Choose the experimental features you want to try

This document is an excerpt from the EUR-Lex website

Document 62023CJ0014

A Bíróság ítélete (ötödik tanács), 2024. július 29.
XXX kontra État belge, représenté par la Secrétaire d’État à l’Asile et la Migration.
A Conseil d'État (Belgium) által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem.
Előzetes döntéshozatal – Bevándorlási politika – (EU) 2016/801 irányelv – A harmadik országok állampolgárai tanulmányok folytatása céljából történő belépésének és tartózkodásának feltételei – A 20. cikk (2) bekezdésének f) pontja – A tanulmányok folytatása céljából a tagállamba történő beutazás iránti kérelem – Eltérő célok – A vízumkérelem elutasítása – A kérelem elutasításának indokai – Az átültetés hiánya – A visszaélésszerű magatartások tilalmának általános elve – A 35. cikk (5) bekezdése – A tagállamok eljárási autonómiája – A hatékony bírósági jogorvoslathoz való alapvető jog – Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikke.
C-14/23. sz. ügy.

Court reports – general – 'Information on unpublished decisions' section

ECLI identifier: ECLI:EU:C:2024:647

 A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (ötödik tanács)

2024. július 29. ( *1 )

„Előzetes döntéshozatal – Bevándorlási politika – (EU) 2016/801 irányelv – A harmadik országbeli állampolgárok tanulmányok folytatása céljából történő beutazásának és tartózkodásának feltételei – A 20. cikk (2) bekezdésének f) pontja – Valamely tagállamba tanulmányok folytatása céljából történő beutazás és tartózkodás iránti kérelem – Eltérő célok – A vízum megtagadása – A kérelem elutasításának indokai – Az átültetés hiánya – A visszaélésszerű magatartások tilalmának általános elve – A 35. cikk (5) bekezdése – A tagállamok eljárási autonómiája – A hatékony bírósági jogorvoslathoz való alapvető jog – Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikke”

A C‑14/23. sz. [Perle] ( i ) ügyben,

az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Conseil d’État (államtanács, Belgium) a Bírósághoz 2023. január 16‑án érkezett, 2022. december 23‑i határozatával terjesztett elő az

XXX

és

az État belge (képviseli: secrétaire d’État à l’Asile et la Migration)

között folyamatban lévő eljárásban,

A BÍRÓSÁG (ötödik tanács),

tagjai: E. Regan tanácselnök (előadó), Csehi Z. és I. Jarukaitis bírák,

főtanácsnok: J. Richard de la Tour,

hivatalvezető: M. Krausenböck tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2023. október 11‑i tárgyalásra,

figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:

XXX képviseletében D. Andrien avocat,

a belga kormány képviseletében M. Jacobs, C. Pochet és M. Van Regemorter, meghatalmazotti minőségben, segítőik: E. Derriks és K. de Haes avocats,

a cseh kormány képviseletében M. Smolek, J. Očková és J. Vláčil, meghatalmazotti minőségben,

a litván kormány képviseletében E. Kurelaitytė, meghatalmazotti minőségben,

a luxemburgi kormány képviseletében A. Germeaux és T. Schell, meghatalmazotti minőségben,

a magyar kormány képviseletében Fehér M. Z., meghatalmazotti minőségben,

a holland kormány képviseletében E. M. Besselink, meghatalmazotti minőségben,

az Európai Bizottság képviseletében J. Hottiaux és A. Katsimerou, meghatalmazotti minőségben,

a főtanácsnok indítványának a 2023. november 16‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a harmadik országbeli állampolgárok kutatás, tanulmányok folytatása, gyakorlat, önkéntes szolgálat, diákcsereprogramok vagy oktatási projektek, és au pair tevékenység céljából történő beutazásának és tartózkodásának feltételeiről szóló, 2016. május 11‑i (EU) 2016/801 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek (HL 2016. L 132., 21. o.) és különösen ezen irányelv 3. cikke 3. pontjának, 20. cikke (2) bekezdése f) pontjának, továbbá 34. cikke (5) bekezdésének, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 47. cikkének az értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet XXX és a menekültügyi és migrációs államtitkár által képviselt État belge (belga állam) között annak tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő, hogy ez utóbbi megtagadta XXX‑től a Belgiumban folytatott tanulmányokhoz kért tartózkodási engedély megadását.

Jogi háttér

Az uniós jog

3

A 2016/801 irányelv (2), (3), (14), (41) és (60) preambulumbekezdése szerint:

„(2)

Ennek az irányelvnek megoldást kell nyújtania [a harmadik országok állampolgárai tanulmányok folytatása, diákcsere, javadalmazás nélküli gyakorlat, illetve önkéntes szolgálat céljából történő beutazásának feltételeiről szóló, 2004. december 13‑i] 2004/114/EK tanácsi irányelvről [(HL 2004. L 375., 12. o.)] és a [harmadik országbeli állampolgároknak az Európai Közösség területén folytatott tudományos kutatás céljából való fogadására vonatkozó külön eljárásról szóló, 2005. október 12‑i] 2005/71/EK tanácsi irányelvről [(HL 2005. L 289., 15. o.)] szóló végrehajtási jelentésekben azonosított problémákra annak érdekében, hogy orvosolja az azonosított hiányosságokat, biztosítsa a nagyobb átláthatóságot és a jogbiztonságot, és következetes jogi keretet biztosítson az [Európai] Unióba érkező harmadik országbeli állampolgárok különböző kategóriái számára. Ezért egy jogi aktusban összefoglalva, egyszerűsíteni és egységesíteni kell az említett kategóriákra vonatkozó hatályos rendelkezéseket. Az ezen irányelv hatálya alá tartozó kategóriák a közöttük meglévő eltérések ellenére is több olyan közös jellemzővel rendelkeznek, amelyek lehetővé teszik egy uniós szintű közös jogi keret útján történő szabályozásukat.

(3)

Ez az irányelv hozzájárul a Stockholmi Program azon célkitűzéséhez, hogy a harmadik országbeli állampolgárok beutazásának és tartózkodásának feltételeire vonatkozó nemzeti jogszabályokat közelítse. Az Unión kívülről érkező bevándorlás az egyik forrása a magasan képzett munkaerőnek, és egyre nagyobb igény mutatkozik különösen a hallgatók és a kutatók iránt is. Fontos szerepet töltenek be az alapvető uniós eszköz, a humán tőke kialakításában, és az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés biztosításában, valamint ezáltal hozzájárulnak az Európa 2020 stratégia célkitűzéseinek eléréséhez.

[…]

(14)

Annak előmozdítása érdekében, hogy egész Európa a világ egyik kiválósági központjává váljon a tanulmányok és képzések terén, javítani és egyszerűsíteni kell az olyan személyek beutazására és tartózkodására vonatkozó feltételeket, akik ilyen célokból szeretnének az Unióba jönni. […]

[…]

(41)

A beutazás és tartózkodás engedélyezése iránti kérelem okaival kapcsolatos kételyek felmerülése esetén a tagállamok elvégezhetik a szükséges ellenőrzéseket, és minden olyan bizonyítékot megkövetelhetnek, amely ahhoz szükséges, hogy egyedi alapon megvizsgálják a kérelmező tervezett kutatásait, tanulmányait, gyakorlatát, önkéntes tevékenységét, továbbá a diákcsereprogramot vagy oktatási projektet és az au pair tevékenységet, illetve felléphetnek az ezen irányelvben megállapított eljárással való visszaélés vagy az eljárás helytelen alkalmazása ellen.

[…]

(60)

Minden tagállam gondoskodik arról, hogy megfelelő és rendszeres időközönként naprakésszé tett információ álljon – különösen az interneten keresztül – a nyilvánosság rendelkezésére az ezen irányelv céljaira jóváhagyott fogadó szervezetekről, valamint ezen irányelv alkalmazásában a harmadik országbeli állampolgároknak a tagállamok területére történő beutazására és tartózkodására vonatkozó feltételekről és eljárásokról.”

4

Ugyanezen irányelv „Fogalommeghatározások” című 3. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Ezen irányelv alkalmazásában a következő fogalommeghatározásokat kell alkalmazni:

[…]

3.

»hallgató«: olyan harmadik országbeli állampolgár, aki valamely tagállam felsőoktatási intézményébe felvételt nyert, és akinek valamely tagállam a területére történő beutazását és tartózkodását abból a célból engedélyezik, hogy fő tevékenységként olyan nappali tagozatos tanulmányokat folytasson, amelyek eredményeként az adott tagállam által elismert felsőfokú képesítést adnak, ideértve a felsőoktatási intézményben olyan oklevelet, bizonyítványt vagy doktori fokozatot, amely a nemzeti joggal összhangban, az említett oktatást megelőző, előkészítő tanfolyamra vagy a kötelező gyakorlatra is kiterjedhet;

[…]”

5

Az említett irányelv „Alapelvek” című 5. cikkének szövege a következő:

„(1)   Valamely harmadik országbeli állampolgár ezen irányelv alapján történő beutazásának és tartózkodásának feltétele azoknak az igazoló dokumentumoknak az ellenőrzése, amelyek bizonyítják, hogy a harmadik országbeli állampolgár megfelel:

a)

a 7. cikkben rögzített általános feltételeknek; és

b)

a 8., 11., 12., 13., 14. vagy a 16. cikkben megállapított vonatkozó különös feltételeknek.

(2)   A tagállamok előírhatják a kérelmező számára, hogy az (1) bekezdésben említett igazoló dokumentumokat az érintett tagállam egyik hivatalos nyelvén vagy az Európai Unió bármely, az említett tagállam által megjelölt hivatalos nyelvén nyújtsa be.

(3)   Ha valamennyi általános és különös feltétel teljesül, a harmadik országbeli állampolgár jogosulttá válik arra, hogy engedélyt kapjon.

Ha egy tagállam kizárólag a saját területén állít ki tartózkodási engedélyt, és az ezen irányelvben meghatározott valamennyi beutazási és tartózkodási feltétel teljesül, az érintett tagállam kiállítja a szükséges vízumot a harmadik országbeli állampolgár számára.”

6

A 2016/801 irányelv „Általános feltételek” című 7. cikke az (1) bekezdésében kimondja:

„Harmadik országbeli állampolgár ezen irányelv értelmében vett beutazása és tartózkodása tekintetében a kérelmezőnek be kell mutatnia:

a)

a nemzeti jog által meghatározott érvényes úti okmányt, és szükség szerint vízumkérelmet vagy érvényes vízumot, vagy adott esetben érvényes tartózkodási engedélyt vagy hosszú távú tartózkodásra jogosító érvényes vízumot; a tagállamok megkövetelhetik, hogy az úti okmány érvényességi ideje kiterjedjen legalább a tervezett tartózkodás időtartamára;

b)

ha a harmadik országbeli állampolgár az érintett tagállam nemzeti joga szerint kiskorúnak minősül, a tervezett tartózkodásra vonatkozó szülői engedélyt vagy azzal egyenértékű dokumentumot;

c)

azt a bizonyítékot, hogy a harmadik országbeli állampolgár rendelkezik olyan betegbiztosítással, illetve – ha a nemzeti jog így rendelkezik – igényelte azt, amely az érintett tagállam állampolgárai tekintetében szokásosan fedezett valamennyi kockázat fedezésére kiterjed. A biztosításnak a tervezett tartózkodás időtartamára érvényesnek kell lennie;

d)

ha a tagállam kéri, arra vonatkozó bizonyítékot, hogy lerótták a kérelem kezelésével kapcsolatos, a 36. cikk szerinti díjat;

e)

az érintett tagállam által kért módon az arra vonatkozó bizonyítékot, hogy a harmadik országbeli állampolgára tervezett tartózkodása alatt a tagállam szociális segítségnyújtási rendszerének igénybevétele nélkül rendelkezni fog a megélhetéséhez szükséges anyagi fedezettel, továbbá a visszautazásának költségeihez szükséges anyagi fedezettel. A szükséges anyagi fedezet elbírálása az adott eset egyedi vizsgálatán alapul, és annak során figyelembe kell venni azokat a forrásokat, amelyeket például támogatás, ösztöndíj, érvényes munkaszerződés vagy kötelező érvényű állásajánlat vagy valamely diákcsere‑programokat működtető szervezet, gyakornokokat fogadó szervezet, önkéntes szolgálati rendszereket működtető szervezet, fogadó család vagy egy au paireket közvetítő szervezet pénzügyi kötelezettségvállalása biztosít.”

7

Ezen irányelv 11. cikke, melynek címe „Hallgatókra vonatkozó különös feltételek”, (1) bekezdésében a következőképpen rendelkezik:

„A 7. cikkben meghatározott általános feltételeken túlmenően, harmadik országbeli állampolgár tekintetében a beutazás és tartózkodás engedélyezését tanulmányi célból kérelmezőnek igazolnia kell:

a)

hogy a harmadik országbeli állampolgár tanulmányok folytatása céljából felvételt nyert valamely felsőoktatási intézménybe;

b)

a tagállam kérésére azt, hogy befizette a felsőoktatási intézmény által kirótt díjakat;

c)

a tagállam kérésére azt, hogy a folytatandó tanulmányok nyelvét illetően kellő nyelvismerttel rendelkezik;

d)

a tagállam kérésére azt, hogy a harmadik országbeli állampolgár rendelkezni fog a tanulmányai folytatásának költségeihez szükséges anyagi fedezettel.”

8

Az említett irányelvnek „Az elutasítás indokai” című 20. cikkének (1) és (2) bekezdése kimondja:

„(1)   A tagállamok elutasítják a kérelmet, ha:

a)

a 7. cikkben meghatározott általános feltételek vagy a 8., 11., 12., 13., 14., illetve a 16. cikkben meghatározott, vonatkozó különös feltételek nem teljesülnek;

b)

a bemutatott dokumentumokat csalárd módon szerezték vagy meghamisították vagy megmásították;

c)

az érintett tagállamok kizárólag jóváhagyott fogadó szervezeten keresztül engedélyezik a beutazást és a tartózkodást, és az adott fogadó szervezet nincs jóváhagyva.

(2)   A tagállamok elutasíthatják a kérelmet, ha:

[…]

f)

a tagállam bizonyíték vagy komoly és objektív okok alapján megállapítja, hogy az adott harmadik országbeli állampolgár tartózkodásának célja eltér a beutazási és tartózkodási kérelmében foglaltaktól.”

9

A 2016/801 irányelv „Az engedély visszavonásának vagy meghosszabbítása megtagadásának indokai” című 21. cikkének (1) bekezdése szerint:

„A tagállamok visszavonják vagy adott esetben megtagadják az engedély meghosszabbítását, ha

[…]

d)

a harmadik országbeli állampolgár tartózkodási célja a számára engedélyezett tartózkodás céljaitól eltér.”

10

Ezen irányelv „A hallgató gazdasági tevékenysége” című 24. cikke értelmében:

„(1)   A hallgató a tanulmányi idején kívül, valamint az érintett tagállamnak az adott tevékenységre alkalmazandó szabályaira és feltételeire is figyelemmel, jogosult arra, hogy munkát vállaljon, és jogosult lehet arra, hogy önfoglalkoztatóként gazdasági tevékenységet folytasson, a (3) bekezdésben foglalt korlátozások mellett.

(2)   A tagállamok szükség esetén, a nemzeti joggal összhangban, előzetes engedélyt adnak ki a hallgatóknak és/vagy a munkáltatóknak.

(3)   Minden tagállam meghatározza, hogy hetente legfeljebb hány óra, illetve évente legfeljebb hány nap vagy hónap engedélyezett ilyen tevékenység folytatására, amely pedig nem lehet kevesebb, mint heti 15 óra, illetve az éves szinten ennek megfelelő számú nap vagy hónap. Az érintett tagállamon belüli munkaerő‑piaci helyzet figyelembe vehető.”

11

Az említett irányelv „Eljárási garanciák és átláthatóság” című 34. cikkének szövege a következő:

„(1)   Az érintett tagállam illetékes hatósága döntést hoz az engedély kiállítása vagy meghosszabbítása iránt előterjesztett kérelemről, és e döntésről – a nemzeti jogukban előírt közlési eljárásoknak megfelelően – a lehető leghamarabb, de legkésőbb a hiánytalan kérelem előterjesztésének napját követő 90 napon belül a kérelmezőt írásban értesíti.

(2)   E cikk (1) bekezdésétől eltérve, ha a beutazás és a tartózkodás engedélyezésére irányuló eljárás a 9. cikkben és a 15. cikkben említett, jóváhagyott fogadó szervezettel kapcsolatos, hiánytalan kérelemről a lehető leghamarabb, de legkésőbb 60 napon belül dönteni kell.

(3)   Ha a kérelem alátámasztására benyújtott információk vagy dokumentumok hiányosak, az illetékes hatóságok a kérelmezőt észszerű határidőn belül tájékoztatják, hogy milyen további információkra van szükség, és ezek benyújtására észszerű határidőt állapítanak meg. Amíg az illetékes hatóságok nem kapják meg a kért további információkat az (1) és (2) bekezdésben említett határidőt fel kell függeszteni. Ha e további információkat vagy dokumentumokat nem nyújtják be a határidőn belül, a kérelem elutasítható.

(4)   A kérelem befogadhatatlannak történő nyilvánításáról vagy elutasításáról, illetve az engedély meghosszabbításának megtagadásáról szóló döntés indokolását a kérelmezőhöz írásban kell eljuttatni. Az engedély visszavonásáról szóló döntés indokolását a harmadik országbeli állampolgárhoz írásban kell eljuttatni. Az engedély visszavonásáról szóló döntés indokolása a fogadó szervezethez szintén írásban juttatható el.

(5)   A kérelem befogadhatatlannak nyilvánításáról vagy elutasításáról, illetve az engedély meghosszabbításának megtagadásáról vagy az engedély visszavonásáról hozott döntéssel szemben az érintett tagállamban – a nemzeti joggal összhangban – jogorvoslati lehetőséget kell biztosítani. Az írásbeli értesítésben pontosan meg kell jelölni azt a bíróságot vagy közigazgatási hatóságot, amelyhez jogorvoslat iránti kérelem nyújtható be, valamint a jogorvoslat iránti kérelem benyújtásának a határidejét.”

12

A 2016/801 irányelv „Átláthatóság és az információkhoz való hozzáférés” című 35. cikke a következőképpen rendelkezik:

„A tagállamok könnyen hozzáférhető formában a kérelmezők rendelkezésére bocsátják a kérelem előterjesztéséhez szükséges igazoló dokumentumokkal, valamint a beutazás és a tartózkodás feltételeivel kapcsolatos információkat, beleértve az ezen irányelv hatálya alá tartozó harmadik országbeli állampolgárok és adott esetben családtagjaik jogait, kötelezettségeit és a rájuk vonatkozó eljárási garanciákat is. Ide tartozik adott esetben a szükséges anyagi fedezet havi összegének a mértéke, beleértve a tanulmányok vagy a képzés folytatásához szükséges anyagi fedezetet is – az egyes esetek egyedi elbírálásának sérelme nélkül –, valamint az alkalmazandó díjakat.

Az illetékes hatóságok valamennyi tagállamban közzéteszik az ezen irányelv alkalmazásában jóváhagyott fogadó szervezetek jegyzékét. A jegyzékek aktualizált változatát bármilyen módosítást követően mihamarabb közzé kell tenni.”

13

Ezen irányelv „Átültetés a nemzeti jogba” című 40. cikke szerint:

„(1)   A tagállamok hatályba léptetik azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ennek az irányelvnek legkésőbb 2018. május 23‑ig megfeleljenek. E rendelkezések szövegét haladéktalanul közlik a Bizottsággal.

Amikor a tagállamok elfogadják ezeket a rendelkezéseket, azokban hivatkozni kell erre az irányelvre, vagy azokhoz hivatalos kihirdetésük alkalmával ilyen hivatkozást kell fűzni. A rendelkezésekben utalni kell arra is, hogy a hatályban lévő törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseknek az ezen irányelvvel hatályon kívül helyezett irányelvekre történő hivatkozásait erre az irányelvre történő hivatkozásként kell értelmezni. A hivatkozás és a megfogalmazás módját a tagállamok határozzák meg.

(2)   A tagállamok közlik a Bizottsággal belső joguk azon főbb rendelkezéseinek szövegét, amelyeket az ezen irányelv által szabályozott területen fogadnak el.”

A belga jog

14

Az 1980. december 15‑i loi sur l’accès au territoire, le séjour, l’établissement et l’éloignement des étrangers (a külföldieknek az ország területére történő beutazásáról, tartózkodásáról, letelepedéséről és kiutasításáról szóló törvény, Moniteur belge, 1980. december 31., 14584. o.; a továbbiakban: 1980. december 15‑i törvény) alapügyre alkalmazandó változatának 58. cikke értelmében:

„Ha egy belga diplomáciai vagy konzuli képviselethez a Királyságban három hónapot meghaladó tartózkodásra vonatkozó engedély iránti kérelmet nyújt be egy olyan külföldi, aki Belgiumban felsőoktatási tanulmányokat kíván folytatni, vagy ott felsőoktatási előkészítő évet kíván végezni, ezt az engedélyt meg kell adni, ha az érintett személyre nem vonatkoznak a 3. cikk első bekezdésének 5–8. pontjában meghatározott esetek, és ha bemutatja az alábbi dokumentumokat:

1)

az oktatási intézmény által az 59. cikkel összhangban kiállított igazolást;

2)

annak bizonyítékát, hogy rendelkezik a megélhetéshez szükséges anyagi fedezettel;

3)

orvosi igazolást, amely igazolja, hogy nem szenved a jelen törvény mellékletében felsorolt betegségek vagy fogyatékosságok egyikében sem;

4)

nem politikai bűntett vagy vétség miatti elítélés hiányát megállapító igazolást, amennyiben az érintett személy 21. életévét betöltötte.

[…]”

15

E törvény 39/2. cikkének 2. §‑a kimondja:

„A Conseil [du contentieux des étrangers (külföldiekkel kapcsolatos jogi ügyekben eljáró bíróság, Belgium)] az egyéb jogorvoslatokról hatályon kívül helyező ítélettel határoz az alaki előírásoknak akár lényeges megsértése, akár semmisség terhével történő megsértése, hatáskörtúllépés vagy hatáskörrel való visszaélés esetén.”

Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

16

2020. augusztus 6‑án az alapeljárás felperese, aki harmadik országbeli állampolgár, az 1980. december 15‑i törvény 58. cikke alapján vízumkérelmet nyújtott be Belgiumban történő tanulmányok folytatása céljából.

17

Mivel e vízum kiadását a 2020. szeptember 18‑i határozatban azzal az indokkal tagadták meg tőle, hogy a tanulmányi tervének következetlenségeiből az következik, hogy nem áll fenn a tanulmányok Belgiumban való folytatására irányuló valós szándék, az alapeljárás felperese 2020. szeptember 28‑án e határozat megsemmisítését kérte a Conseil du contentieux des étrangers‑től (külföldiekkel kapcsolatos jogi ügyekben eljáró bíróság), amely 2020. december 23‑i ítéletével elutasította a kérelmét.

18

A Conseil du contentieux des étrangers (külföldiekkel kapcsolatos jogi ügyekben eljáró bíróság) ebben az ítéletben megállapította, hogy az 1980. december 15‑i törvény 58. cikke értelmében a tartózkodási engedély iránti kérelmet olyan harmadik országbeli állampolgárnak kell benyújtania, aki „Belgiumban felsőoktatási tanulmányokat kíván folytatni, vagy ott felsőoktatási előkészítő évet kíván végezni”. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy e rendelkezés arra kötelezi az illetékes hatóságokat, hogy ellenőrizzék a kérelmező belgiumi felsőoktatási tanulmányok folytatásra irányuló tényleges szándékát.

19

A Conseil du contentieux des étrangers (külföldiekkel kapcsolatos jogi ügyekben eljáró bíróság) azt is megállapította, hogy a kért vízum megadása megtagadható az 58. cikk alapján, ha a kérelmező szándéka nem tanulmányok folytatására irányul, még akkor is, ha a 2016/801 irányelv 20. cikk (2) bekezdésének f) pontját a 2016/801 irányelv 40. cikkének (1) bekezdésében előírt átültetési határidő lejárta ellenére még nem ültették át a belga jogba, mivel a 20. cikk (2) bekezdésének f) pontja szerinti elutasítási jog az említett 58. cikkből is következik. Így az 58. cikk alkalmazását a 20. cikk (2) bekezdésének f) pontjával összhangban lévőnek ítélte.

20

Az alapeljárás felperese 2021. január 19‑i beadványával az említett ítélettel szemben felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Conseil d’État‑hoz (államtanács, Belgium), a kérdést előterjesztő bírósághoz.

21

E kérelemben először is arra hivatkozik, hogy a Conseil du contentieux des étrangers (külföldiekkel kapcsolatos jogi ügyekben eljáró bíróság) tévesen állapította meg, hogy az 1980. december 15‑i törvény 58. cikkének alkalmazása az alapügyben szereplő körülmények között megfelel a 2016/801 irányelv 20. cikke (2) bekezdése f) pontjának, annak ellenére, hogy ez utóbbi rendelkezést nem ültették át a belga jogba, és a nemzeti jog nem határozza meg azokat a komoly és objektív okokat, amelyek alapján megállapítható, hogy valamely harmadik országbeli állampolgár nem abból a célból tartózkodna Belgium területén, amelyből a belga területre való beutazást kéri.

22

Az alapeljárás felperese emellett arra hivatkozik, hogy az irányelv 3. cikkének 3. pontjában szereplő „hallgató” fogalmára tekintettel csak annak megállapítása megengedett, hogy a tanulmányok folytatása céljából vízum iránti kérelmet benyújtó kérelmező harmadik országbeli állampolgár felvételt nyert‑e valamely felsőoktatási intézménybe, annak ellenőrzése azonban nem, hogy a kérelmező rendelkezik‑e a tanulmányok folytatására irányuló szándékkal.

23

Az État belge ezzel szemben azt állítja, hogy ezen 58. cikk elismeri az illetékes hatóságok azon jogát, hogy az említett irányelv (41) preambulumbekezdésének megfelelően ellenőrizzék a kérelmező tanulmányok folytatására irányuló szándékát, mégpedig az irányelv 20. cikke (2) bekezdése f) pontjának átültetésétől függetlenül, így a beutazási és tartózkodási kérelem koherens jellegének értékeléséhez szükséges valamennyi bizonyíték megkövetelhető.

24

A kérdést előterjesztő bíróság azon a véleményen van, hogy mivel a 2016/801 irányelv 20. cikke (2) bekezdésének f) pontja lehetővé teszi az ezen irányelv alapján benyújtott kérelem elutasítását, ha megállapítást nyer, hogy a harmadik országbeli állampolgár a befogadás iránti kérelmében megjelölt céltól eltérő célból kíván tartózkodni, a tagállamok szükségszerűen jogosultak annak ellenőrzésére, hogy ezen állampolgárnak valóban az‑e a szándéka, hogy tanulmányokat folytasson a fogadó tagállamban. Mindazonáltal úgy véli, hogy ezzel kapcsolatban kérdést kell intézni a Bírósághoz, tekintettel kétségeire és arra, hogy végső fokon fog határozni.

25

Egyébiránt a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy a Bírósághoz kell fordulni annak meghatározása érdekében is, hogy – amint azt az alapeljárás felperese állítja – az említett irányelv 20. cikke (2) bekezdése f) pontjának alkalmazása a tartózkodási engedély iránti kérelem elutasításának igazolásához megköveteli‑e egyrészt, hogy a nemzeti szabályozás kifejezetten előírja, hogy e kérelem elutasítható, ha a fogadó tagállam bizonyítékokkal vagy komoly és objektív okokkal rendelkezik annak alátámasztására, hogy a harmadik országbeli állampolgár a beutazási kérelme alapjául szolgálótól eltérő célból kíván tartózkodni, másrészt a nemzeti szabályozás meghatározza, hogy melyek azok a bizonyítékok vagy komoly és objektív indokok, amelyek alapján megállapítható, hogy ez a helyzet áll fenn.

26

Másodszor az alapeljárás felperese azt állítja, hogy a Conseil du contentieux des étrangers (külföldiekkel kapcsolatos jogi ügyekben eljáró bíróság) által gyakorolt felülvizsgálat szabályai, amely a jogszerűség vizsgálatára korlátozódik, sértik az uniós jogból eredő követelményeket. E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy a 2016/801 irányelv 34. cikkének (5) bekezdése előírja a tagállamok számára, hogy a biztosítsanak jogorvoslati lehetőséget a tartózkodási engedély iránti kérelmeket elutasító határozatokkal szemben, és úgy véli, hogy e jogorvoslat eljárási szabályainak tiszteletben kell tartaniuk az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvét.

27

A felperes emlékeztet arra, hogy a belga jog szerint az 1980. december 15‑i törvény 39/2. cikkének 2. §‑a szerinti kereset megsemmisítés iránti kereset, és hogy ez olyan jogszerűségi felülvizsgálat, amely nem biztosít az illetékes bíróságnak, azaz a Conseil du contentieux des étrangers‑nak (külföldiekkel kapcsolatos jogi ügyekben eljáró bíróság) semmilyen megváltoztatási jogkört, következésképpen nem teszi lehetővé számára, hogy az illetékes közigazgatási hatóságok értékelését saját értékelésével helyettesítse, vagy azok helyett új határozatot hozzon. Mindazonáltal az ilyen határozat hatályon kívül helyezése esetén e hatóságokat köti a jogerő, amely az ítélet rendelkező részéhez és az annak szükséges alátámasztását képező indokoláshoz fűződik.

28

Mivel az alapeljárás felperese arra hivatkozik, hogy a Conseil du contentieux des étrangers (külföldiekkel kapcsolatos jogi ügyekben eljáró bíróság) részéről a megváltoztatásra vonatkozó hatáskör hiánya ellentétes a 2016/801 irányelv 34. cikkének (5) bekezdéséből, a tényleges érvényesülés elvéből és a Charta 47. cikkéből eredő követelményekkel, a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy e tekintetben a Bírósághoz kell fordulni.

29

E körülmények között a Conseil d’État (államtanács, Belgium) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

„(1)

Tekintettel az [EUMSZ] 288. cikkre, [a Charta] 14. és 52. cikkére, a [2016/801 irányelv] 3., 5., 7., 11., 20., 34., 35. és 40. cikkére, [(2) és (60) preambulumbekezdésére], a jogbiztonság és az átláthatóság elvére, ahhoz, hogy egy tagállam a [2016/801] irányelv 20. cikke (2) bekezdésének f) pontja alapján elutasíthassa a tartózkodás iránti kérelmet, a jogi szabályozásának kifejezetten rendelkeznie kell‑e ezen [tag]állam e lehetőségéről? Ebben az esetben a jogi szabályozásában meg kell‑e határoznia a komoly és objektív okokat?

2)

A tagállam köteles‑e a tanulmányi célú vízum iránti kérelem vizsgálata során a külföldi tanulásra irányuló szándékának és arra való hajlandóságának ellenőrzésére, jóllehet a [2016/801] irányelv 3. cikke a hallgatót felsőoktatási intézménybe felvételt nyert személyként határozza meg, és [az ezen] irányelv 20. cikke [(2) bekezdésének f) pontjában] meghatározott, a kérelem elutasítására vonatkozó indokok az [említett] irányelv 20. cikkének (1) bekezdésében meghatározott okoktól eltérően lehetségesek és nem kötelezőek?

3)

A [Charta] 47. cikke, a tényleges érvényesülés elve és a [2016/801] irányelv 34. cikkének (5) bekezdése megköveteli‑e, hogy a tanulmányi célú belépés és tartózkodás iránti kérelmet elutasító határozattal szemben benyújtott, a nemzeti jog által szabályozott kereset alapján a bíróság jogosult legyen arra, hogy a közigazgatási hatóság értékelését saját értékelésével váltsa fel, és e hatóság határozatát megváltoztassa, vagy elegendő‑e a jogszerűség olyan vizsgálata, amely lehetővé teszi a bíróság számára, hogy a közigazgatási hatóság határozatának megsemmisítésével a jogellenességet, többek között a nyilvánvaló értékelési hibát kifogásolja?”

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről

Az első két kérdésről

30

Elöljáróban meg kell jegyezni, hogy mind az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből, mind a Bíróság elé terjesztett észrevételekből kitűnik, hogy a 2016/801 irányelv 20. cikke (2) bekezdésének f) pontját, amely szerint az érintett tagállam elutasíthatja a kérelmet, ha bizonyíték vagy komoly és objektív okok alapján megállapítja, hogy az adott harmadik országbeli állampolgár tartózkodásának célja eltér a beutazási és tartózkodási kérelmében foglaltaktól, csak az alapügyben szereplő tényállás után ültették át kifejezetten a belga jogba.

31

Mindazonáltal a kérdést előterjesztő bíróság jelzi, hogy a Conseil du contentieux des étrangers (külföldiekkel kapcsolatos jogi ügyekben eljáró bíróság) 2020. december 23‑i ítéletében megállapította, hogy hogy az illetékes hatóságok az uniós joggal összhangban e rendelkezés átültetésének hiányában is jogosultak elutasítani a Belgiumban folytatandó tanulmányokra irányuló vízumkérelmet, ha a kérelmező tényleges szándéka nem tanulmányok folytatása.

32

Egyébiránt a Bíróság előtti tárgyaláson a belga kormány – megerősítve, hogy ezen irányelv 20. cikke (2) bekezdésének f) pontját az alapügy szempontjából releváns időszakban még nem ültették át kifejezetten a nemzeti jogba – írásbeli észrevételeinek kiegészítéseként kifejtette, hogy az illetékes hatóságoknak lehetőségük van arra, hogy e rendelkezés átültetésétől függetlenül ellenőrizzék a vízumkérelmet benyújtó harmadik országbeli állampolgár tanulmányok folytatására irányuló szándékát, és hogy az alapügyben szóban forgó jogvita nem erre az átültetésre, hanem az említett irányelv 3. cikkének 3. pontjában meghatározott „hallgató” fogalmára vonatkozik.

33

E körülmények között meg kell állapítani, hogy az együttesen vizsgálandó első két kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2016/801 irányelvet – különösen a 3. cikkének 3. pontjára tekintettel – úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes, hogy valamely tagállam, noha nem ültette át ezen irányelv 20. cikke (2) bekezdésének f) pontját, azzal az indokkal utasítja el a tanulmányok folytatása céljából történő beutazás és tartózkodás iránti kérelmet, hogy a harmadik országbeli állampolgár e kérelmet úgy nyújtotta be, hogy valójában nem állt szándékában e tagállam területén tanulmányokat folytatni.

34

Az említett irányelv 5. cikkének (3) bekezdése értelmében az ilyen kérelmet benyújtó harmadik országbeli állampolgár tartózkodási engedélyt kap az érintett tagállam területén, ha megfelel a 2016/801 irányelv 7. cikkében meghatározott általános feltételeknek, valamint a benyújtott kérelem típusától függően alkalmazandó különös feltételeknek, a jelen esetben az ezen irányelv 11. cikkében, a tanulmányok célú beutazási kérelmekre vonatkozóan előírt különös feltételeknek.

35

Ebből következik, hogy az 5. cikk (3) bekezdése értelmében a tagállamok kötelesek tanulmányi célú tartózkodási engedélyt kiadni annak a kérelmezőnek, aki eleget tett az irányelv 7. és 11. cikkében meghatározott követelményeknek (lásd analógia útján: 2014. szeptember 10‑iBen Alaya ítélet, C‑491/13, EU:C:2014:2187, 31. pont).

36

Márpedig e követelmények egyike sem utal kifejezetten a tanulmányoknak az érintett tagállam területén való folytatására irányuló valós szándék fennállására.

37

Mindamellett, az uniós jog egyik általános elve szerint a jogalanyok nem hivatkozhatnak csalárd módon vagy visszaélésszerűen az uniós jogi normákra (lásd ebben az értelemben: 2019. február 26‑iN Luxembourg 1 és társai ítélet, C‑115/16, C‑118/16, C‑119/16 és C‑299/16, EU:C:2019:134, 96. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

38

Ebből következik, hogy a tagállamnak meg kell tagadnia az uniós jogi rendelkezések alkalmazását, ha azokra nem e rendelkezések célkitűzéseinek megvalósítása érdekében hivatkoznak, hanem azért, hogy az uniós jog által biztosított előnyben részesüljenek, noha az ezen előny igénybevételéhez szükséges feltételek csak formálisan teljesülnek (2019. február 26‑iN Luxembourg 1 és társai ítélet, C‑115/16, C‑118/16, C‑119/16 és C‑299/16, EU:C:2019:134, 98. pont).

39

A visszaélésszerű magatartás tilalmának általános elvére kell tehát hivatkozni azzal szemben, aki az uniós jog egyes előnyt biztosító szabályait oly módon érvényesíti, hogy az nincs összhangban e szabályok célkitűzéseivel (lásd ebben az értelemben: 2019. február 26‑iN Luxembourg 1 és társai ítélet, C‑115/16, C‑118/16, C‑119/16 és C‑299/16, EU:C:2019:134, 102. pont).

40

Azt is egyértelművé kell tenni, hogy mivel csalárd vagy visszaélésszerű tények nem képezhetik az uniós jogrendben biztosított jog alapját, az előny valamely irányelv – jelen esetben a 2016/801 irányelv – alapján történő megtagadása nem jelenti azt, hogy az érintett magánszemélyre ezen irányelv alapján kötelezettséget írnának elő, hanem az csupán annak megállapításából következik, hogy a kért előny megszerzéséhez szükséges, az említett irányelvben e joggal kapcsolatban meghatározott objektív feltételek csak formailag teljesülnek (lásd analógia útján: 2019. február 26‑iN Luxembourg 1 és társai ítélet, C‑115/16, C‑118/16, C‑119/16 és C‑299/16, EU:C:2019:134, 119. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

41

Ennek megfelelően, míg a 2016/801 irányelv 20. cikke (2) bekezdésének f) pontja szerint az érintett tagállam elutasíthatja az ezen irányelv alapján benyújtott beutazási és tartózkodási kérelmet, ha bizonyíték vagy komoly és objektív ok alapján megállapítja, hogy a harmadik országbeli állampolgár a beutazási céltól eltérő célból tartózkodna e tagállamban, ez a rendelkezés nem értelmezhető úgy, hogy kizárná a visszaélésszerű magatartás tilalmára vonatkozó általános uniós jogi elv alkalmazását, mivel ezen elv alkalmazása tekintetében nincs olyan átültetési követelmény, mint az irányelv rendelkezései esetében (lásd analógia útján: 2019. február 26‑iN Luxembourg 1 és társai ítélet, C‑115/16, C‑118/16, C‑119/16 és C‑299/16, EU:C:2019:134, 105. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

42

A 2016/801 irányelv (41) preambulumbekezdése végeredményben kimondja, hogy a beutazási és tartózkodási kérelem indokaival kapcsolatos kételyek felmerülése esetén a tagállamok elvégezhetik a szükséges ellenőrzéseket, és minden olyan bizonyítékot megkövetelhetnek, amely ahhoz szükséges, hogy fellépjenek az irányelvben megállapított eljárással való visszaélés vagy az eljárás helytelen alkalmazása ellen.

43

E tényezőkből következik, hogy a nemzeti hatóságoknak és bíróságoknak meg kell tagadniuk az említett irányelvben foglalt jogok által biztosított előnyt, ha azokra csalárd módon vagy visszaélésszerűen hivatkoznak, még akkor is, ha az érintett tagállam nem ültette át e 20. cikk (2) bekezdésének f) pontját.

44

E tekintetben az általános ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a visszaélésszerű magatartás bizonyításához egyrészt olyan objektív körülmények együttes fennállása szükséges, amelyből az következik, hogy az uniós szabályozás által előírt feltételek formális tiszteletben tartása ellenére nem valósult meg e szabályozás célja, másrészt pedig egy szubjektív elem szükséges, amely azon szándékban áll, hogy az uniós szabályozáson alapuló előnyt az annak megszerzéséhez szükséges feltételek mesterséges módon való megteremtése útján szerezzék meg (2021. január 14‑iThe International Protection Appeals Tribunal és társai ítélet, C‑322/19 és C‑385/19, EU:C:2021:11, 91. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

45

A jelen ügyben, ami a 2016/801 irányelv által követett célt illeti, annak (3) és (14) preambulumbekezdése kimondja egyrészt, hogy az Unión kívülről érkező bevándorlás az egyik forrása a magasan képzett munkaerőnek, és egyre nagyobb igény mutatkozik különösen a hallgatók és a kutatók iránt is, másrészt pedig, hogy annak előmozdítása érdekében, hogy egész Európa a világ egyik kiválósági központjává váljon a tanulmányok és képzések terén, ezen irányelv célja az olyan személyek beutazására és tartózkodására vonatkozó feltételek javítása és egyszerűsítése, akik ilyen célokból szeretnének az Unióba jönni.

46

Ebben az értelemben az említett irányelv, amint az ezen irányelv 3. cikkének 3. pontjából és 11. cikke (1) bekezdésének a) pontjából kitűnik, különösen arra irányul, hogy engedélyezze harmadik országok állampolgárainak, hogy valamely tagállam területén tartózkodjanak, ha az érintett tagállam felsőoktatási intézményébe felvételt nyertek, és főtevékenységként az e tagállam által elismert felsőoktatási képesítés megszerzését eredményező nappali tagozatos tanulmányokat folytassanak.

47

Ennélfogva, amikor tanulmányok folytatása céljából történő beutazás és tartózkodás iránti kérelemről van szó, a visszaélésszerű magatartás megállapításához az adott ügy valamennyi sajátos körülményének fényében meg kell állapítani, hogy a 2016/801 irányelv 7., illetve 11. cikkében megállapított, tanulmányi célú tartózkodási engedélyre jogosító általános és különös feltételek formális tiszteletben tartása ellenére az érintett harmadik országbeli állampolgár anélkül nyújtotta be a beutazási és tartózkodási kérelmét, hogy ténylegesen szándékában állt volna főtevékenységként olyan nappali tagozatos tanulmányokat folytatni, amelyek az e tagállam által elismert felsőfokú képesítés megszerzését eredményezik.

48

A beutazási és tartózkodási kérelem visszaélésszerű jellegének megállapítását lehetővé tevő körülményeket illetően hangsúlyozni kell, hogy mivel a tartózkodási engedély iránti kérelem benyújtásának időpontjában a harmadik országbeli állampolgár feltételezhetően még nem kezdte meg az e kérelemben megjelölt tanulmányokat, következésképpen nem lehetett lehetősége az arra irányuló szándékának gyakorlati megvalósítására, hogy fő tevékenységként olyan nappali tagozatos tanulmányokat folytasson, amelyek eredményeként az adott tagállam által elismert felsőfokú képesítést adnak, a beutazási és tartózkodási kérelem csak akkor utasítható el, ha e visszaélésszerű jelleg kellően egyértelműen kitűnik az e kérelem elbírálása céljából az illetékes hatóságok rendelkezésére álló releváns tényezők összességéből.

49

A Bíróság az EUMSZ 267. cikk keretében nem rendelkezik hatáskörrel arra, hogy a tényállást értékelje és az uniós jogszabályokat egy meghatározott ügyre alkalmazza. A kérdést előterjesztő bíróság feladata tehát az alapügy megoldásához szükséges jogi értékelések elvégzése. Ezzel szemben a Bíróság feladata, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak megadja az e mérlegelés lefolytatásához szükséges valamennyi információt (2023. október 19‑iLufthansa CityLine ítélet, C‑660/20, EU:C:2023:789, 55. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

50

E tekintetben rá lehet mutatni egyrészt arra, hogy a 2016/801 irányelv 24. cikkéből kitűnik, hogy azzal nem ellentétes, hogy a tanulmányok folytatása céljából tartózkodási engedélyt kérelmező harmadik országbeli állampolgárok – a tanulmányi időn kívül és az e rendelkezésben meghatározott feltételek tiszteletben tartása mellett – az említett tagállamban munkát vállaljanak, vagy önálló gazdasági tevékenységet folytathassanak. Következésképpen az a tény, hogy a tanulmányok folytatása céljából történő beutazás és tartózkodás iránti kérelmet benyújtó harmadik országbeli állampolgár más tevékenységet is szándékozik folytatni az érintett tagállam területén, nem feltétlenül tekinthető visszaélésre utaló jelnek, különösen akkor nem, ha ez a tevékenység nem érinti a kérelem indokául szolgáló fő tevékenységet, a tanulmányok folytatását.

51

Ezzel szemben, ha a kérelmező olyan – különösen szakmai jellegű – tevékenység folytatását vállalta, amelynek gyakorlása nyilvánvalóan összeegyeztethetetlennek tűnik az adott tagállam által elismert felsőfokú képesítés megszerzését eredményező nappali tagozatos tanulmányok főtevékenységként történő folytatásával, ez a kötelezettségvállalás olyan tényezőnek minősülhet, amely kétséget ébreszthet a beutazási és tartózkodási kérelem valódi indokait illetően, és adott esetben – az ügy összes releváns körülményét figyelembe véve – arra utalhat, hogy a harmadik országbeli állampolgár a beutazási és tartózkodási kérelmének indokául szolgálótól eltérő céllal kíván tartózkodni.

52

Másrészt, amint arra a jelen ítélet 42. pontja emlékeztet, a 2016/801 irányelv (41) preambulumbekezdése kifejti, hogy a beutazási és tartózkodási kérelem indokaival kapcsolatos kételyek felmerülése esetén a tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy elvégezzék a szükséges ellenőrzéseket, vagy megköveteljék a szükséges bizonyítékokat többek között azon tanulmányok egyedi alapon történő megvizsgálásához, amelyeket a harmadik országbeli állampolgár folytatni kíván.

53

A kérelmező tanulmányi tervének következetlenségei tehát ugyancsak minősülhetnek a visszaélésszerű magatartás megállapításában szerepet játszó objektív körülmények egyikének, abból az okból, hogy a kérelmező kérelme valójában a tanulmányok folytatásától eltérő célra irányul, feltéve hogy ezek a következetlenségek kellően nyilvánvalóak, és azokat az adott ügy valamennyi sajátos körülményének figyelembevételével értékelik. Így egy olyan körülmény, amely a felsőoktatási tanulmányok során szokásosnak tekinthető, mint például a szakirányváltás, önmagában nem elegendő annak megállapításához, hogy egy harmadik ország állampolgára, aki tanulmányok folytatása céljából történő beutazás és tartózkodás iránti kérelmet nyújtott be, valójában nem szándékozik tanulmányokat folytatni az adott tagállam területén. Hasonlóképpen, önmagában az a körülmény, hogy a tervezett tanulmányok nem kapcsolódnak közvetlenül a kitűzött szakmai célokhoz, nem feltétlenül utal a beutazási és tartózkodási kérelmet indokoló tanulmányok tényleges folytatására irányuló szándék hiányára.

54

Mindemellett hangsúlyozni kell, hogy mivel a tanulmányok folytatása céljából történő beutazás és tartózkodás iránti kérelem visszaélésszerű jellegének megállapítását lehetővé tevő körülmények minden egyes esetben szükségszerűen egyediek, amint az a jelen ítélet 47. pontjában megállapításra került, az e tekintetben releváns tényezőket nem lehet kimerítően felsorolni. Következésképpen a tanulmányok folytatása céljából történő beutazás és tartózkodás iránti kérelem esetleges visszaélésszerű jellegét nem lehet bizonyos tényezők alapján vélelmezni, hanem azt eseti alapon, az egyes kérelmekre jellemző összes körülmény egyedi értékelését követően kell megítélni.

55

E tekintetben – ideértve a jelen ítélet 50–53. pontjában említett körülményeket is – az illetékes hatóságok feladata, hogy elvégezzenek minden szükséges ellenőrzést, és megköveteljék a kérelem egyedi elbírálásához szükséges bizonyítékokat, szükség esetén felszólítva a kérelmezőt, hogy szolgáltasson részletes adatokat és magyarázatokat e célból.

56

Ebben az összefüggésben azt is tisztázni kell egyrészt, hogy bár a megtagadás releváns indokainak az érintett kérelem egyedi körülményeihez kell kapcsolódniuk, ez nem mentesíti az illetékes hatóságokat azon kötelezettség alól, hogy a 2016/801 irányelv 34. cikkének (1) és (4) bekezdésében foglaltaknak megfelelően ezeket az indokokat írásban közöljék a kérelmezővel.

57

Másrészt a fenti megfontolások nem érintik a tagállamok azon lehetőségét, hogy megállapítsák és tartózkodási engedély visszavonásával vagy meghosszabbításának megtagadásával szankcionálják az engedély megadását követő visszaélésszerű magatartásokat, amint arról ugyanezen irányelv 21. cikke rendelkezik.

58

A fentiekre tekintettel az első két kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2016/801 irányelvet, különös tekintettel a 3. cikkének 3. pontjára, úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes, hogy valamely tagállam, noha nem ültette át ezen irányelv 20. cikke (2) bekezdésének f) pontját, a visszaélésszerű magatartás tilalmára vonatkozó általános uniós jogi elv alapján azzal az indokkal utasítja el a tanulmányok folytatása céljából történő beutazás és tartózkodás iránti kérelmet, hogy a harmadik országbeli állampolgár e kérelmet úgy nyújtotta be, hogy valójában nem állt szándékában e tagállam területén tanulmányokat folytatni.

A harmadik kérdésről

59

Harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2016/801 irányelv 34. cikkének (5) bekezdését, a Charta 47. cikkével összefüggésben úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes, ha az illetékes hatóságok által hozott, a valamely tagállam területére tanulmányok folytatása céljából történő beutazás és tartózkodás iránti kérelmet elutasító határozat ellen kizárólag megsemmisítés iránti keresetet lehet benyújtani, és az e keresetet elbíráló bíróságnak nincs jogköre arra, hogy adott esetben az illetékes hatóságok értékelését saját értékelésével helyettesítse, vagy új határozatot hozzon.

60

Ezen irányelv 34. cikkének (5) bekezdése értelmében a kérelem befogadhatatlannak nyilvánításáról vagy elutasításáról, illetve az engedély meghosszabbításának megtagadásáról vagy az engedély visszavonásáról hozott döntéssel szemben az érintett tagállamban – a nemzeti joggal összhangban – jogorvoslati lehetőséget kell biztosítani.

61

Ebből következik, hogy a valamely tagállam területére tanulmányok folytatása céljából történő beutazás és tartózkodás iránti kérelmet elutasító határozat esetén e 34. cikk (5) bekezdése kifejezetten lehetőséget biztosít az ilyen kérelmet benyújtó harmadik országbeli állampolgár számára, hogy a határozatot meghozó tagállam nemzeti jogszabályainak megfelelően jogorvoslati kérelmet terjesszen elő (lásd analógia útján: 2021. március 10‑iKonsul Rzeczypospolitej Polskiej w N. ítélet, C‑949/19, EU:C:2021:186, 41. pont).

62

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 2016/801 irányelv 34. cikkének (5) bekezdésében említett jogorvoslati eljárás jellemzőit a Charta 47. cikkével összhangban kell meghatározni (2021. március 10‑iKonsul Rzeczypospolitej Polskiej w N. ítélet, C‑949/19, EU:C:2021:186, 44. pont).

63

A hatékony jogorvoslathoz való, a Charta 47. cikkében foglalt jog illuzórikus jellegű lenne, ha valamely tagállam jogrendje lehetővé tenné azt, hogy a jogerős és kötelező bírósági határozat valamely fél hátrányára hatástalan maradjon (lásd ebben az értelemben: 2019. december 19‑iDeutsche Umwelthilfe ítélet (C‑752/18, EU:C:2019:1114, 35. és 36. pont). Ez különösen igaz akkor, ha az uniós jogból eredő, bírósági határozatban megállapított jogok tényleges gyakorlása az idővel kapcsolatos követelmények betartását foglalja magában.

64

Ha tehát olyan nemzeti közigazgatási határozatról van szó, amelyet az érintett személy uniós jogból eredő jogai tényleges gyakorlásának biztosítása érdekében feltétlenül gyorsan kell meghozni, a Charta 47. cikkéből eredő azon követelményből, hogy biztosítani kell az e személy kérelmét elutasító eredeti közigazgatási határozattal szemben benyújtott jogorvoslat hatékonyságát az következik, hogy az egyes tagállamoknak oly módon kell a nemzeti jogukat kialakítaniuk, hogy e határozat megsemmisítése esetén rövid időn belül kerüljön sor olyan új határozat meghozatalára, amely összhangban van a határozatot megsemmisítő ítéletben foglalt értékeléssel (lásd analógia útján: 2019. július 29‑iTorubarov ítélet, C‑556/17, EU:C:2019:626, 59. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

65

Ebből következik, hogy ami a valamely tagállam területére tanulmányok folytatása céljából történő beutazás és tartózkodás iránti kérelmeket illeti, az a tény, hogy az eljáró bíróság csak arra rendelkezik hatáskörrel, hogy az illetékes hatóságok ilyen kérelmet elutasító határozatának megsemmisítéséről határozzon, anélkül hogy e hatóságok értékelését a sajátjával helyettesíthetné, vagy új határozatot hozhatna, főszabály szerint elegendő a Charta 47. cikkében foglalt követelmények teljesítéséhez, feltéve hogy adott esetben az említett hatóságokat köti az e határozat megsemmisítését kimondó ítéletben szereplő értékelés.

66

Ezen túlmenően, ha az ilyen jogorvoslat alapján eljáró bíróságnak csak arra van hatásköre, hogy megsemmisítse az illetékes hatóságoknak a beutazási és tartózkodási kérelmét elutasító határozatát, gondoskodni kell arról, hogy a jogorvoslat benyújtásának és adott esetben az annak eredményeként hozott határozat végrehajtásának feltételei olyanok legyenek, hogy főszabály szerint lehetővé tegyék egy új határozat rövid időn belüli meghozatalát oly módon, hogy a kellően gondos harmadik országbeli állampolgár a 2016/801 irányelvből eredő jogainak teljes körű érvényesülését élvezhesse.

67

A fenti megfontolások összességére tekintettel a harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy ezen irányelv 34. cikkének (5) bekezdését a Charta 47. cikkével összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes, ha az illetékes hatóságok által hozott, a valamely tagállam területére tanulmányok folytatása céljából történő beutazás és tartózkodás iránti kérelmet elutasító határozat ellen kizárólag megsemmisítés iránti keresetet lehet benyújtani, és az e keresetet elbíráló bíróságnak nincs jogköre arra, hogy adott esetben az illetékes hatóságok értékelését saját értékelésével helyettesítse, vagy új határozatot hozzon, feltéve hogy a jogorvoslat benyújtásának és adott esetben az annak eredményeként hozott ítélet végrehajtásának feltételei lehetővé teszik a határozatot megsemmisítő ítéletben foglalt értékeléssel összhangban lévő új határozat rövid időn belüli meghozatalát oly módon, hogy a kellően gondos harmadik országbeli állampolgár a 2016/801 irányelvből eredő jogainak teljes körű érvényesülését élvezhesse.

A költségekről

68

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

 

A fenti indokok alapján a Bíróság (ötödik tanács) a következőképpen határozott:

 

1)

A harmadik országbeli állampolgárok kutatás, tanulmányok folytatása, gyakorlat, önkéntes szolgálat, diákcsereprogramok vagy oktatási projektek, és au pair tevékenység céljából történő beutazásának és tartózkodásának feltételeiről szóló, 2016. május 11‑i (EU) 2016/801 európai parlamenti és tanácsi irányelvet, különös tekintettel a 3. cikkének 3. pontjára

a következőképpen kell értelmezni:

azzal nem ellentétes, hogy valamely tagállam, noha nem ültette át ezen irányelv 20. cikke (2) bekezdésének f) pontját, a visszaélésszerű magatartás tilalmára vonatkozó általános uniós jogi elv alapján azzal az indokkal utasítja el a tanulmányok folytatása céljából történő beutazás és tartózkodás iránti kérelmet, hogy a harmadik országbeli állampolgár e kérelmet úgy nyújtotta be, hogy valójában nem állt szándékában e tagállam területén tanulmányokat folytatni.

 

2)

A 2016/801 irányelv 34. cikkének (5) bekezdését az Európai Unió Alapjogi Chartája 47. cikkével összefüggésben

a következőképpen kell értelmezni:

azzal nem ellentétes, ha az illetékes hatóságok által hozott, a valamely tagállam területére tanulmányok folytatása céljából történő beutazás és tartózkodás iránti kérelmet elutasító határozat ellen kizárólag megsemmisítés iránti keresetet lehet benyújtani, és az e keresetet elbíráló bíróságnak nincs jogköre arra, hogy adott esetben az illetékes hatóságok értékelését saját értékelésével helyettesítse, vagy új határozatot hozzon, feltéve hogy a jogorvoslat benyújtásának és adott esetben az annak eredményeként hozott ítélet végrehajtásának feltételei lehetővé teszik a határozatot megsemmisítő ítéletben foglalt értékeléssel összhangban lévő új határozat rövid időn belüli meghozatalát oly módon, hogy a kellően gondos harmadik országbeli állampolgár a 2016/801 irányelvből eredő jogainak teljes körű érvényesülését élvezhesse.

 

Aláírások


( *1 ) Az eljárás nyelve: francia.

( i ) A jelen ügy neve fiktív. Az nem egyezik az eljárásban részt vevő egyetlen fél valódi nevével sem.

Top