–

a spanyol kormány képviseletében A. Pérez‑Zurita Gutiérrez, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében J. Baquero Cruz és E. Montaguti, meghatalmazotti minőségben,

1

A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról, valamint az 1612/68/EGK rendelet módosításáról, továbbá a 64/221/EGK, a 68/360/EGK, a 72/194/EGK, a 73/148/EGK, a 75/34/EGK, a 75/35/EGK, a 90/364/EGK, a 90/365/EGK és a 93/96/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2004. április 29‑i 2004/38/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2004. L 158., 77. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 5. kötet, 46. o.; helyesbítés: HL 2009. L 274., 47. o.) 27. cikke (1) és (2) bekezdésének az értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet a Pedro Francisco és a Subdelegación del Gobierno en Barcelona (barcelonai kormányzati alkirendeltség, Spanyolország; a továbbiakban: illetékes hatóság) között az előbbi uniós polgár családtagjai számára kiállítható ideiglenes tartózkodási kártya iránti kérelmének elutasítása tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.

3

A 2004/38 irányelv 2. cikke értelmében:

„Ezen irányelv alkalmazásában:

[…]

2. »családtag«:

[…]

[…]”

4

Ezen irányelv 10. cikkének (1) bekezdése a következőket írja elő:

„Az uniós polgár azon családtagjainak tartózkodáshoz való jogát, akik nem valamelyik tagállam állampolgárai, a »Tartózkodási kártya uniós polgár családtagjai számára« elnevezésű dokumentum kiállításával kell igazolni, amelyet a kérelem benyújtásának napjától számított legfeljebb hat hónapon belül kell kiadni. A tartózkodási kártya iránti kérelemről szóló igazolást azonnal ki kell állítani.”

5

Az említett irányelv 27. cikkének (1) és (2) bekezdése értelmében:

„(1)   E fejezet rendelkezéseire is figyelemmel, a tagállamok korlátozhatják az uniós polgárok és családtagjaik szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogát, állampolgárságra tekintet nélkül, közrendi, közbiztonsági vagy közegészségügyi okokból. Ezeket az indokokat nem szabad gazdasági célok érdekében érvényesíteni.

(2)   A közrendi vagy közbiztonsági okokból hozott intézkedéseknek meg kell felelniük az arányosság elvének, és kizárólag az érintett egyén személyes magatartásán alapulhatnak. Korábbi büntetőítéletek önmagukban nem képezhetik ezen intézkedések meghozatalának az alapját.

Az érintett egyén személyes magatartása valódi, közvetlen és kellően súlyos veszélyt kell, hogy jelentsen a társadalom valamely alapvető érdekére. Az adott ügyhöz közvetlenül nem kapcsolódó, vagy az általános megelőzési megfontolásokon alapuló indokolások nem elfogadhatóak.”

6

Ugyanezen irányelv 30. cikkének (1) és (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Az érintett személyeket írásban értesítik a 27. cikk (1) bekezdése alapján hozott határozatokról, oly módon, hogy megérthessék annak tartalmát, és a rájuk vonatkozó következtetéseket.

(2)   Az érintett személyeket teljes mértékben tájékoztatják azokról a közrendi, közbiztonsági és közegészségügyi okokról, amelyeken az ügyükben hozott határozat alapult, kivéve ha ez ellentétes a nemzetbiztonsági érdekekkel.”

7

A 2007. február 16‑i Real Decreto 240/2007 sobre entrada, libre circulación y residencia en España de ciudadanos de los Estados miembros de la Unión Europea y de otros Estados parte en el Acuerdo sobre el Espacio Económico Europeo (az Európai Unió tagállamai és az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más államok állampolgárainak Spanyolországba történő belépéséről, szabad mozgásáról és tartózkodásáról szóló 240/2007. sz. királyi rendelet, a BOE 2007. február 28‑i 51. száma) alapeljárásban alkalmazandó változatának (a továbbiakban: 240/2007. sz. királyi rendelet) 1. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Ezt a királyi rendeletet kell alkalmazni – az abban foglalt rendelkezések szerint – az Európai Unió más tagállama vagy az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más állam állampolgárának az őt kísérő vagy hozzá csatlakozó, az alábbiakban felsorolt családtagjaira is, állampolgárságukra tekintet nélkül:

[…]

[…]”

8

A 240/2007 királyi rendelet 31a. cikke kimondja:

„[…]

(3)   Az uniós polgár családtagjai számára kiállítható kártya iránti kérelemhez a következő dokumentumokat kell csatolni:

[…]

(4)   A hatóságok eseti alapon értékelik a kérelmező személyes körülményeit, és indokolással ellátott határozatot hoznak, figyelembe véve a következő szempontokat:

(5)   A hatóságok minden határozatát indokolni kell.”

9

E királyi rendelet 8. §‑ának (1) bekezdése ekként rendelkezik:

„Az Európai Unió tagállama vagy az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más állam állampolgárának a jelen királyi rendelet 2. cikkében felsorolt, ezen államok állampolgárságával nem rendelkező családtagjai, akik ezen állampolgárt kísérik, vagy hozzá csatlakoznak, három hónapot meghaladó ideig tartózkodhatnak Spanyolországban, és kötelesek a »Tartózkodási kártya uniós polgár családtagjai számára« elnevezésű dokumentumot igényelni és beszerezni.”

10

E királyi rendelet 15. cikke (1) és (5) bekezdésének szövege a következő:

„(1)   Amennyiben azt közrendi, közbiztonsági vagy közegészségügyi okok indokolják, az Európai Unió tagállamainak, illetve az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes egyéb államoknak az állampolgáraival, valamint azok családtagjaival szemben a következő intézkedések valamelyike hozható:

Az Európai Unió tagállamainak, illetve az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes egyéb államoknak az állampolgáraival, valamint azok családtagjaival szemben, ha azok huzamos tartózkodási joggal rendelkeznek Spanyolországban – az állampolgárságukra tekintet nélkül – kiutasítási határozat csak kényszerítő közrendi vagy közbiztonsági okok fennállása esetén hozható. Hasonlóképpen, egy ilyen határozat meghozatala előtt figyelembe kell venni az érintett személy spanyol területen tartózkodásának időtartamát, társadalmi és kulturális integrációját Spanyolországban, az életkorát, egészségi állapotát, családi és gazdasági helyzetét, valamint a származási országgal fennálló kapcsolatainak mértékét.

[…]

(5)   A fenti (1)–(4) bekezdésben előírt valamely intézkedés meghozatalának feltételei a következők:

11

Pedro Francisco, aki harmadik ország állampolgára, egy spanyol állampolgár élettársa. Az együttélésük szerepel a tartós együttélések katalóniai (Spanyolország) nyilvántartásában. 2021. december 21‑én uniós polgár családtagjai számára kiállítható ideiglenes tartózkodási kártya iránti kérelmet nyújtott be az illetékes hatósághoz.

12

E kérelem vizsgálata során az illetékes hatóság kapcsolatba lépett a Dirección General de Policíával (rendőrségi főigazgatóság, Spanyolország), amely kedvezőtlen jelentést bocsátott ki a 2020. július 3‑án Pedro Franciscóval szemben közegészségügyi jogsértés állítólagos elkövetése, valamint bűnözői szervezetekben és csoportokban való részvétel miatt elrendelt előállításról anélkül, hogy a rendőrség kutatást folytatott volna annak megállapítása érdekében, hogy ezen előállítás folytán indult‑e büntetőeljárás. E jelentés jelzi, hogy a bűnügyi nyilvántartás szerint Pedro Francisco büntetlen előéletű.

13

Miután az uniós polgár családtagjai számára kiállítható ideiglenes tartózkodási kártya iránti kérelmét az illetékes hatóság 2022. június 14‑én elutasította, Pedro Francisco közigazgatási keresetet indított e határozattal szemben a Juzgado Contencioso‑Administrativo no 5 de Barcelona (barcelonai 5. sz. közigazgatási bíróság, Spanyolország) előtt, amely a kérdést előterjesztő bíróság.

14

A kérdést előterjesztő bíróságnak kétségei vannak a tekintetben, hogy Perdo Francisco rendőrségi nyilvántartás szerinti előélete, azaz a jelen ítélet 12. pontjában említett előállítás e kérelem vizsgálata keretében releváns‑e. A szabad mozgás és tartózkodás közrendi, közbiztonsági vagy közegészségügyi okokból történő korlátozásának ugyanis a 2004/38 irányelv 27. cikkének megfelelően arányosnak kell lennie, és kizárólag az érintett személy magatartásán kell alapulnia, amelynek valódi, közvetlen és kellően súlyos veszélyt kell jelentenie a társadalom valamely alapvető érdekére.

15

Márpedig a kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy a rendőrségi nyilvántartásban szereplő előéleti információk olyan cselekményekre vonatkoznak, amelyek csak feltehetően róhatók az érintett személy terhére, és amelyek valóságtartalmát a bírósági eljárás során előterjesztendő és az ítéletben értékelendő bizonyítékokkal kell bizonyítani. Ebből következik, hogy nem lehet negatív értékelést adni olyan tényekre vonatkozóan, amelyek helytállósága nem nyert bizonyítást, és ebből következően nem lehet megállapítani, hogy e tények valós veszélyt jelentenek.

16

Ezenkívül e bíróság úgy véli, hogy ha úgy kellene tekinteni, hogy a rendőrségi nyilvántartásban szereplő előéleti információk szolgálhatnak ezen értékelés alapjául, akkor a 2004/38 irányelv 27. cikkének fényében szükséges lenne, hogy az illetékes hatóság kifejezetten és részletesen tüntesse fel azokat a tényeket, amelyeken azok alapulnak, és azokat a bírósági eljárásokat, amelyeket esetlegesen lefolytattak annak megerősítése céljából, hogy azok nem puszta feltételezések.

17

E körülmények között a Juzgado de lo Contencioso‑Administrativo no 5 de Barcelona (barcelonai 5. sz. közigazgatási bíróság, Spanyolország) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

18

Kérdéseivel, amelyeket célszerű együttesen vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2004/38 irányelv 27. cikkének (1) és (2) bekezdését akként kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes, ha az illetékes nemzeti hatóság figyelembe veszi az érintett személy előállítását annak értékelése során, hogy e személy magatartása valódi, közvetlen és kellően súlyos veszélyt jelent‑e a társadalom valamely alapvető érdekére, adott esetben azzal a feltétellel, hogy kifejezetten és részletesen figyelembe kell venni az ezen előállítás alapjául szolgáló tényeket, valamint annak esetleges bírósági következményeit.

19

Elöljáróban meg kell jegyezni, hogy az alapeljárás abból ered, hogy az illetékes hatóság megtagadta az alapeljárás felperesétől az uniós polgár családtagjai számára kiállítható ideiglenes tartózkodási kártya kiállítását, míg ezen irányelv 10. cikkének (1) bekezdése többek között azt írja elő, hogy az uniós polgár azon családtagjainak tartózkodási jogát, akik nem valamelyik tagállam állampolgárai, a „[t]artózkodási kártya uniós polgár családtagjai számára” elnevezésű dokumentum kiállításával kell igazolni.

20

E felperes egy spanyol állampolgár élettársa, és mivel az élettársi kapcsolatuk szerepel a tartós együttélések katalóniai nyilvántartásában, e felperest ezen irányelv 2. cikke 2. pontjának b) alpontja értelmében vett „uniós polgár családtagjának” kell tekinteni.

21

Egyébiránt, amint arra az Európai Bizottság hivatkozik, a Bíróság rendelkezésére álló információkból nem tűnik ki, hogy az a spanyol állampolgár, akinek élettársa, gyakorolta volna az Unión belüli szabad mozgáshoz való jogát, így az alapeljárás felperese főszabály szerint nem alapíthat származékos tartózkodási jogot sem a 2004/38 irányelvre, sem pedig az EUMSZ 21. cikkre (lásd ebben az értelemben: 2020. február 27‑iSubdelegación del Gobierno en Ciudad Real [Uniós polgár házastársa] ítélet, C‑836/18, EU:C:2020:119, 29. pont).

22

Az EUMSZ 267. cikknek megfelelően a Bíróság hatáskörrel rendelkezik előzetes döntés meghozatalára az Európai Unió intézményei által elfogadott jogi aktusok értelmezése tekintetében. A Bíróság és a nemzeti bíróságok között az e cikk által bevezetett együttműködés keretében kizárólag a nemzeti bíróság feladata annak eldöntése, hogy az ügy sajátos jellemzőire tekintettel az ítélet meghozatalához szükség van‑e az előzetes döntéshozatalra, és hogy a Bíróságnak feltett kérdések relevánsak‑e. Következésképpen, amennyiben a nemzeti bíróságok által feltett kérdések uniós jogi rendelkezés értelmezésére vonatkoznak, a Bíróság főszabály szerint köteles határozatot hozni (lásd ebben az értelemben: 2023. október 26‑iLineas – Concessões de Transportes és társai ítélet, C‑207/22, C‑267/22 és C‑290/22, EU:C:2023:810, 48. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

23

Ezen ítélkezési gyakorlat alkalmazásával a Bíróság már több alkalommal kimondta, hogy hatáskörrel rendelkezik az uniós jogi rendelkezésekre vonatkozó előzetes döntéshozatal iránti kérelmekről való döntésre olyan helyzetekben, amikor az alapeljárás tárgyát képező tények nem tartoznak ugyan az uniós jog hatálya alá, ám amelyekben a szóban forgó rendelkezéseket a nemzeti jog alkalmazandóvá teszi, amely jog a tisztán belső helyzetekre adott megoldásaira nézve az uniós jog által nyújtott megoldásokhoz igazodott (2023. október 26‑iLineas – Concessões de Transportes és társai ítélet, C‑207/22, C‑267/22 és C‑290/22, EU:C:2023:810, 49. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

24

Ilyen helyzetben az Uniónak egyértelműen érdeke fűződik ahhoz, hogy a jövőbeni értelmezési eltérések elkerülése érdekében egységesen értelmezzék az európai uniós jogból átvett rendelkezéseket (2019. december 12‑iG. S. és V. G. [A közrend veszélyeztetése] ítélet, C‑381/18 és C‑382/18, EU:C:2019:1072, 42. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

25

E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság pontosította, hogy a 240/2007. sz. királyi rendelet 15. cikke (5) bekezdésének d) pontját, amely meghatározza a „közrendnek” a 2004/38 irányelv 27. cikkében már megállapított fogalmát, a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság, Spanyolország) a Bíróság ítélkezési gyakorlatának fényében értelmezi. Márpedig, amint azt a Bíróságnak már volt alkalma megjegyezni, e királyi rendelet, amely ezen irányelvnek a spanyol jogrendbe való átültetésére irányul, nemcsak a szabad mozgáshoz való jogát gyakorló uniós polgár harmadik ország állampolgárságával rendelkező családtagja által benyújtott családegyesítés iránti kérelmekre alkalmazandó, amelyek az említett irányelv hatálya alá tartoznak, hanem a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) állandó ítélkezési gyakorlata értelmében az olyan spanyol állampolgár harmadik ország állampolgárságával rendelkező családtagja által benyújtott családegyesítés iránti kérelmekre is, aki soha nem gyakorolta a szabad mozgáshoz való jogát (lásd ebben az értelemben: 2020. február 27‑iSubdelegación del Gobierno en Ciudad Real [Uniós polgár házastársa] ítélet, C‑836/18, EU:C:2020:119, 30. pont).

26

A jelen ügyben a Bíróság rendelkezésére álló információkból kitűnik, hogy az alapeljárásban mind az uniós polgár családtagjai számára kiállítható ideiglenes tartózkodási kártya iránti kérelem, mind pedig az illetékes hatóság általi elutasítás a 240/2007 királyi rendelet rendelkezésein alapult.

27

Ezen előzetes pontosításokra figyelemmel emlékeztetni kell arra, hogy az uniós polgárok és családtagjaik Unión belüli tartózkodáshoz való joga nem feltétlen, hanem az EUM‑Szerződésben, valamint a végrehajtására hozott rendelkezésekben előírt korlátozások és feltételek mellett ismerhető el (2017. július 13‑iE ítélet, C‑193/16, EU:C:2017:542, 16. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

28

E tekintetben az e joggal kapcsolatos korlátozások különösen a 2004/38 irányelv 27. cikkének (1) bekezdéséből erednek, amely rendelkezés előírja, hogy a tagállamok olyan intézkedéseket fogadhatnak el, amelyek – állampolgárságra való tekintet nélkül – korlátozzák az uniós polgárok és családtagjaik szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogát, többek között közrendi vagy közbiztonsági okokból, ezen okokra azonban nem lehet tisztán gazdasági célok érdekében hivatkozni (lásd ebben az értelemben: 2017. július 13‑iE ítélet, C‑193/16, EU:C:2017:542, 17. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

29

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint, bár a tagállamok lényegében – tagállamonként és időszakonként változó nemzeti igényeiknek megfelelően – szabadon határozhatják meg a közrend és a közbiztonság követelményeit, e követelményeket ugyanakkor – különösen a személyek szabad mozgása alapelvétől való eltérés igazolásakor – szigorúan kell értelmezni, oly módon, hogy azok tartalmát az egyes tagállamok ne határozhassák meg egyoldalúan az európai uniós intézmények ellenőrzése nélkül (2018. május 2‑iK. és H. F. [Tartózkodási jog és állítólagosan elkövetett háborús bűncselekmények] ítélet, C‑331/16 és C‑366/16, EU:C:2018:296, 40. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

30

A 2004/38 irányelv 27. cikke (2) bekezdésének első albekezdése értelmében a közrendi vagy közbiztonsági okokból hozott intézkedéseknek meg kell felelniük az arányosság elvének, és kizárólag az érintett egyén személyes magatartásán alapulhatnak.

31

Továbbá e 27. cikk (2) bekezdésének második albekezdése az ilyen intézkedések elfogadását ahhoz a feltételhez köti, hogy az érintett személy magatartása valódi, közvetlen és kellően súlyos veszélyt jelentsen a társadalom valamely alapvető érdekére.

32

Ebből következik, hogy a 2004/38 irányelv 27. cikkének (1) bekezdése alapján a közrendi vagy közbiztonsági okokkal igazolt intézkedéseket csak akkor lehet meghozni, ha e cikk (2) bekezdésének megfelelően az illetékes nemzeti hatóságok által eseti alapon végzett értékelést követően bebizonyosodik, hogy e személy egyéni magatartása ténylegesen tényleges és kellően súlyos veszélyt jelent a társadalom valamely alapvető érdekére (lásd ebben az értelemben: 2018. május 2‑iK. és H. F. [Tartózkodási jog és állítólagosan elkövetett háborús bűncselekmények] ítélet, C‑331/16 és C‑366/16, EU:C:2018:296, 52. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

33

Ebben az összefüggésben meg kell jegyezni, hogy a Bíróság kimondta, hogy a 2004/38 irányelv 27. cikkének (2) bekezdése értelmében vett közrendi vagy közbiztonsági okokon alapuló intézkedések elfogadása céljából az érintett egyénnek felrótt és büntetőjogi felelősséget megállapító ítéletnek nem eredményező bűncselekmények vagy cselekmények, mint például az alapeljárás felperesével mint bűncselekmények feltételezett elkövetőjével szemben alkalmazott előállítás releváns tényezőnek minősülhetnek, amennyiben azokat az e rendelkezésben előírt követelményeknek megfelelő, esetről esetre történő értékelés során figyelembe veszik (lásd ebben az értelemben: 2018. május 2‑iK. és H. F. [Tartózkodási jog és állítólagosan elkövetett háborús bűncselekmények] ítélet, C‑331/16 és C‑366/16, EU:C:2018:296, 53. pont).

34

E tekintetben pontosítani kell, hogy ezen irányelv 27. cikke (2) bekezdése első albekezdésének második mondata szerint a korábbi büntetőítéletek önmagukban nem szolgálhatnak alapul ilyen intézkedésekhez. Ez még inkább igaz az olyan elemekre, mint az alapügy tárgyát képező előállítás. Noha az illetékes nemzeti hatóság figyelembe veheti az előállítást, annak puszta fennállása nem igazolhatja automatikusan ezen intézkedések elfogadását.

35

Jogerős elítélés, sőt egyáltalán büntetőeljárás hiányában ugyanis ezen előállítás csak az érintett személlyel szembeni gyanú fennállását tükrözi, így a helyzetét jellemző valamennyi releváns körülményt figyelembe vevő vizsgálat még inkább szükséges (lásd ebben az értelemben: 2018. május 2‑iK. és H. F. [Tartózkodási jog és állítólagosan elkövetett háborús bűncselekmények] ítélet, C‑331/16 és C‑366/16, EU:C:2018:296, 54. és 55. pont).

36

Ráadásul csak olyan egybehangzó, objektív és pontos bizonyítékok fennállása esetén állapítható meg, hogy az előállítással érintett személy magatartása valódi, közvetlen és kellően súlyos veszélyt jelent a társadalom valamely alapvető érdekére, amelyek lehetővé teszik az e személlyel szemben felmerült gyanú megalapozottságának alátámasztását.

37

Így az érintett egyén személyes magatartásának annak meghatározása érdekében történő átfogó értékelése keretében, hogy e magatartás ilyen fenyegetést jelent‑e, figyelembe kell venni az ezen előállítás alapjául szolgáló tényezőket, és különösen az ezen egyénnek felrótt bűncselekmények vagy cselekmények jellegét és súlyát, az azokban való egyéni részvételének mértékét, valamint a büntetőjogi felelőssége alóli mentesülésre vonatkozó okok esetleges fennállását. Ennek az átfogó értékelésnek figyelembe kell vennie az e bűncselekmények vagy cselekmények feltételezett elkövetése és az említett egyén későbbi magatartása óta eltelt időt is (lásd ebben az értelemben: 2018. május 2‑iK. és H. F. [Tartózkodási jog és állítólagosan elkövetett háborús bűncselekmények] ítélet, C‑331/16 és C‑366/16, EU:C:2018:296, 66. pont).

38

Ebből következik, hogy az illetékes nemzeti hatóság figyelembe veheti az érintett egyén előállítását, feltéve hogy a 2004/38 irányelv 27. cikke (2) bekezdésének megfelelően maga végzi el az érintett személy személyes magatartásának átfogó értékelését. E hatóságnak e tekintetben egyrészt kifejezetten és részletesen figyelembe kell vennie azokat a tényeket, amelyeken ezen előállítás alapul, másrészt pedig figyelembe kell vennie a megindított esetleges bírósági eljárásokat vagy az ilyen eljárások hiányát, valamint adott esetben azok következményeit.

39

Ezt az értelmezést egyébiránt megerősíti ezen irányelv 30. cikke, amelynek (1) bekezdése kimondja, hogy a 27. cikk (1) bekezdése alapján hozott minden határozatról írásban kell értesíteni az érintett személyt olyan feltételek mellett, amelyek lehetővé teszik a határozat tartalmának és hatásainak megértését, míg e 30. cikk (2) bekezdése pontosítja, hogy az érintettel kapcsolatos határozat alapjául szolgáló, pontosan meghatározott és teljes körű közrendi, közbiztonsági vagy közegészségügyi okokat az érintett személy tudomására kell hozni, kivéve ha ez ellentétes a nemzetbiztonsági érdekekkel, amely körülmény a Bíróság rendelkezésére álló információkra tekintettel nem tűnik relevánsnak az alapügyben.

40

Egyébiránt emlékeztetni kell arra, hogy az illetékes nemzeti hatóságnak az értékelése keretében azt is figyelembe kell vennie, hogy – amint az az említett irányelv 27. cikkének (2) bekezdéséből és a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából kitűnik – az uniós polgár vagy családtagja szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogát korlátozó intézkedés csak akkor igazolható, ha tiszteletben tartja az arányosság elvét, ami feltételezi annak meghatározását, hogy ez az intézkedés alkalmas‑e az általa elérni kívánt cél megvalósításának biztosítására, és nem haladja‑e meg az annak eléréséhez szükséges mértéket. Az ilyen értékelés magában foglalja egyrészt azt a veszélyt, amelyet az érintett személy személyes magatartása jelent a fogadó társadalom alapvető érdekeire, másrészt pedig az uniós polgárokat és családtagjaikat ugyanezen irányelv alapján megillető jogok védelmét. Ezen értékelés keretében figyelembe kell venni azokat az alapvető jogokat, amelyek tiszteletben tartását a Bíróság biztosítja, különösen az Európai Unió Alapjogi Chartájának 7. cikkében és az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4‑én Rómában aláírt európai egyezmény 8. cikkében rögzített, a magán‑ és a családi élet tiszteletben tartásához való jogot (lásd ebben az értelemben: 2018. május 2‑iK. és H. F. [Tartózkodási jog és állítólagosan elkövetett háborús bűncselekmények] ítélet, C‑331/16 és C‑366/16, EU:C:2018:296, 61–63. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

41

A fenti megfontolásokra tekintettel az előterjesztett kérdésekre azt a választ kell adni, hogy a 2004/38 irányelv 27. cikkének (1) és (2) bekezdését akként kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes, ha az illetékes nemzeti hatóság figyelembe veszi az érintett személy előállítását annak értékelése során, hogy e személy magatartása valódi, közvetlen és kellően súlyos veszélyt jelent‑e a társadalom valamely alapvető érdekére, azzal a feltétellel, hogy e magatartás átfogó értékelése keretében kifejezetten és részletesen figyelembe kell venni az ezen előállítás alapjául szolgáló tényeket, valamint annak esetleges bírósági következményeit.

42

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (tizedik tanács) a következőképpen határozott:

Az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról, valamint az 1612/68/EGK rendelet módosításáról, továbbá a 64/221/EGK, a 68/360/EGK, a 72/194/EGK, a 73/148/EGK, a 75/34/EGK, a 75/35/EGK, a 90/364/EGK, a 90/365/EGK és a 93/96/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2004. április 29‑i 2004/38/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 27. cikkének (1) és (2) bekezdését

a következőképpen kell értelmezni:

azokkal nem ellentétes, ha az illetékes nemzeti hatóság figyelembe veszi az érintett személy előállítását annak értékelése során, hogy e személy magatartása valódi, közvetlen és kellően súlyos veszélyt jelent‑e a társadalom valamely alapvető érdekére, azzal a feltétellel, hogy e magatartás átfogó értékelése keretében kifejezetten és részletesen figyelembe kell venni az ezen előállítás alapjául szolgáló tényeket, valamint annak esetleges bírósági következményeit.