Ideiglenes változat

NICHOLAS EMILIOU

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2024. június 27.(1)

C‑123/23. és C‑202/23. sz. [Khan Yunis és Baabda](i) egyesített ügyek

N. A. K.,

E. A. K.,

Y. A. K. (C‑123/23)

M. E. O. (C‑202/23)

kontra

Bundesrepublik Deutschland

(a Verwaltungsgericht Minden [mindeni közigazgatási bíróság, Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Előzetes döntéshozatal – A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség – Menekültügy – 2013/32/EU irányelv – A nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó közös eljárások – Nemzetközi védelem iránti kérelem – Elfogadhatatlansági okok – A 33. cikk (2) bekezdésének d) pontja és 40. cikk – Nemzetközi védelem iránti ismételt kérelem – Azon körülmények, amelyek esetén az ismételt kérelem elfogadhatatlannak nyilvánítható – Annak lehetősége, hogy elfogadhatatlannak nyilvánítsák az érintett személy korábbi kérelme tárgyában folytatott menekültügyi eljárás másik tagállam általi lezárását követően benyújtott ismételt kérelmet”

I.      Bevezetés

1.        A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelmek a 2013/32/EU irányelv(2) 33. cikke (2) bekezdésének d) pontjában foglalt elfogadhatatlansági ok értelmezésére vonatkoznak. E rendelkezés lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy bizonyos feltételek mellett elfogadhatatlannak nyilvánítsák az „ismételt kérelmeket”. Az említett irányelv 2. cikkének q) pontja értelmében az „ismételt kérelmek” az ugyanazon személy által benyújtott „korábbi nemzetközi védelem iránti kérelem ügyében hozott jogerős határozat után” benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelmek.

2.        Mindkét rendelkezés hallgat arról, hogy csak abban az esetben alkalmazható‑e ez az elfogadhatatlansági ok, ha mindkét kérelmet ugyanaz a tagállam vizsgálja meg, vagy olyan több tagállamot érintő helyzetben is, amelyben a korábbi menekültügyi eljárást olyan tagállam (A tagállam) folytatta le, amely eltér attól a tagállamtól (B tagállam), amelyhez az „ismételt kérelmet” benyújtják.

3.        A német jog szerint a Bundesamt für Migration und Flüchtlinge (szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal, Németország; a továbbiakban: szövetségi hivatal) bizonyos feltételek teljesülése esetén elfogadhatatlannak nyilváníthatja az olyan nemzetközi védelem iránti kérelmet, amelyet ugyanazon kérelmező ügyében egy másik tagállamban folytatott „menekültügyi eljárás eredménytelen befejezését követően” nyújtottak be hozzá. A Verwaltungsgericht Minden (mindeni közigazgatási bíróság, Németország) meg kívánja tudni, hogy az ilyen rendelkezés összeegyeztethető‑e a 2013/32 irányelv 2. cikkének q) pontjával összefüggésben értelmezett 33. cikke (2) bekezdésének d) pontjával.

4.        A Bíróságot már kérték, hogy e kérdésben hozzon döntést.(3) Korábban azonban megállapításait azokra a különleges helyzetekre korlátozta, amelyekben az érintett személy korábbi kérelme ügyében egy harmadik állam vagy olyan tagállam hozta meg a jogerős határozatot, amelyre – bár végrehajtotta a 604/2013/EU rendeletet(4) – nem volt kötelező sem a 2013/32 irányelv, sem a 2011/95/EU irányelv(5) (nevezetesen Norvégia és Dánia). A jelen ügyek lehetőséget biztosítanak a Bíróságnak a 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdésének d) pontjában foglalt elfogadhatatlansági ok olyan helyzetben történő alkalmazásának megvizsgálására, amikor ugyanaz a személy egymás után nyújt be nemzetközi védelem iránti kérelmeket a közös európai menekültügyi rendszerben teljeskörűen részt vevő különböző tagállamokban.

II.    Jogi háttér

A.      Az uniós jog

5.        A 2013/32 irányelv 2. cikkének q) pontja értelmében az „ismételt kérelem” „a korábbi nemzetközi védelem iránti kérelem ügyében hozott jogerős határozat után benyújtott további kérelem, ideértve azon eseteket is, amikor a kérelmező kifejezetten visszavonta a kérelmét, valamint azon eseteket is, amikor az eljáró hatóság a[z említett irányelv] 28. cikk[ének] (1) bekezdésével összhangban a kérelem hallgatólagos visszavonása miatt azt elutasította”.

6.        A 2013/32 irányelv „Elfogadhatatlan kérelmek” című 33. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)      Azokon az eseteken túlmenően, amikor nem kerül sor egy kérelemnek a [»Dublin III«] rendelettel összhangban történő megvizsgálására, a tagállamok akkor sem kötelesek megvizsgálni, hogy a kérelmező a [2011/95] irányelv értelmében nemzetközi védelemre jogosultnak minősülhet‑e, ha egy kérelem e cikk értelmében elfogadhatatlannak minősül.

(2)      A tagállamok e cikk értelmében csak akkor minősíthetik elfogadhatatlannak a nemzetközi védelem iránti kérelmet, ha:

[…]

d)      a kérelem ismételt kérelemnek minősül, amely esetében nem merültek fel új körülmények vagy tények, vagy a kérelmező nem adott elő ilyeneket annak megvizsgálásával kapcsolatban, hogy a kérelmező a [2011/95] irányelv értelmében nemzetközi védelemre jogosult személynek minősül‑e; vagy

[…]”

7.        Ezen irányelv „Ismételt kérelem” című 40. cikke értelmében:

„(1)      Ha egy tagállamban egy személy nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be, és ezt követően ugyanabban a tagállamban további előterjesztéseket vagy ismételt kérelmet nyújt be, a tagállam ezeket a további előterjesztéseket vagy az ismételt kérelem elemeit a korábbi kérelem elbírálásának vagy a felülvizsgálat, illetve fellebbezés alatt álló határozat elbírálásának keretei között bírálja el, amennyiben a hatáskörrel rendelkező hatóságok e keretek között számításba vehetik és mérlegelhetik a további előterjesztések vagy ismételt kérelem valamennyi elemét.

(2)      A nemzetközi védelem iránti kérelemnek a 33. cikk (2) bekezdésének d) pontja alapján történő elfogadhatóságát megállapító határozat meghozatal[a] céljából az ismételt nemzetközi védelem iránti kérelmet mindenekelőtt előzetes elfogadhatósági vizsgálatnak kell alávetni a tekintetben, hogy felmerültek‑e, vagy a kérelmező előadott‑e olyan, a vizsgálattal kapcsolatos új körülményeket vagy tényeket, amelyek alapján a kérelmező a [2011/95] irányelv értelmében nemzetközi védelemre jogosultnak minősül.

(3)      Amennyiben a (2) bekezdésben említett előzetes elfogadhatósági vizsgálat megállapítja, hogy olyan új körülmények vagy tények merültek fel, vagy a kérelmező olyan új körülményeket vagy tényeket adott elő, amelyek jelentősen növelik annak valószínűségét, hogy a [2011/95] irányelv értelmében a kérelmező nemzetközi védelemre jogosult személynek minősül, a kérelmet a II. fejezettel összhangban tovább kell vizsgálni. A tagállamok az ismételt kérelem további vizsgálatának más okait is meghatározhatják.

[…]

(5)      Amennyiben az ismételt kérelmet e cikk értelmében nem vizsgálják tovább, a 33. cikk (2) bekezdésének d) pontjával összhangban elfogadhatatlannak minősül.

[…]

(7)      Amennyiben egy, a [»Dublin III«] rendelet szerinti átadási határozat hatálya alá tartozó személy az átadó tagállamban további előterjesztéseket vagy ismételt kérelmet nyújt be, ezen előterjesztéseket vagy ismételt kérelmeket az említett rendelet szerinti felelős tagállam vizsgálja meg ezen irányelvvel összhangban.”

B.      A német jog

8.        A menekültügyi eljárásokat szabályozó főbb anyagi jogi és eljárásjogi szabályokat az 1992. június 26‑i Asylgesetz (a menedékjogról szóló törvény, BGBl. 1992. I, 1126. o.) 2008. szeptember 2‑án kihirdetett (BGBl. 2008. I, 1798. o.), az alapeljárásra alkalmazandó változata (a továbbiakban: AsylG) rögzíti.

9.        Az AsylG „Elfogadhatatlan kérelmek” című 29. §‑a kimondja:

„(1)      A kérelem elfogadhatatlan, ha:

[…]

5.      a 71. § szerinti ismételt kérelem vagy a 71a. § szerinti második kérelem esetében nem kell további menekültügyi eljárást lefolytatni.”

10.      Az AsylG „Második kérelem” című 71a. §‑a a következőket írja elő:

„(1)      Amennyiben a külföldi személy egy olyan biztonságos harmadik országban (26a. §) lefolytatott menekültügyi eljárás eredménytelen befejezését követően, amely országra alkalmazandók az [Uniónak] a menekültügyi eljárások lefolytatásáért való felelősségről szóló szabályai, vagy amellyel a Németországi Szövetségi Köztársaság e tárgyban nemzetközi szerződést kötött, menedékjog iránti kérelmet terjeszt elő a szövetség területén (második kérelem), további menekültügyi eljárást csak akkor kell lefolytatni, ha a menekültügyi eljárás lefolytatásáért a Németországi Szövetségi Köztársaság felelős, és a Verwaltungsverfahrensgesetz [(a közigazgatási eljárásról szóló törvény) 2003. január 23‑án kihirdetett változata (BGBl. 2003. I, 102. o.; a továbbiakban: VwVfG)] 51. §‑ának (1)–(3) bekezdésében foglalt feltételek fennállnak; ennek vizsgálata a szövetségi hivatal feladata.”

11.      A VwVfG a hatóságok közigazgatási eljárásaira vonatkozó általános rendelkezéseket tartalmaz. E törvény 51. §‑ának (1) és (2) bekezdése kimondja:

„(1)      A hatóság köteles az érdekelt kérelmére határozatban visszavonni vagy módosítani a jogerős közigazgatási aktust, ha

1.      a közigazgatási aktus alapjául szolgáló ténybeli vagy jogi helyzet az érdekelt javára utóbb megváltozott;

2.      olyan új bizonyítékok merültek fel, amelyek az érdekeltre nézve kedvezőbb határozatot eredményeztek volna;

3.      adottak a perújításnak a Zivilprozessordnung [(polgári perrendtartás)] 580. §‑ában rögzített okai.

(2)      A kérelem csak akkor elfogadható, ha az érdekelt anélkül, hogy szándékosan vagy súlyosan gondatlanul járt volna el, nem tudott – különösen jogorvoslat útján – a korábbi eljárás újbóli megnyitását megalapozó okra hivatkozni.”

III. A tényállás, a nemzeti eljárások és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

A.      C‑123/23. sz. ügy

12.      Az alapeljárás felperesei, N. A. K., E. A. K. és Y. A. K. palesztin származású hontalan személyek, akik a Gázai övezetben éltek. N. A. K., aki 1985‑ben született, E. A.K és Y. A. K anyja.

13.      Elmondásuk szerint a felperesek 2019. november 11‑én léptek be a Németországi Szövetségi Köztársaságba, és 2019. november 15‑én kértek menedékjogot. Kérelmeiket a szövetségi hivatal 2019. november 22‑én vette hivatalosan nyilvántartásba.

14.      N. A. K. azt állította, hogy a Gázai övezetet a gyermekeivel együtt 2018‑ban hagyta el, miután a Hamász üldözte őket férje politikai tevékenysége miatt, és többek között Spanyolországon és Belgiumon keresztül utaztak Németországba. Belgiumban körülbelül egy évig éltek, és nemzetközi védelem iránti kérelmeket nyújtottak be.

15.      N. A. K. azt is kifejtette, hogy férje 2014‑ben utazott be a Németországi Szövetségi Köztársaságba, ahol nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be. A nemzetközi védelem iránti kérelmét azonban a 2017. március 31‑i határozattal elutasították.

16.      A szövetségi hivatal visszavétel iránti megkeresést intézett a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező spanyol hatóságokhoz a „Dublin III” rendelet 23., 24. és 25. cikke alapján. A 2019. november 28‑i levélben a spanyol hatóságok elutasították e megkeresést, jelezve, hogy nem ők felelősek N. A. K. és gyermekei kérelmeinek megvizsgálásáért.

17.      A szövetségi hivatal nem intézett visszavétel iránti megkeresést a belga hatóságokhoz. Tájékoztatás iránti kérelmet intézett azonban az említett hatóságokhoz a „Dublin III” rendeletnek a tagállamok közötti információmegosztás elősegítésére irányuló 34. cikke alapján.

18.      2021. március 5‑i válaszukban a belga hatóságok jelezték, hogy N. A. K. nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be Belgiumban 2018. augusztus 21‑én. Kérelmét azonban érdemi vizsgálatot követően 2019. július 5‑én elutasították. A belga hatóságok kifejtették, hogy az általuk lefolytatott menekültügyi eljárásban nem sikerült hitelt érdemlően bizonyítani, hogy N. A. K. a származási országában üldöztetés, illetve súlyos sérelem veszélyének lenne kitéve. Az említett hatóságok megállapították továbbá, hogy a Gázai övezetbe történő visszatérése után N. A. K. igénybe veheti az Egyesült Nemzetek Szervezete közel‑keleti palesztin menekülteket segélyező hivatalának (United Nations Relief and Works Agency for Palestine Refugees in the Near East, UNRWA) védelmét vagy támogatását.

19.      A belga hatóságok jelezték továbbá, hogy N. A. K. nem nyújtott be fellebbezést e határozattal szemben, amely így jogerőre emelkedett.

20.      A szövetségi hivatal a 2021. május 25‑i határozatával elfogadhatatlanként elutasította N. A. K. és gyermekei kérelmeit, és elrendelte a Gázai övezetbe történő kitoloncolásukat.

21.      A szövetségi hivatal úgy vélte különösen, hogy az AsylG 71a. §‑ának (1) bekezdése alapján nem kell új menekültügyi eljárást lefolytatni az alapeljárás felperesei tekintetében. A belga hatóságok ugyanis elutasították korábbi nemzetközi védelem iránti kérelmeiket, és a VwVfG 51. §‑ának (1)–(3) bekezdése alapján nincs ok az eljárás újbóli megnyitására. A szövetségi hivatal e tekintetben megjegyezte, hogy N. A. K. és gyermekei ténybeli és jogi helyzete nem változott, és hogy nem nyújtottak be új bizonyítékokat.

22.      Az alapeljárás felperesei 2021. június 9‑én keresetet indítottak e határozattal szemben a Verwaltungsgericht Minden (mindeni közigazgatási bíróság), a kérdést előterjesztő bíróság előtt. N. A. K. arra hivatkozott, hogy súlyos hátrányos megkülönböztetés fenyegeti a Gázai övezetben, mivel ott társadalmilag elfogadott a – különösen az elvált vagy egyedülálló – nők elleni erőszak. Ezenkívül az orvosi ellátáshoz, illetve a munkához való hozzáférés korlátozott, és a Gázai övezetben uralkodó bizonytalan körülmények nem teszik lehetővé ő és két gyermeke számára, hogy biztosítsák az alapvető megélhetésüket. N. A. K. hozzátette, hogy a Gázai övezetben nem kap családi támogatást, és az UNRWA‑tól sem várható kellő támogatás ő és gyermekei számára. A belga hatóságok nem vették figyelembe e körülményeket. N. A. K. arra is hivatkozott, hogy de facto lehetetlen, hogy ő és gyermekei visszatérjenek a Gázai övezetbe, és az UNRWA védelme alá helyezzék magukat. Véleménye szerint e körülményekre tekintettel menekült jogállást kell kapniuk.

23.      A kérdést előterjesztő bíróság a 2021. augusztus 31‑i végzésével elrendelte a megtámadott határozatban foglalt kitoloncolási határozattal szemben N. A. K. által indított kereset halasztó hatályát. A C‑8/20. sz. L. R. (Norvégia által elutasított menedékjog iránti kérelem) ügyben előterjesztett észrevételekre hivatkozva megállapította, hogy kétségek állnak fenn a tekintetben, hogy az AsylG 71a. §‑a összeegyeztethető‑e az uniós joggal.

24.      E körülmények között a Verwaltungsgericht Minden (mindeni közigazgatási bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„Úgy kell‑e értelmezni a 2013/32 irányelv 2. cikkének q) pontjával összefüggésben értelmezett 33. cikke (2) bekezdésének d) pontját, hogy azzal ellentétes valamely tagállam olyan szabályozása, amely szerint az e tagállamban benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelmet elfogadhatatlanként el kell utasítani, ha a korábban egy másik tagállamban benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelmet e másik tagállam mint megalapozatlant jogerősen elutasította?”

B.      C‑202/23. sz. ügy

25.      Az alapeljárás felperese, M. E. O. 1989‑ben született libanoni állampolgár. 2020. március 2‑án érkezett a Németországi Szövetségi Köztársaságba, és ugyanezen a napon menedékjogot kért. Kérelmét a szövetségi hivatal 2020. április 30‑án vette nyilvántartásba. Miután a szövetségi hivatal által az Eurodac adatbázisban lefolytatott keresés az 1. kategóriában egy találatot eredményezett Lengyelország tekintetében, 2020. április 29‑i levelükben a lengyel hatóságok beleegyeztek M. E. O. visszavételébe.

26.      2020. június 25‑i határozatával a szövetségi hivatal mint elfogadhatatlant elutasította M. E. O. kérelmét, és elrendelte Lengyelországba történő kitoloncolását. A szövetségi hivatal kifejtette, hogy a menekültügyi eljárás lefolytatásáért Lengyelország felelős.

27.      2020. július 6‑án M. E. O. keresetet indított e határozattal szemben a Verwaltungsgericht Düsseldorf (düsseldorfi közigazgatási bíróság, Németország) előtt, és ideiglenes intézkedés iránti kérelmet terjesztett elő. E bíróság elutasította az utóbbi kérelmet.

28.      2020. november elején a szövetségi hivatal tájékoztatta a lengyel hatóságokat, hogy bár az M. E. O. Lengyelországnak történő átadására vonatkozó határidő még nem járt le, az átadás ténylegesen nem lehetséges, mivel M. E. O. megszökött.

29.      2021. február 2‑i levelével a szövetségi hivatal hatályon kívül helyezte a 2020. június 25‑i határozatát azzal az indokkal, hogy az M. E. O. átadására vonatkozó határidő lejárt. A szövetségi hivatal tájékoztatás iránti kérelme nyomán a lengyel hatóságok 2021. április 28‑i levelükben jelezték, hogy a Lengyelországban indított menekültügyi eljárást 2020. április 20‑án megszüntették. Ezt az eljárást M. E. O. 2021 januárjáig (azaz a vizsgálat megszüntetéséről szóló határozat meghozatalától számított kilenc hónapos időszak alatt) folytathatta volna, de már nem folytatható.

30.      2021. július 14‑i határozatával a szövetségi hivatal mint elfogadhatatlant elutasította M. E. O. menedékjog iránti kérelmét, és elrendelte Libanonba történő kitoloncolását. A szövetségi hivatal kifejtette, hogy az AsylG 71a. §‑ának (1) bekezdése alapján nem kell további menekültügyi eljárást lefolytatni Németországban, mivel a lengyelországi menekültügyi eljárást megszüntették anélkül, hogy M. E. O. nemzetközi védelemben részesült volna ott. A szövetségi hivatal e tekintetben megjegyezte, hogy M. E. O. ténybeli és jogi helyzete nem változott a Lengyelországban benyújtott korábbi kérelmében leírthoz képest, és új bizonyítékok előterjesztésére sem került sor.

31.      M. E. O. 2021. július 27‑én keresetet indított e határozattal szemben a Verwaltungsgericht Minden (mindeni közigazgatási bíróság), a kérdést előterjesztő bíróság előtt.

32.      A kérdést előterjesztő bíróság a 2021. augusztus 31‑i végzésével elrendelte a szövetségi hivatal határozatában foglalt kitoloncolási határozattal szemben M. E. O. által indított kereset halasztó hatályát. Jelezte továbbá, hogy kétségei vannak az „ismételt kérelem” fogalmának értelmezésével és az AsylG 71a. §‑ának az uniós joggal való összeegyeztethetőségével kapcsolatban.

33.      E körülmények között a Verwaltungsgericht Minden (mindeni közigazgatási bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

„1)      Úgy kell‑e értelmezni a 2013/32 irányelv 2. cikkének q) pontjával összefüggésben értelmezett 33. cikke (2) bekezdésének d) pontját, hogy azzal ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely szerint az e tagállamban benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelmet mint elfogadhatatlant el kell utasítani, ha a kérelmező korábban egy másik tagállamban már nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be, és az eljárást a másik tagállam megszüntette, mert a kérelmező ebben a tagállamban hallgatólagosan elállt a kérelemtől?

2)      Amennyiben az első kérdésre nemleges válasz adandó:

Úgy kell‑e értelmezni a 2013/32 irányelv 2. cikkének q) pontjával összefüggésben értelmezett 33. cikke (2) bekezdésének d) pontját, hogy azzal ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely szerint az e tagállamban benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelmet mint elfogadhatatlant el kell utasítani, ha a kérelmező korábban egy másik tagállamban már nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be, és az eljárást a másik tagállam megszüntette, mert a kérelmező ebben a tagállamban hallgatólagosan elállt a kérelemtől, annak ellenére, hogy a másik tagállambeli menekültügyi eljárást a másik tagállam még újból megnyithatja, ha a kérelmező ezt a másik tagállamban kéri?

3)      Amennyiben a második kérdésre igenlő válasz adandó:

Meghatározza‑e az uniós jog, hogy nemzetközi védelem iránti kérelemről hozandó határozat esetén mely időpont irányadó a tekintetben, hogy a valamely másik tagállamban korábban megszüntetett menekültügyi eljárás még újból megnyitható‑e, vagy ezt a kérdést kizárólag a nemzeti jog szabályozza?

4)      Amennyiben a harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy az uniós jog tartalmaz vonatkozó előírásokat:

Nemzetközi védelem iránti kérelemről hozandó határozat esetén az uniós jog előírásai szerint mely időpont irányadó a tekintetben, hogy a valamely másik tagállamban korábban megszüntetett menekültügyi eljárás még újból megnyitható‑e?”

IV.    A Bíróság előtti eljárás

34.      A 2022. október 28‑i előzetes döntéshozatal iránti kérelmeket (a C‑123/23. sz. ügyben) 2023. március 1‑jén és (a C‑202/23. sz. ügyben) 2023. március 28‑án vették a Bíróságon nyilvántartásba.

35.      A Bíróság elnöke 2023. május 10‑i határozatával elrendelte a C‑123/23. és a C‑202/23. sz. ügy egyesítését az írásbeli és a szóbeli szakasz lefolytatása, valamint az ítélet meghozatala céljából.

36.      A Németországi Szövetségi Köztársaság, a francia kormány, valamint az Európai Bizottság nyújtott be írásbeli észrevételeket. A Németországi Szövetségi Köztársaság és a Bizottság képviselői jelen voltak a 2024. február 29‑i tárgyaláson.

V.      Elemzés

37.      Könnyen elképzelhető, hogy egy menedékkérő a nemzetközi védelem megszerzésére való esélyeinek maximalizálása érdekében több tagállamban kívánhat nemzetközi védelem iránti kérelmet benyújtani. Az uniós jogalkotó, tudatában annak, hogy mennyire fontos annak elkerülése, hogy a rendszer megakadjon amiatt, hogy a tagállami hatóságoknak ugyanazon kérelmező által benyújtott több kérelmet is el kell bírálniuk, és hogy elkerülhetővé váljék a „forum shopping”,(6) olyan különleges rendelkezéseket foglalt a „Dublin III” rendeletbe, amelyek célja, hogy egyetlen tagállamra korlátozzák az ugyanazon személy által benyújtott kérelmek elbírálását,(7) és ezáltal korlátozzák a „másodlagos mozgást”.(8) Lényegében egy „egyablakos” mechanizmust hozott létre, amelynek célja, hogy a menedékkérőket visszatartsa attól, hogy több menekültügyi eljárást indítsanak egyidejűleg különböző tagállamokban (A, B stb. tagállamban), vagy egymás után oly módon, hogy az A tagállamban indított menekültügyi eljárás lezárását vagy megszüntetését követően B, C stb. tagállamban indítanak menekültügyi eljárást.

38.      Először a „Dublin III” rendelet azon rendelkezéseit ismertetem, amelyeket az uniós jogalkotó kifejezetten e helyzet bekövetkezésének megakadályozása érdekében fogadott el (A.). Ezt követően megvizsgálom, hogy a tagállamok kiegészíthetik‑e ezt a megoldást azzal, hogy lehetővé teszik hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóságaik és bíróságaik számára, hogy a 2013/32 irányelv 2. cikkének q) pontjával összefüggésben értelmezett 33. cikke (2) bekezdésének d) pontja alapján bizonyos feltételek mellett elfogadhatatlannak nyilvánítsanak egy olyan kérelmet, amelyet azt követően nyújtottak be, hogy egy másik tagállam menekültügyi eljárást folytatott le ugyanazon személy korábbi kérelme tárgyában (B.). A jelen ügyek által felvetett fő kérdés ugyanis e rendelkezések abban a helyzetben való alkalmazhatóságára vonatkozik, amikor különböző tagállamok érintettek, vagyis amikor egy személy menedékjog iránti kérelmet nyújt be a B tagállamban (a jelen esetben Németországban), miközben ugyanezen személy korábbi kérelme tárgyában már lefolytattak egy menekültügyi eljárást az A tagállamban (a jelen esetben Belgiumban, illetve Lengyelországban).

A.      „Visszavételi eljárások”: az uniós jogalkotó kifejezett megoldása

39.      Az uniós jogalkotó olyan rendelkezéseket fogadott el a „Dublin III” rendeletben annak megakadályozása érdekében, hogy ugyanaz a személy különböző tagállamokban nyújtson be nemzetközi védelem iránti kérelmeket, amelyek szerint az ilyen kérelmeket egyetlen tagállam (a továbbiakban: felelős tagállam) vizsgálja meg. Különösen az említett rendelet 18. cikke (1) bekezdésének b)–d) pontja kimondja, hogy a felelős tagállam köteles „visszavenni” azt a kérelmezőt, aki egy másik tagállamban nyújtotta be kérelmét.(9)

1.      A „visszavételi eljárás” rövid áttekintése

40.      A „visszavételi eljárást” a „Dublin III” rendelet 23–25. cikke szabályozza. Ez az eljárás azzal kezdődik, hogy a „megkereső tagállam” (azaz a kérelmező tartózkodási helye szerinti tagállam) „visszavétel iránti megkeresést” intéz a felelős tagállamhoz. Sikeres lefolytatása esetén az eljárás a kérelmezőnek a megkereső tagállam által az említett másik tagállamnak történő átadásával zárul. Az átadásra vonatkozó szabályokat és határidőket az említett rendelet 29. cikke szabályozza.

41.      E rendelkezésekből arra következtetek, hogy azok a helyzetek, amelyekben a megkereső tagállam „visszavétel iránti megkeresést” bocsáthat ki, a következők: először is, ha egy harmadik ország állampolgára vagy egy hontalan személy menedékjog iránti kérelmet nyújt be az említett tagállamban, miközben kérelme a felelős tagállam általi vizsgálat alatt áll, vagy miután visszavonta az említett tagállamhoz benyújtott kérelmét (a „Dublin III” rendelet 18. cikke (1) bekezdésének b) és c) pontja), másodszor pedig, ha az említett személy azt követően tesz így, hogy kérelmét elutasította a felelős tagállam (az említett rendelet 18. cikke (1) bekezdésének d) pontja). Úgy vélem, hogy az első helyzet megfelel a C‑202/23. sz. ügy alapjául szolgáló ügyben szereplő helyzetnek, mivel M. E. O. korábbi kérelme tárgyában még folyamatban volt a lengyelországi menekültügyi eljárás, amikor M. E. O. „benyújtotta” kérelmét a szövetségi hivatalhoz. Ezt az eljárást azonban néhány nappal később megszüntették a 2013/32 irányelv 28. cikkének (1) bekezdése alapján azzal az indokkal, hogy M. E. O. hallgatólagosan visszavonta a lengyel hatóságokhoz benyújtott korábbi kérelmét. A második helyzet megfelel a C‑123/23. sz. ügy alapjául szolgáló ügyben szereplő helyzetnek.

42.      Ebből következik, hogy a szövetségi hivatalnak mindkét helyzetben „nyilvánvaló” megoldás állt rendelkezésére ahhoz, hogy ne kelljen megvizsgálnia az egyrészt N. A. K. és gyermekei, másrészt M. E. O. által benyújtott kérelmeket. „Visszavétel iránti megkeresést” intézhetett volna ugyanis Lengyelországhoz, illetve Belgiumhoz, és megszervezhette volna az említett személyek e tagállamoknak történő átadását. A szövetségi hivatal ki is bocsátott ilyen megkeresést a C‑202/23. sz. ügyben. Első látásra ezért szükségtelennek tűnhet annak lehetővé tétele a tagállamok számára, hogy ilyen körülmények között egy másik eszközre (nevezetesen a 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdésének d) pontjában foglalt elfogadhatatlansági okra) hivatkozzanak.

43.      Amint azt azonban a következőkben kifejtem (és amint azt az alapügyek tényállásai is szemléltetik), a „visszavételi eljárások” lefolytatása akadályokba ütközhet. Az uniós jogalkotó továbbá egyértelművé tette, hogy a tagállamok nem kötelesek ezen eljárásokhoz folyamodni.

2.      „Visszavételi eljárások”: részleges megoldás…

44.      A „visszavételi eljárások” nem vezetnek eredményre a következő helyzetekben. Először is előfordulhat, hogy az a tagállam, amelyben a kérelmező „ismételt kérelmet” nyújtott be (B tagállam), elmulasztja a „visszavétel iránti megkeresés” felelős tagállamhoz (A tagállam) intézésére vonatkozó határidőt.(10) Ebben az esetben az A tagállam helyett a B tagállam lesz felelős az érintett személy „ismételt kérelmének” megvizsgálásáért.(11) Másodszor, feltételezve, hogy a „visszavétel iránti megkeresést” határidőn belül bocsátja ki a B tagállam, a megkeresett tagállam (A tagállam) megtagadhatja az érintett személy visszavételét például azzal az indokkal, hogy valójában nem ő a kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam.(12) Tulajdonképpen ez történt a C‑123/23. sz. ügyben: a szövetségi hivatal visszavétel iránti megkeresést intézett a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező spanyol hatóságokhoz, amelyek elutasították azt, mivel úgy vélték, hogy nem ők felelősek N. A. K. és gyermekei kérelmeinek megvizsgálásáért, mivel e személyek időközben menedékjog iránti kérelmet nyújtottak be Belgiumban, és kérelmeiket a belga hatóságok vizsgálták meg. Harmadszor, még ha az A tagállam bele is egyezik a kérelmező visszavételébe, a B tagállam elmulaszthatja átadni őt az A tagállamnak a „Dublin III” rendelet 29. cikkében meghatározott határidőkön belül. Ilyen helyzetben az A tagállam mentesül az érintett személy visszavételére vonatkozó kötelezettség alól, és a felelősség a B tagállamra hárul.(13) Ez történt a C‑202/23. sz. ügyben: a szövetségi hivatalnak nem sikerült átadnia M. E. O.‑t Lengyelországnak az alkalmazandó határidőn belül (mert megszökött), és így ő lett felelős kérelmének megvizsgálásáért.

45.      A tagállamok emellett nem kötelesek a visszavételi eljárásokhoz folyamodni. A „Dublin III” rendelet 23. cikkének (1) bekezdése ugyanis csupán azt írja elő, hogy a B tagállam „megkeresheti”(14) az A tagállamot, hogy vegye vissza az érintett személyt. Az említett rendelet 17. cikkének (1) bekezdésében foglalt „mérlegelési záradék” továbbá minden tagállam számára lehetővé teszi, hogy úgy határozzon, hogy megvizsgálja a „hozzá benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelmet”. A C‑123/23. sz. ügyben előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kitűnik, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság, miután elutasították a spanyol hatóságokhoz intézett „visszavétel iránti megkeresését”, a „Dublin III” rendelet 17. cikkének (1) bekezdése alapján megállapította, hogy ő felelős N. A. K. és gyermekei hozzá benyújtott kérelmeinek megvizsgálásáért. E tagállam a tárgyaláson kifejtette, hogy azért támaszkodott e rendelkezésre, mert ekkor már mindenképpen túl késő volt ahhoz, hogy határidőn belül újabb „visszavétel iránti megkeresést” intézzen a belga hatóságokhoz.

46.      A kérelem megvizsgálásáért való felelősség tehát az általam imént ismertetett helyzetek mindegyikében átszállhat (és az alapügyekben szereplő helyzetekben ez ténylegesen meg is történt) arról a tagállamról, amelyhez ugyanaz az érintett személy korábban menedékjog iránti kérelmet nyújtott be, vagyis az A tagállamról (a jelen esetben Belgiumról és Lengyelországról) arra a tagállamra, amelyhez ilyen kérelmet nyújtottak be, vagyis a B tagállamra (a jelen esetben Németországra).

47.      Ebben az összefüggésben kell vizsgálni a C‑123/23. sz. ügyben előterjesztett egyetlen kérdést és a C‑202/23. sz. ügyben előterjesztett négy kérdést.

B.      A 2013/32 irányelv 2. cikkének q) pontjával összefüggésben értelmezett 33. cikke (2) bekezdésének d) pontja: egy kiegészítő eszköz?

48.      A következő pontokban kifejtem azokat az okokat, amelyek miatt úgy vélem, hogy a 2013/32 irányelv 2. cikkének q) pontjával összefüggésben értelmezett 33. cikke (2) bekezdésének d) pontját úgy kell értelmezni, hogy e rendelkezések olyan helyzetben, amelyben az A tagállam helyett a B tagállam (a jelen esetben Németország) válik a hozzá benyújtott kérelem megvizsgálásáért felelős tagállammá, nem zárják ki, hogy a B tagállam hatóságai annak ellenére elutasítsák a hozzájuk benyújtott „ismételt kérelmet” mint elfogadhatatlant, hogy ugyanazon személy korábbi kérelme tárgyában nem e hatóságok, hanem az A tagállam hatóságai folytatták le a menekültügyi eljárást (2.).

49.      Ezt megelőzően azonban először is kifejtem, hogy miért vélem úgy, hogy – függetlenül attól, hogy az említett rendelkezések alkalmazandók‑e tagállamok közötti ilyen összefüggésben – az M. E. O. által a C‑202/23. sz. ügyben benyújtotthoz hasonló kérelem semmiképpen nem utasítható el mint elfogadhatatlan a 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdésének d) pontja alapján. Az e rendelkezésben foglalt elfogadhatatlansági ok alkalmazhatóságának ugyanis az az első feltétele, hogy a kérelem az említett irányelv 2. cikkének q) pontja értelmében vett „ismételt kérelem” legyen, ami azt feltételezi, hogy az A tagállam hatóságai „jogerős határozatot” hoztak az érintett személy korábbi kérelme ügyében. Amint azt kifejtem, az M. E. O. által benyújtotthoz hasonló kérelem nem felel meg e követelménynek (1.).

1.      A C‑202/23. sz. ügyben szereplő helyzet: egy korábbi kérelem ügyében hozott „jogerős határozat” szükségessége (a 2013/32 irányelv 2. cikkének q) pontja)

50.      A kérdést előterjesztő bíróság megállapítja, hogy M. E. O. 2020. március 2‑án nyújtotta be kérelmét a szövetségi hivatalhoz, és azt 2020. április 30‑án vették nyilvántartásba. Az említett bíróság azt is kifejti, hogy az M. E. O. korábbi kérelme tárgyában Lengyelországban folytatott menekültügyi eljárást 2020. április 20‑án megszüntették a 2013/32 irányelv 28. cikkének (1) bekezdése(15) alapján azzal az indokkal, hogy M. E. O. hallgatólagosan visszavonta kérelmét. Ez az eljárás azonban 2021 januárjáig folytatható lett volna.

51.      E tekintetben megjegyzem, hogy a 2013/32 irányelv 2. cikkének q) pontja úgy rendelkezik, hogy az „ismételt kérelem” kifejezés azt a helyzetet jelenti, amelyben „a korábbi […] kérelem ügyében hozott jogerős határozat után […] további kérelem [benyújtására kerül sor], ideértve […] azon eseteket is, amikor az eljáró hatóság a[z említett rendelet] 28. cikk[ének] (1) bekezdésével összhangban a kérelem hallgatólagos visszavonása miatt azt elutasította”. Így önmagában az a tény, hogy az érintett személy korábbi kérelme tárgyában folytatott menekültügyi eljárást lezárták az említett cikk alapján, és az említett személy hallgatólagosan visszavonta az említett kérelmet, nem akadálya annak, hogy az általa ezt követően benyújtott kérelem az említett rendelkezés értelmében „ismételt kérelemnek” minősüljön.

52.      Amint azonban arra a Bizottság helyesen rámutat, ilyen helyzetben ahhoz, hogy a kérelem az „ismételt kérelem” fogalmának a 2013/32 irányelv 2. cikkének q) pontjában szereplő meghatározásának hatálya alá tartozzon, egyrészt a korábbi menekültügyi eljárás megszüntetéséről szóló határozatnak az A tagállam által már meghozottnak kell lennie, amikor az érintett személy benyújtja kérelmét a B tagállamban.(16) Másrészt az érintett személynek már nem lehet lehetősége az említett eljárás folytatására (ellenkező esetben a határozat nem tekinthető jogerősnek).

53.      Egyetértek a Bizottsággal abban, hogy az M. E. O. által a szövetségi hivatalhoz benyújtotthoz hasonló kérelem nem felel meg ezen első követelménynek. Amikor ugyanis M. E. O. 2020. március 2‑án benyújtotta kérelmét a szövetségi hivatalhoz, a lengyel hatóságok még meg sem hozták a korábbi kérelme tárgyában folytatott menekültügyi eljárás megszüntetéséről szóló (2020. április 20‑án kelt) határozatukat.

54.      E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróságnak kétségei vannak azzal kapcsolatban, hogy az az időpont‑e az irányadó, amelyben M. E. O. benyújtotta kérelmét Németországban. Az említett bíróság szerint az irányadó időpont az is lehet, amikor az említett kérelmet nyilvántartásba vették, vagy amikor a szövetségi hivatal felelőssé vált annak megvizsgálásáért (mindkettőre a lengyel hatóságok előtt folyamatban lévő menekültügyi eljárás megszüntetéséről szóló határozat e hatóságok általi meghozatalát követően került sor). Megjegyzem azonban, hogy a 2013/32 irányelv 2. cikkének q) pontja értelmében a kérelem csak akkor tekinthető „ismételt kérelemnek”, ha e kérelmet az ugyanazon személy „korábbi […] kérel[me] ügyében hozott […] határozat után [nyújtják be]”.(17) A „benyújtott” kifejezést úgy értelmezem, hogy az olyan időpontra utal, amely nemcsak attól az időponttól tér el, amelyben az említett hatóság megállapítja, hogy felelős a kérelem megvizsgálásáért, hanem attól az időponttól is, amikor a kérelmet nyilvántartásba veszik, és amely – a C‑202/23. sz. ügyben – a 2020. március 2‑i időpontnak (az M. E. O. kérelmén feltüntetett időpontnak) felel meg. A nemzetközi védelem iránti kérelem „benyújtása” ugyanis nem igényel adminisztratív alaki követelményeket.(18) Ez az értelmezés különösön a 2013/32 irányelv 6. cikkének (1) bekezdéséből következik, amely szerint, „[h]a bárki nemzetközi védelemért folyamodik […], a nyilvántartásba vételre a kérelmezést követő három munkanapon belül sor kell, hogy kerüljön”.

55.      Ami az általam a fenti 53. pontban említett második követelményt illeti, úgy vélem, hogy M. E. O. szövetségi hivatalhoz benyújtott kérelme e követelménynek sem felel meg, mert e kérelem benyújtásának időpontjában M. E. O. még 2021. január 20‑ig folytathatta volna a lengyel hatóságok előtti eljárást.

56.      E tekintetben emlékeztetek arra, hogy a 2013/32 irányelv 28. cikkének (1) bekezdését ezen irányelv 28. cikkének (2) bekezdésével összefüggésben kell értelmezni, mely utóbbi értelmében a tagállamok biztosítják, hogy egy legalább kilenc hónapos időszakon belül jogosult ügyének újbóli megvizsgálását kérelmezni az a kérelmező, akinek tekintetében a menekültügyi eljárás megszüntetéséről szóló határozatot hoztak, vagy olyan új kérelmet jogosult benyújtani, amelyre „nem alkalmazzák a 40. és 41. cikkben említett eljárást”.(19) Mivel a 2013/32 irányelv 40. és 41. cikke az „ismételt kérelmekre” alkalmazandó eljárást szabályozza, egyértelmű számomra, hogy az említett legalább kilenc hónapos időszak lejárta előtt (amikor az A tagállamban még folytatható a menekültügyi eljárás) benyújtott kérelem semmilyen körülmények között nem tekinthető az említett irányelv 2. cikkének q) pontja értelmében vett „ismételt kérelemnek”.(20)

57.      E megfontolásokra tekintettel azt javaslom a Bíróságnak, hogy a C‑202/23. sz. ügyben előterjesztett négy kérdésre azt a választ adja, hogy önmagában az a tény, hogy az érintett személy korábbi nemzetközi védelem iránti kérelme tárgyában folytatott menekültügyi eljárást lezárta az ezen eljárás megszüntetéséről szóló, a 2013/32 irányelv 28. cikkének (1) bekezdése alapján hozott határozat, nem akadálya annak, hogy az ugyanazon személy által ezt követően benyújtott kérelem az említett irányelv 2. cikkének q) pontja értelmében vett „ismételt kérelemnek” minősüljön. Nem tekinthető azonban úgy, hogy az ilyen kérelem az említett rendelkezés hatálya alá tartozik, és nem alkalmazható a 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdésének d) pontjában foglalt elfogadhatatlansági ok, ha a korábbi kérelem tárgyában folytatott menekültügyi eljárás megszüntetéséről szóló határozat meghozatalára még nem került sor, vagy ha az érintett személynek még lehetősége van ezen eljárás folytatására. E tekintetben az említett irányelv 28. cikkének (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy „[a] tagállamok meghatározhatnak olyan, legalább kilenc hónapos határidőt is”, amelyen belül az eljárás folytatható. A tagállamok maguk határozhatják meg nemzeti jogukban e határidőt, feltéve, hogy az nem rövidebb, mint az említett rendelkezésben meghatározott kilenc hónapos minimum.

58.      Az egyértelműség kedvéért, hogy ha a menedékkérő azt megelőzően nyújt be nemzetközi védelem iránti kérelmet a B tagállamban, hogy meghozták volna az A tagállamban folytatott menekültügyi eljárás megszüntetéséről szóló határozatot, vagy hogy lejárt volna az ezen eljárás folytatására nyitva álló határidő, a B tagállamnak nincs más lehetősége, mint hogy vagy a „Dublin III” rendeletben szabályozott „visszavételi eljáráshoz” folyamodik, vagy (az említett rendelet 17. cikkének (1) bekezdése alapján) megállapítja, hogy ő felelős a hozzá benyújtott kérelem megvizsgálásáért, és lefolytatja a kérelmező kérelmének teljes körű érdemi vizsgálatát.(21)

2.      A C‑123/23. sz. ügyben szereplő helyzet: a 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdésének d) pontjában foglalt elfogadhatatlansági ok alkalmazhatósága tagállamok közötti összefüggésben

59.      A C‑123/23. sz. ügyben szereplő helyzetet nem jellemzi az általam az előző szakaszban azonosított probléma. A kérdést előterjesztő bíróság rámutat arra, hogy amikor N. A. K. és gyermekei benyújtották a menedékjog iránti kérelmet a szövetségi hivatalhoz, az A tagállamban (Belgiumban) az ügyükben folytatott menekültügyi eljárást már lezárta egy jogerős elutasító határozat. A belga hatóságok ugyanis elutasították N. A. K. és gyermekei kérelmeit egy olyan határozatban, amely ellen nem volt jogorvoslati lehetőség. E hatóságok tehát a 2013/32 irányelv 2. cikkének e) pontjával összefüggésben értelmezett 2. cikkének q) pontja értelmében vett „jogerős határozatot” hoztak; az említett irányelv 2. cikkének e) pontja értelmében a „»jogerős határozat« […] döntés arról, hogy a harmadik ország állampolgára, vagy a hontalan személy részére a menedékjogot vagy kiegészítő védelmet a [2011/95] irányelv alapján megadják‑e, és amely ellen a továbbiakban […] jogorvoslatnak nincs helye”.

60.      E körülmények között az, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság, miután megállapította, hogy ő felelős N. A. K. és gyermekei kérelmeinek megvizsgálásáért,(22) alkalmazhatja‑e a 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdésének d) pontjában foglalt elfogadhatatlansági okot, továbbra is attól függ, hogy e rendelkezés az említett irányelv 2. cikkének q) pontjával összefüggésben értelmezve azt feltételezi‑e, hogy a korábbi kérelmet és az „ismételt kérelmet” ugyanabban a tagállamban nyújtották be.

61.      Annak kifejtése érdekében, hogy e rendelkezések véleményem szerint miért nem írnak elő ilyen követelményt, elvégzem a 2013/32 irányelv 2. cikkének q) pontjával összefüggésben értelmezett 33. cikke (2) bekezdése d) pontjának szó szerinti, rendszertani és teleologikus értelmezését.

a)      Szó szerinti értelmezés

62.      A 2013/32 irányelv „Elfogadhatatlan kérelmek” című 33. cikke felsorolja a kivételeket azon főszabály alól, hogy a tagállamok hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóságai kötelesek érdemben megvizsgálni a nemzetközi védelem iránti kérelmeket.(23) Az említett cikk (2) bekezdése kimondja, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelem „csak akkor” „minősíthet[ő]” elfogadhatatlannak, „ha” fennáll az e bekezdésben felsorolt okok valamelyike. E rendelkezésből arra következtetek, hogy egyrészt a tagállamok egyetlen kérelmet sem kötelesek elfogadhatatlannak nyilvánítani. Másrészt a tagállamok jogszabályaikban nem határozhatnak meg további elfogadhatatlansági okokat.(24)

63.      Ilyen körülmények között egyértelmű számomra, hogy az említett irányelv 33. cikke (2) bekezdésének d) pontjában foglalt, „ismételt kérelmekre” vonatkozó elfogadhatatlansági okot az ilyen kérelmek elfogadhatatlanná nyilvánításának mérlegelhető és kimerítő okaként kell értelmezni. Ezen oknak a közös európai menekültügyi rendszerben teljeskörűen részt vevő több tagállamot érintő összefüggésben való alkalmazhatósága tehát attól függ, hogy a 2013/32 irányelv 2. cikkének q) pontjával összefüggésben értelmezett 33. cikke (2) bekezdése d) pontjának megfogalmazása kellően tág‑e ahhoz, hogy magában foglalja ennek lehetőségét.

64.      E tekintetben megjegyzem, hogy a 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdésének d) pontja nem utal arra, hogy az érintett személy korábbi kérelme tárgyában folytatott, jogerős határozattal lezárt menekültügyi eljárást szükségszerűen ugyanannak a tagállamnak kellett lefolytatnia, mint amelyben az érintett személy ismételt menedékjog iránti kérelmet nyújt be. E rendelkezés ugyanis két kifejezett feltételt tartalmaz, amelyek közül az egyik az, hogy a kérelem „ismételt kérelemnek” minősül, a másik pedig az, hogy „nem merültek fel új körülmények vagy tények, vagy a kérelmező nem adott elő ilyeneket annak megvizsgálásával kapcsolatban, hogy a kérelmező […] nemzetközi védelemre jogosult személynek minősül‑e”. Az említett rendelkezés hallgat arról, hogy hol kellett lefolytatni ezt a menekültügyi eljárást, amely kérdés véleményem szerint az első feltételhez kapcsolódik. Az említett irányelv 2. cikkének q) pontja szintén nem egyértelmű e tekintetben.

65.      Amint azt a fenti bevezetésben már említettem, a Bíróság úgy értelmezte a 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdésének d) pontjában foglalt első feltételt, hogy az kizárja, hogy a kérelem „ismételt kérelemnek” minősüljön, ha azt azt követően nyújtják be, hogy ugyanazon személy kérelmét megvizsgálta egy harmadik állam (Norvégia) vagy egy olyan tagállam (Dánia), amelyre kötelező a „Dublin III” rendelet, de nem kötelező sem az említett irányelv, sem pedig a 2011/95 irányelv. A Bíróság arra a tényre alapozta e következtetést, hogy az érintett személy korábbi kérelme ügyében a jogerős határozatot olyan államnak kellett meghoznia, amelyre kötelező az utóbbi irányelv. A Bíróság mindazonáltal kifejezetten rámutatott arra, hogy következtetése „nem érint[i] azon külön kérdést, hogy az »ismételt kérelem« fogalma alkalmazandó‑e az egyik tagállamhoz azt követően benyújtott nemzetközi védelem iránti új kérelemre, hogy egy másik tagállam[, amelyre kötelező az említett irányelv,] jogerős határozattal elutasította a korábbi kérelmet”.(25) Ennek megfelelően nyitva hagyta ezt a kérdést.

66.      Hozzáteszem, hogy a 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdésének d) pontjában foglalt második feltételt illetően a Bíróság olyan összefüggésben, amelyben a 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdésének d) pontja, valamint 40. cikkének (2) és (3) bekezdése értelmében vett „új körülmény vagy tény” fogalmát kellett értelmeznie, megállapította, hogy azokat az eseteket, amelyekben az említett irányelv előírja, hogy az ismételt kérelmet elfogadhatónak kell tekinteni, tágan kell értelmezni.(26) E tekintetben emlékeztetett arra, hogy – azon esetek kivételével, amelyekben fennállnak az említett irányelv 33. cikkének (2) bekezdésében felsorolt okok – a tagállami hatóságok – amint azt a fenti 62. pontban már kifejtettem – kötelesek érdemben megvizsgálni a nemzetközi védelem iránti kérelmeket. Ezen ítélet mindazonáltal korlátozott jelentőséggel bír a jelen ügyek által felvetett kérdés szempontjából. A Bíróság említett következtetéseiből ugyanis nem vonható le az a következtetés, hogy olyan követelményt (nevezetesen azt, hogy a kérelem csak akkor nyilvánítható elfogadhatatlannak „ismételt kérelemként”, ha azt olyan tagállamban nyújtják be, amely jogerős határozatot hozott ugyanazon személy korábbi kérelme ügyében) kell beleérteni a 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdésének d) pontjába, amelyet az nem tartalmaz expressis verbis, és amely az e rendelkezésben meghatározott feltételek közül nem a másodikhoz, hanem az elsőhöz kapcsolódik.

67.      E szakaszt azzal a megjegyzéssel zárom, hogy a Bíróság – bár egy különleges helyzetben,(27) amely nem a 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdésének d) pontját, hanem a 2013/32 irányelv hatálybalépése előtt alkalmazandó 2005/85/EK irányelv megfelelő rendelkezését(28) érintette – már rámutatott arra, hogy a valamely tagállamban azt követően benyújtott kérelmet, hogy ugyanazon személy korábbi azonos kérelmét jogerős határozattal elutasították egy másik (első) tagállamban, az említett második tagállam elfogadhatatlannak nyilváníthatja.(29)

68.      E megfontolásokra tekintettel egyetértek a Németországi Szövetségi Köztársasággal abban, hogy a 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdése d) pontjának és 2. cikke q) pontjának megfogalmazása kellően tág ahhoz, hogy magában foglalja annak lehetőségét, hogy az előbbi rendelkezésben foglalt elfogadhatatlansági ok alkalmazható a közös európai menekültügyi rendszerben teljeskörűen részt vevő több tagállamot érintő összefüggésben. Ugyanakkor pusztán az említett rendelkezések megfogalmazása alapján nem vonhatom le azt a következtetést, hogy ilyen lehetőség fennáll, ezért most elvégzem az említett rendelkezések rendszertani és teleologikus értelmezését.

b)      Rendszertani és teleologikus értelmezés

69.      Véleményem szerint a 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdése d) pontjának és 2. cikke q) pontjának rendszertani és teleologikus értelmezése alátámasztja azt a következtetést, hogy e rendelkezések alkalmazhatók, ha az érintett személy korábbi kérelme ügyében olyan tagállam hozott jogerős határozatot, amely teljeskörűen részt vesz a közös európai menekültügyi rendszerben, de nem azonos azzal a tagállammal, amelyben az érintett személy jelenleg menedéket keres.

70.      Először is, az említett rendelkezéseket a 2013/32 irányelv 40. cikkével összefüggésben kell értelmezni, amely a (2)–(5) bekezdésében szabályozza az „ismételt kérelmekre” általánosságban alkalmazandó eljárást. Az említett bekezdések egyike sem utal arra, hogy a 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdésének d) pontjában foglalt elfogadhatatlansági okot (vagy ami azt illeti, az „ismételt kérelem” ezen irányelv 2. cikkének q) pontjában meghatározott fogalmát) olyan helyzetekre kell korlátozni, amelyekben az egymást követő kérelmeket kizárólag ugyanabban a tagállamban nyújtják be. Mindenekelőtt különösen a 2013/32 irányelv 40. cikkének (5) bekezdése csupán azt írja elő, hogy „[a]mennyiben az ismételt kérelmet e cikk értelmében nem vizsgálják tovább, a[z említett irányelv] 33. cikk[e] (2) bekezdésének d) pontjával összhangban elfogadhatatlannak minősül”.

71.      E megjegyzést nem cáfolja az a tény, hogy a 2013/32 irányelv 40. cikkének egy másik bekezdése (az (1) bekezdés) kifejezetten „ugyanabban a tagállamban” benyújtott „ismételt kérelmet” említ. E bekezdés ugyanis nem olyan általános hatályú rendelkezés, amely a 40. cikk (2)–(5) bekezdéséhez hasonlóan minden olyan helyzetet le kíván fedni, amelyben a kérelem „ismételt kérelemnek” tekinthető. Amint azt a Bíróság a közelmúltban megerősítette, mivel az említett bekezdés az „ismételt kérelmekre” alkalmazandó, arra a nagyon sajátos esetre vonatkozik, amikor a nemzeti jog kivételesen lehetővé teszi, hogy azt az eljárást, amelynek eredményeként a korábbi kérelmet jogerősen elutasították, ismételt kérelem fennállása miatt újból megindítsák.(30)

72.      A 2013/32 irányelv 40. cikke (1) bekezdésének e korlátozott hatályát alátámasztja e cikk (7) bekezdése. E bekezdés arra a helyzetre vonatkozik, amelyben egy (a „Dublin III” rendelet 29. cikke alapján hozott) átadási határozat hatálya alá tartozó személy az átadó tagállamban további előterjesztéseket vagy ismételt kérelmet nyújt be. Az, hogy a 2013/32 irányelv 40. cikkének (7) bekezdése által szabályozott helyzet eltér az irányelv 40. cikkének (1) bekezdése által szabályozott helyzettől, megerősíti, hogy e rendelkezés csupán lex specialis.(31)

73.      Mindenesetre a 2013/32 irányelv 40. cikkének (7) bekezdése(32) véleményem szerint egyértelművé teszi, hogy az „ismételt kérelem” ezen irányelv 2. cikkének q) pontjában meghatározott fogalma nem korlátozódik arra a kérelemre, amelyet ugyanahhoz a tagállamhoz nyújtanak be, mint amelyben ugyanazon személy korábban kérelmet nyújtott be. E fogalmat ugyanis a 2013/32 irányelv 40. cikkének (7) bekezdése egy másik tagállamhoz, az átadó tagállamhoz benyújtott kérelemre használja.(33)

74.      Másodszor, a 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdésének d) pontját az ezen irányelv 33. cikkének (2) bekezdésében foglalt többi elfogadhatatlansági okkal, különösen az irányelv 33. cikke (2) bekezdésének a) pontjával összefüggésben kell értelmezni. Az utóbbi rendelkezés lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy a kérelmet elfogadhatatlannak nyilvánítsák azzal az indokkal, hogy az érintett személy részére „más tagállam már nemzetközi védelmet biztosított”. Bár egyértelmű, hogy a 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdésének a) pontja eltérő ténybeli helyzetre vonatkozik, mint az említett irányelv 33. cikke (2) bekezdésének d) pontja (nevezetesen arra a helyzetre, amikor egy másik tagállam helyt adott ugyanazon személy korábbi kérelmének, nem pedig elutasította azt), úgy tűnik számomra, hogy az e két rendelkezés hatálya közötti „választóvonal” nem mindig egyértelmű.

75.      A 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdésének a) pontját ugyanis már alkalmazta a Bíróság részben elutasító határozatokra. Az Ibrahim és társai ítéletben(34) a Bíróság megállapította, hogy az e rendelkezésben foglalt elfogadhatatlansági okot alkalmazhatta a szövetségi hivatal az olyan személyek által benyújtott kérelmek elfogadhatatlannak nyilvánítására, akik részére egy másik tagállam korábban kiegészítő védelmet biztosított, nem pedig menekült jogállást. A Bíróság kimondta, hogy „[e]z a rendelkezés […] kiterjeszti a korábban a 2005/85 irányelv 25. cikke (2) bekezdésének a) pontjában előírt azon lehetőséget, amelynek alapján az ilyen elutasítás kizárólag akkor megengedett, ha a kérelmező részére egy másik tagállamban menekült jogállást biztosítottak”.

76.      Az említett ítéletben a Bíróság hangsúlyozta, hogy a 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdésének a) pontja (amely – amint azt az imént kifejtettem – lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy mint elfogadhatatlant elutasítsák a kérelmező által benyújtott kérelmet, miután egy másik tagállam lényegében megtagadta, hogy részére menekült jogállást biztosítson) a tagállamok közötti kölcsönös bizalom elve kifejeződésének minősül.(35) Ennek fényében a Bizottság mindazonáltal azzal érvel, hogy a 33. cikk (2) bekezdése d) pontja alkalmazásának tagállamok közötti helyzetekben történő lehetővé tétele több lenne, mint a kölcsönös bizalom elvének kifejeződése, mivel az elutasító menekültügyi határozatok kölcsönös elismerését jelentené. Ilyen kölcsönös elismerés csak olyan helyzetben lehetséges, amelyben az uniós jogalkotó kifejezetten előírta azt.

77.      Nem osztom ezt az álláspontot.

78.      Ami azt illeti, a Németországi Szövetségi Köztársasággal értek egyet abban, hogy a Bizottság érvelése figyelmen kívül hagy egy fontos szempontot. Véleményem szerint az elutasító menekültügyi határozat kölcsönös elismerése nagyfokú „automatizációt” feltételezne, és megkövetelné, hogy az egyik tagállam hatóságai által hozott határozat kötelező erővel bírjon egy másik tagállam hatóságaira nézve, amelyek főszabály szerint kötelesek lennének elismerni és végrehajtani azt, mintha a saját határozatukról lenne szó.(36) Egyetértek azzal, hogy ilyen kötelezettségeket nehéz lehet a tagállamok hatóságaira róni az elsődleges jogban szereplő kifejezett előírás vagy az uniós jogalkotó kifejezett szándéka nélkül.(37)

79.      Amint azt azonban a fenti 62. pontban kifejtettem, a 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdése d) pontjának megfogalmazása egyértelművé teszi, hogy a tagállamok egyetlen kérelmet sem kötelesek elfogadhatatlannak nyilvánítani e rendelkezés alapján.(38) Ha a Bíróság az általam elfogadásra javasolt megoldás mellett döntene, ez azzal az eredménnyel járna, hogy amikor az ugyanazon személy korábbi kérelme tárgyában folytatott menekültügyi eljárás A tagállamban hozott jogerős határozattal történő lezárását követően benyújtott „ismételt” kérelemmel” szembesülne, a B tagállamnak (feltéve, hogy a „Dublin III” rendeletben előírt kritériumok alapján ő a felelős tagállam) továbbra is lehetősége lenne lefolytatni az ilyen ismételt kérelemben előterjesztett kérelmek teljes körű érdemi vizsgálatát, anélkül, hogy kötelező lenne rá nézve az ugyanazon személy korábbi kérelme ügyében bármely tagállam által hozott bármely határozat.

80.      Ilyen körülmények között úgy vélem, hogy a 2013/32 irányelv 2. cikkének q) pontjával összefüggésben értelmezett 33. cikke (2) bekezdése d) pontjának olyan értelmezése, mely szerint e rendelkezés az említett irányelv 33. cikke (2) bekezdésének a) pontjához hasonlóan alkalmazható tagállamok közötti helyzetekben, nem jelentené olyan kölcsönös elismerési rendszer létrehozását, amelyben a tagállamok kötelesek elismerni és végrehajtani más tagállamok határozatait. Az ilyen értelmezés legfeljebb csupán megerősítené, hogy a 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdésének d) pontjában foglalt elfogadhatatlansági ok is a kölcsönös bizalom elve kifejeződésének minősül. Az összhangban állna azzal, hogy az uniós jogalkotó az EUMSZ 78. cikk (2) bekezdésének a) pontja által elérni kívánt célt, vagyis a harmadik országok állampolgárai számára az Unió egészén belül érvényes, egységes menekült jogállás biztosítását még nem konkretizálta teljes mértékben azáltal, hogy előírta volna a menekült jogállást elismerő (vagy megtagadó) határozatok tagállamok közötti kölcsönös elismerésének elvét, és pontosította volna ezen elv végrehajtásának részletes szabályait.(39)

81.      Harmadszor úgy vélem, hogy a 2013/32 irányelv 2. cikkének q) pontjával összefüggésben értelmezett 33. cikke (2) bekezdése d) pontjának általam javasolt értelmezése hozzájárulna a tagállamok közötti „másodlagos mozgás” korlátozásának célkitűzéséhez. E célkitűzés, amely a közös európai menekültügyi rendszer egészének alapját képezi, a 2013/32 irányelv (13) preambulumbekezdésében nyer konkrét kifejezést.

82.      Amint arra a Bizottság és a francia kormány emlékeztetett, a kérelem „ismételt kérelemként” történő kezelése bizonyos következményekkel jár a kérelmet benyújtó személyre nézve. Az ilyen kérelmet nemcsak elfogadhatatlannak lehet nyilvánítani a 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdésének d) pontja alapján, hanem (ha azt nem utasítják el mint elfogadhatatlant)(40) gyorsított eljárás alá is lehet vetni.(41) Ezen túlmenően a tagállamok kivételt tehetnek a kérelmező területükön maradáshoz való joga alól.(42) Végül, az „ismételt kérelem” a gyorsított eljárás lezárásakor mint „nyilvánvalóan megalapozatlan” elutasítható, és ilyen körülmények között a tagállamok eltekinthetnek az önkéntes távozásra vonatkozó határidő megállapításától, és a kiutasítási határozattal együtt beutazási tilalmat is elrendelhetnek.(43)

83.      Mi történik akkor, ha ilyen következmények csak az ugyanabban a tagállamban (az A tagállamban) benyújtott „ismételt kérelmekhez” kapcsolódhatnak, a más tagállamban (a B tagállamban) azt követően benyújtott kérelmekhez azonban sohasem, hogy a kérelmező „másodlagos mozgást” végez azáltal, hogy az A tagállamból a B tagállamba utazik? Az ilyen „másodlagos mozgást” végző kérelmező valójában kedvezőbb bánásmódban részesül, mint az, aki „tartja magát a szabályokhoz”, és a felelős tagállamban marad. Az előbbi kérelmező lényegében „tiszta lappal” indulhat a B tagállamban, mivel e tagállam köteles a kérelmét teljeskörűen érdemben megvizsgálni. Összességében tehát a menedékkérők ösztönözve lehetnek arra, hogy az A tagállamból a B tagállamba utazzanak, amint elutasító határozatot kapnak az A tagállamban. Akár azt is megtehetik, hogy nem nyújtanak be fellebbezést az ilyen határozattal szemben az A tagállamban, és hagyják, hogy az jogerőre emelkedjen (mivel ez megnyitja az utat számukra az előtt, hogy új eljárást indítsanak a B tagállamban). Helyzetük teljes körű újbóli megvizsgálására való esélyeik maximalizálása érdekében a menedékkérők arra is ösztönözve lehetnek, hogy lehetőség szerint minél több más tagállamban nyújtsanak be „új” kérelmeket.(44)

84.      Ilyen körülmények között a másodlagos mozgás kétségtelenül inkább ösztönzött, mint korlátozott. Ezzel szemben, ha a B tagállamnak lehetősége van arra, hogy elfogadhatatlannak nyilvánítsa a hozzá benyújtott „ismételt kérelmet”, még ha ugyanazon személy korábbi kérelme ügyében nem az ő hatóságai hozták is meg a jogerős határozatot, hanem az A tagállam hatóságai, akkor e személy számára eleve jelentősen kisebb a kísértés, hogy eljusson a B tagállamba.

85.      Negyedszer úgy vélem, hogy az általam a Bíróságnak elfogadásra javasolt értelmezés hozzájárul a 2013/32 irányelv egy másik célkitűzéséhez is, amely – amint arra annak (36) preambulumbekezdése utal – a tagállamok hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóságaira háruló adminisztratív terhek bizonyos körülmények közötti csökkentésére irányul.

86.      A „másodlagos mozgás” jelentős adminisztratív terheket ró a tagállamok hatáskörrel és illetékességgel rendelkező nemzeti hatóságaira, különösen azon tagállamok esetében, amelyekben „ismételt kérelmet” nyújtanak be, és amelyek nem tudják átadni a kérelmezőt annak a tagállamnak, amely az érintett személy korábbi kérelme tárgyában lefolytatta a menekültügyi eljárást.

87.      Visszatérve a 44–47. pontban ismertetett különböző helyzetekre, igaz, hogy bizonyos esetekben meghiúsulhat a „Dublin III” rendelet által létrehozott „visszavételi eljárás”, és az „ismételt kérelem” megvizsgálásáért való felelősség az A tagállamról a B tagállamra száll át, mert a B tagállam maga gördít „akadályt” ezen eljárás lefolytatása elé (például ha nem nyújt be határidőn belül visszavétel iránti megkeresést), vagy megállapítja, hogy ő felelős az említett kérelem megvizsgálásáért. Más esetekben azonban a visszavételi eljárás meghiúsulásának oka kívül eshet a B tagállam ellenőrzési körén.(45) Könnyen felvethető, hogy aránytalan lenne megkövetelni a B tagállamtól, hogy minden olyan esetben, amelyben „ismételt kérelmet” nyújtanak be hozzá, újból teljeskörűen folytassa le az ilyen kérelem érdemi vizsgálatát.

88.      Végül e szakasz lezárása előtt még megjegyzem, hogy a francia kormány szerint a 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdésének d) pontját ezen irányelv (36) preambulumbekezdésével összefüggésben kell értelmezni, amelynek második mondata a tagállamok azon lehetőségét, hogy az „ismételt kérelmeket” elfogadhatatlannak nyilvánítsák, összekapcsolja a res judicata elvével. E kormány véleménye szerint a res judicata elve csak egyetlen tagállamon belüli helyzetekre alkalmazandó. Ekként azt állítja, hogy a 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdésének d) pontjában foglalt elfogadhatatlansági ok csak arra a helyzetre vonatkozhat, amelyben ugyanazon személy korábbi kérelme ügyében ugyanaz a tagállam hozta meg a jogerős elutasító határozatot, mint amelyhez az „ismételt kérelmet” benyújtották.

89.      Nem értek egyet a francia kormánnyal abban, hogy ilyen eredménnyel járhat önmagában az, hogy a 2013/32 irányelv (36) preambulumbekezdésének második mondata a res judicata elvére hivatkozik.

90.      E tekintetben emlékeztetek arra, hogy – amint azt a Bundesrepublik Deutschland (Ismételt kérelem elfogadhatósága) ügyre vonatkozó indítványomban(46) kifejtettem – ez az elv nem szükségképpen játszik szerepet minden olyan helyzetben, amikor ismételt kérelmet nyújtanak be. Ahhoz ugyanis, hogy a res judicata elve releváns legyen, bírósági határozatra van szükség. Még egy tisztán belső helyzetben is előfordulhat, hogy az érintett személy korábbi kérelmére vonatkozó eljárást csak az illetékes hatóságok közigazgatási határozatával zárják le, amelyet megfelelő időn belül nem támadnak meg bíróság előtt. Ilyen esetekben a res judicata elve nem alkalmazható, mivel nincs bírósági határozat, amely miatt alkalmazandóvá válhatna.(47) Ebből következik, hogy a 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdése d) pontja alkalmazásának összefüggésében nem szabad túlhangsúlyozni ezen elv jelentőségét, mivel az még tisztán belső helyzetekben sem terjed ki minden olyan esetre, amelyben az „ismételt kérelem” elfogadhatatlannak nyilvánítható.

91.      Hozzáteszem, hogy a 2013/32 irányelv (36) preambulumbekezdésének első mondata már tükrözi ezt a gondolatot. E mondat ugyanis – az említett preambulumbekezdés második mondatában szereplőnél tágabb megfogalmazást használva – úgy szól, hogy „[a]bban az esetben, ha a kérelmező új bizonyítékot vagy érvet nem tartalmazó ismételt kérelmet nyújt be, aránytalan volna arra kötelezni a tagállamokat, hogy egy új, teljes körű vizsgálati eljárást folytassanak le”. A francia kormánnyal ellentétben tehát úgy vélem, hogy a 2013/32 irányelv (36) preambulumbekezdésének második mondatában a res judicata elvére való hivatkozás nem támasztja alá azt a következtetést, hogy az említett irányelv 33. cikke (2) bekezdésének d) pontjában foglalt elfogadhatatlansági ok csak akkor alkalmazható, ha az érintett személy korábbi kérelme tárgyában ugyanabban a tagállamban folytatták le a menekültügyi eljárást, mint amelyhez az „ismételt kérelmet” benyújtják.

c)      Közbenső következtetés

92.      Az általam vázolt összes elem fényében úgy vélem, hogy a 2013/32 irányelv 2. cikkének q) pontjával összefüggésben értelmezett 33. cikke (2) bekezdésének d) pontját úgy kell értelmezni, hogy abban a helyzetben, amikor az A tagállam helyett a B tagállam válik a területén benyújtott kérelem megvizsgálásáért felelős tagállammá (a „Dublin III” rendeletben meghatározott kritériumok alapján), e tagállam akkor is hivatkozhat az említett rendelkezésekre a területén benyújtott „ismételt kérelem” elfogadhatatlanként történő elutasítása érdekében, ha az ugyanazon személy korábbi kérelme tárgyában folytatott menekültügyi eljárást jogerős határozattal az A tagállamban zárták le. Ez a megoldás ugyanis legalább két, az említett irányelv által követett célkitűzést mozdítana elő, nevezetesen egyrészt a „másodlagos mozgás” korlátozására, másrészt pedig a tagállamok hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóságaira háruló adminisztratív terhek bizonyos helyzetekben történő csökkentésére irányuló célkitűzést. Ténylegesen érvényre juttatná továbbá a kölcsönös bizalom elvét, amely – amint azt kifejtettem – a közös európai menekültügyi rendszer alapját képezi. A 2013/32 irányelv 2. cikkének q) pontjával összefüggésben értelmezett 33. cikke (2) bekezdése d) pontjának szövegében vagy az irányelv egyéb rendelkezéseiben semmi olyat nem látok, ami ellentétes lenne ezzel az értelmezéssel.

93.      Mindemellett még ki kell fejtenem, hogy az általam a Bíróságnak elfogadásra javasolt megoldás miért nem sérti a kérelmezők jogainak védelmét, és miért nem veszélyezteti a „visszavételi eljárás” hatékonyságát.

d)      A kérelmezők jogai védelmének fontosságáról és a „visszavételi eljárás” hatékonyságáról

94.      A francia kormány a fenti 82. pontban vázolt megfontolásokra hivatkozva azt állítja, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság által képviselt értelmezés megakadályozhatja a kérelmező helyzetének megfelelő és teljes körű vizsgálatát, amelynek fontosságára a Bíróság következetesen emlékeztetett ítélkezési gyakorlatában.(48) Hasonló álláspontot képviselve a Bizottság megemlíti, hogy a tagállamok közötti információcserének gyakorlati akadályai vannak. Véleménye szerint a B tagállam számára nehézséget jelenthet, hogy az A tagállam által hozott jogerős elutasító határozat alapjául szolgáló minden releváns körülményről tudomással bírjon, és ezért adott esetben nehezen tudja értékelni, hogy „[felmerültek‑e] új körülmények vagy tények, vagy a kérelmező [előadott‑e] ilyeneket annak megvizsgálásával kapcsolatban, hogy a kérelmező a [2011/95] irányelv értelmében nemzetközi védelemre jogosult személynek minősül‑e”. A tagállamok hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóságai általi tévedés lehetősége ezért nagyobb lehet tagállamok közötti helyzetekben, mint tisztán belső helyzetekben.

95.      Mind a francia kormánnyal, mind a Bizottsággal egyetértek abban, hogy a kérelmezők jogai nem áldozhatók fel a „másodlagos mozgás” korlátozására vagy a tagállamok hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóságaira háruló adminisztratív terhek csökkentésére irányuló célkitűzések oltárán. Amint arra a Bundesrepublik Deutschland (Ismételt kérelem elfogadhatósága) ügyre vonatkozó indítványomban(49) rámutattam, nyilvánvaló, hogy az „ismételt kérelmekre” vonatkozó rendelkezések elfogadásakor az uniós jogalkotó nem csupán e hatóságok munkaterhének „enyhítését” tartotta szem előtt, hanem azt is, hogy mindig biztosítsa a menedékkérők kellően magas szintű védelmét (a helyzetük megfelelő vizsgálatához való hatékony hozzáférés biztosításával),(50) valamint a visszaküldés tilalma elvének tiszteletben tartását, amely kimondja, hogy senki sem küldhető vissza olyan helyre, ahol üldöztetésnek van kitéve.(51)

96.      Úgy vélem azonban, hogy az általam a Bíróságnak elfogadásra javasolt megoldás több okból is összeegyeztethető ezen egyéb célkitűzésekkel.

97.      E tekintetben a „Dublin III” rendelet 34. cikkének felidézésével kezdem. E rendelkezés célja a tagállamok közötti információcsere megkönnyítése azáltal, hogy együttműködési kötelezettséget ír elő a tagállamok számára. Annak (1) bekezdése értelmében „[b]ármely tagállam kérelmére a tagállamok közlik a kérelmezőre vonatkozóan azokat a személyes adatokat, amelyek alkalmasak, relevánsak és elegendőek” többek között a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásához. Az említett cikk (2) bekezdésének g) pontja szerint az (1) bekezdésben említett információ magában foglalja „az eljárás jelenlegi szakasz[át], valamint az esetleges határozat[ot]”.

98.      A tárgyaláson a Németországi Szövetségi Köztársaság kifejtette, hogy a C‑123/23. sz. ügyben a belga hatóságok a szövetségi hivatalnak a „Dublin III” rendelet 34. cikkén alapuló „tájékoztatás iránti kérelme” nyomán teljes körű hozzáférést biztosítottak a szövetségi hivatal számára ahhoz a határozathoz, amelyet N. A. K. és gyermekei korábbi kérelmei ügyében hoztak. Ilyen körülmények között – a Bizottsággal ellentétben – úgy vélem, hogy teljes mértékben lehetséges lehet, hogy a B tagállam tudomással bírjon az A tagállam által hozott jogerős elutasító határozat alapjául szolgáló minden körülményről.

99.      Mindemellett egyetértek a Bizottsággal abban, hogy a menedékkérők számára biztosítandó magas szintű védelem nem lenne megvalósítható, ha valamely tagállam hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóságai olyan helyzetekben is elfogadhatatlannak nyilváníthatnák az „ismételt kérelmet”, amelyekben nem ismerhetnek meg az ugyanazon személy korábbi kérelme ügyében hozott jogerős elutasító határozat alapjául szolgáló minden körülményt.

100. E tekintetben megjegyzem azonban, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság a tárgyaláson helyesen mutatott rá arra, hogy amennyiben nem állnak rendelkezésre az A tagállamban lefolytatott menekültügyi eljárásra vonatkozó információk, a kérelmezők jogai ennek ellenére védelemben részesülnek, mert a B tagállamnak de facto elfogadhatónak kell nyilvánítania az ismételt kérelmeiket. Ilyen körülmények között ugyanis e tagállam nem zárhatja ki, hogy „új körülmények vagy tények [merültek fel], vagy a kérelmező [előadott] ilyeneket annak megvizsgálásával kapcsolatban, hogy a kérelmező […] nemzetközi védelemre jogosult személynek minősül‑e”, és hogy nem teljesül a 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdésének d) pontjában meghatározott két kifejezett feltétel közül a második.(52)

101. Emlékeztetek arra, hogy – amint azt a Bundesrepublik Deutschland (Ismételt kérelem elfogadhatósága) ügyre vonatkozó indítványomban(53)kifejtettem – a 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdésének d) pontját úgy kell értelmezni, hogy jóllehet a tagállamok mint elfogadhatatlanokat elutasíthatják az ismételt kérelmeket, ez a lehetőség csak akkor áll a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező nemzeti hatóságok rendelkezésére, ha nem merültek fel ilyen „új körülmények vagy tények”, vagy a kérelmező nem adott elő ilyeneket. Az e feltétel teljesülésével kapcsolatos bármilyen (akár információhiány miatt, akár más okból fennálló) bizonytalanságot az érintett személy javára kell értelmezni, és annak az „ismételt kérelem” elfogadhatóságát kell eredményeznie.

102. A Bizottsággal ellentétben – a Németországi Szövetségi Köztársasághoz hasonlóan – úgy vélem tehát, hogy az első tagállamban (az A tagállamban) lefolytatott korábbi menekültügyi eljárásra vonatkozó információk hiánya nem lehet negatív hatással az adott személy „ismételt kérelmének” a második tagállamban (a B tagállamban) történő kezelésére. Ez egy fontos korlátozás, amely feltételhez köti az utóbbi tagállam hatóságainak arra való lehetőségét, hogy a 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdésének d) pontja alapján elfogadhatatlannak nyilvánítsák az említett kérelmet.

103. Véleményem szerint egy második korlátozás is fennáll, amely szintén abból a feltételből következik, hogy „nem merültek fel új körülmények vagy tények, vagy a kérelmező nem adott elő ilyeneket annak megvizsgálásával kapcsolatban, hogy a kérelmező […] nemzetközi védelemre jogosult személynek minősül‑e”.

104. Amint azt a fenti 66. pontban már jeleztem, a Bíróság a közelmúltbeli Bundesrepublik Deutschland (Ismételt kérelem elfogadhatósága) ítéletében(54) az „új körülmény” fogalmának tág értelmezését fogadta el. Megerősítette ugyanis, hogy e fogalom nemcsak ténybeli, hanem jogi elemeket is magában foglal, ideértve a Bíróság olyan ítéletét is, amelyet a korábbi határozat nem vett figyelembe, függetlenül attól, hogy az ilyen ítéletet a korábbi kérelemre vonatkozó határozat elfogadása előtt vagy után hozták‑e.

105. Véleményem szerint ezen ítéletből(55) az következik, hogy a B tagállam bíróságai vagy hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóságai mindenesetre nem utasíthatják el mint elfogadhatatlant a 2013/32 irányelv 2. cikkének q) pontjával összefüggésben értelmezett 33. cikke (2) bekezdésének d) pontja alapján a B tagállamhoz benyújtott „ismételt kérelmet”, ha kétségeik vannak azzal kapcsolatban, hogy az a jogerős határozat, amellyel az A tagállam elutasította ugyanazon személy korábbi kérelmét, figyelmen kívül hagyta‑e a Bíróság olyan ítéletét, amely releváns annak szempontjából, hogy a kérelmező nemzetközi védelemre jogosult személynek minősül‑e. Ez egy másik fontos korlátozás, amely hozzájárul a menedékkérők magas szintű védelmének biztosításához.

106. Ilyen körülmények között – a francia kormánnyal és a Bizottsággal ellentétben – úgy vélem, hogy az általam a Bíróságnak elfogadásra javasolt megoldás megfelelő egyensúlyt teremt egyrészt a „másodlagos mozgás” korlátozásának és a tagállamok hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóságaira háruló adminisztratív terhek csökkentésének szükségessége, másrészt pedig a kérelmezők jogai védelme biztosításának fontossága között.

107. Végül elismerem, hogy egyetértek az említett érdekelt felekkel abban, hogy a 2013/32 irányelv 2. cikkének q) pontjával összefüggésben értelmezett 33. cikke (2) bekezdésének d) pontja nem értelmezhető az általam javasolt módon, ha ez az értelmezés megfosztja a „visszavételi eljárást” (amelynek fő elemeit a fenti A.1. szakaszban ismertettem) annak céljától vagy hasznosságától.

108. E tekintetben azonban először is emlékeztetek arra, hogy az általam a Bíróságnak elfogadásra javasolt megoldás csak akkor alkalmazható, ha az A tagállam helyett a B tagállam válik a felelős tagállammá, vagyis csak azokban a helyzetekben, amelyekben a „Dublin III” rendelet ténylegesen lehetővé teszi a felelősségnek az A tagállamról a B tagállamra történő átszállását, és amelyekben nem indul „visszavételi eljárás”, vagy az nem vezet eredményre. A 2013/32 irányelv 33. cikkének (1) bekezdése megerősíti ezt a korlátozást, mivel kimondja, hogy az ezen irányelv 33. cikke (2) bekezdésének a)–e) pontjában felsorolt elfogadhatatlansági okok lehetővé teszik a tagállamok számára, hogy elfogadhatatlannak nyilvánítsák a nemzetközi védelem iránti kérelmeket bizonyos olyan esetekben, amelyek kiegészítő jellegűek azon esetekhez képest (de nem lépnek azok helyébe), „amikor nem kerül sor egy kérelemnek a [Dublin III] rendelettel összhangban történő megvizsgálására”.(56)

109. Másodszor, úgy vélem, hogy az említett megoldás nem jelentéktelenítheti el, vagy teheti haszontalanná az említett rendeletben szabályozott „visszavételi eljárást”. E tekintetben igaz ugyan, hogy amennyiben „ismételt kérelmet” nyújtanak be a B tagállamhoz azt követően, hogy az A tagállamban jogerős határozatot hoztak ugyanazon személy korábbi kérelme ügyében, az előbbi tagállam számára egyszerűbbnek tűnhet a (különböző lépéseket és szigorú határidőket magában foglaló) „visszavételi eljárás” bonyodalmainak elkerülése, és ehelyett a „Dublin III” rendelet 17. cikkének (1) bekezdésében foglalt mérlegelési záradék alkalmazása. Ilyen helyzetben a B tagállam először is megállapíthatja, hogy ő „felelős” az „ismételt kérelem” megvizsgálásáért, majd a 2013/32 irányelv 2. cikkének q) pontjával összefüggésben értelmezett 33. cikke (2) bekezdésének d) pontja alapján elfogadhatatlannak nyilváníthatja a kérelmet anélkül, hogy előbb „visszavétel iránti megkeresést” bocsátana ki, és a „Dublin III” rendelet által létrehozott „visszavételi eljárásra” és átadási mechanizmusra támaszkodna.(57)

110. Nem vagyok azonban biztos abban, hogy a B tagállam feltétlenül ezt a forgatókönyvet fogja előnyben részesíteni. Mielőtt ugyanis e tagállam hatóságai elfogadhatatlannak nyilváníthatnák az „ismételt kérelmet” az említett rendelkezések alapján, eleget kell tenniük az „ismételt kérelmekre” alkalmazandó különös eljárás 2013/32 irányelv 40. cikkében szabályozott valamennyi lépésének.

111. E tekintetben e cikk (2) és (3) bekezdése értelmében – amint azt a Bíróság nemrégiben megerősítette(58) – a tagállamok illetékes hatóságainak az ismételt kérelem elfogadhatóságának vizsgálata során lényegében két szakaszból álló eljárást kell követniük. Elsőként előzetes elfogadhatósági vizsgálatnak kell alávetniük az ismételt kérelmet (a 40. cikk (2) bekezdése). Ezen előzetes elfogadhatósági vizsgálat során meg kell határozniuk, hogy fennáll‑e egy vagy több olyan, a vizsgálattal kapcsolatos „új körülmény”, amelynek alapján az érintett személy nemzetközi védelemre jogosultnak minősül. Ha ez a helyzet, akkor kell másodsorban az ismételt kérelem elfogadhatóságát ezen irányelv 40. cikkének (3) bekezdésével összhangban tovább vizsgálni, amely rendelkezés megköveteli az illetékes hatóságoktól annak meghatározását, hogy az új körülmények „jelentősen növelik[‑e] annak valószínűségét”, hogy a kérelmező menekült jogállásra vagy kiegészítő védelemre jogosultnak minősül. Összességében véve ez az eljárás még mindig időigényes, és adminisztratív erőforrásokat igényel. Ezen túlmenően az számos, a tagállamot a kérelmezővel szemben terhelő kötelezettséggel, valamint számos, a kérelmező által gyakorolható joggal (többek között az elfogadhatatlansági határozat elleni jogorvoslathoz való joggal) jár együtt.(59)

112. Ezenkívül mindig fennáll a lehetősége annak, hogy a 2013/32 irányelv 40. cikkének (2) és (3) bekezdésében szabályozott eljárás végén a tagállamok hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóságai arra a következtetésre jutnak, hogy az „ismételt kérelem” elfogadható. Ha ugyanis egy vagy több „új körülmény” áll fenn, az említett hatóságoknak nincs lehetőségük arra, hogy az ismételt kérelmet elfogadhatatlannak nyilvánítsák. Ehelyett azt érdemben meg kell vizsgálniuk, és biztosítaniuk kell, hogy e vizsgálat megfelel az ezen irányelv II. fejezetében felsorolt alapelveknek és garanciáknak.(60)

113. E megfontolásokra tekintettel úgy vélem, hogy az általam a Bíróságnak elfogadásra javasolt megoldás nem veszélyezteti a „Dublin III” rendeletben meghatározott „visszavételi eljárás” hatékonyságát. Ellenkezőleg, úgy vélem, hogy ez a megoldás ténylegesen hozzájárulhat ezen eljárás megerősítéséhez abban a helyzetben, amikor a B tagállam azt alkalmazza.

114. Hadd szemléltessem ezt. Ha a B tagállamnak nem volt lehetősége arra, hogy a 2013/32 irányelv 2. cikkének q) pontjával összefüggésben értelmezett 33. cikke (2) bekezdésének d) pontja alapján elfogadhatatlannak nyilvánítsa az olyan kérelmező „ismételt kérelmét”, aki korábban másik tagállamban nyújtott be nemzetközi védelem iránti kérelmet, a B tagállam vagy sikeresen indíthat „visszavételi eljárást”, és átadhatja a kérelmezőt az A tagállamnak, vagy teljeskörűen megvizsgálhatja érdemben a kérelmet. Ilyen helyzetben mit tenne a kérelmező? Véleményem szerint igyekezne a lehető legnagyobb mértékben ellenállni annak, hogy átadják az A tagállamnak, annak érdekében, hogy maximalizálja arra való esélyeit, hogy az átadás sikertelensége esetén helyzetét újból teljeskörűen megvizsgálják a B tagállamban. Másrészt, ha a B tagállamnak lehetősége volt arra, hogy az említett rendelkezések alapján elfogadhatatlannak nyilvánítsa az „ismételt kérelmet”, a kérelmező nem feltétlenül tanúsít ilyen ellenállást. Összességében ez végső soron növelheti az uniós jogalkotó által a „Dublin III” rendeletben létrehozott „visszavételi eljárás” és átadási mechanizmus sikerének esélyeit.

115. Végezetül szeretnék ismételten emlékeztetni arra, hogy az általam a Bíróságnak elfogadásra javasolt értelmezés csupán lehetőséget teremt a tagállamok számára, hogy olyan rendelkezéseket fogadjanak el, amelyek alapján elfogadhatatlannak nyilváníthatják a hozzájuk azt követően benyújtott „ismételt kérelmeket”, hogy ugyanazon személy korábbi kérelmét egy másik tagállamban hozott jogerős határozattal elutasították (a 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdésének d) pontjában és 2. cikkének q) pontjában meghatározott feltételeknek megfelelően). Semmilyen kötelezettséget nem ró rájuk arra vonatkozóan, hogy így járjanak el.

VI.    Végkövetkeztetések

116. A fenti megfontolások összességére tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a Verwaltungsgericht Minden (mindeni közigazgatási bíróság, Németország) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre a következőképpen válaszoljon:

1)      A nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó közös eljárásokról szóló, 2013. június 26‑i 2013/32/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 33. cikke (2) bekezdésének d) pontját a 2. cikkének q) pontjával összefüggésben a következőképpen kell értelmezni:

önmagában az a tény, hogy az érintett személy korábbi nemzetközi védelem iránti kérelme tárgyában folytatott menekültügyi eljárást lezárta az ezen eljárás megszüntetéséről szóló, a 2013/32 irányelv 28. cikkének (1) bekezdése alapján hozott határozat, nem akadálya annak, hogy az ugyanazon személy által ezt követően benyújtott kérelem az említett irányelv 2. cikkének q) pontja értelmében vett „ismételt kérelemnek” minősüljön. Nem tekinthető azonban úgy, hogy e kérelem az említett rendelkezés hatálya alá tartozik, és nem alkalmazható a 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdésének d) pontjában foglalt elfogadhatatlansági ok, ha a korábbi kérelem tárgyában folytatott menekültügyi eljárás megszüntetéséről szóló határozat meghozatalára még nem került sor, vagy ha az érintett személynek még lehetősége van ezen eljárás folytatására. E tekintetben az említett irányelv 28. cikkének (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy „[a] tagállamok meghatározhatnak olyan, legalább kilenc hónapos határidőt is”, amelyen belül az eljárás folytatható. A tagállamok maguk határozhatják meg nemzeti jogukban e határidőt, feltéve, hogy az nem rövidebb, mint az említett rendelkezésben meghatározott kilenc hónapos minimum.

2)      A 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdésének d) pontját a 2. cikkének q) pontjával összefüggésben a következőképpen kell értelmezni:

e rendelkezésekre hivatkozni lehet abban a helyzetben, amikor az érintett személy korábbi nemzetközi védelem iránti kérelme ügyében jogerős határozatot hozó tagállamtól eltérő tagállam válik az érintett személy által benyújtott új kérelem megvizsgálásáért felelős tagállammá (az egy harmadik országbeli állampolgár vagy egy hontalan személy által a tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételek és eljárási szabályok megállapításáról szóló, 2013. június 26‑i 604/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben meghatározott kritériumok alapján). E rendelkezések lehetővé teszik a felelős tagállam számára, hogy elfogadhatatlannak nyilvánítsa az új kérelmet azzal az indokkal, hogy az az említett irányelv 2. cikkének q) pontja értelmében vett „ismételt kérelemnek” minősül, és hogy az érintett személy korábbi kérelme tárgyában folytatott menekültügyi eljárást már lezárták az említett másik tagállamban hozott jogerős határozattal. E lehetőség azonban ahhoz a 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdésének d) pontjában kifejezetten meghatározott feltételhez van kötve, hogy „nem merültek fel új körülmények vagy tények, vagy a kérelmező nem adott elő ilyeneket annak megvizsgálásával kapcsolatban, hogy a kérelmező […] nemzetközi védelemre jogosult személynek minősül‑e”.

---

1      Eredeti nyelv: angol.

---

i      A jelen ügy neve fiktív. Az nem egyezik az eljárásban részt vevő egyetlen fél valódi nevével sem.

---

2      A nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó közös eljárásokról szóló, 2013. június 26‑i európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2013. L 180., 60. o.; helyesbítés: HL 2016. L 198., 50. o.).

---

3      Lásd: 2021. május 20‑i L. R. (Norvégia által elutasított menedékjog iránti kérelem) ítélet (C‑8/20, a továbbiakban: L. R. [Norvégia által elutasított menedékjog iránti kérelem] ítélet, EU:C:2021:404); 2022. szeptember 22‑i Bundesrepublik Deutschland (Dánia által elutasított menedékjog iránti kérelem) ítélet (C‑497/21, a továbbiakban: Bundesrepublik Deutschland [Dánia által elutasított menedékjog iránti kérelem] ítélet, EU:C:2022:721).

---

4      Egy harmadik országbeli állampolgár vagy egy hontalan személy által a tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételek és eljárási szabályok megállapításáról szóló, 2013. június 26‑i európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2013. L 180., 31. o.; helyesbítés: HL 2018. L 33., 6. o.; a továbbiakban: „Dublin III” rendelet).

---

5      A harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésére, az egységes menekült‑ vagy kiegészítő védelmet biztosító jogállásra, valamint a nyújtott védelem tartalmára vonatkozó szabályokról szóló, 2011. december 13‑i európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2011. L 337., 9. o.; helyesbítések: HL 2017. L 167., 58. o.; HL 2019. L 19., 20. o.).

---

6      Lásd: 2013. december 10‑i Abdullahi  ítélet (C‑394/12, EU:C:2013:813, 53. pont).

---

7      Lásd a „Dublin III” rendelet 3. cikkének (1) bekezdését: „[a] kérelmet az a tagállam köteles megvizsgálni”.

---

8      Vagyis a kérelmezők egyik tagállamból a másikba történő mozgását, miután már elérték az Európai Unió területét, amelyet többek között a jogrendszerek vagy a befogadási feltételek és az életkörülmények közötti különbségek indokolhatnak.

---

9      A „Dublin III” rendelet 18. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében a felelős tagállam szintén köteles az e rendelet 21., 22. és 29. cikkében megállapított feltételek mellett átvenni (nem visszavenni) azt a kérelmezőt, aki egy másik tagállamban nyújtotta be kérelmét kérelmének a felelős tagállamban történő megvizsgálása előtt. Ez a helyzet azonban nem felel meg az alapügyekben szóban forgó helyzeteknek.

---

10      Lásd a „Dublin III” rendelet 23. cikkének (2) bekezdését, amely szerint a „visszavétel iránti megkeresést” az Eurodac‑találat beérkezését követő két hónapon belül kell megtenni. Ha a megkeresés az Eurodac‑rendszerből kapott adatoktól eltérő bizonyítékon alapul, azt az „ismételt kérelem” benyújtásának időpontját követő három hónapon belül kell megtenni.

---

11      Lásd az említett rendelet 23. cikkének (3) bekezdését.

---

12      Lásd a „Dublin III” rendelet 25. cikkének (1) bekezdését. Amint az e rendelet 25. cikkének (2) bekezdéséből következik, ha az A tagállam nem válaszol határidőn belül a „visszavétel iránti megkeresésre”, a B tagállam nem válik a felelős tagállammá. Az A tagállam mulasztását sokkal inkább a kérelem elfogadásának kell tekinteni.

---

13      Lásd az említett rendelet 29. cikkének (2) bekezdését.

---

14      Kiemelés tőlem. Ebből következik, hogy a B tagállam bármikor dönthet úgy, hogy nem indít „visszavételi eljárást”, és maga vizsgálja meg a hozzá benyújtott kérelmet. Ezt az értelmezést megerősítette a Bíróság, amely megállapította, hogy azon tagállam hatóságainak, amelyben az utóbbi kérelmet benyújtották, a „Dublin III” rendelet 23. cikkének (1) bekezdése értelmében lehetőségük van az érintett személy „visszavétele iránti megkeresés” előterjesztésére (nem pedig kötelesek erre) (lásd: 2018. július 5‑i X ítélet, C‑213/17, EU:C:2018:538, 33. pont).

---

15      E rendelkezés lényegében kimondja, hogy a menekültügyi eljárás megszüntethető, ha az érintett személy hallgatólagosan visszavonja a kérelmet, vagy attól hallgatólagosan eláll.

---

16      Az említett rendelkezés ugyanis azt feltételezi, hogy a további kérelem benyújtására „a korábbi […] kérelem ügyében hozott […] határozat után” kerül sor.

---

17      Kiemelés tőlem.

---

18      Lásd e tekintetben: a Valstybės sienos apsaugos tarnyba és társai ügyre vonatkozó indítványom (C‑72/22 PPU, EU:C:2022:431, 57. és 58. pont).

---

19      Kiemelés tőlem.

---

20      Ezt az értelmezést megerősíti a „Dublin III” rendelet 18. cikkének (2) bekezdése, amelyből lényegében az következik, hogy ha a kérelmezőt átadják az A tagállamnak (azon tagállamnak, amely megszüntette a menekültügyi eljárást az érintett személy korábbi kérelme tárgyában), akkor ez a tagállam nem kezelheti az ilyen „új” kérelmet (a 2013/32 irányelv értelmében vett) „ismételt kérelemként”, és meg kell vizsgálnia azt.

---

21      Hozzáteszem, hogy a B tagállamban azt megelőzően benyújtott kérelem, hogy lejárt volna az a határidő, amelyen belül a kérelmező folytathatja a menekültügyi eljárást az A tagállamban a korábbi kérelme tárgyában, sohasem tekinthető „ismételt kérelemnek”. Az irányadó időpont – mint kifejtettem – a kérelem benyújtásának időpontja. A B tagállam tehát nem szorítkozhat arra, hogy megvárja e határidő lejártát, majd a kérelmet „ismételt kérelemnek” „minősíti át”, és elfogadhatatlannak nyilvánítja azt a 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdésének d) pontja alapján.

---

22      Lásd a fenti 45. pontot.

---

23      Lásd a 2013/32 irányelv (18) preambulumbekezdését, amely szerint a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóságoknak megfelelő és teljes körű vizsgálatot kell lefolytatniuk, valamint ezen irányelv (43) preambulumbekezdését, amely szerint „[a] tagállamok minden kérelmet érdemben vizsgálnak meg, azaz értékelik, hogy a szóban forgó kérelmező […] jogosult‑e nemzetközi védelemre”, kivéve, ha ezen irányelv másként rendelkezik. Lásd még: 2024. február 8‑i Bundesrepublik Deutschland (Ismételt kérelem elfogadhatósága) ítélet (C‑216/22, EU:C:2024:122, 34. pont).

---

24      Lásd: a Bundesrepublik Deutschland (Ismételt kérelem elfogadhatósága) ügyre vonatkozó indítványom (C‑216/22, EU:C:2023:646, 31. pont). Lásd még e tekintetben: 2020. március 19‑i Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (Tompa) ítélet (C‑564/18, EU:C:2020:218, 29. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

---

25      Lásd az L. R. (Norvégia által elutasított menedékjog iránti kérelem) ítélet 40. pontját és a Bundesrepublik Deutschland (Dánia által elutasított menedékjog iránti kérelem) ítélet 46. pontját.

---

26      Lásd: 2024. február 8‑i Bundesrepublik Deutschland (Ismételt kérelem elfogadhatósága) ítélet (C‑216/22, EU:C:2024:122, 34–37. pont).

---

27      Nevezetesen olyan helyzetben, amelyben a kiskorú kérelmet nyújtott be a tartózkodási helye szerinti tagállamban, miután egy általa benyújtott korábbi azonos kérelmet jogerős határozattal elutasítottak egy másik (első) tagállamban.

---

28      Lásd a menekültstátusz megadására és visszavonására vonatkozó tagállami eljárások minimumszabályairól szóló, 2005. december 1‑jei tanácsi irányelv (HL 2005. L 326., 13. o.; helyesbítés: HL 2006. L 236., 35. o.) 25. cikkét.

---

29      Lásd: 2013. június 6‑i MA és társai ítélet (C‑648/11, EU:C:2013:367, 63. és 64. pont). Egyetértek azonban a Bizottsággal abban, hogy az említett ítéletben a Bíróság nem indokolta meg, hogy miért vélte úgy, hogy a második tagállam ilyen helyzetben hivatkozhat a 2005/85 irányelv említett 25. cikkére.

---

30      Lásd: 2024. június 13‑i Zamestnik‑predsedatel na Darzhavna agentsia za bezhantsite (Menekült jogállás –Hontalan palesztin személy) ítélet (C‑563/22, EU:C:2024:494, 57. pont).

---

31      Véleményem szerint ugyanez az érvelés alkalmazható a 2013/32 irányelv 41. cikke (1) bekezdésének b) pontja tekintetében, amely az irányelv 40. cikkének (1) bekezdéséhez hasonlóan kifejezetten „ugyanabban a tagállamban ismételten [benyújtott kérelemre]” hivatkozik. E tekintetben egyetértek a Németországi Szövetségi Köztársasággal abban, hogy feltételezhető, hogy ha az uniós jogalkotó a 2013/32 irányelv 2. cikkének q) pontjában használt „ismételt kérelem” fogalmát kizárólag az ugyanabban a tagállamban benyújtott kérelmekre kívánta volna vonatkoztatni, akkor nem tartotta volna szükségesnek, hogy az említett irányelv 40. cikkének (1) bekezdésében és 41. cikke (1) bekezdésének b) pontjában – az irányelv más rendelkezéseitől eltérően – az „ugyanabban a tagállamban” konkrét kifejezést használja.

---

32      Emlékeztetek arra, hogy a 2013/32 irányelv 40. cikkének (7) bekezdése értelmében, „[a]mennyiben egy, a [»Dublin III«] rendelet szerinti átadási határozat hatálya alá tartozó személy az átadó tagállamban további előterjesztéseket vagy ismételt kérelmet nyújt be, ezen előterjesztéseket vagy ismételt kérelmeket az említett rendelet szerinti felelős tagállam vizsgálja meg ezen irányelvvel összhangban” (kiemelés tőlem).

---

33      E tekintetben hozzáteszem, hogy a 2013/32 irányelv felváltásáról szóló rendeletre irányuló javaslatában a Bizottság az ismételt kérelmek kezelésére szolgáló eljárás egyértelműsítése érdekében olyan kérelemként határozta meg az ilyen kérelmeket, „amelyet azonos kérelmező nyújt be bármelyik tagállamban”, miután korábbi kérelmét jogerősen elutasították. E javaslat véleményem szerint további valószínűsítő körülményekkel szolgál arra vonatkozóan, hogy az „ismételt kérelem” fogalma már a 2013/32 irányelv alkalmazásának összefüggésében is magában foglalja az ugyanazon személy korábbi kérelme ügyében jogerős határozatot hozó tagállamtól eltérő tagállamhoz benyújtott kérelmet (lásd az Unión belüli nemzetközi védelemre vonatkozó közös eljárások létrehozásáról, valamint a 2013/32/EU irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslat [COM(2016) 467 final, elérhető: https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/?uri=CELEX%3A52016PC0467] 42. cikkének (1) bekezdését). A jogalkotási folyamatnak a jelen indítvány kidolgozása során rendelkezésre álló utolsó elemét illetően lásd: az Unión belüli nemzetközi védelemre vonatkozó közös eljárások létrehozásáról, valamint a 2013/32/EU irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló európai parlamenti és tanácsi rendelet tervezete (a Tanács és az Európai Parlament dokumentuma, 2016/0224/A(COD) és PE‑CONS 16/24, 2024. április 26.) 4. cikkének s) pontja és 39. cikkének (2) bekezdése.

---

34      2019. március 19‑i ítélet (C‑297/17, C‑318/17, C‑319/17 és C‑438/17, EU:C:2019:219, 58. pont).

---

35      Ugyanott, 85. pont.

---

36      Lásd általánosabban a kölcsönös elismerés elvéről a menekültjog területén: Medina főtanácsnok Bundesrepublik Deutschland (A menekült jogállást elismerő határozat hatása) ügyre vonatkozó indítványa (C‑753/22, EU:C:2024:82, 45. pont).

---

37      Lásd: Richard de la Tour főtanácsnok Generalstaatsanwaltschaft Hamm (Menekült Törökország részére történő kiadatása iránti kérelem) ügyre vonatkozó indítványa (C‑352/22, EU:C:2023:794, 65. pont). Olyan esetekre vonatkozó példaként, amelyekben az uniós jogalkotó ilyen kölcsönös elismerési keretet fogadott el a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térségben, lásd a 2009. február 26‑i 2009/299/IB tanácsi kerethatározattal (HL 2009. L 81., 24. o.) módosított, a kölcsönös elismerés elvének büntetőügyekben hozott, szabadságvesztés büntetéseket kiszabó vagy szabadságelvonással járó intézkedéseket alkalmazó ítéleteknek az Európai Unióban való végrehajtása céljából történő alkalmazásáról szóló, 2008. november 27‑i 2008/909/IB tanácsi kerethatározatot (HL 2008. L 327., 27. o.).

---

38      Hozzáteszem, hogy a 2013/32 irányelv 5. cikke szerint „[a] tagállamok a nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó eljárások tekintetében kedvezőbb szabályozást léptethetnek hatályba, vagy tarthatnak hatályban, amennyiben ezek a szabályok ezen irányelvvel összeegyeztethetőek”.

---

39      Lásd: 2024. június 18‑i Bundesrepublik Deutschland (A menekült jogállást elismerő határozat hatása) ítélet (C‑753/22, EU:C:2024:524, 56. és 68. pont). Lásd még: Richard de la Tour főtanácsnok Generalstaatsanwaltschaft Hamm (Menekült Törökország részére történő kiadatása iránti kérelem) ügyre vonatkozó indítványa (C‑352/22, EU:C:2023:794, 64. pont).

---

40      E tekintetben hozzáteszem, hogy a tagállamoknak az „ismételt kérelem” elfogadhatóságának megállapítására irányuló előzetes elfogadhatósági eljárás részeként nem kell személyesen meghallgatniuk a kérelmezőt (lásd a 2013/32 irányelv 42. cikke (2) bekezdésének b) pontját).

---

41      Lásd a 2013/32 irányelv 31. cikke (8) bekezdésének f) pontját.

---

42      Lásd a 2013/32 irányelv 41. cikkének (1) bekezdését.

---

43      Lásd a 2013/32 irányelv 32. cikkének (2) bekezdését. Lásd még a harmadik országok illegálisan tartózkodó állampolgárainak visszatérésével kapcsolatban a tagállamokban használt közös normákról és eljárásokról szóló, 2008. december 16‑i 2008/115/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2008. L 348., 98. o.) 7. cikkének (4) bekezdését és 11. cikke (1) bekezdésének a) pontját.

---

44      Lásd e tekintetben: Saugmandsgaard Øe főtanácsnok Bundesamt für Fremdenwesen und Asyl (Ismételt nemzetközi védelem iránti kérelem) ügyre vonatkozó indítványa (C‑18/20, EU:C:2021:302, 77–79. pont).

---

45      A C‑123/23. sz. ügy alapjául szolgáló ügyben szereplő helyzet tulajdonképpen jól szemlélteti ezt. A Németországi Szövetségi Köztársaság a tárgyaláson kifejtette, hogy mivel a szövetségi hivatal először a spanyol hatóságoktól kérte a kérelmezők visszavételét, amikor a belga hatóságoktól kívánta ugyanezt kérni, már túl késő volt ahhoz, hogy „visszavétel iránti megkeresést” nyújtson be.

---

46      C‑216/22, EU:C:2023:646 (51–53. pont).

---

47      Lásd: 2020. május 14‑i Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság Dél‑alföldi Regionális Igazgatóság ítélet (C‑924/19 PPU és C‑925/19 PPU, EU:C:2020:367, 186. pont).

---

48      Lásd többek között: 2021. szeptember 9‑i Bundesamt für Fremdenwesen und Asyl (Nemzetközi védelem iránti ismételt kérelem) ítélet (C‑18/20, EU:C:2021:710, 43. pont).

---

49      C‑216/22, EU:C:2023:646 (29. pont).

---

50      Lásd különösen a 2013/32 irányelv (18) preambulumbekezdését, amely szerint „[a] tagállamoknak és a nemzetközi védelmet kérelmezőknek egyaránt az áll érdekében, hogy a megfelelő és teljes körű vizsgálat lefolytatásának sérelme nélkül a nemzetközi védelem iránti kérelmek ügyében a lehető legrövidebb időn belül határozat szülessen” (kiemelés tőlem). Lásd még az említett irányelv (25) preambulumbekezdését, amely szerint „valamennyi kérelmező számára hatékony hozzáférést kell biztosítani az eljárásokhoz”.

---

51      Lásd a 2013/32 irányelv (3) preambulumbekezdését.

---

52      Lásd a fenti 64. pontot.

---

53      C‑216/22, EU:C:2023:646 (29. pont).

---

54      2024. február 8‑i ítélet (C‑216/22, EU:C:2024:122, 38–40. pont).

---

55      Ugyanott.

---

56      Ezen túlmenően a 2013/32 irányelv 40. cikkének (7) bekezdése egyértelművé teszi, hogy a „visszavételi eljárás” ténylegesen a más tagállamokban benyújtott „ismételt kérelmek” esetében is alkalmazandó.

---

57      Hozzáteszem, hogy a „Dublin III” rendelet felváltásáról szóló rendeletre irányuló javaslatában a Bizottság megállapította, hogy az Európai Unióban már 2014‑ben is a felelős tagállam által elfogadott átvétel és visszavétel iránti kérelmek teljes számának mindössze egynegyede esetében került sor tényleges átadásra (lásd: egy harmadik országbeli állampolgár vagy egy hontalan személy által a tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételek és eljárási szabályok megállapításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslat [COM(2016) 270 final, elérhető a következő internetcímen: https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/?uri=COM:2016:0270:FIN], 11. o.).

---

58      Lásd: 2021. június 10‑i Staatssecretaris van Justitie en Veiligheid (Új körülmények vagy tények) ítélet (C‑921/19, EU:C:2021:478, 34–37. pont):

---

59      Különösen, ha a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóságok arra a következtetésre jutnak, hogy az ismételt kérelem elfogadhatatlan, tájékoztatniuk kell a kérelmezőt ezen eredmény okáról (az említett irányelv 42. cikkének (3) bekezdése alapján), és a kérelmezőnek lehetőséggel kell rendelkeznie arra is, hogy gyakorolja a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóságok határozatával szembeni, bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz való jogot (lásd az irányelv 46. cikkének (1) bekezdését).

---

60      Lásd a 2013/32 irányelv 40. cikkének (3) bekezdését.