1.

Fellebbezésükkel a Westfälische Drahtindustrie GmbH (a továbbiakban: WDI), a Westfälische Drahtindustrie Verwaltungsgesellschaft mbH & Co. KG (a továbbiakban: WDV) és a Pampus Industriebeteiligungen GmbH & Co. KG (a továbbiakban: Pampus; együttesen: fellebbezők) az Európai Unió Törvényszéke 2022. november 23‑iWestfälische Drahtindustrie és társai kontra Bizottság ítéletének (T‑275/20, a továbbiakban: megtámadott ítélet, EU:T:2022:723) hatályon kívül helyezését kérik, amely ítéletben a Törvényszék elutasította a keresetüket, amelynek tárgya volt elsődlegesen először is az Európai Bizottság 2020. március 2‑i azon levelének az EUMSZ 263. cikk alapján történő megsemmisítése, amely levélben a Bizottság felszólította őket 12236931,69 euró összeg megfizetésére, amely a Bizottság szerint a 2010. szeptember 30‑án velük szemben kiszabott bírság fennmaradó részének felel meg, másodszor, annak megállapítása, hogy a bírságot 18149636,24 euró összeg 2019. október 17‑én történt kifizetésével teljes egészében megfizették, és harmadszor, a Bizottság arra való kötelezése, hogy fizessen meg a WDI‑nek 1633085,17 eurót, ez utóbbi időponttól számított kamatokkal együtt, ezen intézmény jogalap nélküli gazdagodása miatt, továbbá másodlagosan az EUMSZ 268. cikk alapján a Bizottság arra való kötelezése, hogy fizesse meg nekik azt a 12236931,69 eurót, amelyet a Bizottság a WDI‑től követelt, valamint az ezen intézmény által beszedett 1633085,17 euró összegű túlfizetésnek megfelelő összeget, 2019. október 17. napjától a fizetendő összeg teljes visszafizetéséig számított kamatokkal együtt.

2.

E jogvita a 2015. július 15‑i Westfälische Drahtindustrie és társai kontra Bizottság ítéletből (T‑393/10, a továbbiakban: 2015. július 15‑i ítélet, EU:T:2015:515) ered, amellyel a Törvényszék egyrészt részlegesen megsemmisített többek között egy, az EUMSZ 101. cikk megsértését megállapító bizottsági határozatot annyiban, amennyiben az bírságot szabott ki a fellebbezőkre, azzal az indokkal, hogy a Bizottság tévesen értékelte a fellebbezők fizetési képességét, és másrészt korlátlan felülvizsgálati jogkörében eljárva a fellebbezőket az e határozatban velük szemben kiszabott bírság összegével megegyező összegű bírság megfizetésére kötelezte. Ezen ítélet kihirdetését követően véleménykülönbségek alakultak ki azzal kapcsolatban, hogy az e bírságok után fizetendő kamatok mely időponttól kezdődően számítandók. A fellebbezők ugyanis úgy vélték, hogy a kamatokat a 2015. július 15‑i ítélet kihirdetésétől kell számítani, amely ítélettel a Törvényszék ex tunc hatállyal törölte a Bizottság által kiszabott bírságot és új, külön bírságot állapított meg, míg a Bizottság szerint a kamatokat az említett bizottsági határozatban megjelölt időponttól, vagyis az ezen ítélet kihirdetését közel 5 évvel megelőző időponttól kell megfizetni.

3.

A Bíróság kérésének megfelelően a jelen indítvány az első fellebbezési jogalap elemzésére összpontosít, amely lényegében azon kérdésre vonatkozik, hogy egy olyan esetben, mint a jelen ügyben – vagyis amikor a Törvényszék egyfelől megsemmisítette a Bizottság határozatát a fellebbezőkkel szemben kiszabott bírság összegét megállapító részében, másfelől pedig, korlátlan felülvizsgálati jogkörében eljárva, e bírság összegét ugyanezen összegben állapította meg – e hatáskör Törvényszék általi gyakorlása olyan bírság kiszabásához vezet‑e, amelyet újnak és a Bizottság által kiszabott bírságtól jogilag elkülönülőnek kell minősíteni, amely folytán az a Törvényszék bírság összegét megállapító ítélete kihirdetésének időpontjában válik esedékessé.

4.

A jelen ügy tehát lehetőséget kínál a Bíróság számára egyrészt arra, hogy tisztázza az uniós bíróságot az 1/2003/EK rendelet ( 2 ) 31. cikke alapján megillető korlátlan felülvizsgálati jogkör gyakorlásának jogi jellegét, másrészt pedig, hogy pontosítsa az e rendelet 23. cikkének (2) bekezdése alapján a Bizottság által kiszabott bírság törlése vagy megváltoztatása által – amennyiben az uniós bíróság ilyen hatáskört gyakorol –, különösen e bírság, másodlagosan pedig a fizetendő késedelmi kamatok esedékessége kezdő időpontjának meghatározására gyakorolt jogi következményeket.

5.

Az 1/2003 rendelet „Bírságok” című 23. cikkének (2) és (3) bekezdése kimondja:

„(2)   A Bizottság határozattal bírságot szabhat ki a vállalkozásokra vagy vállalkozások társulásaira, amennyiben azok akár szándékosan, akár gondatlanságból:

[…]

(3)   A bírság mértékének meghatározásakor tekintetbe kell venni mind a jogsértés súlyát, mind annak időtartamát.”

6.

E rendeletnek „A Bíróság felülvizsgálata” című 31. cikke a következőket írja elő:

„A Bíróság korlátlan jogkörrel rendelkezik az olyan határozatok felülvizsgálatára, amelyekben a Bizottság bírságot vagy kényszerítő bírságot határozott meg. A Bíróság törölheti, csökkentheti vagy növelheti a kiszabott bírság vagy kényszerítő bírság összegét.”

7.

Az 1/2003/EK rendelet 23. cikke (2) bekezdésének a) pontja alapján kiszabott bírságok megállapításáról szóló iránymutatás ( 3 )„Fizetési képesség” című 35. pontja a következőképpen rendelkezik:

„Különleges körülmények fennállása esetén a Bizottság, kérelemre, figyelembe veheti a vállalkozás adott szociális és közgazdasági [helyesen: sajátos társadalmi és gazdasági] környezetben fennálló fizetési képességének hiányát. Ezen a címen a Bizottság nem csökkenti a bírságot csupán a vállalkozás kedvezőtlen vagy veszteséges pénzügyi helyzetének megállapítása miatt. A bírság csak abban az esetben csökkenthető, ha objektív bizonyíték szolgál arra, hogy a bírság kiszabása – a jelen Iránymutatásban meghatározott feltételek mellett – visszavonhatatlanul veszélybe sodorná a vállalkozás gazdasági életképességét, és aktív eszközeit értéküktől megfosztaná [helyesen: teljesen megfosztaná].”

8.

A jogvita előzményeit, valamint a vitatott határozat tartalmát a megtámadott ítélet 2–26. pontja ismerteti. A jelen fellebbezés szempontjából ezek a következőképpen foglalhatók össze.

9.

Az EUMSZ 101. cikknek és az EGT‑Megállapodás 53. cikkének alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/38.344 – „feszített acél”‑ügy) hozott 2010. június 30‑i C(2010) 4387 végleges határozatban (a továbbiakban: APC‑határozat) a Bizottság több vállalkozást – köztük a feszítettacél‑szállító fellebbezőket – szankcionált a feszített acél piacán létrejött kartellben való részvételük miatt. A Bizottság 56050000 euró összegű bírságot szabott ki a WDI‑vel szemben. A WDV és a Pampus 45600000 euró, illetve 15485000 euró összeg megfizetéséért egyetemlegesen felelelt. E szankciót az APC‑határozat 2. cikke első bekezdésének 8. pontja szabta ki.

10.

A közigazgatási eljárás során a fellebbezők a 2006. évi iránymutatás 35. pontja alapján kérték a bírság kivételes csökkentését a fizetési képesség hiánya miatt.

11.

Az APC‑határozatban a Bizottság nem adott helyt e kérelemnek.

12.

A Törvényszék Hivatalához 2010. szeptember 14‑én benyújtott keresetlevéllel a fellebbezők az APC‑határozat megsemmisítése és megváltoztatása iránti keresetet terjesztettek elő. Az ügyet T‑393/10. számon vették nyilvántartásba.

13.

A 2010. szeptember 30‑i C(2010) 6676 végleges határozattal (a továbbiakban: 2010. szeptember 30‑i határozat) a Bizottság helyesbített néhány hibát a bírságszámításban ( 4 ) és módosította az APC‑határozatot, különösen annak 2. cikke első bekezdésének 8. pontját, csökkentve az egyes vállalkozásokkal szemben kiszabott bírságok összegét (a továbbiakban együtt: vitatott határozat). ( 5 ) A WDI‑vel szemben kiszabott bírságot így 46550000 euróban állapították meg. A WDV és a Pampus 38855000 euró, illetve 15485000 euró összeg megfizetéséért egyetemlegesen felelt.

14.

A 2010. szeptember 30‑i határozat megállapította, hogy a vitatott határozat 2. cikke első bekezdésének 8. pontjában előírt bírságokat a 2010. szeptember 30‑i határozat közlésétől számított három hónapon belül kell megfizetni, és hogy e határidő lejártakor automatikusan az Európai Központi Bank (EKB) által az irányadó refinanszírozási műveletek esetében alkalmazott, a 2010. szeptember 30‑i határozat elfogadása hónapjának első napján érvényes kamatláb 3,5 százalékponttal növelt mértéke szerinti kamat fizetendő. A határozat azt is előírta, hogy abban az esetben, ha a szankcionált vállalkozás keresetet nyújt be, a bírságot az esedékesség napján vagy bankgarancia nyújtásával, vagy még a 2342/2002/EK, Euratom rendelet ( 6 ) 85a. cikke (1) bekezdésének megfelelően történő ideiglenes megfizetésével fedezheti.

15.

2010. december 3‑án a fellebbezők a T‑393/10. sz. ügy keretében ideiglenes intézkedés iránti kérelmet nyújtottak be a Törvényszék Hivatalához, lényegében a vitatott határozat végrehajtásának az alapügyben hozott ítélet kihirdetéséig való felfüggesztése iránt.

16.

2011. február 14‑i levelében a Bizottság Versenypolitikai Főigazgatóságának főigazgatója elutasította a fellebbezőknek a bírság fizetési képességük miatti csökkentése iránti újabb kérelmét (a továbbiakban: 2011. február 14‑i levél).

17.

2011. április 13‑iWestfälische Drahtindustrie és társai kontra Bizottság végzésével (T‑393/10 R, a továbbiakban: az ideiglenes intézkedés tárgyában hozott végzés, EU:T:2011:178) a Törvényszék elnöke részben helyt adott a fellebbezők által benyújtott, ideiglenes intézkedés iránti kérelemnek, és elrendelte a velük szemben az azonnali behajtás elkerülése érdekében előírt, a Bizottság számára való bankgarancia nyújtására vonatkozó kötelezettség végrehajtásának felfüggesztését, azzal a feltétellel, hogy a fellebbezők ideiglenesen ezen intézménynek egyrészt 2011. június 30‑ig2000000 euró összeget, másrészt 2011. július 15‑től eltérő rendelkezésig, de legkésőbb az alapügyben meghozandó határozat kihirdetéséig minden hónap 15‑én 300000 euró összeget kitevő havi részletet fizetnek.

18.

A 2015. július 15‑i ítéletben a Törvényszék megállapította, hogy a Bizottság nem követett el hibát, amikor a vitatott határozatban a fellebbezők vonatkozásában megállapította az EUMSZ 101. cikk megsértését. A Törvényszék azonban megsemmisítette a vitatott határozatot annyiban, amennyiben az bírságot szabott ki a fellebbezőkkel szemben, valamint a 2011. február 14‑i levelet azzal az indokkal, hogy a Bizottság tévesen értékelte a fizetési képességüket. A Törvényszék korlátlan felülvizsgálati jogkörének gyakorlása keretében a fellebbezőket a vitatott határozatban velük szemben kiszabott bírság összegével megegyező összegű bírság megfizetésére kötelezte, amint az a 2015. július 15‑i ítélet rendelkező részéből következik. ( 7 )

19.

Az ideiglenes intézkedés tárgyában hozott végzésnek megfelelően a WDI a 2011. június 29. és 2015. június 16. közötti időszakban ideiglenesen összesen 16400000 eurót fizetett a Bizottságnak.

20.

A 2015. július 15‑i ítélet kihirdetését követően a fellebbezők jogi képviselői felvették a kapcsolatot a Bizottság Költségvetési Főigazgatóságával annak érdekében, hogy békés úton megállapodjanak az ezen ítélet rendelkező részének 4–6. pontjában meghatározott bírságok fizetési ütemtervéről. Ekkor véleménykülönbségek alakultak ki azzal kapcsolatban, hogy az e bírságok után fizetendő kamatok mely időponttól kezdődően számítandók. A fellebbezők ugyanis úgy vélték, hogy a kamatokat a 2015. július 15‑i ítélet kihirdetésétől kell számítani, míg a Költségvetési Főigazgatóság szerint a kamatokat a vitatott határozat 2. cikkének második és harmadik bekezdéséből eredő időponttól, vagyis a fellebbezőket illetően a 2010. szeptember 30‑i határozat közlésétől számított három hónapon belül kell megfizetni. Ezt az álláspontot tartalmazza a Költségvetési Főigazgatóságnak a fellebbezők képviselőjének 2015. augusztus 5‑i levelére válaszoló, 2015. augusztus 12‑i elektronikus levele, és ezt az álláspontot a Bizottság és a WDI között 2015. szeptember 4‑én tartott találkozó során megismételték.

21.

A 2015. július 15‑i ítélettel szemben a fellebbezők fellebbezést nyújtottak be, és többek között azt vitatták, hogy a Törvényszék a korlátlan felülvizsgálati jogkörének gyakorlása során a 2015‑re, nem pedig a 2010‑re vonatkozó fizetési képességüket vette figyelembe. E fellebbezést a 2016. július 7‑iWestfälische Drahtindustrie és Pampus Industriebeteiligungen kontra Bizottság végzéssel (C‑523/15 P, a továbbiakban: a Bíróság végzése, EU:C:2016:541) elutasították.

22.

A fellebbezésük elutasítását követően a fellebbezők azt kérték a Törvényszéktől, hogy a 2015. július 15‑i ítéletet úgy értelmezze, hogy az ezen ítéletben kiszabott bírság összege után fizetendő kamatokat az ítélet kihirdetésétől kezdődően kell számítani. Másodlagosan a fellebbezők azt kérték a Törvényszéktől, hogy javítsa ki vagy egészítse ki ezt az ítéletet, megjelölve, hogy a kamatokat mely időponttól kezdve kell számítani.

23.

A 2018. május 17‑iWestfälische Drahtindustrie és társai kontra Bizottság végzésben (T‑393/10 INTP, EU:T:2018:293) a Törvényszék elfogadhatatlannak nyilvánította e kérelmeket. Az értelmezés iránti kérelmet illetően a Törvényszék emlékeztetett arra, hogy ahhoz, hogy elfogadható legyen, annak az értelmezendő ítéletben eldöntött kérdésre kell vonatkoznia. Márpedig a fellebbezőkkel szemben kiszabott bírságok összegének halasztott megfizetése esetén fizetendő késedelmi kamatok felszámításának kezdő időpontjával kapcsolatos kérdést a 2015. július 15‑i ítélet nem érintette. A Törvényszék szerint a fellebbezők kérelme a 2015. július 15‑i ítéletből levonható következtetésekre vonatkozó vélemény beszerzésére irányult, ami nem tartozik az eljárási szabályzat 168. cikkének (1) bekezdése alapján benyújtott értelmezés iránti kérelem körébe. Ami a másik két kérelmet illeti, azokat a Törvényszék késedelmesnek ítélte.

24.

2019. október 16‑án a WDI tájékoztatta a Bizottságot egyrészt arról, hogy 31700000 euró összeget már megfizetett, másrészt pedig arról, hogy szándékában áll már most megfizetni a bírság fennmaradó – tőkében és kamatokban kifejezett – részét, amelyet 18149636,24 euróra becsült. Ennek kiszámításához a WDI a 2015. október 15‑től, azaz három hónappal a 2015. július 15‑i ítélet kihirdetését követően keletkezett kamatokat vette figyelembe, és 3,48%‑os kamatlábat alkalmazott.

25.

2019. október 17‑én a WDI ezt a 18149636,24 euró összeget befizette a Bizottság bankszámlájára, és így a 2011. június 29. óta bírságfizetés címén teljesített kifizetések teljes összege 49849636,24 eurót tett ki.

26.

2020. március 2‑i levelében (a továbbiakban: megtámadott jogi aktus) a Bizottság jelezte, hogy nem ért egyet a WDI 2019. október 16‑i levelében kifejtett álláspontjával. A Bizottság kifejtette, hogy az 1995. július 14‑iCB kontra Bizottság ítéletben (T‑275/94, a továbbiakban: CB ítélet, EU:T:1995:141) megállapított kritériumoknak megfelelően a kamatok nem a 2015. július 15‑i ítélettől, hanem a vitatott határozatban előírt időponttól, azaz 2011. január 4‑től kezdődően, 4,5%‑os kamatlábbal számítandók. Következésképpen a Bizottság felszólította a WDI‑t, hogy fizesse meg számára a 2020. március 31‑i értéknapot figyelembe véve továbbra is esedékes összegnek megfelelő 12236931,69 eurót.

27.

A Törvényszék Hivatalához 2020. május 11‑én benyújtott keresetlevelükben a fellebbezők elsődlegesen azt kérték, hogy a Törvényszék először is, semmisítse meg a megtámadott jogi aktust, másodszor, állapítsa meg, hogy a Bizottságnak a WDI által a 2011. június 29. és 2015. június 16. közötti időszakban teljesített kifizetéseket, valamint az ezen összeg után ezen időszak alatt kifizetett kamatokat, azaz összesen 17820610 eurót be kell számítania a Törvényszék által a 2015. július 15‑i ítéletben korlátlan felülvizsgálati jogkörében kiszabott bírságba, ettől az időponttól kezdődő hatállyal, és hogy ennélfogva e bírság a WDI által 2019. október 17‑én teljesített 18149636,24 euró összeg kifizetésével teljes mértékben megfizetésre került, és harmadszor, kötelezze a Bizottságot, hogy fizessen meg a WDI részére 1633085,17 eurót, 2019. október 17‑től a fizetendő összeg teljes visszafizetéséig terjedő időszakra számított kamattal együtt, jogalap nélküli gazdagodás miatt. Másodlagosan a fellebbezők azt kérték, hogy a Törvényszék kötelezze a Bizottság által képviselt Európai Uniót egyrészt arra, hogy fizessen a fellebbezőknek a megtámadott jogi aktusban követelt összeggel megegyező összegű kártérítést, azaz 12236931,69 eurót, másrészt pedig, hogy fizessen a WDI részére az ezen intézmény által 2019. október 17‑én beszedett 1633085,17 euró összegű túlfizetésnek megfelelő összeget, az e naptól a fizetendő összeg teljes visszafizetéséig terjedő időszakra számított kamattal együtt.

28.

A megtámadott ítéletben a Törvényszék először a negyedik kereseti kérelmet vizsgálta meg, amely a Bizottság magatartásának abból eredő jogellenességén alapuló kártérítési kérelemre vonatkozott, hogy ez utóbbi nem megfelelően hajtotta végre a 2015. július 15‑i ítéletet, megsértve ezzel az EUMSZ 266. cikk első bekezdése értelmében a Bizottságot terhelő kötelezettségeket. ( 8 ) E kártérítési kérelem alátámasztása érdekében a fellebbezők lényegében négy jogalapra hivatkoztak. E tekintetben a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy a felrótt valamennyi jogsértés azon az előfeltevésen alapul, hogy a vitatott határozatban kiszabott bírságot a 2015. július 15‑i ítélet nem „tartotta fenn”, illetve nem „erősítette meg”, hanem azt ex tunc hatállyal törölte, és új – csupán ezen ítélet kihirdetésének napján esedékessé váló – bírsággal helyettesítette, amelyet a fellebbezők „a Törvényszék által kiszabott bírságnak” neveznek. ( 9 )

29.

A Törvényszék, miután a kártérítési kérelmet elfogadhatónak nyilvánította, ( 10 ) mindenekelőtt megállapította, hogy mivel a bírság után fizetendő késedelmi kamatok kezdő időpontjának kérdését a felek nem vitatták meg a bírósági eljárás során, és azt a 2015. július 15‑i ítélet sem az indokolásban, sem pedig a rendelkező részben nem érintette kifejezetten, ( 11 ) meg kell határozni, hogy ezen ítéletből levezethető‑e, hogy a Törvényszék által kiszabott bírság jogilag elkülönül a Bizottság által a vitatott határozatban kiszabott bírságtól. ( 12 ) E tekintetben a CB ítéletből eredő ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a Törvényszék megjegyezte, hogy már az 1/2003 rendelet 31. cikkének szövegéből is kitűnik, hogy a versenyjog területén az uniós bíróságra ruházott korlátlan felülvizsgálati jogkör a Bizottság által eredetileg kiszabott bírságra vonatkozik, és arra korlátozódik, így az uniós bíróság által megállapított bírság nem minősül új, a Bizottság által kiszabott bírságtól jogilag elkülönülő bírságnak. ( 13 ) Ennélfogva, a Törvényszék szerint, amikor az uniós bíróság a Bizottság értékelését a sajátjával helyettesíti, és a korlátlan felülvizsgálati jogkörének gyakorlása keretében csökkenti a bírság összegét, a Bizottság határozatán belül azt az összeget, amelyet e határozat eredetileg megjelölt, a saját értékeléséből eredő összeggel váltja fel, a Bizottság határozatát az uniós bíróság által hozott ítélet helyettesítő hatása folytán tehát úgy kell tekinteni, mintha az mindig is az e bíróság által lefolytatott értékelésből eredt volna. ( 14 )

30.

Ezt követően a Törvényszék a Bíróság végzésére hivatkozva emlékeztetett arra, hogy a jelen ügyben a Bíróság megállapította egyrészt, hogy jóllehet a vitatott határozattal kapcsolatos jogszerűségi vizsgálat Törvényszék általi gyakorlása a jelen esetben e határozat megsemmisítésével járt annyiban, amennyiben a Bizottság e határozatban bírságot szabott ki a fellebbezőkkel szemben, ez a körülmény egyáltalán nem vonja maga után azt, hogy a Törvényszék ebből az okból meg van fosztva korlátlan felülvizsgálati jogköre gyakorlásának lehetőségétől, és másrészt, hogy az a körülmény, hogy a Törvényszék végül a bírságnak a vitatott határozatban meghatározottal azonos összegét ítélte meg megfelelőnek, nincs hatással a korlátlan felülvizsgálati jogkör e gyakorlásának jogszerűségére. ( 15 ) A Törvényszék ebből azt a következtetést vonta le, hogy a Bizottság megalapozottan állapíthatta meg, hogy mivel a Törvényszék által kiszabott bírság nem új bírság, az a vitatott határozatban előírt időpont óta esedékes. ( 16 )

31.

A Törvényszék szerint ezt az értékelést nem kérdőjelezhetik meg a fellebbezők többek között arra alapított érvei, hogy a Törvényszék törölte az eredetileg kiszabott bírságot, mielőtt a vitatott határozatot követően felmerült tényezők alapján új összeget állapított volna meg, ( 17 ) és hogy a Törvényszék elnöke az ideiglenes intézkedés tárgyában hozott végzésével elrendelte a bankgarancia nyújtására vonatkozó kötelezettség felfüggesztését. Ez utóbbi vonatkozásában a Törvényszék megjegyezte, hogy az ideiglenes intézkedés tárgyában hozott végzés nem vonta maga után a követelés esedékességének felfüggesztését, amely után a bírósági eljárás alatt továbbra is késedelmi kamatot kellett felszámítani. ( 18 )

32.

A Törvényszék ezenkívül hangsúlyozta, hogy amikor az uniós bíróság a korlátlan felülvizsgálati jogkörének gyakorlása keretében fenntartja a bírság összegének egy részét vagy egészét, a késedelmi kamatok megfizetésére irányuló kötelezettség ab initio nem minősül a Bizottság által eredetileg kiszabott bírságon felüli szankciónak. Mivel ugyanis a bírság jogi jellege nem változik az uniós bíróság általi felülvizsgálat eredményeként, és mivel érvényesül az az elv, hogy a kereseteknek nincs halasztó hatálya, a Bizottság nem mentesítheti azt a vállalkozást, amely e bírságot nem fizette meg azonnal, és amely keresetének részben helyt adtak, azon kötelezettsége alól, hogy az uniós bíróság által kiszabott bírság után a Bizottság által kiszabott bírság esedékességének időpontjától kezdve kamatot fizessen. ( 19 )

33.

E megfontolásokra tekintettel a Törvényszék megállapította, hogy nem áll fenn az EUMSZ 266. cikk első bekezdése értelmében a Bizottságra háruló kötelezettségek kellően súlyos megsértése, és elutasította a fellebbezők kártérítési kérelmét. Tekintettel arra, hogy a fellebbezők által előterjesztett többi kereseti kérelem lényegében szintén azon az előfeltevésen alapul, hogy a Bizottság megsértette e rendelkezést, a Törvényszék a keresetet teljes egészében elutasította. ( 20 )

34.

Fellebbezésükben a fellebbezők azt kérik, hogy a Bíróság helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet, és lényegében megismétlik az első fokon előterjesztett kereseti kérelmeiket. ( 21 ) A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság utasítsa el a fellebbezést, és a fellebbezőket kötelezze a költségek viselésére.

35.

Fellebbezésük alátámasztása érdekében a fellebbezők három jogalapra hivatkoznak, amelyek közül az első a 2015. július 15‑i ítélet tiszteletben nem tartása miatti téves jogalkalmazáson, valamint a megtámadott ítélet téves és ellentmondásos indokolásán, a második az EUMSZ 266. cikknek a megsemmisítésből eredő következmények és a helyettesítő jogi jelleg kombinációjából eredő jogi szabály be nem tartásából eredő megsértésén, a harmadik pedig a tisztességes eljáráshoz való jog megsértésén alapul. A Bíróság kérésének megfelelően a jelen indítvány az első jogalap elemzésére összpontosít.

36.

A jogvita előzményeinek leírásából kitűnik, hogy a Törvényszékhez első fokon benyújtott keresethez hasonlóan a Bírósághoz benyújtott jelen fellebbezés, és különösen az első jogalap lényegében arra összpontosít, hogy a Törvényszék korlátlan felülvizsgálati jogkörének a 2015. július 15‑i ítélet keretében történő gyakorlása olyan bírsághoz vezetett‑e, amelyet a Bizottság által a vitatott határozattal kiszabott bírsághoz képest újnak és attól jogilag elkülönülőnek kell minősíteni.

37.

Pontosabban ezen első jogalap keretében a fellebbezők lényegében azt az álláspontot képviselik, hogy a Törvényszék a 2015. július 15‑i ítéletben egyrészt ex tunc hatállyal törölte a Bizottság által kiszabott bírságot, amely törlés a fellebbezők javára az általuk az ideiglenes intézkedés tárgyában hozott végzés végrehajtása keretében ideiglenesen megfizetett összeg kamatokkal növelt összegének megfelelő követelést keletkeztetett, és másrészt a 2015. július 15‑i ítélet kihirdetésének időpontjától kezdődő hatállyal új, külön bírságot állapított meg, amelyet a fellebbezők a Bizottság által 2010‑ben kiszabott, „törölt bírsággal” szemben „a Törvényszék által kiszabott bírságnak” neveznek.

38.

Mivel a fellebbezők által az első jogalap keretében hivatkozott különböző kifogások mindegyike abból az előfeltevésből indul ki, amely szerint a Törvényszék lényegében tévesen alkalmazta a jogot, amikor úgy ítélte meg, hogy a Törvényszék által a 2015. július 15‑i ítéletben kiszabott bírság nem minősül új, a Bizottság által a vitatott határozatban kiszabott bírságtól jogilag elkülönülő bírságnak, először is számomra hasznosnak tűnik a korlátlan felülvizsgálati jogkör jellegével, és különösen alkalmazásának következményeivel kapcsolatos előzetes észrevételek (A) megfogalmazása, majd másodszor a Törvényszék által a megtámadott ítéletben követett érvelés elemzése, megvizsgálva a fellebbezők által a fellebbezésük első jogalapja keretében előadott különböző kifogásokat (B).

39.

Elsősorban emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság által az EUMSZ 101. cikk és az EUMSZ 102. cikk alkalmazására vonatkozó eljárásokban hozott határozatok bírósági felülvizsgálatának rendszere az intézmények jogi aktusainak az EUMSZ 263. cikkben létrehozott jogszerűségi vizsgálatából áll, amely az EUMSZ 261. cikk, valamint az 1/2003 rendelet 31. cikke alapján ( 22 ) és a felperes kérelmére a Bizottság által e téren kiszabott szankciók tekintetében a Törvényszék által gyakorolt korlátlan felülvizsgálati jogkörrel egészíthető ki. ( 23 ) A korlátlan felülvizsgálati jogkör tehát csak kiegészítő jelleggel, az EUMSZ 263. cikkben előírt jogszerűségi vizsgálat keretében gyakorolható, és az nem minősül az EUMSZ 256. cikkben említett keresetek értelmében vett önálló keresetnek. ( 24 )

40.

E tekintetben kiemelem, hogy e jogszerűségi vizsgálat a Bizottság által az EUMSZ 101. cikk és az EUMSZ 102. cikk alkalmazására vonatkozó eljárásban hozott határozatok valamennyi elemére kiterjed, amelyeket a Törvényszék mind jogi, mind pedig ténybeli szempontból alapos felülvizsgálatnak vet alá a felperes által felhozott jogalapok fényében, és az általa bemutatott bizonyítékok összességére tekintettel. Ugyanakkor e vizsgálat keretében az uniós bíróságok semmiképpen nem helyettesíthetik a szóban forgó jogi aktus kibocsátójának indokolását a saját indokolásukkal. ( 25 )

41.

Ezzel szemben, amikor az uniós bíróság korlátlan felülvizsgálati jogkörét gyakorolja, a szankció jogszerűségének felülvizsgálatán túl felhatalmazással rendelkezik arra, hogy e szankció összegének meghatározása tekintetében a Bizottság – az ezen összeget eredetileg meghatározó jogi aktus kibocsátója – értékelését a saját értékelésével helyettesítse. Következésképpen az uniós bíróság még megsemmisítés hiányában is megváltoztathatja a megtámadott jogi aktust annak érdekében, hogy törölje, csökkentse vagy növelje a kiszabott bírságot, e hatáskört pedig az összes ténybeli körülmény figyelembevételével gyakorolja (újbóli vizsgálat). ( 26 )

42.

Ebből következik, hogy bár a jogszerűségi vizsgálattól eltérően e korlátlan felülvizsgálati jogkör szigorúan a bírság összegének meghatározására korlátozódik ( 27 ), az uniós bíróság, amikor a bírság összegének kérdése az értékelésére van bízva, jogosult korlátlan felülvizsgálati jogkörét gyakorolni, ( 28 ) mivel e jogkör gyakorlása maga után vonja a szankciók kiszabására vonatkozó jogkör uniós bíróságra való végleges átszállását. ( 29 )

43.

Módszertani szempontból az uniós bíróság tehát csak az elé terjesztett határozat jogszerűsége – az elé terjesztett jogalapokra tekintettel történő – vizsgálatának elvégzését követően gyakorolhatja korlátlan felülvizsgálati jogkörét, az ezen határozat teljes mértékben történő megsemmisítése hiányában, egyrészről azzal a céllal, hogy levonja a következtetéseket az említett határozat jogszerűségével kapcsolatos ítéletéből, másrészről pedig, hogy a vizsgálat céljából elé terjesztett tényezők alapján – az ügy összes körülményének figyelembevétele mellett – meghatározza, hogy fel kell‑e váltania a sajátjával a Bizottság értékelését oly módon, hogy a bírság összege megfelelő legyen. ( 30 )

44.

Másodsorban emlékeztetek arra, hogy az uniós bíróság az Európai Unió Alapjogi Chartája 47. cikkének értelmében vett korlátlan felülvizsgálat követelményeinek a bírság tekintetében történő teljesítéséhez az EUMSZ 261. cikkben és az EUMSZ 263. cikkben foglalt hatásköreinek gyakorlása során köteles megvizsgálni és megváltoztatni minden, annak bizonyítására irányuló jogi, illetve ténybeli kifogást, hogy a bírság összege nem felel meg a jogsértés súlyának és időtartamának. ( 31 ) Ugyanis e korlátlan felülvizsgálati jogkörnek köszönhető, hogy a Szerződésekben foglalt bírósági felülvizsgálat megfelel az Alapjogi Charta 47. cikkében szereplő hatékony bírói jogvédelem elve követelményeinek. ( 32 ) Az 1/2003 rendelet 23. cikkének (3) bekezdése alapján e feladat tehát minden egyes megbírságolt vállalkozás esetén a jogsértés súlyának és időtartamának figyelembevételét feltételezi, többek között az indokolásra, az arányosságra, a szankciók egyéniesítésére, valamint az egyenlő bánásmódra vonatkozó elvek tiszteletben tartása mellett anélkül, hogy a Bíróság kötve volna a Bizottság által az iránymutatásokban meghatározott, tájékoztató jellegű szabályokhoz, noha ez utóbbiak iránymutatásul szolgálhatnak az uniós bíróságok számára korlátlan felülvizsgálati jogkörük gyakorlása során. ( 33 )

45.

Harmadsorban hangsúlyozni kell, hogy e korlátlan felülvizsgálati jogkör gyakorlása nem egyezik meg a hivatalból való felülvizsgálattal, az eljárás pedig kontradiktórius marad. A közrenden alapuló jogalapok kivételével, amelyeket – úgymint a vitatott határozat indokolásának hiányát – a bíróságnak hivatalból kell megvizsgálnia, ( 34 ) a felperesnek kell felhoznia a vitatott határozattal szembeni jogalapokat, és neki kell bizonyítékokat előterjesztenie e jogalapok alátámasztása érdekében. ( 35 ) Márpedig a Bíróság kimondta, hogy az egész vitatott határozat hivatalból való felülvizsgálatának hiánya nem sérti a hatékony bírói jogvédelem elvét. Ezen elv tiszteletben tartásához ugyanis nem nélkülözhetetlen az, hogy a Törvényszék – amely ugyan köteles megválaszolni a felhozott jogalapokat, és mind jogi, mind pedig ténybeli szempontból felülvizsgálatot gyakorolni – köteles legyen hivatalból újból megvizsgálni az ügy összes iratát. ( 36 ) Ennélfogva az uniós bíróság korlátlan felülvizsgálati jogkörében eljárva megállapíthatja azt is, hogy a felek által felhozott érvek egyike sem igazolja azt, hogy említett jogkörében eljárva csökkentse a Bizottság által kiszabott bírság összegét. ( 37 )

46.

A fellebbezők első jogalapját ezen általános megállapítások fényében kell megvizsgálni.

47.

Első jogalapjukkal – amely több, egymást nagyrészben átfedő kifogásból áll, amelyek a megtámadott ítélet 98., 99., 102., 105., 107., 111., 113., 115., 117., 118., 125. és 127. pontjára vonatkoznak – a fellebbezők lényegében azt róják fel a Törvényszéknek, hogy tévesen alkalmazta a jogot, mivel nem tartotta tiszteletben saját 2015. július 15‑i ítéletét, valamint téves és ezen ítélethez képest ellentmondásos indokolást fogalmazott meg, amely így sérti a jogerőt.

48.

Mivel a fellebbezők teljes érvelése abból az előfeltevésből indul ki, amely szerint a Törvényszék a 2015. július 15‑i ítéletben új, a Bizottság által a vitatott határozatban kiszabott bírságtól jogilag elkülönülő bírságot szabott ki, véleményem szerint az egyértelműség és a megfelelő igazságszolgáltatás érdekében meg kell vizsgálni, hogy ez az előfeltevés helyes‑e. Ha nem ez a helyzet, a fellebbezők által az első jogalap keretében felhozott valamennyi kifogás megalapozatlan lenne, és azokat el kellene utasítani, mivel nem áll fenn ellentmondás a 2015. július 15‑i ítélet és a megtámadott ítélet között.

49.

Először is úgy vélem, hogy meg kell állapítani, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 96. és 97. pontjában helyesen mutatott rá arra, hogy mivel a bírság után fizetendő késedelmi kamatok kezdő időpontjának kérdését a 2015. július 15‑i ítélet nem érintette kifejezetten, meg kell határozni, hogy ezen ítélet indokolásából levezethető‑e, hogy a Törvényszék által kiszabott bírság jogilag elkülönül a Bizottság által a vitatott határozatban kiszabott bírságtól. ( 38 )

50.

E tekintetben megjegyzem, hogy a megtámadott ítélet és a 2015. július 15‑i ítélet közötti esetleges ellentmondás elemzésének kiindulópontját szükségszerűen a – Bíróság végzése fényében is értelmezett – 2015. július 15‑i ítélet tartalma, pontosabban indokolása és rendelkező része kell, hogy képezze. Ezzel kapcsolatban a 2015. július 15‑i ítélet tartalmának a Törvényszék által a megtámadott ítélet 95. és 100. pontjában kifejtett összefoglalása, amely a Törvényszék elemzésének alapjául szolgál, pontos, és összhangban áll a Bíróságnak a végzéséből kitűnő értelmezésével is. ( 39 )

51.

Emlékeztetőül ugyanis, a vitatott határozattal szemben benyújtott, a 2015. július 15‑i ítélet alapjául szolgáló keresetük alátámasztása érdekében a fellebbezők kilenc jogalapra hivatkoztak, amelyek közül a jelen fellebbezés szempontjából csak a hatodik és a kilencedik jogalap releváns. Egyrészről a hatodik jogalap többek között az arányosság elvének megsértésén alapult, mivel a Bizottság nem vette figyelembe a vitatott határozatban a fizetési képességük hiányát. Másrészről a kilencedik jogalap a fizetési képességük 2011. február 14‑i levélben szereplő téves értékelésén alapult, amely levél megsemmisítését szintén kérték.

52.

A 2015. július 15‑i ítéletben a Törvényszék helyt adott e két jogalapnak, és megsemmisítette a vitatott határozatot annyiban, amennyiben az bírságot szabott ki a fellebbezőkkel szemben, valamint a 2011. február 14‑i levelet azzal az indokkal, hogy a Bizottság e levélben a fellebbezők 2006. évi iránymutatás 35. pontja szerinti fizetési képességének értékelésekor hibákat követett el. Pontosabban a vitatott határozat jogszerűségének felülvizsgálata keretében a Törvényszék a 2015. július 15‑i ítélet 285–332. pontjában úgy ítélte meg, hogy a Bizottság hibákat követett el a fellebbezők fizetési képességének értékelése során, valamint, hogy e hibák alkalmasak egyrészt a vitatott határozat fellebbezőkkel szemben bírságot kiszabó része és a 2011. február 14‑i levél megsemmisítésének alátámasztására, másrészt pedig a Törvényszék korlátlan felülvizsgálati jogköre gyakorlásának igazolására. ( 40 )

53.

A Törvényszék korlátlan felülvizsgálati jogkörének gyakorlása során ugyanakkor úgy ítélte meg, hogy a fellebbezők nem hivatkozhatnak megalapozottan arra, hogy fizetési képességük hiánya miatt csökkenteni kell velük szemben a bírságot, következésképpen pedig a vitatott határozatban velük szemben kiszabottal azonos összegben határozta meg a bírságot. Pontosabban a Törvényszék a 2015. július 15‑i ítélet 333–358. pontjában a 2006. évi iránymutatás alkalmazásával a fellebbezőknek a vitatott határozat elfogadását követően megváltozott pénzügyi helyzete tárgyában az általuk bemutatott bizonyítékok alapján úgy ítélte meg, hogy a fellebbezők nem állítják megalapozottan, hogy fizetési képességük hiánya miatt csökkenteni kellene velük szemben a bírságot az említett 2006. évi iránymutatás 35. pontjában említettekhez hasonló indokok miatt, következésképpen pedig hogy kötelezni kell őket a vitatott határozatban kiszabottal azonos összegű bírság megfizetésére. ( 41 )

54.

E tekintetben fontosnak tartom kiemelni, hogy noha a Törvényszék arra szorítkozott, hogy helyt adjon a fellebbezők fizetési képességének értékelésére vonatkozó megsemmisítési jogalapoknak, ezzel szemben a jogsértés jogszerűségére és az ennek következtében kiszabott bírság összegére vonatkozó valamennyi jogalapot elutasította. Másként fogalmazva, a Törvényszék az első négy kereseti jogalap alapján, amelyek vizsgálata során nem került megállapításra egyetlen, a vitatott határozat jogellenességét eredményező hiba sem, nem tárt fel olyan okot, amely alapján helytelennek kellene tekinteni a vitatott határozatban a fellebbezőkkel szemben kiszabott bírság összegét, ahogy az a vitatott határozat 2. cikke első bekezdésének 8. pontjából következik. ( 42 ) A Törvényszék szintén ezen okból állapított meg a Bizottság által a vitatott határozatban a fellebbezőkkel szemben korábban kiszabott bírság összegével megegyező összegű bírságot. Egyébiránt emlékeztetni kell arra, hogy a 2006. évi iránymutatás 35. pontjának alkalmazása a versenyjog szabályainak megsértése miatt kiszabott bírság összegének megállapítása során figyelembe vett utolsó elem. ( 43 )

55.

Ami a 2015. július 15‑i ítélet rendelkező részét illeti, kétségtelen, hogy annak 2. pontjában a Törvényszék egyrészt megsemmisítette a vitatott határozat 2. cikke első bekezdésének 8. pontját, amely bírságot szabott ki a fellebbezőkkel szemben, másrészt e rendelkező rész 4–6. pontjában megállapította a bírság összegeit, amelyek megegyeztek a vitatott határozatban szereplő összegekkel. Mindazonáltal az olyan megközelítés, amely szerint ez a döntés a Törvényszék azon szándékára utal, hogy új, a Bizottság által meghatározottól jogilag elkülönülő bírságot állapítson meg, túlzott formalizmust jelentene, és véleményem szerint sértené az állandó ítélkezési gyakorlatból eredő azon alapvető szabályt, amely szerint az ítélet rendelkező részét az annak alapját és szükséges alátámasztását képező indokolás tükrében kell értelmezni. ( 44 ) Egyébiránt számos példa van arra, hogy a Törvényszék a bírságra vonatkozóan megsemmisítette a Bizottság határozatának rendelkező részét, majd korlátlan felülvizsgálati jogkörében eljárva megállapította az új összeget. ( 45 ) Amint azt ugyanis a Bizottság megjegyzi, bizonyos esetekben – mint a 2015. július 15‑i ítéletben is – a Törvényszék először megsemmisíti a Bizottság határozatának a bírságot megállapító cikkét, majd ezen ítélet rendelkező részében újból meghatározza a bírságot. ( 46 ) Más esetekben a Törvényszék megelégszik a bírság megváltoztatásával, anélkül hogy megsemmisítené a Bizottság határozatának érintett cikkét. ( 47 ) Bár a Törvényszék gyakorlatában mutatkozó koherencia e hiánya nem szerencsés és tisztán formai szempontból valójában zavart okozhat, mivel a korlátlan felülvizsgálati jogkör, a CB ítéletből eredő ítélkezési gyakorlattal összhangban, „a Bizottság által eredetileg kiszabott bírságra vonatkozik, és arra korlátozódik” ( 48 ), főszabály szerint ennek nincs hatása a jogi következményeket illetően. ( 49 )

56.

A fentiekre tekintettel úgy vélem, hogy a fellebbezők első jogalap keretében kifejtett érvelésének előfeltevése, amely szerint a Törvényszék a 2015. július 15‑i ítélettel új, a Bizottság által a vitatott határozatban kiszabott bírságtól jogilag elkülönülő bírságot szabott ki, nem tűnik ki ezen ítélet indokolásából, és alapvetően téves.

57.

E következtetés véleményem szerint elegendő a fellebbezők teljes érvelésének megalapozatlanként történő elutasításához, anélkül hogy az első jogalap különböző kifogásait alaposabban meg kellene vizsgálni.

58.

Mindazonáltal, amennyiben a Bíróság szükségesnek tartja a fellebbezők által előadott különböző érvek vizsgálatát, másodlagosan és a teljesség kedvéért az alábbi elemzés alapján javaslom azok elutasítását.

59.

Elsősorban a fellebbezők azt állítják, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 98. pontjában azt a téves megállapítást tette, amely szerint „az uniós bíróság által megállapított bírság nem minősül új, a Bizottság által kiszabott bírságtól jogilag elkülönülő bírságnak (lásd ebben az értelemben: [CB ítélet], 58. és 60. pont)”. E megállapítás állításuk szerint téves, mivel nem ad választ arra a kérdésre, hogy miben áll a 2015. július 15‑i ítélet megváltoztató és helyettesítő hatása a vitatott határozattal megsemmisített bírság tekintetében.

60.

Érvük alátámasztása érdekében a fellebbezők előadják, hogy a Törvényszék tévesen hivatkozott a CB ítélet 58. és 60. pontjára, mivel ez utóbbi ítélet eltér a 2015. július 15‑i ítélettől. A CB ítélettel ellentétben ugyanis a Törvényszék a 2015. július 15‑i ítéletben egyrészt „új tények” alapján a „Törvényszék által kiszabott bírság” megfizetésére kötelezte őket, másrészt először a kiszabott bírságot teljes egészében törölte, mégpedig kezdettől fogva (ex tunc csökkentés), majd megállapította a „Törvényszék által kiszabott bírságot”, következésképpen nem úgy döntött, hogy helybenhagyja vagy csupán (visszamenőleg) csökkenti a Bizottság eredeti határozata alapján kiszabott bírságot.

61.

Ezen érveknek véleményem szerint nem lehet helyt adni.

62.

Ugyanis először, amint azt a jelen indítvány 52–56. pontjában megállapítottam, a 2015. július 15‑i ítéletben az uniós bíróság nem a Bizottság által kiszabott bírság helyett szabott ki bírságot, amit egyébként nem is tehetett meg, hanem kizárólag „megváltoztatta” a vitatott határozatban eredetileg kiszabott bírságot. Másként fogalmazva, ténybeli és jogi azonosság áll fenn a Bizottság által a vitatott határozatban kiszabott bírság és a Törvényszék által végzett felülvizsgálatot követően a 2015. július 15‑i ítéletben megállapított bírság között.

63.

Másodszor emlékeztetek arra, hogy a CB ítélet 58–60. pontjában a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy a versenyszabályok alkalmazása terén az uniós bíróságra ruházott korlátlan felülvizsgálati jogkör „a Bizottság által eredetileg kiszabott bírságra vonatkozik, és arra korlátozódik” (58. pont), hogy e bíróság „nem jogosult bírság kiszabására”, hanem „kizárólag a Bizottság valamely határozatában megállapított bírságokról határozhat” (59. pont), és ennélfogva nem rendelkezik hatáskörrel arra, hogy „a Bizottság által kiszabott bírságot új, attól jogilag elkülönülő bírsággal helyettesítse” (60. pont). Márpedig ezek a Törvényszék által 1995‑ben megfogalmazott általános jellegű állítások, jóllehet azokat a Bíróság soha nem hagyta jóvá, számomra még ma is érvényesnek tűnnek ( 50 ).

64.

Harmadszor, ami azt az érvet illeti, amely szerint a CB ítéletben a Törvényszék helybenhagyta a szóban forgó bírság egy részét, miután újraértékelte ugyanazokat a tényeket, mint amelyek a vitatott határozat alapjául szolgáltak, míg a 2015. július 15‑i ítéletben a Törvényszék új tények vizsgálatára is támaszkodva úgy döntött, hogy helybenhagyja ugyanazt a bírságot, a fellebbezők általi különbségtétel jogi szempontból nem releváns. Amint az az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik ugyanis, a korlátlan felülvizsgálati jogkörrel rendelkező bíróságnak, főszabály szerint és a felek által elő terjesztett körülmények vizsgálatától függően a döntésének időpontjában fennálló jogi és ténybeli helyzetet kell figyelembe vennie, amennyiben úgy ítéli meg, hogy indokolt, hogy éljen a megváltoztatásra irányuló jogkörével. ( 51 )A fortiori, ez azt jelenti, hogy a korlátlan felülvizsgálati jogkörrel rendelkező bíróság nemcsak a megtámadott jogi aktusban nem szereplő korábbi körülményeket veheti figyelembe, ( 52 ) hanem adott esetben és kivételes jelleggel a határozat elfogadását követő körülményeket is. Amint azt a Bíróság végzésének 43. pontjában a Bíróság megállapította, az uniós bíróság a jogszerűségi vizsgálat elvégzésének kiegészítése érdekében jogosult figyelembe venni minden olyan ténybeli körülményt, amelyet relevánsnak ítél, függetlenül attól, hogy e körülmények a meghozott határozatnál korábbiak vagy későbbiek. ( 53 ) Ugyanez érvényes különösen akkor, amikor – ahogy a jelen ügyben – a korlátlan felülvizsgálati jogkör gyakorlása az érintett vállalkozás fizetési képességének vizsgálatára vonatkozik. Amint azt a Bíróság megállapította, ha az uniós bíróság ugyanis nem értékelhetné ezt a képességet a döntésének időpontjában fennálló ténybeli helyzet figyelembevételével, előfordulhatna, hogy meg kell tagadnia a bírság jogszerűen járó csökkentését vagy törlését, vagy hogy biztosítania kell a bírság nem jogszerűen járó csökkentését vagy törlését, amely e vállalkozásnak hátrányt okozhat, vagy igazolatlan versenyelőnyt biztosíthat. ( 54 ) Egyébiránt emlékeztetek arra, hogy a fizetési képesség hiányának vizsgálata, a 2006. évi iránymutatás 35. pontjának értelmében, magában foglalja az „adott szociális és közgazdasági környezet” elemzését a bírság kiszabásának időpontjában annak megítélése céljából, hogy az „visszavonhatatlanul veszélybe sodorná [az érintett] vállalkozás gazdasági életképességét”. Egy ilyen vizsgálat tehát a jellegéből és céljából fakadóan előre tekintő, és kivételesen a bírságkiszabó határozatot követő körülmények figyelembevételét igényelheti.

65.

Másodsorban a fellebbezők azt állítják, hogy a megtámadott ítélet indokolása ellentmondásos a 2015. július 15‑i ítélet helyettesítő hatását illetően. Pontosabban a megtámadott ítélet 99. pontjában a Törvényszék kimondta, hogy „[a]mikor az uniós bíróság a Bizottság értékelését a sajátjával helyettesíti, és a korlátlan felülvizsgálati jogkörének gyakorlása keretében csökkenti a bírság összegét, a Bizottság határozatán belül azt az összeget, amelyet e határozat eredetileg megjelölt, a saját értékeléséből eredő összeggel váltja fel”. A fellebbezők szerint, bár ez a megállapítás helyes kiindulópontnak tűnhet, a Törvényszéknek ebből ugyanakkor a következő következtetéseket kellett volna levonnia: i. a 2015. július 15‑i ítéletben a Törvényszék teljes egészében a saját értékelésével helyettesítette a Bizottság értékelését; ii. ezen értékelés alapján a Törvényszék – törlés és a már teljesített kifizetések kifejezett beszámítása révén – csökkentette a korlátlan felülvizsgálati jogkörében eljárva törölt bírság összegét; és iii. a Törvényszék a törölt bírságot az így módosított, a Törvényszék által kiszabott bírsággal helyettesítette. Márpedig a Törvényszék ahelyett, hogy ezeket a következtetéseket vonta volna le, az említett 99. pontban azt állapította meg, hogy „[a] Bizottság határozatát az uniós bíróság által hozott ítélet helyettesítő hatása folytán tehát úgy kell tekinteni, mintha az mindig is az e bíróság által lefolytatott értékelésből eredt volna (lásd ebben az értelemben: [CB ítélet], 60–65. és 85–87. pont)”.

66.

E tekintetben meg kell állapítani, hogy bár a 2015. július 15‑i ítéletben a Törvényszék – a jelen indítvány 53. és 54. pontjában kifejtett okokból, és amint azt a Bíróság a végzésének a megtámadott ítélet 101. pontjában hivatkozott 38. és 40. pontjában kimondta – egyfelől megsemmisítette a kartellről szóló vitatott határozatot a fellebbezőkkel szemben kiszabott bírság összegét megállapító részében, másfelől pedig, korlátlan felülvizsgálati jogkörében eljárva, a bírság összegét ugyanezen összegben állapította meg, ez alkalommal nem került sor a bírság radikális megváltoztatására vagy „novációjára”.

67.

Harmadsorban a fellebbezők azt állítják, hogy a bírság módosítása megakadályozza, hogy az visszamenőlegesen, 2011. január 4‑től legyen esedékes. Vitatják tehát a Törvényszéknek a megtámadott ítélet 102. pontjában szereplő azon állítását, amely szerint „[…] a jelen ügyben a Bizottság megalapozottan állapíthatta meg, hogy mivel a Törvényszék által kiszabott bírság nem új bírság, az 2011. január 4. óta esedékes”. Álláspontjuk szerint a bírság teljes törlése és megszűnése megakadályozza a bírság visszamenőleges esedékességét, mivel a 2015. július 15‑i ítélet 302. és 356. pontjából egyértelműen kitűnik a bírság esedékességének elhalasztása. A Bizottság határozata és a 2015. július 15‑i ítélet kihirdetése közötti időszakban ugyanis a Bizottság nem rendelkezett annak megfelelő követeléssel.

68.

Ezzel az érvvel a fellebbezők csupán olyan érvelést támasztanak alá, amely mindazonáltal szintén hatástalannak bizonyul, mivel az a 2015. július 15‑i ítélet téves értelmezésén alapul. Így a fellebbezők tévesen állítják, hogy a jelen ügyben a Törvényszék által a megtámadott ítéletben megállapított bírság helyettesítő hatása ex nunc hatállyal bír, és így a Törvényszék túllépte a szankciókkal kapcsolatos korlátlan felülvizsgálati jogkörét. E tekintetben elegendő emlékeztetni arra, hogy a Bíróság végzésében megállapította, hogy a Törvényszék által kiszabott bírság nem új bírság. ( 55 ) Egyébiránt, amint azt a jelen indítvány 53. és 54. pontjában hangsúlyoztam, a Törvényszék az első négy kereseti jogalap alapján, amelyek vizsgálata során nem került megállapításra egyetlen, a vitatott határozat jogellenességét eredményező hiba sem, nem tekintette helytelennek a fellebbezőkkel szemben kiszabott bírságnak a vitatott határozat 2. cikke első bekezdésének 8. pontjából következő összegét, ami igazolta, hogy a Bizottság által a vitatott határozatban a fellebbezőkkel szemben korábban kiszabott bírság összegével megegyező összegű bírságot állapítson meg.

69.

Negyedsorban a fellebbezők azt állítják, hogy a Törvényszék tévesen értelmezte a Trioplast ítéletet (15. és 56–62. pont), amikor a megtámadott ítélet 105. pontjában ez utóbbira hivatkozott azon következtetés alátámasztása érdekében, amely szerint: „[…] a fenti 99. pontban hivatkozotthoz hasonló helyettesítő hatás már elismerésre került egy olyan határozat esetében, amelyben a Törvényszék először törölte a bírságot az anyavállalatot a Bizottság által kiszabott bírság megfizetéséért terhelő egyetemleges felelősség erejéig, majd ezt követően korlátlan felülvizsgálati jogkörében újból meghatározta ugyanezt az összeget”. Álláspontjuk szerint ez az ítélkezési gyakorlat nem releváns, és azt mutatja, hogy nem volt olyan, az uniós bíróságok által elismert precedens értékű ítélet, amelyben a megsemmisítés és marasztalást tartalmazó rendelkező rész kombinációja esetén már egyértelműen meghatározták volna a kamatok felszámításának visszamenőleges kezdő időpontját.

70.

A Bizottsághoz hasonlóan és a jelen indítvány 55. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlat fényében mindazonáltal úgy vélem, hogy a Trioplast ítélet releváns a kamatok felszámításának kezdete szempontjából. Ebben az ítéletben ugyanis a Törvényszék először is – a jelen ügyhöz hasonlóan – az ítélet rendelkező részében törölte a bírság azon összegét, amely tekintetében az anyavállalat egyetemleges felelősségét állapították meg, majd korlátlan felülvizsgálati jogkörében eljárva újból megállapította azt. A Bizottság által eredetileg kiszabott bírságot tehát egyértelműen ex tunc hatállyal helyettesítette. Mivel tehát a Trioplast ügy körülményei teljes mértékben összehasonlíthatók a jelen ügy körülményeivel, e negyedik kifogást is el lehet utasítani.

71.

Ötödsorban a fellebbezők arra hivatkoznak, hogy a Törvényszék tévesen értékelte a fellebbezők 2015‑ben megállapított új fizetési képességét és ennek a „Törvényszék által kiszabott bírság” összegére gyakorolt következményeit. Pontosabban a megtámadott ítélet 107. pontjában a Törvényszék azt állítja, hogy „a jogszerűség vizsgálata keretében csupán azt állapította meg, hogy a Bizottság hibákat követett el a felperesek fizetési képességének értékelése során, arra azonban nem utalt, hogy velük szemben 2010‑ben és 2011‑ben semmilyen bírságot nem lehetett volna kiszabni”, a megtámadott ítélet 109. pontjában hozzátéve, hogy „[a] Törvényszék […] a felperesek állításával ellentétben a 2015. július 15‑i ítéletében megállapította, hogy a felperesek 2010‑ben és 2011‑ben rendelkeztek bizonyos fizetési képességgel”. A fellebbezők szerint semmi nem utal arra, hogy a 2015. július 15‑i ítéletben a Törvényszék a bizonyos fizetési képesség miatt határozott volna úgy, hogy fenntartja a bírságra vonatkozó eredeti döntését, és ily módon helybenhagyja a törölt bírság helytelen összegét.

72.

Azonban a fellebbezők állításával ellentétben megjegyzem, hogy a megtámadott ítélet 108. és 109. pontjában a Törvényszék a fellebbezők által előadott egyik érvre válaszul és a 2015. július 15‑i ítélet 346. pontjára hivatkozva egyszerűen kifejtette, hogy ebben az ítéletben azt állapította meg, hogy az ideiglenes intézkedés tárgyában hozott végzésben meghatározott ideiglenes fizetési terv alapján a fellebbezők 2011 óta már több mint 15000000 eurót ki tudtak fizetni, ami lehetővé tette annak megállapítását, hogy a fellebbezők a 2010. és a 2011. évek folyamán rendelkeztek „bizonyos fizetési képességgel”.

73.

Hatodsorban a fellebbezők kifogásolják a Törvényszék által a megtámadott ítélet 125. pontjában adott azon magyarázatot, amely szerint az, hogy a Törvényszék „a Bizottságot kötelezte a felperesek részéről felmerült költségek felének viselésére, […] a vitatott határozat 2. cikke első bekezdése 8. pontjának megsemmisítésével magyarázható”. A fellebbezők szerint az elfogadott, költségekre vonatkozó rendelkezés „hangsúlyozza a Törvényszéknek a 2015. július 15‑i ítélettel a [javukra] lényegesen módosított bírságot illetően érdemben kedvező döntését”.

74.

Márpedig meg kell állapítani, hogy ez az érv azon a téves előfeltevésen alapul, hogy összefüggés áll fenn az eredetileg kiszabott, törölt bírság állítólagos sikeres megváltoztatása és a költségek megállapítása között, és ezért azt mint hatástalant el kell utasítani.

75.

Hetedsorban és végül a fellebbezők vitatják a megtámadott ítélet 127. pontjában szereplő azon következtetést, amely szerint „a késedelmi kamatok ab initio megfizetésére irányuló kötelezettség nem minősül a Bizottság által eredetileg kiszabott bírságon felüli olyan szankciónak, amely a jogorvoslati jog akadályát képezné”.

76.

E tekintetben emlékeztetni kell egyrészt arra, hogy a bírság határidőn belüli meg nem fizetése esetén késedelmi kamat fizetésére vonatkozó kötelezettség a Bizottság vagyoni kötelezettséget megállapító jogi aktusai EUMSZ 299. cikkben meghatározott végrehajthatóságának közvetlen következménye. E jogi aktusok végrehajtását csak a Bíróság határozata alapján lehet felfüggeszteni. A késedelmi kamat fizetésére vonatkozó kötelezettség célja ily módon a Bizottság által a versenyjog területén kiszabott bírságok hatékonyságának biztosítása, és a címzettek arra való ösztönzése, hogy azokat az előírt határidőn belül fizessék meg. A késedelmi kamatok ab initio megfizetésére irányuló kötelezettség tehát nem minősül a Bizottság által eredetileg kiszabott bírságon felüli szankciónak.

77.

Másrészt a Törvényszék a 2015. július 15‑i ítéletében nem semmisítette meg a kartellről szóló határozatban szereplő, a késedelmi kamatokra vonatkozó rendelkezéseket, és nem állapított meg új fizetési határidőt vagy új késedelmi kamatot sem. A Törvényszék a 2018. május 17‑i Westfälische Drahtindustrie és társai kontra Bizottság végzésben ( 56 ) ezzel szemben kifejezetten megerősítette, hogy a 2015. július 15‑i ítéletnek nincs hatása a késedelmi kamatok kérdésére. A fellebbezők tehát érvényesen nem hivatkozhatnak arra, hogy a Bizottság határozatának elfogadásától kezdve nem kellett késedelmi kamatot fizetni.

78.

A fenti megfontolásokra tekintettel, és mivel a jelen indítvány kizárólag az első jogalapra vonatkozik, azt javaslom, hogy a Bíróság e jogalapot mint megalapozatlant utasítsa el.