1.

A jelen indítvány két tizenéves iraki lány, K és L nemzetközi védelem iránti kérelmére vonatkozik, ( 2 ) akik öt évig Hollandiában éltek, amíg családjuk nemzetközi védelem iránti eredeti kérelmét vizsgálták. Ez idő alatt a nemek közötti egyenlőséget értékként elismerő társadalom részévé váltak, és magukévá tették kortársaik értékeit, normáit és magatartásformáit. Az ezt követően benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelmükben, ( 3 ) amelyet a Staatssecretaris van Justitie en Veiligheid (igazságügyi és biztonsági államtitkár, Hollandia) mint nyilvánvalóan megalapozatlant elutasított, ( 4 ) azt állítják, hogy ha visszatérnek Irakba, nem tudnak majd megfelelni olyan értékeknek, normáknak és magatartásformáknak, amelyek nem biztosítják a nők és lányok számára azokat a szabadságokat, amelyeket Hollandiában élveztek, és amelyek kifejezése az üldöztetés veszélyének tenné ki őket. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések arra irányulnak, hogy a felperesek helyzetében lévő személyek jogosultak lehetnek‑e nemzetközi védelemre amiatt, hogy a 2011/95/EU irányelv ( 5 ) 10. cikke (1) bekezdésének d) pontja értelmében egy meghatározott társadalmi csoport tagjai, és a nemzetközi védelem iránti kérelmek értékelése során hogyan lehet figyelembe venni a gyermek mindenek felett álló érdekét.

2.

A 2011/95 irányelv „Üldöztetési okok” című 10. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Az üldöztetési okok értékelésekor a tagállamok a következőket veszik figyelembe:

(2)   Annak értékelésekor, hogy a kérelmező üldöztetéstől való félelme megalapozott‑e, nincs jelentősége annak, hogy a kérelmező ténylegesen rendelkezik‑e az üldöztetés alapjául szolgáló faji, vallási, nemzetiségi, társadalmi vagy politikai jellemzőkkel, amennyiben üldözője úgy tekinti, hogy rendelkezik e jellemzőkkel.”

3.

Az előzetes döntéshozatalra utaló végzés melléklete szerint a Vreemdelingencirculaire 2000 (C) (a külföldiekről szóló 2000. évi (C) körlevél, a továbbiakban: a külföldiekről szóló 2000. évi (C) körlevél) C7.2.8. pontja ( 6 ) értelmében:

„Főszabály szerint pusztán a Hollandiában kialakított nyugati életvitel nem vezethet menekült jogálláshoz vagy kiegészítő védelemhez. Az afganisztáni szokásokhoz alkalmazkodni kell. Két kivétel lehetséges:

4.

A Vreemdelingencirculaire 2000 (B) (a külföldiekről szóló 2000. évi (B) körlevél) „Elnyugatiasodott, iskolába járó lányok” című B8.10. pontja a következőképpen rendelkezik:

„Az IND ([Immigratie- en Naturalisatiedienst (bevándorlási és honosítási szolgálat, Hollandia; a továbbiakban: IND)] meghatározott időre szóló tartózkodási engedélyt ad […] az elnyugatiasodott lánynak, ha hitelt érdemlően bizonyítja, hogy Afganisztánba való visszatérése esetén aránytalan pszichoszociális nyomásnak lenne kitéve.

Az IND azt, hogy fennáll‑e aránytalan pszichoszociális nyomás, a körülmények alapján értékeli, amelyeknek magukban kell foglalniuk a következőket:

Az a) pont tekintetében az IND a következő körülmények alapján értékeli az elnyugatiasodás mértékét:

Ha a lány tekintetében e körülmények közül egy vagy több nem áll fenn, akkor nagyobb bizonyítási teher hárul rá annak hitelt érdemlő bizonyítása tekintetében, hogy e politika alapján határozott időre szóló általános tartózkodási engedélyt kell részére adni. […]”

5.

A felperesek 2015. szeptember 29‑én apjukkal, anyjukkal és nagynénjükkel együtt elhagyták Irakot. 2015. november 7‑én nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtottak be a holland hatóságokhoz. A felperesek ekkor 10, illetve 12 évesek voltak. A Raad van State (államtanács, Hollandia) 2018. július 31‑én jogerősen elutasította a kérelmüket. A felperesek 2019. április 4‑én nemzetközi védelem iránti ismételt kérelmeket nyújtottak be, amelyeket 2020. december 21‑én mint nyilvánvalóan megalapozatlanokat elutasítottak. A felperesek 2020. december 28‑án keresetet nyújtottak be e határozatok ellen a kérdést előterjesztő bírósághoz, amely 2021. június 17‑én tárgyalta e kereseteket. E tárgyalás időpontjában a felperesek 15 és 17 évesek voltak, és öt éve és hét és fél hónapja folyamatosan Hollandiában tartózkodtak.

6.

A felperesek azzal érvelnek, hogy huzamos hollandiai tartózkodásuk miatt identitásképző életszakaszukban magukévá tették holland kortársaik értékeit, normáit és magatartásformáit. Hollandiában tudatosult bennük, hogy lányként szabadon dönthetnek saját életükről. Kifejtik, hogy – amint azt Hollandiában is tették – továbbra is maguk kívánják eldönteni, hogy kapcsolatba lépnek‑e fiúkkal, sportolnak‑e, folytatnak‑e tanulmányokat, kötnek‑e házasságot, és ha igen, kivel, és kívánnak‑e otthonukon kívül dolgozni. Azt is maguk kívánják meghatározni, hogy milyen politikai és vallási véleményeket képviselnek, valamint szeretnének képesek lenni arra, hogy azokat kifejezésre juttassák. Mivel Irakba való visszatérésükkor nem tudják feladni ezeket az értékeket, normákat és magatartásformákat, nemzetközi védelmet kérnek.

7.

A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy a felperesek által hivatkozott értékek, normák és magatartásformák lényegében a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos meggyőződésből állnak. ( 7 ) E bíróságnak arról kell döntenie, hogy a felperesek a 2011/95 irányelv 10. cikke (1) bekezdésének d) pontja értelmében vett meghatározott társadalmi csoport tagjainak tekinthetők‑e; hogy a határozatot hozó hatóságnak figyelembe kell‑e vennie, illetve mikor, és hogyan kell figyelembe vennie a gyermek mindenek felett álló érdekét a nemzetközi védelem iránti kérelemben, valamint arról, hogy figyelembe kell‑e venni azt a sérelmet, amelyet a felperesek állításuk szerint a hollandiai tartózkodásukkal kapcsolatos hosszan tartó bizonytalansággal való együttélés stressze és a származási országukba való kitoloncolás veszélye miatt elszenvedtek.

8.

A kérdést előterjesztő bíróság tehát felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

9.

A felperesek, a cseh, a görög, a francia, a magyar és a holland kormány, valamint az Európai Bizottság terjesztett elő írásbeli észrevételeket. A 2023. április 18‑i tárgyaláson a fent említett felek, valamint a spanyol kormány válaszoltak a Bíróság által írásban és szóban feltett kérdésekre.

10.

Az első és a második kérdést együttesen vizsgálom, mivel mindkettő a 2011/95 irányelv 10. cikke (1) bekezdése d) pontjának értelmezésére irányul.

11.

A kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kérdezi, hogy azok a harmadik országbeli állampolgárok, akik identitásképző életszakaszuk jelentős részében valamely tagállamban éltek, a 10. cikk (1) bekezdése d) pontjának első francia bekezdése értelmében vett meghatározott társadalmi csoport tagjainak tekinthetők‑e, mivel „meg nem változtatható közös háttérrel” vagy „az identitás olyannyira alapvető jellemzőivel” rendelkeznek, „hogy nem követelhető meg az érintett személyektől, hogy azokat feladják”. Ez a rendelkezés előírja‑e, hogy bizonyos értékekhez való ragaszkodás csak akkor indokolhatja a nemzetközi védelem megadását, ha annak vallási vagy politikai alapja van? Hogyan kell a kérdést előterjesztő bíróságnak értékelnie, hogy teljesül‑e a 10. cikk (1) bekezdése d) pontjának második francia bekezdésében foglalt feltétel – hogy a csoport az érintett országban egyértelműen elkülöníthető identitással rendelkezik‑e, mivel a csoportot az azt körülvevő társadalom másként kezeli?

12.

A holland kormány emlékeztet arra, hogy az IND iránymutatásai szerint, amelyek a Raad van State (államtanács) véleményén ( 8 ) alapulnak, a nyugati életvitelt folytató nők nem tartoznak egy meghatározott társadalmi csoporthoz. Mindazonáltal nemzetközi védelemben részesülhetnek, ha: i. az életvitel olyan vallási vagy politikai meggyőződésen alapul, amely alapvető identitásuk vagy erkölcsi integritásuk szempontjából; vagy ii. valószínűsíthető, hogy származási országuk szereplői üldözni fogják őket olyan jellemzőik miatt, amelyeket gyakorlatilag lehetetlen megváltoztatni; vagy iii. származási országukban a 2011/95 irányelv 15. cikkének b) pontja értelmében embertelen bánásmód veszélyének vannak kitéve. A fenti első feltételben említett, az identitás vagy az erkölcsi integritás szempontjából alapvető politikai meggyőződés fogalma tágan értelmezve magában foglalja azon nők üldözését, akik nem felelnek meg azon társadalmi szokásoknak, vallási szabályoknak vagy kulturális normáknak, amelyek nemi alapú hátrányos megkülönböztetést foglalnak magukban. ( 9 )

13.

A cseh, a görög, a magyar és a holland kormány osztja azt az álláspontot, hogy a felperesek érvei egy bizonyos életvitel iránti preferencián alapulnak. Ez nem vezethet a 2011/95 irányelvet átültető nemzeti szabályok szerint a nemzetközi védelem megadásához. Miután a felperesek az egyik tagállam területén való huzamos tartózkodásuk során alkalmazkodtak az ottani élethez, a származási országukba való visszatérésük után elvárható, hogy újra alkalmazkodjanak az élethez azzal, hogy ugyanúgy megfelelnek a származási országuk normáinak és szokásainak, mint a többi lakos. A bizonyos életvitel iránti vágy nem olyan meggyőződés, amely olyannyira alapvető az identitás, illetve lelkiismeret szempontjából, hogy az érintett személyeket ne lehetne azok feladására kényszeríteni. A felperesek nem rendelkeznek veleszületett jellemzőkkel vagy közös háttérrel, mivel a „nyugati életvitelt folytató nők és lányok” vélelmezett kategóriája túl tág, heterogén és elvont ahhoz, hogy a 2011/95 irányelv 10. cikke (1) bekezdésének d) pontja értelmében egyértelműen körülhatárolt társadalmi csoportot képezzen. A felperesek sem tettek kísérletet arra, hogy alátámasszák, miért és hogyan kellene üldöztetéssel szembesülniük a származási országukba való visszatérésük esetén.

14.

A spanyol és a francia kormány, valamint a Bizottság nem ért ezzel egyet. Úgy vélik, hogy a lányok egy meghatározott társadalmi csoport tagjai lehetnek, többek között a nemük és az életkoruk alapján, amelyek veleszületett jellemzőknek minősülnek.

15.

Szóbeli érvelésében a spanyol kormány előadta, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló végzés szerint a felperesekben nem pusztán arra irányuló törekvések alakultak ki, hogy anyagi vagy kulturális értelemben fejlesszék magukat; ők pontosabban olyan nők vagy lányok, akik olyan életvitelhez alkalmazkodtak, amely elismeri és lehetővé teszi számukra az alapvető jogaik gyakorlását. Ezek tehát megfelelnek a 2011/95 irányelv 10. cikke (1) bekezdésének d) pontjában foglalt első feltételnek. Az, hogy teljesül‑e e rendelkezés második feltétele, amely szerint a csoportnak az érintett országban egyértelműen elkülöníthető identitással kell rendelkeznie, szintén a származási országban fennálló körülményektől függ.

16.

A francia kormány előadja, hogy az, hogy valaki hosszú időt töltött egy tagállamban, azt jelenti, hogy meg nem változtatható közös háttérrel vagy olyan közös meggyőződéssel rendelkezik, amely olyannyira alapvető az identitás vagy a lelkiismeret szempontjából, hogy az érintett személyt nem lehetne annak feladására kényszeríteni. Az ilyen jellemzőkkel rendelkező egyéneket, azáltal, hogy továbbra is ragaszkodnak az adott tagállamban uralkodó értékekhez, normákhoz és magatartásformákhoz, a származási országukban az őket körülvevő társadalom egy egyértelműen elkülöníthető csoport tagjaiként fogja kezelni. A kényszerházassággal szembeni ellenállás például olyan üldöztetésnek teheti ki a felpereseket, amelytől a hatóságok nem védik meg őket.

17.

A Bizottság azt állítja, hogy az a meggyőződés, hogy a férfiak és nők egyenlő jogokkal rendelkeznek, közös és alapvető meggyőződésnek tekinthető. A származási országban a lányokat és nőket hátrányosan megkülönböztető, valamint bizonyos normák és szokások megszegése esetén őket aránytalan büntetéssel sújtó törvények létezése azt jelzi, hogy az ilyen személyeket az adott országban elkülöníthető csoportnak tekintik.

18.

A kérdést előterjesztő bíróság rámutat, hogy a jelen ügy nem önmagában az „elnyugatiasodott nőkre” vonatkozik. ( 10 ) Az előzetes döntéshozatalra utaló végzés azonban a „nyugati életvitelre” és az „elnyugatiasodott magatartásra” vonatkozó utalásokat tartalmaz, ami e kifejezéseknek a külföldiekről szóló 2000. évi (C) körlevélben való használatát tükrözheti. Az észrevételeket benyújtó felek túlnyomórészt azon az állásponton voltak, hogy az „elnyugatiasodott” és a „nyugati” fogalmak túlságosan homályosak ahhoz, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelmek összefüggésében alkalmazhatók legyenek. Egyetértek ezekkel az észrevételekkel. A „kelet” és a „nyugat” hatalmas, diverzifikált régiók, sokféle vallási hagyománnyal, erkölcsi kódexszel és értékkel. Pontos meghatározások hiányában, ami a Bíróság előtt nem vitatott, az olyan kifejezések, mint a „nyugati életvitel” és az „elnyugatiasodott nők” nagyrészt értelmezhetetlenek. Még károsabb, hogy a „keleti” és a „nyugati” kifejezéseknek az erkölcsi kódexek és értékek összefüggésében történő alkalmazása hamis kettősséget állít elő, amely egy megosztó párbeszéd részét képezi. A jelen indítvány ezért kerüli e kifejezések használatát.

19.

A menekültek helyzetére vonatkozó, 1951. július 28‑án Genfben aláírt egyezmény ( 11 ) (a továbbiakban: Genfi Egyezmény) 1954. április 22‑én lépett hatályba. Ezen egyezményt kiegészítette a menekültek helyzetére vonatkozó, 1967. január 31‑én New Yorkban aláírt jegyzőkönyv, amely 1967. október 4‑én lépett hatályba. ( 12 ) A Genfi Egyezmény a menekültek védelmét szolgáló nemzetközi jogi rendszer sarokkövét képezi. ( 13 ) Míg a tagállamok a Genfi Egyezmény szerződő felei, az Unió nem.

20.

A 2011/95 irányelv a tagállamok illetékes hatóságai számára közös fogalmakra való hivatkozással ad iránymutatást, amely fogalmakat a Genfi Egyezménnyel összhangban kell értelmezni. Ezen egyezmény preambuluma megjegyzi, hogy az Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbiztosát (a továbbiakban: UNHCR) azzal bízták meg, hogy ellenőrizze a menekültek védelmét szolgáló nemzetközi egyezmények alkalmazását. A Genfi Egyezmény által az UNHCR‑re bízott feladatokra tekintettel a Bíróság megállapította, hogy az UNHCR dokumentumai különös jelentőséggel bírnak a 2011/95 irányelv értelmezése szempontjából. ( 14 ) Ezen irányelvet a Chartát is tiszteletben tartva kell értelmezni. ( 15 )

21.

A 2011/95 irányelvben említett nemzetközi védelmet főszabály szerint olyan harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy számára kell biztosítani, aki megalapozottan fél faji, illetőleg vallási okok, nemzeti hovatartozása, politikai meggyőződése vagy meghatározott társadalmi csoporthoz (menekült) való tartozása miatti üldöztetéstől, vagy aki súlyos sérelem elszenvedése tényleges veszélyének van kitéve (kiegészítő védelemre jogosult személy) származási országába való visszatérése esetén. ( 16 )

22.

A 2011/95 irányelv 10. cikke meghatározza az üldöztetési okokat. ( 17 ) A 2011/95 irányelv 10. cikkének (1) bekezdésében felsorolt valamennyi elem releváns annak értékelése szempontjából, hogy fennállnak‑e üldöztetési okok; ezek a kategóriák nem zárják ki egymást. ( 18 ) Az említett rendelkezés alpontjaiban a „különösen” szavak használata arra utal, hogy az ott felsorolt megfontolások nem kimerítő jellegűek. Végül, az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a menekült vagy kiegészítő védelmi jogállás megadására vagy elutasítására vonatkozó valamennyi határozatnak egyedi értékelésen kell alapulnia. ( 19 )

23.

Az UNHCR megjegyezte, hogy a Genfi Egyezmény 1A. cikkének (2) bekezdésében szereplő „meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozás” fogalmát a fejlődést figyelembe véve kell értelmezni, a különböző társadalmakban jelen lévő csoportok sokféleségére és változó jellegére, valamint a nemzetközi emberi jogi normák fejlődésére nyitottan. Az államok a nőket, a családokat, a törzseket, a foglalkozási csoportokat és a homoszexuális személyeket az említett egyezmény alkalmazásában meghatározott társadalmi csoportként ismerik el. Az adott társadalomban fennálló különös körülményektől függően egy nő politikai véleményen (ha az állam a magatartását olyan politikai nyilatkozatnak tekinti, amelyet el akar nyomni), valláson (ha a magatartása olyan vallási meggyőződésen alapul, amelyet az állam ellenez) vagy egy meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozáson alapuló igényt támaszthat. ( 20 )

24.

A 10. cikk (1) bekezdésének d) pontja értelmében vett „meghatározott társadalmi csoport” fennállásához két együttes feltételnek kell teljesülnie. Egyfelől, a csoport tagjainak „veleszületett jellemzőkkel” vagy „meg nem változtatható közös háttérrel” kell rendelkezniük, vagy olyan meggyőződésüknek, illetve jellemzőiknek kell lenniük, „amelyek olyannyira alapvetők az identitás szempontjából, hogy az érintett személyeket nem lehetne azok feladására kényszeríteni”. Ezek a tényezők a csoport belsőnek nevezhető szempontjaira vonatkoznak. Másfelől, a csoportnak az érintett harmadik országban egyértelműen elkülöníthető identitással kell rendelkeznie, mivel a csoportot az azt körülvevő társadalom másként kezeli. ( 21 ) Ez magában foglalja a „társadalom általi kezelés” elemét, vagy amit egy csoport külső szempontjainak nevezhetünk. A jelen ügyben az „érintett ország” a származási ország, a jelen esetben Irak, a „körülvevő társadalom” pedig e származási ország társadalma.

25.

A 2011/95 irányelv 10. cikke (1) bekezdése d) pontja második bekezdésének szövegéből egyértelműen kitűnik, hogy a nem ( 22 ) és a nemre vonatkozó szempontok relevánsak lehetnek egy meghatározott társadalmi csoport létezésének megállapítása szempontjából. Bizonyos helyzetekben a nem elegendő kritérium lehet az ilyen csoport meghatározásához. ( 23 ) Az UNHCR szerint a nők egyértelmű példáját adják annak a veleszületett jellemzők által meghatározott társadalmi alcsoportnak, amely gyakran más bánásmódban részesül, mint a férfiak. Egyes társadalmakban a nők általában véve meghatározott társadalmi csoportot alkothatnak, mivel alapvető jogaik gyakorlása során a férfiakhoz képest rendszerszintű hátrányos megkülönböztetéssel szembesülnek. ( 24 )

26.

A jelen ügyben a felperesek nem állítják, hogy kizárólag nemük miatt jogosultak nemzetközi védelemre. Azt állítják, hogy nem tudnak lemondani azokról az értékekről, normákról és magatartásformákról, amelyek a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos meggyőződésükön alapulnak, és amelyeket Hollandiában tettek magukévá. Felmerül tehát a kérdés, hogy e meggyőződés jelenthet‑e olyan közös jellemzőt vagy meggyőződést, amely olyannyira alapvető az identitás, illetve lelkiismeret szempontjából, hogy az érintett személyeket nem lehetne azok feladására kényszeríteni. Először is a „jellemző” és a „meggyőződés” szavak jelentését vizsgálom meg, mielőtt rátérnék azon követelmény vizsgálatára, amely szerint léteznie kell egy olyan közös meggyőződésnek, amely olyannyira alapvető az identitás vagy a lelkiismeret szempontjából, hogy az érintett személyt nem lehet annak feladására kényszeríteni.

27.

A felperesek által a hollandiai tartózkodásuk során állítólagosan elfogadott értékek, normák és magatartásformák kapcsán a kérdést előterjesztő bíróság megemlíti, hogy az értékek, normák és magatartásformák elfogadása olyan „jellemző” lehet, amely az identitás szempontjából olyannyira alapvető fontosságú, hogy az érintett személyt nem lehetne annak feladására kényszeríteni.

28.

A 2011/95 irányelv nem határozza meg a 10. cikk (1) bekezdésének d) pontjában használt, „veleszületett jellemző” és azon jellemzők fogalmát, amelyek „olyannyira alapvetők az identitás, illetve lelkiismeret szempontjából, hogy az érintett személyeket nem lehetne azok feladására kényszeríteni”. Valamely személy „jellemzőjének” szótári meghatározása a következő: „olyan jellegzetesség vagy tulajdonság, amely jellemzően az adott személyhez kötődik, és e személy azonosítását szolgálja”. A „veleszületett” azt jelenti, hogy „természetadta” vagy „az egyénben születésétől fogva jelen lévő tényezők által meghatározott”. A veleszületett jellemzők közé tartozik például egy személy magassága, a szeme színe és a genetikai öröksége. A 2011/95 irányelv egyetlen példát hoz fel a „közös jellemzőre”, a szexuális irányultságot. ( 25 )

29.

E meghatározások arra engednek következtetni, hogy bizonyos értékek, normák és magatartásformák elfogadása nem nevezhető „jellemzőnek”. ( 26 ) A „meggyőződés” szó, amely „annak elfogadását vagy érzését jelenti, hogy valami igaz”, a felperesek körülményei között találóbbnak tűnik.

30.

A holland kormány által képviselt álláspont fényében a következő kérdés az, hogy a 2011/95 irányelv 10. cikke (1) bekezdése d) pontjának első francia bekezdésében foglalt közös meggyőződést a vallási vagy politikai meggyőződésre való közvetett hivatkozásként kell értelmezni. A Bizottság rámutat arra, hogy a „Glaubensüberzeugung” szónak a német nyelvű változatban való használata kétségeket ébreszthet azzal kapcsolatban, hogy a szóban forgó meggyőződésnek vallási jellegűnek kell‑e lennie.

31.

A 2011/95 irányelv 10. cikke (1) bekezdésének b) pontja, amely a vallási alapon történő üldöztetéssel foglalkozik, „teista, nem teista és ateista meggyőződésekre” hivatkozik. A 2011/95 irányelv e cikkének német, angol, francia és holland nyelvű változata például a „religiöse Überzeugung”, a „religious belief”, a „croyance religieuse”, illetve a „godsdienstige overtuigingen” kifejezéseket használja. Ezzel szemben az e cikk d) pontjában használt szó e nyelvi változatokban a „Glaubensüberzeugung”, a „belief”, a „croyance” és a „geloof”.

32.

A 2011/95 irányelv 10. cikke (1) bekezdésének e) pontja, amely a politikai üldöztetésre vonatkozik, arra utal, hogy a kérelmező egy olyan ügyben, amely a 6. cikkben említett potenciális üldözőt, annak politikáját vagy eljárását érinti, meghatározott véleményt, gondolatokat vagy meggyőződést képvisel.

33.

A 2011/95 irányelv 10. cikke (1) bekezdésének b) pontja tehát a teista, nem teista és ateista vallási meggyőződésekre hivatkozik; a 10. cikk (1) bekezdésének e) pontja politikai véleményekre, gondolatokra vagy meggyőződésre utal; a 10. cikk (1) bekezdésének d) pontja pedig olyan meggyőződésre hivatkozik, amely olyannyira alapvető az identitás vagy a lelkiismeret szempontjából, hogy az érintett személyt nem lehetne azok feladására kényszeríteni. ( 27 ) Ennek alapján úgy tűnik, hogy nincs olyan szövegbeli vagy szövegkörnyezetre vonatkozó jelzés, amely alátámasztaná azt az elképzelést, hogy a 10. cikk (1) bekezdésének d) pontja értelmében vett meggyőződés alapjának vallási vagy politikai jellegűnek kell lennie. ( 28 ) Az ezzel ellentétes értelmezés továbbá nem ismeri el, hogy egy meghatározott valláson belül is létezhetnek különböző nézetek az alapvető kérdésekkel kapcsolatban, és hogy az érintett személy megváltoztathatja az e kérdésekkel kapcsolatos nézeteit anélkül, hogy más vallásra térne át. ( 29 )

34.

A nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos meggyőződés számos választási lehetőséget alakít ki az oktatással és a pályaválasztással, a közszférában végzett tevékenységek mértékével és jellegével, a gazdasági függetlenségnek az otthonon kívüli munkavégzéssel történő elérésének lehetőségével, az egyedül vagy családdal való együttélésre vonatkozó döntésekkel és a szabad párválasztással kapcsolatban. Ezek a kérdések alapvető fontosságúak az egyén identitása szempontjából. ( 30 )

35.

Az EUSZ 2. cikk és az EUSZ 3. cikk (3) bekezdése a nemek közötti egyenlőséget az Európai Unió egyik alapvető értékeként és céljaként rögzíti, és a Bíróság ítélkezési gyakorlata az uniós jog egyik alapelveként ismeri el. Az EUMSZ 8. cikk előírja, hogy az Unió tevékenységeinek folytatása során törekszik az egyenlőtlenségek kiküszöbölésére, valamint a férfiak és nők közötti egyenlőség előmozdítására. Az EUMSZ 19. cikk lehetővé teszi az Európai Unió számára, hogy a nemen alapuló megkülönböztetés leküzdése érdekében jogszabályokat fogadjon el. Az EUMSZ 157. cikk rögzíti az egyenlő értékű munkáért egyenlő díjazás elvét, és jogalapot biztosít a foglalkoztatás területén a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó jogszabályok megalkotásához. Az EUMSZ 157. cikk (4) bekezdése elismeri a pozitív fellépést mint a nemek közötti egyenlőség megvalósításának eszközét.

36.

Az e területre vonatkozó első irányelvek 1970‑es években történő elfogadása óta az Európai Unió kiterjedt jogszabályokat dolgozott ki a nemek közötti egyenlőségre vonatkozóan, elsősorban a foglalkoztatás területén, ideértve olyan kérdéseket, mint az egyenlő díjazás, a szociális biztonság, a foglalkoztatás, a munkafeltételek és a zaklatás. ( 31 ) E jogszabályok tiltják a nemen alapuló közvetlen és közvetett hátrányos megkülönböztetést, és a tagállamok jogrendjében érvényesíthető jogokat teremtenek az egyének számára. ( 32 )

37.

Azok az értékek, normák és magatartásformák, amelyeket a felperesek hollandiai tartózkodásuk során állítólag magukévá tettek, számos, a Chartában ma már rögzített alapvető jogot is tükröznek. A 21. cikk (1) bekezdése tartalmazza a nem alapján történő hátrányos megkülönböztetés tilalmához való jogot. A 23. cikk elismeri a nők és férfiak közötti egyenlőséget minden területen, így a foglalkoztatás, a munkavégzés és a díjazás területén. ( 33 ) A 9. cikk a szabad házasságkötéshez való jogra hivatkozik. A 11. cikk a véleménynyilvánítás szabadságáról rendelkezik. A 14. cikk elismeri az oktatáshoz, valamint a szakképzésben és a továbbképzésben való részvételhez való jogot. A 15. cikk rendelkezik a munkavállaláshoz és a szakma megválasztásához való jogról. ( 34 ) A tagállamok egyben részes felei a nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetések minden formájának kiküszöböléséről szóló egyezménynek is, amelynek célja, hogy előmozdítsa a nők valamennyi emberi jogának egyenlő elismerését, élvezetét és gyakorlását a politika, a társadalom, a kultúra, a polgárság és az otthon területén. ( 35 )

38.

Nem kétlem, hogy sok olyan emberre, aki Hollandiában élte le az életét, olyan hatással volt a nemek közötti egyenlőség értéke, hogy az identitása kitörölhetetlen részét képezi.

39.

A fentiek fényében úgy vélem, hogy azoktól a lányoktól és nőktől, akik olyan értékeket, normákat és magatartásformákat tettek magukévá, amelyek a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos meggyőződést tükrözik, nem várható el, hogy lemondjanak erről a meggyőződésükről, mint ahogyan az sem várható el, hogy valaki lemondjon vallási vagy politikai meggyőződéséről, vagy megtagadja szexuális irányultságát. Ebből következik, hogy a tagállamok nem várhatják el a lányoktól és nőktől, hogy viselkedésükkel oly módon alkalmazkodjanak, hogy a biztonság megőrzése érdekében diszkrétek maradnak, már csak azért sem, mert a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos meggyőződés által formált identitás aspektusai természetüknél fogva gyakran a nyilvánosság előtt nyilvánulnak meg. ( 36 ) A Bíróság már megállapította, hogy a homoszexuális személyek kontextusában a 2011/95 irányelv 10. cikke (1) bekezdésének d) pontja nem ír elő korlátozásokat a meghatározott társadalmi csoport tagjait érintően a tekintetben, hogy milyen hozzáállást tanúsíthatnak az identitásukkal és a magatartásukkal kapcsolatban. ( 37 )

40.

A felmerülő kérdés tehát az, hogy a felperesek elfogadták‑e és magukba szívták‑e a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos meggyőződést úgy, hogy az identitásuk részévé vált. ( 38 ) Tekintettel a felperesek életkorára és Hollandiában való tartózkodásuk időtartamára, a kérdést előterjesztő bíróság észszerűen állapítja meg, hogy identitásképző életszakaszuk jelentős részét ebben a tagállamban töltötték. ( 39 ) Nem kételkedem abban, hogy a felpereseknek az e tagállam kultúrájában való elmerülése olyan mélyreható élményt jelentett, amely olyan lehetőségeket kínált számukra, és olyan perspektívákat nyitott meg a jövőjükkel kapcsolatban, amelyekről egyébként talán nem is tudtak volna. Ezért valószínűsíthető, hogy az iraki kortársaikkal ellentétben, akik nem szereztek ilyen tapasztalatokat, olyan életvitelt vettek át, amely tükrözi az alapvető jogaik elismerését és gyakorlását, különösen a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos meggyőződésüket, olyan mértékben, hogy elfogadták és magukba szívták ezt a meggyőződést, és így az az identitásuk részévé vált. Az illetékes hatóságoknak és végső soron a nemzeti bíróságoknak kell értékelniük, hogy ez mennyiben áll fenn a felperesek egyéni körülményei alapján, figyelembe véve adott esetben a 2011/95 irányelv 10. cikkének (2) bekezdésében foglalt szempontokat. ( 40 )

41.

Bizonyos kétértelműség ellenére úgy tűnik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kívánja megtudni, hogy az illetékes hatóságoknak és a nemzeti bíróságoknak hogyan kell meghatározniuk, hogy a 2011/95 irányelv 10. cikke (1) bekezdése d) pontjának második francia bekezdésében foglalt feltétel teljesül‑e, nevezetesen, hogy a meghatározott társadalmi csoport az érintett országban egyértelműen elkülöníthető identitással rendelkezik‑e, mivel a csoportot az azt körülvevő társadalom másként kezeli. Ez a kérdés a bizonyítási teherre és a felperesek állításainak érdemi értékelésére vonatkozó kérdéseket vetnek fel.

42.

A 2011/95 irányelv 4. cikkének (3) bekezdése értelmében a nemzetközi védelem iránti kérelem értékelése egyedi alapon, a következők figyelembevételével történik: a) a származási országra vonatkozó valamennyi releváns tény, ideértve a származási ország törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseit, valamint azok alkalmazási módját is; b) a kérelmező releváns nyilatkozatai és az általa bemutatott dokumentumok; c) a kérelmező egyéni helyzete és személyes körülményei. A 2011/95 irányelv 4. cikkének (1) bekezdése szerint a tagállamok a kérelmező kötelezettségének tekinthetik, hogy a lehető leggyorsabban bemutasson a nemzetközi védelem iránti kérelem megalapozásához szükséges valamennyi bizonyítékot, ideértve a kérelmének alátámasztásához szükséges indokokat is. ( 41 ) A kérelmezőknek tehát meg kell fogalmazniuk és meg kell indokolniuk, hogy miért tartanak üldöztetéstől a származási országukban.

43.

Kiterjed-e ez a követelmény annak kötelező bizonyítására is, hogy a meghatározott társadalmi csoport, amelyhez a felperes az állítása szerint tartozik, az adott országban egyértelműen elkülöníthető identitással rendelkezik, mivel az őt körülvevő társadalom másként kezeli, amely álláspontot a holland kormány a jelek szerint képviseli? Úgy vélem, hogy nem. A kérelmező által a 2011/95 irányelv 4. cikkének (1) bekezdése alapján a nemzetközi védelem iránti kérelem indokolása céljából benyújtandó nyilatkozatok csak kiindulópontját képezik az e kérelemre okot adó tényeknek és körülményeknek az illetékes hatóságok általi értékelésének. E rendelkezés szerint a kérelem szempontjából jelentőséggel bíró bizonyítékok értékelését – a kérelmező közreműködésével – a tagállam végzi. ( 42 )

44.

A Bíróság megállapította, hogy az értékelésben való tagállami együttműködésre vonatkozó követelmény gyakorlati szempontból azt eredményezi, hogy ha a nemzetközi védelmet kérelmező által benyújtott bizonyítékok bármely okból nem teljesek, nem naprakészek vagy nem relevánsak, akkor e tagállamnak segítenie kell a kérelmezőt a kérelem alátámasztásához szükséges valamennyi információ összegyűjtésében. A tagállamok a kérelmezőknél jobb helyzetben vannak a dokumentumok bizonyos csoportjaihoz való hozzáférés tekintetében. ( 43 ) Úgy tűnik tehát, hogy annak bizonyítása, hogy a meghatározott társadalmi csoport egy adott országban egyértelműen elkülöníthető identitással rendelkezik, egyaránt a kérelmezőt és a tagállamot, és nem kizárólag az előbbit terheli. Ezzel összefüggésben emlékeztetni kell arra is, hogy a 2011/95 irányelv 4. cikkének (5) bekezdése értelmében a kérelmező azon állításait, amelyeket nem támasztanak alá dokumentumok vagy egyéb bizonyítékok, nem kell bizonyítani többek között akkor, ha megállapítható, hogy a kérelmező állításai logikailag összefüggőek és hihetőek, és nem mondanak ellent a kérelmével kapcsolatban ismert általános és egyedi információknak.

45.

A 2011/95 irányelv 10. cikkének (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy annak értékelésekor, hogy a kérelmező üldöztetéstől való félelme megalapozott‑e, nincs jelentősége annak, hogy a kérelmező ténylegesen rendelkezik‑e az üldöztetés alapjául szolgáló jellemzőkkel, amennyiben üldözője úgy tekinti, hogy rendelkezik e jellemzőkkel. ( 44 ) E rendelkezés szövegéből világosan kitűnik, hogy ez akkor kap szerepet, ha megállapítást nyert, hogy létezik egy meghatározott társadalmi csoport. Ellentétben azzal, amit a kérdést előterjesztő bíróság sugall, az üldöztetés szereplői általi kezelés értékelése nem helyettesíti vagy teszi kevésbé fontossá annak meghatározását, hogy egy csoport rendelkezik‑e egyértelműen elkülöníthető identitással a származási országban. Ez csak azt érinti, hogy milyen mértékben kell bizonyítani, hogy a kérelmező e társadalmi csoport tagja, mivel a nemzetközi védelem iránti kérelemhez elegendő lehet annak bizonyítása, hogy a kérelmezőt pusztán e csoport tagjának tekintik. ( 45 )

46.

A Bíróság elismerte, hogy a kifejezetten homoszexuális személyeket célzó büntetőjogi szabályok létezése alapján megállapítható, hogy e személyek egy különálló csoportot képeznek, amelyet az azt körülvevő társadalom „más”‑ként kezel. Tágabb értelemben az a tény, hogy a társadalom elfogadja a férfiak bizonyos magatartását, miközben a nők ugyanezen magatartását bünteti, arra utal, hogy az őket körülvevő társadalom a nőket vagy a nők bizonyos kategóriáit másként kezeli. Az illetékes hatóságoknak ezért figyelembe kell venniük a kérelmező származási országának jogszabályait, valamint társadalmi és kulturális szokásait. ( 46 )

47.

Az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségének (a továbbiakban: EUAA) ( 47 ) Irakról szóló, nemrégiben kiadott országspecifikus iránymutatása olyan személycsoportokat határoz meg, amelyeket a körülvevő társadalom másként kezel. Az említett országspecifikus iránymutatás szerint a társadalmi szokásokat megszegő személyeket, különösen a nőket, erkölcstelenként kezelik, megbélyegzik, és így ők súlyos sérelem veszélyének vannak kitéve. ( 48 ) Ilyen vétségnek minősül a beszámolók szerint a házasságon kívüli szexuális kapcsolat, a nemi erőszak vagy a szexuális erőszak más formáinak áldozatává válás, a család által választott férfivel való házasságkötés megtagadása, ( 49 ) a család akarata ellenére történő házasságkötés, a nem megfelelő megjelenés vagy öltözködés, valamint az elfogadhatatlan kontaktus vagy párkapcsolat. A nők számára elfogadható munkahelyek a beszámolók szerint az otthonnal kapcsolatos ágazatokra és a kormányzati hivatalokra korlátozódnak. A társadalom rossz szemmel nézi azokat a nőket és lányokat, akik üzletekben, kávézókban, a szórakoztatóiparban, az ápolói vagy közlekedési ágazatban dolgoznak. A nők nyilvános tevékenysége, beleértve az interneten való jelenlétüket és tevékenységüket is, zaklatáshoz vezethet. A nőket korlátozhatják abban, hogy részt vegyenek a tüntetéseken, mert családjuk fél attól, hogy negatív megítélés alá esnek. A szexuális rágalmazás kiteheti őket a társadalom általi megbélyegzésnek, vagy annak, hogy úgy tekintik őket, mint akik megsértették a családi becsületet. ( 50 )

48.

A fentiekből kitűnik, hogy a nemek közötti egyenlőséget támogató lányokat és nőket a társadalmi szokásokat megszegő személyként kezelhetik Irakban e meggyőződés megnyilvánulásai miatt, például olyan kérdésekkel kapcsolatos döntésekkel összefüggő nyilatkozatok vagy magatartás miatt, mint az oktatás, a karrier és az otthonon kívüli munka, a közszférában végzett tevékenységek terjedelme és jellege, az egyedülélésről vagy családdal való együttélésről szóló döntések, valamint a szabad párválasztás. Az illetékes hatóságok és a nemzeti bíróságok feladata annak megállapítása, hogy a felperesek esetében az egyéni körülményeik alapján valóban ez a helyzet áll‑e fenn.

49.

Az észrevételeket benyújtó felek közül néhányan előadták, hogy a felperesek nem szolgáltattak bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy a származási államukba való visszatérésük esetén üldöztetésnek lennének kitéve. Ez a kérdés eltér annak meghatározásától, bár azzal összefügg, ( 51 ) hogy a 2011/95 irányelv 10. cikke (1) bekezdésének d) pontja értelmében vett meghatározott társadalmi csoport tagjainak minősülnek‑e. A kérdést előterjesztő bíróság nem kér iránymutatást ezen irányelv azon rendelkezéseinek értelmezésére vonatkozóan, amelyek kifejezetten az üldöztetéstől való megalapozott félelem értékelésére vonatkoznak. Elég, ha csak arra utalunk, hogy a 2011/95 irányelv 8. cikkének (2) bekezdése értelmében annak vizsgálata során, hogy a kérelmező esetében fennáll‑e az üldöztetéstől való megalapozott félelem ténye, a tagállamoknak többek között figyelembe kell venniük a származási ország érintett részében fennálló általános helyzetet. Ennek érdekében pontos és naprakész információkat kell beszerezniük a releváns forrásokból, például az UNHCR‑től és az EUAA‑tól.

50.

Az Irakra vonatkozó legújabb országspecifikus iránymutatás szerint a társadalmi szokásokat megszegő lányok és nők olyan súlyos cselekményeknek lehetnek kitéve, amelyek üldöztetésnek minősülnek. ( 52 ) Ennélfogva nem zárható ki, hogy a felperesek és/vagy közvetlen családtagjaik a 2011/95 irányelv 9. cikke értelmében üldöztetésnek minősülő megtorlással néznek szembe, mivel e tekintetben másként kezelik őket. ( 53 ) E kockázatok valószínűségét és súlyosságát szintén az illetékes hatóságoknak és a nemzeti bíróságoknak kell értékelniük a felperesek körülményei fényében.

51.

A harmadik kérdés két részre tagolódik. A kérdést előterjesztő bíróság először is lényegében azt kérdezi, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelem esetében az uniós jog előírja‑e a határozatot hozó hatóság számára, hogy a gyermek mindenek felett álló érdekét – amint e fogalom a Charta 24. cikkének (2) bekezdésében szerepel – megállapítsa és figyelembe vegye. Másodszor azt szeretné tudni, hogy eltérő‑e az első részre adott válasz, ha a gyermek mindenek felett álló érdekét az általa „a tartózkodás általános okok alapján történő engedélyezésének” nevezett esetben figyelembe kell venni.

52.

Ebben az összefüggésben lényeges szempont, hogy a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás nem első, hanem ismételt nemzetközi védelem iránti kérelmekre vonatkozik. ( 54 )

53.

A 2011/95 irányelv 2. cikkének k) pontja a kiskorú, más néven gyermek fogalmát „a 18. életévét be nem töltött harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személyként” határozza meg.

54.

A Charta 51. cikkének (1) bekezdése és 24. cikkének (2) bekezdése megerősíti a gyermek jogainak alapvető jellegét, illetve azt a követelményt, hogy a tagállamoknak az uniós jog végrehajtása során tiszteletben kell tartaniuk e jogokat. A 2011/95 irányelvet tehát a Charta 24. cikke (2) bekezdésének fényében kell értelmezni és alkalmazni. ( 55 ) Ezt tükrözi a 2011/95 irányelv (16) preambulumbekezdése, amely szerint az irányelv elő kívánja mozdítani többek között a Charta 24. cikkének alkalmazását, valamint (18) preambulumbekezdése, amely szerint az irányelv végrehajtása során a tagállamoknak figyelembe kell venniük a gyermek mindenek felett álló érdekét, összhangban az Egyesült Nemzetek 1989. évi, a gyermek jogairól szóló egyezményével. ( 56 ) A gyermek mindenek felett álló érdekének vizsgálatakor a tagállamoknak megfelelően tekintetbe kell venniük különösen a család egységének elvét, a kiskorú jólétét és szociális fejlődését, a személyi biztonságát érintő megfontolásokat, valamint a kiskorú véleményét az életkorának és az érettségi fokának megfelelően.

55.

A 2011/95 irányelv 4. cikke (3) bekezdésének c) pontja előírja, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelmet egyedi alapon kell értékelni, figyelembe véve a kérelmező egyéni helyzetét és személyes körülményeit, ideértve az olyan tényezőket is, mint a háttér, nem és életkor, annak megállapítása érdekében, hogy a személyes körülményeit figyelembe véve a vele szemben elkövetett cselekmények vagy azon cselekmények, amelyeket vele szemben elkövethetnek, üldöztetésnek, illetve súlyos sérelemnek minősülnek‑e. Az irányelv 9. cikke (2) bekezdésének f) pontja értelmében az üldöztetés többek között olyan cselekmények formájában is megjelenhet, amelyeket gyermekekkel szemben követtek el. ( 57 )

56.

A fenti megfontolások fényében, és amint azt a Bíróság ítélkezési gyakorlata is jelzi, ( 58 ) úgy vélem, hogy a gyermek mindenek felett álló érdekét egyedi alapon kell megállapítani és figyelembe venni a nemzetközi védelem iránti kérelmek értékelése során, beleértve az ismételt kérelmeket is.

57.

A holland kormány azt állította, hogy a holland illetékes hatóságok kellőképpen figyelembe veszik a gyermek mindenek felett álló érdekét, mivel az megfelelően tükröződik a gyermekekkel kapcsolatos vagy gyermekeket érintő nemzetközi védelem iránti kérelmek elbírálásának valamennyi eljárási szempontjában, például a gyermekbarát meghallgatási eljárások alkalmazásával. ( 59 )

58.

A gyermekek szempontját figyelembe vevő eljárási biztosítékok alkalmazása nagy gyakorlati jelentőséggel bír. Ugyanakkor sem a Charta 24. cikke, sem a Charta e rendelkezésének alapjául szolgáló, a gyermek jogairól szóló egyezmény 3., 9., 12. és 13. cikke, sem a 2011/95 irányelv, sem a Bíróság ítélkezési gyakorlata nem utal arra, hogy a gyermek mindenek felett álló érdekét ne kellene figyelembe venni a gyermekekkel kapcsolatos kérelmek érdemi értékelése során. A Charta 24. cikkének (2) bekezdése maga írja elő, hogy a gyermek mindenek felett álló érdekét a gyermekekkel kapcsolatos „minden” tevékenységben figyelembe „kell” venni. ( 60 ) A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a gyermek mindenek felett álló érdekének megállapítása csak az érintett gyermek helyzetének átfogó és mélyreható értékelése révén lehetséges. ( 61 ) Ebben az összefüggésben a szakértői tanácsadás hasznos vagy akár szükséges is lehet. A Bizottság helyesen emlékeztet arra, hogy a 2013/32 irányelv 10. cikkének (3) bekezdése értelmében a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelmekre vonatkozó határozatokat megfelelő vizsgálatot követően hozzák meg, és hogy a kérelmeket vizsgáló és azokról határozatot hozó személyzet kapjon lehetőséget arra, hogy szükség esetén szakértői tanácsot kérjenek többek között gyermekeket érintő problémák esetén. ( 62 )

59.

Hozzátenném, hogy amennyiben a gyermek körülményeiben vagy egészségi állapotában lényeges változás következett be a nemzetközi védelem iránti eredeti kérelmének elbírálása és bármely ismételt kérelem elbírálása között, a gyermek mindenek felett álló érdekének újbóli értékelése helyénvaló lehet az utóbbi megállapítása érdekében. ( 63 )

60.

Annak eldöntése, hogy az ilyen jellegű kérdéseket pontosan mikor és hogyan kell megállapítani és figyelembe venni, olyan kérdés, amely a tagállamok eljárási autonómiájának körébe tartozik, szem előtt tartva az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvének tiszteletben tartását. ( 64 )

61.

Ennélfogva a gyermek mindenek felett álló érdekének értékelése szükséges a kiskorúak nemzetközi védelem iránti kérelmére vonatkozó határozat, illetve a kiskorúakat érintő vagy a kiskorúakra nézve jelentős következményekkel járó ( 65 ) határozat meghozatalához, amely megfelel a 2011/95 irányelv követelményeinek, a Charta 24. cikkének (2) bekezdése és 51. cikkének (1) bekezdése fényében értelmezve. Az ilyen megfelelő értékelés figyelembe veheti az olyan tényezőket, mint a gyermek kronológiai életkora, fejlődési életkora, neme, különös kiszolgáltatottsága, családi helyzete, iskolázottsági szintje, valamint fizikai és mentális egészségi állapota. ( 66 )

62.

Ebben az összefüggésben egyetértek a cseh, a magyar és a holland kormány azon észrevételeivel, hogy a gyermek mindenek felett álló érdeke csak egy szempont a nemzetközi védelem iránti kérelem értékelésekor, bár elsődleges fontosságú. Fontos emlékeztetni arra, hogy a 2011/95/EK irányelv célja azon személyek azonosítására irányul, akik számára kényszerítő körülmények miatt valóban és megalapozottan szükséges a nemzetközi védelem az Unióban. Nemzetközi védelem csak az irányelv 2. cikkének d), illetve f) pontjában meghatározott menekültek, illetve kiegészítő védelemre jogosult személyek számára áll rendelkezésre. Ebben a jogi összefüggésben az illetékes hatóságoknak a gyermek mindenek felett álló érdekét elsődleges szempontnak kell tekinteniük, ( 67 ) és az a 2011/95 irányelv általános rendszerével és célkitűzéseivel ellentétes, ha az irányelvben meghatározott jogállásokat a nemzetközi védelem logikájával egyáltalán össze nem függő helyzetben lévő, harmadik országbeli állampolgároknak biztosítják. ( 68 )

63.

Az olyan nemzetközi védelem iránti kérelem illusztrálásaként, amelynek esetében a gyermek mindenek felett álló érdeke különösen fontos, olyan körülményekre gondolok, amikor a gyermek sajátos mentális vagy fizikai sérülékenysége azt jelzi, hogy olyan cselekmények, amelyek nem minősülnének üldöztetésnek, ha egy másik, e sérülékenységgel nem rendelkező gyermeket vagy felnőttet érintenének, más releváns körülmények – például a származási országban rendelkezésre álló családi támogatás – fényében olyan súlyosabb hatással lennének a gyermekre, hogy a 2011/95 irányelv 9. cikke értelmében vett üldöztetésnek minősülnének. A gyermek mindenek felett álló érdeke különösen fontos az üldöztetés gyermekekre jellemző formáival összefüggésben. ( 69 )

64.

Az ilyen helyzet egyértelműen megkülönböztethető azoktól a körülményektől, amelyek a M’Bodj ítélet ( 70 ) alapját képezték, amelyben a Bíróság kimondta, hogy a megfelelő egészségügyi ellátás hiánya a kérelmező származási országában nem minősül embertelen vagy megalázó bánásmódnak, kivéve, ha a súlyos betegségben szenvedő kérelmezőt szándékosan megfosztják az egészségügyi ellátástól, és hogy a tagállam nem vezethet be vagy tarthat fenn olyan rendelkezéseket, amelyek az abban meghatározott kiegészítő védelmi jogállást valamely harmadik ország súlyos betegségben szenvedő állampolgára számára azért biztosítják, mert fennáll a veszélye, hogy az egészségi állapota a megfelelő kezelésnek a származási országban való hiánya következtében romlik.

65.

Megismétlem, hogy mindezeket a kérdéseket az illetékes hatóságoknak és végső soron a nemzeti bíróságoknak kell értékelniük a nemzetközi védelem iránti egyedi kérelmek keretében.

66.

Abból, ahogyan a kérdést előterjesztő bíróság a harmadik kérdés második részét megfogalmazta, úgy értelmezem, hogy nem igényel választ, ha az első részre adott válasz az, hogy az uniós jog előírja a határozatot hozó hatóság számára, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelemről való döntéshozatal során a gyermek mindenek felett álló érdekét megállapítsa és figyelembe vegye.

67.

Az előzetes döntéshozatalra utaló végzésből mindenesetre nehezen érthető, hogy ténylegesen vagy logikailag milyen kapcsolat áll fenn a „tartózkodás általános okok alapján történő engedélyezése iránti kérelemmel kapcsolatos eljárásban” történtek – amely a holland kormány szerint nem tartozik az uniós jog hatálya alá – ( 71 ) és a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő ügy tárgyát képező, a 2011/95 irányelvet átültető nemzeti jog szerinti nemzetközi védelem iránti kérelmek között. A francia és a magyar kormány, valamint a Bizottság úgy véli, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló végzés nem tartalmaz elegendő információt ahhoz, hogy a Bíróság a harmadik kérdés második részére érdemi választ adhasson, különösen arra vonatkozóan, hogy mit jelent a „tartózkodás általános okok alapján történő engedélyezése iránti kérelem”. A felperesek képviselője egyébként a Bíróságnak a tárgyaláson feltett kérdésére válaszolva megerősítette, hogy a jelen eljárás kizárólag a nemzetközi védelem iránti kérelmekre vonatkozik, és a „tartózkodás általános okok alapján történő engedélyezése iránti kérelemre” nem. Ez megerősíti a holland kormány azon állítását, hogy a harmadik kérdés második része irreleváns a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő ügyek megoldása szempontjából. A fentiek miatt annak megállapítását javaslom a Bíróságnak, hogy a harmadik kérdés második része elfogadhatatlan, és javaslom, hogy az ne kerüljön további vizsgálatra. ( 72 )

68.

A negyedik kérdés kifejezetten a kiskorú által a valamely tagállamban való huzamos tartózkodás miatt esetlegesen elszenvedett sérelemre vonatkozik, és arra, hogy mikor kell ezt figyelembe venni – ha egyáltalán figyelembe kell venni – a nemzetközi védelem iránti ismételt kérelem érdemi elbírálása során. A kérdést előterjesztő bíróság azt feltételezi, hogy releváns lehet annak figyelembevétele, hogy az eredeti kérelmet az uniós jog által előírt határidőn belül bírálták‑e el, hogy a kérelmezőnek a tagállamban való tartózkodása jogszerű volt‑e, és hogy a korábban kiszabott visszatérési kötelezettséget betartották‑e vagy végrehajtották‑e.

69.

Az előzetes döntéshozatalra utaló végzés szerint a felperesek azt állítják, hogy a családjuk nemzetközi védelem iránti eredeti kérelmének kimenetelével kapcsolatos bizonytalansággal való együttélés stressze és a származási országukba való kitoloncolás veszélye miatt a fejlődésükben lemaradás vagy károsodás következett be, és ezeket az állításokat dokumentumokkal támasztották alá. A felperesek képviselőjétől eltekintve a negyedik kérdésre válaszoló valamennyi fél úgy véli, hogy a nemzetközi védelem iránti ismételt kérelmet nem az ilyen jellegű sérelemre tekintettel kell elbírálni.

70.

Kétségtelen, hogy a hosszan tartó bizonytalansággal és fenyegetettséggel való együttélés olyan stresszhez vezet, amely a gyermekek fejlődésében lemaradást vagy károsodást okozhat. ( 73 ) Ez önmagában nem olyan tényező, amely megalapozhatja a 2011/95 irányelv szerinti nemzetközi védelemre való jogosultságot vagy indokolhatja az e célból benyújtott kérelem elbírálásának enyhébb megközelítését, amint azt a kérdést előterjesztő bíróság a jelek szerint sugallja. A felperesek szülei úgy döntöttek, hogy gyermekeik mindenek felett álló érdeke az, hogy kimerítsék a család nemzetközi védelem iránti eredeti kérelmével összefüggésben rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségeket, valamint a gyermekeik nevében ismételt kérelmeket nyújtsanak be. Semmi sem utal arra, hogy e kérelmek megvizsgálása és a felperesi kérelmek elbírálása az észszerűen elvárhatónál hosszabb időt vett volna igénybe. A felperesek szüleinek döntései elkerülhetetlenül azzal a következménnyel jártak, hogy a család Hollandiában való tartózkodását meghosszabbították. Úgy kell tekinteni, hogy a szülők e körülmények fényében mérlegelték döntéseiknek a gyermekeik jóllétére gyakorolt következményeit. Feltételezhető, hogy abban a meggyőződésben hozták meg döntésüket, hogy gyermekeik számára jobb Hollandiában maradni, mint visszatérni Irakba. Lehet, hogy ez nem volt ideális választás, de a felperesek saját ügye alapján nehéz elfogadni, hogy nagyobb sérelmet szenvedtek el annál, mintha szüleik úgy döntöttek volna, hogy visszatérnek velük Irakba.

71.

Végül, a kiskorúak nemzetközi védelem iránti kérelmére vonatkozó határozatok meghozatalakor figyelembe kell venni a kiskorúak fejlődési életkorát, valamint fizikai és mentális egészségi állapotát az értékelés időpontjában. Ebben az összefüggésben nem relevánsak azok a körülmények, amelyek a gyermek fejlődését vagy egészségét károsan befolyásolhatták.

72.

Ötödik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság azt szeretné megtudni, hogy a Charta a 24. cikkének (2) bekezdésével összhangban értelmezett 7. cikke alapján összeegyeztethető‑e az uniós joggal az olyan nemzeti joggyakorlat, amely abban az értelemben tesz különbséget a nemzetközi védelem iránti eredeti és ismételt kérelmek között, hogy a nemzetközi védelem iránti ismételt kérelmek esetében nem veszik figyelembe az általános okokat.

73.

Nehéz megállapítani az uniós joggal való kapcsolatot és a jelen kérdésnek a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárásban fennálló relevanciáját, amely eljárás tárgyát a nemzetközi védelem iránti ismételt kérelmek képezik, és nem a tartózkodás általános okok alapján történő engedélyezése iránti kérelmek, amelyekre a holland kormány szerint nem vonatkozik az uniós jog. Ezért annak megállapítását javaslom a Bíróságnak, hogy a jelen kérdés a jelen indítvány 67. pontjában kifejtettekkel megegyező indokok alapján elfogadhatatlan.

74.

A fentiekre tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a rechtbank Den Haag, zittingsplaats’s-Hertogenbosch (’s‑Hertogenbosch‑ban eljáró hágai bíróság, Hollandia) által előterjesztett kérdésekre a következőképpen válaszoljon: