–

FK képviseletében W. Polster Rechtsanwalt,

–

az osztrák kormány képviseletében A. Posch és E. Samoilova, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében B.‑R. Killmann és D. Martin, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló, 2004. április 29‑i 883/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2004. L 166., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 5. kötet, 72. o.) 13. cikke (2) bekezdése b) pontjának az értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet az FK és a Rechtsanwaltskammer Wien (bécsi ügyvédi kamara, Ausztria) között az FK által korengedményes nyugdíj nyújtása iránt előterjesztett kérelem elutasítása tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.

3

A 883/2004 rendelet „Fogalommeghatározások” című 1. cikkének a szövege a következő:

„E rendelet alkalmazásában:

[…]

[…]”

4

E rendeletnek „A rendelet alkalmazási köre” című 3. cikke értelmében:

„(1)   Ezt a rendeletet a következő szociális biztonsági ágakra vonatkozó valamennyi jogszabályra kell alkalmazni:

[…]

d) öregségi ellátások;

[…]

i) előnyugdíjak;

[…]”

5

Az említett rendelet 11. cikkének (1) bekezdése és 11. cikke (3) bekezdésének a) pontja a következőket mondja ki:

„(1)   Az e rendelet hatálya alá tartozó személyekre csak egy tagállam jogszabályai alkalmazandóak. E jogszabályokat e cím rendelkezései szerint kell meghatározni.

[…]

(3)   A 12–16. cikkre is figyelemmel:

6

Ugyanezen rendelet 13. cikkének (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A két vagy több tagállamban szokásosan önálló vállalkozóként tevékenykedő személy a következők hatálya alá tartozik:

7

A 883/2004 rendelet 14. cikkének (1)–(3) bekezdése értelmében:

„(1)   A 11–13. cikk nem alkalmazható az önkéntes vagy szabadon választható folytatólagos biztosításra, kivéve – a 3. cikk (1) bekezdésében említett ágazatok valamelyikének tekintetében –, ha egy tagállamban kizárólag önkéntes biztosítási rendszer működik.

(2)   Ha egy tagállam jogszabályai alapján az érintett személy annak a tagállamnak a kötelező biztosítása alá tartozik, az ilyen személy egy másik tagállamban nem tartozhat önkéntes vagy szabadon választható folytatólagos biztosítás hatálya alá. Minden más esetben, ahol egy adott ágazatban több önkéntes vagy szabadon választható folytatólagos biztosítási rendszer közül lehet választani, az érintett személy csak a választása szerinti rendszerhez csatlakozik.

(3)   A rokkantsági, öregségi és túlélő hozzátartozói ellátások tekintetében azonban az érintett személy csatlakozhat egy tagállam önkéntes vagy szabadon választható folytatólagos biztosítási rendszeréhez, még ha kötelező jelleggel egy másik tagállam jogszabályainak a hatálya alá is tartozik, feltéve, hogy az előmenetele során valamikor munkavállalói vagy önálló vállalkozói tevékenység miatt vagy annak következtében az első tagállam jogszabályainak a hatálya alá tartozott, és ha az ilyen halmozódást az első tagállam jogszabályai kifejezetten vagy hallgatólagosan lehetővé teszik.”

8

Az e rendelet 90. cikkének (1) bekezdésében foglaltak szerint:

„(1)   Az [1996. december 2‑i 118/97/EK tanácsi rendelettel (HL 1997. L 28., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 3. kötet, 3. o.) módosított és naprakésszé tett, a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra, önálló vállalkozókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról szóló, 1971. június 14‑i] 1408/71/EGK tanácsi rendelet e rendelet hatálybalépésének napjától hatályát veszti.

Az 1408/71/EGK rendelet azonban hatályban marad és továbbra is joghatással bír a következők alkalmazásában:

[…]

9

A 883/2004 rendelet végrehajtására vonatkozó eljárás megállapításáról szóló, 2009. szeptember 16‑i 987/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek (HL 2009. L 284., 1. o.) „[A 883/2004 rendelet] 12. és 13. cikkére vonatkozó pontosítások” című 14. cikke a (6), (8) és (9) bekezdésében a következőket írja elő:

„(6)   [A 883/2004 rendelet] 13. cikke (2) bekezdésének alkalmazásában a »két vagy több tagállamban szokásosan önálló vállalkozóként tevékenykedő személy« különösen olyan személy, aki két vagy több tagállamban egyidejűleg vagy váltakozva egy vagy több különálló, önálló vállalkozói tevékenységet folytat, tekintet nélkül ezen tevékenységek jellegére.

[…]

(8)   [A 883/2004 rendelet] 13. cikke (1) és (2) bekezdésének alkalmazásában a »munkavállalói vagy önálló vállalkozói tevékenység lényeges része« valamely tagállamban való gyakorlása azt jelenti, hogy a munkavállaló vagy önálló vállalkozó tevékenységeinek mennyiségileg jelentős részét ott gyakorolja, anélkül, hogy szükségszerűen e tevékenységek főbb részéről lenne szó.

Annak meghatározásakor, hogy a tevékenységek jelentős része egy adott tagállamban zajlik‑e, az alábbi iránymutató jellegű ismérveket kell figyelembe venni:

A fent említett ismérvek tekintetében a 25%‑ánál kisebb arányú megfelelés – amit átfogó értékelés keretében kell megállapítani – azt jelzi, hogy a tevékenységek jelentős része nem az adott tagállamban folyik.

(9)   [A 883/2004 rendelet] 13. cikke (2) bekezdése b) pontjának alkalmazásában egy önálló vállalkozó »érdekeltségeinek központját« úgy kell meghatározni, hogy figyelembe veszik szakmai tevékenységei valamennyi elemét, különösen az üzletvitel rögzített és állandó helyét, a szokásos jelleget vagy a gyakorolt tevékenység időtartamát, a nyújtott szolgáltatások számát, valamint az érintett személynek az összes körülményből kikövetkeztethető szándékát.”

10

Az egyrészről az Európai Közösség és tagállamai, másrészről a Svájci Államszövetség között létrejött, a személyek szabad mozgásáról szóló, 1999. június 21‑én Luxemburgban aláírt megállapodás (HL 2002. L 114., 6. o.), amelyet az Európai Közösség nevében a Svájci Államszövetséggel létrejött hét megállapodás megkötéséről szóló, 2002. április 4‑i 2002/309/EK, Euratom tanácsi és – a tudományos és műszaki együttműködésről szóló megállapodás tekintetében – bizottsági határozat hagyott jóvá (HL 2002. L 114. o., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 41. kötet, 89. o.; a továbbiakban: EK–Svájc‑megállapodás) a 8. cikkében a következőképpen rendelkezik:

„A Szerződő Felek, a II. mellékletnek megfelelően, rendelkezéseket fogadnak el a szociális biztonsági rendszerek összehangolásáról, különösen az alábbiak érdekében:

11

Az EK–Svájc‑megállapodásnak a szociális biztonsági rendszerek összehangolására vonatkozó II. melléklete az 1. cikkében a következőket írja elő:

„(1)   A szociális biztonsági rendszerek összehangolása területén a Szerződő Felek megállapodnak az e megállapodás aláírásának időpontjában hatályos és az e melléklet A. szakaszával módosított, e megállapodásban említett közösségi jogi aktusok vagy e jogi aktusokkal egyenértékű szabályok egymás közötti alkalmazásában.

(2)   A jelen melléklet A. szakaszában hivatkozott jogi aktusokban szereplő »tagállam(ok)« kifejezést úgy kell érteni, hogy az a kérdéses közösségi jogi aktusok hatálya alá tartozó tagállamokon kívül [a Svájci Államszövetséget] is magában foglalja.”

12

E II. melléklet A. szakasza többek között a 118/97 rendelettel módosított és naprakésszé tett 1408/71 rendeletre (a továbbiakban: 1408/71 rendelet), valamint az 1408/71 rendelet végrehajtására vonatkozó szabályok megállapításáról szóló, 1972. március 21‑i 574/72/EGK tanácsi rendeletre (HL 1972. L 74., 1. o.) hivatkozott.

13

Az említett II. mellékletet az egyrészről az Európai Közösség és tagállamai, másrészről a Svájci Államszövetség közötti, a személyek szabad mozgásáról szóló megállapodás által létrehozott Vegyes Bizottságnak a megállapodáshoz tartozó, a szociális biztonsági rendszerek koordinációjáról szóló II. melléklet cseréjéről szóló, 2012. március 31‑i 1/2012 határozata (HL 2012. L 103., 51. o.) tette naprakésszé, amely 2012. április 1‑jén lépett hatályba. Ugyanezen melléklet immár a 883/2004 és a 987/2009 rendeletre hivatkozik.

14

Egyébiránt a 883/2004 rendelettel felváltott 1408/71 rendelet hatálya – az 1408/71 és az 574/72 rendelet módosításáról szóló, 2005. április 13‑i 647/2005/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2005. L 117., 1. o.) 3. cikkével összhangban – csupán 2005. január 1‑jétől terjed ki a „szabadfoglalkozásúak szakmai szervezetei nyugdíjbiztosítási intézményeinek nyugdíjrendszereire”, amelyek magukban foglalják az alapeljárásban szereplőhöz hasonló, az ügyvédi hivatás gyakorlását követően folyósított öregségi nyugdíjat is.

15

Az 1868. július 15‑i Rechtsanwaltsordnung (az ügyvédi hivatás gyakorlásáról szóló rendelet, RGBl., 96/1868. sz.) 2020. december 23‑i változatának (BGBl. I, 156/2020. sz.; a továbbiakban: RAO) 49. és 50. §‑a tartalmazza az osztrák ügyvédi kamaráka névjegyzékébe való bejegyzésre és a megfelelő öregségi nyugdíjra való jogosultság megszerzésére irányadó rendelkezéseket.

16

Az RAO 49. §‑ának (2) bekezdése a következőket mondja ki:

„Főszabály szerint járulékfizetésre köteles minden olyan személy, akit bejegyeztek valamely osztrák ügyvédi kamara névjegyzékébe, valamint aki szerepel az Európai Unió valamely tagállamának állampolgárságával rendelkező ügyvédek valamely osztrák ügyvédi kamara által vezetett névjegyzékén, továbbá azok az ügyvédjelöltek, akiket bejegyeztek valamely osztrák ügyvédi kamara által vezetett névjegyzékbe, kivéve ha az ügyvédi hivatás gyakorlásából fakadóan valamely más szabályozás alapján már kötelező jelleggel tagjai egy uniós tagállam, az [EGT‑ről] szóló megállapodás más részes állama vagy a Svájci Államszövetség öregségi biztosítási rendszerének. Két vagy több ügyvédi kamara is létrehozhat közös biztosítási intézményt.”

17

Az RAO 50. §‑ának (1) bekezdése lényegében azt írja elő, hogy az ügyvédi hivatást gyakorló személy öregségi nyugdíjra, rokkantsági nyugdíjra vagy túlélő hozzátartozói nyugdíjra jogosult, amennyiben az ehhez szükséges feltételek teljesülnek, és bekövetkezik a szóban forgó ellátásra való jogosultság megnyílását eredményező esemény.

18

Az RAO 50. §‑ának (2) bekezdése értelmében e jogosultságot a biztosítási intézmények alapszabályában rögzített szabályok szerint kell meghatározni. A RAO 50. §‑a (2) bekezdése 2. albekezdése c) pontjának aa) alpontja pontosítja, hogy a korengedményes nyugdíj nyújtása érdekében az érintettnek le kell mondania az ügyvédi hivatás belföldön és külföldön történő gyakorlásáról.

19

A Verordnung der Vertreterversammlung des österreichischen Rechtsanwaltskammertages über die Versorgungseinrichtungen Teil A der österreichischen Rechtsanwaltskammern (Satzung Teil A 2018) (az osztrák kamarai kongresszus képviselői közgyűlésének az e kamarák „A. típusú” biztosítási intézményeire vonatkozó 2018. évi szabályzata, a továbbiakban: az A. típusú nyugdíjrendszerre vonatkozó 2018. évi szabályzat) 26. §‑a az (1) bekezdésének 8. pontjában szintén kimondja, hogy a korengedményes nyugdíj nyújtásának feltétele, hogy az érintett lemondjon az ügyvédi hivatás „bármely területen” történő gyakorlásáról.

20

Az 1954‑ben született FK lengyel és német állampolgársággal rendelkezik. 1984. március 8. óta szerepel a kölni (Németország) ügyvédi kamara névjegyzékében. Németországban nemcsak Rechtsanwaltként, hanem hiteles lengyel tolmácsként és fordítóként is szakmai tevékenységet folytat. Az ügyvédi hivatás gyakorlásának megkezdésétől fogva Észak‑Rajna‑Vesztfália tartomány (Németország) nyugdíjrendszerébe fizetett járulékot.

21

1996‑ban FK‑t felvették a bécsi ügyvédi kamara névjegyzékébe Ausztriában, ahol FK a németországi tevékenységén felül gyakorolta az ügyvédi hivatást. Az e névjegyzékbe való felvétele óta FK járulékot fizetett az osztrák biztosítási rendszerbe.

22

FK központi érdekeltsége Kölnben volt 2007‑ig, amikor a lakóhelyét és a központi érdekeltségét Svájcba helyezte át, ahol 2007 óta gyakorolja az ügyvédi hivatást az Unió vagy az EFTA tagállamok állampolgárságával rendelkező ügyvédek névjegyzékébe – a kölni ügyvédi kamara névjegyzékébe való bejegyzése folytán – bejegyzett ügyvédként.

23

2007 óta fokozatosan csökkent az FK által az ügyvédi hivatás Németországban történő gyakorlására fordított idő e hivatás Svájcban történő gyakorlására fordított idő javára: legutóbb a munkaidejének 70%‑át fordította e hivatásnak a svájci irodájában történő gyakorlására, szemben a német, illetve az osztrák irodájában töltött 25, illetve 5%‑kal. Az FK által az osztrák kabinetjében töltött munkaidő végeredményben soha nem haladta meg a teljes munkaidejének 10%‑át ugyanazon foglalkozás gyakorlása keretében.

24

FK 2018 óta korengedményes nyugdíjban részesül Németországban, emellett azonban továbbra is gyakorolja az ügyvédi hivatást.

25

FK emellett a svájci általános nyugdíjrendszerbe is járulékot fizet.

26

2017. október 16‑án FK 2017. november 1‑jei kezdettel korengedményes nyugdíj nyújtása iránti kérelmet nyújtott be a bécsi ügyvédi kamarához, amely kérelemben jelezte, hogy lemond az ügyvédi hivatás Ausztriában történő gyakorlásáról, ugyanakkor fenntartotta a kölni ügyvédi kamara névjegyzékébe, illetve Svájcban az Unió vagy az EFTA valamely tagállamának állampolgárságával rendelkező ügyvédek jegyzékébe történt felvételét.

27

A bécsi ügyvédi kamarai bizottság a 2018. május 29‑i határozatával elutasította e kérelmet az A. típusú nyugdíjrendszerre vonatkozó 2018. évi szabályzat együttesen értelmezett 26. és 29. cikke alapján, amelyek értelmében a korengedményes nyugdíj nyújtásának feltétele, hogy az érintett lemondjon az ügyvédi hivatás „bármely területen” történő gyakorlásáról.

28

2018. augusztus 3‑án FK e határozattal szemben keresetet nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz, a Verwaltungsgericht Wienhez (bécsi közigazgatási bíróság, Ausztria), amely helybenhagyta az említett határozatot.

29

FK rendkívüli jogorvoslati kérelmet nyújtott be a Verwaltungsgericht Wien (bécsi közigazgatási bíróság) határozatával szemben a Verwaltungsgerichtshofhoz (legfelsőbb közigazgatási bíróság, Ausztria). Ez utóbbi lényegében azzal az indokkal helyezte hatályon kívül e határozatot, hogy a Verwaltungsgericht Wien (bécsi közigazgatási bíróság) elmulasztotta az uniós jog hatálya alá tartozó tények megállapítását, jóllehet FK hivatkozott arra, hogy az uniós joggal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely az öregségi nyugdíj nyújtásának feltételeként előírja, hogy az érintett lemondjon az ügyvédi hivatás belföldön és külföldön történő gyakorlásáról.

30

Az alapügyben eljáró előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy az önálló vállalkozókra, köztük az ügyvédi hivatást gyakorlókra vonatkozó különös szabályozások az 1408/71 rendelet II. melléklete értelmében 2005. január 1‑jéig sem Németországban, sem Ausztriában nem tartoztak e rendelet hatálya alá. Ezen önálló vállalkozók tekintetében csupán ezen időponttól, az 1408/71 rendelet módosítása nyomán vált alkalmazandóvá az említett rendelet, amely módosítás értelmében a korábbi időszakokra vonatkozóan jogosultság nem keletkezett, azonban figyelembe vették a korábban teljesített szolgálati időt.

31

E bíróság úgy véli, hogy a 883/2004 rendelet 13. cikkének (2) bekezdését kell alkalmazni az olyan személyre alkalmazandó jogszabályok meghatározása érdekében, aki FK‑hoz hasonlóan két vagy három tagállamban végez önálló vállalkozói tevékenységet.

32

Az említett bíróság arra keresi a választ, hogy miként kell értelmezni e rendelkezést abban az esetben, ha az érintett személy tevékenységeinek központi érdekeltsége és e személy lakóhelye nem valamely tagállamban található, mivel az említett rendelkezés szó szerinti értelmezése szerint ilyen esetben egyetlen tagállam jogszabályai sem alkalmazandók.

33

Amennyiben az osztrák jogszabályok lennének alkalmazandók, ugyanezen bíróságban ezenkívül az a kérdés merül fel, hogy a RAO összhangban áll‑e az uniós joggal, különösen az egyenlő bánásmód és a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvével, a tulajdonhoz való joggal, valamint a személyek szabad mozgásával vagy akár a letelepedés szabadságával, és nemleges válasz esetén az uniós jog elsőbbségének elve alapján mellőzni kell‑e a RAO 50. §‑a (2) bekezdése 2. albekezdése c) pontja aa) alpontjának alkalmazását.

34

Az előterjesztő bíróság hangsúlyozza, hogy az alapeljárásban tagadhatatlanul az uniós jog hatálya alá tartozó, határokon átnyúló helyzetről van szó, mivel FK két tagállamban is tevékenységet folytat, és egy osztrák jogi rendelkezés hatással van a németországi jogi helyzetére, és emlékeztet arra, hogy az Európai Unió Alapjogi Chartájának 17. cikke értelmében a tulajdonhoz való jog, és ennélfogva a jogszabályban megállapított szociális ellátásokhoz – így a nyugdíjhoz – fűződő vagyoni érdekek sérthetetlenek, és az ilyen alapvető jog korlátozásait közérdekű célkitűzéseknek kell igazolniuk, e korlátozásoknak alkalmasnak kell lenniük az elérni kívánt célkitűzés megvalósítására, továbbá arányosnak kell lenniük. E tekintetben az előterjesztő bíróságnak kétségei vannak afelől, hogy a meglévő érdekek igazolják‑e azt, hogy az öregségi nyugdíj nyújtását ahhoz a feltételhez kössék, hogy az érintett lemondjon az ügyvédi hivatás osztrák területen és külföldön történő gyakorlásáról. Az alapügyben szóban forgó szabályozás ugyanis korlátozhatja a letelepedés szabadságát, amelyet az Alapjogi Charta 15. cikke (2) bekezdése és az EUMSZ 49. cikk együttesen értelmezett rendelkezései biztosítanak.

35

A kérdést előterjesztő bíróság egyébiránt felhívja a figyelmet arra, hogy az uniós jog a jellegénél fogva lehetővé teszi, hogy valamely személy fenntartsa a tagállamokban folytatott tevékenységét mindamellett, hogy egy másik tagállamban öregségi nyugdíjban részesül, különösen mivel a tagállamonként eltérő nyugdíjkorhatár olyan kérdést képez, amellyel kifejezetten foglalkoznak a szociális biztonsági rendszerek koordinációja keretében.

36

E körülmények között a Verwaltungsgericht Wien (bécsi közigazgatási bíróság, Ausztria) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

37

Az első kérdés megfogalmazását illetően rá kell mutatni arra, hogy amint az a jelen ítélet 11–13. pontjából kitűnik, az EK–Svájc‑megállapodás II. melléklete 1. cikkének (2) bekezdésével összhangban az e melléklet A. szakaszában említett jogi aktusokban szereplő „tagállam(ok)” kifejezést úgy kell tekinteni, mint amely az e jogi aktusok hatálya alá tartozó uniós tagállamokon kívül a Svájci Államszövetségre is utal.

38

Az EK–Svájc‑megállapodás – azzal, hogy a II. melléklete A. szakaszának különböző változatai kifejezetten említést tesznek az 1408/71 és a 883/2004 rendeletről – kiterjeszti e rendeletek hatályát a Svájci Államszövetségre, így ellentétben azzal, amit a kérdést előterjesztő bíróság az első kérdésben sugall, a Svájci Államszövetséget a jelen ügy szempontjából nem harmadik államnak, hanem tagállamnak kell tekinteni.

39

Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy mely jogszabályok alkalmazandók a 883/2004 rendelet 13. cikke (2) bekezdésének b) pontja alapján, amennyiben az érintett személy lakóhelye és tevékenységeinek központi érdekeltsége Svájcban található, és e személy emellett az EK–Svájc‑megállapodás II. melléklete 1. cikkének (2) bekezdése értelmében vett két másik tagállamban, nevezetesen Németországban és Ausztriában is tevékenységet folytat oly módon, hogy e tevékenység e két tagállam között egyenlőtlenül oszlik meg.

40

Emlékeztetni kell arra, hogy a nemzeti bíróságok és a Bíróság között az EUMSZ 267. cikkel bevezetett együttműködés keretében a Bíróság feladata, hogy a nemzeti bíróságnak az előtte folyamatban lévő ügy eldöntéséhez érdemi választ adjon. Ennek fényében a Bíróság feladata adott esetben az előterjesztett kérdések átfogalmazása és ebben az összefüggésben az uniós jog minden olyan rendelkezésének értelmezése, amelyre a nemzeti bíróságoknak az eléjük terjesztett jogviták eldöntése érdekében szükségük van, még akkor is, ha e bíróságok az általuk feltett kérdésekben nem jelölik meg kifejezetten ezeket a rendelkezéseket (lásd különösen: 2017. október 19‑iOtero Ramos ítélet, C‑531/15, EU:C:2017:789, 39. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2018. szeptember 19‑iGonzález Castro ítélet, C‑41/17, EU:C:2018:736, 54. pont).

41

Következésképpen, még ha a kérdést előterjesztő bíróság az első kérdését formálisan a 883/2004 rendelet 13. cikke (2) bekezdésének b) pontjára korlátozta is, holott a jelen ítélet 38. pontjában tett pontosításnak megfelelően – amely szerint a Svájci Államszövetséget tagállamnak kell tekinteni – az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésnek e rendelet 13. cikke (2) bekezdése a) pontjának az értelmezésére kellett volna vonatkoznia, a Bíróságnak kell a nemzeti bíróság által szolgáltatott információk összessége és különösen az előzetes döntéshozatalra utaló határozat indokolása alapján meghatározni az uniós jog azon rendelkezéseit, amelyeknek az értelmezése a jogvita tárgyára figyelemmel szükséges (lásd különösen: 2017. október 19‑iOtero Ramos ítélet, C‑531/15, EU:C:2017:789, 40. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2018. szeptember 19‑iGonzález Castro ítélet, C‑41/17, EU:C:2018:736, 55. pont).

42

A jelen ügyben az előzetes döntéshozatal iránti kérelemben előadott információkból kitűnik, hogy a Bíróságnak az uniós jog más rendelkezéseit kell értelmeznie ahhoz, hogy a kérdést előterjesztő bíróság számára hasznos választ adjon.

43

Az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a 883/2004 rendelet rendelkezései az 1408/71 rendelet rendelkezéseihez hasonlóan olyan koordinációs rendszert hoztak létre, amely különösen a különböző körülmények között a szabad mozgáshoz való jogukat gyakorló munkavállalókra vagy önálló vállalkozókra alkalmazandó jogszabály vagy jogszabályok meghatározására irányul (lásd ebben az értelemben: 2008. április 3‑iDerouin ítélet, C‑103/06, EU:C:2008:185, 20. pont; 2016. október 26‑iHoogstad ítélet, C‑269/15, EU:C:2016:802, 33. pont; 2020. július 16‑iAFMB és társai ítélet, C‑610/18, EU:C:2020:565, 40. pont).

44

Az e koordinációs rendszerben előírt szabályok alkalmazásában az érintett személyek egyetlen tagállam jogszabályainak hatálya alá tartoznak, ezáltal elkerülve azon bonyodalmakat, amelyek a több nemzeti szabályozás egyidejű alkalmazásából származhatnak, továbbá megszüntetve az Unión belül mozgó személyek esetén az alkalmazandó jogszabályok részleges vagy teljes halmozódásából eredő egyenlőtlen bánásmódot (lásd ebben az értelemben: 2015. február 26‑ide Ruyter ítélet, C‑623/13, EU:C:2015:123, 36. és 37. pont; 2016. október 26‑iHoogstad ítélet, C‑269/15, EU:C:2016:802, 35. és 36. pont; 2020. július 16‑iAFMB és társai ítélet, C‑610/18, EU:C:2020:565, 40. pont).

45

Az alkalmazandó jogszabályok egységességének ezen elvét fogalmazza meg különösen a 883/2004 rendelet 13. cikke, amely meghatározza a két vagy több tagállamban tevékenységet végző személyekre alkalmazandó jogszabályokat, és amelynek (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a két vagy több tagállamban szokásosan önálló vállalkozóként tevékenykedő személy vagy a lakóhely szerinti tagállam jogszabályainak hatálya alá tartozik, ha tevékenységének jelentős részét abban a tagállamban végzi (e rendelet 13. cikke (2) bekezdésének a) pontja), vagy pedig azon tagállam jogszabályainak hatálya alá, amelyben a személy tevékenységeinek központi érdekeltsége található, ha nem azon tagállamoknak az egyikében rendelkezik lakóhellyel, amelyben a tevékenység jelentős részét végzi (ugyanezen rendelet 13. cikke (2) bekezdésének b) pontja).

46

A 987/2009 rendelet 14. cikkének (8) bekezdése pontosítja, hogy a 883/2004 rendelet 13. cikke (1) és (2) bekezdésének alkalmazásában a munkavállalói vagy önálló vállalkozói tevékenység „lényeges része” valamely tagállamban való gyakorlása azt jelenti, hogy a munkavállaló vagy önálló vállalkozó tevékenységeinek mennyiségileg jelentős részét ott gyakorolja, anélkül, hogy szükségszerűen e tevékenységek főbb részéről lenne szó. Annak meghatározásakor, hogy a tevékenységek jelentős része egy adott tagállamban zajlik‑e, munkavállalói tevékenység esetén a munkaidőt és/vagy a díjazást kell figyelembe venni. Ezen ismérvek tekintetében a 25%‑ánál kisebb arányú megfelelés azt jelzi, hogy e tevékenység jelentős részét nem az érintett tagállamban végzik (lásd ebben az értelemben: 2022. május 19‑iRyanair ítélet, C‑33/21, EU:C:2022:402, 63. pont).

47

Tekintettel arra, hogy FK Németországban rendelkezett lakóhellyel, és ugyanebben a tagállamban volt a tevékenységeinek központi érdekeltsége is azt megelőzően, hogy lakóhelyét Svájcba helyezte volna át, ahol jelenleg a tevékenységeinek központi érdekeltsége található, meg kell állapítani, hogy FK‑ra a 883/2004 rendelet 13. cikke (2) bekezdésével összhangban vagy a német, vagy a svájci jogszabályok alkalmazandóak.

48

A jelen ügyben, mivel a kérdést előterjesztő bíróság rámutat arra, hogy az FK által az osztrák irodájában töltött munkaidő soha nem haladta meg az ügyvédi hivatás gyakorlása keretében töltött összmunkaidejének 10%‑át, meg kell állapítani, hogy a 883/2004 rendelet által bevezetett kollíziós szabályok szerint az osztrák jogszabályok nem alkalmazandók.

49

Márpedig a 883/2004 rendelettel létrehozott teljes és egységes kollíziós szabályrendszer azzal a hatással jár, hogy főszabály szerint minden tagállam jogalkotójától elvonja azt a lehetőséget, hogy a nemzeti jogszabályok hatályát és alkalmazási feltételeit, az azok hatálya alá eső személyi kört, és azon területet tetszése szerint határozza meg, amelyen belül a nemzeti rendelkezések kifejtik hatásukat (lásd különösen: 2015. február 26‑ide Ruyter ítélet, C‑623/13, EU:C:2015:123, 34. és 35. pont; 2019. szeptember 19‑ivan den Berg és társai ítélet, C‑95/18 és C‑96/18, EU:C:2019:767, 50. pont), az egy tagállam jogszabályai alkalmazásának elve mindazonáltal nem foszthatja meg a 883/2004 rendelet II. címének rendelkezései alapján nem illetékes tagállamot attól a lehetőségtől, hogy bizonyos feltételek mellett nemzeti joga alapján családi ellátásokat vagy öregségi nyugdíjat nyújtson valamely migráns munkavállalónak, noha e rendelet 13. cikke értelmében e személy egy másik tagállam jogszabályainak a hatálya alá tartozik (lásd ebben az értelemben: 2015. április 23‑iFranzen és társai ítélet, C‑382/13, EU:C:2015:261, 58–61. pont; 2019. szeptember 19‑ivan den Berg és társai ítélet, C‑95/18 és C‑96/18, EU:C:2019:767, 53. pont).

50

A 883/2004 rendeletben rögzített kollíziós szabályok egyetlen célja ugyanis az alkalmazandó jogszabályok megállapítása azoknak a személyeknek a vonatkozásában, akik az e szabályokat rögzítő rendelkezések által szabályozott helyzetek egyikében vannak (lásd ebben az értelemben: 2016. október 26‑iHoogstad ítélet, C‑269/15, EU:C:2016:802, 37. pont; 2017. február 1‑jei Tolley ítélet, C‑430/15, EU:C:2017:74, 60. pont). E rendelkezéseknek önmagukban nem célja valamely meghatározott szociális biztonsági rendszerhez tartozáshoz való jog vagy kötelezettség létezésével kapcsolatos feltételek meghatározása (lásd ebben az értelemben: 1998. június 11‑iKuusijärvi ítélet, C‑275/96, EU:C:1998:279, 29. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2013. február 21‑iDumont de Chassart ítélet, C‑619/11, EU:C:2013:92, 39. pont).

51

Következésképpen a 883/2004 rendelet fenntartja a különböző rendszereket, különböző követeléseket idézve elő ezzel azon különféle intézményekkel szemben, amelyek tekintetében az ellátásra jogosult, érintett személyt a belső jog vagy szükség esetén az uniós joggal kiegészített belső jog alapján közvetlen jogosultság illeti meg (lásd ebben az értelemben: 2013. február 21‑iDumont de Chassart ítélet, C‑619/11, EU:C:2013:92, 40. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2017. február 1‑jei Tolley ítélet, C‑430/15, EU:C:2017:74, 57. pont).

52

A 883/2004 rendeletben rögzített kollíziós szabályoknak tehát nem céljuk azon kérdés szabályozása, hogy a munkavállaló jogosult‑e egy olyan ellátásra, amelyet adott időszakban egy meghatározott tagállam szociális biztonsági rendszerébe fizetett járulékok címén szerezhetett.

53

A jelen ügyben egyrészt hangsúlyozni kell, hogy az előterjesztő bíróság által tett pontosítások szerint azokat a járulékokat, amelyeket az alapeljárás felperese fizetett Ausztriában az ügyvédi hivatást gyakorló személyekre alkalmazandó különös rendszerekbe, kizárták a 883/2004 rendelettel felváltott 1408/71 rendelet hatálya alól, és e járulékok csupán 2005. január 1. óta tartoznak e rendeletek hatálya alá. Másrészt a Bíróság rendelkezésére álló iratokból nem tűnik ki, hogy az alapeljárás felperese az általa igényelt, kizárólag az osztrák jog alkalmazásán alapuló korengedményes nyugdíj nyújtása érdekében a más tagállamokban teljesített időszakok összesítésére vagy figyelembevételére vonatkozó szabályok alkalmazására hivatkozna.

54

Ebből következik, hogy az alapeljárás nem az alkalmazandó jogszabályoknak – 883/2004 rendelet 11–13. cikkében foglalt kollíziós szabályokkal összhangban történő – meghatározásával kapcsolatos kérdést vet fel, hanem kizárólag az érintett tagállam jogában szabályozott azon rendszer érintett személyre történő alkalmazásának kérdését, amelybe e személy járulékot fizetett.

55

E következtetést egyébiránt az FK által előadott azon érvelés is megerősíti, amely szerint az ügyvédi hivatást gyakorló személyekre alkalmazandó különös rendszer „önkéntes vagy szabadon választható folytatólagos biztosítási rendszernek” minősül.

56

Az ilyen biztosítási rendszert ugyanis – a kérdést előterjesztő bíróság által a tekintetben elvégzendő vizsgálat függvényében, hogy e különös rendszer „önkéntes vagy szabadon választható folytatólagos biztosítási rendszernek” minősül‑e, legalábbis a 2005. január 1. óta fizetett járulékok vonatkozásában – a 883/2004 rendelet 14. cikke (1) és (3) bekezdése együttesen értelmezett rendelkezéseinek megfelelően kifejezetten kizárták az e rendelettel létrehozott, az alkalmazandó jogszabályok meghatározására szolgáló mechanizmus hatálya alól. FK tehát jogosult lehet arra, hogy Ausztriában ilyen szabadon választható folytatólagos biztosításban részesüljön, még akkor is, ha kötelező jelleggel egy másik tagállam, a jelen esetben a svájci jogszabályok hatálya alá tartozik, mivel Ausztriában még olyan időpontban megkezdte a járulékoknak az ügyvédi hivatást gyakorló személyek különös biztosítási rendszerébe való fizetését, amikor e rendszer még nem tartozott a 883/2004 rendelettel felváltott 1408/71 rendelet hatálya alá, és mivel folytatta a járulékok e rendszerbe való fizetését.

57

Ilyen esetben az érintettnek lehetőséggel kell rendelkeznie arra, hogy biztosítását a kötelező biztosítási rendszerben folytassa, vagy bizonyos időszakokra felfüggessze, amennyiben ezen választás kihatással lenne a jövőbeli szociális biztonsági ellátás mértékére (lásd ebben az értelemben: 2015. február 12‑iBouman ítélet, C‑114/13, EU:C:2015:81, 58. pont).

58

A fenti megfontolások összességére tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 883/2004 rendelet 13. cikkének (2) bekezdésében előírt kollíziós szabályok nem alkalmazandók annak a személynek a helyzetére, aki olyan tagállamban rendelkezik lakóhellyel, ahol egyúttal a tevékenységeinek központi érdekeltsége is található, és aki emellett egyenlőtlenül megosztva két másik tagállamban is tevékenységet folytat, amennyiben azt kell eldönteni, hogy e személy egy adott időszak során fizetett járulékok címén rendelkezik‑e közvetlen jogosultságokkal e két másik tagállam valamelyikének intézményei tekintetében.

59

Előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy az uniós jogot úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely az igényelt korengedményes nyugdíj nyújtását ahhoz a feltételhez köti, hogy az érintett lemondjon az ügyvédi hivatásnak nemcsak az érintett tagállam területén, hanem külföldön történő gyakorlásáról is.

60

E tekintetben meg kell állapítani, hogy az ügyvédi hivatást gyakorló, valamely tagállam állampolgárságával rendelkező azon személy helyzete, aki azért utazik egy másik tagállamba, hogy ott az érintett szabályozott szakma keretében tevékenységet folytasson, vagy a letelepedés szabadságára vonatkozó EUMSZ 49. cikk hatálya alá tartozhat, ha díjazását rendszerint az ügyfelektől kapja, vagy pedig a munkavállalók szabad mozgására vonatkozó EUMSZ 45. cikk hatálya alá, ha a díjazása fizetés formáját ölti (lásd ebben az értelemben: 1995. november 30‑iGebhard ítélet, C‑55/94, EU:C:1995:411, 22–25. pont; 2020. december 17‑iOnofrei ítélet, C‑218/19, EU:C:2020:1034, 23. pont).

61

Azon kérdést illetően, hogy a munkavállalók vagy önálló vállalkozók szabad mozgása korlátozásának minősül‑e az alapügyben szóban forgó osztrák szabályozás, emlékeztetni kell arra, hogy a 883/2004 rendelet nem alakítja ki a szociális biztonság egységes rendszerét, hanem fenntartja a különböző nemzeti rendszereket. A tagállamok továbbra is megtartják szociális biztonsági rendszereik kialakítására vonatkozó hatáskörüket, és uniós szintű harmonizáció hiányában az egyes tagállamok jogalkotóinak feladata – többek között – a szociális ellátásokra való jogosultság feltételeinek meghatározása. Ugyanakkor e hatáskörük gyakorlása során a tagállamok kötelesek tiszteletben tartani az uniós jogot, és különösen az EUM‑Szerződésnek a tagállamok területén való szabad mozgás és tartózkodás minden uniós polgár számára elismert szabadságára vonatkozó rendelkezéseit (lásd különösen: 2013. február 21‑iSalgado González ítélet, C‑282/11, EU:C:2013:86, 35–37. pont; 2014. november 5‑iSomova ítélet, C‑103/13,EU:C:2014:2334, 33–35. pont; 2021. október 21‑iZakład Ubezpieczeń Społecznych I Oddział w Warszawie ítélet, C‑866/19, EU:C:2021:865, 27. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

62

Ezenfelül az EUM‑Szerződés személyek szabad mozgására és letelepedési szabadságra vonatkozó rendelkezései összességének célja, hogy az uniós állampolgárok számára megkönnyítsék bármilyen szakmai tevékenység gyakorlását az Unió területén, és azokkal ellentétes minden olyan intézkedés, amely ezen állampolgárokat hátrányosan érinthetné, amikor egy másik tagállam területén kívánnak gazdasági tevékenységet végezni (lásd ebben az értelemben különösen: 1995. december 15‑iBosman ítélet, C‑415/93, EU:C:1995:463, 94. pont; 2014. november 5‑iSomova ítélet, C‑103/13, EU:C:2014:2334, 36. pont).

63

Következésképen e rendelkezésekkel ellentétes valamennyi olyan nemzeti intézkedés, amely – legyen bár állampolgárságra vonatkozó hátrányos megkülönböztetés nélkül alkalmazandó – alkalmas arra, hogy megzavarja vagy kevésbé vonzóvá tegye az EUM‑Szerződés által biztosított alapvető szabadságoknak az uniós polgárok általi gyakorlását (lásd ebben az értelemben: 2008. április 1‑jei Gouvernement de la Communauté française és gouvernement wallon ítélet, C‑212/06, EU:C:2008:178, 45. pont; 2014. november 5‑iSomova ítélet, C‑103/13, EU:C:2014:2334, 38. pont).

64

A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy az alapügyben szóban forgó szabályozás különbségtétel nélkül alkalmazható az ügyvédi hivatást gyakorló valamennyi személyre, ezért nem valósít meg állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetést.

65

Mindazonáltal rá kell mutatni arra, hogy egy olyan feltétel, mint amelyet az osztrák jogszabályok írnak elő, amely a korengedményes nyugdíj nyújtásához megköveteli, hogy az érintett lemondjon az ügyvédi hivatásnak mind az ország területén, mind külföldön való gyakorlásáról, alkalmas arra, hogy visszatartsa az ilyen nyugdíjra jogosult személyeket attól, hogy éljenek a letelepedési szabadságukkal vagy a szabad mozgáshoz való jogukkal.

66

Ezenkívül, míg e lemondás elfogadható lehet egy olyan személy esetében, aki a szakmai tevékenységének egészét Ausztriában gyakorolta, az nehezebbnek bizonyulhat egy olyan személy számára, aki élt a letelepedés szabadságával vagy akár a szabad mozgás jogával, és aki többek között arra kényszerül, hogy a szakmai tevékenységét egy másik tagállamban folytassa, ahol nem éri el a törvényes nyugdíjkorhatárt.

67

Ebből következik, hogy az alapügyben szóban forgó szabályozás az EUMSZ 45. és EUMSZ 49. cikkben biztosított szabadságok korlátozását jelenti, amely csak akkor fogadható el, ha az az EUM‑Szerződéssel összeegyeztethető, jogszerű célt szolgál, és közérdeken alapuló nyomós okok igazolják. Szükséges továbbá ilyen esetben, hogy az ilyen intézkedés alkalmazása alkalmas legyen az érintett cél megvalósítására, és ne lépje túl az ezen cél eléréséhez szükséges mértéket (lásd különösen: 2013. május 16‑iWencel ítélet, C‑589/10, EU:C:2013:303, 70. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2014. november 5‑iSomova ítélet, C‑103/13, EU:C:2014:2334, 46. pont; 2020. december 17‑iOnofrei ítélet, C‑218/19, EU:C:2020:1034, 32. pont).

68

E tekintetben az osztrák kormány azt állítja, hogy az érintett intézkedést igazoló, közérdeken alapuló nyomós ok az alapeljárásban szóban forgó rendszer céljából következik, amely rendszer a szóban forgó nyugdíjjal váltja fel az olyan korábbi jövedelmet, amely rendszerint nem egészül ki teljes munkaidőben végzett tevékenységből származó jövedelemmel. A cél nemcsak az ügyvédi hivatást még gyakorló személyeknek a már nyugdíjban lévő személyekkel szembeni védelme, hanem egyúttal az érintett nyugdíjrendszer pénzügyi fenntarthatóságának biztosítása is, amely rendszer nem tartozik a kötelező nyugdíjrendszer hatálya alá, és amelyet a tőkefedezeti rendszerekkel szemben felosztó‑kirovó rendszer finanszíroz.

69

E tekintetben rá kell mutatni arra, hogy a Bíróság elismerte azt a jogszerű jelleget, amelyet a foglalkoztatáspolitikával kapcsolatos olyan célkitűzések ölthetnek, mint amelyek többek között arra irányulnak, hogy a kiegyensúlyozottabb korstruktúra kialakításának elősegítése érdekében a kötelező nyugdíjkorhatárokat vezessenek be (lásd ebben az értelemben: 2011. július 21‑iFuchs és Köhler ítélet, C‑159/10 és C‑160/10, EU:C:2011:508, 50. pont).

70

Az ilyen közérdekű foglalkoztatáspolitikai cél jogszerűsége ugyanis észszerűen nem vonható kétségbe, lévén az EUSZ 3. cikk (3) bekezdésének első franciabekezdésével összhangban a foglalkoztatás magas szintjének előmozdítása szerepel az Unió célkitűzései között (lásd ebben az értelemben: 2020. április 2‑iComune di Gesturi ítélet, C‑670/18, EU:C:2020:272, 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

71

Bár nem vitatható, hogy a munkaerőpiacot a nyugdíjkorhatárhoz közeli személyek által betöltött állások felszabadítása és a szakemberek közötti tisztességes verseny biztosítása érdekében szabályozó nemzeti jogszabályok alkalmasak a megvalósítani kívánt célkitűzés elérésének biztosítására, meg kell állapítani, hogy mivel e szabályozás megköveteli, hogy az érintett lemondjon az ügyvédi hivatásnak mind az érintett tagállam területén, mind külföldön történő gyakorlásáról, nem zárható ki, hogy e szabályozás meghaladja az e célkitűzés eléréséhez szükséges mértéket.

72

Úgy tűnik ugyanis, hogy az olyan nemzeti szabályozás, amely az ügyvédi hivatást még gyakorló személyeknek a nyugdíjjogosultságukat már gyakorló személyek jelentette versennyel szembeni védelme érdekében megköveteli, hogy az érintett személy lemondjon az ügyvédi hivatásnak mind az érintett tagállam területén, mind külföldön történő gyakorlásáról, túllépi az említett célkitűzés eléréséhez szükséges mértéket, mivel e célkitűzés oly módon is elérhető, hogy e lemondást kizárólag a szakmai tevékenység nemzeti területen vagy akár egy másik tagállam korlátozott földrajzi területén való gyakorlására korlátozzák. Az ilyen szabályozás egyébiránt figyelmen kívül hagyja azt, hogy nem került sor a nyugdíjjogosultság megszerzése és fenntartása feltételeinek a tagállamok közötti harmonizálására, hanem pusztán azok uniós jog általi koordinálására, valamint hogy az érintettek a szóban forgó nemzeti jogok szerinti nyugdíjjogosultságuk megszerzése érdekében kénytelenek lehetnek arra, hogy továbbra is tevékenységet folytassanak más tagállamokban.

73

Ezenkívül úgy tűnik, hogy az a feltétel, amely szerint az érintettnek le kell mondania az ügyvédi hivatás belföldön és külföldön történő gyakorlásáról, meghaladja az annak elkerüléséhez szükséges mértéket, hogy az ily módon folyósított korengedményes nyugdíjon felül az érintett teljes munkaidejű tevékenységből származó jövedelemre is szert tegyen.

74

Ami az érintett különös rendszer pénzügyi fenntarthatóságával kapcsolatos célkitűzést illeti, ugyan igaz, hogy a társadalombiztosítási rendszer pénzügyi egyensúlya súlyos sérelmének veszélye közérdeken alapuló kényszerítő oknak minősülhet (lásd különösen: 1998. április 28‑iKohll ítélet, C‑158/96, EU:C:1998:171, 41. pont; 2007. január 11‑iITC‑ítélet, C‑208/05, EU:C:2007:16, 43. pont), az osztrák kormány által adott magyarázatokból nem tűnik ki egyértelműen, hogy e különös rendszer finanszírozását – amely az e rendszerben biztosított személyek hozzájárulásaitól függ – súlyos sérelem veszélyének tenné ki az, ha az említett különös rendszeren belül korengedményes nyugdíjra jogosult személyek továbbra is tevékenységet folytatnak más tagállamokban.

75

Ennélfogva, noha végső soron a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak meghatározása, hogy az érintett nemzeti szabályozás a szóban forgó különös rendszer pénzügyi fenntarthatóságára irányuló célkitűzés megvalósítását illetően megfelel‑e az arányosság feltételének, és ha igen, milyen mértékben, a Bíróság rendelkezésére álló iratok alapján úgy tűnik, hogy e célkitűzés kevésbé korlátozó eszközökkel is elérhető.

76

A fenti megfontolások összességére tekintettel a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy az EUMSZ 45. és EUMSZ 49. cikket úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely az igényelt korengedményes nyugdíj nyújtását ahhoz a feltételhez köti, hogy az érintett lemondjon az ügyvédi hivatás gyakorlásáról, tekintet nélkül arra, hogy mely tagállamban kerül sor az érintett tevékenység folytatására.

77

Mivel ez az eljárás az alapügyben részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (hetedik tanács) a következőképpen határozott: