–

a holland kormány képviseletében M. K. Bulterman és P. Huurnink, meghatalmazotti minőségben,

–

a cseh kormány képviseletében M. Smolek és J. Vláčil, meghatalmazotti minőségben,

–

a német kormány képviseletében J. Möller és R. Kanitz, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében C. Cattabriga és F. Wilman, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a harmadik országok emberkereskedelem áldozatává vált vagy az illegális bevándorlás megkönnyítésére irányuló cselekményektől érintett, a hatáskörrel rendelkező hatóságokkal együttműködő állampolgárai részére kiállított tartózkodási engedélyről szóló, 2004. április 29‑i 2004/81/EK tanácsi irányelv (HL 2004. L 261., 19. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 7. kötet, 69. o.; helyesbítés: HL 2013. L 82., 63. o.) 6. cikkének értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet a nigériai állampolgár O. T. E. és a Staatssecretaris van Justitie en Veiligheid (igazságügyi és biztonsági államtitkár, Hollandia; a továbbiakban: államtitkár) között annak tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő, hogy az államtitkár vizsgálat nélkül elutasította az alapeljárás felperese által benyújtott, menedékjogon alapuló ideiglenes tartózkodási engedély iránti kérelmet, azzal az indokkal, hogy a kérelem elbírálásáért az Olasz Köztársaság a felelős tagállam.

3

A 2004/81 irányelv (2), (4) és (9)–(11) preambulumbekezdése a következőképpen szól:

[…]

[…]

4

Ezen irányelv 1. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Ezen irányelv célja, hogy meghatározza a megfelelő nemzeti eljárások időtartamával összefüggő, határozott időtartamú tartózkodási engedélyek harmadik országok azon állampolgárai részére történő megadásának feltételeit, akik együttműködnek az emberkereskedelem, illetve az illegális bevándorlás megkönnyítésére irányuló cselekmények elleni küzdelemben.”

5

Az említett irányelv 2. cikke szerint:

„Ezen irányelv alkalmazásában:

[…]

[…]”

6

Ugyanezen irányelv 3. cikkének (1) bekezdése kimondja:

„A tagállamok harmadik országok olyan állampolgáraira alkalmazzák ezen irányelvet, akik emberkereskedelemmel kapcsolatos bűncselekmények áldozatai, illetve áldozatai voltak, még akkor is, ha illegálisan utaztak be a tagállamok területére.”

7

A 2004/81 irányelv 5. cikkének első bekezdése a következőképpen szól:

„Amennyiben a tagállamok hatáskörrel rendelkező hatóságai azon álláspontra jutnak, hogy egy harmadik ország állampolgára ezen irányelv hatálya alá tartozhat, úgy tájékoztatják az érintett személyt az ezen irányelv alapján felkínált lehetőségekről.”

8

Ugyanezen irányelvnek „A gondolkodási idő” című 6. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A tagállamok gondoskodnak arról, hogy a harmadik országok érintett állampolgárai gondolkodási időt kapjanak, amely lehetővé teszi számukra, hogy talpra álljanak, és megszabaduljanak a bűncselekmények elkövetőinek befolyásától, azért, hogy megalapozott döntést hozhassanak arról, hogy együttműködnek–e a hatáskörrel rendelkező hatóságokkal vagy sem.

Az első albekezdésben említett gondolkodási idő hosszát és kezdőpontját a nemzeti jog szerint kell meghatározni.

(2)   A gondolkodási idő alatt és a hatáskörrel rendelkező hatóságok határozatára várva a harmadik országok érintett állampolgárai a 7. cikkben említett elbánásban részesülnek, és velük szemben semmilyen kiutasításról szóló határozat nem hajtható végre.

(3)   A gondolkodási idő nem teremt jogosultságot az ezen irányelv szerinti tartózkodásra.

(4)   A tagállam bármikor megszüntetheti a gondolkodási időt a közrenddel, valamint a nemzetbiztonság védelmével kapcsolatos okok folytán, vagy ha a hatáskörrel rendelkező hatóságok megállapították, hogy az érintett személy ténylegesen, saját akaratából és saját kezdeményezésére újra érintkezésbe lépett a 2. cikk b) és c) pontjában említett bűncselekmények elkövetőivel.”

9

Az említett irányelvnek „A tartózkodási engedély kiállítása előtt biztosított bánásmód” című 7. cikke szerint:

„(1)   A tagállamok gondoskodnak arról, hogy a harmadik országok nem elegendő anyagi eszközökkel rendelkező érintett állampolgárai a saját megélhetésük biztosítását lehetővé tevő anyagi eszközökhöz jussanak, és igénybe vehessék a sürgősségi egészségügyi ellátást. Figyelmet fordítanak a fokozott védelemre szoruló személyek különleges igényeire, ideértve adott esetben, és amennyiben a nemzeti jog előírja, a pszichológiai segítségnyújtást is.

(2)   A tagállamok ezen irányelv alkalmazásakor, a nemzeti joggal összhangban kellő figyelmet fordítanak a harmadik országok érintett állampolgárainak biztonsági és védelmi szükségleteire.

[…]”

10

Ugyanezen irányelvnek „A tartózkodási engedély kiállítása és megújítása” című 8. cikkének (1) bekezdése a következőket mondja ki:

„A gondolkodási idő lejárta után, vagy ennél korábban akkor, ha a hatáskörrel rendelkező hatóságok megítélése szerint a harmadik ország érintett állampolgára már teljesítette a b) pontban megállapított feltételt, a tagállamok megvizsgálják, hogy:

11

Az egy harmadik ország állampolgára által a tagállamok egyikében benyújtott menedékjog iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételek és eljárási szabályok megállapításáról szóló, 2003. február 28‑i 343/2003/EK tanácsi rendeletet (HL 2003. L 50., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 6. kötet, 109. o.) 2013. július 18‑i hatállyal hatályon kívül helyezte és felváltotta az egy harmadik országbeli állampolgár vagy egy hontalan személy által a tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételek és eljárási szabályok megállapításáról szóló, 2013. június 26‑i 604/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2013. L 180., 31. o.; helyesbítés: HL 2018. L 33., 6. o.; a továbbiakban: „Dublin III” rendelet).

12

A „Dublin III” rendelet 1. cikke szerint:

„E rendelet megállapítja egy harmadik országbeli állampolgár, vagy egy hontalan személy által a tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam (a továbbiakban: a felelős tagállam) meghatározására vonatkozó feltételeket és eljárási szabályokat.”

13

E rendeletnek „Az átvétel iránti megkeresés benyújtása” című 21. cikkének (1) bekezdése a következőket írja elő:

„Amennyiben az a tagállam, amelyben nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtottak be, úgy véli, hogy egy másik tagállam felelős a kérelem megvizsgálásáért, haladéktalanul, de minden esetben a 20. cikk (2) bekezdése értelmében benyújtott kérelem időpontját követő három hónapon belül megkeresheti e másik tagállamot, hogy vegye át a kérelmezőt.

Az első albekezdéstől eltérően, a [harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy által a tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételek és eljárási szabályok megállapításáról szóló 604/2013/EU rendelet hatékony alkalmazása érdekében az ujjlenyomatok összehasonlítását szolgáló Eurodac létrehozásáról, továbbá a tagállamok bűnüldöző hatóságai és az Europol által az Eurodac-adatokkal való, bűnüldözési célú összehasonlítások kérelmezéséről, valamint a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség nagyméretű IT‑rendszereinek üzemeltetési igazgatását végző ügynökség létrehozásáról szóló 1077/2011/EU rendelet módosításáról szóló, 2013. június 26‑i 603/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2013. L 180., 1. o.)] 14. cikke alapján nyilvántartott adatokra vonatkozó Eurodac‑találat esetén a megkeresést az említett rendelet 15. cikke (2) bekezdésének megfelelően a találat beérkezését követő két hónapon belül be kell nyújtani.

Amennyiben a kérelmező átvétele iránti megkeresésre az első és második albekezdésben meghatározott időszakon belül nem kerül sor, a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért az a tagállam felelős, ahol a kérelmet benyújtották.”

14

A „Dublin III” rendelet 26. cikke (1) bekezdésének első mondata a következőképpen rendelkezik:

„Amennyiben a megkeresett tagállam beleegyezik a kérelmező vagy a 18. cikk (1) bekezdésének c) vagy d) pontjában említett más személy átvételébe vagy visszavételébe, a megkereső tagállam értesíti az érintett személyt arról a határozatáról, hogy átadja a felelős tagállamnak és – adott esetben – nem vizsgálja meg a nemzetközi védelem iránti kérelmét.”

15

E rendelet „Jogorvoslatok” című 27. cikke kimondja:

„(1)   A kérelmezőnek vagy a 18. cikk (1) bekezdésének c) vagy d) pontjában említett más személynek joga van az átadásra vonatkozó határozatok elleni hatékony jogorvoslathoz, amelyet bírósághoz vagy törvényszékhez tény‑ vagy jogkérdésben [helyesen: amelyet bírósághoz tény‑ vagy jogkérdésben] benyújtott fellebbezés vagy felülvizsgálati kérelem formájában gyakorolhat.

(2)   A tagállamok ésszerű határidőt határoznak meg az érintett személy által az (1) bekezdés szerinti hatékony jogorvoslathoz fűződő jog gyakorlására.

(3)   Az átadásra vonatkozó határozatok elleni fellebbezésre vagy felülvizsgálatra vonatkozóan a tagállamok jogszabályaikban előírják az alábbiakat:

16

Az említett rendelet 29. cikke a következőket írja elő:

„(1)   A kérelmezőnek vagy a 18. cikk (1) bekezdésének c) vagy d) pontjában említett más személynek a megkereső tagállam részéről a felelős tagállamnak történő átadása a megkereső tagállam nemzeti joga szerint történik az érintett tagállamok egymás közötti konzultációját követően, a lehető leghamarabb kivitelezhető időpontban, de legkésőbb hat hónappal az érintett személy átvétele vagy visszavétele iránti megkeresés másik tagállam általi elfogadását, vagy a 27. cikk (3) bekezdésének megfelelő halasztó hatály esetén hat hónappal a fellebbezéssel vagy felülvizsgálattal kapcsolatos jogerős határozatot követően.

[…]

(2)   Amennyiben az átadásra nem kerül sor a hat hónapos határidőn belül, a felelős tagállam mentesül az érintett személy átvételére vagy visszavételére vonatkozó kötelezettség alól, és a felelősség a megkereső tagállamra hárul. E határidő legfeljebb egyéves időtartamra meghosszabbítható, ha az átadásra az érintett személy szabadságvesztése miatt nem kerülhetett sor, illetve legfeljebb tizennyolc hónapra, ha az érintett személy ismeretlen helyen tartózkodik.

[…]”

17

A harmadik országbeli állampolgárok kitoloncolásáról hozott határozatok kölcsönös elismeréséről szóló, 2001. május 28‑i 2001/40/EK tanácsi irányelv (HL 2001. L 149., 34. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 4. kötet, 107. o.) 1. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A [Benelux Gazdasági Unió államai, a Németországi Szövetségi Köztársaság és a Francia Köztársaság kormányai között a közös határaikon történő ellenőrzések fokozatos megszüntetéséről] 1985. június 14‑[én kötött] Schengeni Megállapodás végrehajtásáról 1990. június 19‑én Schengenben aláírt egyezmény [(HL 2000. L 239., 19. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 2. kötet, 9. o.)] 23. cikkéből fakadó kötelezettségek és 96. cikke alkalmazásának sérelme nélkül, ennek az irányelvnek az a célja, hogy lehetővé tegye az olyan kitoloncolási határozat elismerését, amelyet valamely tagállam (a továbbiakban: kibocsátó tagállam) illetékes hatósága hozott harmadik országnak egy másik tagállam (a továbbiakban: végrehajtó tagállam) területén tartózkodó állampolgára ellen.”

18

Ezen irányelv 2. cikke értelmében:

„Jelen irányelv alkalmazásában:

[…]

[…]”

19

Az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról, valamint az 1612/68/EGK rendelet módosításáról, továbbá a 64/221/EGK, a 68/360/EGK, a 72/194/EGK, a 73/148/EGK, a 75/34/EGK, a 75/35/EGK, a 90/364/EGK, a 90/365/EGK és a 93/96/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2004. április 29‑i 2004/38/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2004. L 158., 77. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 5. kötet, 46. o.; helyesbítés: HL 2009. L 274., 47. o.) 28. cikkének (1) és (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A közrendi vagy közbiztonsági okokból hozott kiutasítási határozat meghozatala előtt a fogadó tagállam figyelembe vesz olyan megfontolásokat, mint hogy az érintett személy mennyi ideje tartózkodott a területén, az érintett személy életkorát, egészségi állapotát, családi és gazdasági helyzetét, társadalmi és kulturális integrációját a fogadó tagállamban, valamint a származási országgal fennálló kapcsolatainak mértékét.

(2)   A fogadó tagállam nem hozhat kiutasítási határozatot uniós polgárokkal és családtagjaikkal szemben, állampolgárságukra tekintet nélkül, ha azok huzamos tartózkodási joggal rendelkeznek a területén, kivéve súlyos közrendi vagy közbiztonsági okokból.”

20

A 2000. november 23‑i wet tot algehele herziening van de Vreemdelingenwet (a külföldiek jogállásáról szóló törvény átfogó módosításáról szóló törvény [a külföldiek jogállásáról szóló 2000. évi törvény]) (Stb. 2000, 496. sz.) alapeljárásra alkalmazandó változatának (a továbbiakban: a külföldiek jogállásáról szóló törvény) 8. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Külföldi kizárólag az alábbi esetekben tartózkodik jogszerűen Hollandiában:

[…]

21

A külföldiek jogállásáról szóló törvény 30. cikkének (1) bekezdése pontosítja, hogy a határozott idejű tartózkodási engedély iránti kérelmet nem lehet megvizsgálni, ha a „Dublin III” rendelet alapján megállapítást nyert, hogy a kérelem megvizsgálásáért egy másik tagállam felelős.

22

A Vreemdelingencirculaire 2000 (a külföldiek jogállásáról szóló 2000. évi körlevél) alapügyben alkalmazandó változatának (a továbbiakban: a külföldiek jogállásáról szóló körlevél) B8/3.1. szakasza többek között így szól:

„Amennyiben egy külföldi személy vonatkozásában emberkereskedelem gyanúja áll fenn, a Koninklijke Marechaussee [(a királyi csendőrség, Hollandia; a továbbiakban: KMar)] parancsnokának hatásköre megegyezik a nemzeti rendőrség vezetőjét megillető hatáskörrel. […]

Az Immigratie‑ en Naturalisatiedienst [bevándorlási és honosítási szolgálat, Hollandia; a továbbiakban: IND] három helyzetet különböztet meg az emberkereskedelem áldozatainak és feljelentést tévő tanúinak ideiglenes tartózkodási joga tekintetében:

1. az emberkereskedelem áldozatait megillető gondolkodási idő;

2. az emberkereskedelem áldozatainak tartózkodási engedélye; és

3. az emberkereskedelemmel kapcsolatban feljelentést tévő tanúk tartózkodási engedélye.

1. alpont A gondolkodási idő

A [külföldiek jogállásáról szóló törvény] 8. cikkének k. pontja értelmében az emberkereskedelem feltételezett áldozatai legfeljebb három hónapos gondolkodási időt kapnak, amely alatt el kell dönteniük, hogy kívánnak‑e feljelentést tenni emberkereskedelem miatt, vagy más módon együttműködni az emberkereskedelemmel gyanúsított személy elleni büntetőeljárás vagy nyomozás során, illetve az adott személy elleni bírósági eljárásban, vagy pedig nem kívánnak élni ezekkel a lehetőségekkel.

A rendőrség vagy a KMar az emberkereskedelemre utaló legkisebb gyanú esetén és/vagy az Inspectie Sociale Zaken en Werkgelegenheid (szociális és foglalkoztatási felügyelet, Hollandia) kezdeményezésére gondolkodási időt ajánl fel a feltételezett áldozat számára […]

A gondolkodási idő alatt az IND felfüggeszti az emberkereskedelem feltételezett áldozatának Hollandiából való átadását.

A gondolkodási időt egyszer lehet igénybe venni, és nem hosszabbítható meg.

A gondolkodási idő csak azon külföldiek számára áll rendelkezésre, akik jogellenesen tartózkodnak Hollandiában, és akik:

A gondolkodási idő nem illeti meg az emberkereskedelemmel kapcsolatban feljelentést tévő tanúkat.

Az IND csak az ügyész, a rendőrség vagy a KMar hozzájárulásával biztosít gondolkodási időt a fogva tartásban lévő külföldi állampolgárok számára.

A gondolkodási idő alatt a feltételezett áldozatnak havonta egyszer jelentkeznie kell a rendőrségi vagy a KMar azon regionális egységénél, amelyhez közigazgatási úton beosztották.

A gondolkodási idő akkor ér véget, amikor:

A gondolkodási idő lejártával az IND megszünteti az átadás felfüggesztését.”

23

Az alapeljárás felperese, aki nigériai állampolgár, miután három menedékjog iránti kérelmet nyújtott be Olaszországban, és egy további menedékjog iránti kérelmet Belgiumban, 2019. április 26‑án menedékjogot kért Hollandiában.

24

A Holland Királyság 2019. június 3‑án a „Dublin III” rendelet 18. cikke (1) bekezdése d) pontjának megfelelően az érintett személy visszavétele iránti megkeresést küldött az Olasz Köztársaságnak. Az Olasz Köztársaság a visszavételt 2019. június 13‑án elfogadta.

25

2019. július 18‑án az államtitkár tájékoztatta az alapeljárás felperesét azon szándékáról, hogy menedékjog iránti kérelmét vizsgálat nélkül elutasítja, mivel a „Dublin III” rendelet alapján az Olasz Köztársaság a kérelme megvizsgálásáért felelős tagállam.

26

Az alapeljárás felperese 2019. július 30‑án azt állította, hogy Olaszországban emberkereskedelem áldozatává vált, és egy hollandiai befogadó állomáson felismerte e bűncselekmény egyik elkövetőjét. Az idegenrendészeti hatóság ezzel kapcsolatban meghallgatta a felperest.

27

2019. augusztus 12‑i határozatával az államtitkár megtagadta az alapeljárás felperesének menedékjogon alapuló ideiglenes tartózkodási engedély kiállítása iránti kérelmének megvizsgálását azzal az indokkal, hogy a „Dublin III” rendelet értelmében annak megvizsgálásáért az Olasz Köztársaság a felelős tagállam. E határozatával az államtitkár elrendelte az alapeljárás felperesének Olaszország részére történő átadását.

28

Az alapeljárás felperese 2019. október 3‑án feljelentést tett a holland hatóságoknál amiatt, hogy emberkereskedelem áldozatává vált.

29

A Bíróság elé terjesztett iratok szerint az ügyészség a vizsgálatot követően arra a következtetésre jutott, hogy Hollandiában nem áll rendelkezésre olyan támpont, amely alátámaszthatná az alapeljárás felperesének feljelentését. Mivel az alapeljárás felperesének a Hollandiában folytatott bűnügyi nyomozásban való közreműködésére nem volt szükség, a feljelentés alapján indított eljárást megszüntették.

30

Az alapeljárás felperese a 2019. augusztus 12‑i határozat ellen fellebbezést nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz. Többek között arra hivatkozik, hogy e határozat jogellenes, mivel a 2004/81 irányelv 6. cikke alapján gondolkodási időt kellett volna biztosítani számára.

31

A kérdést előterjesztő bíróság szerint az a kérdés merül fel, hogy az alapeljárás felperesének 2019. július 30‑át követő bármely időpontban biztosítani kellett volna‑e a 2004/81 irányelv 6. cikkének (1) bekezdésében előírt gondolkodási időt, és ha igen, az államtitkár – jóllehet ezt a gondolkodási időt nem biztosították – jogosult volt‑e arra, hogy az alapeljárás felperese Hollandiából történő kiutasításának előkészítésére irányuló intézkedéseket tegyen, és hogy e kérdéssel összefüggésben a 2019. augusztus 12‑i határozat az említett irányelv 6. cikkének (2) bekezdése értelmében vett kiutasításról szóló határozatnak minősül‑e. Egyébiránt a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy milyen következtetéseket kell levonni abból a körülményből, hogy a külföldiek jogállásáról szóló körlevélben megjelölt elemeken túlmenően a holland jog nem határozza meg sem e gondolkodási idő tartamát, sem a kezdő időpontját, és hogy következésképpen a 2004/81 irányelv 6. cikkének (1) bekezdését nem ültették át e jogba.

32

E körülmények között a Rechtbank Den Haag (hágai bíróság, Hollandia) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

33

A holland és a cseh kormány kételkedik abban, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések relevánsak lennének az alapügy megoldása szempontjából.

34

A cseh kormány szerint a 2004/81 irányelv 6. cikkének a kérdést előterjesztő bíróság által kért értelmezése nyilvánvalóan nem áll összefüggésben az alapeljárás felperesének helyzetével. Egyrészt ugyanis az alapeljárás felperese csupán azt állítja, hogy emberkereskedelemmel kapcsolatos bűncselekmények áldozatává vált, míg a 2004/81 irányelv 3. cikke szerint ez az irányelv csak azon harmadik országbeli állampolgárokra alkalmazandó, akik ilyen bűncselekmények „áldozatai, illetve áldozatai voltak”. Másrészt a cseh kormány megjegyzi, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből nem tűnik ki, hogy az illetékes hatóságok megvizsgálták volna azt a kérdést, hogy az alapeljárás felperese a 2004/81 irányelv 5. cikkének első bekezdése alapján ezen irányelv hatálya alá tartozik‑e.

35

A holland kormány pedig azt állítja, hogy az említett irányelv 6. cikke nem alkalmazható olyan harmadik országbeli állampolgárra, aki, mint az alapeljárás felperese, nemzetközi védelmet kérelmezőként jogszerűen tartózkodik az érintett tagállam területén.

36

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint az uniós jogra vonatkozó kérdések releváns voltát vélelmezni kell. A Bíróság csak akkor utasíthatja el a nemzeti bíróságok által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelmet, ha az uniós jog kért értelmezése nyilvánvalóan nincs összefüggésben az alapügy tényállásával vagy tárgyával, ha a probléma hipotetikus jellegű, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azok a ténybeli és jogi elemek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az elé terjesztett kérdésekre hasznos választ adhasson (1995. december 15‑iBosman ítélet, C‑415/93, EU:C:1995:463, 59. és 61. pont; 2021. november 25‑iÉtat Luxembourgeois [Adóalanyok egy csoportjára vonatkozó információk] ítélet, C‑437/19, EU:C:2021:953, 81. pont).

37

Az uniós jognak a nemzeti bíróság számára hasznos értelmezése megköveteli, hogy a nemzeti bíróság meghatározza az általa feltett kérdések ténybeli és jogszabályi hátterét, vagy legalábbis kifejtse azokat a ténybeli körülményeket, amelyeken e kérdések alapulnak. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatnak ezenkívül pontosan meg kell jelölnie azon okokat, amelyek arra indították a nemzeti bíróságot, hogy felvesse az uniós jog értelmezésének kérdését, és amelyek alapján szükségesnek tartotta előzetes döntéshozatal céljából a Bíróság elé terjeszteni a kérdését (2022. március 10‑iThe Commissioners for Her Majesty’s Revenue and Customs [Teljes körű egészségbiztosítás] ítélet, C‑247/20, EU:C:2022:177, 75. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

38

A jelen ügyben az előzetes döntéshozatal iránti kérelem lényegében arra a kérdésre vonatkozik, hogy attól az időponttól kezdve, hogy az alapeljárás felperese, egy nigériai állampolgár, aki azt követően, hogy Olaszországban és Belgiumban nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be, Hollandiában is nemzetközi védelemért folyamodott, a holland hatóságoknak azt nyilatkozta, hogy mind Olaszországban, mind pedig Hollandiában emberkereskedelemmel kapcsolatos bűncselekmények áldozatává vált, e hatóságoknak biztosítani kellett volna‑e számára a 2004/81 irányelv 6. cikkének (1) bekezdésében előírt gondolkodási időt, mielőtt jogszerűen meghozhatták volna a 2019. augusztus 12‑i, az érintett személynek a „Dublin III” rendelet szerint az Olasz Köztársaság területére történő átadásáról szóló azon határozatot, amellyel kapcsolatban a kérdést előterjesztő bíróság arra is választ vár, hogy az a 2004/81 irányelv 6. cikkének (2) bekezdése értelmében vett „kiutasításról szóló határozatnak” minősül‑e.

39

Következésképpen, mivel a kérdést előterjesztő bíróságnak azt a kérdést kell eldöntenie, hogy az alapeljárásban a holland hatóságok megsértették‑e a 2004/81 irányelv 6. cikkét azáltal, hogy nem biztosították az alapeljárás felperese számára az e cikk alapján nyújtott biztosítékokat, egyáltalán nem tűnik nyilvánvalónak, hogy az uniós jog kért értelmezése nem függ össze az alapeljárás tényállásával vagy tárgyával.

40

E körülmények között a holland és a cseh kormánynak a 2004/81 irányelv 6. cikkének az alapügyben felmerült jogvitára való alkalmazhatatlanságára alapított kifogása nem érinti az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatóságát, hanem a kérdések érdemi vizsgálatának körébe tartozik (lásd ebben az értelemben: 2020. március 19‑iAgro In 2001 ítélet, C‑234/18, EU:C:2020:221, 44. pont; 2021. október 28‑iKomisia za protivodeystvie na koruptsiyata i za otnemane na nezakonno pridobitoto imushtestvo ítélet, C‑319/19, EU:C:2021:883, 25. pont).

41

Következésképpen az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadható.

42

Ami az előzetes döntéshozatal iránti kérelemben feltett kérdések vizsgálatának sorrendjét illeti, először a 2004/81 irányelv 6. cikkének (2) bekezdése értelmében vett „kiutasításról szóló határozat” fogalmának értelmezésére irányuló második kérdésre, illetve arra kell válaszolni, hogy e fogalom magában foglalja‑e azt a határozatot, amellyel valamely tagállam egy harmadik országbeli állampolgárt a „Dublin III” rendelet alapján átad egy másik tagállamnak. Ezt követően a harmadik kérdésre kell válaszolni, amellyel a kérdést előterjesztő bíróság a 2004/81 irányelv 6. cikkének (2) bekezdésében kimondott tilalom hatályára vonatkozóan tesz fel kérdést. Végezetül az első kérdést kell megvizsgálni, amellyel a kérdést előterjesztő bíróság az ezen irányelv 6. cikkének (1) bekezdésében meghatározott gondolkodási időre alkalmazandó számítási szabályokra kérdez rá.

43

A második kérdés vizsgálata előtt először is válaszolni kell a cseh kormány által hivatkozott, a jelen ítélet 34. pontjában említett érvre, amely szerint lényegében a 2004/81 irányelv 6. cikkével bevezetett gondolkodási idő nem illeti meg az olyan harmadik országbeli állampolgárt, aki csupán állítja azt, hogy emberkereskedelemmel kapcsolatos bűncselekmények áldozatává vált.

44

E tekintetben meg kell állapítani, hogy a 2004/81 irányelv 1. cikkének megfelelően ezen irányelv célja, hogy meghatározza a megfelelő nemzeti eljárások időtartamával összefüggő, határozott időtartamú tartózkodási engedélyek harmadik országok azon állampolgárai részére történő megadásának feltételeit, akik együttműködnek az emberkereskedelem, illetve az illegális bevándorlás megkönnyítésére irányuló cselekmények elleni küzdelemben.

45

Ezen irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében a tagállamok harmadik országok olyan állampolgáraira alkalmazzák ezen irányelvet, akik emberkereskedelemmel kapcsolatos bűncselekmények áldozatai, illetve áldozatai voltak, még akkor is, ha illegálisan utaztak be a tagállamok területére.

46

Az említett irányelv 5. cikkének első bekezdése arra kötelezi az illetékes nemzeti hatóságokat, hogy amennyiben azon álláspontra jutnak, hogy egy harmadik ország állampolgára ezen irányelv „hatálya alá tartozhat”, tájékoztassák az érintett személyt az ezen irányelv alapján felkínált lehetőségekről. E garanciák között szerepel a 2004/81 irányelv (11) preambulumbekezdése értelmében az ezen irányelv 6. cikkének (1) bekezdésében előírt gondolkodási időben részesüléshez való jog.

47

E gondolkodási idő célja ezen irányelv 6. cikke (1) bekezdésének megfelelően annak biztosítása, hogy az érintett harmadik országbeli állampolgárok talpra álljanak, és megszabaduljanak a bűncselekmények elkövetőinek befolyásától, azért, hogy megalapozott döntést hozhassanak arról, hogy együttműködnek‑e a hatáskörrel rendelkező hatóságokkal, vagy sem.

48

Az említett irányelv 6. cikkének (2) bekezdése értelmében a gondolkodási idő alatt és a hatáskörrel rendelkező hatóságok határozatára várva a harmadik országok érintett állampolgárai ezen irányelv 7. cikkében említett elbánásban részesülnek, és velük szemben semmilyen kiutasításról szóló határozat nem hajtható végre.

49

A 2004/81 irányelv 6. cikkének (2) bekezdése – annak pontosításával, hogy az ezen harmadik országbeli állampolgárokat a gondolkodási idő alatt megillető intézkedéseket a „hatáskörrel rendelkező hatóságok határozatára várva” kell alkalmazni – hallgatólagosan visszautal ezen irányelv 8. cikkére, amelynek értelmében a gondolkodási idő lejártával vagy ennél korábban ezen állampolgárok számára bizonyos feltételek mellett tartózkodási engedélyt lehet adni. Márpedig az említett irányelv 8. cikkének (1) bekezdéséből, különösen annak c) pontjából az következik, hogy az ilyen tartózkodási jog biztosításához nem szükséges annak bizonyítása, hogy az említett állampolgárok emberkereskedelemmel kapcsolatos bűncselekmények áldozatai vagy azok voltak. Ebből még inkább az következik, hogy ezek az állampolgárok az ugyanezen irányelv 6. cikkében előírt gondolkodási időben részesülhetnek még akkor is, ha nem nyert megállapítást, hogy ilyen bűncselekmények áldozatai vagy azok voltak. E tekintetben a 2004/81 irányelv 5. és 6. cikkének együttes olvasatából kitűnik, hogy ezt a gondolkodási időt biztosítani kell a harmadik ország valamennyi érintett állampolgára számára, amennyiben az érintett tagállamnak alapos oka van feltételezni, hogy az érintett állampolgár emberkereskedelemmel kapcsolatos bűncselekmények áldozata, vagy áldozata volt, ami szükségszerűen fennáll akkor, ha az érintett állampolgár a helyzetének rendezésére felkért hatóságok valamelyike előtt kellően hitelt érdemlően azt állítja, hogy ilyen emberkereskedelem áldozatává vált.

50

A jelen ügyben a Bíróság rendelkezésére álló iratokból kitűnik, hogy az alapeljárás felperese a 2019. augusztus 12‑i határozat elfogadását megelőzően, amelynek jogszerűségét a kérdést előterjesztő bíróságnak vizsgálnia kell, azt állította, hogy emberkereskedelem áldozatává vált, és kifejtette, hogy emiatt feljelentést kíván tenni, továbbá jelezte, hogy e bűncselekmény egyik elkövetőjét egy hollandiai befogadó állomáson felismerte. Következésképpen úgy tűnik, hogy az alapeljárás felperese kellően hitelt érdemlően állította azt, hogy emberkereskedelem áldozatává vált, amit azonban a kérdést előterjesztő bíróságnak kell vizsgálnia.

51

Másodszor, ami a holland kormány által felhozott azon érvet illeti, amely szerint a 2004/81 irányelv 6. cikkében előírt gondolkodási idő jellegénél fogva nem alkalmazható a nemzetközi védelmet kérelmező személyekre amiatt, hogy ez utóbbiak jogszerűen tartózkodnak valamely tagállam területén, és ennélfogva nem tartoznak ezen irányelv hatálya alá, meg kell jegyezni, hogy az említett irányelv egyetlen rendelkezése sem tesz különbséget az érintett harmadik országbeli állampolgárok között aszerint, hogy jogszerűen tartózkodnak‑e a tagállamok területén, vagy sem. Éppen ellenkezőleg, ez az irányelv, mivel a 3. cikkének (1) bekezdésében kimondja, hogy az irányelvet az emberkereskedelemmel kapcsolatos bűncselekmények áldozataira kell alkalmazni „még akkor is, ha illegálisan utaztak be a tagállamok területére”, egyáltalán nem zárja ki, hogy a valamely tagállam területére jogszerűen belépő és ott jogszerűen tartózkodó áldozatok az említett irányelv által biztosított garanciákban részesüljenek.

52

Ezenkívül a 2004/81 irányelv (4) preambulumbekezdéséből következik, hogy az irányelv által bizonyos harmadik országbeli állampolgárok számára biztosított jogok nem érintik az őket többek között a nemzetközi védelmet kérelmezői minőségükből eredően megillető garanciákat. Ebből következik, hogy az uniós jogalkotó semmiképpen sem zárta ki annak lehetőségét, hogy a 2004/81 irányelv a harmadik országbeli állampolgárokat a nemzetközi védelmet kérelmezői minőségük alapján megillető jogoktól eltérő jogokat is elismerjen, különös tekintettel a kiszolgáltatott helyzetükből fakadó különleges igényeikre, mint például a nemzeti hatóságok részéről biztosítandó, az ezen irányelv 7. cikkének (2) bekezdésében előírt biztonsági és védelmi szükségleteikre.

53

Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2004/81 irányelv 6. cikkének (2) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy a „kiutasításról szóló határozat” fogalma magában foglalja azt az intézkedést, amellyel a harmadik országbeli állampolgárt valamely tagállam területéről egy másik tagállam területére a „Dublin III” rendelet alapján átadják.

54

E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a 2004/81 irányelv nem határozza meg a „kiutasításról szóló határozat” fogalmát, és jelentésének, illetve hatályának meghatározása érdekében nem tartalmaz kifejezett utalást a tagállamok jogára. Éppen ezért a 2004/81 irányelv értelmében vett fogalomnak önálló és egységes értelmezését kell tulajdonítani (lásd ebben az értelemben: 2021. április 15‑iThe North of England P & I Association ítélet, C‑786/19, EU:C:2021:276, 49. pont).

55

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint valamely uniós jogi rendelkezés értelmezéséhez nemcsak annak kifejezéseit, hanem szövegkörnyezetét, és annak a szabályozásnak a célkitűzéseit is figyelembe kell venni, amelynek az részét képezi (2022. augusztus 1‑jei Vyriausioji tarnybinės ésikos komisija ítélet, C‑184/20, EU:C:2022:601, 121. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

56

E tekintetben meg kell jegyezni, hogy szó szerint értelmezve a „kiutasítás” kifejezés – szokásos értelemben véve – nem teszi lehetővé annak meghatározását, hogy a kiutasított személynek a szóban forgó kiutasításról szóló határozatot elfogadó tagállam területét vagy az Európai Unió egészének területét kell‑e elhagynia. A 2004/81 irányelv célkitűzéseiből, valamint 6. cikke (1) bekezdésének szövegösszefüggéséből azonban az következik, hogy az az intézkedés, amelynek végrehajtása e cikk értelmében tilos, az, amellyel az érintett személyt az érintett tagállam területének elhagyására kötelezik.

57

Először is, ami a 2004/81 irányelv célkitűzéseit illeti, amint az többek között az irányelv 1. cikkéből, valamint (2), (4) és (11) preambulumbekezdéséből kitűnik, az említett irányelv kettős célt követ, hogy az erőfeszítéseket a bűnügyi hálózatok felderítésére és felszámolására összpontosítsa, egyúttal védve az emberkereskedelem áldozatainak jogait, különösen azáltal, hogy bizonyos ideig lehetővé teszi az áldozatok számára, hogy fontolóra vegyék a nemzeti rendőri, bűnüldöző és igazságügyi hatóságokkal való, az ilyen bűncselekmények elleni küzdelem keretében történő együttműködés lehetőségét.

58

A 2004/81 irányelv az emberkereskedelem áldozatai jogainak védelmére és a büntetőeljárás hatékonyságához való hozzájárulásra irányuló kettős célkitűzéssel összhangban vezette be az irányelv 6. cikkének (1) bekezdésében előírt gondolkodási időt, amelynek célja, amint az említett rendelkezés megállapítja, annak biztosítása, hogy a harmadik országok érintett állampolgárai talpra állhassanak és megszabadulhassanak a bűncselekmények azon elkövetőinek befolyása alól, akiknek áldozataivá váltak, azért, hogy megalapozott döntést hozhassanak arról, hogy együttműködnek‑e a hatáskörrel rendelkező hatóságokkal, vagy sem.

59

A 2004/81 irányelv 6. cikkének (2) bekezdése szintén e kettős célra tekintettel követeli meg egyrészt azt, hogy az a tagállam, amelynek területén az érintett személy tartózkodik, kielégítse többek között az érintett személy alapvető szükségleteit azáltal, hogy biztosítja számára az ezen irányelv 7. cikkében előírt bánásmódot, másrészt pedig azt, hogy a gondolkodási idő alatt lemond minden kiutasításról szóló határozat végrehajtásáról, és „a hatáskörrel rendelkező hatóságok határozatára várva” ideiglenesen lehetővé teszi, hogy az érintett személy a területén maradjon. Amint arra a főtanácsnok az indítványának 69. pontjában lényegében rámutatott, e két követelmény összefügg, mivel a 2004/81 irányelv 7. cikkében említett, a gondolkodási idő alatt biztosítandó segítségnyújtási és támogatási intézkedések nem teljesíthetők teljes mértékben, ha az érintett személy az érintett tagállam területét elhagyja.

60

Az a feltevés tehát, hogy az említett gondolkodási idő alatt a 2004/81 irányelv 6. cikkének (2) bekezdésében szereplő „kiutasításról szóló határozat”, amelynek végrehajtása tilos, nem terjed ki a „Dublin III” rendelet alapján hozott, egy másik tagállam részére történő átadásra vonatkozó határozatra, veszélyeztethetné az ezen irányelv által követett kettős cél megvalósítását.

61

Egyrészt ugyanis az ilyen átadásra vonatkozó határozatnak a 2004/81 irányelv 6. cikkének (1) bekezdésében előírt gondolkodási idő alatti végrehajtása azt eredményezné, hogy az emberkereskedelem áldozata nem vehetné igénybe a számára támogatást jelentő speciális segítségnyújtást, és ezáltal megszűnne a 2004/81 irányelv 7. cikke alapján az adott tagállamban számára biztosított bánásmód, ami hátráltatná az áldozat talpra állását, következésképpen pedig fokozná kiszolgáltatottságát.

62

Másrészt egy ilyen határozat olyan korai, az emberkereskedelem áldozatának biztosított gondolkodási időt övező szakaszban történő végrehajtása befolyásolná ezen áldozatnak a nyomozásban és/vagy a bírósági eljárásban való együttműködését. Ha ugyanis az említett áldozatot még azt megelőzően átadják egy másik tagállamnak, hogy a biztosított gondolkodási idő alatt kifejezhette volna a nyomozásban és/vagy eljárásban való együttműködésre irányuló szándékát, nemcsak az illetékes hatóságokat fosztaná meg a szóban forgó bűncselekmény elkövetőivel szembeni büntetőeljárásban különösen hasznos tanúvallomástól, hanem paradox módon ahhoz vezetne, hogy az érintett személyt kitoloncolnák az adott tagállam területéről, jóllehet e tagállamban kellene tartózkodnia ahhoz, hogy a lehető legteljesebb mértékben részt vehessen az említett nyomozásban és/vagy eljárásban.

63

Másodszor, a 2004/81 irányelv 6. cikkének (1) bekezdésében előírt gondolkodási idő összefüggéseit illetően emlékeztetni kell arra, hogy ezen irányelv 5. cikkének megfelelően az érintett tagállam illetékes hatóságai kötelesek az emberkereskedelem áldozatát előzetesen tájékoztatni „az ezen irányelv alapján felkínált lehetőségekről”. Ezek a lehetőségek nemcsak a gondolkodási időben részesülés lehetőségét foglalják magukban, hanem a 2004/81 irányelv 7. cikkében előírt segítségnyújtási és támogatási intézkedések igénybevételének lehetőségét is, valamint – bizonyos feltételek mellett – az említett irányelv 8. cikke szerinti ideiglenes tartózkodási engedély megadásának lehetőségét, amelynek az irányelv (9) preambulumbekezdése szerint „elegendő ösztönzést” kell kínálnia ahhoz, hogy az áldozat az illetékes hatóságokkal együttműködjön.

64

Márpedig, amint arra a főtanácsnok az indítványának 67. pontjában lényegében rámutatott, e tájékoztatási kötelezettséget megfosztaná hatékony érvényesülésétől, ha az érintett tagállam a 2004/81 irányelv 6. cikkének (1) bekezdésében előírt gondolkodási idő alatt átadhatná az érintett személyt egy másik tagállamnak, jóllehet az érintett tagállam vállalta, hogy ezen idő alatt biztosítja számára a fent említett intézkedéseket, valamint hogy legkésőbb az említett idő lejártával – amennyiben az irányelv 8. cikkében meghatározott feltételek teljesülnek – számára ideiglenes tartózkodási engedélyt ad.

65

A fenti értelmezést nem kérdőjelezheti meg a kérdést előterjesztő bíróság által hivatkozott 2001/40 és 2004/38 irányelv vizsgálata. Elegendő ugyanis azt megállapítani, hogy ezek az irányelvek, amelyek maguk sem határozzák meg a „kiutasításról szóló határozat” fogalmát, nem teszik lehetővé, hogy egyértelmű következtetéseket vonjunk le e fogalomnak a 2004/81 irányelv értelmében vett területi hatályára vonatkozóan. A német kormány által felhozott, különösen a 2001/40 irányelvre alapozott azon érvelést, amely szerint a „kiutasításról szóló határozat” fogalmát jellemzően a harmadik országokkal való kapcsolatokban használják, szigorúan szó szerinti szempontból érvényteleníti e fogalomnak különösen a 2004/38 irányelv 28. cikkében történő használata, amely kétségtelenül csak a tagállam területéről, nem pedig az Unió egészének területéről való kiutasításra vonatkozik. Ezen túlmenően a 2004/81 irányelv nem hivatkozik a 343/2003 rendelet rendelkezéseire sem, amely e rendelet elfogadásának időpontjában hatályban volt, és amelyet 2013. július 18‑tól hatályon kívül helyezett és felváltott a „Dublin III” rendelet, amely egyébként szintén nem hivatkozik ez utóbbi irányelvre.

66

A fenti megfontolások összességére tekintettel a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2004/81 irányelv 6. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a „kiutasításról szóló határozat” fogalma magában foglalja azt az intézkedést, amellyel a harmadik országbeli állampolgárt valamely tagállam területéről egy másik tagállam területére a „Dublin III” rendelet alapján átadják.

67

Harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy a 2004/81 irányelv 6. cikkének (2) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az, ha az ezen irányelv 6. cikkének (1) bekezdésében előírt gondolkodási idő alatt a harmadik országbeli állampolgár átadására vonatkozóan a „Dublin III” rendelet alapján határozatot hoznak vagy azt végrehajtják, illetve annak végrehajtását előkészítik.

68

A 2004/81 irányelv 6. cikkének (2) bekezdése értelmében a gondolkodási idő alatt „semmilyen kiutasításról szóló határozat nem hajtható végre” a harmadik ország érintett állampolgáraival szemben.

69

Következésképpen a 2004/81 irányelv 6. cikkének (2) bekezdése a szövegét alapul véve nem tiltja sem a kiutasításról szóló határozat meghozatalát, sem az annak végrehajtását előkészítő bármely egyéb intézkedés elfogadását.

70

A második kérdésre adott válaszra tekintettel e rendelkezéssel tehát kizárólag az ellentétes, ha az ezen irányelv 6. cikke (1) bekezdésének megfelelően biztosított gondolkodási idő alatt hajtják végre a „Dublin III” rendelet alapján elfogadott, az említett irányelv hatálya alá tartozó harmadik országbeli állampolgárok átadására vonatkozó határozatot.

71

Mindemellett, amint arra a főtanácsnok az indítványának 88. pontjában lényegében rámutatott, az ezen határozat végrehajtását előkészítő intézkedéseknek a 2004/81 irányelv 6. cikkének (1) bekezdésében előírt gondolkodási idő alatt történő meghozatalakor az illetékes nemzeti hatóságok nem veszélyeztethetik az e rendelkezés által követett, a jelen ítélet 58. pontjában felidézett kettős célkitűzés megvalósítását. Következésképpen, noha az ezen határozat végrehajtását előkészítő intézkedések e gondolkodási idő alatt történő meghozatala nem tilos, az nem foszthatja meg ezt az időt a hatékony érvényesüléstől, aminek vizsgálata az alapügyben a kérdést előterjesztő bíróság feladata. Ez különösen akkor fordulhat elő, ha az ilyen határozat végrehajtását előkészítő intézkedések az emberkereskedelem áldozatának az átadás céljából történő fogva tartásában állnak, mivel az ilyen előkészítő intézkedések többek között nem teszik lehetővé, hogy az áldozat – kiszolgáltatottságára tekintettel – talpra állhasson, vagy hogy megalapozott döntést hozhasson arról, hogy együttműködik‑e azon tagállam illetékes hatóságaival, amelynek területén tartózkodik.

72

Hozzá kell tenni, hogy a 2004/81 irányelv 6. cikke (2) bekezdésének ilyen értelmezése nem veszélyeztetheti azon egyértelműen meghatározott és viszonylag rövid határidők betartását, amelyek a „Dublin III” rendelet rendelkezései szerint a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért való felelősségnek a megkeresett tagállamra történő átruházására irányuló közigazgatási eljárást behatárolják.

73

Így először is a jelen ítélet 69. pontjából az következik, hogy a nemzetközi védelmet kérelmező számára biztosított gondolkodási idő nem akadályozza meg azt a tagállamot, amelynek területén e kérelmező tartózkodik, abban, hogy ezen gondolkodási idő alatt e rendelet 21. cikkének (1) bekezdése alapján e kérelmező másik tagállam általi átvételére irányuló megkeresést nyújtson be, és ha ez utóbbi tagállam azt elfogadja, a gondolkodási idő alatt határozatot hozzon a megkeresett tagállamnak történő átadásról.

74

Továbbá igaz ugyan, hogy az említett rendelet 29. cikke (1) és (2) bekezdésének megfelelően a megkereső tagállamnak az átvétel iránti megkeresés elfogadásától vagy a 27. cikk (3) bekezdésének megfelelő halasztó hatály esetén az átadásra vonatkozó határozat ellen tény‑ vagy jogkérdésben benyújtott fellebbezéssel vagy felülvizsgálattal kapcsolatos jogerős határozat elfogadásától számított hat hónap áll rendelkezésére a kérelmező átadásának végrehajtására, és ha az átadásra nem kerül sor, a megkeresett tagállam mentesül az érintett személy átvételére vagy visszavételére vonatkozó kötelezettség alól, és a felelősség a megkereső tagállamra hárul (lásd ebben az értelemben: 2017. július 26‑iA. S. ítélet, C‑490/16, EU:C:2017:585, 46., 57. és 58. pont).

75

Mindazonáltal a 2004/81 irányelvet illetően emlékeztetni kell arra, hogy – amint azt az irányelv 6. cikke (1) bekezdésének második albekezdése előírja – az e rendelkezésben előírt gondolkodási idő kezdő időpontját és időtartamát a nemzeti jog szerint kell meghatározni.

76

Következésképpen a tagállamok feladata, hogy egyensúlyt teremtsenek a területükön az emberkereskedelem áldozatai számára biztosított gondolkodási idő hossza és a „Dublin III” rendelet 29. cikkének (1) és (2) bekezdésében előírt határidő betartása között, annak érdekében, hogy biztosítsák ezen eszközök megfelelő összehangolását és hatékony érvényesülésének megőrzését.

77

A fenti megfontolások összességére tekintettel a harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2004/81 irányelv 6. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes, ha a harmadik országbeli állampolgár átadására vonatkozóan a „Dublin III” rendelet alapján hozott határozatot az e 6. cikk (1) bekezdésében biztosított gondolkodási idő alatt hajtják végre, azzal azonban nem ellentétes sem az ilyen határozat elfogadása, sem pedig az e határozat végrehajtását előkészítő intézkedések meghozatala, feltéve, hogy az előkészítő intézkedések nem fosztják meg a gondolkodási időt a hatékony érvényesüléstől, aminek ellenőrzése a kérdést előterjesztő bíróság feladata.

78

Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a nemzeti jogba átültető jogszabály hiányában a 2004/81 irányelv 6. cikkének (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy az e rendelkezésben előírt gondolkodási idő egyrészt a jogszabály erejénél fogva attól az időponttól kezdődik, amikor a harmadik ország érintett állampolgára arról tájékoztatja az illetékes nemzeti hatóságokat, hogy emberkereskedelem áldozata vagy az volt, másrészt pedig jogszabály erejénél fogva megszűnik, miután ez az állampolgár feljelentést tett amiatt, hogy emberkereskedelem áldozatává vált, illetve arról tájékoztatta a nemzeti hatóságokat, hogy lemond e feljelentés megtételéről.

79

A jelen ügyben, amint az az alapeljárás tényállásának a jelen ítélet 23–30. pontjában összefoglalt ismertetéséből kitűnik, az illetékes nemzeti hatóságok a 2019. augusztus 12‑i, átadásra vonatkozó határozat elfogadását megelőző egyetlen időpontban sem tájékoztatták az alapeljárás felperesét – aki korábban azt állította, hogy emberkereskedelem áldozatává vált, kijelentette, hogy emiatt feljelentést kíván tenni, és jelezte, hogy e bűncselekmény egyik elkövetőjét Hollandiában egy befogadó állomáson felismerte – a 2004/81 irányelv által kínált lehetőségekről, köztük az irányelv 6. cikkének (1) bekezdésében meghatározott gondolkodási idő igénybevételének lehetőségéről, és az alapeljárás felperesének nem is biztosítottak ilyen gondolkodási időt.

80

Mindemellett meg kell állapítani, hogy amint az a kérdést előterjesztő bíróság által szolgáltatott információkból kitűnik, az alapeljárás az alapeljárás felperesének a „Dublin III” rendelet alapján Olaszország részére történő átadására vonatkozó 2019. augusztus 12‑i határozat jogszerűségére vonatkozik. Márpedig, amint az a jelen ítélet 77. pontjában kifejtésre került, a 2004/81 irányelvvel nem ellentétes az átadásra vonatkozó határozatnak az irányelv 6. cikkének (1) bekezdésében előírt gondolkodási idő alatt történő elfogadása. Ebből következik, hogy még ha feltételezzük is, hogy ilyen gondolkodási időt biztosítani kellett volna az alapeljárás felperese számára, a holland hatóságok által elkövetett, abban álló szabálytalanság, hogy a jelen esetben nem biztosítottak ilyen gondolkodási időt, nem érintheti az átadásra vonatkozó, a kérdést előterjesztő bíróság előtt megtámadott határozat jogszerűségét, mivel a 2004/81 irányelv 6. cikkével kizárólag az ellentétes, ha az ilyen határozatot úgy hajtják végre, hogy a harmadik országbeli állampolgárnak nem biztosították az őt a 6. cikk értelmében megillető gondolkodási időt.

81

Az előző pontból az is következik, hogy a 2019. augusztus 12‑i határozat jogszerűségének felülvizsgálata szempontjából annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy mely időponttól és mely időpontig kellett volna gondolkodási időt biztosítani az alapeljárás felperese számára, azt jelentené, hogy a Bíróságnak egy tisztán hipotetikus kérdésre vonatkozóan kellene tanácsadó véleményt megfogalmaznia.

82

Márpedig az állandó ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy a Bíróságnak nem feladata, hogy általános vagy hipotetikus természetű kérdésben nyilvánítson véleményt (1992. július 16‑iMeilicke ítélet, C‑83/91, EU:C:1992:332, 25. pont; 2017. június 8‑iOL ítélet, C‑111/17 PPU, EU:C:2017:436, 33. pont).

83

Következésképpen meg kell állapítani, hogy nem a Bíróság feladata az első kérdés megválaszolása.

84

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (negyedik tanács) a következőképpen határozott: