–

AB és NB képviseletében A. Vasisht solicitor, R. Husain QC, E. Mitchell, G. Capel, R. Toal és T. Tridimas barristers,

–

a Secretary of State for the Home Department képviseletében T. Lindsay, meghatalmazotti minőségben,

–

a United Nations High Commissioner for Refugees (UK) képviseletében S. Mobley solicitor, M. Demetriou QC és T. Johnston barrister,

–

a német kormány képviseletében R. Kanitz és J. Möller, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében C. Ladenburger és A. Azéma, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a harmadik országok állampolgárainak, illetve a hontalan személyeknek menekültként vagy a más okból nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésének feltételeiről [helyesen: feltételeire] és az e státuszok tartalmára vonatkozó minimumszabályokról szóló, 2004. április 29‑i 2004/83/EK tanácsi irányelv (HL 2004. L 304., 12. o.; magyar nyelvű különkiadás, 19. fejezet, 7. kötet, 96. o.) 12. cikke (1) bekezdése a) pontjának értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet az NB és AB, palesztin származású hontalan személyek és a Secretary of State for the Home Department (belügyminisztérium, Egyesült Királyság) között az NB és AB által benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem elutasítása tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.

3

A menekültek helyzetére vonatkozó, 1951. július 28‑án Genfben aláírt egyezmény (Recueil des traités des Nations unies [1954], 189. kötet, 150. o., 2545. sz.) 1954. április 22‑én lépett hatályba. Ezen egyezményt kiegészítette és módosította a menekültek helyzetére vonatkozó, 1967. január 31‑i New York‑i jegyzőkönyv, amely 1967. október 4‑én lépett hatályba (kihirdette: az 1989. évi 15. tvr.; a továbbiakban: Genfi Egyezmény).

4

A Genfi Egyezmény 1. cikkének D. pontja kimondja:

„Az Egyezmény nem alkalmazható azokra a személyekre, akik jelenleg nem az Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbiztosától, hanem az Egyesült Nemzetek valamely más szervétől vagy ügynökségétől kapnak védelmet vagy támogatást.

Ha ez a védelem vagy támogatás bármely okból anélkül szűnt meg, hogy e személyek helyzetét az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének megfelelő határozataival összhangban véglegesen rendezték volna, e személyeket Ipso‑facto megilletik az Egyezmény által biztosított előnyök.”

5

Az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének a palesztin menekültek támogatásáról szóló, 1949. december 8‑i 302. (IV) sz. határozata létrehozta az Egyesült Nemzetek Szervezete Palesztin Menekülteket Segélyező és Támogató Közel‑Keleti Ügynökségét (United Nations Relief and Works Agency for Palestine Refugees in the Near East [UNRWA]). Ennek feladata a palesztin menekültek jóllétének, illetve emberi fejlődésének szolgálata.

6

Az UNRWA jogosultságra és regisztrációra vonatkozó, egységes szerkezetbe foglalt előírásainak VII.C. és VII.E. pontja szerint az UNRWA működési területe öt szektort foglal magában: a Gázai övezetet, Ciszjordániát (ideértve Kelet‑Jeruzsálemet), Jordániát, Libanont és Szíriát.

7

A 2004/83 irányelv (3), (10)–(12), (16), (17) és (38) preambulumbekezdése szerint:

[…]

[…]

[…]

8

Ezen irányelv 1. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Ezen irányelv célja a harmadik országok állampolgárai, illetve hontalan személyek menekültként vagy más okból nemzetközi védelemre jogosultként való elismerése feltételeinek és a védelem tartalmára vonatkozó minimumszabályok megállapítása.”

9

Az említett irányelv 2. cikkének c)–e) pontja értelmében:

„Ezen irányelv alkalmazásában:

[…]

10

A 2004/83 irányelv „A tények és körülmények értékelése” című 4. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A tagállamok a kérelmező kötelezettségének tekinthetik, hogy a lehető leggyorsabban bemutasson a nemzetközi védelem iránti kérelem megalapozásához szükséges valamennyi bizonyítékot. A kérelem szempontjából jelentőséggel bíró bizonyítékok értékelését – a kérelmező közreműködésével – a tagállam végzi.

[…]

(3)   A nemzetközi védelem iránti kérelem értékelése egyedi alapon, a következők figyelembevételével történik:

[…]”

11

Az említett irányelv „Kizáró okok” című 12. cikke (1) bekezdésének a) pontja kimondja:

„A harmadik ország állampolgárának, illetve a hontalan személynek menekültként való elismerése kizárt, amennyiben az érintett személy(t):

12

A harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésére, az egységes menekült‑ vagy kiegészítő védelmet biztosító jogállásra, valamint a nyújtott védelem tartalmára vonatkozó szabályokról szóló, 2011. december 13‑i 2011/95/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2011. L 337., 9. o.; helyesbítések: HL 2017. L 167., 58. o.; HL 2019. L 19., 20. o.) (1) és (50) preambulumbekezdésében ez áll:

[…]

13

Ezen irányelv „Kizáró okok” című 12. cikke (1) bekezdésének a) pontjában a következőképpen rendelkezik:

„(1) A harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy nem ismerhető el menekültként, amennyiben az érintett személy(t):

14

Ugyanezen irányelv „Hatályon kívül helyezés” címet viselő 40. cikke értelmében:

„A [2004/83] irányelv az ezen irányelv hatálya alá tartozó tagállamok tekintetében 2013. december 21‑én hatályát veszti, az I. melléklet B. részében az irányelv nemzeti jogba történő átültetésére vonatkozóan meghatározott határidővel kapcsolatos tagállami kötelezettségek sérelme nélkül.

Az ezen irányelv hatálya alá tartozó tagállamok tekintetében a hatályon kívül helyezett irányelvre történő hivatkozások ezen irányelvre való hivatkozásnak tekintendők, és a II. mellékletben szereplő megfelelési táblázattal összhangban kell őket értelmezni.”

15

A nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó közös eljárásokról szóló, 2013. június 26‑i 2013/32/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2013. L 180., 60. o.; helyesbítés: HL 2016. L 198., 50. o.) (18) preambulumbekezdésének szövege az alábbi:

„A tagállamoknak és a nemzetközi védelmet kérelmezőknek egyaránt az áll érdekében, hogy a megfelelő és teljes körű vizsgálat lefolytatásának sérelme nélkül a nemzetközi védelem iránti kérelmek ügyében a lehető legrövidebb időn belül határozat szülessen.”

16

Ezen irányelv 2. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Ezen irányelv alkalmazásában:

[…]

[…]

[…]”

17

Az említett irányelv 46. cikke a következőket írja elő:

„(1)   A tagállamok biztosítják a kérelmezők részére a bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz való jogot az alábbiakkal szemben:

[…]

(3)   Az (1) bekezdésnek való megfelelés érdekében a tagállamok biztosítják, hogy a hatékony jogorvoslat mind a tények, mind a jogi szempontok teljes körű és ex nunc megvizsgálását tartalmazza – ideértve adott esetben a nemzetközi védelem iránti igényeknek a(z) 2011/95/EU irányelv szerinti vizsgálatát is –, legalább az elsőfokú bíróság előtti fellebbezési [helyesen: jogorvoslati] eljárásokban.

[…]”

18

A 2004/83 irányelvet a Refugee or Person in Need of International Protection (Qualification) Regulations 2006 (a menekültekről vagy a nemzetközi védelemre jogosultakról [elismerésről] szóló 2006. évi rendelet [S. I. 2006/2525. sz.; a továbbiakban: 2006. évi rendelet]) és az Immigration Rules (a bevándorlásra vonatkozó 2006. évi szabályok) ültette át a brit jogba.

19

A 2006. évi rendelet 2. cikke a következőképpen rendelkezik:

„A »menekült« a Genfi Egyezmény 1. cikke A. pontjának hatálya alá tartozó olyan személy, akire a Genfi Egyezmény 7. cikke nem alkalmazható”.

20

A 2006. évi rendelet 7. cikkének (1) bekezdése értelmében:

„Valamely személy nem minősül menekültnek, ha a Genfi Egyezmény 1. cikke D., E. vagy F. pontjának hatálya alá tartozik.”

21

A bevándorlásra vonatkozó 2006. évi szabályok 339AA. cikkének szövege a következő:

„E cikket kell alkalmazni, ha a belügyminiszter megállapítja, hogy az érintett személyt a menekültekről vagy nemzetközi védelemre jogosultakról szóló 2006. évi szabályok 7. cikke szerint kizárták vagy ki kellett volna zárni a menekültkénti elismerésből.”

22

NB férjével és öt kiskorú gyermekével, köztük a 2015 októbere óta súlyos fogyatékkal élő AB‑vel telepedett le az Egyesült Királyságban. Minden olyan családtag, aki korábban az Al Bass (Libanon) menekülttáborban lakott, szerepel az UNRWA nyilvántartásában, kivéve H‑t, a legkisebb gyermeket, aki az előzetes döntéshozatalra utaló határozat meghozatalának napján hét hónapos volt.

23

Az alapeljárás felpereseinek keresete mindenekelőtt arra irányul, hogy a Genfi Egyezmény 1. cikkének D. pontja alapján – amely pontra a 2004/83 irányelv 12. cikke (1) bekezdésének a) pontja utal – ismerjék el számukra a menekült jogállást, és azt állítják, hogy olyan hontalan személyekként, akik korábban igénybe vették az UNRWA védelmét vagy támogatását, az említett 1. cikk D szakasza második bekezdésének értelmében ipso facto megilleti őket a menekült jogállás, mivel ez a védelem vagy ez a támogatás rajtuk kívül álló és az akaratuktól független objektív ok miatt szűnt meg („kiterjesztő klauzula”). Ebben az összefüggésben az alapeljárás felperesei arra hivatkoznak, hogy e kiterjesztő klauzula hatálya alá tartoznak egyrészt amiatt, hogy az UNRWA nem képes olyan támogatást biztosítani a súlyos fogyatékkal élő gyermekek számára, amely megfelel az e szerv által ellátandó feladatnak, másrészt pedig azon súlyos hátrányos megkülönböztetés miatt, amelynek AB fogyatékossága miatt Libanonban ki volt téve.

24

E tekintetben az alapeljárás felperesei rámutatnak arra, hogy AB‑nek az Al Bass táborban nem volt hozzáférése sem oktatáshoz, sem szükségleteihez igazodó egészségügyi segítséghez. Fogyatékossága miatt mind AB, mind a testvérei zaklatásnak voltak kitéve a környező közösség részéről, ami hátrányos következményekkel járt az egész család mentális egészségére és életére nézve. Ezt a helyzetet súlyosbították a táborban uralkodó rendkívül nehézkes életkörülmények, a Libanonban lakóhellyel rendelkező, fogyatékkal élő palesztinok által az elmúlt években általánosságban tapasztalt hátrányos megkülönböztetés, valamint Libanon társadalmi gazdasági helyzetének utóbbi években történt romlása.

25

Ennek keretében az alapeljárás felperesei a 2012. december 19‑iAbed El Karem El Kott és társai (C‑364/11, EU:C:2012:826) ítéletre támaszkodva előadják, hogy egy olyan súlyos hátrányos megkülönböztetés, mint amilyennek a jelen esetben AB a fent említett tényezőkre tekintettel ki lehet téve, tekinthető olyan oknak, amely az UNRWA működési területének elhagyására késztette az érintettet. Hozzáteszik, hogy az egészségügyi ellátásokhoz és neveléshez való hozzáférésnek a fogyatékkal élő személyektől való önkényes megtagadásából eredő hátrányos megkülönböztetés súlyos kárt okozhat az azt elszenvedő gyermeknek, sőt tartozhat az „üldöztetés” fogalmába is. Az ilyen üldöztetés fennállását ugyanis a gyermekek különleges sebezhetőségét – amelyet a jelen esetben növelt a Libanonban uralkodó helyzet romlása –, valamint a gyermek mindenek felett álló érdekét figyelembe véve kell értékelni mind AB, mind testvérei tekintetében. E megfontolásokra tekintettel az alapeljárás felperesei úgy vélik, hogy rajtuk kívül álló objektív ok miatt hagyták el Libanont, és ekként nem részesülnek az UNRWA védelmében vagy támogatásában.

26

A belügyminiszter vitatja az alapeljárás felpereseinek azon jogát, hogy ipso facto elismerjék menekült jogállásukat. Elismerve, hogy AB a fogyatékosságán alapuló hátrányos megkülönböztetés áldozata volt, a belügyminiszter előadja, hogy e hátrányos megkülönböztetés nem éri el az ahhoz szükséges szintet, hogy azt üldöztetésnek lehessen tekinteni. Ezenkívül arra hivatkozik, hogy AB elegendő támogatásban részesült Libanonban, és abban továbbra is részesül majd visszatérésekor. A belügyminiszter e tekintetben az Al Bass táborban működő korai beavatkozási központ fennállására hivatkozik, amely egy nem kormányzati szervezet hatáskörében működik, és amely, véleménye szerint, segítséget nyújt az ott lakóhellyel rendelkező, fogyatékkal élő gyermekeknek. Végül a belügyminiszter arra hivatkozik, hogy az alapeljárás felperesei nem igazolták az ilyen nem kormányzati szervezetek által nyújtott oktatás és segítség igénybevételének esetleges lehetetlenségét, következésképpen olyan, rajtuk kívül álló okokat sem, amelyek megakadályozták őket abban, hogy Libanonban továbbra is az UNRWA által nyújtott támogatásban vagy védelemben részesüljenek.

27

A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy annak eldöntéséhez, hogy az alapeljárás felperesei ipso facto menekült jogállásban részesülhetnek‑e az általuk előadott tények alapján, először is tisztázni kell azt a kérdést, hogy az UNRWA által nyújtott védelem vagy támogatás megszűnését kizárólag a távozásuk időpontjában fennálló helyzet alapján kell‑e vizsgálni, vagy olyan vizsgálatról van szó, amely további vagy vagylagos jelleggel az ezen időpontot követően esetlegesen bekövetkezett körülmények értékelését is magában foglalja. A kérdést előterjesztő bíróság továbbá azt kívánja tudni, hogy ebben az összefüggésben kire hárul a bizonyítási teher. Végül felvilágosítást kér azon releváns tényezőkkel kapcsolatban, amelyek megalapozhatják az UNRWA által nyújtott védelem vagy támogatás ilyen megszűnését.

28

E körülmények között a First‑tier Tribunal (Immigration and Asylum Chamber) (elsőfokú bíróság [bevándorlási és menekültügyi tanács], Egyesült Királyság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

„Annak vizsgálata esetén, hogy [a 2004/83 irányelv] 12. cikke (1) bekezdése a) pontjának második mondata értelmében megszűnt‑e – a fogyatékossággal élő személyeknek biztosított támogatás tekintetében – az UNRWA‑nak az általa nyilvántartott hontalan palesztinoknak nyújtott védelme vagy támogatása:

29

2020. január 31‑én az Egyesült Királyság elhagyta az Európai Uniót. Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királyságának az Európai Unióból és az Európai Atomenergia‑közösségből történő kilépéséről szóló megállapodás ([HL 2019. C 384 I., 1. o.] a továbbiakban: a kilépésről rendelkező megállapodás) 86. cikke (2) bekezdésének megfelelően a Bíróság továbbra is joghatósággal rendelkezik arra, hogy a megállapodás 126. cikkében meghatározott átmeneti időszak vége előtt, előzetes döntést hozzon az Egyesült Királyság bíróságainak az átmeneti időszak vége előtt előterjesztett kérelmeiről. E megállapodás 126. cikke értelmében e megállapodás 2020. december 31‑én ér véget.

30

Ezenkívül az említett megállapodás 89. cikkének (1) bekezdése alapján az említett kérelmekkel kapcsolatban a Bíróságnak az átmeneti időszak vége előtt hozott ítéletei és végzései – csakúgy mint az ezen időszak végét követően hozott végzések – teljes egészében kötelező erővel bírnak az Egyesült Királyság és az Egyesült Királyság számára.

31

Mivel a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelmet 2020. július 29‑én nyújtották be a Bíróság Hivatalához, a Bíróság továbbra is hatáskörrel rendelkezik e kérelem elbírálására, és a kérdést előterjesztő bíróságot köti a jelen ítélet.

32

A Bíróság 2021. május 25‑én kérdést intézett a felekhez és az Európai Unió Bírósága alapokmányának 23. cikke szerinti egyéb érdekeltekhez, amelyben felhívta őket, hogy fejtsék ki véleményüket a 2021. január 13‑iBundesrepublik Deutschland (Palesztin származású hontalan személy menekült jogállása) ítéletnek (C‑507/19, EU:C:2021:3) különösen az első előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre adandó válaszra gyakorolt hatásáról.

33

E kérdésre NB és AB, a belügyminiszter, az Egyesült Nemzetek menekültügyi főbiztosa (UK), valamint az Európai Bizottság válaszolt. A Bíróság 2021. május 25‑én az Egyesült Nemzetek menekültügyi főbiztosához is kérdést intézett az UNRWA fogyatékkal élő gyermekek számára nyújtandó támogatásra vonatkozó jogi kötelezettségeivel, valamint a különösen Libanonban ténylegesen megvalósított intézkedésekkel kapcsolatban. Az Egyesült Nemzetek menekültügyi főbiztosa, valamint NB és AB válaszolt e kérdésre.

34

Az előterjesztett kérdések megválaszolása előtt először is emlékeztetni kell arra, hogy az EU‑Szerződéshez és az EUM‑Szerződéshez csatolt, az Egyesült Királyságnak és Írországnak a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség tekintetében fennálló helyzetéről szóló (21.) jegyzőkönyv (HL 2008. C 115., 295. o.) 1. cikke értelmében az Egyesült Királyságra olyan eltérő szabályozás vonatkozik, amely magában foglalja a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség keretében elfogadott valamennyi intézkedést, valamint azt a lehetőséget, hogy ne vegyen részt e területen a jogalkotási eljárásokban.

35

Márpedig, noha – amint azt a 2004/83 irányelv (38) preambulumbekezdése kimondja – az Egyesült Királyság részt vett ezen irányelv elfogadásában és alkalmazásában, ugyanakkor ezen eltérő szabályozást alkalmazta a 2011/95 irányelv tekintetében, amely 2013. december 21‑i hatállyal hatályon kívül helyezte a 2004/83 irányelvet.

36

Ekként, amint azt a 2011/95 irányelv (50) preambulumbekezdése kimondja, az Egyesült Királyság nem vett részt ennek az irányelvnek az elfogadásában, az rájuk nézve nem kötelező és nem alkalmazandó.

37

Ezenkívül a 2011/95 irányelv 40. cikkéből az következik, hogy a 2004/83 irányelv kizárólag a 2011/95 irányelv hatálya alá tartozó tagállamok tekintetében veszti hatályát 2013. december 21‑től.

38

E körülmények között továbbra is a 2004/83 irányelv alkalmazandó az Egyesült Királyság tekintetében a jelen ítélet 29. és 30. pontjában felidézett korlátok között.

39

Másodszor emlékeztetni kell arra is, hogy amint az az irányelv (3), (16) és (17) preambulumbekezdéséből kitűnik, a Genfi Egyezmény a menekültek védelmét szolgáló nemzetközi jogi rendszer sarokkövét képezi, és azért fogadták el az irányelvnek a menekült jogállás nyújtásának feltételeire, valamint e jogállás tartalmára vonatkozó rendelkezéseit, hogy közös fogalmakra és feltételekre támaszkodva segítsék a tagállamok illetékes hatóságait ezen egyezmény alkalmazása során (2010. június 17‑iBolbol ítélet, C‑31/09, EU:C:2010:351, 37. pont; 2012. december 19‑iAbed El Karem El Kott és társai ítélet, C‑364/11, EU:C:2012:826, 42. pont).

40

A 2004/83 irányelv rendelkezéseit tehát az irányelv általános rendszerének és célkitűzésének fényében kell értelmezni, tiszteletben tartva a Genfi Egyezményt és az EUMSZ 78. cikk (1) bekezdésében említett egyéb vonatkozó szerződéseket. Amint az ugyanezen irányelv (10) preambulumbekezdéséből kitűnik, ezen értelmezés során tiszteletben kell tartani Alapjogi Charta által elismert jogokat (2010. június 17‑iBolbol ítélet, C‑31/09, EU:C:2010:351, 38. pont; 2012. december 19‑iAbed El Karem El Kott és társai ítélet, C‑364/11, EU:C:2012:826, 43. pont).

41

Harmadszor pontosítani kell, hogy a 2004/83 irányelv 12. cikke (1) bekezdése a) pontjának szövege lényegében megegyezik a 2011/95 irányelv 12. cikke (1) bekezdése a) pontjának szövegével, így az e második rendelkezésre vonatkozó ítélkezési gyakorlat releváns az első rendelkezés értelmezése szempontjából (lásd ebben az értelemben: 2021. január 13‑iBundesrepublik Deutschland [Palesztin származású hontalan személy menekült jogállása] ítélet, C‑507/19, EU:C:2021:3, 37. pont).

42

Az előterjesztett kérdésekre e megfontolások tükrében kell választ adni.

43

Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy a 2004/83 irányelv 12. cikke (1) bekezdése a) pontjának második mondatát akként kell‑e értelmezni, hogy annak meghatározásához, hogy megszűnt‑e az UNRWA által nyújtott védelem vagy támogatás, miáltal valamely személyt ipso facto megillethet a „menekült jogállás” e rendelkezés értelmében, kizárólag az abban az időpontban fennálló releváns körülményeket kell figyelembe venni, amikor e személy elhagyta az UNRWA működési területét, vagy azokat a körülményeket is, amelyek abban az időpontban állnak fenn, amikor az illetékes hatóságok a menekült jogállás megadása iránti kérelmet bírálják el, vagy amikor az érintett igazságügyi hatóságok ilyen jogállás megadásának megtagadásáról szóló határozattal szemben benyújtott jogorvoslati kérelem tárgyában döntenek.

44

E kérdés megválaszolásához meg kell állapítani, hogy a 2004/83 irányelv 12. cikke (1) bekezdése a) pontjának első mondata értelmében a harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy nem ismerhető el menekültként, amennyiben „a Genfi Egyezmény 1. cikkének D. pontja szerint nem az Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbiztosságának, hanem az Egyesült Nemzetek valamely más szervének vagy ügynökségének védelmében vagy támogatásában részesül”.

45

A Genfi Egyezmény 1. cikke D. pontjának első bekezdése úgy rendelkezik, hogy az Egyezmény nem alkalmazható azokra a személyekre, akik „jelenleg nem az Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbiztosától, hanem az Egyesült Nemzetek valamely más szervétől vagy ügynökségétől kapnak” védelmet vagy támogatást.

46

Az UNRWA az Egyesült Nemzetek olyan szerve, amelyet a palesztinok „palesztin menekültekként” való védelme és támogatása érdekében hoztak létre. Megbízatása, amelyet 2023. június 30‑ig meghosszabbítottak, öt szektorból, nevezetesen a Gázai övezetből, Ciszjordániából (ideértve Kelet‑Jeruzsálemet is), Jordániából, Libanonból és Szíriából álló működési területre terjed ki.

47

Így egy olyan, az UNRWA‑nál regisztrált személyt, mint NB és AB, meg kell, hogy illesse az e szerv által a menekültek jólétének szolgálata érdekében nyújtott védelem és támogatás (lásd ebben az értelemben: 2018. július 25‑iAlheto ítélet, C‑585/16, EU:C:2018:584, 84. pont).

48

A Közel‑Kelet említett területein a palesztinok számára létrehozott, e különleges menekült jogállásnak köszönhetően az UNRWA‑nál regisztrált személyek főszabály szerint az Unió területén nem ismerhetők el menekültként a 2004/83 irányelv 12. cikke (1) bekezdése a) pontjának első mondata értelmében, amely rendelkezés a Genfi Egyezmény 1. cikke D. pontja első bekezdésének felel meg (2021. január 13‑iBundesrepublik Deutschland [Palesztin származású hontalan személy menekült jogállása] ítélet, C‑507/19, EU:C:2021:3, 49. pont).

49

Mindamellett kitűnik a 2004/83 irányelv 12. cikke (1) bekezdése a) pontjának második mondatából – amely rendelkezés megfelel a Genfi Egyezmény 1. cikke D. pontja második bekezdésének –, hogy amennyiben az Unióban nemzetközi védelmet kérelmező személy már nem részesül az UNRWA védelmében vagy támogatásában, e kizáró ok nem alkalmazható (2021. január 13‑iBundesrepublik Deutschland [Palesztin származású hontalan személy menekült jogállása] ítélet, C‑507/19, EU:C:2021:3, 50. pont).

50

Így a 2004/83 irányelv 12. cikke (1) bekezdése a) pontjának második mondata alkalmazandó abban az esetben, ha valamennyi releváns körülmény egyedi értékelését követően bizonyítást nyer, hogy a palesztin származású hontalan személyes biztonsága komoly veszélyben van, és az UNRWA, amelynek támogatását az érintett kérte, nem képes biztosítani számára azokat az életfeltételeket, amelyek megfelelnek az e szerv által ellátandó feladatnak, és e hontalan így rajta kívül álló körülmények miatt kénytelen elhagyni az UNRWA működési területét. Ebben az esetben az említett hontalan, ha az ezen irányelv 12. cikke (1) bekezdésének b) pontjában és 12. cikkének (2) és (3) bekezdésében meghatározott kizáró okok valamelyike nem vonatkozik rá, ipso facto hivatkozhat ezen irányelvre anélkül, hogy szükségszerűen bizonyítania kellene, hogy az üldöztetéstől való félelme megalapozott az említett irányelv 2. cikkének c) pontja értelmében (2021. január 13‑iBundesrepublik Deutschland [Palesztin származású hontalan személy menekült jogállása] ítélet, C‑507/19, EU:C:2021:3, 51. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

51

E tekintetben azonban pontosítani kell, hogy az a tény, hogy az érintett személyt ipso facto megilletik az említett irányelv által biztosított előnyök annak 12. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében, nem vonja maga után a menekültkénti elismeréshez való feltétlen jogot. Ugyanis, noha annak a személynek, akinek joga van ahhoz, hogy ipso facto megillessék a 2004/83 irányelv által biztosított előnyök, nem feltétlenül kell bizonyítania, hogy az irányelv 2. cikkének c) pontja értelmében üldöztetéstől tart, azonban menekült jogállás megadása iránti kérelmet kell benyújtania – amint azt az alapeljárás felperesei megtették –, amely kérelmet a felelős tagállam illetékes hatóságainak kell megvizsgálniuk (lásd ebben az értelemben: 2012. december 19‑iAbed El Karem El Kott és társai ítélet, C‑364/11, EU:C:2012:826, 75. és 76. pont).

52

Mindemellett, amint arra a főtanácsnok indítványának 52. pontjában lényegében rámutatott, noha a 2004/83 irányelv 12. cikke (1) bekezdésének a) pontja nem jelöli meg konkrétan, hogy melyik időpont releváns az UNRWA által nyújtott támogatás vagy védelem megszűnésének az illetékes nemzeti hatóságok vagy bíróságok általi vizsgálata szempontjából, a Genfi Egyezmény 1. cikke D. pontjának első bekezdésében szereplő „jelenleg […] kapnak”, valamint az ugyanezen rendelkezés második bekezdésében szereplő „szűnt meg” kifejezés használata olyan vizsgálat irányába mutat, amely annak meghatározására irányul, hogy e támogatás vagy védelem ténylegesen megszűnt‑e a 2004/83 irányelv 12. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében.

53

E körülmények között az ilyen értékelésnek a szóban forgó helyzet valamennyi releváns elemének és tényezőjének egyedi értékelésén kell alapulnia, ahogyan azok az érintett kérelmezőknek az UNRWA működési területéről való távozásakor fennállnak, miközben figyelembe kell venni az abban az időpontban fennálló körülményeket, amikor az illetékes közigazgatási hatóságok a menekült jogállás megadása iránt az érintett személy által benyújtott kérelemről vagy az érintett igazságügyi hatóságok a menekült jogállás megadását megtagadó határozattal szemben benyújtott keresetről döntenek. Figyelembe kell venni többek között azt a helyzetet, ha az érdekelt vissza tud térni az UNRWA működési területére, mivel azok a körülmények, amelyek következtében menekültként ismerték el, megszűntek létezni (lásd ebben az értelemben: 2012. december 19‑iAbed El Karem El Kott és társai ítélet, C‑364/11, EU:C:2012:826, 77. pont; 2021. január 13‑iBundesrepublik Deutschland [Palesztin származású hontalan személy menekült jogállása] ítélet, C‑507/19, EU:C:2021:3, 59. és 66. pont).

54

Az ilyen értékelés elvégzésének a szükségessége megfelel a 2004/83 irányelv által létrehozott rendszer általános felépítésének. E tekintetben a 2004/83 irányelv 4. cikke (3) bekezdésének a) pontjából és 5. cikkének (1) bekezdéséből az következik, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelem elbírálásához figyelembe kell venni a származási országra vonatkozó valamennyi releváns tényt „a kérelem elbírálásakor”, valamint adott esetben azokat az eseményeket, amelyekre a kérelmező származási országból való távozása óta került sor.

55

E tekintetben egyébiránt pontosítani kell, amint azt a Bíróság már megállapította, hogy a tagállamok a 2013/32 irányelv 46. cikkének (3) bekezdése értelmében kötelesek a nemzeti jogukat oly módon meghatározni, hogy az e rendelkezésben említett jogorvoslati kérelmek elbírálása legalábbis az elsőfokú bíróság előtti jogorvoslati eljárásokban magában foglalja az összes olyan ténybeli és jogi elem vizsgálatát, amely lehetővé teszi e bíróság számára az ügy naprakész értékelését. Amint azt a Bíróság már kifejtette, az e rendelkezésben foglalt „ex nunc” kifejezés, valamint a „teljes körű” jelző kiemeli, hogy a bíróságnak olyan értékelést kell végeznie, amelynek keretében figyelembe veszi adott esetben azokat az információkat, amelyeket az eljáró hatóságnak figyelembe kellett vennie vagy figyelembe kellett volna vennie, és azokat az új információkat is, amelyek a jogorvoslat tárgyát képező határozat elfogadását követően kerültek napvilágra. A bíróság arra vonatkozó jogköre, hogy figyelembe vegye azokat az új körülményeket, amelyekről e hatóság nem határozott, a 2013/32 irányelv célkitűzésébe illeszkedik, amely különösen arra irányul, amint az többek között annak (18) preambulumbekezdéséből következik, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelmeket „a megfelelő és teljes körű vizsgálat lefolytatásának sérelme nélkül”, „a lehető legrövidebb időn belül” bírálják el a tagállamok (2021. január 13‑iBundesrepublik Deutschland [Palesztin származású hontalan személy menekült jogállása] ítélet, C‑507/19, EU:C:2021:3, 40. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

56

Ugyanis, amint arra a Bizottság írásbeli észrevételeiben hivatkozott, még ha egy személy korábban azért kényszerült is a műveleti terület elhagyására, mert személyes biztonsága súlyos veszélyben volt, semmi nem indokolja, hogy ipso facto menekült jogállást biztosítsanak számára a 2004/83 irányelv 12. cikke (1) bekezdése a) pontjának második mondata alapján, ha a műveleti területen fennálló helyzet időközben egyértelműen javult, és így az érintett személyes biztonsága többé már nincs komoly veszélyben, és újból lehetségessé válik, hogy az UNRWA olyan életfeltételeket biztosítson a számára, amelyek megfelelnek az e szerv által ellátandó feladatnak. Következésképpen azoknak a hatóságoknak és bíróságoknak, amelyeknek arról kell dönteniük, hogy e személyt ipso facto megilleti‑e a menekült jogállás, azt is meg kell vizsgálniuk, hogy az érintett jelenleg vissza tud‑e térni az UNRWA működési területére. Amennyiben igen, a kérelmezőt a 2004/83 irányelv 12. cikke (1) bekezdése a) pontjának első mondata értelmében ki kell zárni a menekültként való elismerésből.

57

Következésképpen az illetékes nemzeti hatóságok és bíróságok feladata, hogy valamennyi releváns tényezőt egyedileg értékeljenek nem csupán annak vizsgálatához, hogy az UNRWA működési területének a menekült jogállást kérelmezők általi elhagyását a 2004/83 irányelv 12. cikke (1) bekezdése a) pontjának második mondata alapján igazolhatják‑e a jelen ítélet 50. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlatnak megfelelően rajtuk kívül álló és az akaratuktól független okok, amelyek így megakadályozták az UNRWA által nyújtott védelem vagy támogatás igénybevételét, hanem annak vizsgálatához is, hogy e kérelmezők a szóban forgó működési területen a helyzet állítólagos romlása okán, rajtuk kívül álló körülmények, illetve az akaratuktól független okok miatt jelenleg is akadályoztatva vannak‑e abban, hogy ilyen védelemben vagy támogatásban részesüljenek.

58

A fenti megfontolások összességére tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2004/83 irányelv 12. cikke (1) bekezdése a) pontjának második mondatát akként kell értelmezni, hogy annak meghatározásához, hogy megszűnt‑e az UNRWA által nyújtott védelem vagy támogatás, miáltal valamely személyt ipso facto megillethet a „menekült jogállás” e rendelkezés értelmében, egyéni értékelés keretében figyelembe kell venni nemcsak az abban az időpontban fennálló releváns körülményeket, amikor e személy elhagyta az UNRWA működési területét, hanem azokat a körülményeket is, amelyek abban az időpontban állnak fenn, amikor az illetékes közigazgatási hatóságok a menekült jogállás megadása iránti kérelmet bírálják el, vagy amikor az érintett igazságügyi hatóságok ilyen jogállás megadásának megtagadásáról szóló határozattal szemben benyújtott jogorvoslati kérelem tárgyában döntenek.

59

Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy a 2004/83 irányelv 12. cikke (1) bekezdése a) pontjának második mondatát úgy kell‑e értelmezni, hogy az annak meghatározására irányuló vizsgálat során, hogy megszűnt‑e az UNRWA által nyújtott védelem vagy támogatás, miáltal valamely személyt ipso facto megillethet a „menekült jogállás” e rendelkezés értelmében, amennyiben az érintett személy bizonyítja, hogy rajta kívül álló és az akaratától független okokból kénytelen volt elhagyni az UNRWA működési területét, és a tagállam úgy ítéli meg, hogy e személynek immár módjában áll, hogy visszatérjen e működési területre, és ott ilyen védelemben vagy támogatásban részesüljön, a tagállamnak kell bizonyítania, hogy ez a helyzet áll fenn.

60

E kérdés megválaszolása érdekében emlékeztetni kell arra, hogy a 2004/83 irányelv 13. cikkének megfelelően a tagállamok harmadik ország olyan állampolgárát, illetve olyan hontalan személyt ismernek el menekültként, aki megfelel a menekültkénti elismerés II. és III. fejezetben előírt feltételeknek.

61

E körülmények között az említett irányelv III. fejezetében szereplő 12. cikk (1) bekezdése a) pontjának második mondata szerinti menekült jogállás elismeréséhez a releváns tények és körülmények értékelését a 2004/83 irányelv II. fejezetében szereplő 4. cikknek megfelelően kell elvégezni.

62

Közelebbről a 2004/83 irányelv 4. cikkének (1) bekezdése alapján a tagállamok a kérelmező kötelezettségének tekinthetik, hogy a lehető leggyorsabban bemutasson a nemzetközi védelem iránti kérelem megalapozásához szükséges valamennyi bizonyítékot. A kérelem szempontjából jelentőséggel bíró bizonyítékok értékelését – a kérelmező közreműködésével – azt követően a tagállam végzi.

63

E tekintetben meg kell állapítani, hogy a tényeknek és körülményeknek a 2004/83 irányelv 4. cikkében előírt és a nemzetközi védelem iránti kérelem megalapozását lehetővé tévő értékelés lényegében két külön szakaszból áll. Az első szakasz azon ténybeli körülmények megállapítását érinti, amelyek a kérelmet alátámasztó bizonyítékoknak minősülhetnek, míg a második szakasz ezen információk jogi értékelését foglalja magában, amely annak eldöntésében áll, hogy az adott ügyet jellemző tényekre tekintettel a 2004/83 irányelvben a nemzetközi védelem megadására vonatkozóan előírt érdemi feltételek teljesülnek‑e (2014. december 2‑iA és társai ítélet, C‑148/13–C‑150/13, EU:C:2014:2406, 55. pont).

64

Ezen első szakasz keretében, amelybe a második kérdés illeszkedik, noha a 2004/83 irányelv 4. cikkének (1) bekezdése értelmében a kérelmező kötelezettsége, hogy a lehető leggyorsabban bemutasson minden, a nemzetközi védelem iránti kérelem megalapozásához szükséges bizonyítékot, a Bíróság kifejtette, hogy e kérelem releváns információinak meghatározása és kiegészítése céljából az érintett tagállamnak e kérelmezővel együtt kell működnie, e hatóságok egyébiránt bizonyos típusú dokumentumokhoz könnyebben hozzáférhetnek, mint a kérelmező (lásd ebben az értelemben: 2012. november 22‑iM. ítélet, C‑277/11, EU:C:2012:744, 65. és 66. pont).

65

Így a jelen ügyben nyilvánvalóan levezethető a 2004/83 irányelv 4. cikkének (1) bekezdéséből, hogy a kérelmezőknek kell bizonyítaniuk, hogy ténylegesen igénybe vették az UNRWA által nyújtott védelmet vagy támogatást, és azt, hogy e védelem vagy támogatás megszűnt. Ugyanakkor, amennyiben a kérelmezők bizonyítani tudják, hogy az UNRWA működési területe elhagyásának pillanatában erre ténylegesen rá voltak kényszerülve rajtuk kívül álló, akaratuktól független okokból, különösen, mert személyes biztonságuk komoly veszélyben volt, és az UNRWA nem tudta biztosítani számukra azokat az életfeltételeket, amelyek megfelelnek az e szerv által ellátandó feladatnak e szektorban, ezt követően adott esetben a tagállamra hárul annak bizonyítása, hogy a körülmények időközben megváltoztak az érintett működési szektorban, miáltal e személyek újból részesülhetnek az UNRWA által nyújtott védelemben vagy támogatásban.

66

A fenti megfontolások összességére tekintettel a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2004/83 irányelv 12. cikke (1) bekezdése a) pontjának második mondatát úgy kell értelmezni, hogy az annak meghatározására irányuló vizsgálat során, hogy megszűnt‑e az UNRWA által nyújtott védelem vagy támogatás, miáltal valamely személyt ipso facto megillethet a „menekült jogállás” e rendelkezés értelmében, amennyiben az érintett személy bizonyítja, hogy rajta kívül álló és az akaratától független okokból kénytelen volt elhagyni az UNRWA működési területét, és a tagállam úgy ítéli meg, hogy e személynek immár módjában áll, hogy visszatérjen e működési területre, és ott ilyen védelemben vagy támogatásban részesüljön, a tagállamnak kell bizonyítania, hogy ez a helyzet áll fenn.

67

Harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy a 2004/83 irányelv 12. cikke (1) bekezdése a) pontjának második mondatát úgy kell‑e értelmezni, hogy annak meghatározásához, hogy e rendelkezés értelmében megszűnt‑e az UNRWA által nyújtott védelem vagy támogatás, miáltal egy, nemzetközi védelem iránti kérelmet benyújtó személy e szervezet működési területének elhagyására kényszerült, szükséges annak bizonyítása, hogy az UNRWA vagy az az állam, amelynek a területén az UNRWA működik, cselekmény vagy mulasztás révén szándékosan sérelmet okozott e személynek vagy megtagadta tőle a támogatását.

68

E kérdés megválaszolása érdekében emlékeztetni kell arra, hogy – amint azt a Bíróság már kimondta – annak megállapításához, hogy az UNRWA által nyújtott támogatás vagy védelem ténylegesen megszűnt‑e a 2004/83 irányelv 12. cikke (1) bekezdése a) pontjának második mondata értelmében, az illetékes nemzeti hatóságok és bíróságok feladata annak vizsgálata, hogy az érintett személy távozását olyan, rajta kívül álló és akaratától független okok igazolják‑e, amelyek e terület elhagyására kényszerítik, megakadályozva őt abban, hogy az UNRWA által nyújtott támogatásban részesüljön (2012. december 19‑iAbed El Karem El Kott és társai ítélet, C‑364/11, EU:C:2012:826, 61. pont).

69

E tekintetben meg kell jegyezni, hogy mind a 2004/83 irányelv 12. cikke (1) bekezdése a) pontjának második mondata, mind a Genfi Egyezmény 1. cikkének D. pontja megköveteli annak objektív vizsgálatát, hogy az UNRWA által nyújtott támogatás vagy védelem ténylegesen megszűnt‑e bármilyen okból, mivel ez a szerv objektív okok miatt vagy a kérelmező egyéni helyzetéhez kapcsolódó okokból már nem tudja biztosítani a kérelmező számára azokat az életfeltételeket, amelyek megfelelnek az e szerv által ellátandó feladatnak.

70

Így ezen értékelés céljából nem szükséges olyan szubjektív elemekre támaszkodni, mint például az UNRWA vagy azon állam szándéka, amelynek területén az előbbi tevékenykedik. Az ilyen követelménynek a 2004/83 irányelv 12. cikke (1) bekezdése a) pontjának alkalmazása céljából történő bevezetése ugyanis e rendelkezés hatályának indokolatlan szűkítéséhez vezetne, és jogtalanul és jelentős mértékben korlátozná a palesztin származású hontalanok számára biztosított védelem terjedelmét.

71

Kétségtelen, hogy – amint arra a főtanácsnok indítványának 74. pontjában rámutatott – ha megállapítást nyer, hogy az UNRWA vagy a működésének helye szerinti állam cselekmény vagy mulasztás révén szándékosan sérelmet okozott az érintett személyeknek vagy szándékosan megtagadta tőlük a támogatását, az erre vonatkozó bizonyítékok természetesen különös jelentőségre tesznek szert. A 2004/83 irányelv 12. cikke (1) bekezdése a) pontja második mondatának alkalmazása szempontjából azonban nem szükséges bizonyítani az ilyen jellegű szándékot.

72

A fenti megfontolások összességére tekintettel a harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2004/83 irányelv 12. cikke (1) bekezdése a) pontjának második mondatát úgy kell értelmezni, hogy annak meghatározásához, hogy e rendelkezés értelmében megszűnt‑e az UNRWA által nyújtott védelem vagy támogatás, miáltal egy, nemzetközi védelem iránti kérelmet benyújtó személy e szervezet működési területének elhagyására kényszerült, nem szükséges annak bizonyítása, hogy az UNRWA vagy az az állam, amelynek a területén az UNRWA működik, cselekmény vagy mulasztás révén szándékosan sérelmet okozott e személynek vagy megtagadta tőle a támogatását. E rendelkezés alkalmazásában elegendő annak bizonyítása, az UNRWA által nyújtott támogatás vagy védelem ténylegesen megszűnt bármilyen okból, mivel ez a szerv objektív okok miatt vagy az említett személy egyéni helyzetéhez kapcsolódó okokból már nem tudja biztosítani a kérelmező számára azokat az életfeltételeket, amelyek megfelelnek az e szerv által ellátandó feladatnak.

73

Negyedik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy a 2004/83 irányelv 12. cikke (1) bekezdése a) pontjának második mondatát a Genfi Egyezmény 1. cikkének D. szakaszával összefüggésben úgy kell‑e értelmezni, hogy azon feltételek értékelése keretében, amelyek annak vizsgálatához szükségesek, hogy az UNRWA által nyújtott védelem vagy támogatás megszűnt‑e, miáltal valamely személyt ipso facto megillethet a „menekült jogállás” ezen irányelv értelmében, figyelembe kell‑e venni az e személyek részére a nem kormányzati szervezetekhez hasonló civil társadalmi szereplők által nyújtott támogatást.

74

E kérdés megválaszolása érdekében meg kell jegyezni, hogy mind a 2004/83 irányelv 12. cikke (1) bekezdése a) pontjának második mondata, mind a Genfi Egyezmény 1. cikkének D. szakasza csupán a „nem az Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbiztosságának, hanem az Egyesült Nemzetek valamely más szervének vagy ügynökségének” védelmére vagy támogatására utal, és nem említi az Egyesült Nemzetektől eltérő más szervezetek – mint például nem kormányzati szervezetek – által nyújtott esetleges támogatást vagy szolgáltatásokat.

75

Ezenkívül, amint azt a jelen ítélet 50. pontja felidézte, a 2004/83 irányelv 12. cikke (1) bekezdése a) pontjának második mondata alkalmazandó abban az esetben, ha valamennyi releváns körülmény egyedi értékelését követően bizonyítást nyer, hogy a palesztin származású hontalan személyes biztonsága komoly veszélyben van, és az UNRWA, amelynek támogatását az érintett kérte, nem képes biztosítani számára azokat az életfeltételeket, amelyek megfelelnek az e szerv által ellátandó feladatnak, és e hontalan személy így rajta kívül álló és akaratától független körülmények miatt kénytelen elhagyni az UNRWA működési területét.

76

E körülmények között meg kell állapítani, hogy mind a 2004/83 irányelv 12. cikke (1) bekezdése a) pontjának második mondata, mind a Genfi Egyezmény 1. cikkének D. pontja lényegében csak az UNRWA által nyújtott védelemre vagy támogatásra utal.

77

Márpedig az UNRWA az Egyesült Nemzetek Közgyűlése által létrehozott olyan ügynökség, amelynek feladata, hogy a palesztin menekültek számára a megbízatásának megfelelően védelmet és támogatást nyújtson. Tekintettel az UNRWA‑nak biztosított jogállásra és az UNRWA szerepére, nem lehet szó arról, hogy e szervet a civil társadalom olyan szereplőivel azonos módon kell kezelni, mint a nem kormányzati szervezetek, amelyek az UNRWA‑tól teljesen eltérő szervezetek, és nincsenek vele azonos helyzetben, mivel a Genfi Egyezmény és a 2004/83 irányelv értelmében nem nyújthatnak „támogatást” vagy „védelmet”.

78

Ez azonban nem teszi lehetővé azon tény megkérdőjelezését, hogy – amint az a Bíróság elé terjesztett iratokból kitűnik – a civil társadalom olyan szereplőinek együttműködése, mint amilyenek a nem kormányzati szervezetek, alapvető fontosságú lehet ahhoz, hogy lehetővé tegye az UNRWA számára feladatainak ellátását. Úgy tűnik ugyanis, hogy tekintettel a megbízatása végrehajtása során tapasztalt növekvő nehézségekre, legalábbis a működési területének bizonyos szektoraiban, az UNRWA a gyakorlatban ilyen együttműködéshez folyamodott.

79

Ilyen körülmények között nem zárható ki, hogy amennyiben ilyen együttműködés fennáll, a civil társadalom olyan szereplői által nyújtott támogatást, mint a nem kormányzati szervezetek, figyelembe kell venni annak értékelése során, hogy megszűnt‑e az UNRWA által nyújtott védelem vagy támogatás, és így a kérelmezőket ipso facto megilleti a 2004/83 irányelv 12. cikke (1) bekezdése a) pontjának második mondata értelmében vett menekült jogállást.

80

Mindazonáltal ténylegesen figyelembe kell venni a civil társadalom minden olyan szereplője által nyújtott támogatást, mint amilyenek a nem kormányzati szervek, feltéve hogy az UNRWA olyan formális együttműködési viszonyban áll velük, amely állandó jelleget mutat, és amelynek keretében ez utóbbiak segítik az UNRWA‑t feladatának ellátásában.

81

Ez az eset áll fenn különösen akkor, ha – amint azt a főtanácsnok indítványának 83–85. pontjában lényegében megjegyezte – az ilyen védelem vagy támogatás nyújtását az UNRWA működése szerinti állam jogszerűen bízta nem kormányzati szervezetekre, és a palesztin menekülteknek ténylegesen joguk van ahhoz, hogy hozzáférjenek a szóban forgó nem kormányzati szervezetek által állandó és nem csak eseti jelleggel nyújtott védelemhez vagy támogatáshoz.

82

Egyébiránt hozzá kell tenni, hogy – amint azt a főtanácsnok lényegében kiemelte indítványának 79. pontjában – ebben az összefüggésben az UNRWA működésének helye szerinti állam meghatározó szerepet tölt be abban, hogy lehetővé tegye az UNRWA számára feladatának tényleges gyakorlását, valamint hogy biztosítsa az érintett személy számára a méltó életfeltételek közötti ott tartózkodást (lásd ebben az értelemben: 2021. január 13‑iBundesrepublik Deutschland [Palesztin származású hontalan személy menekült jogállása] ítélet, C‑507/19, EU:C:2021:3, 58. és 62. pont).

83

Így, ha a palesztin menekültek tartós alapon ténylegesen jogosultak az érintett állam által biztosított oktatáshoz és orvosi ellátáshoz való hozzáférésre, ezt a körülményt figyelembe kell venni a releváns körülményeknek a 2004/83 irányelv 12. cikke (1) bekezdése a) pontjának második mondata szerinti átfogó értékelése során.

84

A fenti megfontolások összességére tekintettel a negyedik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2004/83 irányelv 12. cikke (1) bekezdése a) pontjának második mondatát a Genfi Egyezmény 1. cikkének D. szakaszával összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy azon feltételek értékelése keretében, amelyek annak vizsgálatához szükségesek, hogy az UNRWA által nyújtott védelem vagy támogatás megszűnt‑e, miáltal valamely személyt ipso facto megillethet a „menekült jogállás” a 2004/83 irányelv e rendelkezése értelmében, figyelembe kell venni az e személy részére a nem kormányzati szervezetekhez hasonló civil társadalmi szereplők által nyújtott támogatást, feltéve hogy az UNRWA olyan formális együttműködési viszonyban áll velük, amely állandó jelleget mutat, és amelynek keretében ez utóbbiak segítik az UNRWA‑t feladatának ellátásában.

85

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (harmadik tanács) a következőképpen határozott: