.

9

A megtámadott határozattal a fellebbezési tanács helyt adott a fellebbezésnek, hatályon kívül helyezte a felszólalási osztály határozatát, és teljes egészében elutasította a felszólalást azzal az indokkal, hogy a felperes a felszólalás alátámasztására szolgáló tények, bizonyítékok és érvek előterjesztésére előírt határidő lejárta előtt nem bizonyította, hogy a hivatkozott korábbi védjegyek oltalma fennáll, és azoknak a 2017/1001 rendelet 7. cikke (2) bekezdésének és 8. cikke (1) bekezdésének megfelelően ő a jogosultja. A fellebbezési tanács többek között úgy ítélte meg, hogy a korábbi védjegyek védjegyokiratainak hitelesített fordításai, amelyeket a felperes az említett védjegyek oltalma fennállásának, és annak bizonyítékaként nyújtott be, hogy azoknak ő a jogosultja (a továbbiakban: fordítások), olyan nem hivatalos fordításoknak minősülnek, amelyekben az eredeti szöveg nem látható, ami lehetetlenné teszi annak ellenőrzését, hogy a lényeges információk szerepelnek‑e az eredeti okiratban.

10

A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

11

Az EUIPO azt kéri, hogy a Törvényszék:

12

Keresetének alátámasztására a felperes lényegében három jogalapra hivatkozik, amelyek közül az elsőt a 2017/1001 rendelet kiegészítéséről és az (EU) 2017/1430 felhatalmazáson alapuló rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2018. március 5‑i (EU) 2018/625 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet (HL 2018. L 104., 1. o.) 27. cikke (2) bekezdésének megsértésére, a másodikat az említett felhatalmazáson alapuló rendelet 7. cikkének, valamint a 2017/1001 rendelet egyes rendelkezéseinek végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról és az (EU) 2017/1431 végrehajtási rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2018. március 5‑i (EU) 2018/626 bizottsági végrehajtási rendelet 24–26. cikkének megsértésére, a harmadikat pedig az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 41. cikkének a 2017/1001 rendelet 94. cikke (1) bekezdésének második mondatával összefüggésben értelmezett (1) bekezdésének megsértésére alapítja.

13

Először az első jogalapot, ezt követően a harmadik jogalapot, végül pedig adott esetben a második jogalapot kell megvizsgálni.

14

A felperes azt állítja, hogy az eljárásban részt vevő másik fél a fellebbezési tanács előtt nem vitatta a korábbi védjegyek oltalmának fennállását. Ennélfogva e körülménynek, valamint a fordítások eredetiségének saját kezdeményezésére történő vizsgálatával a fellebbezési tanács megsértette a 2018/625 felhatalmazáson alapuló rendelet 27. cikkének (2) bekezdését. E tekintetben a felperes arra hivatkozik, hogy a fellebbezési tanács nem fejtette ki, hogy e vizsgálat miért volt szükséges a 2017/1001 rendelet helyes alkalmazásának biztosításához, sem pedig azt, hogy az mennyiben vonatkozott a 2018/625 felhatalmazáson alapuló rendelet 27. cikkének (2) bekezdése értelmében vett alapvető eljárási követelményekre. Végül a felperes lényegében azt állítja, hogy a fordítások eredetiségének kérdése inkább ténykérdés, mint jogkérdés, így a fent hivatkozott cikk e tekintetben nem alkalmazható.

15

Az EUIPO vitatja a felperes érveit.

16

Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy egyrészt az EUIPO különböző fórumai, másrészt a fellebbezési tanácsok között funkcionális folyamatosság áll fenn. A fellebbezési tanácsok által végzett felülvizsgálat nem korlátozódik az előttük benyújtott fellebbezés tárgyát képező határozat jogszerűségének felülvizsgálatára, hanem a fellebbezési eljárás devolutív hatálya miatt a jogvita egészének új értékelését feltételezi, mivel a fellebbezési tanácsoknak teljes egészében újra meg kell vizsgálniuk az eredeti kérelmet, és figyelembe kell venniük a kellő időben benyújtott bizonyítékokat. A 2017/1001 rendelet 71. cikkének (1) bekezdéséből tehát az következik, hogy a fellebbezési tanácsnak a hozzá benyújtott fellebbezés folytán el kell végeznie a felszólalás új, teljes körű érdemi vizsgálatát, mind a jogi, mind a ténybeli elemek vonatkozásában (lásd ebben az értelemben: 2017. december 7‑iCoca‑Cola kontra EUIPO – Mitico [Master] ítélet, T‑61/16, EU:T:2017:877, 115. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

17

Amint az a 2018/625 felhatalmazáson alapuló rendelet 7. cikkének (2) bekezdéséből kitűnik, a felszólaló a felszólalás alátámasztására szolgáló tények, bizonyítékok és érvek benyújtására előírt határidőn belül benyújtja a korábbi védjegye vagy joga létezésének, érvényességének és az oltalom terjedelmének bizonyítékát, valamint a felszólalásra való jogosultságát igazoló bizonyítékot. Közelebbről, ha a felszólalás a 2017/1001 rendelet 8. cikkének (3) bekezdésén alapul, a felszólaló benyújtja az arra vonatkozó bizonyítékot, hogy ő a korábbi védjegy jogosultja, valamint az arra vonatkozó bizonyítékot, hogy milyen kapcsolatban áll az ügynökkel vagy a képviselővel. Ezenkívül a 2018/625 felhatalmazáson alapuló rendelet 7. cikkének (4) bekezdéséből kitűnik, hogy a benyújtásra, lajstromozásra vagy megújításra vonatkozó igazolásokat az eljárás nyelvén kell benyújtani, vagy csatolni kell hozzájuk az e nyelven készült fordítást.

18

E megfontolásokra tekintettel kell megvizsgálni, hogy a fellebbezési tanács egyrészt hivatalból figyelembe vehette‑e a korábbi védjegyek eredeti védjegyokiratai benyújtásának elmaradását, és megvizsgálhatta‑e a korábbi védjegyek létezését, érvényességét és oltalmának terjedelmét, valamint azt a tényt, hogy a felperes azok jogosultja volt, másrészt pedig hivatalból ellenőrizhette‑e a fordítások eredetiségét.

19

E tekintetben a 2018/625 felhatalmazáson alapuló rendelet 27. cikke (2) bekezdésének második mondatából az következik, hogy a felek által fel nem hozott jogkérdéseket a fellebbezési tanács akkor vizsgálhatja, ha azokat a felek által előterjesztett tényekre, bizonyítékokra és érvekre tekintettel a 2017/1001 rendelet megfelelő alkalmazásának biztosítása érdekében meg kell oldani, vagy ha azok alapvető eljárási követelményekre vonatkoznak.

20

A 2018/625 felhatalmazáson alapuló rendelet 7. cikkéből következik, hogy a felszólalásnak a felszólalás alapjául szolgáló korábbi védjegyek létezésének, érvényességének és oltalma terjedelmének bizonyítása révén történő alátámasztása, valamint a felszólalónak a felszólalás benyújtására való, a 2017/1001 rendelet 8. cikke szerinti jogosultsága a felszólalás sikeréhez elengedhetetlen feltételnek minősül.

21

Következésképpen a fellebbezési tanács helyesen vizsgálta hivatalból a korábbi védjegy igazolásának kérdését a 2018/625 felhatalmazáson alapuló rendelet 7. cikkének megfelelően, mivel a felszólalás alapjául szolgáló korábbi védjegyek létezésének, érvényességének és oltalma terjedelmének, valamint annak bizonyítása, hogy e védjegyek jogosultja a felszólaló, a 2017/1001 rendelet 8. cikkének (3) bekezdése alapján a viszonylagos kizáró okok alkalmazásához szükséges feltételek. Ebből következik, hogy a korábbi jogok ezen igazolása a 2018/625 felhatalmazáson alapuló rendelet 27. cikke (2) bekezdése második mondatának hatálya alá tartozik.

22

Egyébiránt a felperes állításával ellentétben a fordítások eredetiségének kérdése jogkérdésnek minősül. Amint az ugyanis a fenti 17. pontban megállapításra került, a felszólalás alátámasztására és az e célból benyújtott bizonyítékok fordításának az eljárás nyelvén történő benyújtására vonatkozó kötelezettség tiszteletben tartása olyan kérdésnek minősül, amelyet a fellebbezési tanácsnak a 2018/625 felhatalmazáson alapuló rendelet 7. cikke alapján meg kell vizsgálnia, és amely érintheti a hozzá benyújtott fellebbezés tekintetében elvégzett értékelését. Ezenkívül, amennyiben nem lehetett volna meggyőződni arról, hogy a fordítások megfelelnek az eredeti dokumentumoknak, a védjegybejelentő adott esetben nem lett volna képes megfelelően védekezni (lásd ebben az értelemben: 2016. december 13‑iGuiral Broto kontra EUIPO – Gastro & Soul [CAFE DEL SOL], T‑549/15, nem tették közzé, EU:T:2016:719, 28. pont).

23

A fellebbezési tanács tehát egyrészt megalapozottan állapította meg hivatalból a korábbi védjegyek eredeti védjegyokiratai benyújtásának hiányát, és vizsgálta meg a korábbi védjegyek létezését, érvényességét és oltalma terjedelmét, valamint azt a tényt, hogy e védjegyeknek a felperes a jogosultja, másrészről pedig megalapozottan ellenőrizte hivatalból a fordítások eredetiségét.

24

Ebből az következik, hogy az első jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

25

A felperes lényegében arra hivatkozik, hogy a fellebbezési tanács azzal, hogy hivatalból megállapította egyrészt az ütköző védjegyek eredeti védjegyokiratai benyújtásának elmulasztását, másrészt pedig hivatalból kétségbe vonta ezen iratok fordításainak eredetiségét, anélkül hogy előzetesen felhívta volna őt arra, hogy terjessze elő az e kérdésre vonatkozó észrevételeit, megsértette a Charta 41. cikkének (1) bekezdését annyiban, amennyiben megfosztotta őt a meghallgatáshoz való jogától.

26

Az EUIPO vitatja a felperes érveit, és először is arra hivatkozik, hogy a felperes a közigazgatási eljárás során nem nyújtotta be a korábbi védjegyekre vonatkozó eredeti védjegyokiratokat, jóllehet 2021. március 8‑án értesítést kapott, amelyben az EUIPO hangsúlyozta a felperes azon kötelezettségét, hogy az előírt határidőn belül bizonyítékokkal igazolja a korábbi jogokat. Álláspontja szerint a fellebbezési tanács nem volt köteles kizárólag a fordításokra támaszkodni, és kizárólag ezen az alapon nem volt képes ellenőrizni, hogy az eredeti védjegyokirat tartalmazta‑e az olyan lényeges információkat, mint a bejelentés napja, a jogosult neve vagy a szolgáltatások jegyzéke. Ezenkívül az EUIPO azt állítja, hogy a fellebbezési tanács nem sértette meg a felperes meghallgatáshoz való jogát, mivel a felperes számára a 2018/625 felhatalmazáson alapuló rendelet 7. cikkének (2) bekezdése alapján ismert volt a korábbi védjegyek létezésének, érvényességének és oltalma terjedelmének bizonyítására irányuló, valamint a felperes felszólalás benyújtására való jogosultságát alátámasztó bizonyítékoknak a benyújtására vonatkozó kötelezettség. Végül a fellebbezési tanács nem lett volna köteles arra, hogy tájékoztassa a felperest az utóbbi által az említett felhatalmazáson alapuló rendelet 8. cikke (1) és (9) bekezdésének megfelelően a felszólalás alátámasztására benyújtott bizonyítékok hiányosságairól.

27

Mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy a 2017/1001 rendelet 94. cikke (1) bekezdésének második mondata szerint az EUIPO határozatai csak olyan érveken és bizonyítékokon alapulhatnak, amelyekkel kapcsolatban az érintett feleknek módjukban állt nyilatkozatot tenni. E rendelkezés a védelemhez való jog általános elve konkrét alkalmazásának minősül, amelyet egyébiránt a Charta 41. cikke (2) bekezdésének a) pontja mond ki, és amely szerint azon személyeknek, akiknek érdekeit a hatóságok határozatai érintik, lehetőséget kell adni arra, hogy megfelelően kifejthessék álláspontjukat (2022. június 8‑iApple kontra EUIPO – Swatch [THINK DIFFERENT] ítélet, T‑26/21–T‑28/21, nem tették közzé, EU:T:2022:350, 40. pont).

28

Valamennyi uniós jogi aktusnak tiszteletben kell tartania ugyanis a Charta által elismert alapvető jogokat, mivel e jogok tiszteletben tartása ezen aktusok jogszerűségének feltétele, amelyet az uniós bíróságnak kell felülvizsgálnia az EUM‑Szerződés által létrehozott teljes jogorvoslati rendszer keretében, és az Unió intézményei, szervei és hivatalai kötelesek a Chartát tiszteletben tartani (lásd ebben az értelemben: 2008. szeptember 3‑iKadi és Al Barakaat International Foundation kontra Tanács és Bizottság ítélet, C‑402/05 P és C‑415/05 P, EU:C:2008:461, 283–285. pont; 2014. december 18‑i2/13 [Az Uniónak az EJEE‑hez történő csatlakozása] vélemény, EU:C:2014:2454, 169. és 171. pont).

29

A Charta 41. cikkének (2) bekezdésében előírt, bármely eljárásban fennálló meghallgatáshoz való jog, amely a védelemhez való jog tiszteletben tartásának szerves részét képezi, mindenkinek biztosítja azt a lehetőséget, hogy hasznos és hatékony módon ismertethesse az álláspontját a közigazgatási eljárás során, és az olyan határozat elfogadása előtt, amely az érdekeit hátrányosan érintheti (lásd: 2022. július 27‑iRT France kontra Tanács ítélet, T‑125/22, EU:T:2022:483, 75. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

30

Ezenkívül a meghallgatáshoz való jog valamennyi olyan ténybeli vagy jogi elemre kiterjed, amelyek a határozat alapját képezik, de nem terjed ki a hatóság által elfogadni szándékozott végleges állásfoglalásra (lásd: 2007. február 7‑iKustom Musical Amplification kontra OHIM [Egy gitár formája] ítélet, T‑317/05, EU:T:2007:39, 27. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

31

Az EUIPO‑t terheli az a kötelezettség, hogy az eljáró fórumok előtt folyamatban lévő eljárásban részt vevő felek számára lehetővé tegye, hogy az e fórumok határozatainak alapját képező valamennyi elemmel kapcsolatban kifejthessék álláspontjukat (lásd: 2019. március 20‑iPrim kontra EUIPO – Primed Halberstadt Medizintechnik [PRIMED] ítélet, T‑138/17, nem tették közzé, EU:T:2019:174, 27. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

32

A jelen ügyben nem vitatott, hogy a fellebbezési tanács a 2018/625 felhatalmazáson alapuló rendelet 7. cikkének (2) bekezdése és 8. cikkének (1) bekezdése alapján anélkül utasította el a felszólalást, hogy a felperes e határozat meghatározó indokáról állást foglalhatott volna. A fellebbezési tanács ugyanis maga mutatott rá a korábbi védjegyek védjegyokiratai eredeti változatainak hiányára, valamint fogalmazott meg kétségeket a fordítások eredetiségével kapcsolatban, és ebből kizárólag ezen az alapon – amint a fenti 9. pontban kifejtésre került – azt a következtetést vonta le, hogy a felperes nem bizonyította, hogy a korábbi védjegyek léteznek, és azoknak ő a jogosultja, és ezért a felszólalást el kell utasítani. Amint azt a felperes a harmadik jogalapjában állítja, az a tény, hogy a fellebbezési tanács hivatalból vizsgálta ezt a kérdést, anélkül hogy a jelen ügyben őt e kérdésben meghallgatta volna, eljárási szabálytalanságnak minősül (lásd ebben az értelemben: 2016. december 13‑iCAFE DEL SOL ítélet, T‑549/15, nem tették közzé, EU:T:2016:719, 31. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

33

A védelemhez való jog megsértése azonban csak akkor állapítható meg, ha az érintett fél álláspontjának figyelmen kívül hagyása konkrét hatással volt az érintett védekezési lehetőségére. Ugyanakkor a felperestől nem lehet megkívánni annak bizonyítását, hogy a megtámadott határozatnak a jogsértés hiányában eltérő lett volna a tartalma, csupán azt, hogy ez az eset nem teljességgel kizárt, mivel az említett eljárási szabálytalanság hiányában a fellebbező jobban tudta volna biztosítani a védekezését (lásd ebben az értelemben: 2009. október 1‑jei Foshan Shunde Yongjian Housewares & Hardware kontra Tanács ítélet, C‑141/08 P, EU:C:2009:598, 94. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2019. március 20‑iPRIMED ítélet, T‑138/17, nem tették közzé, EU:T:2019:174, 28. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

34

Meg kell tehát vizsgálni, hogy nem teljesen kizárt‑e, hogy a fenti 32. pontban említett eljárási szabálytalanság hiányában az eljárás eltérő eredményre vezetett volna.

35

A jelen esetben ez a helyzet áll fenn. Ugyanis, ha a fellebbezési tanács lehetővé tette volna a felperes számára, hogy megfelelően kifejtse álláspontját a korábbi védjegyek védjegyokiratai eredeti változatainak hiányára vonatkozóan, a felperes benyújthatta volna azokat, lehetővé téve a fellebbezési tanács számára, hogy azokat megvizsgálja, és meggyőződjön a fordítások eredetiségéről.

36

Következésképpen a megtámadott határozatot a Charta 41. cikke (2) bekezdésének a) pontjában biztosított meghallgatáshoz való jog megsértésével fogadták el.

37

E következtetést a Bizottság érvei nem kérdőjelezik meg. Először is, az EUIPO azon érvét illetően, amely szerint az említett eredeti védjegyokiratok benyújtása e szakaszban elkésett lett volna, emlékeztetni kell arra, hogy a 2017/1001 rendelet 95. cikke értelmében az EUIPO figyelmen kívül hagyhatja azokat a tényeket vagy bizonyítékokat, amelyeket az érintett felek nem kellő időben terjesztettek elő.

38

Amint azt a Bíróság megállapította, e rendelkezés szövegéből következik, hogy főszabályként és eltérő rendelkezés hiányában a tények és bizonyítékok felek általi előterjesztése továbbra is lehetséges azon határidők lejárta után, amelyekhez a 2017/1001 rendelet értelmében ezen előterjesztés kötve van, és az EUIPO‑nak egyáltalán nem tilos az ilyen késedelmesen előterjesztett tényeket vagy bizonyítékokat figyelembe vennie (lásd: 2019. március 20‑iPRIMED ítélet, T‑138/17, nem tették közzé, EU:T:2019:174, 46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

39

Azzal a pontosítással ugyanis, hogy az EUIPO figyelmen kívül „hagyhatja” e tényeket és bizonyítékokat, a 2017/1001 rendelet 95. cikkének (2) bekezdése az utóbbit kiterjedt mérlegelési jogkörrel ruházza fel, hogy az eldönthesse, határozatát e vonatkozásban indokolva, hogy azokat tekintetbe kell‑e venni, vagy sem (lásd: 2019. március 20‑iPRIMED ítélet, T‑138/17, nem tették közzé, EU:T:2019:174, 47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

40

Egyébiránt az ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy egyetlen, a fellebbezési tanács előtt folyó eljárás jellegével vagy ezen eljáró fórum illetékességével kapcsolatos ok sem zárja ki, hogy az előtte benyújtott fellebbezés tárgyában történő döntés során a fellebbezési tanács tekintetbe vegye az első ízben előtte előterjesztett tényeket vagy bizonyítékokat (lásd: 2019. március 20‑iPRIMED ítélet, T‑138/17, nem tették közzé, EU:T:2019:174, 48. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

41

Ezenfelül a 2018/625 felhatalmazáson alapuló rendelet 27. cikkének (4) bekezdése értelmében a fellebbezési tanács csak akkor fogadhatja el az első alkalommal előtte benyújtott bizonyítékokat, ha e bizonyítékok megfelelnek két feltételnek: egyrészt „első ránézésre relevánsnak tűnnek az ügy kimenetele szempontjából”, másrészt pedig „alapos indok miatt nem lettek kellő időben benyújtva, különösen, ha csupán kiegészítik azokat a releváns tényeket és bizonyítékokat, amelyeket már kellő időben benyújtottak, vagy azért kerülnek benyújtásra, hogy a fellebbezéssel érintett határozatban első fokon hivatalból tett vagy vizsgált megállapításokat vitassák”.

42

A jelen ügyben, mivel a fellebbezési tanács megkérdőjelezte a fordítások eredetiségét, és úgy ítélte meg, hogy a felperes azáltal, hogy nem nyújtotta be a felszólalás alapjául szolgáló korábbi védjegyek védjegyokiratainak eredeti változatait, nem tett eleget a 2018/625 felhatalmazáson alapuló rendelet 7. cikkének (2) bekezdésében és 8. cikkének (1) bekezdésében a védjegyek létezésének és annak a ténynek a bizonyítása tekintetében előírt követelményeknek, hogy azoknak a felperes a jogosultja, és ezért, amint az a fenti 35. pontban megállapításra került, a felszólalását mint megalapozatlant elutasították, nem zárható ki, hogy ha a felperest e tekintetben meghallgatták volna, benyújthatta volna az említett okiratok eredeti változatát, hogy a 2018/625 felhatalmazáson alapuló rendelet 27. cikkének (4) bekezdése alapján a fellebbezési tanács azokat elfogadhatta volna, és hogy következésképpen a felszólalási eljárás eltérő eredményre vezetett volna.

43

Másodszor, ellentétben azzal, amit az EUIPO állít, a felpereshez intézett 2021. március 8‑i levele nem tekinthető úgy, mint amely arra hívja fel a felperest, hogy foglaljon állást a korábbi védjegyek védjegyokiratai eredeti változatainak hiányáról vagy a fordítások eredetiségéről. A jelen ügyben ugyanis szabványlevélről van szó, amely egyáltalán nem említi a korábbi védjegyek létezésére, érvényességére és oltalmának terjedelmére, valamint ez utóbbiak védjegyjogosulti minőségére vonatkozó azon kérdéseket, amelyeket a fellebbezési tanács a 2018/625 felhatalmazáson alapuló rendelet 7. cikkének (2) bekezdése és 8. cikkének (1) bekezdése alapján hivatalból kívánt vizsgálni.

44

Ezenkívül az a tény, hogy a felszólalási osztály előtti eljárás szakaszában tájékoztatták a felperest azon kötelezettségéről, hogy a megadott határidőn belül nyújtson be bizonyítékokat a korábbi védjegyekre vonatkozóan, közömbös annak értékelése szempontjából, hogy a fellebbezési tanács előtti eljárás szakaszában tiszteletben tartották‑e a védelemhez való jogot. Mivel ugyanis a fellebbezési tanácsok hatásköre kiterjed az EUIPO szervezeti egységei által hozott határozatok felülvizsgálatára, és mivel a jelen ügyben a fellebbezési tanács saját kezdeményezésére hozta fel a korábbi védjegyek létezésére, érvényességére és oltalmának terjedelmére vonatkozó bizonyítékok hiányát, az említett információ nem tekinthető úgy, mint amely lehetővé tette volna a felperes számára, hogy hasznosan kifejtse álláspontját a fellebbezési tanács előtt felszólalásának amiatt történő elutasítására vonatkozóan, hogy nem nyújtották be a korábbi védjegyek védjegyokiratainak eredeti változatait, és kétségek merültek fel az említett okiratok fordításának eredetiségét illetően (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2016. december 13‑iCAFE DEL SOL ítélet, T‑549/15, nem tették közzé, EU:T:2016:719, 43. pont).

45

Harmadszor, a 2018/625 felhatalmazáson alapuló rendelet 8. cikke (1) bekezdésének szövegéből az következik, hogy amennyiben az előírt határidőn belül nem nyújtanak be bizonyítékot, vagy ha a benyújtott bizonyítékok nyilvánvalóan irrelevánsak vagy nyilvánvalóan elégtelenek ahhoz, hogy az említett felhatalmazáson alapuló rendelet 7. cikk (2) bekezdésében foglalt követelményeknek a korábbi jogok bármelyike tekintetében megfeleljenek, a felszólalást mint megalapozatlant el kell utasítani. E következtetés azonban nem vonható le abban az esetben, ha e bizonyítékok némelyikét határidőn belül nyújtották be, vagy ha azok nem nyilvánvalóan irrelevánsak vagy nyilvánvalóan elégtelenek. Márpedig a jelen ügyben nem vitatott, hogy a felperes az előírt határidőn belül benyújtotta a felszólalási osztályhoz a korábbi védjegyek védjegyokiratainak fordításait. Ezek az elemek nem nyilvánvalóan irrelevánsak vagy nyilvánvalóan elégtelenek, mivel abban az esetben, ha a felperest meghallgatták volna, és a fellebbezési tanács előtti eljárás során benyújtotta volna az említett okiratok eredeti példányait, a fellebbezési tanács semmi esetre sem lett volna köteles elutasítani a felszólalást a 2018/625 felhatalmazáson alapuló rendelet 8. cikkének (1) bekezdése alapján. Az említett cikk ugyanis nem minősül olyan szabálynak, amely megakadályozza a fellebbezési tanácsot abban, hogy éljen a 2017/1001 rendelet 95. cikkének (2) bekezdésében számára biztosított mérlegelési mozgástérrel, mivel a 2018/625 felhatalmazáson alapuló rendelet 8. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az megfeleljen a 2017/1001 rendeletben és a Charta 41. cikkében foglalt magasabb szintű jogszabályoknak (lásd ebben az értelemben: 2016. december 13‑iCAFE DEL SOL ítélet, T‑549/15, nem tették közzé, EU:T:2016:719, 38. pont).

46

Negyedszer, amennyiben az EUIPO arra hivatkozik, hogy nem köteles kifejezetten felhívni valamely felet bizonyítékok előterjesztésére, emlékeztetni kell arra, hogy a fellebbezési tanácsnak meg kellett volna győződnie arról, hogy a Charta 41. cikkének (2) bekezdésében és a 2017/1001 rendelet 94. cikke (1) bekezdésének második mondatában előírt feltételek teljesülnek‑e, ami a jelen ügyben nem valósult meg (lásd ebben az értelemben: 2019. március 20‑iPRIMED ítélet, T‑138/17, nem tették közzé, EU:T:2019:174, 44. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

47

A fenti indokok összességére tekintettel a harmadik jogalapnak helyt kell adni, és anélkül, hogy a második jogalapról határozni kellene, a megtámadott határozatot hatályon kívül kell helyezni.

48

A Törvényszék eljárási szabályzata 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

49

Mivel az EUIPO pervesztes lett, a felperes kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (nyolcadik tanács)

a következőképpen határozott: