–

Notariusz Justyna Gawlica képviseletében: M. Margoński zastępca notarialny,

–

a lengyel kormány képviseletében B. Majczyna és S. Żyrek, meghatalmazotti minőségben,

–

a spanyol kormány képviseletében M. J. Ruiz Sánchez, meghatalmazotti minőségben,

–

a magyar kormány képviseletében Biró‑Tóth Zs. és Fehér M. Z., meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében S. L. Kalėda és W. Wils, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, az alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadásáról és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről szóló, 2012. július 4‑i 650/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2012. L 201., 107. o.; helyesbítések: HL 2012. L 344., 3. o.; HL 2013. L 60., 140. o.; HL 2019. L 243., 9. o.) 22. és 75. cikkének az értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet a Lengyelországban lakóhellyel rendelkező ukrán állampolgár, OP, aki egy ingatlan társtulajdonosa, és Notariusz Justyna Gawlica (Justyna Gawlica közjegyző), aki a krapkowicei közjegyzői irodát vezeti (a továbbiakban: közjegyző), közötti jogvita keretében terjesztették elő, mert ez utóbbi megtagadta egy olyan záradékot tartalmazó, közjegyzői okiratba foglalt végrendelet elkészítését, amelynek értelmében OP öröklésére az ukrán jog alkalmazandó.

3

A 650/2012 rendelet (7), (37), (38), (57) és (59) preambulumbekezdése kimondja:

[…]

[…]

[…]

4

Ugyanezen rendelet „A joghatóságra vonatkozó megállapodás” című 5. cikkének (1) bekezdése a következőképpen szól:

„Amennyiben az örökhagyó az utána történő öröklésre alkalmazandó jognak a 22. cikk szerint valamely tagállam jogát választotta, az érintett felek megállapodhatnak arról, hogy ezen tagállam bírósága vagy bíróságai kizárólagos joghatósággal rendelkezzenek bármely öröklési ügyben történő határozathozatalra.”

5

Az említett rendeletnek „A joghatóság hiányának megállapítása jogválasztás esetén” című 6. cikke értelmében:

„Amennyiben az örökhagyó az utána történő öröklésre alkalmazandó jognak a 22. cikk szerint valamely tagállam jogát választotta, a 4. cikk vagy a 10. cikk alapján eljáró bíróság:

[…]”

6

Ugyanezen rendelet 12. cikkének (1) bekezdése előírja:

„Ha az örökhagyó hagyatéka harmadik államban található vagyontárgyat is tartalmaz, az öröklés tárgyában eljáró bíróság az egyik fél kérésére úgy dönthet, hogy egy vagy több ilyen vagyontárgy tekintetében nem hoz határozatot, ha feltehető, hogy az említett vagyontárgyak tekintetében hozott határozatát nem fogják elismerni, és adott esetben nem fogják végrehajthatóvá nyilvánítani az említett harmadik államban.”

7

A 650/2012 rendelet „Egyetemes alkalmazás” című 20. cikk szövege a következő:

„Az e rendelet által meghatározott jogot arra való tekintet nélkül alkalmazni kell, hogy az egy tagállam joga‑e vagy sem.”

8

E rendelet „Főszabály” című 21. cikke kimondja:

„(1)   Amennyiben e rendelet másként nem rendelkezik, az öröklés egészére alkalmazandó jog annak az államnak a joga, amelynek a területén az örökhagyó szokásos tartózkodási helye elhalálozásának időpontjában volt.

[…]”

9

E rendelet „Jogválasztás” című 22. cikkének (1) bekezdése a következőképpen szól:

„Egy adott személy az utána történő öröklés egészére irányadó jogként választhatja annak az államnak a jogát, amelynek állampolgárságával a választás megtételekor vagy az elhalálozás időpontjában rendelkezik. […]”

10

Ugyanezen rendelet „Kapcsolat a meglévő nemzetközi egyezményekkel” című 75. cikkének (1) bekezdése a következőket írja elő:

„Ez a rendelet nem érinti az olyan nemzetközi egyezmények alkalmazását, amelyeknek e rendelet elfogadásának időpontjában egy vagy több tagállam a részese, és amelyek az e rendelet hatálya alá tartozó kérdésekre vonatkoznak. […]”

11

A Lengyel Köztársaság és Ukrajna között 1993. május 24‑én létrejött, a polgári és büntetőügyekben nyújtott jogsegélyről és igazságügyi együttműködés rendszeréről szóló megállapodás (a továbbiakban: kétoldalú megállapodás) 37. cikke a következőképpen szól:

„Az ingóságok öröklésével kapcsolatos jogviszonyokra annak a szerződő félnek a joga irányadó, amelynek az örökhagyó halálának időpontjában állampolgára volt.

Az ingatlanok öröklésével kapcsolatos jogviszonyokra annak a szerződő félnek a joga irányadó, amelynek területén az említett ingatlan található.

A hagyaték részét képező vagyontárgyak ingóságnak vagy ingatlannak való minősítésére annak a szerződő félnek a joga irányadó, amelynek területén a vagyontárgyak találhatók.”

12

OP ukrán állampolgár, aki Lengyelországban rendelkezik lakóhellyel, ahol társtulajdonosa egy ingatlannak. A közjegyzőhöz fordult egy, az ukrán jog választását tartalmazó közjegyzői okiratba foglalt végrendelet elkészítése érdekében.

13

A közjegyző alapvetően két indokra hivatkozva tagadta meg az ilyen okirat kiállítását. Először is, a 650/2012 rendelet (38) preambulumbekezdésének fényében értelmezett 22. cikke csak az uniós tagállamok állampolgárai számára biztosítja az alkalmazandó jog megválasztásához való jogot. Másodszor a kétoldalú megállapodás 37. cikke, amely mindenképpen elsőbbséget élvez e rendelettel szemben, előírja, hogy az öröklési ügyekben alkalmazandó jog ingóságok esetében az örökhagyó állampolgársága szerinti államnak a joga, ingatlan esetén pedig az annak fekvése szerinti államnak a joga. Így a közjegyző úgy ítélte meg, hogy a Lengyelországban birtokolt ingatlanok tekintetében OP öröklésére alkalmazandó jog a lengyel jog.

14

OP a közjegyző elutasító határozatát a kérdést előterjesztő bíróság, a Sąd Okręgowy w Opolu (opolei regionális bíróság, Lengyelország) előtt azzal az indokkal támadta meg, hogy az a 650/2012 rendelet téves értelmezésén alapult. E tekintetben különösen arra hivatkozott, hogy e rendelet 22. cikke lehetővé teszi, hogy „egy adott személy” az utána történő öröklés egészére irányadó jogként a saját országa jogát válassza. Ezenkívül előadta, hogy az említett rendelet 75. cikk (1) bekezdésének célja, hogy megőrizze az összhangot e rendelet és a tagállamok által harmadik államokkal kötött megállapodásokból eredő kötelezettségek között. Márpedig, mivel a kétoldalú megállapodás nem szabályozza az öröklés ügyében történő jogválasztást, OP úgy véli, hogy a 650/2012 rendelet 22. cikkének alkalmazása ez utóbbi megállapodással nem összeegyeztethetetlen.

15

E körülmények között a Sąd Okręgowy w Opolu (opolei regionális bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

16

Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 650/2012 rendelet 22. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy az Unió valamely tagállamában lakóhellyel rendelkező harmadik országbeli állampolgár választhatja‑e harmadik állam jogát az öröklés egészére irányadó jogként.

17

A 650/2012 rendelet 22. cikke úgy rendelkezik, hogy egy „adott személy az utána történő öröklés egészére irányadó jogként választhatja annak az államnak a jogát, amelynek állampolgárságával a választás megtételekor vagy az elhalálozás időpontjában rendelkezik”.

18

Amint az a szövegből kitűnik, e rendelkezés minden „személyre” vonatkozik anélkül, hogy különbséget tenne az uniós tagállamok állampolgárai és a harmadik országbeli állampolgárok között. Az ilyen személy választási szabadságát ugyanis csak az korlátozza, hogy csak annak az államnak a jogát választhatja, amelynek állampolgára, függetlenül attól, hogy ez az állam az Unió tagállama‑e, vagy sem.

19

Következésképpen nem állapítható meg, hogy kizárólag az uniós polgárok élvezhetik ezt a választási szabadságot.

20

Ezt a szó szerinti értelmezést a 650/2012 rendelet más rendelkezései is alátámasztják, amelyek szintén az Unión kívüli harmadik állam jogára utalnak.

21

Így először is az említett rendelet 20. cikke úgy rendelkezik, hogy az ugyanezen rendelet által meghatározott jogot arra való tekintet nélkül alkalmazni kell, hogy az egy tagállam joga‑e, vagy sem. Márpedig, bár a 650/2012 rendelet (57) preambulumbekezdéséből egyértelműen kitűnik, hogy e rendeletben foglalt kollíziós szabály harmadik állam jogának alkalmazását eredményezheti, és hogy ilyen esetben figyelembe kell venni ezen állam jogának nemzetközi magánjogában előírt renvoi‑szabályokat, a rendelet kifejezetten kimondja, hogy az ilyen típusú renvoi‑t ki kell zárni, „amikor az örökhagyó jogválasztással harmadik állam jogát választotta”.

22

Másodszor, e rendelet 5. cikke a joghatóságra vonatkozó megállapodásokat arra az esetre korlátozza, amikor „az örökhagyó az utána történő öröklésre alkalmazandó jognak [az említett rendelet] 22. cikk[e] szerint valamely tagállam jogát választotta”. Hasonlóképpen, ugyanezen rendelet 6. cikke szabályozza a joghatóság hiányának megállapítását, „[a]mennyiben az örökhagyó az utána történő öröklésre alkalmazandó jognak a 22. cikk szerint valamely tagállam jogát választotta”. Az ilyen pontosításoknak csak akkor van értelme, ha a választásnak más lehetősége is fennáll, mint valamely tagállam joga. Márpedig, ha ez nem valamely tagállam joga, akkor ez csak egy harmadik állam joga lehet.

23

Harmadszor, annak kimondásával, hogy „[e] rendeletnek lehetővé kell tennie a polgárok számára, hogy előzetesen megszervezzék öröklésüket azáltal, hogy megválasztják a saját hagyatékukra alkalmazandó jogot”, a 650/2012 rendelet (38) preambulumbekezdése általános jelleggel valamennyi „polgárra” vonatkozik, nem csak az uniós polgárokra.

24

A fenti indokok összességére tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 650/2012 rendelet 22. cikkét úgy kell értelmezni, hogy az Unió valamely tagállamában lakóhellyel rendelkező harmadik országbeli állampolgár választhatja e harmadik állam jogát az öröklés egészére irányadó jogként.

25

Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 650/2012 rendeletnek az e rendelet 22. cikkével összefüggésben értelmezett 75. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy amennyiben az Unió valamely tagállama az említett rendelet elfogadását megelőzően olyan kétoldalú megállapodást kötött valamely harmadik állammal, amely meghatározza az öröklési ügyekben alkalmazandó jogot, és nem rendelkezik kifejezetten más jog választásának lehetőségéről, az említett harmadik államnak az adott tagállamban lakóhellyel rendelkező állampolgára választhatja‑e az öröklés egészére e harmadik állam jogát.

26

E tekintetben a 650/2012 rendelet 75. cikkének (1) bekezdéséből lényegében az következik, hogy e rendelet alkalmazása nem érintheti az olyan nemzetközi egyezmények alkalmazását, amelyeknek egy vagy több tagállam részese, amennyiben egyrészt az érintett tagállam vagy tagállamok a 650/2012 rendelet elfogadásának időpontjában már részes felei voltak a szóban forgó nemzetközi egyezménynek, másrészt pedig ezen egyezmény az e rendelet hatálya alá tartozó kérdésekre vonatkozik. Márpedig a Bíróság ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy amennyiben az európai jogalkotó úgy rendelkezik, hogy valamely rendelet alkalmazása „nem érinti” a meglévő nemzetközi egyezményeket, akkor az ilyen rendelettel való ütközés esetén ezeket az egyezményeket kell alkalmazni (lásd analógia útján: 2010. május 4‑iTNT Express Nederland ítélet, C‑533/08, EU:C:2010:243, 46. pont).

27

Következésképpen, amennyiben valamely tagállam részese egy harmadik állammal a 650/2012 rendelet hatálybalépését megelőzően kötött kétoldalú megállapodásnak, és e kétoldalú megállapodás az öröklési ügyekre alkalmazandó szabályokat előíró rendelkezéseket tartalmaz, főszabály szerint ez utóbbiakat kell alkalmazni, nem pedig a 650/2012 rendeletben e tekintetben rögzített rendelkezéseket.

28

Ezenkívül, amint arra a főtanácsnok az indítványának 29. és 30. pontjában rámutatott, a 650/2012 rendelet 75. cikke nem elszigetelt rendelkezés a polgári és kereskedelmi ügyekben folytatott igazságügyi együttműködésről szóló uniós jogi aktusok között. Ugyanis számos más rendelet és egyezmény vonatkozik a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló európai térségben a magánszemélyek közötti viszonyokra, és tartalmaz olyan rendelkezéseket, amelyek a 650/2012 rendelet 75. cikkéhez hasonló irányvonalba illeszkednek.

29

Márpedig ebben az összefüggésben a Bíróság megállapította, hogy a szóban forgó uniós jogi aktuson belül az e jogi aktus és a nemzetközi egyezmények közötti kapcsolatot szabályozó cikk hatálya nem lehet olyan, amely ütközik az azon szabályozás alapjául szolgáló elvekkel, amelynek maga is részét alkotja (lásd ebben az értelemben: 2010. május 4‑iTNT Express Nederland ítélet, C‑533/08, EU:C:2010:243, 51. pont).

30

A jelen ügyben a 650/2012 rendelet célja – amint az lényegében annak (7) és (59) preambulumbekezdéséből kitűnik –, hogy megszüntesse az azon személyek szabad mozgása előtti akadályokat, akik nehézségekbe ütköznek a határokon átnyúló vonatkozású örökléssel összefüggő jogaik érvényesítése során, többek között a joghatóságra és az alkalmazandó jogra, valamint a más tagállamokból származó határozatok és aktusok valamely tagállamban történő elismerésére és végrehajtására vonatkozó szabályok megállapításával.

31

E tekintetben e rendelet 21. cikke a „Főszabály” cím alatt rögzíti az alapértelmezett kapcsoló elvet, amelyet az örökhagyónak az elhalálozás időpontjában fennálló szokásos tartózkodási helye alapján határoznak meg. E rendelet szerkezetére tekintettel az említett rendelet 22. cikkében szabályozott azon lehetőséget, hogy azon állam jogát válasszák, amelynek az örökhagyó állampolgára volt, az említett rendelet 21. cikkében meghatározott általános szabály alóli kivételként kell értelmezni.

32

Ezenkívül mind a szokásos tartózkodási hely, mind az állampolgárság olyan objektív kapcsoló elvnek minősül, amely egyaránt hozzájárul a hagyatéki eljárás feleinek jogbiztonságára irányuló, a 650/2012 rendelet által – a (37) preambulumbekezdéséből kitűnően – követett célkitűzéshez.

33

A fenti megfontolásokból következik, hogy az öröklésre alkalmazandó jog választásának lehetősége nem tekinthető a 650/2012 rendelet, és ennélfogva az Unión belüli polgári és kereskedelmi ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – amelynek e rendelet az egyik eszköze – alapjául szolgáló elvnek.

34

A Bíróság kétségkívül megállapította, hogy e rendelet általános célja, amely a tagállamokban az öröklés tárgyában hozott határozatok kölcsönös elismerésére vonatkozik, az egységes öröklés elvéhez kötődik (lásd ebben az értelemben: 2018. június 21‑iOberle ítélet, C‑20/17,EU:C:2018:485, 53. és 54. pont). Ez azonban nem abszolút elv (lásd ebben az értelemben: 2020. július 16‑iE. E. [Az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról és az alkalmazandó jogról] ítélet, C‑80/19, EU:C:2020:569, 69. pont).

35

E tekintetben, amint arra a főtanácsnok az indítványának 71. pontjában rámutatott, az említett rendelet 12. cikkének (1) bekezdése kifejezetten bevezeti az ezen elvtől való eltérést, lehetővé téve a joghatósággal rendelkező bíróság számára, hogy ne hozzon határozatot harmadik államban található vagyontárgyakról, amennyiben attól tart, hogy a határozatot e harmadik államban nem ismerik el, vagy nem nyilvánítják végrehajthatóvá.

36

Ebből következik, hogy az európai jogalkotó bizonyos különleges esetekben kifejezetten tiszteletben kívánta tartani az osztott öröklési modellt, amely az egyes harmadik államokkal fennálló kapcsolatokban érvényesíthető.

37

Következésképpen meg kell állapítani, hogy a 650/2012 rendelet rendszerével nem ellentétes az, hogy a valamely tagállam és egy harmadik állam között e rendelet elfogadását megelőzően kötött kétoldalú megállapodás értelmében és az említett rendelet 75. cikkének (1) bekezdésében előírt kivételre tekintettel a kétoldalú megállapodás hatálya alá tartozó tagállamban lakóhellyel rendelkező harmadik országbeli állampolgár nem rendelkezik azzal a lehetőséggel, hogy megválassza az öröklésére alkalmazandó jogot. Ezenkívül ez az eredmény megfelel az EUMSZ 351. cikk első bekezdésében foglalt, a tagállamok által az Unióhoz való csatlakozásukat megelőzően kötött nemzetközi megállapodások hatályára vonatkozó elvnek.

38

A fenti indokok összességére tekintettel a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 650/2012 rendelet 22. cikkével összefüggésben értelmezett 75. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az, hogy amennyiben valamely uniós tagállam az említett rendelet elfogadását megelőzően kétoldalú megállapodást kötött egy harmadik állammal, amely meghatározza az öröklésre alkalmazandó jogot, és nem rendelkezik kifejezetten más jog választásának lehetőségéről, az említett harmadik államnak a szóban forgó tagállamban lakóhellyel rendelkező állampolgára nem választhatja a harmadik állam jogát az öröklés egészére.

39

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (harmadik tanács) a következőképpen határozott: