–

a Raad van bestuur van de Sociale verzekeringsbank képviseletében G. J. Oudenes és H. van der Most, meghatalmazotti minőségben,

–

a holland kormány képviseletében M. K. Bulterman és P. Huurnink, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében D. Martin és F. van Schaik, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló, 2004. április 29‑i 883/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2004. L 166, 1. o.; helyesbítés: HL 2004. L 200, 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 5. kötet, 72. o.) 11. cikke (3) bekezdése a) és e) pontjának értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet két – a Raad van bestuur van de Sociale verzekeringsbank (a társadalombiztosítási intézet igazgatósága igazgatótanácsa, Hollandia; a továbbiakban: SVB) és X közötti első, valamint az X és az SVB közötti második – annak tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő, hogy az SVB megtagadta X‑től és Y‑tól a holland szociális biztonsági rendszerben járó szociális ellátások nyújtását.

3

A 2004. május 20‑án hatályba lépett 883/2004 rendelet célja a nemzeti szociális biztonsági rendszerek összehangolása. A rendelet 91. cikke értelmében e rendeletet a 883/2004/EK rendelet végrehajtására vonatkozó eljárás megállapításáról szóló, 2009. szeptember 16‑i 987/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2009. L 284., 1. o.) hatálybalépésének időpontjától, azaz 2010. május 1‑jétől kell alkalmazni.

4

A 883/2004 rendelet 1. cikke kimondja:

„E rendelet alkalmazásában:

[…]”

5

E rendeletnek „Az alkalmazandó jogszabályok meghatározása” című II. címe magában foglalja többek között az említett rendeletnek az „Általános szabályok” című 11. cikkét, amely az (1)–(3) bekezdésében a következőket írja elő:

„(1)   Az e rendelet hatálya alá tartozó személyekre csak egy tagállam jogszabályai alkalmazandóak. E jogszabályokat e cím rendelkezései szerint kell meghatározni.

(2)   E cím alkalmazásában a munkavállalói vagy önálló vállalkozói tevékenységük miatt vagy következtében pénzbeli ellátásokban részesülő személyeket úgy kell tekinteni, mint akik folytatják az említett tevékenységet. Ez nem vonatkozik a rokkantsági, öregségi vagy túlélő hozzátartozói nyugdíjakra, illetve munkahelyi balesetek vagy foglalkozási megbetegedések miatt nyújtott nyugdíjakra vagy határozatlan időtartamú kezelést fedező pénzbeli betegségi ellátásokra.

(3)   A 12–16. cikkre is figyelemmel:

6

Az 1956. május 31‑i Algemene Ouderdomswetnek (az általános öregségi biztosításról szóló törvény, az Stb. 1956 281. száma) az alapügyben szereplő tényállásra alkalmazandó változata (a továbbiakban: AOW) a 6. cikkének 1. és 3. bekezdésében az alábbiakat írja elő:

„(1)   A jelen törvény rendelkezései értelmében biztosított az a személy, aki nem érte el az öregségi nyugdíjkorhatárt, és:

[…]

3.   Az 1. és 2. ponttól eltérően rendeletben vagy rendelet alapján a biztosítottak köre kiterjeszthető, illetve korlátozható.”

7

Az AOW 6a. cikke a következőket írja elő:

„Adott esetben a 6. cikktől és az azon alapuló rendelkezésektől eltérően:

8

Az AOW 13. cikke (1) bekezdéséből kitűnik, hogy a nyugdíj összege 2%‑kal csökken minden olyan naptári év után, amelyben a nyugdíjas a 15. életév betöltése után, de a 65. életév betöltése előtt nem volt biztosított.

9

Az 1962. április 26‑i Algemene Kinderbijslagwet (a családi támogatásokról szóló általános törvény, az Stb. 1962 160. száma) az alapügy tényállására alkalmazandó változatában (a továbbiakban: AKW) azonos megfogalmazással átveszi az AOW 6. cikkének szövegét.

10

Az AKW 6a. cikke a következőket írja elő:

„Adott esetben a 6. cikktől és az azon alapuló rendelkezésektől eltérően:

11

Az 1998. december 24‑i Besluit uitbreiding en beperking kring verzekerden volksverzekeringen 1999‑nek (a társadalombiztosítás keretében biztosított személyek körének kiterjesztéséről és szűkítéséről szóló 1999. évi rendelet; az Stb. 1998 746. száma; a továbbiakban: BUB) „A hollandiai munkavégzés ideiglenes megszakadása” címet viselő 6. cikke előírja:

„Továbbra is a társadalombiztosítási rendszerben biztosított az a személy, aki nem Hollandiában lakik, de kizárólag Hollandiában végez munkát, és akinek a munkavégzése az alábbi okok miatt ideiglenesen megszakad:

12

2013. január 14‑től a Németországban lakóhellyel rendelkező holland állampolgár X munkaerő‑kölcsönző vállalkozáson keresztül kezdett keresőtevékenységet folytatni Hollandiában. Az e vállalkozással kötött munkaszerződés előírta, hogy a munkaviszony a munkavégzés tényleges megkezdésének időpontjában kezdődik, és a szerződés szerint automatikusan megszűnik, amint az említett tevékenység a kölcsönvevő vállalkozás kérése alapján véget ér.

13

E szerződés keretében X több munkaerő‑kölcsönzés keretében történő munkavégzési tevékenységet látott el, megszakításokkal, amelynek időközei közül a leghosszabb 2013. október 19‑től 2014. március 30‑ig tartott, a legrövidebbek pedig 2014. szeptember 20. és 25., valamint 2015. január 23. és 28. között álltak fenn.

14

Ezen időközök során X Hollandiában önkéntes volt, és díjazással nem járó otthoni családgondozási tevékenységet végzett. Fiainál háztartási feladatokat is ellátott, amelyekért nagyon alacsony díjazásban részesült.

15

2015. július 6‑i határozatával az SVB X kérelmére közölte vele az AOW szerinti nyugdíjjogosultságának kimutatását, amelyből kitűnik, hogy 2015. január 30‑án az érintett az AOW szerinti teljes öregségi nyugdíj 82%‑át szerezte meg. Az SVB e tekintetben úgy vélte, hogy mivel X Németországban rendelkezik lakóhellyel, a holland szociális biztonsági rendszer alapján kizárólag azon időszakokban volt biztosított, amikor ténylegesen Hollandiában végzett munkát a munkaerő‑kölcsönző vállalkozás javára, de a munkaerő‑kölcsönzés keretében történő munkavégzési tevékenységek közötti időközök során nem volt biztosított.

16

Mivel az e határozattal szembeni panaszát az SVB 2015. december 21‑i határozatával mint megalapozatlant elutasította, X a rechtbank Amsterdamhoz (amszterdami bíróság, Hollandia) fordult.

17

E bíróság 2016. október 3‑i ítéletével az SVB‑t új határozat meghozatalára kötelezte. E bíróság többek között a 2015. április 23‑iFranzen és társai ítéletre (C‑382/13, EU:C:2015:261) hivatkozva megállapította, hogy azokat az időközöket, amelyeket X a munkaerő‑kölcsönzés keretében történő munkavégzési tevékenységek között töltött, a BUB 6. cikke értelmében szabadság vagy munkanélküliség időszakának kell tekinteni, így az említett időszakok során X a holland jogszabályok hatálya alá tartozott.

18

Az SVB ezen ítélettel szemben fellebbezést nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz, a Centrale Raad van Beroephoz (szociális és közszolgálati fellebbviteli bíróság, Hollandia).

19

Ez a – kérdést előterjesztő – bíróság megjegyzi, hogy mivel X nem szerzett biztosítási időt Németországban, e tagállamban nem igényelhet öregségi nyugdíjat.

20

2007. július 16‑tól Y lengyel állampolgár, aki családjával Lengyelországban rendelkezik lakóhellyel, Hollandiában kezdett munkavállalói tevékenységet folytatni egy munkaerő‑kölcsönző vállalkozáson keresztül, amellyel – több megszakítással – egymást követő munkaszerződéseket kötött.

21

2015. július 20‑án Y nyolc hónapos, határozott idejű munkaszerződést kötött az említett vállalkozással, amely előírta, hogy amennyiben a kölcsönvevő vállalkozásnál végzett munka véget ér, Y köteles az említett szerződés időtartama alatt megfelelő helyettesítő munkát vállalni, és e szerződés megszűnik, ha a munkát elutasítja, vagy már nem áll készen a munkavégzésre. Mivel ez utóbbi eset állt elő, az említett szerződés 2015. december 31‑én szűnt meg.

22

Y, aki 2016. január 1. és február 7. között nem végzett munkát, 2016. február 8‑án új munkaszerződést kötött ugyanazon vállalkozással.

23

Az SVB 2016. március 29‑i határozatával arról tájékoztatta Y‑t, hogy 2016. január és február hónapra nem jogosult a holland szociális biztonsági rendszer alapján családi támogatásra, mivel e hónapok első munkanapján nem végzett Hollandiában keresőtevékenységet.

24

Miután panaszát az SVB 2016. május 20‑i határozatával elutasította, Y keresetet indított a rechtbank Amsterdam (amszterdami bíróság) előtt.

25

2017. január 5‑i ítéletével e bíróság a keresetet mint megalapozatlant elutasította. E bíróság úgy vélte, hogy a 2015. július 20‑i munkaszerződés a 2016. január 1. és február 7. közötti időszak során megszűnt, és pontosította, hogy nem került megállapításra, hogy e szerződés keretében fizetett vagy fizetés nélküli szabadságot biztosítottak volna számára. Ennélfogva ez az időszak nem minősülhetett a BUB 6. cikke értelmében a munkavégzés ideiglenes megszakításának.

26

Y fellebbezést nyújtott be ezen ítélettel szemben a kérdést előterjesztő bírósághoz, a Centrale Raad van Beroephoz (szociális és közszolgálati fellebbviteli bíróság).

27

A kérdést előterjesztő bíróság megállapítja, hogy X és Y az AOW, illetve az AKW alapján biztosított volt azon időszakokban, amikor Hollandiában munkaerő‑kölcsönzés keretében végeztek munkát, és az alapeljárások arra a kérdésre vonatkoznak, hogy a holland szociális biztonsági rendszerben való biztosításuk megszűnt‑e az említett munkavégzések közötti időközökben. E bíróság úgy véli, hogy e célból a 883/2004 rendelet értelmében meg kell határozni az ezen időközök során alkalmazandó jogszabályokat.

28

E tekintetben emlékeztet arra, hogy a 883/2004 rendelet 11. cikkének (1) bekezdése szerint az e rendelet hatálya alá tartozó személyekre csak egy tagállam jogszabályai alkalmazandóak, amelyeket az említett rendelet 11. cikkének (3) bekezdése alapján kell meghatározni.

29

A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy ahhoz, hogy a 883/2004 rendelet 11. cikke (3) bekezdésének a) pontja alkalmazható legyen, fenn kell állnia az e rendelet 1. cikkének a) pontja értelmében vett tevékenységnek vagy azzal egyenértékű helyzetnek, amelyet e tevékenység vagy az azzal egyenértékű helyzet helye szerinti tagállam szociális biztonsági jogszabályainak alkalmazása szempontjából ilyennek kell tekinteni.

30

Márpedig a jelen ügyben X‑nek és Y‑nak a munkavégzési tevékenységei közötti időközökben fennálló helyzete nem minősül a 883/2004 rendelet 1. cikkének a) pontja értelmében vett munkavállalói tevékenységnek. A holland jog értelmében ugyanis az X által Hollandiában ezen időszakok során folytatott tevékenységek nem tekinthetők munkavállalói tevékenységnek. Ugyanígy az említett holland jog értelmében Y nem végzett munkavállalói tevékenységet az említett időközök során, mivel a munkaszerződése ekkor megszűnt. Ezenkívül előzetesen semmilyen fizetés nélküli szabadságról nem állapodtak meg, és a 2016. február 8‑i munkaszerződést olyan időszakra kötötték, amely meghaladta a korábbi munkaszerződésben eredetileg előírt megszűnés időpontját.

31

A kérdést előterjesztő bíróság ennélfogva arra keresi a választ, hogy X és Y helyzete a munkaerő‑kölcsönzés keretében történő munkavégzési tevékenységek közötti időközökben a 883/2004 rendelet 1. cikkének a) pontja értelmében vett „egyenértékű helyzet[ek]nek” tekinthető‑e.

32

E tekintetben e bíróság rámutat, hogy a munkaerő‑kölcsönzés keretében történő munkavégzési tevékenységek közötti időközök során X és Y már nem rendelkezett munkaviszonnyal, így ők ezen időszakokban nem tekinthetők a holland jog értelmében vett munkavállalóknak.

33

A kérdést előterjesztő bíróság hozzáteszi, hogy amint az a 2019. szeptember 19‑ivan den Berg és társai ítéletből (C‑95/18 és C‑96/18, EU:C:2019:767) kitűnik, a foglalkoztatás helye szerinti tagállam nem köteles a valamely tagállam területén lakóhellyel rendelkező migráns munkavállaló számára előírni, hogy a szociális biztonsági jogszabályainak hatálya alá tartozzon azon időszakok tekintetében, amelyek alatt a 883/2004 rendelet II. címe alapján a lakóhely szerinti állam szociális biztonsági jogszabályainak hatálya alá tartozik, még akkor sem, ha e jogszabályok e munkavállaló számára semmilyen öregségi nyugdíjhoz vagy családi támogatásokhoz való jogot nem biztosítanak. Következésképpen nem releváns az a tény, hogy az érdekeltek a lakóhelyük szerinti tagállamban nem voltak jogosultak hasonló ellátásokra.

34

A kérdést előterjesztő bíróság ugyanakkor kétli, hogy a munkaerő‑kölcsönzés keretében történő munkavégzési tevékenységek közötti időközök során az X‑re és Y‑ra alkalmazandó jogszabályokat a 883/2004 rendelet 11. cikke (3) bekezdésének e) pontja alapján kellene meghatározni.

35

E tekintetben azt állítja, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlatából, különösen jelen esetben a 883/2004 rendelet összefüggésében alkalmazandó, a 2006. december 18‑i 1992/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel (HL 2006. L 392., 1. o.) módosított, korábban az 1996. december 2‑i 118/97/EK tanácsi rendelettel (HL 1997. L 28., 1. o.) módosított és naprakésszé tett, a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra és önálló vállalkozókra, illetve családtagjaikra történő alkalmazásáról szóló, 1971. június 14‑i tanácsi rendelet (a továbbiakban: 1408/71 rendelet) keretében meghozott 2015. április 23‑iFranzen és társai ítélet (C‑382/13, EU:C:2015:261) 50. pontjából az következik, hogy a 883/2004 rendelet 11. cikke (3) bekezdése a) pontjának hatálya alá tartoznak azok a személyek, akik szakmai tevékenységüket rendszerint valamely tagállamban végzik, amennyiben e tevékenységükkel nem hagytak fel véglegesen vagy nem szüneteltették azt, és e szabályozás hatálya alatt maradnak azokon a napokon is, amikor ténylegesen nem folytatják ezt a tevékenységet. Így az a körülmény, hogy fennáll‑e munkaviszony, e tekintetben nem döntő jelentőségű. A kérdést előterjesztő bíróság ennélfogva nem zárja ki, hogy a munkaerő‑kölcsönzés keretében történő munkavégzési tevékenységek közötti időközök X és Y, de különösen X esetében munkavállalói tevékenységük Hollandiában történő megszűnésével járnak. A kérdést előterjesztő bíróságban felmerül a kérdés, hogy mely releváns tényezőket kell figyelembe venni, különösen azon határidőt illetően, amelytől kezdve úgy kell tekinteni, hogy az a személy, aki – mint X vagy Y – már nem áll munkaviszonyban, a munkavégzés helye szerinti tagállamban befejezte tevékenységét.

36

Ugyanakkor a kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy az említett ítélet 51. pontjából az is kitűnik, hogy valamely személy, amikor nem végez díjazás ellenében munkát és nincs munkaviszonya, még akkor is a lakóhely szerinti állam jogszabályainak hatálya alá tartozik, ha tevékenységét csak ideiglenesen szünetelteti a munkavégzés helye szerinti államban, mivel az egyetlen kivétel az, amikor az érintett a 883/2004 rendelet 11. cikkének (2) bekezdése értelmében vett ellátásban részesül.

37

E körülmények között a Centrale Raad van Beroep (szociális és közszolgálati fellebbviteli bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

38

Három együttesen vizsgálandó, előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 883/2004 rendelet 11. cikke (3) bekezdésének a) és e) pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy az a valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy, aki egy másik tagállamban székhellyel rendelkező munkaerő‑kölcsönző vállalkozáson keresztül munkaerő‑kölcsönzés keretében történő munkavégzésre irányuló tevékenységeket folytat e másik tagállam területén, az említett munkaerő‑kölcsönzés keretében történő munkavégzési tevékenységek közötti időközök során a foglalkoztatása szerinti tagállam nemzeti jogszabályainak hatálya alá tartozik, avagy úgy, hogy az ilyen személy az említett időközök során a lakóhelye szerinti tagállam nemzeti jogszabályainak hatálya alá tartozik.

39

Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a 883/2004 rendelet II. címének rendelkezései, amely címnek e rendelet 11. cikkének (3) bekezdése is részét képezi, teljes és egységes kollíziós szabályrendszert képeznek, amelyek célja annak biztosítása, hogy az Unión belül mozgó munkavállalók csak egy tagállam szociális biztonsági rendszeréhez tartozzanak, és így el lehessen kerülni az alkalmazandó tagállami jogszabályok halmozódását, valamint az esetlegesen ebből fakadó nehézségeket (lásd ebben az értelemben: 2021. május 20‑iFORMAT Urządzenia i Montaże Przemysłowe ítélet, C 879/19, EU:C:2021:409, 30. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

40

E célból a 883/2004 rendelet 11. cikke (3) bekezdésének a) pontja megfogalmazza azt az elvet, amely szerint az a személy, aki munkavállalóként vagy önálló vállalkozóként egy tagállamban folytat tevékenységet, e tagállam szociális biztonsági jogszabályainak hatálya alá tartozik.

41

Amint arra a főtanácsnok az indítványának 63. pontjában rámutatott, az ilyen munkaviszony fennállása csak a 883/2004 rendelet 11. cikkének (2) bekezdésében meghatározott kivételes esetben válik irrelevánssá, amely a munkavállalói vagy önálló vállalkozói tevékenységet folytató személyekkel egyenértékűnek tekinti azokat a személyeket, akik e tevékenység által vagy arra tekintettel pénzbeli ellátásokban részesülnek.

42

Márpedig a jelen ügyben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy X és Y a munkaerő‑kölcsönzés keretében történő munkavégzési tevékenységeik közötti időközök során nem részesült a 883/2004 rendelet 11. cikkének (2) bekezdésében említett kedvezményekben.

43

Ennélfogva meg kell határozni, hogy X‑et és Y‑t úgy kell‑e tekinteni, hogy az említett időszakokban a 883/2004 rendelet 11. cikke (3) bekezdésének a) pontja értelmében vett munkavállalói vagy önálló vállalkozói tevékenységet folytattak.

44

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 883/2004 rendelet 1. cikkének a) pontja a „munkavállalói tevékenység” fogalmát úgy határozza meg, hogy az olyan tevékenység vagy azzal egyenértékű helyzet, amelyet az ilyen tevékenység vagy azzal egyenértékű helyzet fennállásának helye szerinti tagállam szociális biztonsági jogszabályai ilyenként kezelnek.

45

A jelen ügyben a Bíróság rendelkezésére álló iratokból kitűnik, hogy X tevékenységét határozott időre szóló, munkaerő‑kölcsönzés keretében történő munkavégzésre irányuló szerződés alapján végezte, amely egy olyan kikötést tartalmazott, amelynek értelmében a munkaviszony a tevékenységének tényleges megkezdésével kezdődött és e tevékenység befejezésével meg is szűnt. Ebből következik, hogy a munkaerő‑kölcsönzés keretében történő munkavégzési tevékenységek közötti időközök során nem állt fenn munkaviszony X és a munkaerő‑kölcsönző vállalkozás között.

46

Ezenkívül, bár ezen időközök során X több holland munkaerő‑kölcsönző vállalkozás listáján szerepelt, semmilyen munkaerő‑kölcsönzés keretében történő munkavégzésre irányuló tevékenységet nem végzett e vállalkozások javára. Ami az X által az említett időszakokban Hollandiában végzett önkéntes és háztartási munkát illeti, elegendő megállapítani, hogy azok a kérdést előterjesztő bíróság szerint nem tekinthetők a holland jogszabályok értelmében vett munkavállalói tevékenységnek vagy azzal egyenértékű helyzetnek.

47

Ami Y‑t illeti, az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy tevékenységét egy munkaerő‑kölcsönző vállalkozás javára 2015. július 20‑án kezdődött és 2015. december 31‑én megszűnt, határozott időre szóló munkaszerződés alapján végezte, és ugyanezen vállalkozással új munkaszerződést kötött, amely 2016. február 8‑án kezdődött. Így az e két szerződés közötti, azaz a 2016. január 1‑jétől február 7‑ig tartó időszakban az Y és a munkaerő‑kölcsönző vállalkozás közötti munkaviszony megszűnt.

48

Ebből következik, hogy X és Y keresőtevékenységük megszűnése miatt a munkaerő‑kölcsönzés keretében történő munkavégzési tevékenységek közötti időközök során nem végzett munkavállalói tevékenységet, és a holland jogszabályok értelmében nem is volt ezzel egyenértékű helyzetben. Következésképpen X és Y nem tartozott a 883/2004 rendelet 11. cikke (3) bekezdése a) pontjának hatálya alá, így a holland jogszabályok sem voltak rájuk alkalmazhatók.

49

E megállapítást nem kérdőjelezheti meg a2015. április 23‑i Franzen és társai ítélet (C‑382/13, EU:C:2015:261) sem, amelyre a Bizottság és a kérdést előterjesztő bíróság hivatkozik. Ezen ítélet 50. és 51. pontjában ugyanis a Bíróság kimondta, hogy a foglalkoztatás szerinti tagállam jogszabályai addig alkalmazhatók, amíg az érintett személy e tagállam területén folytatja szakmai tevékenységét, ezzel szemben azon személyek, akik keresőtevékenységükkel véglegesen felhagytak vagy ideiglenesen megszüntették azt, azon tagállam jogszabályainak a hatálya alá tartoznak, amelynek területén lakóhellyel rendelkeznek. Ebből következik, hogy – amint arra a főtanácsnok indítványának 82. és 84. pontjában rámutatott – a foglalkoztatás szerinti tagállam jogszabályainak alkalmazásához továbbra is szükséges a munkaviszony folyamatos fennállása. A munkavégzés konkrét részletes feltételei, mint például az a körülmény, hogy a munkát részmunkaidőben vagy alkalmi jelleggel végzik‑e, vagy hogy felfüggesztik‑e az abból eredő konkrét kötelezettségeket, nem relevánsak, mivel nem érintik a munkaviszony folyamatos jellegét.

50

E körülmények között és figyelemmel a jelen ítélet 48. pontjában tett megállapításra, X és Y a munkaerő‑kölcsönzés keretében történő munkavégzésre irányuló feladataik közötti időközökben a 883/2004 rendelet 11. cikke (3) bekezdése e) pontjának hatálya alá tartozott, amely rendelkezés olyan háttérszabálynak minősül, amelyet minden olyan helyzetben lévő személyre alkalmazni kell, amelyet nem szabályoznak kifejezetten az az alkalmazandó jogszabályok meghatározásának teljes rendszerét bevezető említett rendelet más rendelkezései (lásd ebben az értelemben: 2019. május 8‑iInspecteur van de Belastingdienst ítélet, C‑631/17, EU:C:2019:381, 31. pont).

51

E rendelkezés ugyanis előírja, hogy az említett bekezdés a)–d) pontjának hatálya alá nem tartozó bármely személyre a lakóhely szerinti tagállam jogszabályai vonatkoznak, e rendelet egyéb olyan rendelkezéseinek sérelme nélkül, amelyek szerint az ilyen személyeknek egy vagy több tagállam jogszabályai alapján kell ellátásokat biztosítani. Ez vonatkozik mind azokra a személyekre, akik véglegesen abbahagyták szakmai tevékenységüket, mind pedig azokra, akik csak ideiglenesen hagyták abba azt (lásd analógia útján: 2004. november 11‑iAdanez‑Vega ítélet, C‑372/02, EU:C:2004:705, 24. pont).

52

Márpedig a jelen ügyben X‑nek és Y‑nak a munkaerő‑kölcsönzés keretében történő munkavégzési tevékenységek közötti időközök során fennálló helyzete – amint azt a jelen ítélet 45–48. pontja kifejti – nem felelt meg sem a 883/2004 rendelet 11. cikke (3) bekezdésének a) pontjában előírt helyzetnek, sem pedig az e rendelet 11. cikke (3) bekezdésének b)–d) pontjában előírt helyzetnek, mivel ez utóbbiak a köztisztviselőkre, munkanélküli‑ellátásban részesülőkre és a fegyveres erőkbe szolgálatra vagy polgári szolgálatra behívott vagy újból behívott személyekre vonatkoznak.

53

Következésképpen az előterjesztett kérdésekre azt a választ kell adni, hogy a 883/2004 rendelet 11. cikke (3) bekezdésének a) és e) pontját úgy kell értelmezni, hogy az a valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy, aki egy másik tagállamban székhellyel rendelkező munkaerő‑kölcsönző vállalkozáson keresztül munkaerő‑kölcsönzés keretében történő munkavégzésre irányuló tevékenységeket folytat ezen másik tagállam területén, az említett munkavégzési tevékenységek közötti időközök során a lakóhelye szerinti tagállam nemzeti jogszabályainak hatálya alá tartozik, amennyiben a munkaerő‑kölcsönzés keretében történő munkavégzésre irányuló szerződés értelmében a munkaviszony ezen időközök alatt megszűnik.

54

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (második tanács) a következőképpen határozott:

A szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló, 2004. április 29‑i 883/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 11. cikke (3) bekezdésének a) és e) pontját

a következőképpen kell értelmezni:

az a valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy, aki egy másik tagállamban székhellyel rendelkező munkaerő‑kölcsönző vállalkozáson keresztül munkaerő‑kölcsönzés keretében történő munkavégzésre irányuló tevékenységeket folytat ezen másik tagállam területén, az említett munkavégzési tevékenységek közötti időközök során a lakóhelye szerinti tagállam nemzeti jogszabályainak hatálya alá tartozik, amennyiben a munkaerő‑kölcsönzés keretében történő munkavégzésre irányuló szerződés értelmében a munkaviszony ezen időközök alatt megszűnik.