–

M. A. képviseletében I. Botyrienė advokatė,

–

a litván kormány képviseletében K. Dieninis és V. Vasiliauskienė, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében A. Azema, S. L. Kalėda és A. Steiblytė, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésére, az egységes menekült‑ vagy kiegészítő védelmet biztosító jogállásra, valamint a nyújtott védelem tartalmára vonatkozó szabályokról szóló, 2011. december 13‑i 2011/95/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2011. L 337., 9. o.; helyesbítések: HL 2017. L 167., 58. o., HL 2019. L 19., 20. o.) 4. cikke (1) bekezdésének, a nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó közös eljárásokról szóló, 2013. június 26‑i 2013/32/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2013. L 180., 60. o.; helyesbítés: HL 2016. L 198., 50. o.) 7. cikke (1) bekezdésének, valamint a nemzetközi védelmet kérelmezők befogadására vonatkozó szabályok megállapításáról szóló, 2013. június 26‑i 2013/33/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2013. L 180., 96. o.) 8. cikke (2) és (3) bekezdésének értelmezésére vonatkozik.

2

Ezt a kérelmet az M. A., harmadik országbeli állampolgár, és a Valstybės sienos apsaugos tarnyba (a Litván Köztársaság belügyminisztériuma mellett működő állami határőrszolgálat; a továbbiakban: VSAT) között ez utóbbinak M. A. őrizetbe vételére irányuló kérelme tárgyában folyamatban lévő eljárásban terjesztették elő.

3

A 2011/95 irányelv 4. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A tagállamok a kérelmező kötelezettségének tekinthetik, hogy a lehető leggyorsabban bemutasson a nemzetközi védelem iránti kérelem megalapozásához szükséges valamennyi bizonyítékot. A kérelem szempontjából jelentőséggel bíró bizonyítékok értékelését – a kérelmező közreműködésével – a tagállam végzi.”

4

A 2013/32 irányelv 2. cikkének c) pontja szerint:

„Ezen irányelv alkalmazásában:

[…]

5

A 2013/32 irányelv 6. cikke a következőket írja elő:

„(1)   Ha bárki nemzetközi védelemért folyamodik [helyesen: nemzetközi védelem iránti kérelmet terjeszt elő] valamely, a nemzeti jog alapján az ilyen kérelmek nyilvántartásba vételére hatáskörrel rendelkező hatósághoz, a nyilvántartásba vételre a kérelmezést [helyesen: a kérelem előterjesztését] követő három munkanapon belül sor kell, hogy kerüljön.

Ha olyan egyéb hatósághoz folyamodnak nemzetközi védelemért [helyesen: Ha a nemzetközi védelem iránti kérelmet olyan hatósághoz terjesztik elő], amelyhez feltehetően ilyen kérelmek érkeznek, de a nemzeti jog alapján nincs hatásköre a nyilvántartásba vételre, a tagállamok biztosítják, hogy a nyilvántartásba vételre a kérelmezést [helyesen: a kérelem előterjesztését] követő hat munkanapon belül sor kerüljön.

A tagállamok gondoskodnak arról, hogy a fentebb említett egyéb hatóságok, amelyekhez feltehetően nemzetközi védelem iránti kérelmekkel fordulnak – mint például a rendőrség, a határőrség, a bevándorlási hivatal és a fogdák személyzete – a megfelelő információk birtokában legyenek, és személyzetük részesüljön a feladatai ellátásához szükséges szintű képzésben, valamint utasítást kapjon arra, hogy tájékoztassa a kérelmezőket arról, hogy hová és hogyan kell benyújtani a nemzetközi védelem iránti kérelmet.

(2)   A tagállamok biztosítják, hogy a nemzetközi védelemért folyamodó [helyesen: a nemzetközi védelem iránti kérelmet előterjesztő] személyeknek ténylegesen lehetőségük legyen arra, hogy kérelmüket mielőbb benyújtsák. Ha a kérelmező nem saját maga nyújtja be a kérelmet, a tagállamok ennek megfelelően alkalmazhatják a 28. cikket.

(3)   A (2) bekezdés sérelme nélkül a tagállamok előírhatják, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelmek személyesen és/vagy valamely kijelölt helyen kerüljenek benyújtásra.

(4)   A (3) bekezdés sérelme nélkül a nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtottnak tekintendő, amint a kérelmező által benyújtott kérelem vagy amennyiben a nemzeti jog így rendelkezik, egy hivatalos jelentés beérkezett az érintett tagállam illetékes hatóságához.

(5)   Amennyiben nagy számú harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy egyidejűleg kérelmez nemzetközi védelmet, és ez a gyakorlatban nagyon megnehezíti az (1) bekezdésben megállapított határidő tiszteletben tartását, a tagállamok rendelkezhetnek arról, hogy e határidőt 10 munkanapra meghosszabbítják.”

6

Ezen irányelv 7. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A tagállamok biztosítják, hogy minden cselekvőképes nagykorú jogosult legyen saját nevében nemzetközi védelemért folyamodni [helyesen: nemzetközi védelem iránti kérelmet előterjeszteni].”

7

Az említett irányelv 43. cikke az alábbiakat mondja ki:

„(1)   A tagállamok a II. fejezet alapelveivel és garanciáival összhangban eljárásokat állapíthatnak meg annak érdekében, hogy a tagállam határán vagy tranzitzónáiban döntést hozhassanak:

(2)   A tagállamok biztosítják, hogy az (1) bekezdésben meghatározott eljárás keretei között a döntéshozatalra észszerű időn belül kerül sor. Ha a döntés négy héten belül nem születik meg, a kérelmező részére az országba való belépést engedélyezni kell annak érdekében, hogy kérelmét ezen irányelv egyéb rendelkezéseivel összhangban bírálhassák el.

(3)   Nagyszámú harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy érkezése esetén, akik nemzetközi védelem iránti kérelmüket a tagállam határán vagy tranzitzónájában nyújtják be, és amely a gyakorlatban lehetetlenné teszi az (1) bekezdés rendelkezéseinek alkalmazását, ezek az eljárások abban az esetben is alkalmazhatók, ha és ameddig e harmadik országbeli állampolgárok vagy hontalan személyek rendes elhelyezésére a határ vagy a tranzitzóna közelében kerül sor.”

8

A 2013/33 irányelv (15) és (20) preambulumbekezdése értelmében:

[…]

9

Ezen irányelv 2. cikkének h) pontja a következőket írja elő:

„Ezen irányelv alkalmazásában:

[…]

10

Az említett irányelv 8. cikkének (2) és (3) bekezdése ekképp rendelkezik:

„(2)   Amennyiben szükségesnek bizonyul, valamint az egyes esetek egyéni értékelése alapján a tagállamok őrizetbe vehetik a kérelmezőt, amennyiben kevésbé kényszerítő jellegű alternatív intézkedések alkalmazása nem lenne hatékony.

(3)   A kérelmezőt csak akkor lehet őrizetbe venni, ha:

[…]

[…]”

11

Ugyanezen irányelv 9. cikke értelmében:

„(1)   A kérelmezőt a lehető legrövidebb időre és kizárólag a 8. cikk (3) bekezdésében meghatározott okok fennállásának idejére lehet őrizetbe venni és ott tartani [helyesen: A kérelmezőt kizárólag a lehető legrövidebb időre és a 8. cikk (3) bekezdésében meghatározott okok fennállásának idejére lehet őrizetbe venni].

A 8. cikk (3) bekezdésében meghatározott őrizetben tartási [helyesen: őrizetbe vételi] okokat érintő közigazgatási eljárásokat kellő gondossággal kell végrehajtani. A közigazgatási eljárásokban fellépő – a kérelmezőnek fel nem róható – késedelmek nem indokolják az őrizet meghosszabbítását.

(2)   Az őrizetet igazságügyi vagy közigazgatási hatóságok írásban rendelik el. Az őrizetbe vételt elrendelő intézkedésben fel kell tüntetni az őrizet alapjául szolgáló ténybeli és jogi indokokat.

(3)   Amennyiben az őrizetet közigazgatósági hatóságok rendelik el, a tagállamok gondoskodnak arról, hogy az őrizet jogszerűségének bírósági felülvizsgálatát hivatalból és/vagy a kérelmező kérésére mielőbb elvégezzék. A hivatalból indított felülvizsgálat esetében arról az őrizet kezdetétől számítva a lehető leghamarabb döntést kell hozni. A kérelmező kérésére indított felülvizsgálat esetében pedig arról a megfelelő eljárások elindítását [helyesen: megindítását] követően kell a lehető leghamarabb döntést hozni. E célból a tagállamok nemzeti jogukban meghatározzák azt az időtartamot, amelyen belül a hivatalból indított felülvizsgálatot és/vagy a kérelmező kérésére indított felülvizsgálatot le kell folytatni.

Amennyiben a bírósági felülvizsgálat az őrizetet jogszerűtlennek [helyesen: jogellenesnek] minősíti, a kérelmezőt haladéktalanul szabadon kell engedni.

(4)   Az őrizetbe vett kérelmezőket haladéktalanul és írásban – olyan nyelven, amelyet megértenek vagy észszerűen feltételezhető, hogy megértenek – tájékoztatni kell az őrizetbe vétel indokairól, valamint az őrizetbe vételt elrendelő intézkedés megtámadására vonatkozóan a nemzeti jogban meghatározott eljárásokról, továbbá az ingyenes jogi segítségnyújtás és képviselet kérelmezésének lehetőségéről.

(5)   Az őrizetet megfelelő időközönként igazságügyi hatóság vizsgálja felül hivatalból és/vagy az érintett kérelmező kérésére, különösen amennyiben az őrizet időtartamát meghosszabbítják, vagy jogszerűségét érintő körülmények merülnek fel, vagy ilyen információk válnak elérhetővé [helyesen: vagy olyan releváns körülmények vagy új információk merülnek fel, amelyek hatással vannak az őrizetbe vétel jogszerűségére].

(6)   Az őrizetbe vételt elrendelő intézkedés e cikk (3) bekezdésében előírt, igazságügyi hatóság általi felülvizsgálata esetén a tagállamok biztosítják, hogy a kérelmezők ingyenes jogi segítségnyújtást és képviseletet vehessenek igénybe. Ez magában foglalja legalább az előírt eljárási iratok összeállítását, valamint a kérelmezőnek az igazságügyi hatóságok előtti meghallgatáson való képviseletét.

Az ingyenes jogi segítségnyújtást és képviseletet a nemzeti jog alapján elfogadott vagy engedélyezett, megfelelően képzett olyan személyeknek kell biztosítaniuk, akiknek érdekei nem állnak, illetve nem állhatnak összeütközésben a kérelmezők érdekeivel.

(7)   A tagállamok azt is előírhatják, hogy az ingyenes jogi segítségnyújtás és képviselet igénybevételére:

(8)   A tagállamok emellett:

(9)   A tagállamok megkövetelhetik a költségek részleges vagy teljes visszafizetését, amennyiben a kérelmező anyagi helyzete jelentősen javul, vagy amennyiben a kérelmező hamis információi alapján került sor a juttatás megállapítására.

(10)   A jogi segítségnyújtás és képviselet igénybevételére irányadó eljárásokat a nemzeti jog állapítja meg.”

12

A Lietuvos Respublikos įstatymas „Dėl užsieniečių teisinės padėties” (a Litván Köztársaság külföldiek jogállásáról szóló törvénye (a továbbiakban: külföldiek jogállásáról szóló törvény) a 2. cikkének (20) bekezdésében úgy rendelkezik, hogy menedékkérőnek kell tekinteni azt a külföldi menedékkérő személyt, aki a törvényben meghatározott eljárásnak megfelelően menedékjog iránti kérelmet nyújtott be, amelyről még nem született jogerős határozat.

13

A külföldiek jogállásáról szóló törvény X2. fejezete szabályozza a törvény alkalmazását hadiállapot kinyilvánítása, vagy rendkívüli állapot, illetve szükségállapot külföldiek tömeges beáramlása miatti kihirdetése esetén. E fejezeten belül a 14012. cikk a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A külföldi személy menedékjog iránti kérelmet nyújthat be:

(2)   Az e cikk (1) bekezdésében említett eljárással ellentétes módon benyújtott, menedékjog iránti kérelem nem fogadható el, és a menedékkérő számára részletes tájékoztatást kell adni a menedékjog iránti kérelem benyújtására vonatkozó eljárásról. A [VSAT] – figyelembe véve a külföldi személy kiszolgáltatottságát vagy más egyéni körülményeket – helyt adhat a Litván Köztársaság határát jogellenesen átlépő külföldi menedékjog iránti kérelmének.

[…]”

14

A külföldiek jogállásáról szóló törvény 14017. cikke, amely azokat az indokokat szabályozza, amelyek alapján a menedékkérő őrizetbe vehető hadiállapot kinyilvánítása, vagy rendkívüli állapot, illetve szükségállapot külföldiek tömeges beáramlása miatti kihirdetése esetén, a 2. pontjában úgy rendelkezik, hogy a menedékkérő kizárólag akkor vehető őrizetbe, ha a Litván Köztársaság területére a Litván Köztársaság államhatárán jogellenesen lépett be.

15

A Litván Köztársaság belügyminiszterének 2016. február 24‑i 1V‑131. számú utasításával jóváhagyott, Litvániában a menedékjog megadására és visszavonására vonatkozó eljárásrend (a Litván Köztársaság belügyminiszterének 2021. július 27‑i 1V‑626. számú utasításából következő változatban; a továbbiakban: eljárásrend) 23. pontja úgy rendelkezik, hogy ha a menedékjog iránti kérelmet nem a külföldiek jogállásáról szóló törvény 67. cikkének (1) bekezdésében kijelölt hatósághoz nyújtják be, vagy nem teljesülnek a 67. cikk (2) bekezdésében vagy az eljárásrend 22. pontjában meghatározott követelmények, azt a hatósághoz beérkezett kérelem menedékjog iránti kérelemként való minősítésének megállapításától számított két munkanapon belül visszaküldik a külföldi személynek, tájékoztatva a kérelmezőt a menedékjog iránti kérelem benyújtására vonatkozó eljárásról. Ezt a tájékoztatást a külföldi személynek olyan nyelven kell nyújtani, amelyről észszerűen feltételezhető, hogy megérti. A külföldi személynek adott válasz egy példányát megküldik a külföldiek jogállásáról szóló törvény 67. cikkének (1) bekezdésében kijelölt, a külföldi tartózkodási helye – amennyiben ez ismert – szerinti hatóság részére.

16

A Litván Köztársaság kormánya a „Nemzeti szükségállapot kihirdetése és a nemzeti szükségállapottal kapcsolatos műveletek vezetőjének kijelölése” című, 2021. július 2‑i 517. sz. rendelettel (TAR, 2021, 2021‑15235. sz.; a továbbiakban: 517/21 rendelet) teljes államterületére vonatkozóan szükségállapotot hirdetett ki. 2021. november 10‑én Litvánia területének egy részére vonatkozóan rendkívüli állapotot hirdettek ki, mivel a tagállam úgy vélte, hogy migránsok tömeges beáramlásával kell szembesülnie, különösen Belarusz irányából.

17

2021. november 17‑én M. A.‑t, egy harmadik ország állampolgárát Lengyelországban letartóztatták egy csoport Litvániából érkező személlyel együtt, mivel nem rendelkezett az utóbbi tagállamban és az Unióban való tartózkodáshoz szükséges úti okmánnyal, illetve vízummal. 2021. november 19‑én M. A.‑t Litvánia területén átadták a VSAT tisztjeinek. Ugyanezen a napon ez a hatóság 48 órát meg nem haladó időtartamra őrizetbe vette M. A.‑t, és az Alytaus apylinkės teismashoz (alytusi körzeti bíróság, Litvánia) fordult, hogy rendelje el a legfeljebb 6 hónapos időtartamra történő őrizetét.

18

E bíróság előtt a VSAT azt állította, hogy a litván adatbázisok nem tartalmaznak információt az érintett személyről, és jogellenesen tartózkodik Litvániában. Az összes releváns körülményt figyelembe véve a VSAT úgy ítélte meg, hogy M. A. megszökhet, hogy elkerülje az őrizetbe vételt vagy a tagállamból való esetleges kiutasítását. Így a VSAT kérte, hogy M. A.‑t jogállásának megállapítása érdekében legfeljebb 6 hónapos időtartamra vegyék őrizetbe.

19

Az Alytaus apylinkės teismas (alytusi körzeti bíróság) előtti tárgyaláson M. A. nemzetközi védelem iránti kérelmet terjesztett elő. Ez a bíróság 2021. november 20‑i határozatával elrendelte, hogy M. A.‑t a litvániai jogállásáról szóló döntés meghozataláig, de legkésőbb 2022. február 18‑ig őrizetben kell tartani, mivel fennáll a szökés veszélye, és ilyen intézkedés nélkül nem lehet megállapítani a menedékjog iránti kérelme alapjául szolgáló okokat.

20

M. A. a határozat ellen fellebbezést nyújtott be a Lietuvos vyriausiasis administracinis teismashoz (legfelsőbb közigazgatási bíróság, Litvánia). A bíróság előtt tartott tárgyaláson M. A. megismételte menedékjog iránti kérelmét, és arra hivatkozott, hogy már 2021. november 20‑án már benyújtott egy menedékjogi kérelmet egy nem azonosított VSAT‑tisztviselőnek. E hatóság azonban azt állítja, hogy nem rendelkezik a kérelemre vonatkozó adatokkal.

21

2022. január 24‑én M. A. menedékjog iránti írásbeli kérelmet nyújtott be a VSAT‑hoz. A kérelmet a migrációs osztály – többek között a külföldiek jogállásáról szóló törvény 14012. cikkének (1) bekezdése alapján – mint elfogadhatatlant elutasította.

22

A kérdést előterjesztő bíróság előtt M. A. arra hivatkozott, hogy nem rendelkezett információval a menedékjog iránti kérelmének sorsáról, és nem tájékoztatták a menedékjog iránti kérelem benyújtásának módjáról. 2022. február 1‑jén a kérdést előterjesztő bíróság előtti újabb tárgyaláson M. A. és a VSAT képviselői egyaránt kérték a bíróságot, hogy kötelezze a migrációs osztályt az érintett személy nemzetközi védelem iránti kérelmének megvizsgálására.

23

A kérdést előterjesztő bíróság először is megállapítja, hogy az 517/21. sz. rendelet által kihirdetetthez hasonló, a migránsok tömeges beáramlása miatt kihirdetett szükségállapot esetén a menedékjog iránti kérelemnek – elfogadhatatlanság terhe mellett – tiszteletben kell tartania a külföldiek jogállásáról szóló törvény 14012. cikkének (1) bekezdésében előírt feltételeket. A külföldiek jogállásáról szóló törvény 14017. cikke értelmében szükségállapot kihirdetése esetén őrizetbe lehet venni azt a külföldi személyt, aki jogellenesen lépett be Litvánia területére.

24

A külföldiek jogállásáról szóló törvény e rendelkezéseinek együttes alkalmazása azt eredményezi, hogy M. A. a Litvánia területére való jogellenes belépése, valamint az őrizetbe vétele miatt nem terjeszthet elő nemzetközi védelem iránti kérelmet, következésképpen nem minősíthető menedékkérőnek.

25

Márpedig az 517/21. sz. rendelettel kihirdetett szükségállapot miatt kizárólag a menedékkérőkkel szemben lehet az őrizetnél kevésbé kényszerítő intézkedést alkalmazni.

26

A kérdést előterjesztő bíróság tehát úgy véli, hogy a jogellenesen Litvánia területére belépő és ott jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárral szemben nem alkalmazható az őrizetnél kevésbé kényszerítő intézkedés.

27

Kétségtelen, hogy a külföldiek jogállásáról szóló törvény 14012. cikkének (2) bekezdése értelmében a litván határt jogellenesen átlépő harmadik országbeli állampolgárok menedékkérői jogállásának elismerését illetően – e személyek kiszolgáltatottságára, illetve más egyéni körülményekre tekintettel – a VSAT mérlegelési mozgástérrel rendelkezik. Mivel azonban a mérlegelési mozgástér gyakorlásának feltételei nincsenek pontosan szabályozva, a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, nincs abban a helyzetben, hogy a jelen esetben a VSAT által hozott intézkedések jogszerűségéről döntsön.

28

E körülmények között e bíróság annak megállapítására törekszik, hogy ellentétesek‑e a 2011/95 irányelvvel és a 2013/32 irányelvvel azok a nemzeti rendelkezések, amelyek szerint szükségállapot külföldiek tömeges beáramlása miatti kihirdetése esetén a valamely tagállam területére jogellenesen belépő és ott jogellenesen tartózkodó külföldi ténylegesen meg van fosztva a nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtásának lehetőségétől.

29

Másodszor, a kérdést előterjesztő bíróságnak kétségei vannak azzal kapcsolatban, hogy összeegyeztethetők‑e az uniós joggal azok a rendelkezések, amelyek a migránsok tömeges beáramlására tekintettel kihirdetett szükségállapot esetén lehetővé teszik a litván hatóságok számára, hogy őrizetbe vegyenek egy M. A. helyzetében lévő személyt pusztán azon oknál fogva, hogy jogellenesen lépett be Litvánia területére. E bíróság arra keresi a választ, hogy e rendelkezések összeegyeztethetők‑e a 2013/33 irányelv (15) preambulumbekezdésével, valamint 8. cikkének (2) és (3) bekezdésével, amelyek szerint a nemzetközi védelmet kérelmező személyeket csak pontosan meghatározott kivételes körülmények között, az arányosság elvének tiszteletben tartásával lehet őrizetbe venni.

30

Továbbá mivel kétségei merültek fel az M. A.‑val szemben eredetileg elrendelt őrizetbe vétel jogszerűségével kapcsolatban, a kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatalra utaló határozatában arra kötelezte a VSAT‑t, hogy M. A.‑t ideiglenesen befogadó állomáson vagy más, erre a célra alkalmas létesítményben helyezzék el, a mozgásszabadságát pedig 2022. február 18‑ig az elszállásolásának helye szerinti területre korlátozzák. A kérdést előterjesztő bíróság továbbá kötelezte a migrációs osztályt, hogy az alapügyben hozandó jogerős határozat meghozataláig ne toloncolja ki, illetve ne küldje vissza M. A.‑t harmadik országba.

31

E körülmények között a Lietuvos vyriausiasis administracinis teismas (Litvánia legfelsőbb közigazgatási bírósága) felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

32

A kérdést előterjesztő bíróság azt kérte, hogy a Bíróság a jelen előzetes döntéshozatalra utalást a Bíróság eljárási szabályzatának 107. cikkének (1) bekezdésében előírt sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárásban bírálja el.

33

E kérelem alátámasztására előadta, hogy M. A.‑t 2021. november 17‑én az előzetes döntéshozatalra utaló határozat 2022. február 2‑án történt meghozataláig őrizetbe vették. Az említett határozat értelmében M. A.‑t a jelen ítélet 30. pontjában meghatározott feltételeknek megfelelően a VSAT egyik befogadó állomásán helyezték el. A kérdést előterjesztő bíróság hozzátette, hogy az alkalmazandó szabályozás lehetővé teszi a VSAT számára, hogy az ideiglenes intézkedés 2022. február 18‑i lejártakor újból az érintett személy őrizetbe vételére vagy más intézkedés alá helyezésére irányuló kérelmet terjesszen az elsőfokú bíróság elé.

34

2022. február 21‑én a Bíróság első tanácsa a kérdést előterjesztő bíróságtól tájékoztatást kért egyrészt M. A.‑nak az előterjesztő bíróság által elrendelt intézkedés lejáratát követő helyzetére vonatkozóan, másrészt pedig a személyes szabadságának az intézkedés révén bekövetkezett korlátozásával kapcsolatban.

35

A kérdést előterjesztő bíróság válaszából kitűnik, hogy 2022. február 11‑én a Marijampoles apylinkes teismas (marijampolei körzeti bíróság, Litvánia) M. A.‑val szemben a kérdést előterjesztő bíróság által elrendelt, a jelen ítélet 30. pontjában említetthez hasonló intézkedést hozott. Ezt az intézkedést M. A. jogállásának meghatározásáig, de legkésőbb 2022. május 11‑ig rendelték el.

36

Először is rá kell mutatni, hogy a jelen előzetes döntéshozatalra utalás az EUM‑Szerződés harmadik részének a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térségről szóló V. címe alá tartozó 2011/95, 2013/32 és 2013/33 irányelv értelmezésére vonatkozik. A jelen előzetes döntéshozatalra utalás tehát elbírálható sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárásban.

37

Másodszor, a sürgősség feltételét illetően először is hangsúlyozni kell, hogy ez a feltétel többek között akkor teljesül, ha az alapügyben érintett személy jelenleg meg van fosztva szabadságától, és további őrizetben tartása az alapeljárás kimenetelétől függ. E tekintetben az érintett személy helyzetét azon időpontra tekintettel kell értékelni, amelyben az előzetes döntéshozatalra utalás sürgősségi eljárásban történő elbírálására irányuló kérelmet vizsgálják (2020. május 14‑iOrszágos Idegenrendészeti Főigazgatóság Dél‑alföldi Regionális Igazgatóság ítélet, C‑924/19 PPU és C‑925/19 PPU, EU:C:2020:367, 99. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

38

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint harmadik országbeli állampolgár idegenrendészeti fogdában való elhelyezése – akár nemzetközi védelem iránti kérelmének elbírálása során, akár kitoloncolása céljából – szabadságelvonással járó intézkedésnek minősül (2020. május 14‑iOrszágos Idegenrendészeti Főigazgatóság Dél‑alföldi Regionális Igazgatóság ítélet, C‑924/19 PPU és C‑925/19 PPU, EU:C:2020:367, 100. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

39

Egyébiránt ami az „őrizet” 2013/33 irányelv 2. cikkének h) pontja értelmében vett fogalmát illeti, a Bíróság korábban már megállapította, hogy e rendelkezés szövegéből és keletkezéstörténetéből, valamint szövegkörnyezetéből az következik, hogy a nemzetközi védelmet kérelmező őrizete olyan kényszerítő intézkedésnek minősül, amely megfosztja a kérelmezőt a mozgásszabadságától, és elkülöníti őt a népesség többi részétől, továbbá arra kötelezi őt, hogy folyamatosan egy korlátozott és zárt területen tartózkodjon (lásd ebben az értelemben: (2020. május 14‑iOrszágos Idegenrendészeti Főigazgatóság Dél‑alföldi Regionális Igazgatóság ítélet, C‑924/19 PPU és C‑925/19 PPU, EU:C:2020:367, 223. pont).

40

A jelen ügyben először is meg kell állapítani, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem sürgősségi eljárásban történő elbírálása iránti kérelem vizsgálatának időpontjában M. A. a litván jog értelmében az őrizettől eltérő „alternatív” intézkedés hatálya alatt állt, nevezetesen a VSAT egyik befogadó állomásán helyezték el, és a mozgásszabadságát a befogadó állomás területére korlátozták.

41

E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság által közölt információkból kitűnik, hogy M. A. ténylegesen mozoghatott a VSAT befogadó állomásán belül, ám engedély és kísérő nélkül nem hagyhatta el annak területét. Következésképpen úgy tűnik, hogy az érintett elkülönült a népesség többi részétől, és meg lett fosztva a mozgásszabadságától.

42

Ilyen körülmények között az érintett személyt úgy kell tekinteni, mint akit a 2013/33 irányelv 2. cikkének h) pontja értelmében vett őrizetben tartanak.

43

Másodszor, az őrizetben tartás és az alapeljárás kimenetele közötti kapcsolatot illetően az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik egyrészt, hogy az előterjesztett első kérdés arra a lehetőségre vonatkozik, hogy az alapeljárás felperese nemzetközi védelem iránti kérelmet terjesszen elő, és ily módon menedékkérőnek minősüljön. Márpedig a kérdést előterjesztő bíróság által szolgáltatott információk szerint ez a menedékkérőnek minősítés szükséges ahhoz, hogy olyan intézkedést lehessen alkalmazni, amely nem jár az őrizet fogalmához kapcsolódó mozgásszabadság‑korlátozással.

44

Másrészt az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés lényegében annak megállapítására irányul, hogy a 2013/33 irányelv 8. cikkének (2) és (3) bekezdése lehetővé teszi‑e M. A. őrizetbe vételét kizárólag azon az alapon, hogy jogellenesen tartózkodik Litvánia területén.

45

E megfontolásokra figyelemmel az előadó bíró javaslatára, a főtanácsnok meghallgatását követően a Bíróság első tanácsa 2022. március 3‑án úgy határozott, hogy helyt ad a kérdést előterjesztő bíróság azon kérelmének, hogy a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelmet sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárásban bírálják el.

46

A tárgyaláson a litván kormány jelezte, hogy 2022. március 18‑án M. A. nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be, amelyet az illetékes hatóságok jelenleg vizsgálnak. A litván kormány tehát anélkül, hogy kifejezetten azt állítaná, hogy ez a kérdés elfogadhatatlan, rámutat arra, hogy a Bíróságnak már nem kell válaszolnia az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre, mivel az okafogyottá vált.

47

Az EUMSZ 267. cikkel bevezetett eljárás a Bíróság és a nemzeti bíróságok közötti együttműködés eszköze, amelynek révén az előbbi az uniós jog értelmezéséhez támpontokat nyújt az utóbbinak, amelyek szükségesek az utóbbi által eldöntendő jogvita megoldásához (2019. november 19‑iA. K. és társai ítélet [A legfelsőbb bíróság fegyelmi tanácsának függetlensége], C‑585/18, C‑624/18 és C‑625/18, EU:C:2019:982, 69. pont).

48

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az előzetes döntéshozatalra utalás indoka nem az általános vagy hipotetikus kérdésekről való véleménynyilvánítás, hanem az adott jogvita tényleges megoldásának szükségessége. Amennyiben kiderül, hogy a feltett kérdés a jogvita megoldását illetően nyilvánvalóan nem bír jelentőséggel, a Bíróságnak meg kell állapítania a kérelem okafogyottságát (2019. november 19‑iA. K. és társai ítélet [A legfelsőbb bíróság fegyelmi tanácsának függetlensége], C‑585/18, C‑624/18 és C‑625/18, EU:C:2019:982, 70. pont).

49

Márpedig még ha feltételezzük is, hogy M. A. 2022. március 18‑án valóban nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be, amit már vizsgálnak, az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdéssel az érintett személlyel szemben a nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtására irányuló első kísérletének időpontjától, azaz 2021. november 20‑tól kezdődően alkalmazott intézkedések jogszerűségét kívánja megállapítani.

50

Ebből következően az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés továbbra is hasznos az alapügy megoldása szempontjából, és ezért arra választ kell adni.

51

Az EUMSZ 267. cikkben előírt, a jelen ítélet 47. pontjában hivatkozott együttműködési eljárás keretében még ha a kérdést előterjesztő bíróság a kérdéseit formálisan az uniós jog egy adott rendelkezésének értelmezésére korlátozta is, ez a körülmény nem képezi akadályát annak, hogy a Bíróság a nemzeti bíróság részére az uniós jognak az előtte folyamatban lévő ügy elbírálásához esetleg hasznos, összes értelmezési szempontját megadja függetlenül attól, hogy ezen bíróság a kérdése megfogalmazásában utalt‑e azokra. E tekintetben a Bíróságnak kell a nemzeti bíróság által szolgáltatott információk összessége és különösen az előzetes döntéshozatalra utaló határozat indokolása alapján meghatározni az említett jog azon rendelkezéseit, amelyeknek az értelmezése a jogvita tárgyára figyelemmel szükséges (2021. július 15‑iDocMorris ítélet, C‑190/20, EU:C:2021:609, 23. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

52

A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy az elsőként előterjesztett kérdést, amely többek között a 2011/95 irányelv 4. cikke (1) bekezdésének értelmezésére vonatkozik, az előterjesztő bíróság által a nemzetközi védelem iránti kérelem Litvániában való benyújtásának feltételeivel kapcsolatban kifejezett kétségek indokolják. Ez a rendelkezés azonban a nemzetközi védelem iránti kérelem releváns elemeinek a szóban forgó tagállam általi értékelésére vonatkozik, következésképpen az alapügy megoldása szempontjából nem releváns.

53

Továbbá amennyiben az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés a nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtásának említett feltételeire vonatkozik, a 2013/32 irányelvnek az ilyen kérelmek vizsgálatára irányuló eljáráshoz való hozzáférésre vonatkozó szabályokat előíró 6. cikkét is értelmezni kell.

54

Ezenkívül a kérdést előterjesztő bíróság által szolgáltatott információk szerint a külföldiek tömeges beáramlása miatt kihirdetett szükségállapot esetén a külföldiek jogállásáról szóló törvény 14012. cikkének (1) bekezdésében a nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtására vonatkozóan előírt feltételek be nem tartása esetén a kérelmet el kell utasítani, és azt az eljárásrend 23. pontjának megfelelően vizsgálat nélkül vissza kell küldeni az érintettnek.

55

Ez – amint arra a főtanácsnok indítványának 58. pontjában rámutat – azt jelenti, hogy azok a harmadik országbeli állampolgárok, akik nem teljesítik a Litvániába való belépés feltételeit, lényegében csak külföldön, illetve a litván határon kérhetnek érvényesen menedékjogot ebben a tagállamban. Ezzel szemben ezen állampolgárok az említett tagállam területére való jogellenes beutazásukat követően elveszítik ezt a lehetőséget. Ilyen esetekben ugyanis a nemzeti hatóságok nem veszik figyelembe a kérelmüket.

56

E körülmények között ahhoz, hogy az első kérdésre hasznos választ lehessen adni, úgy kell tekinteni, hogy az előterjesztő bíróság ezzel lényegében arra vár választ, hogy a 2013/32 irányelv 6. cikkét és 7. cikkének (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az a tagállami szabályozás, amely szerint hadiállapot kinyilvánítása, rendkívüli állapot vagy szükségállapot külföldiek tömeges beáramlása miatti kihirdetése esetén a jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok e tagállam területén ténylegesen nem férhetnek hozzá a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálására irányuló eljáráshoz.

57

A 2013/32 irányelv 6. cikkének (1), (3) és (4) bekezdéséből az következik, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelem „előterjesztése” nem igényel adminisztratív alaki követelményeket, mivel az említett alaki követelményeket a kérelem „benyújtásakor” kell betartani. Ez utóbbi cselekményhez ugyanis főszabály szerint az szükséges, hogy a nemzetközi védelmet kérelmező töltse ki az e célból az ezen irányelv 6. cikkének (4) bekezdésében előírt kérelmet (lásd ebben az értelemben: 2020. június 25‑iMinisterio Fiscal [Hatóság, amelyhez feltehetően nemzetközi védelem iránti kérelemmel fordulnak] ítélet, C‑36/20 PPU, EU:C:2020:495, 93. pont).

58

Ami többek között a nemzetközi védelem iránti kérelem „előterjesztésére” irányuló említett cselekményt illeti, pontosítani kell, hogy a 2013/32 irányelv 7. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy minden cselekvőképes nagykorú jogosult saját nevében nemzetközi védelem iránti kérelmet előterjeszteni. A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint továbbá minden harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy jogosult arra, hogy valamely tagállam területén – akár annak határán vagy tranzitzónáiban – nemzetközi védelem iránti kérelmet terjesszen elő, még akkor is, ha e területen jogellenesen tartózkodik. Ezt a jogot e személyek számára az ilyen kérelem sikerének esélyétől függetlenül el kell ismerni (2021. november 16‑iBizottság kontra Magyarország [A menedékkérők számára történő segítségnyújtás bűncselekménynek minősítése] ítélet, C‑821/19, EU:C:2021:930, 136. pont).

59

A 2013/32 irányelv 6. cikkének (2) bekezdése, amely annak biztosítására kötelezi a tagállamokat, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelmet előterjesztő személyeknek ténylegesen lehetőségük legyen arra, hogy kérelmüket mielőbb benyújtsák (lásd ebben az értelemben: 2020. június 25‑iMinisterio Fiscal [Hatóság, amelyhez feltehetően nemzetközi védelem iránti kérelemmel fordulnak] ítélet, C‑36/20 PPU, EU:C:2020:495, 63. pont).

60

E tekintetben hangsúlyozni kell egyrészt, hogy a kérelem előterjesztésének, nyilvántartásba vételének és benyújtásának tiszteletben kell tartania a 2013/32 irányelv azon célját, hogy biztosítsa a nemzetközi védelem megadására irányuló eljáráshoz való hatékony, azaz a lehető legkönnyebb hozzáférést (lásd ebben az értelemben: 2020. június 25‑iMinisterio Fiscal [Hatóság, amelyhez feltehetően nemzetközi védelem iránti kérelemmel fordulnak] ítélet, C‑36/20 PPU, EU:C:2020:495, 63. pont).

61

Másrészt az ilyen kérelem előterjesztéséhez való jog először is feltételezi, hogy tiszteletben tartják az ahhoz fűződő jogokat, hogy a kérelmet a 2013/32 irányelvben meghatározott határidőkön belül nyilvántartásba vegyék és benyújthassák, valamint megvizsgálhassák, másodszor pedig végső soron azt, hogy az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 18. cikkében biztosított menedékjog tényleges érvényesülést nyerjen (lásd ebben az értelemben: 2020. december 17‑iBizottság kontra Magyarország [A nemzetközi védelmet kérelmezők befogadása] ítélet, C‑808/18, EU:C:2020:1029, 102. pont).

62

Így tehát annak ellenére, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelem előterjesztése és benyújtása egymást követő és egymástól elkülönülő szakaszokat jelent (lásd ebben az értelemben: 2020. június 25‑iMinisterio Fiscal [Hatóság, amelyhez feltehetően nemzetközi védelem iránti kérelemmel fordulnak] ítélet, C‑36/20 PPU, EU:C:2020:495, 93. pont), e cselekmények között szoros kapcsolat áll fenn, mivel egyrészt a nemzetközi védelem iránti kérelem vizsgálatát lehetővé tévő eljáráshoz való tényleges hozzáférésnek, másrészt pedig a Charta 18. cikke tényleges érvényesülésének biztosítására irányulnak.

63

Ennélfogva meg kell állapítani, hogy az olyan nemzeti jogszabály alkalmazása, mint amilyen a külföldiek jogállásáról szóló törvény 14012. cikkének (1) bekezdése, amely azt írja elő, hogy a jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárt Litvánia területére való belépését követően pusztán e tény miatt megfosztják a nemzetközi védelem iránti kérelem előterjesztésének, illetve benyújtásának lehetőségétől, következésképpen megakadályozza, hogy az említett állampolgár ténylegesen részesüljön a Charta 18. cikkében előírt jogban.

64

A nemzetközi védelem iránti kérelem vizsgálatára irányuló eljáráshoz való hozzáférésnek a külföldiek jogállásáról szóló törvény 14012. cikkének (1) bekezdésében előírt ilyen szabályait nem lehet olyannak tekinteni, mint amelyek tiszteletben tartják a 2013/32 irányelv 6. cikkében és 7. cikkének (1) bekezdésében meghatározott követelményeket.

65

A 2013/32/EU irányelv 6. cikkének (3) bekezdése szerint a tagállamok kétségkívül előírhatják, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelmek személyesen és/vagy valamely kijelölt helyen kerüljenek benyújtásra. Mindazonáltal – amint arra a főtanácsnok az indítványának 75. pontjában rámutat – a tagállamok nem élhetnek ezzel a lehetőséggel oly módon, amely a gyakorlatban meggátolja ezen állampolgárokat, vagy akár csak egy részüket abban, hogy kérelmüket benyújtsák, illetve „mielőbb” benyújtsák. Az ezzel ellentétes értelmezés figyelmen kívül hagyná a 2013/32 irányelvnek a nemzetközi védelem megadására irányuló eljáráshoz való hatékony, könnyű és gyors hozzáférés biztosítására irányuló célját, és súlyosan veszélyeztetné a menedékjog kérelmezéséhez való jog hatékony érvényesülését, amelyet az irányelv 7. cikke valamennyi harmadik országbeli állampolgár számára elismer.

66

Nem lehet ez másként akkor sem, ha a 2013/32 irányelv 6. cikkében említett eljáráshoz való hozzáférés a harmadik ország állampolgára számára biztosítható a külföldiek jogállásáról szóló törvény 14012. cikkének (2) bekezdésében előírt diszkrecionális jogkör alkalmazásával, amely lehetővé teszi az illetékes hatóság számára, hogy a kérelmező kiszolgáltatottságára, illetve más egyéni körülményekre tekintettel elfogadja a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálását.

67

E tekintetben elegendő megállapítani, hogy – amint az a jelen ítélet 58. pontjából is kitűnik – a 2013/32 irányelv 7. cikke (1) bekezdésének szövege és a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint „minden cselekvőképes nagykorú”, „harmadik országbeli állampolgár” jogosult saját nevében nemzetközi védelem iránti kérelmet előterjeszteni. Ily módon az olyan nemzeti rendelkezés, mint a külföldiek jogállásáról szóló törvény 14012. cikkének (2) bekezdése, amely diszkrecionális jogkört biztosít az illetékes hatóság számára arra vonatkozóan, hogy a jogellenes tartózkodástól függően – kiszolgáltatottságuk miatt – csak bizonyos érintettek kérelmeit vegye figyelembe, nem felel meg a 2013/32 irányelv 7. cikkének (1) bekezdésében előírt feltételeknek.

68

Mindazonáltal a litván kormány a nemzetközi védelem iránti kérelemnek a külföldiek jogállásáról szóló törvény 14012. cikkének (1) bekezdéséből eredő korlátozásának indokolásaként a közrendet és a belső biztonságot fenyegető veszélyre hivatkozik, amellyel a Litván Köztársaság a határainál – különösen Belaruszból – tömegesen beáramló migránsok miatt szembesül.

69

E körülmények között meg kell állapítani, hogy az EUMSZ 72. cikk szerint az EUM‑Szerződés harmadik részének V. címében foglalt rendelkezések nem érintik a közrend fenntartásával, illetve a belső biztonság megőrzésével kapcsolatos tagállami hatáskörök gyakorlását.

70

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy bár a tagállamok feladata a területükön a közrend biztosítását, valamint a saját belső és külső biztonságuk biztosítását szolgáló intézkedések meghozatala, ebből nem következik, hogy az ilyen intézkedések teljes mértékben kívül esnek az uniós jog hatályán. Amint azt ugyanis a Bíróság már megállapította, az EUM‑Szerződés csak jól körülhatárolt esetekben ír elő a közrendet vagy a közbiztonságot esetlegesen érintő helyzetekre vonatkozó, kifejezett eltéréseket. Ebből nem vonható le az a következtetés, hogy létezne olyan, az EUM‑Szerződésben benne rejlő általános fenntartás, amely minden, a közrend vagy a közbiztonság érdekében elfogadott intézkedést kizár az uniós jog hatálya alól. Az EUM‑ Szerződés rendelkezéseinek meghatározott feltételein kívüli ilyen fenntartás létezésének elismerése az uniós jog kötelező jellegét és egységes alkalmazását veszélyeztetné (lásd ebben az értelemben: 2020. december 17‑iBizottság kontra Magyarország [A nemzetközi védelmet kérelmezők befogadása] ítélet, C‑808/18, EU:C:2020:1029, 214. pont).

71

Az EUMSZ 72. cikkben előírt eltérést továbbá szigorúan kell értelmezni. Ebből következően az említett EUMSZ 72. cikket nem lehet olyan módon értelmezni, hogy a tagállamokra olyan hatáskört ruház, amely alapján azok pusztán a közrend fenntartásával, illetve a belső biztonság megőrzésével kapcsolatos hatásköreikre hivatkozva eltérhetnek az uniós jog rendelkezéseitől (lásd ebben az értelemben: 2020. december 17‑iBizottság kontra Magyarország [A nemzetközi védelmet kérelmezők befogadása] ítélet, C‑808/18, EU:C:2020:1029, 215. pont).

72

E körülmények között, a jelen ítélet 70. és 71. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatra tekintettel nem igazolható az EUMSZ 72. cikk alapján, általánosságban a közrend vagy a belső biztonság harmadik országbeli állampolgárok tömeges beáramlásával okozott megsértésére való hivatkozással egy olyan rendelkezés, mint a külföldiek jogállásáról szóló törvény 14012. cikke, amely gyakorlatilag megfosztja a valamely tagállamban jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárt attól, hogy nemzetközi védelem iránti kérelmet terjesszen elő e tagállam területén.

73

A litván kormány egyébként nem fejtette ki, hogy egy ilyen intézkedés milyen hatást gyakorolna a közrend fenntartására és a belső biztonság megőrzésére a szóban forgó migránsok tömeges beáramlása kapcsán kihirdetett szükségállapot esetén.

74

Egyébiránt, amint az a főtanácsnok indítványának 125–127. és 130. pontjából is kitűnik, a 2013/32 irányelv – különösen annak 43. cikke – lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy a határaikon alkalmazandó speciális eljárásokat állapítsanak meg a nemzetközi védelem iránti kérelmek elfogadhatóságának értékelésére olyan helyzetekben, amikor a kérelmező magatartása arra utal, hogy kérelme nyilvánvalóan megalapozatlan vagy visszaélésszerű. Ezen eljárások lehetővé teszik a tagállamok számára, hogy az Unió külső határain a közrend fenntartásával és a belső biztonság megőrzésével kapcsolatos hatáskörüket anélkül gyakorolják, hogy az EUMSZ 72. cikk szerinti eltérést kellene alkalmazniuk.

75

E megfontolások összességére tekintettel az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2013/32 irányelv 6. cikkét és 7. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az a tagállami szabályozás, amely szerint hadiállapot kinyilvánítása, rendkívüli állapot vagy szükségállapot külföldiek tömeges beáramlása miatti kihirdetése esetén a jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok e tagállam területén ténylegesen nem férhetnek hozzá a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálására irányuló eljáráshoz.

76

A litván kormány a tárgyaláson lényegében azt állította, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésről nem szükséges határozni, mivel az előterjesztő bíróság 2022. február 2‑án elrendelte, hogy M. A. a litván jog értelmében az őrizettől eltérő „alternatív” intézkedés hatálya alatt álljon, és ezt az intézkedést lényegében 2022. május 11‑ig meghosszabbították.

77

E tekintetben azonban elegendő emlékeztetni arra, hogy a jelen ítélet 42. pontjában foglaltak szerint az M. A.‑val szemben alkalmazott intézkedés a 2013/33 irányelv 2. cikkének h) pontja értelmében vett őrizetnek minősül.

78

E körülmények között meg kell állapítani, hogy a második kérdés elfogadható és arra választ kell adni.

79

A kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2013/33 irányelv 8. cikkének (2) és (3) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti jogi szabályozás, amelynek értelmében hadiállapot kinyilvánítása, rendkívüli állapot, vagy szükségállapot külföldiek tömeges beáramlása miatti kihirdetése esetén a menedékkérőt pusztán azon oknál fogva őrizetbe lehet venni, hogy jogellenesen tartózkodik a tagállam területén.

80

Elöljáróban tisztázni kell, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a harmadik országbeli állampolgár a kérelem „előterjesztésének” időpontjában megszerzi a 2013/32 irányelv 2. cikkének c) pontja értelmében vett nemzetközi védelmet kérelmezői jogállást (2020. június 25‑iMinisterio Fiscal [Hatóság, amelyhez feltehetően nemzetközi védelem iránti kérelemmel fordulnak] ítélet, C‑36/20 PPU, EU:C:2020:495, 92. pont).

81

A Bíróság ítélkezési gyakorlatából következően a 2013/33 irányelv (15) és (20) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 8. és 9. cikke a tagállamok számára az őrizetbe vétel foganatosítására biztosított jogkört illetően jelentős korlátozásokat támaszt (2020. június 25‑iMinisterio Fiscal [Hatóság, amelyhez feltehetően nemzetközi védelem iránti kérelemmel fordulnak] ítélet, C‑36/20 PPU, EU:C:2020:495, 101. pont).

82

Ily módon, az említett irányelv 8. cikkének (2) bekezdése értelmében a nemzetközi védelmet kérelmező személy csak akkor vehető őrizetbe, ha – eseti értékelés alapján – ez szükségesnek bizonyul, és ha kevésbé kényszerítő jellegű alternatív intézkedések alkalmazása nem lenne hatékony. Ebből az következik, hogy a nemzeti hatóságok csak annak eseti alapon történő vizsgálatát követően vehetik őrizetbe a nemzetközi védelmet kérelmezőt, hogy ez az őrizet arányos‑e az azzal elérni kívánt célokkal (2020. június 25‑iMinisterio Fiscal [Hatóság, amelyhez feltehetően nemzetközi védelem iránti kérelemmel fordulnak] ítélet, C‑36/20 PPU, EU:C:2020:495, 102. pont).

83

A 2013/33 irányelv 8. cikkének (3) bekezdését illetően a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy ez a rendelkezés kimerítően felsorolja azokat a különböző okokat, amelyek igazolhatják az őrizetbe vételt, továbbá ezen okok mindegyike egyedi szükségletet testesít meg, és önálló jelleggel rendelkezik. A Charta 6. cikkében biztosított szabadsághoz való jog jelentőségére, valamint azon beavatkozás súlyosságára tekintettel, amelyet e jogban az ilyen őrizetbe vételi intézkedés jelent, az e jog gyakorlásával kapcsolatos korlátozások a feltétlenül szükséges határokon belül kell, hogy maradjanak (2020. június 25‑iMinisterio Fiscal [Hatóság, amelyhez feltehetően nemzetközi védelem iránti kérelemmel fordulnak] ítélet, C‑36/20 PPU, EU:C:2020:495, 104. és 105. pont).

84

Meg kell azonban jegyezni, hogy az a körülmény, hogy a nemzetközi védelmet kérelmező személy jogellenesen tartózkodik valamely tagállam területén, nem szerepel azon indokok között, amelyek a 2013/33 irányelv 8. cikkének (3) bekezdése alapján igazolhatják az ilyen kérelmező őrizetbe vételét. Következésképpen a harmadik országbeli állampolgárt kizárólag ezen ok miatt nem lehet őrizetbe venni.

85

Ahhoz azonban, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak hasznos választ lehessen adni, azt kell megállapítani, hogy igazolható‑e ilyen körülménnyel a menedékkérő őrizetbe vétele az említett 8. cikk (3) bekezdésének e) pontjában szereplő, a nemzetbiztonság vagy a közrend védelmére alapított indok alapján, amint azt lényegében a litván kormány állítja. A litván kormány szerint a külföldiek Belaruszból történő tömeges beáramlása következtében kialakult kivételes helyzetben az M. A. helyzetében lévő személy magatartása veszélyt jelent a Litván Köztársaság közrendjére és nemzetbiztonságára. A tárgyaláson e tagállam kormánya arra is hivatkozott, hogy az M. A. helyzetében lévő külföldi állampolgár az Unió más tagállamainak közrendjére és közbiztonságára is veszélyt jelent.

86

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy azt a szigorú keretet, amely a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságoknak a kérelmező 2013/33 irányelv 8. cikke (3) bekezdése első albekezdésének e) pontja alapján történő őrizetbe vételével kapcsolatos jogkörét behatárolja, az egyéb irányelvekben szereplő, a „nemzetbiztonság” és a „közrend” fogalmainak a Bíróság ítélkezési gyakorlatában adott azon értelmezése is biztosítja, amely a 2013/33 irányelv esetében is alkalmazandó (2016. február 15‑iN. ítélet, C‑601/15 PPU, EU:C:2016:84, 64. pont).

87

A Bíróság pedig megállapította, hogy a „közrend” fogalma minden esetben azt feltételezi, hogy – a társadalmi rend megzavarásán túl, amelyet valamennyi jogsértés megvalósít – olyan valódi, közvetlen és kellően súlyos veszély álljon fenn, amely a társadalom valamely alapvető érdekét érinti (2016. február 15‑iN. ítélet, C‑601/15 PPU, EU:C:2016:84, 65. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

88

A „nemzetbiztonság” fogalma pedig magában foglalja a tagállam belső és külső biztonságát, következésképpen pedig az alapvető állami intézmények és közszolgáltatások működésének veszélyeztetése, valamint a lakosság életben maradása, akárcsak a külkapcsolatok vagy a népek békés együttélése súlyos megzavarásának a kockázata, vagy a katonai érdekek veszélyeztetése hatással lehet a nemzetbiztonságra (lásd ebben az értelemben: 2016. február 15‑iN. ítélet, C‑601/15 PPU, EU:C:2016:84, 66. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

89

E megfontolásokból következően a nemzetbiztonság vagy a közrend megsértése a szükségesség követelményére tekintettel tehát csak azzal a feltétellel igazolhatja a kérelmezőnek a 2013/33 irányelv 8. cikke (3) bekezdése első albekezdésének e) pontja alapján történő őrizetbe vételét vagy őrizetben tartását, hogy egyéni magatartása olyan valódi, közvetlen és kellően súlyos veszélyt jelent, amely a társadalom valamely alapvető érdekére vagy a tagállam belső vagy külső biztonságára hatással van (2016. február 15‑iN. ítélet, C‑601/15 PPU, EU:C:2016:84, 67. pont).

90

Ilyen körülmények között egy nemzetközi védelmet kérelmező személy jogellenes tartózkodását nem lehet úgy tekinteni, hogy az önmagában véve bizonyítja a társadalom valamely alapvető érdekét érintő vagy a jelen ítélet 89. pontjában említett érdekeket sértő, kellően súlyos veszély fennállását. Így tehát nem fogadható el, hogy nemzetközi védelmet kérelmező pusztán azon oknál fogva, hogy jogellenesen tartózkodik a tagállam területén, a 2013/33 irányelv 8. cikke (3) bekezdésének e) pontja értelmében veszélyt jelent a tagállam nemzetbiztonságára vagy közrendjére.

91

Ez a megállapítás nem érinti annak lehetőségét, hogy az egyik tagállamban jogellenesen tartózkodó, nemzetközi védelmet kérelmező személyt ilyen veszélyt hordozónak tekintsék olyan sajátos körülmények miatt, amelyek a tartózkodás szabálytalan jellegén túlmenően e személy veszélyességét bizonyítják.

92

Végül, amennyiben a litván kormánynak a tárgyaláson felhozott érvei arra való hivatkozásként értelmezhetők, hogy a migránsok beáramlásával kiváltott kivételes helyzet miatt az EUMSZ 72. cikk alapján el lehet térni a 2013/33 irányelv valamennyi rendelkezésétől, meg kell állapítani, hogy a litván kormány e tekintetben csupán olyan általános megfontolásokra hivatkozik, amelyekkel a jelen ítélet 70. és 71. pontjában ismertetett ítélkezési gyakorlatra tekintettel nem lehet igazolni e cikk alkalmazását.

93

A fenti megfontolások összességére tekintettel az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2013/33 irányelv 8. cikkének (2) és (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti jogi szabályozás, amelynek értelmében hadiállapot kinyilvánítása, rendkívüli állapot, vagy szükségállapot külföldiek tömeges beáramlása miatti kihirdetése esetén a menedékkérőt pusztán azon oknál fogva őrizetbe lehet venni, hogy jogellenesen tartózkodik a tagállam területén.

94

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott: