1.

A Bezirksgericht Bleiburg (bleiburgi kerületi bíróság, Ausztria) által az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EUMSZ 18. cikk első bekezdésének, az 1393/2007/EK rendelet ( 2 ) 8. cikkének, valamint az 1215/2012/EU rendelet ( 3 ) 36. és 39. cikkének az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) 47. cikkével és az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésével összefüggésben történő értelmezésére irányul.

2.

E kérelmet az LKW Walter Internationale Transportorganisation AG (a továbbiakban: felperes) és a CB és társai (a továbbiakban: alperesek) – egy osztrák ügyvédi iroda három partnere, akik egy szlovéniai végrehajtási eljárásban képviselték a felperest – közötti jogvita keretében terjesztették elő. Mivel a felperes részére kézbesített végrehajtási végzéssel szemben a szlovén jogszabályok által előírt nyolc napos határidőn belül nem terjesztetettek elő kérelmet, e végzés jogerőssé és végrehajthatóvá vált, így a felperesnek teljesítenie kellett a fent hivatkozott végzéssel megállapított követelést. Ilyen körülmények között a felperes keresetet nyújtott be az alperesek ellen a kérdést előterjesztő bíróság előtt arra hivatkozva, hogy ez utóbbiak felelősek ügyvédként azért, hogy a szlovén bíróságok elutasították az általuk késedelmesen benyújtott kifogást. Ennek alapján a felperes a végrehajtási eljárás következtében fizetendő összeg visszatérítését kérte. Védekezésük alátámasztására az alperesek arra hivatkoznak, hogy a szóban forgó szlovén szabályozás nincs összhangban az uniós joggal, tekintettel arra, hogy nem biztosítja a bírósági irat címzettje védelemhez való jogának tényleges tiszteletben tartását. Továbbá úgy ítélik meg, hogy e szabályozás hátrányosan megkülönböztető, mivel álláspontjuk szerint lehetővé teszi a Szlovéniában található felek számára, hogy a más tagállamokban található felekhez képest e rendelet sajátosságaiból jogtalan előnyük származzon.

3.

A jelen ügy alkalmat kínál a Bíróság számára, hogy továbbfejlessze a polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködésre vonatkozó ítélkezési gyakorlatát, különösen a bírósági és bíróságon kívüli iratok továbbítását illetően a tagállamok között történő kézbesítés során. A Bíróságnak a fent említett rendeleteket úgy kell értelmeznie, hogy megvalósuljanak az általuk követett célok, nevezetesen a bírósági eljárások hatékonyságának és gyorsaságának javítása, valamint a megfelelő igazságszolgáltatás biztosítása, anélkül, hogy gyengítenék a szóban forgó bírósági iratok címzettjei védelemhez való jogának tényleges tiszteletben tartását. ( 4 ) Mivel e rendeleteknek nem célja a polgári eljárásjog egészének egységesítése, hanem a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térségben a bírósági és bíróságon kívüli iratok továbbításának biztosítása érdekében a tagállamok által – eljárási autonómiájuk alapján – már kialakított eljárásokra támaszkodnak, ( 5 ) a Bíróságnak meg kell vizsgálnia, hogy a szóban forgó szlovén szabályozás megfelel‑e az uniós jog által támasztott követelményeknek.

4.

Az 1393/2007 rendeletnek „Az irat átvételének megtagadása” című 8. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Az átvevő intézmény a II. mellékletben található formanyomtatvány felhasználásával tájékoztatja a címzettet arról, hogy megtagadhatja a kézbesítendő irat átvételét a kézbesítés alkalmával, illetve az iratnak a kézbesítéstől számított egy héten belül az átvevő intézmény számára történő visszaküldésével, ha az nem a következő nyelvek egyikén került megszövegezésre, és nem mellékeltek hozzá fordítást ezen nyelvek egyikén:

(2)   Amennyiben az átvevő intézményt arról tájékoztatják, hogy a címzett az (1) bekezdésnek megfelelően megtagadja az irat átvételét, […] azonnal tájékoztatja az áttevő intézményt, valamint visszaküldi a kérelmet és a fordítást igénylő iratokat.

(3)   Ha a címzett az (1) bekezdés alapján megtagadta az irat átvételét, az iratkézbesítés orvosolható az (1) bekezdésben meghatározott valamely nyelven készült fordítással ellátott irat kézbesítésével a címzett részére e rendelet rendelkezéseinek megfelelően. Ebben az esetben az irat kézbesítésének időpontja az a nap, amikor a fordítással ellátott iratot az átvevő tagállam jogának megfelelően kézbesítik. Ha azonban valamely tagállam joga szerint az iratot meghatározott időtartamon belül kell kézbesíteni, akkor a kérelmező tekintetében az eredeti irat kézbesítésének a 9. cikk (2) bekezdése szerint meghatározott időpontját kell figyelembe venni.

(4)   Az (1), (2) és a (3) bekezdést alkalmazni kell a bírósági iratoknak a 2. szakasz szerinti továbbítási és kézbesítési módjaira is.

(5)   Az (1) bekezdés alkalmazásában, […] a hatóság vagy személy tájékoztatja a címzettet arról, hogy megtagadhatja az irat átvételét, és hogy a visszautasított iratot az említett intézményekhez, illetve hatósághoz vagy személyhez kell visszajuttatni.”

5.

E rendeletnek „A kézbesítés időpontja” című 9. cikke a következőket írja elő:

„(1)   A 8. cikk sérelme nélkül, az irat 7. cikk alapján történő kézbesítésének időpontja az a nap, amelyen az iratot az átvevő tagállam jogának megfelelően kézbesítik.

(2)   Ha azonban valamely tagállam joga szerint az iratot meghatározott időtartamon belül kell kézbesíteni, akkor a kérelmező tekintetében az e tagállam joga által meghatározott időpontot kell figyelembe venni.

(3)   Az (1) és (2) bekezdést alkalmazni kell a bírósági iratoknak a szakasz szerinti továbbítási és kézbesítési módjaira is.”

6.

Az említett rendelet I. melléklete magában foglalja többek között az iratok kézbesítésére vagy kézbesítésük elmaradására vonatkozó igazolást, amelynek 12.3. pontja szerint:

„Az irat címzettjét írásban tájékoztatták arról, hogy megtagadhatja az átvételt, ha az irat nem a címzett számára érthető nyelven vagy a kézbesítés helyének hivatalos nyelvén vagy hivatalos nyelvei egyikén készült, és nem mellékeltek hozzá ilyen nyelvű fordítást.”

7.

Az ugyanezen rendelet II. mellékletében szereplő, „A címzett tájékoztatása az iratátvétel megtagadásához való jogáról” megnevezésű formanyomtatvány az irat címzettjének szóló következő megjegyzést tartalmazza:

„Önnek joga van megtagadni az irat átvételét, amennyiben az nem az Ön számára érthető nyelven vagy a kézbesítés helyének hivatalos nyelvén vagy hivatalos nyelvei egyikén készült, és nem mellékeltek hozzá ilyen nyelvű fordítást.

Amennyiben élni kíván ezzel a jogával, az irat átvételét a kézbesítéskor kell megtagadnia közvetlenül az iratot kézbesítő személynél vagy egy héten belül vissza kell küldenie az alább megjelölt címre, jelezve, hogy megtagadja annak átvételét.”

8.

E formanyomtatvány tartalmazza a „címzett nyilatkozatát” is, amelyet a címzettnek a szóban forgó irat átvételének megtagadása esetén alá kell írnia, és amelynek szövege a következő:

„Megtagadom a mellékelt dokumentum átvételét, mivel nem az általam értett nyelven vagy a kézbesítés helyének hivatalos nyelvén vagy hivatalos nyelvei egyikén készült, és nem mellékeltek hozzá ilyen nyelvű fordítást.”

9.

Végül az említett formanyomtatvány ugyanerre az esetre előírja, hogy a címzettnek meg kell jelölnie az Európai Unió azon hivatalos nyelvét vagy hivatalos nyelveit, amelyen vagy amelyeken ért.

10.

Az 1393/2007 rendeletet hatályon kívül helyezte a csupán 2022. július 1‑jétől alkalmazandó (EU) 2020/1784 rendelet. ( 6 )

11.

Az 1215/2012 rendelet „Elismerés és végrehajtás” című III. fejezetének „Elismerés” címet viselő 1. szakaszában található 36. cikk (1) bekezdése a következőképpen szól:

„A valamely tagállamban hozott határozatot a többi tagállamban külön eljárás előírása nélkül elismerik.”

12.

E III. fejezet „Végrehajtás” című 2. szakasza tartalmazza többek között a 39. cikket, amelynek értelmében:

„A valamely tagállamban hozott, az adott tagállamban végrehajtható határozat egy másik tagállamban is végrehajtható anélkül, hogy azt végrehajthatóvá kellene nyilvánítani.”

13.

Ugyanezen III. fejezetnek „Az elismerés és végrehajtás megtagadása” címet viselő 3. szakaszában szerepel „Az elismerés megtagadása” című 1. alszakasz és „A végrehajtás megtagadása” című 2. alszakasz.

14.

Ezen 1. alszakaszban található 45. cikk a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Valamely fél kérelmére a határozat elismerését meg kell tagadni, amennyiben:

[…]

[…]”

15.

E 2. alszakaszban található 46. cikk a következőket írja elő:

„Annak a személynek a kérelmére, akivel szemben a végrehajtást kérték, a határozat végrehajtása a 45. cikkben említett okok egyike alapján tagadható meg.”

16.

Az Allgemeines bürgerliches Gesetzbuch (általános polgári törvénykönyv, a továbbiakban: ABGB) 1295. §‑a a következőképpen szól:

„(1) Bárki követelheti az általa elszenvedett kár megtérítését a kár vétkes okozójától, akár szerződéses kötelezettség megszegéséből eredő, akár szerződésen kívül okozott kár esetében.

(2) Az is felelős a kárért, aki azt a jóerkölcsbe ütköző módon okozta, ha azonban a károkozás jog gyakorlása által valósult meg, úgy csak akkor, ha e joggyakorlás célja nyilvánvalóan a másik személynek való károkozás volt.”

17.

Az AGBG 1299. §‑a értelmében:

„Aki valamely tisztséget, mesterséget, üzleti vagy szakmai tevékenységet nyilvánosan gyakorol, illetve aki önként olyan ügyletet vállal, amelynek teljesítéséhez sajátos szakismeret vagy a szokásostól eltérő gondosság szükséges, ezzel azt fejezi ki, hogy feltételezi magáról a szükséges gondosság és a megkövetelt, szokásostól eltérő szakismeretek birtoklását; ezért felel ezek hiányáért. Annak, aki az ügylettel megbízta, ha tudott járatlanságáról, vagy a szokásos gondosság mellett arról tudhatott, vigyázatlanság esik terhére.”

18.

Az ABGB 1300. §‑a szerint:

„A szakértő akkor is felelős, ha a mestersége vagy tudománya körébe tartozó ügyben, ellenérték fejében, tévedésből hátrányos tanácsot ad. Ezen az eseten kívül a tanácsadó csak olyan kárért felel, amelyet a tanácsadással másnak tudatosan okozott.”

19.

A zakon o izvršbi in zavarovanju (végrehajtásról szóló törvény, a továbbiakban: ZIZ) bizonyító erejű okiraton alapuló végrehajtási ügyekben fennálló jogorvoslati lehetőségekkel és a fellebbviteli bíróság illetékességével kapcsolatos 9. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Az elsőfokú végzéssel szemben fellebbezésnek van helye, ha jogszabály eltérően nem rendelkezik. Az adóst a kérelemnek helyt adó végrehajtási végzéssel szemben megillető jogorvoslat a kifogás.

A panaszt és a kifogást – törvény eltérő rendelkezése hiányában – az elsőfokú bíróság végzésének kézbesítésétől vagy közlésétől számított 8 napon belül kell benyújtani.

A megfelelő időben benyújtott és elfogadott panaszt válaszadásra kézbesíteni kell az ellenérdekű fél részére, vagy közölni kell vele, ha a panasz tárgyát képező elsőfokú bírósági végzést is kézbesítették az ellenérdekű fél részére, vagy közölték vele.

A kifogásról határozó végzéssel szemben jogorvoslattal lehet élni.

Ha törvény eltérően nem rendelkezik, a panasznak és a kifogásnak nincs halasztó hatálya.

A panasz tárgyában hozott határozat jogerős.

[…]”

20.

A ZIZ „A kifogás mint az adóst megillető egyetlen jogorvoslat” című 53. cikke szerint:

„A végrehajtási kérelem alapján hozott végrehajtási végzéssel szemben az adós kifogást nyújthat be, kivéve ha kizárólag a költségekre vonatkozó döntést vitatja.

A kifogást indokolni kell. A kifogásban az adósnak meg kell jelölnie azon tényeket, amelyekre a kifogását alapítja, és bizonyítékot kell bemutatnia, ennek hiányában a kifogást indokolatlannak kell tekinteni.

[…]”

21.

A ZIZ „A bizonyító erejű okirat alapján hozott végzéssel szembeni kifogás” című 61. cikke a következőket írja elő:

„A bizonyító erejű okirat alapján hozott végrehajtási végzéssel szembeni kifogásra e törvény 53. és 54. cikkének rendelkezései az irányadók […].

Ha az előző bekezdésben említett kifogás a végrehajtási végzés azon részének vitatására irányul, amely az adóst a követelés megfizetésére hívja fel, a kifogást e tekintetben indokoltnak kell tekinteni, amennyiben az adós ismerteti azon tényeket, amelyekre a kifogását alapítja, és bemutatja azon bizonyítékokat, amelyekre a kifogásában hivatkozni kíván.

[…]”

22.

A felperes az osztrák cégjegyzékbe bejegyzett társaság, amely a nemzetközi áruszállítás területén tevékenykedik. Az alperesek egy klagenfurti (Ausztria) székhelyű ügyvédi iroda partnerei, akik a felperest képviselték a szlovéniai végrehajtási eljárásban.

23.

Ezen eljárás keretében a Transport Gaj d.o.o. társaság 25 olyan követelés lefoglalását kérelmezte, amelyek a felperes részéről különböző szlovén társaságoknál álltak fenn. 2019. október 30‑án a ljubljanai regionális bíróság (Szlovénia) postai úton kézbesítette a felperes részére a szlovén nyelvű, 17610 euró értékre vonatkozó végrehajtási végzést. A bíróság e végzést kizárólag számlák alapján hozta meg, anélkül, hogy előzetesen beszerezte volna a felperes észrevételeit.

24.

Az említett végzést csak 2019. november 4‑án küldték meg belső postai úton a felperes jogi részlegének. 2019. november 5‑én a felperes és az alperesek között a közölt jogi aktus természetéről és következményeiről folytatott információcserét követően a felperes arra kérte az alpereseket, hogy a végrehajtási végzéssel szemben terjesszenek elő kifogást. A felperes által az alpereseknek megküldött iratok között szerepelt a boríték fénymásolata is, amelyből kiderült, hogy a felperes 2019. október 30‑án valóban megkapta a végzést.

25.

2019. november 11‑én az alperesek indokolással ellátott kifogást nyújtottak be e végzéssel szemben a ljubljanai regionális bírósághoz.

26.

2019. november 12‑én az alperesek felhívást kaptak e bíróságtól, hogy nyolc napon belül fizessék meg az 55 euró összegű eljárási illetéket, amelyet időben teljesítettek.

27.

Az említett bíróság a 2019. december 10‑i határozatával az így benyújtott kifogást elkésettként elutasította, azzal az indokkal, hogy azt a végrehajtási okirat kézbesítését követő nyolc napon túl nyújtották be.

28.

Az alperesek ezt követően a felperes nevében panaszt nyújtottak be e határozat ellen, amelynek keretében a kifogás benyújtására előírt nyolc napos határidő alkotmányellenességére hivatkoztak, és kiemelték, hogy az ilyen rövid határidő nincs összhangban az uniós joggal. E panaszt a maribori fellebbviteli bíróság (Szlovénia) elutasította. A végrehajtási végzés így jogerőssé és végrehajthatóvá vált, a felperes a teljes tartozást megfizette.

29.

Ilyen körülmények között a felperes keresetet indított a bleiburgi kerületi bíróság előtt az alperesek ellen, ez utóbbiaknak mint ügyvédeknek a szlovén bíróság által hozott végrehajtási végzéssel szemben benyújtott kifogás elutasítása miatti felelősségére hivatkozva, és ennek alapján kérte a végrehajtási eljárást követően megfizetett, a főkövetelés kamattal és eljárási költséggel növelt értékének megfelelő összeg, azaz 22168,09 euró visszatérítését.

30.

2020. július 10‑én e bíróság a követelt összeg tekintetében fizetési meghagyást bocsátott ki az alperesekkel szemben.

31.

Az alperesek ellentmondással éltek e fizetési meghagyással szemben.

32.

Védekezésük alátámasztására az alperesek azt állítják, hogy a szlovén jogszabályok által a végrehajtási végzéssel szembeni kifogás benyújtására előírt nyolc napos határidő nincs összhangban az uniós joggal, különösen az 1215/2012 rendelet 36. és 39. cikkével, az 1393/2007 rendelet 8. cikkével és 19. cikkének (4) bekezdésével, az EUMSZ 18. cikk első bekezdésével, valamint a Charta 47. cikkével. Megjegyzik továbbá, hogy a végrehajtási végzés kézbesítése visszautasításának lehetőségére vonatkozó információkat – jóllehet német nyelven csatolták a levélhez – e végzés 12 oldala közé illesztették. Ezenfelül e végzés az 1215/2012 rendelet 36. és 39. cikke értelmében Szlovénián kívül nem végrehajtható. Ennélfogva az a tény, hogy a végzés e tagállamban végrehajtható, az EUMSZ 18. cikk első bekezdése értelmében a székhelye alapján történő hátrányos megkülönböztetésnek minősül a felperessel szemben.

33.

A kérdést előterjesztő bíróság álláspontja szerint a gyorsított végrehajtási eljárás keretében – amelyben a keresetet elektronikus úton, bizonyító erejű okirat (jelen esetben számlák) alapján nyújtották be – hozott végrehajtási végzéssel szembeni kifogás benyújtására a szlovén jogszabályok által előírt nyolc napos határidő azzal a kockázattal járhat, hogy az alperes nem tud kellő időben indokolással ellátott kifogást előterjeszteni egy ilyen végzéssel szemben. E kockázat különösen azért áll fenn, mert az alperes egy másik államban telepedett le. Következésképpen e határidő ellentétes az 1215/2012 rendeletnek a Charta 47. cikkével összefüggésben értelmezett 36. és 39. cikkével. Ha megállapították volna ezt az összeegyeztethetetlenséget, a szlovén bíróságnak nem kellett volna figyelembe vennie e késedelmet a végrehajtási eljárás során. Ebben az esetben az alperesek időben nyújtották volna be a kifogást.

34.

E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság előadja, hogy a 2018. szeptember 13‑iProfi Credit Polska ítélet (C‑176/17, EU:C:2018:711; a továbbiakban: Profi Credit Polska ítélet) alapjául szolgáló ügyben a Bíróság egyéb uniós jogi aktusok tekintetében úgy ítélte meg, hogy a váltó alapján kibocsátott fizetési meghagyással szemben kifogás benyújtására nyitva álló tizennégy napos határidő, valamint az elfogadhatatlansági büntetés terhe mellett az ehhez szükséges eljárási szabályok ahhoz a nem elhanyagolható veszélyhez vezetnek, hogy a fogyasztó nem nyújthat be ellentmondást, vagy hogy az nem elfogadható.

35.

Az 1393/2007 rendelet 8. cikkének értelmezését illetően az említett bíróság a kézbesített irattal szembeni kifogás benyújtására nyitva álló határidő kezdő időpontja kapcsán keresi a választ. E tekintetben úgy véli, hogy annak megállapítása érdekében, hogy a jogorvoslati jogot az értesítést küldő tagállam joga által meghatározott határidőn belül gyakorolták‑e, a kézbesített irat visszaküldéséhez meg kell várni az egyhetes határidő lejártát.

36.

A kérdést előterjesztő bíróságnak kétségei vannak továbbá a szlovén jogszabályok által a végrehajtási végzéssel szembeni kifogás benyújtására előírt határidő EUMSZ 18. cikkel való összeegyeztethetőségét illetően, amennyiben úgy ítéli meg, hogy egy ilyen szabályozás jobban érinti a más tagállamban letelepedett alpereseket, akik kénytelenek további lépéseket tenni a kézbesített iratok fordításával kapcsolatban.

37.

E körülmények között a Bezirksgericht Bleiburg (bleiburgi kerületi bíróság, Ausztria) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

38.

A 2020. november 6‑i előzetes döntéshozatalra utaló határozat 2021. január 8‑án érkezett meg a Bíróság Hivatalához.

39.

Az Európai Unió Bírósága alapokmányának 23. cikkében szereplő határidőn belül írásbeli észrevételeket terjesztettek elő az alapeljárás felei és az Európai Bizottság.

40.

A Bíróság az eljárási szabályzata 61. cikkének (1) bekezdése alapján 2021. november 9‑én kérdések megválaszolására hívta fel a szlovén kormányt. Az e kérdésekre adott írásbeli válaszokat az előírt határidőn belül benyújtották.

41.

Eljárási szabályzata 76. cikkének (2) bekezdése alapján a Bíróság úgy döntött, hogy mellőzi a tárgyalás tartását.

42.

Az eljárást megindító irat kézbesítése elengedhetetlen a polgári eljárás keretében, mivel ezen irattól függ az alperes tájékoztatása. A határokon átnyúló jogvitákban a nyelvi és az eljárási rendszerek közötti különbségek akadályozzák az alperes megfelelő tájékoztatását, és következésképpen a felek közötti fegyveregyenlőség elvét. Az uniós jogalkotó ezen problémák tudatában szabályozta az eljárást megindító iratok kézbesítését, hogy az hatékonyabbá váljon. ( 7 ) Ezért bár az uniós jog a tagállamok által már kialakított eljárásokra támaszkodva kívánja biztosítani a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térségben a bírósági és bíróságon kívüli iratok továbbítását, bizonyos szempontokat mindazonáltal ad hoc egységesítésnek kellett alávetni, hogy megfelelő megoldás szülessen a fent említett problémákra. ( 8 )

43.

Ez a helyzet az 1393/2007 rendelet 8. cikkében előírt, a szóban forgó dokumentumok nyelvének esetleges nem ismeretével összefüggő okokból történő iratátvétel megtagadásához való jog esetén, amely egy értékes mechanizmus a címzett védelemhez való jogának védelmében. Ebben az összefüggésben fontos megemlíteni az 1215/2012 rendelet 45. és 46. cikkében említett határozat elismerésének és végrehajtásának megtagadásához való jogot is, amennyiben az eljárást megindító iratot vagy azzal egyenértékű iratot nem kézbesítették az alperes részére vagy nem közölték megfelelő időben és megfelelő módon ahhoz, hogy védelméről gondoskodhasson. Mivel a másodlagos jog e rendelkezései a bírósági iratok címzettje hatékony védelmének biztosítására irányulnak, ( 9 ) azokat a Charta 47. cikke szerinti hatékony jogorvoslathoz való jog tükrében kell értelmezni. Az EUMSZ 18. cikk értelmezésének lehetséges jelentősége abból adódik, hogy kezelni kell a polgári eljárásra vonatkozó nemzeti szabályozások Unión belüli sokszínűségéből fakadó hátrányokat. E rendelkezések értelmezése a kérdést előterjesztő bíróság által feltett három kérdés tárgya.

44.

A hatékony védekezés többek között az e célra rendelkezésre álló időtől függ, ezért észszerű határidőket kell biztosítani. Pontosan ebben az összefüggésben merül fel a szlovén jogszabályok által előírt nyolc napos határidővel kapcsolatos problémakör. Amint azt a jelen indítvány bevezetőjében kifejtettem, ( 10 ) a Bíróság feladata annak vizsgálata, hogy e határidő és annak számítási módja megfelel‑e azon követelményeknek, amelyeket az uniós jogrend támaszt. ( 11 ) Mivel az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés kizárólag a határidő kezdő időpontjára vonatkozik, míg az első a határidő hosszára is irányul, úgy vélem, hogy először az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdést kell megvizsgálni.

45.

Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy az 1393/2007 rendelet 8. cikkét a Charta 47. cikkével összefüggésben úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely szerint az e rendelet rendelkezéseinek megfelelően kézbesített vagy közölt bírósági irattal szembeni jogorvoslati határidő ezen irat kézbesítésével vagy közlésével kezdődik meg. Igenlő válasz esetén e bíróság azt kérdezi, hogy e rendelkezéseket úgy kell‑e értelmezni, hogy e határidő csak e rendelet 8. cikkének (1) bekezdésében meghatározott egyhetes határidő lejártát követően kezdődik meg, amely alatt közölni kell az iratátvétel megtagadását.

46.

Véleményem szerint e kérdésre a válasz levezethető az 1393/2007 rendeletnek a Charta 47. cikkével összefüggésben értelmezett 8. és 9. cikkének együttes olvasatából, ahogyan azt a következőkben kifejtem.

47.

Az 1393/2007 rendelet 9. cikke meghatározza az iratok kézbesítésekor vagy közlésekor figyelembe veendő időpontra vonatkozó kritériumokat. E cikk (1) bekezdése a címzett jogainak védelme érdekében rögzíti azt az elvet, hogy a kézbesítés vagy közlés időpontja az a nap, amelyen az iratot az átvevő tagállam jogának megfelelően kézbesítik vagy közlik. Amint e rendelkezésből egyértelműen kiderül („[a] 8. cikk sérelme nélkül”), ezen elv akkor alkalmazandó, ha egy irat címzettje nem élt az 1393/2007 rendelet 8. cikke szerinti megtagadáshoz való jogával.

48.

Az 1393/2007 rendelet 8. cikkének (1) bekezdése előírja a kézbesítendő vagy közlendő irat címzettjének arra vonatkozó lehetőségét, hogy az irat átvételét megtagadja abban az esetben, ha ezen iratot nem olyan nyelven szövegezték meg, amelyet a címzett megért, vagy amely az átvevő tagállam hivatalos nyelve vagy, amennyiben annak a tagállamnak több hivatalos nyelve is van, a kézbesítés helyének hivatalos nyelve vagy hivatalos nyelveinek egyike, és nem mellékeltek hozzá fordítást ezen nyelvek egyikén. E rendelkezés értelmében az átvevő intézménynek kell tájékoztatnia a címzettet arról, hogy megtagadhatja az irat átvételét az e rendelet II. mellékletében található formanyomtatvány felhasználásával. Az említett rendelet I. mellékletében található iratok kézbesítéséről vagy közléséről, illetve annak elmaradásáról szóló igazolásnak megfelelően fel kell tüntetnie azokat a feltételeket, amelyek mellett ezen információt a címzett tudomására hozták. Az 1393/2007 rendelet 8. cikkének (1) bekezdése meghatározza az irat átvételének megtagadására vonatkozó szabályokat is, nevezetesen vagy a kézbesítés vagy közlés alkalmával, vagy az iratnak a kézbesítéstől számított egy héten belül az átvevő intézmény számára történő visszaküldésével való megtagadás szabályait.

49.

A Bíróság kimondta, hogy a kézbesítendő vagy közlendő irat átvételének megtagadására vonatkozó lehetőség az ezen irat címzettjének védelemhez való joga biztosításának szükségességéből ered, a Charta 47. cikkének második bekezdése, és a Rómában 1950. november 4‑én aláírt, az emberi jogok és alapvető szabadságjogok védelméről szóló európai egyezmény (kihirdette: az 1993. évi XXXI. törvény) 6. cikkének (1) bekezdése által biztosított, a tisztességes eljáráshoz fűződő követelményeknek megfelelően. Ugyanis, bár az 1393/2007 rendelet mindenekelőtt arra irányul, hogy a bírósági iratoknak a tagállamok között történő továbbítását korszerűsítse és meggyorsítsa, a Bíróság megállapította, hogy e célok nem érhetők el, ha a nemzeti rendelkezések bármilyen módon gyengítik az ezen iratok címzettjeinek védelemhez való jogát. ( 12 )

50.

Emlékeztetni kell ugyanis arra, hogy a Bíróság rámutatott a kézbesítendő vagy közlendő irat átvételének megtagadására vonatkozó lehetőség fontosságára, amikor azt a címzett „jogának” ismerte el. ( 13 ) Megjegyzem továbbá, hogy a Bíróság hangsúlyozta, hogy „az átvevő intézménynek minden körülmények között – anélkül, hogy e tekintetben mérlegelési mozgástérrel rendelkezne –” tájékoztatnia kell az irat címzettjét „e célból rendszeresen használva az említett formanyomtatványt”. A Bíróság szerint a formanyomtatvány közlése „lényeges alaki szabályt” képez. ( 14 ) Noha a Bíróság úgy ítélte meg, hogy az említett formanyomtatvány közlésének elmulasztása nem minősül érvénytelenségi oknak, mindazonáltal jelezte, hogy ez eljárási hibának minősül, amelyet a feladónak orvosolnia kell az irat fordításának olyan nyelven történő megküldésével, amelyet a címzett megért, vagy az átvevő tagállam hivatalos nyelvén. ( 15 ) Az 1393/2007 rendelet 8. cikkének (3) bekezdése rögzíti ezt az elvet.

51.

Következésképpen az 1393/2007 rendeletnek a Charta 47. cikkével összefüggésben értelmezett 8. és 9. cikkének értelmezéséből kitűnik, hogy abban az esetben, ha a kézbesítendő vagy közlendő irat címzettje nem gyakorolja az átvétel megtagadásához való jogát, az így kézbesített vagy közölt irattal szembeni jogorvoslati jog gyakorlásának határideje e szabályszerű kézbesítés napjával kezdődik.

52.

Osztom a Bizottság azon véleményét, amely szerint a bírósági irat címzettje védelemhez való jogának hatékony tiszteletben tartása érdekében nem szükséges elhalasztani az 1393/2007 rendeletnek megfelelően kézbesített vagy közölt bírósági irat formájában hozott határozattal szembeni jogorvoslati határidő kezdetét. Számomra úgy tűnik, hogy ezen jogoknak már megfelelő védelmet nyújt a címzett arra vonatkozó lehetősége, hogy megtagadja olyan irat átvételét, amely nem a vele szemben használható nyelven készült. ( 16 ) Amennyiben e rendelet 8. cikke értelmében csak a kézbesítés vagy a közlés alkalmával köteles „reagálni”, vagy vissza kell küldenie az iratot egy héten belül az átvevő intézménynek, nem lehet megalapozottan arra hivatkozni, hogy érdekei védelmében aránytalanul nagy terhet jelentő követelményeket támasztanak vele szemben.

53.

Úgy tűnik számomra, hogy az alapügy körülményei nem indokolnak eltérő értékelést. Egyrészt nem vitatott, hogy a kézbesítendő vagy közlendő iratot, azaz a végrehajtási végzést szlovén nyelven kapta meg a felperes, majd az alperesek, és hogy a felperest az 1393/2007 rendelet II. mellékletében található német nyelvű formanyomtatvány útján tájékoztatták az átvételének megtagadásához való jogáról. Másrészt meg kell jegyezni, hogy az alperesek által képviselt felperes nem kívánt élni ezzel a jogával, így e rendelet 9. cikke (1) bekezdésének megfelelően e végzés kézbesítése vagy közlése időpontjának azt a napot kell tekinteni, amikor a felperes az említett végzés tényleges birtokába került, azaz 2019. október 30‑át.

54.

Noha ugyanis az alapeljárásban részt vevő felek azt állítják, hogy egy állítólagos kommunikációs hiba miatt már az elején azt hihették, hogy a végzést 2019. november 4‑én kézbesítették, mindazonáltal nem vitatják, hogy belső ellenőrzést követően meg tudták állapítani, hogy a végrehajtási végzés átvétele 2019. október 30‑án ténylegesen megtörtént.

55.

Ennélfogva úgy tűnik számomra, hogy alperesek mint jogi képviselők által képviselt felperes tudatosan mondott le az 1393/2007 rendelet által ráruházott alapvető jogáról. ( 17 ) Következésképpen a felperes nem hivatkozhat érvényesen a védelemhez való jog megsértésére pusztán azért, mert a végrehajtási végzéssel szembeni kifogás benyújtásának határideje az említett végzés kézbesítésekor megkezdődött. ( 18 ) Tekintettel arra, hogy ezen érvelés nyilvánvalóan ellentétes az alapeljárás felperese által tanúsított magatartással, úgy vélem, hogy el kell azt utasítani azon jogelv alapján, miszerint más kárára senki sem mondhat ellent saját magának („venire contra factum proprium non valet”). ( 19 )

56.

A fenti megfontolásokra figyelemmel úgy vélem, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésre azt a választ kell adni, hogy az 1393/2007 rendelet 8. cikkének (1) és (3) bekezdését a Charta 47. cikkével összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az ítélet meghozatalának helye szerinti állam jogának azon nemzeti szabályozása, amely szerint az 1393/2007 rendeletnek megfelelően kézbesített vagy közölt bírósági irat formájában hozott határozattal szembeni jogorvoslati határidő a szóban forgó irat kézbesítésekor vagy közlésekor megkezdődik, és nemcsak az említett cikk (1) bekezdésében meghatározott, ezen irat átvételének megtagadására nyitva álló egyhetes határidő lejárta után.

57.

Elöljáróban elsősorban meg kell jegyezni, hogy az alperesekkel szembeni kártérítési kereset tárgyalása során a kérdést előterjesztő bíróság az 1215/2012 rendelet 36. és 39. cikkének értelmezésére kérdez rá a Bíróságnál, annak megállapítása érdekében, hogy a szlovén szabályozásban a végrehajtási végzéssel szembeni kifogás benyújtására előírt nyolc napos határidő lehetővé teszi‑e a védelemhez való jog hatékony gyakorlását, vagy hogy e határidő – időtartama és a szlovén kifogási eljárás sajátosságai okán – az ilyen végzés elismerésének és végrehajtásának megtagadásához vezet‑e.

58.

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy amint az a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából kitűnik, a nemzeti bíróság által az uniós jog értelmezésére vonatkozóan előterjesztett kérdések releváns voltát vélelmezni kell, így csak akkor tagadható meg a nemzeti bíróság által az EUMSZ 267. cikk alapján előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés elbírálása, ha különösen nyilvánvalóan kitűnik, hogy az uniós szabálynak a nemzeti bíróság által kért értelmezése vagy érvényességének vizsgálata semmilyen módon nem függ össze az alapeljárás tárgyával, vagy ha a probléma elméleti jellegű. ( 20 )

59.

Márpedig, noha a végrehajtási végzés Ausztriában történő elismerésének és végrehajtásának kérdése nem merül fel, mivel a felperes már teljesítette az e végzéssel megállapított követelést, úgy tűnik, hogy az első kérdés releváns voltát vélelmezni kell, mivel a kérdést előterjesztő bíróságnak meg kell tudnia vizsgálni az alperesek által védekezésük alátámasztására felhozott érvek megalapozottságát.

60.

Másodsorban a Bizottsághoz hasonlóan meg kell jegyezni, hogy még ha a kérdést előterjesztő bíróság első kérdésében formálisan az 1215/2012 rendelet 36. és 39. cikkére hivatkozik is, az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kitűnik, hogy kétségei alapvetően a bírósági határozat elismerése és végrehajtása megtagadásának okaira vonatkoznak abban az esetben, ha az eljárást megindító iratot vagy az azzal egyenértékű iratot nem kézbesítették az alperes részére vagy közölték vele megfelelő időben az e rendelet 45. cikk (1) bekezdésének b) pontjában, valamint 46. cikkében foglalt védelemhez való jogának gyakorlásához.

61.

Mivel a Bíróság rendelkezik hatáskörrel arra, hogy az e bíróság által szolgáltatott elemek összessége, és különösen az előzetes döntéshozatalra utaló határozat indokolása alapján kiválassza az uniós jog azon elemeit, amelyek értelmezést igényelnek, ( 21 ) az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdést úgy kell értelmezni, mint amely az említett rendelet 45. cikke (1) bekezdésének b) pontjára és 46. cikkére irányul.

62.

Következésképpen első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy úgy kell‑e értelmezni az 1215/2012 rendelet 45. cikke (1) bekezdésének b) pontját és 46. cikkét a Charta 47. cikkével összefüggésben, hogy meg kell tagadni a nem kontradiktórius eljárást követően hozott bírósági határozat elismerését és végrehajtását, ha az e határozattal szembeni jogorvoslatot nyolc napon belül kell az alperes tartózkodási helyének hivatalos nyelvétől vagy hivatalos nyelvei egyikétől, vagy akár az alperes által ismert nyelvtől eltérő nyelven benyújtani.

63.

Amint az az 1215/2012 rendelet 45. cikke (1) bekezdése b) pontjának és 46. cikkének együttesen értelmezett rendelkezéseiből kitűnik, abban az esetben, ha a határozatot az alperes távollétében hozták, amennyiben az eljárást megindító iratot vagy az azzal egyenértékű iratot nem kézbesítették az alperes részére vagy közölték vele megfelelő időben és megfelelő módon ahhoz, hogy védelméről gondoskodhasson, az ilyen határozat elismerése és végrehajtása nem szükséges, kivéve, ha az alperes elmulasztotta a határozatot megtámadó eljárás kezdeményezését, annak ellenére, hogy lehetősége lett volna rá.

64.

A kérdést előterjesztő bíróság első kérdésének megválaszolásához először is meg kell vizsgálni, hogy a szlovén bíróságok által nem kontradiktórius eljárás keretében hozott végrehajtási végzés a fent említett rendelkezések értelmében „eljárást megindító iratnak vagy azzal egyenértékű iratnak” minősülhet‑e.

65.

E tekintetben meg kell jegyezni, hogy – amint azt a Bíróság a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a bírósági határozatok végrehajtásáról szóló, 1968. szeptember 27‑én Brüsszelben aláírt egyezmény ( 22 ) 27. cikkének (2) bekezdésére vonatkozó ítélkezési gyakorlatában megállapította, és amely lényegében átültethető az 1215/2012 rendelet megfelelő rendelkezéseire – az „eljárást megindító irat” vagy „azzal egyenértékű irat” fogalma azt az iratot vagy azokat az iratokat jelenti, amely vagy amelyek alperes részére szabályszerűen és megfelelő időben történő kézbesítése révén annak módjában áll a jogait érvényesíteni, mielőtt a kibocsátó tagállamban végrehajtható ítélet meghozatalára kerülne sor. ( 23 )

66.

Az alapeljárásban is pontosan ez a helyzet. A kérdést előterjesztő bíróság által szolgáltatott információk szerint a szlovén bíróság a felperessel szembeni végrehajtási végzést nem jogerős végrehajtható okirat alapján, hanem kizárólag számlák alapján hozta meg, anélkül hogy előzetesen beszerezte volna az alapeljárás felperesének észrevételeit. E végrehajtási végzés tényleges kézbesítésével veszi kezdetét az a határidő, amely alatt a felperes kifogást nyújthat be, és ismertetheti a védelmére szolgáló érveit.

67.

Következésképpen az 1995. július 13‑iHengst Import ítélet (C‑474/93, EU:C:1995:243) alapjául szolgáló ügyben szóban forgó irathoz hasonlóan az alapeljárásban szereplő végrehajtási végzést az 1215/2012 rendelet 45. cikke (1) bekezdésének b) pontja és 46. cikke értelmében „eljárást megindító irat[nak] vagy azzal egyenértékű irat[nak]” kell minősíteni.

68.

Ezzel összefüggésben emlékeztetni kell arra is, hogy a Bíróság megállapította, hogy az 1968. szeptember 27‑i Brüsszeli Egyezmény 27. cikkének 2. pontja továbbra is alkalmazandó abban az esetben, ha az alperes kifogást nyújt be az érintett távollétében hozott határozattal szemben, és hogy a származási állam bírósága a kifogást elfogadhatatlannak nyilvánította azzal az indokkal, hogy a kifogás benyújtására nyitva álló határidő lejárt. Mivel a kifogás elfogadhatatlanként való elutasítása azt jelenti, hogy az érintett távollétében hozott határozat érintetlen marad, a Bíróság úgy ítélte meg, hogy e cikk célkitűzése azt igényli, hogy a megkeresett bíróság végezze el az említett rendelkezésben előírt vizsgálatot. ( 24 )

69.

Ezen elemzés keretében ezenkívül kérdésként merül fel az is, hogy a szlovén szabályozásban a végrehajtási végzéssel szembeni kifogás benyújtására előírt nyolc napos határidő az 1215/2012 rendelet 45. cikke (1) bekezdésének b) pontjának megfelelően biztosítja‑e a címzett számára a védelméről való gondoskodáshoz szükséges időt.

70.

E követelményt a Charta 47. cikke szerinti hatékony jogorvoslathoz való alapvető jog, valamint a tényleges érvényesülés elve fényében kell értelmezni.

71.

Egyrészt az olyan nemzeti szabályozás, amely azt írja elő, hogy a végrehajtási végzéssel szembeni kifogás benyújtásának határideje nyolc nap, – főszabály szerint – az 1215/2012 rendelet szerinti, az egyes tagállamokban hozott határozatok gyors és egyszerű elismerése és végrehajtása, valamint a jogbiztonság biztosításának célkitűzésével igazolható. Másrészt, amint azt a Bíróság többször megállapította, noha a polgári eljárásjog eszközei mindenekelőtt arra irányulnak, hogy a bírósági iratoknak a tagállamok között történő továbbítását korszerűsítsék és meggyorsítsák, és e célok nem érhetők el, ha a nemzeti rendelkezések bármilyen módon gyengítik az ezen iratok címzettjeinek védelemhez való jogát. ( 25 )

72.

Annak meghatározása, hogy a bírósági eljárás ellentétes‑e a hatékony jogorvoslathoz való joggal, annak értékelését teszi szükségessé, hogy a nemzeti jog által előírt, a kifogási eljárásra vonatkozó szabályok nem vezetnek‑e ahhoz a nem elhanyagolható veszélyhez, hogy az érintett felek a szükséges jogorvoslattal nem élhetnek. ( 26 ) E határidőnek különösen a hatékony jogorvoslati kérelem előkészítéséhez és benyújtásához kell ténylegesen elegendőnek lennie. ( 27 ) Mivel az eljárások nemzeti jogrendszerenként jelentős eltéréseket mutathatnak, emlékeztetni kell arra, hogy azon kritériumok között, amelyeket a Bíróság szerint figyelembe kell venni annak értékelése során, hogy a határidő megfelelő‑e a védelemhez való jog védelmének biztosításához, szerepel többek között a meghozandó határozatok jelentősége, valamint az eljárások bonyolultsága. ( 28 )

73.

A jelen ügy tekintetében úgy vélem, hogy a fizetési meghagyással való szembesülés nem elhanyagolható veszéllyel jár, mivel az ilyen bírósági határozat közvetlenül érinti a címzett vagyoni érdekeit. E megfontolás még inkább érvényes akkor, ha a fizetési meghagyás – mint a jelen ügyben is – nagy összegre szól. Egyébiránt nem lehet kizárni, hogy e vagyoni kockázaton túlmenően más kényszerítő erejű jogos indok is igazolhatja a bíróság előtti védekezés szükségességét, nevezetesen az ilyen eljárással összefüggő jóhírnév sérelmének elkerülése. Amint ugyanis azt a felperes írásbeli észrevételeiben megjegyzi, kizárólag azért volt kénytelen megfizetni a tőle kért követelést, mert más szlovéniai adósokkal szembeni követelései voltak, amelyek behajthatók lettek volna, és mert jóhírneve jelentős kárt szenvedett volna, ha követelései végrehajtási eljárás alá kerültek. E körülményekre tekintettel számomra tagadhatatlannak tűnik, hogy a felperesnek nyilvánvaló érdeke fűződik ahhoz, hogy védekezzen a ljubljanai regionális bíróság által hozott végzéssel szemben. Ennélfogva nem kérdőjelezhető meg a szóban forgó eljárás jelentősége a felperes számára.

74.

Ami a szóban forgó eljárás bonyolultságát illeti, úgy vélem, hogy a végrehajtási végzéssel szembeni kifogás benyújtása lépések megtételét igényli, mivel magában foglalja egyrészt azt, hogy tisztázni kell a követelés keletkezésének körülményeit, másrészt azt, hogy olyan jogi érvekre kell hivatkozni, amelyek a bizonyítási teherre vonatkozó polgári eljárásjogi szabályok figyelembevétele mellett alkalmasak arra, hogy e követelés érvényességét vagy esedékességét megkérdőjelezzék. A körülményektől függően egy ilyen feladat különösen bonyolultnak bizonyulhat, és ennélfogva jogi tanácsadó, ügyvéd vagy más jogi szakember segítségét igényelheti.

75.

Ezzel együtt fontos megjegyezni, hogy ez utóbbi szempont döntő módon befolyásolhatja azon kérdésnek az értékelését, hogy az eljárási határidő elégségesnek tekinthető‑e a hatékony védelem biztosításához. ( 29 ) Miután egy jogban laikus személynek általában komoly nehézségekkel kell megküzdenie – ami a szükséges szakmai végzettséggel vagy gyakorlattal rendelkezők esetében nem áll fenn –, ezért nagyvonalúbb határidőre lesz szüksége. Márpedig az eljárási szabályok összessége általában egyáltalán nem biztosít mérlegelési jogkört a nemzeti bíróság számára a határidők meghatározását, illetve meghosszabbítását illetően sem, oly módon, hogy egy ilyen lehetőség figyelembe vehető legyen. Következésképpen a bírósági irat címzettjének tiszteletben kell tartania az előírt határidőt anélkül, hogy kedvezőbb elbánásban részesülhetne.

76.

Mindenesetre meg vagyok győződve arról, hogy egy eljárás bonyolultságát nem lehet csak absztrakt módon értékelni. Úgy tűnik inkább, hogy a szóban forgó eljárás egészének szabályait kell figyelembe venni, amint azt például a Bíróság ítélkezési gyakorlata is mutatja, amelyet az alábbiakban ismertetek.

77.

E tekintetben meg kell jegyeznem, hogy az alapügyhöz hasonló helyzetre vonatkozó Profi Credit Polska ítéletben a Bíróság a 93/13/EGK irányelv ( 30 ) 7. cikkének (1) bekezdése kapcsán megállapította, hogy azon nemzeti szabályozás, amely előírja, hogy a fizetési meghagyással szembeni kifogást két héten belül kell benyújtani, és hogy az alperesnek a kifogásban elő kell adnia azokat a jogalapokat és kifogásokat, valamint elő kell terjesztenie a tényeket és bizonyítékokat, amelyek lehetővé teszik a bíróság számára a szerződési feltétel tisztességtelen jellegének vizsgálatát, ahhoz a veszélyhez vezet, hogy a fogyasztó nem nyújtja be a szükséges ellentmondást, vagy hogy az nem elfogadható. ( 31 )

78.

Meg kell jegyezni, hogy a Bíróság lényegében Kokott főtanácsnok határozati javaslatát követte ebben az ügyben, többször hivatkozva a főtanácsnok indítványában foglalt jogi elemzésre. Úgy tűnik számomra, hogy ezen indítvány különös relevanciával bír a jelen ügyben, mivel lehetővé teszi azon okok jobb megértését, amelyek alapján a Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a szóban forgó eljárási szabályok rendkívül megnehezíthetik a fizetési meghagyással szembeni jogorvoslati jog gyakorlását. Konkrétabban, a főtanácsnok úgy ítélte meg, hogy a kéthetes határidő „nem túl rövid, a fogyasztónak e határidőn belül mindenképpen tevőleges magatartást kell tanúsítania”, azonban csak akkor egyeztethető össze a tényleges érvényesülés elvével, „ha e határidőn belül nem kell előterjeszteni a kölcsönszerződésben foglalt feltétel tisztességtelensége vizsgálatának alapjául szolgáló tényeket és bizonyítékokat”. ( 32 )

79.

Ezen érvelés számomra logikusnak és a jelen ügyre átültethetőnek tűnik, figyelembe véve a Bíróság által a Profi Credit Polska ügyben vizsgált eljárási szabályok és a jelen ügyben vitatott szabályok között fennálló hasonlóságokat. Az elemzés jobb megértése érdekében kifejtem azokat a kritériumokat, amelyekre a Bíróság a fent hivatkozott ügyben támaszkodott, és amelyek véleményem szerint a jelen ügyben teljesülnek. A két ügy közötti párhuzam kiemelése után kifejtem, hogy véleményem szerint milyen következtetéseket kell levonni a jelen ügy kezelése tekintetében.

80.

Mindenekelőtt fel kell hívni a figyelmet arra, hogy mindkét ügy a fizetési meghagyásról szóló végzéssel szembeni kifogás benyújtásához való jogra vonatkozik. A bírósági irat címzettjének eljárási helyzete e két ügyben lényegében megegyezik abban az értelemben, hogy előzetes kontradiktórius eljárás lefolytatása és végrehajtható okirat nélkül kizárólag a végrehajtást kérő fél állításai alapján meghozott bírósági határozattal szemben kell védekeznie, míg a fizetési meghagyásos eljárást elbíráló bíróság feladatai a tartozás fennállását igazoló dokumentumok alaki szabályszerűségének vizsgálatára korlátozódnak. ( 33 )

81.

A Profi Credit Polska ügyben szóban forgó nemzeti szabályozáshoz hasonlóan a jelen ügy vizsgálatának tárgyát képező szlovén szabályozás előírja, hogy a végrehajtási végzéssel szembeni kifogást indokolni kell, és különösen, hogy elő kell terjeszteni bizonyos tényeket és bizonyítékokat. ( 34 ) Következésképpen a nemzeti jogszabályok által előírt eljárási követelmények mindkét ügyben viszonylag szigorúak, mivel nem elég, ha a bírósági irat címzettje „reagál” a végrehajtási végzésre, például azzal, hogy először kifejezi védekezésre irányuló szándékát, és lehetővé teszik számára írásbeli észrevételek előterjesztését az eljárás későbbi szakaszában, amely tekintetében hosszabb határidőt kell alkalmazni.

82.

A jelen ügyben ugyanis a bírósági irat címzettje köteles a végzés kézbesítésétől számított határidőn belül „teljes” ellenkérelmet benyújtani, amely tartalmazza az összes releváns tényt és bizonyítékot, ami – amint azt már kifejtettem – jelentős erőfeszítést igényel. ( 35 ) Tekintve, hogy egy ilyen feladat nem minden esetben hajtható végre ügyvéd vagy más jogi szakember jogi tanácsának igénybevétele nélkül, logikus arra következtetni, hogy egy ilyen követelmény azzal a kockázattal jár, hogy a bírósági irat címzettje nem nyújthat be kifogást, vagy a kifogás elfogadhatatlan lesz.

83.

A joggyakorlatban széles körben elismert tény, hogy a megfelelő idő alapvető feltétele a jogi védelem megfelelő előkészítésének. Ráadásul meg kell jegyezni, hogy a tisztességes eljárást jellemző elemek egyikeként a védekezésére való felkészüléshez szükséges időhöz való jog biztosítása a jogállamiság kifejeződése. ( 36 ) Az említett okokból logikusan feltételezhető, hogy minél hosszabb a perbeli cselekmény elvégzésére meghatározott határidő, annál gondosabb lehet az előkészítés.

84.

E megfontolások alapján szeretném kiemelni, hogy a jelen ügyben a végrehajtási végzéssel szembeni kifogás benyújtására nyitva álló – meg nem hosszabbítható – határidő mindössze nyolc nap, míg a Profi Credit Polska ügyben ez a határidő két hét volt. ( 37 ) Azt is meg kell jegyezni, hogy a szlovén kormány írásbeli észrevételeiben nyújtott tájékoztatás szerint ez a szabályozás nem veszi figyelembe az ünnepnapokat vagy a munkaszüneti napokat, kivéve ha az ilyen nap a határidő utolsó napja. Ilyen esetben a határidő az azt követő munkanap végén jár le. A szóban forgó szlovén szabályozás tehát sokkal szigorúbb, és ezért több nehézséget okoz a védelem számára. Következésképpen a Bíróságnak a Profi Credit Polska ítélet alapjául szolgáló körülmények között előírt határidő rövidségére vonatkozó kritikáját a jelen ügyben a fortiori alkalmazni kell.

85.

Egyébiránt az iratokból kitűnik, hogy a szlovén szabályozás egy másik hasonlóságot is mutat a fent említett Profi Credit Polska ügyben szóban forgó lengyel szabályozással abban, hogy előírja az eljárási költségek megfizetését. A kérdést előterjesztő bíróság által nyújtott tájékoztatás szerint ugyanis az alperesek felhívást kaptak a ljubljanai regionális bíróságtól, hogy nyolc napon belül fizessék meg az eljárási költséget, amelyet időben teljesítettek. ( 38 )

86.

Noha a kifizetett összeg a jelen ügyben nem tűnik különösebben magasnak, nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy az eljárási költségek megfizetésére vonatkozó kötelezettség egy minden esetben teljesítendő adminisztratív követelmény. Nem kizárt továbbá, hogy léteznek olyan további helyzetek, amelyekben a végrehajtási végzés címzettje jelentősebb összegek megfizetésére kényszerül. Mindezek alapján véleményem szerint ezen elemzés szempontjából észszerűen feltételezhető, hogy a szóban forgóhoz hasonló olyan szabályozás, amely az eljárási költségek különösen rövid időn belüli megfizetésének kötelezettségét írja elő – amint azt a Bíróság a fent említett ügyben helyesen megállapította –, visszatarthatja a bírósági irat címzettjét a fizetési meghagyásról szóló végzéssel szembeni kifogás benyújtásától. ( 39 )

87.

A két ügy közötti, az adott bírósági irat címzettjének jogállásával kapcsolatos ténybeli különbség kapcsán néhány észrevételt kell tennem. Tudatában vagyok annak, hogy a vállalkozókra a jogviszonyaik tekintetében szigorúbb gondossági követelmények vonatkoznak, mint a fogyasztókra. Egy vállalkozás általában rendelkezik bizonyos fokú ismerettel és tapasztalattal az üzleti partnereivel és ügyfeleivel fennálló szerződéses jogviszonyok kezelése terén, ami lehetővé teszi számára, hogy nagyobb hozzáértéssel tudjon fellépni az üzleti tevékenységben. Mivel ez nyilvánvalóan nem áll fenn a fogyasztó esetében, ez utóbbi általában különösen védelmet érdemlőnek minősül. Ez a jogalkotói szándék jut kifejezésre a Bíróságnak a 93/13 irányelvre vonatkozó kiterjedt ítélkezési gyakorlatában, ( 40 ) amelynek részét képezi a Profi Credit Polska ítélet is. Ezen ítélet tanulmányozása ugyanis rávilágít egy olyan jogi érvelésre, amelyet a fogyasztók számára biztosított védelem célja vezérel, tekintettel arra, hogy – amint azt a Bíróság is megjegyzi –, a fogyasztók az eladókkal vagy szolgáltatókkal szemben kiszolgáltatott helyzetben vannak. ( 41 )

88.

Ugyanakkor nem gondolom, hogy ez a körülmény önmagában döntő befolyást gyakorolna az elemzésre. Függetlenül attól, hogy a jelen ügyben a fizetési meghagyásról szóló végzés címzettje egy a nemzetközi árufuvarozás területén tevékenykedő társaság, azaz szolgáltató, számomra úgy tűnik, hogy a nyolc napos határidő túl rövid ahhoz, hogy teljes mértékben gyakorolhassa a hatékony védelemhez való jogát. Következésképpen az elemzés e szakaszában meg kell jegyezni, hogy a szóban forgó szabályozás még szigorú gondossági szint alkalmazása mellett sem felel meg az uniós jogi követelményeknek.

89.

A két ügy között vonható párhuzamok ezen ismertetése feltárja azokat az akadályokat, amelyekkel a bírósági irat címzettje az alapeljáráshoz hasonló helyzetben szembesül. A jelen ügyben nyilvánvaló, hogy a nemzeti eljárási szabályok által támasztott követelmények figyelmen kívül hagyják, hogy a végrehajtási végzés jellemzőivel rendelkező bírósági irat azon címzettjének, aki nem él az 1393/2007 rendelet 8. cikkének (1) bekezdése szerinti iratkézbesítés vagy közlés megtagadásához való jogával, bizonyos időre van szüksége ahhoz, hogy megismerje a továbbított iratok tartalmát, ügyvédtől vagy más jogi szakembertől jogi tanácsot kérjen, megfizesse a jogszabály által előírt eljárási költségeket, megtegye a védekezéséhez szükséges előkészületeket, ( 42 ) esetlegesen lefordíttassa az iratokat, és az összes releváns tényt és bizonyítékot tartalmazó ellenkérelmet elküldje a jogosult keresete alapján eljáró és egy másik tagállamban székhellyel rendelkező bíróságnak.

90.

A jelen indítványban kifejtett megfontolások azt mutatják, hogy mindezeket a szempontokat feltétlenül figyelembe kell venni azon kérdés értékelése során, hogy a végrehajtási végzéssel szembeni kifogás benyújtására nyitva álló határidő lehetővé teszi‑e a védelemhez való jog hatékony gyakorlását. Végső soron az ilyen határidő elrettentő jellege gyakran a nemzeti eljárási szabályok követelményeivel kapcsolatos számos tényezőből adódik. E szemszögből úgy vélem, hogy amennyiben megállapítható, hogy a szóban forgó határidő időtartama és a kifogási eljárás sajátosságai miatt sérti a védelemhez való jogot, e megállapításnak az ilyen végzés elismerésének és végrehajtásának megtagadását kell eredményeznie, mert csak így biztosítható az érintett személy hatékony védelme.

91.

Tekintettel arra, hogy a jelen ügyben a fizetési meghagyásról szóló végzéssel szembeni kifogás gyakorlására a szlovén jogszabályok által előírt feltételek éppolyan szigorúak vagy még szigorúbbak, mint a lengyel jogszabályok által a Profi Credit Polska ügyben előírt feltételek, úgy vélem, hogy összességében rendkívül megnehezíthetik az 1215/2012 rendeletnek a Charta 47. cikkével összefüggésben értelmezett 45. cikke (1) bekezdésének b) pontja és 46. cikke szerinti kifogásolási jog gyakorlását. ( 43 )

92.

A fenti megfontolásokra tekintettel megjegyzem, hogy – a kérdést előterjesztő bíróság által az ezen indítvány 87. pontjában említett kritériumok fényében elvégzendő értékelés függvényében – a védelemhez való jog hatékony védelme nem biztosított az alapeljárásban fennállóhoz hasonló körülmények között. Következésképpen úgy vélem, hogy az ilyen körülmények között kibocsátott fizetési meghagyás elismerését és végrehajtását az 1215/2012 rendeletnek a Charta 47. cikkével összefüggésben értelmezett 45. cikke (1) bekezdésének b) pontja és 46. cikke értelmében meg kell tagadni.

93.

A fentiekben kifejtett indokokra tekintettel az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre azt a választ javaslom adni, hogy az 1215/2012 rendelet 45. cikke (1) bekezdésének b) pontját és 46. cikkét a Charta 47. cikkével összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy meg kell tagadni az olyan határozat elismerését és végrehajtását, amelyet nem kontradiktórius eljárás keretében hoztak, ha a határozattal szembeni jogorvoslati kérelmet az alperes lakóhelye szerinti tagállam hivatalos nyelvétől eltérő nyelven vagy, amennyiben e tagállamnak több hivatalos nyelve van, a lakóhelye szerinti hivatalos nyelvtől vagy hivatalos nyelveinek egyikétől eltérő nyelven kell benyújtani, és a határozat meghozatalának helye szerinti tagállam joga szerint a meg nem hosszabbítható jogorvoslati határidő mindössze nyolc naptári nap.

94.

Harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi, hogy úgy kell‑e értelmezni az EUMSZ 18. cikk első bekezdését, hogy azzal ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely szerint a végrehajtási végzéssel szembeni kifogást indokolással együtt nyolc napon belül kell benyújtani, függetlenül attól, hogy e végzés címzettje egy másik tagállamban rendelkezik székhellyel, és a végrehajtási végzést nem az átvevő tagállam hivatalos nyelvén szövegezték meg, sem pedig azon a nyelven, amelyet a címzett megért.

95.

Az EUMSZ 18. cikk értelmezését illetően emlékeztetni kell arra, hogy – amint az az állandó ítélkezési gyakorlatából kitűnik – e cikk csak az uniós jog által szabályozott azon esetekben alkalmazható önállóan, amelyekre az EUM‑Szerződés nem tartalmaz hátrányos megkülönböztetést tiltó különös szabályt. ( 44 )

96.

Az EUMSZ 18. cikk értelmében tilos az állampolgárság alapján történő bármely megkülönböztetés, beleértve a közvetett hátrányos megkülönböztetés különböző formáit, így például a különös nyelvi szabályozásokon keresztüli megkülönböztetést. ( 45 ) E tekintetben az 1393/2007 rendeletet illetően meg kell jegyezni, hogy annak 8. cikke pontosítja az eljárásban részt vevő felek nyelvén alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmát, így nincs szükség az EUMSZ 18. cikk (1) bekezdésének önálló értelmezésére.

97.

Az 1215/2012 rendelet tekintetében meg kell jegyezni, hogy abban a kérdésben, hogy az e cikk szerinti esetleges hátrányos megkülönböztetés felfedezhető‑e a horvát jog sajátosságaiban a horvátországi közjegyzők által bizonyító erejű okirat alapján hozott végrehajtási végzések, valamint az e rendelet alapján más tagállamban nem elismerhető vagy végrehajtható végzések kapcsán, a Bíróság – az említett rendelet keretein belüli hátrányos megkülönböztetés tilalmára vonatkozó egyéb különös rendelkezéseinek hiányában – az EUMSZ 18. cikk önálló értelmezése mellett döntött. ( 46 )

98.

Az EUMSZ 18. cikk rögzíti az egyenlő bánásmód elvét, és célja, hogy megszüntessen minden olyan akadályt, amely egy másik tagállam állampolgárára vonatkozóan a saját állampolgárokhoz viszonyítva hátrányosabb ténybeli vagy jogi helyzetbe hozó eltérő bánásmódot ír elő. Azt igyekszik tehát elkerülni, hogy az uniós jog területén az összehasonlítható helyzeteket eltérő módon kezeljék, és fordítva.

99.

A jelen ügyben az alperesek által képviselt felperes úgy döntött, hogy nem él az 1393/2007 rendelet 8. cikkének (1) bekezdésében biztosított kézbesítés vagy közlés megtagadásához való jogával. ( 47 ) Ennélfogva a végrehajtási végzéssel szembeni kifogás benyújtásának határideje tekintetében a szlovén állampolgárokkal azonos helyzetbe hozta magát. Egyébiránt a szlovén kormány is felhívta a figyelmet erre a pontra az írásbeli észrevételeiben. Ennélfogva nem úgy tűnik, hogy a szlovén szabályozás az állampolgárság szempontja szerinti eltérő bánásmódot állapít meg.

100.

Mivel először is a szóban forgó esetre különös hátrányos megkülönböztetést tiltó szabályok vonatkoznak, és másodszor a bírósági irat címzettje önkéntesen lemondott arról a jogáról, hogy az azonos helyzetben lévő szlovén állampolgároktól eltérő bánásmódban részesüljön, nem látom, hogy az EUMSZ 18. cikk miként lenne alkalmazható. E rendelkezés értelmezése tehát nem szükséges az alapeljárás tárgyát képező jogvita elbírálásához. Helyénvalónak tartom azonban, hogy az egyértelműbb megfogalmazás kedvéért és a Bíróság által a kérdést előterjesztő bíróság által előterjesztett kérdésekre adandó válaszok jobb megértése érdekében kifejezetten jelezzük ezt a kérdést előterjesztő bíróság felé.

101.

A fentiekre tekintettel az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy az EUMSZ 18. cikkét úgy kell értelmezni, hogy az nem alkalmazandó az olyan helyzetre, amelyben a bírósági irat címzettje lemondott az 1393/2007 rendelet 8. cikkének (1) bekezdése szerinti iratkézbesítés vagy közlés megtagadásához való jogáról.

102.

A fenti megfontolásokra tekintettel azt javaslom a Bíróságnak, hogy a Bezirksgericht Bleiburg (bleiburgi kerületi bíróság, Ausztria) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre a következő választ adja: