Ideiglenes változat

JEAN RICHARD DE LA TOUR

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2024. június 13.(1)

C‑305/22. sz. ügy

C. J.

ellen folytatott büntetőeljárás

(a Curtea de Apel Bucureşti [bukaresti ítélőtábla, Románia] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Előzetes döntéshozatal – A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség – Büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – 2002/584/IB kerethatározat – Európai elfogatóparancs – Az európai elfogatóparancs végrehajtása megtagadásának mérlegelhető oka – A végrehajtó tagállam kötelezettségvállalása a keresett személlyel szemben kiszabott szabadságvesztés‑büntetés végrehajtására vonatkozóan – 2008/909/IB kerethatározat – Büntetőügyekben a bírósági határozatok kölcsönös elismerése egy másik tagállamban történő végrehajtásuk céljából – A kibocsátó tagállam hozzájárulásának hiánya – A kibocsátó tagállam azon joga, hogy maga hajtsa végre az ítéletet – A végrehajtó igazságügyi hatóság kötelezettsége az európai elfogatóparancs végrehajtására”

I.      Bevezetés

1.        A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló, 2002. június 13‑i 2002/584/IB tanácsi kerethatározat 4. cikke 5. és 6. pontjának, valamint 8. cikke (1) bekezdése c) pontjának,(2) továbbá a kölcsönös elismerés elvének büntetőügyekben hozott, szabadságvesztés büntetéseket kiszabó vagy szabadságelvonással járó intézkedéseket alkalmazó ítéleteknek az Európai Unióban való végrehajtása céljából történő alkalmazásáról szóló, 2008. november 27‑i 2008/909/IB tanácsi kerethatározat 4. cikke (2) bekezdésének, 22. cikke (1) bekezdésének és 25. cikkének értelmezésére irányul.(3)

2.        A kérelmet egy olyan nemzeti eljárással összefüggésben terjesztették elő, amelyben a Curtea de Apel Bucureştinek (bukaresti ítélőtábla, Románia) az Olaszországban lakó C. J.‑vel szemben kiszabott szabadságvesztés‑büntetés végrehajtására vonatkozó nemzeti elfogatóparancs, valamint a vele szemben kibocsátott európai elfogatóparancs érvényességéről kell döntenie. Az olasz igazságügyi hatóságok a végrehajtás mérlegelhető megtagadásának a 2002/584 kerethatározat 4. cikkének 6. pontjában előírt okára hivatkozva megtagadták az európai elfogatóparancs végrehajtását.(4) Ezek a hatóságok egyidejűleg az ítélet és a C. J.‑vel szemben kiszabott büntetés végrehajtásának elismerésére vonatkozó döntést hoztak a román igazságügyi hatóságoknak a büntetés Olaszországban történő végrehajtására vonatkozó kifogásával szemben.

3.        A jelen ügy a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés két alapvető eszköze, e kerethatározat és a 2008/909 kerethatározat összehangolásának problémáját szemlélteti.

4.        A jelen indítványban, amely a Bíróság kérésének megfelelően az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első, második és harmadik kérdésre összpontosít, amellett fogok érvelni, hogy egy igazságügyi hatóság nem tagadhatja meg a szabadságvesztés‑büntetés végrehajtása céljából kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtását a végrehajtás mérlegelhető megtagadásának a 4. cikk 6. pontjában említett okára hivatkozva, ha az ítélet elismerésére és végrehajtására a 2008/909 kerethatározatban meghatározott eljárás és feltételek figyelmen kívül hagyásával kerül sor. Ebben a helyzetben a kibocsátó tagállam(5) megőrzi az e büntetés végrehajtásához való jogot, ezért a végrehajtó igazságügyi hatóságnak végre kell hajtania az európai elfogatóparancsot a keresett személy e tagállamnak való átadásával.

II.    Az alapügy tényállása és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

5.        A Curtea de Apel București (bukaresti ítélőtábla, Románia) 2017. június 27‑i, az Înalta Curte de Casație și Justiție (legfőbb semmítő‑ és ítélőszék) 2020. november 10‑i ítéletével megváltoztatott és jogerőre emelkedett ítéletével C. J.‑t több bűncselekmény miatt jogerősen négy év két hónap szabadságvesztés‑büntetésre, valamint bizonyos jogok gyakorlásától való hároméves eltiltásra ítélték (a továbbiakban: elmarasztaló ítélet).

6.        A Curtea de Apel București (bukaresti ítélőtábla) 2020. november 20‑án C. J. ellen a szabadságvesztés‑büntetés végrehajtására vonatkozó elfogatóparancsot bocsátott ki. 2020. november 25‑én e bíróság európai elfogatóparancsot bocsátott ki C. J.‑vel szemben.

7.        2020. december 31‑én a Ministero della Giustizia (igazságügyi minisztérium, Olaszország) tájékoztatta a Curtea de Apel Bucureștit (bukaresti ítélőtábla) C. J. letartóztatásáról, és kérte az európai elfogatóparancs olasz nyelven történő megküldését. Ezt az európai elfogatóparancsot megküldték számára.

8.        Az olasz igazságügyi hatóságok kérésére a Curtea de Apel București (bukaresti ítélőtábla) 2021. január 14‑én megküldte számukra az elmarasztaló ítéletet. Egyúttal ez a bíróság kifejezte egyet nem értését az olasz igazságügyi hatóságok által az említett ítélet Olaszországban való végrehajtása céljából történő esetleges elismerésével kapcsolatban.

9.        2021. január 20‑án az olasz igazságügyi hatóságok kérelmére a Curtea de Apel București (bukaresti ítélőtábla) pontosította, hogy az európai elfogatóparancs végrehajtásának a 2002/584 kerethatározat 4. cikkének 6. pontja szerinti megtagadása esetén nem járul hozzá az említett ítélet járulékos elismeréséhez és a büntetés végrehajtásának Olasz Köztársaság általi átvételéhez, és hogy ezt követően a 2008/909 kerethatározat alapján fog kérni az ilyen elismerést és átvételt.

10.      Ezt követően a román hatóságok a 2002/584 kerethatározat 22. cikkének megfelelően az európai elfogatóparancs végrehajtásáról szóló határozatra vonatkozó tájékoztatás iránti kérelmet küldtek az olasz igazságügyi hatóságoknak.

11.      A Corte d'appello di Roma (római fellebbviteli bíróság, Olaszország) 2021. május 6‑i ítéletével megtagadta C. J. átadását, elismerte a büntetőítéletet, és elrendelte annak végrehajtását Olaszországban. Ez a bíróság úgy ítélte meg, hogy mivel C. J. jogszerűen és ténylegesen Olaszországban rendelkezik lakóhellyel, nem volt ok arra kötelezni, hogy a büntetését Romániában töltse le, mivel a büntetés Olaszországban történő végrehajtása jobban megfelel a társadalmi beilleszkedés elősegítésére irányuló célkitűzésnek. Az említett bíróság megállapította, hogy a már letöltött fogva tartási időtartamok levonása után a hátralévő letöltendő teljes büntetés 3 év, 6 hónap és 21 nap.

12.      A Corte d'appello di Roma (római fellebbviteli bíróság) ezen ítéletét 2021. május 20‑án közölték a Curtea de Apel Bucureștivel (bukaresti ítélőtába). Ezt követően a román hatóságok megkapták a római ügyészség büntetés‑végrehajtási irodája által 2021. június 11‑én kiállított tanúsítványt, amely szerint C. J. az olasz jognak megfelelően házi őrizetben van. Ebből a tanúsítványból a végrehajtás szakaszát illetően az is kitűnik, hogy a végrehajtást annak egyidejű felfüggesztésével és házi őrizet formájában elrendelő nemzeti határozatról van szó, és hogy a még letöltendő büntetés három év tizenegy hónap szabadságvesztés, a büntetés végrehajtásának kezdete 2020. december 29., a büntetés lejárta pedig 2024. november 28.(6)

13.      2021. június 28‑án küldött levelükben a román igazságügyi hatóságok megismételték a jelen indítvány 9. pontjában kifejtett álláspontjukat, és kijelentették, hogy mindaddig, amíg nem kapnak tájékoztatást C. J.‑vel szemben kiszabott szabadságvesztés‑büntetés végrehajtásának megkezdéséről, úgy vélik, hogy a 2008/909 kerethatározat 22. cikkének (1) bekezdése alapján megőrzik a 2017. június 27‑i elmarasztaló ítélet végrehajtásához való jogot. Ezek a hatóságok hozzátették, hogy a szabadságvesztés‑büntetés végrehajtása céljából kibocsátott nemzeti elfogatóparancsot és a nemzetközi körözést nem vonták vissza, és azok továbbra is hatályban vannak.

14.      2021. október 15‑én a Curtea de Apel București (bukaresti ítélőtábla) második büntetőtanácsának végrehajtó irodája kifogást nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz az elmarasztaló ítélet végrehajtása ellen.

15.      E bíróság rámutat, hogy a szabadságvesztés‑büntetés végrehajtása céljából kibocsátott nemzeti elfogatóparancs és az európai elfogatóparancs érvényességéről kell döntenie, tekintettel a román és az olasz igazságügyi hatóságok között fennálló értelmezési különbségre, különösen ami a 2002/584 kerethatározat és a 2008/909 kerethatározat összehangolását illeti. Ez azt jelenti, hogy az említett bíróságnak döntenie kell arról, hogy meg kell‑e semmisíteni a román hatóságok által kibocsátott nemzeti elfogatóparancsot, ha úgy ítéli meg, hogy az olasz hatóságok foganatosították az elmarasztaló határozatot, és annak végrehajtása folyamatban van.

16.      Felmerül tehát a kérdés, hogy a 2002/584 kerethatározat 4. cikkének 6. pontja alapján a végrehajtó igazságügyi hatóság részéről megtagadott európai elfogatóparancs végrehajtására irányuló eljárás keretében valamely ítélet elismeréséhez a 2008/909 kerethatározat 4. cikkének (2) bekezdése és 25. cikke értelmében a kibocsátó tagállam hozzájárulása szükséges‑e, valamint hogy az elmarasztaló ítéletnek a kibocsátó tagállam által a végrehajtó tagállam részére történő továbbítása hozzájárulást jelenthet‑e. Felmerül továbbá a kérdés, hogy az ilyen eljárás, amelyet az említett kerethatározat 4. cikkének (2) bekezdését és 25. cikkét megsértve folytatnak le, joghatással bírhat‑e a büntetés tekintetében a Románia területén történő végrehajtását illetően. Meg kell továbbá határozni, hogy mindaddig, amíg az elítélt személlyel szemben kiszabott szabadságvesztés‑büntetés végrehajtásának megkezdéséről nincs értesítés, a kibocsátó tagállam a kerethatározat 22. cikkének (1) bekezdése alapján megőrzi‑e a területén hozott ítéletek végrehajtásához való teljes jogát.

17.      Ilyen körülmények között a Curtea de Apel Bucureşti (bukaresti ítélőtábla) úgy határozott, hogy felfüggeszti az eljárást, és a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé előzetes döntéshozatalra:

„1)      Úgy kell‑e értelmezni a [2008/909] kerethatározat 25. cikkének rendelkezéseit, hogy amennyiben az európai [elfogató]parancsot végrehajtó igazságügyi hatóság a [2002/584] kerethatározat 4. cikkének 6. pontját kívánja alkalmazni az elmarasztaló ítélet elismerése céljából, köteles a [2008/909] kerethatározat alapján kibocsátott ítélet és tanúsítvány [továbbítását] kérni, és köteles a [2008/909] kerethatározat 4. cikkének (2) bekezdése értelmében az ítéletet hozó állam hozzájárulását beszerezni?

2)      A [2008/909] kerethatározat 25. cikkével és 4. cikkének (2) bekezdésével összefüggésben úgy kell‑e értelmezni a [2002/584] kerethatározat 4. cikke 6. pontjának rendelkezéseit, hogy a szabadságvesztés‑büntetés végrehajtása céljából kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtásának megtagadása és az elmarasztaló ítélet elismerése oly módon, hogy a végrehajtó állam jogával összhangban megadott kegyelem, valamint a büntetés végrehajtásának felfüggesztése miatt nem kerül sor a tényleges végrehajtásra a szabadságvesztésnek az elítélt személy által történő letöltésének megkezdésével, valamint hogy az elismerési eljárás keretében az ítéletet hozó állam nem adja meg hozzájárulását, [azt eredményezi], hogy az ítéletet hozó állam elveszíti azon jogát, hogy a [2008/909] kerethatározat 22. cikkének (1) bekezdésével összhangban lefolytathassa a büntetés végrehajtását?

3)      Úgy kell‑e értelmezni a [2002/584] kerethatározat 8. cikke (1) bekezdésének c) pontját, hogy a szabadságvesztés‑büntetést kiszabó azon elmarasztaló ítélet, amelynek alapján olyan európai elfogatóparancsot bocsátottak ki, amelynek végrehajtását [az említett kerethatározat] 4. cikkének 6. pontja alapján megtagadták oly módon, hogy az ítéletet elismerték, de a végrehajtó állam jogával összhangban megadott kegyelem, valamint a büntetés végrehajtásának felfüggesztése miatt nem kerül sor a tényleges végrehajtásra a szabadságvesztésnek az elítélt által történő letöltésének megkezdésével, továbbá az elismerési eljárás keretében az ítéletet hozó állam nem adja meg hozzájárulását, elveszti végrehajtható jellegét?

4)      Úgy kell‑e értelmezni a 2002/584 kerethatározat 4. cikkének 5. pontjában foglalt rendelkezéseket, hogy a szabadságvesztés‑büntetés végrehajtása céljából kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtását megtagadó és a [2002/584] kerethatározat 4. cikkének 6. pontja alapján az elmarasztaló ítéletet elismerő ítélet azzal, hogy ugyanakkor a végrehajtó állam (uniós tagállam) jogával összhangban megadott kegyelem, valamint a büntetés végrehajtásának felfüggesztése miatt nem kerül sor a tényleges végrehajtásra a szabadságvesztésnek az elítélt által történő letöltésének megkezdésével, továbbá az elismerési eljárás keretében az ítéletet hozó állam nem adja meg hozzájárulását, »harmadik ország által hozott, ugyanazon cselekmény miatt elítélő« határozatnak minősül?

5)      A negyedik kérdésre adandó igenlő válasz esetén úgy kell‑e értelmezni a [2002/584] kerethatározat 4. cikkének 5. pontjában foglalt rendelkezéseket, hogy a szabadságvesztés‑büntetés végrehajtása céljából kiadott európai elfogatóparancs végrehajtását megtagadó és az elmarasztaló ítéletet a [2002/584] kerethatározat 4. cikkének 6. pontja alapján elismerő ítélet azzal, hogy a végrehajtó állam jogával összhangban a büntetés végrehajtása felfüggesztésre kerül, »olyan ítéletnek« minősül, »amelynek végrehajtása folyamatban van«, ha az elkövetőt érintő felügyeleti eljárás még nem kezdődött el?”

18.      C. J., a román, a cseh és a holland kormány, valamint az Európai Bizottság írásbeli észrevételeket nyújtott be. Ezek a felek – C. J. kivételével – a francia kormányhoz hasonlóan részt vettek a 2024. március 13‑án tartott tárgyaláson, amelynek során többek között válaszoltak a Bíróság által feltett szóbeli választ igénylő kérdésekre.

III. Elemzés

A.      Előzetes észrevételek

19.      Írásbeli észrevételeiben C. J. jelezte, hogy a Tribunale di sorveglianza di Roma (római felügyeleti bíróság, Olaszország) 2023. február 7‑én elrendelte a büntetés hátralévő részének házi őrizetben való letöltését. A Bíróság ezt követően információkérést küldött a kérdést előterjesztő bíróságnak annak megállapítása érdekében, hogy az említett információnak van‑e jelentősége az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdései szempontjából.

20.      Ez a bíróság 2023. november 22‑én azt válaszolta, hogy nem tudja megerősíteni az említett információt, mivel az olasz igazságügyi hatóságok 2021 óta C. J.‑re vonatkozóan semmilyen iratot nem továbbítottak. Ezenfelül az említett bíróság hangsúlyozta, hogy amennyiben az olasz eljárás fejleményeire vonatkozó információ bebizonyosodik, az 1–4. kérdésre adott válasz még mindig hasznos. Legfeljebb csak az ötödik kérdés tekinthető már okafogyottnak.

21.      A fentiekre tekintettel az alábbiakban úgy vélem, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelemben foglalt tényekre kell szorítkozni,(7) nevezetesen arra, hogy a C. J.‑vel szemben kiszabott szabadságvesztés‑büntetés olaszországi végrehajtása tekintetében e büntetés végrehajtását a végrehajtás egyidejű felfüggesztésével házi őrizet formájában elrendelő nemzeti elfogatóparancs van hatályban mindaddig, amíg az olasz igazságügyi hatóságok a szabadságvesztés helyett alternatív intézkedésről nem döntenek.

B.      Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első, második és harmadik kérdésről

22.      A kérdést előterjesztő bíróság az első három kérdésével, amelyeket együttesen javaslom megvizsgálni, lényegében annak megállapítását kéri a Bíróságtól, hogy a 2002/584 kerethatározat 4. cikkének 6. pontját és 8. cikke (1) bekezdésének c) pontját, valamint a 2008/909 kerethatározat 4. cikkének (2) és (5) bekezdését, 8. cikkének (1) bekezdését, 22. cikkének (1) bekezdését és 25. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy egy igazságügyi hatóság a végrehajtás mérlegelhető megtagadásának e rendelkezések közül az elsőben említett okára hivatkozva jogszerűen megtagadhatja a szabadságvesztés‑büntetés végrehajtása céljából kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtását, ha az elmarasztaló ítélet elismerésére és végrehajtására a 2008/909 kerethatározatban meghatározott eljárás és feltételek figyelmen kívül hagyásával kerül sor. E bíróság továbbá azt kívánja megtudni, hogy ebben a helyzetben a kibocsátó tagállam megőrzi‑e az e büntetés végrehajtásához való jogot, és hogy a végrehajtó igazságügyi hatóságnak végre kell‑e hajtania az európai elfogatóparancsot a keresett személy e tagállamnak történő átadásával.

23.      E kérdések megválaszolásánál két, egymással gyökeresen ellentétes érv ütközik. Míg a holland kormány úgy érvel, hogy a végrehajtás mérlegelhető megtagadására vonatkozóan a 2002/584 kerethatározat 4. cikkének 6. pontjában említett ok érvényre juttatása a 2008/909 kerethatározatban meghatározott kereteken kívül is alkalmazható, addig a jelen eljárás többi résztvevője ezzel ellentétes álláspontot képvisel. Ez utóbbi álláspont győzött meg engem.

24.      Emlékeztetni kell arra, hogy a 2002/584 kerethatározat célja az elítéltek vagy a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítottak átadása egyszerűsített és hatékonyabb rendszerének bevezetése útján az igazságügyi együttműködés megkönnyítése és meggyorsítása annak érdekében, hogy elősegítse az Unió azon célkitűzésének elérését, hogy a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének azon nagy fokú bizalomra épülő térségévé váljon, amelynek a tagállamok között fenn kell állnia.(8)

25.      A kerethatározat által szabályozott területen a kölcsönös elismerés elve, amely – e kerethatározat (6) preambulumbekezdése szerint – a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés „sarokköveként” szolgál, az említett kerethatározat 1. cikkének (2) bekezdésében fejeződik ki, amely kimondja azon szabályt, amelynek értelmében a tagállamok minden európai elfogatóparancsot a kölcsönös elismerés elve alapján és az említett kerethatározat rendelkezéseinek megfelelően hajtanak végre.(9)

26.      Ebből egyrészt az következik, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóságok csak a Bíróság által értelmezett 2002/584 kerethatározatból eredő indokok alapján tagadhatják meg az európai elfogatóparancs végrehajtását. Másrészt, míg az európai elfogatóparancs végrehajtása a főszabály, a végrehajtás megtagadása kivételnek tekintendő, amelyet szigorúan kell értelmezni.(10)

27.      A kerethatározat így meghatározza egyrészt a 3. cikkben az európai elfogatóparancs végrehajtása kötelező megtagadásának okait, illetve a 4. és 4a. cikkben a mérlegelhető megtagadásának okait.(11)

28.      Így jóllehet a kölcsönös elismerés elve a 2002/584 kerethatározat rendszerének alapjául szolgál, ezen elismerés nem jelent a kibocsátott elfogatóparancs végrehajtására vonatkozó feltétlen kötelezettséget.(12) Ez a kerethatározat ugyanis különleges helyzetekben lehetővé teszi a tagállamok illetékes hatóságai számára, hogy úgy döntsenek, hogy a kibocsátó tagállamban kiszabott büntetést a végrehajtó tagállam területén kell végrehajtani.(13)

29.      Az európai elfogatóparancs végrehajtása mérlegelhető megtagadásának a 2002/584 kerethatározat 4. cikkében felsorolt okait illetően a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy e kerethatározat belső jogukba való átültetése keretében a tagállamok mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek. Így szabadon dönthetnek arról, hogy ezeket az okokat a belső jogukba átültetik‑e, vagy sem. Úgy is dönthetnek, hogy szűkítik azon helyzetek körét, amelyekben a végrehajtó igazságügyi hatóság megtagadhatja az európai elfogatóparancs végrehajtását, ezáltal megkönnyítve a keresett személyek átadását a kerethatározat 1. cikkének (2) bekezdésében megfogalmazott kölcsönös elismerés elvének megfelelően.(14)

30.      Az európai elfogatóparancs végrehajtása mérlegelhető megtagadásának okai közül kiemelem, hogy a 2002/584 kerethatározat 4. cikkének 6. pontja úgy rendelkezik, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság megtagadhatja az európai elfogatóparancs végrehajtását, ha az európai elfogatóparancsot szabadságvesztés‑büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása céljából bocsátották ki, amennyiben a keresett személy a végrehajtó tagállamban tartózkodik, vagy annak állampolgára vagy lakosa, és ez az állam vállalja, hogy saját hazai joga szerint végrehajtja a büntetést vagy a szabadságelvonással járó intézkedést.

31.      Így az európai elfogatóparancs végrehajtása mérlegelhető megtagadásának az e rendelkezésben foglalt okának alkalmazása azonban két feltétel együttes fennállásától függ, nevezetesen egyrészt attól, hogy a keresett személy a végrehajtó tagállamban tartózkodik, annak állampolgára vagy lakosa, másrészt pedig attól, hogy ez az állam vállalja, hogy belső joga szerint végrehajtja azt a büntetést vagy szabadságelvonással járó intézkedést, amely miatt az európai elfogatóparancsot kibocsátották.(15)

32.      Az első feltételt illetően a Bíróság már kimondta, hogy a keresett személy akkor a végrehajtó tagállam „lakosa”, ha tényleges lakóhellyel rendelkezik a végrehajtó tagállamban, és ott „tartózkodik”, ha az e tagállamban való stabil és bizonyos időtartamot felölelő ottlét során e tagállamhoz a lakóhelyből eredőhöz hasonló erejű kötődése alakult ki.(16)

33.      A második feltételt illetően a 2002/584 kerethatározat 4. cikke 6. pontjának szövegéből az következik, hogy az európai elfogatóparancs végrehajtásának mindennemű megtagadása a végrehajtó tagállam valódi kötelezettségvállalását feltételezi a keresett személlyel szemben kiszabott szabadságvesztés‑büntetés végrehajtására vonatkozóan.(17) Ezért pusztán az a körülmény, hogy e tagállam úgy nyilatkozik, hogy „vállalja” e büntetés végrehajtását, nem tekinthető e megtagadás igazolásaként. Ebből az következik, hogy az európai elfogatóparancs végrehajtásának mindennemű megtagadását meg kell, hogy előzze a végrehajtó igazságügyi hatóság által azzal kapcsolatban folytatott vizsgálat, hogy a büntetésnek a saját belső joga szerinti végrehajtása ténylegesen lehetséges‑e.(18)

34.      Ezért biztosítani kell, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság csak azzal a feltétellel gyakorolhatja az európai elfogatóparancs végrehajtásának megtagadására irányuló lehetőségét, hogy biztosítja a keresett személlyel szemben kiszabott büntetés tényleges végrehajtását és a 2002/584 kerethatározat célkitűzésével összhangban álló megoldás elérését.(19)

35.      Amennyiben a végrehajtó igazságügyi hatóság azt állapítja meg, hogy az általam hivatkozott két feltétel teljesül, azt is értékelnie kell, hogy fennáll‑e a kibocsátó tagállamban kiszabott büntetés végrehajtó tagállamban történő végrehajtását indokolttá tévő jogos érdek. Ezen értékelés lehetővé teszi e hatóság számára, hogy figyelembe vegye a 2002/584 kerethatározat 4. cikkének 6. pontja által követett célt, amely az állandó ítélkezési gyakorlat szerint abban áll, hogy növelje a keresett személy társadalomba való visszailleszkedésének esélyeit a vele szemben kiszabott büntetés letöltésekor.(20) Ezért a végrehajtó igazságügyi hatóságnak rendelkeznie kell az annak eldöntéséhez szükséges mérlegelési mozgástérrel, hogy a társadalomba való visszailleszkedésre irányuló célkitűzésre tekintettel meg kell‑e tagadni az európai elfogatóparancs végrehajtását, vagy sem.(21)

36.      A végrehajtó igazságügyi hatóságnak az arra vonatkozó vizsgálatát, hogy fennáll‑e a kibocsátó tagállamban kiszabott büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtó tagállamban történő végrehajtását indokolttá tévő jogos érdek, a keresett személy helyzetét jellemző valamennyi azt valószínűsítő, konkrét körülmény átfogó értékelésével kell elvégezni, hogy e személy és a végrehajtó tagállam között fennáll‑e olyan kötődés, amely alapján megállapítható, hogy az említett személy kellően beilleszkedett ebben az államban, és hogy következésképpen a kibocsátó tagállamban vele szemben kiszabott szabadságvesztés‑büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtó tagállamban történő végrehajtása hozzájárul‑e a 4. cikk 6. pontja által követett, a társadalomba való visszailleszkedésre irányuló célkitűzés megvalósításához.(22)

37.      Ebben az összefüggésben a Bíróság megállapította, hogy a 2008/909 kerethatározatot figyelembe kell venni. Közelebbről, e kerethatározat (9) preambulumbekezdése példálózó jelleggel felsorolja azokat a tényezőket, amelyek alapján az igazságügyi hatóság megbizonyosodhat arról, hogy a büntetés végrehajtó tagállam általi végrehajtása hozzá fog járulni az elítélt társadalomba való visszailleszkedésének elősegítésére irányuló célkitűzés megvalósításához. E tényezők között szerepel lényegében a személy végrehajtó tagállamhoz való kötődése, valamint az a körülmény, hogy e tagállam jelenti‑e a családi életének és érdekeinek központját, figyelemmel többek között az említett állammal fennálló családi, nyelvi, kulturális, társadalmi vagy gazdasági kapcsolataira.(23)

38.      Van tehát kölcsönhatás a 2002/584 és a 2008/909 kerethatározat között. A Bíróság az ilyen kölcsönhatás fennállását hangsúlyozta, amikor kimondta, hogy mivel a 2002/584 kerethatározat 4. cikkének 6. pontja által követett célkitűzés megegyezik a (9) preambulumbekezdésben említett és a 2008/909 kerethatározatnak – a végrehajtás mérlegelhető megtagadásának az ezen 4. cikk 6. pontjában említett okára utaló – 25. cikke által követett célkitűzéssel, az említett tényezők a végrehajtó igazságügyi hatóság által ezen ok alkalmazásakor elvégzendő átfogó értékelés keretében is relevánsak.(24)

39.      A 2002/584 kerethatározat és a 2008/909 kerethatározat közötti kölcsönhatás azonban nem korlátozódik annak értékelésére, hogy fennáll‑e olyan jogos érdek, amely indokolja, hogy a kibocsátó tagállamban kiszabott büntetést vagy intézkedést a végrehajtó tagállam területén hajtsák végre. A 2008/909 kerethatározat 25. cikke ugyanis sokkal általánosabb módon rendelkezik ennek alkalmazásáról a büntetések végrehajtására, amennyiben egy tagállam a végrehajtás megtagadásának a 2002/584 kerethatározat 4. cikkének 6. pontjában foglalt okának alkalmazásáról dönt.

40.      Így a 2008/909 kerethatározat 25. cikke szerint „[a] [2002/584] kerethatározat sérelme nélkül, e kerethatározat rendelkezéseit értelemszerűen kell alkalmazni – olyan mértékben, amennyire azok összhangban vannak azon kerethatározat rendelkezéseivel – a büntetések olyan esetekben történő végrehajtására, amikor a tagállam azon kerethatározat 4. cikkének [6. pontja] szerinti esetekben vállalja a büntetés végrehajtását, vagy azon kerethatározat 5. cikkének (3) bekezdése szerint eljárva azt a feltételt szabta meg, hogy a személyt a büntetés letöltése céljából vissza kell szállítani az érintett tagállamba az elítélt személy büntetlenségének elkerülése céljából.”

41.      Véleményem szerint a 2008/909 kerethatározat 25. cikkéből az következik, hogy a végrehajtás mérlegelhető megtagadására vonatkozóan a 2002/584 kerethatározat 4. cikkének 6. pontjában előírt oknak a végrehajtó igazságügyi hatóság általi alkalmazása megköveteli a 2008/909 kerethatározatban meghatározott eljárás és feltételek betartását a büntetőügyben hozott ítéletnek az ítélethozatal szerinti tagállamtól eltérő tagállamban történő elismerése és végrehajtása érdekében.(25) Több érv is ebbe az irányba mutat.

42.      Először is utalni kell a 2008/909 kerethatározat (12) preambulumbekezdésére, amely kimondja, hogy ezt a kerethatározatot „értelemszerűen alkalmazni kell a büntetések végrehajtására a [2002/584] kerethatározat 4. cikkének (6) bekezdése és 5. cikkének (3) bekezdése szerinti esetekben is. Ez többek között azt jelenti, hogy azon kerethatározat sérelme nélkül a végrehajtó állam ellenőrizheti az e kerethatározat 9. cikkében előírtak szerinti, az elismerés és a végrehajtás megtagadási okainak meglétét, beleértve a kettős büntethetőség vizsgálatát – olyan mértékben, ahogy a végrehajtó állama 7. cikk (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot tesz az ítélet elismerésének és végrehajtásának feltételeként [helyesen: a végrehajtó állam az ítélet elismerésének és végrehajtásának feltételeként ellenőrizheti az e kerethatározat 9. cikkében előírtak szerinti, az elismerés és a végrehajtás megtagadási okainak meglétét – beleértve a kettős büntethetőség vizsgálatát, amennyiben a végrehajtó állam a 7. cikk (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot tesz ‑] annak mérlegelése céljából, hogy a személyt át kell‑e adni vagy a büntetést végre kell‑e hajtani a [2002/584] kerethatározat 4. cikkének (6) bekezdése szerinti esetekben.” Bár az uniós jogalkotó példaként a 2008/909 kerethatározat 9. cikkében előírt elismerés és a végrehajtás megtagadásának okai fennállásának a végrehajtó tagállam általi vizsgálatára helyezi a hangsúlyt, ez véleményem szerint semmiképpen sem zárja ki a többi feltétel vizsgálatát.

43.      A 2002/584 kerethatározatban és a 2008/909 kerethatározatban meghatározott eljárások közötti kapcsolatot a végrehajtás mérlegelhető megtagadására vonatkozóan az előbbi kerethatározat 4. cikkének 6. pontjában említett ok alkalmazása során a 2008/909 kerethatározat I. mellékletében szereplő tanúsítványminta f) része is megerősíti. Ezt a tanúsítványt az ítélet elismerése és végrehajtása céljából az ítélettel együtt küldik meg, és az arra való hivatkozáskor utalni kell erre az okra. Ebből következik, hogy az európai elfogatóparancs végrehajtásának az említett okból történő megtagadása megköveteli az ítéletnek és a tanúsítványnak az ítélethozatal szerinti tagállam általi továbbítását az e kerethatározatban meghatározott szabályoknak megfelelően.

44.      Másodszor, az a feltétel, amely szerint az európai elfogatóparancs végrehajtásának a 2002/584 kerethatározat 4. cikkének 6. pontja alapján történő megtagadását meg kell előznie a végrehajtó igazságügyi hatóság azon vizsgálatának, hogy a belső joga szerint a szabadságvesztés‑büntetés ténylegesen végrehajtható‑e, úgy tűnik számomra, hogy a végrehajtó tagállam jogának a 2008/909 kerethatározatot átültető rendelkezéseit is magában foglalja.(26) Következésképpen azzal összhangban, amit a kerethatározat 25. cikke előír, és az ilyen büntetés hatékony végrehajtásának biztosítása érdekében, a végrehajtó igazságügyi hatóságnak tiszteletben kell tartania az említett kerethatározatban az ítélethozatal szerinti tagállamban kiszabott ítélet elismerésére és végrehajtására vonatkozóan megállapított eljárást és feltételeket.

45.      Harmadszor, amint arra a román kormány a tárgyaláson helyesen rámutatott, semmi sem utal arra, hogy az uniós jogalkotó két különböző jogi rendszert kívánt volna létrehozni a büntetőügyekben hozott határozatok elismerése és végrehajtása tekintetében, attól függően, hogy van‑e európai elfogatóparancs vagy nincs.

46.      Negyedszer, a 2020. március 11‑i SF (Európai elfogatóparancs – A végrehajtó államba történő visszaszállítás garanciája) ítéletből(27) kitűnik, hogy amennyiben a végrehajtó igazságügyi hatóság európai elfogatóparancs alapján büntetőeljárás lefolytatása céljából át kíván adni egy személyt, a 2002/584 kerethatározat 5. cikkének 3. pontja szerinti azon feltételhez kötve, hogy a személyt a végrehajtó tagállamba visszaszállítják, hogy ott töltse le a kibocsátó tagállamban ellene kiszabott büntetést, a büntetés végrehajtó tagállamban történő végrehajtására a 2008/909 kerethatározat irányadó.(28) Ennek analógiájára véleményem szerint ugyanezt kell alkalmazni a végrehajtás mérlegelhető megtagadására vonatkozóan a 2002/584 kerethatározat 4. cikkének 6. pontjában előírt okra is.

47.      Mindebből az következik, hogy az európai elfogatóparancs végrehajtásának mérlegelhető megtagadására vonatkozóan a 2002/584 kerethatározat 4. cikkének 6. pontjában előírt ok alkalmazása céljából a keresett személlyel szemben kiszabott büntetés elismerését és végrehajtását a 2008/909 kerethatározatban meghatározott eljárás és feltételek szerint kell elvégezni.

48.      Ez arra enged következtetni, hogy a keresett személlyel szemben kiszabott büntetés hatékony végrehajtása nem valósulhat meg abban a tagállamban, ahol ezt az eljárást és ezeket a feltételeket ez a tagállam figyelmen kívül hagyja. Annak érdekében, hogy a végrehajtó tagállam vállalhassa a keresett személlyel szemben kiszabott szabadságvesztés‑büntetés végrehajtását, megvizsgálva, hogy a büntetés saját belső joga szerinti végrehajtása ténylegesen lehetséges‑e,(29) és hogy ezáltal elkerülje e személy büntetése elmaradása bármilyen kockázatát, amint azt a 2002/584 kerethatározat 4. cikkének 6. pontja előírja, a 2008/909 kerethatározatban megállapított szabályok tiszteletben tartása mellett a végrehajtó tagállamnak jogosultnak kell lennie az említett büntetés végrehajtásának átvételére.

49.      Most azt kell meghatározni, hogy melyek ezek a szabályok.

50.      E tekintetben emlékeztetek arra, hogy a 2002/584 kerethatározathoz hasonlóan a 2008/909 kerethatározat a büntetőjog terén pontosítja a kölcsönös bizalom és a kölcsönös elismerés elvét. Ez a kerethatározat megerősíti az igazságügyi együttműködést a büntetőügyekben hozott ítéletek olyan esetekben történő elismerése és végrehajtása terén, amikor személyeket egy másik tagállamban szabadságvesztés‑büntetésre vagy szabadságelvonással járó intézkedésre ítéltek, a társadalmi beilleszkedésük elősegítése érdekében.(30)

51.      A kerethatározat 3. cikkének (1) bekezdése szerint az említett kerethatározat célja azon szabályok megállapítása, amelyek értelmében a tagállamok az elítélt személy társadalmi beilleszkedésének elősegítése érdekében elismernek egy ítéletet és végrehajtják egy másik tagállam bírósága által kiszabott büntetést.

52.      E célból 2008/909 kerethatározat 8. cikke előírja, hogy a végrehajtó tagállam illetékes hatósága főszabály szerint köteles helyt adni a valamely más tagállamban hozott büntetőítélet elismerésére, és a kiszabott szabadságvesztés‑büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtására irányuló azon kérelemnek, amelyet az említett kerethatározat 4. és 5. cikkének megfelelően továbbítottak neki. Főszabály szerint csak az elismerés és a végrehajtás megtagadásának az ugyanezen kerethatározat 9. cikkében taxatíve felsorolt okai alapján tagadhatja meg az ilyen kérelem teljesítését.(31)

53.      A 2008/909 kerethatározat 8. cikkének (2)–(4) bekezdése tehát szigorú feltételeket szab a kibocsátó államban kiszabott büntetésnek a végrehajtó tagállam illetékes hatósága által történő átalakításához, amely feltételek így az említett hatóságot terhelő azon alapvető kötelezettség alóli egyetlen kivételt képezik, amely kötelezettség értelmében a tagállamnak a részére továbbított ítéletet el kell ismernie, és haladéktalanul meg kell tennie a büntetés végrehajtásához szükséges intézkedéseket, és a büntetés időtartama és jellege meg kell feleljen a kibocsátó államban hozott ítéletben meghatározottaknak.(32)

54.      A 2008/909 kerethatározat 4. cikkének (1) bekezdése lehetőséget biztosít arra, hogy az ítélethozatal szerinti tagállam, amely rendszerint eljárást kezdeményez a területén büntetőügyben hozott ítéletnek egy másik tagállamban történő elismerése és végrehajtása érdekében, az ítéletet e másik tagállamnak továbbítsa a tanúsítvánnyal együtt, amelynek formanyomtatványát e kerethatározat I. melléklete határozza meg.

55.      Az említett kerethatározat 4. cikkének (2) bekezdése szerint „[a]z ítélet és a tanúsítvány továbbítására akkor kerülhet sor, ha a kibocsátó állam illetékes hatósága – adott esetben a kibocsátó állam és a végrehajtó állam illetékes hatóságai közötti egyeztetést követően – meggyőződött arról, hogy a büntetés végrehajtó állam általi végrehajtása az elítélt személy társadalomba való beilleszkedésének elősegítését szolgálja.”

56.      A 2008/909 kerethatározat 4. cikkének (5) bekezdése továbbá úgy rendelkezik, hogy „[a] végrehajtó állam saját kezdeményezésre kérheti a kibocsátó államot az ítélet és a tanúsítvány együttes továbbítására. […] Az e bekezdés alapján továbbított kérelmek nem kötelezik a kibocsátó államot az ítélet és a tanúsítvány együttes továbbítására.”

57.      E kerethatározat 5. cikke az ítélet és a tanúsítvány továbbítására vonatkozó eljárást írja le.

58.      E rendelkezésekből először is arra következtetek, hogy az elmarasztaló ítéletnek és a 2008/909 kerethatározatban előírt tanúsítványnak az ítélkező tagállam általi továbbítása szükséges ezen ítélet elismeréséhez és a büntetés végrehajtásához, mivel ez a továbbítás az ítélethozatal szerinti tagállam hozzájárulásának egyfajta kifejezése a büntetés végrehajtásának a végrehajtó tagállam általi átvétele vonatkozásában. Az ítélet elismerése és a büntetés végrehajtása ezután a tanúsítványban foglalt információk alapján történik. Ezen túlmenően az ítélethozatal szerinti tagállam az e kerethatározat 13. cikkében meghatározott feltételek mellett visszavonhatja ezt a tanúsítványt,(33) többek között, ha a büntetés javasolt kiigazítása nem megfelelő a számára.

59.      Az ítélethozatal szerinti tagállam másrészt viszont nem köteles ilyen továbbításra.(34) Ha ezt megteszi, akkor azért teszi, mert hozzájárul ahhoz, hogy a szóban forgó büntetést a végrehajtó tagállamban hajtsák végre. Ebből az következik, hogy az ítéletnek az e kerethatározatban előírt tanúsítvánnyal együtt történő továbbítása hiányában a végrehajtó tagállam nem jogosult a területén végrehajtani az ítélkező tagállamban kiszabott büntetést, mivel ez utóbbi nem járult ehhez hozzá. Mindez nem lehet másként a végrehajtás mérlegelhető megtagadására vonatkozóan a 2002/584 kerethatározat 4. cikkének 6. pontjában előírt ok alkalmazásával összefüggésben sem.

60.      Ennek megfelelően a büntetésnek a végrehajtó tagállam általi átvételére csak a 2008/909 kerethatározatban meghatározott keretek között kerülhet sor, ami megköveteli az ítélethozatal szerinti tagállammal való szoros és aktív együttműködést,(35) és különösen e tagállam hozzájárulását a büntetés végrehajtó tagállamban történő végrehajtásához. Az ítéletnek az ítélethozatal szerinti tagállam által az európai elfogatóparancs végrehajtásával kapcsolatos eljárás keretében a végrehajtó tagállam részére történő továbbítása nem felel meg ennek a feltételnek, ha – mint a jelen esetben – az ítélethez nem csatolják az e kerethatározatban előírt tanúsítványt, és emellett, ha az első tagállam egyértelműen kifejezi, hogy kifogásolja a büntetésnek a második tagállamban történő végrehajtását.

61.      A 2008/909 kerethatározatban meghatározott eljárás alkalmazása tehát a kibocsátó tagállam és a végrehajtó tagállam illetékes hatóságai közötti kölcsönös bizalom megteremtését szolgálja, előzetes konzultációk révén, amelyek a lojális együttműködés elvének kifejeződései. Ha az ítélethozatal szerinti tagállam megtagadja a büntetés végrehajtásának átadását, a végrehajtó tagállam nem sajátíthatja ki egyoldalúan e büntetés végrehajtására vonatkozó joghatóságot, és nem hivatkozhat a végrehajtás mérlegelhető megtagadásának a 2002/584 kerethatározat 4. cikke 6. pontjában meghatározott okára.

62.      A holland kormánynak a jelen eljárás során tett állításával ellentétben úgy vélem, hogy az ítélethozatal szerinti tagállam hozzájárulása beszerzésének szükségessége nem olyan jellegű, amely aláásná a végrehajtás mérlegelhető megtagadására vonatkozóan a 2002/584 kerethatározat 4. cikkének 6. pontjában előírt ok hatékonyságát. Ezzel a követelménnyel a végrehajtás e rendelkezésben előírt megtagadása csak feltételes, és nem tekinthető alkalmazhatatlannak. Ebben a szakaszban nem feltételezhető, hogy az ítélethozatal szerinti tagállam megtagadja az ítéletnek a tanúsítvánnyal együtt történő továbbítását. Ez a tagállam a végrehajtó tagállamhoz hasonlóan meg lehet győződve arról, hogy a büntetésnek az utóbbi területén történő végrehajtása az elítélt személy társadalmi beilleszkedést szolgáló cél eléréséhez hozzájárul.

63.      Egyébiránt kétségtelenül igaz, hogy a Bíróság a 2008/909 kerethatározat 25. cikkéből azt a következtetést vonta le, hogy e kerethatározat egyetlen rendelkezése sem befolyásolhatja a teljesítés mérlegelhető megtagadása 2002/584 kerethatározat 4. cikkének 6. pontjában foglalt oka alkalmazásának sem a hatályát, sem a módját.(36) Ez azonban nem jelenti azt, hogy a büntetőügyekben hozott határozatok elismerésének és végrehajtásának feltételei nem alkalmazandók az európai elfogatóparancs végrehajtása megtagadása ezen okának választása esetén, hanem azt, hogy e rendelkezések csak annyiban alkalmazandók, amennyire azok összhangban vannak e kerethatározat rendelkezéseivel.(37) Az uniós jogalkotó ezzel azt a szándékát nyilvánította ki, hogy nem kívánja gyengíteni az említett kerethatározat célját, nevezetesen az európai elfogatóparancs által érintett személyek átadását.

64.      Márpedig nem találom összeegyeztethetetlennek a 2002/584 kerethatározat rendelkezéseivel azt a követelményt, hogy a végrehajtás mérlegelhető megtagadására vonatkozóan a 4. cikk 6. pontjában meghatározott ok alkalmazása az ítélethozatal szerinti tagállam hozzájárulásától függ. Ellenkezőleg, egy ilyen feltétel, mivel korlátozza a végrehajtó igazságügyi hatóság azon lehetőségét, hogy megtagadja az európai elfogatóparancs végrehajtását, az e kerethatározat által a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség érdekében bevezetett átadási rendszert erősíti.(38) A végrehajtás megtagadása ezen okának alkalmazása mindenekelőtt attól a követelménytől függ, hogy a keresett személlyel szemben kiszabott szabadságvesztés‑büntetés az adott tagállamban ténylegesen végrehajtható legyen.(39)

65.      Ezenkívül a Bíróság kétségtelenül megjegyezte, hogy az uniós jogalkotó által a 2002/584 kerethatározat és 2008/909 kerethatározat között előírt összhangnak hozzá kell járulnia az elítélt személy társadalomba való visszailleszkedésére irányuló cél eléréséhez, valamint e visszailleszkedés nemcsak az elítélt személy érdeke, hanem általában az Európai Unió érdeke is.(40) Ugyanakkor a Bíróság azt is kimondta, hogy jóllehet a végrehajtás mérlegelhető megtagadásának a 2002/584 kerethatározat 4. cikkének 6. pontjában foglalt oka többek között azt teszi lehetővé, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság különös jelentőséget tulajdonítson annak, hogy növelhető‑e a keresett személy társadalomba való, a vele szemben kiszabott büntetés végrehajtását követő visszailleszkedésének esélye, ám e – kétségkívül fontos – cél nem zárhatja ki azt, hogy a tagállamok e kerethatározat átültetésekor szűkítsék e kerethatározat 1. cikkének (2) bekezdésében megfogalmazott alapvető szabály által megállapított értelemben azon helyzetek körét, amelyekben meg lehet tagadni az említett 4. cikk 6. pontjának hatálya alá tartozó személy átadását.(41)

66.      A fentiekből az következik, hogy a keresett személy társadalmi beilleszkedésének esélyeit a vele szemben kiszabott büntetés lejártát követően növelő célkitűzés nem abszolút, és nem élvezhet elsőbbséget a tagállamok közötti hatékony átadási rendszer létrehozására irányuló célkitűzéssel szemben.

67.      Ezenfelül, amint arra a francia kormány a tárgyaláson helyesen rámutatott, a 2008/909 kerethatározat 4. cikke értelmében mind a kibocsátó, mind a végrehajtó tagállam illetékes hatóságainak meg kell győződniük arról, hogy a kölcsönös elismerési eljárás a szóban forgó helyzetben megfelel az elítélt személy társadalmi beilleszkedésének előmozdítására irányuló célkitűzésnek. Ez az összeegyeztetésre vonatkozó követelmény tehát közvetlenül ellentmond annak a gondolatnak, hogy a 2002/584 kerethatározat 4. cikkének 6. pontja kizárólag a végrehajtó tagállam számára teszi lehetővé annak eldöntését, hogy a büntetés végrehajtása a területén indokolt‑e. A kibocsátó tagállamnak azt is figyelembe kell vennie, hogy a büntetésnek a végrehajtó tagállam területén történő végrehajtása elősegítené az elítélt személy társadalmi beilleszkedését, és hogy ez a cél túlmutat azon a célon, hogy a büntetést a kibocsátó tagállamban hajtsák végre. Az ettől eltérő döntés a büntetőügyekben hozott ítéletek kölcsönös elismerésének kettős rendszerét hozná létre, ami ellentétes a 2008/909 kerethatározat 25. cikkével. Míg egy európai elfogatóparancs keretein kívül mindkét tagállamnak meg kellene győződnie arról, hogy a társadalmi beilleszkedés előmozdításának célja megvalósult, addig az európai elfogatóparancs végrehajtása során csak a végrehajtó tagállam végezhetné ezt az értékelést. Márpedig, ahogyan azt korábban már említettem, nem hiszem, hogy az uniós jogalkotó szándéka egy ilyen kettős rendszer létrehozása lett volna.

68.      Úgy vélem továbbá, hogy az elítélt személy társadalmi beilleszkedésének elősegítésére irányuló célkitűzés nem írhatja felül a büntetést kiszabó tagállam azon jogos érdekét, hogy azt a területén hajtsák végre. Figyelembe véve ugyanis a büntetés társadalomban betöltött különböző funkcióit, az egyes tagállamokra jellemző büntetőpolitikai megfontolások arra késztethetik az ítélethozatal szerinti tagállamot, hogy a kiszabott büntetést annak ellenére is végrehajtsa a területén, hogy a keresett személy társadalmi beilleszkedésével kapcsolatos megfontolások ezt kizárhatják.(42) Ebben a tekintetben a terrorizmus miatt hozott büntetések példája hozható fel.

69.      Úgy vélem, hogy amennyiben egy tagállam úgy dönt, hogy szabadságvesztés‑büntetés végrehajtása céljából európai elfogatóparancsot bocsát ki, azt azért teszi, mert azt kívánja, hogy a keresett személyt a büntetésnek a területén történő végrehajtása érdekében adják át neki. Ha ez a tagállam elsődleges szándékként azt a lehetőséget irányozta volna elő, hogy a büntetést egy másik tagállamban is végre lehessen hajtani, akkor a 2008/909 kerethatározatban előírt, a büntetőügyekben hozott határozatok elismerésére és végrehajtására vonatkozó mechanizmust alkalmazta volna.

70.      A kibocsátó tagállamban hozott ítélet elismerésére és a kiszabott büntetés végrehajtására vonatkozó ilyen kérelem esetén ezen eljárás célja éppen az, hogy az érintett személy, akit nem kell átadni ez utóbbi tagállam hatóságainak, a végrehajtó tagállamban maradjon, hogy ott töltse le büntetését.(43)

71.      Márpedig, abban az esetben, ha az ítélethozatal szerinti tagállam a 2008/909 kerethatározatban előírt átadási mechanizmus végrehajtása helyett inkább európai elfogatóparancsot bocsát ki, a kölcsönös elismerés elve más jellegű következményekkel jár. Ez az elv ugyanis azt jelenti, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság köteles végrehajtani a neki továbbított európai elfogatóparancsot.

72.      Az ítélethozatal szerinti tagállam hozzájárulásának beszerzése lehetővé teszi, hogy tiszteletben tartsák azt a szabad választási lehetőséget, amellyel e tagállamnak a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés két eszköze között rendelkeznie kell. Amint azt már kifejtettem, e tagállamot nem terheli a 2008/909 kerethatározatban előírt tanúsítvány kiállítására vonatkozó kötelezettség. Amennyiben az említett tagállam szuverén módon úgy dönt, hogy elsőbbséget biztosít az európai elfogatóparancsnak, ezt a döntést tiszteletben kell tartani. Így nem vélelmezhető az, hogy ugyanez a tagállam kész lenne lemondani arról, hogy ezen elfogatóparancs végrehajtásának megtagadása esetén a büntetést a területén hajtsák végre. Éppen ellenkezőleg, az európai elfogatóparancs kibocsátása azt bizonyítja, hogy azt kívánja, hogy a büntetést a területén hajtsák végre.

73.      A holland kormány álláspontja, amely szerint a 2002/584 kerethatározat 4. cikke 6. pontjának alkalmazása az elmarasztaló ítélet elismerését jelentené, ami szükségtelenné tenné az ítélethozatal szerinti tagállam hozzájárulásának beszerzését, a következő paradoxonhoz vezet: ez annak az elismerését jelentené, hogy amennyiben valamely igazságügyi hatóság európai elfogatóparancsot bocsát ki valamely büntetés végrehajtása céljából, ezzel elfogadja, hogy e büntetés adott esetben egy másik tagállamban is végrehajtható, és a kibocsátó tagállam így lemond saját joghatóságáról az említett büntetés végrehajtása tekintetében. Márpedig az európai elfogatóparancs legfőbb célja annak biztosítása, hogy a keresett személyt átadják az elfogatóparancsot kibocsátó igazságügyi hatóságnak. Más szóval az európai elfogatóparancs kibocsátásának célja nem az, hogy a büntetés végrehajtására vonatkozó joghatóságot egy másik tagállamra ruházza át.

74.      Azzal, hogy a kibocsátó tagállam meg kívánja őrizni a végrehajtásra vonatkozó joghatóságát, nem sérti a kölcsönös bizalom elvét. A végrehajtó tagállam ugyanis főszabály szerint köteles eleget tenni az európai elfogatóparancs kibocsátásában megjelenő együttműködésre irányuló megkeresésnek. Amint arra a francia kormány a tárgyaláson helyesen rámutatott, ilyen helyzetben ez az elv nem szolgálhat alapul arra, hogy egy másik tagállam elismerje és végrehajtsa a bírósági határozatot, holott ezeket nem kérték és nem is kívánták.

75.      Az ezzel ellentétes értelmezés azt eredményezné, hogy a végrehajtó tagállam joghatóságot szerezhetne a büntetés végrehajtására, még akkor is, ha a büntetés kiszabása szerinti tagállam nem mondott le a joghatóság gyakorlásáról, amit az a körülmény is alátámaszt, hogy e büntetés végrehajtása céljából európai elfogatóparancsot bocsátottak ki. Ez ellentétes lenne a kölcsönös bizalom elvével, amely az ilyen típusú helyzetben mindenekelőtt azt jelenti, hogy a végrehajtó tagállam végrehajtja az európai elfogatóparancsot. Amint a Bizottság a tárgyaláson megjegyezte, a 2002/584 kerethatározat 4. cikkének 6. pontja az átadás elve alóli kivételként és a végrehajtás általa előírt megtagadásának mérlegelhető jellegére tekintettel az elítélt személy számára nem átadáshoz való jogot, hanem csak egy lehetőséget teremt. Ez a lehetőség csak bizonyos feltételek tiszteletben tartásával alkalmazható.

76.      Így nem lehet megkerülni a 2008/909 kerethatározatban meghatározott keretet, mivel a büntetőügyben hozott ítélet tervezett elismerésének körülményeitől függetlenül, csak az e kerethatározatban meghatározott szabályok betartásával érhető el olyan méltányos egyensúly, amely biztosítja az ítélethozatal szerinti tagállam jogainak védelmét.

77.      A jelen ügyben nem vitatott, hogy a 2008/909 kerethatározatban a C. J. elleni ítélet elismerésére és végrehajtására vonatkozóan megállapított eljárást és feltételeket nem tartották tiszteletben. Az olasz igazságügyi hatóságok ugyanis megtagadták a C. J.‑vel szemben kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtását, egyidejűleg elismerve az elmarasztaló ítéletet és elrendelve annak Olaszországban történő végrehajtását, miközben a román igazságügyi hatóságok kifogásukat fejezték ki az ilyen elismeréssel és a Románia területén kívüli végrehajtással szemben.

78.      Az olasz igazságügyi hatóságok tehát nem a 2008/909 kerethatározatban foglalt kölcsönös elismerés elvének megfelelően jártak el, és ezért nem hivatkozhatnak erre az elvre a kibocsátó tagállammal szemben. Utóbbi tehát megőrzi magának azt a jogot, hogy a szóban forgó ítéletet a területén hajtsa végre. Bár a 2008/909 kerethatározat 22. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy ez a tagállam már nem folytathatja azon büntetés végrehajtását, amelynek végrehajtása a végrehajtó államban már megkezdődött, ennek a végrehajtásnak továbbra is az e kerethatározatban megállapított szabályoknak megfelelően kell megtörténnie. Ez nem vonatkozik arra az esetre, amikor a büntetőügyben hozott ítélet elismerésére az említett kerethatározatban előírt eljárás és feltételek figyelmen kívül hagyásával, és különösen anélkül került sor, hogy a kibocsátó tagállam közölte volna az ítéletet az ugyanezen kerethatározatban előírt tanúsítvánnyal együtt. Annak elfogadása, hogy ilyen helyzetben a büntetés végrehajtásának a végrehajtó tagállamban történő megkezdése megfoszthatja a kibocsátó tagállamot az említett büntetés végrehajtására vonatkozó joghatóságától, a 2008/909 kerethatározatban foglalt szabályok megkerülését tenné lehetővé.

79.      Hozzáteszem, hogy még ha az ítélet továbbítására az ezen kerethatározatban előírt tanúsítvánnyal együtt sor került volna, felmerülhet a kérdés, hogy a büntetés végrehajtását – a végrehajtás egyidejű felfüggesztésével és az olasz igazságügyi hatóságoknak a szabadságvesztés helyett alternatív intézkedésről való döntéséig házi őrizet formájában – elrendelő nemzeti elfogatóparancs tekinthető‑e az említett kerethatározat 22. cikkének (1) bekezdése értelmében a büntetés végrehajtása megkezdésének. Nem tartom azonban szükségesnek, hogy a jelen ügyben ezzel a szemponttal foglalkozzam, mivel az ugyanezen kerethatározat által meghatározott eljárást és feltételeket semmiképpen sem tartották tiszteletben.(44)

80.      Egyébiránt, amennyiben a végrehajtó igazságügyi hatóságnak a C. J.‑vel szemben kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtását megtagadó határozata nem felel meg az uniós jognak, ezen elfogatóparancs fenntartásával vagy egy új kibocsátásával a keresett személy átadására irányuló eljárást a kibocsátó igazságügyi hatóság lefolytathatja, ily módon elősegítve a 2002/584 kerethatározat által követett, a büntetlenség elleni küzdelemre irányuló célkitűzés megvalósítását.(45) Más szóval, nem lehet úgy tekinteni, hogy a szóban forgó európai elfogatóparancs okafogyott és már nincs joghatása. Ezenkívül a kibocsátó tagállamban hozott ítélet, amelyen e parancs alapul, és amelyre a 2002/584 kerethatározat 8. cikke (1) bekezdésének c) pontja hivatkozik, továbbra is végrehajtható. Amint azt a román kormány a tárgyaláson megjegyezte, amint az átadásra sor került, a kibocsátó tagállam feladata, hogy e kerethatározat 26. cikkének (1) bekezdését figyelembe vegye. Ugyanis, ahogyan azt a Bíróság már kimondta, e rendelkezés annak előírásával, hogy minden olyan időtartamot figyelembe kell venni, amely folyamán az elítélt személyt a végrehajtó tagállamban fogva tartották, biztosítja, hogy e személynek végső soron nem kell olyan időtartamot fogva tartásban töltenie, amelynek teljes időtartama – mind az európai elfogatóparancsot végrehajtó, mind az azt kibocsátó tagállamban – meghaladná a kibocsátó tagállamban rá kiszabott szabadságvesztés büntetés időtartamát.(46)

IV.    Végkövetkeztetés

81.      A fenti megfontolások összességére tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a Curtea de Apel Bucureşti (bukaresti ítélőtábla, Románia) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett első, második és harmadik kérdésére a következő választ adja:

Az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló, 2002. június 13‑i 2002/584/IB tanácsi kerethatározat 4. cikkének 6. pontját és 8. cikke (1) bekezdésének c) pontját, valamint a kölcsönös elismerés elvének büntetőügyekben hozott, szabadságvesztés büntetéseket kiszabó vagy szabadságelvonással járó intézkedéseket alkalmazó ítéleteknek az Európai Unióban való végrehajtása céljából történő alkalmazásáról szóló, 2008. november 27‑i 2008/909/IB tanácsi kerethatározat 4. cikkének (2) és (5) bekezdését, 8. cikkének (1) bekezdését, 22. cikkének (1) bekezdését, valamint 25. cikkét

a következőképpen kell értelmezni:

valamely igazságügyi hatóság nem tagadhatja meg a szabadságvesztés‑büntetés végrehajtása céljából kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtását a végrehajtás mérlegelhető megtagadásának e rendelkezések közül az elsőben említett okára hivatkozva, amennyiben az elmarasztaló ítélet elismerése és végrehajtása a 2008/909 kerethatározatban meghatározott eljárás és feltételek megsértésével történik. Ilyen helyzetben a kibocsátó tagállam megőrzi e büntetés végrehajtásához való jogot, és a végrehajtó igazságügyi hatóságnak az európai elfogatóparancsot végre kell hajtania a keresett személy e tagállamnak történő átadásával.

1      Eredeti nyelv: francia.

2      HL 2002. L 190., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 6. kötet, 34. o.

3      HL 2008. L 327., 27. o.

4      Ez a rendelkezés kimondja, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság megtagadhatja az európai elfogatóparancs végrehajtását, „ha az európai elfogatóparancsot szabadságvesztés‑büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása céljából bocsátották ki, amennyiben a keresett személy a végrehajtó tagállamban tartózkodik, amelynek állampolgára vagy lakosa [helyesen: a végrehajtó tagállamban tartózkodik, vagy annak állampolgára vagy lakosa], és ez az állam vállalja, hogy saját hazai joga szerint végrehajtja a büntetést vagy a szabadságelvonással járó intézkedést”.

5      A jelen indítványban a kibocsátó tagállam ítélethozatal szerinti tagállamként is nevesíthető.

6      Ezt a tanúsítványt egy másik, a román igazságügyi hatóságoknak 2021. július 14‑én megküldött tanúsítvánnyal egészítették ki, amely a következő megjegyzést tartalmazza: „[a] házi őrizet állását illetően a felügyeleti bíróság alternatív intézkedésre vonatkozó határozatának meghozatala folyamatban van.”

7      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a nemzeti bíróság feladata az előzetes döntéshozatal iránti kérelem jogszabályi és ténybeli hátterének meghatározása: lásd többek között: 2023. november 30‑i Ministero dell’Istruzione és INPS ítélet (C‑270/22, EU:C:2023:933, 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

8      Lásd többek között: 2023. június 6‑i ítélet, O. G. (Harmadik állambeli állampolgárral szemben kibocsátott európai elfogatóparancs) ítélet (C‑700/21, a továbbiakban: O. G. ítélet, EU:C:2023:444, 31. pont, valamint az itt hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

9      Lásd többek között: O. G. ítélet (32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

10      Lásd többek között: O. G. ítélet (33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

11      Lásd többek között: O. G. ítélet (34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

12      Lásd többek között: 2020. március 11‑i SF (Európai elfogatóparancs – A végrehajtó államba történő visszaszállítás garanciája) ítélet (C‑314/18, EU:C:2020:191, 40. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

13      Lásd többek között: 2020. március 11‑i SF (Európai elfogatóparancs – A végrehajtó államba történő visszaszállítás garanciája) ítélet (C‑314/18, EU:C:2020:191, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

14      Lásd többek között: O. G. ítélet (35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

15      Lásd többek között: O. G. ítélet (46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

16      Lásd többek között: O. G. ítélet (47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

17      Lásd többek között: O. G. ítélet (48. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

18      Lásd többek között: 2019. június 24‑i Popławski ítélet (C‑573/17, EU:C:2019:530, 88. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

19      Lásd többek között: 2019. június 24‑i Popławski ítélet (C‑573/17, EU:C:2019:530, 92. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Amint azt Bot főtanácsnok a Popławski ügyben (C‑579/15, EU:C:2017:116) az indítványában megjegyezte, „a kölcsönös elismerés elvének alkalmazása és a büntetlenség veszélye elhárításának szükségessége magukban foglalják annak megállapítását, hogy ha a büntetés végrehajtásának a végrehajtó tagállam által történő átvétele bármilyen okból nem lehetséges, az európai elfogatóparancsot végre kell hajtani” (57. pont).

20      Lásd többek között: O. G. ítélet (49. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

21      Lásd: O. G. ítélet (53. pont).

22      Lásd többek között: O. G. ítélet (60. és 61. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

23      Lásd többek között: O. G. ítélet (62. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

24      Lásd: O. G. ítélet (63. pont).

25      Lásd még e tekintetben: Kézikönyv az Európai elfogatóparancs kibocsátásáról és végrehajtásáról című bizottság közlemény (HL C, C/2023/1270) 2.5.2. és 5.5.2. szakasza, amelyekből az következik, hogy a 2002/584 kerethatározat 4. cikkének 6. pontjában említett esetben a 2008/909 kerethatározatot kell alkalmazni annak érdekében, hogy a büntetésnek a végrehajtás helye szerinti tagállamba történő átadása lehetővé váljon.

26      Lásd ebben az értelemben: Kézikönyv az elítélt személyek átszállításáról és a szabadságvesztéssel járó büntetésekről az Európai Unióban című bizottsági közlemény (H 2019. C 403., 2. o.) amelynek 11.1. pontja szerint „[a] kerethatározat 25. cikke és (12) preambulumbekezdése értelmében a 2002/584 kerethatározat 4. cikkének (6) bekezdése és 5. cikkének (3) bekezdése szerinti esetekben a büntetések végrehajtására értelemszerűen alkalmazni kell a [2008/909] kerethatározat végrehajtására szolgáló nemzeti jog rendelkezéseit, olyan mértékben, amely összeegyeztethető a 2002/584 kerethatározattal.” Ugyanitt kimondja, hogy „[a] [2008/909] kerethatározat és a 2002/584 kerethatározat közötti kapcsolatot az előbbi 25. cikke és (12) preambulumbekezdése rögzíti”, és hogy „[az európai elfogatóparancs] végrehajtásának a 2002/584 kerethatározat 4. cikkének (6) bekezdése szerinti mindennemű megtagadását meg kell, hogy előzze a végrehajtó igazságügyi hatóság által azzal kapcsolatban lefolytatott vizsgálat, hogy a büntetésnek a [2008/909] kerethatározatot végrehajtó saját belső joga szerinti végrehajtása ténylegesen lehetséges‑e” (kiemelés tőlem)

27      C‑314/18, EU:C:2020:191.

28      Lásd: 2020. március 11‑i SF (Európai elfogatóparancs – A végrehajtó államba történő visszaszállítás garanciája) ítélet (C‑314/18, EU:C:2020:191, 49. és azt követő pontok).

29      Lásd többek között: 2019. június 24‑i Popławski ítélet (C‑573/17, EU:C:2019:530, 88. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

30      Lásd: 2023. november 9‑i Staatsanwaltschaft Aachen ítélet (C‑819/21, EU:C:2023:841, 19. pont).

31      Lásd: 2023. november 9‑i Staatsanwaltschaft Aachen ítélet (C‑819/21, EU:C:2023:841, 20. pont).

32      Lásd többek között: a 2021. április 15‑i AV (Összbüntetési ítélet) ítélet (C‑221/19, EU:C:2021:278, 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

33      E rendelkezés értelmében „[a]meddig a büntetés végrehajtása nem kezdődött meg a végrehajtó államban, a kibocsátó állam indokolással együtt visszavonhatja a tanúsítványt a végrehajtó államtól. A tanúsítvány visszavonását követően a végrehajtó állam nem hajtja végre a büntetést.”

34      Lásd e tekintetben: a jelen indítvány 26. lábjegyzetében idézett kézikönyv, amely az 1.1. pontjában megállapítja, hogy a 2008/909 kerethatározat „nem köteles a kibocsátó állam továbbítani az ítéletet annak más tagállamban történő elismerése és végrehajtása céljából”, és hogy „[a]z átszállítás tárgyában a kibocsátó állam jogosult meghozni a végső döntést, amennyiben meggyőződött arról, hogy a büntetés átalakítása és a büntetés végrehajtásának módja számára elfogadható.” Továbbá a kézikönyv 3.1. pontja kimondja, hogy a 2008/909 kerethatározat 4. cikkének (5) bekezdésében említett egyik esetben „sem köteles azonban a kibocsátó állam eleget tenni az ítélet továbbítása iránti kérelemnek. Ez logikusan következik abból a tényből, hogy továbbra is a kibocsátó állam az egyetlen olyan szereplő, amely bűncselekmény elkövetése miatt a saját szuverén hatáskörében eljárva ítéletet hozott. Ezért a kibocsátó állam megtartja a végrehajtó állam vagy az elítélt személy, vagy a mindkettejük által benyújtott kérelmek értékelésére vonatkozó önálló mozgásterét.”

35      A végrehajtó tagállamnak különösen a 2008/909 kerethatározat 12. és 21. cikkében említettek szerint bizonyos mennyiségű információt kell szolgáltatnia az ítélethozatal szerinti tagállamnak.

36      Lásd: 2018. március 13‑i Sut ítélet (C‑514/17, EU:C:2019:1016, 48. pont).

37      Lásd: 2018. március 13‑i Sut ítélet (C‑514/17, EU:C:2019:1016, 48. pont).

38      Lásd többek között: a 2018. december 13‑i Sut ítéletet (C‑514/17, EU:C:2018:1016, 43. és 44. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

39      Lásd többek között: 2018. március 13‑i Sut ítélet (C‑514/17, EU:C:2019:1016, 49. pont).

40      Lásd: 2020. március 11‑i SF (Európai elfogatóparancs – A végrehajtó államba történő visszaszállítás garanciája) ítélet (C‑314/18, EU:C:2020:191, 51. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

41      Lásd többek között: 2018. március 13‑i Sut ítélet (C‑514/17, EU:C:2019:1016, 46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Amint arra Pikamäe főtanácsnok a 2002/584 kerethatározat 5. cikkének 3. pontjával kapcsolatban az SF (Európai elfogatóparancs – A végrehajtó államba történő visszaszállítás garanciája) ügyben (C‑314/18, EU:C:2020:191) megfogalmazott indítványában rámutatott, „az elítélt társadalomba való visszailleszkedésének megkönnyítésére vonatkozó cél tehát nem abszolút jellegű, és egyensúlyba hozható más követelményekkel is” (61. pont).

42      Lásd e tekintetben a jelen indítvány 26. lábjegyzetében idézett kézikönyvet, amely a 3.1. pontjában megállapítja, hogy „[e]lőfordulhat például, hogy a kibocsátó állam nem kívánja átszállítani az elítélt személyt, ha a végrehajtó államban rövidebb idejű szabadságvesztés várható, figyelemmel az abban az államban érvényesülő, a korai és feltételes szabadságra bocsátásra vonatkozó rendelkezésekre. A sértettek érdekeit szintén figyelembe lehet venni annak eldöntése során, hogy az elkövető hol tudná a legmegfelelőbben letölteni a büntetését. A tagállam szintén vonakodhat átszállítani az érintett személyt, ha az ilyen átszállítás azzal járna, hogy e személy visszailleszkedik a saját államának bűnözői környezetébe, ahelyett, hogy az átszállítás a társadalmi beilleszkedését szolgálná.” Ugyanezen a ponton sor kerül annak megállapítására, hogy „[a] kibocsátó állam teljeskörű döntési jogkörét a kerethatározat 13. cikke is szemlélteti, amely megállapítja, hogy ameddig a büntetés végrehajtása nem kezdődött meg a végrehajtó államban, a kibocsátó állam indokolással együtt visszavonhatja a tanúsítványt. Lásd még ebben az összefüggésben a 17. cikk (3) bekezdését.” Azt is megjegyzik, hogy „[a] tagállamokban egyre jobban odafigyelnek arra, hogy a sértettek véleményét is figyelembe vegyék az elítélt elkövetők büntetésének végrehajtásával összefüggésben, ideértve a nemzetközi büntetés‑végrehajtási átszállítást is. A sértettek a végrehajtó államban és a kibocsátó államban egyaránt jelen lehetnek. Számos tagállam olyan rendszert fogadott el, amelynek révén a sértetteknek lehetőségük nyílik arra, hogy konzultáljanak velük az átszállítás tárgyában és a véleményüket figyelembe vegyék. Ez azonban nem teremti meg a sértettek arra vonatkozó jogát, hogy ellenezzék az átszállítást.”

43      Lásd: 2023. november 9‑i Staatsanwaltschaft Aachen ítélet (C‑819/21, EU:C:2023:841, 39. pont).

44      Ezzel összefüggésben rámutatok, hogy a Fira ügy (C‑215/24) többek között azt a kérdést veti fel, hogy a 2002/584 kerethatározat 4. cikkének 6. pontja értelmében a szabadságvesztés‑büntetés végrehajtása céljából kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtásának megtagadását követően a végrehajtó tagállam felfüggesztheti‑e ennek a büntetésnek a végrehajtását.

45      Lásd ebben az értelemben: 2023. január 31‑i Puig Gordi és társai ítélet (C‑158/21, EU:C:2023:57, 141. pont).

46      Lásd e tekintetben: 2016. július 28‑i JZ ítélet (C‑294/16 PPU, EU:C:2016:610, 43. pont).