1.

Az Európai Bizottság 2020. március 13‑án – két nappal azután, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a Covid19‑járványt világjárványnak minősítette – közleményt ( 2 ) fogadott el, amellyel azonnal, „összehangolt európai fellépés” révén kívánt válaszolni az Európai Uniót a közegészségügyi szükséghelyzet miatt érő komoly gazdasági megrázkódtatásra. A Bizottság az említett közleményben úgy fogalmazott, hogy valamennyi rendelkezésére álló eszközt fel fog használni a világjárvány következményeinek enyhítésére, különösen pedig lehetővé fogja tenni, hogy a tagállamok az állami támogatások szabályozási kereteinek teljes rugalmasságát felhasználva határozottan és összehangoltan léphessenek fel. Azt is kiemelte, hogy a koronavírusra adott fő költségvetési válasz a tagállamok nemzeti költségvetéseiből kell, hogy származzon, és hogy a támogatásokra vonatkozó szabályok lehetővé teszik a tagállamok számára, hogy a vállalkozások támogatása érdekében gyors és hatékony intézkedéseket hozzanak. A Bizottság 2020. március 9‑én közleményt fogadott el a gazdaságnak a jelenlegi Covid19‑járvánnyal összefüggésben való támogatását célzó állami támogatási intézkedésekre vonatkozó ideiglenes keretről ( 3 ). Ebben a dokumentumban a Bizottság többek között az állami támogatások tilalma alól a Szerződésben válsághelyzetekre vonatkozóan előírt konkrét kivételeknek, köztük az EUMSZ 107. cikk (2) bekezdése b) pontjának ( 4 ) és az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdése b) pontjának ( 5 ) alkalmazását irányozta elő a tagállamok részére. Ebben a kontextusban – egyedi támogatás vagy támogatási program formájában – több különböző tagállam fogadott el a területén működő légitársaságok támogatását célzó intézkedéseket. Az Európai Bizottság ezeket az intézkedéseket – amelyek esettől függően az EUMSZ 107. cikk (2) bekezdésének b) pontján vagy az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének b) pontján alapultak – az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdése szerinti hivatalos vizsgálati eljárás megindításának mellőzésével, rendkívül rövid időn belül a belső piaccal összeegyeztethetőnek minősítette. A Ryanair‑csoport az ilyen határozatok nagy részét megtámadta a Törvényszék előtt. A Törvényszék – azt a három keresetet leszámítva, amelyeknek indokolási hiba miatt adott helyt – eddig az összes keresetet elutasította, és fenntartotta a megsemmisített határozatok ( 6 ) joghatásait. A Bíróság előtt jelenleg a Ryanair‑csoport által benyújtott nyolc fellebbezés elbírálása van folyamatban.

2.

A Ryanair DAC (a továbbiakban: Ryanair vagy fellebbező) a jelen indítvány tárgyát képező fellebbezés révén azt kéri, hogy a Bíróság helyezze hatályon kívül a 2021. április 14‑i Ryanair kontra Bizottság (SAS, Svédország; Covid19) ítéletet ( 7 ) (a továbbiakban: megtámadott ítélet), amellyel a Törvényszék elutasította a Svéd Királyság által a SAS AB (a továbbiakban: SAS) légitársaság számára nyújtott állami támogatásról szóló, 2020. április 24‑i C(2020) 2784 final bizottsági határozat ( 8 ) (a továbbiakban: vitatott határozat) megsemmisítése iránt a Ryanair által az EUMSZ 263. cikk alapján benyújtott kérelmet.

3.

A Törvényszékhez benyújtott kereset alapját képező tényállást a megtámadott ítélet 1–3. pontja mutatja be.

4.

2020. április 11‑én a Bizottság az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének b) pontja alapján az egyes légitársaságok számára nyújtott hitelgarancia rendszer (a továbbiakban: svéd támogatási program) formájában nyújtott, a Svéd Királyság által 2020. április 3‑án bejelentett támogatási intézkedést ( 9 ) engedélyezett. 2020. április 21‑én a Svéd Királyság az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdésének megfelelően bejelentett a Bizottságnak egy legfeljebb 1,5 milliárd svéd korona (SEK) (hozzávetőleg 137 millió euró) összegű rulírozó hitelkeretre vonatkozó garancia formájában a SAS javára nyújtott támogatásra vonatkozó intézkedést, azzal az indokkal, hogy ez utóbbi nehézségekbe ütközik a hitelintézetek által a svéd támogatási program keretében nyújtott kölcsönök felvétele során (a továbbiakban: vitatott intézkedés). A Bizottság ezen intézkedést – amelynek célja, hogy részlegesen megtérítse a SAS részére a Covid19‑világjárvánnyal összefüggő utazási korlátozások bevezetése nyomán a járatainak törléséből vagy átütemezéséből eredő kárt – az EUMSZ 107. cikk (2) bekezdésének b) pontja alapján a belső piaccal összeegyeztethetőnek minősítette.

5.

A Ryanair a Törvényszék Hivatalához 2020. június 19‑én benyújtott keresetlevelével eljárást indított a vitatott határozat megsemmisítése iránt. A Francia Köztársaság, a Svéd Királyság és a SAS számára engedélyezték, hogy a Bizottság kérelmeinek támogatása érdekében beavatkozzon. Keresete alátámasztása érdekében a fellebbező öt jogalapra hivatkozott, amelyek közül az első azon alapult, hogy a Bizottság megsértette azt a követelményt, amely szerint az EUMSZ 107. cikk (2) bekezdésének b) pontja alapján nyújtott támogatások nem egyetlen károsult által elszenvedett károk helyreállítására irányulnak; a második jogalap azon alapult, hogy a szóban forgó intézkedés nem az EUMSZ 107. cikk (2) bekezdésének b) pontján alapul, és a Bizottság tévesen állapította meg, hogy a szóban forgó intézkedés arányos a Covid19‑világjárvány által a SAS számára okozott károkra tekintettel; a harmadik azon alapult, hogy a Bizottság megsértette az Unión belüli légi közlekedés liberalizációjára vonatkozó különböző rendelkezéseket; a negyedik azon alapult, hogy a Bizottság megsértette az eljárási jogait azzal, hogy a komoly nehézségek ellenére megtagadta a hivatalos vizsgálati eljárás megindítását; az ötödik pedig azon alapult, hogy a Bizottság megsértette az EUMSZ 296. cikk második bekezdését. A Törvényszék a megtámadott ítélettel a Ryanair által felhozott valamennyi jogalapot és a keresetet is egészében elutasította, a Ryanairt kötelezte a saját költségeinek és a Bizottság részéről felmerült költségeknek a viselésére, valamint megállapította, hogy a Francia Köztársaság, a Svéd Királyság és a SAS maga viseli saját költségeit.

6.

A Ryanair a Bíróság Hivatalához 2021. május 21‑én benyújtott irattal előterjesztette a jelen indítvány tárgyát képező fellebbezést. A Bíróság a Dánia által a SAS részére biztosított – a vitatott intézkedéshez hasonló – intézkedéssel kapcsolatos, Ryanair kontra Bizottság üggyel (C‑321/21) ( 10 ) közös tárgyalást tartott 2022. szeptember 14‑én, amelynek során a Ryanair, a Bizottság, a SAS, Svédország és Franciaország szóbeli észrevételeket terjesztett elő.

7.

A Ryanair azt kéri elsődlegesen a Bíróságtól, hogy helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet, semmisítse meg a vitatott határozatot és a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére, másodlagosan pedig, helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet, újbóli elbírálás céljából utalja vissza az ügyet a Törvényszék elé, az elsőfokú eljárás és a fellebbezési eljárás költségeiről pedig jelenleg ne határozzon. A Bizottság azt kéri a Bíróságtól, hogy utasítsa el a fellebbezést, és a fellebbezőt kötelezze a költségek viselésére. A SAS azt kéri a Bíróságtól, hogy utasítsa el a fellebbezést, és a Ryanairt kötelezze a költségek viselésére. Svédország és Franciaország azt kéri a Bíróságtól, hogy utasítsa el a fellebbezést.

8.

A Ryanair a fellebbezésének alátámasztása érdekében hat jogalapot hoz fel, amelyek közül az első arra vonatkozik, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot a fellebbező azon érvének elutasításával, amely szerint az EUMSZ 107. cikk (2) bekezdésének b) pontja alapján nyújtott támogatás nem egyetlen károsult által elszenvedett károk helyreállítására szolgál, a második jogalap arra vonatkozik, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot és elferdítette a tényeket az EUMSZ 107. cikk (2) bekezdése b) pontjának és az arányosság elvének a Covid19‑világjárvány által a SAS számára okozott kár kapcsán történő alkalmazása során, a harmadik jogalap arra vonatkozik, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot a Ryanair azon érvének elutasításával, hogy megsértették a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét, a negyedik jogalap arra vonatkozik, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot és elferdítette a tényeket a Ryanairnek a letelepedés szabadságának és a szolgáltatásnyújtás szabadságának megsértésére vonatkozó érvének elutasításával, az ötödik jogalap arra vonatkozik, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot és elferdítette a tényeket a hivatalos vizsgálati eljárás megindításának elmulasztása vonatkozásában, a hatodik jogalap pedig arra vonatkozik, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot és elferdítette a tényeket az indokolási kötelezettség elmulasztása vonatkozásában.

9.

A fellebbező a megtámadott ítélet 22–27. pontja ellen irányuló első fellebbezési jogalappal azt rója a Törvényszék terhére, hogy az tévesen értelmezte az EUMSZ 107. cikk (2) bekezdésének b) pontját, amikor úgy ítélte meg, hogy e rendelkezés alapján a tagállamok egyedi támogatási intézkedéseket hozhatnak.

10.

A Törvényszék a megtámadott ítéletben két okból is elutasította a Ryanair által az elsőfokú eljárásban felhozott, ehhez hasonló jogalapot. Egyrészről a megtámadott ítélet 22. és 23. pontjában kiemelte, hogy a tagállamokat egyáltalán nem terheli arra vonatkozó kötelezettség, hogy támogatást nyújtsanak az EUMSZ 107. cikk (2) bekezdésének b) pontja értelmében vett rendkívüli esemény által okozott károk helyreállítására. Másrészről a megtámadott ítélet 24. pontjában megállapította, hogy a támogatás az EUMSZ 107. cikk (2) bekezdése b) pontjának megfelelően valamely rendkívüli esemény által okozott károk helyreállítására szolgálhat, függetlenül attól, hogy e károkat teljes egészében nem állítja helyre. A megtámadott ítélet 25. pontjában ezért arra a következtetésre jutott, hogy mivel a tagállamok nem kötelesek a rendkívüli esemény által okozott teljes kárt helyreállítani, egyáltalán nem kötelesek támogatást nyújtani az e károkat elszenvedő valamennyi károsultnak.

11.

A fellebbező előadja, hogy a megtámadott ítélet alapját képező egyik indok sem jelent választ az első kereseti jogalapja keretében felhozott kifogásra. E kifogás alapját nem az képezi, hogy köteles lett volna‑e Svédország több támogatást nyújtani vagy helyreállítani a világjárvány által okozott valamennyi kárt, hanem inkább az, hogy hozhat‑e valamely tagállam az EUMSZ 107. cikk (2) bekezdésének b) pontja értelmében vett támogatási intézkedést egyetlen egy, önkényesen kiválasztott vállalkozás javára, kizárva abból az ugyanazon a piacon tevékenységet végző összes többi vállalkozást. A Ryanair kiemeli, hogy a rendelkezés szövege és szelleme alapján az EUMSZ 107. cikk (2) bekezdésének b) pontját úgy kell értelmezni, hogy az egyedi intézkedéseket nem, kizárólag támogatási programokat tesz lehetővé. Amennyiben ugyanis az érintett tagállam egyetlen egy vállalkozás javára avatkozna be, módosulna a szóban forgó rendelkezés tisztán kompenzációs logikája, és olyan általános politikai célok követése válna lehetővé, amelyek az említett logikától idegenek, és amelyek esetében a támogatás igazolása eltérő jogalapot igényel. Egy ilyen típusú helyzetben meggyengülne a természeti csapások vagy a rendkívüli esemény, az elszenvedett kár és a nyújtott támogatás közötti közvetlen – az EUMSZ 107. cikk (2) bekezdésének b) pontja alkalmazásának feltételét képező – kapcsolat. A Ryanair előadja, hogy a Bizottság az EUMSZ 107. cikk (2) bekezdésének b) pontjának általa javasolt értelmezését alkalmazta a Covid19‑világjárványt megelőző határozathozatali gyakorlatában, a tagállamok részére a természeti csapások által okozott károk helyreállítására nyújtott támogatásra vonatkozó ellenőrzőlistában ( 11 ) és az EUMSZ 107. cikk (2) bekezdésének b) pontja szerinti bejelentés formanyomtatványában; ( 12 ) ezek kizárólag támogatási programokra utalnak.

12.

Emlékeztetek arra, hogy az EUMSZ 107. cikk (2) bekezdésének b) pontjában foglalt rendelkezések értelmében a belső piaccal összeegyeztethető: „a természeti csapások vagy más rendkívüli események által okozott károk helyreállítására nyújtott támogatás”. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint, az állami támogatások közös piaccal való összeegyeztethetetlenségének az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésében rögzített általános elve alóli kivételről lévén szó, az EUMSZ 107. cikk (2) bekezdésének b) pontját szigorúan kell értelmezni. ( 13 ) E rendelkezés értelmében ezért egyedül a természeti csapások vagy más rendkívüli események által közvetlenül okozott károk téríthetők meg. ( 14 )

13.

Hozhat‑e valamely tagállam az EUMSZ 107. cikk (2) bekezdésének b) pontja ( 15 ) alapján egyedi intézkedést abban az esetben, ha az állami beavatkozást igazoló esemény a kedvezményezett vállalkozás gazdasági ágazatának egészét – amelyben más vállalkozásokkal verseng – hátrányosan érintette, és ha igen, milyen feltételek mellett?

14.

A Ryanair által a Törvényszék előtt felhozott kifogásnak ez a jogkérdés áll a középpontjában, amelyre a Törvényszék igenlő választ adott egy olyan gondolatmenet alapján, amely az egyszerűség kedvéért az alábbiak szerint foglalható össze. Mivel valamely tagállam eldöntheti, hogy egyrészt meghoz‑e a szóban forgó rendelkezés értelmében vett kompenzációs intézkedéseket, másrészt pedig azt, hogy mely keretek között kártalanítja a károsult vállalkozásokat, azt is eldöntheti, hogy támogatási programot hoz létre vagy egyetlen egy vállalkozás javára avatkozik‑e be. A tagállamoknak biztosított e szabadság egyetlen korlátja – a megtámadott ítélet 22–27. pontjából levezethetően – azoknak a feltételeknek a tiszteletben tartása lenne, amelyek az EUMSZ 107. cikk (2) bekezdésének b) pontja értelmében vett természeti csapásnak vagy rendkívüli eseménynek minősülő esemény fennállásával, a szóban forgó esemény és a megtérített kár közötti okozati összefüggés fennállásával, valamint a túlkompenzáció hiányával kapcsolatosak. Ebből a gondolatmenetből szükségszerűen következik, hogy a tagállam teljes egészében saját belátása szerint választhatja meg a kedvezményezett vállalkozást, amennyiben egyedi támogatás nyújtása mellett dönt.

15.

Rögtön leszögezem, hogy álláspontom szerint a Ryanair helyesen hivatkozik arra, hogy az első kereseti jogalapja elutasításának alapját képező két érv – külön‑külön vagy együttesen vizsgálva – sem helytálló az elsőfokú eljárásban előterjesztett kifogást illetően. Álláspontom szerint a megtámadott ítélet 22–24. pontjában szereplő indokolásban logikai ugrás történt. Abból ugyanis, hogy a tagállamok nem kötelesek az EUMSZ 107. cikk (2) bekezdésének b) pontja értelmében vett támogatási intézkedéseket elfogadni, és hogy ilyen támogatási intézkedések elfogadása esetén nem kötelesek helyreállítani valamennyi kárt, nem következik értelemszerűen (és egyébként szükségszerűen) az, hogy az említett rendelkezés jogalapként lenne felhasználható egyetlen egy vállalkozásra korlátozódó támogatás elfogadásához abban az esetben, ha a szóban forgó piacon működő összes vállalkozást kár érte.

16.

A fentiek nem változtatnak azon, hogy álláspontom szerint a Törvényszék helyesen állapította meg, hogy az EUMSZ 107. cikk (2) bekezdésének b) pontja lehetővé teszi az ilyen támogatást. E rendelkezés szövege és szelleme ugyanis nem teszi lehetővé a szóban forgó támogatásnak a rendelkezés hatálya alóli kizárását. Habár természetesen a károsult ágazatban működő valamennyi gazdasági szereplő támogatását célzó beavatkozási programok elfogadása tűnik a szóban forgó rendelkezés funkciójának – vagyis annak, hogy a tagállamok orvosolhassák az egyes károkozó események bekövetkezése révén előidézett piaci hiányosságot – legmegfelelőbb eszköznek, ez nem zárhatja ki azt, hogy az érintett tagállam olyan intézkedésekkel is beavatkozhasson, amelyek egyetlen egy ilyen gazdasági szereplőt érő károk megtérítését célozzák.

17.

Ahhoz azonban, hogy az említett intézkedések által előidézett versenytorzítás elfogadható legyen, és hogy a szóban forgó intézkedések az EUMSZ 107. cikk (2) bekezdésének b) pontjában szereplő kivétel alapján a belső piaccal összeegyeztethetőknek minősülhessenek, álláspontom szerint nem elegendő, ha azok megfelelnek az említett rendelkezés alkalmazását megalapozó három előfeltételnek – vagyis hogy az esemény rendkívüli jellegű legyen, az esemény és a kár között okozati összefüggés álljon fenn, és ne valósuljon meg túlkompenzáció –, hanem ahhoz az is szükséges, hogy a kedvezményezett megválasztása megfeleljen e kivétel – jelen indítvány 16. pontjában megjelölt – funkciójának, és – különösen akkor, ha a szóban forgó eseményről történő tudomásszerzés előtt is már nehézségekkel küzdő vállalkozásról vagy alacsony hatékonysággal működő vállalkozásról van szó – ne bizonyuljon önkényesnek, illetve azt ne az egyetlen egy vállalkozás versenytársakkal szembeni előnyben részesítésére irányuló szándék határozza meg. Az EUMSZ 107. cikk (2) bekezdésének b) pontja hatályának ugyanis azokra az esetekre kell korlátozódnia, amelyek megfelelnek a szóban forgó rendelkezés szellemének; ez nem csak azért van így, mert a támogatás tilalmának a szóban forgó cikk (1) bekezdésében rögzített elve alóli kivételek megszorító értelmezésének szükségességéből ez következik, hanem azért is, mert az abban foglalt kivétel de iure alkalmazandó, így kizárja, hogy a Bizottság mérlegelési mozgástérrel rendelkezzen. ( 16 ) A fentiek alapján – a Ryanair látszólagos álláspontjával ellentétben – az EUMSZ 107. cikk (2) bekezdése b) pontjának kompenzációs logikája nem zárja ki, hogy a fenti körülmények között elfogadott intézkedés kedvezményezettjének megválasztását – a gazdasági szereplő által végzett tevékenységgel vagy annak sajátos tulajdonságaival összefüggő – konkrét célok, például olyan vállalkozás támogatása határozza meg, amely rendes körülmények között általános közérdekű szolgáltatást nyújt vagy a foglalkoztatás szempontjából nélkülözhetetlen, így társadalmi stabilitást biztosító vállalkozás támogatása határozza meg; olyan célokról van szó, amelyek mindegyike megfelel a szóban forgó rendelkezés által előirányzott események következményeinek orvoslása céljából a tagállamok rendelkezésére bocsátott intervenciós eszköz funkciójának, és amelyek a Covid19‑világjárványhoz hasonló szükséghelyzetben még nagyobb relevanciával bírnak.

18.

A fenti indokok alapján nem győz meg a megtámadott ítélet 22–27. pontjában szereplő azon indokolás, amely kizárólag a tagállamok mozgásterét hangsúlyozza ki. Mivel azonban a megtámadott ítélet 27. pontjában szereplő következtetés helyes, és a SAS‑nak a vitatott intézkedés kedvezményezettjekénti kiválasztását igazoló okok kitűnnek a szóban forgó intézkedés arányosságának a Törvényszék által végzett vizsgálatából, azt javaslom, hogy a Bíróság utasítsa el az első fellebbezési jogalapot, és a fentiekben tisztázott értelemben vett következtetés támogatása céljából egészítse ki a megtámadott ítélet indokolását.

19.

A Ryanair a második fellebbezési jogalapjának keretében nyolc önálló kifogást hoz fel, amelyekkel a második kereseti jogalapjának a Törvényszék általi elutasítását vitatja. E kifogások közül az első konkrétan a megtámadott ítélet 31–36. pontja ellen irányul, amelyben a Törvényszék megvizsgálta és elutasította a szóban forgó jogalap első részét, amely annak vitatására vonatkozott, hogy a vitatott intézkedés az EUMSZ 107. cikk (2) bekezdésének b) pontján alapulna. A többi hét kifogás a megtámadott ítélet 39–66. pontja ellen irányul, amelyben a Törvényszék megvizsgálta és elutasította az említett jogalap második részét, amely a vitatott intézkedés SAS által elszenvedett kárhoz képest arányos jellegének vitatására vonatkozott.

20.

A Ryanair a második fellebbezési jogalap első kifogása révén azt rója a Törvényszék terhére, hogy az úgy ítélte meg, az EUMSZ 107. cikk (2) bekezdésének b) pontja érvényes jogalap az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének b) pontja alapján korábban engedélyezett svéd támogatási programhoz képest szubszidiárius jellegű vitatott intézkedés engedélyezésére. ( 17 ) Álláspontja szerint a megtámadott ítélet 34. pontjában szereplő megállapítás – amely szerint az EUM‑Szerződéssel nem ellentétes az EUMSZ 107. cikk (2) bekezdése b) pontjának és az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdése b) pontjának egyidejű alkalmazása, amennyiben mindkét rendelkezés feltételei teljesülnek, jelesül, ha a gazdaságban komoly zavart előidéző történések és körülmények rendkívüli eseményekből fakadnak – ellentétes mind az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének b) pontjában szereplő kivétel megszorító értelmezésének igényével, mind pedig e kivételnek a kár és támogatás közötti közvetlen kapcsolat fennállásával kapcsolatos alkalmazási feltételével. A Törvényszék általi értelmezés a két rendelkezésnek egyetlen olyan „válságszabályozás” keretében történő egyesítését eredményezné, amelyben az egyik jogalap alkalmazása helyettesíthető a másikéval, és az egyes rendelkezések alkalmazási feltételeinek betartása szükségképpen kevésbé érvényesülne.

21.

Elöljáróban rámutatok arra, hogy a jelen ügyben nem szerepel az EUMSZ 107. cikk (2) bekezdésének b) pontja és az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének b) pontja alapján meghozott intézkedéseknek azonos kedvezményezettekkel szembeni együttes alkalmazása. A vitatott határozat (4)–(6) preambulumbekezdéséből ugyanis egyértelműen kitűnik, hogy egyrészt a svéd hatóságok azt követően határoztak az említett rendelkezések közül az előbbi értelmében vett egyedi intézkedések meghozataláról, hogy a légitársaságok pénzügyi helyzetének folyamatos romlása rámutatott arra, hogy egyes légitársaságok nehézségekkel küzdenek a hitelhez a svéd támogatási programot engedélyező határozatban előírt feltételek mellett történő hozzáférés során, másrészt pedig kizárólag az említett nehézségekkel szembesülő, a svéd támogatási program potenciális kedvezményezettjeinek minősülő légitársaságok részesülhettek az említett intézkedésekben. A Törvényszék tehát akkor, amikor a megtámadott ítélet 34. pontjában az EUMSZ 107. cikk (2) bekezdésének b) pontjának az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének b) pontjával párhuzamos alkalmazását említi, pusztán arra utal, hogy ugyanazon rendkívüli esemény piacra gyakorolt hatásainak orvoslása céljából az adott tagállamnak lehetősége van párhuzamosan alkalmazni a szóban forgó rendelkezések által biztosított két eszközt.

22.

Ennek tükrében nem látom be, miért ütközne akadályba az ilyen párhuzamos alkalmazás elismerése – többek között – a jelen ügy konkrét körülményei között, amelyekben a szóban forgó két intézkedés – mind a kedvezményezett jogalanyokat, mind pedig az előirányzott intézkedés típusát illetően – vitathatatlanul kapcsolódik egymáshoz. A Ryanair ezzel ellentétes érvei számomra nem tűnnek meghatározóknak. Egyrészt ugyanis, ha az EUMSZ 107. cikk (2) bekezdésének b) pontja értelmében meghozott intézkedés az e rendelkezés által előírt kivétel alkalmazásának valamennyi, fent ismertetett feltételét teljesíti, a szóban forgó kivétel kiterjesztő jellegű alkalmazásának kérdése nem vetődik fel, még akkor sem, ha az adott intézkedés más intézkedésekkel együtt közrejátszik a rendkívüli eseményből eredő válsághelyzetre válaszként meghozandó állami intézkedés kereteinek meghatározásában. Másrészt, még annak elfogadása esetén is, hogy a vitatott intézkedés – az EUMSZ 107. cikk (2) bekezdésének b) pontja által biztosított eszköz kompenzációs céljával egyidejűleg – az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének b) pontja végén meghatározott – a szóban forgó eszköz szellemével egyébként összhangban álló – célt is követi, nem látom be, hogyan járulhatna hozzá a szóban forgó rendelkezések közül az előbbi alapján a kár és a támogatás között szükségképpen fennálló kapcsolat fellazításához.

23.

A fenti indokok alapján azt javaslom, hogy a Bíróság utasítsa el a második fellebbezési jogalap első kifogását mint megalapozatlant.

24.

A Ryanair a második fellebbezési jogalap második kifogása révén arra hivatkozik, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 40. pontjában tévesen értelmezte – az említett pontban idézett – 2004. november 11‑i Spanyolország kontra Bizottság ítéletet ( 18 ) azáltal, hogy a túlkompenzáció kockázatának felmérése során az említett ítéletben nem szereplő „valószínűségi mércét” („likelihood test”) vezetett be. Álláspontja szerint, amennyiben az intézkedés – a jelen ügyben foglaltakhoz hasonlóan – a jövőbeni károk fedezését szolgálja, attól függetlenül, hogy mekkora a túlkompenzáció bekövetkezésének valószínűsége, a belső piaccal összeegyeztethetetlennek kell tekinteni az összes olyan támogatást, amely meghaladhatja az elszenvedett károkat. A túlzott mértékben folyósított támogatás visszatéríttetését szolgáló mechanizmus előírása nem elegendő annak elkerüléséhez, hogy a kedvezményezett vállalkozás – még ha csak átmenetileg is – jogtalan előnyre tegyen szert.

25.

Álláspontom szerint e kifogást el kell utasítani. Először is, álláspontom szerint a fellebbező alapvetően szemantikai jellegű érvelése a Törvényszék által használt kifejezéseknek tulajdonítandó jelentés téves értelmezésén alapul. Kétségtelen, hogy a megtámadott ítélet 40. pontjának – egyetlen hiteles – angol nyelvű változatában a „likely to” kifejezés szerepel, amely valószínűségre utal. Álláspontom szerint azonban az említett pont szövegéből és annak kontextusából, valamint a megtámadott ítélet második kereseti jogalap második részének vizsgálatával kapcsolatos indokolásának egészéből egyértelműen kitűnik, hogy a Törvényszék semmilyen módon nem kívánt a túlkompenzáció kockázatának valószínűségére vonatkozó mércét bevezetni, és még kevésbé kívánta ezt a mércét az EUMSZ 107. cikk (2) bekezdésének b) pontja hatálya meghatározásának kritériumaként alkalmazni. Másodszor, rámutatok arra, hogy a Spanyolország kontra Bizottság ítélet Törvényszék által hivatkozott 40. és 41. pontja az intézkedés kedvezményezettjei által állítólagosan elszenvedett veszteségek és a nyújtott támogatás közötti közvetlen kapcsolat fennállásának – az említett veszteségek értékét a támogatás összegével összehasonlító adatok rendelkezésre bocsátása révén történő – bizonyítására, nem pedig a túlkompenzáció kockázatának felmérésére vonatkozik, amely a szóban forgó kapcsolat fennállásának megállapítását követően történik. A Törvényszék tehát az említett pontokból értelemszerűen nem következtethetett volna az EUMSZ 107. cikk (2) bekezdésének b) pontja alkalmazásának kizárása céljából olyan mérce alkalmazására, amely annak megállapítását szolgálja, hogy a tervezett támogatás milyen valószínűséggel haladja meg az elszenvedett kárt. Számomra úgy tűnik, a Törvényszék inkább arra kívánja helyezi a hangsúlyt, hogy ki kell vonni az EUMSZ 107. cikk (2) bekezdésének b) pontjának hatálya alól azokat az intézkedéseket, amelyek esetében nem állapítható meg az elszenvedett károk nagysága és a támogatás összege közötti olyan kapcsolat, amely kizárná a túlkompenzáció lehetőségét.

26.

Mindenesetre – még a megtámadott ítélet 40. pontjának a Ryanair által kívánt értelmezése esetén is – meg kell állapítani, hogy a Törvényszék a vitatott intézkedésnek az általa a megtámadott ítélet 45–57. pontjában végzett elemzése során arra a következtetésre jutott, hogy egyrészt a Bizottság – figyelemmel a Covid19‑világjárvány mint rendkívüli esemény változó jellegére, valamint az okozott kár számszerűsítésének és a nyújtott támogatás összegének szükségképpeni távlati jellegére – a vitatott határozatban kellő pontossággal részletezett egy, a SAS által elszenvedett kár felmérését és az azt meghaladó folyósítás elkerülését szolgáló számítási módszert, másrészt pedig a Ryanair nem bizonyította, hogy e számítási módszer a szóban forgó kár túlkompenzációját eredményezné. A Törvényszék a megtámadott ítélet 57. pontjában egyébiránt megállapította, hogy a Bizottság mindenesetre úgy értékelte, hogy a SAS által elszenvedett kár mindenképpen meghaladta volna a vitatott intézkedés révén biztosított összeget, és hogy a Ryanair nem bocsátott rendelkezésre olyan bizonyítékokat, amelyek kétségbe vonnák ezt az értékelést. A Ryanair látszólagos álláspontja ellenére e megállapítások semmilyen módon nem utalnak a túlkompenzáció bekövetkezésének lehetőségére – még ha az valószínűtlen is –, mivel a Törvényszék a SAS által elszenvedett kárt meghaladó folyósítások kockázatának fennállását már eleve kizárta.

27.

A Ryanair a harmadik, negyedik és ötödik kifogás révén – amelyeket együttesen fogok tárgyalni – arra hivatkozik, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 46–50. pontjában többször is tévesen alkalmazta a jogot, elferdítette a tényeket és a bizonyítékokat. A Törvényszék az említett pontokban egyrészt megállapította, hogy „a jelen ügy körülményeire tekintettel, amelyeket az EUMSZ 107. cikk (2) bekezdésének b) pontja értelmében vett rendkívüli esemény jellemez, amelyet a Covid19‑világjárvány képez, és figyelemmel annak változó jellegére, valamint az okozott kár számszerűsítésének és a végeredményben nyújtott támogatás összegének szükségképpeni távlati jellegére, a Bizottság a megtámadott határozatban kellő pontossággal bemutatta a SAS által elszenvedett kár értékelésére irányuló számítási módszert” (46. pont), másrészt azt a következtetést vonta le, hogy a fellebbező nem terjesztett elő olyan bizonyítékot, amely alátámasztaná, hogy a megtámadott határozatban meghatározott számítási módszer a SAS által ténylegesen elszenvedett kárt meghaladó állami támogatás folyósítását tenné lehetővé (47. és 48. pont), harmadrészt rámutatott arra, hogy bár a Bizottság által meghatározott módszerrel teljes mértékben nem kerülhető el, hogy a kár értékelése magában foglalja a SAS által, nem közvetlenül a Covid19‑világjárványhoz kapcsolódóan meghozott döntések következményeit is, a fellebbező semmilyen bizonyítékot nem terjesztett elő, amely alapján valószínűsíteni lehetne, hogy a világjárvány nélkül a SAS bevételei a 2020 márciusától 2021 februárjáig terjedő időszakban a 2019 márciusától 2020 februárjáig terjedő időszakhoz képest csökkentek volna (49. pont).

28.

A Ryanair a második fellebbezési jogalap harmadik kifogása révén arra hivatkozik, hogy ha a Bizottság az EUMSZ 107. cikk (2) bekezdésének b) pontja szerinti támogatást engedélyező határozatában nem határoz meg helyesen a megtérítendő kár számítását szolgáló módszert, semmi nem biztosítja a túlkompenzáció hiányát, és az előzetes értékelés helyébe a Bizottság által elvégzendő utólagos értékelés lép. A jelen ügyben a túlkompenzáció kockázata különösen magas, és a Bizottság által engedélyezett támogatás a SAS‑nak – több mint egy évre, vagyis a Svédország által a tényleges veszteségekre vonatkozó első jelentés 2021 júniusában történő benyújtásáig – adott biankó csekk.

29.

A Ryanair a második fellebbezési jogalapjának negyedik kifogása révén előadja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a bizonyítási terhet módszeresen a fellebbezőre telepítette, miközben támogatási kérdésekben a Bizottság feladata, hogy bizonyítsa a támogatás összeegyeztethetőségét. A Ryanair mindenesetre kellő bizonyítékot terjesztett a Törvényszék elé arra vonatkozóan, hogy a jelen ügyben túlkompenzáció kockázata áll fenn.

30.

Végezetül, a Ryanair a második fellebbezési jogalapjának ötödik kifogása révén azt rója a Törvényszék terhére, hogy az nem vonta le a megfelelő következtetéseket a megtámadott ítélet 49. pontjában szereplő megállapításból, amelynek értelmében a Bizottság által meghatározott módszerrel teljes mértékben nem volt elkerülhető, hogy az említett kár értékelése magában foglalja a SAS által, nem közvetlenül a Covid19‑világjárványhoz kapcsolódóan meghozott döntések következményeit is, így a fellebbezőre telepítette a kontrafaktuális forgatókönyv felvázolásának teljesíteni lehetetlen terhét.

31.

Emlékeztetek arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EUMSZ 107. cikk (2) bekezdésének b) pontja értelmében egyedül a természeti csapások vagy más rendkívüli események által közvetlenül okozott károk téríthetők meg. ( 19 ) Ebből következik, hogy közvetlen kapcsolatnak kell fennállnia a szóban forgó események által okozott károk és az állami támogatás között, továbbá szükséges a támogatás kedvezményezettjei által elszenvedett károk lehető legpontosabb felmérése is. ( 20 ) Amennyiben e károk teljeskörűen és pontosan még nem számszerűsíthetők, például a szóban forgó rendkívüli esemény nem egy időponthoz kapcsolódik, hanem tartós és változó jellegű, a Bizottságnak szükségképpen távlati elemzést kell végeznie olyan számítási módszer alapulvételével, amely egyben rugalmas is, így alkalmazkodik a helyzet alakulásához, valamint kellően precíz és megbízható ahhoz, hogy kizárja a túlkompenzáció kockázatát. Ezenfelül a szóban forgó számítási módszer időbeli alkalmazásának a Bizottság által állandóan és teljeskörűen ellenőrizhetőnek kell maradnia.

32.

A vitatott határozatból kitűnik, hogy a vitatott intézkedésnek az volt a célja, hogy részlegesen megtérítse a SAS részére a Covid19‑világjárvánnyal összefüggő utazási korlátozások bevezetése nyomán a járatainak törléséből vagy átütemezéséből eredő kárt (a vitatott határozat (9) és (61) preambulumbekezdése). A Bizottság a vitatott intézkedés belső piaccal való összeegyeztethetőségének értékelése során egyértelművé tette, hogy mivel a Covid19‑világjárvány által előidézett válság folyamatban van, a svéd hatóságok még nem tudják pontosan számszerűsíteni a SAS által elszenvedett kárt vagy a támogatás összegét (a vitatott határozat (64) és (68) preambulumbekezdése). Ebből következően a becsült kárt olyan „általános módszer” alapján kellett felmérni, amelynek szempontjai a vitatott határozat (65) preambulumbekezdésében szerepelnek. A Bizottság a „hozzáadott‑érték elvesztését”, vagyis a bevételeknek a SAS haszonkulcsával korrigált és az elmaradt költségekkel csökkentett kiesését határozta meg kárként. A bevételek kiesése a világjárvány hiányában várható – a világjárvány kitörését közvetlenül megelőző, 2019. március és 2020. február közötti időszak bevételei alapján számított – bevételek és a válság időszakában, 2020. március és 2021. február között megszerzett bevételek különbözetének felelt meg. Azok a költségek (például üzemanyagköltségek vagy reptéri illetékek) minősültek elmaradt költségeknek, amelyek a SAS‑t akkor terhelték volna, ha a világjárvány nem érintette volna a tevékenységét. Az előbbiekben bemutatott általános módszert olyan „részletes módszerrel” kellett kiegészíteni, amelynek a Bizottság részére legkésőbb 2020. december 31‑én, az utóbbi általi előzetes jóváhagyás megszerzése céljából történő megküldésére a svéd hatóságok kötelezettséget vállaltak. A SAS által elszenvedett kárt független szerv pontosan csak ezt követően számszerűsítette volna. A svéd hatóságok ezzel kapcsolatban vállalták, hogy a kár utólagos felmérését és a biztosított támogatás összegének megjelölését legkésőbb 2021. június 30‑án megküldik a Bizottság részére. Arra is kötelezettséget vállaltak, hogy a kár utólagos felméréséből eredő mindennemű túlkompenzációt visszatérítettnek (lásd a vitatott határozat (38) preambulumbekezdését). Ezenfelül a Bizottság ideiglenesen felmérte a SAS által elszenvedett kárt, amelynek meghatározása során a 2020. március és 2021. február közötti időszakra vonatkozóan a 2019. március és 2020. február közötti időszakhoz viszonyítva 50% és 60% közötti légiforgalom‑csökkentést vett figyelembe (a vitatott határozat (66) preambulumbekezdése). Mindenesetre a Bizottság álláspontja szerint ez, az általa 5 és 15 milliárd SEK közötti összegre értékelt kár meghaladta a támogatás teljes összegét (lásd a vitatott határozat (68) preambulumbekezdését).

33.

Márpedig álláspontom szerint a megtámadott ítélet 46. pontjában kiemelt, különösen a Covid19‑világjárvány mint rendkívüli esemény változó jellegével, a válság hirtelen és általános jellegével és a leginkább sújtott ágazatok – köztük a légi közlekedési ágazat – támogatását szolgáló intervenciós intézkedések elfogadása gyorsaságának igényével kapcsolatos körülmények – amelyeket a fellebbező nem vitat – messzemenően igazolják a Bizottság által alkalmazott többszintű megközelítést, amely a SAS által elszenvedett kár számítási módszerének alapját képező szempontok meghatározásában és a kár túlkompenzáció konkrét kockázatának fennállását előre kizáró ideiglenes felmérésében áll, és amelynek keretében a kár pontos számszerűsítése későbbre halasztódik.

34.

Ebben az összefüggésben álláspontom szerint pusztán az, hogy a Bizottság elfogadta a kár számszerűsítése céljából alkalmazott számítási módszerek részletes meghatározásának a svéd hatóságokra hagyását, a jelen ügyet jellemző körülmények összessége, valamint a megtérítendő kár ideiglenesen felmért összege és a támogatás maximális összege közötti különbség alapján nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy a Bizottság – a Ryanair álláspontjának megfelelően – elhárította volna a vitatott intézkedés belső piaccal való összeegyeztethetőségének értékelésére vonatkozó kötelezettségének teljesítését. Ahogyan azt a Bizottság és a francia kormány helyesen megjegyezte, e tekintetben azt a részletes módszert, amelynek a Bizottság részére történő megküldésére a svéd hatóságok kötelezettséget vállaltak, előzetesen engedélyeztetni kellett a Bizottság által, amely tehát megvizsgálhatta e módszer vitatott határozatban szereplő „általános módszernek” való megfelelőségét, és adott esetben módosíthatta annak elemeit, valamint nyomon követhette az intézkedés konkrét alkalmazását, aminek során ismételten felmérhette a túlkompenzáció kockázatát. Álláspontom szerint tehát – a Ryanair előadásával ellentétben – a vitatott határozat 46. pontjában szereplő állítás – amelynek értelmében a Bizottság a vitatott határozatban a SAS által elszenvedett kár összegének számítására vonatkozóan kellően precíz módszert határozott meg – nem áll ellentétben e határozat (35) preambulumbekezdésével, amelyben a Bizottság tudomásul veszi Svédország arra vonatkozó kötelezettségvállalását, hogy 2020. december 31‑ig a Bizottság elé tárja a szóban forgó kár számszerűsítéséhez használt módszert. Ezenfelül megalapozatlan a Ryanair azon állítása, amelynek értelmében a vitatott határozat lényegében 2021. június 30‑ig, vagyis a kár első utólagos felmérésének dátumáig szóló biankó csekket biztosított a SAS javára, figyelembe véve egyrészt az említett kötelezettségvállalást, másrészt pedig a szóban forgó kár Bizottság általi átmeneti számszerűsítését, amelyből kitűnt, hogy e kár mindenesetre meghaladja a svéd hatóságok által a SAS részére nyújtott garancia maximális mértékét.

35.

A fentiek alapján úgy vélem, hogy a második fellebbezési jogalap harmadik kifogását mint megalapozatlant el kell utasítani.

36.

Álláspontom szerint a második fellebbezési jogalap negyedik kifogását – amellyel a Ryanair azt rója a Törvényszék terhére, hogy megfordította a bizonyítási terhet – mint megalapozatlant szintén el kell utasítani. E tekintetben emlékeztetek arra, hogy egyrészről a Törvényszék a megtámadott ítéletben úgy ítélte meg, hogy a Bizottság által meghatározott számítási módszer – a Svédország által tett kötelezettségvállalásokkal együtt és a SAS által a világjárvány következtében elszenvedett veszteségek átmeneti számszerűsítése tükrében – a vitatott intézkedés által kompenzálandó kárnak – a szóban forgó intézkedés bejelentésének és jóváhagyásának körülményeire tekintettel – lehető legpontosabb felmérését tette lehetővé. Másrészről a Törvényszék a megtámadott ítélet 47–49. pontjában elutasította a Ryanair által a szóban forgó módszer tényleges túlkompenzáció kizárására való alkalmasságának vitatása céljából felhozott érveket mint nem kellően alátámasztottakat és hatástalanokat. Ilyen körülmények között a fellebbező a fent említett kifogás révén valójában a megtámadott ítéletben szereplő, azzal kapcsolatos értékelést vitatja, hogy relevánsak vagy elegendők‑e azok az érvek és bizonyítékok, amelyeket abból a célból hozott fel, hogy megkérdőjelezze a Törvényszéknek azt a megállapítását, amelyet a vitatott határozatban szereplő elemeknek a túlkompenzáció kockázatának kizárására való alkalmasságával, általánosabban pedig a vitatott intézkedés belső piaccal való összeegyeztethetősége Bizottság általi megítélésének érvényességével kapcsolatban tett. Habár a Ryanair a bizonyítékok elferdítésére hivatkozik, nem jelöli meg, hogy a Törvényszék mely bizonyítékokat ferdítette volna el, vagy hogy azokat milyen módon ferdítette volna el, hanem lényegében csak a Törvényszék elé terjesztett kereset 55–60. pontjában előadott érveket ismétli meg. Ez utóbbiakban – az 58. pont kivételével, amelyben csak felsorolja azokat a körülményeket, amelyeket a Bizottság elmulasztott kellő pontossággal azonosítani vagy igazolni a vitatott határozatban – pusztán az EUMSZ 107. cikk (2) bekezdésének b) pontjára vonatkozó ítélkezési gyakorlatra vagy e rendelkezésnek a Bizottság által kialakított alkalmazási gyakorlatára utal. A negyedik kifogás tehát nem felel meg azoknak, a Bíróság által az ítélkezési gyakorlatában értelmezett elfogadhatósági feltételeknek, amelyek az EUMSZ 256. cikkből, az Európai Unió Bírósága Alapszabálya 58. cikkének első bekezdéséből és a Bíróság eljárási szabályzata 168. cikke (1) bekezdésének d) pontjából erednek. ( 21 )

37.

Végezetül, ami az ötödik kifogást illeti, amelynek révén a Ryanair arra hivatkozik, hogy a megtámadott ítélet 49. pontja téves jogalkalmazást tartalmaz, az említett pontot szintén a megtámadott ítélet 45. és 46. pontjában szereplő, arra vonatkozó megállapítás tükrében kell értelmezni, amely szerint a Bizottság által a SAS‑t ért kár számítása céljából előadott módszer – figyelembe véve a svéd hatóságok által tett kötelezettségvállalások összességét és a Covid19‑világjárványhoz kapcsolódó konkrét körülmények tükrében – megfelelt az ítélkezési gyakorlatban meghatározott pontossági kritériumoknak, és kellően biztosította a túlkompenzáció hiányát. Következésképpen ezt az érvet is mint megalapozatlant el kell utasítani.

38.

A fellebbező a második fellebbezési jogalap – megtámadott ítélet 51. pontja ellen irányuló – hatodik kifogása révén azt rója a Törvényszék terhére, hogy az tévesen alkalmazta a jogot, amikor egyszerűen a megtámadott ítélet 25. pontjára utalással elutasította a második kereseti jogalapjának keretében felhozott azon érvet, amely szerint a Bizottságnak a vitatott határozatban figyelembe kellett volna vennie a többi svédországi légitársaság által elszenvedett kárt. A fellebbező előadja, hogy a jelen ügyben szereplőhöz hasonló körülmények között az az elv, amelynek értelmében a támogatásnak a kárral arányosnak kell lennie, szükségessé teszi, hogy a kárt ne csak a támogatás kedvezményezettjének, hanem versenytársainak szintjén is értékeljék, így a jelen ügyben értékelni kell a vitatott intézkedés többi légitársaságra gyakorolt hatását. A Ryanair álláspontja szerint a Törvényszék mindenesetre nem állapíthatja meg – ahogyan azt a megtámadott ítélet 82–84. pontjában tette –, hogy a vitatott intézkedést a SAS által a versenyhelyzetére tekintettel elszenvedett nagyobb sérelem igazolja, és nem mellőzheti e helyzetnek a támogatás kárral való arányosságának értékelésénél történő figyelembevételét.

39.

Megjegyzendő, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 51. pontjában a Ryanair által a második kereseti jogalapjának második részében felhozott, kellően részletezett érvre válaszolt. A Ryanair – ezen érv révén, amelyet a Törvényszék elé terjesztett keresetlevél pusztán egy pontjának pár sorában fejtett ki – annak megállapítását követően, hogy a vitatott határozat nem tartalmazza a Svédországban működő többi légitársaság által elszenvedett kár felmérését, csak az EUMSZ 107. cikk (2) bekezdésének b) pontjának az első kereseti jogalapja keretében általa támogatott értelmezésére utalt, amely szerint az EUMSZ 107. cikk (2) bekezdésének b) pontja szerinti rendkívüli esemény fogalmilag nem csak egy adott ágazat egyetlen szereplőjét, hanem annak összes szereplőjét hátrányosan érinti, és ebből az értelmezésből levezette, hogy a Bizottság köteles megindokolni, miért kizárólag a SAS szenvedett volna kárt a Covid19‑világjárványhoz kapcsolódó korlátozások miatt. A Törvényszék tehát nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor úgy ítélte meg, hogy a szóban forgó érv megválaszolásához elegendő utalni arra, a megtámadott ítélet 25. pontjában szereplő indokolásra, amellyel – álláspontom szerint helyesen – elutasította az EUMSZ 107. cikk (2) bekezdésének b) pontjának a Ryanair által az első kereseti jogalap keretében alapul vett értelmezését.

40.

Ilyen körülmények között a fellebbező azt sem róhatja a Törvényszék terhére, hogy az a megtámadott ítélet 51. pontjában tévesen alkalmazta volna a jogot azáltal, hogy a vitatott intézkedés arányosságának értékelése során nem tulajdonított jelentőséget „a támogatás többi légitársaságra gyakorolt hatásának” és a SAS „versenyhelyzetének”. Egyrészről ugyanis a jelen indítvány 39. pontjából kitűnik, hogy a fellebbező a fent említett 51. pontban elutasított érv keretében nem hivatkozott a szóban forgó körülmények figyelembevételének szükségességére. Másrészről pedig – amint azt a Bizottság helyesen kiemelte – az említett pont a vitatott intézkedés megtérítendő kárral való arányossága Törvényszék általi vizsgálatának keretébe illeszkedik – amely vizsgálat célja kizárólag a túlkompenzáció kockázatának felmérése –, nem pedig a vitatott intézkedés követett célhoz képest szükséges, megfelelő és arányos jellege ettől eltérő vizsgálatának keretébe. Mindazonáltal rámutatok arra, hogy a Ryanair a második fellebbezési jogalap – a megtámadott ítélet indokolásának egy másik része ellen irányuló – nyolcadik kifogása keretében részben ehhez hasonló érvelést hozott fel, amelyet ez utóbbi kifogás vizsgálata keretében fogok elemezni.

41.

A fenti megfontolások alapján úgy vélem, hogy a második fellebbezési jogalap hatodik kifogását mint megalapozatlant el kell utasítani.

42.

A fellebbező a második fellebbezési jogalap megtámadott ítélet 60. és 61. pontja ellen irányuló hetedik kifogása révén lényegében azt rója a Törvényszék terhére, hogy az elegendőnek ítélte a svéd hatóságok arra vonatkozó kötelezettségvállalását, hogy utólagosan visszatéríttetik a támogatást abban az esetben, ha a vitatott intézkedés – esetlegesen más intézkedésekkel, köztük a külföldi hatóságok intézkedéseivel együtt – meghaladná a SAS által ténylegesen elszenvedett kárt. A Ryanair úgy véli, hogy a Bizottságnak a túlkompenzáció kockázatának felmérése során figyelembe kell vennie az összes olyan bizonyítékot, amely a rendelkezésére áll az EUMSZ 107. cikk (2) bekezdésének b) pontja szerinti határozat meghozatalakor. A jelen ügyben a Bizottságnak különösen a Norvég Királyság által már létrehozott támogatási programot ( 22 ) kellett volna figyelembe vennie, amellyel kapcsolatban a SAS teljesítette a támogathatósági feltételeket.

43.

A szóban forgó kifogás nyilvánvalóan megalapozatlan annyiban, amennyiben a fellebbező azt rója a Törvényszék terhére, hogy az nem állapította meg, hogy a Bizottság elmulasztotta értékelni a vitatott intézkedés említett programmal való esetleges halmozását. A fellebbező állításával ellentétben ugyanis a megtámadott ítélet 60. és 61. pontjából kitűnik, hogy a Törvényszék megítélése szerint a Bizottság figyelembe vette az említett programot mind a túlkompenzáció konkrét kockázata előzetes fennállásának felmérésénél, mind pedig az arról való megbizonyosodása során, hogy olyan mechanizmusok állnak rendelkezésre, amelyek alkalmasak annak biztosítására, hogy a vitatott intézkedés más intézkedésekkel, köztük a norvég támogatási programmal történő halmozása miatti esetleges túlkompenzáció utólag megszűnjön. Álláspontom szerint ezt a kifogást egyebekben elfogadhatatlannak kell minősíteni. A fellebbező ugyanis pusztán megismétli az elsőfokú eljárásban tett állításokat, és nem fejti ki, hogy a megtámadott ítélet 61. pontjában szereplő megállapítás miért valósítana meg téves jogalkalmazást vagy nyilvánvaló értékelési hibát, valamint azt sem tisztázza, hogy a Bizottságnak miként kellett volna figyelembe vennie a norvég támogatási programot. Amennyiben úgy kell tekinteni, hogy a Ryanair állításai mindezek ellenére teljeskörűen elfogadhatók, és azokat úgy kell érteni, hogy a Ryanair álláspontja szerint a Törvényszéknek meg kellett volna állapítania, hogy a Bizottság a vitatott intézkedést tévesen, annak ellenére minősítette összeegyeztethetőnek a belső piaccal, hogy túlkompenzáció kockázata állt fenn a SAS norvég támogatási programból való részesülésének lehetősége miatt, egyetértek a Bizottsággal abban, hogy ezen érvet el kell utasítani, és hogy a Törvényszék ilyen – a SAS norvég támogatási programhoz való jövőbeni hozzáférésével kapcsolatos bizonytalansággal fémjelzett – körülmények között helyesen tekintette megfelelőnek és elegendőnek a svéd hatóságok által a vitatott intézkedés más intézkedésekkel való halmozása következtében esetlegesen túlzott mértékben folyósított támogatás utólagos visszatéríttetésére vállalt kötelezettséget.

44.

Álláspontom szerint a fentiekből az következik, hogy a második fellebbezési jogalap hetedik kifogását is mint részben megalapozatlant, részben pedig elfogadhatatlant el kell utasítani.

45.

A második fellebbezési jogalap nyolcadik kifogása a megtámadott ítélet 62–64. pontja ellen irányul. A Törvényszék az említett pontokban elutasította a Ryanair által a második kereseti jogalapjának második részében felhozott azon érvet, amellyel arra hivatkozott, hogy a Bizottságnak a vitatott intézkedés belső piaccal való összeegyeztethetőségének értékelése során a kár és a EUMSZ 107. cikk (2) bekezdésének b) pontja értelmében nyújtandó kompenzáció összehasonlításának elemei között figyelembe kellett volna vennie a SAS által a szóban forgó intézkedés hátrányosan megkülönböztető jellege következtében elért versenyelőnyt. A Törvényszék konkrétan a megtámadott ítélet 63. pontjában – analógia útján a 2016. december 21‑i Bizottság kontra Aer Lingus e Ryanair Designated Activity ( 23 ) ítéletre (a továbbiakban: Aer Lingus ítélet) utalva – rámutatott arra, hogy a „valamely támogatás belső piaccal való összeegyeztethetőségének értékelése céljából az e támogatás által a kedvezményezettjének nyújtott előny nem foglalja magában a kedvezményezett által ezen előny kihasználásával elért esetleges gazdasági előnyt.”

46.

A fellebbező a Bíróság előtt előadja, hogy a fent említett versenyelőny figyelembevétele „alapvető fontosságú” annak meghatározása során, hogy „valamely támogatás meghaladja‑e a kinyilvánított cél eléréséhez szükséges mértéket”. A fellebbező az Aer Lingus ítélet relevanciáját is vitatja; ezen ítélet tárgyát a belső piaccal összeegyeztethetetlennek minősített támogatás összegének annak visszatéríttetése céljából történő meghatározása, nem pedig a támogatás által biztosított előnynek az EUMSZ 107. cikk (2) bekezdésének b) pontja értelmében vett rendkívüli esemény által közvetlenül előidézett kárral való összehasonlítása képezte.

47.

Elöljáróban rámutatok arra, hogy a Ryanair által a szóban forgó kifogás keretében előadott érvelés egy része olyan jogkérdést vet fel, amely álláspontom szerint eltér a Törvényszék előtt előadott, ennek megfelelő jogalap keretében hivatkozott jogkérdéstől. Amíg ugyanis a fellebbező az elsőfokú keresetében pusztán arra hivatkozott, hogy annak a versenyelőnynek a figyelmen kívül hagyása, amely abból ered, hogy a SAS az EUMSZ 107. cikk (2) bekezdésének b) pontja szerinti támogatásban részesülő egyetlen légitársaság, megakadályozta a kár kompenzációval való megfelelő összehasonlítását, ( 24 ) első alkalommal a fellebbezésben összefüggésbe hozta e mulasztást a vitatott intézkedés követett céllal való arányosságának értékelésével. Márpedig a szóban forgó kifogás annak feltételezése esetén is elfogadhatatlan lenne, hogy a Ryanair a szóban forgó érvvel arra kívánt utalni, hogy a vitatott határozat nem tartalmazza a vitatott intézkedés versenyre gyakorolt hatásának értékelését, egyrészt mivel az a fellebbezési eljárásban fel nem hozható új jogalapnak minősülne, másrészt pedig azért, mert egyébként sem teljesülnek az egyértelműség és pontosság Bíróság eljárási szabályzata 168. cikke (1) bekezdésének d) pontjában előírt feltételei.

48.

Következésképpen a szóban forgó kifogás megválaszolására szorítkozom annyiban, amennyiben annak keretében a Ryanair azt rója a Törvényszék terhére, hogy az úgy ítélte meg, a vitatott intézkedés által biztosított előny meghatározása és a túlkompenzáció kockázatának felmérése céljából nem szükséges figyelembe venni a fent említett versenyelőnyt. A fellebbező e tekintetben helyesen állítja, hogy a Bizottság a szóban forgó felmérés keretében köteles az összes olyan tényezőt figyelembe venni, amely érintheti a rendkívüli esemény, az elszenvedett veszteségek és a nyújtott támogatás közötti közvetlen okozati összefüggést, jelesül a kedvezményezett vállalkozást a szóban forgó esemény miatt vagy a szóban forgó eseményt követően végzett, a vállalkozások támogatását szolgáló más állami beavatkozások révén elszenvedett károk megtérítése jogcímén megillető összegeket. Ezek a tényezők ugyanis érintik a szóban forgó vállalkozást ténylegesen érő veszteségek nagyságát, mégpedig úgy, hogy csökkentik azt. Ebből azonban nem következik az, hogy a Bizottságnak a szóban forgó vállalkozásnak biztosított előny értékének meghatározása során figyelembe kellene vennie – feltéve, hogy az könnyedén és pontosan számszerűsíthető – azt az értéket, amely egyrészről a támogatás nyújtásához kapcsolódó járulékos előnyöknek, másrészről pedig azoknak az esetleges gazdasági előnyöknek felel meg, amelyekre az adott vállalkozás a támogatás kihasználása révén szert tehet. Az előbbiek értéke ugyanis önállóan nem állapítható meg, míg az utóbbiakat illetően a Bíróság az Aer Lingus ítélet 92. pontjában – amelyre a Törvényszék a megtámadott ítélet 63. pontjában analógia útján utalt – megállapította, hogy az érintett tagállam arra vonatkozó kötelezettsége, hogy visszatéríttetés útján megszüntesse az egységes piaccal összeegyeztethetetlen támogatást, és hogy ily módon visszaállítsa az annak folyósítását megelőző helyzetet, „a támogatással a kedvezményezettjének biztosított előny visszatérítését jelenti, nem pedig a kedvezményezett által ezen előny kihasználásával megszerezett esetleges gazdasági előny visszatérítését.” A Ryanair állításával ellentétben az említett utalás releváns, legalábbis annyiban, amennyiben a Ryanair a keresetlevélben arra az álláspontja helyezkedett, miszerint az általa hivatkozott konkrét versenyelőny abban áll, hogy a világjárvánnyal összefüggő korlátozások megszűnését követően a SAS képessé válik a piaci részesedésének növelésére. ( 25 ) A fentiek alapján számomra úgy tűnik, hogy a fellebbező által hivatkozott „versenyelőny” – a jelen indítvány 48. pontjában említett járulékos és közvetett előnyök kizárása esetén – nem más, mint az a gazdasági és szelektív jellegű előny, amelyet a vitatott intézkedés biztosít a SAS részére, és amely a SAS‑nak a vele versengő légitársaságokhoz képest kedvezőbb helyzetbe hozásával torzítja a versenyt. Ahogyan az az [EUMSZ 107. és EUMSZ 108. cikknek] a kezességvállalás formájában nyújtott állami támogatásra való alkalmazásáról szóló – a vitatott határozatban (lásd a (17) és (18) preambulumbekezdést) és a megtámadott ítéletben (lásd az 54. pontot) is hivatkozott – bizottsági közleményből ( 26 ) kitűnik, kezességvállalás esetén a szóban forgó előny fő szabály szerint a kezességvállalás piaci ára és a ténylegesen fizetett ár közötti különbségként számítandó. ( 27 ) Márpedig a Bizottság a vitatott határozat (68) preambulumbekezdésében – a túlkompenzáció kizárása céljából – pont ilyen típusú számítást vett alapul a vitatott intézkedés által biztosított támogatás összegének meghatározásához, azonban nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a szóban forgó összeget – a piaci feltételekre és a SAS hitelszerzési nehézségeire tekintettel – az állami kezességvállalás révén megszerzett kölcsön összegével egyenlőnek kell tekinteni. Ilyen körülmények között a Bizottság – annak a megtámadott ítélet 64. pontjában történő megállapítása során, hogy a Bizottság helyesen vette figyelembe a SAS részére biztosított, a szóban forgó intézkedésből eredő előnyt, és hogy nem róható a terhére, hogy nem bizonyosodott meg arról, az említett előnyből származik‑e valamiféle gazdasági nyereség – nem valósította meg a Ryanair által a második fellebbezési jogalapjának nyolcadik kifogása keretében kifogásolt téves jogalkalmazást. Következésképpen ezt a kifogást is mint megalapozatlant el kell utasítani.

49.

Mivel arra a következtetésre jutottam, hogy a fellebbező által a második fellebbezési jogalapjának alátámasztása céljából felhozott összes kifogást el kell utasítani, álláspontom szerint e jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

50.

A Ryanair a megtámadott ítélet 70–89. pontja ellen irányuló harmadik fellebbezési jogalapja révén azt rótta a Törvényszék terhére, hogy az többször is tévesen alkalmazta a jogot és elferdítette a tényeket azáltal, hogy elutasította a harmadik kereseti jogalapjának első részét, és a megtámadott ítélet 89. pontjában megállapította, hogy bár a vitatott intézkedés előnyéből kizárólag a SAS részesül, az indokolt volt és nem sértette a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét.

51.

A Törvényszék a megtámadott ítéletben egyrészt elutasította a fellebbező azon állítását, amelynek értelmében a szóban forgó intézkedés célja – a Covid19‑világjárványból eredő kár SAS részére történő részleges megtérítésén túl – az, hogy fenntartsa Svédország összeköttetését, a„Skandinávián belüli megközelíthetőséget”, vagy a svéd gazdaságot (74. és 75. pont), illetve fenntartsa a piac szerkezetét (76. pont). Másrészt elutasította a fellebbezőnek a vitatott intézkedés révén nyújtott támogatás hátrányosan megkülönböztető jellegére vonatkozó érvét (77. és 78. pont). Harmadrészt megállapította, hogy a SAS javára alkalmazott eltérő bánásmód megfelel a Covid19‑világjárvány miatt bevezetett korlátozásokból eredő károk helyreállítása céljának, és nem haladja meg az e cél eléréséhez szükséges mértéket (80–88. pont).

52.

A harmadik fellebbezési jogalapja keretében a fellebbező a Törvényszék érvelésének egyes pontjai ellen irányuló három önálló kifogást hoz fel. Az elemzésemet a megtámadott ítélet indokolása logikai sorrendjének követése céljából a vitatott intézkedés tárgyának meghatározásával kapcsolatos második kifogással fogom kezdeni.

53.

A Ryanair először is azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot és nyilvánvalóan elferdítette a tényeket azáltal, hogy a megtámadott ítélet 74. és 75. pontjában elutasította az elsőfokú eljárásban felhozott azon állítását, amelynek értelmében a vitatott intézkedés célját Svédország összeköttetésének, a „Skandinávián belüli megközelíthetőségnek”, vagy a svéd gazdaságnak a fenntartása képezte. A Törvényszék a vitatott határozat túlzottan formalista értelmezését fogadta el, amelynek egyébiránt a megtámadott ítélet 82. pontja is ellentmond.

54.

Álláspontom szerint ezen érvek megalapozatlanok. A vitatott határozat célját ugyanis a vitatott határozat (9) preambulumbekezdése kifejezetten rögzíti, az szerepel a vitatott határozat konkrétan „Az intézkedés célja” címet viselő 2.1. pontjában, és – ahogyan azt a Törvényszék a megtámadott ítélet 75. pontjában helyesen megállapította – e cél abban áll, hogy „részlegesen megtérítse a SAS részére a Covid19‑világjárvánnyal összefüggő utazási korlátozások bevezetése nyomán a járatainak törléséből vagy átütemezéséből eredő kárt.” A vitatott határozat fellebbező által alapul vett (25) és (26) preambulumbekezdése, amely a SAS piaci pozíciójára vonatkozó információkon felül arra vonatkozóan is tartalmaz adatokat, hogy a SAS hogyan járul hozzá Svédország összeköttetéséhez, a „Skandinávián belüli megközelíthetőséghez”, a munkaerőpiachoz vagy általánosabban a svéd gazdasághoz – ahogyan az egyébiránt a vitatott határozat „Kedvezményezett” címet viselő 2.5. pontjában való elhelyezkedéséből is kitűnik –, kizárólag a támogatásban részesülő vállalkozást kívánja bemutatni. A Ryanair álláspontjával ellentétben azok közvetlenül és közvetve sem határozzák meg a támogatás célját, amely – a fentieknek és az összeegyeztethetőségét igazoló jogalapnak megfelelően – a Covid19‑világjárványból mint rendkívüli eseményből eredő károk helyreállítása. A Törvényszék tehát nem követte el a fellebbező által terhére rótt értelmezési hibát. Egyébiránt a megtámadott ítélet 74. és 75., valamint 82. pontja közötti, a fellebbező által kifogásolt ellentmondás sem áll fenn. Amellett ugyanis, hogy a Törvényszék az említett pontban a SAS Skandinávián belüli és Svédországon belüli forgalomból való részesedésével kapcsolatos adatokat pusztán az ezen vállalkozás által elszenvedett kár, nem pedig a svéd hatóságok által követett cél jelzőszámaként veszi figyelembe, az a Törvényszék által a megtámadott ítélet 80–87. pontjában a vitatott intézkedés biztosítása módjának az általa követett céllal való arányosságával kapcsolatos eltérő értelmezés részét képezi.

55.

Másrészt a Ryanair megállapítja, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 76. pontjában tévesen értelmezte az alkalmazandó jogot, amikor elutasította az általa felhozott azon érvet, amelynek értelmében a megtámadott ítélet célját szükségképpen a piac szerkezetének fenntartása képezi. A Törvényszék az említett pontban egyértelművé tette, hogy „noha a verseny szempontjából kedvezőbb lehet az összes gazdasági szereplő – számuk csökkenésének megelőzése érdekében történő – megsegítése,”„a tagállamok nem kötelesek helyreállítani az EUMSZ 107. cikk (2) bekezdésének b) pontja szerinti rendkívüli esemény által okozott valamennyi kárt, és következésképpen nem kötelesek támogatást nyújtani az e károkat elszenvedő valamennyi károsultnak.” E tekintetben rámutatok arra, hogy a fellebbező pusztán azt állítja, a Törvényszéknek a megtámadott ítélet 76. pontjában levont következtetés tükrében meg kellett volna állapítania, hogy a piac szerkezetének fenntartása a vitatott intézkedés céljainak részét képezi (vagy részét kellett volna, hogy képezze), anélkül, hogy megvizsgálta volna, a Törvényszék mely okokból zárta ki ennek megállapítását; ezen okok lényegében megegyeznek azokkal az okokkal, amelyekből a Törvényszék elutasította az első kereseti jogalapot, és azok az EUMSZ 107. cikk (2) bekezdésének b) pontja értelmében vett intézkedések meghozatala során általa a tagállamok részére elismert mérlegelési mozgástérre vonatkoznak. Ebben a kérdésben pusztán utalok a Törvényszék előtt felhozott első kereseti jogalapnak megfelelő első fellebbezési jogalap tárgyalására.

56.

Ami a Ryanair által felhozott harmadik érvet illeti, az inkább az állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének megsértésével kapcsolatos, így azzal a harmadik fellebbezési jogalap első kifogásának vizsgálata keretében foglalkozom.

57.

Álláspontom szerint a fenti indokok alapján a harmadik fellebbezési jogalap második kifogását mint megalapozatlant el kell utasítani.

58.

A fellebbező a harmadik fellebbezési jogalap megtámadott ítélet 77–80. pontja ellen irányuló első kifogásával lényegében azt rója a Törvényszék terhére, hogy az nem alkalmazta helyesen az állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetésnek az EUMSZ 18. cikk első bekezdésében rögzített tilalmát. A Ryanair előadja, hogy annak ellenére, hogy a Covid19‑világjárvány következményei a Svédországban működő összes légitársaságot érintették, kizárólag a SAS részesült az EUMSZ 107. cikk (2) bekezdésének b) pontja szerinti egyedi támogatásban. Mivel a vitatott határozatban egyértelműen szerepel, hogy a szóban forgó támogatást kizárólag olyan légitársaságok részére lehetett nyújtani, amelyek Svédország által kibocsátott működési engedéllyel rendelkeznek, és mivel a Bíróság az ilyen feltételt a 2014. március 18‑i International Jet Management ( 28 ) ítéletében az állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetéssel egy tekintet alá vette, a fellebbező arra hivatkozik, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy a vitatott határozat nem sérti az EUMSZ 18. cikket.

59.

A Törvényszék a megtámadott ítélet 77. pontjában mindenekelőtt rámutatott arra, hogy „a[z] […] egyedi támogatás per definitionem csak egyetlen vállalkozásnak kedvez, kizárva minden más vállalkozást, ideértve azokat is, amelyek e támogatás kedvezményezettjével összehasonlítható helyzetben vannak”, és „jellegénél fogva”„eltérő bánásmódot, sőt hátrányos megkülönböztetést valósít meg, amely pedig az említett intézkedés egyedi jellegéhez szorosan kapcsolódik.” A fellebbező tehát bármely egyedi támogatás belső piaccal való összeegyeztethetőségét módszeresen megkérdőjelezi pusztán amiatt, hogy jellegéből fakadóan kizárólagos, így hátrányosan megkülönböztető jellegű támogatásról van szó, noha az uniós jog az EUMSZ 107. cikkben meghatározott valamennyi feltétel teljesülése esetére lehetővé teszi a tagállamok számára az ilyen támogatás nyújtását. Ezt követően a Törvényszék a megtámadott ítélet 80. pontjában egyértelművé tette, hogy még azt feltételezve is, hogy a szóban forgó intézkedéssel bevezetett eltérő bánásmód, mivel csak a SAS‑t részesíti előnyben, hátrányos megkülönböztetésnek tekinthető, meg kell vizsgálni, hogy azt jogszerű cél igazolja‑e, és hogy az szükséges, megfelelő és arányos‑e annak eléréséhez. A Törvényszék – annyiban, amennyiben a Ryanair utalt az EUMSZ 18. cikk első bekezdésére – megjegyezte, hogy a szóban forgó rendelkezés a Szerződések alkalmazási körében és „az azokban foglalt különös rendelkezések sérelme nélkül” tiltja az állampolgárság alapján történő bármely megkülönböztetést, és úgy ítélte meg, hogy ezért meg kell vizsgálni, hogy a vitatott intézkedés által létrehozott eltérő bánásmód megengedett‑e a megtámadott határozat jogalapját képező EUMSZ 107. cikk (2) bekezdésének b) pontja alapján. A Törvényszék álláspontja szerint e vizsgálat magában foglalta „egyrészt azt, hogy a [vitatott] intézkedés célja megfeleljen az utóbbi rendelkezésben foglalt követelményeknek, másrészt pedig, hogy a szóban forgó intézkedés nyújtásának módja, azaz a jelen esetben az, hogy az csak a SAS‑nak kedvez, olyan jellegű legyen, hogy lehetővé tegye e cél elérését, és ne lépje túl az annak eléréséhez szükséges mértéket.”

60.

A Ryanair először is arra hivatkozik, hogy – a Törvényszék megtámadott ítélet 80. pontjában tett megállapításával ellentétben – az EUMSZ 107. cikk nem minősül az EUMSZ 18. cikk első bekezdése értelmében vett „különös rendelkezésnek”, mivel nem határoz meg a hátrányos megkülönböztetés tiltó konkrét szabályokat.

61.

E tekintetben emlékeztetek arra, hogy a hátrányos megkülönböztetés tilalmának alapelve tiltja egyrészt azt, hogy hasonló helyzeteket eltérő módon kezeljenek, másrészt pedig azt, hogy az eltérő helyzeteket ugyanúgy kezeljék, hacsak ez a bánásmód objektíve nem igazolt. ( 29 )

62.

Az EUMSZ 18. cikk első bekezdése úgy szól, hogy „[a] Szerződések alkalmazási körében és az azokban foglalt különös rendelkezések sérelme nélkül, tilos az állampolgárság alapján történő bármely megkülönböztetés.” Az egységes ítélkezési gyakorlat szerint e rendelkezés csak az uniós jog által szabályozott azon esetekben alkalmazható önállóan, amelyekre a Szerződések nem tartalmaznak hátrányos megkülönböztetést tiltó különös szabályokat. ( 30 ) A Bíróság álláspontja szerint ilyen szabályoknak minősülnek jelesül az EUMSZ 20. cikk (2) bekezdésének a) pontja révén biztosított mozgásszabadsággal és a tagállamok területén történő tartózkodás EUMSZ 21. cikk révén biztosított szabadságával kapcsolatos rendelkezések, ( 31 ) az áruk szabad mozgására vonatkozó rendelkezések (EUMSZ 30., EUMSZ 34. és EUMSZ 110. cikk), ( 32 ) a munkavállalók szabad mozgásával (EUMSZ 45. cikk), ( 33 ) a letelepedés szabadságával (EUMSZ 49. cikk), ( 34 ) a szolgáltatásnyújtás szabadságával (EUMSZ 56–EUMSZ 62. cikk) ( 35 ) és a tőke szabad mozgásával (EUMSZ 63. és EUMSZ 65. cikk) ( 36 ) kapcsolatos rendelkezések.

63.

Az EUMSZ 18. cikk első bekezdésének alkalmazása tehát attól a feltételtől függ, hogy a hivatkozott hátrányos megkülönböztetés forrását képező helyzetre ne legyen alkalmazható a Szerződések által előírt olyan különös szabályok egyike sem, amelyek az állampolgárság alapján történő hátrányos megkülönböztetés megtiltására irányulnak. ( 37 ) Ilyen szabálynak minősül‑e az EUMSZ 107. cikk?

64.

Habár a támogatás e cikk első bekezdésében előírt tilalma annak biztosítását szolgálja, hogy a belső piaci versenyt ne torzítsák tagállami beavatkozások, amelyek jellemzően a nemzeti vállalkozások előnyben részesítését célozzák, beismerem, hogy némileg nehezemre esik e rendelkezést olyan jellegű szabályként elfogadni, amely az állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmának alkalmazását az EUM‑Szerződés négy szabadságra vonatkozó rendelkezéseivel egyezően szolgálja. Habár a hátrányos megkülönböztetés tilalmának az EUMSZ 18. cikk első bekezdésében rögzített elve és az állami támogatások szabályozása céljaiban jellemzően hasonló, vagyis a verseny és az uniós szabadságok védelmére irányul, e szabályozás a hátrányos megkülönböztetés ellenőrzésének olyan eszköze, amely azonban nem tartalmaz a hátrányos megkülönböztetés tilalmára vonatkozó szabályt. Ennek ellenére – amint arra a Bizottság hivatkozik – az EUMSZ 107. cikk (2) és (3) bekezdése – annyiban, amennyiben úgy rendelkezik, hogy egyes támogatások bizonyos feltételek teljesülése esetén összeegyeztethetők a belső piaccal – lehetővé teszi az említett eltérő bánásmódot, feltéve hogy az szükséges és arányos a szóban forgó rendelkezések céljaival, így az a Szerződések EUMSZ 18. cikk első bekezdésének értelmében vett „különös rendelkezésként” relevanciával rendelkezik a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének alkalmazása szempontjából.

65.

Ahogyan viszont azt máshol már módomban állt megjegyezni, a Bíróság ítélkezési gyakorlatában már korábban kiemelte a támogatás fogalmának részét képező szelektív jelleg és a hátrányos megkülönböztetés fogalma közötti szoros kapcsolatot. ( 38 ) A szelektív előnyre vonatkozó feltétel annak meghatározását követeli meg, hogy adott jogi szabályozás keretében a szóban forgó nemzeti intézkedés alkalmas‑e arra, hogy „bizonyos vállalkozások[at] vagy bizonyos áruk termelés[ét]” előnyben részesítse olyan vállalkozásokkal és áruk termelésével szemben, amelyek az említett szabályozás céljára tekintettel összehasonlítható ténybeli és jogi helyzetben vannak, és amelyek ily módon – lényegében hátrányosan megkülönböztetőnek minősíthető – eltérő bánásmódban részesülnek. ( 39 )

66.

Amennyiben viszont a szóban forgó intézkedés által előírt támogatás később az EUMSZ 107. cikk (2) és (3) bekezdésének alkalmazásában a belső piaccal összeegyeztethetőnek minősül, a támogatás révén az összehasonlítható ténybeli és jogi helyzetben lévő vállalkozások között bevezetett különbségtétel objektíve igazoltnak és eltűrtnek minősül, mivel az az uniós jogrend által biztosított védelemre érdemes célok eléréséhez szükséges. Ez egyaránt vonatkozik az egyedi intézkedésekre és a támogatási rendszerekre, valamint magában foglalja azt, hogy a szóban forgó intézkedés – amellett, hogy teljesíti a támogatás EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése szerinti tilalma alóli kivételre vonatkozó rendelkezésekben előírt konkrét feltételeket – alkalmas az EUMSZ által engedélyezett célok megvalósítására, és nem haladja meg a támogatás céljának megvalósításához vagy annak alkalmazásához szükséges mértéket. ( 40 ) Így kell értelmezni a megtámadott ítélet 77. pontjában szereplő és a Ryanair által a harmadik fellebbezési jogalapjának második kifogása keretében kifogásolt megállapítást, amelynek megfogalmazása nem a legszerencsésebb. A Törvényszék által a megtámadott ítéletben végzett okfejtés rendszerében e megállapítás azonban nem meghatározó jellegű, mivel a Törvényszék a 80. és azt követő pontokban egyébként is megvizsgálja a vitatott intézkedés arányosságát.

67.

Álláspontom szerint tehát a fentiek alapján el kell utasítani a Ryanair által arra vonatkozóan felhozott érvet, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor úgy ítélte meg, hogy az EUMSZ 107. cikk az EUMSZ 18. cikk első bekezdése értelmében vett „különös rendelkezésnek” minősül.

68.

A Ryanair másodszor arra hivatkozik, hogy a vitatott intézkedés által bevezetetthez hasonló, állampolgárságon alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetés kizárólag a Szerződésben kifejezetten előírt eltérési okok alapján igazolható, ezért a szolgáltatásnyújtás szabadságát, az EUMSZ 62. cikkben hivatkozott EUMSZ 52. cikkben tételesen felsorolt közrendi, közbiztonsági és közegészségügyi okokat érinti intézkedésről van szó. Nem tartoznak ezen eltérési okok közé a Bizottság által a vitatott határozatban Svédország összeköttetésének, a „Skandinávián belüli megközelíthetőségnek”, vagy a svéd gazdaságnak a fenntartásával kapcsolatban előadott okok. Mivel a szóban forgó érv lényegében átfedésben van a negyedik fellebbezési jogalap keretében felhozott érvekkel, ez utóbbi jogalap vizsgálatára utalok.

69.

A Ryanair harmadszor arra hivatkozik, hogy még ha a szolgáltatásnyújtás szabadsága nem is lenne alkalmazható a jelen ügyben, a Törvényszék akkor is elmulasztotta annak – a Bíróság által ítélkezési gyakorlatában, konkrétan az International Jet Management ítéletben előírt – értékelését, hogy „objektív, az érintett személyek állampolgárságától független megfontolások” alapján igazolható‑e a kizárólag a SAS‑ra mint Svédország által kibocsátott működési engedéllyel rendelkező és Svédországban letelepedett légitársaságra alkalmazandó vitatott intézkedéssel bevezetett eltérő bánásmód. Emlékeztetek arra, hogy a Bíróság az International Jet Management ítéletben úgy ítélte meg, hogy az EUMSZ 18. cikkel ellentétes valamely tagállam olyan szabályozása, amely megköveteli az egy másik tagállam által kiadott működési engedéllyel rendelkező légi fuvarozótól, hogy szerezze be az előbbi tagállam légterébe való berepülésre vonatkozó engedélyt ahhoz, hogy harmadik országokból érkező járatokat működtessen, holott az ezen előbbi tagállam által kiadott működési engedéllyel rendelkező légi fuvarozók esetében nem követel meg ilyen engedélyt.

70.

E tekintetben érdemes tisztázni, hogy a SAS nem amiatt részesül a vitatott intézkedésben, hogy Svédország által kibocsátott működési engedéllyel rendelkezik, hanem amiatt, hogy olyan vállalkozásnak minősül, amely a Covid19‑világjárvány által előidézett válságra válaszul a szóban forgó tagállam által előírt korlátozások következtében kárt szenvedett, és az említett világjárvány mint rendkívüli esemény által különösen sújtott piacon, a légi közlekedési piacon működik, amellyel kapcsolatban Svédország támogatási intézkedésekkel kívánt beavatkozni. Ahogyan arra már volt módom rámutatni, Svédország a SAS‑nak a vitatott intézkedés kedvezményezettjeként történő megjelölése során alapul vehetett olyan megfontolásokat, amelyek többek között arra vonatkoztak, hogy konkrétan a Covid19‑világjárvány által előidézetthez hasonló, bizonytalansággal fémjelzett hosszútávú szükséghelyzetben a SAS a versengő légitársaságokhoz képest nagyobb százalékban járult hozzá a szóban forgó tagállam szempontjából alapvető célok – vagyis a Svédország területén és a skandináv térségen belüli, valamint nemzetközi – többek között a kevésbé kereskedelmi jellegű útvonalakon történő – összeköttetés fenntartásának eléréséhez. Természetesen a vitatott határozatból az tűnik ki, hogy kizárólag a meghatározott feltételeknek – köztük a Svédország által kibocsátott működési engedéllyel való rendelkezésnek és a svéd támogatási programban való részvételre jogosultságnak – megfelelő légitársaságok férhetnek hozzá a vitatott intézkedéshez hasonló, az EUMSZ 107. cikk (2) bekezdésének b) pontja szerinti egyedi támogatási intézkedésekhez. Álláspontom szerint azonban önmagában ez a körülmény nem teszi lehetővé annak – a fellebbezőhöz hasonlóan történő – megállapítását, hogy az, hogy a szóban forgó intézkedés egyedül a SAS‑ra vonatkozik, önmagában sérti az állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmának az EUMSZ 18. cikk első bekezdésében rögzített elvét. Mindenesetre, még ha a fellebbező által hivatkozott International Jet Management ítéletet relevánsnak is kellene tekinteni a hátrányos megkülönböztetés tilalma általános elvének az állami támogatások területére történő alkalmazása szempontjából, nem zárom ki, hogy a SAS‑nak a Svédország összeköttetéséhez és a „Skandinávián belüli megközelíthetőséghez” való hozzájárulását érintő fenti megfontolások, amelyek a vitatott határozat (26) preambulumbekezdésében szerepelnek, egy olyan szükséghelyzetben, mint amelyet a Covid19‑világjárvány idézett elő, az említett ítélet értelmében vett, nem teljesen gazdasági természetű, „objektív, az érintett személyek állampolgárságától független megfontolások[at]” képezhetnek.

71.

A fentiek alapján úgy vélem, hogy a Ryanair által a harmadik fellebbezési jogalapjának első kifogása keretében felhozott harmadik érv is megalapozatlan. E kifogást tehát, az eddig vizsgált rész tekintetében, véleményem szerint, mint megalapozatlant, el kell utasítani.

72.

A Ryanair a harmadik fellebbezési jogalapnak a vitatott intézkedés arányosságának a Bizottság általi vizsgálatára vonatkozó harmadik kifogása révén négy külön ellenérvet hoz fel a megtámadott ítélet 81–88. pontjában szereplő okokkal szemben. Az első három a megtámadott ítélet 84. pontja ellen irányul, amelyben a Törvényszék megállapítja, hogy „a [vitatott] határozatból kitűnik, hogy a SAS‑t a jelentősebb piaci részesedése miatt jobban érintették a Covid19‑világjárványra vonatkozó korlátozások, mint a Svédországban jelen lévő többi légitársaságot.”

73.

A fellebbező először is arra hivatkozik, hogy e megállapítás – amelyet a Törvényszék alapul vesz a vitatott intézkedés által a SAS javára bevezetett eltérő bánásmód megfelelőségének igazolása céljából – nem szerepel a vitatott határozatban, és hogy a Törvényszék ezért az indokolást meg nem engedett módon helyettesítette.

74.

E tekintetben emlékeztetek arra, hogy az EUMSZ 263. cikkben említett jogszerűségi vizsgálat keretében a Bíróság és a Törvényszék tehát semmi esetre sem helyettesítheti a megtámadott jogi aktus kibocsátójának indokolását a saját indokolásával. ( 41 ) Ellenben megsemmisítés iránti kereset alapján a Törvényszék a megtámadott jogi aktus indokolását annak kibocsátójától eltérően értelmezheti, sőt bizonyos körülmények között az annak kibocsátója által kifejtett alakszerű indokolást el is utasíthatja, kivéve olyan esetben, amikor ezt semmilyen objektív körülmény nem indokolja. ( 42 ) A jelen ügyben a Törvényszék a megtámadott ítélet 84. pontjában válaszolt a Ryanair által felhozott érvre, amely szerint pusztán az a körülmény, hogy a SAS – amelynek működése Dániára, Svédországra és Norvégiára összpontosult – a Skandinávián belüli légi forgalom 67%‑át, valamint a svédországi belföldi forgalom közel felét képviselte, nem teszi lehetővé a vitatott intézkedésből eredő eltérő bánásmód igazolását. ( 43 ) Márpedig a Törvényszék ezen adatokat – amelyek a vitatott határozat (26) preambulumbekezdésében szerepelnek, ezért azokat a Bizottság szükségképpen figyelembe vette a vitatott intézkedés összeegyeztethetőségének értékelése során – vette alapul egyrészt annak a megtámadott ítélet vitatott határozatból eredő, fent hivatkozott 84. pontjában történő megállapításához, hogy a SAS‑t a jelentősebb piaci részesedése miatt arányosan jobban érintették a Covid19‑világjárvány következtében bevezetett korlátozások, mint a Svédországban működő többi légitársaságot, másrészt pedig annak a megtámadott ítélet 86. pontjában történő megállapításához, hogy a SAS javára alkalmazott eltérő bánásmód – a szóban forgó támogatás természetére és összegére, valamint a nyújtásának módjára is tekintettel – megfelelő volt az e korlátozásokból eredő károk helyreállítására, és nem haladta meg az e cél eléréséhez szükséges mértéket. Ebből következően a Törvényszék a megtámadott ítélet 82–86. pontjában a fellebbező által felhozott kifogás megválaszolása céljából arra szorítkozott, hogy a vitatott határozatot az abban szereplő utalásoknak megfelelő módon értelmezze, következésképpen egyáltalán nem helyettesítette az említett határozat indokolását.

75.

A Ryanair másodszor arra hivatkozik, hogy a Törvényszék által a megtámadott ítélet 84. pontjában előadott indokolásból az következik, hogy a jelentős piaci részesedéssel rendelkező, tehát jelentős piaci befolyás gyakorlására képes valamely vállalkozás az EUMSZ 107. cikk (2) bekezdésének b) pontja alapján rendelkezésre álló kártérítés teljes összegére is szert tehet. Márpedig az arányosság elve alapján a szóban forgó kártérítést az elszenvedett kár arányában meg kellene osztani az összes piaci szereplő között. Az ezen indokolás alapját képező logika az EUMSZ 102. cikkel is ellentétes, mivel különleges jogokat biztosít olyan, erőfölényben lévő vállalkozásnak, amely inkább azért tartozik konkrét felelősséggel, hogy magatartása révén ne torzítsa a tényleges versenyt.

76.

Álláspontom szerint ezt az érvet is el kell utasítani. Az abból indul ki, hogy a valamely rendkívüli esemény piacon lévő károsultjai közül csak egyikük kárának megtérítését szolgáló egyedi támogatás szükségképpen sérti az arányosság elvét, amelynek értelmében a támogatást arányosan szét kellene osztani a rendkívüli esemény valamennyi károsultja között, így az az EUMSZ 107. cikk (2) bekezdésének b) pontja alapján nem minősíthető összeegyeztethetőnek a belső piaccal. Márpedig ennek megalapozottságát a Törvényszék az első kereseti jogalap vizsgálata keretében már megtárgyalta és kizárta. Ennek keretében arra a következtetésre jutott, hogy a szóban forgó támogatás akkor megengedett az EUMSZ 107. cikk (2) bekezdésének b) pontja alapján, ha a kedvezményezett megválasztása nem önkényes és megfelelőnek, valamint arányosnak bizonyul az említett szabály céljához képest. A szóban forgó rendelkezés hatálya alá tartozó események által előidézetthez hasonló szükséghelyzetben a tagállamnak jogosultnak kell lennie arra, hogy a Bizottság általi ellenőrzés mellett szabadon eldönthesse, mely piacokon avatkozik be kompenzációs intézkedésekkel, és – amint azt a Törvényszék a megtámadott ítélet 87. pontjában kiemeli – a beavatkozása hatékonyságának biztosítása céljából hogyan osztja el a rendelkezésre álló erőforrásokat. Ami a Ryanair EUMSZ 102. cikkre történő utalását és az e rendelkezés értelmében az erőfölényben lévő vállalkozásokat terhelő különös felelősséget illeti, rámutatok egyrészt arra, hogy a fellebbező nem állítja és nem is bizonyítja be, hogy a SAS e rendelkezés értelmében erőfölényt élvezne, másrészt pedig arra, hogy még ha az erőfölénye bizonyítást is nyerne, – amint azt a francia kormány helyesen kiemelte – önmagában az egyedi támogatás nyújtásából – pusztán amiatt, hogy a versengő vállalkozások nem részesülnek hasonló intézkedésben – nem következik az, hogy a kedvezményezett visszaélne a piaci erőfölényével. Ezenfelül – amint az a megtámadott ítélet 82. pontjából kitűnik – a SAS piaci részesedését a Törvényszék a SAS által elszenvedett nagyobb kár jelének tekintette, következésképpen az az EUMSZ 107. cikk (2) bekezdésének b) pontja szerinti kompenzációs intézkedés meghozatala szempontjából releváns szempontnak minősül.

77.

A Ryanair harmadszor arra hivatkozik, hogy a megtámadott ítélet 85. pontjából nem tűnik ki egyértelműen, mely korlátozások sújtották volna jobban a SAS‑t, mint a fellebbezőt. Általában véve a Covid19‑világjárvánnyal kapcsolatos korlátozások esetén a Törvényszék által tett megállapítás nyilvánvalóan téves lenne, mivel a szóban forgó korlátozások a Ryanairt páneurópai társaságként legalább a SAS‑szal egyenlő mértékben sújtották. A svéd hatóságok által elfogadott korlátozások esetén viszont a Törvényszék által alkalmazott kritérium önkényes lenne, mivel szükségképpen a svéd légitársaságokat részesíti előnyben amellett, hogy az egységes piac szétaprózódását ösztönző, közvetett hátrányos megkülönböztetést is megvalósít.

78.

E tekintetben emlékeztetek arra, hogy a vitatott intézkedés célja, hogy megtérítse a SAS részére a Covid19‑világjárvánnyal összefüggő utazási korlátozások bevezetése nyomán a járatainak törléséből vagy átütemezéséből eredő kárt. Ahogyan azt a svéd kormány helyesen megjegyezte, a szóban forgó kárt a korlátozások forrásából eredő kritérium – a járatok törlése vagy átütemezése – alkalmazása révén kell meghatározni. A vitatott intézkedés arányosságának értékeléséhez tehát nem szükséges – amennyiben a konkrét esetben egyáltalán lehetséges – meghatározni, hogy a kárt a svéd hatóságok által elfogadott egyes korlátozásokra vagy a tagállamok, illetve ez utóbbiak és harmadik országok által alkalmazott korlátozások összességére kell‑e visszavezetni. Ezenfelül – amint azt a Törvényszék a megtámadott ítélet 84. pontjában megállapította – a vitatott határozatból az következik, hogy a Bizottság az állami támogatás területi jellegének megfelelően a kompenzációs intézkedés SAS javára történő meghozatalának szükségességét a svéd piacra és az e piacon lévő légitársaságokra, valamint az e piaci részesedésükre tekintettel értékelte. Ilyen körülmények között a vitatott intézkedés arányossága értékelésének a Törvényszék által alkalmazott kritériuma – amely figyelembe veszi, hogy a SAS nagyobb mértékű kárt szenvedett el amiatt, hogy a svéd piacon lévő más légitársaságokét meghaladó piaci részesedéssel rendelkezik – egyáltalán nem hátrányosan megkülönböztető jellegű, és értelemszerűen következik abból, hogy a vitatott intézkedés célja a Covid19‑világjárvány mint rendkívüli esemény svéd piacra gyakorolt következményeinek helyreállítása.

79.

A fellebbező végül kifogásolja a „hatékony érvényesülés” kritériumát, amely a megtámadott ítélet 87. pontjában szerepel, amelyben a Törvényszék megállapította, hogy a vitatott intézkedés csekély összegére tekintettel és a SAS‑t ért kár értékelésére figyelemmel a fellebbező nem bizonyította, hogy az említett összegnek a Svédországban működő összes légitársaság közötti felosztása nem fosztotta volna meg a hatékony érvényesülésétől az említett intézkedést. Álláspontom szerint ezt az érvet mint hatástalant el kell utasítani, mivel a megtámadott határozat indokolásának eltúlzott jelentőséget kapó eleme ellen irányul, és nem eredményezheti a határozat megsemmisítését. ( 44 )

80.

Mivel arra a következtetésre jutottam, hogy a fellebbező által a harmadik fellebbezési jogalapjának alátámasztása céljából felhozott összes kifogást el kell utasítani, álláspontom szerint e jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

81.

A fellebbező a negyedik fellebbezési jogalapja révén arra hivatkozik, hogy a Törvényszék többször is tévesen alkalmazta a jogot és nyilvánvalóan elferdítette a tényeket, amikor elutasította a harmadik kereseti jogalapjának második részét, amellyel a vitatott intézkedés hátrányosan megkülönböztető jellegére tekintettel a letelepedés szabadságának és a szolgáltatásnyújtás szabadságának megsértését kifogásolta. E jogalap három kifogásra oszlik. A második és a harmadik kifogást együttesen fogom megvizsgálni.

82.

A Ryanair a negyedik fellebbezési jogalapjának első kifogásával arra hivatkozik, hogy a Törvényszék – annak a megtámadott ítélet 94. pontjában történő megállapításával, hogy a fellebbező nem bizonyította, a csak a SAS‑nak kedvező vitatott intézkedés kizárólagos jellege mennyiben „alkalmas arra, hogy visszatartsa őt attól, hogy Svédországban telepedjen le, vagy hogy ezen országból kiinduló vagy ezen országba irányuló szolgáltatásokat nyújtson” – tévesen választott kritériumot annak értékeléséhez, hogy a nemzeti intézkedés megakadályozza vagy kevésbé vonzóvá teszi‑e a szolgáltatásnyújtás szabadságának és a letelepedés szabadságának gyakorlását. Az ítélkezési gyakorlatból eredő kritérium inkább a szóban forgó intézkedés „bármely érdekelt piaci szereplő” – a jelen ügyben tehát a SAS‑tól eltérő, Svédországban működő légitársaságok – szóban forgó tagállamban történő letelepedéstől vagy e tagállamban történő szolgáltatásnyújtástól való visszatartásának képességére vonatkozik.

83.

E kifogás nyilvánvalóan megalapozatlan. Egyrészt a megtámadott ítélet 94. cikkének csonka olvasatán alapul. A Törvényszék az említett pont második mondatában megállapította, hogy a fellebbező nem jelölte meg „azokat a ténybeli vagy jogi elemeket, amelyek alapján [a vitatott intézkedés] olyan korlátozó hatásokat váltana ki, amelyek túlmutatnak azokon, amelyek az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésében foglalt tilalmat megalapozzák, de amelyek […] mindazonáltal szükségesek és arányosak a SAS számára az EUMSZ 107. cikk (2) bekezdésének b) pontjában foglalt követelményeknek megfelelő olyan rendkívüli esemény által okozott károk helyreállítására, mint amilyen a Covid19‑világjárvány.” A Törvényszék ezáltal tisztázta a fellebbezőt terhelő bizonyítási terhet – amelynek ez utóbbi nem tett eleget –, és azt megfosztotta egy adott légitársaság, különösen a fellebbező helyzetére vonatkozó mindennemű utalástól. Egyébiránt – amint azt a francia kormány helyesen megjegyezte – a Ryanair a kifogásában nem veszi figyelembe, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet fent említett 94. pontjában a vitatott intézkedés arányosságát illetően korábban általa végzett elemzésre utal, amelyben figyelembe vette a Svédországban működő összes légitársaság helyzetét.

84.

A Ryanair a negyedik fellebbezési jogalapjának második kifogása révén előadja, hogy a megtámadott ítélet 94. pontjában szereplő, a jelen indítvány 82. pontjában idézett megállapítás ellentmondásos és jogilag téves, mivel a jelen ügyben nem volt szükség bizonyítékra, mert az első számú svéd légitársaságnak fenntartott előnytől való önkényes megfosztás már önmagában is visszatartja a többi légitársaságot a szolgáltatásnyújtás szabadságának és a letelepedés szabadságának gyakorlásától. A Ryanair e tekintetben ismét az International Jet Management ítéletre utal. Mindenesetre a fellebbező arra hivatkozik, hogy különböző bizonyítékokat – köztük a Goodbody Stockbrokers befektetési szolgáltatási osztályán kidolgozott jelentést és egy repülésjogi szakértői véleményt – bocsátott rendelkezésre. Mindazonáltal a Törvényszék nem értékelte ezeket a bizonyítékokat. A Ryanair a harmadik kifogással lényegében azt rója a Törvényszék terhére, hogy az tévesen utasította el az általa az elsőfokú eljárásban felhozott azon érveket, amelyekkel arra kívánt rámutatni, hogy a szolgáltatásnyújtás szabadságának és a letelepedés szabadságának a vitatott intézkedés általi korlátozása nem igazolható.

85.

Emlékeztetni kell arra, hogy a szóban forgó intézkedésnek – ahhoz, hogy az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése szerinti tilalom hatálya alá tartozzon – szelektív módon kell előnyt biztosítania egyes vállalkozások vagy vállalkozáscsoportok, illetve egyes gazdasági ágazatok részére, azokat másokhoz képest kedvezőbb helyzetbe hozva. ( 45 ) Ebből az következik, hogy valamely támogatás fogalmilag megerősítheti a kedvezményezettjének helyzetét a versenytársakéhoz képest, és ez utóbbiak számára megnehezítheti a termékeknek és szolgáltatásaiknak a támogatás által érintett piacon történő nyújtását. Ahogyan azt a Bíróság elismerte, a támogatások természetükből adódóan gyakran védelmet, következésképpen bizonyos piaci szétaprózódottságot eredményeznek a támogatásban nem részesülő vállalkozások termékeinek és szolgáltatásainak hátrányára. ( 46 ) A fellebbező tehát nem téved, amikor lényegében azt állítja, hogy egy adott nemzeti gazdasági szereplő javára előnyt biztosító bárminemű támogatás negatív hatást gyakorolhat a szolgáltatásnyújtás szabadságára és/vagy a letelepedés szabadságára annyiban, amennyiben a kedvezményezettel azonos piacon működő vállalkozások az említett szabadságok gyakorlása révén a kedvezményezett többi versenytársával egyezően nem részesülnek a szóban forgó előnyben.

86.

Ezek a hatások azonban – a fellebbező látszólagos állításával ellentétben – nem szükségképpen eredményezik e szabadságok Szerződés értelmében vett korlátozását. ( 47 ) Konkrétan kérdésként vethető fel, hogy a tagállamok közötti kereskedelem tárgyát képező piacon működő vállalkozásnak nyújtott egyedi támogatás – amellett, hogy károsítja e versenyt – hogyan eredményezhet szükségképpen és módszeresen állampolgárságon alapuló közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetést, vagy hogyan tartja vissza más tagállamok piaci szereplőit attól, hogy a szóban forgó tagállamban letelepedjenek vagy ott szolgáltatást nyújtsanak, illetve hogyan nehezíti meg a tagállamok közötti szolgáltatásnyújtást a tisztán tagállamon belüli szolgáltatásnyújtáshoz képest. ( 48 ) Márpedig a fellebbező által a szóban forgó kifogás keretében felhozott érv – mivel ilyen automatizmuson alapul – önmagában nem teszi lehetővé a megtámadott ítélet 94. pontjában szereplő megállapítás cáfolatát; e megállapítás szerint a fellebbező nem bocsátott rendelkezésre olyan bizonyítékokat, amelyek alapján a vitatott intézkedés – amely csak a SAS‑nak kedvez – visszatartana a letelepedés szabadságának vagy a szolgáltatásnyújtás szabadságának gyakorlásától. Ami a fellebbező által ebben az értelemben a Törvényszék elé terjesztendő bizonyítékokat illeti, a Törvényszék lényegében csak általánosságban hivatkozik az általa felkért két szakértő jelentésére, amiből kitűnik e jelentéseknek a szóban forgó kérdés szempontjából képviselt relevanciája.

87.

Álláspontom szerint ezért a negyedik fellebbezési jogalap második kifogását mint megalapozatlant el kell utasítani. Következésképpen a harmadik kifogást is el kell utasítani, amely lényegében azon alapul, hogy a Törvényszék tévesen zárta ki a letelepedés szabadsága és a szolgáltatásnyújtás szabadsága korlátozásának fennállását, tehát az a fellebbező által felhozott második kifogás elfogadását feltételezi.

88.

Mivel arra a következtetésre jutottam, hogy a fellebbező által a negyedik kereseti jogalapjának alátámasztása céljából felhozott összes kifogást el kell utasítani, álláspontom szerint e jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

89.

A Ryanair a megtámadott ítélet 99. és 100. pontja ellen irányuló ötödik fellebbezési jogalap révén arra hivatkozik, hogy a Törvényszék – azáltal, hogy pusztán az első három, a vitatott intézkedés belső piaccal való összeegyeztethetősége értékelésének megalapozottságával kapcsolatos kereseti jogalap vizsgálatára hivatkozással elutasította a hivatalos vizsgálati eljárás elmaradása révén az eljárási jogainak megsértésére vonatkozó negyedik kereseti jogalapját – többször is tévesen alkalmazta a jogot és elferdítette a tényeket.

90.

A Törvényszék a megtámadott ítéletben egyrészt rámutatott arra, hogy a Ryanair által felhozott negyedik kereseti jogalap valójában másodlagos jellegű abban az esetben, ha a Törvényszék nem vizsgálta volna meg a magára a támogatásra vonatkozó értékelés megalapozottságát (99. pont). A Törvényszék másrészt megállapította, hogy ennek a jogalapnak „nincs önálló tartalma”, mivel az csak „tömör formában [átveszi] az első, második és harmadik jogalap keretében felhozott érveket, anélkül hogy rávilágítana az esetleges komoly nehézségekre vonatkozó sajátos körülményekre” (100. pont).

91.

Először is, a Ryanair megjegyzi, hogy a negyedik jogalap az első három kereseti jogalaphoz képest nem feltételezte a Bizottság értékelése téves voltának bizonyítását. Következésképpen ettől eltérő kritérium vonatkozott a Törvényszék által végzendő ellenőrzésre, és a Törvényszék nem elégedhetett meg azzal, hogy a negyedik kereseti jogalap megalapozatlannak minősítéséhez az első három kereseti jogalap vizsgálatának eredményére hivatkozzon. A Ryanair másodszor arra hivatkozik, hogy – a Törvényszék által tett megállapítással ellentétben – a negyedik kereseti jogalap alátámasztása érdekében olyan önálló érveket hozott fel, amelyekkel arra kívánt rámutatni, hogy a Bizottság hiányos információkkal rendelkezett a vitatott határozat meghozatalakor, és a szóban forgó hézagokat csak hivatalos vizsgálati eljárás megindításával lehetett volna kitölteni.

92.

Mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint egy, a 2015/1589 rendelet ( 49 ) 4. cikkének (3) bekezdésén alapuló, kifogást nem emelő határozat jogszerűsége attól függ, hogy a Bizottság rendelkezésére álló információknak és bizonyítékoknak a bejelentett intézkedés előzetes vizsgálati szakaszban történő értékelésének objektív módon kétségeket kellett volna‑e ébresztenie ezen intézkedés belső piaccal való összeegyeztethetőségével kapcsolatosan. Az összeegyeztethetőséggel kapcsolatos kétségek fennállása következésképpen az a tényező, amelyet a felperesnek alá kell támasztania annak bizonyítására, hogy a Bizottság köteles lett volna az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdésében szabályozott hivatalos vizsgálati eljárást megindítani. Ezt a bizonyítékot – amelyet mind a kifogást nem emelő határozat elfogadásának körülményei, mind pedig e határozat tartalma vonatkozásában keresni kell – egybehangzó valószínűsítő körülmények együtteséből kiindulva kell szolgáltatnia annak a félnek, aki a határozat megsemmisítését kéri. ( 50 ) E tekintetben a Bíróság egyértelművé tette, hogy a kifogásolt intézkedés alkalmazásával nyújtott támogatás jelentős jellege, valamint ezen intézkedés összetettsége és újdonsága önmagában nem minősül a hivatalos vizsgálati eljárás megindítását megkövetelő komoly nehézségek jelének. ( 51 )

93.

A jelen ügyben – amint az a fentiekből kitűnik – a fellebbező az első három kereseti jogalap keretében egy sor nyilvánvaló értékelési hibára hivatkozott, amelyek álláspontja szerint megkérdőjelezték a vitatott intézkedés belső piaccal való összeegyeztethetőségének megítélését. A fellebbező a negyedik kereseti jogalapjával arra hivatkozott, hogy a Bizottság által elvégzett vizsgálat hiányos és elégtelen, valamint előadta, hogy a szóban forgó intézkedés összeegyeztethetősége értékelésének eredménye hivatalos vizsgálati eljárást követően eltérő lett volna. Ebben az összefüggésben a Ryanair – az első és második kereseti jogalap keretében kifejtett érvekre utalva – egyrészt előadta, hogy a vitatott határozat különböző hézagokat tartalmazott, konkrétan hiányzott belőle a támogatás összegének és a SAS által elszenvedett veszteségeknek a pontos értékelése, az nem vette figyelembe a SAS által élvezett versenyelőnyt és a légitársaságok Svédország összeköttetéséhez való hozzájárulását, valamint nem elemezte kellően a vitatott intézkedés hátrányos megkülönböztetés tilalmának, szolgáltatásnyújtás szabadságának és letelepedés szabadságának elvével való összeegyeztethetőségét. A Ryanair másrészt arra hivatkozott, hogy a világjárvány által előidézett szükséghelyzet nem menti fel a Bizottságot az alól, hogy a támogatás értékelése során felmerülő komoly nehézségek esetén megindítsa a hivatalos vizsgálati eljárást. Végezetül, a Ryanair – továbbra is az első három kereseti jogalapra hivatkozva – azt állította, hogy az említett jogalapok keretében felhozott mindegyik kifogás – amelyekkel kapcsolatban hivatalos vizsgálati eljárás keretében döntő jellegű információkat adhatott volna – elegendő lett volna ahhoz, hogy hivatalos vizsgálati eljárás megindítása esetén a Bizottság a vitatott intézkedést a belső piaccal összeegyeztethetetlennek minősítse.

94.

A fentiek tükrében meg kell állapítani, hogy a Törvényszék helyesen ítélte meg úgy, hogy a Ryanair által a negyedik kereseti jogalapja keretében felhozott érvek nem önállók. Ahogyan arra a francia kormány rámutatott, az említett érvek és az első három kereseti jogalap keretében felhozott érvek között ugyanis nyilvánvaló párhuzam áll fenn. Ilyen körülmények között a Törvényszéknek nem kellett külön megvizsgálnia az első három kereseti jogalap keretében felhozott kifogásokat és a negyedik jogalap keretében felhozott, azokkal egyező kifogásokat, hanem úgy tekinthette, hogy az előbbiek vizsgálata kiterjed az utóbbiak vizsgálatára is. A francia kormány észrevételeinek megfelelően a fellebbező által hivatkozott 2009. április 2‑i Bouygues és Bouygues Télécom kontra Bizottság ( 52 ) ítélet nem mond ellent ennek a megközelítésnek. Épp ellenkezőleg, az ezen ítéletet eredményező ügyben a Törvényszék együttesen vizsgálta meg a keresetben felhozott két érdemi jogalapot, amelyek a komoly nehézségek fennállására és a Bizottság által végzett értékelések helyességére vonatkoztak, ( 53 ) kizárva az előbbit annak megállapítását követően, hogy az utóbbiak megalapozottságát semmi nem vonja kétségbe, ( 54 ) anélkül, hogy az említett megközelítést a Bíróság kifogásolta volna.

95.

Ebben az összefüggésben nem bír relevanciával az, hogy a fellebbező utalt a megtámadott ítélet 49. pontjában szereplő megállapításra – amelynek értelmében a Bizottság által meghatározott kárszámítási módszerrel teljes mértékben nem kerülhető el, hogy a kár értékelése magában foglalja a SAS által, nem közvetlenül a Covid19‑világjárványhoz kapcsolódóan meghozott döntések következményeit is – mivel a kontextusának és a Törvényszék által végzett értékelések összességének tükrében a szóban forgó megállapítás nem teszi lehetővé azt az álláspontot, hogy a Bizottság ez utóbbi okból olyan komoly nehézségekkel nézett szembe, amelyek nem teszik lehetővé a túlkompenzáció konkrét kockázatának kizárását és a vitatott intézkedés belső piaccal való összeegyeztethetőségének kétségbevonását. ( 55 ) Ugyanez vonatkozik a Törvényszéknek a vitatott intézkedés szolgáltatásnyújtás szabadsága és letelepedés szabadsága tekintetében gyakorolt visszatartó hatására vonatkozó bizonyítékok hiányával kapcsolatos megállapításaira. Végezetül, ami a fellebbező EUMSZ 107. cikk (2) bekezdésének b) pontja és EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének b) pontja értelmében vett kérdések egyidejű alkalmazásának – általa újszerűnek minősített – kérdésére való utalását illeti, rámutatok arra, hogy egyrészről – ahogyan azt a jelen indítvány 21. pontjában megjegyeztem – a vitatott határozat mindenesetre kizárta a szóban forgó rendelkezések révén a SAS részére nyújtott támogatások halmozását, másrészről pedig – a fentieknek megfelelően – a szóban forgó intézkedés újdonsága önmagában nem minősül a hivatalos vizsgálati eljárás megindítását megkövetelő komoly nehézségek jelének.

96.

A fenti megfontolások összessége tükrében arra az álláspontra helyezkedem, hogy az ötödik fellebbezési jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

97.

A Ryanair a megtámadott ítélet 105–116. pontja ellen irányuló hatodik fellebbezési jogalap révén azt rója a Törvényszék terhére, hogy az tévesen alkalmazta a jogot és nyilvánvalóan elferdítette a tényeket, amikor elutasította az EUMSZ 296. cikk második bekezdésének megsértésére vonatkozó ötödik kereseti jogalapját. A fellebbező álláspontja szerint a Törvényszék egyrészt tévesen alkalmazta a Bíróság indokolási kötelezettség terjedelmével kapcsolatos ítélkezési gyakorlatát, amikor úgy ítélte meg, hogy a Covid19‑világjárványhoz kapcsolódó ténybeli hátteret figyelembe kell venni annak értékelésénél, hogy megfelelő és elegendő‑e a vitatott határozat indokolása. Másrészt arra hivatkozik, hogy a kellően indokolt döntéshez való joghoz hasonló garanciák tiszteletben tartása még inkább fontos, ha az uniós intézmények – a jelen ügyben foglaltakhoz hasonlóan – széles mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek.

98.

Emlékeztetni kell arra, hogy a Törvényszék által a megtámadott ítélet 105. pontjában hivatkozott állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EUMSZ 296. cikkben előírt indokolásnak az aktus jellegéhez kell igazodnia, és abból világosan és egyértelműen ki kell tűnnie az aktust kibocsátó intézmény érvelésének oly módon, hogy az érdekeltek megismerhessék a meghozott intézkedés indokait, a hatáskörrel rendelkező bíróság pedig gyakorolhassa felülvizsgálati jogkörét. Az indokolási kötelezettséget az eset összes körülményére, így különösen a jogi aktus tartalmára, a felhívott indokok jellegére, és a címzettek vagy a jogi aktus által közvetlenül és személyükben érintett egyéb személyek magyarázathoz fűződő érdekére tekintettel kell vizsgálni. Nem követelmény az, hogy az indokolás minden releváns ténybeli és jogi elemet részletezzen, mivel azt a kérdést, hogy a jogi aktus indokolása megfelel‑e az EUMSZ 296. cikkben foglalt követelményeknek, nemcsak a jogi aktus szövegére, hanem összefüggéseire, valamint az érintett területre vonatkozó jogszabályok összességére tekintettel is kell értékelni. ( 56 ) A fellebbező által felhozott kifogásokat ezen elvek alapján kell megvizsgálni.

99.

E kifogások közül az elsőt illetően számomra nyilvánvalónak tűnik, hogy a Bíróság által a jogi aktus összefüggéseire történő utalás – még ha úgy is kellene tekinteni, hogy ez utóbbi tisztán ténybeli elemeket is magában foglal – egyébként sem értelmezhető úgy, hogy a szóban forgó összefüggésekre történő utalás lehetővé teszi a fent említett ítélkezési gyakorlatban értelmezett EUMSZ 296. cikk révén az uniós intézményeket terhelő indokolási kötelezettség mértékének csökkentését. Ebből az következik, hogy a Ryanair joggal róhatja fel a szóban forgó rendelkezés megsértését, ha a Törvényszék – a fellebbező állításának megfelelően – a megtámadott ítéletben a vitatott határozat indokolásának hiányosságát a Covid19‑világjárvány által előidézett szükséghelyzettel indokolta.

100.

Mindazonáltal – amint azt a francia kormány és a Bizottság is helyesen megjegyezte – a Törvényszék a megtámadott ítélet indokolásának az ötödik kereseti jogalap vizsgálatával foglalkozó részében nem utal a Covid19‑világjárvány által előidézett válságra a kontextus olyan elemeként, amelyet az előző pontban említett ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a vitatott határozat indokolása megfelelőségének és elegendő voltának értékelése szempontjából figyelembe kellene venni. Az első kifogást tehát el kell utasítani.

101.

Ami a második kifogást illeti, a megtámadott ítélet indokolásának vizsgálatából – különösen a szóban forgó jogi aktus, vagyis az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdése szerinti, kifogást nem emelő határozat természetével kapcsolatban – nem tűnik ki, hogy a Törvényszék megsértette volna az EUMSZ 296. cikket. E tekintetben – egyébiránt a Törvényszék által a megtámadott ítélet 106. és 107. pontjában tettekhez hasonlóan – emlékeztetek arra, hogy a Bíróságnak már alkalma volt megállapítani, hogy az ilyen határozatnak, amelyet rövid határidőn belül hoznak meg, csak azokat az indokokat kell tartalmaznia, amelyek alapján a Bizottság úgy ítéli meg, hogy nem állnak fenn komoly nehézségek az érintett támogatás belső piaccal való összeegyeztethetőségének értékelésével összefüggésben, és hogy e határozat akár tömör indokolását is kielégítőnek kell tekinteni, amennyiben ennek ellenére világosan és egyértelműen megfogalmazza azokat az indokokat, amelyek alapján a Bizottság úgy ítélte meg, hogy nem állnak fenn ilyen nehézségek. ( 57 ) A Törvényszék a jelen ügyben a megtámadott ítélet 108–114. pontjában megvizsgálta a Ryanair által a keresetében kifogásolt különböző – a támogatás egyenlő bánásmód, letelepedés szabadsága és szolgáltatásnyújtás szabadsága elvének való megfelelősége értékelésének hiányával, a SAS részére biztosított versenyelőny értékelésnek hiányával, a kár és a támogatási összeg számítási módszere értékelésének hiányával, valamint a SAS esetében a Covid19‑világjárvány következtében kárt szenvedő más svéd légitársaságokhoz képest alkalmazott eltérő bánásmód indokai tisztázásának hiányával kapcsolatos – indokolási hibákat, azokat nem létezőknek ítélte meg, és a megtámadott ítélet 115. pontjában arra a következtetésre jutott, hogy a vitatott határozat kellően indokolt. Márpedig – a fellebbező állításával ellentétben – ezt a vizsgálatot nem érinti a szóban forgó jogi aktussal és a Törvényszéknek a vitatott határozat indokolásának megfelelőségére vonatkozó következtetésével kapcsolatban szükséges indokolás mértékével összefüggő hiba. Egyébiránt rámutatok arra, hogy a Ryanair az általa az ötödik kereseti jogalapja keretében felhozott és a hatodik fellebbezési jogalapjában megerősített különféle kifogásokkal indokolási hiba helyett valójában inkább a vizsgálat tényleges hiányát kívánta a Bizottság terhére róni. E kifogásokra a válasz ezért a megtámadott ítélet indokolási kötelezettség megszegésével kapcsolatos 108–114. pontja helyett inkább a megtámadott ítélet első három kereseti jogalap vizsgálatával kapcsolatos részeiben található.

102.

Álláspontom szerint a fentiek alapján a hatodik fellebbezési jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

103.

Álláspontom szerint a fenti megfontolások összessége alapján az összes fellebbezési jogalapot, így a fellebbezés egészét is el kell utasítani.

104.

A fentiek tükrében javaslom, hogy a Bíróság utasítsa el a fellebbezést. A Bíróság eljárási szabályzata 184. cikke (1) bekezdésének megfelelően azt is javaslom, hogy a Bíróság a Ryanairt kötelezze a Bizottság és a SAS költségeinek megfizetésére, és állapítsa meg, hogy a Francia Köztársaság és a Svéd Királyság maga viseli saját költségeit.