I. Bevezetés

II. Jogi háttér

A. Az uniós jog

B. Az olasz jog

III. A jogvita előzményei

A. A fellebbezők öregségi, illetve túlélő hozzátartozói nyugdíjának a Parlament általi újraszámítása

B. A Törvényszék előtti eljárás

IV. A Bíróság előtti eljárás, a felek kérelmei és az eljárás írásbeli szakaszának lezárását követő további fejlemények

V. Értékelés

A. A jogvita tárgyának és az eljáráshoz fűződő érdeknek a fennmaradása a vitatott határozatok felváltása ellenére?

B. A fellebbezésekről

1. A vitatott határozatok meghozatalának jogalapjáról, valamint az alapvető és az összegszerű jogosultság közötti különbségtételről

2. A 14/2018. sz. határozat Parlament általi átültetésének az uniós jog magasabb szintű normáival és elveivel való összeegyeztethetőségéről

a) A jogbiztonság és a bizalomvédelem elvéről, valamint a tulajdonhoz való jogról

b) Az arányosságról

3. A vitatott határozatok kibocsátójának hatásköréről

4. A vitatott határozatok indokolásáról

5. I. Panusa elsőfokú eljárásban benyújtott keresetéről

6. Közbenső következtetés

C. A Törvényszékhez benyújtott keresetekről

D. Közbenső következtetés

VI. A költségekről

A. A fellebbezési eljárások költségeiről

B. Az elsőfokú eljárások költségeiről

VII. Végkövetkeztetés

1.

Az Európai Parlament képviselőire vonatkozó egységes nyugdíjrendszer létrehozását megelőzően e képviselők az uniós költségvetésből olyan öregségi nyugdíjban részesülhettek, amelynek összege és előfeltételei megegyeztek azokkal, amelyek a képviselő tagállama parlamenti képviselőinek járó öregségi nyugdíjra vonatkoztak, ha a nemzeti rendelkezéseik nem biztosítottak számukra nyugdíjellátást, vagy ha az ilyen nyugellátás szintje és/vagy feltételei nem egyeztek meg azokkal, amelyeket a képviselő tagállama nemzeti parlamentjének képviselőire kellett alkalmazni.

2.

A jelen fellebbezések alapjául Olaszországban megválasztott volt parlamenti képviselők, illetve túlélő hozzátartozóik helyzete szolgál, akiknek öregségi, illetve túlélő hozzátartozói nyugdíja (a továbbiakban: nyugdíj) az említett – a Törvényszék által „az azonos nyugdíjra vonatkozó szabálynak” nevezett – szabálynak megfelelően a volt olasz képviselők nyugdíjának összegéhez és annak előfeltételeihez van kötve.

3.

A jelen fellebbezési eljárások középpontjában az a kérdés áll, hogy a Parlament helyesen csökkentette‑e a fellebbezők – részükre már folyósított – nyugdíját ezen „azonos nyugdíjra vonatkozó szabály” alapján, miután az olasz képviselőház elnöksége elrendelte a volt olasz képviselők nyugdíjának csökkentését.

4.

Azon kérdésen túl, hogy a Törvényszék megalapozottan utasította‑e el a fellebbezők által a Parlament vonatkozó határozatai ellen benyújtott kereseteket, az a kérdés is felmerül, hogy a jelen eljárások nem válnak‑e okafogyottá, és a fellebbezők megőrzik‑e az eljáráshoz fűződő érdeküket. A Parlament vitatott határozatait ugyanis időközben új határozatok váltották fel az olasz jogi helyzet újabb változása miatt.

5.

A jelen fellebbezések vizsgálata meg fogja mutatni, hogy e két kérdés elválaszthatatlanul kapcsolódik egymáshoz. A fellebbezők által hivatkozott többszöri téves jogalkalmazás ugyanis döntőnek bizonyul mind a megtámadott ítéletek és a vitatott határozatok jogszerűsége, mind pedig a jelen eljárások okafogyottá válásának kérdése szempontjából.

6.

Az Európai Parlament képviselőit megillető költségtérítésekre és juttatásokra vonatkozó szabályzat (a továbbiakban: KKJ‑szabályzat) 2009. július 14‑ig hatályos változatának ( 2 ) III. melléklete többek között a következőket írta elő:

„1. cikk

(1)   Az Európai Parlament valamennyi képviselője jogosult öregségi nyugdíjra.

(2)   Az Európai Parlament valamennyi képviselőjére vonatkozó végleges közösségi nyugdíjrendszer létrehozásáig az Európai Unió költségvetéséből, a Parlamentre vonatkozó szakasz terhére ideiglenes nyugdíjat fizetnek az érintett képviselő kérésére, ha a nemzeti rendelkezések nem biztosítanak számára nyugdíjellátást, vagy ha az ilyen nyugellátás szintje és/vagy feltételei nem egyeznek meg azokkal, amelyeket a képviselő azon tagállama nemzeti parlamentjének képviselőire kell alkalmazni, ahol a képviselőt megválasztották.

2. cikk

(1)   Az ilyen nyugdíj összege és annak előfeltételei megegyeznek azokkal, amelyek az európai parlamenti képviselő azon nyugdíjára vonatkoznak, amely a képviselő megválasztása helyének tagállama parlamenti képviselőinek jár.

(2)   Az 1. cikk (2) bekezdése alapján igényjogosult képviselő e nyugdíjrendszerbe való belépéskor köteles az Európai Unió költségvetésébe általánosan ugyanannyi hozzájárulást fizetni, mint amennyit a nemzeti rendelkezések alapján saját nemzeti parlamentjének képviselője.

3. cikk

(1)   Az ezen ideiglenes nyugdíjrendszerbe való belépésre vonatkozó kérelmet a képviselő hivatali idejének kezdetétől számított tizenkettő hónapon belül kell benyújtani.

E határidő lejártával a nyugdíjpénztári tagság azon hónap első napjától hatályosul, amikor a kérelem beérkezett.

(2)   A nyugdíjkifizetési kérelmeket az igény keletkezésétől számított hat hónapon belül kell benyújtani.

E határidő lejártával a nyugdíj azon hónap első napjától fizetendő, amely hónapban a kérelem beérkezett.

[…]”

7.

Az európai parlamenti képviselők statútumát az európai parlamenti képviselők statútumának elfogadásáról szóló, 2005. szeptember 28‑i 2005/684/EK, Euratom európai parlamenti határozattal (a továbbiakban: a képviselők statútuma) ( 3 ) fogadták el, amely 2009. július 14‑én, a hetedik parlamenti ciklus első napján lépett hatályba.

8.

2008. május 19‑i és július 9‑i határozatával a Parlament elnöksége elfogadta a képviselők statútumára vonatkozó végrehajtási intézkedéseket. ( 4 ) A képviselők statútumára vonatkozó végrehajtási intézkedések 73. cikke értelmében ezen intézkedések a képviselők statútumának hatálybalépésével egyidejűleg, azaz 2009. július 14‑én léptek hatályba.

9.

A képviselők statútumára vonatkozó végrehajtási intézkedések 74. cikke pontosítja, hogy a IV. címben előírt átmeneti rendelkezésekre – és különösen e végrehajtási intézkedések 75. cikkére – is figyelemmel, a KKJ‑szabályzat a képviselők statútuma hatálybalépésének napján hatályát veszti.

10.

A képviselők statútumára vonatkozó végrehajtási intézkedéseknek az európai parlamenti képviselők statútumának alkalmazási szabályainak [helyesen: az Európai Parlament tagjainak statútumára vonatkozó végrehajtási intézkedések] módosításáról szóló, 2010. december 13‑i európai parlamenti elnökségi határozattal ( 5 ) módosított, többek között az öregségi nyugdíjról szóló 75. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A túlélő hozzátartozói nyugdíj, a rokkantsági nyugdíj, az eltartott gyermekeknek nyújtott kiegészítő rokkantsági nyugdíj, valamint a KKJ‑szabályzat I., II. és III. melléklete értelmében biztosított öregségi nyugdíj e mellékletek alkalmazásában továbbra is folyósításra kerül azon személyek részére, akik a statútum hatálybalépése előtt részesültek e juttatásokban.

Abban az esetben, ha egy rokkantsági nyugdíjban részesülő volt képviselő 2009. július 14‑e után elhalálozik, a túlélő hozzátartozói nyugdíjat a PEAM szabályzat [helyesen: KKJ‑szabályzat] I. mellékletében rögzített feltételek mellett a házastársa, a vele tartós, nem házastársi kapcsolatban élő élettársa vagy eltartott gyermekei részére folyósítják.

(2)   A fent nevezett III. mellékletnek megfelelően a statútum hatálybalépéséig megszerzett öregséginyugdíj‑jogosultság nem vész el. Az e nyugdíjrendszer értelmében nyugdíjjogosultságot szerző személyek a fent nevezett III. melléklet értelmében megszerzett jogosultság alapján kiszámított juttatásban részesülnek, amennyiben megfelelnek az adott tagállam e célból előirányzott nemzeti jogszabályaiban felállított követelményeknek, és benyújtják a fent nevezett III. melléklet 3. cikke (2) bekezdésében meghatározott kérelmet.”

11.

A képviselők statútumára vonatkozó végrehajtási intézkedések (7) preambulumbekezdése szerint „az átmeneti rendelkezésekben biztosítani kell, hogy a KKJ‑szabályzat alapján bizonyos ellátásokra jogosult személyek a szabályozás hatályon kívül helyezését követően a jogos elvárás [helyesen: bizalomvédelem] elvének megfelelően továbbra is részesülhessenek ezekből az ellátásokból. Garantálni kell a statútum hatálybalépése előtt a KKJ‑szabályzat alapján szerzett nyugdíjjogosultságok érvényesülését is. […]”.

12.

2018. július 12‑én az Ufficio di Presidenza della Camera dei deputati (a képviselőház elnöksége, Olaszország) elfogadta a 2011. december 31‑ig teljesített szolgálati évek vonatkozásában az élethosszig járó juttatások összegének és az arányos nyugellátás élethosszig járó része összegének, valamint a túlélő hozzátartozói nyugdíj összegének új meghatározásáról szóló 14/2018. sz. határozatot (a továbbiakban: 14/2018. sz. határozat).

13.

A 14/2018. sz. határozat 1. cikke a következőket írja elő:

„1.   2019. január 1‑jétől az e határozatban előírt új feltételek alapján számítják ki azon élethosszig járó és közvetlen juttatások, valamint azon túlélő hozzátartozói nyugdíj összegét, továbbá azon arányos nyugellátás, közvetlen juttatások, valamint azon túlélő hozzátartozói nyugdíj élethosszig járó részének összegét, amelyekre a jogosultságot a 2011. december 31‑ig hatályos szabályozás alapján szerezték meg.

2.   Az előző bekezdésben említett új összeg az egyéni hozzájárulás összegének és a képviselő akkori életkorához igazodó átváltási együtthatónak a szorzata, amely időpontban a képviselő az élethosszig járó juttatásra vagy az arányos nyugellátásra jogosultságot szerzett.

3.   Az e határozat mellékletében található 1. táblázatban szereplő átváltási együtthatókat kell alkalmazni.

4.   Az élethosszig járó és a közvetlen juttatásoknak, valamint a túlélő hozzátartozói nyugdíjnak, továbbá az arányos nyugellátás, a közvetlen juttatások, valamint a túlélő hozzátartozói nyugdíj élethosszig járó részének az e határozatnak megfelelően újraszámított összege egyetlen esetben sem haladhatja meg az élethosszig járó és a közvetlen juttatásoknak, valamint a túlélő hozzátartozói nyugdíjnak, illetve az arányos nyugellátás, a közvetlen juttatások, valamint a túlélő hozzátartozói nyugdíj élethosszig járó részének a képviselői mandátum kezdő időpontjában hatályos szabályozásban az egyes képviselők vonatkozásában előírt összegét.

5.   Az élethosszig járó és a közvetlen juttatásoknak, valamint a túlélő hozzátartozói nyugdíjnak, továbbá az arányos nyugellátás, a közvetlen juttatások, valamint a túlélő hozzátartozói nyugdíj élethosszig járó részének az e határozatnak megfelelően újraszámított összege egyetlen esetben sem lehet alacsonyabb a kizárólag a XVII. parlamenti ciklus során képviselői mandátummal rendelkező képviselő által kifizetett egyéni hozzájárulások – alábbi 2. cikknek megfelelően újraértékelt – összege és a 65 éves életkornak megfelelő, 2018. december 31‑én hatályos átváltási együttható szorzatának összegénél.

6.   Abban az esetben, ha az e határozat alapján elvégzett új számítás eredményeként az élethosszig járó és a közvetlen juttatásoknak, valamint a túlélő hozzátartozói nyugdíjnak, továbbá az arányos nyugellátás, a közvetlen juttatások, valamint a túlélő hozzátartozói nyugdíj élethosszig járó részének új összege több mint 50%‑kal csökken az élethosszig járó és a közvetlen juttatásoknak, valamint a túlélő hozzátartozói nyugdíjnak, illetve az arányos nyugellátás, a közvetlen juttatások, valamint a túlélő hozzátartozói nyugdíj élethosszig járó részének a képviselői mandátum kezdő időpontjában hatályos szabályozásban az egyes képviselők vonatkozásában előírt összegéhez képest, az 5. bekezdés alapján meghatározott minimumösszeg a felével növekszik.

7.   Az elnökség – a quaestorok kollégiumának javaslatára – az élethosszig járó és a közvetlen juttatásoknak, valamint a túlélő hozzátartozói nyugdíjnak, továbbá az arányos nyugellátás, a közvetlen juttatások, valamint a túlélő hozzátartozói nyugdíj élethosszig járó részének az e határozat értelmében újraszámított összegét az ezt kérelmező személy esetében legfeljebb 50%‑kal növelheti, ha a következő feltételek teljesülnek:

8.   A 7. bekezdésben említett feltételek együttes fennállását alátámasztó dokumentációt a kérelmezőnek a kérelem benyújtásakor, és ezt követően legkésőbb minden év december 31‑ig kell benyújtania.”

14.

A fellebbezők mindannyian Olaszországban megválasztott volt európai parlamenti képviselők vagy azok túlélő hozzátartozói, akik a képviselők statútumára vonatkozó végrehajtási intézkedések 75. cikkével összefüggésben értelmezett KKJ‑szabályzat III. mellékletének 1. és 2. cikke alapján nyugdíjban részesülnek.

15.

E nyugdíjak összegét a KKJ‑szabályzat III. melléklete 2. cikkének (1) bekezdésével összhangban a volt olasz parlamenti képviselők nyugdíjának kiszámítására vonatkozó szabályok alapján számítják ki. Az említett rendelkezés értelmében „[a]z ilyen nyugdíj összege és annak előfeltételei megegyeznek azokkal, amelyek az európai parlamenti képviselő azon nyugdíjára vonatkoznak, amely a képviselő megválasztása helyének tagállama parlamenti képviselőinek jár”.

16.

A Parlament által a Törvényszék előtti eljárásban előadottak szerint az olasz parlamenti képviselők nyugdíjának összegét 2012‑ig a hozzájárulás‑fizetés időtartama, nem pedig a befizetett hozzájárulások összege alapján számították ki. Ezt a rendszert 2012. január 1‑jétől hozzájárulás‑alapú számítással váltották fel. Mivel azonban ez a módosítás csak a 2012. január 1‑jét követően szerzett nyugdíjjogosultságokra vonatkozott, az nem volt hatással a volt olasz parlamenti képviselők helyzetére. Mivel ugyanis a KKJ‑szabályzat a képviselők statútumának 2009. július 14‑i hatálybalépésével hatályát vesztette, ezt követően az említett szabályzat III. melléklete alapján már nem lehetett nyugdíjjogosultságot szerezni.

17.

Amint azt a Parlament a Törvényszék előtti eljárásban kifejtette továbbá, az olasz képviselőház elnöksége a 14/2018. sz. határozat elfogadásával úgy határozott azonban, hogy a 2011. december 31. előtti időszak tekintetében a volt olasz parlamenti képviselők nyugdíjának összegét is újraszámítja egy hozzájárulás‑alapú rendszer alapján. Ez alapján a hatáskörrel rendelkező olasz szerv 2019. január 1‑jétől jelentősen csökkentette számos volt olasz parlamenti képviselő nyugdíjának összegét.

18.

2018. október 16‑án az Ufficio di Presidenza del Senato (a szenátus elnöksége, Olaszország) hasonló új szabályozást fogadott el a 6/2018. sz. határozattal.

19.

Ezt követően számos érintett megtámadta a 14/2018. sz. határozatot a Consiglio di giurisdizione della Camera dei deputati (a képviselőház igazságügyi tanácsa, Olaszország) előtt, a 6/2018. sz. határozatot pedig az olasz szenátus hatáskörrel rendelkező testülete előtt.

20.

A C‑198/21. P. sz. ügy és a C‑391/21. P. sz. ügy fellebbezői, valamint a C‑725/20. P. sz. ügy fellebbezőinek egy része már a képviselők statútumának 2009. július 14‑i hatálybalépését megelőzően nyugdíjban részesült; a C‑725/20. P. sz. ügy fellebbezőinek egy másik része csak az említett statútum hatálybalépését követő időponttól részesült nyugdíjban. A 14/2018. sz. határozatnak az olasz képviselőház elnöksége általi elfogadásakor azonban már valamennyi jogosult részére folyósították a jelen fellebbezések tárgyát képező nyugdíjakat.

21.

A Parlament a 2019. januári nyugdíjelszámoláshoz fűzött egyik megjegyzés révén tájékoztatta a fellebbezőket arról, hogy nyugdíjuk összege az olasz képviselőház elnöksége és a szenátus elnöksége által nemrég elfogadott határozatok alapján felülvizsgálható, valamint hogy ez az új számítás a jogalap nélkül kifizetett összegek behajtását eredményezheti.

22.

A Parlament Pénzügyi Főigazgatósága Képviselői Fizetések és Szociális Jogosultságok Osztálya egységvezetőjének a fellebbezők 2019. februári nyugdíjelszámolásához csatolt, keltezés nélküli feljegyzésében a Parlament értesítette a fellebbezőket, hogy Jogi Szolgálata megerősítette, hogy helyzetükre automatikusan alkalmazni kell a 14/2018. sz. határozatot. Ez a feljegyzés hozzáfűzte, hogy a Parlament – azt követően, hogy a Camera dei deputatitól (képviselőház, Olaszország) megkapja a szükséges információkat – tájékoztatni fogja a fellebbezőket a nyugdíjuk összegének új meghatározásáról és a következő tizenkét hónapban behajtja az esetleges különbözetet. Végezetül, a fellebbezőket tájékoztatták, hogy nyugdíjuk összegét véglegesen egy olyan hivatalos aktus fogja meghatározni, amellyel szemben a képviselők statútumára vonatkozó végrehajtási intézkedések 72. cikke alapján panaszt, vagy az EUMSZ 263. cikk alapján megsemmisítés iránti keresetet lehet benyújtani.

23.

2019. áprilisi feljegyzéseiben a Parlament Pénzügyi Főigazgatósága Képviselői Fizetések és Szociális Jogosultságok Osztályának egységvezetője tájékoztatta a fellebbezőket, hogy – a 2019. februári feljegyzésében bejelentetteknek megfelelően – nyugdíjuk összegét a képviselők statútumára vonatkozó végrehajtási intézkedések 75. cikkével összefüggésben értelmezett KKJ‑szabályzat III. melléklete 2. cikkének (1) bekezdése értelmében a 14/2018. sz. határozat alapján ki fogják igazítani. Az említett feljegyzések azt is pontosították, hogy a fellebbezők nyugdíjának összegét (2019. január 1‑jéig visszaható hatállyal) 2019 áprilisától fogják kiigazítani a nyugdíjak új összegének az e levelek mellékletében megküldött tervezett meghatározása alapján (a továbbiakban: első újraszámítás). Végezetül, ugyanezek a feljegyzések a kézhezvételüktől számított harmincnapos határidőt biztosítottak a fellebbezők számára észrevételeik megtételére. Észrevételek hiányában e feljegyzések hatásait véglegesnek tekintik, és azok – többek között – a 2019. január és március között jogalap nélkül felvett összegek behajtását fogják maguk után vonni.

24.

2019. május 23‑án E. Falqui, a C‑391/21. P. sz. ügy fellebbezője megküldte észrevételeit a Parlamentnek. A Parlament Pénzügyi Főigazgatósága Képviselői Fizetések és Szociális Jogosultságok Osztályának egységvezetője 2019. július 8‑i levelében tájékoztatta E. Falquit, hogy észrevételei nem változtatják meg a Parlament álláspontját, és így nyugdíjának a 2019. áprilisi feljegyzés szerinti újraszámítása végleges lesz.

25.

A fellebbezők kereseteket nyújtottak be a Törvényszékhez, és különösen azt kérték, hogy a Törvényszék nyilvánítsa nem létezőnek, vagy semmisítse meg a jelen indítvány 23. pontjában említett feljegyzéseket, illetve E. Falqui esetében a Parlamentnek a jelen indítvány 24. pontjában említett levelét (a továbbiakban: vitatott határozatok).

26.

A Parlament különösen azt kérte, hogy a Törvényszék mint részben elfogadhatatlanokat, részben pedig mint megalapozatlanokat utasítsa el a kereseteket.

27.

A Parlament kérte továbbá, hogy a Törvényszék a képviselőház 14/2018. sz. határozat érvényességével kapcsolatban eljáró igazságügyi tanácsának határozatáig függessze fel a keresetek tárgyában folyamatban lévő eljárásokat.

28.

A Törvényszék nem adott helyt e kérelemnek, 2020. október 15‑iCoppo Gavazzi és társai kontra Parlament ítéletével (T‑389/19–T‑394/19, T‑397/19, T‑398/19, T‑403/19, T‑404/19, T‑406/19, T‑407/19, T‑409/19–T‑414/19, T‑416/19–T‑418/19, T‑420/19–T‑422/19, T‑425/19–T‑427/19, T‑429/19–T‑432/19, T‑435/19, T‑436/19, T‑438/19–T‑442/19, T‑444/19–T‑446/19, T‑448/19, T‑450/19–T‑454/19, T‑463/19 és T‑465/19, EU:T:2020:494; a továbbiakban: Coppo Gavazzi ítélet), 2021. február 10‑iSantini és társai kontra Parlament ítéletével (T‑345/19, T‑346/19, T‑364/19–T‑366/19, T‑372/19–T‑375/19 és T‑385/19, EU:T:2021:78; a továbbiakban: Santini ítélet) és 2021. május 5‑iFalqui kontra Parlament ítéletével (T‑695/19, EU:T:2021:242; a továbbiakban: Falqui ítélet) (a továbbiakban együtt: megtámadott ítéletek) elutasította a kereseteket, és az elsőfokú eljárás felpereseit kötelezte a költségek viselésére.

29.

2020. december 28‑i (C‑725/20. P. sz. ügy), 2021. március 29‑i (C‑198/21. P. sz. ügy) és 2021. június 24‑i (C‑391/21. P. sz. ügy) beadványaik útján a fellebbezők fellebbezéseket nyújtottak be a megtámadott ítéletek ellen.

30.

A C‑725/20. P. sz. ügynek a jelen indítvány mellékletében ( 6 ) felsorolt 34 fellebbezője a Coppo Gavazzi ítéletet vitatja annak az őket érintő részeiben. Ezt az ítéletet 49 egyesített ügyben hozták; a mellékletben fel nem sorolt 15 ügyet illetően nem képezi a jelen fellebbezési eljárás tárgyát.

31.

A C‑725/20. P. sz. ügy fellebbezői azt kérik, hogy a Bíróság:

32.

A C‑198/21. P. sz. ügy fellebbezői azt kérik, hogy a Bíróság:

33.

A C‑391/21. P. sz. ügy fellebbezője azt kéri, hogy a Bíróság:

34.

A Parlament mindhárom ügyben azt kéri, hogy a Bíróság utasítsa el a fellebbezéseket, és a fellebbezőket kötelezze a költségek viselésére.

35.

A jelen fellebbezési eljárások írásbeli szakaszának lezárását követően a felek dokumentumokat nyújtottak be a Bírósághoz a volt képviselők, illetve túlélő hozzátartozóik nyugdíjának olaszországi és parlamenti szintű újraszámítására irányuló eljárások további alakulásával kapcsolatban.

36.

E tekintetben először is az olasz képviselőház és az olasz szenátus azon testületeinek határozatairól van szó, amelyek előtt megtámadták a 14/2018. sz. és a 6/2018. sz. határozatot (lásd a fenti 19. pontot), jelesül a képviselőház igazságügyi tanácsának 2021. december 23‑i 4/2021. sz. határozatáról és a Consiglio di Garanzia del Senato (a szenátus garanciatanácsa, Olaszország) 2022. január 12‑i 253/2021. sz. határozatáról.

37.

2021. december 23‑i 4/2021. sz. nem végleges határozatával a képviselőház igazságügyi tanácsa megállapította a 14/2018. sz. határozat részleges jogellenességét. A részleges jogellenesség e megállapítása az érintettek nyugdíja újraszámításának bizonyos módjaira vonatkozott. A felperesek által felvetett további jogkérdésekben ezzel szemben nem született döntés.

38.

A felek tájékoztatták továbbá a Bíróságot az olasz képviselőház elnökségének 2022. március 3‑i 150/2022. sz. határozatáról, amellyel a 14/2018. sz. határozattal érintett volt olasz képviselők nyugdíját a képviselőház igazságügyi tanácsának 4/2021. sz. határozata nyomán 2019. január 1‑jéig visszaható hatállyal újból újraszámították.

39.

A felek végül tájékoztatták a Bíróságot, hogy az olasz képviselőház elnökségének 150/2022. sz. határozata nyomán a Parlament szintén 2019. január 1‑jéig visszaható hatállyal újból újraszámította a fellebbezők nyugdíját a 2022. szeptemberi, októberi és novemberi határozatokkal (a továbbiakban: második újraszámítás).

40.

E második újraszámítás következményeként egyes fellebbezők nyugdíja újból teljes mértékben az első újraszámítás előtti eredeti összegre emelkedett. Más fellebbezők esetében viszont az összegek továbbra is alacsonyabbak maradtak, mint az első újraszámítás előtt.

41.

A fellebbezők egy része megtámadta a Törvényszék előtt a nyugdíjuknak az olasz képviselőház elnökségének 150/2022. sz. határozata nyomán történt második újraszámítására vonatkozó parlamenti határozatokat. ( 7 ) A vonatkozó eljárások jelenleg fel vannak függesztve a jelen fellebbezések tárgyában történő határozathozatalig.

42.

A Bíróság felfüggesztette a jelen fellebbezési eljárásokat a fellebbezők nyugdíjának a Parlament által az olasz képviselőház elnökségének 150/2022. sz. határozata nyomán történő második újraszámításáig, majd folytatta az eljárásokat.

43.

A Bíróság kérdést intézett továbbá a felekhez arra vonatkozóan, hogy okafogyottá válhattak‑e a jelen fellebbezési eljárások a vitatott határozatoknak a fenti 39–42. pontban említett, a fellebbezők nyugdíjának második újraszámítására vonatkozó parlamenti határozatokkal történt felváltására tekintettel. A jelen fellebbezési eljárásokban részt vevő felek egyike szerint sem ez a helyzet.

44.

Eljárási szabályzata 76. cikkének (2) bekezdése alapján a Bíróság eltekintett a szóbeli tárgyalás megtartásától.

45.

Amint azt elöljáróban kifejtettem, a jelen fellebbezési eljárások azt a kérdést vetik fel, hogy helyesen erősítette‑e meg a Törvényszék, hogy a Parlament helyesen csökkentette 2019. január 1‑jétől a fellebbezők – részükre már folyósított – nyugdíját a képviselők statútumára vonatkozó végrehajtási intézkedések 75. cikkével összefüggésben értelmezett KKJ‑szabályzat III. mellékletének 1. és 2. cikke szerinti, „az azonos nyugdíjra vonatkozó szabály” alapján, miután az olasz képviselőház elnöksége a 14/2018. sz. határozattal elrendelte a volt olasz képviselők nyugdíjának 2019. január 1‑jétől történő csökkentését.

46.

Amint azt elöljáróban szintén említettem, ezen túlmenően az a kérdés is felmerül, hogy a jelen fellebbezések annak ellenére nem válnak‑e okafogyottá, a fellebbezők pedig annak ellenére megőrzik‑e az eljáráshoz fűződő érdeküket, hogy a vitatott határozatokat időközben felváltották a Parlamentnek a fellebbezők juttatásának második újraszámítására vonatkozó, a fenti 39–42. pontban említett határozatai.

47.

Önmagában a vitatott határozatok felváltása nem vezet automatikusan a jelen eljárások okafogyottá válásához és a fellebbezők eljáráshoz fűződő érdekének megszűnéséhez.

48.

A jogvita tárgyának és az eljáráshoz fűződő érdeknek a fennmaradása sokkal inkább attól függ, hogy a jelen fellebbezések keretében minden kétséget kizáróan tisztázható‑e, hogy a képviselők statútumára vonatkozó végrehajtási intézkedések 75. cikkével összefüggésben értelmezett KKJ‑szabályzat III. melléklete 2. cikkének (1) bekezdése alapján a nemzeti jogi helyzet változásai automatikusan az e szabályok által érintett volt parlamenti képviselők öregségi nyugdíjának változásához vezetnek‑e (A. pont).

49.

Ennek megállapítása érdekében indokolt először a megtámadott ítéletek jogszerűségét megvizsgálni a felhozott fellebbezési jogalapok alapján. E vizsgálat során ki fog derülni, hogy a Törvényszék több szempontból is tévesen alkalmazta a jogot, különösen amikor megerősítette a fellebbezők nyugdíja csökkentésének az uniós jog magasabb szintű normáival és elveivel való összeegyeztethetőségét (B. pont).

50.

Az elsőfokú eljárásban benyújtott keresetek ezt követő vizsgálata során aztán meg kell majd vizsgálni, hogy lehetséges‑e az ilyen összeegyeztethetőséget azon nemzeti határozat tartalmától függetlenül vizsgálni, amelyet a Parlamentnek át kell ültetnie „az azonos nyugdíjra vonatkozó szabály” keretében. Ha nem ez a helyzet, akkor a jelen ügyekben szóban forgó, a Törvényszékhez benyújtott keresetek okafogyottá váltak a vitatott határozatok felváltása miatt (C. pont).

51.

A fellebbezők és a Parlament egyaránt úgy vélik, hogy a jelen fellebbezések a vitatott határozatok felváltása ellenére nem válnak okafogyottá, és a fellebbezők megőrzik az eljáráshoz fűződő érdeküket. A Parlament új határozatai ugyanis csupán a fellebbezők nyugdíjának összegét módosították a vitatott határozatokhoz képest. Alapvetően azonban ugyanazon a jogi állásponton alapulnak, amely szerint a Parlament helyesen számította újra a fellebbezők nyugdíját először a 14/2018. sz. határozat, majd pedig az olasz képviselőház elnökségének 150/2022. sz. határozata (fenti 38. pont) alapján. A fellebbezőknek ezért érdekük fűződik ahhoz, hogy a Bíróság a jelen eljárások keretében tisztázza, hogy jogszerű‑e „az azonos nyugdíjra vonatkozó szabály” ilyen dinamikus alkalmazása.

52.

Az eljáráshoz fűződő érdeknek, valamint a jogvita tárgyának nemcsak a keresetindításkor kell fennállnia, hanem a bírósági határozat kihirdetéséig fenn kell maradnia, mivel ellenkező esetben a kereset okafogyottá válik. Ez feltételezi, hogy a kereset az eredményén keresztül alkalmas arra, hogy az azt kezdeményező fél számára előnnyel járjon. ( 8 )

53.

Különböző körülmények fennállása esetén a Bíróság már elismerte, hogy valamely felperes eljáráshoz fűződő érdeke nem szűnik meg szükségszerűen attól, hogy az általa megtámadott jogi aktus az eljárás során hatályát veszti. ( 9 ) Így az eljáráshoz fűződő érdek fennmaradhat különösen a jogi aktushoz állítólag kapcsolódó jogellenesség ismétlődése kockázatának elkerülése érdekében. ( 10 ) Az ilyen eljáráshoz fűződő érdek fennmaradását a konkrét ügy körülményeire tekintettel kell értékelni. ( 11 ) E tekintetben különösen az ismétlődés kockázatát illetően pontosan és konkrétan bizonyítani kell az állítólagos jogellenesség ismétlődésére vonatkozó kockázat fennállását. ( 12 )

54.

A jelen esetben első pillantásra ez a helyzet. A Parlament ugyanis azt az álláspontot képviseli, hogy kötve van a nyugellátásra vonatkozó olasz szabályok módosításaihoz, és ezért valószínűleg a jövőbeni módosításokat is át fogja ültetni, és így meg fog ismétlődni az állítólagos jogellenesség. Amint azt a 37. pontban említettem, a képviselőház igazságügyi tanácsának a 14/2018. sz. határozat részleges jogellenességét megállapító 4/2021. sz. határozata még nem végleges. Könnyen előfordulhat tehát, hogy Olaszország szintjén újból változni fog a jogi helyzet, e változást pedig a Parlament újból átülteti, miáltal ez újból megismétlődik.

55.

A jelen helyzetet ezen túlmenően az jellemzi, hogy a Parlament a fellebbezők nyugdíjának összegét az olasz képviselőház elnökségének 150/2022. sz. határozatát (fenti 38. pont) átültetve már egy második alkalommal is újraszámította az eredeti vitatott határozatokhoz képest, és így egyszer már megismételte a fellebbezők által hivatkozott jogsértést. Amint azt a 41. pontban említettem, a fellebbezők egy része megtámadta a Törvényszék előtt az ennek során meghozott új parlamenti határozatokat, a Törvényszék pedig felfüggesztette a vonatkozó eljárásokat a jelen fellebbezések tárgyában történő határozathozatalig.

56.

Ezért a pergazdaságosság elvének is megfelelne, ha a jelen fellebbezések keretében a lehető legteljesebb mértékben tisztázódna az az alapvető kérdés, hogy a Parlament újraszámíthatta‑e a fellebbezők nyugdíját a 14/2018. sz. határozat, valamint az azt követő 150/2022. sz. határozat alapján. Ebben az esetben ugyanis a Törvényszék figyelembe vehetné a Bíróság megoldását a vitatott határozatokat felváltó határozatok ellen benyújtott keresetek keretében.

57.

Ez mindazonáltal azt feltételezi, hogy ez az elvi kérdés tisztázható a jelen fellebbezési eljárások keretében. Ez attól függ, hogy az a kérdés, hogy az olasz jogra való utalás dinamikus‑e, a mindenkori olasz szabályozások és parlamenti határozatok konkrét tartalmától függetlenül tisztázható‑e az egyedi esetben. Az alábbiakban elvégzett vizsgálat meg fogja mutatni, hogy nem ez a helyzet.

58.

Ennek ellenére e vizsgálat meg fogja mutatni, hogy miként kell eljárnia a Törvényszéknek a vitatott határozatokat felváltó határozatok ellen benyújtott keresetek tárgyában jelenleg folyamatban lévő eljárásokban elvégzendő vizsgálat során, a Parlamentnek pedig a nemzeti határozatoknak „az azonos nyugdíjra vonatkozó szabály” keretében való alkalmazhatóságának újbóli vizsgálata során ahhoz, hogy eljárásuk összhangban legyen az uniós joggal.

59.

A fellebbezők szerint a Törvényszék több szempontból is tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítéletekben megerősítette a vitatott határozatok jogszerűségét.

60.

A Törvényszék először is figyelmen kívül hagyta, hogy a KKJ‑szabályzat a képviselők statútuma hatálybalépésének időpontjától kezdve már nem biztosított jogalapot új határozatok meghozatalához, ( 13 ) és tévesen alkalmazta a jogot, amikor különbséget tett egyrészt az alapvető, másrészt az összegszerű nyugdíjjogosultság között ( 14 ) (1. pont). A Törvényszék ezt követően tévesen erősítette meg, hogy a fellebbezők nyugdíjának a vitatott határozatok útján történt csökkentése nem sért magasabb szintű uniós jogi elveket ( 15 ) (2. pont). Végül a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy a vitatott határozatokat a Parlament hatáskörrel rendelkező szerve hozta meg (3. pont), és azok megfelelő indokolást tartalmaztak ( 16 ) (4. pont). A C‑725/20. P. sz. ügyben a fellebbezők arra is hivatkoznak, hogy a Törvényszék tévesen tekintette elfogadhatatlannak I. Panusa keresetét ( 17 ) (5. pont).

61.

A fellebbezők arra hivatkoznak, hogy a Törvényszék figyelmen kívül hagyta, hogy a KKJ‑szabályzat a képviselők statútuma hatálybalépésének időpontjától kezdve már nem biztosított jogalapot új határozatok meghozatalához. Más szóval, az olasz jogra való utalás ezen időponttól kezdve már nem volt dinamikus. A fellebbezők úgy vélik továbbá, hogy a Törvényszék tévesen tett különbséget a nyugdíjjogosultság alapvető és összegszerű megszerzése között.

62.

E kifogásokat el kell utasítani.

63.

A Törvényszék ugyanis helyesen állapította meg, hogy bár a képviselők statútumára vonatkozó végrehajtási intézkedések 74. cikke értelmében a KKJ‑szabályzat az említett statútum hatálybalépésének napján, 2009. július 14‑én hatályát vesztette, a KKJ‑szabályzat III. mellékletében előírt, „az azonos nyugdíjra vonatkozó szabály” azonban a végrehajtási intézkedések 75. cikkével összefüggésben értelmezett 74. cikke alapján átmenetileg hatályban maradt.

64.

A Törvényszék helyesen állapította meg továbbá, hogy a képviselők statútumára vonatkozó végrehajtási intézkedések 75. cikkének (1) és (2) bekezdése „a KKJ‑szabályzat III. mellékletének megfelelően” egyaránt garantálja az érintettek számára a nyugdíj további folyósítását (azok számára, akik már a statútum hatálybalépését megelőzően nyugdíjban részesültek), illetve a megfelelő jogosultságok fennmaradását (azok számára, akik csak a statútum hatálybalépését követő időponttól részesültek nyugdíjban). E melléklet 2. cikkének (1) bekezdése értelmében – amint már említettem – „[a]z ilyen nyugdíj összege és annak előfeltételei megegyeznek azokkal, amelyek az európai parlamenti képviselő azon nyugdíjára vonatkoznak, amely a képviselő megválasztása helyének tagállama parlamenti képviselőinek jár”.

65.

Ebből kiindulva a Törvényszék a jog téves alkalmazása nélkül állapította meg, hogy az érintettek nyugdíjának összege és annak előfeltételei a képviselők statútumának hatálybalépését követően is főszabály szerint továbbra is azokhoz vannak kötve, amelyek az érintettek azon nyugdíjára vonatkoznak, amely az érintettek megválasztása helyének tagállama parlamenti képviselőinek jár. ( 18 )

66.

Következésképpen a képviselők statútumára vonatkozó végrehajtási intézkedések 75. cikkével összefüggésben értelmezett KKJ‑szabályzat III. melléklete 2. cikkének (1) bekezdésében szereplő, a nemzeti rendszerre való utalás főszabály szerint dinamikus annyiban, hogy e szabályozás csupán a volt nemzeti képviselőknek járó nyugdíj összegével megegyező összegű nyugdíjra való jogosultságot biztosít az érintett parlamenti képviselők számára. Ezzel szemben e szabályrendszer önmagában nem garantál meghatározott összegű vagy azon nyugdíj összegével megegyező összegű nyugdíjat, illetve nyugdíjra való jogosultságot, amelyben az érintettek egy adott időpontban, például a jogosultságok megszerzésekor részesültek, ahogyan arra a fellebbezők másodlagosan hivatkoznak.

67.

E tekintetben mindenekelőtt logikus abból kiindulni, hogy a nemzeti rendszer változásai adott esetben az érintett volt parlamenti képviselők juttatásainak változásában is tükröződnek. Amint azt ugyanis a Törvényszék a KKJ‑szabályzat III. mellékletének 2. cikkében foglalt rendelkezés imperatív megfogalmazására hivatkozva helyesen megállapította, főszabály szerint semmilyen mérlegelési lehetőség nem marad a Parlament számára az érintettek öregségi nyugdíja számításának önálló módját illetően.

68.

Amint azt azonban maga a Törvényszék is elismerte, ez csak az uniós jog magasabb szintű normáinak – köztük az általános jogelveknek és az Európai Unió Alapjogi Chartájának – tiszteletben tartására is figyelemmel van így. Amint azt ugyanis a Törvényszék pontosította, a képviselők statútumára vonatkozó végrehajtási intézkedések 75. cikkével összefüggésben értelmezett KKJ‑szabályzat III. melléklete 2. cikke (1) bekezdésének a végrehajtása során a Parlament – uniós intézményként – az Alapjogi Charta 51. cikkének (1) bekezdése értelmében köteles tiszteletben tartani a Charta rendelkezéseit. ( 19 ) Ezenfelül a volt olasz képviselőkre vonatkozó rendszer az említett mellékletben szereplő utalás révén beépül az uniós jogba annak a volt parlamenti képviselőkre történő alkalmazása céljából, és annak ezért összhangban kell állnia az uniós jog magasabb szintű normáival. Ez a beépülés azt eredményezi, hogy a Parlament nem alkalmazhat egyszerűen automatikusan egy olyan nemzeti szabályt, amely szerzett jogokba való beavatkozást képezhet. Sokkal inkább eseti alapon kell megvizsgálnia, hogy átültetheti‑e az adott esetben szerzett jogokba való beavatkozásnak minősülő csökkentést, vagy az ilyen csökkentés az uniós jog magasabb szintű normáiba és elveibe ütközik‑e.

69.

A fellebbezők szerint azonban a Parlament nem végzett ilyen vizsgálatot a 14/2018. sz. határozat átültetése előtt, és e határozat automatikus alkalmazása révén aránytalanul beavatkozott szerzett jogaikba, megsértve ezzel a jogbiztonság és a bizalomvédelem elvét, valamint a tulajdonhoz való jogot (a) pont) és az arányosság elvét (b) pont). A Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor ezt figyelmen kívül hagyta.

70.

Főszabály szerint valamely jogszabályi rendelkezés módosítását, eltérő rendelkezés hiányában, alkalmazni kell a korábbi törvény hatálya alatt létrejött jogi helyzetek jövőbeni hatásaira. Csak abban az esetben van ez másként, ha a korábbi szabályozás alatt létrejött és véglegesen megvalósult helyzet szerzett jogot keletkeztet. ( 20 )

71.

Valamely jog akkor tekintendő szerzett jognak, ha az azt keletkeztető tényállás a jogszabály‑módosítás előtt megvalósult. Nem szerzett jognak, hanem csupán várománynak minősül ezzel szemben az olyan jog, amelynek esetében az azt keletkeztető tényállás nem valósult meg a módosítást megelőző jogszabály hatálya alatt. ( 21 )

72.

A fellebbezők jelen ügyekben szóban forgó, csökkentett nyugdíja esetében ennélfogva már nem várományról, hanem szerzett jogról van szó. A fellebbezők e juttatáshoz való jogát keletkeztető tényállás, jelesül a nyugdíjba vonuláshoz és a nyugdíj folyósításához szükséges feltételek teljesülése ugyanis a fellebbezők esetében már megvalósult a 14/2018. sz. határozat elfogadásakor, mivel ezen időpontban már nyugdíjban részesültek (lásd a fenti 20. pontot). ( 22 )

73.

Amint azt a Bíróság már megállapította, nem létezik olyan uniós jogi elv, amely szerint a szerzett jogok semmilyen körülmények között nem módosíthatók vagy csökkenthetők. Az ilyen jogok mindazonáltal csak bizonyos feltételek mellett módosíthatók, amennyiben az érintett érdekeket kellőképpen egyensúlyba hozzák, ( 23 ) azaz tiszteletben tartják az arányosság elvét. ( 24 )

74.

A – jogszabályban biztosított szociális ellátásokat magában foglaló – tulajdonhoz való jog szintén nem garantál ugyan meghatározott összegű nyugdíjra való jogosultságot, de szintén csak akkor korlátozható, ha ez igazolható, és az általános érdek szükségessé teszi. ( 25 )

75.

A fellebbezők azonban arra hivatkoznak, hogy a Törvényszék tévesen erősítette meg a jelen esetben, hogy a vitatott határozatok összeegyeztethetők az arányosság elvével, amit a fellebbezők már az elsőfokú eljárásban is kétségbe vontak. Jogaik széles körű korlátozása túlzó az elérni kívánt célokra tekintettel, és az olasz intézkedés következetlen, mivel az kifejezetten a volt nemzeti képviselők ellen irányul, és a többi nyugdíjashoz képest aránytalan áldozatokat követel tőlük.

76.

A 14/2018. sz. határozat ugyanis nem vezet be százalékos csökkentést az érintett nyugdíjak vagy szolidaritási adó tekintetében. Ellenkezőleg, e nyugdíjak teljes visszaható hatályú újraszámítását rendeli el egy teljesen új számítási mód és új kritériumok alapján. E nyugdíjak már nem a mandátum időtartama alatt kapott juttatásokon, hanem a befizetett hozzájárulásukon alapulnak, ezeket sem veszik azonban kellőképpen figyelembe.

77.

Ez az újraszámítás aránytalan módon sújtja a volt képviselőket a többi nyugdíjashoz képest. Így Olaszországban először 1995‑ben vezettek be hozzájárulás‑alapú rendszert, és ekkor is csak arányosan, és csak 2012‑től kezdődően alkalmazták azt a munkavállalók többségére. A 14/2018. sz. határozattal viszont visszaható hatállyal jóval korábbi időszakokra (a volt parlamenti képviselők esetében 1979‑től kezdődően) alkalmazták ezt a rendszert a volt képviselők esetében. Ebben az összefüggésben a fellebbezők az elsőfokú eljárásban kifejezetten arra hivatkoztak, hogy a 14/2018. sz. határozat tisztán szimbolikus jellegű, politikai indíttatású intézkedés, amely kizárólag a volt képviselők ellen irányul, célja pedig e személyek „megbüntetése”, az abban rejlő megtakarítási potenciál azonban elhanyagolható az olasz költségvetési hiányhoz képest.

78.

A fellebbezők szerint a Parlamentnek meg kellett volna vizsgálnia ezeket az elemeket, mielőtt alkalmazta rájuk a 14/2018. sz. határozatot. Ilyen vizsgálat hiányában nem vizsgálható meg, hogy e határozat alkalmazása összeegyeztethető‑e az uniós jog magasabb szintű elveivel és különösen az arányosság elvével, és hogy a végrehajtott csökkentések sértik‑e a fellebbezők szerzett jogainak lényegét.

79.

A Parlament azonban elmulasztott ilyen vizsgálatot végezni, és megelégedett azzal, hogy megerősítette a 14/2018. sz. határozat fellebbezőkre való „automatikus” alkalmazhatóságát (lásd a fenti 22. pontot). A Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor ezt jóváhagyta.

80.

A C‑391/21. P. sz. ügy fellebbezője ezenfelül arra hivatkozik, hogy nincs kellő kapcsolat egyrészt a fellebbezők uniós költségvetésből fizetett juttatásainak csökkentése, másrészt az olasz költségvetés javára hozott megszorító intézkedések átültetésével elérni kívánt cél között.

81.

Ez utóbbi érvet önmagában el kell utasítani. A képviselők statútumára vonatkozó végrehajtási intézkedések 75. cikkével összefüggésben értelmezett KKJ‑szabályzat III. mellékletének 1. és 2. cikkében foglalt szabályozás ugyanis – a 66. és 67. pontban foglaltaknak megfelelően – az e rendszer által érintett volt parlamenti képviselők juttatásainak a volt nemzeti képviselők juttatásaihoz való hozzáigazítását írja elő. Ezért a nemzeti jogra tekintettel jogszerű célnak főszabály szerint „az azonos nyugdíjra vonatkozó szabályra” tekintettel is jogszerű célnak kell lennie.

82.

Amint azonban arra a Bíróság más összefüggésben már rámutatott, azon kérdésre, hogy valamely tagállami csökkentési intézkedés összeegyeztethető‑e az uniós joggal, és különösen arányos‑e, az adott intézkedés konkrét tartalmának, rendszerének és összefüggéseinek átfogó vizsgálata keretében kell választ adni.

83.

Így a Bíróság a 2018. február 27‑i Associação Sindical dos Juízes Portugueses ítéletében megállapította, hogy az ezen ítélet alapjául szolgáló, az adott ügyben szóban forgó illetmények csökkentésre irányuló nemzeti intézkedések ezen illetmények összegének az illetmények szintjének függvényében változó százalékos mértékben korlátozott csökkentését írták elő. Ezen túlmenően ezek az intézkedések nemcsak az alapeljárás felpereseire, hanem számos köztisztséget betöltő személyre és a közszférában feladatot ellátó személyre, köztük a jogalkotó, végrehajtó és igazságügyi szervek képviselőire is vonatkoztak. A Bíróság ebből azt a következtetést vonta le, hogy ezen intézkedések nem tekinthetők úgy, hogy azokat kifejezetten az alapeljárás felperesei tekintetében hozták, hanem ellenkezőleg, ezek olyan általános intézkedések, amelyek célja, hogy a nemzeti közszolgálat valamennyi tagja kivegye részét a túlzott tagállami költségvetési hiány csökkentésére irányuló, feltétlenül érvényesítendő követelmények által diktált megszorítások iránti erőfeszítésekből. Végül pedig a Bíróság megállapította, hogy a szóban forgó, bércsökkentést célzó intézkedéseknek időszakos jellegük volt. ( 26 )

84.

A jelen esetben sem a Parlament, sem a Törvényszék nem végzett az e mércének megfelelő vizsgálatot.

85.

Így bár a Törvényszék először helyesen megállapította, hogy nem a 14/2018. sz. határozat olasz joggal való összhangjának vizsgálatára rendelkezik hatáskörrel, hanem annak megállapítására, hogy a Parlament megsértette‑e az uniós jogot e határozat rendelkezéseinek alkalmazásával. ( 27 ) Ez azt jelenti, hogy azt kell vizsgálni, hogy a szóban forgó korlátozás tiszteletben tartja‑e különösen a felperesek tulajdonhoz való jogának alapvető tartalmát, hogy általános érdekű célkitűzést szolgál‑e, valamint hogy e célból szükséges‑e. ( 28 )

86.

A Törvényszék azonban ezt követően azt az álláspontot képviselte, hogy a jelen ügyek szempontjából nincs semmiféle hatása annak, hogy a Parlament nem végezte el ezt a vizsgálatot. Ennek vizsgálata ugyanis nem képez olyan kötelező eljárási alakiságot, amelyet a Parlamentnek teljesítenie kellett volna a vitatott határozatok elfogadása előtt. Ezzel szemben kizárólag az bír jelentőséggel, hogy e határozatok konkrét hatásai nem sértik a fellebbezők tulajdonhoz való jogának alapvető tartalmát. ( 29 )

87.

Mindazonáltal nem ez a helyzet, mivel a csökkentések az olasz költségvetés állami kiadásainak csökkentésére irányuló jogszerű célt szolgálják, a 14/2018. sz. határozat két, túlzott nehézségekkel jellemzett esetekre vonatkozó rendelkezést tartalmaz, amelyek közül az egyiket több fellebbezőre is alkalmazták, és a nyugdíjak új összegei, valamint azok kiszámításának módja is a fellebbezők egyéni hozzájárulásaihoz és mandátumának időtartamához kapcsolódik. ( 30 ) Erre a tulajdonhoz való joggal kapcsolatban elvégzett vizsgálatra a Törvényszék a vitatott határozatok arányosságának vizsgálata keretében is hivatkozott, ( 31 ) illetve azt ennek során végezte el. ( 32 )

88.

A fellebbezők megalapozottan hivatkoznak arra, hogy a Törvényszék ezen érvelése több szempontból is téves jogalkalmazáson alapul.

89.

Így először is téves a Törvényszék azon álláspontja, hogy nem bír jelentőséggel, hogy a Parlament nem vizsgálta meg, hogy a 14/2018. sz. határozat fellebbezőkre történő alkalmazása sérti‑e az uniós jog magasabb szintű elveit; csupán az bír jelentőséggel, hogy végeredményben ez a helyzet áll‑e fenn, amit a Törvényszék egyszerűen maga is megvizsgálhat. Ez az álláspont figyelmen kívül hagyja, hogy a jogalkotó – a 68. pontban foglaltaknak megfelelően – önálló vizsgálati kötelezettséget rótt a Parlamentre a KKJ‑szabályzat III. melléklete 2. cikkének (1) bekezdésében szereplő, a nemzeti jogra való utalás révén. Ennélfogva a Parlamentnek e szabályrendszer keretében az adott esetben szerzett jogokba való beavatkozást képező nemzeti szabályozás alkalmazását megelőzően meg kell vizsgálnia, hogy az említett beavatkozás összeegyeztethető‑e az uniós jog magasabb szintű normáival és elveivel.

90.

Valóban igaz, hogy a Törvényszék azon megállapítása, hogy a Parlament nem végzett ilyen vizsgálatot, ténybeli szempontból téves. A Parlament Jogi Szolgálata elvégezte ugyanis a 14/2018. sz. határozat arányosságának sommás vizsgálatát. Ez e szolgálat – a fellebbezők által a Törvényszékhez benyújtott – véleményének 13. pontjából tűnik ki.

91.

A Parlament azonban ezt a véleményt nem bocsátotta a fellebbezők rendelkezésére, és a Törvényszék ezért tévesen vette figyelembe azt a vitatott határozatok indokolásával összefüggésben (lásd ezzel kapcsolatban a lenti 107–109. pontot). Az említett vélemény ezért nem vehető figyelembe arra vonatkozó bizonyítékként, hogy a Parlament elvégezte a 14/2018. sz. határozat alkalmazása uniós joggal való összeegyeztethetőségének vizsgálatát. Ezenfelül e határozat arányosságának a Jogi Szolgálat által elvégzett vizsgálata mindenesetre nem megfelelő. Ez utóbbi ugyanis megelégedett azzal, hogy egy pontban rámutasson arra, hogy ugyanez a határozat előírja a nyugdíjak minimumösszegét, és két, túlzott nehézségekkel jellemzett esetekre vonatkozó rendelkezést tartalmaz. Az ilyen sommás vizsgálat – amint azt a 83. pontban szereplő példa is mutatja – nem elegendő annak megállapításához, hogy e nemzeti szabályozás átültetése összhangban áll az uniós joggal. E célból a nemzeti szabályozás átfogó véleményezése keretében sokkal inkább meg kell vizsgálni, hogy e szabályozás nem önkényes, valamint érthető és koherens‑e.

92.

A Törvényszék szóban forgó álláspontja azonban mindenekelőtt figyelmen kívül hagyja a Törvényszék saját hatáskörét. Az uniós bíróságok ugyanis semmi esetre sem helyettesíthetik a megtámadott jogi aktus kibocsátójának indokolását a saját indokolásukkal. ( 33 )

93.

A Törvényszék szóban forgó eljárása azonban pontosan az indokolás ilyen helyettesítéséhez vezet. A Törvényszék ugyanis az elsőfokú eljárásban előterjesztett jogalapok elutasítása érdekében olyan mérlegelésre támaszkodott, amely a vitatott határozatok indokolásában nem szerepel, és így egy abban meglévő hézagot pótol. Ezáltal a Törvényszék túllépte a felülvizsgálati jogkörének korlátait. ( 34 )

94.

Végül pedig a vitatott határozatok uniós joggal való összeegyeztethetőségének vizsgálata, különösen az e határozatokkal átültetendő nemzeti intézkedés arányossága tekintetében, amelyet a Törvényszék önállóan, a Parlament megfelelő indokolására való hivatkozás nélkül végzett el, mindenesetre nem megfelelő a fenti 83. pontban bemutatott mércére tekintettel. Amint azt ugyanis az említett pontban szereplő példa mutatja, és amint azt már a 91. pontban kifejtettem, az ilyen vizsgálat az átültetendő nemzeti intézkedés pontos és átfogó vizsgálatát igényli annak összefüggéseiben és konkrét hatásaiban annak megállapítása érdekében, hogy az nem önkényes, valamint érthető és koherens‑e. Önmagában annak általános megállapítása, hogy az intézkedés a költségvetési megszorítások célját szolgálja, és túlzott nehézségekkel jellemzett esetekre vonatkozó rendelkezéseket tartalmaz, nem felel meg e mércének.

95.

A fentiekből az következik, hogy a Törvényszék több szempontból is tévesen alkalmazta a jogot, amikor megerősítette a vitatott határozatoknak az uniós jog magasabb szintű normáival és elveivel való összeegyeztethetőségét. Az erre alapított fellebbezési jogalapoknak tehát helyt kell adni.

96.

A vitatott határozatok uniós joggal való összeegyeztethetőségének központi jelentőségére tekintettel e jogalapok megalapozottsága már önmagában a megtámadott ítéletek hatályon kívül helyezését vonja maga után. Mindazonáltal – különösen a vitatott határozatokat felváltó határozatok ellen benyújtott keresetek tárgyában a Törvényszék előtt folyamatban lévő eljárásokra (fenti 41. pont) tekintettel – célszerű másodlagosan a fellebbezők által felhozott többi fellebbezési jogalapot is megvizsgálni.

97.

A C‑725/20. P. sz. ügy és a C‑198/21. P. sz. ügy fellebbezői szerint a Törvényszék akkor is tévesen alkalmazta a jogot, amikor megerősítette, hogy a Parlament Pénzügyi Főigazgatósága Képviselői Fizetések és Szociális Jogosultságok Osztályának egységvezetője hatáskörrel rendelkezett a vitatott határozatok meghozatalára. A fellebbezők az elsőfokú eljárásban arra hivatkoztak, hogy e határozatokat sokkal inkább a Parlament elnökségének kellett volna elfogadnia.

98.

A Törvényszék a következőkkel indokolta e kifogások elutasítását:

„A Törvényszék írásbeli kérdésére válaszul a Parlament azonban – bizonyítékokkal alátámasztva – jelezte, hogy a Parlament pénzügyi főigazgatójának 2018. november 23‑i FINS/2019‑01. sz. határozata jelölte ki ezen intézmény Pénzügyi Főigazgatósága Képviselői Fizetések és Szociális Jogosultságok Osztályának egységvezetőjét a KKJ‑szabályzat III. mellékletében említett öregségi nyugdíjakra vonatkozó 1030 költségvetési sor tekintetében közvetve megbízott, engedélyezésre jogosult tisztviselőnek. A 2018/1046 rendelet 73. cikke (3) bekezdésének megfelelően egyébként a FINS/2019‑01. sz. határozat kifejezetten jelzi, hogy a hatáskörnek ez a továbbruházása feljogosítja a Parlament Pénzügyi Főigazgatósága Képviselői Fizetések és Szociális Jogosultságok Osztályának egységvezetőjét többek között jogi és költségvetési kötelezettségek vállalására, a kiadások jóváhagyására és a kifizetések engedélyezésére, egyúttal pedig a követelések becslésének előkészítésére, a követelések megállapítására és a szükséges beszedési megbízások kibocsátására.” ( 35 )

99.

E megfontolásokra tekintettel a Törvényszék megállapította, hogy „[a] felperesek állításával ellentétben, a Parlament Pénzügyi Főigazgatósága Képviselői Fizetések és Szociális Jogosultságok Osztályának egységvezetője tehát hatáskörrel rendelkezett a megtámadott határozatok elfogadására”. ( 36 )

100.

A Törvényszék 98. pontban ismertetett indokolásából, amely csupán a FINS/2019‑01. sz. határozat tartalmát ismétli meg, azonban nem derül ki, hogy a Törvényszék véleménye szerint az egységvezető miért rendelkezett hatáskörrel a vitatott határozatok meghozatalára. Ebből nem derül ki különösen, hogy a Törvényszék véleménye szerint a FINS/2019‑01. sz. határozat általi hatáskör‑átruházás miért foglalja magában az olyan nemzeti csökkentési intézkedés átültetése uniós joggal való összeegyeztethetőségének vizsgálatára vonatkozó hatáskört, amely a volt parlamenti képviselők szerzett jogaiba való beavatkozást képez. Az e kérdésre adandó válasz a FINS/2019‑01. sz. határozat egyszerű olvasatából sem derül ki. A Törvényszék indokolása ezért nem teszi lehetővé a Bíróság számára annak felülvizsgálatát, hogy a Törvényszék helyesen erősítette‑e meg az érintett egységvezetőnek a vitatott határozatok meghozatalára vonatkozó hatáskörét. Abból ugyanis nem derül ki, hogy a Törvényszék milyen indokokra alapozta ezt az álláspontot.

101.

Ebből következik, hogy a megtámadott ítélet sérti az indokolási kötelezettséget. Az indokolás ilyen elégtelenségét hivatalból figyelembe kell venni. ( 37 ) Ennélfogva a fellebbezők érvelése megalapozott annyiban, hogy megalapozottan hivatkoznak arra, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor elutasította a vitatott határozatok kibocsátójának hatáskörével kapcsolatos érvelésüket. ( 38 )

102.

A Bíróság mindazonáltal csak akkor alapozhatja a megtámadott ítéletek hatályon kívül helyezését az indokolási kötelezettség e hivatalból megállapított megsértésére, ha ezt megelőzően meghallgatja a feleket ezzel kapcsolatban. ( 39 ) Mivel azonban a megtámadott ítéleteket a 96. pontban kifejtettek szerint már más okokból is hatályon kívül kell helyezni, a jelen esetben nincs szükség ilyen meghallgatásra.

103.

A C‑725/20. P. sz. ügy és a C‑198/21. P. sz. ügy fellebbezői arra hivatkoznak továbbá, hogy a Törvényszék tévesen állapította meg, hogy a vitatott határozatok megfelelő indokolást tartalmaznak. Ellenkezőleg, e határozatok sértik az indokolási kötelezettséget, mert a Parlament nem dokumentálta azokban a 14/2018. sz. határozat átültetése uniós joggal való összeegyeztethetőségének vizsgálatát.

104.

A Törvényszék lényegében arra alapozta azt az álláspontját, hogy a vitatott határozatok megfelelő indokolást tartalmaznak, hogy e határozatokból kitűnik a jogalapjuk, valamint a Parlament azon álláspontja, hogy a 14/2018. sz. határozatot alkalmazni kell a fellebbezőkre a képviselők statútumára vonatkozó végrehajtási intézkedések 75. cikkével összefüggésben értelmezett KKJ‑szabályzat III. melléklete 2. cikkének (1) bekezdése alapján. ( 40 )

105.

A Törvényszék ezen elemzése azon a feltevésen alapul, hogy a Parlament nem volt köteles tovább vizsgálni a 14/2018. sz. határozat fellebbezőkre történő alkalmazásának az uniós joggal való összeegyeztethetőségét. Amint azt azonban a 89. pontban kifejtettem, ez a feltevés téves.

106.

A vitatott határozatok meghozatala előtt a Parlamentnek sokkal inkább meg kellett volna vizsgálnia, és e határozatokban meg kellett volna indokolnia, hogy véleménye szerint e határozatok miért állnak összhangban a magasabb szintű uniós joggal, különösen az arányosság elvével. Megfelelő információk hiányában, amelyek lehetővé tették volna a Törvényszék számára, hogy erre irányuló jogszerűségi felülvizsgálatot végezzen anélkül, hogy saját értékelésével helyettesítené a Parlament értékelését (fenti 93. pont), a vitatott határozatok indokolása elégtelen volt.

107.

Ez annál is inkább így van, mivel a fellebbezők megalapozottan hivatkoznak arra, hogy a Törvényszék tévesen vette figyelembe a vitatott határozatok indokolásának értékelése során a Parlament Jogi Szolgálatának véleményét, amely a 14/2018. sz. határozat arányosságával – ha nem is megfelelő módon, de legalábbis sommásan – foglalkozott (fenti 90. és 91. pont). ( 41 ) E véleményt ugyanis nem csatolták a vitatott határozatokhoz, és a Parlament nem bocsátotta azt a fellebbezők rendelkezésére. Arra csak közvetett módon hivatkoztak velük szemben. Így a fellebbezők 2019. februári nyugdíjelszámolásához csatolt (fenti 22. pont) és a vitatott határozatok által hivatkozott feljegyzés csupán arra utalt, hogy a Parlament Jogi Szolgálata megerősítette, hogy a fellebbezőkre automatikusan alkalmazni kell a 14/2018. sz. határozatot. Ez a feljegyzés azonban nem tartalmazott sem közvetlen hivatkozást a Jogi Szolgálat véleményére, sem utalást arra, hogy az megtekinthető, illetve hol tekinthető meg. ( 42 )

108.

Igaz ugyan, hogy valamely jogi aktus indokolását nem pusztán a szövegére figyelemmel kell megítélni, hanem az összefüggéseire tekintettel is. ( 43 ) Az olyan dokumentum azonban, amelynek létezésére egy határozat címzettjeinek „rá kell jönniük”, és amelyet maguknak kell beszerezniük, nem tekinthető az adott határozat ismert összefüggései részének. Ennek még akkor is így kell lennie, ha a címzettek a szóban forgó dokumentumot bemutatják az uniós bíróságok előtt folyamatban lévő eljárásban. Ugyanis még ha ez a körülmény bizonyítja is, hogy a címzettek utólag beszerezték e dokumentumot, az nem szolgálhat bizonyítékként arra vonatkozóan, hogy az eredeti határozat megfelelő indokolást tartalmazott a címzettek részére történő kézbesítésének a keresetindítási határidő kezdete szempontjából irányadó időpontjában.

109.

Valamely határozat jogszerűségének felülvizsgálata során az uniós bíróság csak akkor vehet figyelembe a határozat szerzője által utólag tett pontosításokat, ha azok már önmagában elégséges indokolást egészítenek ki. ( 44 ) A jelen esetben azonban az eredeti indokolás – amint azt az imént kifejtettem – éppen elégtelen volt.

110.

Összegezve, az indokolási kötelezettség vitatott határozatok általi megsértése hiányának a Törvényszék általi megállapítása tehát téves jogalkalmazáson alapul.

111.

A C‑725/20. P. sz. ügy fellebbezői végül még arra hivatkoznak, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a T‑453/19. sz. ügyben az eljáráshoz fűződő érdek hiánya miatt mint elfogadhatatlant elutasította az elsőfokú eljárásban I. Panusa által benyújtott keresetet, mert a vitatott határozat I. Panusa esetében nem vezetett túlélő hozzátartozói nyugdíja összegének csökkenéséhez. ( 45 )

112.

A fellebbezők szerint azonban I. Panusának érdeke fűződik a Törvényszék előtti tárgyaláson felvetett azon kérdés tisztázásához, hogy túlélő hozzátartozói nyugdíját a KKJ‑szabályzat I. melléklete alapján kell‑e kiszámítani a KKJ‑szabályzat korábban alkalmazott III. melléklete helyett. Ha ugyanis az I. mellékletet kell alkalmazni, túlélő hozzátartozói nyugdíja magasabb lehet.

113.

Amint azonban arra a Parlament helyesen hivatkozik ezzel szemben, a Coppo Gavazzi ítélet nem utal arra, hogy I. Panusa az elsőfokú eljárásban arra hivatkozott volna, hogy túlélő hozzátartozói nyugdíját a KKJ‑szabályzat I. melléklete alapján kellett volna kiszámítani. Amennyire megállapítható, I. Panusa elsőfokú eljárásban benyújtott keresetlevele sem tartalmaz erre vonatkozó jogalapot. I. Panusának a Törvényszék előtti tárgyalásra való hivatkozását illetően emlékeztetni kell arra, hogy a Törvényszék eljárási szabályzatának 84. cikke szerint az eljárás további részében semmilyen új jogalapot nem lehet felhozni, kivéve ha az olyan jogi és ténybeli helyzetből származik, amely az eljárás során merült fel. I. Panusa azonban nem hivatkozik ilyen helyzetre.

114.

I. Panusa jelen fellebbezési eljárásokban előterjesztett érvelését tehát mint elfogadhatatlant el kell utasítani, mivel a fellebbezési eljárásban nem hozható fel olyan új jogalap, amely nem képezte az elsőfokú eljárás tárgyát. ( 46 )

115.

A fentiekből az következik, hogy valamennyi olyan egyesített ügyben, amely a megtámadott ítéletek és a jelen fellebbezési eljárások tárgyát képezte, valamennyi megtámadott ítélet téves jogalkalmazáson alapul, és azokat azért hatályon kívül kell helyezni a Coppo Gavazzi ítélet T‑453/19. sz. Panusa kontra Parlament ügyre vonatkozó részének kivételével.

116.

Az Európai Unió Bírósága alapokmánya 61. cikkének első bekezdése szerint a Bíróság a Törvényszék határozatának hatályon kívül helyezése esetén az ügyet maga is érdemben eldöntheti, ha a per állása megengedi.

117.

A jelen esetben ez a helyzet.

118.

Ez különösen azon jogalap vizsgálatából következik, amely szerint a Törvényszék tévesen erősítette meg, hogy a fellebbezők nyugdíjának a vitatott határozatok útján történt csökkentése nem sérti az uniós jog magasabb szintű elveit és különösen az arányosság elvét (fenti 75–95. pont).

119.

Amint az e jogalap vizsgálata során kiderült, a Törvényszék tévesen állapította meg, hogy nem bír jelentőséggel, hogy a Parlament nem vizsgálta meg a 14/2018. sz. határozat alkalmazásának az uniós joggal való összeegyeztethetőségét (fenti 89. pont). Ellenkezőleg, a Bíróság ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy valamely tagállami csökkentési intézkedés uniós joggal való összhangját az adott intézkedés konkrét tartalmának, valamint rendszerének és összefüggéseinek mélyreható vizsgálata keretében kell vizsgálni (fenti 82. és 83. pont).

120.

Ezen ítélkezési gyakorlatból azonban szükségszerűen következik az is, hogy az ilyen vizsgálatot minden egyes esetben az érintett konkrét intézkedésre tekintettel kell elvégezni.

121.

Amint azt azonban már kifejtettem, a vitatott határozatokban átültetett 14/2018. sz. határozatot időközben nemzeti szinten módosították, és a vitatott határozatokat új parlamenti határozatok váltották fel (fenti 35–41. pont). Ezért a vitatott határozatok uniós joggal való összhangjának vizsgálata már nem járhat előnnyel a fellebbezők számára. Az e határozatok ellen az elsőfokú eljárásban benyújtott keresetek tehát okafogyottá váltak.

122.

A Törvényszéknek sokkal inkább a Parlament új határozatai ellen benyújtott keresetek (fenti 41. pont) keretében meg kell majd vizsgálnia, hogy a Parlament e határozatok meghozatala előtt megfelelően megvizsgálta‑e az e határozatokban átültetett új olasz szabályok uniós joggal való összhangját. Ha nem ez a helyzet, akkor meg kell semmisítenie a Parlament érintett határozatait. A Parlament ezt követően elvégezheti a szükséges vizsgálatot, és ha megerősíti, hogy a nemzeti szabályok átültetése összhangban áll az uniós joggal, akkor e szabályok átültetésére szolgáló új határozatokat hozhat az érintett volt képviselők tekintetében, amelyek aztán ismét a Törvényszék általi felülvizsgálat tárgyát képezhetik.

123.

Amint azt a 41. pontban említettem, a fellebbezőknek csak egy része támadta meg a juttatásaik második újraszámítására vonatkozó új parlamenti határozatokat. Ha azonban a vonatkozó keresetek vizsgálata során az derül ki, hogy e határozatokat meg kell semmisíteni, a Parlamentnek nem csak azon volt képviselők tekintetében kell megvizsgálnia a második újraszámítás uniós joggal való összhangját, akik keresetet nyújtottak be e második újraszámítás ellen. A Parlamentnek ebben az esetben az EUMSZ 266. cikkel összhangban sokkal inkább valamennyi érintett képviselő tekintetében meg kell vizsgálnia az új olasz szabályok átültetésének uniós joggal való összhangját, és adott esetben az e képviselőkre vonatkozó összes határozatot megfelelően módosítania kell. Jogellenes lenne ugyanis, ha a Parlament – legalábbis a jövőben – továbbra is csökkentett juttatásokat folyósítana egyes volt képviselőknek annak ellenére, hogy a megfelelő csökkentések jogellenességét – még ha más volt képviselők tekintetében is – megállapította az uniós bíróság.

124.

A fentiekből az következik, hogy a fellebbezők által a Törvényszékhez benyújtott keresetek a T‑453/19. sz. ügyben benyújtott kereset kivételével okafogyottá váltak.

125.

Eljárási szabályzata 184. cikkének (2) bekezdése értelmében a Bíróság határoz a költségekről, ha a fellebbezés megalapozatlan, vagy ha a fellebbezés megalapozott, és a Bíróság maga hoz a jogvita kapcsán végleges határozatot. A 138. cikk (1) bekezdése értelmében, amely az eljárási szabályzat 184. cikkének (1) bekezdése szerint a fellebbezési eljárásra is alkalmazandó, a pervesztes felet kell kötelezni a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

126.

Mivel a Parlament pervesztes lett a fellebbezőkkel szemben – I. Panusa kivételével –, a fellebbezők kérelmének megfelelően a Parlamentet kell kötelezni a fellebbezési eljárásban felmerült saját költségeinek, valamint – I. Panusa kivételével – a fellebbezők fellebbezési eljárásban felmerült költségeinek viselésére. Ezzel szemben I. Panusát kell kötelezni a fellebbezési eljárásban felmerült saját költségeinek, valamint a Parlament költségeinek az I. Panusa által benyújtott fellebbezéssel kapcsolatban felmerült arányos részének viselésére.

127.

Mivel a megtámadott ítéleteket hatályon kívül kell helyezni, a Bíróságnak az elsőfokú eljárások költségeinek megosztásáról is határoznia kell a T‑453/19. sz. Panusa kontra Parlament ügyben lefolytatott eljárás kivételével, amelynek tekintetében hatályban marad a költségekről szóló elsőfokú határozat.

128.

A Bíróság eljárási szabályzatának 149. cikke, amely az eljárási szabályzat 190. cikkének (1) bekezdése szerint a fellebbezési eljárásra is alkalmazandó, úgy rendelkezik, hogy a Bíróság határoz a költségekről, ha azt állapítja meg, hogy a kereset okafogyottá vált, és már nincs szükség határozathozatalra. Az eljárási szabályzat 142. cikke értelmében, amely az eljárási szabályzat 184. cikkének (1) bekezdése szerint a fellebbezési eljárásra is alkalmazandó, a költségekről a Bíróság szabad mérlegelése szerint határoz, ha az eljárás okafogyottá válik.

129.

A jelen vizsgálat megmutatta ugyan, hogy az elsőfokú ügyek okafogyottá váltak, de azt is megmutatta, hogy a Törvényszék tévesen erősítette meg a vitatott határozatok jogszerűségét, jóllehet a Parlament nem vizsgálta meg e határozatok uniós joggal való összeegyeztethetőségét. Erre tekintettel indokolt a Parlamentet az elsőfokú eljárásokban felmerült saját költségeinek, valamint – I. Panusa kivételével – a fellebbezők elsőfokú eljárásokban felmerült költségeinek viselésére kötelezni.

130.

A fenti megfontolásokra tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a következőképpen határozzon a C‑725/20. P. sz. ügyben:

131.

A továbbiakban azt javaslom, hogy a Bíróság a következőképpen határozzon a C‑198/21. P. sz. ügyben:

132.

Végül pedig azt javaslom, hogy a Bíróság a következőképpen határozzon a C‑391/21. P. sz. ügyben: