1

A felperes, a Ryanair DAC az EUMSZ 263. cikken alapuló keresetében azt kéri, hogy a Törvényszék semmisítse meg a Németország által a Condor javára nyújtott megmentési támogatásra (SA.55394 (2019/N) állami támogatás) vonatkozó, 2019. október 14‑én hozott C(2019) 7429 final bizottsági határozatot (HL 2020. C 294., 3. o.) (a továbbiakban: megtámadott határozat).

2

A beavatkozó fél, a Condor Flugdienst GmbH charterjáratokat üzemeltető légitársaság, amelynek székhelye Neu‑Isenburgban (Németország) található. E társaság Frankfurt, Düsseldorf, München és Hamburg (Németország) repülőtereiről kiindulva a szabadidős célú utazások piacára koncentrálódó légi közlekedési szolgáltatásokat nyújt elsősorban utazásszervezők részére. A jelen jogvita alapjául szolgáló tényállás idején a beavatkozó fél 100%‑ban a Thomas Cook Group plc (a továbbiakban: Thomas Cook‑csoport) tulajdonában állt.

3

2019. szeptember 23‑án a Thomas Cook‑csoporttal szemben felszámolási eljárás indult, és e csoport megszüntette a tevékenységeit.

4

Következésképpen 2019. szeptember 25‑én a beavatkozó félnek fizetésképtelenségi eljárás megindítását kellett kérnie.

5

Ugyanezen a napon a Németországi Szövetségi Köztársaság bejelentette az Európai Bizottságnak a beavatkozó fél részére nyújtott megmentési célú támogatási intézkedést, amely a Kreditanstalt für Wiederaufbau (állami fejlesztési bank, Németország) által nyújtott 380 millió euró összegű kölcsön formáját öltötte, és amelyhez Hessen tartomány (Németország) 50%‑os és a német szövetségi állam 100%‑os kezességvállalása társult (a továbbiakban: szóban forgó intézkedés).

6

A szóban forgó intézkedés hat hónapos időtartamra korlátozódik, és a légi fuvarozás rendjének fenntartására és a beavatkozó fél anyavállalatának felszámolása által okozott, a beavatkozó félre, az utasaira és a személyzetére gyakorolt negatív következmények korlátozására irányul, lehetővé téve a beavatkozó fél számára, hogy tevékenységét a hitelezőkkel való megállapodás megkötéséig és a társaság értékesítésének megtörténtéig folytassa.

7

2019. október 14‑én a Bizottság az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdése szerinti hivatalos vizsgálati eljárás megindítása nélkül elfogadta a megtámadott határozatot, amelyben megállapította, hogy a szóban forgó intézkedés az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak minősül, és hogy az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének c) pontja és a nehéz helyzetben lévő, nem pénzügyi vállalkozásoknak nyújtott megmentési és szerkezetátalakítási állami támogatásról szóló iránymutatás (HL 2014. C 249., 1. o.; helyesbítés: HL 2014. C 274., 10. o.; a továbbiakban: iránymutatás) alapján összeegyeztethető a belső piaccal.

8

A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

9

A Bizottság és a beavatkozó fél azt kéri, hogy a Törvényszék:

10

Keresete alátámasztása érdekében a felperes öt jogalapra hivatkozik, amelyek közül az első az iránymutatás 22. pontjának megsértésén, a második az iránymutatás 44. pontja b) alpontjának megsértésén, a harmadik az említett iránymutatás 74. pontjának megsértésén, a negyedik az eljárási jogainak megsértésén, az ötödik pedig az indokolási kötelezettség megsértésén alapul.

11

A felperes arra hivatkozik, hogy az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdése értelmében vett „érintett félként” és az Európai Unió működéséről szóló szerződés 108. cikkének alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2015. július 13‑i (EU) 2015/1589 tanácsi rendelet (HL 2015. L 248., 9. o.) 1. cikkének h) pontja értelmében vett „érdekelt félként [helyesen: érintett félként]” kereshetőségi joggal rendelkezik, ami lehetővé teszi számára, hogy az eljárási jogainak védelme érdekében megsemmisítés iránti keresetet nyújtson be a hivatalos vizsgálati eljárás megindítása nélkül hozott, megtámadott határozattal szemben.

12

A Bizottság és a beavatkozó fél nem vitatja a kereset elfogadhatóságát.

13

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy amikor a Bizottság – mint a jelen ügyben is – a 2015/1589 rendelet 4. cikkének (3) bekezdése alapján kifogást nem emelő határozatot hoz, nemcsak azt állapítja meg, hogy a szóban forgó intézkedések összeegyeztethetőek a belső piaccal, hanem bennefoglaltan mellőzi az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdésében és az említett rendelet 6. cikkének (1) bekezdésében szabályozott hivatalos vizsgálati eljárás megindítását is (lásd analógia útján: 2011. október 27‑iAusztria kontra Scheucher‑Fleisch és társai ítélet, C‑47/10 P, EU:C:2011:698, 42. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Amennyiben a Bizottság az előzetes vizsgálatot követően azt állapítja meg, hogy a bejelentett intézkedésnek a belső piaccal való összeegyeztethetőségével kapcsolatosan kétségek merültek fel, a 2015/1589 rendelet 4. cikkének (4) bekezdése alapján köteles az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdésében, valamint az említett rendelet 6. cikkének (1) bekezdésében előírt hivatalos vizsgálati eljárás megindításáról határozni. Az utóbbi rendelkezés értelmében ez a határozat felszólítja az érintett tagállamot és az egyéb érintett feleket, hogy nyújtsák be észrevételeiket egy meghatározott, általában egy hónapot meg nem haladó határidőn belül (lásd analógia útján: 2011. május 24‑iBizottság kontra Kronoply és Kronotex ítélet, C‑83/09 P, EU:C:2011:341, 46. pont).

14

Amennyiben a hivatalos vizsgálati eljárás megindítására, mint a jelen esetben, nem kerül sor, az érintett felek, akik e második szakaszban észrevételeket tehettek volna, nem élhetnek e lehetőséggel. Ennek orvoslására joguk van megtámadni az európai uniós bíróság előtt a hivatalos vizsgálati eljárás megindításának mellőzéséről hozott bizottsági határozatot. Ily módon az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdésén alapuló határozat megsemmisítésére irányuló kereset, amelyet az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdése értelmében vett érintett fél nyújt be, akkor fogadható el, ha e kereset benyújtója ily módon azon eljárási jogok védelmének kíván érvényt szerezni, amelyek őt ez utóbbi rendelkezés alapján illetik meg (lásd: 2010. november 18‑iNDSHT kontra Bizottság ítélet, C‑322/09 P, EU:C:2010:701, 56. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

15

Ezenfelül a 2015/1589 rendelet 1. cikkének h) pontjára tekintettel az olyan vállalkozás, amely valamely támogatási intézkedés kedvezményezettjének versenytársa, vitathatatlanul az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdése szerinti „érintett felek” körébe tartozik (lásd: 2020. szeptember 3‑iVereniging tot Behoud van Natuurmonumenten in Nederland és társai kontra Bizottság ítélet, C‑817/18 P, EU:C:2020:637, 50. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

16

A jelen ügyben vitathatatlan, hogy a felperes és a beavatkozó fél között versenyviszony áll fenn, még ha az korlátozott is. A felperes ugyanis arra hivatkozott, anélkül, hogy ezt bárki vitatná, hogy több mint 20 éve biztosítja Németország légi kiszolgálását, hogy 2019‑ben több mint 19 millió utast szállított Németországból, illetve Németországba, és hogy a német légi személyszállítási piacon megközelítőleg 9%‑os részesedéssel rendelkezik, ezáltal pedig Németország második legnagyobb légitársasága. A felperes azt is hangsúlyozta, hogy a 2020 nyarára vonatkozó, a Covid19‑világjárvány terjedése előtt készített menetrendje 265 útvonalat foglalt magában 14 német repülőtérről kiindulva. Ezenkívül a megtámadott határozat (7) bekezdésében a Bizottság megállapította, hogy a beavatkozó fél által kiszolgált bizonyos úticélokat a felperes is kiszolgálta, és hogy ezek a légitársaságok versenyeztek egymással az ülőhelyeknek közvetlenül a végső ügyfelek részére való értékesítésében. Következésképpen, noha ezen ülőhelyek értékesítése a beavatkozó fél értékesítéseinek csupán kisebb részét jelenti, a közte és a felperes közötti versenyviszony az említett értékesítéseket illetően nem vitatott.

17

A felperes ennélfogva érintett félnek minősül, akinek érdekében áll az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdéséből eredő eljárási jogai védelmének biztosítása.

18

El kell tehát ismerni a kereset elfogadhatóságát annyiban, amennyiben a felperes az eljárási jogainak megsértésére hivatkozik.

19

Ennélfogva a negyedik jogalap, amely kifejezetten a felperes eljárási jogainak tiszteletben tartására irányul, elfogadható.

20

Ezenfelül a felperes – az eljárási jogainak azon kétségek miatti megsértésének bizonyítása érdekében, amelyeknek a vitatott intézkedés belső piaccal való összeegyeztethetőségét illetően kellett volna felmerülniük – jogosult annak bizonyítására irányuló érvekre hivatkozni, hogy a Bizottság tévesen állapította meg ezen intézkedés belső piaccal való összeegyeztethetőségét, ami a fortiori alkalmas annak alátámasztására, hogy a Bizottságban kétségeknek kellett volna felmerülniük ezen intézkedés belső piaccal való összeegyeztethetőségének értékelése során. A Törvényszék következésképpen jogosult megvizsgálni a felperes által az első, a második és a harmadik jogalapja keretében előadott érdemi érveket, amelyekre a felperes a negyedik jogalapja keretében hivatkozik, annak ellenőrzése érdekében, hogy azok alátámaszthatják‑e az általa kifejezetten előterjesztett, az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdése szerinti eljárás megindítását igazoló kétségek fennállására vonatkozó jogalapot (lásd ebben az értelemben: 2013. június 13‑iRyanair kontra Bizottság ítélet, C‑287/12 P, nem tették közzé, EU:C:2013:395, 57–60. pont; 2019. május 6‑iScor kontra Bizottság ítélet, T‑135/17, nem tették közzé, EU:T:2019:287, 77. pont).

21

Az indokolási kötelezettség megsértésére alapított ötödik jogalapot illetően hangsúlyozni kell, hogy az indokolási kötelezettség megsértése lényeges eljárási szabályok megsértésének és olyan imperatív jogalapnak minősül, amelyet az uniós bíróságnak hivatalból figyelembe kell vennie, és amely nem a megtámadott határozat érdemi jogszerűségére vonatkozik (lásd ebben az értelemben: 1998. április 2‑iBizottság kontra Sytraval és Brink’s France ítélet, C‑367/95 P, EU:C:1998:154, 67. pont).

22

Először a negyedik jogalapot kell megvizsgálni.

23

Negyedik jogalapja keretében a felperes arra hivatkozik, hogy a megtámadott határozat tartalmára vonatkozó, a felperes első három jogalapjában szereplő három valószínűsítő körülmény a véleménye szerint bizonyítja azokat a kétségeket, amelyeknek a Bizottságban a szóban forgó intézkedés előzetes vizsgálata során fel kellett volna merülniük.

24

A felperes által előterjesztett valószínűsítő körülmények összességének megvizsgálása előtt először is emlékeztetni kell a kifogást nem emelő határozat jogszerűségének az EUMSZ 263. cikk alapján történő megvizsgálását szabályozó elvekre.

25

Az ítélkezési gyakorlat szerint, ha a Bizottság az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdése szerinti eljárás keretében végzett első vizsgálatot követően nem tud megbizonyosodni vagy arról, hogy az állami támogatási intézkedés nem képez az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett „támogatást”, vagy pedig arról, hogy ezen intézkedés – amennyiben támogatásnak minősül – összeegyeztethető az EUM‑Szerződéssel, illetve ha az említett eljárás keretében nem tudja kiküszöbölni a vizsgált intézkedés összeegyeztethetőségének értékelése során felmerült komoly nehézségeket, akkor a Bizottság köteles megindítani az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdésében meghatározott eljárást, anélkül hogy e tekintetben mérlegelési mozgástere lenne (lásd ebben az értelemben: 2005. május 10‑iOlaszország kontra Bizottság ítélet, C‑400/99, EU:C:2005:275, 47. pont). E kötelezettséget ezenfelül a 2015/1589 rendelet 4. cikke (4) bekezdésének és 15. cikke (1) bekezdésének együttes rendelkezései is kifejezetten megerősítik (lásd analógia útján: 2008. december 22‑iBritish Aggregates kontra Bizottság ítélet, C‑487/06 P, EU:C:2008:757, 113. pont).

26

A 2015/1589 rendelet 4. cikke e tekintetben kimondja, hogy amennyiben az érintett tagállam által bejelentett intézkedés ténylegesen támogatást valósít meg, akkor az ezen intézkedés belső piaccal való összeegyeztethetőségével kapcsolatos „kétség” megléte vagy hiánya teszi lehetővé a Bizottság számára annak eldöntését, hogy az előzetes vizsgálatának nyomán megindítja‑e a hivatalos vizsgálati eljárást, vagy sem.

27

A kétségnek a 2015/1589 rendelet 4. cikkének (3) és (4) bekezdésében szereplő fogalma objektív természetű. E kétségek meglétét mind a megtámadott aktus elfogadásának körülményeit, mind annak tartalmát illetően objektív módon kell vizsgálni, összehasonlítva a határozat indokait azokkal az információkkal, amelyek a vitatott támogatásoknak a közös piaccal való összeegyeztethetőségéről való döntéskor a Bizottság rendelkezésére álltak. Következésképpen a Törvényszék által a kétségek meglétét illetően elvégzett jogszerűségi vizsgálat a jellegénél fogva meghaladja a nyilvánvaló mérlegelési hiba fennállásának vizsgálatát (lásd ebben az értelemben: 2009. április 2‑iBouygues és Bouygues Télécom kontra Bizottság ítélet, C‑431/07 P,EU:C:2009:223, 63. pont; 2012. július 10‑iSmurfit Kappa Group kontra Bizottság ítélet, T‑304/08, EU:T:2012:351, 80. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Azokat az információkat, amelyek a Bizottság „rendelkezésére állhattak”, az elvégzendő értékeléshez relevánsnak tűnő azon információk alkotják, amelyek benyújtását kérhette volna a Bizottság az előzetes vizsgálati szakasz során (lásd ebben az értelemben: 2017. szeptember 20‑iBizottság kontra Frucona Košice ítélet, C‑300/16 P, EU:C:2017:706, 71. pont). Ezért, bár szükséges lehet, hogy a Bizottság adott esetben túllépjen a tudomására hozott ténybeli és jogi elemek puszta vizsgálatán, nem a Bizottság feladata, hogy saját kezdeményezésére és ilyen értelmű valószínűsítő körülmények hiányában felkutasson minden olyan információt, amely kapcsolatban lehet azzal az üggyel, amelyben eljár, még akkor sem, ha ezek az információk nyilvánosan hozzáférhetők (lásd ebben az értelemben: 2021. április 29‑iAchemos Grupė és Achema kontra Bizottság ítélet, C‑847/19 P, EU:C:2021:343, 49. és 50. pont; 2021. szeptember 2‑iBizottság kontra Tempus Energy és Tempus Energy Technology ítélet, C‑57/19 P, EU:C:2021:663, 45. pont).

28

A felperes feladata bizonyítani a komoly nehézségek fennállását, amelyre egybehangzó valószínűsítő körülmények együttese révén szolgálhat bizonyítékkal (lásd ebben az értelemben: 2018. szeptember 19‑iHH Ferries és társai kontra Bizottság ítélet, T‑68/15, EU:T:2018:563, 63. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

29

Ezen ítélkezési gyakorlat fényében kell megvizsgálni a felperes azon kétségek meglétének bizonyítására irányuló érvelését, amelyek alapján a Bizottságnak meg kellett volna indítania a hivatalos vizsgálati eljárást.

30

A felperes lényegében azt állítja, hogy a Bizottság megsértette az iránymutatás 22. pontját, ami a szóban forgó intézkedés belső piaccal való összeegyeztethetőségével kapcsolatos kétségek meglétére utal.

31

Az iránymutatás 22. pontja a következőket írja elő:

„Egy nagyobb vállalatcsoporthoz tartozó, vagy ilyen vállalatcsoport által átvett vállalkozás általában nem jogosult az ezen iránymutatás szerinti támogatásra, kivéve, ha bizonyítható, hogy a vállalkozás nehézségei saját működésére, és nem a költségeknek a csoporton belüli önkényes felosztására vezethetők vissza, és a nehézségek túl súlyosak ahhoz, hogy csoportszinten megoldhatóak legyenek. […]”

32

A felperes szerint az iránymutatás 22. pontja három különálló és kumulatív feltételt ír elő a valamely csoporthoz tartozó vállalkozás számára biztosított megmentési támogatás nyújtásához: először is, hogy azok a nehézségek, amelyekkel a vállalkozás szembesül, a saját működésére vezethetőek vissza, másodszor, hogy azok nem a költségeknek a csoporton belüli önkényes felosztásából erednek, és harmadszor, hogy az említett nehézségek túl súlyosak ahhoz, hogy csoportszinten megoldhatóak legyenek. A felperes úgy véli, hogy a Bizottság jogilag tévesen értelmezte ezt a pontot, amikor úgy ítélte meg, hogy a fent hivatkozott első két feltétel csupán egyetlen feltételt képez, amelyet úgy kell érteni, hogy a kedvezményezett nehézségei akkor vezethetők vissza a saját működésére, ha azok nem a költségeknek a csoporton belüli önkényes felosztásából erednek.

33

A felperes szerint továbbá a jelen ügyben az iránymutatás 22. pontjában említett feltételek egyike sem teljesül.

34

A Bizottság és a beavatkozó fél vitatja a felperes érveit.

35

Elöljáróban meg kell jegyezni, hogy nem vitatott, hogy a beavatkozó fél, aki a szóban forgó intézkedés kedvezményezettje, a megtámadott határozat meghozatalának időpontjában az iránymutatás 22. pontja értelmében egy csoport tagja volt. Meg kell tehát vizsgálni, hogy a Bizottságban kétségeknek kellett volna‑e felmerülniük azzal kapcsolatban, hogy az említett 22. pontban szereplő többi feltétel teljesült‑e.

36

Amint az a fenti 32–34. pontból kitűnik, a felek között vita van mind az iránymutatás 22. pontjának értelmezését, mind annak a jelen ügyben történő alkalmazását illetően.

37

E két kérdést ennélfogva egymás után kell megvizsgálni.

38

A felperes szerint az iránymutatás 22. pontja különösen két különálló és egymástól független feltételt tartalmaz, nevezetesen egyrészt azt, hogy a támogatás kedvezményezettjének nehézségei a saját működésére vezethetőek vissza, másrészt pedig azt, hogy a nehézségei nem a költségeknek a csoporton belüli önkényes felosztásából erednek. Ezzel szemben a Bizottság és a beavatkozó fél szerint egy és ugyanazon feltételről van szó, amelyet úgy kell érteni, hogy a kedvezményezett nehézségeit akkor kell a saját működésére visszavezethetőknek tekinteni, ha azok nem a költségeknek a csoporton belüli önkényes felosztásából erednek.

39

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint valamely uniós jogi előírás értelmezésekor nem csupán annak szövegét kell figyelembe venni, hanem összefüggéseit és az általa alkotott szabályozás céljait is (lásd: 2005. június 7‑iVEMW és társai ítélet, C‑17/03, EU:C:2005:362, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

40

Először is, ami az iránymutatás 22. pontjának szövegét illeti, emlékeztetni kell arra, hogy az uniós jogszabályokat több nyelven szövegezték meg, és hogy a különböző nyelvi változatok egyaránt hitelesek, így egy uniós jogi rendelkezés értelmezése maga után vonja a különböző nyelvi változatok összehasonlítását (1982. október 6‑iCilfit és társai ítélet, 283/81, EU:C:1982:335, 18. pont; 2005. október 6‑iSumitomo Chemical és Sumika Fine Chemicals kontra Bizottság ítélet, T‑22/02 és T‑23/02, EU:T:2005:349, 42. pont).

41

E tekintetben mindenekelőtt meg kell jegyezni, hogy számos nyelvi változatban az alárendelt mondat, a „kivéve, ha bizonyítható, hogy a vállalkozás nehézségei saját működésére, és nem a költségeknek a csoporton belüli önkényes felosztására vezethetők vissza, és a nehézségek túl súlyosak ahhoz, hogy csoportszinten megoldhatóak legyenek” szintaxisa két lépésben, néha vesszővel elválasztva, a következőképpen épül fel: „kivéve, ha bizonyítható, hogy [első feltétel], és [második feltétel]”. Az alárendelt mondatrészeket bevezető „hogy”, valamint „és” kötőszavak használata jelzi, hogy két feltételről van szó, amelyek közül az első a „hogy”‑ot követően elhelyezett feltétel, amely arra vonatkozik, hogy a kedvezményezett nehézségei a saját működésére és nem költségeknek a csoporton belüli önkényes felosztására vezethetők vissza, a második pedig az „és”‑t követően elhelyezett feltétel, amely arra vonatkozik, hogy az említett nehézségek túl súlyosak ahhoz, hogy csoportszinten megoldhatóak legyenek. Ez az első feltétel ezért egy és ugyanazon feltételként jelenik meg. Ez a mondattani szerkezet többek között a cseh, az angol, a francia, a horvát, az olasz, a máltai, a holland, a lengyel, a portugál, a román, a szlovák és a szlovén nyelvi változatban figyelhető meg.

42

Ezt követően meg kell állapítani, hogy a német nyelvi változat kifejezetten utal arra, hogy a vállalkozás nehézségeit akkor kell a „saját működésére” visszavezethetőnek tekinteni, ha azok nem a költségeknek a csoporton belüli önkényes felosztásából erednek („wenn es sich bei den Schwierigkeiten des betreffenden Unternehmens nachweislich um Schwierigkeiten des Unternehmens selbst handelt, die nicht auf eine willkürliche Kostenverteilung innerhalb der Gruppe zurückzuführen sind”). A görög és a bolgár nyelvi változat is ebbe az irányba mutat.

43

E példák arra utalnak, hogy az iránymutatás 22. pontjának számos nyelvi változatban szereplő szövege szerint a kedvezményezett nehézségeit akkor kell a saját működésére visszavezethetőnek tekinteni, ha azok nem a költségeknek a csoporton belüli önkényes felosztásából erednek.

44

Végül, mivel egyes más nyelvi változatok kevésbé egyértelműek, emlékeztetni kell arra, hogy valamely uniós jogi szöveg különböző nyelvi változatai közötti eltérés esetén a szóban forgó rendelkezést azon szabályozás szövegkörnyezete és célkitűzései alapján kell értelmezni, amelynek részét képezi (lásd ebben az értelemben: 1996. október 24‑iKraaijeveld és társai ítélet, C‑72/95, EU:C:1996:404, 28. pont; 2000. február 24‑iBizottság kontra Franciaország ítélet, C‑434/97, EU:C:2000:98, 22. pont; 2000. december 7‑iOlaszország kontra Bizottság ítélet, C‑482/98, EU:C:2000:672, 49. pont).

45

Másodszor, azon szabályozás szövegkörnyezetét és célkitűzéseit illetően, amelynek az iránymutatás 22. pontja a részét képezi, emlékeztetni kell arra, hogy az említett pontban megfogalmazott szabály célkitűzése többek között annak megakadályozása, hogy valamely vállalatcsoport az államra hárítsa az e csoportot képező társaságok egyikének megmentését vagy szerkezetátalakítását célzó intézkedések költségeit, amennyiben e vállalkozás nehéz helyzetben van, e nehézségeket pedig maga a csoport okozta a költségeknek a csoporton belüli önkényes megosztásával (lásd ebben az értelemben: 2015. május 13‑iNiki Luftfahrt kontra Bizottság ítélet, T‑511/09, EU:T:2015:284, 159. pont).

46

Az említett 22. pont célja tehát annak elkerülése, hogy valamely vállalatcsoport a költségeit, az adósságait vagy a kötelezettségeit a csoporthoz tartozó vállalkozásra hárítsa, ezáltal lehetővé téve számára, hogy megmentési támogatásra legyen jogosult, noha egyébként nem lenne az. Másként fogalmazva, az említett 22. pont arra irányul, hogy megakadályozza az állami támogatásokra vonatkozó szabályoknak a csoporton belül mesterségesen létrehozott mechanizmusok révén történő megkerülését. Ezzel szemben e pont célkitűzése nem az, hogy kizárja a megmentési támogatások hatálya alól a valamely csoporthoz tartozó vállalkozást pusztán azzal az indokkal, hogy a nehézségei a csoport többi tagja vagy a csoport más társasága által tapasztalt nehézségekből fakadnak, feltéve hogy az említett nehézségeket nem mesterségesen hozták létre, illetve azokat nem önkényesen osztották fel az említett csoporton belül.

47

Márpedig a felperes által előadott érvelés azzal a következménnyel járna, hogy figyelmen kívül hagyná a vállalatcsoporton belüli pénzügyi segítségnyújtást, mivel a csoport egy jobban teljesítő társaságát visszatartaná az ugyanazon csoport pénzügyi nehézségekkel küzdő másik társaságának megsegítésétől, ugyanis ellenkező esetben – amennyiben e nehézségek éppen az általa nyújtott segítség miatt átterjednének rá – ő maga nem lenne jogosult megmentési támogatásra.

48

A fentiekre tekintettel meg kell állapítani, hogy az iránymutatás 22. pontjában szereplő, „kivéve, ha bizonyítható, hogy a vállalkozás nehézségei saját működésére, és nem a költségeknek a csoporton belüli önkényes felosztására vezethetők vissza” mondatrész egy és ugyanazon feltételnek minősül, amelyet úgy kell értelmezni, hogy a csoport részét képező vállalkozás nehézségeit akkor kell a saját működésére visszavezethetőnek tekinteni, ha azok nem a költségeknek az említett csoporton belüli önkényes felosztásából erednek.

49

A felperes először is a megtámadott határozat (19) és (57) bekezdésére hivatkozva azt állítja, hogy a beavatkozó fél nehézségei nem a saját működésére vezethetők vissza, hanem külső okuk van, abban az értelemben, hogy azok teljes mértékben a Thomas Cook‑csoport belső szervezeti felépítéséből eredő okoknak tulajdoníthatók. Az említett csoport nehézségei ellenére ugyanis a beavatkozó fél a 2017 és 2019 közötti időszakban pozitív adózás előtti eredményt ért el. A beavatkozó fél tehát nyereséges és versenyképes légitársaság, amelyet az anyavállalata tett tönkre. Másodszor a felperes arra hivatkozik, hogy a beavatkozó fél nehézségei a költségek csoporton belüli önkényes felosztásából erednek. A megtámadott határozat (15) és (57) bekezdése szerint ugyanis a beavatkozó fél által az elmúlt években szerzett likvid eszközök jelentős részét az anyavállalatához irányították át a pénzeszközök csoporton belüli összevonása (cash‑pool) révén, amely rendszert a felperes mesterségesnek és kényszerítő jellegűnek minősít.

50

A megtámadott határozat (15)–(17), (80) és (109) bekezdéséből kitűnik, hogy a beavatkozó fél nehézségei elsősorban a Thomas Cook‑csoport felszámolás alá vonásából eredtek, ami többek között a beavatkozó félnek az említett csoporttal szemben fennálló, jelentős összegű követeléseinek törlését eredményezte a pénzeszközök csoporton belüli összevonása, a csoporton belüli finanszírozás megszüntetése és fő ügyfele, azaz a Thomas Cook‑csoport utazásszervezőinek elvesztése révén.

51

Először is, e tekintetben pontosítani kell, hogy – amint arra a Bizottság és a beavatkozó fél a tárgyaláson rámutatott, anélkül hogy ezt a felperes vitatta volna – a pénzeszközök csoporton belüli összevonása a vállalatcsoportok által alkalmazott bevett és elterjedt gyakorlat. Az ilyen összevonás csoporton belüli bankként működik abban az értelemben, hogy a csoport különböző társaságai likviditási igény esetén csoporton belüli kölcsönt kapnak e pénzeszközökből, likviditási többlet esetén pedig forrásokat bocsátanak a közös pénzeszköz‑állományba az ezen állományra vonatkozó, kamatokkal növelt követelés ellenében. E rendszer, amelyet a csoport által e célból létrehozott egység irányít, a csoport finanszírozásának megkönnyítésére irányul azáltal, hogy lehetővé teszi a csoport társaságai számára a finanszírozási költségek csökkentését. Így főszabály szerint a csoport minden egyes társasága részesülhet egy adott időpontban a pénzeszközök csoporton belüli összevonásának rendszeréből fakadó előnyökből azáltal, hogy közvetlen hozzáférést kap a csoport likvid eszközeihez, azzal, hogy köteles hozzájárulni az említett pénzeszközökhöz abban az esetben, ha likviditási többlettel rendelkezik.

52

Másodszor, ami különösen a Thomas Cook‑csoporton belüli pénzeszköz‑összevonási rendszert illeti, meg kell állapítani, amint arra a beavatkozó fél is hivatkozik, anélkül hogy ezt a felperes vitatta volna, hogy e rendszert több éve vezették be, vagyis azt már jóval a csoport nehézségeinek felmerülése előtt alkalmazták, így a bevezetése nem állt kapcsolatban a nehézségekkel. Így például a beavatkozó fél előnyét élvezte ennek a rendszernek 2016‑ban, a Törökországba tartó járatok iránti kereslet csökkenéséből eredő likviditási hiány után.

53

Harmadszor, a megtámadott határozatnak a Thomas Cook‑csoport által tapasztalt nehézségek okait felsoroló (12) bekezdéséből kitűnik, hogy e nehézségek oka nem e pénzeszköz‑összevonási rendszer volt. E nehézségek ugyanis többek között a beszerzésekhez és a működési veszteségekhez kapcsolódó nagyon magas adósságállományból, a brit piacon folytatott tevékenységnek– a Brexit‑tárgyalások által tovább rontott – alacsony szintjéből, a csoport szerkezetátalakításának negatív médiavisszhangjából, valamint a csoport szervezeti felépítésével kapcsolatos strukturális hiányokból erednek.

54

Jóllehet a felperes állítása szerint a Thomas Cook‑csoport pénzeszköz‑összevonási rendszere „mesterséges, káros vagy kényszerítő jellegű” volt, meg kell állapítani, hogy semmilyen konkrét bizonyítékot nem terjeszt elő ezen érv alátámasztására.

55

Negyedszer a felperes azt kifogásolja, hogy a Bizottság nem vizsgálta meg, hogy a beavatkozó fél és a Thomas Cook‑csoport közötti pénzeszköz‑összevonási megállapodást tisztességes feltételek mellett kötötték‑e, és hogy a kockázatokat egyenlő arányban osztották‑e meg a csoport különböző társaságai között.

56

Mindazonáltal a megtámadott határozat (117)–(120) bekezdésének fényében, amelyek összefoglalják azokat az érveket, amelyeket a felperes a Bizottsághoz a szóban forgó intézkedés tárgyában benyújtott panasz keretében adott elő, meg kell állapítani, hogy az említett panaszban a felperes egyáltalán nem kifogásolta a csoport pénzeszközei összevonásának tisztességtelen alkalmazását. Márpedig a fenti 27. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból következik, hogy nem a Bizottság feladata, hogy saját kezdeményezésére és ilyen értelmű valószínűsítő körülmények hiányában felkutasson minden olyan információt, amely kapcsolatban lehet azzal az üggyel, amelyben eljár, még akkor sem, ha ezek az információk nyilvánosan hozzáférhetők. Következésképpen a jelen ügy körülményeihez hasonló, a fenti 52–55. pontban összefoglalt körülmények között, valamint az ezzel ellentétes konkrét valószínűsítő körülmények hiányában meg kell állapítani, hogy a Bizottság nem volt köteles saját kezdeményezésére mélyrehatóbban megvizsgálni a pénzeszköz‑összevonási rendszer „tisztességes” jellegét.

57

Ötödször, a felperes arra alapítja érvelését, hogy a megtámadott határozat (57) bekezdése szerint a beavatkozó fél likvid eszközeit „mesterségesen merítették ki”, mivel e fél arra kényszerült, hogy jelentős pénzösszegeket utaljon át a veszteséges anyavállalata részére. Mindazonáltal meg kell jegyezni, hogy a megtámadott határozat (57) bekezdésének említett szakasza csupán összefoglalja Németországnak a Bizottsághoz benyújtott panaszra vonatkozó észrevételeit, tehát nem tartalmazza a Bizottság által végzett jogi értékelést. Ez utóbbi többek között a megtámadott határozat (80) bekezdésében jelenik meg. Márpedig a megtámadott határozat (15)–(17) bekezdésével összefüggésben értelmezett e bekezdésből következik, hogy a Bizottság szerint a beavatkozó fél alapvetően stabil és életképes társaság volt, és a pénzügyi nehézségei az anyavállalata pénzügyi nehézségeiből adódtak, nem pedig abból, hogy a csoport a beavatkozó fél meggyengítésére irányuló mesterséges konstrukciót alakított ki.

58

Következésképpen meg kell állapítani, hogy a felperes nem bizonyította, hogy kétség merült fel a szóban forgó intézkedésnek az iránymutatás 22. pontjában előírt azon feltétellel való összeegyeztethetőségével kapcsolatban, amely szerint a beavatkozó fél nehézségeinek a saját működésére, nem pedig a költségeknek a csoporton belüli önkényes felosztására visszavezethetőknek kell lenniük.

59

A felperes lényegében arra hivatkozik, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban elmulasztotta megvizsgálni azt a kérdést, hogy a Thomas Cook‑csoport képtelen volt‑e megoldani a beavatkozó fél nehézségeit, amint azt az iránymutatás 22. pontja megköveteli. A felperes szerint a Thomas Cook‑csoport felszámolás alá vonása nem jelenti szükségszerűen azt, hogy ez utóbbi nem volt képes megoldani a leányvállalata nehézségeit, mivel több intézkedést is elfogadhatott volna, így értékesíthette volna a beavatkozó felet vagy megszüntethette volna a pénzeszköz‑összevonási rendszert.

60

Először is meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat (10)–(13) bekezdéséből kitűnik, hogy a Thomas Cook‑csoport, amely a beavatkozó fél egyetlen részvényese, a megtámadott határozat elfogadásakor nagyon rossz pénzügyi helyzetben volt. Az említett csoport ugyanis 2019. szeptember 23‑án azonnali hatállyal megszüntette a tevékenységét, majd körülbelül 1,7 milliárd font sterlingnek (GBP) (hozzávetőleg 1,91 milliárd eurónak) megfelelő tartozással felszámolási eljárás alá került.

61

A Bizottsághoz hasonlóan meg kell tehát állapítani, hogy a Thomas Cook‑csoport nem volt képes megoldani a leányvállalata nehézségeit, mivel maga is felszámolás alatt állt, és valamennyi tevékenységét megszüntette.

62

Másodszor, a megtámadott határozat (26) bekezdéséből az következik, hogy a Bizottság megvizsgálta a beavatkozó fél esetleges értékesítésének eshetőségét, amely értékesítés tárgyában 2019 februárja óta megbeszéléseket folytattak több érdekelt beruházóval, és amelyre három‑hat hónapon belül kerülhet sor. A felperes tehát nem róhatja fel a Bizottságnak, hogy nem vizsgálta meg a Thomas Cook‑csoport azon képességét, hogy megoldja a beavatkozó fél nehézségeit, különösen ez utóbbi értékesítésével. Mivel azonban a megtámadott határozat elfogadásának időpontjában az említett tárgyalások még nem hoztak eredményt, a Bizottság nem alapíthatta az értékelését egy jövőbeli, de bizonytalan kimenetelre. Tekintettel a megmentési célú támogatások sürgősségére, semmi nem utal arra sem, hogy a Bizottságnak meg kellett várnia e tárgyalások kimenetelét a támogatás engedélyezése előtt, tekintettel a folyamatban lévő bármilyen kereskedelmi tárgyaláshoz kapcsolódó bizonytalanságra.

63

Harmadszor, ami a felperes azon állítását illeti, amely szerint a Thomas Cook‑csoport vagy a felszámoló a beavatkozó fél nehézségeinek megoldása érdekében több más intézkedést is elfogadhatott volna, például a pénzeszköz‑összevonási rendszernek a megszüntetését, elegendő megemlíteni, amint arra a beavatkozó fél a tárgyaláson rámutatott, anélkül hogy ezt a felperes vitatta volna, hogy a beavatkozó fél, miután tudomást szerzett az anyavállalata pénzügyi nehézségeiről, 2019. február 5‑től saját elhatározására már nem járult hozzá e rendszerhez.

64

A fentiekből következik, hogy a felperes nem bizonyította, hogy kétségek merültek fel az iránymutatás 22. pontjában előírt azon feltétel Bizottság általi vizsgálata során, amely szerint a csoport részét képező vállalkozás nehézségeinek túl súlyosaknak kell lenniük ahhoz, hogy azok csoportszinten megoldhatóak legyenek.

65

Ennélfogva meg kell állapítani, hogy a felperesnek nem sikerült bizonyítania, hogy olyan kétségek merültek fel az iránymutatás 22. pontjában előírt követelmények vizsgálata során, amelyek alapján a Bizottságnak meg kellett volna indítania a hivatalos vizsgálati eljárást.

66

A felperes lényegében úgy érvel, hogy a Bizottságban kétségeknek kellett volna felmerülniük azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy a szóban forgó intézkedés megfelel‑e az iránymutatás 44. pontjának b) alpontjában kifejtett követelményeknek. A felperes szerint a Bizottság nem bizonyította egyrészt azt, hogy a beavatkozó fél az említett pont értelmében vett fontos szolgáltatást nyújt, másrészt pedig azt, hogy más versenytárs számára nem lenne könnyű az említett szolgáltatás biztosítása.

67

A Bizottság és a beavatkozó fél vitatja ezt az érvelést.

68

Elöljáróban a Törvényszék a 2020. szeptember 22‑iAusztria kontra Bizottság ítéletre (C‑594/18 P, EU:C:2020:742) tekintettel szükségesnek tartja megjegyezni, hogy az iránymutatás 43. pontja alapján valamely állami támogatási intézkedésnek ahhoz, hogy az iránymutatás alapján a belső piaccal összeegyeztethetőnek minősüljön, közös érdekű célkitűzést kell követnie. Ugyanezen pont szerint e követelmény abban a feltételben nyilvánul meg, amely szerint az ilyen intézkedés „szociális nehézséget előz meg vagy piaci hiányosságot kezel”. Ezt megerősíti ezen iránymutatás 44. pontja is, amely szerint a tagállamoknak bizonyítaniuk kell, hogy a kedvezményezett megszűnése valószínűleg komoly szociális nehézséggel vagy súlyos piaci hiányossággal járna. E követelmény tartalma ily módon az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének c) pontjában előírt feltételhez kapcsolódik, amely szerint a támogatási intézkedésnek az egyes gazdasági tevékenységek vagy gazdasági területek fejlődését kell előmozdítania, amint azt egyébként a felek a tárgyaláson előadták.

69

Ebből következik, hogy az iránymutatás 43. és 44. pontjában előírt követelmények lényege nem ellentétes az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének c) pontjával, amit egyébként egyik fél sem állít, és hogy az iránymutatás e követelmény előírásával a 2020. szeptember 22‑iAusztria kontra Bizottság ítélet (C‑594/18 P, EU:C:2020:742) értelmében nem szűkítette indokolatlanul e rendelkezés hatályát az állami támogatási intézkedés összeegyeztethetőségének vizsgálatát illetően. Ezenkívül ezen ítélet 66. és 67. pontjából kitűnik, hogy az a körülmény, hogy a tervezett támogatás lehetővé teszi a piaci hiányosság orvoslását, releváns tényezőnek minősülhet e támogatás EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének c) pontja szerinti összeegyeztethetőségének értékelése szempontjából.

70

Az említett iránymutatás 44. pontjának b) alpontja előírja, hogy a tagállamoknak bizonyítaniuk kell, hogy a kedvezményezett megszűnése valószínűleg komoly szociális nehézséggel vagy súlyos piaci hiányossággal járna, mivel „fennáll annak a kockázata, hogy egy fontos, nehezen helyettesíthető, más versenytárs számára nehezen átvehető szolgáltatás nyújtása megszakad (például nemzeti infrastruktúra szolgáltató)”.

71

A jelen ügyben meg kell vizsgálni, hogy a Bizottság – anélkül, hogy kétségei merültek volna fel – juthatott‑e arra a következtetésre, hogy a szóban forgó szolgáltatás „fontos” volt, és hogy az az iránymutatás 44. pontjának b) alpontja értelmében nehezen volt helyettesíthető.

72

A megtámadott határozat (81)–(97) bekezdésében a Bizottság lényegében két tényező alapján jutott erre a következtetésre, nevezetesen először is a beavatkozó fél külföldön rekedt utasainak más légitársaságok által történő hazaszállítása megszervezésének nehézsége, másodszor pedig az alapján, hogy az említett társaságok számára lehetetlen lett volna rövid időn belül helyettesíteni a beavatkozó fél által a németországi utazásszervezők és független utazási irodák részére nyújtott szolgáltatást.

73

Mindenekelőtt meg kell vizsgálni a Bizottság által figyelembe vett első elemet, azaz a beavatkozó fél által nyújtott személyszállítási szolgáltatások megszakadásának kockázatát, amely azzal a következménnyel járhatott volna, hogy a külföldön rekedt utasokat haza kellett volna szállítani.

74

Először is meg kell jegyezni, hogy az iránymutatás nem tartalmazza a „fontos szolgáltatás” fogalmának meghatározását.

75

Mindazonáltal az iránymutatás 44. pontja tartalmazza azon körülmények nem kimerítő felsorolását, amelyek szerint a Bizottság úgy ítélheti meg, hogy a kedvezményezett megszűnése komoly szociális nehézséggel vagy súlyos piaci hiányossággal járhat. E példák közül néhány a „komoly szociális nehézségek” kockázatára vonatkozik, különösen az a) pont, amely figyelembe veszi a munkanélküliségi rátát vagy a g) pont, amely „kellően indokolt, hasonlóan nehéz [szociális] helyzetekre” utal. A többi példa inkább a súlyos piaci hiányosság kockázatára vonatkozik. Ez a helyzet a jelen ügyben megjelenő b) pontban szereplő esettel, akárcsak a c) ponttal, amely „egy adott régióban vagy ágazatban fontos rendszerszintű szerepet betöltő vállalkozás” piacról való kilépésére utal, és a d) ponttal, amely egy általános gazdasági érdekű szolgáltatás folyamatos nyújtása megszakadásának kockázatára vonatkozik. Ebből következik, hogy ahhoz, hogy a szolgáltatást „fontosnak” lehessen tekinteni, nem követelmény, hogy az e szolgáltatást nyújtó vállalkozás az érintett tagállam valamely régiójának gazdaságában fontos rendszerszintű szerepet töltsön be, sem pedig az, hogy általános gazdasági érdekű szolgáltatást nyújtson, mivel az utóbbi két eset az iránymutatás 44. pontjának c) és d) alpontja alá tartozik.

76

Ezenkívül a felperes állításával ellentétben pusztán az, hogy a 44. pont b) alpontja „például” egy „nemzeti infrastruktúra szolgáltatóra” utal, egyáltalán nem jelenti azt, hogy e pont hatálya azokra a szolgáltatásokra korlátozódna, amelyeknek nemzeti szinten van jelentőségük.

77

Ennélfogva el kell utasítani a felperes azon érvét, amely szerint valamely szolgáltatás csak akkor „fontos”, ha annak valamely tagállam egész gazdasága szempontjából jelentősége van.

78

Másfelől mint irrelevánst el kell utasítani a felperes azon érvét is, amely szerint a turisztikai célpontokra irányuló légi közlekedés nem minősül az iránymutatás 44. pontjának b) alpontja értelmében vett „fontos szolgáltatásnak”. A Bizottság ugyanis egyáltalán nem azon az alapon állapította meg, hogy a szóban forgó szolgáltatás „fontos” volt, hogy az turisztikai célpontokat szolgált ki.

79

Másodszor, ami azt a kérdést illeti, hogy a beavatkozó fél által nyújtott szolgáltatások nehezen helyettesíthetők voltak‑e az iránymutatás 44. pontjának b) alpontja értelmében, a megtámadott határozat (82) és (85) bekezdéséből kitűnik, hogy más versenytárs légitársaságok nem tudták volna rövid időn belül biztosítani a beavatkozó fél külföldön rekedt utasainak azonnali hazaszállítását több tényező egyidejű előfordulása, így összesen 669 Boeing 737 MAX repülőgép kiesése miatt, aminek következtében csökkent a teljes bérletbe vehető légi járművek piaci elérhetősége, valamint ezzel egyidejűleg került sor a Thomas Cook 140000 utasának az Egyesült Királyságba való hazaszállítása nem kevesebb mint 50 légitársaság bevonásával, két hét alatt összesen 746, 55 különböző célállomásra közlekedő járattal. Összehasonlításképpen, a beavatkozó fél utasainak esetleges hazaszállítása jóval kiterjedtebb és összetettebb lett volna, mivel az 50–150 különböző célállomásra elosztva körülbelül 200 000–300 000 utast érintett volna, akik közül körülbelül 20 000–30 000 utas mintegy 30 távoli úti célra utazott volna, amihez hozzávetőleg 1000–1500 járatra lett volna szükség. Ezenkívül a megtámadott határozat (88) bekezdése szerint a négy német repülőtér beavatkozó fél által kiszolgált kapacitása szintén korlátját jelentené egy esetleges hazaszállítási műveletnek, összehasonlításképp pontosítva, hogy a Thomas Cook utasainak az Egyesült Királyságba történő hazaszállítása önmagában a Thomas Cook tíz légibázisát igényelte.

80

Ezzel kapcsolatban a Törvényszék úgy ítéli meg, hogy a Bizottság – anélkül, hogy kétségei merültek volna fel – megállapíthatta, hogy fennállt annak a kockázata, hogy egy fontos, nehezen helyettesíthető szolgáltatás nyújtása megszakad, mivel a beavatkozó fél piacról való kilépése nyomán számos utas rekedt volna külföldön, közülük néhányan távoli úti célokon, és a más légitársaságok általi hazaszállításuk bonyolult lenne a megtámadott határozatban konkrétan és pontosan alátámasztott elemek összessége alapján. E kockázat miatt a beavatkozó fél piacról való kilépése alkalmas volt arra, hogy jelentős hiányossághoz vezessen az említett piacon.

81

A felperes egyetlen érve sem alkalmas arra, hogy ezt a következtetést megkérdőjelezze.

82

Először is, nem lehet helyt adni a felperes azon érvének, amely szerint a „téli idényben” légi többletkapacitás áll fenn. Egyrészt nem vitatott, hogy a légi közlekedési ágazatban a téli szezon október végétől március végéig tart, míg az esetlegesen szeptember 23‑tól kezdődő hazaszállítási műveletek nem az említett szezonban valósultak meg. Másrészt mindenesetre ez nem változtat azon, hogy ebben az időpontban a repülőgépek rendelkezésre állását jelentős mértékben érintette többek között két, egyidejűleg bekövetkezett rendkívüli esemény, azaz több száz Boeing 737 MAX kiesése és a leszállításukkal kapcsolatos problémák, valamint a Thomas Cook utasainak kiterjedt hazaszállítása. E tekintetben a Bizottsághoz hasonlóan hangsúlyozni kell, hogy az a hazaszállítás, amelyet a beavatkozó fél utasainak hazaszállítása érdekében kellett volna megszervezni, még nagyobb terjedelmű lett volna, mint a Thomas Cook utasainak „a békeidőben történt legkiterjedtebb hazaszállítási műveletként” minősített hazaszállítása. Ezt a fenti 79. pontban hivatkozott adatok is alátámasztják, amely adatokat nem vitatták.

83

Következésképpen e két rendkívüli és egyidejű eseménynek a légi járművek rendelkezésre állására gyakorolt hatása jelentősen megnehezítette volna az esetleges hazaszállítási műveleteket, amelyeket más légitársaságoknak kellett volna párhuzamosan és sürgősen végezniük.

84

E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy az iránymutatás 44. pontjának b) alpontja nem követeli meg, hogy lehetetlen legyen valamely fontos szolgáltatás helyettesítése, elegendő, hogy ez „nehezen” megoldható legyen.

85

Másodszor, ami a felperes azon érvét illeti, amely szerint a Bizottság tévesen kizárólag a beavatkozó fél által kiszolgált négy német repülőtér kapacitására támaszkodott, meg kell állapítani, hogy a Bizottság nem tagadta annak lehetőségét, hogy az esetleges hazaszállítás érdekében más, esetlegesen kevésbé túlzsúfolt repülőterek kapacitására is támaszkodjanak. A beavatkozó fél által kiszolgált négy német repülőtér kapacitási korlátait a Bizottság a megtámadott határozat (88) bekezdésében egyszerűen csak a Thomas Cook azon tíz légibázisával összehasonlítva említette, amelyeket a Thomas Cook utasainak hazaszállítására használtak, ezzel bizonyítva, hogy a beavatkozó fél utasainak hazaszállítása bonyolultabb lett volna, mint a Thomas Cook utasainak hazaszállítása.

86

Harmadszor, a felperes azon állítását illetően, amely szerint a Bizottság nem igazolta, hogy hat hónapos időszak szükséges a beavatkozó fél utasainak hazaszállításához, hangsúlyozni kell, hogy a Bizottság soha nem vélte úgy, hogy az említett hazaszállításhoz ilyen időszakra lett volna szükség. A hat hónapos időszak valójában a szóban forgó intézkedés időtartamának felel meg. Márpedig, amint arra a Bizottság helyesen rámutat, a szóban forgó intézkedés időtartama egyáltalán nem függ össze az esetleges hazaszállításhoz szükséges idővel. Végeredményben a hat hónapos időtartam az iránymutatás 60. pontjában megjelöltek szerint arra irányul, hogy lehetővé tegye a kedvezményezett számára a likviditásának helyreállítását.

87

E körülmények között azt a következtetést kell levonni, hogy az olyan hazaszállítási műveletek kiterjedtsége, összetettsége és sürgőssége, amelyeket rendkívüli események egyidejű bekövetkezése által jellemzett körülmények között kellett volna elvégezni, önmagukban igazolják azt a következtetést, amely szerint a beavatkozó fél piacról való kilépése azzal a kockázattal járt volna, hogy megszakad egy olyan fontos szolgáltatás, amelyet a jelen eset sajátos körülményei között nehéz lett volna helyettesíteni.

88

Ennélfogva a felperes azon érvei, amelyek a Bizottság által alapul vett második elemet, azaz a beavatkozó fél által a németországi utazásszervezők és független utazási irodák részére nyújtott szolgáltatások megszakadásának veszélyét vitatják, hatástalanok.

89

A fentiekre tekintettel meg kell állapítani, hogy a második valószínűsítő körülmény szintén vet fel kétségeket.

90

A felperes lényegében azt állítja, hogy a Bizottság hiányosan és elégtelenül vizsgálta meg az iránymutatás 74. pontjában előírt, a támogatás először és utoljára történő nyújtására vonatkozó feltételt, mivel annak említésére szorítkozott, hogy a beavatkozó fél és az ellenőrzése alatt álló vállalkozások az elmúlt tíz évben nem részesültek megmentési célú támogatásban, szerkezetátalakítási támogatásban vagy ideiglenes szerkezetátalakítási támogatásban, miközben azt is meg kellett volna vizsgálnia, hogy maga a Thomas Cook‑csoport részesült‑e ilyen támogatásban.

91

A Bizottság és a beavatkozó fél vitatja ezt az érvelést.

92

Az iránymutatás 74. pontja úgy rendelkezik, hogy „[a]mennyiben egy vállalatcsoport megmentési, szerkezetátalakítási vagy ideiglenes szerkezetátalakítási támogatásban részesült, a Bizottság rendszerint nem engedélyez további megmentési vagy szerkezetátalakítási támogatást a csoportnak vagy a csoporthoz tartozó vállalkozásoknak, kivéve akkor, ha eltelt 10 év a támogatás nyújtása, a szerkezetátalakítási időszak befejeződése vagy a szerkezetátalakítási terv végrehajtásának leállítása óta, attól függően, hogy ezek közül melyik a legutóbbi”.

93

A jelen ügyben elegendő megállapítani, hogy a felperes, amint azt a tárgyaláson kifejezetten elismerte, semmilyen bizonyítékot nem terjesztett elő annak alátámasztására, hogy a Thomas Cook‑csoport az elmúlt tíz évben bármilyen megmentési támogatásban, szerkezetátalakítási támogatásban vagy ideiglenes szerkezetátalakítási támogatásban részesült volna.

94

Ennélfogva a jelen ügy körülményei között erre utaló valószínűsítő körülmények hiányában és a fenti 27. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat fényében nem róható fel a Bizottságnak, hogy hiányos és elégtelen vizsgálatot végzett az iránymutatás 74. pontjában előírt, a támogatás először és utoljára történő nyújtására vonatkozó feltétel tekintetében.

95

Következésképpen a felperesnek nem sikerült bizonyítania, hogy az iránymutatás 74. pontjának megsértésére vonatkozó valószínűsítő körülménynek kétségeket kellett volna ébresztenie a Bizottságban a szóban forgó intézkedés belső piaccal való összeegyeztethetőségét illetően.

96

A fenti megfontolások összességére tekintettel meg kell állapítani, hogy a felperes nem bizonyította olyan kétségek fennállását, amelyek igazolhatnák a hivatalos vizsgálati eljárás megindítását.

97

Következésképpen a kereset negyedik jogalapját el kell utasítani.

98

Ötödik jogalapjával a felperes lényegében azt állítja, hogy a megtámadott határozat indokolása hiányos vagy ellentmondásos.

99

A Bizottság és a beavatkozó fél vitatja ezt az érvelést.

100

Az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy az EUMSZ 296. cikk által megkövetelt indokolást az adott jogi aktus természetéhez kell igazítani, valamint a jogi aktust kiadó intézmény érvelését világosan és egyértelműen kell megfogalmazni, hogy az az érdekeltek számára a meghozott intézkedés indokait megismerhetővé, a hatáskörrel rendelkező bíróság számára pedig a felülvizsgálati jogkört gyakorolhatóvá tegye. Az indokolási kötelezettséget az eset összes körülményeire, így különösen a jogi aktus tartalmára, a felhívott indokok jellegére és a címzettek vagy a jogi aktus által közvetlenül és személyükben érintett egyéb személyek magyarázathoz fűződő érdekére tekintettel kell vizsgálni. Nem követelmény, hogy az indokolás az összes releváns ténybeli és jogi elemet tartalmazza, minthogy azt a kérdést, hogy valamely jogi aktus indokolása megfelel‑e az EUMSZ. 296. cikk követelményeinek, nemcsak szövegére, hanem körülményeire, valamint az adott tárgyra vonatkozó jogszabályok összességére is figyelemmel kell vizsgálni (lásd: 2011. szeptember 8‑iBizottság kontra Hollandia ítélet, C‑279/08 P, EU:C:2011:551, 125. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

101

Először is a felperes arra hivatkozik, hogy a megtámadott határozat 80. pontjában szereplő indokolás ellentmondásos, mivel a Bizottság egyrészt azt állította, hogy a beavatkozó fél sürgős likviditási szükségletei többek között a Thomas Cook‑csoporton belül korábban alkalmazott pénzügyi mechanizmusokból erednek, másrészt pedig arra a következtetésre jutott, hogy a beavatkozó fél nehézségei nem a költségek csoporton belüli önkényes felosztására vezethetők vissza.

102

A megtámadott határozat (12), (15)–(17), (80) és (109) pontjának olvasata ugyanakkor lehetővé teszi azon indokok megértését, amelyek miatt a Bizottság különösen úgy ítélte meg, hogy a csoport pénzeszközeinek összevonása nem minősül ilyen önkényes felosztásnak. Amint az a fenti 52–57. pontból következik, a megtámadott határozat indokolása e tekintetben semmilyen ellentmondást nem tartalmaz.

103

Másodszor, a felperes szerint a megtámadott határozat sérti az indokolási kötelezettséget azon kérdést illetően, hogy a beavatkozó fél nehézségei túl súlyosak voltak‑e ahhoz, hogy csoportszinten megoldhatóak legyenek, amint azt az iránymutatás 22. pontja megköveteli.

104

E tekintetben a fenti 60–63. pontban megállapítottak szerint a megtámadott határozat (12) és (13) bekezdéséből kitűnik, hogy a Thomas Cook‑csoport 2019. szeptember 23‑án azonnali hatállyal megszüntette a tevékenységét és felszámolási eljárás alá került. Ráadásul az említett határozat 17. pontjában a Bizottság hangsúlyozta, hogy az anyavállalat nyilvánvalóan képtelen támogatni a beavatkozó felet, és inkább terhet jelent ez utóbbi számára. A megtámadott határozat e bekezdései tehát világosan és egyértelműen megjelölik azokat az okokat, amelyek miatt a Bizottság úgy ítélte meg, hogy az iránymutatás 22. pontjában foglalt, fent említett feltétel teljesült.

105

Harmadszor a felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozat nem jelöli meg azokat az indokokat, amelyek miatt a beavatkozó fél szolgáltatásait az iránymutatás 44. pontjának b) alpontja értelmében vett fontos és más légitársaságok által nehezen helyettesíthető szolgáltatásoknak kellett tekinteni.

106

Meg kell azonban állapítani, hogy a megtámadott határozat (81)–(95) bekezdése részletesen kifejti azon indokokat, amelyek alapján a Bizottság úgy ítélte meg, hogy az iránymutatás 44. pontjának b) alpontjában előírt feltételek teljesültek. E következtetést többek között az egyidejűleg bekövetkezett rendkívüli események által jellemzett körülmények közötti esetleges hazaszállítási műveletek kiterjedtségére és összetettségére alapította, ami megnehezítette az ilyen műveletek más légitársaságok általi megszervezését. Ennélfogva meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat indokolása e tekintetben elegendő.

107

Negyedszer a felperes szerint a Bizottság elmulasztotta megjelölni azt az indokot, amely miatt úgy ítélte meg, hogy a jelen ügyben teljesült az iránymutatás 74. pontjában megállapított, a támogatás először és utoljára történő nyújtására vonatkozó feltétel.

108

E tekintetben meg kell állapítani egyrészt, hogy a Bizottság a megtámadott határozat (112) bekezdésében jelezte, hogy a beavatkozó fél és az általa ellenőrzött egyetlen vállalkozás sem részesült megmentési támogatásban, szerkezetátalakítási támogatásban vagy ideiglenes szerkezetátalakítási támogatásban az elmúlt tíz évben. Másrészt, mivel semmilyen jel nem utal arra, hogy a Thomas Cook‑csoport a szóban forgó intézkedés nyújtását megelőző tíz évben bármilyen támogatásban részesült volna, a Bizottság nem volt köteles részletesebb indokolást adni e kérdésre vonatkozóan. E körülmények között a Bizottság megfelelően kifejtette azokat az okokat, amelyek miatt a megállapítása szerint a jelen ügyben teljesült a támogatás először és utoljára történő nyújtására vonatkozó feltétel.

109

Következésképpen az ötödik kereseti jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

110

A fenti megfontolásokra tekintettel a keresetet teljes egészében el kell utasítani.

111

A Törvényszék eljárási szabályzata 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A felperest, mivel pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a saját költségei, valamint a Bizottság részéről felmerült költségek viselésére.

112

A beavatkozó fél az eljárási szabályzat 138. cikkének (3) bekezdése alapján maga viseli saját költségeit.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített tizedik tanács)

a következőképpen határozott: