–

a Bundesverband der Verbraucherzentralen und Verbraucherverbände –Verbraucherzentrale Bundesverband eV képviseletében T. Rader Rechtsanwalt,

–

a Vodafone GmbH képviseletében D. Herrmann Rechtsanwältin,

–

a német kormány képviseletében J. Möller és D. Klebs, meghatalmazotti minőségben,

–

a holland kormány képviseletében M. K. Bulterman és M. Noort, meghatalmazotti minőségben,

–

az osztrák kormány képviseletében A. Posch, meghatalmazotti minőségben,

–

a román kormány képviseletében E. Gane, A. Wellman és L. Liţu, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében G. Braun, T. Scharf és L. Nicolae, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a nyílt internet‑hozzáférés megteremtéséhez szükséges intézkedések meghozataláról, továbbá az egyetemes szolgáltatásról, valamint az elektronikus hírközlő hálózatokhoz és elektronikus hírközlési szolgáltatásokhoz kapcsolódó felhasználói jogokról szóló 2002/22/EK irányelv és az Unión belüli nyilvános mobilhírközlő hálózatok közötti barangolásról (roaming) szóló 531/2012/EU rendelet módosításáról szóló, 2015. november 25‑i (EU) 2015/2120 európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2015. L 310., 1. o.) 3. cikke (1) és (2) bekezdésének értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet a Bundesverband der Verbraucherzentralen und Verbraucherverbände – Verbraucherzentrale Bundesverband eV (fogyasztói központok és szervezetek országos szövetsége, a továbbiakban: Bundesverband) és a Vodafone GmbH között az ez utóbbi szerződéseiben alkalmazott bizonyos szabványkikötésekkel kapcsolatban folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.

3

A 2015/2120 rendelet (6), (8) és (9) preambulumbekezdése kimondja:

[…]

4

E rendelet „Tárgy és hatály” című 1. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Ez a rendelet közös szabályokat határoz meg az internet‑hozzáférési szolgáltatások nyújtása során a forgalom tekintetében az egyenlő és megkülönböztetésmentes bánásmód, valamint a végfelhasználók kapcsolódó jogai védelmének biztosítása céljából.”

5

Az említett rendeletnek „A nyílt internet‑hozzáférés biztosítása” című 3. cikke az (1)–(3) bekezdésében a következőket mondja ki:

„(1)   A végfelhasználók számára jogosultságot kell biztosítani az internet‑hozzáférési szolgáltatásukon keresztül az általuk választott információkhoz és tartalmakhoz való hozzáférésre és azok terjesztésére, az általuk választott alkalmazások és szolgáltatások használatára és nyújtására, valamint az általuk választott végberendezések használatára, függetlenül a végfelhasználó vagy szolgáltató helyétől, illetve az információ, tartalom, alkalmazás vagy szolgáltatás helyétől, származásától vagy rendeltetésétől.

[…]

(2)   Sem az internet‑hozzáférési szolgáltatók és a végfelhasználók között az internet‑hozzáférési szolgáltatás kereskedelmi és technikai feltételei és jellemzői – így például az ár, az adatmennyiség vagy a sebesség – tekintetében létrejött megállapodások, sem pedig az internet‑hozzáférési szolgáltatók kereskedelmi gyakorlata nem korlátozhatják a végfelhasználó (1) bekezdésben megállapított jogainak gyakorlását.

(3)   Az internet‑hozzáférési szolgáltatóknak minden internetes forgalmat – függetlenül annak küldőjétől és fogadójától, a hozzáfért vagy terjesztett tartalomtól, az igénybe vett vagy nyújtott alkalmazásoktól vagy szolgáltatásoktól, valamint a használt végberendezéstől – megkülönböztetéstől, korlátozástól vagy beavatkozástól mentesen, egyenlő bánásmódot biztosítva kell kezelniük.

Az első albekezdés nem gátolhatja az internet‑hozzáférési szolgáltatókat abban, hogy ésszerű forgalomszabályozási intézkedéseket alkalmazzanak. Ahhoz, hogy az intézkedéseket ésszerűnek lehessen tekinteni, azoknak átláthatóknak, megkülönböztetésmentesnek és arányosnak kell lenniük, és nem kereskedelmi megfontolásokon, hanem a szolgáltatásnak a forgalom meghatározott kategóriái esetében elvárt műszaki minőségére vonatkozó, objektíven különböző követelményeken kell alapulniuk. Az említett intézkedések nem foglalhatják magukban a konkrét tartalmak nyomon követését, és az intézkedéseket nem lehet a szükségesnél hosszabb ideig fenntartani.

Az internet‑hozzáférési szolgáltatók nem hozhatnak a második albekezdésben említetteken túlmutató forgalomszabályozási intézkedéseket, és nem tilthatnak le, nem lassíthatnak, nem módosíthatnak, nem korlátozhatnak, nem nyújthatnak gyengébb minőségben és nem különböztethetnek meg hátrányosan bizonyos tartalmakat, alkalmazásokat vagy szolgáltatásokat, illetve azok bizonyos kategóriáit, továbbá nem avatkozhatnak bele konkrét tartalmakba, alkalmazásokba vagy szolgáltatásokba illetve azok bizonyos kategóriába, kivéve, ha ez az alábbiak elérése érdekében szükséges, és akkor is csak az alábbiak eléréséhez szükséges időtartamra:

6

A Bundesverband a szövetségi tartományok tizenhat fogyasztóvédelmi szervezetét és más, Németországban a fogyasztóvédelem területén tevékenykedő szervezeteket tömörítő szövetség.

7

A Vodafone az információs és kommunikációs technológiák ágazatában működő vállalkozás. Ügyfeleinek az alapdíjcsomag kiegészítéseként a „Vodafone Pass”‑nak („Video Pass”, „Music Pass”, „Chat Pass” és „Social Pass”) nevezett, „nullás díjszabású” ingyenes tarifaopciókat kínál. E tarifaopciók anélkül teszik lehetővé a Vodafone partnervállalkozásai szolgáltatásainak igénybevételét, hogy az e szolgáltatások igénybevétele során felhasznált adatmennyiséget beszámítanák az alapdíjcsomagban foglalt adatmennyiségbe. Mindazonáltal az átviteli sebességnek az alapdíjcsomagban foglalt adatmennyiség felhasználását követően való csökkentése a partnervállalkozások szolgáltatásainak igénybevételére is vonatkozik. Az első választott tarifaopciót az alapdíjcsomag már tartalmazza, és az ügyfelek felár fizetése ellenében más tarifaopciókat is választhatnak.

8

E tarifaopciók tekintetében az általános szerződési feltételek többek között a következő szabványkikötést tartalmazzák: „Internetmegosztással (tethering hotspoton keresztül) történő használat esetén […] az adatforgalom beszámításra kerül a díjcsomagban foglalt adatmennyiségbe.”

9

A Bundesnetzagentur für Elektrizität, Gas, Telekommunikation, Post und Eisenbahnen (szövetségi villamosenergia‑, gáz‑, hírközlési, postai és vasúti hálózati ügynökség, Németország; a továbbiakban: Bundesnetzagentur) mint felügyelő hatóság az e kikötés jogszerűségére vonatkozó eljárást megszüntette.

10

A Bundesverband a fent hivatkozott kikötés alkalmazásának megtiltása érdekében keresetet nyújtott be a Landgericht Düsseldorfhoz (düsseldorfi regionális bíróság, Németország). E bíróság a Bundesnetzagentur meghallgatását követően elutasította e keresetet azzal az indokkal, hogy a szerződés nem zárja ki az internetmegosztást, amely ezenkívül műszakilag is lehetséges marad.

11

Fellebbezést nyújtottak be a kérdést előterjesztő bírósághoz, az Oberlandesgericht Düsseldorfhoz (düsseldorfi regionális felsőbíróság, Németország), amely bíróságnak kétségei vannak az említett kikötésnek a 2015/2120 rendelet 3. cikkének (1) és (2) bekezdésére tekintettel fennálló érvényességét illetően.

12

E körülmények között az Oberlandesgericht Düsseldorf (düsseldorfi regionális felsőbíróság), mivel úgy ítélte meg, hogy az alapjogvita eldöntéséhez az uniós jog értelmezése szükséges, úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

13

Kérdéseivel, amelyeket célszerű együtt vizsgálni, az előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy a 2015/2120 rendelet 3. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy a végfelhasználók általi internetmegosztás valamely „nullás díjszabású” tarifaopció igénybevétele miatti korlátozása összeegyeztethetetlen az e cikk (1) és (2) bekezdéséből eredő kötelezettségekkel.

14

Előzetesen rá kell mutatni arra, hogy a „nullás díjszabású” tarifaopció olyan kereskedelmi gyakorlat, amely révén az internet‑hozzáférési szolgáltató a partnerei által kínált valamely alkalmazáshoz vagy konkrét alkalmazási kategóriához kapcsolódó adatforgalom egészére vagy egy részére előnyösebb vagy „nullás díjszabást” alkalmaz. Ezen adatokat tehát nem számítják be az alapdíjcsomag keretében vásárolt adatmennyiségbe. Az ilyen, korlátozott díjcsomagok keretében kínált opció így lehetővé teszi az internet‑hozzáférési szolgáltatók számára, hogy növeljék ajánlatuk vonzerejét.

15

Így a Bíróság elé terjesztett kérdések, amelyek arra irányulnak, hogy lehetővé tegyék az előterjesztő bíróság számára, hogy a „nullás díjszabású” tarifaopcióhoz kapcsolódó használati feltételek jogszerűségéről határozzon, azon az előfeltevésen alapulnak, hogy az ilyen tarifaopció maga összeegyeztethető az uniós joggal, különösen a 2015/2120 rendelet 3. cikkével, amellyel a jogalkotó az internet nyitottságának és semlegességének elvét kívánta rögzíteni.

16

A 2015/2120 rendelet 3. cikkének e rendelet (6) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett (1) bekezdése nemcsak a végfelhasználóknak az információkhoz és tartalmakhoz való hozzáféréshez, az alkalmazások és szolgáltatások használatához, az információk és tartalmak terjesztéséhez, hanem az alkalmazások és szolgáltatások nyújtásához való jogát is rögzíti.

17

A 2015/2120 rendelet 3. cikkének (2) bekezdése értelmében egyrészt az internet‑hozzáférési szolgáltatók és a végfelhasználók között kötött megállapodások, másrészt e szolgáltatók kereskedelmi gyakorlata nem korlátozhatják a végfelhasználók ezen cikk (1) bekezdésében megállapított jogainak gyakorlását.

18

A 2015/2120 rendelet 3. cikkének (3) bekezdése mindenekelőtt azt írja elő az első albekezdésében, hogy az internet‑hozzáférési szolgáltatóknak minden internetes forgalmat – függetlenül többek között az igénybe vett alkalmazásoktól vagy szolgáltatásoktól – hátrányos megkülönböztetéstől, korlátozástól vagy beavatkozástól mentesen, egyenlő bánásmódot biztosítva kell kezelniük.

19

E 3. cikk (3) bekezdése a második albekezdésében kimondja továbbá, hogy e rendelkezés első albekezdése nem gátolhatja az internet‑hozzáférési szolgáltatókat abban, hogy észszerű forgalomszabályozási intézkedéseket alkalmazzanak, pontosítva egyúttal, hogy ahhoz, hogy az ilyen intézkedéseket észszerűnek lehessen tekinteni, először is azoknak átláthatóknak, hátrányos megkülönböztetéstől mentesnek és arányosnak kell lenniük, másodszor nem kereskedelmi megfontolásokon, hanem a forgalom meghatározott kategóriái közötti objektív műszaki különbségeken kell alapulniuk, harmadszor pedig az említett intézkedések nem foglalhatják magukban a tartalom nyomon követését, és nem lehet azokat a szükségesnél hosszabb ideig fenntartani.

20

Végül az említett 3. cikk (3) bekezdése a harmadik albekezdésében előírja, hogy az internet‑hozzáférési szolgáltatók nem hozhatnak az e rendelkezés második albekezdésében említetteken túlmutató forgalomszabályozási intézkedéseket, és különösen nem tilthatnak le, nem lassíthatnak, nem módosíthatnak, nem korlátozhatnak, nem nyújthatnak gyengébb minőségben és nem különböztethetnek meg hátrányosan bizonyos alkalmazásokat vagy szolgáltatásokat, illetve azok bizonyos kategóriáit, továbbá nem avatkozhatnak bele konkrét alkalmazásokba vagy szolgáltatásokba, illetve azok bizonyos kategóriába, kivéve ha ez uniós jogalkotási aktusoknak vagy az uniós joggal összhangban lévő nemzeti jogszabályoknak való megfelelés, vagy az említett jogalkotási aktusokat vagy nemzeti jogszabályokat végrehajtó intézkedéseknek való megfelelés, vagy a hálózat, a hálózaton keresztül nyújtott szolgáltatások, valamint a végfelhasználók végberendezései tekintetében az integritás és biztonság megőrzése, vagy pedig a hálózati torlódás megelőzése, valamint hatásainak csökkentése érdekében meghatározott ideig szükséges.

21

E különböző rendelkezések, amint az a 2015/2120 rendelet 1. cikkéből következik, az internet‑hozzáférési szolgáltatások nyújtása során a forgalom tekintetében az egyenlő és hátrányos megkülönböztetéstől mentes bánásmód, valamint a végfelhasználók kapcsolódó jogai védelmének biztosítására irányulnak (lásd ebben az értelemben: 2020. szeptember 15‑iTelenor Magyarország ítélet, C‑807/18 és C‑39/19, EU:C:2020:708, 23–27. pont).

22

Először is emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróságnak már volt alkalma kifejteni, hogy amennyiben az internet‑hozzáférési szolgáltató magatartása összeegyeztethetetlen a 2015/2120 rendelet 3. cikkének (3) bekezdésével, el lehet tekinteni annak megállapításától, hogy e magatartás megfelel‑e az említett rendelet 3. cikkének (2) bekezdéséből eredő kötelezettségeknek (lásd ebben az értelemben: 2020. szeptember 15‑iTelenor Magyarország ítélet, C‑807/18 és C‑39/19, EU:C:2020:708, 28. pont).

23

Következésképpen a minden internetes forgalom egyenlő bánásmódot biztosítva történő kezelésére vonatkozó kötelezettség megsértése nem igazolható a szerződési szabadság ugyanezen rendelet 3. cikkének (2) bekezdésében elismert elve alapján.

24

Másodszor a Bíróság azt is hangsúlyozta, hogy a 2015/2120 rendelet 3. cikkének (3) bekezdésével ellentétes minden olyan intézkedés, amely ellentétes a forgalom egyenlő bánásmódot biztosítva történő kezelésére vonatkozó kötelezettséggel, amennyiben az ilyen intézkedés kereskedelmi megfontolásokon alapul.

25

Mindenekelőtt meg kell jegyezni, hogy – amint az a jelen ítélet 18. pontjából kitűnik – a 2015/2120 rendelet 3. cikke (3) bekezdésének e rendelet (8) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett első albekezdése az internet‑hozzáférési szolgáltatók számára a forgalom tekintetében hátrányos megkülönböztetéstől, korlátozástól vagy beavatkozástól mentes egyenlő bánásmód általános kötelezettségét írja elő, amelytől semmilyen esetben sem lehet az e szolgáltatók által alkalmazott kereskedelmi gyakorlatok vagy a végfelhasználókkal kötött megállapodások útján eltérni (2020. szeptember 15‑iTelenor Magyarország ítélet, C‑807/18 és C‑39/19, EU:C:2020:708, 47. pont).

26

Továbbá a 2015/2120 rendelet 3. cikke (3) bekezdésének második albekezdéséből, valamint e rendelet (9) preambulumbekezdéséből – amely fényében kell ezen albekezdést értelmezni – kitűnik, hogy az internet‑hozzáférési szolgáltatóknak, miközben tiszteletben kell tartaniuk ezt az általános kötelezettséget, továbbra is lehetőségük van észszerű forgalomszabályozási intézkedések elfogadására. E lehetőség azonban többek között attól a feltételtől függ, hogy az ilyen intézkedések a „szolgáltatásnak a forgalom meghatározott kategóriái esetében elvárt műszaki minőségére vonatkozó, objektíven különböző követelményeken”, ne pedig „kereskedelmi megfontolásokon” alapuljanak. Különösen ilyen „kereskedelmi megfontolásokon” alapulónak kell tekinteni az internet‑hozzáférési szolgáltató által bármely végfelhasználó tekintetében alkalmazott minden olyan intézkedést, amely – anélkül, hogy ilyen objektív különbségeken alapulna – azt eredményezi, hogy nem kezelik egyenlően és hátrányos megkülönböztetéstől mentesen a tartalmakat, alkalmazásokat vagy szolgáltatásokat nyújtó különböző szolgáltatók által kínált tartalmakat, alkalmazásokat vagy szolgáltatásokat (2020. szeptember 15‑iTelenor Magyarország ítélet, C‑807/18 és C‑39/19, EU:C:2020:708, 48. pont).

27

Márpedig az olyan „nullás díjszabású” tarifaopció, mint amelyről az alapügyben is szó van, az internetes forgalmon belül kereskedelmi megfontolások alapján tesz különbséget azáltal, hogy nem számítja be az alapdíjcsomagba a partnerek által nyújtott alkalmazások felé irányuló forgalmat. Következésképpen az ilyen kereskedelmi gyakorlat nem felel meg a 2015/2120 rendelet 3. cikke (3) bekezdésének első albekezdésében előírt, a forgalom tekintetében hátrányos megkülönböztetéstől vagy beavatkozástól mentes egyenlő bánásmódra vonatkozó általános kötelezettségnek.

28

Hangsúlyozni kell, hogy e kötelezettségszegés, amely magából az ilyen tarifaopció ösztönző jellegéből következik, attól függetlenül fennáll, hogy az alapdíjcsomag kimerítését követően továbbra is szabadon hozzáférhetnek‑e az internet‑hozzáférési szolgáltató partnerei által szolgáltatott tartalomhoz, vagy sem.

29

Egyébiránt nincs jelentősége annak, hogy az ilyen opció a 2015/2120 rendelet 3. cikkének (2) bekezdése értelmében vett megállapodás hatálya alá tartozik‑e, amint arra a jelen ítélet 23. pontja emlékeztetett, vagy hogy az az ügyfél vagy tartalomszolgáltató tényleges kérésének kielégítésére irányul.

30

Végül a szabályozási intézkedések tekintetében előírt kivételek nem vehetők figyelembe, mivel a 2015/2120 rendelet 3. cikke (3) bekezdése második albekezdésének megfelelően az ilyen intézkedések nem alapulhatnak az internet‑hozzáférési szolgáltató által folytatott kereskedelmi stratégián.

31

A kérdést előterjesztő bíróság által közölt információkból kitűnik, hogy az internetmegosztás korlátozása, amelyre az e bíróság által feltett valamennyi kérdés vonatkozik, kizárólag a „nullás díjszabású” tarifaopció igénybevétele miatt kerül alkalmazásra.

32

Márpedig, mivel az ilyen tarifaopció ellentétes a 2015/2120 rendelet 3. cikkének (3) bekezdéséből eredő kötelezettségekkel, ezen ellentét továbbra is fennáll, függetlenül a kínált tarifaopciókhoz kapcsolódó használati feltételek – mint amilyen az alapügyben az internetmegosztás korlátozása – formájától vagy jellegétől.

33

A fenti megfontolások összességére tekintettel az előterjesztett kérdésekre azt a választ kell adni, hogy a 2015/2120 rendelet 3. cikkét úgy kell értelmezni, hogy az internetmegosztás valamely „nullás díjszabású” tarifaopció igénybevétele miatti korlátozása összeegyeztethetetlen az e cikk (3) bekezdéséből eredő kötelezettségekkel.

34

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (nyolcadik tanács) a következőképpen határozott:

A nyílt internet‑hozzáférés megteremtéséhez szükséges intézkedések meghozataláról, továbbá az egyetemes szolgáltatásról, valamint az elektronikus hírközlő hálózatokhoz és elektronikus hírközlési szolgáltatásokhoz kapcsolódó felhasználói jogokról szóló 2002/22/EK irányelv és az Unión belüli nyilvános mobilhírközlő hálózatok közötti barangolásról (roaming) szóló 531/2012/EU rendelet módosításáról szóló, 2015. november 25‑i (EU) 2015/2120 európai parlamenti és tanácsi rendelet 3. cikkét úgy kell értelmezni, hogy az internetmegosztás valamely „nullás díjszabású” tarifaopció igénybevétele miatti korlátozása összeegyeztethetetlen az e cikk (3) bekezdéséből eredő kötelezettségekkel.