–

JP képviseletében L. Gimalac avocat,

–

a francia kormány képviseletében T. Stéhelin és W. Zemamta, meghatalmazotti minőségben,

–

Írország képviseletében M. Browne, M. Lane és J. Quaney, meghatalmazotti minőségben, segítőik: D. Fennelly barrister és S. Kingston SC,

–

az olasz kormány képviseletében G. Palmieri, meghatalmazotti minőségben, segítője: G. Palatiello avvocato dello Stato,

–

a lengyel kormány képviseletében B. Majczyna és D. Krawczyk, meghatalmazotti minőségben,

–

a holland kormány képviseletében A. Hanje, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében M. Noll‑Ehlers és F. Thiran, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a környezeti levegő minőségéről és a Tisztább levegőt Európának elnevezésű programról szóló, 2008. május 21‑i 2008/50/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2008. L 152., 1. o.; helyesbítés: HL 2014. L 346., 62. o.) 13. cikke (1) bekezdésének és 23. cikke (1) bekezdésének értelmezésére vonatkozik.

2

Ezt a kérelmet a JP, valamint a ministre de la Transition écologique (ökológiai átállásért felelős miniszter, Franciaország) és a Premier ministre (miniszterelnök, Franciaország) között, JP azon kérelmeinek tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő, amely kérelmek egyrészről a Val‑d’Oise (Franciaország) prefektusa JP levegőszennyezéshez kapcsolódó egészségügyi problémáinak megoldásához szükséges intézkedések meghozatalát megtagadó hallgatólagos határozatának megsemmisítésére, másrészről pedig a JP által az e szennyezésnek tulajdonított különféle károk Francia Köztársaság általi megtérítésére irányulnak.

3

A kén‑dioxidra és a lebegő porra vonatkozó levegőminőségi határértékekről és irányértékekről szóló, 1980. július 15‑i 80/779/EGK tanácsi irányelv (HL 1980. L 229., 30. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 1. kötet, 142. o.) 3. cikke a következőket írta elő:

„(1)   A tagállamok megteszik a megfelelő intézkedéseket annak biztosítására, hogy 1983. április 1‑jétől kezdve a légkörben a kén‑dioxid és a lebegő por koncentrációja ne haladja meg az I. mellékletben megadott határértékeket, az alábbi rendelkezések sérelme nélkül.

(2)   Amennyiben valamely tagállam úgy tekinti, hogy fennáll annak a lehetősége, hogy 1983. április 1‑je után a meghozott intézkedések ellenére bizonyos övezetekben túllépheti a légkörben a kén‑dioxid és a lebegő por koncentrációja az I. mellékletben megadott határértékeket, erről tájékoztatja a Bizottságot 1982. október 1‑je előtt.

Ezzel egyidejűleg terveket nyújt be a Bizottságnak ezen övezetek levegőminőségének folyamatos javításáról. E tervek, amelyek a szennyezés természetével, eredetével és alakulásával kapcsolatos lényeges információk alapján készülnek, leírják különösen az érintett tagállam által meghozott vagy meghozandó intézkedéseket és a lefolytatott vagy lefolytatandó eljárásokat. Ezen intézkedéseknek és eljárásoknak az ezekben az övezetekben lévő légtérben a kén‑dioxid és a lebegő por koncentrációját a lehető leghamarabb, de legkésőbb 1993. április 1‑jéig az I. mellékletben megadott határértékekre vagy az alá kell csökkenteni.”

4

Ezen irányelv 7. cikkének (1) és (2) bekezdése értelmében:

„(1)   Ezen irányelv hatálybalépését követően a tagállamok tájékoztatják a Bizottságot az éves bázisidőszak végétől (március 31.) számított 6 hónapon belül, az I. mellékletben megállapított határértékek túllépéséről és a mért koncentrációkról.

(2)   Ezenkívül tájékoztatják a Bizottságot nem később, mint az éves bázisidőszak végétől számított 1 éven belül az ilyen esetek okairól és az újbóli előfordulásuk elkerülésére általuk hozott intézkedésekről.”

5

Az említett irányelv „Kén‑dioxidra és lebegő porra vonatkozó határértékek” címet viselő I. mellékletének című B. táblázata a következőképpen rendelkezett:

„Lebegő porra vonatkozó határértékek (az úgynevezett korom‑módszerrel mérve [1]), μg/m3‑ben kifejezve

6

A nitrogén‑dioxidra vonatkozó levegőminőségi előírásokról szóló, 1985. március 7‑i 85/203/EGK tanácsi irányelv (HL 1985. L 87., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 1. kötet, 239. o.) 3. cikke a következőképpen rendelkezett:

„(1)   A tagállamok megteszik a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy 1987. július 1‑jétől a légkörben található nitrogén‑dioxid III. melléklet szerint mért koncentrációja ne haladja meg az I. melléklet szerinti határértéket.

(2)   Bizonyos esetekben, egyes övezetekben azonban a légköri nitrogén‑dioxid koncentráció a megtett intézkedések ellenére 1987. július 1‑je után is valószínűleg meghaladja majd az I. melléklet szerinti határértéket. Az érintett tagállamok erről 1987. július 1‑je előtt tájékoztatják a Bizottságot.

A tagállamok a lehető leggyorsabban továbbítják az ezen övezetek levegőminőségének fokozatos javítására vonatkozó terveiket a Bizottság felé. Ezek a tervek, amelyeket a szennyezés természetére, eredetére és alakulására vonatkozó ismeretek alapján készítettek, kitérnek különösen az érintett tagállam által megtett vagy megteendő intézkedésekre, a lefolytatott vagy lefolytatandó eljárásokra. Ezeknek az intézkedéseknek és eljárásoknak a légköri nitrogén‑dioxid adott övezetekben mérhető koncentrációjának az I. melléklet szerinti határértéket meg nem haladó, a lehető leggyorsabb, de legkésőbb 1994. január 1‑jéig befejeződő csökkentésére kell irányulniuk.”

7

Ezen irányelv 7. cikkének (1) és (2) bekezdése értelmében:

„(1)   A tagállamok 1987. július 1‑jétől kezdődően legkésőbb az éves bázisidőszak végét (december 31.) követő hat hónapon belül tájékoztatják a Bizottságot az I. melléklet szerinti határérték túllépésének eseteiről és a mért koncentrációról.

(2)   A tagállamok legkésőbb az éves bázisidőszak végét követő egy éven belül tájékoztatják a Bizottságot a határérték‑túllépés okairól és az azokkal kapcsolatban megtett intézkedésekről.”

8

Az említett irányelvnek „A nitrogén‑dioxidra vonatkozó határértékek” címet viselő I. melléklete a következőket írta elő:

„(A határértékek μg/m3‑ben vannak megadva. A térfogatot normalizálni kell a következő hőmérsékleti és nyomás körülményekre: 293° [kelvin (°K)] és 101,3 [kilopascal (kPa)])

9

A környezeti levegő minőségének vizsgálatáról és ellenőrzéséről szóló, 1996. szeptember 27‑i 96/62/EK tanácsi irányelv (HL 1996. L 296., 55. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 3. kötet, 95. o.) „A környezeti levegővel kapcsolatos határértékek és riasztási küszöbértékek megállapítása” címet viselő 4. cikkének (1) és (5) bekezdése a következőképpen rendelkezett:

„(1)   A […] [határértékeknek] és az adott esettől függően a riasztási küszöbértékeknek a beállításához a Bizottság javaslatokat nyújt be a[z Európai Unió Tanácsának]

[…]

(5)   A szerződéssel összhangban a Tanács elfogadja az (1) bekezdésben előírt jogszabályokat […]”

10

Ezen irányelv „A környezeti levegő minőségének javítása – Általános követelmények” címet viselő 7. cikke a következőket írta elő:

„(1)   A tagállamoknak megteszik a szükséges intézkedéseket a határértékek betartásának biztosítására.

(2)   Az ezen irányelv céljainak elérése érdekében tett intézkedések:

(3)   A tagállamok cselekvési tervet dolgoznak ki, amelyben ismertetik a rövid távon meghozandó intézkedéseket, azokon a területeken, ahol fennáll a határérték és/vagy a riasztási küszöbérték túllépésének veszélye, a veszély, valamint az ilyen esemény időtartamának csökkentése érdekében. Az egyes esetektől függően az ilyen tervek előírhatnak intézkedéseket az olyan tevékenységek – ide tartozik a gépjárműforgalom is – szabályozására, és amennyiben szükséges, felfüggesztésére, amelyek hozzájárulnak a határértékek túllépéséhez.”

11

Az említett irányelv „Intézkedések a határértékeket átlépő övezetekben” című 8. cikke értelmében:

„(1)   A tagállamoknak összeállítanak egy listát azon övezetekről és agglomerációkról, amelyekben egy vagy több szennyező anyag szintje magasabb, mint a határérték és a tűréshatár összege.

Ha egy meghatározott szennyező anyag esetében semmilyen tűréshatárt nem állapítottak meg, azt az övezetet és agglomerációt, amelyben e szennyező anyag szintje túllépi a határértéket, ugyanolyan módon kell kezelni, mint az első albekezdésben említett övezetet és agglomerációt, és a (3), (4) és (5) bekezdést kell alkalmazni ezekre.

(2)   A tagállamoknak el kell készíteniük azon övezetek és agglomerációk listáját, amelyekben egy vagy több szennyező anyag szintje a határérték és a tűréshatár értékével növelt határérték értéke között van.

(3)   Az (1) bekezdésben említett övezetekben és agglomerációkban a tagállamoknak intézkedéseket kell tenniük annak biztosítására, hogy a határérték elérését szolgáló tervet vagy programot az előírt határidőn belül kidolgozzák vagy végrehajtják.

Az említett tervnek vagy programnak, amelyet a nyilvánosság számára hozzáférhetővé kell tenni, legalább a IV. mellékletben felsorolt információkat tartalmaznia kell.

(4)   Az (1) bekezdésben említett azon övezetekben és agglomerációkban, amelyekben egynél több szennyező anyag szintje magasabb, mint a határérték, a tagállamoknak gondoskodniuk kell egy, az érintett valamennyi szennyező anyagot felölelő integrált tervről.

(5)   A Bizottság rendszeresen ellenőrzi a (3) bekezdés értelmében benyújtott tervek vagy programok megvalósítását, amely során az előrehaladásukat és a légszennyezésben jelentkező tendenciákat vizsgálja felül.

(6)   Amikor egy szennyező anyag szintje túllépi vagy valószínűleg túl fogja lépni a tűréshatár értékével növelt határértéket vagy – az adott esettől függően – a riasztási küszöbértéket egy másik tagállamból származó jelentős szennyezést követően, az érintett tagállamoknak konzultálniuk kell egymással, azzal a céllal, hogy valamilyen megoldást keressenek. A Bizottság jelen lehet az ilyen konzultáción.”

12

Ugyanezen irányelv 13. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezett:

„A tagállamok hatályba léptetik azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ennek az irányelvnek legkésőbb 18 hónappal az 1–4. és a 12. cikkel és a I., II., III. és IV. melléklettel kapcsolatos rendelkezésekre való tekintettel történő hatálybalépését követően megfeleljenek, és legkésőbb azon a napon, amikor a 4. cikk (5) bekezdésében említett rendelkezéseket alkalmazzák, a többi cikkel kapcsolatos rendelkezésekre való tekintettel.

[…]”

13

A környezeti levegőben lévő kén‑dioxidra, nitrogén‑dioxidra és nitrogén‑oxidokra, valamint porra és ólomra vonatkozó határértékekről szóló, 1999. április 22‑i 1999/30/EK tanácsi irányelv (HL 1999. L 163., 41. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 4. kötet, 164. o.) „Nitrogén‑dioxid és nitrogén‑oxidok” címet viselő 4. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezett:

„A tagállamok megteszik a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy a környezeti levegőben lévő nitrogéndioxid‑koncentrációk, és ahol van ilyen, a nitrogén‑oxidok koncentrációi, amelyeket a 7. cikkel összhangban értékeltek, az abban meghatározott időponttól kezdve ne haladják meg a II. melléklet I. szakaszában megállapított határértékeket.

A II. melléklet I. szakaszában megállapított tűréshatárokat a 96/62/EK irányelv 8. cikkével összhangban alkalmazzák.”

14

A 1999/30 irányelv „Por” című 5. cikkének (1) bekezdése a következőket írta elő:

„A tagállamok megteszik a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy a környezeti levegőben lévő PM10 koncentráció, amelyet a 7. cikkel összhangban értékeltek, az abban meghatározott időponttól kezdve ne haladja meg a III. melléklet I. szakaszában megállapított határértéket.

A III. melléklet I. szakaszában megállapított tűréshatárt a 96/62/EK irányelv 8. cikkével összhangban alkalmazzák.”

15

Az 1999/30 irányelv „Hatályon kívül helyezés és átmeneti szabályok” címet viselő 9. cikke a következőképpen rendelkezett:

„(1)   A […] 80/779 […] irányelv […] 2001. július 19‑i hatályát veszti, kivéve hogy a [80/779] irányelv 1. cikke, 2. cikkének (1) bekezdése, 3. cikkének (1) bekezdése, 9. cikke, 15. cikke és 16. cikke és az irányelv I., III.b. és IV. melléklete 2005. január 1‑jével veszti hatályát.

[…]

(3)   A […] 85/203 […] irányelv […] 2001. július 19‑én hatályát veszti, kivéve a [85/203] irányelv 1. cikke (1) bekezdésének első franciabekezdését és (2) bekezdését, 2. cikkének első franciabekezdését, 3. cikkének (1) bekezdését, 5. cikkét, 9. cikkét, 15. cikkét és 16. cikkét és az irányelv I. mellékletét, amely 2010. január 1‑jén veszti hatályát.

[…]”

16

Az 1999/30 irányelv „Végrehajtás” című 12. cikke (1) bekezdésének a szövege a következő volt:

„A tagállamok hatályba léptetik azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ennek az irányelvnek 2001. július 19‑ig megfeleljenek. Erről haladéktalanul tájékoztatják a Bizottságot.

[…]”

17

Ezen irányelvnek „A nitrogén‑dioxidra (NO2) és a nitrogén‑oxidokra (NOx) vonatkozó határértékek és a nitrogén‑dioxidra vonatkozó riasztási küszöbérték” címet viselő II. melléklete a következőket írta elő:

„I. A nitrogén‑dioxidra és nitrogén‑oxidokra vonatkozó határértékek

A határértékeket μg/m3‑ben kell kifejezni. Térfogat 293 °K hőmérséklet és 101.3 kPa nyomás esetén.

[…]”

18

Az említett irányelvnek „A porra (PM10) vonatkozó határértékek” címet viselő III. melléklete a következőképpen rendelkezett:

19

A 2008/50 irányelv (2) preambulumbekezdése értelmében:

„Az emberi egészség és a környezet egészének védelme érdekében különösen fontos, hogy a szennyező anyagok kibocsátása elleni küzdelem a szennyezés forrásánál valósuljon meg, és hogy helyi, nemzeti és közösségi szinten azonosítsák és hajtsák végre a szennyezőanyag‑kibocsátás csökkentését célzó leghatékonyabb intézkedéseket. Ezért el kell kerülni, meg kell előzni vagy le kell csökkenteni a káros légszennyező anyagok kibocsátását, valamint az Egészségügyi Világszervezet vonatkozó előírásainak, iránymutatásainak és programjainak figyelembevételével megfelelő célokat kell megállapítani a környezeti levegő minőségére vonatkozóan.”

20

A 2008/50 irányelv „Tárgy” címet viselő 1. cikkének 1–3. pontja a következőképpen rendelkezik:

„Ezen irányelv olyan intézkedéseket állapít meg, amelyek célja a következő:

21

Ezen irányelv „Fogalommeghatározások” című 2. cikkének 5., 7., 8., 16–18. és 24. pontja a következőket írja elő:

„Ezen irányelv alkalmazásában:

[…]

[…]

[…]

[…]

22

A 2008/50 irányelv „Az emberi egészség védelme érdekében meghatározott határértékek és riasztási küszöbértékek” címet viselő 13. cikkének (1) bekezdése a következőket írja elő:

„A tagállamok biztosítják, hogy zónáikban és agglomerációikban a környezeti levegőben lévő kén‑dioxid, PM10, ólom és szén‑monoxid szintje nem lépi túl a XI. mellékletben meghatározott határértékeket.

A nitrogén‑dioxid és a benzol tekintetében a XI. mellékletben meghatározott határértékeket az ott meghatározott időponttól kezdődően nem lehet túllépni.

Ezen követelmények betartását a III. mellékletnek megfelelően kell vizsgálni.

A XI. mellékletben maghatározott tűréshatár a 22. cikk (3) bekezdésével és a 23. cikk (1) bekezdésével összhangban alkalmazandó.”

23

Ugyanezen irányelv „A levegőminőségi tervek” című 23. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A XI. és XIV. mellékletben meghatározott határérték vagy célérték teljesítése céljából a tagállamok biztosítják az olyan zónákra és agglomerációkra vonatkozó levegőminőségi tervek kidolgozását, ahol a környezeti levegőben lévő szennyező anyagok szintje túllép bármilyen határértéket vagy célértéket, valamint az ezekhez kapcsolódó bármilyen megfelelő tűréshatárt.

Azon határértékek túllépéskor, amelyek esetében már lejárt a teljesítésre vonatkozó határidő, a levegőminőségi tervek megfelelő intézkedéseket állapítanak meg annak érdekében, hogy a túllépés időtartama a lehető legrövidebb ideig tartson. A levegőminőségi tervek ezenfelül magukban foglalhatnak érzékeny népességcsoportok – köztük a gyermekek – védelmére irányuló egyedi intézkedéseket is.

Ezen levegőminőségi terveknek tartalmazniuk kell legalább a XV. melléklet A. szakaszában felsorolt információkat és tartalmazhatnak a 24. cikknek megfelelő intézkedéseket. Ezen tervekről a Bizottságot haladéktalanul, de legkésőbb két évvel azon év végét követően, amikor az első túllépést megfigyelték, tájékoztatni kell.

Amennyiben több szennyező anyag tekintetében kell levegőminőségi terveket készíteni vagy végrehajtani, a tagállamok adott esetben a levegő minőségével kapcsolatos olyan integrált terveket készítenek és hajtanak végre, amelyek valamennyi érintett szennyező anyagra kiterjednek.”

24

Az említett irányelv „Hatályon kívül helyezés és átmeneti rendelkezések” címet viselő 31. cikkének (1) bekezdése a következőket írja elő:

„A 96/62/EK, az 1999/30/EK […] irányelv 2010. június 11‑től hatályát veszti a tagállamok azon kötelezettségeinek sérelme nélkül, amelyek az ezen irányelvek nemzeti jogba történő átültetésére vagy alkalmazására vonatkozó határidőkkel kapcsolatosak.

[…]”

25

A 2008/50 irányelv „Átültetés” című 33. cikkének (1) bekezdése a következőket írja elő:

„A tagállamok hatályba léptetik azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ennek az irányelvnek 2010. június 11‑ig megfeleljenek. Haladéktalanul kötelesek ismertetni a Bizottsággal ezen intézkedések szövegét.

[…]”

26

Ezen irányelv „Hatálybalépés” címet viselő 34. cikkének szövege a következő:

„Ez az irányelv az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetésének napján lép hatályba.”

27

Az említett irányelvnek „Az emberi egészség védelme érdekében meghatározott határértékek” címet viselő XI. melléklete értelmében:

„[…]

B. Határértékek

28

JP többek között azt kérte a tribunal administratif de Cergy‑Pontoise‑tól (cergy‑pontoise‑i közigazgatási bíróság, Franciaország), hogy egyrészről semmisítse meg a párizsi (Franciaország) agglomerációhoz tartozó Val‑d’Oise prefektusának azon hallgatólagos határozatát, amely megtagadja az ezen agglomerációban tapasztalható levegőszennyezéshez kapcsolódó, 2003‑ban kezdődő egészségügyi problémáinak megoldásához szükséges intézkedések megtételét, valamint másrészről, hogy a Francia Köztársaság térítse meg az e szennyezés által okozott különféle, 21 millió euróra becsült kárait.

29

JP konkrétan az egészségi állapotának romlásával kapcsolatos, a párizsi agglomerációban található lakóhelyén a környezeti levegő minőségének romlása által okozott kár megtérítését kéri. Véleménye szerint a környezeti levegő romlása amiatt következett be, mert a francia hatóságok megsértették a 2008/50 irányelvből eredő kötelezettségeiket.

30

A tribunal administratif de Cergy‑Pontoise (cergy‑pontoise‑i közigazgatási bíróság) a 2017. december 12‑i ítéletében lényegében azzal az indokolással utasította el JP valamennyi kérelmét, hogy a 2008/50 irányelv 13. és 23. cikke nem jogosítja fel a magánszemélyeket arra, hogy a levegőminőség romlása miatt elszenvedett esetleges károk miatt kártérítést kapjanak.

31

2018. április 25‑én JP fellebbezést nyújtott be ezen ítélettel szemben a cour administrative d’appel de Versailles‑hoz (versailles‑i közigazgatási fellebbviteli bíróság, Franciaország).

32

Az ökológiai átállásért felelős miniszter e fellebbezés elutasítását kéri.

33

E körülmények között a cour administrative d’appel de Versailles (versailles‑i közigazgatási fellebbviteli bíróság) úgy határozott, hogy felfüggeszti az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

34

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a nemzeti bíróságok és a Bíróság között az EUMSZ 267. cikkel bevezetett együttműködési eljárás keretében a Bíróság feladata, hogy a nemzeti bíróságnak az előtte folyamatban lévő ügy eldöntéséhez hasznos választ adjon. Mindezek tükrében a Bíróságnak adott esetben át kell fogalmaznia az elé terjesztett kérdéseket. Ezenkívül előfordulhat, hogy a Bíróságnak olyan uniós jogi szabályokat kell figyelembe vennie, amelyekre a nemzeti bíróság a kérdésében nem hivatkozott (2021. július 15‑iMinistrstvo za obrambo ítélet, C‑742/19, EU:C:2021:597, 31. pont). Az a körülmény ugyanis, hogy valamely nemzeti bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést formálisan bizonyos uniós jogi rendelkezésekre hivatkozva fogalmazta meg, nem akadálya annak, hogy a Bíróság megadja e bíróság számára az uniós jog értelmezésének minden olyan elemét, amely hasznos lehet az utóbbi előtt folyamatban lévő ügy eldöntéséhez, akár hivatkozott ezekre a kérdéseinek megfogalmazásában, akár nem. E tekintetben a Bíróságnak kell a nemzeti bíróság által szolgáltatott információk összessége, és különösen az előzetes döntéshozatalra utaló határozat indokolása alapján meghatározni az említett jog azon rendelkezéseit, amelyeknek az értelmezése a jogvita tárgyára figyelemmel szükséges (2022. június 22‑iVolvo és DAF Trucks ítélet, C‑267/20, EU:C:2022:494, 28. pont).

35

A jelen ügyben a Bíróság által a kérdést előterjesztő bírósághoz intézett információkérésre az e bíróság által adott válaszból az következik, hogy az alapeljárás felperese az NO2 és a PM10 koncentrációja 2008/50 irányelv XI. mellékletében meghatározott határértékeinek túllépése miatt neki állítólagosan okozott károk megtérítését kéri, amelyek túllépése 2003‑tól károsította egészségi állapotát.

36

Meg kell állapítani, hogy a 2008/50 irányelv 33. cikkének (1) bekezdése és 34. cikke értelmében az irányelv az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetésének napján, azaz 2008. június 11‑én lépett hatályba, valamint hogy az irányelv arra kötelezte a tagállamokat, hogy léptessék hatályba azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ennek az irányelvnek 2010. június 11‑ig megfeleljenek. Az említett irányelv XI. mellékletéből egyébként az is kitűnik, hogy a határértékek betartásának határideje a PM10 esetében 2005. január 1‑je, az NO2 esetében pedig 2010. január 1‑je volt.

37

A 2008/50 irányelv 31. cikke (1) bekezdésének megfelelően ez az irányelv 2010. június 11‑től többek között a 96/62 és az 1999/30 irányelv helyébe lépett.

38

A 96/62 irányelv 1996. november 21‑én lépett hatályba. Ennek 7. cikke, valamint az 1999/30 irányelv 12. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett 13. cikkének (1) bekezdése 2001. július 19‑től a 2008/50 irányelv 13. cikkének (1) bekezdéséből és 23. cikkének (1) bekezdéséből eredőkhöz hasonló követelményeket írt elő. A 96/62 irányelv azonban nem állapított meg határértékeket a környezeti levegőben lévő szennyező anyagok koncentrációjára vonatkozóan. Ezen irányelv 4. cikkének (5) bekezdése értelmében azokat az 1999/30 irányelv rögzítette. A PM10 esetében 2005. január 1‑je, az NO2 esetében pedig 2010. január 1‑je volt az a határidő, ameddig az ezen utóbbi irányelv II. és III. mellékletében előírt határértékeknek – az irányelv 4. cikkének (1) bekezdése és 5. cikkének (1) bekezdése értelmében – meg kellett felelni.

39

Amint az az 1999/30 irányelv 9. cikkének (1) és (3) bekezdéséből kitűnik, az ezen időpontok előtt az alkalmazandó határértékek – a 96/62 irányelv 8. cikkének (3) és (4) bekezdéséből eredő követelményekre is figyelemmel – a PM10 esetében a 80/779 irányelv I. mellékletének B. táblázatában, az NO2 esetében pedig a 85/203 irányelv I. mellékletében meghatározott határértékek voltak, amely mellékletekre ezen utóbbi két irányelv 3. cikke hivatkozott.

40

Egyebekben – amennyiben a kérdést előterjesztő bíróság tájékoztatása szerint az alapügy felperese az NO2‑ és a PM10‑koncentráció határértékeinek túllépése által állítólagosan okozott károk megtérítését kéri, amely károk „2003‑ban kezdődtek” – nem zárható ki, hogy az alapügyben felmerült jogvita eldöntése szempontjából szintén releváns a 80/779 irányelv és a 85/203 irányelv – az 1999/30 irányelv 9. cikkének (1) és (3) bekezdése értelmében 2001. július 19‑től hatályon kívül helyezett – 7. cikke.

41

A kérdést előterjesztő bíróság megállapításaiban hivatkozott időszakra figyelemmel, nemcsak a 2008/50 irányelv, hanem a 96/62, az 1999/30, a 80/779 és a 85/203 irányelv releváns rendelkezéseit is figyelembe kell venni.

42

Következésképpen – tekintettel a jelen ítélet 34. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlatra – meg kell állapítani, hogy a kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésével arra keresi a választ, hogy a 2008/50 irányelv 13. cikkének (1) bekezdését és 23. cikkének (1) bekezdését, a 96/62 irányelv 7. és 8. cikkét, az 1999/30 irányelv 4. cikkének (1) bekezdését és 5. cikkének (1) bekezdését, valamint a 80/779 és a 85/203 irányelv 3. és 7. cikkét akként kell‑e értelmezni, hogy azok célja, hogy olyan egyéni jogokat keletkeztessenek a magánszemélyek számára, amelyek valamely tagállammal szemben kártérítési követelést alapozhatnak meg az állam – uniós jog neki betudható megsértése által a magánszemélyeknek okozott károkért fennálló – felelősségének elve alapján.

43

E tekintetben a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy az az elv, amely szerint az állam felelős az uniós jog neki betudható megsértésével a magánszemélyeknek okozott károkért, szerves része az Unió alapját képező Szerződések rendszerének (2022. január 18‑iThelen Technopark Berlin ítélet, C‑261/20, EU:C:2022:33, 42. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ez az elv érvényes az uniós jog tagállam általi bármilyen megsértésére, függetlenül attól, hogy mely hatóság a jogsértés előidézője (2019. december 19‑iDeutsche Umwelthilfe ítélet, C‑752/18, EU:C:2019:1114, 55. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

44

E felelősség megállapításának feltételeit illetően a Bíróság több alkalommal megállapította, hogy a jogsérelmet szenvedett magánszemélyek három feltétel együttes fennállásakor rendelkeznek kártérítéshez való joggal, nevezetesen, ha a megsértett uniós jogi szabály célja, hogy a magánszemélyek számára jogokat keletkeztessen, e szabály megsértése kellően súlyos, és fennáll a közvetlen okozati összefüggés e jogsértés és a magánszemélyek kára között (2022. június 28‑iBizottság kontra Spanyolország [Az uniós jog jogalkotó általi megsértése] ítélet, C‑278/20, EU:C:2022:503, 31. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

45

Ebből következik, hogy a fent említett három feltétel közül az elsőnek megfelelően csak az uniós jog olyan szabályának megsértése alkalmas arra, hogy az állam felelősségét megalapozza, amely szabály célja, hogy a magánszemélyek számára jogokat keletkeztessen.

46

Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében ezek a jogok nemcsak akkor keletkeznek, amikor az uniós jogi rendelkezések azokat kifejezetten előírják, hanem azokból a pozitív vagy negatív kötelezettségekből eredően is, amelyeket az uniós jogi rendelkezések egyértelműen rögzítenek mind a magánszemélyek, mind pedig a tagállamok és az uniós intézmények számára (lásd ebben az értelemben: 1963. február 5‑ivan Gend & Loos ítélet, 26/62, EU:C:1963:1, 23. pont; 1991. november 19‑iFrancovich és társai ítélet, C‑6/90 és C‑9/90, EU:C:1991:428, 31. pont; 2001. szeptember 20‑iCourage és Crehan ítélet, C‑453/99, EU:C:2001:465, 19. pont; 2021. november 11‑iStichting Cartel Compensation és Equilib Netherlands ítélet, C‑819/19, EU:C:2021:904, 47. pont).

47

E pozitív vagy negatív kötelezettségek valamely tagállam általi megsértése veszélyeztetheti azon jogok érintett magánszemélyek általi gyakorlását, amelyeket számukra az érintett uniós jogi rendelkezések hallgatólagosan keletkeztettek, és amelyekre nemzeti szinten tudniuk kell hivatkozni, ekként pedig az említett kötelezettségek megsértése módosíthatja azt a jogi helyzetet, amelyeket e jogi rendelkezések a magánszemélyek számára meg akarnak teremteni (lásd ebben az értelemben: 2018. október 4‑iKantarev ítélet, C‑571/16, EU:C:2018:807, 103. és 104. pont; 2020. december 10‑iEuromin Holdings [Cyprus] ítélet, C‑735/19, EU:C:2020:1014, 90. pont). Ezért van az, hogy ezen uniós jogi normák teljes érvényesülése, valamint azon jogok védelme, amelyek keletkeztetésére azok irányulnak, megköveteli, hogy a magánszemélyek kártérítést követelhessenek (lásd ebben az értelemben: 1991. november 19‑iFrancovich és társai ítélet, C‑6/90 és C‑9/90, EU:C:1991:428, 33. és 34. pont), mégpedig attól függetlenül, hogy az érintett rendelkezések közvetlen hatállyal bírnak‑e, amennyiben ez a minőség nem szükséges (lásd ebben az értelemben: 1996. március 5‑iBrasserie du pêcheur és Factortame ítélet, C‑46/93 és C‑48/93, EU:C:1996:79, 18–22. pont) és önmagában nem is elegendő (lásd ebben az értelemben: 2015. június 11‑iBerlington Hungary és társai ítélet, C‑98/14, EU:C:2015:386, 108. és 109. pont) ahhoz, hogy a jelen ítélet 44. pontjában felidézett három feltétel közül az első teljesüljön.

48

A jelen ügyben a 2008/50, a 96/62, az 1999/30, a 80/779 és a 85/203 irányelv lényegében egyrészről az annak biztosítására irányuló kötelezettséget írják elő a tagállamokra nézve, hogy többek között a PM10 és az NO2 szintje ne haladja meg területükön és bizonyos időpontoktól kezdődve az ezen irányelvekben meghatározott határértékeket, másrészről pedig – amennyiben ezeket a határértékeket mégis túllépik – azt a kötelezettséget, hogy többek között a levegőminőséggel kapcsolatos tervek keretében megfelelő intézkedéseket írjanak elő e túllépések orvoslására.

49

Az első kötelezettséggel kapcsolatban meg kell állapítani, hogy a határértékek az érintett szennyező anyagnak a környezeti levegőben lévő, μg/m3‑ben kifejezett pontos koncentrációját jelzik – adott esetben figyelembe véve a tűréshatárokat –, amelynek túllépését a tagállamoknak minden zónájukban és agglomerációjukban el kell kerülniük.

50

A második kötelezettséggel kapcsolatban a Bíróság a 2008/50 irányelvet illetően megállapította, hogy ezen irányelv 23. cikkének (1) bekezdéséből következik, hogy jóllehet a tagállamok bizonyos mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek az elfogadandó intézkedések tekintetében, ezen intézkedéseknek mindenképpen lehetővé kell tenniük, hogy az érintett szennyező anyagra megállapított határértékek túllépésének időtartama a lehető legrövidebb legyen (2020. november 10‑iBizottság kontra Olaszország [PM10 – határértékek] ítélet, C‑644/18, EU:C:2020:895, 136. pont).

51

Ezen túlmenően kétségtelen, hogy a Bíróság megállapította, hogy a 96/62 irányelv 7. cikkének (3) bekezdése – amely a 2008/50 irányelv 23. cikkének (1) bekezdésében előírthoz hasonló kötelezettséget ír elő – nem arra kötelezi a tagállamokat, hogy olyan intézkedéseket tegyenek, amelyek lehetővé teszik bármiféle túllépés előfordulásának biztosítását, hanem csak arra, hogy – az adott helyzet összes körülményét és a fennálló érdekeket figyelembe véve – olyan intézkedéseket tegyenek, amelyek alkalmasak a túllépés veszélyének és időtartamának minimálisra csökkentésére. A Bíróság azonban azt is megjegyezte, hogy ez a rendelkezés olyan korlátokat szab e mérlegelési jogkör gyakorlását illetően, amelyekre a nemzeti bíróságok előtt hivatkozni lehet annak vizsgálata kapcsán, hogy azok az intézkedések, amelyeket a cselekvési tervnek tartalmaznia kell, megfelelnek‑e a korlátozás túllépése veszélyének és időtartamának csökkentésére irányuló célkitűzésnek, figyelembe véve az e célkitűzés, valamint a fennálló különböző köz‑ és magánérdekek között biztosítandó egyensúlyt (lásd ebben az értelemben: 2008. július 25‑iJanecek ítélet, C‑237/07, EU:C:2008:447, 44–46. pont).

52

Lényegében ugyanez az értelmezés vonatkozik a 96/62 irányelv 8. cikkének (3) és (4) bekezdéséből eredő kötelezettségekre is.

53

A 80/779 és a 85/203 irányelv 7. cikkével kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a határértékek túllépése esetén a tagállamoknak intézkedéseket kell tenniük „az újbóli előfordulásuk elkerülésére”, illetve „azokkal kapcsolatban”.

54

Ebből természetesen az következik, hogy a 2008/50 irányelv 13. cikkének (1) bekezdése és 23. cikkének (1) bekezdése – a 96/62, az 1999/30, a 80/779 és a 85/203 irányelv ilyen rendelkezéseihez hasonlóan – meglehetősen világos és pontos kötelezettségeket állapít meg a tagállamok által biztosítandó eredményre vonatkozóan.

55

Amint azonban az előző pontban említett irányelvek 1. cikkéből, valamint – többek között – a 2008/50 irányelv (2) preambulumbekezdéséből kitűnik, ezek a kötelezettségek az emberi egészségnek és a környezet egészének védelmére irányuló általános célkitűzés elérésére irányulnak.

56

Ily módon – amellett, hogy a 2008/50 irányelvnek és elődeinek érintett rendelkezései nem keletkeztetnek kifejezetten semmiféle jogot ezen a jogcímen a magánszemélyek számára – az e rendelkezésekben előírt kötelezettségek és a fent említett általános célkitűzés alapján nem lehet megállapítani azt, hogy e kötelezettségek a jelen ügyben a magánszemélyek vagy a magánszemélyek kategóriái számára hallgatólagosan olyan egyéni jogokat keletkeztetnek, amelyek megsértése miatt meg lehetne állapítani a tagállam magánszemélyeknek okozott károkért fennálló felelősségét.

57

A fentiek összességéből következik, hogy nem teljesül a jelen ítélet 44. pontjában említett három kumulatív feltétel közül az első.

58

Mindezek után nem módosíthatja ezt a megállapítást az a körülmény, hogy amennyiben valamely tagállam nem biztosította a 2008/50 irányelv 13. cikkének (1) bekezdésében és a korábbi irányelvek hasonló rendelkezéseiben említett határértékek tiszteletben tartását, az érintett magánszemélyek számára biztosítani kell annak lehetőségét, hogy a nemzeti hatóságoknál – adott esetben a hatáskörrel rendelkező bíróság előtti keresetindítással – elérjék, hogy e hatóságok elfogadják az ezen irányelvek alapján megkövetelt intézkedéseket (lásd ebben az értelemben: 2014. november 19‑iClientEarth ítélet, C‑404/13, EU:C:2014:2382, 56. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2019. december 19‑iDeutsche Umwelthilfe ítélet, C‑752/18, EU:C:2019:1114, 56. pont).

59

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 96/62 irányelv 7. cikkének (3) bekezdését illetően a Bíróság megállapította, hogy a határértékek vagy a riasztási küszöbértékek túllépésének veszélyével közvetlenül érintett természetes vagy jogi személyek számára biztosítani kell annak lehetőségét, hogy az illetékes hatóságoknál – adott esetben az illetékes bíróság előtti keresetindítással – elérjék, hogy amint ilyen veszély merül fel, e hatóságok cselekvési tervet dolgozzanak ki (2008. július 25‑iJanecek ítélet, C‑237/07, EU:C:2008:447, 39. pont).

60

Hasonlóképpen, a 2008/50 irányelv 23. cikke (1) bekezdésének második albekezdését illetően a Bíróság megállapította, hogy a határértékek 2010. január 1‑je utáni túllépésével közvetlenül érintett természetes vagy jogi személyek számára biztosítani kell annak lehetőségét, hogy a nemzeti hatóságoknál – adott esetben a hatáskörrel rendelkező bíróság előtti keresetindítással – elérjék, hogy e hatóságok e 23. cikk (1) bekezdésének második albekezdése szerinti levegőminőségi tervet készítsenek, amennyiben valamely tagállam nem biztosította az ezen irányelv 13. cikke (1) bekezdésének második albekezdéséből eredő követelményeknek való megfelelést, mindazonáltal nem kéri a határidő meghosszabbítását az ezen irányelv 22. cikkében előírt feltételek mellett (2014. november 19‑i ítélet, ClientEarth kontra Bizottság, C‑404/13, EU:C:2014:2382, 56. pont).

61

A jelen ítélet 52. és 53. pontjában kifejtettek szerint ez az értelmezés a 80/779 és a 85/203 irányelv 7. cikkének, valamint a 96/62 irányelv 8. cikke (3) és (4) bekezdésének hatékony végrehajtására is vonatkozik.

62

A többek között az uniós jog tényleges érvényesülésének elvéből eredő, a Bíróság ítélkezési gyakorlata által ily módon elismert lehetőség – amely tényleges érvényesüléshez az érintett magánszemélyek a sajátos helyzetük miatt közigazgatási vagy bírósági eljárás megindításával járulhatnak hozzá – azonban nem jelenti azt, hogy a 2008/50 irányelv 13. cikkének (1) bekezdéséből és 23. cikkének (1) bekezdéséből, valamint a korábbi irányelvek hasonló rendelkezéseiből eredő kötelezettségek arra irányultak, hogy a jelen ítélet 44. pontjában említett három feltétel közül az első értelmében vett egyéni jogokat keletkeztessenek az érintett személyek számára, valamint hogy e kötelezettségek megsértése következésképpen alkalmas arra, hogy megváltoztassa azt a jogi helyzetet, amelynek az érintettek számára történő megteremtésére ezek a rendelkezések irányultak.

63

Hozzá kell tenni, hogy a jelen ítélet 57. pontjában foglalt következtetés nem zárja ki, hogy az állam felelősségét a belső jog alapján kevésbé korlátozó feltételek mellett is meg lehessen állapítani (2022. június 28‑iBizottság kontra Spanyolország [Az uniós jog jogalkotó általi megsértése] ítélet, C‑278/20, EU:C:2022:503, 32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), továbbá hogy adott esetben ezen az alapon – figyelemmel a 2008/50 irányelv 13. cikkének (1) bekezdéséből és 23. cikkének (1) bekezdéséből, valamint a jelen ítélet 42. pontjában említett egyéb uniós jogi rendelkezésekből eredő kötelezettségek megsértésére – azt olyan tényezőként vegyék figyelembe, amely releváns lehet a hatóságok felelősségének az uniós jogtól eltérő alapon történő megállapítása szempontjából.

64

Ez a következtetés nem zárja ki annak lehetőségét sem, hogy az érintett tagállam bíróságai – a Conseil d’État (államtanács, Franciaország) által a közelmúltban hozott több ítéletben elrendelt kényszerítő bírságokhoz hasonló – kényszerítő bírságot rendeljenek el annak biztosítása érdekében, hogy ez a tagállam tartsa tiszteletben a 2008/50 irányelv 13. cikkének (1) bekezdéséből és 23. cikkének (1) bekezdéséből, valamint a korábbi irányelvek hasonló rendelkezéseiből eredő kötelezettségeket.

65

A fentiekre tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 80/779 irányelv 3. és 7. cikkét, a 85/203 irányelv 3. és 7. cikkét, a 96/62 irányelv 7. és 8. cikkét, az 1999/30 irányelv 4. cikkének (1) bekezdését és 5. cikkének (1) bekezdését, valamint a 2008/50 irányelv 13. cikkének (1) bekezdését és 23. cikkének (1) bekezdését akként kell értelmezni, hogy azoknak nem célja, hogy olyan egyéni jogokat keletkeztessenek a magánszemélyek számára, amelyek valamely tagállammal szemben kártérítési követelést alapozhatnak meg az állam – uniós jog neki betudható megsértése által a magánszemélyeknek okozott károkért fennálló – felelősségének elve alapján.

66

Az első kérdésre adott válaszra tekintettel a második kérdésre nem szükséges válaszolni.

67

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (nagytanács) a következőképpen határozott:

A kén‑dioxidra és a lebegő porra vonatkozó levegőminőségi határértékekről és irányértékekről szóló, 1980. július 15‑i 80/779/EGK tanácsi irányelv 3. és 7. cikkét, a nitrogén‑dioxidra vonatkozó levegőminőségi előírásokról szóló, 1985. március 7‑i 85/203/EGK tanácsi irányelv 3. és 7. cikkét, a környezeti levegő minőségének vizsgálatáról és ellenőrzéséről szóló, 1996. szeptember 27‑i 96/62/EK tanácsi irányelv 7. és 8. cikkét, a környezeti levegőben lévő kén‑dioxidra, nitrogén‑dioxidra és nitrogén‑oxidokra, valamint porra és ólomra vonatkozó határértékekről szóló, 1999. április 22‑i 1999/30/EK tanácsi irányelv 4. cikkének (1) bekezdését és 5. cikkének (1) bekezdését, valamint a környezeti levegő minőségéről és a Tisztább levegőt Európának elnevezésű programról szóló, 2008. május 21‑i 2008/50/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 13. cikkének (1) bekezdését és 23. cikkének (1) bekezdését

a következőképpen kell értelmezni:

azoknak nem célja, hogy olyan egyéni jogokat keletkeztessenek a magánszemélyek számára, amelyek valamely tagállammal szemben kártérítési követelést alapozhatnak meg az állam – uniós jog neki betudható megsértése által a magánszemélyeknek okozott károkért fennálló – felelősségének elve alapján.