A Törvényszék (harmadik kibővített tanács) T-523/17. sz., Eleveté Invest Group és társai kontra Bizottság és ESZT ügyben 2022. június 1-jén hozott ítélete ellen az Araceli García Fernández és társai által 2022. augusztus 11-én benyújtott fellebbezés

(C-541/22 P. sz. ügy)

(2022/C 441/10)

Az eljárás nyelve: spanyol

Felek

Fellebbezők: Araceli García Fernández, Faustino González Parra, Fernando Luis Treviño de Las Cuevas, Juan Antonio Galán Alcázar, Lucía Palazuelo Vallejo-Nágera, Macon, SA, Marta Espejel García, Memphis Investments Ltd, Pedro Alcántara de la Herrán Matorras, Pedro José de Jesús Benito Trebbau López, Pedro Regalado Cuadrado Martínez, María Rosario Mari Juan Domingo (képviselők: B. M. Cremades Román, J. López Useros, S. Cajal Martín és P. Marrodán Lázaro ügyvédek)

A többi fél az eljárásban: Eleveté Invest Group, SL, Antonio Bail Cajal, Carlos Sobrini Marín, Edificios 1326 de l’Hospitalet, SL, Juan José Homs Tapias, Anna María Torras Giro, Marbore 2000, SL, Tristán González del Valle, Európai Bizottság, Egységes Szanálási Testület (ESZT), Spanyol Királyság, Banco Santander, SA

A fellebbezők kérelmei

A fellebbezők azt kérik, hogy a Bíróság:

Jogalapok és fontosabb érvek

A fellebbezők a Törvényszék ítéletét a rendelkező részében és valamennyi jogalapjában vitatják, mivel az az uniós jog alkalmazása és értelmezése során több hibát, elégtelen és ellentmondásos indokolást, a tények téves minősítését és a tényekből eredő téves jogkövetkeztetéseket, valamint a bizonyítékok téves értékelését tartalmazza.

A felperesek a kérelmeik alátámasztására négy jogalapra hivatkoznak.

Az első jogalapban a fellebbezők azt állítják, hogy a Törvényszék tévesen értelmezte és alkalmazta a hitelintézeteknek és bizonyos befektetési vállalkozásoknak az ESZM keretében történő szanálására vonatkozó egységes szabályok és egységes eljárás kialakításáról, valamint az Egységes Szanálási Alap létrehozásáról és az 1093/2010/EU rendelet módosításáról szóló, 2014. július 15-i 806/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (1) (a továbbiakban: ESZM-rendelet) 18. cikkét.

Az első jogalap első részében a fellebbezők az ESZM-rendelet likviditási támogatás szükségességére vonatkozó 18. cikke (1) bekezdése a) pontjának téves értelmezésére és alkalmazására, a titoktartási kötelezettség megsértésére és a megfelelő ügyintézés elvének a téves értelmezésére hivatkoznak. Az első jogalap második részében az indokolás elégtelenségére és az ESZM-rendelet 18. cikke (1) bekezdése b) pontjának téves értelmezésére hivatkoznak. E tekintetben a felperesek előadják, hogy a Banco Popular Español nem volt fizetésképtelen, és az ESZT rendelkezésére álltak kevésbé hátrányos alternatívák. Az első jogalap harmadik részében az ESZM-rendelet 18. cikke (1) bekezdése c) pontjának Törvényszék általi téves értelmezésére és alkalmazására hivatkoznak.

A második jogalap az ESZM-rendelet 20. cikkének Törvényszék általi téves értelmezésén és alkalmazásán alapul. E tekintetben a felperesek az említett cikk (1), (5), (7), (9), (10) és (11) bekezdésének téves alkalmazására és értelmezésére hivatkoznak. Továbbá, a második jogalap ötödik része a kisajátításra vonatkozó iratokhoz való hozzáférés joga téves értelmezésén és alkalmazásán alapul, mivel a Törvényszék érvelése ellentétes az Európai Unió Alapjogi Chartájának és az emberi jogok európai egyezménye kiegészítő jegyzőkönyvének rendelkezéseivel. A második jogalap hatodik részét a fellebbezők az indokolási kötelezettség értékelése során elkövetett téves jogalkalmazásra alapítják.

A harmadik jogalap a megtámadott határozat – joghatásai megerősítésével történő – megsemmisítéséből eredő kártérítési kérelemre vonatkozik.

A negyedik jogalapban a felperesek azt állítják, hogy a Törvényszék tévesen értelmezte és alkalmazta az ESZM-rendeletet a szerződésen kívüli felelősség megtérítése iránti kérelem tekintetében, függetlenül a megsemmisítés iránti kérelemtől. A negyedik jogalap első része a Törvényszék által azáltal elkövetett nyilvánvaló hibát elemzi, hogy az ESZM-rendelet (116) preambulumbekezdését, 88. és 91. cikkét, valamint az EUMSZ 339. cikket úgy értelmezte és alkalmazta, hogy az Unió által a bankszanálás tekintetében biztosítottnál jóval alacsonyabb szintű védelmet biztosított. Továbbá a fellebbezők az ESZM-rendeletnek a gondossági kötelezettség megsértésével történő téves értelmezésére és alkalmazására hivatkoznak. Végül a negyedik jogalap második részében az fellebbezők az ESZM-rendelet 20. cikke (15) és (16) bekezdésének téves értelmezésére és alkalmazására, valamint az indokolással ellátott válasz hiányára hivatkoznak.

(1)  HL 2014. L 225., 1. o.; helyesbítés: HL 2014. L 372., 9. o.