—

A felperes érvei szerint a megtámadott határozat nem veszi figyelembe a Lisszaboni Szerződés – és különösen az EUMSZ 15. cikk (2) bekezdése – hatálybalépéséből eredő új alkotmányos dimenziót, amely új jogi rendszert hozott létre a dokumentumokhoz, különösen a jogalkotási dokumentumokhoz való nyilvános hozzáférés terén.

—

A felperes ezenfelül azt állítja, hogy a megtámadott határozat nem alkalmazta az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (3) bekezdésében szereplő megfelelő kritériumot, és nem felelt meg annak, valamint tévesen támaszkodott arra az érvre, amely szerint a kért dokumentumok hozzáférhetővé tétele megkérdőjelezné a tagállamok végső választását és szükségtelen bizonytalanságot szülne a tagállamok szándékát illetően.

—

A felperes szerint emellett a megtámadott határozat tévesen hivatkozott arra az érvre, amely szerint a kért dokumentumok hozzáférhetővé tétele hátráltatná a küldöttségeket abban, hogy a szóban forgó jogalkotási eljárásban egyensúlyt teremtsenek a különböző érdekek között, és tévesen támaszkodott azon érvre, amely szerint a dokumentumok korlátozott számához való hozzáférhetővé tétel megtagadása nem jelenti a polgárok azon lehetőségének megtagadását, hogy tájékoztatást kapjanak a jogalkotási döntéshozatalról.

—

A felperes rámutat arra, hogy a megtámadott határozat nem ismerte el és nem biztosította a nyomós közérdek alapján történő hozzáférést. Konkrétan, a felperes állítása szerint nyomós közérdek áll fenn, mivel a hozzáférhetővé tétel lehetővé tenné az uniós polgárok számára a jogalkotási eljárásban való részvételt, és biztosítaná, hogy az eljárás fennakadás nélkül folytatódjon és eredményesen lezáruljon.

—

A felperes állítása szerint a megtámadott határozat nem vizsgálta meg és nem biztosította a jog által megkövetelt módon a részleges hozzáférést. Tévesen alkalmazta azon jogi kritériumot, amely szükségessé teszi annak vizsgálatát, hogy a kért dokumentum valamennyi eleme a hozzáférés megtagadásakor hivatkozott kivétel alá tartozik-e.