–

L. F. képviseletében V. Van der Plancke avocate,

–

az S.C.R.L. képviseletében A. Kamp avocate és T. Perdieus advocaat,

–

a belga kormány képviseletében C. Pochet, L. Van den Broeck és M. Van Regemorter, meghatalmazotti minőségben,

–

a lengyel kormány képviseletében B. Majczyna, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében D. Martin és M. Van Hoof, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló, 2000. november 27‑i 2000/78/EK tanácsi irányelv (HL 2000. L 303., 16. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 4. kötet, 79. o.) 1. cikkének, 2. cikke (2) bekezdése a) pontjának és 8. cikke (1) bekezdésének az értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet az L. F. (alapeljárás felperese) és az S.C.R.L. korlátolt felelősségű szövetkezeti társaság (alapeljárás alperese) – amelynek fő tevékenysége szociális lakások bérbeadása és üzemeltetése – között folyamatban lévő azon peres eljárásban terjesztették elő, amelynek tárgya az, hogy az alapeljárás felperesének egy gyakornoki állásra való jelentkezését nem vették figyelembe amiatt, hogy ez utóbbi megtagadta az S.C.R.L. által a munkavállalói részére előírt, a vallási, világnézeti vagy politikai meggyőződés – főként öltözködés révén történő – kinyilvánítására vonatkozó tilalom betartását.

3

A 2000/78 irányelv (1), (4), (11) és (12) preambulumbekezdése kimondja:

[…]

[…]

4

Ezen irányelv 1. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Ennek az irányelvnek a célja a valláson, meggyőződésen, fogyatékosságon, életkoron vagy szexuális irányultságon alapuló, foglalkoztatás és munkavégzés során alkalmazott hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem általános kereteinek a meghatározása az egyenlő bánásmód elvének a tagállamokban történő megvalósítására tekintettel.”

5

Az említett irányelv 2. cikke a következőket írja elő:

„(1)   Ezen irányelv alkalmazásában az »egyenlő bánásmód elve« azt jelenti, hogy az 1. cikkben említett okok alapján nem szabad semmiféle közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetést tenni.

(2)   Az (1) bekezdés alkalmazásában:

[…]

(5)   Ez az irányelv nem érinti a nemzeti jog által meghatározott olyan intézkedéseket, amelyek egy demokratikus társadalomban a közbiztonság és a közrend fenntartásához, a bűncselekmények megakadályozásához, az egészség védelméhez és mások jogainak és szabadságának a védelméhez szükségesek.”

6

Ugyanezen irányelv 3. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A[z Unióra] átruházott hatáskörök korlátain belül ezt az irányelvet minden személyre alkalmazni kell, mind a köz‑, mind a magánszféra vonatkozásában, beleértve a köztestületeket [helyesen: állami szerveket] is a következőkre tekintettel:

[…]

[…]”

7

A 2000/78 irányelv 8. cikkének (1) bekezdése értelmében:

„A tagállamok bevezethetnek, illetve fenntarthatnak olyan intézkedéseket, amelyek az ezen irányelvben meghatározottaknál kedvezőbbek az egyenlő bánásmód elvének védelmét illetően.”

8

A loi du 10 mai 2007 tendant à lutter contre certaines formes de discriminationnak (a hátrányos megkülönböztetés bizonyos formáival szembeni küzdelemre vonatkozó, 2007. május 10‑i törvény; Moniteur belge, 2007. május 30., 29016. o.; a továbbiakban: a hátrányos megkülönböztetés tilalmáról szóló általános törvény) az alapeljárásban alkalmazandó változata ülteti át a 2000/78 irányelvet a belga jogba.

9

E törvény 3. cikke a következőképpen rendelkezik.

„A jelen törvény célja, hogy az 5. cikkben említett területeken általános keretet hozzon létre az életkoron, a szexuális irányultságon, a családi állapoton, a születésen, a vagyonon, a vallási vagy világnézeti meggyőződésen, a politikai meggyőződésen, a nyelven, a jelenlegi vagy jövőbeni egészségi állapoton, a fogyatékosságon, a fizikai vagy genetikai tulajdonságon, a társadalmi származáson alapuló hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem céljából.”

10

Az említett törvénynek a fogalommeghatározásokra vonatkozó 4. cikke kimondja:

„A jelen törvény alkalmazásában a következő fogalommeghatározásokat kell alkalmazni:

[…]

4° a védett szempontok: az életkor, a szexuális irányultság, a családi állapot, a születés, a vagyon, a vallási vagy világnézeti meggyőződés, a politikai meggyőződés, a nyelv, a jelenlegi vagy jövőbeni egészségi állapot, a fogyatékosság, a fizikai vagy genetikai tulajdonság, a társadalmi származás;

[…]

6° közvetlen különbségtétel: ha egy személlyel szemben valamely védett szempont alapján kevésbé kedvezően járnak el, mint ahogyan egy másik személlyel szemben hasonló helyzetben eljárnak, eljártak vagy eljárnának;

7° közvetlen megkülönböztetés: olyan közvetlen különbségtétel, amely a védett ismérvek egyikén alapul, és amely nem igazolható a II. cím rendelkezései alapján;

[…]”

11

Ugyanezen törvény 5. cikkének (1) bekezdése előírja:

„A Közösségek vagy a Régiók hatáskörébe tartozó ügyek kivételével a jelen törvény mindenkire vonatkozik, mind a köz‑, mind a magánszféra vonatkozásában, beleértve az állami szerveket is. […]”

12

A hátrányos megkülönböztetés tilalmáról szóló általános törvény 7. cikke kimondja:

„A valamely védett szemponton alapuló, mindennemű közvetlen különbségtétel közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek minősül, kivéve, ha e közvetlen különbségtétel jogszerű céllal objektív módon igazolható, és e cél megvalósításának eszközei megfelelőek és szükségesek.”

13

E törvény 8. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A 7. cikktől eltérve, és e cím egyéb rendelkezéseinek sérelme nélkül, az életkoron, szexuális irányultságon, vallási vagy világnézeti meggyőződésen vagy fogyatékosságon alapuló közvetlen megkülönböztetés, illetve az 5. cikk 1. §‑a (4) bekezdésének 5. pontjában és 7. pontjában említett területeken fennálló fogyatékosság kizárólag lényeges és meghatározó szakmai követelményekkel igazolható.”

14

2018. március 14‑én az alapeljárás felperese, aki muzulmán vallású és iszlám fejkendőt visel, irodai szakmai képzése keretében jelentkezést nyújtott be az S.C.R.L.‑hez egy hathetes, díjazás nélküli gyakorlaton való részvétel szándékával.

15

2018. március 22‑én az alapeljárás felperesét az S.C.R.L. felelős vezetőivel folytatott személyes beszélgetésen fogadták, amelynek végén ez utóbbiak jelezték, hogy jelentkezését illetően kedvező a véleményük, és megkérdezték tőle, hogy el tudná‑e fogadni az S.C.R.L.‑nél alkalmazott semlegességi szabálynak való megfelelést.

16

E semlegességi szabályt az S.C.R.L. munkahelyi szabályzatának 46. cikke tartalmazza, amely előírja, hogy „[a] munkavállalók munkavállalók kötelezettséget vállalnak a vállalkozáson belüli szigorú semlegességre törekvő politika betartására”, és hogy e munkavállalók „ügyelnek arra, hogy semmilyen módon – sem szavakkal, sem öltözködéssel, sem pedig más módon – ne fejezzék ki a vallási, világnézeti vagy politikai meggyőződéseiket, bármilyenek legyenek is azok”.

17

Az alapeljárás felperese értesítette az S.C.R.L. felelős vezetőit arról, hogy megtagadja a fejkendő levételét és az említett semlegességi szabálynak való megfelelést.

18

Tekintettel arra, hogy a jelentkezését illetően ezt követően nem kapott semmiféle további értesítést, az alapeljárás felperese 2018 áprilisában ismét benyújtotta a gyakorlatra való jelentkezését az S.C.R.L.‑hez, és felajánlotta egy másfajta fejfedő viselését. Ezen újabb jelentkezésre válaszul az S.C.R.L. arról tájékoztatta, hogy nem tudnak neki szakmai gyakorlatra lehetőséget biztosítani, mivel semmilyen fejfedő viselése nem engedélyezett a helyiségeikben, függetlenül attól, hogy baseballsapkáról, sapkáról vagy kendőről van‑e szó.

19

2019 májusában az alapeljárás felperese, miután a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelemért felelős független közjogi szervezetnél bejelentést tett, valamint az e szervezet és az S.C.R.L. közötti levélváltást követően, jogsértés abbahagyására kötelezés iránti keresettel fordult a kérdést előterjesztő bírósághoz. E keresettel a felperes a próbaidőre vonatkozó szerződés megkötésének elmaradását kifogásolja, amely szerinte közvetlenül vagy közvetve a vallási meggyőződésének tudható be, és annak megállapítását kéri, hogy az S.C.R.L. megsértette többek között a hátrányos megkülönböztetés tilalmáról szóló általános törvény rendelkezéseit.

20

A kérdést előterjesztő bíróság előtti eljárásban az S.C.R.L. a 2017. március 14‑iG4S Secure Solutions ítéletre (C‑157/15, EU:C:2017:203) hivatkozva azzal érvel, hogy a munkahelyi szabályzata nem teremt közvetlen hátrányos megkülönböztetést, mivel azonos módon kezeli a vállalkozás összes munkavállalóját, amikor általános jelleggel és különbségtétel nélkül előírja számukra többek között az öltözködésbeli semlegességet, amivel ellentétes a vallási, világnézeti vagy politikai meggyőződésre utaló, látható jelképek viselése.

21

A kérdést előterjesztő bíróság – annak ellenére, hogy tudomása van a 2017. március 14‑iG4S Secure Solutions ítélet (C‑157/15, EU:C:2017:203), valamint a 2017. március 14‑iBougnaoui és ADDH ítélet (C‑188/15, EU:C:2017:204) létezéséről – úgy véli, hogy a „közvetlen hátrányos megkülönböztetés” fogalmának a Bíróság által az elsőként említett ítéletben elfogadott értelmezése „komolyan kérdést vet fel”. Az e bíróság által említett bizonytalanságok között szerepel a helyzetek összehasonlíthatóságának értékelése, amely a nemzeti bíróságok hatáskörébe tartozik. Különbséget kell tehát tenni egyfelől azon értelmezési jogkör, amely a Bíróságra tartozik, másfelől pedig a jognak az adott ügy tényállására történő alkalmazása között, amely a nemzeti bíróság kizárólagos hatásköre. A 2017. március 14‑iG4S Secure Solutions ítéletben (C‑157/15, EU:C:2017:203) szerinte a Bíróság a politikai, világnézeti vagy vallási jelképeknek a munkahelyen látható módon történő viselését tiltó belső szabály általános és különbségtételtől mentes alkalmazásának megállapítására támaszkodik, azonban nem zárja ki, hogy az ügy azon iratai alapján, amelyeknek nem volt birtokában, e szabálynak az érintett személyre történő alkalmazása eltérhetett annak valamely másik munkavállalóra történő alkalmazásától. Mivel ezen ítélet rendelkező része nem tartalmazza ezt a fontos árnyalatbeli eltérést, felmerül a kérdés, hogy marad‑e némi mérlegelési mozgástér a nemzeti bíróság számára, vagy ez utóbbi nem rendelkezik‑e semmilyen lehetőséggel a helyzetek összehasonlíthatóságának konkrét értékelésére olyankor, amikor annak vizsgálatáról van szó, hogy valamely magánvállalkozásnak a mindennemű politikai, világnézeti vagy vallási jelkép munkahelyen való látható viselését megtiltó belső szabálya hátrányosan megkülönböztető jellegű‑e.

22

A kérdést előterjesztő bíróság egyébiránt arra keresi a választ, hogy a Bíróság a 2017. március 14‑iG4S Secure Solutions ítéletben (C‑157/15, EU:C:2017:203), valamint a 2017. március 14‑iBougnaoui és ADDH ítéletben (C‑188/15, EU:C:2017:204) vajon egyetlen védett szemponttá kívánta‑e összeolvasztani a vallási, a világnézeti és a politikai meggyőződést, oly módon, hogy nem kell elkülöníteni egymástól e szempontokat. Ez a 2000/78 irányelv 1. cikkének olyan értelmezését jelentené, amely szerint az e cikk értelmében vett „vallás, [vagy] meggyőződés” egy és ugyanazon védett szempont két oldala. Márpedig, ha a vallást azonos szintre kellene helyezni, mint a vallási meggyőződéstől eltérő meggyőződést, az jelentős mértékben csökkentené a referenciaszemély kutatási területét a helyzetek összehasonlíthatóságának vizsgálata céljából a közvetlen hátrányos megkülönböztetés fennállásának értékelése keretében. Egy olyan belső szabály esetén, mint az alapeljárás tárgyát képező szabály ugyanis ez azt jelentené, hogy a vallási meggyőződésre hivatkozó munkavállaló nem hasonlítható össze azzal a munkavállalóval, akit valamely világnézeti vagy politikai meggyőződés vezérel. E kérdés felvet egy másik kérdést is, nevezetesen azt, hogy az olyan nemzeti szabályozás, amely külön védelemben részesíti a vallási meggyőződést, a világnézeti meggyőződést és a politikai meggyőződést, és a védelem fokát az egyes meggyőződések sajátosságainak meghatározása, valamint azok nagyobb láthatósága révén kívánja megerősíteni, olyan nemzeti rendelkezésnek tekinthető‑e, amely „a [2000/78 irányelvben] előírtaknál kedvezőbb az egyenlő bánásmód elvének védelmét illetően”, annak 8. cikke (1) bekezdésének értelmében véve. Végül a kérdést előterjesztő bíróság megemlít néhány olyan ténybeli szempontot, amelyet relevánsnak ítél annak megállapításához, hogy a bánásmódbeli eltérés közvetlen hátrányos megkülönböztetést képez‑e.

23

E körülmények között a tribunal du travail francophone de Bruxelles (brüsszeli francia nyelvű munkaügyi bíróság, Belgium) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

24

Első kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2000/78 irányelv 1. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy az abban szereplő „vallás, [vagy] meggyőződés” kifejezés a hátrányos megkülönböztetés egy és ugyanazon indokát képezi, vagy pedig e kifejezés a hátrányos megkülönböztetés eltérő indokaira vonatkozik.

25

E kérdés megválaszolása érdekében hangsúlyozni kell, hogy a 2000/78 irányelv 1. cikke azonos címen hivatkozik a „vallásra” és a „meggyőződésre”, hasonlóképpen az elsődleges uniós jog különféle rendelkezéseinek – nevezetesen az EUMSZ 19. cikk, amelynek értelmében az uniós jogalkotó meghozhatja a többek között a „valláson vagy meggyőződésen” alapuló hátrányos megkülönböztetés leküzdéséhez szükséges intézkedéseket, illetve az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 21. cikke, amely az ott hivatkozott hátrányos megkülönböztetésre alapot adó különféle okok között említi a „vallást vagy meggyőződést” – szövegéhez (lásd ebben az értelemben: 2021. július 15‑iWABE és MH Müller Handel ítélet, C‑804/18 és C‑341/19, EU:C:2021:594, 47. pont).

26

A Bíróság ebből azt a következtetést vonta le, hogy a 2000/78 irányelv alkalmazásában a „vallás” és a „meggyőződés” kifejezéseket úgy kell érteni, mint a „hátrányos megkülönböztetés egy és ugyanazon alapjának” két oldalát (2021. július 15‑iWABE és MH Müller Handel ítélet, C‑804/18 és C‑341/19, EU:C:2021:594, 47. pont).

27

Ezen ítélkezési gyakorlat szerint, amint az a Charta 21. cikkéből kitűnik, a „valláson vagy meggyőződésen” alapuló megkülönböztetési okot meg kell különböztetni a „politikai vagy más vélemény[en]” alapuló megkülönböztetési októl, és az tehát kiterjed mind a vallási meggyőződésre, mind pedig a világnézeti vagy spirituális meggyőződésre (2021. július 15‑iWABE és MH Müller Handel ítélet, C‑804/18 és C‑341/19, EU:C:2021:594, 47. pont).

28

Az alapeljárás tárgyát képező munkahelyi szabályzatban hivatkozott meggyőződésekkel kapcsolatos „bármilyenek legyenek is azok” fordulatot illetően elegendő megállapítani, hogy a 2000/78 irányelvben biztosított, hátrányos megkülönböztetéssel szembeni védelem csak az ezen irányelv 1. cikkében kimerítő jelleggel felsorolt okokra terjed ki, ily módon nem terjed ki sem a politikai vagy szakszervezeti meggyőződésekre, sem a művészeti, sport‑, esztétikai vagy egyéb meggyőződésekre vagy preferenciákra. E meggyőződések tagállamok általi védelmére tehát nem vonatkoznak az említett irányelv rendelkezései.

29

E megfontolásokra tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2000/78 irányelv 1. cikkét úgy kell értelmezni, hogy az abban szereplő „vallás, [vagy] meggyőződés” kifejezés a hátrányos megkülönböztetés egy és ugyanazon indokát képezi, amely kiterjed mind a vallási meggyőződésre, mind a világnézeti vagy spirituális meggyőződésre.

30

Harmadik kérdésével, amelyet célszerű másodikként megvizsgálni, az előterjesztő bíróság lényegében arra szeretne választ kapni, hogy a 2000/78 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének a) pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy valamely vállalkozás munkahelyi szabályzatának olyan rendelkezése, amely megtiltja a munkavállalóknak, hogy szóban, öltözködés révén vagy bármely más módon kinyilvánítsák vallási, világnézeti vagy politikai meggyőződésüket, bármilyen legyen is az, azon munkavállalók tekintetében, akik szeretnék a vallás‑ és lelkiismereti szabadságukat gyakorolni valamely vallási konnotációt hordozó jelkép vagy ruhadarab látható módon való viselésével, az ezen irányelv értelmében vett, „valláson, [vagy] meggyőződésen” alapuló, közvetlen hátrányos megkülönböztetést képez.

31

E kérdés megválaszolása érdekében emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság korábban már kétségkívül kimondta, hogy valamely vállalkozás olyan belső szabálya, amely csak a feltűnő, nagy kiterjedésű – többek között vallási vagy világnézeti – jelképek viselését tiltja meg, a 2000/78 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének a) pontja értelmében vett közvetlen hátrányos megkülönböztetést képezhet olyan esetekben, amikor e szempont elválaszthatatlanul kapcsolódik egy adott valláshoz vagy meggyőződéshez (lásd ebben az értelemben: 2021. július 15‑iWABE és MH Müller Handel ítélet, C‑804/18 és C‑341/19, EU:C:2021:594, 72. és 73. pont).

32

A jelen ügyben azonban a Bíróság elé terjesztett kérdés egy olyan szabályra vonatkozik, amely nem csak a nagy kiterjedésű, feltűnő jelképek viselését tiltja meg, hanem bármely politikai, világnézeti vagy vallási meggyőződés látható jelképének a munkahelyen való viselését.

33

Márpedig a Bíróság már többször megállapította azt is, hogy ezen irányelv 2. cikke (2) bekezdésének a) pontját úgy kell értelmezni, hogy valamely magánvállalkozás olyan belső szabálya, amely megtiltja a politikai, világnézeti vagy vallási meggyőződéssel kapcsolatos valamennyi látható jelképnek a munkahelyen való viselését, nem minősül az e rendelkezés értelmében vett, „valláson, [vagy] meggyőződésen alapuló” közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek, amennyiben különbségtétel nélkül vonatkozik minden ilyen meggyőződés kinyilvánítására, és azonos módon kezeli a vállalkozás minden munkavállalóját azzal, hogy általános jelleggel és különbségtételtől mentesen írja elő számukra többek között az ilyen jelképek viselését ellenző öltözködésbeli semlegességet (2017. március 14‑iG4S Secure Solutions ítélet, C‑157/15, EU:C:2017:203, 30. és 32. pont; 2021. július 15‑iWABE és MH Müller Handel ítélet, C‑804/18 és C‑341/19, EU:C:2021:594, 52. pont).

34

E tekintetben a Bíróság pontosította, hogy mivel minden egyes személy lehet vallásos vagy rendelkezhet vallási, világnézeti vagy spirituális meggyőződéssel, az ilyen szabály, amennyiben általános módon és különbségtétel nélkül alkalmazzák, nem vezet be a valláshoz vagy e meggyőződésekhez elválaszthatatlanul kapcsolódó kritériumon alapuló eltérő bánásmódot (lásd ebben az értelemben: 2021. július 15‑iWABE és MH Müller Handel ítélet, C‑804/18 és C‑341/19, EU:C:2021:594, 52. pont).

35

E következtetés levonását megelőzően a Bíróság arra is emlékeztetett, hogy a Charta 10. cikkének (1) bekezdésében foglalt lelkiismereti és vallásszabadsághoz való jog, amely a 2000/78 irányelv értelmezése szempontjából releváns kontextus szerves részét képezi, megfelel az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény 9. cikkében biztosított jognak, és a Charta 52. cikkének (3) bekezdése értelmében annak tartalma és terjedelme megegyezik az utóbbiéval (2021. július 15‑iWABE és MH Müller Handel ítélet, C‑804/18 és C‑341/19, EU:C:2021:594, 48. pont). Márpedig az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlata szerint az ezen egyezmény 9. cikke által védett gondolat‑, lelkiismereti és vallásszabadsághoz való jog „az ezen egyezmény értelmében vett »demokratikus társadalom« egyik alapja”, és „vallási vetületében az egyik legfontosabb tényező, amely hozzájárul a hívők identitásának és életfelfogásának kialakításához”, valamint „értékes eszköz az ateistáknak, agnosztikusoknak, szkeptikusoknak vagy a közömböseknek”, hozzájárulva „az évszázadok alatt nehezen megszerzett és az ilyen társadalom szempontjából szintén lényeges pluralizmushoz” (EJEB, 2001. február 15., Dahlab kontra Svájc, CE:ECHR:2001:0215DEC004239398).

36

E tekintetben hozzá kell tenni, hogy a Bíróság rendelkezésére álló iratokból úgy tűnik, hogy senki sem állítja, hogy az S.C.R.L. ne általános jelleggel és különbségtétel nélkül alkalmazta volna az alapügy tárgyát képező munkahelyi szabályzatot, vagy hogy az alapeljárás felperesével szemben eltérő bánásmódot alkalmazott volna bármely más olyan munkavállalóhoz képest, aki a vallását vagy vallási, illetve világnézeti meggyőződését valamely jelkép vagy öltözet látható módon való viselésével vagy bármely más módon akarta volna kinyilvánítani.

37

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából szintén következik, hogy egy olyan belső szabály, mint az alapeljárás tárgyát képező szabály, akkor képez a 2000/78 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének b) pontja értelmében vett, valláson vagy meggyőződésen alapuló közvetett eltérő bánásmódot, ha bizonyítást nyer – aminek vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata –, hogy a szabály által előírt, látszólag semleges kötelezettség a gyakorlatban valamilyen egyedileg meghatározható hátrányt okoz a valamely meghatározott vallással vagy meggyőződéssel rendelkező személyeknek (2017. március 14‑iG4S Secure Solutions ítélet, C‑157/15, EU:C:2017:203, 34. pont; 2021. július 15‑iWABE és MH Müller Handel, C‑804/18 és C‑341/19, EU:C:2021:594, 59. pont).

38

A 2000/78 irányelv 2. cikke (2) bekezdése b) pontjának i. alpontja szerint azonban az ilyen eltérő bánásmód nem képez az ezen irányelv 2. cikke (2) bekezdésének b) pontja értelmében vett közvetett hátrányos megkülönböztetést, ha jogszerű cél által objektíve igazolható, és az e cél elérésére irányuló eszközök megfelelők és szükségesek.

39

Ami a jogszerű cél fennállására vonatkozó feltételt illeti, a munkáltatónak a politikai, világnézeti vagy vallási semlegességre irányuló politika állami és magán ügyfelekkel fenntartott kapcsolatok keretében való érvényre juttatására vonatkozó szándéka jogszerűnek tekinthető. A munkáltató azon szándéka ugyanis, hogy semleges arculatot mutasson az ügyfelei felé, a vállalkozásnak a Charta 16. cikkében elismert szabadságához kapcsolódik, és főszabály szerint jogszerű, különösen ha a munkáltató e cél követésébe kizárólag azokat a munkavállalókat vonja be, akiknek a munkáltató ügyfeleivel valószínűleg kapcsolatba kell lépniük (2021. július 15‑iWABE és MH Müller Handel ítélet, C‑804/18 és C‑341/19, EU:C:2021:594, 63. pont).

40

Ugyanakkor a Bíróság azt is pontosította, hogy a munkáltató semlegességi politika folytatására irányuló puszta szándéka, noha önmagában jogszerű célnak minősül, nem elegendő ahhoz, hogy objektív módon igazolja a közvetetten a valláson vagy meggyőződésen alapuló eltérő bánásmódot, mivel az ilyen igazolás objektív jellege csak e munkáltató valós igénye alapján azonosítható, amelyet neki kell bizonyítania (2021. július 15‑iWABE és MH Müller Handel ítélet, C‑804/18 és C‑341/19, EU:C:2021:594, 64. pont).

41

Ez az értelmezés az arra irányuló törekvéssel támasztható alá, hogy elvi jelleggel bíztatni kell a toleranciára és egymás tiszteletére, valamint a sokszínűség nagyobb mértékben való elfogadására, illetve, hogy el kell kerülni, hogy a vállalkozáson belüli semlegességi politika létrehozásával visszaéljenek azon munkavállalók hátrányára, akik olyan vallási előírásokat követnek, amelyek egy bizonyos öltözet viselését követelik meg.

42

A fentiekre tekintettel a harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2000/78 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének a) pontját úgy kell értelmezni, hogy valamely vállalkozás munkahelyi szabályzatának olyan rendelkezése, amely megtiltja a munkavállalók számára, hogy vallási vagy világnézeti meggyőződésüket, legyenek azok bármilyenek, szóban, öltözködésükkel vagy bármely más módon kinyilvánítsák, nem képez az ezen irányelv értelmében vett, „valláson, [vagy] meggyőződésen” alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetést azon munkavállalók tekintetében, akik vallás‑ és lelkiismereti szabadságukat valamely vallási konnotációt hordozó jelkép vagy öltözet viselésével szeretnék gyakorolni, amennyiben e rendelkezést általános jelleggel és különbségtétel nélkül alkalmazzák.

43

Második kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra szeretne választ kapni, hogy a 2000/78 irányelv 1. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes, ha az ezen irányelvnek a nemzeti jogba való átültetését biztosító nemzeti rendelkezések, amelyeket úgy értelmeznek, hogy a vallási, világnézeti és politikai meggyőződés három különálló megkülönböztetési okot képez, olyan rendelkezésekként lehet figyelembe venni, amelyek ezen irányelv 8. cikkének (1) bekezdése értelmében véve „az ezen irányelvben meghatározottaknál kedvezőbbek az egyenlő bánásmód elvének védelmét illetően”.

44

E kérdés megválaszolása érdekében egyrészt emlékeztetni kell arra, hogy – amint az a jelen ítélet 28. pontjából kitűnik – a 2000/78 irányelvben biztosított, hátrányos megkülönböztetéssel szembeni védelem csak az ezen irányelv 1. cikkében kimerítő jelleggel felsorolt indokokra terjed ki, így az említett irányelv nem terjed ki az említett kérdéssel érintett politikai meggyőződésekre.

45

Másrészt, amint az az első kérdésre adott válaszból kitűnik, a 2000/78 irányelv 1. cikkében szereplő „vallás, [vagy] meggyőződés” kifejezést úgy kell értelmezni, hogy az a hátrányos megkülönböztetés egyetlen indokát képezi, amely kiterjed mind a vallási meggyőződésre, mind a világnézeti vagy a spirituális meggyőződésre.

46

Ennek pontosítását követően az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kiderül, hogy az előterjesztő bíróság által feltett második kérdés lényegében annak tisztázására irányul, hogy a tagállamok milyen mértékű mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek a 2000/78 irányelv irányelvben meghatározottaknál kedvezőbb rendelkezések elfogadása vagy fenntartása terén az egyenlő bánásmód elvének védelmét illetően, az ezen irányelv 8. cikkének (1) bekezdése értelmében véve.

47

Ami az említett irányelv 8. cikke (1) bekezdésének értelmezését illeti, a Bíróság megállapította, hogy a vallásszabadságot védő nemzeti alkotmányos rendelkezések az e rendelkezés értelmében vett kedvezőbb rendelkezésekként vehetők figyelembe a valláson vagy meggyőződésen alapuló közvetett eltérő bánásmód megfelelősége vizsgálatának keretében (2021. július 15‑iWABE és MH Müller Handel ítélet, C‑804/18 és C‑341/19, EU:C:2021:594, 90. pont).

48

E következtetés levonását megelőzően a Bíróság emlékeztetett arra, hogy a 2000/78 irányelv egy olyan általános keretet hoz létre a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód érdekében, amely némi mérlegelési mozgásteret hagy a tagállamok számára, különösen a különböző érintett jogok és érdekek egymással való összebékítését illetően, figyelembe véve a tagállamok azon megközelítéseinek sokféleségét, hogy mekkora teret engednek a vallásnak vagy az ilyen meggyőződéseknek. Uniós szintű konszenzus hiányában a tagállamok számára ily módon biztosított mérlegelési mozgástérnek azonban az uniós bíróságra háruló ellenőrzéssel kell együtt járnia, amely többek között annak vizsgálatára irányul, hogy a nemzeti szinten hozott intézkedések elvi alapon igazolhatók‑e, és arányosak‑e (2021. július 15‑iWABE és MH Müller Handel ítélet, C‑804/18 és C‑341/19, EU:C:2021:594, 86. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

49

A Bíróság hozzátette, hogy az ily módon kialakított keretből kitűnik, hogy a 2000/78 irányelvben az uniós jogalkotó nem maga teremtette meg a gondolat‑, lelkiismeret‑ és vallásszabadság, illetve az ezen irányelv 2. cikke (2) bekezdése b) pontjának i. alpontja értelmében vett egyenlőtlen bánásmód igazolása céljából hivatkozható jogszerű célok közötti szükséges egyensúlyt, hanem ennek megteremtését a tagállamokra és azok bíróságaira bízta (2021. július 15‑iWABE és MH Müller Handel ítélet, C‑804/18 és C‑341/19, EU:C:2021:594, 87. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

50

A Bíróság azt a következtetést vonta le, hogy a 2000/78 irányelv lehetővé teszi az egyes tagállamok sajátos hátterének figyelembevételét, és azt, hogy mindegyikük mérlegelési mozgástérrel rendelkezzen a különböző érintett jogok és érdekek szükséges egyeztetése keretében, e jogok és érdekek megfelelő egyensúlyának biztosítása érdekében (2021. július 15‑iWABE és MH Müller Handel ítélet, C‑804/18 és C‑341/19, EU:C:2021:594, 88. pont).

51

E tekintetben a Bíróság már megállapította, hogy az alapügyekben szereplőhöz hasonló tilalom szükséges jellegének vizsgálata során a nemzeti bíróságok feladata, hogy a szóban forgó ügyiratokban szereplő valamennyi információra tekintettel figyelembe vegyék a fennálló érdekeket, és a „szóban forgó szabadságjogok” korlátozását a szigorúan szükséges keretek között kell tartaniuk (2021. július 15‑iWABE és MH Müller Handel ítélet, C‑804/18 és C‑341/19, EU:C:2021:594, 83. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

52

Ebből az ítélkezési gyakorlatból tehát az következik, hogy a 2000/78 irányelv 8. cikkének (1) bekezdésével nem ellentétes, ha valamely nemzeti bíróság az eltérő érdekek egyensúlyba hozatala során nagyobb jelentőséget tulajdonít a vallásnak vagy meggyőződésnek, mint a többek között a vállalkozás szabadságából eredő érdekeknek, amennyiben az a belső jogából következik. Hasonló esetben a lelkiismereti és vallásszabadság így nagyobb védelemben részesíthető, mint más szabadságok, például a Charta 16. cikkében elismert vállalkozás szabadsága, mivel e védelem a jelen ítélet 39. pontjában említett ítélkezési gyakorlat értelmében vett közvetett hátrányos megkülönböztetés igazolása meglétének értékelése szakaszában fejti ki joghatásait.

53

Meg kell állapítani, hogy nem ez az eset áll fenn a jelen ügyben vizsgált nemzeti rendelkezéseket illetően. Az előterjesztő bíróság által szolgáltatott magyarázatok szerint ugyanis e rendelkezések azzal a hatással járnak, hogy a „vallást” és a „meggyőződést” a hátrányos megkülönböztetés különálló okaiként kezelik.

54

Márpedig a tagállamok számára elismert mérlegelési mozgástér nem terjedhet odáig, hogy lehetővé tegye ez utóbbiak vagy a nemzeti bíróságok számára, hogy a hátrányos megkülönböztetésnek a 2000/78 irányelv 1. cikkében kimerítő jelleggel felsorolt okok egyikét több különálló okra bontsák, ezáltal megkérdőjelezve ezen ok szövegét, összefüggéseit és célját, és megsértve az ezen irányelv által bevezetett, a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek hatékony érvényesülését.

55

Ugyanis, mivel a „vallásnak vagy meggyőződésnek” minősülő hátrányos megkülönböztetési ok minden munkavállalóra egyformán kiterjed, az ezen indokra vonatkozó, az érintett szabály által követett céltól függően szegmentált megközelítés azzal a következménnyel járna, hogy a munkavállalókat alcsoportokra osztaná, és így sértené a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód 2000/78 irányelv által létrehozott általános keretét.

56

Ezt az értelmezést nem tudja megingatni az az érv, amely szerint adott esetben ez alkalmas lehetne a valláson vagy vallási meggyőződésen alapuló hátrányos megkülönböztetéssel szembeni védelem szintjének csökkentésére, hiszen olyan esetben, mint az alapeljárás tárgyát képező eset, semmi sem képezi akadályát annak, hogy a nemzeti bíróságok úgy értelmezzék az érintett nemzeti rendelkezéseket, hogy a munkavállalók és a munkáltató eltérő érdekeinek egyensúlyba hozatala során a világnézeti és a spirituális meggyőződés azonos szintű védelemben részesüljön, mint a vallás vagy a vallási meggyőződés.

57

Végül, ami közelebbről az előterjesztő bíróság által kifejtett azon érvelést illeti, amely szerint a vallási és a világnézeti meggyőződést is magában foglaló, egyetlen szempont megléte azzal a hatással járna, hogy csökkentené az ezen okokon alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetéssel szembeni védelem szintjét, annyiban, hogy megakadályozza a vallási, illetve a világnézeti meggyőződéssel rendelkező munkavállalók összehasonlítását, a következőket kell pontosítani.

58

Egyrészt, amint arra e bíróság rámutatott, az ilyen összehasonlíthatóság problematikája csak a közvetlen hátrányos megkülönböztetés fennállásának értékelésénél releváns. Márpedig a közvetlen hátrányos megkülönböztetés fennállása kizárt olyan körülmények között, mint amelyekről az alapügyben szó van, amint arra a jelen ítélet 33. pontja emlékeztet.

59

Másrészt, a Bíróságnak mindenesetre már volt alkalma pontosítani, hogy a 2000/78 irányelv által előírt hátrányos megkülönböztetés tilalma nem korlátozódik kizárólag egy adott vallású vagy egy meghatározott meggyőződéssel rendelkező személyek és azon személyek között fennálló bánásmódbeli eltérésekre, akik nem egy adott vallásúak vagy nem rendelkeznek egy meghatározott meggyőződéssel (lásd ebben az értelemben: 2021. július 15‑iWABE és MH Müller Handel ítélet, C‑804/18 és C‑341/19, EU:C:2021:594, 49. pont). Másként fogalmazva, a vallást és a különféle meggyőződéseket is magában foglaló, egyetlen szempont megléte nem képezi akadályát sem a vallási és a más meggyőződéssel rendelkező munkavállalók összehasonlításának, sem pedig az eltérő vallási meggyőződéssel rendelkező munkavállalók összehasonlításának.

60

Egyébiránt a 2000/78 irányelv által követett célkitűzés ezen irányelv 2. cikke (1) és (2) bekezdésének olyan értelmezése mellett szól, amely szerint ezen irányelv azoknak a személyeknek a körét, akikhez képest az említett irányelv értelmében vett, „valláson vagy meggyőződésen alapuló hátrányos megkülönböztetés” meghatározása céljából összehasonlítás végezhető, nem korlátozza a bizonyos valláshoz nem tartozó vagy adott meggyőződéssel nem rendelkező személyekre (2021. július 15‑iWABE és MH Müller Handel ítélet, C‑804/18 és C‑341/19, EU:C:2021:594, 50. pont).

61

Ily módon a 2000/78 irányelv célja a foglalkoztatás és munkavégzés tekintetében a valláson vagy meggyőződésen alapuló hátrányos megkülönböztetés valamennyi formája elleni küzdelem (lásd analógia útján: 2021. január 26‑iSzpital Kliniczny im. dra J. Babińskiego Samodzielny Publiczny Zakład Opieki Zdrowotnej w Krakowie ítélet, C‑16/19, EU:C:2021:64, 34. pont), ezalatt azt értve, hogy a valláson vagy meggyőződésen „alapuló” hátrányos megkülönböztetés fennállása ezen irányelv értelmében csak akkor állapítható meg, ha a kedvezőtlenebb bánásmódot vagy a szóban forgó egyéni hátrányt a vallás vagy valamely meggyőződés miatt szenvedik el (2021. július 15‑iWABE és MH Müller Handel ítélet, C‑804/18 és C‑341/19, EU:C:2021:594, 49. pont).

62

A fentiekre tekintettel a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2000/78 irányelv 1. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes, ha az ezen irányelvnek a nemzeti jogba való átültetését biztosító nemzeti rendelkezések, amelyeket úgy értelmeznek, hogy a vallási és a világnézeti meggyőződés két különálló megkülönböztetési okot képez, olyan rendelkezésekként lehet figyelembe venni, amelyek az irányelv 8. cikkének (1) bekezdése értelmében véve „az [említett] irányelvben meghatározottaknál kedvezőbbek az egyenlő bánásmód elvének védelmét illetően”.

63

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (második tanács) a következőképpen határozott: