–

a Cofidis képviseletében P. Melcher Rechtsanwalt, P. Núncio, D. Oda, F. Osório de Castro, A. Queiroz Martins és M. Teles advogados,

–

a portugál kormány képviseletében P. Barros da Costa, J. P. Cardoso da Costa, A. Pimenta és A. Rodrigues, meghatalmazotti minőségben,

–

a spanyol kormány képviseletében A. Ballesteros Panizo, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében A. Armenia, P. Caro de Sousa, A. Nijenhuis és D. Triantafyllou, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EUMSZ 49. cikk, valamint a hitelintézetek és befektetési vállalkozások helyreállítását és szanálását célzó keretrendszer létrehozásáról és a 82/891/EGK tanácsi irányelv, a 2001/24/EK, 2002/47/EK, 2004/25/EK, 2005/56/EK, 2007/36/EK, 2011/35/EU, 2012/30/EU és 2013/36/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv, valamint az 1093/2010/EU és a 648/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról szóló, 2014. május 15‑i 2014/59/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2014. L 173., 190. o.; helyesbítések: HL 2019. L 165., 129. o.; HL 2021. L 104., 56. o.) értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet a Cofidis, a Cofidis SA franciaországi székhelyű hitelintézet portugál fióktelepe és az Autoridade Tributária e Aduaneira (adó‑ és vámhatóság, Portugália) között az e fióktelep által a Solidariedade sobre o sector bancário (a bankszektorra kivetett kiegészítő szolidaritási adó; a továbbiakban: ASSB) jogcímén megfizetett hozzájárulások visszatérítése iránti kérelem tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.

3

A 2014/59 irányelv (1), (5) és (103) preambulumbekezdése kimondja:

[…]

[…]

4

Ezen irányelv 1. cikkének (1) bekezdése értelmében az irányelv szabályokat és eljárásokat állapít meg az e rendelkezésben felsorolt szervezetek helyreállítása és szanálása vonatkozásában.

5

Az ASSB‑t a 2020. július 24‑i Lei no 27‑A/2020, que aprova o Orçamento Suplementar para 2020 (a 2020. évi pótköltségvetés jóváhagyásáról szóló 27‑A/2020. sz. törvény; a továbbiakban: 2020. évi pótköltségvetési törvény) 18. cikke és VI. melléklete vezette be.

6

A 2020. évi pótköltségvetési törvény VI. melléklete 1. cikkének (2) bekezdése és 9. cikke értelmében az ASSB‑t azzal a szándékkal vezették be, hogy megerősítik a nemzeti szociális biztonsági rendszer finanszírozási mechanizmusait, azáltal hogy az ezen adóból származó bevételt teljes egészében a Fundo de Estabilização Financeira da Segurança Social (társadalombiztosítási pénzügyi stabilizációs alap) részére különítik el. E rendelkezések szerint az ASSB bevezetésének célja a bankszektort a pénzügyi szolgáltatások többsége tekintetében megillető, hozzáadottérték‑adó (héa) alóli mentesség ellentételezése oly módon, hogy így a pénzügyi szektor által viselt adóteher közelítsen a többi gazdasági ágazatot sújtó adóteherhez.

7

Az említett VI. melléklet 2. cikkének (1) bekezdése értelmében az ASSB alanyai először is a Portugáliában székhellyel rendelkező hitelintézetek (a továbbiakban: helyi illetőséggel rendelkező hitelintézetek, másodsorban a más államokban székhellyel rendelkező hitelintézetek portugáliai leányvállalatai (a továbbiakban: helyi illetőséggel nem rendelkező hitelintézetek), valamint harmadsorban a helyi illetőséggel nem rendelkező hitelintézetek portugál fióktelepei.

8

Az említett melléklet 3. cikke a következőképpen határozza meg az ASSB tárgyi hatályát:

„Az ASSB hatálya alá tartoznak:

9

Ugyanezen VI. mellékletnek az ASSB alapja megállapítására vonatkozó 4. cikke ekképp rendelkezik:

„(1)   Az előző cikk a) pontjának alkalmazásában kötelezettség a mérlegben szereplő minden olyan tétel, amely – formájától és módjától függetlenül – harmadik féllel szemben fennálló tartozást testesít meg, kivéve a következőket:

(2)   Az előző cikk a) pontjának alkalmazásában a következő szabályokat kell alkalmazni:

10

Az alapeljárás felperese egy franciaországi székhelyű hitelintézet portugáliai fióktelepe. Fióktelepként az ASSB, azaz a Portugál Köztársaság által a nemzeti társadalombiztosítási rendszer pénzügyi támogatása, valamint a pénzügyi szolgáltatások többsége tekintetében héamentességben részesülő ezen ágazat és a portugál gazdaság minden más ágazatát terhelő adóteher közötti egyensúly helyreállítása céljából bevezetett, a banki ágazatra kivetett adó hatálya alá tartozik.

11

2020. december 11‑én az alapeljárás felperese önadózás keretében a 2020. év első félévére vonatkozó ASSB‑bevallást nyújtott be. E jogcímen 364229,67 euró összeget fizetett meg. 2021. január 5‑én a felperes azonban jogorvoslati kérelmet nyújtott be az adóhatósághoz az említett összeg visszatérítése iránt. 2021. május 21‑i határozatával e hatóság elutasította e kérelmet.

12

2021. augusztus 23‑án az alapügy felperese keresetet nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz, a Tribunal Arbitral Tributário (Centro de Arbitragem Administrativa – CAAD)‑hoz (adóügyi választottbíróság [közigazgatási választottbírósági központ], Portugália) e határozat vitatása érdekében. E kereset alátámasztására elsősorban arra hivatkozott, hogy az ASSB ellentétes az uniós joggal.

13

Közelebbről, a felperes szerint az ASSB bevezetése ellentétes a 2014/59 irányelvvel és a hitelintézetek szanálással kapcsolatos hozzájárulásait illetően az ezen irányelv által megteremtett állítólagos adóharmonizációval. Az alapeljárás felperese ugyanis az említett irányelv alapján már abban a tagállamban adózik, ahol a székhelye található, vagyis a Francia Köztársaságban, így a Portugál Köztársaság nem vethet ki rá hasonló adót.

14

Ezenfelül a felperes úgy véli, hogy az ASSB sérti az EUMSZ 49. cikket azon hátrányos megkülönböztetés ténye okán, amelynek a külföldi hitelintézetek portugáliai fióktelepei tárgyát alkotják. Jogi személyiség hiányában ugyanis ezek a fióktelepek nem vonhatnák le az adóalapból szavatolótőkéjüket az ASSB jogcímén.

15

E körülmények között a Tribunal Arbitral Tributário (Centro de Arbitragem Administrativa – CAAD) (adóügyi választottbíróság [közigazgatási választottbírósági központ]), úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

16

Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy úgy kell‑e értelmezni a 2014/59 irányelvet, hogy azzal ellentétes a hitelintézetek kötelezettségeit terhelő olyan adót bevezető nemzeti szabályozás, amelynek számítási módja állítólag hasonló az ilyen intézmények által ezen irányelv alapján fizetett hozzájárulásokhoz, amelynek bevételeit azonban nem a szanálás finanszírozására irányuló intézkedések nemzeti mechanizmusaira fordítják.

17

A portugál kormány arra hivatkozik, hogy e kérdés elfogadhatatlan, mivel egyáltalán nem releváns az alapügy megoldása szempontjából, mivel az ASSB semmilyen kapcsolatban nem áll a hitelintézetek szanálásával és helyreállításával, következésképpen nem tartozik a 2014/59 irányelv hatálya alá.

18

Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében kizárólag az alapeljárásban eljáró és a meghozandó bírósági döntésért felelős nemzeti bíróság jogosult mérlegelni – az ügy sajátosságaira figyelemmel – egyrészt az előzetes döntéshozatal szükségességét annak érdekében, hogy döntését meghozhassa, másrészt azt, hogy a Bíróság számára feltett kérdések relevánsak‑e. Következésképpen, amennyiben a feltett kérdések valamely uniós jogi rendelkezés értelmezésére vagy érvényességére vonatkoznak, a Bíróság – főszabály szerint – köteles határozatot hozni. Ebből következik, hogy a nemzeti bíróságok által előterjesztett kérdések releváns voltát vélelmezni kell. A nemzeti bíróságok által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem Bíróság általi elutasítása csak abban az esetben lehetséges, ha nyilvánvaló, hogy a kért értelmezés nem függ össze az alapeljárás tényállásával vagy tárgyával, illetve ha a szóban forgó probléma hipotetikus jellegű, vagy a Bíróság nem rendelkezik azon ténybeli és jogi elemek ismeretével, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az említett kérdésekre hasznos választ adjon (2020. július 16‑iFacebook Ireland és Schrems ítélet, C‑311/18, EU:C:2020:559, 73. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

19

A jelen ügyben, mivel az alapügy felperese az alapeljárásban az ASSB‑nek a 2014/59 irányelvvel való állítólagos összeegyeztethetetlenségére hivatkozott, az előterjesztett kérdés relevanciájának vélelme nem kérdőjelezhető meg. Ezenfelül, a portugál kormánynak a 2014/59 irányelv hatályára vonatkozó érve valójában az előterjesztett kérdés érdemére vonatkozik.

20

Következésképpen az első kérdés elfogadható.

21

A feltett kérdés megválaszolása érdekében elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy valamely uniós jogi rendelkezés értelmezéséhez nemcsak annak szövegét, hanem azt a szövegkörnyezetet is figyelembe kell venni, amelybe illeszkedik, valamint azon jogi aktus céljait is, amelynek az a részét képezi (2023. szeptember 21‑iStaatssecretaris van Justitie en Veiligheid [Diplomataigazolvány] ítélet, C‑568/21, EU:C:2023:683, 32. pont].

22

Először is, a 2014/59 irányelv 1. cikkének (1) bekezdése értelmében ez az irányelv szabályokat és eljárásokat állapít meg az e rendelkezésben felsorolt szervezetek helyreállítása és szanálása vonatkozásában.

23

Másodsorban, amint az ezen irányelv (1) és (5) preambulumbekezdéséből kitűnik, ezen irányelvet a pénzügyi válságot követően fogadták el, amely rámutatott annak szükségességére, hogy olyan eszközöket kell biztosítani, amelyek lehetővé teszik többek között a hitelintézetek fizetésképtelenségének kezelését oly módon, hogy a kapcsolódó kockázatokat a részvényeseikre és a hitelezőkre hárítja, nem pedig az adófizetőkre. Az említett irányelv (103) preambulumbekezdésének megfelelően ugyanis a pénzügyi rendszer stabilizálásának finanszírozása a pénzügyi ágazat egészének a feladata.

24

Harmadsorban, ebben az összefüggésben az ezen intézmények által ugyanezen irányelv alapján fizetett járulékok nem adók, hanem éppen ellenkezőleg, biztosítási logikából erednek (lásd ebben az értelemben: 2021. július 15‑iBizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és CRU ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 113. pont).

25

A 2014/59 irányelvnek tehát egyáltalán nem az Unión belül tevékenységet folytató hitelintézetek adóztatásának harmonizálása a célja.

26

Következésképpen a 2014/59 irányelv nem képezheti akadályát egy, az ASSB‑hez hasonló, az említett intézmények kötelezettségeit terhelő olyan nemzeti adó bevezetésének, amelynek bevételei a nemzeti társadalombiztosítási rendszer finanszírozására irányulnak anélkül, hogy bármilyen kapcsolatban állna ugyanezen intézmények szanálásával és helyreállításával. E tekintetben egyáltalán nem releváns az a körülmény, hogy egy ilyen adó számítási módja hasonlóságokat mutat a 2014/59 irányelv alapján fizetett hozzájárulások számítási módjával.

27

Ennek megfelelően az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2014/59 irányelvet úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes a hitelintézetek kötelezettségeit terhelő olyan adót bevezető nemzeti szabályozás, amelynek számítási módja állítólag hasonló az ilyen intézmények által ezen irányelv alapján fizetett hozzájárulásokhoz, amelynek bevételeit azonban nem a szanálás finanszírozására irányuló intézkedések nemzeti mechanizmusaira fordítják.

28

Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy úgy kell‑e értelmezni a letelepedésnek az EUMSZ 49. és az EUMSZ 54. cikkben biztosított szabadságát, hogy azzal ellentétes egy olyan adót bevezető tagállami szabályozás, amelynek alapját a belföldi illetőségű hitelintézeteknek, valamint a külföldi illetőségű hitelintézetek leányvállalatainak és fióktelepeinek kötelezettségei képezik, amennyiben az említett szabályozás lehetővé teszi a szavatolótőke, valamint a szavatolótőkének minősülő olyan adósságinstrumentumok levonását, amelyeket nem bocsáthatnak ki jogi személyiséggel nem rendelkező, e fióktelepekhez hasonló jogalanyok.

29

A portugál kormány úgy véli, hogy a második kérdés elfogadhatatlan, mivel az alapeljárás felperesének azon állításán alapul, amely szerint a külföldi illetőségű hitelintézetek fióktelepei nem vonhatják le szavatolótőkéjüket apóalapjukból az ASSB jogcímén. Márpedig ezt az állítást az adóhatóság vitatja az alapeljárás keretében, és a kérdést előterjesztő bíróság még nem vizsgálta annak valódiságát, így az e bíróság által feltett kérdés tisztán hipotetikus jellegű.

30

Mivel a portugál kormány azt állítja, hogy a második kérdést idő előtt terjesztették elő, elegendő arra emlékeztetni, hogy a nemzeti bíróságok a lehető legszélesebb lehetőséggel rendelkeznek a tekintetben, hogy a Bírósághoz forduljanak, ha azt állapítják meg, hogy az előttük folyamatban lévő ügyben az annak eldöntéséhez szükséges uniós jogi rendelkezések értelmezésére vagy érvényességére vonatkozó kérdések merülnek fel, és hogy különösen e bíróságok e lehetőséggel az eljárás bármely általuk megfelelőnek tartott pillanatában élhetnek (2023. március 16‑iBeobank ítélet, C‑351/21, EU:C:2023:215, 42. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

31

Mivel e kormány kiemeli, hogy a alapügy felperesének említett állítását vitatják az alapeljárás keretében, emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság – az uniós bíróságok és nemzeti bíróságok hatáskörmegosztásának keretén belül – azt az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban meghatározott ténybeli és szabályozási hátteret köteles figyelembe venni, amelybe az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések illeszkednek. Következésképpen, mivel a kérdést előterjesztő bíróság egyértelműen meghatározta az általa feltett kérdések ténybeli és jogi hátterét, annak helytállóságát a Bíróság nem vizsgálhatja (2023. június 8‑iPrestige and Limousine ítélet, C‑50/21, EU:C:2023:448, 42. és 43. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

32

A jelen ügyben az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kitűnik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság szerint a nem belföldi illetőségű intézmények fióktelepei nem vonhatják le adóalapjukból az ASSB jogcímén a szavatolótőkét vagy a szavatolótőkének minősülő kötelezettségeket, mivel olyan eszközökről van szó, amelyeket csak jogi személyiséggel rendelkező szervezetek bocsáthatnak ki.

33

Márpedig, még ha a kérdést előterjesztő bíróság maga is jelzi, hogy e megállapítást az adóhatóság vitatja az alapeljárásban, amint arra a portugál kormány is hivatkozik, a jelen ítélet 31. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy maga a Bíróság nem határozhatja meg azt a ténybeli és szabályozási hátteret, amelybe az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések illeszkednek.

34

Következésképpen az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban meghatározott ténybeli és szabályozási háttérre tekintettel nem állapítható meg, hogy e kérdés hipotetikus jellegű lenne.

35

Következésképpen a második kérdés elfogadható.

36

Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy a társaságok székhelye, a természetes személyek állampolgárságához hasonlóan, arra szolgál, hogy meghatározza valamely állam jogrendjéhez való tartozásukat. Ennek megfelelően a nemzeti adójogszabályoknak egyrészt valamely külföldi illetőségű társaság belföldi illetékességű leányvállalatára, másrészt pedig az ilyen társaság belföldi illetőségű állandó telephelyére történő alkalmazása egy belföldi illetékességű, illetve egy külföldi illetőségű társaság adójogi kezelésére vonatkozik (lásd ebben az értelemben: 2017. május 17‑iX ítélet, C‑68/15, EU:C:2017:379, 35. és 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

37

Arra is emlékeztetni kell is, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a letelepedésnek az EUMSZ 49. cikkben és az EUMSZ 54. cikkben biztosított szabadsága megfelelően magában foglalja azt, hogy a valamely tagállam jogszabályai alapján létrehozott olyan társaságok, amelyeknek a létesítő okirat szerinti székhelye, központi ügyvezetése vagy üzleti tevékenységének fő helye az Európai Unió területén található, jogosultak tevékenységüket a többi tagállamban leányvállalat, fióktelep vagy képviselet útján gyakorolni (2022. szeptember 22‑iW [Külföldi illetőségű állandó telephely végleges veszteségeinek levonhatósága] ítélet, C‑538/20, EU:C:2022:717, 14. pont; 2023. február 16‑iGallaher ítélet, C‑707/20, EU:C:2023:101, 70. pont).

38

Az EUMSZ 49. cikk első bekezdésének második mondata kifejezetten meghagyja a gazdasági szereplők számára annak lehetőségét, hogy szabadon válasszák meg azt a jogi formát, amelyet megfelelőnek találnak más tagállamban kifejtett tevékenységükhöz, ezt a szabad választási lehetőséget nem korlátozhatják hátrányosan megkülönböztető jellegű adójogi rendelkezések (2006. február 23‑iCLT‑UFA ítélet, C‑253/03, EU:C:2006:129, 14. pont; 2012. szeptember 6‑iPhilips Electronics UK ítélet, C‑18/11, EU:C:2012:532, 13. pont; 2017. május 17‑iX ítélet, C‑68/15, EU:C:2017:379, 40. pont).

39

A más tagállamban folytatott tevékenységhez megfelelőnek tartott jogi forma megválasztása szabadságának célja tehát többek között az, hogy a valamely tagállamban székhellyel rendelkező gazdasági társaság számára lehetővé tegye más tagállamban fióktelep nyitását annak érdekében, hogy ott ugyanolyan feltételekkel folytathasson gazdasági tevékenységet, mint amelyek a leányvállalatra alkalmazandók (2006. február 23‑iCLT‑UFA ítélet, C‑253/03, EU:C:2006:129, 15. pont; 2012. szeptember 6‑iPhilips Electronics UK ítélet, C‑18/11, EU:C:2012:532, 14. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

40

E tekintetben az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a letelepedés szabadsága korlátozásának tekintendő minden olyan intézkedés, amely az EUMSZ 49. cikk által biztosított szabadságok gyakorlását tiltja, zavarja, vagy kevésbé vonzóvá teszi (2023. május 11‑iManitou BF és Bricolage Investissement France ítélet, C‑407/22 és C‑408/22, EU:C:2023:392, 20. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

41

Ennek megfelelően nem csak a társaságok székhelye alapján történő nyílt hátrányos megkülönböztetés tiltott, hanem az ilyen megkülönböztetés olyan rejtett formái is, amelyek egyéb elhatárolási szempontok alkalmazása révén ténylegesen ugyanahhoz az eredményhez vezetnek (2022. október 6‑iContship Italia ítélet, C‑433/21 és C‑434/21, EU:C:2022:760, 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

42

Közelebbről, az EUMSZ 49. és EUMSZ 54. cikk által tiltott, a társaságok székhelye alapján történő közvetett hátrányos megkülönböztetésnek minősül az olyan kötelező adó, amely látszólag objektív elhatárolási szemponton alapul, de a jellemzőire tekintettel az esetek többségében hátrányosan érinti a valamely másik tagállamban székhellyel rendelkező olyan társaságokat, amelyek az adót kivető tagállamban székhellyel rendelkező társaságokkal összehasonlítható helyzetben vannak (2020. március 3‑iVodafone Magyarország ítélet, C‑75/18, EU:C:2020:139, 43. pont; 2020. március 3‑iTesco‑Global Áruházak ítélet, C‑323/18, EU:C:2020:140, 63. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

43

A jelen ügyben az alapeljárásban szóban forgó nemzeti szabályozást különbségtétel nélkül kell alkalmazni a belföldi illetőségű hitelintézetekre, illetve a külföldi illetőségű hitelintézetek portugál leányvállalataira és fióktelepeire. Az ASSB adóalapja e jogalanyok kötelezettségeiből áll, vagyis a 2020. évi kiegészítő költségvetésről szóló törvény VI. mellékletének 4. cikke értelmében a mérlegben szereplő valamennyi olyan tételből, amely formájuktól vagy szabályozásuktól függetlenül harmadik személyek felé fennálló kötelezettségeket jelentenek, elsősorban azon elemek kivételével, amelyeket az alkalmazandó számviteli szabályoknak megfelelően szavatolótőkeként tüntettek fel.

44

Márpedig a kérdést előterjesztő bíróság tájékoztatása szerint a belföldi illetőségű hitelintézetekkel és a külföldi illetőségű hitelintézetek leányvállalataival ellentétben a külföldi illetőségű hitelintézetek fióktelepei, mivel nem rendelkeznek jogi személyiséggel, nem vonhatják le szavatolótőkéjüket adóalapjukból az ASSB jogcímén, mivel az említett jogalanyok jogilag nem rendelkeznek szavatolótőkével. Ezenkívül e fióktelepek nem jogosultak arra, hogy szavatolótőkének minősülő adósságinstrumentumokat bocsássanak ki, így többek között átváltható kötvényeket, nyereségrészesedést biztosító kötvényeket, visszaváltható elsőbbségi részvényeket és feltételesen átváltható kötvényeket, így e fióktelepek nem vonhatják le az adóalapjukból az ilyen instrumentumokat.

45

Úgy tűnik tehát, hogy az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozás nem teszi lehetővé a külföldi illetőségű hitelintézetek fióktelepei számára, hogy tevékenységüket ugyanolyan feltételek mellett végezzék, mint amelyek a külföldi illetőségű hitelintézetek leányvállalataira alkalmazandók a jelen ítélet 39. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében. E szabályozás ugyanis, bár megkülönböztetés nélkül sújtja a külföldi illetőségű hitelintézetek leányvállalatainak és fióktelepeinek kötelezettségeit, lehetővé teszi a leányvállalatok számára, hogy csökkentsék az adóalapot a szavatolótőke és a szavatolótőkének minősülő hiteleszközök levonása által, jóllehet úgy tűnik, hogy az ilyen levonás jogilag nem hozzáférhető az említett fióktelepek számára, aminek vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata.

46

E körülmények között az ilyen nemzeti szabályozás alkalmas arra, hogy kevésbé vonzóvá tegye a más tagállamban székhellyel rendelkező társaságok számára, hogy tevékenységüket Portugáliában fióktelep útján gyakorolják.

47

Márpedig, amint arra a főtanácsnok is lényegében rámutatott indítványának 45. pontjában, az olyan eltérő bánásmód, amely a jelen ítélet 38. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében korlátozhatja a más tagállamban folytatott tevékenység végzéséhez megfelelő jogi forma szabad megválasztását, az EUMSZ 49. és EUMSZ 54. cikkben biztosított letelepedés szabadsága korlátozásának minősülhet.

48

Ahhoz, hogy az ilyen eltérő bánásmód összeegyeztethető legyen az EUM‑Szerződésnek a letelepedés szabadságára vonatkozó rendelkezéseivel, az szükséges, hogy az olyan helyzetekre vonatkozzék, amelyek objektíve nem hasonlíthatók össze, vagy azt közérdeken alapuló nyomós ok indokolja (2023. május 11‑iManitou BF és Bricolage Investissement France ítélet, C‑407/22 és C‑408/22, EU:C:2023:392, 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

49

Először is, nem vitatott, hogy a határon átnyúló helyzeteknek az érintett tagállam belső helyzetével való összehasonlíthatóságát a szóban forgó nemzeti rendelkezések által követett célkitűzésre, valamint azok tárgyára és tartalmára figyelemmel kell vizsgálni (lásd ebben az értelemben: 2022. március 17‑iAllianzGI‑Fonds AEVN ítélet, C‑545/19, EU:C:2022:193, 59. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

50

Amint a kérdést előterjesztő bíróság által szolgáltatott információkból kitűnik, az ASSB célkitűzései, amely adó különbségtétel nélkül sújtja a portugál bankágazat egészét, a belföldi illetőségű hitelintézeteket is beleértve, valamint a külföldi illetőségű hitelintézetek portugál leányvállalatait és fióktelepeit is, a nemzeti társadalombiztosítási rendszer pénzügyi támogatására, valamint az ezen, a pénzügyi szolgáltatások többsége tekintetében héamentességben részesülő ágazat és a portugál gazdaság összes többi ágazatát terhelő adóteher közötti egyensúly helyreállítására irányulnak.

51

E célkitűzések fényében a kérdést előterjesztő bíróság által hivatkozott nemzeti rendelkezések nem tesznek különbséget a belföldi hitelintézetek, valamint a külföldi illetőségű hitelintézetek leányvállalatai és fióktelepei között.

52

Végeredményben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból nem tűnik ki, hogy a szóban forgó nemzeti rendelkezések tárgya és tartalma ilyen megkülönböztetést tenne.

53

Következésképpen semmi nem utal arra, hogy a tevékenységét egy fióktelepen keresztül folytató külföldi illetőségű hitelintézet helyzete ne lenne objektíve összehasonlítható egy belföldi illetőségű hitelintézet vagy egy külföldi illetőségű hitelintézet leányvállalatának helyzetével.

54

Másodsorban, ami az eltérő bánásmód közérdeken alapuló nyomós okkal való igazolását illeti, a portugál kormány írásbeli észrevételeiben arra hivatkozott, hogy az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozás által a belföldi illetőségű hitelintézeteknek, valamint a külföldi illetőségű hitelintézetek leányvállalatainak biztosított adóelőnyt a nemzeti adórendszer koherenciája biztosításának szükségessége igazolja.

55

Márpedig az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében ahhoz, hogy egy ilyen igazolás elfogadható legyen, az szükséges, hogy közvetlen kapcsolat legyen megállapítható az érintett adóelőny és ezen előny valamely meghatározott adóteherrel történő kiegyenlítése között (lásd ebben az értelemben:2018. június 12‑iBevola és Jens W. Trock ítélet, C‑650/16, EU:C:2018:424, 45. pont; 2023. április 27‑iL Fund ítélet, C‑537/20, EU:C:2023:339, 68. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

56

A jelen ügyben a Bíróság elé terjesztett iratok egyike sem utal arra, hogy a szavatolótőkének az ASSB adóalapjából való levonhatóságát egy olyan meghatározott adóteher egyenlítené ki, amelyet a belföldi illetőségű hitelintézetek és a külföldi illetőségű hitelintézetek leányvállalatai viselnek.

57

Ebből az következik, hogy a letelepedés szabadságának az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozás általi korlátozása nem igazolható a portugál adórendszer koherenciája megőrzésének szükségességével.

58

Végül, az Európai Bizottság a tárgyaláson azt állította, hogy az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozásból eredő eltérő bánásmódot a szavatolótőkének minősülő, adósságinstrumentumoknak az ASSB adóalapjából történő levonhatóságát illetően az adóztatási joghatóság tagállamok közötti kiegyensúlyozott megosztása megőrzésének szükségessége igazolhatja. Ezen intézmény elsősorban arra hivatkozott, hogy a fióktelepeknek az e levonhatóságból való kizárása lehetővé teszi annak elkerülését, hogy e fióktelepek szabadon választhassák meg az ASSB jogcímén fennálló adóalapjuk terjedelmét oly módon, hogy abba anélkül foglalják bele mesterségesen az anyavállalatuktól származó, szavatolótőkének minősülő adósságinstrumentumokat hogy az említett eszközök szükségszerűen kapcsolatban lennének portugáliai tevékenységükkel.

59

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy egy ilyen igazolásnak elsősorban akkor lehet helyt adni, ha a szóban forgó szabályozás olyan magatartások megakadályozására irányul, amelyek alkalmasak arra, hogy veszélyeztessék a tagállam azon joghatóságának gyakorlását, hogy a területén végzett tevékenységeket megadóztassa (2023. április 27‑iL Fund ítélet, C‑537/20, EU:C:2023:339, 76. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

60

Ennek megfelelően a Bíróság úgy ítélte meg, hogy e cél többek között a nyereség adóztatásához való jog és az állandó telephely veszteséglevonásának lehetősége közötti szimmetria megőrzésére irányul annyiban, amennyiben annak elismerése, hogy valamely külföldi illetőségű állandó telephely vesztesége levonható az anyavállalat jövedelméből, azt eredményezné, hogy ez utóbbi szabadon megválaszthatná azt a tagállamot, ahol e veszteséget elszámolja (2013. július 4‑iArgenta Spaarbank ítélet, C‑350/11, EU:C:2013:447, 54. pont).

61

Mindazonáltal, ha valamely tagállam úgy döntött, hogy nem adóztatja a területén letelepedett szervezeteket, nem hivatkozhat az adóztatási joghatóság tagállamok közötti kiegyensúlyozott megosztása biztosításának követelményére egy más tagállamban letelepedett szervezetek adóztatásának igazolása érdekében (lásd analógia útján: 2009. június 18‑iAberdeen Property Fininvest Alpha ítélet, C‑303/07, EU:C:2009:377, 67. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2023. április 27‑iL Fund ítélet, C‑537/20, EU:C:2023:339, 77. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

62

A jelen ügyben a Portugál Köztársaság úgy döntött, hogy nem adóztatja meg a belföldi illetőségű hitelintézeteket és a külföldi illetőségű hitelintézetek leányvállalatait a szavatolótőkének minősülő hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok tekintetében.

63

Következésképpen e tagállam nem hivatkozhat az adóztatási joghatóság tagállamok közötti kiegyensúlyozott megosztása biztosításának szükségességére a külföldi hitelintézetek fióktelepei adóztatásának igazolása céljából a szavatolótőkének minősülő, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok tekintetében.

64

Ebből az következik, hogy nem tűnik úgy, hogy a letelepedés szabadságának az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozás általi korlátozását az adóztatási joghatóság tagállamok közötti kiegyensúlyozott megosztása megőrzésének szükségessége igazolja.

65

Következésképpen a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a letelepedésnek az EUMSZ 49. és az EUMSZ 54. cikkben biztosított szabadságát úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes egy olyan adót bevezető tagállami szabályozás, amelynek alapját a belföldi illetőségű hitelintézeteknek, valamint a külföldi illetőségű hitelintézetek leányvállalatainak és fióktelepeinek kötelezettségei képezik, amennyiben az említett szabályozás lehetővé teszi a szavatolótőke, valamint a szavatolótőkének minősülő olyan adósságinstrumentumok levonását, amelyeket nem bocsáthatnak ki jogi személyiséggel nem rendelkező, e fióktelepekhez hasonló jogalanyok.

66

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott: