—

Az EUSZ 5. cikk (1) és (2) bekezdésével összhangban az Európai Unió kizárólag a tagállamok által ráruházott hatáskörök határain belül jár el. Minden olyan hatáskör, amelyet a Szerződések nem ruháztak át az Unióra, a tagállamoknál marad;

—

A módosított 2003/87/EK irányelv (2) 10a. cikkének (6) bekezdése értelmében nem az alperes, hanem a tagállamok rendelkeznek hatáskörrel a vitatott jogi aktus elfogadására.

—

A vitatott jogi aktusnak az EUMSZ 296. cikkben előírt indokolása nem fejti ki világosan és egyértelműen azt, hogy az alperes milyen okfejtést követve számította ki a felperesek ágazatára vonatkozó közvetett kibocsátási intenzitási értéket, amely a vitatott jogi aktus I. mellékletének hatálya alá tartozás, illetve az annak hatálya alóli kivétel tekintetében döntő tényező;

—

Az indokolási kötelezettség e megsértése következtében a felperesek nem tudják megvédeni jogaikat, és a Törvényszék nem tudja gyakorolni felülvizsgálati jogkörét.

—

Az EUMSZ 5. cikk (3) bekezdésének megfelelően az Európai Unió csak akkor és annyiban jár el azokon a területeken, amelyek nem tartoznak kizárólagos hatáskörébe, amikor és amennyiben a tervezett intézkedés céljait a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani, így azok a tervezett intézkedés terjedelme vagy hatása miatt az Unió szintjén jobban megvalósíthatók;

—

Jóllehet a 2003/87/EK irányelv 10a. cikkének (6) bekezdésén alapuló nemzeti intézkedések az állami támogatások ellenőrzésének hatálya alá tartoznak, az alperes megsértette a szubszidiaritás elvét azáltal, hogy olyan előzetes jegyzéket állított össze, amely korlátozza a közvetett kibocsátási költségek ellentételezése szempontjából támogatható ágazatokat és alágazatokat, mivel a) a tagállamok vannak a legjobb helyzetben ahhoz, hogy felmérjék a kibocsátásáthelyezés tényleges kockázatát az egyes ipari ágazatok esetében a ténylegesen felmerült jelentős közvetett költségek miatt; és b) az alperes anélkül fogadta el az I. mellékletet, hogy kellő magyarázatot adott volna az általa történő elfogadás szükségességére vonatkozóan.

—

A vitatott jogi aktus elfogadásához vezető eljárás több döntő tekintetben sem volt átlátható, különösen mivel a) az alperes sem a vitatott jogi aktusban, sem az azt kísérő hatásvizsgálatban nem közölte, hogy milyen adatokat használt fel a felperesek ágazatára vonatkozó közvetett kibocsátási intenzitási érték kiszámításakor; b) az alperes nem fejtette ki részletesen az azzal kapcsolatos értékelését, hogy mely alágazatok rendelkeznek a villamosításban rejlő legnagyobb lehetőségekkel;

—

Az alperes a vitatott jogi aktus elfogadásához vezető eljárás során végig megtagadta azt, hogy tájékoztassa az érintett feleket arról, hogy hogyan számítja ki a közvetett kibocsátási intenzitási értéküket, és hogyan alkalmazza a villamosítási kritériumot, ezáltal pedig megakadályozta őket abban, hogy a konzultáció ideje alatt bármilyen érdemi vitába bocsátkozzanak az alperessel;

—

Ezáltal az alperes nem teljesítette az EUMSZ 15. cikk és az EUSZ 11. cikk szerinti, a vitatott jogi aktus I. mellékletének elfogadásához vezető eljárás átláthatóságának biztosítására vonatkozó kötelezettségeit.

—

Az összetett gazdasági és társadalmi értékelések során rendelkezésre álló diszkrecionális jogkörében eljárva az alperesnek képesnek kell lennie annak bizonyítására, hogy a vitatott jogi aktus által szabályozni kívánt helyzet valamennyi releváns tényezőjét és körülményét értékelte. Az alperes több nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el akkor, amikor a felperesek ágazatát kizárta a vitatott jogi aktus I. mellékletében szereplő, a támogatható ágazatokat felsoroló jegyzékből, különösen azáltal, hogy a) nem támasztotta alá és nem indokolta meg két további támogathatósági küszöb bevezetését; b) nem vette figyelembe a felperesek ágazatának villamosenergia-fogyasztására vonatkozó összes releváns adatot, aminek következtében alulbecsülték az ágazat közvetett kibocsátási intenzitását, és az ágazatot kizárták az I. mellékletből; c) indokolás nélkül figyelmen kívül hagyta a felperesek által benyújtott bizonyítékokat; és d) a minőségi értékelést illetően tévesen értékelte az ágazat üzemanyag/villamosenergia-helyettesíthetőségét, és nem fejtette ki, hogy e kritérium alapján miért nem vonta be az I. melléklet hatálya alá az ágazat alágazatait.

—

A 2003/87/EK irányelv 10a. cikkének (6) bekezdése előírja, hogy a kibocsátásáthelyezés „tényleges kockázatának” értékelését magában foglaló kritérium alapján kell megvizsgálni az ágazatokat;

—

Az alperes egy másik, a „jelentős kockázat” kritériumát alkalmazta. Ezzel téves jogi kritériumot alkalmazott.

—

Az alperes megsértette az arányosság elvét, mivel a) nem azon jogszerű cél elérésére törekszik, hogy ösztönözze a gazdaság költséghatékony dekarbonizációját azáltal, hogy lehetővé teszi az energiaigényes ágazatok számára, hogy a termelésük harmadik országokba történő áthelyezése helyett az energiahatékonyságba fektessenek be; b) túlzott terhet ró a kizárt ágazatokra, miközben kevésbé terhes megoldások (például maximális támogatási szintek vagy feltételességi mechanizmusok meghatározása) révén legalább ugyanolyan hatékonyan el lehetne érni a vitatott jogi aktus célkitűzéseit; és c) a támogatható ágazatok általa elvégzett értékelésének főbb részleteit csak négy nappal a vitatott jogi aktus 2020. szeptember 25-i közzététele előtt, vagyis a kibocsátáskereskedelmi rendszer kontextusában hozott egyes állami támogatási intézkedésekről szóló, jelenleg alkalmazandó iránymutatás hatályának lejárta előtt csupán alig több mint három hónappal fedte fel. Ezzel az alperes megsértette az EUSZ 5. cikk (4) bekezdését.