1.

A tálib rezsim Afganisztánba való visszatérése óta rohamosan romlott a lányok és nők helyzete ezen országon belül, olyannyira, hogy már az identitásuk megtagadásáról beszélhetünk. Ezen elfogadhatatlan helyzet elkerülése érdekében az afgán lányok és nők elhagyják az országukat vagy megtagadják az oda való visszatérést, és különösen az Európai Unióban keresnek menedéket. E helyzettel szembesülve a tagállamok hatóságai ingadoznak aközött, hogy e nők számára kizárólag a nemük alapján elismerjék a menekült jogállást, vagy pedig egyedi alapon vizsgálják meg az üldöztetés veszélyének fennállását.

2.

A jelen ügy alkalmat kínál a Bíróság számára e helyzet tisztázására.

3.

Konkrétabban, a jelen előzetes döntéshozatalra utalások útján a kérdést előterjesztő bíróság arra kéri a Bíróságot, hogy pontosítsa a 2011/95/EU irányelv ( 2 ) 9. cikke értelmében vett „üldöztetéstől” való megalapozott félelem fennállása értékelésének módját, amennyiben egy nő nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújt be azon az alapon, hogy a származási országába való visszatérése esetén a polgári, politikai, gazdasági, szociális és kulturális jogai gyakorlását korlátozó, hátrányosan megkülönböztető cselekmények és intézkedések együttese veszélyének lenne kitéve.

4.

A Verwaltungsgerichtshof (legfelsőbb közigazgatási bíróság, Ausztria) különösen arra a kérdésre vár választ a Bíróságtól, hogy a tálib rezsim által 2021. augusztus 15. óta elfogadott intézkedésekhez hasonló, a lányok és nők oktatáshoz, szakmai tevékenység folytatásához és egészségügyi ellátáshoz való hozzáférését, a közéletben és a politikai életben való részvételét, valamint szabad mozgását és sporttevékenységének gyakorlását korlátozó aktusok, amelyek ezenfelül megkövetelik tőlük, hogy egész testüket és arcukat eltakarják, és amelyek megfosztják őket a nemi alapú erőszakkal és a családon belüli erőszakkal szembeni védelemtől, a 2011/95 irányelv 9. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében vett „üldözésnek” tekinthetők‑e, figyelemmel ezen intézkedések együttes hatására és intenzitására. Ebben az összefüggésben tehát a kérdést előterjesztő bíróság azon elvek kiegészítésére kéri a Bíróságot, amelyeket az Y és Z ( 3 ) ügyben 2012. szeptember 5‑én hozott ítéletében, valamint az X és társai ( 4 ) ügyben 2013. november 7‑én hozott ítéletében már kifejtett a 2011/95 irányelvvel hatályon kívül helyezett és felváltott 2004/83/EK irányelv ( 5 ) 9. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében vett „üldözés” fogalmának értelmezése tekintetében, mivel a 9. cikk megfogalmazása e két irányelvben közel azonos.

5.

A kérdést előterjesztő bíróság továbbá azt kérdezi a Bíróságtól, hogy a kérelmező egyéni helyzetének és személyes körülményeinek a nemzetközi védelem iránti kérelem egyedi alapú értékeléséhez megkövetelt vizsgálata keretében az illetékes hatóság megállapíthatja‑e, hogy megalapozott a kérelmező attól való félelme, hogy a neme miatt ilyen üldöztetésnek lesz kitéve, anélkül, hogy e hatóságnak vizsgálnia kellene a kérelmező személyes körülményeit jellemző egyéb tényezőket.

6.

E második kérdés, amely az uniós jogalkotó által a 2011/95 irányelv 4. cikkének (3) bekezdésében előírt egyedi értékelés hatályára vonatkozik, sajátos összefüggésben merül fel. Egyes tagállamok, például a Svéd ( 6 ) és a Dán Királyság, ( 7 ) valamint a Finn Köztársaság ( 8 ) már úgy döntöttek, hogy csaknem automatikusan, kizárólag a nemük alapján elismerik az afgán nők menekült jogállását, összhangban azon államokkal, amelyek 2021 augusztusától a 2001/55/EK irányelv ( 9 ) által létrehozott átmeneti védelmi rendszer végrehajtását tervezték. Az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége a maga részéről az Afganisztánról szóló legutóbbi tájékoztató jelentésében (2023) arra a következtetésre jutott, hogy az afgán lányok és nők esetében a tálib rezsim által elfogadott intézkedésekre tekintettel általában megállapítható az üldöztetéstől való megalapozott félelem, ( 10 ) az Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbiztosának Hivatala (UNHCR) a jelen előzetes döntéshozatalra utalással összefüggésben kiadott nyilatkozatában pedig szintén hangsúlyozta, hogy az afgán lányok és nők tekintetében vélelmezhető a menekült jogállás elismerése. ( 11 )

7.

A jelen indítványban kifejtem azon indokokat, amelyek alapján a kérdést előterjesztő bíróság által említett intézkedések véleményem szerint a 2011/95 irányelv 9. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében vett „üldözésnek” minősülnek. Kifejtem, hogy az afgán lányokkal és nőkkel szembeni súlyos, szisztematikus és intézményesített hátrányos megkülönböztetés megfosztja őket a legalapvetőbb társadalmi jogaiktól, valamint sérti az emberi méltóság EUSZ 2. cikkben és az Európai Unió Alapjogi Chartájának 1. cikkében rögzített teljes körű tiszteletben tartását. ( 12 )

8.

Kifejtem továbbá az azon álláspontom mögött húzódó indokokat, amely szerint semmi sem akadályozza az illetékes hatóságot abban, hogy kizárólag a kérelmező neme alapján megállapítsa, hogy megalapozott az érintett üldöztetéstől való félelme, anélkül hogy vizsgálnia kellene a kérelmező személyes helyzetét jellemző más tényezőket.

9.

Az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezménynek ( 13 )„Az Egyezmény hatályának felfüggesztése szükséghelyzet esetén” című 15. cikke az (1) és (2) bekezdésében a következőket írja elő:

„(1)   Háború vagy a nemzet létét fenyegető más rendkívüli állapot esetén bármely Magas Szerződő Fél a jelen Egyezményben meghatározott kötelezettségeitől eltérő intézkedéseket tehet a helyzet szükségessége által feltétlenül megkívánt mértékben, feltéve, hogy az ilyen intézkedések nem ellentétesek egyéb nemzetközi jogi kötelezettségeivel.

(2)   E rendelkezés alapján nem lehet eltérni a 2. Cikk [»Élethez való jog«] rendelkezéseitől, kivéve a jogszerű háborús cselekmények következtében okozott haláleseteket, vagy a 3. Cikk [»Kínzás tilalma«], 4. Cikk [»Rabszolgaság és kényszermunka tilalma«] (1. bekezdés), valamint a 7. Cikk [»Büntetés kiszabásának tilalma törvényi rendelkezés nélkül«] rendelkezéseitől.”

10.

A 2011/95 irányelv (14) preambulumbekezdése a következőket mondja ki:

„A tagállamok az ezen irányelvben rögzített szabályoknál kedvezőbb rendelkezéseket vezethetnek be vagy tarthatnak fenn azon harmadik országbeli állampolgárok vagy hontalan személyek vonatkozásában, akik valamely tagállam területén nemzetközi védelmet keresnek, amennyiben az ilyen kérelem alapjául az szolgál, hogy az érintett személy a [menekültek helyzetére vonatkozó jegyzőkönyvvel ( 14 ) kiegészített, a menekültek helyzetére vonatkozó egyezmény ( 15 )(a továbbiakban: Genfi Egyezmény)] 1. cikkének A. pontja értelmében menekült, vagy kiegészítő védelemre jogosult személy.”

11.

Ezen irányelv 2. cikkének d) pontja a következőket írja elő:

„Ezen irányelv alkalmazásában az alábbi fogalommeghatározások alkalmazandók:

[…]

12.

Az említett irányelv „Kedvezőbb elbírálás elve” című 3. cikke a következőképpen rendelkezik:

„A tagállamok kedvezőbb szabályokat vezethetnek be, illetve tarthatnak fenn annak meghatározására, hogy ki minősül menekültnek, illetve kiegészítő védelemre jogosult személynek, valamint a nemzetközi védelem tartalmának meghatározására, amennyiben e vonatkozó szabályok összeegyeztethetők ezen irányelvvel.”

13.

A 2011/95 irányelvnek „A tények és körülmények értékelése” című 4. cikke a következőképpen szól:

„(1)   A tagállamok a kérelmező kötelezettségének tekinthetik, hogy a lehető leggyorsabban bemutasson a nemzetközi védelem iránti kérelem megalapozásához szükséges valamennyi bizonyítékot. A kérelem szempontjából jelentőséggel bíró bizonyítékok értékelését – a kérelmező közreműködésével – a tagállam végzi.

(2)   Az (1) bekezdésben említett bizonyítékok közé tartoznak a kérelmező által az alábbiak tekintetében szolgáltatott információk, valamint ezek alátámasztására a kérelmező birtokában lévő dokumentumok: a kérelmező életkora, háttere – ideértve az érintett hozzátartozókét is –, személyazonossága, állampolgársága(i), korábbi tartózkodási helye(i), illetve a korábbi tartózkodási helye(i) szerinti ország(ok), menedékjog iránt korábban benyújtott kérelmei, utazásának útvonala, úti okmányai, továbbá nemzetközi védelem iránti kérelmének indokai.

(3)   A nemzetközi védelem iránti kérelem értékelése egyedi alapon, a következők figyelembevételével történik:

[…]”

14.

Ezen irányelvnek „Az üldöztetés” című 9. cikke a következőket írja elő az (1) és (2) bekezdésében:

„(1)   Egy cselekmény a genfi egyezmény 1. cikkének A. pontja szerint akkor minősül üldözésnek, ha:

(2)   Az (1) bekezdés szerinti üldözés többek között a következő cselekmények formájában jelenhet meg:

[…]

15.

A C‑608/22. sz. ügy alapeljárásának felperese, AH, 1995‑ben született afgán állampolgár. Az Ausztriába való 2015. augusztus 31‑i belépését követően nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be e tagállamban. Kérelmének alátámasztása érdekében többek között azt állította, hogy az apja által tervezett kényszerházasság elől menekült. Az akkor körülbelül 14 éves kérelmező az édesanyjával együtt Iránba menekült, ahol 2015‑ig két nővérével élt. Kérelmét Ausztriában nyújtotta be, mivel férje, akivel egy görögországi tartózkodása során kötött házasságot, már ott élt.

16.

A C‑609/22. sz. ügy alapeljárásának felperese, FN, 2007‑ben született szintén afgán állampolgár. 2020‑ban nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be Ausztriában. Soha nem élt Afganisztánban. Az édesanyjával és két nővérével utoljára Iránban élt, ahonnan azért menekült el, mert a családtagjai ebben az országban nem rendelkeztek tartózkodási engedéllyel és nem vállalhattak munkát, ő maga pedig nem járhatott iskolába. Elmondása szerint Afganisztánba való visszatérése esetén nőként az elrablás veszélyének lenne kitéve, nem járhatna iskolába, és nem biztos, hogy el tudná tartani magát, mivel ott nincs családja. Kérelmének alátámasztására FN emellett előadja, hogy szabadon akar élni, és ugyanazokkal a jogokkal akar s, mint a férfiak.

17.

A Bundesamt für Fremdenwesen und Asyl (szövetségi idegenrendészeti és menekültügyi hivatal, Ausztria) úgy ítélte meg, hogy az AH által a menekülés okára vonatkozóan előadott érvek nem voltak hitelt érdemlőek, és hogy FN a határozat meghozatalának időpontjában, azaz 2020 októberében rendelkezésre álló jelentések alapján nem volt kitéve az üldöztetés valós veszélyének Afganisztánban. E hatóság ezért mindkét esetben elutasította a 2011/95 irányelv 2. cikkének e) pontja szerinti menekült jogállás elismerését. Mindazonáltal kiegészítő védelemben részesítette AH‑t és FN‑t azzal az indokkal, hogy az afganisztáni szociális háló hiányában az oda való visszatérésük esetén gazdasági és szociális nehézségeknek lennének kitéve.

18.

AH és FN egyaránt keresetet nyújtott be a Bundesverwaltungsgerichthez (szövetségi közigazgatási bíróság, Ausztria) a menekült jogállás elismerését megtagadó határozatokkal szemben, különösen arra hivatkozva, hogy a tálib rezsim 2021 nyarán történt hatalomátvételét követően az afganisztáni helyzetben olyan változások következtek be, hogy a nők immár széles körű üldöztetésnek vannak kitéve. FN szerint pusztán annak, hogy az érintett afgán nő, a menekült jogállás elismeréséhez kellene vezetnie, amint azt a Verwaltungsgerichtshof (legfelsőbb közigazgatási bíróság, Ausztria) a korábbi tálib hatalomátvétel idejéből származó ítélkezési gyakorlatában elismerte.

19.

A Bundesverwaltungsgericht (szövetségi közigazgatási bíróság, Ausztria) e két fellebbezést mint megalapozatlant elutasította, különösen arra hivatkozva, hogy a felperesek az ausztriai életkörülményeiket figyelembevéve nem folytattak olyan „nyugati életmódot”, amely identitásuk alapvető részévé vált volna, és amelyet lehetetlen lenne feladniuk annak érdekében, hogy elkerüljék a származási országukban fenyegető üldöztetést.

20.

AH és FN egyaránt felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Verwaltungsgerichtshofhoz (szövetségi közigazgatási bíróság, Ausztria), ismét azzal érvelve, hogy a nők helyzete az új tálib rezsim alatt önmagában indokolja a menekült jogállás számukra való elismerését.

21.

E körülmények között a Verwaltungsgerichtshof (szövetségi közigazgatási bíróság, Ausztria) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

22.

A Bíróság elnöke a 2022. október 13‑i határozatával az eljárás írásbeli és szóbeli szakaszának lefolytatása, valamint a Bíróság határozatának meghozatala céljából egyesítette a jelen ügyeket.

23.

Írásbeli észrevételeket a felperesek, az osztrák, a belga, a spanyol és a francia kormány, valamint az Európai Bizottság terjesztett elő.

24.

A 2011/95 irányelv 2. cikkének d) pontjával összhangban a menekültként történő elismerés azt feltételezi, hogy az érintett harmadik ország állampolgára a származási országban történő üldöztetéstől való megalapozott félelemmel szembesül faji, illetőleg vallási okok, nemzeti hovatartozása, politikai meggyőződése, avagy meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozása miatt.

25.

A menekült jogállás elismeréséhez az illetékes hatóságnak tehát arra a következtetésre kell jutnia, hogy az érintett személy üldöztetésnek van kitéve, vagy vele szemben fennáll az üldöztetés veszélye.

26.

Egyrészt a 2011/95 irányelv 9. és 10. cikke együttes értelmezéséből az következik, hogy az üldöztetés fogalma két elemből tevődik össze.

27.

Az első a materiális elem. Ez az elem az ezen irányelv 9. cikkében meghatározott „üldöztetés”. Ezen elem meghatározó jellegű, mivel megalapozza az egyén félelmét, és magyarázatot ad arra, hogy miért nem lehetséges, hogy az érintett védelmet igényeljen a származási országban, vagy azt e személy miért utasítja vissza. Az előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésével tehát annak meghatározását kéri, hogy a tálib rezsim által a lányokkal és nőkkel szemben hozott hátrányosan megkülönböztető intézkedések elérik‑e az említett irányelv 9. cikkében ahhoz megkövetelt súlyossági szintet, hogy „üldöztetésnek” minősüljenek. A második az immateriális elem. Az ugyanezen irányelv 10. cikkében szereplő azon okról van szó, amely miatt az adott cselekményt vagy cselekményeket elkövetik, illetve az adott intézkedéseket alkalmazzák. Ezen utóbbi elem a jelen ügyekben nem képezi kérdés tárgyát.

28.

Másrészt az illetékes hatóságnak a nemzetközi védelem iránti kérelemmel összefüggő tényeknek és körülményeknek a 2011/95 irányelv 4. cikke által megkövetelt értékelése alapján azt kell megvizsgálnia, hogy megalapozott‑e a kérelmező attól való félelme, hogy a származási országába való visszatérése esetén üldöztetésnek lenne kitéve. Előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésével az előterjesztő bíróság arra vár választ, hogy – különösen ezen irányelv 4. cikkének (3) bekezdésére tekintettel – egy afgán nő részesülhet‑e nemzetközi védelemben a helyzete egyedi alapú vizsgálata nélkül, tekintettel arra, hogy bizonyos nők nem feltétlenül utasítják el, sőt akár helyeslik is a tálibok által elfogadott vagy megtűrt intézkedéseket, amelyek így nem feltétlenül befolyásolják e nők tényleges helyzetét.

29.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ a Bíróságtól, hogy a 2011/95 irányelv 9. cikke (1) bekezdésének b) pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy azok a hátrányosan megkülönböztető cselekmények és intézkedések, amelyek szigorú megszorításokat írnak elő a lányok és nők szabad mozgását, a közéletben és a politikai életben való részvételüket, az oktatáshoz és az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésüket, valamint a szakmai és sporttevékenységük gyakorlását illetően, és amelyek ezenfelül megfosztják őket a nemi alapú erőszakkal és a családon belüli erőszakkal szembeni védelemtől, továbbá az egész testüket és arcukat eltakaró öltözködési szabályokat írnak elő velük szemben, „üldözésnek” minősülnek‑e.

30.

AH, a belga kormány és a Bizottság az észrevételeikben kétségeiket fejezték ki e kérdés hatályát illetően.

31.

Először is a Bizottság és a belga kormány hangsúlyozza, hogy a Bíróságnak nem feladata absztrakt módon dönteni arról, hogy az előterjesztő bíróság által kifejezetten említett intézkedések együttese a 2011/95 irányelv 9. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében vett „üldözésnek” minősül‑e vagy sem. Igaz, hogy ezen irányelv 4. cikkével és a 2013/32/EU irányelv ( 16 ) 10. cikkének (3) bekezdésével összhangban ez az értékelés kizárólag az illetékes hatóság hatáskörébe tartozik, amely hatóságnak megfelelő, teljes körű és naprakész vizsgálat alapján kell értékelnie a kérelmező nemzetközi védelem iránti igényét.

32.

Ugyanakkor nem hiszem, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdést ebben az értelemben tették fel. A kérdést előterjesztő bíróság ugyanis kizárólag annak megértésére törekszik, hogy a 2011/95 irányelv 9. cikke (1) bekezdésének a) pontjában előírt súlyossági szinthez képest hogyan kell értékelni az említett intézkedések együttes hatásából eredő súlyosságot. Amint azt az e kérdés megfogalmazásában szereplő „többek között” kifejezés használata mutatja, e bíróság nem kívánta felsorolni mindazon intézkedéseket, amelyeknek az afgán állampolgárok a származási országukba való visszatérés esetén valószínűleg ki lennének téve. Ezen intézkedések nagyságrendje folyamatosan növekszik, amint azt az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségének Afganisztánról szóló legutóbbi tájékoztató jelentése (2023) ( 17 ) és a tálib rezsim által a közeltmúltban elfogadott azon rendelet is mutatja, amely elrendelte a szépségszalonok, az egyedüli olyan „nyilvános” helyek bezárását, ahol még engedélyezett volt a nők összejövetele. Az említett bíróság tisztában van azzal, hogy bár az említett az intézkedések önmagukban véve elítélendők, nem jelentik az EJEE 15. cikkének (2) bekezdése szerinti valamely abszolút jog olyan megsértését, amelytől nem lehet eltérni, továbbá hogy ezen intézkedések összességükben nem feltétlenül tekinthetők úgy, hogy elérik az ezen irányelv 9. cikke (1) bekezdésének a) pontja által megkövetelt súlyossági szintet.

33.

Másodszor, AH az észrevételeiben előadja, hogy nem szükséges a 2011/95 irányelv 9. cikke (1) bekezdésének b) pontja alapján vizsgálni az előterjesztő bíróság által említett hátrányosan megkülönböztető intézkedéseket, mivel az afgán lányok és nők emellett az ezen irányelv 9. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében vett, az alapvető jogaikat súlyosan sértő cselekményeknek is ki vannak téve. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a nemi alapú erőszak és a családon belüli erőszak, amelyet a nők a származási országukba való visszatérésük esetén elszenvedhetnek, akár jellegük, akár ismétlődésük miatt „az alapvető emberi jogok[…] [súlyos megsértésének]” és így az e rendelkezés értelmében vett üldözésnek minősülhetnek. ( 18 )

34.

Ahhoz sem fér semmi kétség, hogy azok a büntetőeljárások és büntetések, amelyeknek az afgán állampolgárok a velük szemben támasztott előírások be nem tartása esetén ki vannak téve, önmagukban alkalmasak arra, hogy az említett 9. cikk (1) bekezdésének a) pontja értelmében vett üldözésnek minősüljenek, mivel a személy súlyos és elfogadhatatlan sérelmével járhatnak.

35.

Ugyanakkor rámutatok arra, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések az afgán lányokkal és nőkkel szemben hozott hátrányosan megkülönböztető intézkedéseknek a 2011/95 irányelv 9. cikke (1) bekezdésének b) pontja szerinti minősítésére vonatkoznak, és hogy az illetékes hatóságnak teljeskörűen fel kell tárnia az üldözést vagy a súlyos sérelmet, amely a kérelmezőt a származási országába való visszatérése esetén fenyegeti.

36.

Egyrészt a 2011/95 irányelv 4. cikkében meghatározott követelményekből következik, hogy az illetékes nemzeti hatóságnak megfelelő és hatékony vizsgálatot kell végeznie a nemzetközi védelem iránti kérelem kapcsán annak érdekében, hogy az érintett személy védelmének szükségességére vonatkozóan kimerítő értékelést adjon. A Bíróság így az Y és Z ítéletben kimondta, hogy „amikor egy illetékes hatóság [ezen] irányelv 4. cikke (3) bekezdésének megfelelően egy nemzetközi védelem iránti kérelem egyedi alapon történő értékelését megkezdi, annak meghatározása céljából, hogy a kérelmező személyes körülményeire tekintettel e cselekmények az [említett] irányelv 9. cikkének (1) bekezdése értelmében vett üldöztetésnek minősíthetők‑e, figyelembe kell vennie minden olyan cselekményt, amelynek a kérelmező ki volt téve, vagy amely őt fenyegeti” ( 19 ).

37.

Másrészt ezzel el lehet kerülni azokat a kényes helyzeteket, amelyekben a származási országban fennálló körülményekben időközben bekövetkezett változás miatt a 2011/95 irányelv 16. cikkének (1) bekezdése alkalmazásában azt kellene megállapítani, hogy az érintett személy már nem tekinthető kiegészítő védelemre jogosult személynek, és ezért a veszély hiányának megállapítása miatt a jogállását idő előtt visszavonják.

38.

Ilyen körülmények között, jóllehet egyértelmű, hogy a szóban forgó egyes hátrányosan megkülönböztető intézkedések nyilvánvaló módon a 2011/95 irányelv 9. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében vett üldözésnek minősülnek, az illetékes nemzeti hatóság feladata, hogy az általa folytatott kockázatértékelést követően megállapítsa, hogy a kérelmezőket milyen mértékben fenyegetheti emellett az említett irányelv 9. cikke (1) bekezdése b) pontjának hatálya alá tartozó üldözés. ( 20 )

39.

A 2011/95 irányelv 9. cikke meghatározza azokat a tényezőket, amelyek alapján egy cselekmény a Genfi Egyezmény 1. cikkének A. pontja szerinti üldözésnek minősülhet ( 21 ).

40.

Ezen irányelv 9. cikkének (1) bekezdése a cselekmény jellegére és súlyosságára vonatkozó követelményekre vonatkozik, míg az említett irányelv 9. cikkének (2) bekezdése nem kimerítő módon felsorolja azokat a formákat, amelyekben az üldöztetés megnyilvánulhat.

41.

A jelen ügyben nem kétséges, hogy az előterjesztő bíróság által említett intézkedések e felsorolás alá tartoznak, mivel a jelen esetben nem a 2011/95 irányelv 9. cikke (2) bekezdésének értelmezése a kérdés. Az uniós jogalkotó ugyanis nem kívánja az üldözést a fizikai erőszakra korlátozni, hanem egy kellően nyitott és kiigazítható szöveggel az üldözés rendkívül sokrétű és folyamatosan változó formáit kívánja tükrözni. ( 22 ) Így ezen irányelv 9. cikke (2) bekezdésének b), c) és f) pontjával összhangban az üldözés „többek között” olyan cselekmények formájában jelenhet meg, mint „olyan törvényi, rendeleti, közigazgatási, rendőrségi és/vagy igazságszolgáltatási intézkedések, amelyek önmagukban hátrányosan megkülönböztető jellegűek, vagy amelyeket hátrányosan megkülönböztető módon alkalmaznak”, illetve „aránytalanságok vagy hátrányos megkülönböztetés a büntetőeljárás során, aránytalan vagy hátrányosan megkülönböztető jellegű büntetés” és „olyan cselekmények, amelyeket nemi hovatartozás miatt vagy gyermekekkel szemben követtek el”.

42.

Alkalmasak‑e ezzel szemben ezek az intézkedések arra, hogy elérjék a 2011/95 irányelv 9. cikkének (1) bekezdésében megkövetelt súlyossági szintet?

43.

E cikk különbséget tesz aszerint, hogy a szóban forgó cselekmény az alapvető emberi jogokat ((a) pont) vagy más emberi jogokat ((b) pont) sért‑e.

44.

Ami először is a 2011/95 irányelv 9. cikke (1) bekezdésének a) pontját illeti, az úgy rendelkezik, hogy a szóban forgó cselekménynek „jellegénél, illetve ismétlődésénél fogva elegendően súlyos[nak kell lennie] ahhoz, hogy az alapvető emberi jogokat súlyosan megsértse, különös tekintettel az állam azon kötelezettségeire, amelyektől az [EJEE] 15. cikkének (2)bekezdése értelmében nem lehet eltérni” ( 23 ).

45.

Egy olyan cselekmény, amely jellegénél fogva nem elég súlyos ahhoz, hogy az alapvető emberi jogok súlyos megsértésének minősüljön, ismétlődésénél fogva elérheti a súlyosságnak ezt a szintjét, és ilyen jogsértésnek minősülhet.

46.

Az EJEE 15. cikkének (2) bekezdésében szereplő jogok az úgynevezett „abszolút” vagy mindenki számára „elidegeníthetetlen” jogok. E jogokat még „a nemzet létét fenyegető” rendkívüli közveszély esetén sem lehet korlátozni. E jogok az élethez való jog, a kínzásnak, vagy embertelen és megalázó büntetésnek vagy bánásmódnak való alávetés tilalma, a rabszolgaság és kényszermunka tilalma, valamint az önkényes letartóztatás vagy őrizetben tartás tilalma ( 24 ). 96/196/IB közös álláspontjában ( 25 ) a Tanács már meghatározta az „üldözés” fogalmát, mint amely alapvető támadást jelent az emberi jogokra, például az élethez, a szabadsághoz vagy a testi épséghez való jogra, illetve amely kétségbevonhatatlanul megakadályozza a szenvedő alanyt abban, hogy továbbra is származási országában éljen ( 26 ). A 2011/95 irányelv 9. cikke (1) bekezdésének a) pontjával összhangban tehát az üldözésnek a személyt, és különösen annak legalapvetőbb jogait érintő súlyos és elfogadhatatlan támadást kell képeznie.

47.

Azonban, amint arra a Bíróság rámutatott, ez a cikk „példálózó jelleggel” az EJEE 15. cikkének (2) bekezdésére annak meghatározása céljából utal, hogy többek között mely cselekmények minősülnek üldözésnek. ( 27 ) Ebből az következik, hogy amennyiben a kérelmező a nemzetközi védelem iránti kérelmét az e rendelkezésben említett abszolút jog megsértésére alapozza, az üldözés fennállása ipso facto megállapítást nyer, feltéve, hogy e jogsértés a fajon, valláson, nemzetiségen, politikai véleményen vagy egy meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozáson alapul.

48.

Ezzel szemben ha a kérelmező a kérelmét egy abszolút jognak nem minősülő jog megsértésére alapítja, a Bíróság szerint az ilyen sérelem önmagában nem kötelezi az illetékes hatóságot a menekült jogállás elismerésére ( 28 ). A Bíróság úgy véli, hogy e jogsértésnek egy „bizonyos súlyúnak” ( 29 ) és „az érintett személyt jelentős mértékben sújtó[nak]” ( 30 ) kell lennie. A Bíróság szerint tehát meg kell vizsgálni, hogy e sérelem nem képezi‑e a szóban forgó alapvető jog gyakorlásának jogszerű korlátozását, amely esetben kizárt az „üldözésként” való minősítés. ( 31 ) Meg kell továbbá határozni, hogy az említett jogsértés mennyiben minősülhet olyan súlyú jogsértésnek, amely egy tekintet alá eshet az EJEE 15. cikkének (2) bekezdésében szereplő abszolút jogok megsértésével vagy ilyen megsértésnek minősíthető. ( 32 ) Ebben az összefüggésben a Bíróság szerint túl kell lépni a szóban forgó jog vagy szabadság „nómenklatúráján”, hogy ne csak magának a cselekménynek vagy intézkedésnek a súlyosságát és az érintett személyre gyakorolt következményeit vegyék figyelembe, hanem az érintett személyre gyakorolt elnyomás jellegét és súlyosságát is. ( 33 ) Az Y és Z ítéletben, valamint a 2018. október 4‑i Fathi ítéletben ( 34 ) a Bíróság így megállapította, hogy a felperes üldöztetésnek volt kitéve, mivel a vallásszabadságának a származási országában való gyakorlása folytán különösen annak valós veszélye fenyegette, hogy a 2011/95 irányelv 6. cikkében említett valamelyik szereplő büntetőeljárást folytat vele szemben, vagy embertelen vagy megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek veti alá ( 35 ).

49.

Ami másodszor a 2011/95 irányelv 9. cikke (1) bekezdésének b) pontját illeti, amelyre az előterjesztő bíróság hivatkozik, az pontosítja, hogy üldözésnek tekinthető a különböző olyan intézkedések együttese is, amelyek elég súlyosan sértik az emberi jogokat ahhoz, hogy az érintett személy helyzetére az ezen irányelv 9. cikke (1) bekezdésének a) pontjában említetthez hasonló módon hassanak.

50.

Az uniós jogalkotó e helyen – az emberi jogok megsértését is beleértve – olyan cselekményekre vagy intézkedésekre utal, amelyek önmagukban véve nem képezik a kérelmező alapvető jogainak megsértését. Amint azt e rendelkezés megfogalmazása mutatja, e cselekmények vagy intézkedések csupán akkor eshetnek az üldözéssel egy tekintet alá, ha „együttes” hatásuknál fogva a kérelmezőt valamely emberi jognak az említett irányelv 9. cikke (1) bekezdése a) pontja szerinti súlyos megsértéséhez hasonló módon érintik ( 36 ).

51.

Ezen utóbbi elem döntő jelentőségű, mivel lehetővé kell tennie az „üldözés” fogalmának az összes többi hátrányosan megkülönböztető intézkedéstől való elhatárolását. A közös európai menekültügyi rendszer célja ugyanis nem az, hogy védelmet nyújtson minden olyan esetben, amikor egy személy nem tud teljes mértékben és ténylegesen élni azokkal a biztosítékokkal, amelyeket a Charta és az EJEE számára nyújtanak, hanem a menekült jogállás elismerésének olyan személyekre való korlátozása, akik annak a veszélynek vannak kitéve, hogy legfontosabb jogaikat egyáltalán nem ismerik el, vagy azokat rendszeresen megsértik, és akiknek az élete a származási országukban ebből fakadóan elviselhetetlenné vált.

52.

Az üldöztetés tényleges fennállásának megállapításához ezért meg kell vizsgálni, hogy a kérelmezőt a jogainak – köztük valamely alapvető jogának – gyakorlása során ért korlátozások vagy hátrányos megkülönböztetések az együttes hatásuknál fogva mennyiben járnak e kérelmezőre nézve a származási országában olyan súlyos következményekkel, hogy azok súlyosságának szintje egy tekintet alá esik valamely alapvető jogának súlyos megsértésével ( 37 ). A Genfi Egyezménnyel összefüggésben az UNHCR hangsúlyozza, hogy nem lehet általános szabályt rögzíteni arra vonatkozóan, hogy milyen okok együttese vezethet a menekült jogállás iránti érvényes kérelem benyújtásához ( 38 ). Véleménye szerint valamely hátrányosan megkülönböztető intézkedés kizárólag akkor minősül üldözésnek, ha nagymértékben hátrányos következményekkel – például a megélhetéshez való jog, a vallásgyakorláshoz való jog vagy az oktatási intézményekhez való hozzáférés jogának súlyos korlátozásával – jár az érintett személyre nézve, ami a körülmények összességétől, különösen az adott földrajzi, történelmi és etnológiai környezettől függ. ( 39 )

53.

A Bíróság által a 2011/95 irányelv 9. cikke (1) bekezdése a) pontjának értelmezésére vonatkozóan megállapított elvekhez hasonlóan az illetékes hatóságnak az érintett személy személyes körülményeire tekintettel meg kell vizsgálnia azon konkrét helyzetet, amelynek az érintett személy a származási országában ki van téve, figyelembe véve nemcsak a vele szemben várhatóan alkalmazott hátrányosan megkülönböztető intézkedések jellegét és súlyosságát, valamint azok rá gyakorolt következményeit, hanem azon szankciók jellegét és súlyosságát is, amelyek őt az ily módon előírt korlátozások és megszorítások be nem tartása esetén fenyegetik. Emlékeztetek ugyanis arra, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlatával összhangban a 2011/95 irányelv 9. cikkének (1) bekezdése értelmében vett üldözésnek minősíthető cselekményeket az érintett személlyel szemben hozott vagy meghozható intézkedések és szankciók súlyossága szerint kell meghatározni. ( 40 )

54.

A jelen ügyben nem kétséges, hogy függetlenül az afgán lányokat és nőket a tálib rezsim által elfogadott – akár önmagukban a 2011/95 irányelv 9. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében vett üldözésnek minősülő – előírások be nem tartása esetén érő elnyomás jellegétől, a szóban forgó hátrányosan megkülönböztető cselekmények és intézkedések – mivel a személlyel szembeni súlyos és elfogadhatatlan sérelemhez vezethetnek – mind intenzitásuk és együttes hatásuk, mind pedig az érintett személyre gyakorolt következményeik folytán elérik az EJEE 15. cikkének (2) bekezdése szerinti abszolút jogok megsértésével egy tekintet alá eső súlyossági szintet.

55.

Az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés korlátozásának súlya olyan szintű, hogy az sérti a Charta 35. cikkében rögzített, az egészségvédelemmel kapcsolatos alapvető jogot, és az afgán lányokat és nőket – a megfelelő egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés hiányában – a Charta 4. cikke értelmében vett, embertelen vagy megalázó bánásmód veszélyének teszi ki. Az oktatáshoz, a szakképzéshez és a munkaerőpiachoz való hozzáférést érintő megszorítások sértik a nőknek különösen a Charta 14. és 15. cikkében rögzített oktatáshoz és munkavállaláshoz való jogát, és azon veszélynek teszik ki őket, hogy nem tudják kielégíteni a saját és a gyermekeik legalapvetőbb szükségleteit, mint például az étkezést, a tisztálkodást és a lakhatást. ( 41 ) Az ilyen korlátozások az azokkal járó nélkülözések súlyossága miatt valószínűleg ugyanúgy veszélyeztetik a testi vagy lelki épségüket, mint az életüket közvetlenebb módon fenyegető veszélyek. E tekintetben e lányokat és nőket a nemi alapú erőszakkal és a családon belüli erőszakkal szembeni jogi védelemtől is megfosztják, ami, amellett, hogy sérti a törvény előtti egyenlőség elvét és a hatékony jogorvoslathoz való jogot, az élethez való jog, valamint a kínzás és az embertelen vagy megalázó bánásmód és büntetés tilalmának megsértését is képezheti. ( 42 )

56.

Ezen intézkedéseken felül más hátrányosan megkülönböztető intézkedéseket is hoztak az afgán lányokkal és nőkkel szemben, amelyek általában korlátozzák vagy akár tiltják is a közterületen való szabad mozgásukat, a véleménynyilvánítási és egyesülési szabadságukat, valamint a politikai feladatok ellátásában és a politikai döntéshozatali folyamatban való részvételük szabadságát. Mindezen intézkedések azt mutatják, hogy az üldözők nyilvánvalóan ki akarják zárni a lányokat és a nőket a társadalmi életből, megtagadva tőlük a polgári, politikai, gazdasági, szociális és kulturális jogokat. Együttes hatásuk, valamint szándékos és módszeres alkalmazásuk folytán az említett intézkedések a lányokat és nőket elkülönítő és elnyomó rendszeren alapuló olyan társadalmi szerveződés kialakításáról tanúskodnak, amelyben kizárják őket a civil társadalomból, és megfosztják őket azon joguktól, hogy méltóságteljes és tisztességes életet éljenek a származási országukban.

57.

Az Y és Z egyesített ügyekre vonatkozó indítványában Bot főtanácsnok hangsúlyozta, hogy „[a]z üldöztetés […] rendkívül súlyos cselekmény, mivel abból áll, hogy nyilvánvaló módon és ádázul tagadják az emberi személy legalapvetőbb jogait bőrszíne, állampolgársága, neme és szexuális beállítottsága, politikai meggyőződése vagy vallásos hite miatt. Bármilyen formát is öltsön az üldöztetés, és azon a hátrányos megkülönböztetésen túl, amelyet előidéz, az emberi személy tagadásával jár, és e személynek a társadalomból való kizárására törekszik. Az üldöztetés mögött egy tilalom eszméje húzódik meg: a társadalomban másokkal való együttélés nem alapján történő tiltása, az egyenrangú félként történő kezelés meggyőződések alapján való tiltása, az egészségügyi ellátáshoz és az oktatáshoz való jutás faji okok alapján történő tiltása. E tilalmak szankciót hordoznak magukban, magának a személynek a szankcióját, vagy annak szankcióját, amit e személy képvisel” ( 43 ).

58.

A jelen ügyben aligha kétséges, hogy a hátrányosan megkülönböztető intézkedések – bármilyen formát öltsenek is, így legyenek azok a hatalmon lévő rendszer által elfogadott rendeletek vagy az általa eltűrt cselekmények – önmagukban szankciót hordoznak: magának a nőnek a szankcióját, vagy annak szankcióját, amit e nő ebben az országban képvisel. Ezek az intézkedések ugyanis nyilvánvaló módon és ádázul tagadják a lányok és nők legalapvetőbb jogait a nemük miatt, megfosztják őket az identitásuktól, és elviselhetetlenné teszik mindennapi életüket.

59.

E tényezőkre tekintettel úgy vélem, hogy a 2011/95 irányelv 9. cikke (1) bekezdésének b) pontját úgy kell értelmezni, hogy az „üldözés” fogalma alá tartozik a lányokkal és nőkkel szemben valamely országban elfogadott olyan hátrányosan megkülönböztető cselekmények és intézkedések együttese, amelyek korlátozzák vagy akár tiltják különösen az oktatáshoz és az egészségügyi ellátásokhoz való hozzáférésüket, a szakmai tevékenységük folytatását, a közéletben és a politikai életben való részvételüket, a mozgásszabadságukat és a sporttevékenységük gyakorlásának szabadságát, továbbá megfosztják őket a nemi alapú erőszakkal és a családon belüli erőszakkal szembeni védelemtől, és megkövetelik tőlük, hogy teljes mértékben eltakarják a testüket és az arcukat, amennyiben ezek a cselekmények és intézkedések együttes hatásuk révén azzal a következménnyel járnak, hogy megfosztják e lányokat és nőket a legalapvetőbb társadalmi jogaiktól, és ezáltal sértik az EUSZ 2. cikkben és a Charta 1. cikkében rögzített emberi méltóság teljes körű tiszteletben tartását.

60.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ a Bíróságtól, hogy a 2011/95 irányelv 4. cikke (3) bekezdésének c) pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy az előírja az illetékes hatóság számára a kérelmező személyes körülményeit jellemző, a nemén kívüli tényezők figyelembevételét annak megállapítása érdekében, hogy a hátrányosan megkülönböztető intézkedések, amelyeknek a kérelmező a származási országában ki volt vagy ki lehet téve, az említett irányelv 9. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében vett üldözésnek minősülnek‑e.

61.

E bíróságban különösen az a kérdés merül fel, hogy elegendő‑e annak megállapítása, hogy a felperes nő, vagy szükség van annak bizonyítására, hogy e nő kifejezetten a személyes körülményeit jellemző egyéb tényezők miatt érintett.

62.

Ez a kérdés kétféle megfontoláson alapul.

63.

E kérdés egyrészt az előterjesztő bíróság által a korábbi afganisztáni tálib rezsim elől menekülő afgán lányok és nők nemzetközi védelem iránti kérelmeinek értékelésével kapcsolatban kialakított ítélkezési gyakorlatból ered. A 2011/95 irányelv elfogadását megelőző ezen ítélkezési gyakorlat szerint e lányok és nők helyzetét összességében kellően súlyosnak kellett minősíteni ahhoz, hogy a velük szemben hozott hátrányosan megkülönböztető intézkedések önmagukban a Genfi Egyezmény értelmében vett üldöztetésnek minősüljenek. Ennek következtében a kérelmező menekült jogállását pusztán az alapján elismerték, hogy afgán személy lány vagy nő volt. A tálib rezsim bukását követően a kérdést előterjesztő bíróság megváltoztatta az ítélkezési gyakorlatát, és úgy ítélte meg, hogy kizárólag azok a lányok és nők részesülhetnek nemzetközi védelemben, akiket üldöztetés veszélye fenyeget egy olyan „nyugati ihletettségű életvitel” folytatása miatt, amely az identitásuk olyannyira meghatározó részévé vált, hogy nem követelhető meg tőlük, hogy az üldöztetés veszélyének elkerülése érdekében feladják azt, azzal, hogy az ilyen értékelés az adott eset körülményeinek in concreto vizsgálatán alapul.

64.

A kérdést előterjesztő bíróság másrészt rámutat arra, hogy bár a tálib rezsim által elfogadott intézkedések összességében a lányokat és nőket célozzák, elképzelhető, hogy valamely konkrét esetben egyes lányok vagy nők nincsenek ténylegesen kitéve egy vagy több ilyen intézkedésnek, így a rájuk vonatkozó hátrányosan megkülönböztető intézkedések együttes hatásuk révén nem érik el a 2011/95 irányelv 9. cikke (1) bekezdésének a) pontjában meghatározottakhoz hasonló súlyossági szintet.

65.

A 2011/95 irányelv 4. cikke meghatározza azon tények és körülmények értékelésének szabályait, amelyeken a nemzetközi védelem szükségességének vizsgálata alapul. A Bíróság megállapította, hogy ez a cikk minden nemzetközi védelem iránti kérelemre alkalmazandó, az e kérelmek alátámasztása érdekében hivatkozott üldöztetési okoktól függetlenül. ( 44 )

66.

A 2011/95 irányelv 4. cikke (3) bekezdésének előírása szerint az illetékes hatóságnak egyedi alapon kell értékelnie a kérelmet. Ezen értékelésnek lehetővé kell tennie a hatóság számára, hogy azonosítsa a valóban nemzetközi védelemre szoruló személyt, és értékelje a szavahihetőségét ( 45 ). Ezen értékelés keretében az említett hatóságnak ezen irányelv 4. cikke (3) bekezdésének c) pontjával összhangban figyelembe kell vennie „a kérelmező egyéni helyzet[ét] és személyes körülményei[t], ideértve az olyan tényezőket is, mint a háttér, nem és életkor, annak megállapítása érdekében, hogy a személyes körülményeit figyelembe véve a vele szemben elkövetett cselekmények vagy azon cselekmények, amelyeket vele szemben elkövethetnek, üldöztetésnek […] minősülnek‑e” ( 46 ). Az uniós jogalkotó nem állapít meg különös szabályokat arra vonatkozóan, hogy milyen súlyt vagy jelentőséget kell tulajdonítani a kérelmező egyéni helyzetét vagy körülményeit jellemző tényezőknek.

67.

Az uniós jogalkotó annak a 2013/32 irányelv 4. cikkének (1) bekezdésében és 10. cikke (3) bekezdésének a) pontjában történő előírásával, hogy az illetékes hatóságnak megfelelő és teljes körű vizsgálatot kell folytatnia a kérelem tárgyában, ( 47 ) elegendő mérlegelési mozgásteret biztosít e hatóság számára ahhoz, hogy eseti alapon és a rendelkezésére álló valamennyi információ fényében meghatározza a kérelem releváns elemeit a kérelmező nemzetközi védelem iránti igényének vizsgálata szempontjából. Az említett hatóság van ugyanis a legjobb helyzetben ahhoz, hogy a kérelem alapjául szolgáló tényekre és körülményekre tekintettel meghatározza a figyelembe veendő tényezőket. ( 48 )

68.

A Bíróság az ítélkezési gyakorlatában elismerte e mérlegelési mozgástér meglétét.

69.

Így a 2014. december 2‑i A és társai ítéletben ( 49 ) és a 2018. január 25‑i F ítéletben, ( 50 ) amelyek a szexuális irányultság miatti üldöztetéstől való félelemre vonatkoznak, a Bíróság megállapította, hogy bár a 2011/95 irányelv 4. cikkének rendelkezései minden nemzetközi védelem iránti kérelemre alkalmazandók, az e kérelmek alátámasztása érdekében hivatkozott üldöztetési okoktól függetlenül, az illetékes hatóságoknak a nyilatkozatok és a dokumentumok vagy egyéb bizonyítékok értékelési módjait a nemzetközi védelem iránti kérelmek egyes kategóriáinak sajátosságaihoz kell igazítaniuk, tiszteletben tartva a Charta által biztosított jogokat ( 51 ). A Bíróság tehát nem zárta ki, hogy a szakértői vélemények bizonyos formái hasznosnak bizonyulhatnak a tények és körülmények értékelése céljából, feltéve, hogy azokat a nemzetközi védelmet kérelmező személy alapvető jogainak tiszteletben tartásával készítik ( 52 ).

70.

A Bíróság ezenfelül az Elgafaji ( 53 ) ügyben 2009. február 17‑én hozott, a fegyveres konfliktushelyzetekben felmerülő, megkülönböztetés nélküli erőszak miatti súlyos és egyedi fenyegetettségtől való félelemről szóló ítéletében elismerte, hogy az ilyen fenyegetettség fennállása kivételesen bizonyítottnak tekinthető, amikor a fennálló fegyveres konfliktust jellemző megkülönböztetés nélküli erőszak – az illetékes nemzeti hatóságok értékelése szerint – olyan nagy fokú, hogy az érintett országba vagy adott esetben az érintett régióba visszaküldött polgári személy pusztán az annak területén való tartózkodása miatt e fenyegetettség tényleges veszélyének lenne kitéve, anélkül, hogy bizonyítani kellene a konkrétan a személyes helyzetére jellemző tényezők miatti érintettségét ( 54 ).

71.

Következésképpen a nemzetközi védelem iránti kérelem egyedi értékelésének már maga a követelménye azt feltételezi, hogy az illetékes hatóságnak a tényállás és a bizonyítékok értékelésének módjait az egyes kérelmek sajátosságaihoz kell igazítania.

72.

Márpedig véleményem szerint az afganisztáni lányok és nők nemzetközi védelem iránti kérelmei olyan sajátosságokkal rendelkeznek, amelyek felhatalmazzák az illetékes hatóságokat e kérelmek elbírálási módjainak kiigazítására.

73.

Azok a hátrányosan megkülönböztető intézkedések ugyanis, amelyek veszélyének az afgán lányok és nők ki lehetnek téve, a velük szemben az identitásuktól vagy a személyes körülményeiktől függetlenül, pusztán az ország területén való jelenlétükből fakadóan alkalmazott, szegregáción és elnyomáson alapuló rendszer részét képezik. ( 55 ) Bár kétségtelenül lehetséges, hogy a kérelmezőt bizonyos jellemzői miatt a szóban forgó intézkedések közül egy vagy több nem érinti, e kérelmező továbbra is olyan korlátozásoknak és megfosztásoknak van kitéve, amelyek külön‑külön vagy együttesen elérik a 2011/95 irányelv 9. cikke (1) bekezdésének a) pontjában megkövetelttel egy tekintet alá eső súlyossági szintet. Ezt a széles körben dokumentált rendszert egyébiránt úgy jellemzik, hogy az semmi máshoz nem fogható ( 56 ). Az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége, valamint az Európa Tanács és az Egyesült Nemzetek Szervezete alá tartozó szervek által készített jelentések, továbbá a nemzetközi nem kormányzati szervezetek által kiadott jelentések egyaránt azt mutatják, hogy – a lányokkal és nőkkel szemben Afganisztánban alkalmazott bánásmód természetéből fakadóan – általános igény mutatkozik a kérelmet benyújtó nők nemzetközi védelmére.

74.

Ilyen körülmények között meglátásom szerint semmi sem akadályozza az illetékes hatóságot abban, hogy a rendelkezésére álló összes információ fényében úgy ítélje meg, hogy nem szükséges annak megállapítása, hogy a kérelmező érintettsége a nemén kívüli megkülönböztető tényezőkön alapul.

75.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága szintén ezt a megközelítést alkalmazza. E bíróság így – azokban az ügyekben, amelyekben megállapítást nyer, hogy a kérelmező a származási országában egy szisztematikusan célzott csoporthoz tartozik, és hogy az adott országban uralkodó általános erőszakból fakadóan pusztán a visszatérése miatt az EJEE 3. cikkével ellentétes embertelen vagy megalázó bánásmód veszélyének lenne kitéve – enyhít azon a követelményen, amely szerint a kérelmezőnek bizonyítani kell tudnia, hogy a rá jellemző körülményekből vagy különös jellemzőkből fakadóan fennáll a bántalmazás valós veszélye. ( 57 )

76.

Úgy tűnik számomra, hogy az ilyen értékelési módok szintén azon mérlegelési mozgástérbe tartoznak, amelyet az uniós jogalkotó a 2011/95/EK irányelv 3. cikkében biztosít a tagállamok számára. E cikk értelmében a tagállamok kedvezőbb szabályokat vezethetnek be, illetve tarthatnak fenn különösen annak meghatározására, hogy mely személyek teljesítik a menekült jogállás elismerésének feltételeit, feltéve ugyanakkor, hogy e szabályok összeegyeztethetők ezen irányelvvel. Amint arra a Bíróság a 2021. november 9‑i Bundesrepublik Deutschland (A család egységének fenntartása) ítéletében ( 58 ) rámutatott, az említett szabályok különösen a menekült jogállás elismerésére vonatkozó feltételek enyhítésére irányulhatnak, és nem sérthetik az említett irányelv általános rendszerét és céljait ( 59 ).

77.

Márpedig az ilyen értékelési módok véleményem szerint nem sérthetik a 2011/95 irányelv általános rendszerét és célját, amennyiben a menekült jogállást a kérelmező nemzetközi védelemre való rászorultságának megfelelő és teljes körű vizsgálatát követően, az e jogállás elismerésére vonatkozóan ezen irányelv II. és III. fejezetében meghatározott feltételekkel összhangban nyújtják.

78.

E tényezőkre tekintettel úgy vélem, hogy a 2011/95 irányelv 4. cikke (3) bekezdésének c) pontját úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az, ha a kérelmező egyéni helyzetének és személyes körülményeinek a nemzetközi védelem iránti kérelem egyedi értékeléséhez megkövetelt vizsgálata keretében az illetékes nemzeti hatóságok megállapítják, hogy megalapozott a kérelmező attól való félelme, hogy a neme miatt üldöztetésnek lesz kitéve, anélkül, hogy vizsgálniuk kellene a kérelmező személyes körülményeit jellemző egyéb tényezőket.

79.

A fenti megfontolások összességére tekintettel azt javaslom a Bíróságnak, hogy a Verwaltungsgerichtshof (legfelsőbb közigazgatási bíróság, Ausztria) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre a következő választ adja: