1.

A jelen egyesített ügyek tárgyai olyan fellebbezések, amelyekkel a fellebbező vállalkozások az Európai Unió Törvényszéke 2021. november 29‑i Grupa Azoty és társai kontra Bizottság végzésének (T‑726/20, nem tették közzé) és 2021. november 29‑i Advansa Manufacturing és társai kontra Bizottság végzésének (T‑741/20, nem tették közzé) (a továbbiakban: megtámadott végzések) hatályon kívül helyezését kérik, amelyekben a Törvényszék mint elfogadhatatlant elutasította az „Iránymutatás üvegházhatású gázok kibocsátási egységei 2021 utáni kereskedelmi rendszerének kontextusában hozott egyes állami támogatási intézkedésekhez” című, 2020. szeptember 25‑i bizottsági közlemény ( 2 ) (a továbbiakban: vitatott iránymutatás) részleges megsemmisítése iránti kereseteiket.

2.

A Bíróságnak így lehetősége nyílik arra, hogy jelentős mértékben pontosítsa a magánszemélyek által a Törvényszékhez benyújtott kereset elfogadhatóságára vonatkozó egyes feltételeknek – nevezetesen a „megtámadható jogi aktus” fogalmának, a közvetlen érintettség feltételének, valamint e két feltétel közötti kapcsolatnak – az értelmezését.

3.

Az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységei Unión belüli kereskedelmi rendszerének létrehozásáról és a 96/61/EK tanácsi irányelv módosításáról szóló, 2003. október 13‑i 2003/87/EK európai parlament és tanácsi irányelv (HL 2003. L 275., 32. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 7. kötet, 631. o.) az üvegházhatású gázok kibocsátásának költséghatékony és gazdaságilag eredményes csökkentésének ösztönzése érdekében létrehozta az Európai Unióban az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységeinek kereskedelmi rendszerét (a továbbiakban: uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer). Ezt az irányelvet többek között a 2003/87 irányelv módosításáról szóló, 2018. március 14‑i (EU) 2018/410 európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2018. L 76., 3. o.) többek között az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer javítása és a 2021–2030 közötti időszakra történő meghosszabbítása céljából módosította.

4.

A 2018/410 irányelvvel módosított 2003/87 irányelv 10a. cikkének (6) bekezdése a következőképpen szól:

„A tagállamok – a második és a negyedik albekezdésnek megfelelően – pénzügyi intézkedéseket hoznak az olyan ágazatok vagy alágazatok számára, amelyek kitettek a kibocsátásáthelyezés tényleges kockázatának olyan jelentős közvetett költségek következtében, amelyek valójában a villamosenergia‑árakban megjelenő üvegházhatású gázok kibocsátásának költségeiből származnak, amennyiben az ilyen pénzügyi intézkedéseket össze lehet egyeztetni az állami támogatásra alkalmazandó szabályokkal, és különösen, amelyek nem torzítják indokolatlanul a versenyt a belső piacon […]”

5.

A vitatott iránymutatás 2021. január 1‑jén az „Iránymutatás az üvegházhatású gázok kibocsátási egységei 2012 utáni kereskedelmi rendszerének kontextusában hozott egyes állami támogatási intézkedésekhez” című, 2012. június 5‑i közlemény (HL 2012. C 158., 4. o.) helyébe lépett.

6.

A vitatott iránymutatás 7. pontjában a Bizottság rámutat, hogy ebben iránymutatásban azokat a feltételeket határozza meg, amelyek teljesülése esetén az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer kontextusában nyújtott támogatások az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének c) pontjában foglaltak alapján a belső piaccal összeegyeztethetőnek tekinthetőek.

7.

A vitatott iránymutatás 9. pontjában a Bizottság kifejti, hogy az ott meghatározott elvek „csak a 2003/87/EK irányelv 10a. cikkének (6) bekezdésében és a 10c. cikkében meghatározott támogatási intézkedésekre vonatkoznak”.

8.

A vitatott iránymutatás 21. pontja értelmében:

„A belső piacon belüli versenytorzulás kockázatának csökkentése érdekében a támogatást azokra az ágazatokra kell korlátozni, amelyek ki vannak téve a kibocsátásáthelyezés tényleges kockázatának azon jelentős, ténylegesen felmerülő közvetett költségek miatt, amelyek az üvegházhatásúgáz‑kibocsátás villamosenergia‑árakban áthárított költségeiből származnak. Ezen iránymutatás alkalmazásában csak akkor áll fenn a kibocsátásáthelyezés tényleges kockázata, ha a kedvezményezett az I. mellékletben meghatározott ágazatban tevékeny.”

9.

A fellebbezők, a Grupa Azoty S.A., az Azomureș SA. és a Lipasmata Kavalas LTD Ypokatastima Allodapis a – jelenleg a NACE 20.15 kód alá tartozó – nitrogéntermék‑ és műtrágyagyártó ágazatban tevékenykedő vállalkozások.

10.

Ezt az ágazatot nem tartalmazza a vitatott iránymutatás I. mellékletében szereplő lista, jóllehet ezen ágazat szerepelt a 2020. december 31‑ig alkalmazandó 2012. évi iránymutatás II. mellékletében szereplő listán.

11.

A Törvényszék Hivatalához 2020. december 15‑én és 16‑án benyújtott keresetleveleikkel a fellebbezők az EUMSZ 263. cikk alapján keresetet indítottak a vitatott iránymutatás I. mellékletének megsemmisítése iránt.

12.

A megtámadott végzésekkel a Törvényszék e kereseteket elfogadhatatlannak nyilvánította.

13.

A Törvényszék e végzések 26. pontjában emlékeztetett arra, hogy valamely természetes vagy jogi személy által olyan jogi aktussal szemben benyújtott kereset, amelynek e személy az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében nem címzettje, csak akkor fogadható el, ha e személynek kereshetőségi joga van, amely két esetben fordulhat elő. Egyrészt ilyen kereset csak azzal a feltétellel indítható, ha e jogi aktus őt közvetlenül és személyében érinti. Másrészt ilyen személy keresetet indíthat olyan, végrehajtási intézkedéseket maga után nem vonó, rendeleti jellegű jogi aktussal szemben, amely őt közvetlenül érinti.

14.

A Törvényszék az említett végzések 27. pontjában arra a következtetésre jutott, hogy meg kell vizsgálni, hogy a fellebbezők, akik nem címzettjei a vitatott iránymutatásnak, az iránymutatásra tekintettel e két helyzet egyikében vannak‑e. Mivel ezek mindegyike megköveteli, hogy a felperest a megtámadott aktus közvetlenül érintse, a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy ezt a feltételt kell először megvizsgálni.

15.

E tekintetben a Törvényszék ugyanezen végzések 29. pontjában emlékeztetett arra, hogy az a feltétel, amely szerint a kereset tárgyát képező jogi aktusnak közvetlenül kell érintenie a természetes vagy jogi személyt, két együttes feltétel teljesülését követeli meg, nevezetesen egyfelől azt, hogy a vitatott jogi aktus közvetlen hatást gyakoroljon a jogalany jogi helyzetére, másfelől azt, hogy ne hagyjon mérlegelési jogkört a jogi aktus végrehajtására kötelezett címzettek számára, mert az ilyen végrehajtás tisztán automatikus jellegű, és más köztes szabályok alkalmazása nélkül, egyedül az Unió szabályozása alapján történik.

16.

A Törvényszék szerint a vitatott iránymutatás nem gyakorol közvetlen hatást a fellebbezők jogi helyzetére.

17.

Ezen értékelés alátámasztására a Törvényszék a megtámadott végzések 40–42. pontjában különösen azt állapította meg, hogy a vitatott iránymutatásban szereplő azon megfontolás, amely szerint csak akkor áll fenn a kibocsátásáthelyezés tényleges kockázata, ha a támogatás kedvezményezettje ezen iránymutatás I. mellékletében meghatározott ágazatban tevékeny, jogi szempontból nem zárja ki, hogy a tagállamok az e mellékletben felsorolt ágazatokon kívüli ágazatokban tevékeny vállalkozások javára hozott támogatási intézkedéseket jelenthessenek be a Bizottságnak, és hogy az említett iránymutatásban meghatározott valamelyik kritérium nemteljesítése ellenére is megkísérelhessék annak bizonyítását, hogy az e vállalkozásoknak nyújtott támogatás megfelel az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdése c) pontjának, még ha célszerűségi okok miatt kevéssé is valószínű, hogy ez megtörténik. A Törvényszék, elismerve, hogy ilyen esetben nagyon valószínű, hogy a Bizottság az [EUMSZ] 108. [cikk] alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2015. július 13‑i (EU) 2015/1589 tanácsi rendelet (HL 2015. L 248., 9. o.) alapján olyan határozatot fogad el, amely a tervezett támogatásnak a belső piaccal való összeegyeztethetetlenségét állapítja meg, rámutatott, hogy kizárólag ez a határozat alkalmas arra, hogy közvetlen joghatásokat váltson ki azon vállalkozások vonatkozásában, amelyeknek a támogatásban részesülniük kellett volna, és e határozat – tekintve, hogy közvetlenül érintené e vállalkozásokat – megsemmisítés iránti kereset tárgyát képezheti.

18.

A Törvényszék egyébiránt a megtámadott végzések 38. pontjában kifejtette, hogy amennyiben egy tagállam úgy dönt, hogy nem fogad el a vitatott iránymutatás hatálya alá tartozó támogatási intézkedéseket, a Bizottság nem hozna határozatot a 2015/1589 rendelet alapján. Ezért ezen iránymutatás ebben az esetben sem gyakorolna közvetlen hatást a fellebbezők jogi helyzetére.

19.

Fellebbezéseikben a fellebbezők azt kérik, hogy a Bíróság:

20.

A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság:

21.

A Bíróság elnöke a 2022. szeptember 16‑i határozatával az eljárás esetleges szóbeli szakaszának lefolytatása, valamint az ítélet meghozatala céljából elrendelte a C‑73/22. P. és a C‑77/22. P. sz. ügy egyesítését.

22.

A jelen fellebbezés két jogalapon alapul. Az első jogalap a megtámadott végzések elégtelen indokolására vonatkozik, míg a másodikban a fellebbezők elsődlegesen arra hivatkoznak, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy a fellebbezőket a vitatott iránymutatás nem érinti közvetlenül, másodlagosan pedig arra, hogy a Törvényszéknek az elfogadhatóságról a keresetek érdemi vizsgálatát követően kellett volna döntenie.

23.

A Bíróság kérésére a jelen indítvány kizárólag a második jogalapra vonatkozik.

24.

A fellebbezők szerint a közvetlen érintettségnek a megtámadott végzésekben foglalt értékelése három irreleváns, sőt téves előfeltevésen alapul.

25.

Először is a Törvényszék abból az előfeltevésből indult ki, hogy az EUMSZ 263. cikk alapján a Bizottság valamennyi iránymutatását azonos módon kell minősíteni, ami helytelen megközelítés. E tekintetben a Törvényszék tévesen hivatkozott az iránymutatásra vonatkozó precedensekre, amelyek mérlegelési mozgásteret engednek, vagy olyan kivételeket állapítanak meg, amelyekre a tagállamok hivatkozhatnak. A Törvényszék egyebekben megállapította, hogy a vitatott iránymutatás csak a Bizottságra nézve kötelező. Ezáltal figyelmen kívül hagyta azt a körülményt, hogy ezt az irányelvet az Európai Unió Hivatalos Lapjának C sorozatában tették közzé, hogy közvetlenül a tagállamoknak címezték, hogy nem hagy számukra semmilyen mérlegelési mozgásteret vagy kivétel alkalmazásának lehetőségét a 2018/410 irányelvvel módosított 2003/87 irányelv 10a. cikkének (6) bekezdése alapján nyújtható támogatásra jogosult gazdasági ágazatok tekintetében, és hogy – tekintve, hogy kötelező megfogalmazást tartalmaz – normatív jogalkotási feladatot hivatott betölteni.

26.

Másodszor, a Törvényszék tévesen hivatkozott arra a lehetőségre, hogy egy tagállam bejelentheti a Bizottságnak a vitatott iránymutatás I. mellékletében felsorolt ágazatokon kívüli ágazatokban működő vállalkozások javára hozott támogatási intézkedéseket, és megkísérelheti annak bizonyítását, hogy ezek az intézkedések mégis összeegyeztethetők az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének c) pontja értelmében vett belső piaccal. E tekintetben a fellebbezők megjegyzik, hogy bár jogilag fennáll ez a lehetőség, e körülmény nem változtat azon, hogy a vitatott iránymutatás kizárja a 2018/410 irányelvvel módosított 2003/87 irányelv 10a. cikkének (6) bekezdésében előírt támogatás nyújtását az irányelv I. mellékletében nem szereplő ágazatokban tevékenykedő gazdasági szereplők számára. Ezt a kizárást semmilyen módon nem ellensúlyozza az állami támogatás nyújtásának az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének c) pontja szerinti általános lehetősége. Az ilyen támogatások nyújtására vonatkozó bármilyen előrejelzés ugyanis tisztán spekulatív, míg az említett 10a. cikk (6) bekezdése szerinti támogatásokat az említett rendelkezés hivatalosan előírja és ösztönzi.

27.

Harmadszor, a Törvényszék arra a téves előfeltevésre támaszkodott, amely szerint egy gazdasági szereplő csak akkor lehet közvetlenül érintett, ha a Bizottság a 2015/1589 rendelet alapján határozatot hoz. Ezáltal a fellebbezőket megfosztják minden jogorvoslati lehetőségtől. Ugyanis, mivel a 2018/410 irányelvvel módosított 2003/87 irányelv 10a. cikkének (6) bekezdése értelmében a tagállamok nem kötelesek támogatási programot bevezetni, valószínűsíthető, hogy nem kerül sor bejelentésre, és ezért a Bizottság nem fogad el határozatot. Ez a helyzet, amelyet a fellebbezők számára nyújtott támogatás hiánya jellemez, megegyezik azzal a helyzettel, amelyben a Bizottság a nitrogéntermék‑ és műtrágyagyártó ágazatot is magában foglaló, a 10a. cikk (6) bekezdése alapján bevezetett és a Bizottságnak bejelentett támogatási programról kedvezőtlen határozatot hoz. Mindazonáltal eltérést jelent az a körülmény, hogy az első esetben a fellebbezők nem rendelkeznek jogorvoslati lehetőséggel, míg a második esetben igen, ami elfogadhatatlan, mivel a fellebbezők mindkét esetben ugyanolyan módon érintettek.

28.

Másodlagosan a fellebbezők azon az alapon kérik a Bíróságtól a megtámadott végzések hatályon kívül helyezését, hogy a Törvényszéknek érdemben vizsgálnia kellett volna a kereseteket, mielőtt az elfogadhatóságukról határoz.

29.

A Bizottság vitatja ezeket az érveket.

30.

A jelen indítványban az érvelésemet az alábbi módon építem fel: néhány bevezető megjegyzést követően először is ismertetem azokat az okokat, amelyek miatt úgy vélem, hogy a vitatott iránymutatás nem minősíthető „megtámadható jogi aktusnak”, és mint ilyen, nem képezheti az EUMSZ 263. cikk szerinti kereset tárgyát. Másodszor, előadom, hogy egy olyan jogi aktus esetében, mint a vitatott iránymutatás, nem célszerű annak vizsgálata, hogy a közvetlen érintettség feltétele teljesül‑e, ami alátámasztja azt az értelmezést, hogy az iránymutatás nem megtámadható. Harmadszor, kifejtem, hogy a Deutsche Post és Németország kontra Bizottság ítéletben ( 3 ) kifejtett érvelés miért nem alkalmazható a vitatott iránymutatásra. Negyedszer, rámutatok, hogy a Törvényszék nem volt köteles a kereseteket érdemben megvizsgálni azelőtt, hogy megvizsgálta volna az elfogadhatóságukat.

31.

Az állami támogatási jog területén a jogi személyek által benyújtott keresetek elfogadhatóságának kérdése, amint az a Bíróság előtt felmerült, tudomásom szerint eddig csak az előzetes vizsgálatot követően elfogadott (a 2015/1589 rendelet 4. cikke) vagy a hivatalos vizsgálati eljárást lezáró bizottsági határozattal (a 2015/1589 rendelet 9. cikke) – amely meghatározza, hogy a tervezett és bejelentett, vagy a bejelentés hiányában nyújtott támogatási intézkedés az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak minősül‑e, és adott esetben azt, hogy egy ilyen intézkedés az EUMSZ 107. cikk (2) és (3) bekezdésében meghatározott indokok egyike alapján összeegyeztethető‑e a belső piaccal – szemben benyújtott keresetekre vonatkozott.

32.

A Bíróság számára tehát új, és emellett az uniós igazságszolgáltatáshoz való jog szempontjából kétségtelenül kényes a jelen jogalapban felvetett jogi kérdés, amely konkrétan a Bizottság iránymutatásai megtámadásának lehetőségére vonatkozik.

33.

A megtámadott végzésekkel a Törvényszék harmadik alkalommal hoz határozatot ebben a kérdésben. Ez a bíróság a két korábbi alkalommal ( 4 ) ugyanazt a jogi érvelést követte, mint a jelen ügyben, ami még fontosabbá teszi azt, hogy a Bíróság a meghozandó ítéletében állást foglaljon ezen érvelés helyességéről.

34.

Fel kell idézni a releváns kontextust. Az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdése előzetes ellenőrzést vezet be a tervezett új támogatások (valamint a létező támogatások módosításai) vonatkozásában. Az így létrehozott megelőző mechanizmus célja annak biztosítása, hogy csak a belső piaccal összeegyeztethető intézkedéseket hajtsanak végre. Ezen intézkedések belső piaccal való összeegyeztethetőségének az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdése alapján történő értékelése a Bizottság kizárólagos hatáskörébe tartozik, amelyet ezen intézmény az uniós bíróságok ellenőrzése mellett gyakorol. E tekintetben a Bizottság széles körű mérlegelési jogkörrel rendelkezik, amelynek gyakorlása gazdasági és szociális értékeléseket is magában foglal, és így jogosult meghatározni azokat a kritériumokat, amelyek alapján kívánja értékelni a tagállamok által tervezett támogatási intézkedések belső piaccal való összeegyeztethetőségét.

35.

E célból a Bizottság közigazgatási gyakorlatában széles körben alkalmazza a puha jogi eszközöket (soft law), például az iránymutatásokat, keretszabályokat és közleményeket abból a célból, hogy strukturálja diszkrecionális mérlegelési jogkörének gyakorlását. Így, amint azt a Bíróság elismerte, ( 5 ) ezek az eszközök ugyanis elősegítik a Bizottság tevékenységének átláthatóságát, kiszámíthatóságát és jogbiztonságát.

36.

A szóban forgó eszközök között szerepelnek a támogatások egyes kategóriáira (többek között a regionális támogatásokra, a kutatási, fejlesztési és innovációs támogatásokra, a nehéz helyzetben lévő vállalkozások megmentéséhez és szerkezetátalakításához nyújtott támogatásokra) vonatkozó horizontális szabályok; a konkrét támogatási eszközökre vonatkozó (a garanciákkal, az adózással, a rövid távú exporthitel‑biztosítással kapcsolatos) szabályok; az ágazatspecifikus (többek között a mezőgazdasági, energia‑, környezetvédelmi, pénzügyi, médiaágazatra vonatkozó) szabályok; valamint a gazdaságnak a Covid19‑világjárvány kitörésével összefüggő és az Oroszországi Föderáció Ukrajna elleni agresszióját követő támogatására vonatkozó szabályok. A vitatott iránymutatás az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységei kereskedelmi rendszerének keretében nyújtott támogatásokra vonatkozó ágazati szabályokat tartalmaz.

37.

Amint azt a fentiekben már megemlítettem, a Törvényszék a megtámadott végzésekben annak megállapítása érdekében, hogy a fellebbezők rendelkeznek‑e a szóban forgó jogi aktus elleni kereset benyújtásához szükséges kereshetőségi joggal, kizárólag azt vizsgálta, hogy fellebbezőket közvetlenül érinti‑e a vitatott iránymutatás. A jelen eljárásban a fellebbezők és a Bizottság közötti beadványváltás ezt a jogi kérdést érintette.

38.

Meggyőződésem azonban, hogy a Bíróságnak a meghozandó ítéletében először azt kell megvizsgálnia, hogy a vitatott iránymutatás a vonatkozó ítélkezési gyakorlat értelmében olyan jogi aktus‑e, amellyel szemben az EUMSZ 263. cikk alapján kereset terjeszthető elő, azaz „megtámadható jogi aktusnak” minősül‑e. Emlékeztetni kell ugyanis arra, hogy az a kérdés, hogy ezen iránymutatás a Törvényszékhez benyújtott megsemmisítés iránti kereset elfogadhatósága tekintetében rendelkezik‑e megtámadható jogi aktus jelleggel, olyan imperatív jogalap, amelyet a Bíróságnak hivatalból kell vizsgálnia, ha fellebbezéssel fordulnak hozzá. ( 6 )

39.

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint megtámadható jogi aktusnak minősül az uniós intézmények által elfogadott valamennyi olyan jogi aktus, függetlenül a formájától, amely kötelező joghatások kiváltására irányul; e joghatásokat olyan objektív kritériumok alapján kell megítélni, mint a szóban forgó jogi aktus tartalma, adott esetben figyelembe véve az elfogadásának körülményeit, valamint az azt kibocsátó intézmény hatáskörét. ( 7 ) A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata azt is megállapítja, hogy amikor a felperes természetes vagy jogi személy, a keresetindítás lehetősége csak akkor áll fenn, ha az említett kötelező joghatások érinthetik a felperes érdekeit, jelentősen módosítva annak jogi helyzetét. ( 8 ) Más szavakkal a megtámadható jelleg ebben az esetben kizárólag ahhoz a jogi aktushoz kapcsolódik, amely kötelező joghatásokat vált ki a felperest megillető jogok összességében.

40.

E tényezőkre tekintettel úgy látom, hogy a vitatott iránymutatás nem alkalmas arra, hogy a fellebbezők az EUMSZ 263. cikk alapján megsemmisítés iránti keresettel támadják meg.

41.

Előzetesen megállapítható, hogy a vitatott iránymutatás I. mellékletében szereplő lista kimerítő jellegéből eredő normatív erő nem vezet arra a következtetésre, hogy ezen iránymutatás megtámadható jogi aktusnak minősül. Ha ugyanis a vitatott iránymutatás – amint azt a jelen indítványban igyekszem bemutatni – nem alkalmas arra, hogy kötelező joghatásokat váltson ki a fellebbezők jogainak összességében, akkor – amint azt már fentebb kifejtettem – nem szükséges megvizsgálni e jogi aktus tartalmát (vagy az elfogadásának körülményeit).

42.

E tekintetben mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság az állami támogatásokra vonatkozó ítélkezési gyakorlatában már meghatározta az iránymutatások hatását, amikor kimondta, hogy a Bizottság magatartási szabályok elfogadásával és közzétételével, ami által az intézmény kijelenti, hogy ezentúl alkalmazni fogja e szabályokat az általuk érintett esetekre, korlátozza magát a hivatkozott mérlegelési jogköre gyakorlásában, és nem térhet el e szabályoktól anélkül, hogy ne tenné ki magát annak, hogy egyes esetekben az általános jogelvek – mint az egyenlő bánásmód vagy a bizalomvédelem elvének – megsértése címén felelősségre vonható legyen. ( 9 ) Más szóval az említett hatást úgy kell elemezni, mint amellyel a Bizottság a saját mérlegelési jogköre gyakorlását korlátozza. Ez az intézmény tehát köteles jóváhagyni az iránymutatás rendelkezéseinek megfelelő támogatási intézkedéseket, és nem térhet el azoktól, hacsak ezt a „comply or explain” néven ismert mechanizmusnak megfelelően megalapozottan meg nem indokolja. Ennek hiányában a Bizottság által saját maga számára előírt szabályok elmulasztása a fent említett általános elvek megsértéséhez vezetne.

43.

Ezt követően a Bíróság a Kotnik és társai ítéletben ( 10 ) elutasítva azt az érvet, amely szerint az iránymutatás de facto kötelező erővel bír a tagállamok tekintetében, mivel legalábbis valószínűtlen, hogy egy tagállam olyan támogatási intézkedést jelentsen be, amely nem felel meg az iránymutatás követelményeinek, és így kitenné magát annak a kockázatnak, hogy a Bizottság esetleg elutasító határozatot hoz a szóban forgó támogatási intézkedés végrehajtásával kapcsolatban, kifejtette, hogy az iránymutatás olyan hatással jár, mint a Bizottság mérlegelési jogköre gyakorlásának saját maga általi korlátozása. A Bíróság ezzel kapcsolatban ugyanis megállapította, hogy a tagállamoknak továbbra is lehetőségük van arra, hogy olyan tervezett állami támogatásokat jelentsenek be a Bizottságnak, amelyek nem felelnek meg az iránymutatásban előírt feltételeknek, és a Bizottság az ilyen tervezett támogatásokat az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdését közvetlenül alkalmazva rendkívüli körülmények esetén engedélyezheti. ( 11 )

44.

Az iránymutatásnak tulajdonított jogi erő tehát az előző két pontban tárgyalt ítélkezési gyakorlat értelmében nem az iránymutatás belső tulajdonsága, hanem a Bizottság döntéshozatali gyakorlatának keretében történő alkalmazásához kapcsolódik. Más szóval, csak ez utóbbinak a támogatási intézkedés belső piaccal való összeegyeztethetőségéről szóló határozata járhat kötelező joghatással harmadik felekkel szemben.

45.

Ezt az értelmezést, úgy tűnik számomra, a trösztellenes iránymutatásokra vonatkozó ítélkezési gyakorlat is alátámasztja. Noha igaz ugyanis, hogy a Bíróság a Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság ítéletben és a Ziegler kontra Bizottság ítéletben megállapította, hogy „nem zárható ki, hogy az ilyen általános hatályú magatartási szabályok bizonyos feltételekkel és a tartalmuknak megfelelően joghatást fejthetnek ki” ( 12 ), mindazonáltal ezekben az ügyekben a fellebbezők a Bizottság határozatának jogszerűségét vitatták a szóban forgó iránymutatás rendelkezései alapján. A Bíróság tehát arról a kérdésről döntött, hogy ezek a rendelkezések a bizottsági határozat elfogadására irányadó jogi keret részét képezik‑e, és ezért ezen intézmény számára joghatással bírnak‑e abban az értelemben, hogy nem térhet el az említett rendelkezésektől anélkül, hogy ne tenné ki magát annak, hogy az általános uniós jogelvek megsértése címén felelősségre vonható legyen. ( 13 )

46.

Ezzel szemben a vitatott iránymutatás megtámadható jellegét elismerő értelmezés nem igazán meggyőző, mivel azt jelentené, hogy a harmadik felekkel szembeni kötelező joghatások megelőzhetik a támogatási intézkedésnek az érintett tagállam általi bejelentését és a Bizottság által a közigazgatási eljárás keretében történő vizsgálatát. Ezért úgy vélem, hogy ezen értelmezésnek az állami támogatások ellenőrzésére irányadó alapelveknek való megfelelése legalábbis megkérdőjelezhető, éspedig két fő okból.

47.

Először is, ez az értelmezés nem veszi kellőképpen figyelembe a bejelentés központi szerepét az állami támogatások ellenőrzésében. Ezzel összefüggésben emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdésében előírt bejelentési kötelezettség a Szerződések által e területen bevezetett ellenőrzési rendszer egyik alapvető eleme. Amint azt a Bíróság már leszögezte, ( 14 ) ez a bejelentési kötelezettség alapvető fontosságú annak érdekében, hogy a Bizottság teljeskörűen gyakorolhassa az EUMSZ 107. és EUMSZ 108. cikk által az állami támogatások területén ráruházott ellenőrzési feladatot, és különösen ahhoz, hogy az e tekintetben őt megillető kizárólagos hatáskör gyakorlása során az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdése alapján értékelje a támogatási intézkedések belső piaccal való összeegyeztethetőségét.

48.

Márpedig nem győzött meg az az érvelés, amely szerint ez a tagállamokat arra indíthatja, hogy csak az I. mellékletben ténylegesen felsorolt ágazatokban működő vállalkozások javára, a fellebbezőket kizárva jelentsenek be támogatási programot, mivel egyrészt a 2018/410 irányelvvel módosított 2003/87 irányelv 10a. cikke (6) bekezdése arra ösztönzi ezeket az államokat, hogy pénzügyi intézkedéseket hozzanak az olyan ágazatok számára, amelyek a jelentős közvetett költségek következtében kitettek a kibocsátásáthelyezés tényleges kockázatának („hoznak”), másrészt az I. melléklet tartalmazza ezen ágazatok kimerítő listáját, amely nem tartalmazza azt az ágazatot, amelyben a fellebbezők tevékenykednek. Megállapítom ugyanis, hogy a Bíróság nemrégiben hallgatólagosan elutasította a főtanácsnok indítványában felhozott azon érvet, amely szerint egy puha jogi eszköz megtámadhatósága kizárólag attól függ, hogy e jogi eszköz képes‑e változást előidézni a címzettek magatartásában, anélkül hogy a jogi eszköznek formálisan kötelező erejű hatást kellene gyakorolnia rájuk. ( 15 )

49.

Másodszor, és mindenekelőtt az említett értelmezés véleményem szerint értelmetlenné tenné azt az elvet, amely szerint az iránymutatás nem befolyásolhatja az elsődleges jog hatályát. Kétségtelen ugyanis, hogy a Bizottság kizárólag annyiban van kötve az állami támogatások terén saját maga által elfogadott keretszabályokhoz és közleményekhez (valamint az iránymutatásokhoz), amennyiben e szövegek nem térnek el a Szerződés rendelkezéseinek helyes alkalmazásától, mivel az említett szövegek nem értelmezhetők úgy, hogy csökkentik az EUMSZ 107. és az EUMSZ 108. cikk hatályát, vagy ellenkeznek azok céljaival. ( 16 )

50.

Márpedig egy egyedi esetben nem biztosítható az EUMSZ 107. cikk hatályának helyes meghatározása a közigazgatási eljárást (vagy annak egy szakaszát) lezáró bizottsági határozat elfogadása nélkül, amellyel ez az intézmény megállapítja, hogy a határozatának elfogadása időpontjában fennálló ténybeli és gazdasági helyzet megköveteli‑e, hogy az EUMSZ 107. és az EUMSZ 108. cikknek való megfelelés érdekében eltérjen az iránymutatás rendelkezéseitől. ( 17 )

51.

A fenti megfontolások alapján azt javaslom, hogy a Bíróság állapítsa meg, hogy a vitatott iránymutatás nem minősül megtámadható jogi aktusnak, amely az EUMSZ 263. cikk szerinti kereset tárgyát képezhetné.

52.

Az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése szerinti „közvetlen érintettség” követelményének részletes kibontását követően annak vizsgálatából, hogy a vitatott iránymutatás esetében teljesül‑e ez a feltétel, véleményem szerint az következik, hogy a vitatott aktus megtámadhatóságára vonatkozó előfeltevés téves, ami alátámasztja a jelen indítvány előző részében javasolt értelmezést.

53.

Kétségtelen, hogy a közvetlen érintettség feltétele két kritérium együttes fennállását követeli meg, ( 18 ) vagyis először is, hogy a vitatott intézkedés közvetlen hatást gyakoroljon a jogalany jogi helyzetére, és másodszor ne hagyjon mérlegelési lehetőséget az intézkedés végrehajtásával megbízott címzettek számára, mert az ilyen végrehajtás tisztán automatikus jellegű, és más köztes szabályok alkalmazása nélkül, egyedül az uniós szabályozás alapján történik. ( 19 )

54.

Az első kritérium annak megállapítását teszi szükségessé, hogy közvetlenül érinti‑e a fellebbezők jogi helyzetét a Bizottság által a vitatott iránymutatásban tett kötelezettségvállalás, ami azt jelenti, hogy a 2018/410 irányelvvel módosított 2003/87 irányelv 10a. cikkének (6) bekezdésében említett támogatásokat akkor kell a belső piaccal összeegyeztethetőnek tekinteni, amennyiben azokat az ezen iránymutatás I. mellékletében kimerítően felsorolt ágazatokban nyújtják.

55.

A megtámadott végzések 38–42. pontjában a Törvényszék mindenekelőtt lényegében úgy ítélte meg, hogy az a tény, hogy a tagállamoknak lehetőségük van arra, hogy a Bizottsághoz olyan támogatási intézkedést jelentsenek be, amely nem felel meg a vitatott iránymutatásban meghatározott feltételeknek, kizárja e közvetlen jelleg elismerését. A jelen ügyben a támogatásra jogosult ágazatokat az említett iránymutatás I. mellékletében kimerítően felsoroló lista megléte a Törvényszék szerint „jogi szempontból” nem zárhatja ki annak lehetőségét, hogy a tagállamok támogatási intézkedést jelentsenek be a Bizottságnak olyan vállalkozások javára, amelyek az említett mellékletben nem szereplő ágazatokban tevékenyek.

56.

A Törvényszék ezt követően lényegében rámutatott, hogy az a körülmény, hogy egy tagállam esetleg nem mindig hajlandó vállalni a kockázatot, hogy a Bizottságnak olyan támogatási intézkedést jelent be, amely nem felel meg a vitatott iránymutatásnak, a jelen ügyben irreleváns, mivel a döntő tényező azzal kapcsolatos, hogy jogi szempontból egy tagállam bizonyítani tudja‑e, hogy az I. mellékletben nem szereplő ágazatban tevékeny vállalkozásnak nyújtott támogatás – bár nem teljesíti az említett iránymutatásban foglalt feltételeket –összeegyeztethető az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének c) pontjával. Jóllehet kétségkívül nagyon valószínű, hogy a Bizottság a vitatott iránymutatás alapján olyan határozatot fogad el, amelyben megállapítja, hogy a támogatás összeegyeztethetetlen a belső piaccal, „kizárólag ennek a határozatnak lenne közvetlen joghatása azokra a vállalkozásokra, amelyeknek a támogatásban részesülniük kellett volna” ( 20 ).

57.

Véleményem szerint a Törvényszék érvelése helyes lenne, ha azt annak a kérdésnek a vizsgálatával összefüggésben fejtené ki, hogy ez az iránymutatás megtámadható jogi aktusnak minősíthető‑e. Ez az érvelés ugyanis valójában a tagállamokra nézve kötelező joghatások hiányán alapul, ami a fentiekben kifejtettek szerint arra a következtetésre vezet, hogy a vitatott iránymutatás a fellebbezők tekintetében nem rendelkezik ilyen joghatással.

58.

E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a Törvényszék érvelésének lényege, nevezetesen a megtámadott végzések 41. pontja csupán átveszi a Wahl főtanácsnok által a Kotnik és társai ügyre vonatkozó indítványa ( 21 ) 43. és 44. pontjában követett jogi utat. Amint az a fentiekből kitűnik, ez az ügy többek között arra a kérdésre vonatkozott, hogy az állami támogatások területén elfogadott iránymutatások képesek‑e a tagállamokra nézve kötelező joghatást kiváltani.

59.

Így a Törvényszék azon megállapítását, hogy a fellebbezők vitatott iránymutatás általi közvetlen érintettségének fennállását nem befolyásolja az a tény, hogy egy tagállam nem minden esetben kívánja viselni az iránymutatásnak nem teljes mértékben megfelelő támogatási intézkedés bejelentésével járó kockázatot, az alábbi indokolás támasztja alá: „olyan célszerűségi megfontolásokról van szó, amelyek relevánsak lehetnek a politikai döntések tagállamok általi elfogadása szempontjából, ugyanakkor nem befolyásolhatják az uniós jogi aktusoknak a Szerződésekben rögzített szabályokból fakadó jellegét és joghatásait.” ( 22 ) Ez az indokolás, amely szinte szóról szóra megismétli Wahl főtanácsnok következtetéseit, véleményem szerint különösen egyértelműen kimutatja, hogy a Törvényszék által a megtámadott végzések 38–42. pontjában kifejtett érvelés nem felel meg a közvetlen érintettség feltételének teljesülésére irányuló vizsgálatnak.

60.

Ami a közvetlen érintettség második kritériumát illeti, úgy látom, hogy a jelen ügyre való alkalmazására tett kísérlet kudarcra van ítélve. Ezt a kritériumot ugyanis a Bíróság azért állapította meg, hogy kizárja a közvetlen érintettség fennállását akkor, amikor ez az érintettség a szóban forgó jogi aktus végrehajtásáért felelős címzett – amely kivétel nélkül egy másik európai intézmény vagy a nemzeti hatóságok – mérlegelési jogkörének gyakorlásából ered.

61.

Az állami támogatások területén a „címzettek” általában a tagállamok, az alkalmazott közigazgatási eljárás pedig elsősorban a Bizottság és az érintett tagállam közötti párbeszédből áll. Számomra azonban úgy tűnik, hogy a tagállamok nem minősíthetők az iránymutatások „végrehajtásával megbízott címzetteknek”. Éppen ellenkezőleg, a Kotnik ítéletből az következik, hogy kizárólag a Bizottság felelős az iránymutatásai végrehajtásáért.

62.

Véleményem szerint ez a megállapítás azt jelzi, hogy a vizsgált kritérium, amelynek célja, hogy azonosítsa autonóm akarat esetleges közbeiktatását az Unió jogi aktusa és annak a felperesre gyakorolt hatásai között, ( 23 ) nem alkalmazható megfelelően az olyan puha jogi eszközre, mint amilyen a vitatott iránymutatás, amely csupán önkorlátozó hatást fejt ki az azt elfogadó intézmény részéről. Ebben az esetben nem érdemes ugyanis vizsgálni, hogy fennáll‑e ilyen autonóm akarat, mivel a vitatott iránymutatás hatásai a Bizottság jogainak körében maradnak, tekintve, hogy csak a 2018/410 irányelvvel módosított 2003/87 irányelv 10a. cikkének (6) bekezdése értelmében hozott támogatási intézkedés belső piaccal való összeegyeztethetőségéről szóló bizottsági határozat alkalmas arra, hogy a fellebbezők vonatkozásában kötelező joghatásokat váltson ki.

63.

A teljesség kedvéért hozzátenném, hogy a közvetlen érintettség vizsgálatának a vitatott iránymutatásra való alkalmazhatatlansága logikusan azt jelenti, hogy a Bíróság által a Scuola Elementare Maria Montessori kontra Bizottság ügyben hozott ítéletben ( 24 ) kialakított megoldás nem releváns a jelen ügyben. Egyébként ez a megoldás teljes mértékben összhangban van a jelen indítványban javasolt értelmezéssel, amely szerint a vitatott iránymutatásnak nincsenek harmadik felekre nézve kötelező erejű joghatásai.

64.

A Montessori ítéletben a Bíróság lényegében a közvetlen érintettség feltételének olyan értelmezését alakította ki, amely lehetővé teszi a Bizottsághoz panaszt benyújtó vállalkozás számára, hogy a Törvényszékhez fordulhasson annak érdekében, hogy az megvizsgálja a Bizottság által az e panaszban érintett intézkedés vonatkozásában hozott határozat jogszerűségét, feltéve azonban, hogy e vállalkozás a Törvényszék előtt megfelelő módon kifejti, hogy fennáll a veszélye annak, hogy e határozat miatt versenyhátrányt szenved. ( 25 ) Véleményem szerint a valamennyi gazdasági szereplőt megillető azon jog, hogy a verseny ne torzuljon a szóban forgó nemzeti intézkedések miatt az ő hátrányára, amelyen ez az értelmezés alapul, nem indokolhatja e kritérium átültetését egy olyan esetre, mint a jelen ügy, amely nem egy bizottsági határozatra, hanem olyan bizottsági iránymutatásra vonatkozik, amely nem fejt ki kötelező joghatást a fellebbező vállalkozásokra.

65.

Ebben a szakaszban tisztázni kell, hogy a Bíróság által a Deutsche Post ügyben kifejtett érvelés nem alkalmazható a jelen ügyben. Ebben az ítéletben a Bíróság először is megjegyezte, hogy az az ítélkezési gyakorlat, amely szerint egy jogi aktus csak akkor támadható meg, ha kötelező joghatásai érintik a felperes érdekeit, jelentősen módosítva annak jogi helyzetét, a természetes vagy jogi személyek által olyan jogi aktusokkal szemben előterjesztett keresetek tekintetében fejlődött ki, amelyeknek e személyek a címzettjei voltak. Ezt követően és mindenekelőtt úgy vélte, hogy amikor egy természetes vagy jogi személy terjeszt elő megsemmisítés iránti keresetet olyan jogi aktussal szemben, amelynek nem címzettje, a fent említett követelmény együttesen érvényes az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésében meghatározott feltételekkel (közvetlen és egyedi érintettség vagy rendeleti jellegű jogi aktus esetén csak közvetlen érintettség). ( 26 )

66.

Ez az érvelés véleményem szerint nem indokolt egy olyan puha jogi eszköz esetében, mint a vitatott iránymutatás, amelynek egyetlen hatása az, hogy korlátozza az azt kibocsátó intézmény mérlegelési jogkörét.

67.

Azon jogi eszköz, amelynek a megtámadható jellege a Deutsche Post ítélet alapjául szolgáló ügyben vitatott volt, egy olyan határozat volt, amelyben a Bizottság az állami támogatási eljárást szabályozó korábbi rendelet ( 27 ) 10. cikkének (3) bekezdése (jelenleg a 2015/1589 rendelet 12. cikkének (3) bekezdése) alapján egy állítólagosan jogellenes támogatásra vonatkozó információk benyújtására szólított fel egy tagállamot. Így tehát nem olyan puha jogi eszközről volt szó, amelynek célja az azt elfogadó intézmény mérlegelési jogkörének korlátozása, hanem olyan, a közigazgatási eljárás céljait szolgáló aktusról, amelynek címzettje (bármely tagállam) egyértelműen különbözik a kibocsátójától (a Bizottságtól), és a Bíróságnak többek között arról kellett döntenie, hogy elfogadható‑e az ezen aktussal szemben a Deutsche Post mint az információnyújtást elrendelő határozatban kért információk tárgyát képező intézkedés kedvezményezettje által benyújtott kereset.

68.

Azt is meg kell jegyezni, hogy ezt az ítéletet a Bíróság ezidáig soha nem vette át az állami támogatások területén, és csak egy alkalommal vette át az uniós jog egy másik ágával kapcsolatos ügyben, ( 28 ) amelyre ugyanazok a megfontolások érvényesek, mint amelyek az előző pontban szerepelnek. A szóban forgó kérdés ugyanis az Egységes Szanálási Testület azon levele ellen benyújtott kereset elfogadhatósága volt, amelyben e szerv megjelölte azokat az okokat, amelyek miatt ez a testület nem kívánta elvégezni a Banco Popular Español SA végleges utólagos értékelését az e bankra vonatkozó szanálási program elfogadását követően, mivel a fellebbezők olyan befektetésialap‑kezelők voltak, akik e bank tőkeinstrumentumainak különböző típusaival rendelkeztek.

69.

Ezért úgy vélem, hogy a javasolt értelmezés, amely szerint a vitatott iránymutatás nem járhat kötelező joghatással a fellebbezőkre nézve, és így nem minősül az EUMSZ 263. cikk alapján megtámadható jogi aktusnak, nem kérdőjelezhető meg a Bíróság által a Deutsche Post ítéletben követett érvelés jelen ügyben történő alkalmazására hivatkozva.

70.

Végezetül két megjegyzést szeretnék tenni.

71.

Mindenekelőtt számomra egyértelmű, hogy ha a Bíróság elfogadja a vitatott iránymutatás megtámadható jellegének hiányát, akkor – tagállami végrehajtási intézkedések hiányában – a jelen ügy fellebbezői a nemzeti bíróság előtt sem vitathatják a vitatott iránymutatás I. mellékletének jogszerűségét. E tekintetben elegendő arra emlékeztetni, hogy a kötelező joghatásokra vonatkozó feltételt ugyan az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 47. cikkének első bekezdésében biztosított hatékony bírói jogvédelemhez való jog fényében kell értelmezni, a Bíróság már rámutatott, hogy e jognak nem célja a Szerződésekben előírt, bírósági felülvizsgálatra vonatkozó rendszer, különösen pedig az uniós bíróságok előtt indított közvetlen keresetek elfogadhatóságával kapcsolatos szabályok módosítása. A „megtámadható jogi aktus” fogalmának a Charta 47. cikkére tekintettel való értelmezése ugyanis nem vezethet e feltétel figyelmen kívül hagyásához anélkül, hogy ne lépné túl az uniós bíróságok számára az EUM‑Szerződésben biztosított hatásköröket. ( 29 )

72.

Emellett, bár tisztában vagyok azzal az uralkodó állásponttal, amely szerint az egyének számára ki kell szélesíteni az európai igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés csatornáit, azon tűnődöm, hogy kívánatos lenne‑e annak a Bíróság által általános szabályként történő megállapítása, hogy egy olyan puha jogi eszköz, mint a vitatott iránymutatás, megtámadható jogi aktusnak minősül, és hogy ezáltal bármely versenytárs, aki bizonyítani tudja, hogy a Montessori ítéletben meghatározottak szerint megfelel a közvetlen érintettség feltételének, jogosult lenne azt bíróság előtt megtámadni, amennyiben ezen aktus az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének utolsó fordulata értelmében vett „rendeleti jellegű jogi aktusnak” minősül. Ezzel kapcsolatban megjegyzem, hogy gyors elfogadásuk és az esetleges gazdasági helyzetekre való alkalmazhatóságuk miatt ezeket a puha jogi eszközöket használták például a közelmúltban a bankrendszer összeomlása, a Covid19‑világjárvány kitörése és az ukrajnai háború kitörése által előidézett válsághelyzetekre a tagállamok által adott válaszok keretek közé szorítására. Ilyen helyzetekben megkövetelhető‑e, hogy a Bizottság olyan jogi aktusokat fogadjon el, amelyek célja, hogy mérlegelési jogkörének gyakorlását kiszámíthatóbbá és átláthatóbbá tegye, tudva, hogy bizonyos rendelkezések jogszerűségét közvetlenül a Törvényszék előtt lehet vitatni? Nem bénítaná‑e meg az intézmény tisztázó tevékenységét ezeknek a – véleményem szerint ezáltal könnyen előrelátható – kereseteknek a megszaporodása? Nem kielégítő‑e az érintett gazdasági szereplők számára, hogy a Bizottság maga vizsgálja felül e jogi aktusok problémás rendelkezéseit?

73.

Másodlagosan a fellebbezők a fentiek szerint azon az alapon kérik a Bíróságtól a megtámadott végzések hatályon kívül helyezését, hogy a Törvényszéknek a kereseteket érdemben kellett volna megvizsgálnia, mielőtt az elfogadhatóságról határoz.

74.

E tekintetben emlékeztetnek arra, hogy a Törvényszék eljárási szabályzata 130. cikkének (7) bekezdése szerint a Törvényszék, „ha különleges körülmények indokolják”, úgy határoz, hogy a kifogásokról vagy más közbenső kérdésekről az eljárást befejező határozatban dönt. A megfelelő igazságszolgáltatás érdekében a Törvényszéknek figyelembe kellett volna vennie, hogy a jelen ügyben fennállnak ilyen körülmények, éspedig az azon értékelések közötti átfedés miatt, amelyeket a Törvényszéknek a fellebbezők vitatott iránymutatás általi közvetlen érintettségének megállapítása érdekében kellett elvégeznie, figyelembe véve ezen iránymutatás jellegét, tartalmát és kontextusát, illetve amelyeket az első érdemi jogalap elbírálása érdekében kellett elvégeznie. Ez utóbbi jogalap arra a kérdésre vonatkozott, hogy a Bizottság jogosult‑e önálló jogi kötelezettségeket előírni a tagállamok számára, és ezzel olyan hatáskört átruházni, amellyel a fellebbezők szerint jogilag a tagállamok rendelkeznek.

75.

Véleményem szerint a Törvényszék eljárási szabályzatának 130. cikke a Törvényszék szuverén mérlegelési jogkörébe utalja, hogy a kereset elfogadhatóságáról a lehető leghamarabb határoz‑e, vagy pedig különleges körülmények fennállására tekintettel e kérdésről az ügy érdemi elbírálásáig nem határoz. Ebből következik, hogy az alapján, hogy a Törvényszék kizárólag az elfogadhatatlansági kifogásról döntött, nem lehet helyt adni a felhozott kifogásnak. ( 30 ) Mindenesetre a jelen ügyben nem állnak fenn az említett különleges körülmények, mivel még ha az annak megállapítása érdekében elvégzendő értékelések, hogy a fellebbezőket közvetlenül érinti‑e a vitatott iránymutatás, és az első jogalap érdemi elbírálásához szükséges értékelések át is fedik egymást, a megfelelő igazságszolgáltatás alapján a Törvényszék nem volt köteles a fellebbezők keresetének elfogadhatóságáról való határozathozatalt egy későbbi szakaszra halasztani. Épp ellenkezőleg, ez az elv arra kötelezte a Bizottságot, hogy eljárási szabályzata 130. cikkének (7) bekezdése alapján a lehető leghamarabb határozatot hozzon. A szóban forgó jogalap tehát megalapozatlan.

76.

A fentiekre tekintettel úgy vélem, hogy a Törvényszék hallgatólagosan, de szükségszerűen olyan aktusnak minősítette a vitatott iránymutatást, mint amellyel szemben kereset nyújtható be, és ezáltal tévesen alkalmazta a jogot, amikor arra a megállapításra támaszkodva, hogy a fellebbezőket nem érinti közvetlenül ez az iránymutatás, elfogadhatatlannak nyilvánította az ezen iránymutatás részleges megsemmisítése iránti kereseteket.

77.

Véleményem szerint azonban a Törvényszék által elkövetett téves jogalkalmazás nem vezethet a megtámadott végzések hatályon kívül helyezéséhez, mivel e végzések rendelkező része, amely a vitatott iránymutatással szemben benyújtott kereseteket mint elfogadhatatlant elutasította, az iránymutatás megtámadhatatlanságára alapított jogi indok miatt megalapozott marad. Ezért a Bíróságnak ezzel az indokkal kell a Törvényszék által használt téves indokot helyettesítenie. ( 31 )

78.

A fenti megfontolásokra tekintettel javaslom, hogy a Bíróság utasítsa el a második fellebbezési jogalapot, és amennyiben az első fellebbezési jogalapot is elutasítja, a fellebbezéseket teljes egészében utasítsa el.