1.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a 987/2009/EK rendelet ( 2 ) értelmezésére vonatkozik, pontosabban e rendelet 6. és 16. cikkének az A1 igazolás visszavonására irányuló eljárásra való analóg alkalmazására.

2.

A kérelmet TE és a Zakład Ubezpieczeń Społecznych Oddział w Toruniu (társadalombiztosítási intézet, toruńi hivatal, Lengyelország) (a továbbiakban: ZUS) között folyamatban lévő jogvitában terjesztették elő, amely jogvita a ZUS azon A1 igazolást visszavonó határozatára vonatkozik, amely igazolás a felperes kérelmére a 2016. augusztus 22. és 2017. augusztus 21. közötti időszakban a szociális biztonsággal kapcsolatos lengyel jogszabályok alkalmazása céljából igazolja a felperes helyzetét.

3.

A Bíróság még nem döntött arról, hogy milyen eljárás alkalmazandó az A1 igazolásnak az azt kiállító intézmény kezdeményezésére történő visszavonása esetén. A következőkben kifejtem, hogy a 987/2009 rendeletnek az ilyen igazolás érvényességével vagy az alkalmazandó jogszabályok meghatározásával kapcsolatos kétség esetére vonatkozó rendelkezései miért nem relevánsak ebben az ügyben. Véleményem szerint az A1 igazolás hivatalból történő visszavonása esetén – párbeszéden alapuló és békéltető eljárás hiányában – az érintett tagállamok illetékes intézményeinek az uniós jogalkotó által szervezett együttműködés keretében utólagosan információt kell cserélniük annak érdekében, hogy az érintett személyek jogai ne sérüljenek.

4.

A 883/2004/EK rendeletnek ( 3 )„Az alkalmazandó jogszabályok meghatározása” címet viselő II. címe a 11–16. cikket tartalmazza.

5.

Az említett rendelet 11. cikke szerint:

„(1)   Az e rendelet hatálya alá tartozó személyekre csak egy tagállam jogszabályai alkalmazandóak. E jogszabályokat e cím rendelkezései szerint kell meghatározni.

[…]

(3)   A 12–16. cikkre is figyelemmel:

[…]”

6.

A rendeletnek a „Tevékenység végzése két vagy több tagállamban” című 13. cikkének (2) bekezdése a következőket mondja ki:

„A két vagy több tagállamban szokásosan önálló vállalkozóként tevékenykedő személy a következők hatálya alá tartozik:

7.

A 883/2004 rendelet 72. cikkének a) pontja értelmében a szociális biztonsági rendszerek koordinációjával foglalkozó igazgatási bizottság (a továbbiakban: az igazgatási bizottság) foglalkozik az igazgatási jellegű kérdésekkel, és az e rendelet vagy a 987/2009 rendelet rendelkezéseiből eredő értelmezési kérdésekkel.

8.

A 883/2004 rendelet „Együttműködés” című 76. cikkének (3), (4) és (6) bekezdése előírja:

„(3)   A tagállamok hatóságai és intézményei e rendelet végrehajtása érdekében egymással és az érintett személyekkel vagy azok képviselőivel közvetlen kapcsolatot tarthatnak fenn.

(4)   Az e rendelet hatálya alá tartozó intézmények és személyek kötelesek egymást kölcsönösen tájékoztatni, és egymással együttműködni a rendelet helyes végrehajtásának biztosítása céljából.

Az intézmények a helyes igazgatás elvének megfelelően kötelesek észszerű időn belül válaszolni minden megkeresésre, és ezzel összefüggésben kötelesek az érintett személyeket ellátni minden olyan információval, amely az e rendelet által rájuk ruházott jogok gyakorlásához szükséges.

[…]

(6)   Az e rendelet értelmezésével vagy alkalmazásával kapcsolatos olyan nehézségek esetén, amelyek egy, a hatálya alá tartozó személy jogait veszélyeztethetik, az illetékes tagállam vagy az érintett személy lakóhelye szerinti tagállam intézménye kapcsolatba lép az érintett tagállam(ok) intézményével (intézményeivel). Ha észszerű időn belül nem sikerül megoldást találni, az érintett hatóságok kérhetik az igazgatási bizottság beavatkozását.”

9.

A 987/2009 rendelet (1), (2), (8) és (10) preambulumbekezdése kimondja:

[…]

[…]

10.

A 987/2009 rendelet I. címének „Az együttműködésre és az adatcserére vonatkozó rendelkezések” című II. fejezete tartalmazza a 2–7. cikkeket.

11.

Az említett rendelet „Az intézmények közötti adatcsere hatálya és szabályai” című 2. cikkének (2) bekezdése az alábbiak szerint rendelkezik:

„Az intézmények haladéktalanul rendelkezésre bocsátanak vagy kicserélnek minden olyan adatot, amely azon személyek jogainak és kötelezettségeinek megállapításához és meghatározásához szükséges, akikre az alaprendeletet alkalmazni kell. A tagállami intézmények közötti adatközlés közvetlenül, maguk az intézmények között, vagy közvetve, az összekötő szerven keresztül történik.”

12.

A 987/2009 rendelet „Más tagállamban kiállított dokumentumok és bizonyítékok jogi értéke” című 5. cikke kimondja:

„(1)   A valamely tagállam intézménye által az alaprendelet és a végrehajtási rendelet alkalmazása céljából egy személy helyzetének bemutatására kiállított dokumentumokat, valamint a dokumentumok kiállításának alapjául szolgáló bizonyítékokat a többi tagállam intézményei mindaddig elfogadják, amíg azokat a kiállító tagállam vissza nem vonja vagy érvénytelenné nem nyilvánítja.

(2)   Amennyiben a dokumentum érvényessége vagy az abban szereplő bejegyzések alapját képező tények pontossága tekintetében kétség merül fel, a dokumentumot átvevő tagállami intézmény kéri a kiállító intézménytől a szükséges pontosításokat, valamint adott esetben a dokumentum visszavonását. A kiállító intézmény felülvizsgálja a dokumentum kiállításának alapját képező indokokat és szükség esetén visszavonja a dokumentumot.

(3)   A (2) bekezdés értelmében az érintett személy által szolgáltatott információ, a dokumentum vagy bizonyíték megalapozottsága vagy az azokban szereplő bejegyzések alapját képező tények tekintetében felmerült kétség esetén a tartózkodási vagy lakóhely szerinti intézmény az illetékes intézmény kérésére – ha ez lehetséges – elvégzi ezen információ vagy dokumentum szükséges ellenőrzését.

(4)   Amennyiben az érintett intézmények között nem születik megállapodás, az ügyet az illetékes hatóságokon keresztül az igazgatási bizottság elé lehet terjeszteni, legkorábban egy hónappal azon napot követően, hogy a dokumentumot kézhez vevő intézmény benyújtotta a kérelmet. Az igazgatási bizottság hat hónapon belül azon napot követően, hogy az ügyet elé terjesztették, megkísérli az álláspontok összeegyeztetését.”

13.

A 987/2009 rendelet „Jogszabályok ideiglenes alkalmazása és ellátások ideiglenes nyújtása” című 6. cikke a következőképpen szól:

„(1)   Ha a végrehajtási rendelet eltérően nem rendelkezik, amennyiben az alkalmazandó jogszabályok azonosítása tekintetében két vagy több tagállam intézményeinek vagy hatóságainak álláspontja eltér, az érintett személyre átmenetileg e tagállamok valamelyikének jogszabályait kell alkalmazni […].

[…]

(2)   Amennyiben két vagy több tagállam intézményei vagy hatóságai között véleménykülönbség alakul ki azzal kapcsolatban, hogy melyik intézménynek kell pénzbeli vagy természetbeni ellátást nyújtania, az az érintett személy, aki, ha nem merült volna fel vita, jogosult lenne az ellátások igénylésére, ideiglenesen jogosult a lakóhelye szerinti intézmény által alkalmazott jog által előírt ellátásra, vagy – ha az érintett személy nem az érintett tagállamok valamelyikének területén rendelkezik lakóhellyel – az azon intézmény által alkalmazott jogszabályokban előírt ellátásra, amelyhez a kérelmet először benyújtották.

(3)   Amennyiben az érintett intézmények vagy hatóságok között nem születik megállapodás, az ügyet az illetékes hatóságokon keresztül az igazgatási bizottság elé lehet terjeszteni, legkorábban egy hónappal azon napot követően, amikor az (1) vagy a (2) bekezdésben említett álláspontbeli különbség felmerült. Az igazgatási bizottság hat hónapon belül azon napot követően, hogy az ügyet elé terjesztették, megkísérli az álláspontok összeegyeztetését.

(4)   Amennyiben megállapítják, hogy nem az ideiglenes tagság szerinti tagállam jogszabályai alkalmazandók, vagy ha az ellátást ideiglenes alapon nyújtó intézmény nem az illetékes intézmény, az illetékesnek bizonyuló intézményt – visszaható hatállyal, úgy tekintve, mintha az álláspontbeli különbség nem állt volna fenn – az ideiglenes tagság időpontjától vagy a kérdéses ellátás első ideiglenes folyósításától kezdődően illetékesnek kell tekinteni.

(5)   Szükség esetén az illetékesként megjelölt intézmény és az az intézmény, amely ideiglenesen folyósított pénzbeli ellátásokat vagy amelynek ideiglenesen járulékokat fizettek, a végrehajtási rendelet IV. címének III. fejezetében szereplő szabályoknak megfelelően rendezi az érintett személy pénzügyi helyzetét az ideiglenesen befizetett járulékok és adott esetben az ideiglenesen folyósított pénzbeli ellátások tekintetében.

Az illetékes intézmény a végrehajtási rendelet IV. címével összhangban a valamely intézmény által a (2) bekezdéssel összhangban ideiglenesen nyújtott valamennyi természetbeni ellátást megtéríti.”

14.

E rendelet „Az ellátások és járulékok ideiglenes számítása” című 7. cikke szerint:

„(1)   A végrehajtási rendelet eltérő rendelkezése hiányában, ha egy személy az alaprendelettel összhangban ellátásra jogosult vagy járulékfizetésre kötelezett, és az illetékes intézmény nem rendelkezik a másik tagállambeli helyzetre vonatkozó valamennyi, az ellátás vagy a járulék végleges összegének kiszámításához szükséges információval, ezen intézmény az ellátást az érintett személy kérelmére ideiglenesen megadja, illetve ideiglenes járulékot számít ki, ha a kiszámítás az intézmény rendelkezésére álló információk alapján lehetséges.

(2)   A kérdéses ellátás vagy járulék új számítását azonnal el kell készíteni, amint az érintett intézmény hozzájutott valamennyi szükséges bizonyítékhoz vagy igazoló dokumentumhoz.”

15.

Az említett rendelet „Az alkalmazandó jogszabályok meghatározása” című II. címe a 14–21. cikkeket foglalja magában.

16.

Ugyanezen rendelet „Az alaprendelet 13. cikkének alkalmazására vonatkozó eljárás” című 16. cikke kimondja:

„(1)   Az a személy, aki két vagy több tagállamban végez különböző tevékenységeket, értesíti erről a lakóhelye szerinti tagállam illetékes hatósága által kijelölt intézményt.

(2)   A tevékenységet végző személy lakóhelye szerinti kijelölt intézmény haladéktalanul meghatározza az érintett személyre alkalmazandó jogszabályokat, tekintettel az alaprendelet 13. cikkére és a végrehajtási rendelet 14. cikkére. E kezdeti meghatározás ideiglenes jellegű. Az intézmény az általa ideiglenesen meghatározott jogszabályokról tájékoztatja minden olyan tagállam kijelölt intézményét, amelyben az érintett személy tevékenységet folytat.

(3)   Az alkalmazandó jogszabályok (2) bekezdésben előírt ideiglenes meghatározása két hónapon belül véglegessé válik azt követően, hogy az érintett tagállamok illetékes hatóságai által kijelölt intézmények arról a (2) bekezdésnek megfelelően értesítést kaptak, kivéve, ha az alkalmazandó jogszabályokat a (4) bekezdés alapján már előzőleg véglegesen meghatározták, vagy ha az érintett intézmények legalább egyike e két hónapos időszak végéig tájékoztatja a lakóhely szerinti tagállam illetékes hatósága által kijelölt intézményt arról, hogy a meghatározást nem tudja még elfogadni, vagy az azzal kapcsolatos álláspontja eltérő.

(4)   Amennyiben az alkalmazandó jogszabályok meghatározásával kapcsolatos bizonytalanság két vagy több tagállam intézményei vagy hatóságai közötti kapcsolatfelvételt igényel, az érintett tagállamok illetékes hatóságai által kijelölt intézmények vagy maguk az illetékes hatóságok közül egy vagy több kérelmére az érintett személyre alkalmazandó jogszabályokat közös megegyezéssel kell meghatározni, tekintetbe véve az alaprendelet 13. cikkét és a végrehajtási rendelet 14. cikkének vonatkozó rendelkezéseit.

Amennyiben az érintett intézmények vagy illetékes hatóságok álláspontja különböző, e szervek a fent meghatározott feltételeknek megfelelően megállapodásra törekednek, és a végrehajtási rendelet 6. cikke alkalmazandó.

[…]”

17.

A 987/2009 rendeletnek „Az érintett személyek és a munkáltatók tájékoztatása” című 19. cikkének (2) bekezdése a következőképp rendelkezik:

„Az érintett személy vagy a munkáltató kérésére azon tagállam illetékes intézménye, amelynek jogszabályai az alaprendelet II. címe szerint alkalmazandók, tanúsítja, hogy ezeket a jogszabályokat kell alkalmazni, és adott esetben jelzi, hogy mely időpontig és milyen feltételekkel.”

18.

A 987/2009/EK rendelet „Az intézmények közötti együttműködés” című 20. cikke kimondja:

„(1)   A megfelelő intézmények közlik az alaprendelet II. címe szerint valamely személyre alkalmazandó jogszabályok szerinti tagállam illetékes intézményével az azon időpont megállapításához szükséges információt, amelytől kezdve a jogszabályokat alkalmazni kell, valamint az azon járulékok megállapításához szükséges információt, amelyek fizetésére a személy és annak munkáltatója vagy munkáltatói e jogszabályok alapján kötelezettek.

(2)   Azon tagállam illetékes intézménye, amelynek jogszabályai valamely személyre vonatkozóan az alaprendelet II. címe szerint alkalmazandóvá válnak, az ezen jogszabályok hatálybalépésének időpontjára vonatkozó információt elérhetővé teszi azon tagállam illetékes hatósága számára, amely jogszabályainak hatálya alá a személy a legutóbb tartozott.”

19.

TE, a lengyel cégjegyzékbe bejegyzett, önálló vállalkozói tevékenységet folytató vállalkozó, akinek jövedelme Lengyelországban adózik, 2016. augusztus 11‑én szerződést kötött egy varsói (Lengyelország) székhelyű társasággal, amelynek értelmében – 2016. augusztus 22‑től a projekt befejezéséig – Franciaországban egy konkrét projekt keretében olyan szolgáltatásokat kellett nyújtania, amelyek általában a „telephelyvezető helyettesének” feladatai közé tartoznak.

20.

E szerződés alapján a ZUS ( 4 ) egy A1 igazolást ( 5 )állított ki, amely szerint a TE a 2016. augusztus 22. és 2017. augusztus 21. közötti időszakban (a továbbiakban: a jogvita tárgyát képező időszak) a lengyel jogszabályok hatálya alá tartozott.

21.

A ZUS hivatalból indított vizsgálatot követően megállapította, hogy a jogvita tárgyát képező időszakban TE csak egy tagállamban, nevezetesen Franciaországban folytatta a tevékenységét. Így a ZUS 2017. december 1‑jén kelt határozatával (a továbbiakban: megtámadott határozat) visszavonta ezt az A1 igazolást, ( 6 ) és megállapította, hogy TE a jogvita tárgyát képező időszakban nem tartozott a lengyel jogszabályok hatálya alá. Mivel a ZUS úgy vélte, hogy a TE‑re alkalmazandó jogszabályok meghatározására a 883/2004 rendelet 11. cikke volt a releváns rendelkezés, anélkül fogadta el ezt a határozatot, hogy előzetesen lefolytatta volna a 987/2009 rendelet 16. cikkében ( 7 ) előírt, az alkalmazandó jogszabályok meghatározása tekintetében az illetékes francia intézménnyel való koordinációra irányuló eljárást.

22.

TE a megtámadott határozat ellen a Sąd Okręgowy w Toruniu (toruńi regionális bíróság, Lengyelország) előtt élt jogorvoslattal. 2019. június 5‑i ítéletében a bíróság úgy ítélte meg, hogy egyrészt TE a jogvita tárgyát képező időszakban nem egyetlen tagállamban végzett munkát, így a 883/2004 rendelet 13. cikkének (2) bekezdése hatálya alá tartozik, másrészt a ZUS nem merítette ki a 987/2009 rendelet 6., 15. ( 8 ) és 16. cikkében előírt koordinációs eljárást, noha ez az eljárás kötelező lenne az alkalmazandó jogszabályok meghatározása céljából. Így a bírósági eljárás során az említett bíróság felkérte a ZUS‑t, hogy kezdeményezze az említett koordinációs eljárást az illetékes francia intézménynél, amit a ZUS megtagadott, mivel ezt nem tartotta indokoltnak. Annak elkerülése érdekében, hogy TE egyetlen szociális biztonsági rendszer hatálya alá se tartozzék, a Sąd Okręgowy w Toruniu (toruńi regionális bíróság) megállapította, hogy a jogvita tárgyát képező időszakban TE a lengyel jogszabályok hatálya alá tartozott, és ennek megfelelően hatályban tartotta az alapeljárás tárgyát képező A1 igazolást.

23.

A Sąd Apelacyjny w Gdańsku (gdanski fellebbviteli bíróság, Lengyelország) 2020. február 5‑i ítéletével elutasította a ZUS ezen ítélet ellen benyújtott fellebbezését.

24.

A ZUS ezen ítélet ellen felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Sąd Najwyższyhoz (legfelsőbb bíróság). Előadja, hogy mivel a szóban forgó A1 igazolás visszavonásához a 987/2009 rendeletben előírt koordinációs eljárás előzetes kimerítése szükséges, a megtámadott határozat olyan szabálytalanságot tartalmaz, amely csak a ZUS előtti eljárás keretében orvosolható. Így a Sąd Okręgowy w Toruniu (toruńi regionális bíróság) és a Sąd Apelacyjny w Gdańsku (gdański fellebbviteli bíróság) bírósági határozatai tévesek, mivel e bíróságoknak vissza kellett volna utalniuk az ügyet a ZUS‑hoz, hogy az az A1 igazolást az illetékes francia intézménnyel együttműködve újra megvizsgálhassa, ahelyett, hogy az alkalmazandó jogszabályokról határoznának.

25.

Ilyen körülmények között a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság, Lengyelország) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

26.

A ZUS, a lengyel, a belga, a cseh és a francia kormány, valamint az Európai Bizottság írásbeli észrevételeket nyújtott be.

27.

A kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett két kérdésével, amelyek véleményem szerint együttesen vizsgálhatók, lényegében azt szeretné megtudni, hogy a 987/2009 rendelet 6. és 16. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy az az intézmény, amely saját kezdeményezésére végzett ellenőrzéseket követően megállapította, hogy tévesen adott ki A1 igazolást, visszavonhatja‑e azt anélkül, hogy előzetesen párbeszéden alapuló és békéltető eljárást kezdeményezne az érintett tagállamok illetékes intézményeivel az alkalmazandó jogszabályok meghatározása céljából.

28.

Elöljáróban meg kell jegyezni, hogy sem a 883/2004 rendelet, sem a 987/2009 rendelet nem tartalmaz az A1 igazolás visszavonásának körülményeire közvetlenül alkalmazandó rendelkezést.

29.

A 883/2004 rendelet 76. cikkének (6) bekezdése csupán a párbeszéden alapuló és békéltető eljárás általános kereteit határozza meg, mivel az előbbi az utóbbi előfeltétele. ( 9 ) A 987/2009 rendelet meghatározza azokat a helyzeteket, amelyekben ezt az eljárást lefolytatják.

30.

Így az A1 igazolás visszavonása tekintetében csak ezen utóbbi rendelet 5. cikke ír elő konkrét eljárást, „amennyiben a [személy helyzetét igazoló] dokumentum érvényessége vagy az abban szereplő bejegyzések alapját képező tények pontossága tekintetében kétség merül fel”. ( 10 )

31.

Az eljárásnak az 5. cikk (2)–(4) bekezdésében leírt különböző szakaszai egyrészt arra szolgálnak, hogy az illetékes intézmények közötti egyeztetés keretében összegyűjtsék az A1 igazolás érvényességének megerősítéséhez vagy megcáfolásához szükséges információkat, másrészt pedig arra, hogy a közöttük fennálló esetleges nézeteltéréseket kiküszöböljék. ( 11 )

32.

Ezekből a rendelkezésekből világosan kitűnik, hogy az említett eljárás „a dokumentumot átvevő tagállami intézmény” ( 12 ) kezdeményezésére kerül lefolytatásra. Tehát nincs rendelkezés arra a helyzetre, amikor a kiállító intézmény a hivatalból végzett ellenőrzéseket követően kétséget kizáróan úgy ítéli meg, hogy az A1 igazolást vissza kell vonni. ( 13 )

33.

Következésképpen a Bíróság elé terjesztett előzetes döntéshozatali kérdések arra irányulnak, hogy a 883/2004 és a 987/2009 rendelet, valamint a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerinti értelmezésük alapján az A1 igazolást csak az érintett tagállamok illetékes intézményei közötti, az érintett személyre alkalmazandó jogszabályok meghatározása céljából folytatott előzetes egyeztetést követően lehet‑e visszavonni.

34.

Ami azt a jogi keretet illeti, amelyben a kérdést előterjesztő bíróság által felvetett kérdéseket vizsgálni kell, először is emlékeztetni kell arra, hogy a 987/2009 rendelet kodifikálta a Bíróságnak az E 101 igazolás hatályára és joghatásaira vonatkozó ítélkezési gyakorlatát, ( 14 ) valamint az érintett tagállamok intézményei között ezen igazolás érvényessége vagy pontossága tárgyában felmerült esetleges nézeteltérések megoldása érdekében követendő eljárást. ( 15 )

35.

Másrészt a rendelet rögzítette az említett ítélkezési gyakorlatból eredő elveket, nevezetesen:

36.

Másodsorban tehát úgy tűnik, hogy az uniós jogalkotó nem szánt széles alkalmazási kört ennek a párbeszéden alapuló és békéltető eljárásnak, hanem azt a lojális együttműködés sajátos szükségleteinek tartotta fenn. ( 19 )

37.

Megjegyzem továbbá, hogy a Bizottságnak az Európai Unióban (EU), az Európai Gazdasági Térségben (EGT) és Svájcban alkalmazandó jogszabályokról szóló gyakorlati útmutatója ( 20 ) hivatkozik az érintett személy helyzetének a kiállító intézmény kezdeményezésére történő újbóli vizsgálatára, amelyet adott esetben az igazolás visszavonása követ. Ugyanakkor semmilyen ajánlás nem szerepel benne a párbeszéden alapuló és békéltető eljárásra. Ugyanez vonatkozik az A1 határozatra ( 21 ) is, amely csak azzal a helyzettel foglalkozik, amikor egy intézmény kétségeit fejezi ki egy másik tagállam intézménye által kiállított dokumentum érvényességével kapcsolatban, vagy amikor az álláspontok különböznek az alkalmazandó jogszabályok meghatározását illetően. ( 22 )

38.

Ez a megállapítás, amelyet az írásbeli észrevételeket benyújtó valamennyi fél osztott, véleményem szerint a kölcsönös bizalom elvének logikus és szükségszerű következménye. ( 23 ) Ez igazolja a kiállító intézmény által hozott, az igazolás további alaki követelmények nélküli kiállítására vonatkozó határozat érvényességének elismerését. ( 24 ) Következésképpen ezt az elvet kell alkalmazni az igazolás egyoldalú visszavonásáról szóló határozatra is, amennyiben az érintett személy objektív helyzetére ( 25 ) vonatkozó kétségek nem merülnek fel. ( 26 ) Más szóval, a 987/2009 rendelet által, a 883/2004 rendeletben meghatározott elvek alapján bevezetett rendszerben aligha elképzelhető, hogy az igazolás visszavonása egy másik tagállam intézményének egyetértésétől, vagy akár előzetes egyeztetéstől függjön, különösen a jelen esetben. ( 27 ) Továbbá, ha a csalás bebizonyosodik, a kiállító intézmény köteles visszavonni az igazolást. ( 28 )

39.

Harmadsorban, azt, hogy az uniós jogalkotónak nem állt szándékában ilyen helyzetre vonatkozóan külön rendelkezéseket elfogadni, két másik megállapítás is alátámasztja. Egyrészt a 987/2009 rendelet 16. cikkének (4) bekezdése csak „az alkalmazandó jogszabályok meghatározásával kapcsolatos bizonytalanság” ( 29 ) és a 883/2004 rendelet 13. cikkének alkalmazása konkrét esetére írja elő az intézmények vagy illetékes hatóságok közötti kapcsolatfelvételt. ( 30 )

40.

Másrészt az alkalmazandó jog és az ellátások nyújtása tekintetében az érintett személy védelmét szolgáló ideiglenes megoldásokat e rendelet 6. cikke csak akkor írja elő, ha az említett intézmények vagy hatóságok „álláspontja eltér” vagy „véleménykülönbség alakul ki”. ( 31 ) Az egyeztetés eseteinek ilyen korlátozása megfelelőnek tűnik számomra, tekintettel az érintett személy helyzetére alkalmazandó jog gyors meghatározásának szükségességére, ( 32 ) valamint arra, hogy az említett rendelet 5. cikkének (4) bekezdésében és 6. cikkének (3) bekezdésében előírtak szerint nem szabad növelni az igazgatási bizottsághoz forduló esetek számát. ( 33 )

41.

Következésképpen az A1 igazolás visszavonásának egy másik tagállamnak az érintett munkavállalóra alkalmazandó szociális biztonsági rendszer meghatározására vonatkozó véleményétől vagy határozatától való függővé tétele, még akkor is, ha a visszavonásra az igazolás kiállítását követően később kerül sor, ( 34 ) nem tűnik számomra úgy, hogy az a 883/2004 és a 987/2009 rendelet kizárólag teleologikus értelmezéséből adódhat, mivel azok jelenlegi formájukban olyan helyzetekre korlátozódnak, amelyekben az alkalmazandó jog meghatározása során nehézségek merülnek fel.

42.

Negyedsorban, ami a szociális védelmet illeti, úgy vélem, hogy figyelembe kell venni azt az elvet, hogy az A1 igazolás vélelmet teremt az érintett munkavállaló valamely szociális biztonsági rendszerhez való tartozásának szabályszerűségére vonatkozóan, ( 35 ) amely vélelem alapját az e dokumentum által bemutatott helyzet képezi. ( 36 ) A Bizottsághoz és a francia kormányhoz hasonlóan hangsúlyozom, hogy az igazolás nem teremt jogokat. ( 37 ) Következésképpen annak visszavonása csupán mentesíti az illetékes hatóságokat az igazolás kötelező ereje alól.

43.

Nem áll fenn továbbá a kettős járulékfizetés kockázata, amennyiben a kiállító intézmény visszavonó határozatot hoz. ( 38 )

44.

Következésképpen mindezek a megfontolások amellett szólnak, hogy az A1 igazolás hivatalból történő visszavonása esetén az érintett tagállamok illetékes intézményei közötti előzetes egyeztetésre vagy békéltetésre vonatkozó kötelezettség nem áll fenn.

45.

Hajlok azonban arra a véleményre, hogy az elemzés nem lenne teljes, ha nem venné figyelembe az igazolás visszavonása és annak kiállítása közötti különbséget, mivel az ilyen visszavonás szükségszerűen kedvezőtlenül érinti a munkavállalót, és valószínűleg jelentős, sőt hátrányos gyakorlati következményekkel jár, mivel megkérdőjelezi a munkavállaló jogi helyzetének megítélését. ( 39 )

46.

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az A1 igazolás célja ugyanis a munkavállalók mozgásának megkönnyítése, ( 40 ) emellett hozzájárul a jogbiztonsághoz mind a munkavállalók, mind az érintett intézmények vonatkozásában. A Bíróság külön hangsúlyt fektetett erre a szempontra az igazolás kötelező joghatásaival, illetve legutoljára a joghatások felfüggesztéséről szóló döntéssel kapcsolatos ítélkezési gyakorlatában. ( 41 )

47.

Ezért véleményem szerint, függetlenül az A1 igazolás visszavonásának körülményeitől, ( 42 ) figyelembe kell venni két összetett szempontot annak érdekében, hogy hasznos választ lehessen adni a kérdést előterjesztő bíróságnak, nevezetesen:

48.

A lengyel kormány emellett különösen arra a kockázatra hívta fel a Bíróság figyelmét, hogy a munkavállaló nem részesül szociális védelemben.

49.

Ebben az összefüggésben tehát véleményem szerint meg kell jegyezni, hogy a 883/2004 rendelet 76. cikkének (6) bekezdésében előírt, párbeszéden alapuló és békéltető eljárás ( 46 ) nem az egyetlen keret, amelyet az uniós jogalkotó a munkavállalók szabad mozgásának hatékony gyakorlása érdekében a szociális védelem révén biztosít. ( 47 )

50.

Valójában számos más rendelkezés foglalkozik az érintett személyek jogainak és kötelezettségeinek meghatározása céljából történő információcseréről.

51.

Először is, a 883/2004 rendelet 76. cikkének (4) bekezdésében előírt együttműködés keretében a 987/2009 rendelet 2. cikkének (2) bekezdése, 15. cikke, 16. cikkének (2) és (3) bekezdése és 20. cikke az intézmények vagy összekötő szervek közötti közvetlen információcserét írja elő, az e rendelet (1) és (2) preambulumbekezdésében megfogalmazott célkitűzésekkel összhangban.

52.

Másodszor, a 883/2004 rendelet „Kivételek a 11–15. cikk alól” című 16. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy „[k]ét vagy több tagállam, e tagállamok hatáskörrel rendelkező hatóságai, vagy az ilyen hatóságok által kijelölt testületek közös megállapodással meghatározott személyek vagy személyek csoportjai érdekében rendelkezhetnek a 11–15. cikk alóli kivételekről”. ( 48 )

53.

Következésképpen – a cseh, belga és francia kormányhoz hasonlóan – a 883/2004 rendelet 76. cikkének (4) bekezdése, illetve a 987/2009 rendelet 6. cikkével összefüggésben értelmezve e rendelet 2. és 20. cikke alapján először is úgy vélem, hogy az A1 igazolásnak a kiállító intézmény kezdeményezésére történő visszavonása esetén e rendelkezések a munkavállalók védelmét kellőképpen szolgáló jogi keretet ( 49 ) biztosítanak az eljáráshoz, amely a következő lépésekből áll:

54.

Másodsorban, ebben a szakaszban a munkavállalók védelme háromféleképpen is megvalósítható. Először is, a munkavállaló vagy munkáltatója A1 igazolást kérhet a fogadó tagállam intézményétől. ( 53 )

55.

Továbbá, amennyiben az A1 igazolás visszavonásáról értesített intézmény és a határozatot hozó intézmény között véleménykülönbség alakul ki, az előbbi a 987/2009 rendelet 6. cikkének (2) bekezdésében meghatározott feltételek mellett ideiglenesen ellátásokat nyújthat. ( 54 ) Ami a lengyel kormány által jelzett, az illetékes intézmény tehetetlenségétől való félelmet illeti, megjegyzem, hogy a Bíróságnak megküldött írásbeli észrevételekből nem derül ki, hogy az érintett munkavállaló érdekében leküzdendő konkrét nehézségek ( 55 ) különböznek‑e azoktól, amelyeket az A1 igazolásnak egy másik tagállam intézményének kérésére történő visszavonása okoz. ( 56 )

56.

Ugyanakkor – a 987/2009 rendelet egyes rendelkezéseivel analóg módon – az A1 igazolás visszavonásáról szóló határozatot megelőzően pusztán egy észszerű időtartamú egyeztetésre vonatkozó javaslat a szóban forgó helyzetre való tekintettel nem tűnik számomra elegendőnek. Valójában egy olyan igazolás joghatásainak megszüntetéséről van szó, amelynek téves jellegéhez nem fér kétség, miközben a joghatások ideiglenesen sem tarthatók fenn. ( 57 ) Ugyanakkor megjegyzem, hogy egyrészt a munkavállalók érdekében a gyakorlatban léteznek olyan megoldások, amelyeket a különböző intézmények alkalmaznak, amint arra a cseh, a belga ( 58 ) és a francia kormány rámutatott. Másrészt a tagállamok közötti együttműködés kétoldalú keretek között is megvalósítható, a 883/2004 rendelet által érintett személyek jogainak tiszteletben tartása mellett. ( 59 )

57.

Továbbá a 883/2004 rendelet értelmezésével vagy alkalmazásával kapcsolatos nézeteltérések vagy nehézségek indokolttá teszik a 883/2004 és a 987/2009 rendelet által előírt, párbeszéden alapuló és békéltető eljárás alkalmazását ezekben a konkrét esetekben. ( 60 )

58.

Végül, igazolás hiányában az érintett munkavállalónak vagy munkáltatójának mindig joga van bírósághoz fordulni annak érdekében, hogy az a munkavállaló biztosításáról döntsön, amint azt az alapeljárás esete is mutatja. ( 61 )

59.

Harmadsorban, megjegyzem, hogy a munkavállalóra nézve a hátrányos következmények kockázata a nem csalárd helyzetekben korlátozott. ( 62 )

60.

Következésképpen javaslom, hogy a Bíróság állapítsa meg, hogy – a 883/2004 és a 987/2009 rendeletekben előírt, párbeszéden alapuló és békéltető eljárás hiányában – amennyiben az A1 igazolást a tévesen kiállító intézmény hivatalból visszavonja, az említett intézménynek a lehető leghamarabb értesítenie kell a fogadó tagállam intézményét, anélkül, hogy előzetesen egyeztetnie kellene vele.

61.

A fentiekre tekintettel javaslom, hogy a Bíróság a következőképpen válaszoljon a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság, Lengyelország) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre:

A 2012. május 22‑i 465/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelettel módosított, a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 883/2004/EK rendelet végrehajtására vonatkozó eljárás megállapításáról szóló, 2009. szeptember 16‑i 987/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 5., 6. és 16. cikkét, valamint 2. és 20. cikkét

a következőképpen kell értelmezni: