1

Fellebbezésükkel a Scania AB, a Scania CV AB és a Scania Deutschland GmbH (a továbbiakban: Scania DE), három, a Scania vállalkozáshoz tartozó jogi személy (a továbbiakban együtt: Scania) az Európai Unió Törvényszéke 2022. február 2‑iScania és társai kontra Bizottság ítéletének (T‑799/17, a továbbiakban: megtámadott ítélet, EU:T:2022:48) hatályon kívül helyezését kéri, amely ítéletben a Törvényszék elutasította a fellebbezők elsődlegesen arra irányuló keresetét, hogy semmisítse meg az [EUMSZ] 101. cikk és az EGT‑Megállapodás 53. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban (AT.39824. sz. ügy – Tehergépkocsik) (a továbbiakban: vitatott határozat) hozott 2017. szeptember 27‑i C(2017) 6467 final bizottsági határozatot, másodlagosan pedig arra, hogy csökkentse az e határozatban velük szemben kiszabott bírságok összegét.

2

Az [EUMSZ 101. és az EUMSZ 102. cikkben] meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16‑i 1/2003/EK tanácsi rendelet (HL 2003. L 1., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 205. o.) 23. cikke az Európai Bizottság bírságkiszabási hatáskörére vonatkozik. E rendeletnek „A szankciók kiszabására vonatkozó elévülési idők” című 25. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A 23. […] cikk alapján a Bizottságra ruházott jogkörökre a következő elévülési idők vonatkoznak:

(2)   Az elévülési idő a jogsértés elkövetésének napján kezdődik. Folyamatos vagy ismétlődő jogsértések esetén azonban az elévülési idő a jogsértés megszűnésének napján kezdődik.

(3)   A bírságok […] elévülési idejét megszakítja a Bizottság vagy valamely tagállam versenyhatósága által a jogsértés tekintetében vizsgálat vagy eljárás céljából tett bármilyen intézkedés. Az elévülési idő azon a napon szakad meg, amelyen legalább egy olyan vállalkozás vagy vállalkozások legalább egy olyan társulása értesítést kap az intézkedésről, amely részt vett a jogsértésben. […]

(4)   Az elévülési idő megszakadása a jogsértésben részt vevő összes vállalkozásra vagy a vállalkozások összes ilyen társulására nézve bekövetkezik.

[…]”

3

Az említett rendeletnek „A Bíróság felülvizsgálata” című 31. cikke értelmében:

„A Bíróság korlátlan jogkörrel rendelkezik az olyan határozatok felülvizsgálatára, amelyekben a Bizottság bírságot vagy kényszerítő bírságot határozott meg. A Bíróság törölheti, csökkentheti vagy növelheti a kiszabott bírság vagy kényszerítő bírság összegét.”

4

A jogvita előzményei és a vitatott határozat, amint ezeket a megtámadott ítélet 1–61. pontja bemutatja, a következőképpen foglalhatók össze.

5

A vitatott határozat 1. cikkében a Bizottság megállapította, hogy a fellebbezők megsértették az EUMSZ 101. cikket és az Európai Gazdasági Térségről szóló, 1992. május 2‑i megállapodás (HL 1994. L 1., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 52. kötet, 3. o.; a továbbiakban: EGT‑Megállapodás) 53. cikkét azzal, hogy 1997. január 17‑től 2011. január 18‑ig a [bizalmas] ( 1 )[bizalmas], [bizalmas], [bizalmas] és [bizalmas] vállalkozások jogi személyeivel, az árakra, az Európai Gazdasági Térségben (EGT) a közepes és nehéz tehergépkocsik bruttó árának emelésére, valamint a közepes és nehéz tehergépkocsikra vonatkozó Euro 3–6 szabványok által előírt szennyezőanyag‑kibocsátást szabályozó technológiák bevezetésével kapcsolatos költségek időzítésére és áthárítására vonatkozó összejátszásra irányuló megállapodásokban vettek részt. A Bizottság e határozat 2. cikkében 880523000 euró bírságot szabott ki egyetemlegesen a Scania AB‑re és a Scania CV AB‑re, amelyből a Scania DE‑t egyetemlegesen 440003282 euró megfizetésére kötelezte.

6

2010. szeptember 20‑án[bizalmas] a kartellügyek esetében a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló bizottsági közlemény (HL 2006. C 298., 17. o.) 14. pontjának megfelelően bírságmentesség iránti kérelmet nyújtott be. 2010. december 17‑én a Bizottság feltételes bírságmentességet biztosított a [bizalmas] részére.

7

2011. január 18. és 21. között a Bizottság helyszíni vizsgálatokat folytatott többek között a fellebbezők helyiségeiben.

8

2011. január 28‑án[bizalmas] a jelen ítélet 6. pontjában említett közlemény 14. pontja alapján a bírság alóli mentességet, ennek hiányában pedig e közlemény 27. pontja alapján bírságcsökkentést kért. Ezen eljárásban követte őt a [bizalmas] és a [bizalmas].

9

A vizsgálat során a Bizottság többek között több információkérést intézett a felperesekhez az 1/2003 rendelet 18. cikke alapján.

10

2014. november 20‑án a Bizottság megindította az e rendelet 11. cikkének (6) bekezdése szerinti eljárást a fellebbezőkkel, valamint a jelen ítélet 5. pontjában említett vállalkozások jogi személyeivel szemben, és kifogásközlést fogadott el, amelyet valamennyi említett jogalanynak, köztük a fellebbezőknek is megküldött.

11

A kifogásközlés kézbesítését követően annak címzettjei betekinthettek a Bizottság vizsgálati aktájába.

12

A [bizalmas] során a kifogásközlés címzettjei informálisan felvették a kapcsolatot a Bizottsággal, és kérték, hogy az ügyet a 2008. június 30‑i 622/2008/EK bizottsági rendelettel (HL 2008. L 171., 3. o.) módosított, a Bizottság által az [EUMSZ 101. és EUMSZ 102. cikk] alapján folytatott eljárásokról szóló, 2004. április 7‑i 773/2004/EK bizottsági rendelet (HL 2004. L 123., 18. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 3. kötet, 81. o.; a továbbiakban: 773/2004 rendelet) 10a. cikkében előírt vitarendezési eljárás keretében folytassa le. A Bizottság úgy határozott, hogy vitarendezési eljárást indít, miután a kifogásközlés valamennyi címzettje megerősítette azon szándékát, hogy vitarendezési megbeszéléseken vegyen részt.

13

[Bizalmas] és [bizalmas] között vitarendezési megbeszélésekre került sor a kifogásközlés egyes címzettjei és a Bizottság között. E megbeszéléseket követően a kifogásközlés egyes címzettjei (a továbbiakban: a vitarendezési eljárásban részt vevő felek) a 773/2004 rendelet 10a. cikkének (2) bekezdése alapján hivatalos vitarendezési kérelmet nyújtottak be a Bizottsághoz. A felperesek nem terjesztettek elő ilyen kérelmet.

14

2016. július 19‑én a Bizottság az 1/2003 rendelet 7. cikke és 23. cikkének (2) bekezdése alapján elfogadta az [EUMSZ] 101. cikk és az EGT‑Megállapodás 53. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban (AT.39824. sz. ügy – Tehergépkocsik) hozott C(2016) 4673 final határozatot, amelyet a vitarendezési eljárásban részt vevő feleknek címeztek (a továbbiakban: vitarendezési határozat).

15

Mivel a felperesek úgy döntöttek, hogy nem nyújtanak be hivatalos vitarendezési kérelmet, a Bizottság a rájuk vonatkozó vizsgálatot a rendes eljárás keretében folytatta, vagyis nem vitarendezési eljárásban.

16

2016. szeptember 23‑án a felperesek, miután betekinthettek az iratokba, benyújtották a kifogásközlésre adott írásbeli válaszukat.

17

2016. október 18‑án a felperesek meghallgatáson vettek részt.

18

2017. április 7‑én a Bizottság az EUMSZ 101. és 102. cikkével kapcsolatos eljárások lefolytatására vonatkozó legjobb gyakorlatokról szóló közleménye (HL 2011. C 308., 6. o.) 111. pontjának megfelelően tényállást közlő levelet küldött a Scania AB részére. 2017. június 23‑án a Bizottság e tényállást közlő levelet a Scania CV AB‑nek és a Scania DE‑nek is megküldte.

19

2017. május 12‑én a Scania AB közölte a Bizottsággal a tényállás említett közléséhez csatolt bizonyítékokra vonatkozó írásbeli észrevételeit, amelyek a Scania CV AB és a Scania DE álláspontját is tükrözték.

20

2017. szeptember 27‑én a Bizottság meghozta a vitatott határozatot.

21

Ami a tehergépkocsi‑piac szerkezetét illeti, a Bizottság rámutat, hogy azt az átláthatóság és az összefonódás magas szintje jellemzi, mivel a feleknek több alkalommal lehetőségük van arra, hogy évente találkozzanak, és megvitassák e piaci helyzetét. A Bizottság szerint a megbeszélések révén a feleknek pontos elképzelésük lehetett az egyes felek versenyhelyzetéről.

22

A Bizottság arra is rámutat, hogy a felek, ideértve a Scaniát is, a termékeik forgalmazójaként tevékenykedő leányvállalatokkal rendelkeznek a jelentős nemzeti piacokon. E nemzeti forgalmazók saját márkakereskedői hálózattal rendelkeznek. A Bizottság megjegyezte, hogy a Scania a tehergépkocsijait nemzeti forgalmazókon keresztül értékesíti, amelyek 100%‑os irányítása alatt álló leányvállalatok az EGT valamennyi államában, kivéve [bizalmas]. A Scania nemzeti forgalmazói a székhelytől vásárolt tehergépkocsikat márkakereskedőknek értékesítették, amelyek vagy 100%‑os leányvállalatok, vagy független vállalkozások. A Bizottság rámutat, hogy Németországban a Scania [bizalmas] márkakereskedővel rendelkezik, amelyek 100%‑os leányvállalatok.

23

Ami az árrögzítési mechanizmust illeti, a Bizottság megállapította, hogy az valamennyi fél esetében ugyanazon szakaszokból áll, és az első szakaszban általában az eredeti bruttó árjegyzék székhely általi rögzítésével kezdődik. Ezenkívül a Bizottság szerint a második szakasz keretében transzferárakat határoznak meg a különböző nemzeti piacokon a tehergépkocsik értékesítése céljából a gyártók székhelye és a nemzeti forgalmazók között, amelyek független vállalkozások, vagy 100%‑ban a székhely tulajdonában állnak. Egyébiránt a Bizottság szerint a harmadik szakaszban rögzítik azokat az árakat, amelyeket a márkakereskedők fizetnek a forgalmazóknak, a negyedik szakaszban pedig a fogyasztók által fizetett végső nettó árat, amelyet a márkakereskedők tárgyalnak, illetve maguk a gyártók, amikor közvetlenül értékesítenek a márkakereskedőknek vagy a jelentős ügyfeleknek.

24

A Bizottság megállapította, hogy bár a fogyasztók által fizetett végső ár eltérhet, például a különböző árengedményeknek az értékesítési lánc különböző szintjein történő alkalmazása miatt, az értékesítési lánc egyes szakaszaiban alkalmazandó ár a székhely és a forgalmazó közötti transzferár esetében közvetlenül vagy a márkakereskedő által a forgalmazónak fizetett ár, vagy a végfogyasztó által fizetett ár esetében közvetve az eredeti bruttó ártól függ. Így a Bizottság szerint úgy tűnik, hogy a székhely által meghatározott kezdeti bruttó árjegyzékek a nemzeti forgalmazási láncok minden szakaszában Európa‑szerte alkalmazandó árak számításának közös és alapvető elemét képezik. A Bizottság kifejtette, hogy a [bizalmas] kivételével a 2000. és 2006. év között valamennyi fél az egész EGT‑re vonatkozóan harmonizált bruttó árakat tartalmazó bruttó árjegyzékeket készített.

25

Ami konkrétan a Scanián belüli árrögzítési mechanizmust és az e rögzítésben részt vevő szereplőket illeti, a Bizottság ismertette, hogy a Scania székhelye határozza meg a gyári bruttó árjegyzéket (Factory Gross Price List, a továbbiakban: FGPL) a tehergépkocsi valamennyi különböző elérhető alkatrészére vonatkozóan.

26

A Scania valamennyi nemzeti forgalmazója, például a Scania DE az általa kapott FGPL alapján tárgyal a Scania székhelyével „a forgalmazói nettó árról”, azaz arról az árról, amelyet a forgalmazó fizet a székhely felé az egyes alkatrészekért. A forgalmazó nettó árát egy „RPU” (a svéd„Representantuppgift” kifejezésből) elnevezésű dokumentum tartalmazza, amely az FGPL és a forgalmazó nettó ára közötti különbséget mutatja az árengedmények tekintetében. A forgalmazónak nyújtott árengedményeket [bizalmas] határozza meg a Scania székhelyén, de az árbizottságon belül is megvitatják őket. A Scania forgalmazójának nettó árára vonatkozó végleges döntés [bizalmas] illeti meg.

27

Ezenkívül a Scania nemzeti forgalmazója közli területén a Scania márkakereskedőivel a saját bruttó árjegyzékét, amely a forgalmazóra vonatkozó, a haszonkulccsal növelt nettó árból áll a tehergépkocsi valamennyi rendelkezésre álló különböző alkatrésze tekintetében.

28

Ezt követően a Scania márkakereskedője tárgyalásokat folytat a forgalmazóval „a márkakereskedő nettó áráról”, amely a forgalmazó bruttó árjegyzékén alapul, csökkentve a márkakereskedőnek járó lényeges engedménnyel.

29

Azok az ügyfelek, akik a Scania márkakereskedőitől vásárolják a tehergépkocsikat, az „ügyfélárat” fizetik meg. Az „ügyfélár” a márkakereskedő haszonkulcsával megnövelt nettó árból, valamint a teherautó egyéni felszereléséből eredő költségekből áll, az ügyfél részére kínált esetleges árengedmények és promóciók függvényében csökkentve. A Bizottság megállapította, hogy az árnak az értékesítési lánc bármely szakaszában történő megváltoztatása korlátozott hatással van, vagy egyáltalán nincs hatással a fogyasztó által fizetett végső árra.

30

A Bizottság szintén megállapította, hogy az FGPL világszerte alkalmazandó, míg a forgalmazói nettó ár és a forgalmazói bruttó árjegyzék arra a régióra vonatkozik, ahol a forgalmazó tevékenykedik. Hasonlóképpen, a márkakereskedő által kialkudott árat arra a régióra alkalmazzák, ahol a márkakereskedő működik.

31

Az európai szintű áremeléseknek a nemzeti szintű árakra gyakorolt hatását illetően a Bizottság megjegyezte, hogy a gyártók olyan nemzeti forgalmazói, mint a Scania DE, nem függetlenek a bruttó árak és a bruttó árjegyzékek rögzítésében, és hogy az értékesítési lánc minden szakaszában a végső fogyasztóig alkalmazott árak a székhely szintjén rögzített páneurópai bruttó árjegyzékekből következnek.

32

Ebből a Bizottság szerint az következik, hogy a páneurópai bruttó árjegyzékben a székhely szintjén elhatározott áremelés meghatározza a „forgalmazói nettó ár”, vagyis azon ár mozgását, amelyet a forgalmazó fizet a székhelynek a tehergépkocsi megvásárlásáért. Következésképpen a Bizottság szerint a fent említett bruttó árak székhely általi emelése befolyásolja a forgalmazó bruttó árának szintjét is, vagyis azt az árat, amelyet a márkakereskedő fizet a forgalmazónak, még akkor is, ha a végső fogyasztónak felszámított ár nem szükségszerűen azonos arányban módosul, vagy egyáltalán nem változik.

33

A vitatott határozatban a Bizottság megállapította, hogy a Scania a vitarendezési eljárásban részt vevő felekkel különböző fórumokon és különböző szinteken vett részt összejátszásra irányuló találkozókon, illetve vett fel velük ilyen célból kapcsolatot, amelyek az idők során változtak, míg a részt vevő vállalkozások, a célkitűzések és az érintett termékek ugyanazok maradtak.

34

A Bizottság háromféle összejátszásra irányuló kapcsolatot azonosított.

35

Először is a Bizottság megállapította, hogy a jogsértés első éveiben a kartell tagjainak felső vezetői megvitatták az árakkal kapcsolatos szándékaikat, a bruttó árak jövőbeli emeléseit, időnként a nettó fogyasztói árak alakulását is, és néha megegyeztek a bruttó áraik emelésében. A vitatott határozatban a Bizottság az összejátszásra irányuló kapcsolatok ezen szintjére mint a „vezető szervek szintjére”(top management) hivatkozott. A Bizottság hozzátette, hogy a vezető szervek szintjén tartott találkozókon a kartell résztvevői ezenkívül megállapodtak az Euro 3–Euro 5 szabványoknak megfelelő tehergépkocsi‑modellek bevezetésével kapcsolatos költségek időzítéséről és áthárításáról, valamint hogy bizonyos alkalmakkor megállapodtak abban, hogy az érintett technológiákat egy bizonyos időpont előtt nem vezetik be. A Bizottság megállapította, hogy a vezető szervek szintjén 1997 és 2004 között került sor a találkozókra.

36

Másodszor a Bizottság megállapította, hogy korlátozott ideig és a vezető szervek szintjén tartott találkozókkal párhuzamosan a kartellben részt vevő felek középvezetői tárgyalásokat folytattak, amelyek a műszaki információk cseréjén kívül az árakra és a bruttó árak emelésére vonatkozó információcserére is kiterjedtek. A vitatott határozatban a Bizottság az összejátszásra irányuló kapcsolatok ezen szintjére mint „a székhely alsóbb szintjére”(lower headquarters level) hivatkozott. A Bizottság megállapította, hogy a székhely alsóbb szintjén 2000 és 2008 között került sor a találkozókra.

37

Harmadszor a Bizottság megállapította, hogy az euró bevezetését és a bruttó árjegyzékek szinte valamennyi tehergépkocsi‑gyártó általi európai szintű bevezetését követően a kartellben részt vevő felek a német leányvállalataik révén rendszeresen összehangolták jövőbeli árra vonatkozó szándékaikat. A vitatott határozatban a Bizottság az összejátszásra irányuló kapcsolatok ezen szintjére mint „német szintre”(German level meetings) hivatkozott. A Bizottság kifejtette, hogy ugyanúgy, mint a kartell első éveinek kapcsolatai során, a német leányvállalatok képviselői megvitatták a bruttó árak jövőbeni emeléseit, valamint a közepes és nehéz tehergépkocsikra vonatkozó Euro 5 és 6 szabványok által előírt szennyezőanyag‑kibocsátást szabályozó technológiák bevezetésének időzítését és az e technológiákhoz kapcsolódó költségek áthárítását. Emellett más, üzleti szempontból érzékeny információkat is cseréltek. A Bizottság megállapította, hogy a német szintű találkozókra 2004‑től került sor.

38

A Bizottság úgy ítélte meg, hogy az aktában szereplő okirati bizonyítékok alátámasztják, hogy a fent említett kapcsolatok a következőkre vonatkoztak:

39

A Bizottság rámutatott, hogy a felek eltérő szinteken többoldalú kapcsolatokat tartottak fenn, és hogy néha eltérő szinteken közös kapcsolatokra és találkozókra került sor. A Bizottság szerint ezeket a kapcsolatokat tartalmuk, időpontjuk, az egymás előtt nyitva álló hivatkozások, valamint a kapott információ egymás közötti áramlása kapcsolja össze egymással.

40

A Bizottság úgy ítélte meg, hogy e tevékenységek olyan koordinációs és együttműködési formát alkotnak, amelynek révén a felek tudatosan az egymás közötti gyakorlati együttműködéssel helyettesítik a verseny kockázatait. A Bizottság szerint a szóban forgó magatartás olyan megállapodás vagy összehangolt magatartás formáját öltötte, amelyben a versenytárs vállalkozások tartózkodtak attól, hogy önállóan határozzák meg az általuk a piacon követni kívánt kereskedelmi politikát, inkább közvetlen kapcsolatokkal összehangolták az árakkal kapcsolatos magatartásukat, és kötelezettséget vállaltak a technológiák bevezetésének összehangolt késleltetésére. Ezenfelül a Bizottság szerint az összejátszásra irányuló kapcsolatokban való rendszeres részvétel a kölcsönös megértés légkörét alakította ki a felek árképzési politikáját illetően.

41

A Bizottság megállapította, hogy a Scania a jogsértés teljes időtartama alatt rendszeresen részt vett a különböző összejátszásra irányuló formákban, és megállapította, hogy az a jogsértés, amelyben a Scania részt vett, az EUMSZ 101. cikk és az EGT‑Megállapodás 53. cikke értelmében vett megállapodás és/vagy összehangolt magatartás formáját öltötte.

42

Ami a versenykorlátozást illeti, a Bizottság megállapította, hogy a Scania részt vett a jelen ítélet 38. pontjában ismertetett összejátszásra irányuló kapcsolatokban, és hogy azon megállapodások és összehangolt magatartások összessége, amelyekben részt vett, az EUMSZ 101. cikk értelmében vett versenykorlátozásra irányult.

43

Ami az egységes és folytatólagos jogsértést illeti, a Bizottság megállapította, hogy a Scania és a vitarendezési eljárásban részt vevő felek közötti megállapodások és/vagy összehangolt magatartások az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének, valamint az EGT‑Megállapodás 53. cikkének hatálya alá tartozó egységes és folyamatos jogsértésnek minősülnek az 1997. január 17. és 2011. január 18. közötti időszak vonatkozásában. A Bizottság szerint a jogsértés a közepes és nehéz tehergépkocsik tekintetében az EGT‑ben alkalmazott bruttó árakra és áremelésekre, valamint az e tehergépkocsikra vonatkozó Euro 3–6 szabványok által előírt szennyezőanyag‑kibocsátást szabályozó technológiák bevezetésének időzítésére és az e technológiákhoz kapcsolódó költségek áthárítására vonatkozó összejátszásból állt.

44

Közelebbről a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a versenyellenes kapcsolatok révén a felek egységes versenyellenes célú közös tervet követtek, és hogy a Scania tudott, vagy neki tudnia kellett volna az összejátszásra irányuló kapcsolati hálózat általános alkalmazási köréről és alapvető jellemzőiről, továbbá magatartása révén hozzá kívánt járulni a szóban forgó kartellhez.

45

A Bizottság szintén megállapította, hogy az egységes versenyellenes cél a közepes és nehéz tehergépkocsik EGT‑n belüli piacán a verseny korlátozásában állt. E cél a jövőbeli árakat és a bruttó árak emelkedését illetően a felek közötti stratégiai bizonytalanság fokát csökkentő magatartások révén, valamint a környezetvédelmi szabványoknak megfelelő tehergépkocsik bevezetésének időzítése és az e tehergépkocsikhoz kapcsolódó költségek áthárítása terén valósult meg.

46

Először is a Bizottság a vitatott határozatot megküldte a Scania CV AB és a Scania DE részére, amelyeket a következő időszakok tekintetében közvetlenül felelősnek tekintette a jogsértésért:

47

Másodszor a Bizottság azt is megállapította, hogy az 1997. január 17. és 2011. január 18. közötti időszakban a Scania AB közvetve vagy közvetlenül a Scania CV AB valamennyi részvényével rendelkezett, amely pedig közvetve vagy közvetlenül a Scania DE valamennyi részvényével rendelkezett. Következésképpen a Bizottság jelezte, hogy a vitatott határozatot a következő jogalanyoknak is címezte, amelyek anyavállalatként egyetemleges felelősséget viselnek:

48

A Bizottság a bírság összegét 880523000 euróban állapította meg.

49

A Törvényszék Hivatalához 2017. december 11‑én benyújtott keresetlevelükkel a fellebbezők elsődlegesen a vitatott határozat megsemmisítése, másodlagosan e határozat részleges megsemmisítése és a velük szemben kiszabott bírságok csökkentése, valamint mindenesetre e bírságoknak az EUMSZ 261. cikk és az 1/2003 rendelet 31. cikke szerinti csökkentése iránti keresetet terjesztettek elő.

50

2020. június 5‑i levelükben a fellebbezők bizonyos adatok kihagyását kérték a nyilvánosság számára hozzáférhető, tárgyalásra készített jelentésből. Ugyanezen a napon kelt levelében a Bizottság szintén kérte többek között bizonyos adatok kihagyását a nyilvánosság számára hozzáférhető, tárgyalásra készített jelentésből, valamint a megtámadott ítéletből.

51

Ez utóbbi kérelem alapján a Törvényszék a megtámadott ítéletben az ítélet nem bizalmas változatát illetően úgy határozott, hogy anonimizálja a természetes személyek nevét, és kitakarja a fellebbezőktől eltérő jogi személyek nevét. Úgy döntött továbbá, hogy kitakar bizonyos adatokat, amelyek többek között a Scanián belüli árrögzítési mechanizmusra és a vele szemben kiszabott bírság kiszámítására vonatkoznak, és amelyek kitakarása nem hat ki ezen ítélet nem bizalmas változatának megértésére.

52

Kérelmük alátámasztására a felperesek kilenc jogalapot hoztak fel.

53

Az első jogalap a védelemhez való jognak, a megfelelő ügyintézés elvének és az ártatlanság vélelmének megsértésén alapult. A második jogalap az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 48. cikke (2) bekezdésének, valamint az 1/2003 rendelet 27. cikke (1) és (2) bekezdésének megsértésén alapult.

54

A harmadiktól a hetedikig terjedő jogalapok lényegében a Bizottságnak az egységes és folyamatos jogsértés fennállására vonatkozó megállapítására, valamint annak a Scaniának való betudására vonatkoztak. Konkrétabban harmadik jogalapjukkal a fellebbezők az EUMSZ 101. cikk és az EGT‑Megállapodás 53. cikkének téves alkalmazására hivatkoztak, amennyiben a székhely alsóbb szintjén folytatott információcseréket úgy tekintették, hogy azok sértik e cikkeket. Negyedik jogalapjukkal a fellebbezők az indokolási kötelezettség megsértésére és az említett cikkek téves alkalmazására hivatkoztak, amennyiben a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a fellebbezők megállapodást kötöttek vagy összehangolt magatartást tanúsítottak a szennyezőanyag‑kibocsátást szabályozó technológiák bevezetésének időzítését illetően. Az ötödik jogalapjuk ugyanezen cikkek téves alkalmazásán alapult, amennyiben a Bizottság a német szintű információcserét „cél általi” jogsértésnek minősítette. Hatodik jogalapjukkal az EUMSZ 101. cikknek és az EGT‑Megállapodás 53. cikkének azáltal történő téves alkalmazására hivatkoztak, hogy a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a német szintű jogsértés földrajzi kiterjedése az EGT egész területét lefedte. A hetedik jogalapjuk e cikkek téves alkalmazásán alapult, amennyiben a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a megállapított magatartás egységes és folyamatos jogsértésnek minősül, és hogy a fellebbezők felelősek e tekintetben.

55

A nyolcadik jogalap e cikkek, valamint az 1/2003 rendelet 25. cikkének azáltal történő téves alkalmazásán alapult, hogy a Bizottság elévült magatartás miatt szabott ki bírságot, és mindenesetre nem vette figyelembe azt a tényt, hogy az említett magatartás nem volt folyamatos. Kilencedik és utolsó jogalapjukkal a fellebbezők az arányosság elvének és az egyenlő bánásmód elvének a bírság összege tekintetében való megsértésére, és mindenesetre a bírság összegének az EUMSZ 261. cikk és az 1/2003 rendelet 31. cikke alapján történő csökkentésének szükségességére hivatkoztak.

56

A megtámadott ítéletben a Törvényszék az összes jogalapot elutasította mint megalapozatlant. A korlátlan felülvizsgálati jogkörének gyakorlására irányuló kérelmet illetően a Törvényszék rámutatott, hogy a fellebbezők által a vizsgált jogalapok összessége keretében előterjesztett kifogások, érvek, valamint jogi és ténybeli elemek közül semmi nem enged arra következtetni, hogy a vitatott határozatban kiszabott bírságok összegét módosítani kellene. Következésképpen a keresetet teljes egészében elutasította, és a fellebbezőket kötelezte a költségek viselésére.

57

2022. április 8‑án benyújtott kérelmükkel a fellebbezők előterjesztették a jelen fellebbezést. Ugyanezen a napon továbbá azt kérték a Bíróságtól, hogy a nyilvánossággal szemben a jelen ítélet 51. pontjában említett elemeket ugyanolyan bizalmas kezelésben részesítse, mint amelyet a Törvényszék biztosított ezen elemeknek.

58

2022. április 29‑i beadványában a Bizottság bizonyos adatok nyilvánosság tekintetében történő bizalmas kezelését is kérte.

59

2022. július 12‑i határozatával a Bíróság elnöke helyt adott e bizalmas kezelés iránti kérelmeknek.

60

Fellebbezésükben a fellebbezők azt kérik, hogy a Bíróság:

61

A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság:

62

A fellebbezők négy fellebbezési jogalapra hivatkoznak fellebbezésük alátámasztására. Az első jogalap lényegében a Charta 41. cikkének (1) bekezdésében biztosított megfelelő ügyintézéshez való jog megsértésén alapul. A második jogalap az EUMSZ 101. cikk és az EGT‑Megállapodás 53. cikkének megsértésén alapul, mivel a Törvényszék a német szintű magatartás földrajzi kiterjedését az EGT egész területére kiterjedőnek minősítette. Harmadik jogalapjukkal a fellebbezők lényegében e két utóbbi cikk Törvényszék általi megsértésére hivatkoznak, amennyiben a Törvényszék egységes jogsértésnek minősítette a három különböző szintű kapcsolatból álló cselekmények sorozatát. A negyedik jogalap ugyanezen cikkek, valamint az 1/2003 rendelet 25. cikkének azon okból történő megsértésén alapul, hogy a Törvényszék egy elévülés alá eső magatartás miatt fenntartotta a bírságot.

63

Első jogalapjukkal a fellebbezők azt állítják, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor elutasította azon érvüket, amely szerint a Bizottság megsértette a Charta 41. cikkének (1) bekezdését azáltal, hogy elfogadta a vitarendezési határozatot, és folytatta a vizsgálatát a fellebbezőkkel szemben anélkül, hogy e vizsgálatot az e határozat alapjául szolgáló üggyel megbízottól eltérő részlegre bízta volna.

64

Először is a fellebbezők azt állítják, hogy a Törvényszék elmulasztotta annak értékelését, hogy a vitarendezési határozat elfogadását követően a Scaniával szemben folytatott közigazgatási eljárás megfelelt‑e az objektív pártatlanság elvének. A fellebbezők a megtámadott ítéletnek többek között a 129., 147. és 151. pontjában szereplő, a pártatlanság elvének a jelen ügyben szóban forgóhoz hasonló „hibrid” eljárással összefüggésben való tiszteletben tartására vonatkozó megfontolásokra hivatkoznak. Azzal érvelnek, hogy e határozat elfogadása további terhet rótt a Bizottságra, amelynek ügyelnie kellett volna nemcsak arra, hogy tiszteletben tartsa az „ún. »tabula rasa« elvet”, hanem pártatlanságának benyomását is. Márpedig, noha e 151. pontban a Törvényszék lényegében elismerte, hogy ilyen körülmények között igazolható lehet, hogy az ügyekkel két különböző részleget bíznak meg, ebből nem vonta le a megfelelő jogi következtetést, és a pártatlanság kérdését kizárólag a szubjektív pártatlanság szempontjából vizsgálta.

65

E tekintetben közelebbről megjegyzik, hogy az említett 151. pontban a Törvényszék azt állította, hogy a Scania nem bizonyította, hogy az a tény, hogy a Bizottság ugyanazon szervezeti egységei részt vettek mind a vitarendezési határozat, mind pedig a vitatott határozat elfogadásában, „önmagában” bizonyíthatta volna az ügy velük szembeni pártatlan vizsgálatának hiányát, majd ezen ítélet 152. pontjában megállapította, hogy a Scania nem bizonyította, hogy a Bizottságban „a Scaniával szemben elfogultság vagy személyes előítélet jelent volna meg […] a szubjektív pártatlanság elvét megsértve”. Ezáltal a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, mivel értékelését a „szubjektív” pártatlanságra korlátozta, és elmulasztotta megvizsgálni az „objektív” pártatlanság jogi szempontból elkülönülő elvét.

66

Másodszor a fellebbezők azt állítják, hogy még ha a Bíróság úgy is ítélné meg, hogy a Törvényszék az objektív pártatlanság ezen elvét értékelte, a Törvényszék értékelése e tekintetben mindenképpen jogilag téves. A megtámadott ítélet nem tartalmaz olyan indokolást, amely lehetővé tenné annak megállapítását, hogy a Bizottság tiszteletben tartotta az objektív pártatlanság említett elvét azon körülmény ellenére, hogy a Bizottság ugyanazon szervezeti egységei részt vettek a vitarendezési határozat és a vitatott határozat elfogadásában, jóllehet a Törvényszék ezen ítélet 151. pontjában kifejezetten elismerte, hogy e körülmény „nehezebbé teszi annak biztosítását, hogy a vitarendezési határozat elfogadását követően a tényállás és a bizonyítékok vizsgálatára [a] […] »tabula rasa« elvnek […] megfelelően kerüljön sor”.

67

Márpedig ennek elismerése kétségbe vonja a Bizottság pártatlanságát. A megtámadott ítélet 151. pontjában a Törvényszék azt is megjelöli, hogy a Bizottság hogyan járhatott volna el e kétség eloszlatása érdekében, vagyis „két különböző részleg kijelölésé[vel] az ügyek kezelésére”, azaz úgy, hogy a vitatott határozat elfogadásához vezető rendes eljárásba a vitarendezési eljárásban részt vevőtől eltérő részleget is bevon. Ily módon magából a Törvényszék által ebben az ítéletben elfogadott érvelésből következik, hogy a Bizottság a vitarendezési határozat elfogadásával és a Scaniával szembeni vizsgálatának ugyanazon szervezeti egységeire támaszkodva történő folytatásával megsértette a Charta 41. cikkének (1) bekezdését. A Törvényszék ugyanakkor elmulasztotta elismerni, hogy a Bizottság nem nyújtott elegendő biztosítékot ahhoz, hogy e rendes eljárás lefolytatása során az objektív pártatlanságával kapcsolatos minden jogos kétséget kizárjon, és ezáltal tévesen alkalmazta a jogot.

68

A Bizottság vitatja ezen érvelés megalapozottságát.

69

Először is, ami a fellebbezők azon érvelését illeti, amelyben azt kifogásolják, hogy a Törvényszék elmulasztotta értékelni, hogy a vitarendezési határozat elfogadását követően a Scaniával szemben folytatott közigazgatási eljárás megfelelt‑e az objektív pártatlanság elvének, emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlatának megfelelően a Bizottság a közigazgatási eljárás során köteles tiszteletben tartani az érintett vállalkozások alapvető jogait. Ennek alapján a pártatlanság elvét, amely a megfelelő ügyintézéshez való jog körébe tartozik, meg kell különböztetni az ártatlanság vélelmétől (lásd: 2023. január 12‑iHSBC Holdings és társai kontra Bizottság ítélet, C‑883/19 P, EU:C:2023:11, 76. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

70

A Charta 41. cikkében biztosított megfelelő ügyintézéshez való jog azt írja elő, hogy mindenkinek joga van többek között ahhoz, hogy ügyeit az Európai Unió intézményei részrehajlás nélkül intézzék. A pártatlanság e követelménye magában foglalja egyrészt a szubjektív pártatlanságot abban az értelemben, hogy az ügyben eljáró érintett intézmény egyik tagja sem mutathat elfogultságot vagy személyes előítéletet, másrészt pedig az objektív pártatlanságot abban az értelemben, hogy ezen intézménynek e tekintetben megfelelő biztosítékokat kell nyújtania az összes jogszerű kétely kizárására (2023. január 12‑iHSBC Holdings és társai kontra Bizottság ítélet, C‑883/19 P, EU:C:2023:11, 77. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

71

A jelen ügyben a Törvényszék a megtámadott ítélet 144. és 145. pontjában emlékeztetett arra, hogy a jelen ítélet előző két pontjában felidézett ítélkezési gyakorlatnak megfelelően mit jelent a megfelelő ügyintézéshez való jog.

72

Ezt követően a Törvényszék a megtámadott ítélet 147. pontjában elutasította a Bizottság azon érvelését, amely szerint a jelen ügy körülményeihez hasonló körülmények között a pártatlanság elvének megsértését kizárólag az ártatlanság vélelme elvének a vitarendezési határozat elfogadása során történt megsértése esetleges következményeként kell értékelni, és megállapította, hogy az ilyen jogsértés eredhet abból, hogy a Bizottság más módon elmulasztott elegendő biztosítékot nyújtani a rendes közigazgatási eljárás lefolytatása során tanúsított pártatlanságát illetően az ítélkezési gyakorlat értelmében vett minden jogos kétség kizárására.

73

A Törvényszék mindazonáltal az említett ítélet 148. pontjában megállapította, hogy a fellebbezők által előadott érvek egyike sem teszi lehetővé annak bizonyítását, hogy a jelen ügyben a Bizottság ezen eljárás során nem nyújtott minden garanciát a Scaniára vonatkozó ügy vizsgálata során fennálló pártatlanságával kapcsolatos minden jogos kétség kizárására. E megállapítást ugyanezen ítélet 149–164. pontjában ezen érvek elemzésével indokolta.

74

Közelebbről, a megtámadott ítélet 151. pontjában megállapította, hogy ugyanezen szolgálatoknak mind a vitarendezési határozat, mind pedig a vitatott határozat elfogadásában való részvétele nehezebbé tette annak biztosítását, hogy valamely vállalkozás tekintetében a tények és bizonyítékok vizsgálatára a vitarendezési határozat elfogadását követően „[az ún.] »tabula rasa« elvnek […] megfelelően kerüljön sor”, és hogy ez az ezzel kapcsolatos kétségek eloszlatása érdekében igazolható lenne, hogy az ügyet különböző részlegekre bízzák. Mindazonáltal ezen ítélet 152. pontjában a Törvényszék megállapította, hogy a fellebbezők nem bizonyították, hogy a Bizottság valamely tagja vagy a vitatott határozat elfogadásában részt vevő szervezeti egységek a Scaniával szemben elfogultságot vagy személyes előítéletet tanúsítottak többek között amiatt, hogy „a szubjektív pártatlanság elvének megsértésével” vettek részt a vitarendezési határozat elfogadásában.

75

E tekintetben először is emlékeztetni kell arra, hogy a vitarendezési eljárás a rendes eljáráshoz képest alternatív, attól elkülönülő közigazgatási eljárás, amely bizonyos sajátosságokat mutat. Másodszor, ha az érintett vállalkozás nem nyújt be vitarendezési beadványt, a végleges határozat elfogadásához vezető eljárást a vitarendezési eljárást szabályozó rendelkezések helyett a 773/2004 rendelet általános rendelkezései szabályozzák. Harmadszor, ami ezt a rendes eljárást illeti, amelynek keretében a felelősséget még meg kell állapítani, a Bizottságot kizárólag a kifogásközlés köti, és köteles figyelembe venni ez utóbbi eljárás során tudomására hozott új körülményeket (lásd ebben az értelemben: 2017. január 12‑iTimab Industries és CFPR kontra Bizottság ítélet, C‑411/15 P, EU:C:2017:11, 136. pont).

76

Ebből következik, hogy a Törvényszék által a megtámadott ítélet 129. pontjában említett, „ún. »tabula rasa« elv”, amely pont lényegében átveszi a jelen ítélet előző pontjában felidézett megfontolásokat, azon megállapítás kifejezésére szorítkozik, amely szerint az ártatlanság vélelmét tiszteletben kell tartani azon vállalkozás vagy vállalkozások tekintetében, amelyek úgy döntenek, hogy nem vesznek részt a Bizottság vitarendezési eljárásában.

77

Ebből egyrészt az következik, hogy ezen „ún. »tabula rasa« elv” egyáltalán nem volt releváns a pártatlanság elve Bizottság általi tiszteletben tartásának a Törvényszék által az előtte folyamatban lévő ügyben történő értékelése szempontjából, valamint másrészt és mindenesetre az, hogy ellentétben azzal, amit a Törvényszék megállapított, ugyanazon szolgálatok részvétele a vitarendezési, illetve a vitatott határozat meghozatalában nem járt semmilyen nehézséggel az „ún. »tabula rasa« elv” tiszteletben tartásával kapcsolatban. Az ügyért felelős részleg Bizottságon belüli megváltoztatása ugyanis még a megfelelő ügyintézés és a közigazgatási eljárás észszerű határidőn belüli kezelésének elvével is ellentétes lenne.

78

Mindazonáltal meg kell állapítani, hogy a Törvényszék semmilyen következtetést nem vont le a megtámadott ítélet 151. pontjának második mondatában szereplő és a jelen ítélet 74. pontjában felidézett téves megfontolásból, így a fellebbezők által vele szemben felhozott kifogás hatástalan.

79

Amennyiben a fellebbezők érvelését úgy kell értelmezni, hogy arra hivatkoznak, hogy a Törvényszéknek úgy kellett volna tekintenie: az a tény, hogy ugyanaz a részleg volt megbízva a szóban forgó „hibrid” eljárás teljes időtartama alatt, szükségszerűen megalapozza azt, hogy a Bizottság megsértette az objektív pártatlanságra vonatkozó kötelezettségét, meg kell állapítani, hogy pusztán az a tény, hogy a Bizottság ugyanazon részlege volt felelős a vitarendezési határozat, majd a vitatott határozat elfogadásához vezető vizsgálat különböző egymást követő szakaszaiért, minden más objektív körülménytől eltekintve önmagában nem kelthet kétséget ezen intézmény pártatlanságát illetően (lásd analógia útján: 2008. július 1‑jei Chronopost és La Poste kontra UFEX és társai ítélet, C‑341/06 P és C‑342/06 P, EU:C:2008:375, 56. pont).

80

Márpedig a fellebbezők nem bizonyították, hogy a Törvényszék előtt ilyen objektív tényezőkre hivatkoztak volna. Ráadásul a fellebbezők érvelésében semmi nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy a Törvényszék elmulasztotta volna annak értékelését, hogy a jelen ügyben a Bizottság az objektív pártatlanság elvének megfelelően járt‑e el.

81

A megtámadott ítélet 152. pontjában ugyanis a Törvényszék megállapította, hogy a fellebbezők nem bizonyították, hogy az üggyel megbízott részleg vagy annak valamely tagja a rendes eljárás során bármilyen előítéletet mutatott volna a Scaniával szemben, és ellentétben azzal, amit lényegében a fellebbezők állítanak, e 152. pont nem az egyetlen olyan indok, amelyen a Törvényszék azon megállapítása alapul, hogy a Bizottság a jelen ügyben nem sértette meg a megfelelő ügyintézés elvét, és nem teszi lehetővé annak megállapítását sem, hogy e bíróság ennek keretében elmulasztotta annak értékelését, hogy a Bizottság magatartása megfelel‑e az objektív pártatlanság elvének.

82

Így a megtámadott ítélet 100–104. és 148–164. pontjának együttes olvasatából kitűnik, hogy a Törvényszék a fellebbezők által e tekintetben elé terjesztett érvelésre tekintettel nemcsak a pártatlanság elvének „szubjektív”, hanem „objektív” részét is érintette.

83

Ami közelebbről az ilyen objektív pártatlanságot illeti, a Törvényszék a megtámadott ítélet 100. és 101. pontjában mindenekelőtt emlékeztetett az ítélkezési gyakorlatban kialakított, az ún. „hibrid” eljárás Bizottság általi alkalmazására vonatkozó elvekre, és ebből ezen ítélet 104. pontjában azt a következtetést vonta le, hogy ellentétben azzal, amit a fellebbezők lényegében állítottak, a „hibrid” eljárásoknak az EUMSZ 101. cikk alkalmazása keretében való igénybevétele során, amelyekben a vitarendezési és rendes eljárás alapján hozott határozat meghozatala időben elválik egymástól, önmagában és minden körülmények között nem járt többek között a pártatlansági kötelezettség megsértésével. A Törvényszék az említett ítélet 105. pontjában ebből azt a következtetést vonta le, hogy a Bizottság jogosult volt ilyen hibrid eljárást igénybe venni, feltéve hogy tiszteletben tartja többek között ezt a kötelezettséget, amit később ugyanezen ítélet 143. és azt követő pontjaiban megvizsgált.

84

E tekintetben a Törvényszék a megtámadott ítélet 145. pontjában emlékeztetett többek között az ítélkezési gyakorlatban kialakított, a jelen ítélet 70. pontjában szereplő elvekre, és a megtámadott ítélet 148–164. pontjában megvizsgálta a fellebbezők által azon állításuk alátámasztására előadott érveket, amely szerint a Bizottság a jelen ügyben nem nyújtott számukra minden garanciát arra, hogy az őket érintő ügy vizsgálata során kizárjanak minden jogos kétséget ezen intézmény pártatlanságával kapcsolatban.

85

Márpedig először is a megtámadott ítélet 104. pontjában lényegében rámutatva arra, hogy önmagában az, hogy a Bizottság hibrid eljárást vett igénybe, nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy ezen intézmény megsértette a pártatlanságra vonatkozó kötelezettségét, majd ezen ítélet 149. pontjában arra, hogy amikor a Bizottság rendes eljárás keretében megvizsgálja az azon felek által előterjesztett bizonyítékokat, akik úgy döntöttek, hogy nem kötnek egyezséget, a Bizottságot egyáltalán nem kötik azok a ténybeli megállapítások és jogi minősítések, amelyeket a vitarendezési határozatban az vitarendezésben való részvétel mellett döntő felekkel szemben alkalmazott, végül pedig az említett ítélet 159. pontjában arra, hogy a fellebbezők nem kifogásolták, hogy a Bizottság a vitatott határozat elfogadásához vezető közigazgatási eljárás során nem tartotta tiszteletben a védelemhez való joguk hatékony gyakorlásához kapcsolódó valamennyi, többek között a 773/2004 rendelet általános rendelkezéseiben előírt eljárási garanciát, a Törvényszék legalábbis hallgatólagosan, de szükségszerűen foglalkozott a pártatlansági kötelezettség azon „objektív” részével, amelyet a Bizottságnak tiszteletben kell tartania. Ezen elemek ugyanis azt bizonyítják, hogy a Törvényszék értékelte, hogy a fellebbezőknek elegendő biztosítékot nyújtottak‑e a Bizottság objektív pártatlanságával kapcsolatos minden jogszerű kétely kizárása érdekében.

86

Másodszor, ami a fellebbezők azon érvelését illeti, amellyel lényegében azt állítják, hogy a Törvényszék mindenképpen jogilag tévesen értékelte az objektív pártatlanság elvét, emlékeztetni kell arra, hogy ezzel az érveléssel a fellebbezők egyrészt azt kifogásolják, hogy a Törvényszék nem indokolta azon értékelését, amely szerint a Bizottság tiszteletben tartotta a pártatlanság elvét. Így lényegében arra hivatkoznak, hogy a Törvényszék megsértette az indokolási kötelezettségét. Márpedig, amint az a jelen ítélet 80–85. pontjából következik, a Törvényszék e tekintetben megfelelően indokolta a megtámadott ítéletet.

87

Másrészt, amennyiben a fellebbezők a megtámadott ítélet 151. pontjában szereplő azon megfontolásra alapítanak érvet, amely szerint a Bizottság ugyanazon szervezeti egységeinek mind a vitarendezési határozat, mind pedig a vitatott határozat elfogadásában való részvétele megnehezítette az „ún. »tabula rasa« elv” tiszteletben tartását, elegendő rámutatni arra, hogy a jelen ítélet 77. pontjából kitűnik, hogy e megfontolás jogilag téves.

88

A fenti megfontolások összességéből következik, hogy az első jogalapot el kell utasítani.

89

Második jogalapjukban a fellebbezők lényegében azt állítják, hogy a Törvényszék megsértette az EUMSZ 101. cikket és az EGT‑Megállapodás 53. cikkét, amikor a német szintű magatartás földrajzi kiterjedését az EGT egész területére kiterjedőnek minősítette. E jogalapot négy részre osztják.

90

Második jogalapjuk első részében a fellebbezők a megtámadott ítélet 421. pontjára hivatkozva azt állítják, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor egyrészt arra a következtetésre jutott, hogy az összehangolt magatartás földrajzi kiterjedésének megállapításakor csak a megszerzett információk terjedelmét vehette figyelembe, másrészt pedig azáltal, hogy jogi értékelése során elmulasztotta figyelembe venni az ezen összehangolt magatartásban részt vevő vállalkozások szándékát, amely pedig az ilyen magatartás alkotóeleme.

91

A Törvényszék tehát e földrajzi kiterjedés meghatározása érdekében nem támaszkodhat kizárólag a kicserélt információk tartalmára és jellegére. Az a tény, hogy a Törvényszék nem vette figyelembe ezt a „szándékot”, tévesen erősítette meg, hogy a Scania részt vett az EUMSZ 101. cikkbe és az EGT‑Megállapodás 53. cikkébe ütköző egységes és folyamatos jogsértés részét képező német szintű információcserében az EGT szintjén és a jogsértés teljes időszaka alatt, azaz 1997. január 17. és 2011. január 18. között.

92

A Bizottság vitatja ezt az érvelést.

93

A megtámadott ítélet 421. pontjában a Törvényszék megállapította, hogy a Scania DE által megszerzett, ezen ítélet 405–420. pontjában elemzett információk földrajzi kiterjedésére vonatkozó, átfogóan értékelt bizonyítékok alapján meg kell állapítani, hogy a Scania DE munkavállalóinak a német szintű információcserékben való részvétele révén a német piacot meghaladó terjedelmű információkhoz jutott. E megállapítás alapján elutasította a fellebbezők által előtte felhozott, az EUMSZ 101. cikknek és az EGT‑Megállapodás 53. cikkének állítólagos megsértésére alapított hatodik jogalapot, amennyiben a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a német szintű jogsértés földrajzi kiterjedése az EGT egész területére kiterjedt. E 421. pontban azt is pontosította, hogy e megállapítások elegendőek e jogalap elutasításához, függetlenül attól a kérdéstől, hogy a Scania DE olyan információkat is szolgáltatott‑e, amelyek terjedelme meghaladja a német piacot.

94

Az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének megsértése nemcsak elszigetelt cselekmény eredménye lehet, hanem cselekmények sorozata vagy akár folyamatos magatartás eredménye is, miközben e cselekménysorozat vagy e folyamatos magatartás egy vagy több eleme önmagában, külön‑külön is e rendelkezés megsértésének minősülhet. Így amennyiben a különböző cselekmények – azonos, a közös piacon belüli versenyt torzító tárgyuk alapján – „átfogó terv” keretébe illeszkednek, a Bizottság az e cselekmények miatti felelősséget jogszerűen róhatja fel az összességében figyelembe vett jogsértésben való részvétel alapján (2012. december 6‑iBizottság kontra Verhuizingen Coppens ítélet, C‑441/11 P, EU:C:2012:778, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

95

Az állandó ítélkezési gyakorlatból az is kitűnik, hogy valamely vállalkozásnak az ilyen egységes jogsértés megvalósításában való részvételének bizonyítása érdekében a Bizottság köteles bizonyítani, hogy e vállalkozás saját magatartásával hozzá kívánt járulni a valamennyi résztvevő által követett közös célokhoz, és tudomása volt a más vállalkozások által azonos célok elérése végett tervezett vagy ténylegesen megvalósított jogsértő magatartásokról, illetve azt, hogy e magatartásokat észszerűen előre láthatta, és kész volt azok kockázatát elfogadni (2012. december 6‑iBizottság kontra Verhuizingen Coppens ítélet, C‑441/11 P, EU:C:2012:778, 42. és 60. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

96

Így lehetséges, hogy valamely vállalkozás közvetlenül részt vett az egységes és folyamatos jogsértést képező versenyellenes magatartások összességében, amely esetben a Bizottság jogosult megállapítani az összes magatartásért, és ennélfogva az e jogsértés egészéért fennálló felelősségét. Az is megtörténhet, hogy valamely vállalkozás csupán az említett magatartások egy részében vett közvetlenül részt, ám tudomása volt a kartell többi résztvevője által azonos célkitűzések elérése végett tervezett vagy megvalósított többi jogsértő magatartás összességéről, illetve e magatartásokat észszerűen előre láthatta, és kész volt azok kockázatát elfogadni. Ilyen esetben a Bizottság arra is jogosult, hogy az ilyen jogsértést képező versenyellenes magatartások összességéért, és következésképpen a jogsértés egészéért fennálló felelősséget betudja e vállalkozásnak (2012. december 6‑iBizottság kontra Verhuizingen Coppens ítélet, C‑441/11 P, EU:C:2012:778, 43. pont).

97

A fentiekből következik, hogy annak megállapításához, hogy a szóban forgó információcserék meghaladták a német piacot, és az EGT területére vonatkoztak, a Törvényszék számára elegendő annak megállapítása, hogy e következtetés kitűnt a Scania DE által a többi résztvevőtől beszerzett információk tartalmából.

98

Így a fellebbezők azon állítása, miszerint a Törvényszék a jogsértésben való részvételük megerősítése érdekében nem támaszkodhatott volna pusztán arra a tényre, hogy a német szintű információcserék az EGT területére vonatkoztak, egyrészt az egységes és folyamatos jogsértés terjedelmének megállapításához és meghatározásához szükséges feltételek, másrészt pedig azon feltételek összekeveréséből ered, amelyeknek teljesülniük kell ahhoz, hogy az ilyen jogsértés egészéért való felelősséget valamely vállalkozásnak be lehessen tudni.

99

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatának megfelelően a vállalkozás kartellben való részvételének kellő bizonyításához elegendő, ha a Bizottság bizonyítja, hogy az érintett vállalkozás részt vett olyan találkozókon, amelyek során versenyellenes megállapodásokat kötöttek, anélkül hogy azok ellen nyilvánvalóan tiltakozott volna. Amennyiben megállapítást nyer, hogy a vállalkozás részt vett ilyen találkozókon, a vállalkozás feladata olyan bizonyítékok előterjesztése, amelyek alátámasztják azt, hogy a részvétele mentes volt minden versenykorlátozó szándéktól, bizonyítva azt, hogy jelezte versenytársainak, hogy e találkozókon más szemlélettel vett részt (lásd ebben az értelemben: 2005. június 28‑iDansk Rørindustri és társai kontra Bizottság ítélet, C‑189/02 P, C‑202/02 P, C‑205/02 P‑C‑208/02 P és C‑213/02 P, EU:C:2005:408, 142. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

100

Az ítélkezési gyakorlatból az is kitűnik, hogy az ellenkező bizonyításáig – amely az érintett gazdasági szereplők feladata – vélelmezni kell, hogy az összehangolásban részt vevő és a piacon továbbra is tevékeny vállalkozások figyelembe veszik a versenytársaikkal kicserélt információkat a piaci magatartásuk meghatározása érdekében (2015. március 19‑iDole Food és Dole Fresh Fruit Europe kontra Bizottság ítélet, C‑286/13 P, EU:C:2015:184, 127. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

101

Ezen ítélkezési gyakorlatból következik, hogy amennyiben a Bizottság bizonyítja, hogy az érintett vállalkozás olyan találkozókon vett részt, amelyeken versenyellenes megállapodásokat kötöttek, anélkül hogy azokat nyilvánvalóan ellenezte volna, ezen intézménynek ezenkívül nem kell bizonyítania, hogy e vállalkozásnak szándékában állt részt venni a jogsértésben, viszont e vállalkozás feladata bizonyítani az e megállapodásoktól való elhatárolódását, és különösen – mint a jelen ügyben – azok földrajzi kiterjedését.

102

Így a Törvényszék nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor az elé terjesztett bizonyítékok elemzését követően azt állapította meg, hogy a Bizottság megalapozottan állapította meg, hogy a Scania DE a német szintű információcserék révén a német piacot meghaladó terjedelmű információkhoz jutott, anélkül hogy a Bizottságot arra kötelezte volna, hogy ezenkívül bizonyítsa, hogy az ezen információcserékben való részvétellel a Scania DE szándéka ezen információk megszerzése volt, és azokat magatartása meghatározása során figyelembe kívánta venni.

103

Következésképpen a második jogalap első részét mint megalapozatlant el kell utasítani.

104

Második jogalapjuk második részében a fellebbezők arra hivatkoznak, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor úgy ítélte meg, hogy a Scania DE által a német szintű információcserék során megszerzett információk terjedelme túllépett a német piacon.

105

E tekintetben a fellebbezők lényegében a Törvényszéknek a megtámadott ítélet 405–414. pontjában szereplő okfejtését kifogásolják, amely pontokban a Törvényszék elemezte az ügy iratait, és ezen ítélet 414. pontjában megállapította, hogy e körülmények összességére tekintettel meg kell állapítani, hogy a Scania DE által a német szintű információcserék során megszerzett információk terjedelme túllépett a német piacon. Lényegében azt állítják, hogy az e pontokban előadott öt indok nemcsak hogy nem elegendő e következtetés megfelelő módon való alátámasztására, hanem inkoherens, sőt ellentmondásos is, miközben az EUMSZ 101. cikk és az EGT‑Megállapodás 53. cikke megsértése fennállásának bizonyításához az ítélkezési gyakorlat megköveteli, hogy a Bizottság komoly, pontos és egybevágó bizonyítékokat szolgáltasson.

106

A Bizottság azzal érvel, hogy ezt az érvelést el kell utasítani.

107

Meg kell jegyezni, hogy második jogalapjuk második részével a fellebbezők valójában azt kívánják elérni, hogy a Bíróság újból értékelje a tényeket és a bizonyítékokat, anélkül azonban, hogy azok Törvényszék általi elferdítésére hivatkoznának. Az e második rész alátámasztása érdekében előadott érveléssel ugyanis a fellebbezők azon indokok kifejtésére szorítkoznak, amelyek miatt véleményük szerint a Törvényszéknek a megtámadott ítélet általuk megjelölt pontjaiban hivatkozott különböző elemeket eltérően kellett volna értelmeznie, és egyébként a Törvényszékhez benyújtott keresetlevelük számos részére hivatkoznak.

108

Kétségtelen, hogy az a kérdés, hogy a Törvényszék tiszteletben tartotta‑e a bizonyítási teherre és a bizonyításfelvételre vonatkozó szabályokat azon bizonyítékok vizsgálata során, amelyekre a Bizottság az uniós versenyjogi szabályok megsértésének alátámasztása érdekében hivatkozott, jogkérdésnek minősül, amelyre a fellebbezés keretében lehet hivatkozni. Mindazonáltal a hozzá benyújtott iratok bizonyító erejének a Törvényszék általi értékelését – a bizonyítási teherre és a bizonyításfelvételre vonatkozó szabályok megsértésének, valamint a bizonyítékok elferdítésének esetét kivéve – nem lehet a Bíróság előtt kétségbe vonni (lásd ebben az értelemben: 2017. január 26‑iBizottság kontra Keramische Werke és társai ítélet, C‑613/13 P, EU:C:2017:49, 26. és 27. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Márpedig a felperesek semmilyen erre vonatkozó állítást nem fogalmaznak meg.

109

Következésképpen a második jogalap második részét mint elfogadhatatlant el kell utasítani.

110

Második jogalapjuk harmadik részében a fellebbezők arra hivatkoznak, hogy a Törvényszék tévesen állapította meg, hogy a Scania DE‑nek „szándékában” áll egy olyan német szintű információcserében való részvétel, amelynek hatálya kiterjed az EGT területére.

111

E tekintetben a fellebbezők a Törvényszéknek a megtámadott ítélet 415–420. pontjában szereplő érvelésére hivatkozva és azt kifogásolva lényegében azt állítják, hogy mivel a Törvényszék álláspontját a Scania DE azon szándékára vonatkozó értékelésnek kell tekinteni, hogy részt kívánt venni egy olyan német szintű információcserében, amelynek hatálya az EGT területére terjedt ki, a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, mivel ezen ítélet 416. és 418. pontjában ezt az értékelést elégtelen, következetlen és ellentmondásos indokolásra alapította, és mivel az említett ítélet 419. pontjában nem vizsgálta meg és nem is kezelte a jogilag megkövetelt módon a Scania által felhozott konkrét érveket vagy előterjesztett bizonyítékokat, ily módon nem teljesítette indokolási kötelezettségét is. A Törvényszék figyelmen kívül hagyta azt az ítélkezési gyakorlatot is, amely megköveteli, hogy a Bizottság az EUMSZ 101. cikk és az EGT‑Megállapodás 53. cikke megsértésének bizonyítása érdekében komoly, pontos és egybevágó bizonyítékokat terjesszen elő, és a fellebbezők e tekintetben ugyanezen ítélet 417. pontjára utaltak.

112

Ezenfelül azzal érvelnek, hogy a megtámadott ítélet 420. pontjában a Törvényszék jogellenesen utasította el a Scania által eskü alatt tett nyilatkozatok bizonyító erejét, és nem vette megfelelően figyelembe az eskü alatt tett nyilatkozatok bizonyító erejét. A felperesek szerint az arra vonatkozó közvetlen bizonyíték hiányában, hogy a német szinten szerzett információkat továbbították a Scania székhelyére, az állítólagos magatartásban közvetlenül részt vevő személyek nyilatkozatai nem tekinthetők „korlátozott bizonyító erővel” rendelkezőnek pusztán amiatt, hogy azokat a releváns eseményeket követően nyújtották be a Scania védelme érdekében a közigazgatási eljárás során.

113

A Bizottság vitatja ezt az érvelést.

114

Meg kell jegyezni, hogy a fellebbezők által a második jogalapjuk harmadik részének alátámasztása érdekében előadott érvelés azon az előfeltevésen alapul, amely szerint a Törvényszék a megtámadott ítélet 415–420. pontjában megállapította, hogy a Scania DE‑nek szándékában állt részt venni olyan német szintű információcserében, amelynek hatálya kiterjed az EGT területére.

115

Márpedig ezen, ugyanezen ítélet 405–414. és 421. pontjával összefüggésben értelmezett pontokból kitűnik, hogy a Törvényszék azokban annak megállapítására szorítkozott, hogy a Scania DE munkavállalóinak a német szintű információcserékben való részvétele révén a német piacot meghaladó terjedelmű információkhoz jutott. Az említett ítélet 415–420. pontja pontosabban a fellebbezők Törvényszék előtti azon állításának elutasítására irányul, amely szerint a Scania DE német szintű információcserében részt vevő munkavállalói soha nem feltételezték, hogy a többi tehergépkocsi‑gyártó leányvállalatainak képviselőitől kapott információk európai árakra vonatkoznak, vagy csökkenthetik e többi gyártó európai stratégiájával kapcsolatos bizonytalanságot.

116

Anélkül, hogy meg kellene határozni, hogy a második jogalap harmadik része valójában a bizonyítékok Törvényszék általi értékelésének megkérdőjelezésére irányul‑e, és ennélfogva azt a jelen ítélet 108. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően mint elfogadhatatlant el kell‑e utasítani, azt mint megalapozatlant el kell utasítani, mivel az a jelen ítélet 114. pontjában említett, téves előfeltevésen alapul.

117

Második jogalapjuk negyedik részében a fellebbezők arra hivatkoznak, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot a Scania DE által szolgáltatott információk terjedelmének meghatározásakor. E tekintetben a fellebbezők jelzik, hogy a Törvényszék azon következtetése, amely szerint a Scania DE a német szintű kapcsolatfelvételek révén olyan információkat szolgáltatott, amelyek terjedelme az EGT egészére kiterjedt, elégtelen indokolást tartalmaz, és nem megfelelő indokokon alapul. Közelebbről, a Törvényszék tévesen értékelte a gazdasági tanácsadó iroda által készített gazdasági jelentésekben foglalt bizonyítékok jelentőségét, amikor a megtámadott ítélet 439. és 440. pontjában elutasította e jelentések relevanciáját.

118

A Bizottság vitatja ezt az érvelést.

119

A második jogalap második részéhez hasonlóan meg kell állapítani, hogy a fellebbezők e jogalap negyedik részével azt kívánják elérni, hogy a Bíróság újból értékelje a tényeket és a bizonyítékokat, anélkül hogy a Törvényszék általi elferdítésükre hivatkoznának. Következésképpen a második jogalap második része tekintetében kifejtettekkel azonos okok miatt e jogalap negyedik részét szintén el kell utasítani mint elfogadhatatlant.

120

Következésképpen a második jogalapot mint részben elfogadhatatlant, részben pedig megalapozatlant teljes egészében el kell utasítani.

121

Harmadik jogalapjukkal a fellebbezők azt állítják, hogy azok a ténybeli elemek, amelyek alapján a Törvényszék megalapozottnak ítélte a Bizottság azon megállapítását, amely szerint a jelen ügyben egységes jogsértés állt fenn, nem szolgálhatnak annak megállapításának alapjául, hogy minden egyes szóban forgó cselekmény azonos versenyellenes célt követett, következésképpen pedig egységes versenyellenes célra irányuló átfogó terv részét képezte, vagy hozzájárult e terv végrehajtásához. Ezenkívül a Törvényszék e tekintetben semmilyen érvelést nem fejt ki. Következésképpen a Törvényszék tévesen minősítette „egységes jogsértésnek” azokat a magatartásokat, amelyekre a kapcsolatoknak a jelen ítélet 33–36. pontjában említett három különböző szintjén került sor.

122

A fellebbezők e jogalapot három részre osztják.

123

Az említett jogalap első részében a fellebbezők azt állítják, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a kapcsolattartásnak a jelen ítélet 33–36. pontjában említett három szintjén tanúsított magatartásokat „egységes jogsértésnek” minősítette, és nem jelölte meg, hogy azok a ténybeli elemek, amelyekre e minősítést alapítja, mennyiben igazolják e minősítést.

124

Így a megtámadott ítélet 464–469. pontjában a Törvényszék az említett minősítés elvégzése érdekében bizonyos tényezőkre támaszkodik, de ezek egyike sem alkalmas – akár külön‑külön, akár együttesen – azon következtetés alátámasztására, amely szerint a kapcsolattartás e három szintje egységes jogsértésnek minősül. E tekintetben a fellebbezők lényegében egyrészt azt kifogásolják, hogy a Törvényszék arra a körülményre támaszkodott, hogy a szóban forgó kapcsolattartások ugyanazokra a termékekre vonatkoztak, és azokat a tehergépkocsi‑gyártók ugyanazon csoportja vezette, valamint hogy a szóban forgó magatartás az egyes szinteken belül a munkavállalók kis csoportját foglalta magában, amelyek összetétele viszonylag stabil maradt. Másrészt a fellebbezők vitatják a Törvényszék különböző megállapításait, amelyek szerint a kapcsolattartás említett három szintje ténybeli összefüggést mutatott, valamint azon következtetését, amely szerint a székhely alsóbb szintje és a német szint hozzájárult a közös terv megvalósításához.

125

Harmadik jogalapjuk második részében a fellebbezők azt állítják, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy nem versenyellenes információcserék egységes jogsértés részét képezik. E tekintetben a fellebbezők három, a Törvényszéknek a megtámadott ítélet 223., 235. és 236. pontjában szereplő, a székhely alsóbb szintjén történt három információcserére vonatkozó, 2004. és 2005. évi információcserére vonatkozó megállapításaira hivatkozva a fellebbezők lényegében azt állítják, hogy a Törvényszék e három, egyébként teljes mértékben jogszerű információcserét minősítette olyan versenyellenes célra irányuló információcserének, amely azonos volt más, eltérő szintű információcseré céljával. Így a Törvényszék tévesen állapította meg, hogy e három információcsere egységes jogsértés részét képezte. E tekintetben a Törvényszék nem adott elő olyan érvelést, amely megmagyarázná, hogy az ilyen jogszerű cselekmények hogyan járulhattak hozzá versenyellenes célhoz. A Törvényszék tehát tévesen alkalmazta a jogot, amikor a székhely alsóbb szintjén történt, nem összejátszásra irányuló információcseréket az EUMSZ 101. cikkbe és az EGT‑Megállapodás 53. cikkébe ütköző egységes jogsértés részének minősítette.

126

Harmadik jogalapjuk harmadik részében a fellebbezők azt állítják, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor úgy ítélte meg, hogy a német szintű magatartás ugyanazt a célt követte, mint a vezető szervek szintjén, és amennyiben releváns, a székhely alsóbb szintjén. A német szintű magatartás terjedelme ugyanis nem terjedt ki az EGT területére. Téves tehát a megtámadott ítélet 467. pontja, amelyben a Törvényszék megállapította, hogy a Bizottság megalapozottan tekintette úgy, hogy a német szinten és a vezető szervek szintjén folytatott versenyellenes információcserék földrajzi kiterjedése az EGT egészére kiterjedt.

127

E tekintetben a fellebbezők a második jogalapjukra hivatkoznak, amelyben azt állítják, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a német szintű információcserét az EGT egészére kiterjedőnek minősítette. Ebből a tévedésből az következik, hogy a német szintre vonatkozó magatartás nem tekinthető úgy sem, mint amely a vezető szervek szintjén és a székhely alsóbb szintjén követett céllal azonos célt követ, azzal, hogy ez utóbbi esetében kizárólag a 2004 és 2005 közötti időszakról van szó.

128

A Bizottság vitatja ezt az érvelést.

129

Egyrészt meg kell jegyezni, hogy a megtámadott ítélet 479. pontjában a Törvényszék elutasította a fellebbezők azon állítását, amely szerint a Bizottságnak az összejátszásra irányuló kapcsolatoknak a jelen ítélet 33–36. pontjában említett három szintjét elkülönítve kellett volna értékelnie, többek között a kapcsolatok e három szintje közötti összefüggések fennállása miatt, és hogy ezen ítélet 229. pontjában a Törvényszék megállapította, hogy a fellebbezőknek nem sikerült megkérdőjelezniük a Bizottság e kapcsolatokra vonatkozó megállapításait. Pontosabban e 229. pontban a Törvényszék jelezte, hogy a Bizottság az említett ítélet 218. pontjában felsorolt számos olyan körülményre hivatkozott, amelyek bizonyítják az említett összefüggések fennállását, amelyeket nem vitattak, nevezetesen arra, hogy a résztvevők ugyanazon vállalkozások munkavállalói voltak, valamint arra, hogy időbeli átfedés van az említett három szinten tartott találkozók között. Márpedig a Törvényszék a Bizottság által a vitatott határozatban figyelembe vett összes körülményre alapította azt a következtetését, amely szerint ugyanezen három szint összefüggésben állt egymással, és nem elkülönülten és önállóan jártak el.

130

Másrészt meg kell állapítani, hogy a harmadik jogalap egésze azon az előfeltevésen alapul, amely szerint minden olyan elszigetelt cselekménynek, amelyet a Bizottság egységes és folyamatos jogsértés részének tekint, önmagában az EUMSZ 101. cikkbe és az EGT‑Megállapodás 53. cikkébe ütköző jogsértésnek kell minősülnie.

131

Amint arra a jelen ítélet 94. pontja emlékeztetett, az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének megsértése nemcsak elszigetelt cselekmény eredménye lehet, hanem cselekmények sorozata, vagy akár folyamatos magatartás eredménye is, miközben a cselekmények sorozata vagy a folyamatos magatartás egyes elemei önmagukban és külön‑külön is e rendelkezés megsértésének minősülhetnek. Így amennyiben a különböző magatartások – azonos, a belső piacon belüli versenyt torzító tárgyuk alapján – „átfogó terv” keretébe illeszkednek, a Bizottság az e magatartások miatti felelősséget jogszerűen róhatja fel az összességében figyelembe vett jogsértésben való részvétel alapján (2022. június 16‑iSony Optiarc és Sony Optiarc America kontra Bizottság ítélet, C‑698/19 P, EU:C:2022:480, 59. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

132

Az a vállalkozás, amely ilyen egységes és folyamatos jogsértésben a saját magatartása révén vett részt, amely magatartás az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése értelmében vett versenyellenes célú „megállapodás” vagy „összehangolt magatartás” fogalmába tartozik, és amely a jogsértés egészének megvalósításához való hozzájárulásra irányult, az e jogsértésben való részvételének teljes időszakát illetően felelősségre vonható azon magatartásokért is, amelyeket az említett jogsértés keretében más vállalkozások tanúsítottak (2022. június 16‑iSony Optiarc és Sony Optiarc America kontra Bizottság ítélet, C‑698/19 P, EU:C:2022:480, 60. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

133

Mindazonáltal a Bíróság már pontosította, hogy noha bizonyos magatartások összességét a jelen ítélet előző két pontjában említett feltételek mellett „egységes és folyamatos jogsértésnek” lehet minősíteni, ebből nem vonható le az a következtetés, hogy e magatartások mindegyikét – külön‑külön véve – önmagában szükségképpen e rendelkezésbe ütköző elkülönülő jogsértésnek kell minősíteni (2022. június 16‑iSony Optiarc és Sony Optiarc America kontra Bizottság ítélet, C‑698/19 P, EU:C:2022:480, 64. pont).

134

Az egységes és folyamatos jogsértés megállapítása érdekében ugyanis megszokott, hogy figyelembe veszik a szóban forgó jogsértést alkotó különböző elemek között fennálló különböző összefüggéseket. Így a vállalkozások közötti olyan kapcsolat, amely külön‑külön vizsgálva önmagában nem minősül az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésébe ütköző jogsértésnek, mindazonáltal releváns lehet az e rendelkezésbe ütköző egységes és folyamatos jogsértés fennállásának bizonyítása szempontjából, tekintettel arra az összefüggésre, amelyben e kapcsolatfelvételre sor került. Ilyen helyzetben az említett kapcsolat a valószínűsítő körülmények azon csoportjának részét képezi, amelyre a Bizottság jogszerűen támaszkodhat az említett rendelkezés egységes és folyamatos megsértése fennállásának bizonyítása érdekében (lásd ebben az értelemben: 2017. január 26‑iBizottság kontra Keramische Werke és társai ítélet, C‑613/13 P, EU:C:2017:49, 52. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

135

A jelen ítélet 131–134. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlatból tehát az következik, hogy az egységes és folyamatos jogsértés fennállásának megállapításához elegendő, ha a Bizottság bizonyítja, hogy a különböző vizsgált magatartások „átfogó terv” keretébe illeszkednek, anélkül hogy szükséges lenne, hogy e magatartások mindegyikét önmagában és elszigetelten vizsgálva az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésébe ütköző elkülönülő jogsértésnek lehessen minősíteni.

136

Ennélfogva, mivel a harmadik jogalap azon a téves előfeltevésen alapul, amely szerint az ilyen egységes és folyamatos jogsértés fennállásának bizonyításához a Törvényszéknek azt is meg kellett volna követelnie a Bizottságtól, hogy bizonyítsa, az említett magatartások mindegyike önmagában az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésébe és az EGT‑Megállapodás 53. cikkébe ütköző jogsértésnek minősül, e jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

137

Negyedik jogalapjukkal a fellebbezők azt állítják, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítélet 516. és 532. pontjában úgy ítélte meg, hogy az e bírósághoz benyújtott megsemmisítés iránti keresetüknek az 1/2003 rendelet 25. cikkének téves alkalmazására alapított nyolcadik jogalapját el kell utasítani, mivel a vezető szervek szintjén tanúsított magatartás olyan egységes jogsértés részét képezte, amely 2011. január 18‑án ért véget, így az e 25. cikk (1) bekezdésének b) pontjában előírt ötéves elévülési idő csak ezen időponttól kezdődött, és így a Bizottság bírságkiszabási joga nem évült el.

138

A felperesek szerint ez az elévülési idő valójában már lejárt 2010. szeptember 20‑án, amely kétségkívül az említett elévülési időt megszakító, az 1/2003 rendelet 25. cikkének (3) bekezdése értelmében vett első bizottsági aktus kelte volt. Márpedig, mivel a vezető szervek szintjén tanúsított magatartás 2004. szeptember 23‑án véget ért, elévült a Bizottság azon hatásköre, hogy e magatartás miatt bírságot szabjon ki. Egyébiránt arra az esetre, ha a Bíróság hatályon kívül helyezné a megtámadott ítéletet, maga bírálná el a Törvényszék előtt benyújtott megsemmisítés iránti keresetet, és úgy döntene, hogy a vitatott határozatot csak részben semmisíti meg, a fellebbezők előadják, hogy a székhely alsóbb szintjén tanúsított utolsó, összejátszásra irányuló magatartásra több mint öt évvel 2010. szeptember 20. előtt került sor, így a Bizottság már nem rendelkezett hatáskörrel arra, hogy bírságot szabjon ki e magatartás miatt, amennyiben azt a vezető szervek szintjén és a székhely alsóbb szintjén egységes jogsértés részének tekintenék. Mivel a hatáskör hiányára alapított kifogást a Bíróság hivatalból vizsgálhatja, a Bíróságnak úgy kell tekintenie, hogy a Bizottságnak az említett magatartás miatt bírság kiszabására vonatkozó hatásköre elévült e 25. cikk alapján.

139

A Bizottság vitatja ezt az érvelést.

140

Elegendő megállapítani, hogy a negyedik jogalap azon a feltételezésen alapul, hogy a Bíróság hatályon kívül helyezné a megtámadott ítéletet, maga bírálná el a fellebbezők által a Törvényszékhez benyújtott keresetet, és úgy döntene, hogy megsemmisíti a vitatott határozatban szereplő, az egységes és folyamatos jogsértés fennállására vonatkozó megállapítások egy részét. A fellebbezők ugyanis lényegében azzal érvelnek, hogy a Törvényszék megsértette az 1/2003 rendelet 25. cikkét, amikor fenntartotta a Bizottság által e határozatban kiszabott bírságot, miközben a vezető szervek szintjén tanúsított versenyellenes magatartás 2004. szeptember 23‑án véget ért, e magatartás tehát elévült, és már nem lehetett vele kapcsolatban bírságot kiszabni, mivel a Bizottság e 25. cikk (3) bekezdése értelmében vett első aktusa 2010. szeptember 20‑án kelt.

141

Márpedig, mivel a Bíróság az első három fellebbezési jogalapot elutasította, helytállónak kell tekinteni a Bizottság, majd a Törvényszék azon következtetését, amely szerint a szóban forgó kartell az EGT egész területére kiterjedő egységes és folyamatos jogsértésnek minősül, amely 2011. január 18‑ig tartott. E körülmények között, figyelembe véve a Bizottság említett 25. cikk (3) bekezdése értelmében vett első jogi aktusának időpontját, nem állapítható meg, hogy e 2011. január 18‑i időpontban a Bizottság bírság kiszabására vonatkozó jogköre elévült volna.

142

Ennélfogva a negyedik jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

143

Mivel a jelen fellebbezés egyetlen jogalapjának sem lehet helyt adni, a fellebbezést részben mint elfogadhatatlant, részben mint hatástalant, részben pedig mint megalapozatlant teljes egészében el kell utasítani.

144

A Bíróság eljárási szabályzata 184. cikkének (2) bekezdése szerint, ha a fellebbezés megalapozatlan, a Bíróság határoz a költségekről.

145

Ezen szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése alapján, amelyet ugyanezen szabályzat 184. cikkének (1) bekezdése értelmében a fellebbezési eljárásban is alkalmazni kell, a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

146

A jelen ügyben, mivel a Scania AB, a Scania CV AB és a Scania Deutschland GmbH pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell őket a saját költségeiken felül a Bizottság részéről felmerült költségek viselésére.

A fenti indokok alapján a Bíróság (tizedik tanács) a következőképpen határozott: