1.

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének a közel‑keleti palesztin menekülteket segélyező hivatalát (UNRWA) az 1948‑as izraeli–arab konfliktust követően hozták létre azzal a céllal, hogy közvetlen segélyezési programokat hajtson végre az ezen ügynökségnél regisztrált hontalan palesztin származású személyek tekintetében. ( 2 ) Működési területét úgy határozták meg, hogy az magában foglalja Jordániát, Libanont, Szíriát, Ciszjordániát (ideértve Kelet‑Jeruzsálemet is) és a Gázai övezetet. Az UNRWA mandátumát többször megújították, a jelenlegi 2026. június 30‑án jár le. ( 3 )

2.

SN és LN, az alapeljárás felperesei palesztin származású hontalan személyek, akik a Gázai övezetben éltek, és szerepelnek az UNRWA nyilvántartásában. Másodszor nyújtanak be menedékjogi kérelmet Bulgáriában, miután az első nemzetközi védelem iránti kérelmüket ezen tagállam hatóságai elutasították. A felperesek azt állítják, hogy a 2011/95/EU irányelv ( 4 ) 12. cikke (1) bekezdésének a) pontjában foglalt lex specialis alkalmazásában menekültként kell őket elismerni. E rendelkezés értelmében az UNRWA védelmét vagy támogatását igénybe vevő, palesztin származású hontalan személyek nem ismerhetők el menekültként. Ez a kizárási ok azonban már nem alkalmazható, ha e védelem vagy támogatás „megszűnt”.

3.

A jelen ügy nyilvánvalóan fontos és érzékeny kérdést vet fel, különösen a Hamász Izrael elleni 2023. október 7‑i támadása óta a Gázai övezetben bekövetkezett események fényében: „megszűntnek” tekinthető‑e az UNRWA védelme vagy támogatása az ezen a területen általánosságban fennálló életfeltételekre tekintettel, anélkül, hogy az érintett személyeknek bizonyítaniuk kellene, hogy e feltételek a személyes helyzetükre jellemző tényezők miatt kifejezetten érintik vagy befolyásolják őket?

4.

Az alapeljárásbeli jogvita ezen események előtt merült fel. SN és LN keresete és az Administrativen sad Sofia‑grad (szófiai közigazgatási bíróság, Bulgária) által az előzetes döntéshozatal iránti kérelmében alapul vett körülmények ugyanis a Gázai övezetben a 2022. augusztus 9‑i kérelem benyújtását megelőzően vagy annak időpontjában fennálló helyzetre vonatkoznak. Amint azonban azt a jelen indítványban kifejtem, az e bíróság vagy az illetékes nemzeti hatóságok által elvégzendő bármilyen értékelésnek figyelembe kell vennie az e területen jelenleg fennálló helyzetet, amellyel kapcsolatban az Egyesült Nemzetek Szervezetének számos szerve és képviselője komoly aggodalmának adott hangot. ( 5 )

5.

A Genfi Egyezmény 1. cikkének D. pontja a következőképpen rendelkezik:

„Az Egyezmény nem alkalmazható azokra a személyekre, akik jelenleg nem az Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbiztosától, hanem az Egyesült Nemzetek valamely más szervétől vagy ügynökségétől kapnak védelmet vagy támogatást.

Ha ez a védelem vagy támogatás bármely okból anélkül szűnt meg, hogy e személyek helyzetét az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének megfelelő határozataival összhangban véglegesen rendezték volna, e személyeket ipso-facto megilletik az Egyezmény által biztosított előnyök.”

6.

Műveleteinek jellegére tekintettel az UNRWA‑t a Genfi Egyezmény 1. cikkének D. pontja értelmében vett, az Egyesült Nemzeteknek az Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbiztosától eltérő más szervének vagy ügynökségének kell tekinteni.

7.

Az ENSZ Közgyűlése és Biztonsági Tanácsa az UNRWA létrehozása óta számos határozatot fogadott el ezen ügynökséggel vagy a működési területén fennálló helyzettel kapcsolatban. Az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének 2019. december 13‑i 74/83. sz. határozata szerint:

„A Közgyűlés,

[…]

Ismerve a palesztin menekültek növekvő szükségleteit az összes működési területen, nevezetesen Jordániában, Libanonban, a Szíriai Arab Köztársaságban és a megszállt palesztin területeken,

Hangot adva erőteljes aggodalmának az elfoglalt területeken élő palesztin menekültek különösen nehéz helyzete miatt, különösen ami biztonságukat, jóllétüket és életszínvonalukat illeti társadalmi‑gazdasági szempontból,

Hangot adva erőteljes aggodalmának különösen a Gázai övezetben élő palesztin menekültek súlyos humanitárius helyzete és társadalmi‑gazdasági körülményei miatt, és hangsúlyozva a sürgősségi és humanitárius segítségnyújtás, valamint a sürgős újjáépítési erőfeszítések fontosságát,

[…]

3. Megerősíti az [UNRWA] munkája folytatásának szükségességét, továbbá az akadály nélkül végzendő műveleteinek, valamint a palesztin menekültek jóllétéért, illetve emberi fejlődéséért és a térség stabilitásáért nyújtott szolgálatainak jelentőségét, a palesztin menekültek kérdése méltányos rendezéséig;

4. Felszólítja az összes támogatót, hogy fokozzák az [UNRWA] várható szükségleteinek kielégítése érdekében tett erőfeszítéseiket, beleértve a régióban zajló konfliktusokból és instabilitásból, valamint a súlyos társadalmi‑gazdasági és humanitárius helyzetből, különösen a megszállt palesztin területeken, valamint a Gázai övezetre vonatkozó legutóbbi sürgősségi, helyreállítási és újjáépítési felhívásokban és tervekben említett szükségletekből eredő megnövekedett kiadásokat és szükségleteket […].

[…]”

8.

A Gázai övezetben 2023. október 7. óta zajló események alapján az Egyesült Nemzetek Közgyűlése 2023. október 27‑én megszavazta „A polgári lakosság védelme, valamint a jogi és humanitárius kötelezettségek teljesítése” című határozatot, amelyben a Gázai övezetben „azonnali, tartós és fenntartható, az ellenségeskedések beszüntetését eredményező humanitárius tűzszünetre” szólított fel. ( 7 ) A Közgyűlés többek között megállapította „a helyzet gyors romlását”, sajnálatának adott hangot „a jelentős számú polgári áldozat és a széles körű pusztítás” miatt, és komoly aggodalmát fejezte ki „a Gázai övezetben kialakult katasztrofális humanitárius helyzet és annak a polgári lakosságra, főként a gyermekekre gyakorolt súlyos következményei miatt”.

9.

E határozatot 2023. november 15‑én az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsának 2712 (2023) sz. határozata követte, amely többek között sürgős és meghosszabbított humanitárius fegyverszünetre szólított fel a Gázai övezetben. ( 8 )

10.

2023. december 12‑én az ENSZ Közgyűlése megszavazta „A polgári lakosság védelme, valamint a jogi és humanitárius kötelezettségek teljesítése” című határozatot. ( 9 ) Ebben a határozatban azonnali humanitárius tűzszünetet követelt a Gázai övezetben, és azt, hogy biztosítsák ezen a területen a humanitárius hozzáférést. Az ENSZ Közgyűlése megismételte továbbá azon elvárását, hogy a konfliktusban részt vevő felek tartsák be a nemzetközi jogot, különösen a polgári lakosság védelme tekintetében, és hogy valamennyi túszt azonnal és feltételek nélkül engedjenek szabadon.

11.

2023. december 22‑én az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa elfogadta a 2720 (2023) határozatot, ( 10 ) amely emlékeztet valamennyi vonatkozó határozatára, különösen a 2712 (2023) határozatra. Többek között „mélységes aggodalmát fejezte ki a Gázai övezetben uralkodó súlyos és gyorsan romló humanitárius helyzet és annak a polgári lakosságra gyakorolt súlyos következményei miatt”, hangsúlyozta, hogy „sürgősen szükség van a teljes, gyors, biztonságos és akadálytalan humanitárius hozzáférés biztosítására a Gázai övezetben és annak egész területén”, és tudomásul vette „az ENSZ és a humanitárius szervezetek vezetésének ezzel kapcsolatos aggasztó jelentéseit”. Megerősítette továbbá, hogy „erősen aggódik amiatt, hogy a konfliktus aránytalan hatást gyakorol a gyermekek, a nők és más, kiszolgáltatott helyzetben lévő polgári személyek életére és jóllétére”.

12.

A 2011/95 irányelv „Kizáró okok” című 12. cikke a következőket írja elő:

„(1)   A harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy nem ismerhető el menekültként, amennyiben az érintett személy(t):

[…]”

13.

A 2013/32 irányelv „Ismételt kérelem” című 40. cikke értelmében:

„(1)   Ha egy tagállamban egy személy nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be, és ezt követően ugyanabban a tagállamban további előterjesztéseket vagy ismételt kérelmet nyújt be, a tagállam ezeket a további előterjesztéseket vagy az ismételt kérelem elemeit a korábbi kérelem elbírálásának vagy a felülvizsgálat, illetve fellebbezés alatt álló határozat elbírálásának keretei között bírálja el, amennyiben a hatáskörrel rendelkező hatóságok e keretek között számításba vehetik és mérlegelhetik a további előterjesztések vagy ismételt kérelem valamennyi elemét.

[…]”

14.

A 2011/95 irányelvet és a 2013/32 irányelvet a Zakon za ubezhishteto i bezhantsite (a menedékjogról és a menekültekről szóló törvény; a továbbiakban: ZUB) ültette át a bolgár jogba.

15.

A ZUB 8. és 9. cikke lényegében megismétli a 2011/95 irányelvben a nemzetközi védelem elismerésére vonatkozóan megfogalmazott feltételeket. A ZUB 12. cikkének (1) bekezdése ezen irányelv 12. cikke (1) bekezdése a) pontjának tartalmát tükrözi.

16.

A ZUB 75. cikkének (2) bekezdése értelmében:

„A nemzetközi védelem iránti kérelem vizsgálata során a kérelmező személyes helyzetével és származási országával összefüggő valamennyi releváns tényt […] értékelni kell […].”

17.

SN, aki 1995‑ben született, és gyermeke, LN palesztin származású hontalan személyek. 2018 júliusában hagyták el a Gázai övezetet, és 45 napig Egyiptomban, majd hét hónapig Törökországban tartózkodtak. Azt követően, hogy jogellenesen áthaladtak Görögországon, KN‑nel, aki SN férje és LN apja, beutaztak Bulgária területére.

18.

2019. március 22‑én SN és LN nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be a Darzhavna agentsia za bezhantsitehoz (állami menekültügyi hivatal, Bulgária; a továbbiakban: DAB). Kérelmüket több körülményre alapozták, többek között a tisztességes életfeltételek hiányára és a Gázai övezet instabilitására, valamint az izraeli katonai akciók, és a Fatah és a Hamász közötti feszültségek okozta szinte állandó fegyveres konfliktushelyzetre. SN azt is jelezte, hogy KN életét többször veszélyeztették bombatámadások, amíg a munkahelyén tartózkodott, és hogy a házuk közel volt egy rendőrőrshöz, amelyet gyakran vettek célba rakétákkal.

19.

SN és LN a kérelmükben nem említették, hogy szerepelnek az UNRWA nyilvántartásában.

20.

2019. július 5‑i határozatával a DAB Predsedatelje (a nemzeti menekültügyi hivatal igazgatója, Bulgária) elutasította SN és LN nemzetközi védelem iránti kérelmét. A DAB elnöke megállapította, hogy SN és LN nem azért kényszerült elhagyni a Gázai övezetet, mert ténylegesen kínzás, embertelen vagy megalázó bánásmód, halálbüntetés, kivégzés vagy egyéb súlyos veszély fenyegette volna őket. SN és LN a Gázai övezetbe való visszaküldés esetén sem volt kitéve e veszélyeknek, mivel nem bizonyították, hogy konkrétan a személyes helyzetükre jellemző tényezők miatt érintve lennének. Továbbá, noha az Elgafaji ítéletben ( 12 ) a Bíróság elismerte, hogy bizonyos helyzetekben a fennálló fegyveres konfliktust jellemző megkülönböztetés nélküli erőszak olyan nagyfokú lehet, hogy a nemzetközi védelmet kérelmező személyeknek nem kell bizonyítaniuk a konkrétan a személyes helyzetükre jellemző tényezők miatti érintettségüket, a vitatott tényállás megvalósulása idején e területen fennálló helyzet nem minősült az ezen ítéletet eredményezőhöz hasonló fegyveres konfliktusnak. Végül a DAB elnöke kijelentette, hogy SN és LN maradhattak volna Egyiptomban vagy Törökországban, és csak azért jöttek Bulgáriába, hogy a jobb gazdasági feltételekben részesüljenek.

21.

A rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségek kimerítését követően e határozat jogerőre emelkedett.

22.

2020. augusztus 21‑én SN és LN ismételten nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be. Bizonyítékokat nyújtottak be arra vonatkozóan, hogy szerepelnek az UNRWA nyilvántartásában, és azt állították, hogy ezért a 2011/95 irányelv 12. cikke (1) bekezdésének a) pontjában foglalt lex specialis alkalmazandó rájuk. Azzal érveltek, hogy e rendelkezés értelmében ipso facto megilleti őket a menekült jogállás, mivel az UNRWA által részükre nyújtott védelmet vagy támogatást „megszűntnek” kell tekinteni.

23.

Az Intervyuirasht organ na DAB (a nemzeti menekültügyi hivatal meghallgatási hivatala, Bulgária) SN és LN ismételt kérelmeit elfogadhatónak nyilvánította.

24.

A menekült jogállás iránti kérelmük alátámasztására SN és LN több olyan dokumentumot nyújtott be, amelyek szerintük azt igazolták, hogy az UNRWA a releváns időpontban (2020‑ban) nagyon rossz körülmények között működött a Gázai övezetben.

25.

SN különösen azt állította, hogy a Gázai övezetben fennálló helyzet az elmúlt években – különösen a Covid19-világjárvány óta – tovább romlott. Előadta, hogy a munkanélküliség különösen magas, és hogy azok, akik dolgoznak, nem kapnak fizetést. Azt is állította, hogy kijárási tilalmat rendeltek el, az iskolák zárva maradtak, a Hamász pedig megakadályozta, hogy az emberek elhagyják otthonaikat, és ismételten támadásokat intézett Izrael ellen. Elmondta, hogy a ház felét, amelyben családként éltek, rakéták rombolták le, mivel a ház közel volt egy rendőrőrshöz, 2014‑ben pedig a tető megrongálódása miatt két évre el kellett költözniük.

26.

2021. május 14‑i határozatával a DAB Zamestnik‑predsedatelje (a DAB igazgatóhelyettese, Bulgária) elutasította SN és LN ismételt kérelmeit. A DAB igazgatóhelyettese kifejtette, hogy mivel e kérelmek a 2013/32 irányelv 2. cikkének q) pontja értelmében vett „ismételt kérelmeknek” minősülnek, nem kell az összes, e kérelmek alapjául szolgáló körülményt megvizsgálni. Ennek megfelelően annak vizsgálata, hogy SN‑t és LN‑t menekültként kell‑e elismerni, egyrészt az „új körülmények” fennállásának megállapítására, másrészt annak értékelésére korlátozódhat, hogy e körülmények mennyiben relevánsak személyes helyzetük vagy a származási országukban fennálló körülmények szempontjából, harmadrészt pedig annak megállapítására, hogy ugyanezen körülményeket elegendő bizonyítékkal támasztottak‑e alá.

27.

A DAB igazgatóhelyettese kijelentette, hogy noha az a tény, hogy SN‑t és LN‑t az UNRWA‑nál regisztrálták, „új körülményként” merül fel, az nem releváns SN és LN személyes helyzete szempontjából. Először is, SN és LN korábban ténylegesen részesült az UNRWA által nyújtott védelemben vagy támogatásban, és csak azért nem részesülnek többé e védelemben vagy támogatásban, mert önkéntesen elhagyták ezen ügynökség működési területét. Másodszor, nincs ok azt feltételezni, hogy SN és LN ne részesülne ismét az UNRWA által nyújtott védelemben vagy támogatásban, ha visszatérnének a Gázai övezetbe. Ezen túlmenően a DAB igazgatóhelyettese jelezte, hogy SN‑nek és LN‑nek a Gázai övezet általános helyzetére vonatkozó érvelése nem igazolja, hogy személyesen üldözésnek vagy más súlyos veszélynek vannak kitéve. Az ilyen veszélyek hiánya azt jelenti, hogy nem jogosultak nemzetközi védelemre.

28.

SN és LN ezt a határozatot megtámadta az Administrativen sad Sofia‑grad (szófiai közigazgatási bíróság), a kérdést előterjesztő bíróság előtt. SN különösen azzal érvelt, hogy a Gázai övezetbe (LN‑nel együtt) való visszatérése sértené a visszaküldés tilalmának elvét, amely arra kötelezi a tagállamokat, hogy tartózkodjanak attól, hogy bárkit olyan államba küldjenek, ahol komolyan fenyegeti az a veszély, hogy halálra ítélik, kínozzák, vagy más embertelen bánásmódnak vagy büntetésnek vetik alá.

29.

E bíróság először is azt kívánja megtudni, hogy ilyen helyzetben a 2013/32 irányelv ismételt kérelmekre vonatkozó 40. cikkének (1) bekezdése hogyan alkalmazandó. Megállapítja, hogy SN és LN az ismételt kérelmeik alátámasztására az UNRWA‑nál való regisztrálásukra vonatkozó olyan bizonyítékokat terjesztettek elő, amelyeket a korábbi kérelmeik keretében nem közöltek. Ugyanakkor e bíróság jelzi, hogy az SN és LN által említett, a Gázai övezetből való távozásuk okaival összefüggő körülmények egyike sem tekinthető „újnak”, mivel e körülményeket a korábbi kérelmükkel kapcsolatos eljárás keretében már mind vizsgálták.

30.

Másodszor e bíróság arra keresi a választ, hogy az UNRWA által biztosított védelmet vagy támogatást SN és LN tekintetében – a Gázai övezetben fennálló általános helyzet miatt – a 2011/95 irányelv 12. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében „megszűntnek” kell‑e tekinteni. E tekintetben megjegyzi, hogy ez az általános helyzet, amely az elmúlt években romlott, kétségtelenül befolyásolta az UNRWA azon képességét, hogy a Gázai övezetben tényleges védelmet vagy támogatást nyújtson a palesztin származású hontalan személyeknek. Ezenfelül az UNRWA alulfinanszírozott és pénzügyi nehézségeken megy keresztül.

31.

E tekintetben az Administrativen sad Sofia‑grad (szófiai közigazgatási bíróság) az Európai Parlamentnek a Gázai övezetben kialakult helyzetéről szóló, 2018. április 19‑i állásfoglalására ( 13 ) hivatkozik, amely szerint e területet „példátlan mértékű humanitárius válság” sújtja. Emellett felhívja a figyelmet az „UNHCR Gázai övezetbe való visszatérésre vonatkozó álláspontja” című, 2022. márciusi dokumentumra, ( 14 ) amelyben az Egyesült Nemzetek menekültügyi főbiztosa (UNHCR) jelezte, hogy a Gázai övezetből menekülő polgári lakosság a nemzetközi emberi jogi jogsértésekkel kapcsolatos súlyos vádakat alátámasztó bizonyítékok és a fennálló bizonytalan helyzet miatt nem toloncolható vissza erre a területre.

32.

E megfontolások alapján a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy meg kell‑e vizsgálnia, hogy SN és LN a Jawo ítélet ( 15 ) értelmében „súlyos anyagi nélkülözéssel” szembesül‑e, ha a Gázai övezetbe való visszatérésre kényszerül. Ezen ítélet értelmében SN‑nek és LN‑nek bizonyítania kell, hogy a Gázai övezetbe való visszatérésük olyan helyzetbe hozná őket, amelyben képtelenek lennének legalapvetőbb szükségleteiket kielégíteni, mint például az étkezést, a tisztálkodást, valamint a lakhatást, és ez fizikai vagy lelki egészségük sérelmével vagy állapotuknak az emberi méltósággal összeegyeztethetetlen romlásával járna. E bíróság megjegyzi, hogy ha LN‑t (aki gyermek) arra kényszerítenék, hogy visszatérjen a Gázai övezetbe, a jólléte és a biztonsága minden bizonnyal veszélybe kerülne. Emlékeztet azonban arra is, hogy SN és LN Gázai övezetből való távozásának oka nem a személyes biztonságukat fenyegető komoly veszélyhez, hanem csupán az ott fennálló általános helyzethez kapcsolódik.

33.

E körülményekre tekintettel az Administrativen sad Sofia‑grad (szófia közigazgatási bíróság, Bulgária) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából az alábbi kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

34.

A 2022. augusztus 9‑i előzetes döntéshozatal iránti kérelmet a Bíróság Hivatala 2022. augusztus 22‑én vette nyilvántartásba. A bolgár kormány és az Európai Bizottság nyújtott be írásbeli észrevételeket. Az ügyben nem tartottak tárgyalást.

35.

A 2011/95 irányelv meghatározza azokat a feltételeket, amelyeknek a menedékkérőknek meg kell felelniük ahhoz, hogy az Európai Unióban nemzetközi védelemben részesülhessenek. Az irányelvet az irányelv általános rendszerének és céljának fényében kell értelmezni, amely többek között annak biztosítása, hogy valamennyi tagállamban azonos feltételeket alkalmazzanak a nemzetközi védelemre valóban rászorulók beazonosítására, tiszteletben tartva a Genfi Egyezményt és az EUMSZ 78. cikk (1) bekezdésében említett egyéb vonatkozó szerződéseket. Amint az a 2011/95 irányelv (16) preambulumbekezdéséből kitűnik, az abban foglalt rendelkezéseket továbbá oly módon kell értelmezni, amely tiszteletben tartja a Charta által elismert jogokat. ( 16 )

36.

A 2011/95 irányelv 12. cikke (1) bekezdésének a) pontja, amely a Genfi Egyezmény 1. cikkének D. pontjában foglaltakat tükrözi, részletesen meghatározza az UNRWA védelmét vagy támogatását igénybe vevő palesztin származású hontalan személyekre alkalmazandó sajátos jogi rendszert. Amint azt az SW (Hontalan palesztin személy menekült jogállása) ( 17 ) ügyre vonatkozó indítványomban kifejtettem, e rendelkezés védelmet vagy támogatást kizáró klauzulát és a védelmet vagy támogatást magában foglaló klauzulát is tartalmaz.

37.

Egyrészt ugyanis a 2011/95 irányelv 12. cikke (1) bekezdésének a) pontja úgy rendelkezik, hogy ha valamely személy a Genfi Egyezmény 1. cikke D. pontjának hatálya alá tartozik, akkor ezen irányelv alapján nem ismerhető el menekültként, hasonlóan ahhoz, ahogyan e személy ezen egyezmény alapján sem ismerhető el menekültként. Noha sem a 2011/95 irányelv 12. cikke (1) bekezdésének a) pontja, sem a Genfi Egyezmény 1. cikkének D. pontja nem írja elő kifejezetten, az e rendelkezésekben foglalt, védelmet vagy támogatást kizáró klauzula a gyakorlatban csak a palesztin származású hontalan személyekre vonatkozik, pontosabban csak azokra, akik igénybe vették az UNRWA védelmét vagy támogatását. ( 18 )

38.

Másfelől ha e védelem vagy támogatás „megszűntnek” tekinthető, akkor a védelmet vagy támogatást kizáró klauzula már nem alkalmazandó, és az ilyen személyeket „ipso facto megilletik a 2011/95 irányelv által biztosított előnyök” (ugyanúgy, ahogy ipso facto jogosulttá válnak a Genfi Egyezmény által biztosított előnyökre is). Ezen előnyök ipso iure igényelhetők, ( 19 ) anélkül, hogy meg kellene felelni a más menedékkérőkre vonatkozó követelményeknek. A menekült jogállást azonban nem ismerik el automatikusan vagy feltétel nélkül, mivel az illetékes nemzeti hatóságoknak még ilyenkor is minden esetben meg kell győződniük például arról, hogy az érintett személyek nem tartoznak az ezen irányelv 12. cikk (1) bekezdésének b) pontjában, (2) és (3) bekezdésében meghatározott kizáró okok valamelyikének hatálya alá, ( 20 ) amelyek akkor alkalmazandók, ha nyomós okkal feltételezhető, hogy az érintett személyek bizonyos bűncselekményeket követtek el, ilyen bűncselekmények elkövetésére felbujtottak, illetve más módon részt vettek e bűncselekmények elkövetésében.

39.

Amint Sharpston főtanácsnok a Bolbol ügyre vonatkozó indítványában ( 21 ) kifejtette, a Genfi Egyezmény 1. cikkének D. pontját sajátos körülmények között fogalmazták meg. Annak megszövegezésére röviddel az 1948‑as izraeli–arab konfliktust követően került sor többek között a korábbi Palesztina földrajzi területéről történő tömeges kivándorlás megelőzése, ugyanakkor annak biztosítása céljából, hogy a palesztin származású hontalan személyek, akiket a nemzetközi közösség már elismert menekültnek, ( 22 ) továbbra is tényleges védelemben vagy támogatásban részesüljenek addig, amíg helyzetüket az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének megfelelő határozataival összhangban véglegesen nem rendezik. ( 23 )

40.

Ennek megfelelően a Bíróság kifejtette, hogy a 2011/95 irányelv 12. cikke (1) bekezdése a) pontjának célja azon az érvelésen alapul, hogy a palesztin származású hontalan személyeknek az UNRWA‑tól tényleges védelemben vagy támogatásban kell részesülniük, nem pedig azon, hogy egyszerűen biztosítják számukra e támogatás vagy védelem nyújtásával megbízott szerv vagy ügynökség létezését. ( 24 )

41.

Ebben az összefüggésben a kérdést előterjesztő bíróság első kérdése olyan konkrét eljárási kérdésre vonatkozik, amely ahhoz a tényhez kapcsolódik, hogy az alapeljárásban SN és LN másodszor kérelmez menekült jogállást. E bíróság annak meghatározására kéri a Bíróságot, hogy ha a palesztin származású hontalan személy az első kérelmének elutasítását követően ilyen „ismételt kérelmet” nyújt be, az illetékes nemzeti hatóságoknak újra kell‑e értékelniük az azokhoz az indokokhoz kapcsolódó tényállási elemeket, amelyek az érintett személyt az UNRWA működési területének elhagyására indították, még akkor is, ha ezen elemeket e hatóságok már az első kérelemmel kapcsolatos eljárás keretében figyelembe vették. E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy ezen eljárás során az illetékes nemzeti hatóságok ezen elemeket annak meghatározása érdekében vizsgálták, hogy az említett személy megfelel‑e a menekült jogállás elismerése általános feltételeinek, és nem annak meghatározása érdekében, hogy a 2011/95 irányelv 12. cikke (1) bekezdésének a) pontjában foglalt lex specialis alkalmazandó‑e rá (mivel e kérelmező nem közölte, hogy szerepel az UNRWA nyilvántartásában) (A).

42.

A második és a harmadik kérdés, amelyeket együttesen elemzek, tágabb és érzékeny jellegű. Amint arra a fenti bevezetésben már utaltam, e két kérdéssel lényegében annak tisztázására kérik a Bíróságot, hogy az UNRWA védelme vagy támogatása a 2011/95 irányelv 12. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében „megszűntnek” tekinthető‑e azon kérelmezők tekintetében, akik igénybe vették ezt a védelmet vagy támogatást, és akik korábban a Gázai övezetben éltek, az ott általánosan fennálló életfeltételek fényében, anélkül, hogy bizonyítaniuk kellene, hogy e feltételek a személyes helyzetükre jellemző tényezők miatt kifejezetten érintik vagy befolyásolják őket (B).

43.

A negyedik kérdés az annak érdekében teljesítendő feltételek, hogy valamely személy a 2011/95 irányelv 12. cikke (1) bekezdésének a) pontja alapján ipso facto menekült jogállásra jogosult legyen, valamint az azon feltételek közötti összefüggésre – és esetleges átfedésre – vonatkozik, amelyeknek e személynek a kiegészítő védelem elismeréséhez kell megfelelnie (C).

44.

Amint azt már megállapítottam, SN és LN nemzetközi védelem iránti kérelmei az alapeljárásban „ismételt kérelmeknek” minősülnek. E kérelmek a 2013/32 irányelv 2. cikkének q) pontja értelmében „korábbi nemzetközi védelem iránti kérelem ügyében hozott jogerős határozat után benyújtott további [kérelmek]”.

45.

A kérdést előterjesztő bíróság nem hozta fel azt a kérdést, hogy alkalmazandó‑e az UNRWA védelmét vagy támogatását igénybe vevő palesztin származású hontalan személyekre az azon eljárási szabályokat tartalmazó 2013/32 irányelv, amelyeket az illetékes nemzeti hatóságoknak általánosságban be kell tartaniuk a nemzetközi védelem iránti kérelmek elbírálása során. Tekintettel arra, hogy e személyek a 2011/95 irányelv 12. cikke (1) bekezdésének a) pontja alkalmazásában főszabály szerint nem ismerhetők el menekültként, felmerül a kérdés, hogy a 2013/32 irányelv eljárási szabályainak (vagy legalábbis egy részének) hatálya alól is ki vannak‑e zárva. E tekintetben azonban megjegyzem, hogy ezen irányelv nem tartalmaz ilyen értelmű rendelkezést. Továbbá álláspontom szerint logikus, hogy az ezen irányelvben foglalt eljárási szabályok ilyen személyekre is alkalmazandók. Noha e személyek nem jogosultak a menekült jogállásra ugyanolyan anyagi jogi feltételek mellett, mint más menedékkérők (a 2011/95 irányelv 12. cikke (1) bekezdésének a) pontja alkalmazásában), nem látom be, hogy ezen eltérő anyagi jogi feltételek miért eredményeznék azt, hogy a kérelmükre a 2013/32 irányelv alapján eltérő eljárási szabályok vonatkozzanak.

46.

A nemzetközi védelem iránti első kérelmükben (amelyet a DAB elutasított) SN és LN nem említették azt a tényt, hogy szerepeltek az UNRWA nyilvántartásában, vagy hogy a 2011/95 irányelv 12. cikke (1) bekezdésének a) pontját alkalmazni kell rájuk. A Bíróság elé terjesztett ügy irataiból származó információkból kitűnik, hogy a DAB az első kérelmüket azért utasította el, mert nem feleltek meg a menekült jogállás megszerzéséhez szükséges, ezen irányelvben és különösen annak 5. cikkének (1) bekezdésében és 6. cikkében foglalt általános kritériumoknak. Ez az elutasítás tehát nem az említett 12. cikk (1) bekezdésének a) pontjában foglalt lex specialison alapult.

47.

SN és LN ismételt kérelmei annyiban különböznek első kérelmeiktől, hogy ezen ismételt kérelmekben az UNRWA‑nál való regisztrációjukra és a menekült jogállásra e rendelkezés alkalmazásában való jogosultságukra hivatkoznak. E tekintetben fontos megjegyezni, hogy az a tény, hogy SN és LN szerepel az UNRWA nyilvántartásában, a 2013/32 irányelv 33. cikkének (2) bekezdése, valamint 40. cikkének (2) és (3) bekezdése értelmében vett „új körülménynek” minősül. E rendelkezések értelmében valamely körülmény akkor tekinthető „újnak”, ha az azt követően merül fel, hogy a kérelmező korábbi kérelme tárgyában határozatot hoztak volna, vagy ha a kérelmező azt először az ismételt kérelmének keretében adja elő. ( 25 ) Amint azt a Bíróság már többször megállapította, az „új körülménynek” tehát nem kell az érintett személyek korábbi kérelmeire vonatkozó jogerős határozat meghozatalát követően felmerülnie. ( 26 ) Noha SN és LN abban az időpontban, amikor először kért nemzetközi védelmet, már szerepelt az UNRWA nyilvántartásában, ezt a körülményt nem közölte a DAB‑bal, illetve nem hozta a tudomására addig, amíg az ismételt kérelmét be nem nyújtotta. Az „új körülmény” kiváltja a 2011/95 irányelv 12. cikke (1) bekezdése a) pontjának alkalmazását, és ezáltal alkalmazhatóvá tesz egy másik olyan jogalapot, amelyre hivatkozva SN és LN a menekült jogállásra való jogosultságukat igényelhetik.

48.

Ilyen körülmények között a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy a DAB‑nak SN és LN ismételt kérelmének érdemi vizsgálata során nem csak azt a tényt kellett volna‑e figyelembe vennie, hogy szerepeltek az UNRWA nyilvántartásában („új körülmény”), hanem az ügyiratukban szereplő egyéb tényállási elemeket is, különösen azokat, amelyek a Gázai övezetből való távozásuk okaira vonatkoznak, és amelyeket már az említett korábbi eljárás során vizsgáltak. Ezen okok a Gázai övezetben LN és SN e területről való távozását megelőzően fennálló általános életfeltételekkel függnek össze.

49.

E bíróság a 2013/32 irányelv 40. cikkének (1) bekezdésére hivatkozik, amely álláspontja szerint arra kötelezi az illetékes nemzeti hatóságokat, hogy minden esetben vegyék figyelembe az ismételt kérelem alapjául szolgáló valamennyi körülményt.

50.

Valóban igaz, hogy e rendelkezés ilyen kötelezettségre utal. Ugyanakkor értelmezésem szerint a 40. cikk (1) bekezdése pusztán két konkrét helyzetre vonatkozik. Az első akkor merül fel, ha a kérelmező a nemzetközi védelem iránti első kérelmére vonatkozó jogerős határozat meghozatala előtt további észrevételeket tesz, vagy ugyanabban a tagállamban ismételt kérelmet nyújt be. Ilyen helyzet állhat fenn például, ha az illetékes nemzeti hatóságok által hozott határozat ellen fellebbezés van folyamatban. A második helyzet akkor merül fel, ha már jogerős határozat született, azonban a vonatkozó nemzeti jog „új körülmény” fényében lehetővé teszi az eljárás újbóli megnyitását. ( 27 )

51.

Amint arra a Bizottság helyesen hivatkozott, úgy tűnik, hogy e helyzetek egyike sem foglalja magában az alapeljárás tárgyát képező helyzetet, és az ismételt kérelem azt eredményezi, hogy az illetékes nemzeti hatóságok más jogalapon új menekültügyi eljárást folytatnak le (a jelen ügyben a 2011/95 irányelv 12. cikke (1) bekezdésének a) pontja jelenti az új jogalapot). Ezért nem győzött meg az az érvelés, hogy az ismételt kérelem alapjául szolgáló valamennyi körülmény figyelembevételére vonatkozó általános kötelezettség levezethető lenne e konkrét rendelkezésből.

52.

Ezzel együtt megjegyzem, hogy a bolgár kormány arra kéri fel a Bíróságot, hogy elemzését a 2013/32 irányelv 40. cikkének (1) bekezdése helyett a 40. cikk (2) és (3) bekezdésére összpontosítsa. A bolgár kormány azzal érvel, hogy a 40. cikk (1) bekezdésétől eltérően ( 28 ) e rendelkezés (2) és (3) bekezdése a jelen ügyhöz hasonló helyzetekre vonatkozik, amikor új menekültügyi eljárást indítanak. E kormány úgy véli, hogy e bekezdések értelmében a korábbi menekültügyi eljárás során már értékelt körülményeket nem kell az új eljárás során újra megvizsgálni. Álláspontja szerint csak az „új körülményt” kell elemezni a második kérelemmel kapcsolatos eljárás keretében.

53.

Noha egyetértek a bolgár kormánnyal a 2013/32 irányelv 40. cikke (2) és (3) bekezdésének az alapeljárás tárgyát képező kérdés szempontjából fennálló relevanciáját illetően, nem tartom helyesnek az e kormány által javasolt értelmezést. Véleményem szerint az illetékes nemzeti hatóságok nem szorítkozhatnak kizárólag az „új körülmény” értékelésére.

54.

E tekintetben igaz, hogy a 2013/32 irányelv 40. cikkének ezen irányelv 33. cikke (2) bekezdésének d) pontjával ( 29 ) összefüggésben értelmezett (2) és (3) bekezdése arra utal, hogy csak az „új körülmények” fennállása akadályozhatja meg azt, hogy az ismételt kérelmeket elfogadhatatlannak nyilvánítsák. Az ilyen kérelmek elfogadhatóságának szakaszában tehát főszabály szerint ( 30 ) csak az „új körülmények” relevánsak. Ugyanez azonban nem igaz akkor, amikor ismételt kérelmet érdemben vizsgálnak (miután azt elfogadhatónak nyilvánították). E két lépést világosan meg kell különböztetni.

55.

Akkor, amikor az illetékes nemzeti hatóságok rátérnek az ismételt kérelem érdemi vizsgálatára, a 2013/32 irányelv 40. cikkének (3) bekezdése egyértelművé teszi, hogy e hatóságok nem kezelhetik eltérően az ilyen kérelmet pusztán azért, mert azt nem első alkalommal kérelmező személy nyújtotta be. E rendelkezés arra utal, hogy az eljárás érdemi vizsgálatának szakaszában valóban az említett irányelv II. fejezetében felsorolt alapelvek és garanciák alkalmazandók. Az említett fejezet többek között előírja, hogy a menekült jogállás elismerésére vonatkozó határozat egyénileg, tárgyilagosan és pártatlanul, és csak „megfelelő vizsgálat után” hozható meg. ( 31 )

56.

Készséggel elismerem, hogy az illetékes nemzeti hatóságok által korábbi menekültügyi eljárás során már értékelt tényállási elemek egy része megegyezhet azokkal, amelyeket az érintett személyek ismételt kérelmének elbírálásakor figyelembe kell venniük, még abban az esetben is, ha a két eljárás eltérő jogalapon nyugszik. Az említett személyek például – amint az a jelen esetben is fennállni látszik – hivatkozhatnak a származási országuk vagy területük elhagyásának ugyanazon indokaira. Véleményem szerint azonban ez nem mentesíti e hatóságokat azon kötelezettség alól, hogy újból megvizsgálják e tényállási elemek relevanciáját és pontosságát. ( 32 ) Ennek a kötelezettségnek abban a helyzetben kell eleget tenni, ha az alapeljáráshoz hasonlóan az ismételt kérelem elbírálásának jogalapja (a 2011/95 irányelv 12. cikke (1) bekezdésének a) pontja) nem azonos azzal, amely alapján a korábbi eljárást lefolytatták. Ilyen helyzetben a releváns körülményeket – még akkor is, ha azokat e korábbi eljárás során már megvizsgálták –- a 2011/95 irányelv 12. cikke (1) bekezdésének a) pontjában foglalt különös kritériumok tükrében kell újraértékelni.

57.

Amint azt a fenti 36–38. pontban kifejtettem, e rendelkezés a menekült jogállásra való jogosultságra vonatkozó különös szabályt tartalmaz, amely eltér a különösen a 2011/95 irányelv 5. cikkének (1) bekezdésében és 6. cikkében meghatározott általános kritériumoktól. Ezen irányelv 12. cikke (1) bekezdése a) pontjának alkalmazásakor az illetékes nemzeti hatóságoknak nem kell meghatározniuk, hogy az érintett személy esetében – tekintettel az őt a származási területének elhagyására késztető okokra – fennáll‑e az „üldöztetéstől való megalapozott félelem”, mint ahogyan azt a menekült jogállás megszerzésének többek között az e jogi aktus 5. cikkének (1) bekezdésében és 6. cikkében előírt általános feltételei alapján meg kellene tenniük. Az „üldöztetéstől való megalapozott félelem” e követelménye nem releváns azon értékelés szempontjából, amelyet az illetékes nemzeti hatóságoknak a 12. cikk (1) bekezdésének a) pontja alapján kell elvégezniük, amely vizsgálat arra összpontosít, hogy az UNRWA védelme vagy támogatása „megszűnt‑e”. Az e személyt származási területének elhagyására késztető esetleges okokat ebben az összefüggésben kizárólag e követelmény fényében kell értékelni.

58.

Könnyen el tudom képzelni, hogy annak bizonyítása, hogy valamely személy rossz anyagi körülmények között élt az UNRWA működési területén, és hogy e rossz anyagi körülmények miatt hagyta el e területet (mint ahogy az a látszat szerint az alapeljárásban SN és LN esetében történt), tényező lehet a következő két kérdés elbírálása során: hogy az UNRWA védelme vagy támogatása „megszűnt‑e” vele szemben, és így a 2011/95 irányelv 12. cikke (1) bekezdésének a) pontja alapján ipso facto jogosult‑e a menekült jogállásra, valamint hogy megilleti‑e ez a jogállás a többek között az ezen irányelv 5. cikkének (1) bekezdésében és 6. cikkében foglalt általános kritériumok alkalmazásában. E bizonyítékot azonban az illetékes nemzeti hatóságok nem vehetik figyelembe egyformán, attól függően, hogy e két jogalap közül melyik a releváns. A menekült jogállás elismerésének a 2011/95 irányelvben meghatározott általános kritériumain (nem pedig ezen irányelv 12. cikke (1) bekezdésének a) pontján) alapuló eljárás során az illetékes nemzeti hatóságok a 12. cikk (1) bekezdésének a) pontjában foglaltaktól eltérő szemszögből közelítik meg azon tény bizonyítását, hogy az érintett személy rossz anyagi körülmények között élt, mivel többek között arra kell összpontosítaniuk, hogy az életfeltételek romlása, amelynek e személyek ki voltak téve, „üldözésnek” ( 33 ) tekinthető‑e, és nem arra, hogy az hozzájárul‑e az UNRWA védelme vagy támogatása megszűnésének megállapításához.

59.

E megfontolások fényében úgy vélem, hogy az ismételt kérelemnek a 2011/95 irányelv 12. cikke (1) bekezdésének a) pontja alapján történő vizsgálatakor az illetékes nemzeti hatóságoknak az e rendelkezésre vonatkozó sajátos jogi kritériumok fényében újra kell értékelniük azokat a tényállási elemeket, amelyeket azon korábbi eljárással összefüggésben már elemeztek, amely nem e rendelkezésen, hanem azokon az általános kritériumokon alapult, amelyeknek az ezen irányelv 12. cikke (1) bekezdése a) pontjának hatálya alá nem tartozó személyeknek kell megfelelniük.

60.

A második és harmadik kérdéssel a kérdést előterjesztő bíróság lényegében annak tisztázására kéri a Bíróságot, hogy az UNRWA védelmét vagy támogatását a Gázai övezetben általánosan fennálló életfeltételek fényében a 2011/95 irányelv 12. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében „megszűntnek” kell‑e tekinteni azon személyekkel szemben, akik igénybe vették ezt a védelmet vagy támogatást, anélkül, hogy e személyeknek bizonyítaniuk kellene, hogy e feltételek a személyes helyzetükre jellemző tényezők miatt kifejezetten érintik vagy befolyásolják őket. E bíróság arra is választ keres, hogy az e kérdésre adott válasz eltérő lehet‑e, ha a kérelmezők gyermekek.

61.

Emlékeztetek arra, hogy a 2011/95 irányelv 12. cikke (1) bekezdésének a) pontjában található, védelmet vagy támogatást magában foglaló klauzula alkalmazásához elegendő – amint arra e rendelkezés kifejezetten utal –, ha valamely szerv vagy ügynökség, mint például az UNRWA védelmének vagy támogatásának megszűnésére „bármely okból” sor kerül.

62.

E fogalmak jelentésének részletes vizsgálata során a Bíróság megállapította, hogy az UNRWA védelmének vagy támogatásának megszűnése nemcsak abban az esetben következik be, ha ezen ügynökség megszűnik, hanem akkor is, ha az UNRWA működési területének elhagyására vonatkozó elhatározást az érintett személy akaratától független, kényszerű körülmények indokolják. ( 34 ) Ez a helyzet akkor áll fenn, ha az érintett személy személyes biztonsága komoly veszélyben van (első követelmény), ( 35 ) és ha az ügynökség nem képes biztosítani az érintett személy számára a működési területén azokat az életfeltételeket, amelyek megfelelnek az e szerv által ellátandó feladatnak, ami a „méltó” életfeltételek biztosítása ( 36 ) (második követelmény).

63.

Annak ellenőrzése érdekében, hogy e követelmények teljesülnek‑e, és hogy az érintett személyeket ennek következtében a 2011/95 irányelv alapján ipso facto megilleti‑e a menekült jogállás, az illetékes nemzeti hatóságoknak nemcsak azokat az okokat kell megvizsgálniuk, amelyek a kérelmezőket arra késztették, hogy az UNRWA működési területét elhagyják, hanem azt is, hogy jelenleg lehetséges‑e számukra a visszatérés. A Bíróság e követelményt egyértelműen meghatározta a Secretary of State for the Home Department (Palesztin származású hontalan személy menekült jogállása) ítéletében ( 37 ), amelyben kimondta, hogy e hatóságoknak meg kell vizsgálniuk, hogy az érintett jelenleg vissza tud‑e térni az UNRWA működési területére. A Bíróság kifejtette, hogy figyelembe kell venni nemcsak az abban az időpontban fennálló ténybeli elemeket, amikor e személy elhagyta az UNRWA működési területét, hanem azokat a ténybeli elemeket is, amelyek abban az időpontban állnak fenn, amikor kérelmét elbírálják. ( 38 )

64.

Ebből következik, hogy a Gázai övezetben élő személyek esetében, amely területen a bizonytalansági szint és az életfeltételek gyorsan változnak, különösen a 2023. október 7. óta bekövetkező események óta, figyelembe kell venni az e területen jelenleg fennálló általános helyzetre vonatkozó pontos és aktuális információkat, valamint azokat az okokat, amelyek e személyeket elsősorban arra késztették, hogy elhagyják ezt a területet.

65.

A kérdést előterjesztő bíróság jelzi, hogy SN és LN a Gázai övezet elhagyását megelőzően nem volt kitéve a biztonságukat fenyegető egyéni veszélynek, és önként hagyták el ezt a területet. E bíróság azonban kifejti, hogy 2018‑ban, amikor SN és LN elhagyta a Gázai övezetet, ott már „élelmiszer‑, ivóvíz‑, egészségügyi ellátási és gyógyszerhiánnyal, víz‑ és áramellátási problémákkal, épületek és az infrastruktúra megsemmisülésével, valamint munkanélküliséggel párosuló példátlan humanitárius válsághelyzet” állt fenn.

66.

Az azt követő időszakot illetően, hogy SN és LN e terület elhagyta, a kérdést előterjesztő bíróság kiemeli az UNRWA azon nehézségeit, amelyekkel a Gázai övezetben a szolgáltatások (többek között az élelmiszer‑ és egészségügyi szolgáltatások) fenntartása során szembesült. E bíróság azt is felveti, hogy még a 2023. október 7. óta az említett területen bekövetkezett események előtt sem volt biztos, hogy SN és LN a Gázai övezetbe való visszatérése esetében az UNRWA‑tól megkapná a számára szükséges élelmiszert, gyógyszert, egészségügyi szolgáltatásokat vagy oktatást. E körülmények fényében e bíróságnak kétségei merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy bármely palesztin származású hontalan személyt arra lehetne kötelezni, hogy visszatérjen az említett területre.

67.

Egyetértek a Bizottsággal abban, hogy nem a Bíróság feladata, hogy saját maga végezze el a Gázai övezetben fennálló általános életfeltételeknek vagy az alapeljárás felperesei személyes körülményeinek ténybeli értékelését. Emlékeztetni kell ugyanis arra, hogy az EUMSZ 267. cikk keretében a Bíróság csak arra jogosult, hogy a Szerződések és az európai uniós intézmények által alkotott aktusok értelmezéséről döntsön, arra viszont nem, hogy az uniós jog szabályait egy meghatározott ügyre alkalmazza. A jelen ügyben tehát a kérdést előterjesztő bíróság (vagy adott esetben az illetékes nemzeti hatóságok) feladata annak vizsgálata, hogy – különösen a Gázai övezetben jelenleg fennálló általános életfeltételekre tekintettel – SN‑t és LN‑t a 2011/95 irányelv 12. cikke (1) bekezdésének a) pontja alapján megilleti‑e menekült jogállás. A Bíróság azonban jogosult pontosítani azokat a jogi kritériumokat, amelyeket a kérdést előterjesztő bíróságnak vagy e hatóságoknak e tekintetben alkalmazniuk kell, valamint az e vizsgálat szempontjából releváns körülményeket.

68.

A legfontosabb kérdés, amelyet e tekintetben meg kell válaszolni, az, hogy annak megállapításához, hogy az UNRWA védelme vagy támogatása „megszűnt” valamely olyan személlyel szemben, aki e védelmet vagy támogatást ezen ügynökség működési területén vagy annak valamely részén igénybe vette, elegendő‑e, ha e személy az ott fennálló általános életfeltételekre hivatkozik.

69.

Meg kell jegyezni, hogy azokban az esetekben, amelyekre a 2011/95 irányelv 12. cikke (1) bekezdésének a) pontja nem alkalmazandó, és amelyekben ezért az illetékes nemzeti hatóságok általános kritériumokra támaszkodnak annak eldöntésekor, hogy az ezen irányelvben meghatározott menekült jogállás elismerhető‑e (e kritériumokat többek között e jogi aktus 5. cikkének (1) bekezdése és 6. cikke határozza meg részletesen), az a tény, hogy valamely személy méltatlan életfeltételek, bántalmazás, megkülönböztetés nélküli erőszak vagy más komoly sérelem miatt súlyos sérelem komoly veszélyének van kitéve, ha visszatér származási országába vagy területére, önmagában nem eredményezi azt, hogy de facto megilleti a menekült jogállás.

70.

Ezen általános kritériumok alapján a menekült jogállás csak abban az esetben ismerhető el, ha a menedékkérő esetében a 2011/95 irányelv 5. cikkének (1) bekezdése és 6. cikke értelmében vett, „üldöztetéstől való megalapozott félelem” áll fenn. Az „üldöztetéstől való megalapozott félelem” csak abban az esetben áll fenn, ha az érintett cselekmények „üldözésnek” minősülnek (ezen irányelv 9. cikkében meghatározottak szerint), azokat meghatározott (ezen irányelv 6. cikkében felsorolt) szereplők hajtják végre, és azok konkrét okhoz kapcsolódnak (a 2011/95 irányelv 10. cikkében foglaltak szerint).

71.

A súlyos sérelem veszélye azonban – még ha nem is éri el az „üldöztetéstől való megalapozott félelem” szintjét – feljogosíthatja az érintett személyeket a kiegészítő védelemre, amely a nemzetközi védelem másik formáját jelenti ( 39 ) (amelynek feltételeit részletesen ezen irányelv 15. cikke tartalmazza). Általánosabb értelemben a súlyos sérelem veszélye a tagállamokat arra kötelezheti, hogy a visszaküldés tilalmának elve alapján ne küldjék vissza az érintett személyeket származási országukba vagy területükre. Ezt az elvet többek között az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény (EJEE) ( 40 ) 3. cikke és a Charta 19. cikkének (2) bekezdése rögzíti. Különösképpen, ez utóbbi rendelkezés előírja, hogy senki sem „toloncolható ki vagy utasítható ki olyan államba, vagy adható ki olyan államnak, ahol komolyan fenyegeti az a veszély, hogy halálra ítélik, kínozzák, vagy más embertelen bánásmódnak vagy büntetésnek vetik alá”.

72.

Eltérő elemzést igényel, ha a 2011/95 irányelv 12. cikke (1) bekezdésének a) pontja alkalmazandó.

73.

Amint azt már kifejtettem, e rendelkezés az UNRWA védelmét vagy támogatását igénybe vevő, hontalan palesztin származású személyek menekült jogállásra való jogosultságát attól teszi függővé, hogy e védelem vagy támogatás „megszűnt‑e”. Amint azt a fenti 62. pontban jeleztem, az UNRWA feladata, hogy a védelmében vagy támogatásában részesülő személyek számára „méltó életfeltételeket” biztosítson azáltal, hogy gondoskodik alapvető szükségleteikről (többek között az étkezés, a tisztálkodás és a lakhatás tekintetében). Tekintettel arra, hogy a Charta 4. cikkében foglalt tilalom (amely szerint „[s]enkit sem lehet kínzásnak, embertelen vagy megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni”, és amely egyenértékű az EJEE 3. cikkével) szorosan kapcsolódik az emberi méltóság védelmére vonatkozó pozitív kötelezettségekhez, ( 41 ) legalábbis számomra egyértelmű, hogy az UNRWA küldetését „megszűntnek” kell tekinteni, ha fennáll annak a komoly veszélye, hogy az UNRWA működési területére (vagy annak valamely részére) való visszatérés esetén az érintett személyek a Charta 4. cikkével összeegyeztethetetlen bánásmódnak lennének kitéve, mivel alapvető szükségleteiket (amelyek kielégítését az UNRWA köteles biztosítani) nem tudnák kielégíteni. E bánásmód magában foglalja a méltatlan életfeltételeket, a bántalmazást és a megkülönböztetés nélküli erőszakot, valamint más súlyos sérelmeket, amelyek olyan testi vagy lelki fájdalom vagy szenvedés okozását feltételezik, amely intenzitását és tartamát tekintve elegendő az említett rendelkezésben meghatározott azon küszöbérték eléréséhez, ( 42 ) amely megegyezik a Charta 19. cikkének (2) bekezdése szerinti küszöbértékkel. ( 43 ) Fontos, hogy nem szükséges bizonyítani, hogy a súlyos sérelmet bizonyos szereplők követik el, vagy az konkrét okhoz kapcsolódik, és így „üldözésnek” minősül.

74.

Következésképpen, ha az UNRWA védelmét vagy támogatását igénybe vevő személy amiatt, hogy az UNRWA nem biztosítja alapvető szükségleteinek kielégítését, ( 44 ) az említett küszöbértéknek megfelelő bántalmazásnak van kitéve, a fenti 62. pontban általam felvázolt két követelményt minden további nélkül teljesítettnek kell tekinteni. Konkrétan az érintett személyt úgy kell tekinteni, mint aki „elhagyni kényszerült” az UNRWA működési területét, és akit emiatt a 2011/95 irányelv 12. cikke (1) bekezdésének a) pontja alapján ipso facto megilleti a menekült jogállás.

75.

Az egyértelműség kedvéért, amint azt az imént kifejtettem, a Charta 4. cikkével összeegyeztethetetlen bánásmódnak való kitettség veszélye miatt önmagában nem illet meg senkit a menekült jogállás az Európai Unióban. E rendelkezésnek azonban különleges szerepe van az UNRWA védelmét vagy támogatását igénybe vevő, palesztin származású hontalan személyek, valamint azon kérdés szempontjából, hogy e személyeket a 2011/95 irányelv 12. cikke (1) bekezdésének a) pontja alapján megilleti‑e a menekült jogállás az Európai Unióban. E tekintetben emlékeztetek arra, hogy – amint azt a fenti 39. pontban kifejtettem – a palesztin származású hontalan személyeket a nemzetközi közösség már menekültként ismeri el. A 2011/95 irányelv értelmében a menekült jogállás elismeréséből azért vannak kizárva, mert az UNRWA‑tól tényleges védelmet vagy támogatást kell kapniuk, amely szervnek az a feladata, hogy alapvető szükségleteiket (többek között az étkezést, a tisztálkodást és a lakhatást) kielégítse, és méltó életfeltételeket biztosítson számukra. E kizárás már nem igazolható, ha az, hogy az UNRWA nem tudja kielégíteni ezeket az alapvető szükségleteket, azt eredményezi, hogy e személyek a Charta 4. cikkével összeegyeztethetetlen bánásmódnak vannak kitéve.

76.

Ezzel együtt úgy vélem, hogy az a kérdés, hogy a UNRWA működési területén vagy annak valamely részén fennálló általános életfeltételek romlásának bizonyítása elegendő lehet‑e annak megállapításához, hogy az érintett személy a Charta 4. cikkével összeegyeztethetetlen bánásmódnak lesz kitéve, ha visszatér oda, és ezért az UNRWA által részére nyújtott védelem vagy támogatás a 2011/95 irányelv 12. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében „megszűnt”, pontosan az életfeltételek e romlásának mértékétől függ.

77.

Egyrészt egyetértek azzal, hogy pusztán az, hogy az UNRWA működési területén vagy annak valamely részén az általános életfeltételek rosszabbak annál, mint amelyek az érintett személy esetében akkor állnának fenn, ha valamely tagállamban menekült jogállást kapna, nem elegendő annak megállapításához, hogy e személy arra kényszerült, hogy elhagyja ezt a területet. ( 45 ) Másrészt úgy tűnik számomra, hogy nem zárható ki, hogy bizonyos helyzetekben ezen általános életfeltételek olyannyira elviselhetetlenné válhatnak, hogy azok minden ott élő palesztin származású hontalan személy számára „méltatlannak” minősülhetnek (a). E két véglet között az a kérdés, hogy az érintett személy ugyanazon (noha kevésbé rossz) általános életfeltételek miatt tekinthető‑e úgy, mint aki az UNRWA működési területének elhagyására „kényszerült”, attól függ, hogy – amint azt majd kifejtem – rendkívül kiszolgáltatott csoportba tartozik‑e (b), vagy személyes körülményei miatt különösen veszélyeztetettnek vagy érintettnek kell‑e őt tekinteni (c).

78.

Emlékeztetek arra, hogy a Bíróság többek között az Elgafaji ítéletében azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy a belső vagy nemzetközi fegyveres konfliktus által okozott, megkülönböztetés nélküli erőszak miatt megadható‑e a kiegészítő védelem, már megállapította, hogy fennállnak olyan helyzetek, amelyekben a megkülönböztetés nélküli erőszak olyan nagy fokú, hogy megalapozott okokból azt kell feltételezni, hogy az érintett országba vagy területre visszaküldött polgári személy pusztán e területen való tartózkodása miatt életét érintő fenyegetés tényleges veszélyének lenne kitéve. ( 46 )

79.

Emellett a Jawo ítéletében a Bíróság már elismerte (noha még nem a 2011/95 irányelv 12. cikke (1) bekezdése a) pontjának alkalmazásával összefüggésben), ( 47 ) hogy bizonyos földrajzi területek a gyakorlatban súlyos működési nehézségekkel vagy rendszerszintű hiányosságokkal szembesülhetnek, és így komoly veszélye áll fenn annak, hogy a nemzetközi védelmet kérelmezők az e területekre történő átadásuk vagy visszaküldésük esetén a Charta 4. cikkével összeegyeztethetetlen bánásmódban részesülnek. Ilyen körülmények között bármely menedékkérő átadása vagy visszaküldése az említett földrajzi területekre az ott fennálló általános életfeltételek miatt egész egyszerűen szóba sem jöhet, ( 48 ) anélkül, hogy e személyeknek bizonyítaniuk kellene, hogy a menedékkérők különösen kiszolgáltatott csoportjába tartoznak (például azért, mert gyermekek), vagy hogy személyes körülményeik miatt (például betegség miatt) különösen kiszolgáltatottak, vagy hogy – szintén személyes körülményeik miatt (például azért, mert a házuk olyan területen található, amely különösen nagy valószínűséggel válhat erőszakos cselekmények célpontjává) – különösen ki vannak téve ezen általános körülményeknek.

80.

Ilyen általános tilalmat csak különösen súlyos helyzet eredményezhet. A Bíróság úgy ítélte meg, hogy a különösen magas súlyossági küszöböt nem érik el az olyan helyzetek, amelyeket pusztán jelentős nélkülözés vagy az általános életkörülmények jelentős romlása jellemez. ( 49 ) Annak komoly veszélye szükséges, hogy az e területre visszaküldött személyek e súlyos működési nehézségek vagy rendszerszintű hiányosságok miatt súlyos anyagi nélkülözéssel szembesülnek, amelyben képtelenek legalapvetőbb szükségleteiket – mint például az étkezést, a tisztálkodást, valamint a lakhatást – kielégíteni, és ez fizikai vagy lelki egészségük sérelmével vagy állapotuknak az emberi méltósággal összeegyeztethetetlen romlásával jár. ( 50 )

81.

Úgy vélem, hogy ez a logika a 2011/95 irányelv 12. cikke (1) bekezdése a) pontjának alkalmazásával összefüggésben is átvehető. Először is, a Charta 4. cikke átfogóan alkalmazható rendelkezés, így annak a Bíróság általi értelmezése nem korlátozódik valamely konkrét másodlagos jogi aktusra. Másodszor, – legalábbis – nem zárható ki, hogy az UNRWA működési területének valamely részén (a jelen ügyben a Gázai övezetben) olyan súlyos rendszerszintű hiányosságok tapasztalhatók (például fegyveres konfliktus vagy katonai blokád, vagy a kérdést előterjesztő bíróság kifejezésével élve „példátlan humanitárius válsághelyzet” miatt), hogy komoly veszélye áll fenn annak, hogy az oda visszaküldött személy kizárólag az annak területén való jelenléte miatt súlyos anyagi nélkülözéssel szembesülne, amelyben képtelen lenne legalapvetőbb szükségleteit – mint például az étkezést, a tisztálkodást, valamint a lakhatást – kielégíteni, és ez fizikai vagy lelki egészségének sérelmével vagy állapotának az emberi méltósággal és ezért a Charta 4. cikkével összeegyeztethetetlen romlásával járna.

82.

Ilyen helyzetekben úgy vélem, az ilyen általános életfeltételek bizonyítása elegendő abban az értelemben, hogy a kérelmezők nem kötelezhetők annak bizonyítására, hogy ezen általános körülmények számukra egyénileg „méltatlanok” (például különös kiszolgáltatottságuk miatt), vagy hogy személyes helyzetükre jellemző tényezők miatt (például azon ténynél fogva, hogy a házuk olyan utcában található, amelyet gyakran vettek célba rakétákkal, ami úgy tűnik, hogy SN és LN esetében is fennáll) e körülmények konkrétan érintik őket. ( 51 )

83.

Ugyanakkor továbbra is alá kell támasztani, hogy az általános életfeltételek gyakorlatilag mindenki számára valóban „méltatlannak” és így a Charta 4. cikkével összeegyeztethetetlennek tekinthetők, abban az értelemben, hogy olyan súlyúnak kell lenniük, hogy azok az embereket személyes körülményeiktől vagy identitásuktól függetlenül érinthetik. Amennyiben ez a helyzet áll fenn, egyrészt úgy tekinthető, hogy az e területre visszatérni kényszerülő kérelmezők személyes biztonsága komoly veszélyben lenne (az első követelmény, amelyre a fenti 62. pontban hivatkoztam), másrészt pedig, hogy az UNRWA nem képes biztosítani e személyek számára azokat az életfeltételeket, amelyek megfelelnek az ezen ügynökségre háruló feladatnak, amely az alapvető szükségleteik kielégítése révén „méltó” életfeltételek biztosítását jelenti (a második követelmény). Következésképpen az ezen ügynökség által nyújtott védelmet vagy támogatást az ilyen kérelmező tekintetében a 2011/95 irányelv 12. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében „megszűntnek” kell tekinteni.

84.

Véleményem szerint árnyaltabb megközelítésre van szükség azokban a helyzetekben, amelyek nem érik el az előző szakaszban említett súlyossági szintet. Azok a helyzetek ugyanis, amelyeket nem érintenek olyan rendszerszintű hiányosságok, amelyek kellően súlyosak ahhoz, hogy az általános életfeltételek gyakorlatilag mindenki számára „méltatlanoknak” és így a Charta 4. cikkével összeegyeztethetetlennek minősüljenek, mégis „méltatlan életfeltételeket” eredményezhetnek a személyek bizonyos különösen kiszolgáltatott csoportjai számára (vagy bizonyos különösen kiszolgáltatott személyek számára, amint azt a következő szakaszban kifejtem) azáltal, hogy nem teszik lehetővé számukra legalapvetőbb szükségleteik kielégítését.

85.

E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróságban különösen az a kérdés merül fel, hogy az a tény, hogy a kérelmező gyermek, befolyásolja‑e a Gázai övezetben fennálló általános életfeltételek „méltatlannak” minősítéséhez szükséges súlyossági szintet.

86.

Megjegyzem, hogy a Bíróság megállapította, hogy annak megítélése, hogy fennáll‑e „a Charta 4. cikke értelmében vett embertelen vagy megalázó bánásmód tényleges kockázata”, valóban az érintett menedékkérő különösen kiszolgáltatott helyzetétől függ. ( 52 ) Az EJEB továbbá elismerte, hogy azon minimális mérce értékelése, amelyet a rossz bánásmódnak el kell érnie ahhoz, hogy az EJEE 3. cikke alá tartozzon, „jellegénél fogva relatív”. ( 53 )

87.

Ami a gyermekeket illeti, az Emberi Jogok Európai Bírósága az EJEE 3. cikkének értelmezésével kapcsolatos ítélkezési gyakorlatában többször hangsúlyozta, hogy a gyermekek a felnőttekétől különösen a biztonság és a védelem tekintetében eltérő, sajátos szükségletekkel rendelkező, különösen kiszolgáltatott csoportot alkotnak. ( 54 ) Ezen ítélkezési gyakorlat az uniós menedékjog különböző jogi aktusaiban is visszaköszön, mivel például a tagállamok kötelesek biztosítani, hogy a gyermekek számára a menekült jogállás megszerzését ( 55 ) követően, valamint a nemzetközi védelem megadására vonatkozó határozat meghozataláig biztosított életfeltételek megfeleljenek a szükségleteiknek, és tükrözzék különösen kiszolgáltatott helyzetüket. ( 56 ) E tekintetben általánosan elfogadottnak tűnik, hogy azok az életfeltételek, amelyek a felnőttek esetében nem tekinthetők „méltatlanoknak”, a gyermekek mint csoport esetében mégis annak tekinthetők. ( 57 )

88.

E megfontolások fényében egyértelmű számomra, hogy bizonyos helyzetekben az általános életfeltételek – noha nem romlottak meg annyira, hogy gyakorlatilag bárki számára súlyos sérelem komoly veszélyét jelentsék – mégis úgy tekinthetők, hogy bármely gyermeket a Charta 4. cikkével összeegyeztethetetlen súlyos sérelem komoly veszélyének teszik ki azon oknál fogva, hogy a gyermekek a menedékkérők különösen kiszolgáltatott csoportját alkotják.

89.

Ilyen helyzetekben úgy vélem, hogy az e különösen kiszolgáltatott csoporthoz (vagy bármely más különösen kiszolgáltatott csoporthoz) tartozó személyeknek nem kell bizonyítaniuk, hogy az általános életfeltételek számukra egyénileg „méltatlanok” és így összeegyeztethetetlenek a Charta 4. cikkével, feltéve, hogy egyrészt megállapítható, hogy ezen általános életfeltételek kellően súlyosan rosszak ahhoz, hogy az e csoporthoz tartozó bármely személy számára „méltatlanoknak” minősüljenek, másrészt pedig, hogy a kérelmező releváns személyes körülményei (például életkora, neme, különleges állapota vagy fogyatékossága) alapján e csoporthoz tartozónak minősül.

90.

Amint azt a fenti 84. pontban jeleztem, a Bíróság ítélkezési gyakorlata arra utal, hogy vannak olyan helyzetek is, amelyekben az általános életfeltételek nem tekinthetők „méltatlanoknak”, és így gyakorlatilag mindenki, illetve a személyek egy vagy több rendkívül kiszolgáltatott csoportja tekintetében összeegyeztethetetlennek a Charta 4. cikkével. E helyzetek azonban továbbra is „méltatlan életfeltételeket” eredményezhetnek bizonyos személyek számára, akiket személyes körülményeik miatt különösen kiszolgáltatottnak kell tekinteni, ( 58 ) vagy akiket konkrétan a személyes helyzetükre jellemző tényezők miatt (például azon ténynél fogva, hogy házuk egy olyan utcában található, amelyet gyakran vettek célba rakétákkal) ugyanazok az általános feltételek érintenek. Ugyanis, amint azt Wathelet főtanácsnok kifejtette, „nyilvánvalóan összeegyeztethetetlen lenne [a Charta 4. cikkének] abszolút jellegével az, ha a tagállamok figyelmen kívül hagyhatnák a valamely menedékkérőt érintő embertelen vagy megalázó bánásmód tényleges és bebizonyosodott kockázatát, azzal az ürüggyel, hogy az nem […] valamely rendszerszintű hiányosság eredménye”. ( 59 )

91.

A Bíróság a 2011/95 irányelv 12. cikke (1) bekezdése a) pontjának alkalmazásával összefüggésben már alkalmazta ezt az érvelést. A Bíróság az SW (Hontalan palesztin személy menekült jogállása) ítéletében, amely egy különösen súlyos betegségben szenvedő személyt érintett, ugyanis arra a következtetésre jutott, hogy az UNRWA által nyújtott védelmet vagy támogatást „megszűntnek” kell tekinteni, amennyiben e szervezet e személy számára nem képes biztosítani az azon orvosi ellátásokhoz és kezelésekhez való hozzáférést, amelyek hiányában e személy az azonnali halál valós veszélyének vagy egészségi állapota súlyos, gyors és visszafordíthatatlan romlása veszélyének, illetve élettartama jelentős csökkenése veszélyének van kitéve. ( 60 )

92.

Az olyan helyzetekben, mint amely az SW (Hontalan palesztin személy menekült jogállása) ítélethez vezetett, az UNRWA működési területének valamely részén fennálló általános életfeltételek önmagukban nem voltak elég súlyosan rosszak ahhoz, hogy a Charta 4. cikkével összeegyeztethetetlen bánásmód fennállását mindenki vagy akár személyek meghatározott csoportja tekintetében megállapítsák. A kérelmező azonban olyan sajátos személyes körülményekre hivatkozhatott, amelyek különösen kiszolgáltatottá tették, és amelyek miatt ezek az általános életfeltételek számára egyénileg elviselhetetlenek és „méltatlanok” (és így e rendelkezéssel összeegyeztethetetlenek) voltak.

93.

Az előző szakaszokban részletesen bemutattam három olyan lehetséges esetet, amelyekben az UNRWA által nyújtott védelem vagy támogatás „megszűntnek” tekinthető, mivel az UNRWA nem képes lényegében azáltal méltó életfeltételeket biztosítani a védelemben vagy támogatásban részesülő palesztin származású hontalan személyek számára, hogy biztosítja az alapvetőbb szükségleteik – mint például az étkezés, a tisztálkodás, valamint a lakhatás – kielégítését.

94.

Véleményem szerint egyrészt az UNRWA működési területén vagy annak valamely részén fennálló általános életfeltételeknek, másrészt az érintett személyek személyes körülményeinek tulajdonított jelentőség attól függően változik, hogy e három eset közül melyik áll fenn. Az első két esetben nem szükséges annak bizonyítása, hogy ezek az általános életfeltételek az érintett személy számára egyénileg „méltatlanok”, mivel e feltételek olyan súlyosan rosszak, hogy összességében mindenki vagy valamely olyan különösen kiszolgáltatott csoport számára, amelyhez az érintett személy tartozik, „méltatlannak” és ezáltal a Charta 4. cikkével összeegyeztethetetlennek tekinthetők. A harmadik esetben azonban az általános életfeltételek „méltatlan” jellegét az érintett személy különös kiszolgáltatottságára vagy egyéb sajátos körülményeire hivatkozva egyénileg kell bizonyítani.

95.

A következő kiegészítő megjegyzést szeretném tenni. Mivel az UNRWA működési területének valamely részén fennálló általános életfeltételek mindig relevánsak annak megállapítása szempontjából, hogy ezen ügynökség által nyújtott védelem vagy támogatás a 2011/95 irányelv 12. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében „megszűnt‑e”, ezen életfeltételek kizárólag az egyedi értékelés keretében vehetők figyelembe. A Bíróság ezt a követelményt valójában már kiemelte az Abed El Karem El Kott és társai ítéletében. ( 61 ) A Bíróság ugyanis kimondta, hogy annak vizsgálatakor, hogy valamely személynek irányításán kívüli és akaratától független okok miatt valójában már nem volt lehetősége részesülni az UNRWA által nyújtott védelemben vagy támogatásban, az illetékes hatóságoknak valamennyi releváns körülmény egyedi értékelését kell elvégezniük.

96.

Ezen ítélkezési gyakorlat fényében ezért egyetértek a Bizottsággal abban, hogy azokat az általános jellegű körülményeket, amelyek az UNRWA működése által érintett területen vagy annak valamely részén (a jelen ügyben a Gázai övezetben) fennálló általános életfeltételekkel függnek össze, mindig figyelembe kell venni az egyedi értékelés során. Még az első esetben sem kapja meg mindenki automatikusan a menekült jogállást. Amint azt a fenti 83. pontban már jeleztem, az érintett személyeknek továbbra is kérelmezniük kell ezt a jogállást, és eseti vizsgálatra van szükség nemcsak annak megállapítása érdekében, hogy az érintett területen (vagy annak valamely részén) ténylegesen igénybe vették‑e az UNRWA védelmét vagy támogatását, hanem hogy a vizsgálat időpontjában az e földrajzi területen fennálló általános életfeltételek gyakorlatilag mindenki számára „méltatlannak” tekinthetők, így alapos okkal feltételezhető, hogy felmerül annak a tényleges veszélye, hogy a kérelmező pusztán jelenléte miatt a Charta 4. cikkével összeegyeztethetetlen sérelemnek lesz kitéve, anélkül, hogy bizonyítania kellene, hogy e területre való visszatérése esetében kifejezetten ki lenne téve ennek a sérelemnek.

97.

Fontos hangsúlyozni az ilyen egyedi értékelés szükségességét. Ha e követelmény nem állna fenn, akkor a 2011/95 irányelv 12. cikke (1) bekezdésének a) pontja által létrehozott rendszer bizonyos tekintetben egyenértékűvé válna a 2001/55/EK irányelvvel ( 62 ) bevezetett rendszerrel, amely a lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek tömeges beáramlása esetén átmeneti védelmet (a menekült jogállás vagy a kiegészítő védelem által biztosított védelemtől eltérő és kevésbé kiterjedt védelmet) biztosít, anélkül, hogy e személyeknek egyéni kérelmet kellene benyújtaniuk, és ezért egyéni vizsgálatnak kellene alávetni őket. Ezen irányelv csak bizonyos korlátozott helyzetekben és csak az Európai Unió Tanácsának hivatalos határozatát követően alkalmazandó (például ilyen határozatot fogadtak el nemrégiben azon lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek esetében, akiknek az orosz fegyveres erők által 2022. február 24‑én megkezdett katonai invázió eredményeként kellett elhagyniuk Ukrajnát). ( 63 ) Álláspontom szerint a 2011/95 irányelv 12. cikke (1) bekezdésének a) pontja által bevezetett mechanizmus nem léphet a 2001/55 irányelv által bevezetett mechanizmus helyébe.

98.

Ezenkívül emlékeztetek arra, hogy – amint azt a fenti 38. pontban már kifejtettem – a menekült jogállásnak a 2011/95 irányelv 12. cikke (1) bekezdésének a) pontjának alkalmazásában való megadását megelőzően az illetékes nemzeti hatóságoknak arról is minden esetben meg kell győződniük, hogy a 12. cikk (1) bekezdése b) pontjában, (2) és (3) bekezdésében meghatározott kizáró okok egyike sem vonatkozik az érintett személyre. ( 64 ) E rendelkezések lényegében azt írják elő, hogy nem ismerhető el menekültként a palesztin származású hontalan személy (még akkor sem, ha igénybe vette az UNRWA védelmét vagy támogatását), amennyiben nyomós okkal feltételezhető, hogy bizonyos bűncselekményeket (béke elleni, háborús, vagy emberiség elleni bűncselekményt, a menedéket nyújtó országon kívül súlyos, nem politikai bűncselekményt vagy az Egyesült Nemzetek elveibe ütköző cselekményeket) követett el, ilyen bűncselekmények elkövetésére felbujtott, illetve más módon részt vett e bűncselekmények elkövetésében. Véleményem szerint ide tartozik a terrorcselekmények elkövetése, valamint az ilyen cselekményekben való részvétel, illetve az ilyen cselekmények elkövetésére való felbujtás minden formája (mint – hogy a legfrissebb példát vegyük – a Hamász által Izrael ellen elkövetett cselekmények).

99.

Ebből következik, – ahogyan azt a Bíróság már megállapította –, hogy az, hogy az UNRWA által nyújtott védelem vagy segítségnyújtás megszűnése esetén a palesztin származású hontalan személyeket megilletik a 2011/95 irányelv által biztosított előnyök e jogi aktus 12. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében, nem vonja maga után a menekültkénti elismeréshez való feltétlen jogot. ( 65 )

100.

Értelmezésem szerint a negyedik kérdés, amelynek célja és értelme – be kell vallanom – elsőre nehezen hámozható ki, a 2011/95 irányelv 12. cikke (1) bekezdésének a) pontja (amely bizonyos feltételek mellett lehetővé teszi, hogy a palesztin származású hontalan személyek ipso facto jogosultak legyenek a menekült jogállásra), valamint ezen jogi aktusnak a „kiegészítő védelemre” vonatkozó rendelkezései közötti kapcsolatra vonatkozik, amely védelem, amint azt a fenti 71. pontban már megállapítottam, a nemzetközi védelemnek a menekült jogállás által nyújtott védelemtől eltérő (és kevésbé széles körű) ( 66 ) formáját jelenti.

101.

A kérdést előterjesztő bíróságban különösen az a kérdés merült fel, hogy először is a visszaküldés tilalmának elvét, amelyet többek között a Charta 19. cikkének (2) bekezdése rögzít, alkalmazni kell‑e arra a helyzetre, amelyben a palesztin származású hontalan személy, noha a 2011/95 irányelv 12. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében nem jogosult a menekült jogállásra, ezen irányelv 15. cikkének b) pontja alapján kiegészítő védelemre jogosult. Az ilyen személynek a kiegészítő védelemre való jogosultsága azon a tényen alapulna, hogy ha visszaküldenék az UNRWA működési területére, akkor a fenti 81. pontban leírtakhoz hasonló „súlyos anyagi nélkülözéssel” szembesülne.

102.

Másodszor, e bíróság annak pontosítását kéri a Bíróságtól, hogy annak vizsgálatakor, hogy valamely személy megfelel‑e a 2011/95 irányelv 12. cikke (1) bekezdésének a) pontjában a menekült jogállás megszerzése érdekében felsorolt feltételeknek, az illetékes nemzeti hatóságoknak nemcsak a visszaküldés tilalmának elvét kell figyelembe venniük, hanem azokat a körülményeket is, amelyek relevánsak annak megállapítása szempontjából, hogy a 2011/95 irányelv 15. cikkének b) pontja alkalmazásában jogosultak lennének‑e kiegészítő védelemre.

103.

Amint azt az SW (Hontalan palesztin személy menekült jogállása) ügyre vonatkozó indítványomban ( 67 ) kifejtettem, a palesztin származású hontalan személyekre vonatkozó egyedülálló rendszer a 2011/95 irányelv alapján csak a menekültkénti elismerésük lehetőségére vonatkozik, a kiegészítő védelem biztosításának lehetőségére azonban nem. ( 68 ) Így e személyek a többi menedékkérőhöz hasonlóan ezen irányelv 18. cikke szerint kérelmezhetik a kiegészítő védelmi jogállást, és nem zárhatók ki ebből a jogállásból.

104.

Az annak érdekében teljesítendő feltételeket, hogy valamely személy a kiegészítő védelemre jogosult legyen, a 2011/95 irányelv II. és V. fejezete részletezi. Lényegében azt kell bizonyítani, hogy az érintett személyt súlyos sérelem tényleges veszélye fenyegeti. A „súlyos sérelmet” ezen irányelv 15. cikke határozza meg, és súlyos sérelemnek minősül a „halálbüntetés kiszabása vagy végrehajtása” (a 15. cikk a) pontja), a „ kínzás vagy embertelen, illetve megalázó bánásmód vagy büntetés alkalmazása […] a származási országban” (a 15. cikk b) pontja) vagy „nemzetközi vagy belső fegyveres konfliktushelyzetekben felmerülő megkülönböztetés nélküli erőszak következtében [a kérelmező] életének vagy testi épségének súlyos és egyedi fenyegetettsége” (a 15. cikk c) pontja).

105.

Ezen elemek fényében egyértelmű számomra, hogy azon sérelem foka, amelynek a palesztin származású hontalan személy ki lenne téve, ha visszaküldenék arra a releváns területre, ahol az UNRWA működik, nagyon is elérheti a „súlyos sérelemnek” a 2011/95 irányelv 15. cikkében felsorolt küszöbértékét, például azért, mert az „kínzásnak vagy embertelen, illetve megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek” minősül (a 15. cikk b) pontja), és ugyanakkor kellően súlyos annak megállapításához, hogy az UNRWA által részére nyújtott védelem vagy támogatás ezen irányelv 12. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében „megszűnt”. Mindkét szabályozás (a 2011/95 irányelv 12. cikke (1) bekezdésének a) pontja alkalmazásában a „menekült” jogállás megszerzésére, illetve a 15. cikk b) pontja alkalmazásában „a kiegészítő védelmi” jogállásra vonatkozó szabályozás) lényegében lehetővé teszi a hasonló szintű sérelmek, azaz a Charta 4. cikkével összeegyeztethetetlen „embertelen, illetve megalázó bánásmód” figyelembevételét.

106.

Ezenfelül a Bíróság a 2011/95 irányelv 15. cikkének c) pontja tekintetében az Elgafaji ítéletében ( 69 ) pontosította, hogy noha a valamely ország általános helyzetével összefüggő veszély fennállása főszabály szerint nem elegendő annak bizonyításához, hogy a kiegészítő védelem megszerzésének feltételei meghatározott személy esetében teljesülnek, létezik néhány kivétel. Bizonyos helyzetekben a fegyveres konfliktust jellemző megkülönböztetés nélküli erőszak mértéke ugyanis olyan nagy, hogy a nemzetközi védelmet kérelmező személyeknek nem kell bizonyítaniuk a konkrétan a személyes helyzetére jellemző tényezők miatti érintettségét. E tekintetben a Bíróság lényegében ugyanazt a logikát követte, mint amit az előző szakaszban felvázoltam. Adott esetben minél inkább tudja a kérelmező bizonyítani a konkrétan a személyes helyzetére jellemző tényezők miatti érintettségét, annál kisebb mértékű lesz a kiegészítő védelemre való jogosultsághoz megkövetelt megkülönböztetés nélküli erőszak. A megkülönböztetés nélküli erőszakkal szembesülő, palesztin származású hontalanok védelme érdekében mindkét szabályozásra (a 2011/95 irányelv 12. cikke (1) bekezdésének a) pontja alkalmazásában a „menekült” jogállás megszerzésére, illetve ezen irányelv 15. cikkének c) pontja alkalmazásában „a kiegészítő védelmi” jogállásra vonatkozó szabályozásra) lehet hivatkozni.

107.

A két jogállás azonban e hasonlóságok ellenére egymást kölcsönösen kizárja. Nemcsak, hogy adott személyt nem illetheti meg egyszerre mindkét jogállás, hanem e jogállásokat mindig egymástól függetlenül kell megítélni. Ebből következik, hogy annak megállapítása érdekében, hogy valamely személyt a 2011/95 irányelv 12. cikke (1) bekezdése a) pontjának alkalmazásában ipso facto megillet‑e a menekült jogállás, az illetékes nemzeti hatóságoknak nem kell megvizsgálniuk, hogy az érintett személy megfelel‑e a „kiegészítő védelem” nyújtása feltételeinek.

108.

Ezzel szemben az a személy, aki nem felel meg az UNRWA által nyújtott védelem 2011/95 irányelv 12. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében „megszűntnek” való minősítéséhez szükséges feltételeknek, például azért, mert az embertelen vagy megalázó bánásmód tényleges veszélye, amelynek az UNRWA működési területére való visszatérése esetén ki lenne téve, nem kapcsolódik az UNRWA küldetéséhez, ( 70 ) továbbra is kérelmezheti, és a feltételek teljesülése megkaphatja a „kiegészítő védelmi” jogállást.

109.

Ráadásul ha a kiegészítő védelemre jogosult személynek vissza kellene térnie az UNRWA működési területére, és „méltatlan életfeltételekkel” vagy „súlyos anyagi nélkülözéssel” kellene szembesülnie, akkor nyilvánvaló, hogy a Charta 19. cikkének (2) bekezdésében foglalt visszaküldés tilalmának elve sérülne. Emlékeztetek arra, hogy ezen elv alkalmazása nem korlátozódik a menekült jogállásra jogosult személyekre. ( 71 ) Következésképpen a visszaküldés tilalmának elvét attól függetlenül kell alkalmazni és betartani, hogy az érintett személy milyen konkrét jogállásra (menekült jogállás vagy kiegészítő védelmi jogállás) jogosult.

110.

A fenti megfontolások összességére tekintettel azt javaslom, hogy az Administrativen sad Sofia‑grad (szófiai közigazgatási bíróság, Bulgária) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre a Bíróság a következő választ adja: