1

2021. május 24‑i keresetlevelével a felperes, TC az EUMSZ 263. cikk alapján egyrészt az Európai Parlament főtitkára által 2021. március 16‑án hozott, parlamenti asszisztensi költségek címén jogalap nélkül kifizetett 78838,21 euró összegű követelést megállapító és annak behajtását elrendelő határozat (a továbbiakban: megtámadott határozat), másrészt pedig a 2021. március 31‑i 7010000523. sz. terhelési értesítés (a továbbiakban: terhelési értesítés) megsemmisítését kérte.

2

A felperes [bizalmas] ( 1 ) óta parlamenti képviselő.

3

2015. május 22‑én a Parlament az Európai Unió egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételek 5a. cikke alapján teljes munkaidőben Brüsszelben (Belgium) akkreditált parlamenti asszisztensi szerződést kötött A‑val (a továbbiakban: akkreditált parlamenti asszisztens) a felperes támogatása céljából, a hetedik parlamenti ciklus végéig.

4

Mivel az akkreditált parlamenti asszisztens munkájának minősége 2015 decemberétől romlott, a felperes 2016. február 25‑én azt kérte a Parlament munkaszerződések megkötésére jogosult hatóságától, hogy szüntesse meg az akkreditált parlamenti asszisztens szerződését különböző, a bizalomvesztésen alapuló okokból, többek között az érvényes indok nélküli távolmaradás és a külső tevékenység végzésének engedélyezésére vonatkozó szabályok megsértése miatt.

5

Az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 139. cikke (3a) bekezdésének megfelelően 2016. május 31‑én egyeztető ülésre került sor az akkreditált parlamenti asszisztenssel.

6

2016. június 15‑én megállapították, hogy az egyeztetési eljárás sikertelen volt.

7

2016. június 24‑i levelében a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság közölte az akkreditált parlamenti asszisztenssel, hogy az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 139. cikke (1) bekezdésének d) pontja alapján megszünteti a parlamenti asszisztensi szerződést a bizalmi viszony megromlása miatt azzal az indokkal, hogy nem tartotta tiszteletben a külső tevékenységek végzésének engedélyezésére vonatkozó szabályokat. Többek között betegszabadság miatt a felmondási időt több alkalommal meghosszabbították, így az akkreditált parlamenti asszisztens szerződése csak 2016. november 22‑én szűnt meg.

8

2017. április 14‑én az akkreditált parlamenti asszisztens megsemmisítés iránti keresetet nyújtott be a Törvényszékhez a 2016. június 24‑i határozattal szemben.

9

2019. március 7‑iL kontra Parlament ítéletével (T‑59/17, EU:T:2019:140, 35–45. pont) a Törvényszék megsemmisítette a Parlament 2016. június 24‑i határozatát. A Törvényszék ugyanis megállapította, hogy az ügy irataiból az következik, hogy a felperesnek nem csupán tudomása volt az akkreditált parlamenti asszisztens külső tevékenységeiről, hanem ezenkívül azokat közvetlenül kezdeményezte is. A Törvényszék ezért úgy ítélte meg, hogy a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság által a megszüntető határozat igazolására felhozott indok, vagyis a bizalomvesztés, nem tűnik hihetőnek. A Törvényszék szerint tehát a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság nyilvánvaló értékelési hibát követett el, amikor helyt adott a felperes által az akkreditált parlamenti asszisztens szerződésének ezen okból történő megszüntetése iránt előterjesztett kérelemnek. A felperes nem vett részt félként ebben az ügyben.

10

Az említett ítélet 32. pontja szerint az akkreditált parlamenti asszisztens által szabálytalanul végzett külső tevékenységek ez utóbbi állítása szerint – amelyet a Parlament nem vitatott – az alábbiak voltak:

11

A Parlament főtitkára 2020. június 8‑i, angol nyelven megfogalmazott és a 2020. június 22‑i sikertelen első értesítést követően 2020. július 30‑án továbbított elektronikus levelében, valamint a 2020. szeptember 3‑i, litván nyelven megfogalmazott és 2020. szeptember 4‑én továbbított elektronikus levelében arról tájékoztatta a felperest, hogy az Európai Parlament tagjainak statútumára vonatkozó végrehajtási intézkedésekről szóló, 2008. május 19‑i és július 9‑i parlamenti elnökségi határozat (HL 2009. C 159., 1. o.; a továbbiakban: végrehajtási intézkedések) 68. cikke alapján összesen 78838,21 euró összegben jogalap nélkül kifizetett összegek behajtására irányuló eljárást indítottak az akkreditált parlamenti asszisztens által a felperesnek nyújtott parlamenti támogatás tekintetében. Ugyanebben a levélben a végrehajtási intézkedések 68. cikke (2) bekezdésének megfelelően felkérték a felperest, hogy két hónapon belül nyújtsa be észrevételeit és bizonyítékait a Parlamentnek az akkreditált parlamenti asszisztens által a felperes tudomása mellett és irányítása alatt 2015. május 22. és 2016. november 22. között végzett külső tevékenységekre vonatkozó előzetes következtetései megcáfolására, valamint bizonyítsa, hogy ugyanezen időszak alatt az akkreditált parlamenti asszisztens ténylegesen akkreditált parlamenti asszisztensi feladatokat látott el.

12

A 2020. szeptember 3‑i levél mellékletében szerepelt a 2019. március 7‑iL kontra Parlament ítélet (T‑59/17, EU:T:2019:140) másolata, valamint a Parlament által az akkreditált parlamenti asszisztensnek kifizetett összegek elszámolása. Ezen elszámolás a következőképpen alakult: 2015‑ben díjazás és szociális költségek címén 35003,84 euró, utazási költségek címén 1369,60 euró, 2016‑ban pedig díjazás és szociális költségek címén 42025,57 euró, utazási költségek címén pedig 439,20 euró.

13

2020. augusztus 4‑i elektronikus levelében a felperes azt kérte a Parlamenttől, hogy küldje meg neki:

14

2020. szeptember 22‑én a felperes emlékeztette a Parlamentet e kérelemre, továbbá kérte tőle a közte és az akkreditált parlamenti asszisztense közötti egyeztetési eljárás jegyzőkönyvét litván nyelven, valamint „a 2015‑ös, 2016‑os és 2019‑es év összes elektronikus levelének” másolatát.

15

2020. október 27‑i elektronikus levelében a Parlament továbbította a felperesnek az akkreditált parlamenti asszisztensi szerződés megszűnésére vonatkozó különböző dokumentumokat.

16

2020. október 29‑i elektronikus levelében a felperes megküldte a Parlamentnek előzetes észrevételeit, valamint bizonyos számú dokumentumot, hangsúlyozva, hogy még nem kapta meg a Parlamenttől az akkreditált parlamenti asszisztens alkalmazásának időszakára vonatkozó részletes dokumentumokat és információkat, és még nem tudta megvizsgálni a számára a 2020. október 27‑i elektronikus levélben szolgáltatott néhány információt. Ezért a felperes kérte, hogy később további információkat és bizonyítékokat nyújthasson be.

17

2020. november 20‑i elektronikus levelében a felperes ismételten kérte a Parlamenttől azokat az információkat, amelyeket a 2020. augusztus 4‑i és szeptember 22‑i elektronikus leveleiben kért, különösen az akkreditált parlamenti asszisztens Parlamentbe való belépésére vonatkozó adatokat, valamint a 2015., 2016. és 2019. évi elektronikus levelek másolatát.

18

2020. november 24‑i elektronikus levelében a felperes továbbította a Parlamentnek az általa október 29‑én neki megküldött észrevételeket és bizonyítékokat kiegészítő észrevételeket és bizonyítékokat.

19

2020. november 27‑i elektronikus levelében a Parlament pénzügyi főigazgatója (a továbbiakban: pénzügyi főigazgató) arról tájékoztatta a felperest, hogy a végrehajtási intézkedések 68. cikkében szabályozott behajtási eljárás keretében az észrevételei és bizonyítékai előterjesztésére számára biztosított határidő november 4‑én lejárt, azonban ha meg kívánja szerezni az akkreditált parlamenti asszisztensre vonatkozó információkat, két olyan személyhez fordulhat, akiknek az e‑mail‑címét megadta, anélkül hogy e kérelmek hatással lennének az említett eljárásra.

20

A felperes 2020. december 1‑jén a Parlamentnek küldött levelében vitatta a 2020. november 27‑i elektronikus levélben szereplő állításokat. Egyébiránt a dokumentumok iránti kérelmeit az e‑mailben említett személyekhez intézte.

21

2021. január 8‑i levelében a pénzügyi főigazgató továbbította litván nyelven az egyeztetési eljárásról szóló jegyzőkönyvet a felperesnek, azonban megtagadta tőle a többi kért dokumentumhoz való hozzáférést.

22

Továbbá a pénzügyi főigazgató, miközben megjegyezte, hogy a felperes számára az észrevételei előterjesztésére nyitva álló határidő 2020. november 4‑én lejárt, anélkül hogy a felperes e határidő meghosszabbítását kérte volna, tizenöt napos határidőt biztosított számára a kiegészítő észrevételek előterjesztésére.

23

2021. január 21‑én a felperes kiegészítő észrevételeket terjesztett a Parlament elé.

24

A megtámadott határozatban a Parlament főtitkára megállapította, hogy ezen intézmény az akkreditált parlamenti asszisztens alkalmazása keretében a 2015. május 22. és 2016. november 22. közötti időszakban jogalap nélkül átvállalt 78838,21 eurót, és hogy azt a végrehajtási intézkedések 68. cikkének (1) bekezdése alapján a felperestől be kell hajtani.

25

2021. március 31‑én a pénzügyi főigazgató mint megbízott, engedélyezésre jogosult tisztviselő kibocsátotta a terhelési értesítést, amelyben elrendelte 78838,21 euró összeg felperestől való behajtását, és felszólította a felperest, hogy ezt az összeget legkésőbb 2021. május 30‑ig fizesse meg.

26

A pénzügyi főigazgató ugyanezen a napon közölte a felperessel a megtámadott határozatot és a terhelési értesítést.

27

A jelen eljárással összefüggésben végzett ellenőrzést követően kiderült, hogy 2016 márciusában a Parlament úgy határozott, hogy 2016. április 1‑jétől felfüggeszti az akkreditált parlamenti asszisztens díjazásának és utazási költségeinek kifizetését.

28

Következésképpen 2022. november 8‑án a Parlament főtitkára úgy határozott, hogy ex tunc hatállyal visszavonja a megtámadott határozatot annyiban, amennyiben az a 2016. április 1. és november 22. közötti időszak tekintetében a díjazások és szociális költségek címén 27644,47 euró, valamint utazási költségek címén 439,20 euró, azaz összesen 28083,67 euró behajtását rendelte el (a továbbiakban: 2022. november 8‑i határozat). 2022. november 15‑én ugyanezen összegre vonatkozóan kibocsátották a 7120000068. számú jóváírási értesítést.

29

2022. november 15‑én a pénzügyi főigazgató közölte a felperessel a 2022. november 8‑i határozatot és a 7120000068. sz. jóváírási értesítést.

30

A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

31

A Parlament azt kéri, hogy a Törvényszék:

32

2022. november 16‑i külön beadványában a Parlament a Törvényszék eljárási szabályzata 130. cikkének (2) bekezdése alapján azt kéri, hogy a Törvényszék:

33

A Törvényszék kérésére a felperes a 2022. november 30‑i tárgyaláson előterjesztette az e kérelemre vonatkozó észrevételeit.

34

2022. november 22‑én a felperes megküldte a Törvényszéknek B november 18‑án beszerzett írásbeli tanúvallomását.

35

A tárgyaláson a Parlament azt állította, hogy ez az új bizonyíték elfogadhatatlan, mivel az eljárási szabályzat 85. cikke (3) bekezdésének követelményeivel ellentétben azt a beadványváltást követően nyújtották be, anélkül hogy a felperes igazolta volna a késedelmes előterjesztést.

36

Ahogyan az a fenti 32. pontból kitűnik, a Parlament annak megállapítását kéri a Törvényszéktől, hogy a kereset okafogyottá vált, és már nem szükséges határozni a megtámadott határozat jogszerűségéről annyiban, amennyiben az az akkreditált parlamenti asszisztens részére 2016. április 1. és november 22. között 28083,67 euró összegben kifizetett díjazásokra, szociális költségekre és utazási költségekre vonatkozik.

37

A tárgyaláson a felperes megjegyezte, hogy a 2022. november 8‑i határozatban megjelölt összegeket semmilyen igazolás nem támasztotta alá, és azt kérte a Törvényszéktől, hogy határozzon a megtámadott határozat egészének jogszerűségéről.

38

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a jogvita tárgyának – az eljáráshoz fűződő érdekhez hasonlóan – a bírósági határozat kihirdetéséig fenn kell maradnia, ellenkező esetben a kereset okafogyottá válik; ez tehát feltételezi, hogy a kereset eredményén keresztül alkalmas arra, hogy az azt kezdeményező fél számára előnnyel járjon (lásd: 2007. június 7‑iWunenburger kontra Bizottság ítélet, C‑362/05 P, EU:C:2007:322, 42. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

39

A jogvita tárgyának megszűnését eredményezheti különösen a megtámadott aktusnak az eljárás során történő visszavonása vagy annak helyében új aktus elfogadása (lásd: 2011. január 12‑iTerezakis kontra Bizottság végzés, T‑411/09, EU:T:2011:4, 15. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

40

A jelen ügyben a 2022. november 8‑i határozat miatt meg kell állapítani, hogy a kereset tárgya megszűnt annyiban, amennyiben az a megtámadott határozat és a terhelési értesítés azon részének megsemmisítésére irányult, amely az akkreditált parlamenti asszisztens részére 2016. április 1. és november 22. között fizetett díjazások, szociális költségek és utazási költségek címén 28083,67 euró felperes általi megtérítését rendelte el.

41

E tekintetben nincs jelentősége annak, hogy a 2022. november 8‑i határozatban megjelölt összegeket semmilyen igazolás nem támasztotta alá.

42

Következésképpen meg kell állapítani, hogy a fent ismertetett részében a megsemmisítés iránti kereset okafogyottá vált, és a megtámadott határozat, valamint a terhelési értesítés jogszerűségéről nem szükséges határozni.

43

A felperes öt jogalapra hivatkozik, amelyeket a következőkre alapít:

44

E jogalapok vizsgálata előtt ismertetni kell a parlamenti asszisztensi költségek átvállalására és az e címen jogalap nélkül kifizetett összegek behajtására vonatkozó szabályokat.

45

A végrehajtási intézkedések 33. cikke előírja, hogy a képviselők jogosultak az általuk szabadon megválasztott személyzet segítségét igénybe venni.

46

Ugyanezen rendelkezés szerint a Parlament megtéríti azokat a ténylegesen felmerülő költségeket, amelyek teljes egészükben és kizárólagosan abból származnak, hogy a képviselők a végrehajtási intézkedéseknek megfelelően egy vagy több asszisztenst alkalmaznak, azzal a feltétellel, hogy kizárólag azok a költségek fizethetők ki, amelyek a szükséges asszisztensi segítségnyújtásból fakadnak, és közvetlenül összefüggenek a képviselők parlamenti mandátumának gyakorlásával.

47

A végrehajtási intézkedések 62. cikke kimondja, hogy az ezek alapján folyósított összegek rendeltetése kizárólag a képviselők mandátumának gyakorlásával kapcsolatos tevékenységek finanszírozása, nem fedezhetnek személyes kiadásokat, és nem fordíthatók politikai jellegű támogatások vagy adományok finanszírozására.

48

A végrehajtási intézkedések 68. cikke kimondja, hogy az ezek alkalmazásával jogtalanul felvett összegek behajtandók, és a Parlament főtitkára ad utasítást arra, hogy ezen összegeket az érintett képviselőtől behajtsák, akit előzetesen meghallgatott.

49

A végrehajtási intézkedéseknek a fenti 45. és 46. pontban ismertetett tartalmú 33. cikkéből a Törvényszék azt a következtetést vonta le, hogy a parlamenti asszisztensi támogatás fogalmának meghatározása nem tartozik a képviselők mérlegelési jogkörébe (lásd ebben az értelemben: 2021. július 14‑iRochefort kontra Parlament ítélet, T‑171/20, nem tették közzé, EU:T:2021:438, 45. pont; 2021. szeptember 8‑iGriesbeck kontra Parlament ítélet, T‑10/21, nem tették közzé, EU:T:2021:542, 39. pont).

50

A Törvényszék szerint ebből az következik, hogy az asszisztensek által a Parlament részére nyújtott szolgáltatások valódiságát az érintett képviselőnek kell bizonyítania (lásd ebben az értelemben a 2021. szeptember 8‑iGriesbeck kontra Parlament ítéletet, T‑10/21, nem nyilvános, EU:T:2021:542, 40. pont és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

51

A parlamenti asszisztensi költségek felhasználásával kapcsolatos ellenőrzés esetén tehát az érintett képviselőnek képesnek kell lennie annak bizonyítására, hogy a kapott összegeket a ténylegesen felmerült és teljes egészében és kizárólagosan egy vagy több asszisztens felvételéből eredő kiadások fedezésére használták fel, ahogyan azt a végrehajtási intézkedések 33. cikke előírja (2021. július 14‑iRochefort kontra Parlament ítélet, T‑171/20, nem tették közzé, EU:T:2021:438, 47. pont; lásd még: 2021. szeptember 8‑iGriesbeck kontra Parlament ítélet, T‑10/21, nem tették közzé, EU:T:2021:542, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

52

Ennek keretében a képviselőnek többek között be kell mutatnia az akkreditált parlamenti asszisztens tevékenységeire vonatkozó igazoló dokumentumokat, ennélfogva meg kell őriznie azokat, még az európai uniós jogból eredő ilyen értelmű kifejezett kötelezettség hiányában is (lásd ebben az értelemben: 2021. július 14‑iRochefort kontra Parlament ítélet, T‑171/20, nem tették közzé, EU:T:2021:438, 47. pont; 2021. szeptember 8‑iGriesbeck kontra Parlament ítélet, T‑10/21, nem tették közzé, EU:T:2021:542, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

53

A Törvényszék ezen ítélkezési gyakorlatát megerősítette a Bíróság, amely szerint a személyi asszisztensek igénybevételével kapcsolatos költségek Parlament általi megtérítését kérő képviselők feladata annak bizonyítása, hogy e költségek ténylegesen felmerültek, és megfelelnek a mandátum gyakorlásához szükséges és ahhoz közvetlenül kapcsolódó segítségnyújtásnak. Így az ilyen képviselőnek a Parlament hatáskörrel rendelkező hatóságának ilyen irányú kérelmére válaszul be kell nyújtania a rendelkezésére álló összes olyan bizonyítékot, amely alkalmas az asszisztense által végzett munka valódiságának, valamint e munkának a mandátuma gyakorlásával való kapcsolatának bizonyítására (lásd ebben az értelemben: 2019. március 21‑iGollnisch kontra Parlament végzés, C‑330/18 P, nem tették közzé, EU:C:2019:240, 63., 64. és 88. pont; 2019. május 21‑iLe Pen kontra Parlament végzés, C‑525/18 P, nem tették közzé, EU:C:2019:435, 37. és 82. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

54

Első jogalapjával a felperes többek között azt állítja, hogy a Parlament a megtámadott határozat elfogadásával megsértette az Alapjogi Charta 41. cikkének (1) bekezdésében foglalt és az Unió általános költségvetésére alkalmazandó pénzügyi szabályokról, az 1296/2013/EU, az 1301/2013/EU, az 1303/2013/EU, az 1304/2013/EU, az 1309/2013/EU, az 1316/2013/EU, a 223/2014/EU és a 283/2014/EU rendelet és az 541/2014/EU határozat módosításáról, valamint a 966/2012/EU, Euratom rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2018. július 18‑i (EU, Euratom) 2018/1046 európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2018. L 193., 1. o.; helyesbítés: HL 2019. L 60., 36. o.; a továbbiakban: költségvetési rendelet) 98. cikkének (2) bekezdésében rögzített észszerű határidő tiszteletben tartásának elvét.

55

A jelen ügyben az észszerű határidő túllépése abból ered, hogy a Parlament a megtámadott határozatot a 2019. március 7‑iL kontra Parlament ítélet (T‑59/17, EU:T:2019:140) alapjául szolgáló ügy adataira alapította, amely ügyben a keresetlevelet 2017. április 14‑én nyújtották be. Márpedig a Parlament csupán 2020. július 30‑án vagy szeptember 3‑án, azaz több mint három évvel később kérte a Parlamenttől a tervezett behajtásra vonatkozó észrevételeit.

56

A Parlament vitatja ezt az érvelést.

57

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az Alapjogi Charta 41. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit az Unió intézményei, szervei és hivatalai részrehajlás nélkül, tisztességes módon és észszerű határidőn belül intézzék. E rendelkezés így kimondja az észszerű határidő tiszteletben tartásának elvét, amely a megfelelő ügyintézéshez való jog szerves részét képezi.

58

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az észszerű határidő tiszteletben tartása követelmény minden olyan esetben, amikor jogszabály hallgatása esetén a jogbiztonság vagy a bizalomvédelem elve akadályát képezi annak, hogy az uniós intézmények és a természetes vagy jogi személyek időbeli korlátozás nélkül cselekedjenek, veszélyeztetve ezzel többek között a kialakult jogi helyzetek stabilitását (2004. október 5‑iEagle és társai kontra Bizottság ítélet, T‑144/02, EU:T:2004:290, 57. pont; lásd még: 2012. július 12‑iBizottság kontra Nanopoulos ítélet, T‑308/10 P, EU:T:2012:370, 76. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Amikor az adminisztráció a számára valamely jogszabályban kifejezetten előírt határidőn belül jár el, nem lehet érvényesen arra hivatkozni, hogy megsértették az Alapjogi Charta 41. cikkében foglalt, az ügyek észszerű határidőn belüli intézéséhez való jogból eredő követelményeket.

59

Emlékeztetni kell arra, hogy a jelen ügyben alkalmazandót megelőző szabályozásban, vagyis az Unió általános költségvetésére alkalmazandó pénzügyi szabályokról és az 1605/2002/EK, Euratom tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2012. október 25‑i 966/2012/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendeletben (HL 2012. L 298., 1. o.) és a 966/2012 rendelet alkalmazási szabályairól szóló, 2012. október 29‑i 1268/2012/EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendeletben (HL 2012. L 362., 1. o.) nem létezett olyan rendelkezés, amely határidőt írt volna elő a terhelési értesítés adós részére történő megküldésére.

60

Ezért alkalmazta a Bíróság a 2016. június 14‑iMarchiani kontra Parlament ítéletben (C‑566/14 P, EU:C:2016:437) az észszerű határidő tiszteletben tartásának elvét a terhelési értesítés adós részére történő megküldésére igénybe vett határidő értékelése során.

61

Mindazonáltal a szabályozást ezen ítélet meghozatalát követően módosították a költségvetési rendelet 98. cikke (2) bekezdésének második albekezdésében szereplő rendelkezések bevezetésével, amely immár az alábbiakat írja elő:

„Az engedélyezésre jogosult tisztviselő közvetlenül a követelés megállapítását követően, de legkésőbb attól az időponttól számított öt éven belül elküldi a terhelési értesítést, amikor az uniós intézménynek rendes körülmények között módja volt az adósság követelésére. Az említett határidő nem alkalmazandó, amennyiben az illetékes engedélyezésre jogosult tisztviselő megállapítja, hogy az uniós intézmény erőfeszítései ellenére a késedelmes cselekvést az adós magatartása okozta.”

62

Mivel ilyen rendelkezést fogadtak el, a fellebbező által tévesen állítottakkal ellentétben már nem kell az észszerű határidő tiszteletben tartásának elvét alkalmazni a terhelési értesítés megküldése határidejének értékelése során. Másfelől felmerül a kérdés, hogy e rendelkezésnek megfelelően a Parlament a terhelési értesítést egyrészt közvetlenül a követelés megállapítását követően, másrészt azt az időpontot követő öt éven belül küldte‑e meg a felperesnek, amikor módja volt az adósság követelésére.

63

Az első határidőt illetően meg kell állapítani, hogy a terhelési értesítést 2021. március 31‑én küldték meg a felperesnek, míg a Parlament követelését a megtámadott határozatban március 16‑án állapították meg. E körülmények között megállapítható, hogy a terhelési értesítést a költségvetési rendelet 98. cikke (2) bekezdése második albekezdésének megfelelően közvetlenül a követelés megállapítását követően küldték meg a felperesnek.

64

A második határidőt illetően meg kell jegyezni, hogy a felek nem értenek egyet abban, hogy a Parlament a költségvetési rendelet 98. cikke (2) bekezdésének második albekezdése értelmében mikor tudta érvényesíteni igényét. Míg a felperes úgy véli, hogy ez az időpont egybeesik a keresetlevélnek az akkreditált parlamenti asszisztens által a 2019. március 7‑iL kontra Parlament ítélet (T‑59/17, EU:T:2019:140) alapjául szolgáló eljárásban történő benyújtásával, azaz 2017. április 14‑gyel, a Parlament úgy véli, hogy követelését csak az ezen ügyben hozott ítélet kihirdetésének időpontjától, azaz 2019. március 7‑től érvényesíthette.

65

Mivel a terhelési értesítést 2021. március 31‑én küldték meg a felperesnek, meg kell állapítani, hogy bármi is legyen a költségvetési rendelet 98. cikke (2) bekezdésének második albekezdésében előírt határidő kezdő időpontja, akár a 2019. március 7‑iL kontra Parlament ítélet (T‑59/17, EU:T:2019:140) alapjául szolgáló ügyben a keresetlevél benyújtása, azaz 2017. április 14‑e, akár ezen ítélet kihirdetésének időpontja, a Parlament tiszteletben tartotta az e rendelkezésben előírt határidőt.

66

A felperes érvét, és ennélfogva az első jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

67

A felperes azt állítja, hogy a Parlament megsértette az Alapjogi Charta 41. cikkének (2) bekezdésében szereplő meghallgatáshoz és iratbetekintéshez való jogát, mivel a megtámadott határozatban anélkül hivatkozott a 2019. március 7‑iL kontra Parlament ítélet (T‑59/17, EU:T:2019:140) következtetéseire, hogy közölte volna vele az e következtetéseket alátámasztó bizonyítékokat, különösen az akkreditált parlamenti asszisztens 2016. május 9‑i feljegyzését.

68

A felperes e tekintetben rámutat, hogy a 2019. március 7‑iL kontra Parlament (T‑59/17, EU:T:2019:140) ítélet alapjául szolgáló eljárásban sem félként, sem tanúként nem vett részt; a Parlament nem vitatta az említett bizonyítékokat a Törvényszék előtt, és nem kérte tőle az azokkal kapcsolatos észrevételeit.

69

Egyébiránt a felperes úgy véli, hogy 2021. január 8‑i levelében a Parlament tévesen hivatkozott a természetes személyeknek a személyes adatok uniós intézmények, szervek, hivatalok és ügynökségek általi kezelése tekintetében való védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 45/2001/EK rendelet és az 1247/2002/EK határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2018. október 23‑i (EU) 2018/1725 európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2018. L 295., 39. o.) 9. cikkére az általa kért bizonyítékokhoz való hozzáférés megtagadása érdekében. A személyes adatok védelméhez való jog nem abszolút jog, és azt az arányosság elvének megfelelően más alapvető jogokkal szemben kell mérlegelni. A jelen ügyben a felperes tájékoztatáshoz való joga a 2018/1725 rendelet (21) és (28) preambulumbekezdésén, valamint 9. cikkének (1) és (3) bekezdésén alapul. Mivel a parlamenti asszisztensi költségek címén kifizetett összegek behajtása közérdekű kérdésnek minősül, a felperes hozzáférhet személyes adatokhoz annak érdekében, hogy értékelje az érintett összegek behajtásának megalapozottságát, és észrevételeket nyújtson be a Parlamenthez.

70

Ugyanebben az értelemben a felperes az első jogalap keretében jelzi, hogy megfosztották annak lehetőségétől, hogy a Parlament állításaival szemben bizonyítékokat terjesszen elő. Az akkreditált parlamenti asszisztenssel 2015. május 22. és 2016. február 25. között váltott elektronikus leveleket, amelyek lehetővé tették volna az akkreditált parlamenti asszisztens által a felperes képviselői megbízatásával összefüggésben a Parlament számára végzett munkára vonatkozó bizonyítékok lényegi részének ismertetését, törölték a Parlament által alkalmazott politika miatt, amely főszabály szerint 90 napra korlátozza az említett e‑mailek megőrzési idejét. Azon kívül, hogy ez a politika 2019 májusában megváltozott, és erről őt nem tájékoztatták, a felperes úgy véli, hogy nem várható el tőle, hogy megőrizze saját elektronikus leveleit, mivel azoknak nem ő a tulajdonosa, ahogyan az az Európai Unió tisztviselőinek személyzeti szabályzata (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) 17. cikkéből és 18. cikkének (1) bekezdéséből, valamint az elektronikus üzenetküldő rendszerhez való hozzáférésre és annak a Parlament titkársága általi használatára vonatkozó, a Parlament főtitkára által 2018. február 19‑én jóváhagyott szabályokból következik. A felperes úgy véli továbbá, hogy az ilyen megőrzés a titoktartási kötelezettség megsértésének és az adatbiztonság megsértésének minősül.

71

Ezenfelül, továbbra is az első jogalap keretében, a felperes a 2018/1725 rendelet (22) preambulumbekezdésére tekintettel megkérdőjelezi a Parlamentben hatályos, az elektronikus levelek megőrzésére vonatkozó politikát, mivel ezen intézmény e politika végrehajtása során nem vette figyelembe annak szükségességét, hogy a képviselők védekezzenek a velük szemben esetlegesen felhozott kifogásokkal szemben.

72

A Parlament vitatja ezen érvelés elfogadhatóságát és megalapozottságát.

73

A Parlament arra hivatkozik, hogy a felperes érvelése a 2021. január 8‑i levélre vonatkozó részében elkésett. A felperes a megtámadott határozat és a terhelési értesítés megsemmisítése iránti keresetében nem kérdőjelezheti meg a pénzügyi főigazgató által a 2021. január 8‑i levelében adott választ, mivel az EUMSZ 263. cikk hatodik bekezdésében előírt két hónapos határidő lejárt.

74

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint csak azok az intézkedések minősülnek az EUMSZ 263. cikk szerinti megsemmisítés iránti keresettel megtámadható jogi aktusoknak, amelyek olyan kötelező joghatásokat váltanak ki, amelyek a felperes érdekeit érinthetik, jelentősen módosítva annak jogi helyzetét (1981. november 11‑iIBM kontra Bizottság ítélet, 60/81, EU:C:1981:264, 9. pont; lásd még: 2021. június 16‑iGreen Power Technologies kontra Bizottság és Entreprise commune ECSEL végzés, T‑533/20, nem tették közzé, EU:T:2021:375, 26. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

75

Olyan aktusok vagy határozatok esetén, amelyek kidolgozása több szakaszban, különösen egy belső eljárás befejezéseként történik, csak azon intézkedések minősülnek sérelmet okozó aktusnak, és mint ilyenek, megtámadható aktusnak, amelyek ezen eljárás befejezéseként véglegesen rögzítik az intézmény álláspontját, a végleges határozatot előkészítő aktusok azonban nem. A felperes csak az ezen eljárás végén hozott határozat ellen indított keresetben hivatkozhat járulékos jelleggel az ilyen előkészítő aktusok szabálytalanságára (1981. november 11‑iIBM kontra Bizottság ítélet, 60/81, EU:C:1981:264, 10. pont; lásd még: 2021. január 20‑iZU kontra EKSZ végzés, C‑266/20 P, nem tették közzé, EU:C:2021:42, 12. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

76

A jelen ügyben a megsemmisítés iránti kereset – tekintettel a fenti 42. pontban megállapított részleges okafogyottságra – azon határozat ellen irányul, amelyben a Parlament főtitkára 50754,54 euró összeg felperestől történő behajtását rendelte el, valamint az ezt követő terhelési értesítés ellen, amelyek a behajtási eljárás befejezését jelentik, vagyis azon sérelmet okozó aktusok ellen, amelyekkel szemben a keresetet benyújtották.

77

Márpedig a megtámadott határozat és a terhelési értesítés elfogadásához vezető eljárás keretében a felperes – amint az a fenti 13., 14. és 17. pontban megállapításra került – azt kérte a Parlamenttől, hogy nyújtsa be azokat a dokumentumokat, amelyeket szükségesnek tartott annak bizonyításához, hogy az akkreditált parlamenti asszisztens a 2015. május 22. és 2016. november 22. közötti időszakban ténylegesen akkreditált parlamenti asszisztensi feladatokat látott el.

78

E körülmények között az e kérelemre adott, a 2021. január 8‑i levélben szereplő válasz a jogalap nélkül kifizetett összegek behajtására irányuló eljárás keretébe illeszkedik, és befolyásolhatta az említett eljárás kimenetelét.

79

Következésképpen a fenti 75. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a felperes a jelen kereset keretében hivatkozhat azokra a szabálytalanságokra, amelyek szerinte a 2021. január 8‑i levelet érintik.

80

Következésképpen meg kell állapítani, hogy a felperesnek a 2021. január 8‑i levélre vonatkozó érvelése elfogadható.

81

Az Alapjogi Charta 41. cikke (2) bekezdésének a) pontja értelmében a megfelelő ügyintézéshez való jog magában foglalja többek között mindenkinek a jogát arra, hogy az őt hátrányosan érintő egyedi intézkedések meghozatala előtt meghallgassák.

82

A jogalap nélkül kifizetett összegeknek a végrehajtási intézkedések alapján történő behajtására irányuló eljárásokkal összefüggésben a meghallgatáshoz való jogot különösen az említett intézkedések 68. cikkének (2) bekezdése biztosítja, amely úgy rendelkezik, hogy az érintett képviselőt az e tárgyban hozott bármely határozat meghozatala előtt meg kell hallgatni.

83

Az állandó ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a meghallgatáshoz való jog mindenki számára biztosítja azt a lehetőséget, hogy hasznos és hatékony módon ismertethesse az álláspontját minden közigazgatási eljárásban és minden olyan határozat elfogadása előtt, amely az érdekeit hátrányosan érintheti (lásd: 2019. április 4‑iOZ kontra EBB ítélet, C‑558/17 P, EU:C:2019:289, 53. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

84

Annak meghatározása érdekében, hogy a jelen ügyben tiszteletben tartották‑e ezeket a szabályokat, meg kell vizsgálni a felek által a megtámadott határozat és a terhelési értesítés elfogadásához vezető eljárás során tett lépéseket.

85

A jelen ügyben a Parlament főtitkára 2020. szeptember 3‑i levelében, miután ismertette a szóban forgó behajtási eljárás megindítását igazoló tényeket, felhívta a felperest annak bizonyítására, hogy az akkreditált parlamenti asszisztens 2015. május 22. és 2016. november 22. között akkreditált parlamenti asszisztensi feladatokat látott el.

86

Ekkor azonban a felperesnek már nem állt rendelkezésére a 2015. május 22. és 2016. február 25. közötti időszakban az akkreditált parlamenti asszisztenssel váltott elektronikus levelezés, amely a Parlament főtitkára által kért bizonyíték lényegi részét ismertette volna. Ezeket az elektronikus leveleket ugyanis a Parlament elektronikus levelek megőrzésére vonatkozó politikája miatt törölték. E politika értelmében az „Inbox”, a „Sent Items”, a „Deleted Items”, a „Junk E‑mail” és a „Drafts” mappában szereplő elektronikus leveleket főszabály szerint 90 nap elteltével törlik.

87

Annak érdekében, hogy a kért bizonyítékokat előterjeszthesse, a felperes 2020. augusztus 4‑i, szeptember 22‑i és november 20‑i elektronikus leveleiben arra kérte a Parlamentet, hogy továbbítson neki különböző dokumentumokat:

88

Az első kérelemnek a Parlament helyt adott, és az érintett jegyzőkönyv másolatát továbbította a felperesnek. Ezzel szemben a dokumentumok egyéb kategóriáira vonatkozó kérelmeket – az akkreditált parlamenti asszisztens szerződésének megszűnésére vonatkozó, 2020. október 27‑i elektronikus levélben megküldött dokumentumok kivételével (lásd a fenti 15. pontot) – elutasították. Ahogyan az az iratokból kitűnik, a megtagadásra 2021. január 8‑án, azaz öt hónappal a felperes első kérelmét követően került sor.

89

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a fenti 49–53. pontban hivatkozott bizonyítási szabályok értelmében, amennyiben kétség merül fel az akkreditált parlamenti asszisztensnek fizetett parlamenti asszisztensi költségek felhasználásának szabályszerűségét illetően, a parlamenti képviselőnek kell bizonyítania, hogy ez az akkreditált parlamenti asszisztens a parlamenti mandátumával kapcsolatban dolgozott számára azon teljes időszak alatt, amelynek során e költségeket kifizették.

90

Amennyiben a parlamenti képviselőt e bizonyíték benyújtására hívják fel, az előírt határidőn belül közölnie kell a Parlamenttel a birtokában lévő információkat. Amennyiben más tényezők relevánsnak tűnnek, a meghallgatáshoz való jog alapján az uniós intézményektől, szervektől és ügynökségektől kérheti azok közlését, amennyiben azok olyan adatokra vonatkoznak, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a tervezett behajtási intézkedéssel kapcsolatban hasznos és hatékony módon észrevételeket tehessen. A Parlament, amelyhez ilyen kérelem érkezik, nem tagadhatja meg a kért adatok közlését a meghallgatáshoz való jog megsértése nélkül, kivéve ha e megtagadás alátámasztása érdekében olyan indokokra hivatkozik, amelyek egyrészt az ügy körülményeire, másrészt az alkalmazandó szabályokra tekintettel igazoltnak tekinthetők.

91

Ennélfogva meg kell vizsgálni, hogy a jelen ügyben a Parlament által a 2021. január 8‑i levelében a felperes által kért adatok közlésének megtagadása érdekében hivatkozott indokok igazoltak‑e.

92

Ahogyan az a fenti 88. pontból kitűnik, a Parlament elutasította a felperes arra irányuló kérelmét, hogy közöljék vele „a 2015‑ös, 2016‑os és 2019‑es év összes elektronikus levelét”, valamint az akkreditált parlamenti asszisztens munkájával kapcsolatban a Parlament illetékes szolgálataival folytatott levelezést, arra hivatkozva, hogy a politikája szerint az elektronikus levelek megőrzésének időtartama 90 napra, kivételesen egy évre van korlátozva. A Parlament hozzátette, hogy a 2019 utáni elektronikus leveleket közölni lehetett, de azok nem relevánsak, mivel nem azon időszakhoz kapcsolódnak, amelynek során az akkreditált parlamenti asszisztens a felperesnél dolgozott.

93

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy minden intézmény a rá vonatkozó és általa előírható szabályok tiszteletben tartásával szervezi meg munkáját. A jelen ügyben a Parlament – a felperes állításával ellentétben – korlátozhatta a képviselők elektronikus levelei megőrzésének időtartamát, lehetővé téve számukra, hogy személyes aktákban tárolják azokat. Mindazonáltal meg kell határozni, hogy a jelen ügyben e politikát olyan módon hajtották‑e végre, amely biztosítja a fenti 83. pontban meghatározott meghallgatáshoz való jog tiszteletben tartását, amely az uniós intézményeket minden olyan helyzetben köti, amikor sérelmet okozó aktust kívánnak elfogadni, amennyiben az Alapjogi Charta 41. cikke értelmében fennállnak az e jog alkalmazásához előírt feltételek.

94

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a jelen ügyben:

95

Ebből az időrendi sorrendből az következik, hogy 2016 elejétől a Parlament tudomást szerzett a felperes és az akkreditált parlamenti asszisztens közötti, azzal kapcsolatos konfliktushelyzetről, hogy ez utóbbi a parlamenti asszisztensi támogatásra vonatkozó szabályok tiszteletben tartásával végezte‑e tevékenységét a felperes számára. Következésképpen ilyen helyzetben már ettől az időponttól kezdve – különösen uniós közpénzekről lévén szó –, a Parlamentnek biztosítania kell az akkreditált parlamenti asszisztensi tevékenység pontos jellegének megállapítására alkalmas elektronikus levelek megőrzését az elbocsátási eljárás során, és ha ezen eljárás más bírósági vagy közigazgatási eljáráshoz, például behajtási eljáráshoz vezet, mindaddig, amíg ezen egyéb eljárások folyamatban vannak.

96

E tekintetben rá kell mutatni, hogy a 2021. január 8‑i levélben a pénzügyi főigazgató jelezte a felperesnek, hogy a Parlamentnek lehetősége van arra, hogy kivételesen egy évre visszamenőleg visszaállítsa az e‑maileket.

97

Egyébiránt az elektronikus üzenetküldő rendszerhez való hozzáférésre és annak a Parlament titkársága általi használatára vonatkozó, 2018. február 19‑én jóváhagyott szabályok 5. cikke előírja, hogy a Parlament valamely tisztviselője vagy alkalmazottja szolgálati jogviszonyának megszűnése esetén az elektronikus levelek megőrzési időszaka három hónapnál hosszabb lehet, ha azok „igazgatási vizsgálat, panasz vagy bírósági eljárás” tárgyát képezik.

98

A Parlament szerint a parlamenti képviselők feladata, hogy elektronikus leveleiket ezen időszakon túl megőrizzék. E célból a parlamenti képviselőket arra hívják fel, hogy maguk hozzanak létre olyan személyes aktákat, amelyek lehetővé teszik elektronikus leveleik határozatlan időre történő archiválását. A Parlament szerint ezt a felhívást három, a parlamenti képviselőknek címzett közlemény képezte, amelyek közül az elsőt 2014. június 14‑én, a másodikat 2014. október 13‑án, a harmadikat pedig 2015. március 30‑án küldték meg. E közlemények ellenére a felperes nem végezte el elektronikus levelei személyes archiválását.

99

A Parlament ezen érvének nem lehet helyt adni.

100

A személyes archiválás lehetősége nem mentesítheti a Parlamentet azon kötelezettsége alól, hogy biztosítsa minden olyan elektronikus levél megőrzését, amely releváns annak megállapításához, hogy az intézmény által adott szabályoknak megfelelően az akkreditált parlamenti asszisztens tevékenységét ténylegesen és kizárólagosan azon parlamenti képviselő javára végezte, akihez beosztották, ez utóbbi megbízatásával közvetlen összefüggésben.

101

E lehetőség nem mentesítheti a Parlamentet az így megőrzött elektronikus levelek közlésére vonatkozó kötelezettség alól sem, ha a meghallgatáshoz való jog alapján, amely az uniós jogrendben alapvető jelleggel bír, az érintett parlamenti képviselő ezt kéri, akit – mint a jelen ügyben is – a parlamenti asszisztensi költségek szabálytalan felhasználása miatt behajtási eljárás alá vontak.

102

Ezenfelül a felperesnek adott válaszban, aki lényegében azzal érvel, hogy őt csak 2021. január 8‑án tájékoztatták a Parlament elektronikus levelek megőrzésére vonatkozó politikájáról, a Parlamentnek nem sikerült bizonyítania, hogy a fenti 98. pontban említett közleményeket a felperes tudomására hozták. Így az Innovációs és Technológiai Támogatási Főigazgatóság (DG) 2014. június 14‑i közleményét az „újonnan érkezőknek” címezték, akik közé ekkor a felperes már nem tartozott, mivel – ahogyan az a fenti 2. pontból kitűnik – [bizalmas] ( 2 ) óta képviselő volt. A 2014. október 13‑i közleményt az Innovációs és Technológiai Támogatási Főigazgatóság saját magának címezte úgy, hogy a Parlament, amelyet pervezető intézkedés keretében ezzel kapcsolatban kérdeztek, nem tudta megadni a címzettek listáját. Ugyanez vonatkozik a 2015. március 30‑i közleményre is, amelyet az „ITEC Service Desk” küldött a képviselőknek.

103

Ami a felperes és a Parlament illetékes szolgálatai között az akkreditált parlamenti asszisztens munkájával kapcsolatban folytatott levelezést illeti, amely nem elektronikus levelekben található, meg kell állapítani, hogy a 2021. január 8‑i levélben a Parlament nem jelölt meg egyetlen olyan indokot sem, amely konkrétan igazolhatná e levelezés felperes részére történő megküldésének megtagadását.

104

Ezen okok miatt nem tekinthetők megalapozottnak a Parlament által a felperesnek „a 2015‑ös, 2016‑os és 2019‑es év összes elektronikus levelének”, valamint az akkreditált parlamenti asszisztens munkájával kapcsolatban a Parlament illetékes szolgálataival folytatott levelezés közlésére vonatkozó kérelmének elutasítása érdekében hivatkozott indokok.

105

2021. január 8‑i levelében a Parlament megtagadta, hogy közölje a felperessel az akkreditált parlamenti asszisztens „személyi aktáját” (a felvételével és munkájával kapcsolatos összes dokumentumot) – ideértve az arra vonatkozó információkat, hogy ezen akkreditált parlamenti asszisztens számára hány alkalommal kérték a Parlament védelmét, valamint az akkreditált parlamenti asszisztens jelenlétére vonatkozó, a parlamenti belépőkártyájából kinyerhető adatokat –, azzal az indokkal, hogy ezen adatok továbbítása ellentétes egyrészt a 2018/1725 rendelettel, másrészt pedig a személyzeti szabályzat 26. cikkével.

106

A Biztonsági és Védelmi Főigazgatóságra vonatkozó információkat illetően a pénzügyi főigazgató ezenkívül jelezte a felperesnek, hogy a Parlament biztonsági tisztviselőinek fellépéseit hivatalosan nem veszik nyilvántartásba, és a belépőkártyákra vonatkozó adatokat legfeljebb négy hónapig őrzik meg.

107

2021. január 8‑i levelében a Parlament jelezte, hogy a felperes által kért adatok a 2018/1725 rendelet értelmében vett személyes jellegűek, és hogy a felperes nem hivatkozott arra, hogy azok akár közérdekből elvégzendő feladat végrehajtásához vagy közhatalmi hatáskör gyakorlásához, akár közérdekű cél eléréséhez szükségesek, ahogyan azt az említett rendelet 9. cikke lehetővé teszi.

108

Ellenkérelmében a Parlament hozzáteszi, hogy bár a felperes az akkreditált parlamenti asszisztens „személyi aktájához” való hozzáférést kért, ezt azért tette, hogy elkerülje azon parlamenti asszisztensi költségek megtérítését, amelyeket a behajtási eljárás lezárultával követelhetnek tőle, vagyis az a felperes személyes érdekét szolgálja. E körülmények között a Parlament úgy véli, hogy a felperes nem hivatkozhat a 2018/1725 rendelet 9. cikke értelmében vett közérdekre.

109

E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a 2018/1725 rendelet 9. cikkének (1) bekezdése értelmében:

„(1)   A 4., az 5., a 6. és a 10. cikk sérelme nélkül, a személyes adatok csak akkor továbbíthatók az Unióban letelepedett, az uniós intézményektől és szervektől eltérő címzettek számára, ha:

[…]”.

110

Igaz, hogy a felperes által kért adatok nem tekinthetők a 2018/1725 rendelet 9. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében vett, „közérdekből vagy a címzettre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlása keretében végzett feladat teljesítéséhez szükségesnek”, mivel a behajtási eljárás keretében a felperes védelmét szolgálták volna.

111

Ugyanezen okból nem tekinthető úgy, hogy az említett adatoknak a felperes részére történő továbbítása a 2018/1725 rendelet 9. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében vett „meghatározott közérdekű célnak” felelt volna meg.

112

Mindazonáltal az iratokból kitűnik, hogy a Parlament által 2020. szeptember 3‑án a felpereshez annak érdekében intézett, észrevételek iránti kérelem, hogy a felperes gyakorolhassa a meghallgatáshoz való jogát, a jelen ügyben az ezen intézmény birtokában lévő, adott esetben a felperes által nem ismert információkon alapul, vagy olyan információkon, amelyekről a felperes tudomással bírt, amikor az akkreditált parlamenti asszisztens felettese volt, de amelyekkel már nem rendelkezik.

113

A meghallgatáshoz való jognak az uniós jogrendben elismert jelentőségére tekintettel az a körülmény, hogy ezek az információk az akkreditált parlamenti asszisztens „személyi aktájában” is szerepelhetnek, önmagában nem képezheti akadályát annak, hogy ezeket az információkat közöljék a felperessel annak érdekében, hogy lehetővé tegyék számára észrevételeinek hasznos és hatékony megfogalmazását az említett jog gyakorlása keretében, ahogyan azt az ítélkezési gyakorlat megköveteli.

114

A személyes adatok védelméhez való jog ugyanis nem abszolút jog, hanem azt a társadalomban betöltött szerepének függvényében kell vizsgálni, és e tekintetben egyensúlyba kell hozni más alapvető jogokkal, olyan megközelítésben, amely minden egyes érintett jognak biztosítja azt a helyet, amely az ügy tényállására tekintettel az arányosság elvének megfelelően az uniós jogrendben megilleti.

115

A személyes adatok védelméhez való jog és az e jogrendben elismert egyéb alapvető jogok közötti ilyen egyensúly biztosításának szükségességét az uniós jogalkotó a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2016. április 27‑i (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendelet (általános adatvédelmi rendelet) (HL 2016. L 119., 1. o.; helyesbítések: HL 2016. L 314., 72. o.; HL 2018. L 127., 2. o.; HL 2021. L 74., 35. o.) (4) preambulumbekezdésében hangsúlyozza.

116

Márpedig a 2018/1725 rendelet a 2016/679 rendelettel „egyenértékű” a személyes adatok uniós intézmények, szervek, hivatalok és ügynökségek általi védelmét illetően.

117

Ilyen körülmények között nem fogadható el, hogy a Parlament felhívhassa a felperest arra, hogy hasznos és hatékony módon nyilatkozzon az adott esetben az akkreditált parlamenti asszisztens aktájában szereplő információkról, anélkül hogy ezekhez hozzáférést biztosítana, miután mérlegelte egyrészt ezen akkreditált parlamenti asszisztens ahhoz fűződő érdekét, hogy a rá vonatkozó adatokat ne adják át harmadik személyeknek, másrészt pedig a felperes ahhoz fűződő érdekét, hogy észrevételeit hasznos és hatékony módon terjessze elő a vele szemben indított behajtási eljárás keretében.

118

Márpedig meg kell állapítani, hogy a jelen ügyben a Parlament nem tett ilyen lépést.

119

2021. január 8‑i levelében a Parlament azt állította, hogy az akkreditált parlamenti asszisztens „személyi aktája” bizalmas, és a személyzeti szabályzat 26. cikke értelmében nem továbbítható.

120

E tekintetben meg kell állapítani, hogy e rendelkezés, amely az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 127. cikke értelmében analógia útján alkalmazandó a parlamenti asszisztensekre, szövege szerint csak a tisztviselők és alkalmazottak „személyi aktáira” vonatkozik, amelyek magukban foglalják „a hivatali státusz[uk]ra vonatkozó összes iratot, valamint az alkalmasság[uk]ra, teljesítmény[ükre] és magatartás[ukra] vonatkozó összes értékelést”, valamint „[a tisztviselők vagy alkalmazottak] által az említett iratokkal kapcsolatban tett valamennyi észrevételt”.

121

Meg kell azonban állapítani, hogy a szóban forgó iratok bizalmas jellegére a felperessel szemben, aki végeredményben az akkreditált parlamenti asszisztens feletteseként bizonyos érintett dokumentumok kibocsátója, nem lehet hivatkozni annyiban, amennyiben az szükséges ahhoz, hogy a felperes gyakorolhassa a meghallgatáshoz való jogát.

122

Márpedig a jelen ügyben a Parlament a személyzeti szabályzat 26. cikke alapján tévesen nem vette figyelembe a felperes ahhoz fűződő érdekét, hogy az akkreditált parlamenti asszisztens személyi aktájának bizonyos irataihoz hozzáférjen annak érdekében, hogy a vele szemben indított behajtási eljárás keretében hasznos módon elő tudja terjeszteni észrevételeit.

123

Ami az akkreditált parlamenti asszisztens belépőkártyájára vonatkozó adatokkal kapcsolatos, a fenti 106. pontban említett indokot illeti, a fentiekhez hozzá kell tenni, hogy a fenti 100. és 101. pontban kifejtettekhez hasonló okokból a Parlamentnek meg kellett hoznia a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a Biztonsági és Védelmi Főigazgatóság ezeket az adatokat több mint négy hónapig megőrizze, mivel az akkreditált parlamenti asszisztens elbocsátása bírósági eljárást eredményezett, és a parlamenti asszisztensi költségek behajtására irányuló eljárást indítottak azon képviselővel szemben, akinek érdekében a Parlament ezen akkreditált parlamenti asszisztenst alkalmazta.

124

Ezen indokok alapján nem tekinthető úgy, hogy megalapozottak azon indokok, amelyeket a Parlament a felperes azon kérelmének elutasítására hozott fel, amely az akkreditált parlamenti asszisztens „személyi aktáját” (a felvételével és munkájával kapcsolatos összes dokumentum) érintette, ideértve az arra vonatkozó információkat, hogy ezen akkreditált parlamenti asszisztens számára hány alkalommal kérték a Parlament védelmét, valamint az akkreditált parlamenti asszisztens jelenlétére vonatkozó, a parlamenti belépőkártyájából kinyerhető adatokat

125

2021. január 8‑i levelében a Parlament elutasította a felperesnek a 2019. március 7‑iL kontra Parlament ítélet (T‑59/17, EU:T:2019:140) alapjául szolgáló üggyel kapcsolatos iratanyagra vonatkozó kérelmét, azzal az indokkal, hogy az ellentétes a 2018/1725 rendelet 9. cikkével, és hogy a Törvényszék előtti eljárás keretében az akkreditált parlamenti asszisztens névtelenséget kapott.

126

A 2018/1725 rendelet 9. cikkére vonatkozó indokot a fenti 112–118. pont tartalmazza.

127

Ami azt a tényt illeti, hogy a Törvényszék a 2019. március 7‑iL kontra Parlament ítélet (T‑59/17, EU:T:2019:140) alapjául szolgáló eljárásban névtelenséget biztosított az akkreditált parlamenti asszisztensnek, emlékeztetni kell arra, hogy az eljárási szabályzat 66. cikke értelmében a névtelenség célja az ügyre vonatkozó, a nyilvánosság számára hozzáférhető dokumentumokban a jogvitában részt vevő fél vagy az érintett eljárásban említett más személyek nevének vagy akár egyéb adatoknak a kihagyása.

128

Ezzel szemben a Törvényszék által biztosított névtelenség nem érinti az említett eljárás iratanyagához az eljáráson kívül – a felek és harmadik személyek közötti kapcsolatok keretében – csatolt iratok bizalmas jellegét.

129

Következésképpen a Törvényszéknek a névtelenségre vonatkozó határozata nem tiltotta meg a Parlament számára – ellentétben azzal, amit ez utóbbi a 2021. január 8‑i levelében állított –, hogy közölje a felperessel a 2019. március 7‑iL kontra Parlament ítéletben (T‑59/17, EU:T:2019:140) váltott iratokat, amelyek relevánsak lehettek a felperes meghallgatáshoz való jogának gyakorlása szempontjából.

130

Következésképpen meg kell állapítani, hogy a fent kifejtett okok miatt a Parlament által a 2021. január 8‑i levelében hivatkozott indokok megalapozatlanok vagy elégtelenek voltak.

131

Mivel a Parlament nem igazolta megfelelően a felperessel szemben 2020. szeptember 3‑án indított, parlamenti asszisztensi költségek címén kifizetett összegek behajtása iránti eljárás keretében a felperes által kért dokumentumok vele való közlésének megtagadását, amelyek lehetővé tehették volna számára az Alapjogi Charta 41. cikke (2) bekezdésének a) pontjában biztosított meghallgatáshoz való jogának hasznos és hatékony gyakorlását, nem zárható ki, hogy a felperest megfosztották attól az esélytől, hogy jobban biztosítsa a védelmét, ami elkerülhetetlenül érintette a megtámadott határozat tartalmát (lásd ebben az értelemben: 2019. január 16‑iBizottság kontra United Parcel Service ítélet, C‑265/17 P, EU:C:2019:23, 56. pont; 2019. április 4‑iOZ kontra EBB ítélet, C‑558/17 P, EU:C:2019:289, 77. és 78. pont; 2020. június 25–iHF kontra Parlament ítélet, C‑570/18 P, EU:C:2020:490, 73. pont).

132

E körülmények között helyt kell adni a második jogalapnak annyiban, amennyiben az a meghallgatáshoz való jog megsértésén alapul.

133

Következésképpen meg kell semmisíteni a megtámadott határozatot és a terhelési értesítést annyiban, amennyiben azok a parlamenti asszisztens 2015. május 22. és 2016. március 31. közötti időszakban történő foglalkoztatásával kapcsolatos díjazásokra, szociális költségekre és utazási költségekre vonatkoznak, anélkül hogy meg kellene vizsgálni a második jogalap keretében előadott többi érvet, a harmadik, negyedik és ötödik jogalapot, valamint a felperes által 2022. november 22‑én benyújtott bizonyíték elfogadhatóságát és a felperes bizonyításfelvétel iránti kérelmét.

134

Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Egyébiránt az eljárási szabályzat 137. cikke értelmében, ha az eljárás okafogyottá válik, a költségekről a Törvényszék szabad mérlegelése szerint határoz.

135

A jelen ügyben úgy kell határozni, hogy a felperes kérelmének megfelelően és azon megfontolásokra tekintettel, amelyek alapján a Törvényszék megállapította a részleges okafogyottságot, a Parlament viseli az összes költséget.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített negyedik tanács)

a következőképpen határozott: