1.

A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem a harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésére, az egységes menekült‑ vagy kiegészítő védelmet biztosító jogállásra, valamint a nyújtott védelem tartalmára vonatkozó szabályokról szóló, 2011. december 13‑i 2011/95/EU európai parlament és tanácsi irányelv ( 2 ) 14. cikke (4) bekezdése b) pontjának értelmezésére vonatkozik.

2.

E kérelmet a harmadik országbeli állampolgár M. A. és a Staatssecretaris van Justitie en Veiligheid (igazságügyi és biztonsági államtitkár, Hollandia; a továbbiakban: államtitkár) között folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő, amelynek tárgya az államtitkárnak az M. A. nemzetközi védelem iránti kérelmét elutasító határozata.

3.

A 2011/95 irányelv 14. cikke (4) bekezdésének b) pontja úgy rendelkezik, hogy a tagállamok visszavonhatják, illetve megszüntethetik a menekült jogállását, amennyiben különösen súlyos bűncselekményért való jogerős elítéléséből fakadóan veszélyt jelent a tartózkodási helye szerinti tagállam társadalmára.

4.

Ezen irányelv 14. cikkének (5) bekezdése értelmében ilyen esetben a tagállamok úgy is határozhatnak, hogy nem ismerik el a menekült jogállást, amennyiben még nem született arról határozat. Az alapügyben szóban forgó határozatot pontosan e rendelkezés alapján hozták.

5.

Az AA (Súlyos bűncselekményt elkövető menekült) és Commissaire général aux réfugiés et aux apatrides (Súlyos bűncselekményt elkövető menekült) ügyekre vonatkozó indítványomban ( 3 ) azon értelmezés mellett érveltem, amely szerint a 2011/95 irányelv 14. cikke (4) bekezdésének b) pontja két együttes feltételt ír elő a tagállamok számára a menekült jogállás visszavonásának lehetőségére vonatkozóan. E tekintetben kifejtettem, hogy miért gondolom úgy, hogy egy különösen súlyos bűncselekményért való jogerős elítélés szükséges, de nem elégséges feltétele annak, hogy valamely tagállam visszavonhassa ezt a jogállást.

6.

Ezen indítványban ismertettem azokat az okokat is, amelyek miatt úgy vélem, hogy a menekült jogállás visszavonására vonatkozó határozat meghozatalának időpontjában az elítélt személy által az érintett tagállam társadalma számára jelentett veszélynek valódinak, közvetlennek és kellően súlyosnak kell lennie. Pontosítottam továbbá, hogy – álláspontom szerint – a menekült jogállás visszavonására vonatkozó határozatnak tiszteletben kell tartania az arányosság elvét, tágabb értelemben pedig az érintett személynek az Európai Unió Alapjogi Chartája által biztosított alapvető jogait.

7.

Ezzel szemben, mivel a kérdést előterjesztő bíróságok által a C‑663/21. és a C‑8/22. sz. ügyben feltett kérdések egyike sem vonatkozott közvetlenül azon feltétel jelentésére, amely szerint az szükséges, hogy az érintett harmadik országbeli állampolgárt „különösen súlyos bűncselekményért […] jogerős[en] elítél[ték]”, erről az aspektusról nem foglaltam állást.

8.

A jelen ügyben a Raad van State (államtanács, Hollandia) az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésében egy nemzetközi védelem iránti kérelmet elutasító határozat kapcsán kifejezetten az említett aspektusról tesz fel kérdést a Bíróságnak.

9.

A Bíróság kérésére a jelen indítvány ezen előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre összpontosít, amellyel a kérdést előterjesztő bíróság a 2011/95 irányelv 14. cikke (4) bekezdésének b) pontja értelmében vett „különösen súlyos bűncselekmény” fogalmának meghatározását lehetővé tevő kritériumokra vonatkozó pontosításokat kér a Bíróságtól.

10.

A következőkben kifejtem azokat az okokat, amelyek miatt úgy vélem, hogy e rendelkezést úgy kell értelmezni, hogy az említett rendelkezés értelmében vett „különösen súlyos bűncselekménynek” az a bűncselekmény minősül, amelyet kivételes súlyossági fok jellemez. Pontosítani fogom a módszert és kritériumokat, amelyeknek véleményem szerint lehetővé kell tenniük a tagállamok számára az ilyen bűncselekmény fennállásának értékelését.

11.

A menekültek helyzetére vonatkozó jegyzőkönyvvel ( 4 ) kiegészített, a menekültek helyzetére vonatkozó egyezmény ( 5 )(a továbbiakban: Genfi Egyezmény) 33. cikke a következőket írja elő:

„(1)   Egyetlen Szerződő Állam sem utasítja ki vagy küldi vissza (»refouler«) a menekültet azon ország területének határára, ahol élete vagy szabadsága faji, vallási okokból, nemzeti hovatartozása miatt, vagy abból az okból van veszélyeztetve, hogy bizonyos társadalmi csoporthoz tartozik, vagy bizonyos politikai véleményt vall.

(2)   A jelen rendelkezésből folyó kedvezmény azonban nem illeti meg azt a menekültet, akiről alaposan feltehető, hogy veszélyezteti annak az országnak biztonságát, amelynek területén van, vagy aki mivel különösen súlyos bűncselekményért jogerősen elítélték, veszélyt jelent az illető ország lakosságára nézve.”

12.

A 2011/95 irányelv 12. cikkének (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy nem ismerhető el menekültként, amennyiben nyomós okkal feltételezhető, hogy az érintett személy:

13.

Ezen irányelv 14. cikkének (4) és (5) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(4)   A tagállamok visszavonhatják, illetve megszüntethetik a menekült valamely kormányzati, közigazgatási, bírósági vagy kvázi‑bírósági szerv által elismert jogállását, illetve megtagadhatják annak megújítását, amennyiben:

(5)   A (4) bekezdésben említett esetekben a tagállamok határozhatnak úgy, hogy nem ismerik el a menekültjogállást, amennyiben még nem született arról határozat.”

14.

Az említett irányelv 17. cikke (1) bekezdése b) pontjának szövege a következő:

„A harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy nem ismerhető el kiegészítő védelemre jogosultként, amennyiben nyomós okkal feltételezhető, hogy az érintett személy:

[…]

b) súlyos bűncselekményt követett el”.

15.

Ugyanezen irányelv 21. cikke (1) és (2) bekezdésének a szövege a következő:

„(1)   A tagállamok nemzetközi jogi kötelezettségeiknek megfelelően tiszteletben tartják a visszaküldés tilalmának elvét.

(2)   Amennyiben azt az (1) bekezdésben említett nemzetközi kötelezettségek nem tiltják, úgy a tagállamok – a menekültként való hivatalos elismerés tényétől függetlenül – visszaküldhetik a menekültet, ha:

16.

A Vreemdelingencirculaire 2000 (a külföldiek jogállásáról szóló 2000. évi körlevél) „A közrend mint megtagadási ok” című C2/7.10.1. szakasza a következőket rögzíti:

„A menedékjogon alapuló ideiglenes tartózkodási engedély iránti kérelem értékelése során az Immigratie – en Naturalisatiedienst [bevándorlási és honosítási szolgálat, Hollandia; a továbbiakban: IND] megvizsgálja, hogy a külföldi állampolgár veszélyt jelent‑e a közrendre vagy a nemzetbiztonságra. Amennyiben a külföldi állampolgár a [Genfi] Egyezmény értelmében vett menekült, az IND értékeli, hogy különösen súlyos bűncselekményről van‑e szó […]

Az IND a releváns ténybeli és jogi körülmények összessége alapján eseti alapon értékeli, hogy (különösen) súlyos bűncselekményről van‑e szó. E tekintetben mindenesetre figyelembe veszi a külföldi állampolgár által hivatkozott, a bűncselekmény jellegére és súlyára vonatkozó sajátos körülményeket, valamint a cselekmények óta eltelt időt.

[…]

Az IND értékeli a (különösen) súlyos bűncselekmény fennállásának kérdését, megvizsgálva, hogy a kiszabott büntetések összege összességében eléri‑e legalább az alkalmazandó irányértéket. Ennek keretében nagy jelentőséget tulajdonít az egyedi körülményeknek, többek között annak, hogy milyen arányt képviselnek azon bűncselekmények, amelyek veszélyt jelentenek a társadalomra. Legalább az egyik büntetőítéletnek mindenképpen az ilyen veszélyt jelentő bűncselekményhez kell kapcsolódnia.

Annak eldöntése érdekében, hogy a kiszabott büntetések összege eléri‑e az alkalmazandó irányértéket, az IND minden esetben a büntetések végrehajtandó részét veszi figyelembe.

Az értékelés során a büntetés felfüggesztett részét akkor veszi figyelembe, ha és amennyiben a következőkről (is) szó van:

A közrendre vagy a nemzetbiztonságra jelentett veszély fennállásának értékelése céljából az IND a kiszabott közérdekű munkát is figyelembe veszi. Az IND az alkalmazandó irányértéket a következők alapján számítja ki:

[…]

A közrend, ha a külföldi állampolgár a [Genfi] Egyezmény értelmében vett menekült

Az IND nem adja meg a menedékjogon alapuló ideiglenes tartózkodási engedélyt annak a külföldi állampolgárnak, aki megfelel az alábbi feltételek mindegyikének:

»Különösen súlyos bűncselekmény« akkor áll fenn, ha az alábbi feltételek mindegyike teljesül:

Az IND ezen értékelés során figyelembe veszi a külföldön elkövetett bűncselekményeket is. E tekintetben az Openbaar Ministerie [ügyészség, Hollandia] által szolgáltatott információk alapján az IND értékeli, hogy e bűncselekmények milyen következményekkel járnának a holland jogban, ha azokat Hollandiában követték volna el és büntették volna.

Az IND a releváns ténybeli és jogi körülmények összessége alapján eseti alapon értékeli a társadalomra jelentett veszélyt.

A külföldi állampolgár által a »társadalomra jelentett veszély« értékelése során az IND minden esetben többek között a következő szempontokat veszi figyelembe:

Az IND a külföldi állampolgár által a társadalomra jelentett veszélyt a kérelem értékelésének időpontjában fennálló helyzet alapján értékeli (»ex nunc« értékelés).

Az IND mindenesetre megállapíthatja a társadalomra jelentett veszély fennállását a következők esetén:

[…]”

17.

M. A. 2018. július 5‑én nyújtotta be negyedik nemzetközi védelem iránti kérelmét Hollandiában.

18.

Az államtitkár e kérelmet 2020. június 12‑i határozatával elutasította. E határozatban megállapította, hogy M. A. megalapozottan fél attól, hogy származási országában üldöztetésnek lesz kitéve, azonban jogerős ítélettel különösen súlyos bűncselekményért elítélték, és ezért a társadalomra veszélyesnek minősül.

19.

Az államtitkár e tekintetben arra támaszkodott, hogy M. A.‑t 2018‑ban jogerős ítélettel 24 hónap szabadságvesztés‑büntetésre ( 6 ) ítélték háromrendbeli – ugyanazon az estén elkövetett – szexuális kényszerítés, egyrendbeli szexuális kényszerítés kísérlete, valamint mobiltelefon eltulajdonítása miatt.

20.

M. A. keresetet indított a 2020. június 12‑i határozattal szemben.

21.

2020. július 13‑i ítéletével a Rechtbank Den Haag (hágai bíróság, Hollandia) megsemmisítette ezt a határozatot azzal az indokkal, hogy az államtitkár nem indokolta meg megfelelően egyrészt azt, hogy az M. A. által elkövetett bűncselekmények olyan súlyúak voltak, hogy igazolják a menekült jogállás megadásának megtagadását, másrészt pedig, hogy M. A. olyan valódi, közvetlen és kellően súlyos veszélyt jelent, amely sérti a társadalom valamely alapvető érdekét.

22.

Az államtitkár ezen ítélettel szemben fellebbezést nyújtott be a Raad van Statéhoz (államtanács, Hollandia). E fellebbezés alátámasztása érdekében először is arra hivatkozik, hogy az M. A. terhére rótt cselekményeket olyan egységes bűncselekménynek kell tekinteni, amely e cselekmények jellegére, a kiszabott büntetésre, valamint arra tekintettel, hogy e cselekmények feldúlják a társadalmat, különösen súlyos bűncselekménynek minősül. Másodszor azt állítja, hogy M. A. különösen súlyos bűncselekmény miatti elítélése főszabály szerint azt bizonyítja, hogy M. A. veszélyt jelent a társadalomra.

23.

M. A. azt állítja, hogy az államtitkár tévesen vette alapul kiindulópontként a kiszabott büntetés mértékét annak vizsgálata és értékelése során, hogy a bűncselekmény különösen súlyos‑e. Minden egyes esetet annak konkrét körülményei alapján kell értékelni, amit az államtitkár által követett módszer nem tesz lehetővé. M. A. hangsúlyozza továbbá, hogy a szexuális kényszerítés a szexuális bűncselekmények legenyhébb formája. Ezenkívül a társadalom számára jelentett veszély fennállására vonatkozó feltételt illetően M. A. úgy véli, hogy a Rechtbank Den Haag (hágai bíróság) értékelése helytálló.

24.

A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy az említett fellebbezés elbírálása érdekében pontosításokra van szüksége azon körülményeket illetően, amelyek alapján a tagállamoknak meg kell állapítaniuk, hogy valamely harmadik országbeli állampolgárt különösen súlyos bűncselekmény miatt ítéltek‑e el jogerősen. A kérdést előterjesztő bíróság különösen arra keresi a választ, hogy a Bíróság által a 2018. szeptember 13‑i Ahmed ítéletben ( 7 ) a 2011/95 irányelv 17. cikke (1) bekezdésének b) pontjával kapcsolatban elfogadott megoldás mennyiben ültethető át ezen irányelv 14. cikke (4) bekezdésének b) pontjára, jóllehet az előbbi „súlyos bűncselekményre” vonatkozik, míg az utóbbi „különösen súlyos bűncselekményre” hivatkozik.

25.

Egyébiránt, tekintettel arra, hogy a felek nem értenek egyet a „társadalom számára jelentett veszély” fogalmának tartalmát illetően, a kérdést előterjesztő bíróság átveszi a Conseil d’État (államtanács, Belgium) által a C‑8/22. sz. ügyben ( 8 ) előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseket.

26.

E körülmények között a Raad van State (államtanács, Hollandia) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

27.

Írásbeli észrevételeket terjesztett elő M. A., a holland és a magyar kormány, valamint az Európai Bizottság.

28.

Előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság a 2011/95 irányelv 14. cikke (4) bekezdése b) pontjának hatályáról kérdezi a Bíróságot annak meghatározása érdekében, hogy mely módszer és mely kritériumok alapján kell meghatározni az e rendelkezés értelmében vett „különösen súlyos bűncselekmény” fogalmát.

29.

E bíróság különösen azt kívánja megtudni, hogy azok a – többek között az Ahmed ítéletből következő – követelmények és paraméterek, amelyeket figyelembe kell venni annak megállapítása érdekében, hogy valamely személy a 2011/95 irányelv 17. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében vett „súlyos bűncselekményt” követett‑e el, jelentőséggel bírnak‑e annak eldöntése szempontjából is, hogy valamely személy az ezen irányelv 14. cikke (4) bekezdésének b) pontja értelmében vett „különösen súlyos bűncselekményt” követett‑e el.

30.

Emlékeztetek arra, hogy a különösen súlyos bűncselekmény fennállása az e rendelkezés vagy a 2011/95 irányelv 14. cikkének (5) bekezdése alapján a tagállamokat megillető, a menekült jogállás visszavonására vagy megadásának megtagadására vonatkozó lehetőség igénybevételének szükséges – de nem elégséges – feltétele.

31.

Megjegyzem, hogy sem a 2011/95 irányelv 14. cikke (4) bekezdésének b) pontja, sem az irányelv bármely más rendelkezése nem tartalmazza a „különösen súlyos bűncselekmény” fogalmának meghatározását.

32.

Azt is meg kell állapítani, hogy a 2011/95 irányelv 14. cikke (4) bekezdésének b) pontja nem utal a tagállamok jogára az e rendelkezésben szereplő „különösen súlyos bűncselekmény” fogalmának meghatározása érdekében. Az uniós jog egységes alkalmazásának követelményéből és az egyenlőség elvéből márpedig az következik, hogy a jelentésének és hatályának meghatározása érdekében a tagállami jogokra kifejezett utalást nem tartalmazó uniós jogi rendelkezést az egész Európai Unióban önállóan és egységesen kell értelmezni. ( 9 )

33.

E tekintetben pontosítom, hogy a 2011/95 irányelv 14. cikke (4) bekezdésének b) pontja értelmében vett „különösen súlyos bűncselekmény” fogalma önálló és egységes értelmezésének elfogadása nem vezethet ahhoz, hogy a tagállamokat megfossza a büntetőpolitikájuk meghatározására vonatkozó mérlegelési mozgásterüktől. Másként fogalmazva, nem a tagállamok büntetőpolitikájának kiskapuk révén történő egységesítésére való törekvésről van szó. Az ilyen értelmezés célja kizárólag annak biztosítása, hogy a bűncselekmény különös súlyára vonatkozó, e rendelkezésben szereplő feltétel értékelése közös módszeren és kritériumokon alapuljon annak garantálása érdekében, hogy a menekült jogállás visszavonására vagy megadásának megtagadására vonatkozó lehetőség igénybevételére valamennyi tagállamban azonos korlátok között kerüljön sor.

34.

Összességében nem a tagállamok között a büntetőpolitika terén esetlegesen fennálló felfogásbeli különbségek tagadásáról van szó. A cél az, hogy az illetékes hatóságok számára biztosítsuk a bűncselekmények különös súlyának közös alapon történő megállapításához szükséges eszközöket.

35.

Ennek pontosítását követően, mivel a 2011/95 irányelv nem határozza meg a „különösen súlyos bűncselekmény” kifejezést, azt a köznyelvben elfogadott szokásos jelentését alapul véve kell értelmezni, figyelembe véve azon szövegkörnyezetet, amelyben e kifejezést használják, és azon szabályozás célkitűzéseit, amelynek e kifejezés a részét képezi. ( 10 )

36.

Ami a „bűncselekmény” kifejezést illeti, azt véleményem szerint úgy kell érteni, mint amely általános jelleggel egy, az érintett tagállam büntetőjogában meghatározott bűncselekményre vonatkozik, anélkül hogy az a bűncselekmények meghatározott kategóriáira korlátozódna.

37.

Az elhatárolási kritérium, amely lehetővé teszi a „különösen súlyos bűncselekmény” fogalma hatályának korlátozását, valójában a szóban forgó bűncselekmény súlyossági fokára vonatkozik. Így kizárólag a különös súlyossági fokot elérő bűncselekmények tehetik lehetővé a tagállamok számára, hogy éljenek a rendelkezésükre álló, a menekült jogállás visszavonására vagy megadásának megtagadására vonatkozó lehetőséggel.

38.

Ami a „különösen súlyos” kifejezés szokásos jelentését illeti, az az általános nyelvhasználatban olyan súlyossági fokot jelöl, amely mértékéből adódóan szokatlan vagy ritka jellegű, és amely következésképpen „kivételesnek” minősíthető. Ez a kifejezés tehát a „kivételesen súlyos”, „rendkívül súlyos” vagy „kiemelkedően súlyos” szinonimája.

39.

Ebből következik, hogy a „különösen súlyos bűncselekmény” olyan bűncselekmény, amelyet bizonyos sajátos vonások jellemeznek, amelyek alapján az a legsúlyosabb bűncselekmények kategóriájába sorolható.

40.

Ez alapján úgy vélem, hogy a 2011/95 irányelv 14. cikke (4) bekezdésének b) pontja értelmében vett „különösen súlyos bűncselekmény” olyan bűncselekmény, amelyet a menekült jogállás visszavonásának vagy megadása megtagadásának lehetőségével élni kívánó tagállamban elismert kivételes súlyosság jellemez.

41.

Azon összefüggés figyelembevétele, amelybe e rendelkezés illeszkedik, véleményem szerint lehetővé teszi az elemzés ezen első elemeinek megerősítését.

42.

E tekintetben megjegyzem, hogy ezen összefüggésnek az említett rendelkezés szigorú értelmezésének elfogadásához kell vezetnie.

43.

Emlékeztetek ugyanis arra, hogy a menekült jogállást akkor kell megadni egy személynek, ha megfelel az uniós jog által meghatározott minimumkövetelményeknek. Így a 2011/95 irányelv 13. cikke értelmében a tagállamok olyan harmadik országbeli állampolgárt vagy hontalan személyt ismernek el menekültként, aki megfelel az ezen irányelv II. és III. fejezetében előírt feltételeknek.

44.

Márpedig a 2011/95 irányelv 14. cikke (4) bekezdésének b) pontja és (5) bekezdése a menekült jogállás visszavonásának vagy megadása megtagadásának olyan okát mondja ki, amely kivételt képez az ezen irányelv 13. cikkében foglalt általános szabály alól, és amely az említett irányelv VII. fejezetében meghatározott jogok és előnyök korlátozását eredményezi. Ezért véleményem szerint a menekült jogállás visszavonásának vagy megadása megtagadásának ezen okát – eltérést engedő szabályként – szigorúan kell értelmezni, ami azt jelenti, hogy csak akkor alkalmazható, ha az illetékes hatóság bizonyítja, hogy az érintett harmadik országbeli állampolgárt különösen súlyos bűncselekményért jogerősen elítélték.

45.

A 2011/95 irányelv más rendelkezéseivel való összehasonlítás véleményem szerint lehetővé teszi ezen értelmezés megerősítését. Így ezen irányelv 12. cikke (2) bekezdésének b) pontjában a menekült jogállás kizáró okai között szerepel a „súlyos, nem politikai bűncselekmény” elkövetése, az említett irányelv 17. cikke (1) bekezdésének b) pontjában, a kiegészítő védelemből való kizárás okai között pedig a „súlyos bűncselekmény” elkövetése. Az uniós jogalkotó azzal, hogy ugyanezen irányelv 14. cikke (4) bekezdésének b) pontjában „különösen súlyos bűncselekményre” hivatkozott, nyilvánvalóan korlátozni kívánta e rendelkezés hatályát azzal, hogy nem csupán azt írta elő, hogy az említett rendelkezés által megkövetelt súlyossági fok magasabb legyen a kizáró okok alkalmazásához megköveteltnél, hanem azt is, hogy kivételes súlyossági fokról is legyen szó. Egyébiránt megjegyzem, hogy a jogalkotó a „különösen súlyos”, és nem a „nagyon súlyos” kifejezést használta.

46.

Egyébiránt hasonlóan ahhoz, amit a Bíróság a 2011/95 irányelv vonatkozó 21. cikkének (2) bekezdésében szereplő, a menekült visszaküldését lehetővé tevő indok kapcsán jelzett, meg kell állapítani, hogy ezen irányelv 14. cikke (4) bekezdésének b) pontja a menekült jogállás visszavonását szigorú feltételekhez köti, mivel kizárólag a „különösen súlyos bűncselekményért” jogerősen elítélt menekült tekinthető úgy, hogy „veszélyt jelent az érintett tagállam társadalmára”. ( 11 ) E szigorú feltételek arányosak azokkal a jelentős következményekkel, amelyek a menekült jogállás visszavonásával vagy megadásának megtagadásával járnak, vagyis azzal, hogy az érintett személy nem vagy már nem rendelkezik az említett irányelv VII. fejezetében foglalt jogokkal és előnyökkel, mivel azok e jogálláshoz kapcsolódnak. ( 12 )

47.

Az az értelmezés, amely szerint a 2011/95 irányelv 14. cikke (4) bekezdése b) pontjának és (5) bekezdésének hatályát a kivételesen súlyos bűncselekményekre kell korlátozni, álláspontom szerint összhangban áll a Genfi Egyezmény 33. cikke (2) bekezdésének értelmezésével is, amely többek között úgy rendelkezik, hogy a visszaküldés tilalmának elvére nem hivatkozhat az a menekült, „aki, mivel különösen súlyos bűncselekményért jogerősen elítélték, veszélyt jelent a [tartózkodása szerinti] ország lakosságára nézve”. E tekintetben megjegyzem, hogy bár e rendelkezés más célra irányul, mivel a visszaküldés tilalmának elve alóli kivételeket rögzít, nem vitatott, hogy ez a rendelkezés a menekült jogállás visszavonására vagy megadásának megtagadására az uniós jogalkotó által a 2011/95 irányelv 14. cikkének (4) és (5) bekezdésében meghatározott okok forrása. Ezért véleményem szerint helyénvaló figyelembe venni az említett egyezmény 33. cikke (2) bekezdésének értelmezését, amely – amint az ezen irányelv (4), (23) és (24) preambulumbekezdéséből kitűnik – a menekültek védelmét szolgáló nemzetközi jogi rendszer sarokkövét képezi. ( 13 )

48.

Általánosabb megközelítésben úgy vélem, hogy mivel a 2011/95 irányelv 14. cikkének (4) és (5) bekezdésében szereplő azon esetek, amelyekben a tagállamok visszavonhatják a menekült jogállást vagy megtagadhatják annak megadását, lényegében megfelelnek azoknak a helyzeteknek, amelyekben a tagállamok ezen irányelv 21. cikkének (2) bekezdése és a Genfi Egyezmény 33. cikkének (2) bekezdése értelmében visszaküldhetik a menekülteket, az e rendelkezésekben felsorolt okokat ugyanúgy kell értelmezni.

49.

Márpedig úgy tűnik, hogy a Genfi Egyezmény 33. cikke (2) bekezdésének értelmezése egybevág a 2011/95 irányelv 14. cikke (4) bekezdésének b) pontját illetően általam javasolt értelmezéssel, vagyis azzal, hogy a „különösen súlyos” bűncselekmény olyan bűncselekmény, amelyet kivételes súlyossági fok jellemez.

50.

A „bűncselekmény” kifejezést illetően már jeleztem, hogy az a nemzeti jogokban eltérő jelentéssel bírhat, ami a Genfi Egyezmény 33. cikke (2) bekezdésének értelmezése keretében kiemelésre került. ( 14 ) Így e rendelkezés alkalmazhatósága nem attól függ, hogy a cselekményt, amely miatt valakit elítéltek, a nemzeti büntetőjog mely kategóriájába sorolják be, hanem inkább azon megállapítástól, hogy „különösen súlyos” – és e jog által annak tekintett – cselekményről van szó. ( 15 )

51.

Egyébiránt hangsúlyozni lehetett a Genfi Egyezmény 33. cikke (2) bekezdése végrehajtásának kivételes jellegét. ( 16 ) Ebből a szempontból a „különösen súlyos bűncselekmény” a „súlyos bűncselekmény” egyik változata, amely a „kivételes esetekre” korlátozódik. ( 17 ) A „különösen súlyos bűncselekmény” követelménye – a korlátozó dimenzió révén, amelyet kifejez – összhangban áll a visszaküldés tilalmának elve alóli, a Genfi Egyezmény 33. cikkének (2) bekezdésében foglalt kivétel alkalmazására vonatkozó különösen magas küszöb elfogadásának szükségességével. ( 18 )

52.

A 2011/95 irányelv legfőbb célja, amely annak biztosítása, hogy valamennyi tagállamban azonos feltételeket alkalmazzanak a nemzetközi védelemre valóban rászorulók beazonosítására, valamint annak elősegítése, hogy e személyek valamennyi tagállamban hozzáférhessenek az előnyök egy minimális szintjéhez, ( 19 ) véleményem szerint szintén az ezen irányelv 14. cikke (4) bekezdése b) pontjának és (5) bekezdésének hatályát a kivételes esetekre, vagyis az érintett tagállamban a legsúlyosabban büntetendő cselekményekre és a bűnözés legsúlyosabb formáira korlátozó értelmezés mellett szól.

53.

E pontosításokat követően most azon módszert és kritériumokat kell megvizsgálni, amelyek lehetővé teszik a tagállamok számára a 2011/95 irányelv 14. cikke (4) bekezdésének b) pontja értelmében vett „különösen súlyos bűncselekmény” fennállásának megállapítását.

54.

A Bíróság ítélkezési gyakorlata e tekintetben tartalmaz néhány olyan támpontot, amelyek véleményem szerint nagyrészben analógia útján alkalmazhatók, amelyeket azonban ki kell egészíteni.

55.

A módszert illetően ezen ítélkezési gyakorlatból következik, hogy az érintett tagállam illetékes hatósága csak azt követően hivatkozhat a 2011/95 irányelv 12. cikke (2) bekezdésének b) pontjában és az ezen irányelv 17. cikke (1) bekezdésének b) pontjában – amelyek „súlyos bűncselekménynek” a nemzetközi védelmet kérelmező általi elkövetésére vonatkoznak – foglalt kizáró okra, hogy minden egyes esetben értékelte a tudomására jutott konkrét tényeket annak meghatározása érdekében, hogy van‑e nyomós ok annak feltételezésére, hogy az érdekelt személy – aki egyebekben megfelel a kért jogállás megszerzésére vonatkozó szempontoknak – által elkövetett cselekmények e kizáró ok valamelyikének hatálya alá tartoznak, a szóban forgó bűncselekmény súlyosságának értékeléséhez pedig a szóban forgó egyedi ügy valamennyi sajátos körülményének teljes körű vizsgálata szükséges. ( 20 )

56.

Az így meghatározott módszer álláspontom szerint összeegyeztethető azzal, hogy a tagállamok a jogbiztonság érdekében büntetési minimumküszöböket határozzanak meg a 2011/95 irányelv 14. cikke (4) bekezdésének b) pontja és (5) bekezdése alapján őket megillető, a menekült jogállás visszavonására vagy megadásának megtagadására vonatkozó lehetőség igénybevételének lehetővé tétele céljából. ( 21 ) A tagállamok dönthetnek úgy is, hogy csak bizonyos típusú bűncselekmények esetén élnek e lehetőséggel. Minden esetben ki kell azonban zárni az említett lehetőség alkalmazása során érvényesülő bármely automatizmust. ( 22 ) Ennélfogva szisztematikusan el kell végezni az összes egyedi körülmény értékelését, függetlenül attól, hogy a tagállamok előírtak‑e büntetési küszöböt, vagy sem. Az ilyen értékelés annál is inkább fontos és nehéz, mivel a bűnözőt, nem pedig a bűncselekményt büntetik. ( 23 ) Egyébiránt ugyanazon büntetőjogi minősítés változó súlyosságú magatartások széles körét foglalhatja magában.

57.

A büntetőítélet indokolása véleményem szerint meghatározó szerepet játszik az elvégzendő értékelés lefolytatásában. Meg kell tehát vizsgálni, hogy a szóban forgó személyt elítélő bíróság a cselekményt „súlyosnak” vagy „különösen súlyosnak” minősítette‑e, valamint az e minősítés alátámasztása érdekében figyelembe vett körülményeket.

58.

Amint azt korábban jeleztem, ennélfogva nem arról van szó, hogy uniós szinten valamely bűncselekmény különös súlyára vonatkozó küszöböt kellene meghatározni, mivel ez nemcsak ellentétes lenne a tagállamok büntetőpolitikái közötti különbségekkel, hanem a minden egyes egyedi eset sajátos körülményeinek vizsgálatát előíró módszerrel is összeegyeztethetetlen lenne.

59.

Ezenfelül a Bizottsághoz hasonlóan egyértelművé kell tenni, hogy mivel a büntető anyagi jog csak korlátozott harmonizáció tárgyát képezi, a tagállamok továbbra is rendelkeznek bizonyos mérlegelési mozgástérrel annak meghatározását illetően, hogy mi minősül „különösen súlyos bűncselekménynek” a 2011/95 irányelv 14. cikke (4) bekezdése b) pontjának alkalmazásában.

60.

A kritériumokat illetően a Bíróság az Ahmed ítéletben jelezte, hogy azt az értelmezést, amely szerint el kell végezni a releváns tények összességének elemzését, „megerősíti az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal (EASO) [ ( 24 )] »Exclusion: articles 12 et 17 de la directive Qualification (2011/95/UE)« [Kizárás: az elismerési irányelv (2011/95/EU) 12. és 17. cikke] című, 2016. januári jelentése, amely a 2011/95 irányelv 17. cikke (1) bekezdésének b) pontjára vonatkozó 3.2.2. pontjában azt javasolja, hogy azon bűncselekmény súlyosságát, amelynek alapján valamely személy kiegészítő védelemre való jogosultsága kizárható, számos kitételre, így különösen a szóban forgó cselekmény jellegére, az okozott kárra, az ilyen bűncselekmény üldözését szolgáló eljárás típusára, a büntetési tétel jellegére és azon kérdésre tekintettel kell értékelni, hogy a jogrendszerek többsége a szóban forgó cselekményt szintén súlyos bűncselekménynek minősíti‑e. Az [EUAA] e tekintetben a tagállamok legfelsőbb bíróságai által hozott néhány határozatra hivatkozik”. ( 25 )

61.

Még ha a Bíróság az ezen ítéletben kiemelt kritériumokat a 2011/95 irányelv 17. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében vett „súlyos bűncselekmény” fogalmával kapcsolatban emelte is ki, véleményem szerint ezek a kritériumok az ezen irányelv 14. cikke (4) bekezdésének b) pontja értelmében vett „különösen súlyos bűncselekmény” fennállásának megállapításához is hasznosak, ( 26 ) azzal, hogy az említett kritériumoknak ebben az összefüggésben a szóban forgó bűncselekmény kivételes súlyosságát kell alátámasztaniuk, ami a súlyos bűncselekményhez képest igen jelentős fokozati különbségnek minősül. ( 27 )

62.

E tekintetben megjegyzem, hogy a Genfi Egyezmény 33. cikke (2) bekezdésének alkalmazása keretében figyelembe vett tényezők között szerepel a bűncselekmény jellege, a ténylegesen okozott kár, a bűncselekmény üldözését szolgáló eljárás típusa, valamint az a kérdés, hogy a szóban forgó cselekmény a jogrendek többségében súlyosnak minősül‑e. ( 28 )

63.

Következésképpen véleményem szerint a következő kritériumokat kell figyelembe venni a 2011/95 irányelv 14. cikke (4) bekezdésének b) pontja értelmében vett „különösen súlyos bűncselekmény” fennállásának bizonyításához: a szóban forgó cselekmény jellegét, ( 29 ) az okozott kárt, ( 30 ) a szóban forgó személlyel szembeni büntetőeljárás lefolytatását és a vele szembeni ítélethozatalt szolgáló eljárás típusát, a kiszabott büntetés jellegét és időtartamát, ( 31 ) valamint azt a kérdést, hogy a jogrendszerek többsége a szóban forgó cselekményt szintén különösen súlyos bűncselekménynek minősíti‑e.

64.

Ezenkívül figyelembe kell venni azt, amit a Bíróság az Ahmed ítéletben a büntetési tétellel kapcsolatban megállapított, vagyis azt, hogy a 2011/95 irányelv 17. cikke (1) bekezdésének b) pontjával ellentétes az olyan nemzeti jogszabály, amely előírja, hogy kizárólag az adott bűncselekmény e tagállam joga szerint meghatározott büntetési tétele alapján úgy tekinthető, hogy a nemzetközi védelmet kérelmező személy súlyos bűncselekményt követett el. ( 32 ) Ez az ítélet mindazonáltal elismeri, hogy a büntetési tétel kritériuma különös fontossággal bír a bűncselekmény súlyosságának megítélése tekintetében. ( 33 )

65.

Számomra úgy tűnik, hogy a kiszabott – és nem csupán kiszabható – büntetés kontextusában a büntetés jellegére és időtartamára vonatkozó kritériumnak még jelentősebb szerepet kell játszania. ( 34 )

66.

Ugyanakkor a Bíróság által az Ahmed ítéletben megállapítottak analógiájára elismerem, hogy a kiszabott büntetés kritériuma nem alkalmazható önmagában és automatikusan annak vizsgálatára, hogy valamely bűncselekmény különösen súlyos‑e. Ezt a kritériumot, csakúgy, mint a bűncselekmény jellegét, ki kell egészíteni az összes körülmény értékelésével, amely magában foglalja a bűncselekmény elkövetése összefüggésének és a szóban forgó személy magatartásának vizsgálatát, ( 35 ) és ezen értékelésnek különösen a büntetőítéletben szereplő indokokra kell támaszkodnia.

67.

Mivel ugyanis a 2011/95 irányelv 14. cikke (4) bekezdésének b) pontja jogerős elítélésre hivatkozik, úgy tekintendő, hogy az ilyen elítélést tartalmazó ítéletet meghozó bíróság az általa megfelelőnek ítélt büntetés kiszabása céljából az összes egyedi körülményt figyelembe vette. E tekintetben számomra úgy tűnik, hogy a büntetőítélet indokolásának és az ezen ítéletet meghozó büntetőbíróság által végzett értékelésnek a meghatározó jellege, amelyet korábban hangsúlyoztam, abból a különbségből ered, amely az ezen irányelv 12. cikke (2) bekezdésének b) pontjában és 17. cikke (1) bekezdésének b) pontjában említett, a menekültkénti elismerést vagy a kiegészítő védelmi jogállás elismerését kizáró okok – amelyek súlyos bűncselekmény „elkövetésére” vonatkoznak –, valamint a menekült jogállás visszavonásának vagy megadása megtagadásának az említett irányelv 14. cikk (4) bekezdésének b) pontjában és (5) bekezdésében szereplő oka között áll fenn, amely utóbbi a „jogerős elítélésre” vonatkozik.

68.

Egyébiránt az elvégzendő értékelés keretében számomra különösen relevánsnak tűnik a kiszabott büntetés és a szóban forgó bűncselekményért kiszabható törvényi maximum összehasonlítása. ( 36 ) Ezenkívül meg kell vizsgálni a kiszabott büntetésnek az érintett tagállamban hatályos büntetések skáláján való elhelyezkedését. ( 37 )

69.

Ehhez még hozzátenném a következő kritériumokat is, amelyeknek álláspontom szerint azon szempontok közé kell tartozniuk, amelyek hasznosak annak értékeléséhez, hogy valamely bűncselekményt kivételes súlyossági fok jellemez‑e:

70.

Pontosítani kell továbbá, hogy a 2011/95 irányelv 14. cikke (4) bekezdésének b) pontja valamely menekültnek egy„különösen súlyos bűncselekményért való jogerős elítélés[ére]” hivatkozik. ( 39 ) Az egyes szám használata, valamint e rendelkezés megszorító értelmezésének szükségessége véleményem szerint kizárja, hogy a menekült jogállás visszavonásának vagy megadása megtagadásának ezen oka alkalmazható legyen a több bűncselekmény miatt kiszabott büntetések halmozódása alapján, amely bűncselekmények közül önmagában véve egyik sem minősíthető „különösen súlyos bűncselekménynek”. ( 40 )

71.

A kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy az általam leírt módszerre és kritériumokra tekintettel értékelje, hogy M. A. elítélésére „különösen súlyos bűncselekmény” miatt került‑e sor. E bíróságnak többek között figyelembe kell vennie az M. A.‑val szemben kiszabott büntetés jellegét és mértékét, a jelen esetben a 24 hónap szabadságvesztés‑büntetést. Az említett bíróságnak azt is meg kell vizsgálnia, hogy e büntetést nyolc hónapra felfüggesztették‑e, amint az M. A. és a holland kormány írásbeli észrevételeiből kitűnni látszik.

72.

Ezenkívül, amint azt már jeleztem, az a módszer, amely szerint a holland szabályozásban a kiszabott szabadságvesztés‑büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés időtartamának egy adott szintjét – a jelen esetben tíz hónapot – olyan minimumküszöbként határozzák meg, amely lehetővé teszi a tagállam számára, hogy éljen a menekült jogállás visszavonásának vagy megadása megtagadásának lehetőségével, álláspontom szerint elvi alapon nem vitatható. E módszernek azonban magában kell foglalnia az egyes egyedi helyzetek valamennyi sajátos körülményének értékelését, aminek vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata.

73.

Ezenfelül, amint arra a Bizottság helyesen rámutat, álláspontom szerint a 2011/95 irányelv 14. cikke (4) bekezdésének b) pontjával ellentétes az, hogy a holland szabályozás lehetővé teszi az illetékes hatóság számára, hogy több bűncselekmény miatt kiszabott több büntetést összeadjon annak ellenőrzése érdekében, hogy túllépték‑e ezt a minimumküszöböt. E tekintetben számomra relevánsnak tűnik különbséget tenni aszerint, hogy valamely tagállam büntetőjoga bűncselekmények halmazata esetén a büntetések halmozását vagy a büntetések halmozásának mellőzését és a kiszabható legsúlyosabb büntetés kiszabását írja elő. A kérdést előterjesztő bíróság feladata annak vizsgálata, hogy az M. A.‑val szemben kiszabott büntetés ezen esetek közül melyik körébe tartozik, és az első eset nem vezethet ahhoz, hogy az illetékes hatóság a több bűncselekmény miatt kiszabott több büntetés összeadása alapján fogadja el az e rendelkezés értelmében vett „különösen súlyos bűncselekmény” minősítést.

74.

A fentiekre megfontolások összességére tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a Raad van State (államtanács, Hollandia) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre a következőképpen válaszoljon:

A harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésére, az egységes menekült‑ vagy kiegészítő védelmet biztosító jogállásra, valamint a nyújtott védelem tartalmára vonatkozó szabályokról szóló, 2011. december 13‑i 2011/95/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 14. cikke (4) bekezdésének b) pontját

a következőképpen kell értelmezni: