I. Bevezetés

II. Jogi háttér

A. Az uniós jog

1. A „Dublin III” rendelet

2. Az Eurodac rendelet

3. Az elismerési irányelv

4. A menekültügyi eljárásokról szóló irányelv

5. Az 1560/2003/EK rendelet

B. Az olasz jog

III. A tényállás és az előzetes döntéshozatal iránti kérelem

A. C‑228/21. sz. ügy

B. C‑254/21. sz. ügy

C. C‑297/21. sz. ügy

D. C‑315/21. sz. ügy

E. C‑328/21. sz. ügy

IV. A Bíróság előtti eljárás

V. Elemzés

A. A közös tájékoztató füzetről és a személyes meghallgatásról

1. A „Dublin III” rendelet 4. cikke szerinti tájékoztatási kötelezettségről

a) Az átvételre és visszavételre vonatkozó eljárások a dublini rendszerben

b) A „Dublin III” rendelet 4. cikke szerinti, a visszavételre vonatkozó eljárásban is alkalmazandó tájékoztatási kötelezettség

1) A „Dublin III” rendelet 4. cikkének szövege és rendszere

2) A „Dublin III” rendelet 4. cikkének értelme és célja

i) A közös tájékoztató füzetben szereplő információk jelentősége a kérelmezők számára a visszavételi eljárásban

– A visszavételi eljárás során is figyelembe veendő felelősségi feltételek

– A dublini rendszerre vonatkozó általános információk

ii) Gyakorlati kérdések

3) Fennáll‑e a tájékoztatási kötelezettség akkor is, ha a második tagállamban nem nyújtanak be új kérelmet?

4) Közbenső következtetés

c) A „Dublin III” rendelet 4. cikke szerinti tájékoztatási kötelezettségnek a visszavételi eljárásban történő megsértésének a következményei

1) Az átadásról szóló, a visszavételi eljárás során hozott határozattal szemben a „Dublin III” rendelet 4. cikkére alapított kereset lehetősége

2) A „Dublin III” rendelet 4. cikke megsértésének az átadásra vonatkozó határozatra gyakorolt következményei

3) Közbenső következtetés

2. Az Eurodac rendelet 29. cikke szerinti tájékoztatási kötelezettségről

a) Az Eurodac rendelet 29. cikke szerinti tájékoztatási kötelezettségnek a visszavételre vonatkozó eljárásban is fennálló alkalmazhatósága

b) Az Eurodac rendelet 29. cikke szerinti tájékoztatási kötelezettségnek a visszavételi eljárásban történő megsértésére alapított kereset lehetősége, illetve e kötelezettség megsértésének a következményei

c) Közbenső következtetés

3. A „Dublin III” rendelet 5. cikkében előírt személyes meghallgatásról

a) A „Dublin III” rendelet 5. cikke szerinti személyes meghallgatás kötelezettségének a visszavételre vonatkozó eljárásban is fennálló alkalmazhatósága

b) A „Dublin III” rendelet 5. cikke szerinti személyes meghallgatásra vonatkozó kötelezettségnek a visszavételi eljárásban történő megsértésének következményei

1) A visszavételi eljárás során az átadásról szóló határozattal szemben a „Dublin III” rendelet 5. cikkére alapított kereset lehetősége

2) A „Dublin III” rendelet 5. cikke megsértésének az átadásra vonatkozó határozatra gyakorolt következményei

i) A bírósági eljárás során történő orvoslás lehetősége és az új releváns körülmények felvetésének következményei

ii) Az átadásra vonatkozó határozat jogereje meg nem támadás esetén

c) Közbenső következtetés

B. A közvetett visszaküldésről

1. Az alapvető jogok valamennyi tagállam általi tiszteletben tartásának vélelméről és az annak megdöntésére vonatkozó feltételekről

2. A „Dublin III” rendelet 17. cikkének (1) bekezdése szerinti mérlegelési záradékról

3. Közbenső következtetés

VI. Végkövetkeztetések

1.

A közös európai menekültügyi rendszer azon az elven alapul, hogy a harmadik ország állampolgára vagy hontalan személy által az Európai Unióban benyújtott menedékjog iránti kérelmet csak egy tagállam vizsgálja meg. A tagállam meghatározásának módját az egy harmadik országbeli állampolgár vagy egy hontalan személy által a tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételek és eljárási szabályok megállapításáról szóló 604/2013/EU rendelet (a továbbiakban: „Dublin III” rendelet) szabályozza. ( 2 )

2.

A másodlagos migráció és az eltérő eredmények elkerülése érdekében e rendelet értelmében nemcsak magát a menedékjog iránti kérelem érdemi vizsgálatát, hanem az ilyen vizsgálatért felelős tagállam (a „Dublin III” rendelet 1. cikke szerint, a továbbiakban: felelős tagállam) meghatározására irányuló eljárást is egyetlen tagállamnak kell végeznie.

3.

A „Dublin III” rendelet azon a törekvésen alapul, hogy a menedékkérőket bevonják a felelős tagállam meghatározására irányuló ezen eljárásba. ( 3 ) E célból a Bizottság által készített közös tájékoztató füzetben tájékoztatni kell őket a dublini rendszerről, a felelős tagállam meghatározására irányuló eljárásról és a felelősségi feltételekről. E tájékoztató füzet célja különösen az, hogy lehetővé tegye a számukra, hogy a felelős tagállam meghatározására irányuló eljárás során közöljék az e meghatározás szempontjából releváns információkat.

4.

De mi a helyzet a visszavételi eljárás esetén, azaz amikor egy menedékkérő, miután menedékjog iránti kérelmet nyújtott be az első tagállamban, elhagyta e tagállamot, és egy második tagállamban új menedékjog iránti kérelmet nyújtott be, vagy ott tartózkodik, aminek következtében a második tagállam kéri az elsőt, hogy vegye vissza az érintettet? A közös tájékoztató füzetet a második tagállamnak is ki kell‑e adnia, holott a felelős tagállamot kizárólag az első tagállam határozhatja meg, illetve adott esetben erre már sor is került? És ha a tájékoztató füzet átadására vonatkozó kötelezettség a visszavételre vonatkozó eljárásban is fennáll, milyen következményekkel jár annak figyelmen kívül hagyása a második tagállam által az érintettnek az első tagállam részére történő átadására vonatkozóan elfogadott határozatnak a jogszerűségére nézve?

5.

Ezek a kérdések, amelyekre a különböző olasz bíróságok eltérő választ adnak, a jelen öt előzetes döntéshozatal iránti kérelem közül háromban az első kérdéscsoportot alkotják. ( 4 )

6.

A három előzetes döntéshozatal iránti kérelem egyike és a másik kettő ( 5 ) által felvetett második kérdéscsoport a kölcsönös bizalom elvét és így a dublini rendszer lényegét érinti. A kérdés az, hogy az átadásról szóló határozat felülvizsgálata során a megkereső tagállam bíróságai vizsgálhatják‑e, hogy fennáll‑e a visszaküldés tilalma elvének (principe de non‑refoulement) a megkeresett tagállamban történő megsértésének a veszélye, ha az adott tagállamban nincsenek olyan rendszerszintű hiányosságok, amelyek indokolnák a menekültügyi és igazságszolgáltatási rendszer jogszerűségével kapcsolatos kétségeket.

7.

A „Dublin III” rendelet ( 6 ) a harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy által a tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételeket és eljárási szabályokat határozza meg.

8.

A „Dublin III” rendelet (3)–(5), (14)–(19) és (32) preambulumbekezdése ekként rendelkezik:

[…]

[…]

9.

A „Dublin III” rendelet 1. cikke határozza meg e rendelet célját:

„E rendelet megállapítja egy harmadik országbeli állampolgár, vagy egy hontalan személy által a tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam (a továbbiakban: a felelős tagállam) meghatározására vonatkozó feltételeket és eljárási szabályokat.”

10.

A „Dublin III” rendelet 2. cikke „fogalommeghatározásokat” tartalmaz, és annak b) pontja a „nemzetközi védelem iránti kérelmet” a 2011/95/EU irányelv 2. cikkének h) pontja szerinti „nemzetközi védelem iránti kérelemként” határozza meg.

11.

A „Dublin III” rendelet 3. cikkének címe „A nemzetközi védelem iránti kérelem elbírálására vonatkozó eljáráshoz való jog [helyesen: A nemzetközi védelem iránti kérelemre vonatkozó vizsgálati eljáráshoz való jog]”, és e cikk a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A tagállamok megvizsgálják azon harmadik országbeli állampolgárnak vagy azon hontalan személynek a nemzetközi védelem iránti kérelmét, aki egy tagállam területén nyújtja be azt, ideértve annak határát és a tranzitzónákat. A kérelmet az a tagállam köteles megvizsgálni, amely a III. fejezetben előírt feltételek szerint felelős.

(2)   Amennyiben az e rendeletben felsorolt feltételek alapján egyetlen tagállam sem jelölhető ki felelősként, a nemzetközi védelem iránti kérelem elbírálásáért [helyesen: megvizsgálásáért] azon tagállam felelős, amelynél először nyújtották be azt.

Amennyiben egy kérelmezőt lehetetlen az elsődlegesen felelősnek kijelölt tagállamnak átadni, mivel megalapozott okokból feltételezhető, hogy az adott tagállamban a menekültügyi eljárásnak és a kérelmezőkre vonatkozó befogadási feltételeknek szisztematikus [helyesen: rendszerszintű] hiányosságai vannak, aminek eredményeként az Európai Unió Alapjogi Chartájának 4. cikke értelmében vett embertelen vagy megalázó bánásmód kockázata áll fenn, a felelős tagállam meghatározására vonatkozó eljárást lefolytató tagállam tovább vizsgálja a III. fejezetben meghatározott feltételeket annak megállapítása érdekében, hogy egy másik tagállam kijelölhető‑e felelős tagállamnak.

Amennyiben az átadás e bekezdés értelmében nem lehetséges egyetlen, a III. fejezetben meghatározott feltételek alapján kijelölt tagállamnak sem, illetve annak az első tagállamnak sem, amelyben a kérelem benyújtásra került, a felelős tagállam meghatározására vonatkozó eljárást lefolytató tagállam lesz a felelős tagállam.

(3)   Minden tagállam fenntartja a jogot, hogy a 2013/32/EU irányelvben megállapított szabályokra és biztosítékokra figyelemmel – biztonságos harmadik országba küldje a kérelmezőt.”

12.

A „Dublin III” rendelet 4. cikke „A tájékoztatáshoz való jog” címet viseli, és a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A nemzetközi védelem iránti kérelemnek egy tagállamban a 20. cikk (2) bekezdése szerinti benyújtását követően, annak illetékes hatóságai azonnal tájékoztatják a kérelmezőt e rendelet alkalmazásáról, továbbá különösen az alábbiakról:

(2)   Az (1) bekezdésben említett tájékoztatást írásban és olyan nyelven kell nyújtani, amelyet a kérelmező megért vagy észszerűen feltételezhető, hogy megért. A tagállamok e célra a (3) bekezdés szerint összeállított közös tájékoztató füzetet használják.

E tájékoztatást – például az 5. cikkben említett személyes meghallgatás keretében – szóbeli tájékoztatással is kiegészítik, amennyiben ez szükséges ahhoz, hogy a kérelmező megfelelően megértse azt.

(3)   A Bizottság végrehajtási jogi aktusok útján összeállít egy, legalább az e cikk (1) bekezdésében említett tájékoztatást tartalmazó közös tájékoztató füzetet és a kísérő nélküli kiskorúaknak szóló külön tájékoztató füzetet. E közös tájékoztató füzet tartalmazza a 603/2013/EU rendelet alkalmazására vonatkozó információt is és különösen azt célt, amelyre az érintett kérelmező adatai az Eurodac keretében feldolgozásra kerülhetnek. A közös tájékoztató füzetet úgy kell kialakítani, hogy a tagállamok kiegészíthessék azt további, az egyes tagállamokra jellemző információkkal. E végrehajtási jogi aktusokat az e rendelet 44. cikke (2) bekezdésében említett vizsgálóbizottsági eljárás keretében kell elfogadni.”

13.

A „Dublin III” rendelet 5. cikke előírja, hogy a felelős tagállamot meghatározó tagállam személyesen meghallgatja a kérelmezőt a felelős tagállam meghatározására irányuló eljárás megkönnyítése érdekében, és meghatározza e meghallgatás részletes szabályait. Az (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A felelős tagállam meghatározásának elősegítése érdekében az ezen eljárást lefolytató tagállam köteles a kérelmezőt személyesen meghallgatni. A meghallgatásnak lehetővé kell tennie a 4. cikkel összhangban szolgáltatott tájékoztatás kérelmező általi megfelelő megértését is.”

14.

A „Dublin III” rendelet 7. cikke, amely „A feltételek rangsora” címet viseli, és a rendelet III. fejezetében („A felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételek”) található, (1) és (3) bekezdésében a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A felelős tagállam meghatározásának feltételeit az e fejezetben megállapított sorrendben kell alkalmazni.

[…]

(3)   A 8., 10. és 16. cikkben említett feltételek alkalmazásának tekintetében a tagállamok figyelembe vesznek minden bizonyítékot a kérelmező családtagjai, hozzátartozói, vagy a kérelmezővel egyéb családi kapcsolatban álló személy valamely tagállam területén való jelenlétére vonatkozóan, feltéve, hogy az ilyen bizonyítékok rendelkezésre állnak azt megelőzően, hogy egy másik tagállam elfogadja az érintett személy átvétele vagy visszavétele iránti megkeresést a 22., illetve 25. cikk értelmében, továbbá azzal a feltétellel, hogy még nem hoztak érdemi elsőfokú határozatot a kérelmező nemzetközi védelem iránti korábbi kérelmei ügyében.”

15.

A „Dublin III” rendelet 8–10. és 16. cikke szabályozza a felelős tagállam meghatározását azokban az esetekben, különösen kiskorúak vagy eltartottak esetében, amikor a kérelmezők családtagjai már valamelyik tagállamban tartózkodnak.

16.

A „Dublin III” rendelet 17. cikke a „Mérlegelési záradékok” címet viseli, és az (1) bekezdésének első albekezdése következőképpen rendelkezik:

„(1)   A 3. cikk (1) bekezdésétől eltérve minden tagállam határozhat úgy, hogy megvizsgálja a valamely harmadik országbeli állampolgár, vagy egy hontalan személy által hozzá benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelmet akkor is, ha annak megvizsgálásáért az e rendeletben megállapított feltételek szerint nem felelős.”

17.

A „Dublin III” rendelet 18. cikke „A felelős tagállam kötelezettségei” címet viseli, és a következőket írja elő:

„(1)   Az e rendelet szerint felelős tagállam köteles:

(2)   A felelős tagállam az (1) bekezdés a) és b) pontjának hatálya alá tartozó esetekben megvizsgálja a kérelmező által benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelmet vagy befejezi annak vizsgálatát.

[…]

Az (1) bekezdés d) pontjának hatálya alá tartozó esetekben, amennyiben a kérelmet csupán első fokon utasították el, a felelős tagállam biztosítja, hogy az érintett személy a 2013/32/EU irányelv 46. cikkének megfelelően hatékony jogorvoslattal élhetett, illetve élhessen.”

18.

A „Dublin III” rendelet 19. cikke „A kötelezettségek megszűnése” címet viseli, és a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Amennyiben egy tagállam tartózkodásra jogosító engedélyt ad ki a kérelmező részére, a 18. cikk (1) bekezdésében meghatározott kötelezettségek erre a tagállamra hárulnak.

(2)   A 18. cikk (1) bekezdésében meghatározott kötelezettségek megszűnnek, amennyiben a felelős tagállam egy kérelmező vagy a 18. cikk (1) bekezdésének c) vagy d) pontjában említett más személy átvétele vagy visszavétele iránti megkeresés esetén bizonyítani tudja, hogy az érintett személy legalább három hónapra elhagyta a tagállamok területét, kivéve, ha az érintett személy a felelős tagállam által kiadott érvényes tartózkodásra jogosító engedéllyel rendelkezik.

Az első albekezdésben említett távollétet követően benyújtott kérelmet új kérelemnek kell tekinteni, ami a felelős tagállam meghatározására vonatkozó új eljárást tesz szükségessé.

(3)   A 18. cikk (1) bekezdésének c) és d) pontjában meghatározott kötelezettségek megszűnnek, amennyiben a felelős tagállam egy kérelmező vagy a 18. cikk (1) bekezdésének c) vagy d) pontjában említett más személy átvétele vagy visszavétele iránti megkeresés esetén bizonyítani tudja, hogy az érintett személy a kérelem visszavonását vagy elutasítását követően kiadott kiutasítási vagy kitoloncolási határozatnak megfelelően elhagyta a tagállamok területét.

A tényleges kitoloncolást követően benyújtott kérelmet új kérelemnek kell tekinteni, ami a felelős tagállam meghatározására vonatkozó új eljárást tesz szükségessé.”

19.

A „Dublin III” rendelet VI. fejezete („Az átvételre és visszavételre vonatkozó eljárások”) szabályozza a felelős tagállam meghatározására irányuló eljárás megindítását (I. szakasz), az átvételre vonatkozó eljárást abban az esetben, ha egy tagállam, amelyben nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtottak be, egy másik tagállamot tekint felelősnek a kérelem megvizsgálásáért (II. szakasz), valamint a visszavételre vonatkozó eljárást abban az esetben, ha egy tagállam, amelyben egy korábban egy másik tagállamban nemzetközi védelem iránti kérelmet benyújtó személy új kérelmet nyújt be vagy tartózkodási engedély nélkül tartózkodik, megkeresi e másik tagállamot annak érdekében, hogy vegye vissza az érintettet (III. szakasz).

20.

A „Dublin III” rendelet 20. cikke „Az eljárás megkezdése” címet viseli, a VI. fejezet azonos című I. szakaszában található, és annak (1) és (2) bekezdése, illetve az (5) bekezdés első albekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A felelős tagállam meghatározására vonatkozó eljárás azonnal kezdetét veszi, amint a nemzetközi védelem iránti kérelmet először benyújtják a tagállamhoz [helyesen: valamely tagállamhoz].

(2)   A nemzetközi védelem iránti kérelem akkor tekintendő benyújtottnak, ha a kérelmezője által előterjesztett formanyomtatvány, vagy a hatóságok által készített jelentés megérkezik az érintett tagállam illetékes hatóságához. Ha a kérelmet nem írásban nyújtják be, a szándéknyilatkozat és a jelentés elkészítése között a lehető legrövidebb időnek kell eltelnie.

[…]

(5)   Azt a kérelmezőt, aki egy másik tagállamban tartózkodásra jogosító engedély nélkül tartózkodik vagy aki ott nyújt be nemzetközi védelem iránti kérelmet azt követően, hogy egy másik tagállamban benyújtott első kérelmét a felelős tagállam meghatározására vonatkozó eljárás során visszavonta, a 23., 24., 25. és 29. cikkben megállapított feltételek szerint visszafogadja az a tagállam, amelyben a nemzetközi védelem iránti kérelmet először benyújtotta, azzal a céllal, hogy a felelős tagállam meghatározására vonatkozó eljárást lefolytassa.”

21.

A „Dublin III” rendelet 21. cikke a rendelet VI. fejezetének II. szakaszához („Az átvétel iránti megkeresésekre vonatkozó eljárások”) tartozik, címe „Az átvétel iránti megkeresés benyújtása”, és az (1) bekezdése a következőket írja elő:

„(1)   Amennyiben az a tagállam, amelyben nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtottak be, úgy véli, hogy egy másik tagállam felelős a kérelem megvizsgálásáért, haladéktalanul, de minden esetben a 20. cikk (2) bekezdése értelmében benyújtott kérelem időpontját követő három hónapon belül megkeresheti e másik tagállamot, hogy vegye át a kérelmezőt.

Az első albekezdéstől eltérően, a 603/2013/EU rendelet 14. cikke alapján nyilvántartott adatokra vonatkozó Eurodac‑találat esetén a megkeresést az említett rendelet 15. cikke (2) bekezdésének megfelelően a találat beérkezését követő két hónapon belül be kell nyújtani.

Amennyiben a kérelmező átvétele iránti megkeresésre az első és második albekezdésben meghatározott időszakon belül nem kerül sor, a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért az a tagállam felelős, ahol a kérelmet benyújtották.”

22.

A „Dublin III” rendelet 23. cikke („Az átvétel iránti megkeresés benyújtása”), 24. cikke („A visszavétel iránti megkeresés benyújtása, ha nem nyújtottak be új kérelmet a megkereső tagállamban”) és 25. cikke („Válaszadás a visszavétel iránti megkeresésre”) a VI. fejezet III. szakaszában („A visszavétel iránti megkeresésekre vonatkozó eljárások”) található, és e cikkek kivonatosan a következőképpen rendelkeznek:

„23. cikk

(1) Amennyiben az a tagállam, amelyben a 18. cikk (1) bekezdésének b), c) vagy d) pontjában említett személy új nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be, úgy véli, hogy – a 20. cikk (5) bekezdése, valamint a 18. cikk (1) bekezdésének b), c), vagy d) pontja szerint – egy másik tagállam felelős, megkeresheti e másik tagállamot, hogy vegye vissza a kérelmezőt.

[…]

(3) Amennyiben a visszavétel iránti megkeresésre nem kerül sor a (2) bekezdésben meghatározott határidőkön belül, a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért az a tagállam felelős, amelyben az új kérelmet benyújtották.

24. cikk

(1) Amennyiben egy tagállam, amelynek a területén a 18. cikk (1) bekezdésének b), c) vagy d) pontjában említett személy tartózkodásra jogosító engedély nélkül tartózkodik, és amelyben nem nyújtottak be új nemzetközi védelemre irányuló kérelmet, úgy véli, hogy a 20. cikk (5) bekezdése és a 18. cikk (1) bekezdésének b), c), vagy d) pontja értelmében egy másik tagállam a felelős, megkeresheti e másik tagállamot, hogy vegye vissza az érintett személyt.

25. cikk

(1) A megkeresett tagállam elvégzi a szükséges ellenőrzéseket, és haladéktalanul […] határozatot hoz az érintett személy visszavétele iránti megkeresésről.”

23.

A „Dublin III” rendelet 26. cikkének címe „Értesítés az átadásra vonatkozó határozatról”, és a következőképpen szól:

„(1)   Amennyiben a megkeresett tagállam beleegyezik a kérelmező vagy a 18. cikk (1) bekezdésének c) vagy d) pontjában említett más személy átvételébe vagy visszavételébe, a megkereső tagállam értesíti az érintett személyt arról a határozatáról, hogy átadja a felelős tagállamnak, és – adott esetben – nem vizsgálja meg a nemzetközi védelem iránti kérelmét. Ha az érintett személyt jogi tanácsadó vagy más tanácsadó képviseli, a tagállamok dönthetnek úgy, hogy az érintett személy helyett e jogi tanácsadót vagy tanácsadót értesítik a határozatról, és azt adott esetben közlik az érintett személlyel.

(2)   Az (1) bekezdésben említett határozatnak tartalmaznia kell a rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségekre vonatkozó információkat – ideértve adott esetben a halasztó hatály kérelmezésének jogát – és az e jogorvoslatok igénybevételére alkalmazandó határidőket, az átadás lebonyolításának határidejét, emellett szükség esetén információt kell nyújtania arról a helyről és arról az időpontról, ahol és amikor az érintett személynek meg kell jelennie, ha a felelős tagállamba való utazásáról maga gondoskodik.

A tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy az érintett személy az (1) bekezdésben említett határozat közlésével együtt tájékoztatást kapjon olyan személyekről vagy szervezetekről is, akik vagy amelyek jogi segítséget nyújthatnak neki, amennyiben korábban nem kapta meg ezt a tájékoztatást.

(3)   Ha az érintett személyt nem segíti vagy képviseli jogi tanácsadó vagy más tanácsadó, a tagállamok tájékoztatják őt a határozat alapvető elemeiről, amelyek között minden esetben szerepelniük kell a rendelkezésre álló jogorvoslatokra és az azok igénybevételére alkalmazandó határidőkre vonatkozó információknak, mégpedig olyan nyelven, amelyet az érintett személy megért, vagy észszerűen feltételezhető, hogy megért.”

24.

A „Dublin III” rendelet 27. cikke a „Jogorvoslatok” címet viseli, és az (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A kérelmezőnek vagy a 18. cikk (1) bekezdésének c) vagy d) pontjában említett más személynek joga van az átadásra vonatkozó határozatok elleni hatékony jogorvoslathoz, amelyet bírósághoz vagy törvényszékhez tény‑ vagy jogkérdésben [helyesen: amelyet bírósághoz tény‑ vagy jogkérdésben] benyújtott fellebbezés vagy felülvizsgálati kérelem formájában gyakorolhat.”

25.

A „Dublin III” rendelet „Szabályok és határidők” című 29. cikkének (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(2)   Amennyiben az átadásra nem kerül sor a hat hónapos határidőn belül, a felelős tagállam mentesül az érintett személy átvételére vagy visszavételére vonatkozó kötelezettség alól, és a felelősség a megkereső tagállamra hárul. E határidő legfeljebb egyéves időtartamra meghosszabbítható, ha az átadásra az érintett személy szabadságvesztése miatt nem kerülhetett sor, illetve legfeljebb tizennyolc hónapra, ha az érintett személy ismeretlen helyen tartózkodik.”

26.

A 603/2013/EU rendelet (a továbbiakban: Eurodac rendelet) ( 7 ) rendelkezik az ujjlenyomatok összehasonlítását szolgáló adatbázis létrehozásáról a „Dublin III” rendelet hatékony alkalmazása érdekében.

27.

Az Eurodac rendelet 9. cikke (1) bekezdésének első albekezdése a következőket írja elő:

„(1)   Az egyes tagállamok a lehető leghamarabb, de legkésőbb a(z) 604/2013/EU rendelet 20. cikkének (2) bekezdésében meghatározott nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtásától számított 72 órán belül ujjlenyomatot vesznek minden, a 14. életévét betöltött nemzetközi védelmet kérelmező személy valamennyi ujjáról, és az e rendelet 11. cikkének b)–g) pontjában említett adatokkal együtt továbbítják a központi rendszerbe.”

28.

Az Eurodac rendelet 17. cikke (1) bekezdésének első albekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Az egyes tagállamok annak ellenőrzésére, hogy a területükön jogszerűtlenül tartózkodó harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy valamely másik tagállamban korábban nyújtott‑e be nemzetközi védelem iránti kérelmet, a központi rendszer felé továbbíthatják a 14. életévét betöltött harmadik országbeli állampolgártól vagy hontalan személytől vett ujjlenyomatadatokat a szóban forgó tagállam által használt referenciaszámmal együtt.”

29.

Az Eurodac rendelet 29. cikke az adatkezelésben érintettek jogaira vonatkozik. Az Eurodac rendelet 29. cikkének (1) és (2) bekezdése előírja, hogy az ujjlenyomatvétel céljára és módjára vonatkozó bizonyos információkat közölni kell ezekkel a személyekkel, és a (3) bekezdés előírja, hogy e célból közös tájékoztató füzetet kell készíteni:

„(1)   A 9. cikk (1) bekezdése, a 14. cikk (1) bekezdése vagy a 17. cikk (1) bekezdése hatálya alá tartozó személyt a származási hely szerinti tagállam írásban és szükség esetén szóban – olyan nyelven, amelyet a személy megért, vagy észszerűen feltételezhetően megért – tájékoztatja a következőkről:

[…]

[…]

(2)   […]

A 17. cikk (1) bekezdésének hatálya alá tartozó személyek esetében az e cikk (1) bekezdésben említett tájékoztatásra legkésőbb akkor kerül sor, amikor az adott személyre vonatkozó adatokat a központi rendszerhez továbbítják. […]

(3)   A [„Dublin III” rendelet] 44. cikkének (2) bekezdésében hivatkozott eljárással összhangban közös tájékoztató füzetet kell készíteni, amely tartalmazza legalább az e cikk (1) bekezdésében és a [„Dublin III” rendelet] 4. cikke (1) bekezdésében említett információkat.

A tájékoztató füzetnek egyértelműnek és egyszerűnek kell lennie, olyan nyelven, amelyet az adott személy megért vagy észszerűen feltételezhető, hogy megért.

A tájékoztató füzetet úgy kell összeállítani, hogy a tagállamok kiegészíthessék azt további, az egyes tagállamokra jellemző információkkal. Az egyes tagállamokra jellemző információk kiterjednek legalább az érintett jogaira, a nemzeti felügyeleti hatóságok által nyújtott segítség lehetőségére, valamint az adatkezelő hivatala és a nemzeti felügyeleti hatóságok kapcsolattartási adataira.”

30.

Az Eurodac rendelet 37. cikke a „Felelősség” címet viseli, és az (1) és (3) bekezdése a következőket írja elő:

„(1)   A jogellenes feldolgozás vagy az e rendelettel össze nem egyeztethető cselekmény következtében kárt szenvedett személy vagy tagállam kártérítésre jogosult az elszenvedett kárért felelős tagállamtól. A szóban forgó állam részlegesen vagy teljesen mentesül a felelősség alól abban az esetben, ha bizonyítani tudja, hogy nem ő felelős a kár alapjául szolgáló eseményért.

[…]

(3)   A tagállammal szembeni, az (1) és a (2) bekezdésben említett kártérítési igényre az alperes tagállam nemzeti jogának rendelkezései az irányadók.”

31.

A harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésére, az egységes menekült‑ vagy kiegészítő védelmet biztosító jogállásra, valamint a nyújtott védelem tartalmára vonatkozó szabályokról szóló, 2011. december 13‑i 2011/95/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (a továbbiakban: elismerési irányelv) ( 8 ) szabályozza azokat a feltételeket, amelyek szerint helyt kell adni a nemzetközi védelem iránti kérelemnek.

32.

Az elismerési irányelv 2. cikke tartalmazza a „fogalommeghatározásokat”, amely cikk h) pontja a „nemzetközi védelem iránti kérelmet” a következőképpen határozza meg: „egy harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy által valamely tagállamnál előterjesztett olyan védelem iránti kérelem, amely a menekültjogállás, illetve a kiegészítő védelmi jogállás kérelmezéseként értelmezhető, és amely kapcsán a kérelmező nem kéri kifejezetten egy más jellegű, ezen irányelv hatálya alá nem tartozó olyan védelem biztosítását, amelynek megadását külön kell kérelmezni;”

33.

Az elismerési irányelv 8. cikke „Belföldi védelem” címen rendelkezik a nemzetközi védelem szükségessége alóli kivételekről abban az esetben, ha a kérelmező a származási országának egy részében kereshet védelmet:

„(1)   A nemzetközi védelem iránti kérelem értékelésének részeként a tagállamok megállapíthatják, hogy a kérelmező nem szorul nemzetközi védelemre, amennyiben a származási ország egy részében:

és amennyiben a kérelmező biztonságosan és jogszerűen odautazhat és bebocsátást nyerhet az érintett országrészbe, és észszerűen elvárható, hogy ott letelepedjen.

(2)   Annak vizsgálata során, hogy a kérelmező esetében fennáll‑e az üldöztetéstől való megalapozott félelem ténye, illetve a súlyos sérelem tényleges veszélye, illetve hogy a kérelmező – az (1) bekezdéssel összhangban – a származási ország valamely részében hozzáférhet‑e az üldöztetés vagy súlyos sérelem elleni védelemhez, a tagállamok a kérelemről szóló határozat meghozatalakor figyelembe veszik az érintett országrészben fennálló általános helyzetet, valamint a kérelmező személyes körülményeit, összhangban a 4. cikkel. E célból a tagállamok biztosítják, hogy olyan releváns forrásokból szerezzenek pontos és naprakész információkat, mint például az Egyesült Nemzetek menekültügyi főbiztosa és az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal.”

34.

Az elismerési irányelv V. fejezetében a kiegészítő védelemre való jogosultság feltételeként határozza meg a „súlyos sérelem” kockázatát. A 15. cikk c) pontja értelmében ilyennek minősül:

35.

A nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó közös eljárásokról szóló, 2013. június 26‑i 2013/32/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (a továbbiakban: a menekültügyi eljárásokról szóló irányelv) ( 9 ) 33. cikkének címe „Elfogadhatatlan kérelmek”, és az (1) bekezdése, valamint a (2) bekezdésének a) pontja a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Azokon az eseteken túlmenően, amikor nem kerül sor egy kérelemnek a 604/2013/EU rendelettel összhangban történő megvizsgálására, a tagállamok akkor sem kötelesek megvizsgálni, hogy a kérelmező a 2011/95/EU irányelv értelmében nemzetközi védelemre jogosultnak minősülhet‑e, ha egy kérelem e cikk értelmében elfogadhatatlannak minősül.

(2)   A tagállamok e cikk értelmében csak akkor minősíthetik elfogadhatatlannak a nemzetközi védelem iránti kérelmet, ha:

36.

A „Dublin III” rendelettel és az 118/2014/EU ( 10 ) bizottsági végrehajtási rendelettel módosított, a dublini rendszerről szóló 1560/2003/EK ( 11 ) bizottsági rendelet 16a. cikke a „Tájékoztatók a nemzetközi védelmet kérelmezők számára” címet viseli, és az (1) és (4) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A [„Dublin III”] rendelet rendelkezéseire és az [Eurodac rendelet] alkalmazására vonatkozó, valamennyi nemzetközi védelmet kérelmezőnek szóló közös tájékoztatót a X. melléklet tartalmazza.

[…]

(4)   A valamely tagállam területén jogszerűtlenül tartózkodó harmadik országbeli állampolgároknak vagy hontalan személyeknek szóló tájékoztatást a XIII. melléklet határozza meg.”

37.

Az 1560/2003/EK rendelet X. melléklete szerinti tájékoztató A. része „Tájékoztató a dublini rendeletről a nemzetközi védelmet kérelmezők számára a 604/2013/EU rendelet 4. cikkével összhangban” címmel különösen a következő információkat tartalmazza (kiemelés az eredetiben):

„Ön védelemért folyamodott hozzánk, mivel úgy ítéli meg, hogy üldöztetés, háború vagy súlyos sérelem veszélye miatt kényszerült a hazája elhagyására. A jog ezt »nemzetközi védelem iránti kérelemnek« nevezi, Ön pedig – »kérelmező«. A védelemért folyamodó személyekre gyakran utalnak »menedékkérőként«.

Az a tény, hogy Ön nálunk folyamodott menedékért, nem jelent garanciát arra, hogy a kérelmét itt vizsgáljuk meg. Azt, hogy kérelmének megvizsgálását mely országnak kell elvégeznie, egy, az uniós jog – és nevezetesen a »Dublini Rendelet« – által megállapított eljárás keretében határozzuk meg. E jogszabály értelmében a kérelme megvizsgálásáért egyetlen ország felelős.

[…]

Mielőtt elvégeznénk a menedékjog iránti kérelmének megvizsgálását, meg kell állapítanunk, hogy ez a mi felelősségi körünkbe tartozik‑e avagy más ország hatáskörét képezi – ezt nevezzük »dublini eljárásnak«. A dublini eljárás során tehát nem az Ön menedékjog iránti kérelmének indokai vizsgáljuk. Az eljárás kizárólag annak meghatározására irányul, hogy a menedékjog iránti kérelme ügyében mely országnak kell döntést hoznia.

[…]

Amennyiben a hatóságaink döntése értelmében mi rendelkezünk hatáskörrel a kérelme elbírálására, Ön ebben az országban maradhat és a kérelme megvizsgálására itt kerül sor. Ilyen esetben a kérelem megvizsgálása haladéktalanul megkezdődik.

Ha a kérelme tekintetében más országnak kell döntést hoznia, igyekszünk Önt a lehető leghamarabb az érintett országba küldeni, hogy a kérelmét ott bírálhassák el. […]

A jogszabály különböző okokat állapít meg arra, hogy miért egy adott ország felelős az Ön kérelmének megvizsgálásáért. Ezen okokat a jogszabály által felállított fontossági sorrendben vesszük figyelembe, kezdve attól, hogy Ön rendelkezik‑e családtaggal az érintett dublini országban; rendelkezik‑e vagy korábban rendelkezett‑e valamely dublini ország által kiállított vízummal vagy tartózkodásra jogosító engedéllyel; vagy – akár legálisan, akár illegálisan – beutazott‑e valamely más dublini országba, illetve átutazott‑e azon.

Ha egy másik dublini országban családtagjai élnek, fontos, hogy azt a lehető leghamarabb hozza tudomásunkra. Amennyiben férje, felesége vagy gyermeke valamely másik dublini országban menedékjog iránti kérelmet nyújtott be vagy nemzetközi védelmet élvez, az adott ország lehet felelős az Ön menedékjog iránti kérelmének megvizsgálásáért.

Adott esetben úgy dönthetünk, hogy kérelmét ebben az országban vizsgáljuk meg, jóllehet a Dublini Rendeletben rögzített feltételek alapján a vizsgálat nem a mi felelősségi körünkbe tartozna. Nem adjuk át Önt olyan országba, ahol az emberi jogai megállapíthatóan sérülnének.

[…]

Önnek módjában áll úgy nyilatkozni, hogy nem ért egyet azzal, hogy Önt másik dublini országba küldik, és a határozat ellen bírósághoz vagy törvényszékhez fordulhat. Kérheti továbbá, hogy mindaddig ebben az országban maradhasson, amíg fellebbezéséről vagy felülvizsgálati kérelméről nem születik döntés.

Amennyiben menedékjog iránti kérelmét hátrahagyja és másik dublini országba távozik, Önt valószínűleg visszaküldik ebbe az országba vagy a vizsgálatért felelős országba.

Ezért fontos, hogy a menedékjog iránti kérelem benyújtása után mindaddig maradjon itt, amíg döntést nem hozunk arról, hogy 1) ki a felelős a menedékjog iránti kérelme megvizsgálásáért és/vagy 2) arról, hogy menedékjog iránti kérelmét ebben az országban vizsgáljuk meg.

[…]

Amennyiben megállapítjuk, hogy kérelmének megvizsgálásáért másik ország felelős, részletesebb tájékoztatást nyújtunk majd Önnek az eljárásról és arról, hogy ez miként érinti Önt és a jogait.”

38.

Az 1560/2003/EK rendelet X. mellékletének B. részében található tájékoztató többek között a következőket tartalmazza: „Tájékoztató a dublini eljárás alá vont, nemzetközi védelmet kérelmezők számára”:

„Ezt a tájékoztató füzetet Ön azért kapta, mert nemzetközi védelem (menedék) iránti kérelmet nyújtott be ebben az országban vagy valamely másik dublini országban, és a hatóságok okkal feltételezik, hogy a kérelmének megvizsgálásáért egy másik ország felelős.

Azt, hogy kérelmének megvizsgálását mely országnak kell elvégeznie, egy, az uniós jog – és nevezetesen a »Dublini Rendelet« – által megállapított eljárás keretében határozzuk meg. Ezt az eljárást nevezzük »dublini eljárásnak«. E tájékoztató füzet célja, hogy megválaszolja az ezzel az eljárással kapcsolatosan leggyakrabban feltett kérdéseket.

[…]

A dublini eljárás megállapítja, hogy melyik az az egyetlen ország, amely az Ön menedékjog iránti kérelmének megvizsgálásáért felelős. Ez azt jelenti, hogy Önt a mi országunkból átadhatják egy másik, a kérelme megvizsgálásáért felelős országnak.

[…]

NE FELEDJE: Elvileg nem távozhat más dublini országba. Amennyiben másik dublini országba utazik, onnan visszaküldik ide vagy abba az országba, ahol előzőleg menedékjog iránti kérelmet nyújtott be. Az itt benyújtott kérelmének hátrahagyása nem módosítja azt, hogy mely ország felelős annak megvizsgálásáért. Ha elrejtőzik vagy elszökik, az őrizetbevétel veszélyének teszi ki magát.

[…]

Hogyan állapítják meg a hatóságok, hogy mely ország illetékes a kérelmem megvizsgálására?

Különböző okai lehetnek annak, hogy miért egy adott ország felelős az Ön kérelmének megvizsgálásáért. Ezen okokat a jogszabály által felállított fontossági sorrendben vesszük figyelembe. Ha egy adott ok nem releváns, a következőt vesszük figyelembe, és így tovább.

Az okok fontossági sorrendben a következő tényezőkre vonatkoznak:

Ezért fontos, hogy még a menedékjog iránti kérelmére vonatkozó első fokú határozat előtt hozza tudomásunkra, ha valamely másik dublini országban családtagjai élnek. Amennyiben a családtagjaival azonos országba kíván kerülni, erről Önnek és családtagjának írásban kell nyilatkozniuk.

[…]

Mi a helyzet akkor, ha én valaki eltartottja vagyok vagy valaki az én eltartottam?

Ha az alábbi feltételek mindegyike teljesül, lehetőség van arra, hogy Ön családegyesítés céljából az anyja, apja, gyermeke vagy testvére tartózkodási helye szerinti országba kerüljön:

A gyermeke, testvére vagy szülője tartózkodási helye szerinti ország rendszerint magára vállalja az Ön menedékjog iránti kérelmének megvizsgálását, feltéve, hogy a családi kötelékek már a származási országukban is léteztek. Továbbá írásban meg kell erősíteniük, hogy mindkét részről kívánják a családegyesítést.

Ön akkor is kérheti ezt a lehetőséget, ha már a gyermeke, testvére vagy szülője tartózkodási helye szerinti országba érkezett, és akkor is, ha a hozzátartozói tartózkodási helyétől eltérő országban található. A második esetben Önnek az adott országba kell utaznia, hacsak az egészségi állapota huzamosabb ideig nem akadályozza abban, hogy elutazzon.

E lehetőségen felül a menekültügyi eljárás bármely szakaszában kérheti, hogy humanitárius, családi vagy kulturális okokból csatlakozhassék valamely családtagjához. Amennyiben kérelmét elfogadják, adott esetben a családtagja tartózkodási helye szerinti országba kell utaznia. Ehhez írásos hozzájárulást is kérnek Öntől. Fontos, hogy tájékoztasson bennünket bármely olyan humanitárius okról, amely indokolhatja, hogy kérelmét itt, és nem pedig valamely másik országban vizsgáljuk meg.

[…]

[…]

[…]

Ha azonban Ön ebben az országban nem nyújtott be menedékjog iránti kérelmet, és előző kérelmét egy másik országban jogerős határozattal elutasították, úgy dönthetünk, hogy kérelmezzük a felelős országnál az Ön visszavételét, vagy intézkedünk a származási országába vagy az állandó lakóhelye szerinti országba vagy valamely biztonságos harmadik országba való visszatérése érdekében.

[…]

A felelős ország Önt menedékkérőként kezeli, és Önt az e jogállással járó valamennyi jog megilleti. Ha korábban még sohasem nyújtott be menedékjog iránti kérelmet az adott országban, erre a megérkezését követően lehetősége nyílik.

[…]”

39.

Az 1560/2003/EK rendelet XIII. melléklete szerinti tájékoztató füzet tartalmazza a „Tájékoztatást a valamely tagállam területén illegálisan tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok vagy hontalan személyek számára, az [Eurodac rendelet] 29. cikke (3) bekezdésének megfelelően”:

„Ha illegális tartózkodás közben elfogják egy, a »dublini« térséghez tartozó országban, a hatóságok ujjlenyomatokat vehetnek Öntől, és továbbíthatják azokat az »Eurodac« elnevezésű ujjlenyomat‑adatbázisba. Ennek az az egyedüli célja, hogy meggyőződjenek arról, hogy Ön korábban nyújtott‑e be menedékkérelmet. Az ujjlenyomat‑adatait nem fogják tárolni az Eurodac adatbázisban, de ha korábban menedéket kért egy másik országban, visszaküldhetik Önt ebbe az országba.

[…]

Ha hatóságaink szerint előfordulhat, hogy Ön nemzetközi védelmet kért egy másik országban, amely felelős lehet a kérelem megvizsgálásáért, részletesebb tájékoztatást fog kapni a követendő eljárásról, és arról, hogy ez hogyan érinti Önt és a jogait. ( 12 )”

40.

Az olasz jogban a Decreto legislativo 28 gennaio 2008, n. 25/2008 emesso in attuazione della direttiva 2005/85/CE, abrogata e sostituita dalla direttiva 2013/32/UE recante procedure comuni ai fini del riconoscimento e della revoca dello status di rifugiato (a menekültstátusz megadására és visszavonására vonatkozó közös eljárásokról szóló 2013/32/EU irányelv által hatályon kívül helyezett és felváltott 2005/85/EK irányelv átültetéséről szóló, 2008. január 28‑i 25/2008. sz., felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet; a GURI 2008. február 16‑i 40. száma) jelenleg hatályos 3. cikke szabályozza a dublini rendszer szerinti átadási határozatok elleni kereseteket.

41.

A C‑228/21. sz. ügy kérelmezője, CZA, nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be Olaszországban, miután Szlovéniában már benyújtott egy ilyen kérelmet. Ezt követően a hatáskörrel rendelkező olasz hatóság, a belügyminisztérium keretében működő dublini részleg a „Dublin III” rendelet 18. cikke (1) bekezdésének b) pontja alapján kérte Szlovéniát a kérelmező visszavételére. Szlovénia elfogadta a megkeresést. Ezt követően a kérelmezővel szemben a „Dublin III” rendelet 26. cikke alapján az átadásra vonatkozó határozat született, amelyben tájékoztatták őt a Szlovéniába történő átadásról szóló határozatról.

42.

A kérelmezőnek a „Dublin III” rendelet 4. cikkében előírt tájékoztatási kötelezettség megsértésére alapított keresete a Tribunale di Catanzaro (catanzarói bíróság, Olaszország) előtt első fokon sikerrel járt. A hatáskörrel rendelkező hatóság nem tudta bizonyítani, hogy a kérelmezőnek átadták a „Dublin III” rendelet 4. cikkében előírt tájékoztató füzetet. Az e rendelet 5. cikke alapján történt személyes meghallgatásról készült jegyzőkönyv benyújtását és egy másik tájékoztató füzet átadását az Olaszországban történő nemzetközi védelem iránti kérelem hivatalos benyújtásakor a bíróság nem tartotta elegendőnek. Arra a következtetésre jutott, hogy a „Dublin III” rendelet 4. cikke szerinti tájékoztatási kötelezettség megsértése az átadásra vonatkozó határozat érvénytelenségét vonja maga után.

43.

A belügyminisztérium e határozattal szemben felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Corte suprema di cassazionéhoz (semmítőszék, Olaszország). Ez utóbbi a 2021. április 8‑án beérkezett, 2021. március 29‑én hozott végzésével felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti Bíróság elé:

44.

A C‑254/21. sz. ügyben az afgán állampolgárságú DG Olaszországban egy második nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be, miután a Svédországban benyújtott első nemzetközi védelem iránti kérelmét ott már jogerősen elutasították. Az Eurodac találat eredményeként az olasz belügyminisztérium a „Dublin III” rendelet 18. cikke (1) bekezdésének d) pontja alapján visszavétel iránti megkeresést küldött a svéd hatóságoknak, amelyet a svéd hatóságok elfogadtak, és elrendelték a Svédországba történő átadást.

45.

A kérelmező ezt a határozatot a Tribunale di Roma (római bíróság) előtt megtámadta az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 4. cikkének és a „Dublin III” rendelet 17. cikke (1) bekezdésének megsértésére hivatkozva. Ezt azzal indokolja, hogy közvetett módon, Svédországon keresztül Afganisztánba küldenék vissza, és hogy Afganisztánban embertelen és megalázó bánásmód fenyegetné. A „Dublin III” rendelet 17. cikkéből következik Olaszország felelős tagállami minősége a tekintetben, hogy a közvetett visszaküldéssel szemben védelmet nyújtson neki.

46.

E körülmények között a Tribunale di Roma (római bíróság) felfüggesztette az eljárást, és a 2021. április 22‑én beérkezett, 2021. április 12‑én hozott végzéssel a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé előzetes döntéshozatal céljából:

47.

A C‑297/21. sz. ügyben az afgán állampolgárságú XXX.XX Olaszországban egy második nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be, miután a Németországban benyújtott első nemzetközi védelem iránti kérelmét jogerősen elutasították, és a kérelmező ott megkapta a közrendi okokból történő idegenrendészeti kiutasításról szóló határozatot. Az Eurodac találat eredményeként az olasz belügyminisztérium a „Dublin III” rendelet 18. cikke (1) bekezdésének d) pontja alapján visszavétel iránti megkeresést küldött a német hatóságoknak, amelyet a német hatóságok elfogadtak.

48.

A kérelmező ezt követően keresetet nyújtott be a Tribunale di Firenze (firenzei bíróság) előtt az őt érintő, átadásra vonatkozó határozattal szemben. Úgy véli, hogy a megtámadott határozat ellentétes a Charta 4. cikkével, valamint a „Dublin III” rendelet 3. cikkének (2) bekezdésével és 17. cikkének (1) bekezdésével, mivel közvetett visszaküldés fenyegeti Németországon keresztül Afganisztánba, és oda való kitoloncolását követően embertelen és megalázó bánásmód veszélyének van kitéve. Ezért véleménye szerint Olaszország a „Dublin III” rendelet 17. cikkének (1) bekezdése alapján felelős.

49.

E körülmények között a Tribunale di Firenze (firenzei bíróság) felfüggesztette az eljárást, és a 2021. május 10‑én beérkezett, 2021. április 29‑én hozott végzéssel a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé előzetes döntéshozatal céljából:

50.

A C‑315/21. sz. ügyben a pakisztáni születésű PP Olaszországban nyújtott be nemzetközi védelem iránti kérelmet, miután korábban Németországban is benyújtott ilyen kérelmet. Az olasz belügyminisztérium ezt követően a „Dublin III” rendelet 18. cikke (1) bekezdésének b) pontja szerinti visszavétel iránti megkeresést intézett a német hatóságokhoz, amelyek azt a „Dublin III” rendelet 18. cikke (1) bekezdésének d) pontja szerinti visszavétel iránti megkeresésként elfogadták. Az olasz belügyminisztérium ezt követően elrendelte a kérelmező átadását Németország részére.

51.

A kérelmező e határozattal szemben keresetet nyújtott be a Tribunale di Milano (milánói bíróság) előtt, és sikerrel kérte a határozat végrehajtásának felfüggesztését. Keresetének alátámasztására egyrészt a „Dublin III” rendelet 4. és 5. cikkében előírt tájékoztatási kötelezettségek megsértésére, másrészt pedig arra hivatkozott, hogy közvetett módon Németországon keresztül Pakisztánba való visszaküldésnek van kitéve, ahol fennáll az embertelen vagy megalázó bánásmód konkrét veszélye. A belügyminisztérium keretében működő dublini részleg vitatta ezt az érvelést, és bizonyította, hogy sor került a „Dublin III” rendelet 5. cikkében előírt személyes meghallgatásra.

52.

E körülmények között a Tribunale di Milano (milánói bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a 2021. május 17‑én beérkezett, 2021. április 14‑én hozott végzéssel a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

53.

A C‑328/21. sz. ügyben az olasz belügyminisztérium elrendelte az iraki származású GE kérelmező Finnországba történő átadását, miután megállapították, hogy jogellenesen tartózkodik Olaszországban, és az Eurodac találata alapján kiderült, hogy korábban Finnországban nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be. A „Dublin III” rendelet 18. cikke (1) bekezdésének b) pontja szerinti visszavétel iránti megkeresést követően Finnország e rendelet 18. cikke (1) bekezdésének d) pontja értelmében elismerte felelős tagállami minőségét.

54.

A felperes keresetet nyújtott be az átadásra vonatkozó határozattal szemben a Tribunale di Romához (római bíróság, Olaszország), amely megállapította az illetékességének a hiányát, és az ügyet a Tribunale di Trieste (trieszti bíróság) elé utalta. A kérelmező különösen a „Dublin III” rendelet 4. cikke és az Eurodac rendelet 29. cikke szerinti tájékoztatási kötelezettség megsértésére hivatkozik.

55.

E körülmények között a Tribunale di Trieste (trieszti bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és a 2021. május 26‑én beérkezett, 2021. április 2‑én hozott végzéssel a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé előzetes döntéshozatal céljából:

56.

A kérdést előterjesztő bíróságok a C‑254/21., C‑297/21., C‑315/21. és C‑328/21. sz. ügyekben azt kérték, hogy az ügyeket a Bíróság az eljárási szabályzatának 105. cikke alapján gyorsított eljárásban vagy az eljárási szabályzat 53. cikke (3) bekezdésének megfelelően soron kívül bírálja el.

57.

A Bíróság elnöke a 2021 június 14‑i és július 6‑i határozatával elutasította e kérelmeket.

58.

A Bíróság elnöke a 2021. július 6‑i végzésével egyesítette a C‑228/21., C‑254/21., C‑297/21., C‑315/21. és C‑328/21. sz. ügyeket az írásbeli és a szóbeli szakasz lefolytatása, valamint az ítélethozatal céljából.

59.

Írásbeli észrevételeket Németország, Franciaország, Olaszország, Hollandia, az Európai Bizottság, valamint a C‑297/21. és a C‑328/21. sz. ügy alapeljárásának felperesei terjesztettek elő.

60.

A 2022. június 8‑án tartott közös tárgyaláson Olaszország, a Bizottság, valamint a C‑297/21. és a C‑328/21. sz. ügyek alapeljárásának felperesei vettek részt.

61.

Az ezen öt előzetes döntéshozatal iránti kérelem alapjául szolgáló helyzetek közül mindegyiket az jellemzi, hogy az érintett menedékkérők, miután először valamely tagállamban benyújtottak egy nemzetközi védelem iránti kérelmet, Olaszországba mentek, és ott vagy újabb nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtottak be (C‑228/21., C‑254/21., C‑297/21. és C‑315/21. sz. ügyek), vagy tartózkodásra jogosító engedély nélkül tartózkodtak az országban (C‑328/21. sz. ügy, bár ebben az esetben vitatott, hogy az alapeljárás felperese Olaszországban új kérelmet nyújtott‑e be, lásd e tekintetben ezen indítvány 98. és 123. pontját). Ezt követően a hatáskörrel rendelkező olasz hatóság megkereste azokat a tagállamokat, amelyekben az érintettek korábban nemzetközi védelem iránti kérelmeket nyújtottak be, és az érintettek tekintetében átadásra vonatkozó határozatokat hozott a „Dublin III” rendelet 26. cikke alapján, amelyek jelenleg az alapeljárások tárgyát képezik.

62.

Mindezek fényében a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelemben a Bíróság elé terjesztett kérdések – amint azt az elején jeleztem – két kérdéscsoportra vonatkoznak: egyrészt a „Dublin III” rendelet 4. cikke, illetve az Eurodac‑rendelet 29. cikke szerinti tájékoztatási és a közös tájékoztató füzet kiadására vonatkozó kötelezettségre, valamint a „Dublin III” rendelet 5. cikke szerinti személyes meghallgatásra vonatkozó kötelezettségre (C‑228/21., C‑315/21. és C‑328/21. sz. ügyek) (A). Másrészt arról a kérdésről van szó, hogy az átadásra vonatkozó határozattal szembeni kereset keretében a megkereső tagállam bíróságai megvizsgálhatják‑e annak veszélyét, hogy a megkeresett tagállam – e tagállamban rendszerszintű hiányosságok hiányában – megsérti‑e a visszaküldés tilalmának elvét (C‑254/21., C‑297/21. és C‑315/21. sz. ügy) (B).

63.

A C‑228/21., C‑315/21. és C‑328/21. sz. ügyekben feltett kérdéseikkel a kérdést előterjesztő bíróságok először is azt kívánják megtudni, hogy a „Dublin III” rendelet 4. cikke, illetve az Eurodac‑rendelet 29. cikke szerinti tájékoztatási kötelezettség és a közös tájékoztató füzet átadására vonatkozó kötelezettség és a „Dublin III” rendelet 5. cikke szerinti személyes meghallgatás lefolytatására vonatkozó kötelezettség nemcsak a felelős tagállam meghatározására irányuló a nemzetközi védelem iránti első kérelem valamely tagállamban történő benyújtásakor lefolytatott eljárás keretében, hanem a visszavételre vonatkozó eljárásban is alkalmazandó‑e. Erre akkor kerül sor, ha a menedékkérő egy másik tagállamban nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújt be, vagy ott tartózkodik, és ez a második tagállam átadni tervezi őt az első tagállamnak.

64.

Ha e kötelezettségek a visszavételre vonatkozó eljárás keretében is alkalmazandók, a kérdést előterjesztő bíróságok arra is választ várnak, hogy az átadásra vonatkozó határozattal szembeni kereset alapulhat‑e e kötelezettségek megsértésén, és milyen következményekkel jár az ilyen jogsértés az átadásra vonatkozó határozatra nézve.

65.

Mivel a „Dublin III” rendelet 4. cikkének (1) bekezdése, az Eurodac rendelet 29. cikke (2) bekezdése és a „Dublin III” rendelet (3) 5. cikke sajátos kérdéseket vet fel, célszerű ezeket egymást követően kezelni.

66.

Az a kérdés, hogy a „Dublin III” rendelet 4. cikke szerinti tájékoztatási és a közös tájékoztató füzet átadására vonatkozó kötelezettségek a visszavételre vonatkozó eljárásban is alkalmazandók‑e, kifejezetten a C‑315/21. sz. ügyben feltett második kérdés második részeként szerepel, de implicit módon a C‑228/21. és C‑328/21. sz. ügyekben feltett kérdések alapjául is szolgál. Ezek ugyanis e kötelezettségek megsértésének az átadásra vonatkozó határozatra a visszavételi eljárás keretében gyakorolt következményeire vonatkoznak, ami előfeltételezi azok alkalmazhatóságát.

67.

Először az átvételi és visszavételi eljárások, valamint az azon különböző helyzetek elhatárolását vázolom fel, amelyekben ezen eljárások alkalmazandók (a). Ezt követően kifejtem, hogy a szóban forgó tájékoztatási kötelezettség miért alkalmazandó a visszavételi eljárásban is (b). Végül arra a kérdésre térek ki, hogy lehet‑e e kötelezettség megsértésére hivatkozni az átadásra vonatkozó határozattal szembeni kereset keretében, és melyek e jogsértés következményei (c).

68.

A „Dublin III” rendelet 20. cikkének (1) bekezdése szerint a felelős tagállam meghatározására vonatkozó eljárást azonnal meg kell kezdeni, amint a nemzetközi védelem iránti kérelmet először benyújtják a tagállamhoz. Ha az adott tagállam egy másik tagállamot tart felelős tagállamnak, kérheti, hogy ez utóbbi vegye át a kérelmezőt (a „Dublin III” rendelet 18. cikke (1) bekezdésének a) pontja, összefüggésben a 21. cikk (1) bekezdésével).

69.

Ezzel szemben a „Dublin III” rendelet 23. és 24. cikkében előírt, visszavételre vonatkozó eljárás azokra a személyekre alkalmazandó, akik miután benyújtottak egy első kérelmet valamely tagállamban, egy másik tagállamba utaznak, és ott tartózkodásra jogosító engedély nélkül nyújtanak be új kérelmet, vagy ott tartózkodási engedély nélkül tartózkodnak. Ezt követően e tagállam kérheti a korábban megkeresett tagállamtól, hogy vegye vissza a kérelmezőt.

70.

A visszavételre vonatkozó eljárásban két helyzetet kell megkülönböztetni, amelyekre a kérdést előterjesztő bíróság is hivatkozik a C‑315/21. sz. ügyben: egyrészt ez az eljárás azon személyek helyzetére vonatkozik, akik az első tagállamban nyújtottak be kérelmet, majd ezt követően elhagyták ezt a tagállamot, mielőtt a felelős tagállam meghatározására irányuló eljárás lezárult volna (a „Dublin III” rendelet 20. cikkének (5) bekezdése). Az alapeljárásokban ez a helyzet nem releváns.

71.

Másrészt a visszavételre vonatkozó eljárás azon személyek esetében alkalmazandó, akik kérelmük érdemi vizsgálata során vagy annak a felelős tagállam általi elutasítását követően egy másik tagállamba mennek, és ott újabb kérelmet nyújtanak be, vagy tartózkodásra jogosító engedély nélkül tartózkodnak (a „Dublin III” rendelet 18. cikke (1) bekezdésének b)‑d) pontja). ( 13 ) A jelen alapeljárások körülményei megfelelnek ezeknek a helyzeteknek.

72.

A „Dublin III” rendelet 4. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy a hatóságok tájékoztatják a kérelmezőket e rendelet alkalmazásáról és annak releváns szempontjairól, „a nemzetközi védelem iránti kérelemnek egy tagállamban a 20. cikk (2) bekezdése szerinti benyújtását követően”. A vonatkozó információk a Bizottság által a „Dublin III” rendelet 4. cikke (2) és (3) bekezdésének megfelelően a 118/2014/EU végrehajtási rendeletben meghatározott közös tájékoztató füzetben szerepelnek.

73.

Az alábbiakban először a „Dublin III” rendelet 4. cikkének szövegét és rendszerét (1) vizsgálom, majd az értelmét és a célját (2), végül pedig azt az esetet, amikor a második tagállamban nem nyújtanak be új kérelmet (3).

74.

A „Dublin III” rendelet 4. cikke (1) bekezdésének a szövege nem tesz különbséget a nemzetközi védelem iránti első és a további kérelmek, illetve az átvételi és a visszavételi eljárás között a tájékoztatási kötelezettség tekintetében.

75.

Igaz, hogy a „Dublin III” rendelet 20. cikkének címe „Az eljárás megkezdése”, és annak (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a felelős tagállam meghatározására vonatkozó eljárás azonnal kezdetét veszi, amint a nemzetközi védelem iránti kérelmet először ( 14 ) benyújtják a tagállamhoz. E rendelkezés (2) bekezdése azonban általánosságban szabályozza, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelmet (amelyet a „Dublin III” rendelet 2. cikkének b) pontja és az elismerési irányelv 2. cikkének h) pontja határoz meg) mikor kell benyújtottnak tekinteni, és az nem csak az első kérelemre vonatkozik. Ez következik a „Dublin III” rendelet 23. cikke (2) bekezdésének második albekezdéséből is, amely a 20. cikk (2) bekezdésére hivatkozik. A 23. cikk azonban csak a nemzetközi védelem iránt benyújtott új kérelemre vonatkozik, és éppen ezért nem alkalmazható az első kérelemre.

76.

A „Dublin III” rendelet 4. cikke e rendelet rendszere szempontjából annak II. fejezetében található, amelynek címe „Általános elvek és biztosítékok”. A rendelkezései tehát e rendelet hatálya alá tartozó összes esetre vonatkoznak, nem csupán egy meghatározott eljárástípusra.

77.

A tájékoztatási kötelezettség létjogosultságát illetően a Bizottság és Olaszország azzal érvel, hogy a „Dublin III” rendelet (18) preambulumbekezdése szerint annak célja, hogy elősegítse a nemzetközi védelem iránti kérelem érdemi vizsgálatáért felelős tagállam meghatározását. A visszavételre vonatkozó eljárás azonban elsősorban olyan helyzetekben alkalmazandó, amikor a felelős tagállamot már meghatározták. Ezért ebben az eljárásban már nincs szükség a felelős tagállam meghatározására vonatkozó összes információ közlésére. Valójában elegendőnek kellene lennie annak, hogy az érintetteket tájékoztatást kapjanak azokról a szempontokról, amelyeket az eljárásnak ebben a szakaszában még érvényesíthetnek. A Bizottság és Olaszország ezt az érvelést különösen a Bíróságnak a H. és R. ügyben hozott ítéletére alapozza (a továbbiakban: H. és R. ítélet). ( 15 )

78.

A Bizottságnak és Olaszországnak igazat kell adni a tekintetben, hogy a „Dublin III” rendelet 18. cikke (1) bekezdésének b)–d) pontjában (fenti 71. pont) említett helyzetekben a felelős tagállam meghatározására irányuló eljárás már lezárult, és a tagállam már megkezdte vagy akár be is fejezte a kérelem érdemi vizsgálatát. A Bíróság ezért a H. és R. ítéletben kimondta, hogy ilyen esetben nem szükséges ismét alkalmazni az e felelősség megállapításának eljárására vonatkozó szabályokat. ( 16 )

79.

Hasonlóképpen a „Dublin III” rendelet 20. cikkének (5) bekezdése által szabályozott helyzetben is (fenti 70. pont), amikor a megkeresett tagállamban a felelősség vizsgálata még folyamatban van, a megkereső tagállam főszabály szerint nem köteles megvizsgálni, hogy a megkeresett tagállam felelős‑e. Inkább csak azt kell megvizsgálnia, hogy teljesülnek‑e a 20. cikk (5) bekezdésében foglalt feltételek, azaz, hogy a megkeresett tagállamban benyújtották‑e az első kérelmet, és fennáll‑e, hogy ez utóbbi megkezdte, de még nem fejezte be a felelős tagállam meghatározására irányuló eljárást. ( 17 )

80.

Ez azonban nem zárja ki, hogy bizonyos felelősségi feltételeket még figyelembe kell venni a visszavételi eljárás során. Amint azt az alábbiakban részletesebben kifejtem, ezt a Bíróság bizonyos felelősségi feltételeket illetően már kifejezetten megállapította, amit a Bizottság és Olaszország is elismer. Ezenkívül a „Dublin III” rendelet 4. cikkében előírt tájékoztatási kötelezettség nemcsak a felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételeket foglalja magában, hanem a dublini rendszer működésére vonatkozó általános információkat is. Mindezek az információk szerepelnek a közös tájékoztató füzetben. Ennek fényében a visszavételi eljárás keretében a Bizottság és Olaszország által javasolt szelektív tájékoztatási kötelezettség nem tűnik a „Dublin III” rendelet célkitűzéseivel összhangban lévőnek és a gyakorlatban nehezen megvalósítható (ii).

81.

A visszavételi eljárás keretében a megkereső tagállam már nem köteles hivatalból vizsgálni a felelős tagállam meghatározására vonatkozóan a „Dublin III” rendelet III. fejezetében előírt feltételeket. ( 18 ) Ez azonban nem jelenti azt, hogy szemet hunyhat a kérelmező által felvetett olyan bizonyítékok felett, amelyek ebben a szakaszban is még útjában állhatnak a megkeresett tagállamba történő átadásnak. Ennélfogva a kérelmezőket még a visszavételi eljárás keretében is tájékoztatni kell a közös tájékoztató füzet útján arról a lehetőségről, hogy ilyen bizonyítékokat terjeszthetnek elő.

82.

Ez különösen vonatkozik a felelősségnek a „Dublin III” rendelet 19. cikke, ( 19 ) 23. cikkének (3) bekezdése ( 20 ) és 29. cikkének (2) bekezdése ( 21 ) alapján a megkereső tagállamra való átszállására, a megkeresett tagállam rendszerszintű hiányosságaira (3. cikk (2) bekezdés második albekezdés ( 22 )) vagy – a kérelmezők egészségi állapotát érintő különleges esetekben – a megkeresett tagállamba történő átadással járó embertelen bánásmód veszélyére. ( 23 ) Azokban az esetekben, amikor a kérelmező elhagyta a megkeresett tagállamot, mielőtt a felelős tagállam meghatározására irányuló eljárás lezárult volna (20. cikk (5) bekezdés, fenti 70. pont), a Bíróság azt is megállapította, hogy a visszavételi eljárás során a 8–10. cikkben foglalt kritériumok alapján még mindig lehet azzal érvelni, hogy a megkereső tagállam valójában a felelős tagállam. ( 24 )

83.

Ezenkívül a visszavételi eljárás kérelmezői (mind a „Dublin III” rendelet 20. cikkének (5) bekezdésében [a fenti 70. pont], mind a 18. cikke (1) bekezdésének b)–d) pontjában [a fenti 71. pont] említett helyzetekben) különösen előterjeszthetnek olyan valószínűsítő körülményeket, amelyek a családtagjaiknak, rokonaiknak vagy a velük egyéb rokoni kapcsolatban álló személyeknek a megkereső tagállam területén való tartózkodására vonatkoznak, és amelyek a „Dublin III” rendelet 8., 10. és 16. cikkében meghatározott feltételek alkalmazásához vezethetnek. Az ilyen valószínűsítő körülményeket ugyanis az említett 7. cikk (3) bekezdésének megfelelően a tagállamoknak figyelembe kell venniük, ha azokat azt megelőzően terjesztik elő, hogy egy másik tagállam a 22. és 25. ( 25 ) cikknek megfelelően elfogadná az érintett személy átvétele vagy visszavétele ( 26 ) iránti megkeresést, és a nemzetközi védelmet kérelmező korábbi kérelmei tárgyában még nem született első érdemi határozat.

84.

A „Dublin III” rendelet 7. cikkének (3) bekezdése tehát – a szövege tanúsága és az értelme szerint – a visszavételi eljárásban is alkalmazandó. Ezt nyilvánvalóan nem kérdőjelezték meg a H. és R. ítéletben, mivel a Bíróság ebben az ítéletben nem vizsgálta meg ezt a rendelkezést.

85.

A közös tájékoztató füzet azt is kifejezetten tartalmazza, hogy a kérelmezőknek „még a menedékjog iránti kérelmére vonatkozó első fokú határozat előtt” ( 27 ) a hatóságok tudomására kell hozniuk, hogy valamely dublini országban élnek‑e családtagjaik, anélkül hogy ezt a lehetőséget az átvételi eljárásra korlátozná.

86.

Ez egyébként logikus is.

87.

Igaz, hogy a „Dublin III” rendelet célja a felelős tagállam gyors meghatározása és ezáltal a menedékjog iránti kérelmek időben történő elbírálása. ( 28 ) A menedékjog iránti kérelmeket ezért az e rendelet III. fejezetében meghatározott feltételek alapján a felelős tagállamtól eltérő tagállam is megvizsgálhatja. ( 29 ) Ez nem okoz gondot, mivel azt kell vélelmezni, hogy a menedékkérőkkel kapcsolatos bánásmód minden tagállamban megfelel a Charta, a Genfi Egyezmény ( 30 ) és az EJEE követelményeinek. ( 31 ) Az uniós jog harmonizációjának köszönhetően a tagállamok a menedékjog iránti kérelmeket is nagyrészt ugyanazon szabályok szerint vizsgálják meg. ( 32 ) Következésképpen, amint a felelős tagállami minőség megállapításra került, főszabály szerint ezt már nem lehet megkérdőjelezni.

88.

Tekintettel azonban a családi élet védelméhez való jog fontosságára, ettől az elvtől el kell térni, ha a „Dublin III” rendelet 7. cikkének (3) bekezdése alapján olyan bizonyítékok kerülnek elő, amelyek arra utalnak, hogy a kérelmező családtagjai az eredetileg felelősnek minősített tagállamtól eltérő tagállamban tartózkodnak.

89.

Ez a rendelkezés ugyanis figyelembe veszi a családi élet védelméhez való jogot. A „Dublin III” rendeletre vonatkozó bizottsági javaslat szerint a rendelet célja a családegyesítési jog megerősítése és annak megakadályozása, hogy a kérelmezőt akkor is átadják egy tagállamnak, ha a család egységének biztosítása miatt egy másik tagállam minősül felelősnek. ( 33 ) A „Dublin III” rendelet (14)–(16) preambulumbekezdése megerősíti a családi élet tiszteletben tartásának fontosságát e rendelet végrehajtása során. Ebből következően biztosítani kell, hogy ugyanazon család tagjai által benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelmeit egyetlen tagállam bírálja el, hogy a vonatkozó határozatok következetesek legyenek, valamint ne válasszák szét az egy családhoz tartozókat.

90.

A kérelmezőknek a visszavételi eljárás keretében történő tájékoztatása a közös tájékoztató füzet segítségével tehát éppen a családi élethez való joguk védelmére is irányul.

91.

A közös tájékoztató füzetnek az átvételi eljárás keretében történő átadásáról való lemondás ellentétes lenne továbbá a „Dublin III” rendelet célkitűzéseivel. E célok alapja ugyanis a kérelmezők jogainak erősítésére, a felelős tagállam meghatározására irányuló eljárásba való minél nagyobb mértékben történő bevonására, ( 34 ) valamint a másodlagos migráció elleni küzdelem érdekében a dublini rendszer működéséről való tájékoztatásra való törekvés. ( 35 )

92.

A „Dublin III” rendelet 4. cikkének (1) bekezdésében előírt tájékoztatási kötelezettség tehát nem kizárólag a felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételekre vonatkozik (b) pont). Ellenkezőleg, magában foglalja a dublini rendszer szerkezetét is, különösen egy új kérelem vagy másik tagállamba való költözés következményeit, az 5. cikk szerinti személyes meghallgatást és a családtagok jelenlétére vonatkozó információk szolgáltatásának lehetőségét, valamint az átadásra vonatkozó határozattal szembeni jogorvoslat lehetőségét (a), c) és d) pont).

93.

Nem kétséges, hogy érdemes lehet közölni az érintettekkel a dublini rendszerre vonatkozó általános információkat, ideértve a visszavételi eljárást is. A közös tájékoztató füzet tartalmaz egy kifejezett figyelmeztetést is a visszavételi eljárás kérelmezői számára: „Ha Ön korábban már nyújtott be menedékjog iránti kérelmet valamely, a jelenlegi tartózkodási helyétől eltérő dublini országban, az érintett országtól kérni fogjuk az Ön» visszavételét «.” ( 36 ) Ezért attól sem kell tartani, hogy a tájékoztató füzet újbóli kiadása a visszavételi eljárás során tévesen azt sugallná a kérelmezőknek, hogy a megkereső tagállam hivatalból mindenképpen újból meghatározza a felelős tagállamot.

94.

A kérelmezők szelektív tájékoztatása, amelyet a Bizottság és Olaszország javasol, ezenkívül nehezen megvalósíthatónak tűnik, mivel csak egyetlen közös tájékoztató füzet létezik. Adott esetben a második tagállam hatóságai számára (különösen az Eurodac lekérdezés előtt, lásd e tekintetben a jelen indítvány 115. és 116. pontját) sem azonnal nyilvánvaló, hogy a kérelmező pontosan milyen helyzetben van, és így milyen bizonyítékokat érvényesíthet még. Ezzel szemben a közös tájékoztató füzetnek a visszavételi eljárás keretében történő rendszerszintű rendelkezésre bocsátása olyan világos, egyszerű és jogilag biztos megoldás, amely biztosítja, hogy minden kérelmező minden esetben – szükség esetén újra – megkapjon minden, a helyzete szempontjából releváns információt.

95.

Feltételezhető ugyan, hogy a második tagállamban nemzetközi védelem iránti kérelmet benyújtó kérelmező már megkapta a közös tájékoztató füzetet, amikor először nyújtotta be kérelmét az első tagállamban. Nem zárható ki azonban, hogy ezt bizonyos esetekben elfelejtették, vagy hogy hasznos lenne egy emlékeztető ezekre az információkra. Mindenesetre a második tagállam hatóságai számára rendszeresen nehézséget jelent majd annak ellenőrzése, hogy a kérelmezők megkapták‑e már a tájékoztató füzetet.

96.

Végül a közös tájékoztató füzetnek a visszavételi eljárás keretében történő (adott esetben újbóli) átadására vonatkozó kötelezettség nem jelent aránytalan terhet a megkereső tagállam számára. A megkereső tagállamnak egyébként is rendelkeznie kell a közös tájékoztató füzettel minden nyelvi változatban annak érdekében, hogy azt átadhassák azoknak a kérelmezőknek, akik először nyújtják be nemzetközi védelem iránti kérelmüket a hatóságaikhoz.

97.

A teljesség kedvéért hangsúlyozni kell továbbá, hogy a visszavételi eljárás nem kizárólag azokra a helyzetekre terjed ki, amelyekben a kérelmező azt követően nyújt be nemzetközi védelem iránti kérelmet egy másik tagállamban, hogy az első tagállamban benyújtott már ilyet. A visszavételi eljárás olyan helyzetekben is alkalmazandó, amikor a kérelmező, miután az egyik tagállamban benyújtotta első kérelmét, egy másik tagállamba megy, és ott tartózkodásra jogosító engedély és újabb kérelem benyújtása nélkül tartózkodik (a „Dublin III” rendelet 24. cikke, összefüggésben a 20. cikk (5) bekezdésével és a 18. cikk (1) bekezdésének b)–d) pontjával).

98.

A kérdést előterjesztő bíróság szerint ez a jelen esetben megfelel a C‑328/21. sz. ügyben az alapeljárásban kialakult helyzetnek. Az ebben az ügyben érintett GE ezzel szemben azzal érvel, hogy csak azért minősítették jogellenesen ott tartózkodónak, mert az olasz hatóságok nem szabályszerűen fogadták be a nemzetközi védelem iránti kérelmét. Azt, hogy ez a helyzet áll‑e fenn, a kérdést előterjesztő bíróságnak kell értékelnie, ugyanakkor a nemzetközi védelem iránti kérelem meglétének feltételeit nem szabad túl szigorúan és formálisan értelmezni. ( 37 )

99.

A „Dublin III” rendelet 4. cikke (1) bekezdésének szövege szerint „a nemzetközi védelem iránti kérelemnek egy tagállamban a 20. cikk (2) bekezdése szerinti benyújtását követően” áll fenn az ott említett információk szolgáltatására vonatkozó kötelezettség. Az tehát nem terjeszthető ki azokra az esetekre, amikor az első kérelem benyújtását követően a kérelmező egy másik tagállamba utazik, és ott pusztán tartózkodásra jogosító engedély nélkül tartózkodik, anélkül hogy új kérelmet nyújtana be.

100.

A fentiekre tekintettel a dublini rendszer működését ismertető tájékoztató füzet kiadása ilyen esetekben is hasznosnak tűnik. Különösen abban segíthet az érintetteknek, hogy megértessék a hatóságokkal, hogy nemzetközi védelem iránti kérelmet kívánnak‑e benyújtani. A tájékoztató füzet kiadása azonban itt is csak jó közigazgatási gyakorlat lenne, amelyet a tagállamok anélkül is alkalmazhatnak, hogy erre a „Dublin III” rendelet 4. cikke alapján hivatalosan kötelesek lennének.

101.

A fentiekből következik, hogy a „Dublin III” rendelet 4. cikkét úgy kell értelmezni, hogy az abban említett tájékoztatási kötelezettség mind a 20. cikk (1) bekezdése és a 18. cikk (1) bekezdésének a) pontja, mind a 20. cikk (5) bekezdése és a 18. cikk (1) bekezdésének b)–d) pontja szerinti helyzetekben fennáll, amint valamely tagállamban a 20. cikk (2) bekezdése értelmében nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtására kerül sor.

102.

A C‑228/21. és C‑328/21. sz. ügyekben feltett kérdéseikkel, valamint a C‑315/21. sz. ügy első és második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróságok egyrészt azt kívánják megtudni, hogy a „Dublin III” rendelet 4. cikke szerinti tájékoztatási kötelezettségnek a visszavételi eljárásban történő megsértésére lehet‑e hivatkozni az átadásra vonatkozó határozattal szembeni kereset keretében (a). Másrészt azt kérdezik, hogy az ilyen jogsértések önmagukban e határozat megsemmisítését eredményezik‑e, vagy az eljáró bíróságnak minden egyes esetben meg kell‑e vizsgálnia, hogy ezek a jogsértések befolyásolták‑e a határozat tartalmát (b).

103.

Igenlő választ kell adni arra a kérdésre, hogy az átadásról szóló határozattal szembeni kereset alapítható‑e a „Dublin III” rendelet 4. cikkének megsértésére. A Bíróság ugyanis már kimondta, hogy a „Dublin III” rendelet 27. cikkének (1) bekezdése alapján hozott átadásról szóló határozat ellen benyújtott jogorvoslat kiterjedhet e rendelet alkalmazásának vizsgálatára, ideértve az említett rendeletben előírt eljárási garanciák tiszteletben tartását is. ( 38 )

104.

Ezzel szemben nem fogadható el a Bizottság azon álláspontja, hogy a tájékoztatási kötelezettség megsértésére csak akkor lehet hivatkozni, ha az hatással van az átadásra vonatkozó határozat tartalmára. Ez ugyanis ahhoz vezetne, hogy az átadásra vonatkozó határozattal szembeni kereset elfogadhatóságának vizsgálata összekeveredne a megalapozottságának a vizsgálatával.

105.

A GE által a C‑328/21. sz. ügy keretében kifejtett nézettel ellentétben azonban a „Dublin III” rendelet 4. cikkének megsértésére való hivatkozás lehetősége nem feltétlenül jelenti azt, hogy az átadásról szóló határozatot meg kell semmisíteni, és hogy a kérelem megvizsgálásának felelőssége a megkereső tagállamra száll. GE szerint ez a helyzet a 4. cikk megsértése, valamint a „Dublin III” rendelet 21. cikke (1) bekezdésének harmadik albekezdése, 23. cikkének (3) bekezdése, 24. cikkének (3) bekezdése és 29. cikkének (2) bekezdése szerinti átvételi, visszavételi és átadási eljárás határidőinek megsértése esetén.

106.

A „Dublin III” rendelet 4. cikke azonban nem ír elő ilyen jogkövetkezményt. Épp ellenkezőleg, e rendelet e tekintetben semmilyen jogkövetkezményt nem ír elő. Ebben az esetben a jogkövetkezményeket a nemzeti jog szabályozza, és ezzel összefüggésben a tagállamoknak be kell tartaniuk az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvét. A nemzeti jog szabályai különösen nem kérdőjelezhetik meg a „Dublin III” rendelet hatékony érvényesülését. ( 39 )

107.

A tagállamok által e tekintetben az uniós jog alapján betartandó norma a védelemhez való jog megsértésére vonatkozó ítélkezési gyakorlatból származik. Különösen a meghallgatáshoz való jog megsértése ugyanis csak abban az esetben vonja maga után a szóban forgó közigazgatási eljárás végén hozott határozat megsemmisítését, ha e szabálytalanság hiányában az eljárás eltérő eredményre vezethetett volna. ( 40 )

108.

Amint azt az imént kifejtettem, a „Dublin III” rendelet 4. cikke szerinti tájékoztatási kötelezettség az érintetteknek a dublini rendszer működéséről és az abban biztosított jogaikról való tájékoztatását szolgálja. Ezáltal – különösen a visszavételi eljárás során – többek között arról kell őket informálni, hogy bizonyos érvekkel vitathatják a felelősséget vizsgáló tagállamnak vagy a felelős tagállamnak történő átadást.

109.

Mindazonáltal az érintettek tájékoztatásának elmulasztása önmagában nem indokolja azt a feltételezést, hogy az átadásra vonatkozó határozat szükségszerűen hibás, és ezért azt meg kell semmisíteni. Németország érvelése szerint ez az elmaradt átadás az eljárás további szakaszában, mégpedig a személyes meghallgatás keretében (ld. erre vonatkozóan a „Dublin III” rendelet 4. cikke (2) bekezdésének második albekezdését is) pótolható. Ezt úgy lehet megtenni, hogy személyes meghallgatás keretében rákérdeznek a vonatkozó információkra, különösen a családtagoknak a megkereső vagy egy harmadik tagállamban való jelenlétét érintően, amely a „Dublin III” rendelet 8., 10. vagy 16. cikkének alkalmazásához vezethet. Hasonlóképpen, a meghallgatás során rá kell kérdezni olyan körülményekre, vagy kiderülhetnek olyan körülmények, amelyek a Charta 4. cikkének a megkeresett tagállamban vagy az oda történő szállítás miatt való megsértésére utalnak.

110.

Ahhoz tehát, hogy a tájékoztató füzet átadásának elmulasztása az átadásról szóló határozat megsemmisítéséhez vezessen, bizonyítani kellene, hogy a személyes meghallgatás során nem lehetett felvetni olyan bizonyítékot, amely a megkeresett tagállamba történő átadás megakadályozására alkalmas lenne, mivel az érintett személy nem kapta meg a közös tájékoztató füzetet, és ezért nem tudott annak relevanciájáról. Szükséges továbbá, a bírósági eljárás során lehetetlen legyen az eljárási hibát orvosolni (lásd ezzel kapcsolatban az alábbi 141. pontot).

111.

Németország érvelése szerint azonban a megkereső tagállam eljáró hatósága által elkövetett eljárási hiba hatásainak bizonyítása nem hárulhat kizárólag a kérelmezőre. Az átadásról szóló határozat ellen benyújtott kereset ügyében eljáró bíróságnak inkább azt kell megvizsgálnia, hogy a konkrét ügy konkrét ténybeli és jogi körülményei között a szóban visszavételi eljárás e hiba hiányában más eredményre vezethetett volna‑e, mivel az érintett harmadik országbeli állampolgárok jobban védekezhettek volna, és olyan szempontokat vethettek volna fel, amelyek alkalmasak lettek volna arra, hogy az átadásról szóló határozat tartalmára hatást gyakoroljanak. ( 41 )

112.

A C‑328/21. sz. ügyben a kérdést előterjesztő bíróság az első kérdésében általánosságban a „Dublin III” rendelet 4. cikkének megsértése által az átadásról szóló határozatra gyakorolt jogi következményekre kérdez rá, anélkül, hogy jogorvoslati kérelem benyújtására hivatkozna. A bírósági felülvizsgálattól függetlenül azonban a tájékoztató füzet átadásának elmulasztása nem vezethet ipso iure az átadásra vonatkozó határozat semmisségéhez. A 26. cikk (2) bekezdése szerint ugyanakkor e határozatnak tartalmaznia kell a jogorvoslati lehetőségekre vonatkozó információkat. E rendelkezés (3) bekezdése előírja a tagállam számára, hogy ha az érintett személyt nem segíti jogi tanácsadó, a tagállam tájékoztatja őt nemcsak a rendelkezésre álló jogorvoslatokról, hanem a határozat alapvető elemeiről is olyan nyelven, amelyet az érintett személy megért. Ez a tájékoztatás csak akkor lehet hatékony, ha az érintett személy (legkésőbb) ekkor megkapja a közös tájékoztató füzetben szereplő információkat is.

113.

A fentiekből következik, hogy az átadásra vonatkozó, a visszavételi eljárásban meghozott határozattal szembeni kereset alapítható a „Dublin III” rendelet 4. cikkének megsértésére. Ez azonban csak akkor vezethet az átadásról szóló határozat megsemmisítéséhez, ha az e rendelkezésben említett tájékoztatás elmulasztása miatt nem lehetett olyan körülményt felhozni, amely alkalmas arra, hogy megakadályozza a megkeresett tagállamba történő átadást, és ha ez a hiányosság nem orvosolható az említett határozat 27. cikk szerinti bírósági felülvizsgálati eljárás során.

114.

A C‑328/21. sz. ügyben a kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi, hogy az Eurodac rendelet 29. cikke szerinti tájékoztató füzet átadására vonatkozó kötelezettség megsértése milyen következményekkel jár az átadásra vonatkozó határozatra nézve.

115.

A dublini rendszer végrehajtásának biztosítása érdekében az Eurodac rendelet szabályozza egy olyan adatbázis létrehozását, amely a nemzetközi védelmet kérelmezők, illetve a tagállamokba jogellenesen belépők vagy ott tartózkodók adatait, különösen ujjlenyomatát tartalmazza. Ez az adatbázis különösen arra szolgál, hogy a tagállamok kiderítsék, hogy az adott személy nyújtott‑e már be nemzetközi védelem iránti kérelmet egy másik tagállamban. A 29. cikk előírja, hogy az adatkezeléssel érintett személyeket tájékoztatni kell az adatkezelés céljáról és módjáról, és hogy e célból közös tájékoztató füzetet kell összeállítani.

116.

Nem vitatott, hogy az Eurodac rendelet 29. cikke szerinti tájékoztató füzet átadására vonatkozó kötelezettség a visszavételi eljárásban is fennáll. Ez egyaránt vonatkozik arra az esetre, ha a második tagállamban nemzetközi védelem iránti új kérelmet nyújtanak be (9. cikk), és arra az esetre is, ha egy személy jogellenesen tartózkodik egy tagállamban (17. cikk). Az érintett személyek ujjlenyomatadatai mindkét esetben bekerülnek az Eurodac rendszerbe, így a 29. cikk szerinti tájékoztatási kötelezettség alkalmazandó. Az Eurodac rendszert pontosan azokra az esetekre tervezték, amikor egy tagállam továbbítja egy személy ujjlenyomatadatait a központi rendszerbe annak megállapítása érdekében, hogy az érintett személy már benyújtott‑e nemzetközi védelem iránti kérelmet egy másik tagállamban. Ha ez bizonyítást nyer, az első tagállam ezt követően megkeresheti a másodikat az érintett visszavétele céljából.

117.

Ennek megfelelően az Eurodac rendelet 29. cikke szerinti közös tájékoztató füzetben a következő figyelmeztetés is szerepel: „[…] de ha korábban menedéket kért egy másik országban, visszaküldhetik Önt ebbe az országba.” ( 42 )

118.

Az Eurodac rendelet 29. cikke szerinti tájékoztatási kötelezettség az érintettek tájékoztatását szolgálja az Eurodac rendszerben történő adatkezelés céljáról és működéséről. A tájékoztató füzet kiadásához való jog tehát adatvédelmi jog, nem pedig eljárási jog a „Dublin III” rendelet szerinti visszavételi eljárásra vonatkozóan. Célja az adatvédelmi jogok gyakorlásának előmozdítása, nem pedig az, hogy hozzájáruljon az átadásra irányuló eljárás jobb eredményéhez. Ezért e jog megsértése nem befolyásolhatja az átadási eljárás kimenetelét.

119.

Az Eurodac rendelet 37. cikke előírja, hogy az érintett kártérítésre jogosult az elszenvedett kárért felelős tagállamtól az e rendelettel össze nem egyeztethető cselekmény következtében felmerülő kárért. E célból a tagállamoknak hatékony jogorvoslatot kell biztosítaniuk. Ebben a tekintetben teljesen lehetségesnek (de nem kötelezőnek) tűnik, hogy az Eurodac rendelet 29. cikkének megsértésére kereset (is) alapítható az átadásra vonatkozó határozattal szemben.

120.

A 107. és 111. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat szerint azonban e rendelkezés megsértése csak akkor vezethet az átadásra vonatkozó határozat megsemmisítéséhez, ha az eljárás e szabálytalanság nélkül más eredményre vezethetett volna, és a hiba nem orvosolható a bírósági eljárás keretében történő meghallgatással. Nem tűnik azonban valószínűnek, hogy az Eurodac rendelet 29. cikke szerinti információ átadásának elmulasztása ahhoz vezethetne, hogy az átadásra vonatkozó határozat tartalma szempontjából lényeges körülményt nem terjesztenek elő.

121.

Következésképpen az Eurodac rendelet 29. cikkét az Eurodac rendelet 9. cikkének (1) bekezdésével és 17. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy az abban említett információk közlésére vonatkozó kötelezettség mind a 20. cikk (1) bekezdésében és 18. cikk (1) bekezdésének a) pontjában, mind a „Dublin III” rendelet 20. cikkének (5) bekezdésében és 18. cikke (1) bekezdésének b)–d) pontjában foglalt helyzetekben fennáll. Az Eurodac rendelet 29. cikkének megsértésére a „Dublin III” rendelet 26. cikke szerinti átadásra vonatkozó határozattal szemben alapítható kereset. Ez azonban csak akkor vezethet az átadásról szóló határozat megsemmisítéséhez, ha a vonatkozó tájékoztatás elmulasztása miatt nem lehetett olyan körülményt felhozni, amely alkalmas arra, hogy megakadályozza a megkeresett tagállamba történő átadást, és ha ez a hiányosság nem orvosolható a bírósági eljárás során.

122.

A C‑315/21. sz. ügyben a kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi, hogy a „Dublin III” rendelet 5. cikke szerinti, a kérelmező személyes meghallgatására vonatkozó kötelezettség fennáll‑e a visszavételi eljárás során is, és ha igen, milyen következményekkel jár ennek figyelmen kívül hagyása az átadásra vonatkozó határozatra nézve. Ez a kérdés azonban nem releváns a jelen ügyben hozott döntés szempontjából, mivel a kérdést előterjesztő bíróság szerint sor került a kérelmező személyes meghallgatására.

123.

A C‑328/21. sz. ügyben a kérdést előterjesztő bíróság a „Dublin III” rendelet 5. cikkét az előzetes döntéshozatalra utaló végzésében említi, de az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekben nem. GE, az ezen ügyben az alapeljárásban részt vevő fél arra hivatkozik, hogy tévesen nem minősítették kérelmezőnek (lásd e tekintetben a fenti 98. pontot). A kérdést előterjesztő bíróságnak tisztáznia kell ezt a kérdést. A tárgyaláson GE azt állította, hogy az olasz hatóságok sem hallgatták meg személyesen.

124.

Amint azt rövidesen kifejtem, azon a véleményen vagyok, hogy a személyes meghallgatást a visszavételi eljárás során le kell folytatni, függetlenül attól, hogy a megkereső tagállamban új kérelmet nyújtottak‑e be vagy sem. Az e kötelezettség megsértésének a következményeire vonatkozó kérdés tehát véleményem szerint mindenképpen releváns a C‑328/21. sz. ügyben folyamatban lévő jogvita megoldása szempontjából.

125.

Az a kérdés, hogy a személyes meghallgatást le kell‑e folytatni a visszavételi eljárásban, és ha igen, milyen következményekkel jár az átadásra vonatkozó határozatra nézve, ha nem folytatják le, a jelenleg folyamatban lévő C‑80/22. sz. ügyben is felmerül, amely nem képezi a jelen eljárás tárgyát. ( 43 )

126.

A folyamatban lévő másik három ügyben (C‑228/21, C‑254/21 és C‑297/21) viszont vagy lefolytatták a meghallgatást (C 228/21. sz. ügy), vagy a kérdést előterjesztő bíróságok nem adnak további tájékoztatást ezzel kapcsolatban.

127.

Először azt fejtem ki, hogy a „Dublin III” rendelet 5. cikke szerinti személyes meghallgatásra vonatkozó kötelezettség miért áll fenn a visszavételi eljárásban is (a), majd rátérek e kötelezettség megsértésének következményeire (b).

128.

A „Dublin III” rendelet 4. cikke szerinti tájékoztatási kötelezettséggel kapcsolatos álláspontjával összhangban a Bizottság és Olaszország úgy véli, hogy az 5. cikk szerinti személyes meghallgatásra vonatkozó kötelezettséget a visszavételre vonatkozó eljárásban sem áll fenn. E meghallgatás célja a felelős tagállam meghatározásának elősegítése, amelyet ezen eljárásban már nem kell elvégezni.

129.

A Bizottságnak és Olaszországnak igaza van abban, hogy a „Dublin III” rendelet (18) preambulumbekezdése és 5. cikkének (1) bekezdése a kérelmező személyes meghallgatását a felelős tagállam meghatározásával kapcsolatban írja elő. Amint azt a fenti 78., 79. és 81. pontban kifejtettem, a megkereső tagállamnak a visszavételre vonatkozó eljárás során már nem kell hivatalból elvégeznie a meghatározást.

130.

A 81–90. pontban foglaltakkal összhangban azonban ebből nem lehet arra következtetni, hogy a személyes meghallgatást a visszavételre vonatkozó eljárás során mellőzni kell. Ennek oka az ott kifejtettek szerint, hogy a kérelmező a visszavételre vonatkozó eljárás során még mindig felhozhat olyan körülményeket, amelyek megkérdőjelezhetik a megkeresett tagállam felelős tagállami minőségét, és akadályát képezhetik az átadásra vonatkozó határozat meghozatalának.

131.

Ezen túlmenően az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a meghallgatáshoz való jogot is magában foglaló védelemhez való jog tiszteletben tartása az uniós jog általános alapelvének minősül. E jogok tiszteletben tartása tehát tartása akkor is kötelező, ha az alkalmazandó szabályozás nem ír elő kifejezetten ilyen alakszerűséget. ( 44 )

132.

A személyes meghallgatás főszabály szerint nem mindig jelent személyes meghallgatást, hanem szükség esetén írásban is történhet. A dublini eljárásban részt vevő harmadik országbeli állampolgárok vagy hontalan személyek esetében azonban szükséges, hogy a meghallgatásra személyesen kerüljön sor. Ugyanis csak így biztosítható, hogy ezek a személyek megértsék a dublini rendszert, és minden olyan körülményt előadjanak, amely a felelős tagállam meghatározása szempontjából lényeges.

133.

Ezt a menekültügyi eljárásokról szóló irányelv szerinti hasonló helyzetekre vonatkozó ítélkezési gyakorlat is megerősíti. Az Addis ügyben hozott ítéletében a Bíróság kimondta, hogy a kérelmezőnek az irányelvben előírt személyes meghallgatása semmiképpen sem mellőzhető. Ennek oka, hogy a kérelmező személyes, szóbeli meghallgatása elsődleges jelentőségű ebben az összefüggésben. Ha a meghallgatásra nem kerül sor, és azt a bírósági eljárás során nem lehet pótolni, akkor a szóban forgó határozatot meg kell semmisíteni, és az ügyet vissza kell utalni az illetékes hatóság elé. ( 45 ) Ez különösen vonatkozik a kérelem elfogadhatatlanság miatt történő elutasítására, mivel más tagállam már nemzetközi védelmet biztosított (ezen irányelv 33. cikke (2) bekezdésének a) pontja). ( 46 )

134.

Míg a menekültügyi eljárásokról szóló irányelv a menedékjog iránti kérelmek érdemi vizsgálatára vonatkozó eljárást szabályozza, a „Dublin III” rendelet csak az ilyen vizsgálatért felelős tagállam meghatározására vonatkozó eljárást érinti. Mindazonáltal az ezen irányelv 33. cikke (2) bekezdésének a) pontja által szabályozott helyzet (a kérelem elfogadhatatlanság miatt történő elutasítása, mivel más tagállam már nemzetközi védelmet biztosított; hasonló a „Dublin III” rendelet szerinti visszavételre vonatkozó eljáráshoz. A menekültügyi eljárásokról szóló irányelv 33. cikke (2) bekezdésének a) pontját alkalmazva a kérelmet elfogadhatatlannak tekinteni kívánó tagállamnak a személyes meghallgatáson keresztül biztosítania kell, hogy a kérelmezőnek védelmet biztosító tagállamba történő átadás esetén ne álljon fenn a Charta 4. cikke megsértésének veszélye. ( 47 )

135.

Hasonlóképpen, a „Dublin III” rendeletben előírt visszavételre vonatkozó eljárás keretében a személyes meghallgatás többek között annak meghatározására szolgál, hogy a megkereső tagállamnak tartózkodnia kell‑e a megkeresett tagállamnak történő átadástól. Erre többek között azért kerülhet sor, mert a megkeresett tagállamban fennáll a Charta 4. cikke megsértésének veszélye, vagy mert a kérelmező családtagjainak, rokonainak vagy vele más rokoni kapcsolatban álló személyeknek a megkereső tagállam területén való tartózkodására utaló jelek vannak (lásd a fenti 82–85. pontot). A menekültügyi eljárásokról szóló irányelv 33. cikkének (2) bekezdésében említett esetek, amelyekben a tagállamok nem kötelesek megvizsgálni a nemzetközi védelem iránti kérelmek érdemi részét, e rendelkezés (1) bekezdése szerint kiegészítik azokat az eseteket, amelyekben nem kerül sor a „Dublin III” rendelettel összhangban történő megvizsgálásra. Egyébként mindkét szabályrendszert ugyanazon a napon fogadták el, a közös európai menekültügyi rendszer általános felülvizsgálatának részeként.

136.

Ezért a megkereső tagállamnak a „Dublin III” rendeletben előírt visszavételi eljárás során is lehetőséget kell adnia az érintett személynek, hogy az átadásra vonatkozó határozat meghozatala előtt a személyes meghallgatás során kifejthesse az álláspontját. Ez attól függetlenül alkalmazandó, hogy benyújtott‑e a nemzetközi védelem iránti új kérelmet vagy sem. GE érvelése szerint ez különösen fontos annak kizárása érdekében, hogy egy harmadik országbeli állampolgárt vagy hontalan személyt jogellenesen tartózkodónak minősítsenek, holott valójában nemzetközi védelem iránti kérelmet kívánt benyújtani.

137.

Németország érvelése szerint azonban a „Dublin III” rendelet 5. cikkének (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy bizonyos körülmények között mellőzhető a személyes meghallgatás. A személyes meghallgatás mellőzhető, ha a kérelmező megszökött (a) vagy már benyújtotta a felelős tagállam más módon való meghatározásához szükséges információt (b). Ez utóbbi esetben a tagállamnak a kérelmező számára lehetőséget kell biztosítania arra, hogy a felelős tagállam helyes meghatározásához szükséges bármely további információt megadjon, mielőtt határozatot hoznak a kérelmező átadásáról.

138.

Tekintettel a személyes meghallgatásnak a dublini eljárásban az imént hangsúlyozott fontosságára, ezt a rendelkezést úgy kell értelmezni, hogy ténylegesen fenn kell állnia a lehetőségnek az összes további érdemi információ bemutatására. Erre és minden egyéb körülményre tekintettel minden egyes esetben meg kell vizsgálni, hogy a személyes meghallgatás mellőzése indokolt‑e.

139.

Ha egyetértünk azzal a nézettel, hogy a „Dublin III” rendelet 5. cikke szerinti személyes meghallgatásra vonatkozó kötelezettség a visszavételi eljárásban is fennáll, akkor a 103. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy annak megsértésére az átadásról szóló határozat elleni kereset keretében is hivatkozni lehet.

140.

Amint az a 107. pontban kifejtettem, az állandó ítélkezési gyakorlatban a védelemhez való jog, és különösen az igazságszolgáltatáshoz való jog megsértése ugyanis csak abban az esetben vonja maga után a szóban forgó közigazgatási eljárás végén hozott határozat megsemmisítését, ha e szabálytalanság hiányában az eljárás eltérő eredményre vezethetett volna.

141.

A Bíróság azonban a 133–135. pontban már tárgyalt Addis ítéletében egyértelművé tette, hogy ez az ítélkezési gyakorlat nem alkalmazható a menekültügyi eljárásokról szóló irányelv szerinti meghallgatáshoz való jog esetére. ( 48 ) Kétségtelen, hogy a közigazgatási eljárás során a meghallgatás elmaradása még ebben az esetben sem vezethet szükségszerűen a határozat megsemmisítéséhez és az ügynek az eljáró hatóság elé történő visszautalásához. A meghallgatáshoz való jog megsértése azonban csak akkor orvosolható, ha a szóbeli meghallgatás a bírósági eljárásban a szükséges eljárási garanciák betartásával pótolható, és ha kiderül, hogy az előterjesztett érvek ellenére sem lehet érdemben más határozatot hozni. Ha a bírósági eljárásban nem biztosítható az ilyen meghallgatás, akkor viszont a határozatot meg kell semmisíteni, és az ügyet vissza kell utalni az eljáró hatóság elé. ( 49 )

142.

Amint azt a 134. és a 135. pontban kifejtettem, az Addis ítélet alapjául szolgáló helyzet hasonló a jelen ügyhöz. A személyes meghallgatásra vonatkozó kötelezettség megsértése ezért a „Dublin III” rendelet szerinti visszavételre vonatkozó eljárás keretében sem lehet eljárási szabálytalanság, amely csak akkor hat, ha ennek hiányában más határozat születhetett volna. Ellenkezőleg, ez a jogsértés csak akkor nem befolyásolja az átadásra vonatkozó határozat érvényességét, ha a meghallgatás a bírósági eljárás során pótolható. Ezzel összefüggésben felmerül a kérdés, hogy milyen következményekkel jár, ha új releváns körülmények merülnek fel (i). Ha viszont az átadásra vonatkozó határozat ellen nem nyújtanak be jogorvoslatot, akkor az személyes meghallgatás nélkül is jogerőre emelkedhet, feltéve, hogy az érintett jogorvoslati tájékoztatása ténylegesen megtörtént (ii).

143.

A fentiekből következik, hogy az olyan esetben, amikor a „Dublin III” rendelet 5. cikkének (2) bekezdése alapján nem volt indokolt a személyes meghallgatás mellőzése (lásd a fenti 137. és 138. pontot), az eljárási hiba, amely abban áll, hogy a meghallgatásra nem került sor a visszavételre vonatkozó eljárás során, csak úgy orvosolható, ha a meghallgatásra az átadásra vonatkozó határozat megtámadása alkalmával a bírósági eljárásban kerül sor. Ha ez a vonatkozó nemzeti jog szerint biztosítható (ami jelen esetben az olasz jogban GE szerint kétséges), az átadásra vonatkozó határozat helybenhagyható, ha kiderül, hogy az eljárás során felhozott érvek ellenére sem lehet érdemben más határozatot hozni. Ellenkező esetben az átadásra vonatkozó határozatot meg kell semmisíteni.

144.

A családi életre vonatkozó körülmények tekintetében ebben az összefüggésben meg kell említeni, hogy a „Dublin III” rendelet 7. cikkének (3) bekezdése ugyan előírja, hogy a tagállamok figyelembe vesznek minden bizonyítékot a kérelmező családtagjai, hozzátartozói, vagy a kérelmezővel egyéb családi kapcsolatban álló személy valamely tagállam területén való jelenlétére vonatkozóan, „feltéve, hogy [ezek] rendelkezésre állnak azt megelőzően, hogy egy másik tagállam elfogadja az érintett személy átvétele vagy visszavétele iránti megkeresést[…], továbbá azzal a feltétellel, hogy még nem hoztak érdemi elsőfokú határozatot a kérelmező nemzetközi védelem iránti korábbi kérelmei ügyében.” A 26. cikk (1) bekezdése szerint azonban az átadásra vonatkozó határozat csak akkor hozható meg, amennyiben a megkeresett tagállam beleegyezik az átvételbe vagy visszavételbe, és e határozat bírósági felülvizsgálatára így szükségszerűen e beleegyezés után kerül sor. ( 50 )

145.

Tekintettel azonban a családi élet védelmének a 7. cikk (3) bekezdésében rögzített fontosságára (lásd a fenti 88. és 89. pontot), feltételezni kell, hogy a kérelmező családtagjainak a valamely tagállam területén való tartózkodására vonatkozó közvetett bizonyítékokat akkor is figyelembe kell venni, ha azok az átadásra vonatkozó határozat bírósági felülvizsgálata során merülnek fel, és a megkereső tagállamnak tudható be, hogy későn vetették fel őket. Ennek oka, hogy a megkeresett tagállamnak az átvétel vagy visszavétel iránti megkereséshez való hozzájárulása nem akadályozza meg a kérelmezőt abban, hogy az átadásra vonatkozó határozattal szembeni jogorvoslat keretében a „Dublin III” rendelet III. fejezetében meghatározott felelősségi feltétel téves alkalmazására hivatkozzon. ( 51 ) Hasonló megfontolások miatt fenn kell állnia annak a lehetőségnek, hogy az ilyen vagy bármely más jogorvoslati eljárás keretében az átadásra vonatkozó határozat elfogadását követően felmerült körülményekre lehessen hivatkozni az e határozattal szembeni jogorvoslat keretében. ( 52 )

146.

Ha a bírósági eljárás során az érintett személy személyes meghallgatása során napvilágra kerülő körülmények alapján kiderül, hogy az átadásra vonatkozó határozatot meg kell semmisíteni, különösen két forgatókönyv tűnik elképzelhetőnek: vagy a kérelmező marad a megkereső tagállamban, ha ez utóbbi bizonyul felelős tagállamnak; vagy egy harmadik tagállam a felelős tagállam, például azért, mert a kérelmező családtagjai ott tartózkodnak. Ebben a helyzetben felmerülne a kérdés, hogy a 21., 23. vagy 24. cikk szerinti, az átvétel vagy visszavétel iránti megkeresés benyújtására nyitva álló határidők újraindíthatók‑e az adott tagállamban.

147.

E határidők célja a menedékjog iránti kérelmek elbírálásának meggyorsítása. Ez a célkitűzés indokolja, hogy az ilyen kérelmeket a „Dublin III” rendelet III. fejezetében meghatározott feltételekkel összhangban a felelősnek meghatározott tagállamtól eltérő tagállam is megvizsgálhatja. ( 53 ) Következésképpen a visszavétel iránti megkeresés főszabály szerint már nem terjeszthető elő érvényesen a vonatkozó határidők lejárta után, és a felelősség azon tagállamra száll át, amelyben nemzetközi védelem iránti új kérelmet nyújtottak be. ( 54 )

148.

Ez alól az elv alól azonban fenn kellene állnia a kivétel lehetőségének, ha a harmadik tagállam felelőssége a kérelmező családtagjainak a területén való jelenlétén alapul. Ennek oka, hogy – amint azt a 88. és 89. pontban kifejtettem – azon lehetőség, hogy a családtagok tartózkodási helyére vonatkozó körülmények egy késői szakaszban is előterjeszthetők, a kérelmezők családi életének védelmét szolgálja. E lehetőség célja annak megakadályozása, hogy az érintett kérelmét a családtagok lakóhelyétől eltérő tagállamban vizsgálják meg. Ezt abban az esetben is alkalmazni kell, ha a vonatkozó körülmények késedelmes közlésének oka a megkereső tagállamnak tulajdonítható, amely nem hallgatta meg kellő időben a kérelmezőt. ( 55 )

149.

Ha az átadásra vonatkozó határozat ellen nem nyújtanak be jogorvoslatot, a személyes meghallgatásra vonatkozó kötelezettség, valamint a tájékoztatási kötelezettség megsértése (lásd a fenti 112. pontot) nem eredményezheti az átadásra vonatkozó határozat ipso iure semmisségét. Igaz, hogy a személyes meghallgatást érintő kötelezettség megsértése súlyos eljárási hiba. Ha azonban az érintett személy annak ellenére nem nyújt be jogorvoslati kérelmet, hogy a jogorvoslati jogról szóló tényleges tájékoztatást kapott, amely megfelel az e tekintetben támasztott követelményeknek, és különösen biztosítja, hogy megérti a dublini rendszert (lásd a fenti 112. pontot), akkor a jogerő indokoltnak tűnik. Ez különösen igaz annyiban, amennyiben a 26. cikk (2) bekezdésének második albekezdése arra kötelezi a tagállamokat, hogy biztosítsák, hogy az érintett személy az átadásra vonatkozó határozattal együtt tájékoztatást kapjon olyan személyekről vagy szervezetekről is, akik vagy amelyek jogi segítséget nyújthatnak neki, amennyiben korábban nem kapta meg ezt a tájékoztatást.

150.

A fentiekből következik, hogy a „Dublin III” rendelet 5. cikkét a védelemhez való jog tiszteletben tartásának uniós jogi elvével összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy az abban előírt személyes meghallgatást mind a 20. cikk (1) bekezdésében és a 18. cikk (1) bekezdésének a) pontjában, mind pedig a 20. cikk (5) bekezdésében és a 18. cikk (1) bekezdésének b)–d) pontjában foglalt helyzetekben le kell folytatni. Ez attól függetlenül alkalmazandó, hogy a megkereső tagállamban benyújtottak‑e nemzetközi védelem iránti kérelmet. Az 5. cikk megsértésére a 26. cikk szerinti átadásra vonatkozó határozattal szemben alapítható kereset. Az ilyen jogsértéseknek az átadásra vonatkozó határozat megsemmisítését kell eredményezniük, ha a személyes meghallgatás nem pótolható a szükséges eljárási garanciák betartásával a 27. cikk szerinti, e határozat bírósági felülvizsgálatára irányuló eljárásban, és ha az eljárás során kiderül, hogy az eljárás során felhozott érvek ellenére sem lehet érdemben más határozatot hozni. Ha az átadásra vonatkozó határozat ellen nem nyújtanak be jogorvoslati kérelmet, akkor az személyes meghallgatás nélkül is jogerőre emelkedhet, feltéve, hogy jogorvoslati tájékoztatás ténylegesen megtörtént (ii).

151.

A C‑254/21. és C‑297/21. sz. ügyekben feltett kérdéseikkel, valamint a C‑315/21. sz. ügyben feltett harmadik kérdéssel a kérdést előterjesztő bíróságok azt kívánják megtudni, hogy a visszavételre vonatkozó eljárás keretében hozott, átadásra vonatkozó határozat felülvizsgálata során vizsgálniuk kell‑e a visszaküldés tilalma elvének a megkeresett tagállam általi megsértésének kockázatát (azaz a „közvetett visszaküldés” kockázatát). Az ezen ügyek alapjául szolgáló alapeljárásokban az érintett személyek nemzetközi védelem iránti kérelmét a megkeresett tagállamok (Svédország és Németország) már érdemben megvizsgálták és elutasították. A kérdést előterjesztő bíróságokban ezért az a kérdés merült fel, hogy megvizsgálhatják‑e vagy meg kell‑e vizsgálniuk, hogy az érintett személyeket a megkeresett tagállamban fenyegetné‑e az, hogy visszaküldik őket a hazájukba, ahol ismét életveszélynek vagy az embertelen bánásmód veszélyének lennének kitéve.

152.

A kérdést előterjesztő bíróságok által e tekintetben felvetett különböző kérdések a következőképpen foglalhatók össze: úgy kell‑e értelmezni a „Dublin III” rendelet 3. cikkének (1) és (2) bekezdését, 17. cikkének (1) bekezdését és 27. cikkét, összefüggésben a Charta 4., 19. és 47. cikkével,

153.

A C‑254/21. sz. ügyben a bíróság felteszi továbbá a kérdést, hogy milyen kritériumokat kellene – adott esetben – alkalmaznia a megkeresett tagállam általi visszaküldés kockázatának értékeléséhez, miután a megkeresett tagállam már kizárta ezt a kockázatot. ( 60 )

154.

A „Dublin III” rendelet 3. cikkének (1) bekezdése értelmében a harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy által bármely tagállam területén benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelmet az a tagállam köteles megvizsgálni, amely az III. fejezetében előírt feltételek szerint felelős tagállamként határoztak meg. Amint arra Németország rámutat, a dublini rendszer alapelve, hogy az Európai Unión belül csak egy tagállam foglalkozhat a nemzetközi védelem iránti kérelem elbírálásával. Ez különösen a menekültügyi eljárás egyszerűsítését és felgyorsítását, valamint a másodlagos migráció elkerülését szolgálja.

155.

Ez a rendszer a kölcsönös bizalom elvén alapul. Ezen elv mindegyik tagállamtól megköveteli, hogy – kivételes körülményektől eltekintve –vélelmezze, hogy az összes többi tagállam tiszteletben tartja az uniós jogot, és különösen az uniós jog által elismert alapvető jogokat. Következésképpen a közös európai menekültügyi rendszer és különösen a „Dublin III” rendelettel összefüggésben vélelmezni kell, hogy a kérelmezőkkel kapcsolatos bánásmód minden tagállamban megfelel a Charta, a Genfi Egyezmény és az EJEE követelményeinek. ( 61 ) Ennek megfelelően a „Dublin III” rendelet (3) preambulumbekezdéséből következik, hogy a tagállamok, amelyek mind tiszteletben tartják a visszaküldés tilalmának elvét, harmadik országbeli állampolgárok vonatkozásában biztonságos országoknak tekintendők.

156.

A dublini rendszer keretében tehát a tagállamok az uniós jog alapján elvileg kötelesek vélelmezni, hogy a többi tagállam tiszteletben tartja az alapvető jogokat. Így nemcsak az nem lehetséges, hogy valamely másik tagállamtól az alapvető jogok uniós jog által biztosított védelmi szintjénél magasabb nemzeti védelmi szintet követeljenek meg, hanem – a kivételes esetektől eltekintve – azt sem vizsgálhatják meg, hogy ezen másik tagállam a konkrét esetben ténylegesen tiszteletben tartotta‑e az Unió által biztosított alapvető jogokat. ( 62 )

157.

Az alapvető jogok más tagállamok általi tiszteletben tartására vonatkozó ezen vélelem nem megdönthetetlen. Amint ugyanis arra a Bíróság rámutatott, nem zárható ki, hogy a gyakorlatban e rendszer tekintetében egy adott tagállamban súlyos működési nehézségek merülnek fel, és így komoly veszélye áll fenn annak, hogy a kérelmezőnek az e tagállamnak történő átadása esetén alapvető jogaikkal összeegyeztethetetlen bánásmódnak lesznek kitéve. ( 63 ) Ezért a „Dublin III” rendelet 3. cikkének (2) bekezdése, amely kodifikálja ezt az ítélkezési gyakorlatot, előírja, hogy a kérelmező nem adható át egy tagállamnak, mivel megalapozott okokból feltételezhető, hogy az adott tagállamban a menekültügyi eljárásnak és a kérelmezőkre vonatkozó befogadási feltételeknek rendszerszintű hiányosságai vannak, aminek eredményeként a Charta 4. cikke értelmében vett embertelen vagy megalázó bánásmód kockázata áll fenn. ( 64 )

158.

Ezt a rendelkezést később a Bíróság kiegészítette: amennyiben az átadásra vonatkozó határozattal szembeni kereset tárgyában eljáró bíróság az ilyen veszély fennállásának megállapításához az érintett személy által benyújtott, a Charta 4. cikkének megsértésére vonatkozó bizonyítékokkal rendelkezik, a bíróságnak meg kell vizsgálnia, hogy az érintett személy az átadás időpontjában, a menekültügyi eljárás során vagy annak lezárását követően ki lenne‑e téve annak a súlyos veszélynek, hogy a felelős tagállamban rendszerszintű vagy általános, illetve a személyek bizonyos kategóriáit érintő hiányosságok miatt embertelen vagy megalázó bánásmódban részesül. ( 65 )

159.

A Charta 4. cikkében előírt tilalomnak megfelelően a tagállamok kötelessége, hogy a dublini rendszer keretében ne adják át a menedékkérőket valamely tagállamnak, ha tudomással bírnak arról, hogy ott ilyen hiányosságok vannak. Valamely menedékkérőnek a „Dublin III” rendelet keretében történő átadására csak olyan feltételek mellett kerülhet sor, amelyek kizárják, hogy az átadás annak a tényleges kockázatát vonja maga után, hogy az érintett e rendelkezés értelmében embertelen vagy megalázó bánásmódnak lesz kitéve. ( 66 )

160.

Mivel azonban a kölcsönös bizalomnak ez a megsértése kivételes, csak olyan esetekben indokolt, amikor bizonyított, hogy a megkeresett tagállamban fennálló hiányosságok elérik a súlyosság különösen jelentős mértékét. ( 67 ) E hiányosságoknak azonban általánosnak és rendszerszintűnek kell lenniük. Nem az egyedi eseteknek a közigazgatás általi kezelésére, hanem általános, rendszerszintű hiányosságokra kell irányulniuk. Az alapvető jogoknak a felelős tagállam általi bármely megsértése ezzel ellentétben nem érinti a többi tagállamnak a „Dublin III” rendelet rendelkezéseinek tiszteletben tartására irányuló kötelezettségeit a konkrét esetben. ( 68 )

161.

Egyrészt nem lenne összeegyeztethető a dublini rendszer célkitűzéseivel és működésével, ha a vonatkozó szabályok – különösen az elismerési irányelv – minden egyes megsértése megakadályozná a menedékkérőnek a felelős tagállamba történő átadását. Ez nemcsak a „Dublin III” rendeletben előírt, a felelős tagállam meghatározására vonatkozó kötelezettségeket ásná alá, hanem az egész dublini rendszert megakasztaná. Itt ugyanis nem más forog kockán – a Bíróság szóhasználata szerint –, „mint az Unió létezésének oka, továbbá a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség és közelebbről a közös európai menekültügyi rendszer megvalósítása, amely a kölcsönös bizalmon, és azon a vélelmen alapul, hogy a többi tagállam tiszteletben tartja az uniós jogot és konkrétan az alapvető jogokat” ( 69 ).

162.

Másrészt, és ez a legfontosabb, ha a megkeresett tagállamban nincsenek rendszerszintű hiányosságok, akkor az sem szükséges, hogy a vonatkozó menekültügyi rendelkezések (állítólagos) helytelen alkalmazása a kérelmezőnek a megkeresett tagállamba történő átadásának a felfüggesztéséhez vezessen. Ha – különösen az igazságszolgáltatási rendszerben – nem állnak fenn rendszerszintű hiányosságok, feltételezhető, hogy a megkeresett tagállamban a nemzetközi védelmet megtagadó bármely határozat bírósági felülvizsgálat tárgyát képezheti, amely biztosítja az érintett személy alapvető jogait. A „Dublin III” rendelet 18. cikke (1) bekezdésének d) pontja szerinti határozatok esetében – mint amilyen a szóban forgó is – a 18. cikk (2) bekezdésének 3. pontja kifejezetten rendelkezik erről.

163.

Ezenfelül – ahogyan Franciaország állítja – a megkereső tagállam bírósága kizárólag a nemzetközi védelem iránti kérelemnek a megkereső tagállam általi elutasítása alapján még azt sem vizsgálhatná kimerítően, hogy fennáll‑e a visszaküldés tilalma elvének a megkeresett tagállam általi megsértésének a veszélye. Az elutasításból nem feltétlenül következik, hogy a kérelmezőt visszaküldik a származási országába. ( 70 ) Éppen ellenkezőleg, a megkeresett tagállamnak a 2008/115/EK ( 71 ) irányelv 6. cikke alapján még kiutasítási határozatot kell hoznia. Ez ellen viszont hatékony jogorvoslatot kell biztosítani ezen irányelv 13. cikkével összhangban. Az ilyen jogorvoslatnak halasztó hatályúnak kell lennie, ha alapos okkal lehet attól tartani, hogy a kitoloncolás esetén fennáll annak a valós veszélye, hogy az érintett személy a Charta 4. cikkével ellentétes bánásmódnak van kitéve. ( 72 ) A C‑297/21. sz. ügyben a kérdést előterjesztő bíróság azonban azt állítja, hogy a kérelmező ellen a megkeresett tagállamban már jogerős kiutasítási határozatot hoztak.

164.

A dublini rendszer a menekültügyi anyagi jog és a menekültügyi eljárás alkalmazása tekintetében azon az alapon működik, hogy a vonatkozó szabályokat uniós szinten nagymértékben harmonizálták, különösen az elismerésről szóló irányelv és a menekültügyi eljárásokról szóló irányelv révén, amint azt a 87. pontban már kifejtettem. Ennélfogva főszabály szerint kétségtelenül úgy kell tekinteni, hogy a menedékkérő által benyújtott kérelmet nagyrészt ugyanazon szabályok szerint vizsgálják meg, függetlenül az annak megvizsgálásáért felelős tagállamtól. ( 73 ) Mindazonáltal a véleménykülönbségek egyedi esetekben elkerülhetetlenek, mivel az ügy lényegéhez szorosan kapcsolódik, hogy a jognak az egyedi esetekre való alkalmazása nem mindig vezet világosan és egyértelműen azonos eredményre.

165.

Ezenkívül a menekültügyi szabályoknak az uniós jogban történő harmonizációja nem zárja ki, hogy a tagállamok bizonyos mérlegelési mozgástérrel rendelkezzenek. Így például, amint arra Franciaország hivatkozik, különösen az elismerési irányelv 8. cikke, amelyre a kérdést előterjesztő bíróság a C‑254/21. sz. ügyben hivatkozott, azt írja elő, hogy a tagállamok megállapíthatják, hogy a kérelmező nem szorul nemzetközi védelemre, ha a származási országának egy számára hozzáférhető részén az üldöztetéssel szemben védelmet élvezhet. Fordítva a tagállamok az elismerési irányelv (14) preambulumbekezdése és 3. cikke szerint kedvezőbb szabályokat vezethetnek be, illetve tarthatnak fenn annak meghatározására, hogy ki minősül menekültnek, illetve kiegészítő védelemre jogosult személynek; valamint úgyszintén a nemzetközi védelem tartalmának meghatározására is, amennyiben e vonatkozó szabályok összeegyeztethetők ezen irányelvvel.

166.

A tagállamok közötti kölcsönös bizalom fényében tehát – amennyiben a megkeresett tagállamban nincsenek rendszerszintű hiányosságok – a megkereső és a megkeresett tagállam hatóságai és bíróságai közötti, a nemzetközi védelem anyagi jogi feltételeinek értelmezésével kapcsolatos nézeteltérések nem minősíthetők rendszerszintű hiányosságoknak. Nem eredményezhetik azt sem, hogy a kérelem érdemi vizsgálatáért való felelősség a megkereső tagállamra száll át.

167.

Amennyiben az ilyen nézeteltérések az uniós jog rendelkezéseinek értelmezésére vonatkoznak, a „Dublin III” rendelet értelmében felelős tagállam bíróságai az EUMSZ 267. cikke értelmében a Bíróság elé utalhatják az ügyet. Ha egy tagállam úgy véli, hogy egy másik tagállam helytelenül alkalmazza ezt a rendeletet, és az EUMSZ 267. cikkének (3) bekezdésével ellentétben nem terjeszt kérdéseket a Bíróság elé, akkor az EUMSZ 259. cikke alapján kötelezettségszegési eljárást kezdeményezhet. Másrészt nem a felelősnek nem minősülő tagállam bíróságainak a feladata, hogy maguk lépjenek a helyébe, és elvégezzék a jogszabálynak a felelős tagállam általi értelmezésének (vélhetően) szükséges korrekcióját.

168.

A fentiekből következik, hogy ha – különösen a megkeresett tagállam igazságszolgáltatási rendszerében – nem állnak fenn rendszerszintű hiányosságok, a megkereső tagállam bíróságai a „Dublin III” rendelet 27. cikke szerinti, átadásra vonatkozó határozat felülvizsgálata során nem vizsgálhatják, hogy fennáll‑e a visszaküldés tilalma elvének megsértésének veszélye az adott tagállamban. Ez ugyanis a nemzetközi védelem iránti kérelem érdemi vizsgálatát jelentené, ami éppen a „Dublin III” rendelet 27. cikke szerinti átadásra vonatkozó határozat bírósági felülvizsgálata keretében nem lehetséges.

169.

A jelen eljárás különböző felei által megvitatott, a C. K. és társai ( 74 ) ügyben hozott ítélet nem mond ellent ennek a megállapításnak. Ebben az ítéletben a Bíróság kimondta, hogy egy menedékkérő átadása még abban az esetben is elfogadhatatlan lehet, ha a megkeresett tagállamban nincsenek rendszerszintű hiányosságok. Ez azonban olyan helyzetet érintett, amelyben az érintett személy egészségi állapota miatt a megkeresett tagállamnak történő átadás önmagában – és így az ottani körülményektől függetlenül – potenciálisan a Charta 4. cikkével összeegyeztethetetlen bánásmódnak minősülhet. Ennek megfelelően a Bíróság egyértelművé tette, hogy ilyen esetben a kölcsönös bizalom elvét még akkor is teljes mértékben tiszteletben tartják, ha mellőzik az átadást. A jelen ügyben ugyanis az alapvető jogok valamennyi tagállamban való tiszteletben tartására vonatkozó vélelem fennállását nem érinti az átadás mellőzése. ( 75 )

170.

A jelen ügyek azonban – a kérdést előterjesztő bíróságok vizsgálatára is figyelemmel – nem felelnek meg ilyen esetnek. Így az átadás mellőzése az átadásra vonatkozó határozatok jogszerűségével kapcsolatos kétségek alapján, amelyeket nem indokolnak a megkeresett tagállamok rendszerszintű hiányosságai, aláásná a kölcsönös bizalom elvét.

171.

A jelen ügyben tehát a megkereső tagállamok bíróságai az uniós jog értelmében – a 156. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében – kötelesek feltételezni, hogy a megkeresett tagállamok tiszteletben tartják az alapvető jogokat. Ezért nem ellenőrizhetik, hogy a többi tagállam ténylegesen tiszteletben tartotta‑e az Unió által garantált alapvető jogokat.

172.

Amint az imént kifejtettem, a „Dublin III” rendelet 3. cikke (1) bekezdésének értelmében a nemzetközi védelem iránti kérelmet egyetlen tagállam vizsgálja meg, mégpedig az, amely az e rendelet III. fejezetében előírt feltételek szerint felelős tagállamnak minősül. Ettől eltérően e rendelet 17. cikkének (1) bekezdése értelmében minden tagállam határozhat úgy, hogy megvizsgálja a valamely harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy által hozzá benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelmet akkor is, ha annak megvizsgálásáért e feltételek szerint nem felelős.

173.

A „Dublin III” rendelet 3. cikkének (2) bekezdésére vonatkozó kérdéseiken túlmenően a C‑254/21. és C‑297/21. sz. ügyekben a kérdést előterjesztő bíróságok arra kíváncsiak, hogy a megkereső tagállam köteles‑e alkalmazni a 17. cikk (1) bekezdésében foglalt mérlegelési záradékot, ha fennáll a visszaküldés tilalmára vonatkozó elv megsértésének veszélye a megkeresett tagállamban. Azt kérdezik továbbá, hogy kötelezhetik‑e a megkereső tagállam hatóságait, hogy ebben az esetben alkalmazzák ezt a záradékot.

174.

Amint az imént kifejtettem, olyan esetben, amikor a megkeresett tagállamban nincsenek rendszerszintű hiányosságok, sem a megkereső tagállam hatóságai, sem annak bíróságai nem vizsgálhatják a visszaküldés tilalma elvének a megkeresett tagállam általi megsértésének kockázatát. Ennek megfelelően a megkereső tagállam bírósága nem kötelezheti a tagállam hatóságait arra, hogy ilyen esetben alkalmazzák a „Dublin III” rendelet 17. cikkének (1) bekezdésében foglalt mérlegelési záradékot.

175.

Ezért csak kiegészítésképpen jegyzem meg, hogy a Bíróság már világossá tette, hogy e záradék alkalmazása a tagállamok számára fakultatív, és nem függ semmilyen különös feltételtől. ( 76 ) E hatáskör célja inkább az, hogy megőrizze a tagállamok előjogait a nemzetközi védelemhez való jog gyakorlása során. Célja, hogy lehetővé tegye bármely tagállam számára, hogy politikai, humanitárius vagy gyakorlati szempontok alapján önállóan dönthessen úgy, hogy megvizsgálja a menedékjog iránti kérelmet, ugyanakkor széles mérlegelési jogkört biztosít a tagállamok számára. ( 77 ) A tagállamok ezért az uniós jog értelmében soha nem kötelesek alkalmazni ezt a záradékot, még olyan humanitárius megfontolások miatt sem, mint a kérelmező egészségi állapota vagy a gyermek mindenek felett álló érdeke. ( 78 )

176.

Ezt az indokolja, hogy – amint azt fentebb kifejtettem – a dublini rendszer azon az előfeltevésen alapul, hogy minden tagállam tiszteletben tartja az alapvető jogokat. Ezért feltételezhető, hogy minden tagállam kellőképpen figyelembe veszi a humanitárius szempontokat. Amint kifejtettem, ez a bizalom csak akkor inoghat meg, ha a rendszerszintű hiányosságok éppen ezt vonják kétségbe. Ebben az esetben azonban a megkereső tagállam felelősségét a „Dublin III” rendelet 3. cikkének (2) bekezdése határozza meg, így nem szükséges a 17. cikk (1) bekezdésére hivatkozni.

177.

A Bíróság ugyan megállapította, hogy a „Dublin III” rendelet 17. cikke (1) bekezdése alkalmazásának valamely tagállam általi megtagadása az átadásra vonatkozó határozattal szembeni jogorvoslat keretében vitatható. ( 79 ) Tekintettel azonban arra, hogy a tagállamok széles mérlegelési jogkörrel rendelkeznek ezen alkalmazás során, az uniós jog csak a nyilvánvaló mérlegelési hibákra korlátozott bírósági felülvizsgálatot ír elő. Ilyen nyilvánvaló mérlegelési hiba azonban csak akkor állhat fenn, ha a megkereső tagállam nem nyilvánította magát a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállamnak, noha a megkeresett tagállamban rendszerszintű hiányosságok állnak fenn, és ezért teljesülnek az e rendelet 3. cikke (2) bekezdésének alkalmazásához szükséges ténybeli feltételek.

178.

Ez nem érinti a nemzeti bíróságok azon lehetőségét, hogy a tagállamokat a nemzeti jog kedvezőbb rendelkezései alapján nemzeti védelem nyújtására kötelezzék, feltéve, hogy a nemzeti jog így rendelkezik, és az összeegyeztethető az elismerési irányelv ( 80 ) rendelkezéseivel.

179.

A fenti megfontolásokból következik, hogy a „Dublin III” rendelet 3. cikkének (1) és (2) bekezdését, 17. cikkének (1) bekezdését és 27. cikkét a Charta 4., 19. és 47. cikkével összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy a megkereső tagállamnak az átadásra vonatkozó határozat ellen benyújtott kereset ügyében eljáró bírósága nem vizsgálhatja a visszaküldés tilalma elvének a megkeresett tagállam általi megsértésének kockázatát, ha e tagállamban nem állnak fenn olyan rendszerszintű hiányosságok, amelyek indokolttá teszik az elutasított menedékkérők kiutasítását lehetővé tevő intézkedések bírósági felülvizsgálatának hatékonyságával kapcsolatos kétségeket. A megkereső és a megkeresett tagállam hatóságai és bíróságai közötti, a nemzetközi védelem anyagi jogi feltételeinek értelmezésével kapcsolatos véleménykülönbségek nem jelentenek rendszerszintű hiányosságot.

180.

E megállapításra tekintettel nem szükséges megválaszolni a C‑254/21. sz. ügyben a 153. pontban említett 4b) kérdést.

181.

Mindezek alapján azt javaslom a Bíróságnak, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre a következőképpen válaszoljon: