–

az Associazione per gli Studi Giuridici sull’Immigrazione (ASGI), az Avvocati per niente onlus (APN) és az Associazione NAGA – Organizzazione di volontariato per l’Assistenza Socio‑Sanitaria e per i Diritti di Cittadini Stranieri, Rom e Sinti képviseletében A. Guariso, L. Neri és I. Traina avvocati,

–

az olasz kormány képviseletében G. Palmieri, meghatalmazotti minőségben, segítője: P. Gentili avvocato dello Stato,

–

az Európai Bizottság képviseletében C. Cattabriga és D. Martin, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a harmadik országok huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező állampolgárainak jogállásáról szóló, 2003. november 25‑i 2003/109/EK tanácsi irányelv (HL 2004. L 16., 44. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 6. kötet, 272. o.) 11. cikke (1) bekezdése d) és f) pontjának, a harmadik országbeli állampolgárok valamely tagállam területén való tartózkodására és munkavállalására vonatkozó összevont engedélyre irányuló összevont kérelmezési eljárásról, valamint a harmadik országból származó, valamely tagállam területén jogszerűen tartózkodó munkavállalók közös jogairól szóló, 2011. december 13‑i 2011/98/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2011. L 343., 1. o.) 12. cikke (1) bekezdése e) és g) pontjának, a harmadik országbeli állampolgárok magas szintű képzettséget igénylő munkavállalás céljából való belépésének és tartózkodásának feltételeiről szóló, 2009. május 25‑i 2009/50/EK tanácsi irányelv (HL 2009. L 155., 17. o.) 14. cikke (1) bekezdése e) pontjának, valamint a harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésére, az egységes menekült‑ vagy kiegészítő védelmet biztosító jogállásra, valamint a nyújtott védelem tartalmára vonatkozó szabályokról szóló, 2011. december 13‑i 2011/95/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2011. L 337., 9. o.; helyesbítések: HL 2017. L 167., 58. o.; HL 2019. L 19., 20. o.) 29. cikkének az értelmezésére vonatkozik.

2

Ezt a kérelmet az Associazione per gli Studi Giuridici sull’Immigrazione (ASGI), az Avvocati per niente onlus (APN) és az Associazione NAGA – Organizzazione di volontariato per l’Assistenza Socio‑Sanitaria e per i Diritti di Cittadini Stranieri, Rom e Sinti, valamint a Presidenza del Consiglio dei Ministri – Dipartimento per le politiche della famiglia (miniszterelnöki hivatal, családpolitikai osztály, Olaszország) és a Ministero dell’Economia e delle Finanze (gazdasági és pénzügyminisztérium, Olaszország) között a harmadik országbeli állampolgárok áruk megvásárlásával és szolgáltatások igénybevételével kapcsolatos árengedmények, illetve díjkedvezmények lehetőségét biztosító, családok számára nyújtott kártyára (a továbbiakban: családikedvezmény‑kártya) való jogosultságból történő kizárásának tárgyában folyamatban lévő jogvitában terjesztették elő.

3

A 2003/109 irányelv „Egyenlő elbánás” címet viselő 11. cikke a következőket írja elő:

„(1)   A huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személyek az állampolgárokkal egyenlő elbánást élveznek az alábbiak tekintetében:

[…]

[…]

[…]

(2)   Az (1) bekezdés b), d), e), f) és g) pontjának rendelkezései tekintetében az érintett tagállam olyan esetekre korlátozhatja az egyenlő elbánást, amelyeknél a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személy vagy annak azon családtagjai, akikre nézve a juttatásokat igényli, bejegyzett vagy szokásos tartózkodási helye az érintett tagállam területén belül található.

[…]”

4

A 2009/50 irányelv „Egyenlő bánásmód” című 14. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Az EU kék kártya birtokosa az alábbiak tekintetében a kék kártyát kiállító tagállam állampolgáraival egyenlő bánásmódot élvez:

[…]

[…]

[…]”

5

A 2011/95 irányelv „Szociális védelem” című 29. cikkének (1) bekezdése a következőket mondja ki:

„A tagállamok gondoskodnak arról, hogy a nemzetközi védelemben részesülő személyek az e védelmet nyújtó tagállamban a saját állampolgárok számára meghatározottakkal azonos feltételek mellett részesüljenek a szükséges szociális ellátásokban.”

6

A 2011/98 irányelvnek „Az egyenlő bánásmódhoz való jog” címet viselő 12. cikke a következőket írja elő:

„(1)   A 3. cikk (1) bekezdésének b) és c) pontjában említett, harmadik országból származó munkavállalók a következők tekintetében egyenlő bánásmódban részesülnek a lakóhelyük szerinti tagállam állampolgáraival:

[…]

[…]

[…]

(2)   A tagállamok a következő módon korlátozhatják az egyenlő bánásmódot:

[…]

[…]”

7

A 883/2004 rendelet „Fogalommeghatározások” című 1. cikke a következőket mondja ki:

„E rendelet alkalmazásában:

[…]

8

E rendelet „A rendelet alkalmazási köre” címet viselő 3. cikkének (1) bekezdése a következőket írja elő:

„Ezt a rendeletet a következő szociális biztonsági ágakra vonatkozó valamennyi jogszabályra kell alkalmazni:

[…]

j) családi ellátások.”

9

A 2015. december 28‑i legge n. 208/2015 – Disposizioni per la formazione del bilancio annuale e pluriennale dello Stato (legge di stabilità 2016) (az éves és a többéves állami költségvetés elfogadásához szükséges rendelkezésekről szóló 208/2015. sz. törvény [2016. évi stabilitási törvény]; a GURI 2015. december 30‑i 302. számának rendes melléklete) 1. cikke (391) bekezdésének az alapügy tényállására alkalmazandó változata a következőképpen rendelkezik:

„2016‑tól kezdődően létrejön az olasz állampolgárokból álló vagy az Európai Unió tagállamainak Olaszország területén jogszerűen tartózkodó állampolgáraiból és velük egy háztartásban élő legalább három, legfeljebb 26 éves gyermekből álló családoknak járó családikedvezmény‑kártya. A kártyát olyan családok számára állítják ki, akik azt a minisztertanács elnökének vagy a családokért és a fogyatékkal élőkért felelős miniszternek a gazdasági és pénzügyminiszter egyetértésével, e rendelkezés hatálybalépésétől számított három hónapon belül meghozandó rendeletében megállapított feltételek szerint és módokon igénylik. A kártyával a kezdeményezéshez csatlakozó közjogi vagy magánjogi személyek által az áruk megvásárlásával vagy a szolgáltatások igénybevételével kapcsolatban nyújtott engedmények vagy díjkedvezmények vehetők igénybe. A kezdeményezésben részt vevő olyan jogalanyok, amelyek a piacon általában alkalmazottaknál jelentősebb mértékű engedményeket vagy kedvezményeket biztosítanak, a kezdeményezésben való részvételükre promóciós célból vagy reklám céljából hivatkozhatnak.”

10

E törvény 1. cikkének (391) bekezdését a 2019. június 27‑i decreto della Presidenza del Consiglio dei Ministri – Dipartimento per le politiche della famiglia – Rilascio della Carta della famiglia (a miniszterelnöki hivatal családpolitikai osztályának a családikedvezmény‑kártya kibocsátásáról szóló rendelete; a GURI 2019. augusztus 30‑i 203. száma) hajtotta végre. E rendelet előírja, hogy az érdekeltek megfelelő kérelem benyújtását követően, a miniszterelnöki hivatal családpolitikai osztályától kapják meg a családikedvezmény‑kártyát. A kérelmet internetes honlapon kell benyújtani, és abban a kérelmezőnek nyilatkoznia kell arról, hogy esetében teljesülnek a törvényben előírt feltételek, különösen az, hogy olasz állampolgársággal rendelkezik, vagy hogy az Unió valamely tagállamának Olaszországban jogszerűen tartózkodó állampolgára. Az áruk és szolgáltatások köz‑ vagy magánjogi szállítói (például a kereskedők) önként csatlakozhatnak a kezdeményezéshez. E célból megállapodást köthetnek a miniszterelnöki hivatal családpolitikai osztályával. Kötelezettséget kell vállalniuk arra, hogy a kártyabirtokosok javára a fogyasztói árhoz képest legalább 5%‑os árengedményt biztosítanak bizonyos, általuk kiválasztott áruk vagy szolgáltatások vonatkozásában. A részt vevő szállítók nevét a honlapon teszik közzé.

11

A 2020. március 17‑i decreto‑legge n. 18/2020 – Misure di potenziamento del Servizio sanitario nazionale e di sostegno economico per famiglie, lavoratori e imprese connesse all’emergenza epidemiologica da COVID‑19‑nak (a nemzeti egészségügyi szolgálat megerősítésére, valamint a családoknak, a munkavállalóknak és a vállalkozásoknak a COVID19 okozta járványügyi válsághelyzettel összefüggésben nyújtott gazdasági támogatásra irányuló intézkedésekről szóló 18/2020. sz. rendkívüli törvényerejű rendelet; a GURI 2020. március 17‑i 70. száma) a 2020. április 24‑i legge di conversione n. 27/2020‑vel (a rendelet törvénnyé alakításáról szóló 27/2020. sz. törvény; a GURI 2020. április 29‑i 110. számának rendes melléklete) bevezetett 90 bis cikke a 2020. évre egyetlen gyermekre csökkentette a családikedvezmény‑kártyára való jogosultsághoz szükséges eltartott gyermekek számát.

12

2020. március 31‑i levelében az ASGI és – az alapügyben felperesként nem részt vevő – két másik egyesület azt kérte a miniszterelnöki hivatal családpolitikai osztályától, hogy mellőzze a családikedvezmény‑kártyára vonatkozó szabályozás alkalmazását, mivel az kizárja a jogosultak köréből az uniós jog által védett jogállást élvező harmadik országbeli állampolgárokat.

13

Mivel erre a kérelemre nem érkezett válasz, a felperesek – e szabályozás alkalmazásának e tekintetben történő mellőzése, valamint az említett szabályozás módosításának elrendelése céljából – a kérdést előterjesztő bíróság, a Tribunale di Milano (milánói bíróság, Olaszország) előtt egy, a hátrányos megkülönböztetéssel kapcsolatos jogviták elbírálását szolgáló különleges eljárást indítottak.

14

E bíróság előtt a felperesek többek között előadják, hogy az alapeljárásban szóban forgó szabályozás ellentétes a 2003/109 irányelv 11. cikke (1) bekezdésének d) pontjával, mivel – álláspontjuk szerint – a családikedvezmény‑kártya az e rendelkezésben említett „szociális biztonság”, „szociális ellátás” és „szociális védelem” fogalmába tartozik. Ez a szabályozás a 2011/98 irányelv 12. cikke (1) bekezdésének – a 883/2004 rendelet 1. cikkének z) pontjával és 3. cikke (1) bekezdésének j) pontjával összefüggésben értelmezett – e) pontjával is ellentétes, mivel a családikedvezmény‑kártya az e rendeletben említett „családi ellátások” fogalmába tartozik. Az említett szabályozás végül ellentétes a 2009/50 irányelv 14. cikke (1) bekezdésének – a 883/2004 rendelet ugyanezen rendelkezéseivel összefüggésben értelmezett – e) pontjával, valamint a 2011/95 irányelv 29. cikkével, mivel a családikedvezmény‑kártya a „szociális védelem” fogalmába tartozik.

15

A felperesek egyebekben azzal érvelnek, hogy az alapeljárásban szóban forgó szabályozás akkor is összeegyeztethetetlen lenne az uniós joggal, ha a családikedvezmény‑kártya kiállítását a 2003/109 irányelv 11. cikke (1) bekezdésének f) pontja, a 2011/98 irányelv 12. cikke (1) bekezdésének g) pontja és a 2009/50 irányelv 14. cikke (1) bekezdésének g) pontja értelmében vett szolgáltatásnak kellene tekinteni.

16

Az alapeljárás alperesei a kereset elutasítását kérik, és a 2003/109 irányelv vonatkozásában előadják, hogy a családikedvezmény‑kártya nem a „szociális ellátás” vagy a „szociális védelem” fogalmába tartozik, hanem családtámogatási intézkedést és a családoknak nyújtott szolgáltatások költségeinek csökkentését szolgáló intézkedést képez. E tekintetben azzal érvelnek, hogy e kártya megadása nem a kedvezményezettek jövedelmétől függ, valamint hogy azt nem állami hatóságok finanszírozzák, mivel a kedvezményeket az áruk és szolgáltatások megállapodásban részt vevő szállítói nyújtják. Hasonló okok miatt úgy vélik, hogy az alapeljárásban szóban forgó szabályozás nem ellentétes sem a 2011/98 irányelvvel – hiszen a családikedvezmény‑kártyát nem lehet családi ellátásnak tekinteni –, sem a 2009/50 irányelvvel, sem pedig a 2011/95 irányelvvel.

17

A kérdést előterjesztő bíróság kifejti, hogy az alapjogvita megoldása főként attól a kérdéstől függ, hogy a családikedvezmény‑kártya a „szociális biztonság”, a „szociális ellátás”, a „szociális védelem”, az „árukhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférés”, vagy a „családi ellátás” fent hivatkozott irányelvekben és a 883/2004 rendeletben említett fogalmának valamelyikébe tartozik‑e.

18

Megjegyzi, hogy jóllehet a családikedvezmény‑kártyára jogosult családokat megillető kedvezményekkel kapcsolatos bevételkiesés az áruk és szolgáltatások olyan köz‑ vagy magánjogi szállítóit terheli, amelyek úgy döntenek, hogy megkötik a megállapodást a miniszterelnöki hivatal családpolitikai osztályával, ezen osztály – amelynek működése az állami költségvetést terheli – bírálja el a családikedvezmény‑kártya megadása iránti kérelmeket, állítja ki azokat és teszi közzé a megállapodásban részt vevő köz‑ vagy magánjogi jogalanyok nevét.

19

A kérdést előterjesztő bíróság rámutat, hogy a felek által felvetett jogkérdéseket az uniós jog önálló értelmezése révén kell megválaszolni.

20

E körülmények között határozott úgy a Tribunale di Milano (milánói bíróság), hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

21

Együttesen vizsgálandó négy kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra kíván választ kapni, hogy a 2003/109 irányelv 11. cikke (1) bekezdésének d) pontját, illetve 11. cikke (1) bekezdésének f) pontját, a 2011/98 irányelv 12. cikke (1) bekezdésének e) pontját, illetve 12. cikke (1) bekezdésének g) pontját, a 2009/50 irányelv 14. cikke (1) bekezdésének e) pontját, illetve 14. cikke (1) bekezdésének g) pontját, valamint a 2011/95 irányelv 29. pontját akként kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes az a tagállami szabályozás, amely kizárja az ezen irányelvekben említett harmadik országbeli állampolgárokat az e tagállam kormányával megállapodást kötő köz‑ vagy magánjogi jogalanyok által nyújtott áruk és szolgáltatások megvásárlásakor biztosított árengedmények vagy díjkedvezmények megszerzését lehetővé tevő családikedvezmény‑kártyára való jogosultságból.

22

Elsősorban annak meghatározása céljából, hogy ez a kizárás az ezen irányelvekben említett ellátások vonatkozásában ellentétes‑e az egyenlő bánásmóddal, azt kell vizsgálni, hogy a családikedvezmény‑kártya ezen ellátások valamelyikébe tartozik‑e.

23

E célból mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy a 2011/98 irányelv 12. cikke (1) bekezdésének e) pontjában és a 2009/50 irányelv 14. cikke (1) bekezdésének e) pontjában említett ellátások az uniós jogban, azaz a 883/2004 rendeletben meghatározott különféle szociális biztonsági ágakba tartoznak.

24

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata értelmében a 883/2004 rendelet hatálya alá tartozó és az abból kizárt ellátások közötti különbségtétel alapvetően az egyes ellátások alkotóelemein alapul, többek között azok célján és megadásának a feltételein, és nem azon, hogy a nemzeti szabályozás szociális biztonsági ellátásnak minősíti‑e az ellátást, vagy sem (2017. június 21‑iMartinez Silva ítélet, C‑449/16, EU:C:2017:485, 20. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2020. április 2‑iCaisse pour l’avenir des enfants [A határ menti ingázó munkavállaló házastársának gyermeke] ítélet, C‑802/18, EU:C:2020:269, 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

25

A Bíróság több alkalommal megállapította, hogy valamely ellátás akkor tekinthető szociális biztonsági ellátásnak, ha egyrészt a jogosult személyes szükségletének bármiféle egyéni és diszkrecionális mérlegelése nélkül, jogilag meghatározott helyzetben nyújtják, és másrészt a 883/2004 rendelet 3. cikkének (1) bekezdésében kifejezetten felsorolt kockázatok valamelyikét fedezi (2017. június 21‑iMartinez Silva ítélet, C‑449/16, EU:C:2017:485, 20. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2020. április 2‑iCaisse pour l’avenir des enfants [A határ menti ingázó munkavállaló házastársának gyermeke] ítélet, C‑802/18, EU:C:2020:269, 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

26

Ily módon a családoknak automatikusan, a személyes szükségletek bármiféle egyéni és diszkrecionális mérlegelése nélkül olyan objektív szempontok alapján nyújtott ellátásokat, mint többek között a család mérete, jövedelme és vagyona, amelyek a családok kiadásainak fedezésére irányulnak, szociális biztonsági ellátásnak kell tekinteni (2017. június 21‑iMartinez Silva ítélet, C‑449/16, EU:C:2017:485, 22. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2020. április 2‑iCaisse pour l’avenir des enfants [A határ menti ingázó munkavállaló házastársának gyermeke] ítélet, C‑802/18, EU:C:2020:269, 37. pont).

27

Azt a kérdést illetően, hogy egy adott ellátás a 883/2004 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének j) pontjában említett családi ellátások körébe tartozik‑e, meg kell állapítani, hogy e rendelet 1. cikkének z) pontja szerint a „családi ellátás” minden olyan természetbeni vagy pénzbeli ellátás, amelynek célja a családi kiadások fedezése, az említett rendelet I. mellékletében említett tartásdíj megelőlegezése és különleges szülési juttatások és örökbefogadási támogatások kivételével. A családi ellátások célja tehát a családi kiadásokat viselő munkavállalók szociális segítése azzal, hogy a közösség részt vállal e kiadásokból. E tekintetben a Bíróság megállapította, hogy a „családi kiadások fedezése” fordulatot úgy kell értelmezni, hogy annak célja többek között a családi költségekhez való, a gyermekek eltartásából eredő kiadásokat mérséklő állami hozzájárulás (lásd ebben az értelemben: 2013. október 24‑iLachheb ítélet, C‑177/12, EU:C:2013:689, 34. és 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2017. június 21‑iMartinez Silva ítélet, C‑449/16, EU:C:2017:485, 23. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2020. április 2‑iCaisse pour l’avenir des enfants [A határ menti ingázó munkavállaló házastársának gyermeke] ítélet, C‑802/18, EU:C:2020:269, 38. pont).

28

Jóllehet azonban – amint azt a felperesek előadják – a családikedvezmény‑kártya a családokat célozza, és azt az olasz jogalkotó „a nagycsaládosoknak biztosított támogatási intézkedésnek” minősítette, továbbá jóllehet e kártya megadását, megállapodásoknak az áruk vagy szolgáltatások érintett szállítóival való megkötését, valamint nevük közzétételét az állam biztosítja és finanszírozza, úgy tűnik, hogy az említett kártya célja az e szállítók által biztosított árengedmények vagy díjkedvezmények megszerzése, amely szállítók ennek a költségeit viselik és amelyek önkéntesen vesznek részt a családok javát szolgáló ezen akcióban. Ennélfogva – amint azzal az olasz kormány és az Európai Bizottság érvel – a családikedvezmény‑kártya nem olyan ellátást képez, amely a közösséget a családi kiadásokból való részvállalásba bevonó állami hozzájárulás jellegét ölti, következésképpen pedig nem tartozik a 883/2004 rendelet hatálya alá.

29

Ebből következik, hogy a 2011/98 irányelv 12. cikke (1) bekezdésének e) pontját és a 2009/50 irányelv 14. cikke (1) bekezdésének e) pontját akként kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes az alapeljárásban szóban forgóhoz hasonló szabályozás.

30

Ezután – a 2011/98 irányelvtől és a 2009/50 irányelvtől eltérően – a 2003/109 irányelv a nemzeti jogra utal annak meghatározása céljából, hogy egy adott szociális ellátás az ezen irányelvben említett ellátások körébe tartozik‑e, mivel ezen irányelv 11. cikke (1) bekezdésének d) pontja egyenlő bánásmódot ír elő a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személyek és az állampolgárok között a szociális biztonság, a szociális ellátás és a szociális védelem vonatkozásában „a nemzeti jog által meghatározottak szerint”.

31

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy amennyiben az uniós jogalkotó kifejezetten utal a nemzeti jogra, amint a 2003/109 irányelv 11. cikke (1) bekezdésének d) pontjában is teszi, a Bíróságnak nem feladata, hogy az érintett kifejezéseknek az uniós jog alapján önálló és egységes értelmezést adjon. A „szociális biztonság”, a „szociális ellátás” és a „szociális védelem” fogalma ezen irányelv alkalmazásában történő – és az uniós jogon alapuló – önálló és egységes meghatározásának hiánya, valamint a nemzeti jogra történő utalás azonban nem jelenti azt, hogy az egyenlő bánásmód e rendelkezésben előírt elvének alkalmazása során a tagállamok megsérthetik az irányelv hatékony érvényesülését (lásd ebben az értelemben: 2012. április 24‑iKamberaj ítélet, C‑571/10, EU:C:2012:233, 77. és 78. pont).

32

A jelen ügyben azonban nem úgy tűnik, hogy a 2003/109 irányelv alapján a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgároknak a családikedvezmény‑kártyára való jogosultságból való kizárása a szociális biztonság, a szociális ellátás és a szociális védelem területén az egyenlő bánásmódot illetően sérthetné ezen irányelv hatékony érvényesülését. Ennélfogva – amennyiben az olasz jogszabály szerint ez a kártya nem tartozik a „szociális biztonság”, a „szociális ellátás”, illetve a „szociális védelem” fogalmába, amit a kérdést előterjesztő bíróságnak kell vizsgálnia – az alapeljárásban szóban forgóhoz hasonló szabályozás nem ellentétes a 2003/109 irányelv 11. cikke (1) bekezdésének d) pontjával.

33

Ami a 2011/95 irányelvet illeti, annak 29. cikke előírja, hogy a tagállamok gondoskodnak arról, hogy a nemzetközi védelemben részesülő személyek az e védelmet nyújtó tagállamban a saját állampolgárok számára meghatározottakkal azonos feltételek mellett részesüljenek a szükséges szociális ellátásokban. Ily módon ez az irányelv megköveteli, hogy a nemzetközi védelemben részesülő személyek számára az e védelmet nyújtó tagállam által biztosított szociális ellátások szintje azonos legyen az e tagállam állampolgárai számára biztosítottal (lásd ebben az értelemben: 2018. november 21‑iAyubi ítélet, C‑713/17, EU:C:2018:929, 25. pont).

34

Noha a 2011/95 irányelv egyáltalán nem pontosítja azokat az ellátásokat, amelyeket a szociális segítségnyújtás kedvezményezettjei számára az irányelv 29. cikke alapján biztosítani kell, az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a „szociális segítségnyújtási ellátások” fogalma az állami hatóságok által nemzeti, regionális vagy helyi szinten felállított ellátási rendszerek összességére vonatkozik, amelyekhez olyan egyén folyamodhat, aki nem rendelkezik a saját maga és családtagjai eltartásához elegendő forrásokkal (lásd analógia útján: 2014. november 11‑iDano ítélet, C‑333/13, EU:C:2014:2358, 63. pont; 2015. szeptember 15‑iAlimanovic ítélet, C‑67/14, EU:C:2015:597, 44. pont).

35

A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróságnak kell vizsgálnia, hogy a családikedvezmény‑kártya – e fogalommeghatározásra figyelemmel – a 2011/95 irányelv 29. cikke értelmében vett szociális segítségnyújtási ellátást képez‑e.

36

Másodsorban annak meghatározását illetően, hogy a 2003/109 irányelvben, a 2011/98 irányelvben és a 2009/50 irányelvben említett harmadik országbeli állampolgároknak a családikedvezmény‑kártyára való jogosultságból való kizárása ellentétes‑e a 2003/109 irányelv 11. cikke (1) bekezdésének f) pontjában, a 2011/98 irányelv 12. cikke (1) bekezdésének g) pontjában és a 2009/50 irányelv 14. cikke (1) bekezdésének g) pontjában előírt egyenlő bánásmóddal, meg kell állapítani, hogy ezek a rendelkezések az ezen irányelvekben említett harmadik országbeli állampolgárok és a fogadó tagállam állampolgárai között az árukhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférés, valamint a nyilvánosság számára elérhető árukkal és szolgáltatásokkal való ellátottság vonatkozásában írnak elő egyenlő bánásmódot.

37

A kérdést előterjesztő bíróság által nyújtott információkból azonban kitűnik, hogy a családikedvezmény‑kártya célja az árukhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférésnek, valamint a nyilvánosság számára elérhető árukkal és szolgáltatásokkal való ellátottságnak árengedmény vagy díjkedvezmény biztosításával történő lehetővé tétele.

38

Ennélfogva az ezen irányelvekben említett harmadik országbeli állampolgároknak a családikedvezmény‑kártyára való jogosultságból való kizárása, amennyiben ez megfosztja őket az ezen árukhoz és e szolgáltatásokhoz való, az olasz állampolgárokat megilletőkkel azonos feltételek melletti hozzáféréstől, valamint az ezekkel való ellátottságtól, a 2003/109 irányelv 11. cikke (1) bekezdésének f) pontjával, a 2011/98 irányelv 12. cikke (1) bekezdésének g) pontjával és a 2009/50 irányelv 14. cikke (1) bekezdésének g) pontjával ellentétes egyenlőtlen bánásmódot képez.

39

E tekintetben meg kell állapítani, hogy az iratokból és különösen az olasz kormány által benyújtott írásbeli észrevételekből nem tűnik ki, hogy az olasz kormány egyértelműen kifejezte volna, hogy a 2003/109 irányelv 11. cikkének (2) bekezdésében és a 2011/98 irányelv 12. cikke (2) bekezdése d) pontjának i. alpontjában említett eltérésekre szándékozik hivatkozni (lásd ebben az értelemben: 2017. június 21‑iMartinez Silva ítélet, C‑449/16, EU:C:2017:485, 29. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

40

A fenti megfontolások összességére figyelemmel az előterjesztett kérdésekre azt a választ kell adni, hogy:

41

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (tizedik tanács) a következőképpen határozott:

A harmadik országbeli állampolgárok valamely tagállam területén való tartózkodására és munkavállalására vonatkozó összevont engedélyre irányuló összevont kérelmezési eljárásról, valamint a harmadik országból származó, valamely tagállam területén jogszerűen tartózkodó munkavállalók közös jogairól szóló, 2011. december 13‑i 2011/98/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 12. cikke (1) bekezdésének e) pontját és a harmadik országbeli állampolgárok magas szintű képzettséget igénylő munkavállalás céljából való belépésének és tartózkodásának feltételeiről szóló, 2009. május 25‑i 2009/50/EK tanácsi irányelv 14. cikke (1) bekezdésének e) pontját akként kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes az a tagállami szabályozás, amely kizárja az ezen irányelvekben említett harmadik országbeli állampolgárokat az e tagállam kormányával megállapodást kötő köz‑ vagy magánjogi jogalanyok által kínált áruk megvásárlásával és szolgáltatások igénybevételével kapcsolatos árengedmények, illetve díjkedvezmények lehetőségét biztosító, a családok számára nyújtott kártyára való jogosultságból.

A harmadik országok huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező állampolgárainak jogállásáról szóló, 2003. november 25‑i 2003/109/EK tanácsi irányelv 11. cikke (1) bekezdésének d) pontját akként kell értelmezni, hogy azzal sem ellentétes az ilyen szabályozás, amennyiben ez a kártya e tagállam nemzeti jogszabálya értelmében nem tartozik a „szociális biztonság”, a „szociális ellátás” vagy a „szociális védelem” fogalmába.

A harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésére, az egységes menekült‑ vagy kiegészítő védelmet biztosító jogállásra, valamint a nyújtott védelem tartalmára vonatkozó szabályokról szóló, 2011. december 13‑i 2011/95/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 29. cikkét akként kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az ilyen szabályozás, ha az említett kártya az állami hatóságok által létrehozott olyan támogatási rendszerbe tartozik, amelyhez az a személy folyamodhat, aki nem rendelkezik a saját maga és családtagjai eltartásához elegendő forrásokkal.

A 2003/109 irányelv 11. cikke (1) bekezdésének f) pontját, a 2011/98 irányelv 12. cikke (1) bekezdésének g) pontját és a 2009/50 irányelv 14. cikke (1) bekezdésének g) pontját akként kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes az ilyen szabályozás.