1.

Egy németországi székhelyű társaság, amely egy számítógépes játékhoz kapcsolódó szellemi tulajdonjogok jogosultja, megbízott egy ügyvédet, hogy peren kívül, felszólítás útján abbahagyásra kötelezés iránti igényt érvényesítsen az e szellemi tulajdonjogokat sértő személlyel szemben, amit az említett ügyvéd meg is tett.

2.

A német jog előírja, hogy főszabály szerint a jogsértőnek kell megfizetnie a szellemi tulajdonjog jogosultja védelmében történő ügyvédi közreműködésért járó díjakat. Lehetővé teszi azonban e költségek összegének korlátozását abban az esetben, ha a jogellenes magatartást természetes személy a szakmai vagy kereskedelmi tevékenysége körén kívül tanúsította.

3.

A jelen ügyben e személy úgy véli, hogy a tőle követelt díjak (984,60 euró) túlzott mértékűek, és ellenzi azok kifizetését. E személy kifogása olyan jogvitát eredményezett, amelyben a kérdést előterjesztő bíróság összefoglalva a következőt kívánja megtudni:

4.

Az 1. cikk („Tárgy”) megállapítja:

„Ez az irányelv azokról az intézkedésekről, eljárásokról és jogorvoslatokról szól, amelyek a szellemi tulajdonjogok érvényesítésének biztosításához szükségesek. Ezen irányelv alkalmazásában a »szellemi tulajdonjogok« magukban foglalják az iparjogvédelmi jogokat.”

5.

A 2. cikk („Hatály”) rögzíti:

„(1)   A közösségi vagy tagállami jogszabályokban esetlegesen foglalt eszközök sérelme nélkül – amennyiben azok kedvezőbbek a jogosultak számára – az ebben az irányelvben foglalt intézkedéseket, eljárásokat és jogorvoslatokat a 3. cikkel összhangban alkalmazni kell a közösségi jogban és/vagy az érintett tagállam nemzeti jogában foglalt bármely szellemi tulajdonjog megsértése [helyesen: szellemitulajdonjog‑sértés] esetén.

[…]”.

6.

A 3. cikk („Általános kötelezettség”) megállapítja:

„(1)   A tagállamok rendelkeznek azon intézkedésekről, eljárásokról és jogorvoslatokról, amelyek az ezen irányelv által szabályozott szellemi tulajdonjogok érvényesítésének biztosításához szükségesek. Ezen intézkedéseknek, eljárásoknak és jogorvoslatoknak méltányosnak és igazságosnak kell lenniük, és nem lehetnek indokolatlanul bonyolultak és költségesek és nem eredményezhetnek ésszerűtlen határidőket és indokolatlan késedelmeket.

(2)   Ezeknek az intézkedéseknek, eljárásoknak és jogorvoslatoknak ezen túlmenően hatásosnak, arányosnak és elrettentőnek [helyesen: visszatartó hatásúnak] kell lenniük, és úgy kell őket alkalmazni, hogy a jogszerű kereskedelemnek ne állítsanak korlátokat, és hogy az azokkal való visszaélés esetére biztosítékok rendelkezésre álljanak.”

7.

A 13. cikk („Kártérítés”) értelmében:

„(1)   A tagállamok biztosítják, hogy az illetékes bíróságok a sértett fél kérelmére elrendeljék, hogy a jogsértő, aki tudta, vagy kellő gondosság mellett tudnia kellett volna, hogy jogsértést valósít meg, a jogosult számára a jogsértés folytán elszenvedett tényleges kárnak megfelelő kártérítést fizessen.

A bíróságok a kár megállapításakor:

(2)   Azokban az esetekben, amelyekben a jogsértő úgy fejtette ki tevékenységét, hogy nem tudta, vagy kellő gondosság mellett nem kellett tudnia, hogy jogsértést valósít meg, a tagállamok rendelkezhetnek úgy, hogy a bíróságok rendeljék el a gazdagodás megtérítését vagy kártérítés fizetését, amelynek összegét előre meghatározhatják.”

8.

A 14. cikk („Költségek”) a következőket állapítja meg:

„A tagállamok biztosítják, hogy a nyertes fél oldalán felmerülő észszerű és arányos költségeket [helyesen: észszerű és arányos perköltséget, valamint egyéb költségeket] főszabályként a vesztes fél viselje, ha méltányossági okok ennek nem mondanak ellent.”

9.

A 8. cikke („Szankciók és jogorvoslatok”) szerint:

„(1)   A tagállamok az irányelvben foglalt jogok és kötelezettségek megsértése esetére megfelelő szankciókról és jogorvoslatokról rendelkeznek, továbbá minden szükséges intézkedést megtesznek e szankciók és jogorvoslatok alkalmazásának biztosítása érdekében. Az előírt szankciók hatékonyak, arányosak és visszatartó erejűek kell, hogy legyenek.

(2)   A tagállamok meghozzák a szükséges intézkedéseket annak biztosítása érdekében, hogy azok a jogosultak, akiknek érdekeit a tagállam területén végzett jogsértő tevékenység érinti, kártérítési igénnyel élhessenek és/vagy ideiglenes intézkedést, illetve szükség esetén a 6. cikk (2) bekezdésében említett jogsértő anyagok, eszközök, termékek vagy alkatrészek lefoglalását kérhessék.

(3)   A tagállamok biztosítják, hogy a jogosultak kérelmezhessék az ideiglenes intézkedést olyan közvetítő szolgáltatókkal szemben, akiknek a szolgáltatásait harmadik személy szerzői jog vagy szomszédos jogok megsértése céljából veszi igénybe.”

10.

A 7. cikk („A védelemre vonatkozó különös intézkedések”) a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A 4., 5. és 6. cikk rendelkezéseinek sérelme nélkül a tagállamok a nemzeti jogszabályaikkal összhangban rendelkeznek a megfelelő intézkedésekről az alábbi cselekmények bármelyikét elkövető személyekkel szemben:

(2)   A számítógépi program bármely jogsértő példánya az érintett tagállam jogszabályai alapján lefoglalható.

(3)   A tagállamok előírhatják az (1) bekezdés c) pontjában említett eszközök lefoglalását.”

11.

A 97. § előírja, hogy azon személlyel szemben, aki szellemi tulajdonjogokat vagy más, az UrhG által védett jogot sért, a jogsértéssel érintett személy abbahagyásra kötelezés iránti igényt érvényesíthet.

12.

A 97a. § az alapeljárásra alkalmazandó változatában az alábbiak szerint rendelkezik:

„(1)   A bírósági eljárás megindítása előtt a károsult félnek ( 6 ) felszólítást kell intéznie a jogsértőhöz, amelyben utóbbit felszólítja a szóban forgó magatartás abbahagyására, és lehetőséget kell biztosítania számára a jogvita oly módon történő megoldására, hogy tartózkodik az említett cselekményektől és megfelelő kötbért fizet.

(2)   A felszólításnak világosan és érthetően:

(3)   Amennyiben a felszólítás indokolt, valamint a (2) bekezdés első mondatának 1–4. pontjával összhangban a szükséges költségek megtérítése kérhető. Ami az ügyvédi szolgáltatások igénybevételét illeti, a szükséges költségek megtérítése a jogszabály szerinti díjazás tekintetében annak alapulvétele mellett történik, hogy az eltiltás és az abbahagyásra kötelezés iránti kereset esetében fennálló pertárgyérték1 000 eurós összegre korlátozódik, ha a felszólított személy:

A második mondatban megjelölt értéket az eltiltás és az abbahagyásra kötelezés iránti igény párhuzamosan történő érvényesítése esetén is alkalmazni kell. A második mondat nem alkalmazandó, ha ez az érték az adott ügy sajátos körülményei között nem méltányos.”

13.

A Koch Media GmbH – amely egy számítógépes játékok forgalmazásával foglalkozó vállalkozás – a szakemberek által kifejlesztett „This War of Mine” számítógépes játéknak a nyilvános hozzáférhetővé tételére vonatkozó, kizárólagos szomszédos jogok jogosultja Németország területén. ( 7 )

14.

FU természetes személy, aki – kereskedelmi vagy szakmai érdek nélkül – 2014. november 26. és 2014. november 28. között – a Koch Media jogait megsértve –internetkapcsolatán keresztül egy fájlmegosztó platformon legalább 13 alkalommal terjesztette és kínálta mások számára letöltésre a számítógépes játékot.

15.

A Koch Media a jogainak érvényesítésével egy ügyvédi irodát bízott meg, amely a Koch Media nevében felszólító levelet küldött FU‑nak, amelyben ez utóbbit felszólították, hogy vállaljon kötelezettséget arra, hogy a játékot a továbbiakban nem teszi nyilvánosan hozzáférhetővé, továbbá hogy fizessen kártérítést.

16.

A felszólítás eredményes volt: a jogsértő eleget tett a követelésnek, és további jogi lépésekre nem volt szükség.

17.

Az ügyvédi szolgáltatásokkal a Koch Mediának 984,60 euró költsége keletkezett, amelyet e társaság a jogsértőtől követelt. Ezen összeg egy 20000 euró pertárgyértékre vonatkozó százalékos arány alkalmazásával keletkezett. ( 8 )

18.

Mivel FU nem értett egyet a tőle követelt díjak összegével, bírósági eljárást indítottak ellene.

19.

Első fokon az Amtsgericht Saarbrücken (saarbrückeni helyi bíróság, Németország) a 2019. március 12‑i ítéletével 124 euró megfizetésére kötelezte a jogsértőt, egyebekben pedig elutasította a Koch Media keresetét. ( 9 ) Indokolásként az UrhG 97a. §‑ának (3) bekezdésére hivatkozott.

20.

A Koch Media fellebbezést nyújtott be a Landgericht Saarbrückenhez (saarbrückeni regionális bíróság, Németország), és az ügyvédi költségek teljes összegének megtérítéséhez való jog elismerését kérte.

21.

A fellebbviteli bíróság számára a nemzeti jogra vonatkozó értelmezésének ismertetését követően ( 10 ) kétséges, hogy az e területen releváns irányelvek lehetővé teszik‑e a jogsértő által megtérítendő díjak korlátozását, ha a jogsértő olyan természetes személy, aki nem folytat kereskedelmi vagy szakmai tevékenységet.

22.

Véleménye szerint a United Video Properties ítéletben ( 11 ) a Bíróság megállapította, hogy bizonyos esetekben igazolható az olyan rendelkezés, amelynek célja a túlzott mértékű költségek megtérítésének kizárása. A jelen ügy elbírálása során azonban azt kell tisztázni, hogy az ebben az ítéletben kialakított elvek akkor is érvényesek‑e, ha az ellenérdekű fél olyan természetes személy, aki nem a kereskedelmi vagy szakmai tevékenysége körében jár el.

23.

A fellebbviteli bíróság szerint az UrhG 97a. §‑a (3) bekezdésének negyedik mondata megfordította a főszabálynak és a kivételnek a 2004/48 irányelv 14. cikke szerinti viszonyát: ha az ellenérdekű fél természetes személy, akkor Németországban a teljes költségtérítés csak az eredmény méltánytalansága esetén jöhet szóba.

24.

Kifejti továbbá, hogy országában a bíróságok által képviselt álláspontok azon kérdés tekintetében is eltérnek, hogy az UrhG 97a. §‑a (3) bekezdésének negyedik mondata szerinti kivételt hogyan lehet a 2004/48 irányelvnek megfelelően értelmezni.

25.

E körülmények között a Landgericht Saarbrücken (saarbrückeni regionális bíróság) előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

26.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem 2020. október 16‑án érkezett a Bírósághoz.

27.

A Koch Media, a német kormány és az Európai Bizottság nyújtott be írásbeli észrevételeket.

28.

A Bíróság nem tartotta elengedhetetlennek a tárgyalás tartását.

29.

A kérdést előterjesztő bíróság a releváns nemzeti szabályokat értelmezi, és a nemzeti gyakorlatot a következőképpen ismerteti. A Bíróságnak főszabály szerint kötnie kell magát ezen ismertetéshez, mivel a nemzeti jog hatályának meghatározása az eljáró bíróság feladata.

30.

Az UrhG‑nak a 97. §‑ának (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett 97a. §‑a értelmében a szellemi tulajdonjogok sérelmet szenvedett jogosultja a jogsértővel szemben abbahagyásra kötelezés iránti igényt érvényesíthet, és kártérítés megfizetését követelheti.

31.

Az ügyvédi szolgáltatásokat igénybevevő jogosultak rendszerint először az abbahagyásra kötelezés iránti igényüket érvényesítik. Az ügyvéd az UrhG 97a. §‑ának (1) bekezdése szerint felszólítást küld, amelynek célja, hogy a jogsértő úgynevezett „büntetőjogi felelősség terhe melletti abbahagyási” nyilatkozatot tegyen.

32.

Az ilyen nyilatkozat megtétele elhárítja a jogsértés megismétlésének veszélyét, és teljesíti az abbahagyásra kötelezés iránti igényt. Ebben az esetben nincs szükség az igény bírósági érvényesítésére, és ez már nem is lehetséges. Ebben az értelemben a felszólítás pert elkerülő funkciót tölt be.

33.

Az UrhG 97a. §‑ának (3) bekezdése alapján a jogsértő főszabály szerint a „szükséges költségeket” téríti meg a szerzői jogában megsértett jogosult részére.

34.

A peren kívüli felszólítás azon „szükséges költségeire” vonatkozó szabályozás meghatározása érdekében, amelyek ügyvédi költségeknek minősíthetők, a Gesetz über die Vergütung der Rechtsanwältinnen und Rechtsanwältét (Rechtsanwaltsvergütungsgesetz) kell alkalmazni. ( 12 )

35.

Az RVG értelmében:

36.

A Bundesgerichtshof (szövetségi legfelsőbb bíróság, Németország) szerint a filmek, zene vagy DVD‑k tekintetében a jogosult abbahagyásra kötelezés iránti igénye esetében a pertárgyérték legalább 10000 euró.

37.

Az UrhG 97a. § (3) bekezdés második mondata azonban a pertárgyértéket, amelyre százalékos arányt alkalmaznak, 1000 euróra korlátozza, ha a felszólított személy: (1.) olyan természetes személy, aki a védett műveket, illetve a védelem alatt álló teljesítményeket nem a kereskedelmi vagy önálló szakmai tevékenysége körében használja, és (2.) akit a felszólító személy szerződésen alapuló igénye miatt jogerős bírósági határozat vagy ideiglenes intézkedés alapján még nem köteleztek abbahagyásra.

38.

A pertárgyérték maximalizálása csak a jogosult és a jogsértő viszonyában alkalmazható, a jogosult és az ügyvédje viszonyában azonban nem. Az ügyvéd a tényleges (azaz a magasabb) pertárgyérték szerint számol el a jogosulttal szemben, ami jelentős különbségekhez vezethet. ( 13 )

39.

Az UrhG 97a. §‑a (3) bekezdésének negyedik mondata azonban olyan kivételt tartalmaz, amely egyedi esetben lehetővé teszi a pertárgyértékre vonatkozó felső korlát mellőzését, ha annak 1000 euróban történő megállapítása a körülmények alapján „méltánytalan” lenne.

40.

A kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy a 2004/48 irányelv (különösen a 14. cikke vagy másodlagosan a 13. cikke) hatálya alá tartozik‑e az ügyvédi közreműködés díja, amely azáltal keletkezik a szellemi tulajdonjogok jogosultja számára, hogy a jogosult peren kívül, felszólítás útján abbahagyásra kötelezés iránti igényt érvényesít az e jogokat megsértő személlyel szemben.

41.

Egy peren kívüli vitarendezési eljárás a 2004/48 irányelv hatálya alá tartozhat, amennyiben az azon „intézkedések[…], eljárások[…] és jogorvoslatok[…] [közé tartozik], amelyek a szellemi tulajdonjogok érvényesítésének biztosításához szükségesek”. ( 14 )

42.

A Bíróság az M. I. C.M ítéletben megállapította, hogy „az egyezség megkísérlése gyakran a szó szoros értelmében vett kártérítési kereset megindításának előfeltétele”. ( 15 )

43.

Ugyanebben az ítéletben hangsúlyozta, hogy a 2004/48 irányelv alkalmazandó a 8. cikkének (1) bekezdése alapján lefolytatott azon külön eljárásra, amely a „pert megelőző eljárásban előterjesztett tájékoztatás iránti kérelemre” vonatkozik. ( 16 )

44.

Ebből következik, hogy a szellemi tulajdonjogok védelmével összefüggésben a 2004/48/EK irányelv minősül főszabály szerint az irányadó jogi keretnek azon lépések esetében, amelyek – bírósági vagy peren kívüli úton – nemcsak a jogsértő azonosítására, hanem arra is irányulnak, hogy e személy hagyjon fel a magatartásával.

45.

Ezen előfeltevés megállapítását követően a kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi, hogy az abbahagyásra irányuló felszólítással kapcsolatos ügyvédi közreműködés díja a) a 2004/48 irányelv 14. cikkében említett perköltségek vagy egyéb költségek; vagy b) másodlagosan az említett irányelv 13. cikkében említett kártérítés körébe tartozik‑e.

46.

Amint azt a United Video Properties ügyre vonatkozó indítványban megállapítottam, „rendszertani szempontból [a 2004/48] irányelv ugyanezen (hatodik) szakasza foglalja magában a »kártérítést« és a »költségeket«. Bár az elszenvedett sérelem orvoslására vonatkozó (26) preambulumbekezdés nem említ eljárási költségeket, mégis megállapítható, hogy együttes szabályozásuk lehetővé teszi, hogy az irányelv által a szellemi tulajdonjog jogosultjai javára számításba vett további tényezőnek minősüljenek”. ( 17 )

47.

A szellemi tulajdonjogainak megsértésével érintett személy a bírósági eljárást megelőzően különböző lépéseket tehet e jogainak védelme érdekében anélkül, hogy e lépések mindegyikének költségét a 2004/48 irányelv értelmében vett perköltségek közé kellene sorolni.

48.

Ahhoz, hogy a szellemi tulajdonjogok védelmére irányuló peren kívüli eljárást a 2004/48 irányelv hatálya alá lehessen vonni, figyelembe kell venni annak egyedi jellemzőit; ezt követően pedig meg kell különböztetni a perköltségek és a kártérítés fogalmát, mivel az egymáshoz való közelségük miatt fennáll az összetévesztés veszélye.

49.

A peren kívüli felszólítás költségeinek az irányelv 13. cikke szerinti kártérítés egyik elemeként történő osztályozása azt eredményezheti, hogy a 14. cikkben foglalt rendelkezés részben elveszíti a hatályát.

50.

Fordítva, „a 2004/48 irányelv 14. cikkének olyan értelemben vett kiterjesztő értelmezése, hogy az előírja, hogy főszabály szerint a pervesztes félnek kell viselnie a pernyertes fél részéről felmerült »egyéb költségeket«, anélkül, hogy e költségek jellegét pontosítaná, azzal a kockázattal jár, hogy e cikknek túlzott hatályt tulajdonít, megfosztva így ezen irányelv 13. cikkét a hatékony érvényesüléstől”. ( 18 )

51.

Az egyensúlyra törekvés arra késztette a Bíróságot, hogy „e fogalmat […] szigorúan [értelmezze], és [megállapítsa] hogy az említett 14. cikk értelmében vett »egyéb költségek« alá csak azok a költségek tartoznak, amelyek közvetlenül és szorosan kapcsolódnak az érintett bírósági eljáráshoz”. ( 19 )

52.

Ezzel összhangban a Bíróság „a többek között a bitorlás károsultja által a jogai érvényesítésére fordított időhöz kapcsolódó peren kívüli költségeket” illetően megállapította, hogy azok a 2004/48 irányelv 14. cikkének hatálya alá tartozhatnak, amennyiben e rendelkezés „célja a szellemi tulajdonjogok védelmi szintjének megerősítése, és annak meg kell akadályoznia, hogy a sérelmet szenvedő felet visszatartsák attól, hogy a jogai védelme érdekében bírósági eljárást kezdeményezzen (lásd: 2015. július 16‑iDiageo Brands ítélet, C‑681/13, EU:C:2015:471, 77. pont)”. ( 20 )

53.

A jogellenes magatartás abbahagyásának elérésére irányuló peren kívüli felszólítás túlmutat a más lehetséges pert megelőző lépéseken, amelyek célja, hogy a jogsértéssel érintett személy számára lehetővé tegye a jogsértés körvonalainak és terjedelmének felvázolását, valamint az annak elkövetéséért felelős személy azonosítását. ( 21 )

54.

Ha a nemzeti jog e felszólítást a jogsértés megszüntetésének szokásos (bár nem szigorúan kötelező) eszközeként írná elő, és azt a gyakorlatban e célból rendszerint alkalmaznák, akkor azt az eljárás közeli és közvetlen előzményének lehetne tekinteni. Ha egy ilyen jellegű mechanizmus de facto megkerülhetetlenné válik a tényleges nemzeti jogi helyzetben, akkor annak egy olyan dimenzió tulajdonítható, amely „szorosan kapcsolódik” az általa elkerülni kívánt bírósági eljáráshoz.

55.

Ez még inkább így van, ha már nem a gyakorlat, hanem maga a nemzeti jog írja elő, hogy e mechanizmust kötelező jelleggel kell alkalmazni a bírósági eljárás lefolytatása előtt.

56.

A kérdést előterjesztő bíróság saját jogértelmezésétől függően az UrhG 97a. §‑ának (1) bekezdését a felszólítás jellegét illetően kétféleképpen lehet értelmezni: a) egy imperatív jellegű kötelezettségről van szó, ha a károsult pert kíván indítani; ( 22 ) vagy b) ez egy nem kötelező érvényű egyszerű tanács vagy figyelmeztetés az említett perindítás előtt. ( 23 )

57.

Úgy tűnik, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozat ezen értelmezések közül hallgatólagosan a másodikat választja. A valóságban azonban mindkettő ugyanarra az eredményre vezet:

58.

Ebből az előfeltevésből az következik, hogy a 2004/48 irányelv 14. cikkének alkalmazásában:

59.

A felszólítás költségei – amelyeket, ismétlem, a jogsértőnek kell viselnie – főszabály szerint magukban foglalhatják az e felszólításban közreműködő ügyvéd díját, még akkor is, ha a nemzeti jog nem írja elő feltétlenül, hogy a bírósági eljárást megelőzően az ilyen felszólítást ügyvédnek kell elkészítenie. E ponttal az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés keretében fogok foglalkozni.

60.

Összefoglalva, nem látom akadályát annak, hogy a jogsértés abbahagyására irányuló, peren kívüli felszólítás költségei – beleértve az ügyvédi díjat is – a 2004/48 irányelv 14. cikkének hatálya alá tartozzanak egy esetleges és közvetlen bírósági eljáráshoz való kapcsolódásuk miatt (amely szintén egy konkrét személy tekintetében megállapított és neki felróható jogsértés abbahagyására irányulna).

61.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés két kérdést tartalmaz, amelyek együttesen is megválaszolhatók.

62.

A kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy a szellemi tulajdonjogok jogosultja „főszabály szerint akkor is jogosult‑e [a] […] teljes ügyvédi költség – legalábbis e költség méltányos és érdemi részének – megtérítésére”, ha:

63.

E célból az eljáró bíróság „az uniós jog értelmezését kéri, különös tekintettel a 2004/48 irányelv 3., 13. és 14. cikkére, a 2001/29 irányelv 8. cikkére és a 2009/24 irányelv 7. cikkére […]”.

64.

Kétségtelen, hogy a 2001/29 irányelv és a 2009/24 irányelv fent említett cikkei a jogellenes cselekmények tárgyát képező szellemi tulajdonjog jogosultjának védelmével kapcsolatos intézkedésekről rendelkeznek.

65.

Ugyanakkor amiatt, hogy a megfogalmazásuk a 2004/48 irányelv 14. cikkével összehasonlítva – amely kifejezetten az ilyen típusú eljárásokban felmerülő perköltséget és egyéb költségeket szabályozza – általános jellegű, célszerű ez utóbbi cikkre összpontosítani, a többit pedig figyelmen kívül hagyni.

66.

A 2004/48 irányelv 14. cikke, amint azt a Nova Text ügyre vonatkozó (szintén a mai napon ismertetett) indítványomban jeleztem, ( 26 ) nem feltétel nélküli, mivel amellett, hogy „általános szabályról” van szó, arra kötelezi a tagállamokat, hogy csak az észszerű ( 27 ) és arányos perköltségek megtérítését biztosítsák. ( 28 )

67.

Az UrhG 97a. §‑ának (3) bekezdése kétségtelenül „szükséges költségnek” ( 29 ) minősíti a felszólítással kapcsolatos ügyintézéssel megbízott ügyvéd szolgáltatásaival kapcsolatban felmerült költségeket (feltéve természetesen, hogy az ilyen felszólítás indokolt). Úgy tűnik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság szintén úgy ítéli meg, hogy e költség szükséges az alapügyben.

68.

Az UrhG ugyanezen rendelkezése azonban „az ügyvédi szolgáltatások igénybevételét [illetően], a szükséges költségek megtérítés[ét]” azon jogszabály szerinti díjazásra korlátozza, amely abból ered, hogy perértékként 1000 eurót vesznek alapul minden egyes, ilyen minőségben (azaz a nem a szakmai vagy kereskedelmi tevékenységi körén belül) eljáró magánszemély ellen indított, eltiltásra vagy abbahagyásra irányuló kereset esetében.

69.

A kialakult helyzet hasonló a United Video Properties ügyben kialakult helyzethez. Míg ez utóbbi ügyben a belga szabályozás felső határt vezetett be az ügyvédi segítséggel összefüggő költségekre, a jelen ügyben más úton jutottak hasonló eredményre, nevezetesen a pertárgyérték 1000 euróban történő megállapításával, ha a szellemi tulajdonjog megsértője magánszemély.

70.

Az említett ügyben úgy véltem, hogy a 2004/48 irányelv 14. cikke olyan főszabályt vezet be, amely tekintetében kivételek alkalmazhatók, „és olyan észszerűségi, illetve arányossági szabályokra hivatkozik, amelyek nagy fokú szabadságot biztosítanak a tagállamoknak a szabályalkotás terén. Véleményem szerint a nemzeti jogalkotó önállóan értékelheti, tekintettel a jogi kultúrára, az ügyvédi közreműködés belgiumi helyzetére, egyéb tényezők mellett, azon felső határt, amely felett a pervesztes fél által megtérítendő ügyvédi munkadíjak észszerűtlenné válnak”. ( 30 )

71.

A United Video Properties ítéletben a Bíróság kimondta, hogy a vesztes fél által megtérítendő ügyvédi költségek megállapítására vonatkozó maximális díjszabás rendszere főszabály szerint nem ellentétes a 2004/48 irányelvvel, de árnyalta ezt a megállapítást, kijelentve, hogy:

72.

E jogi feltételek alapján levezethető az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés első részére adandó válasz: a károsult főszabály szerint jogosult az abbahagyásra irányuló felszólításban való ügyvédi közreműködés költségeinek teljes vagy legalábbis jelentős részének megtérítésére, amennyiben az ilyen közreműködést szükségesnek ítélik, és a kért összeg észszerű és arányos (aminek megítélése a kérdést előterjesztő bíróság feladata).

73.

E válasszal nem ellentétes az, hogy a szellemi tulajdonjogok megsértője olyan természetes személy, aki szakmai vagy kereskedelmi tevékenysége körén kívül jár el. E körülmény számomra irrelevánsnak tűnik a 2004/48 irányelv 14. cikke szempontjából, amely a károsult azon jogainak védelmére irányul, amelyek kereskedelmi célból történő hasznosításának mértéke ezekben az esetekben szintén csökken.

74.

A szellemi tulajdonjog megsértésével érintett személyt az ebből eredő kár attól függetlenül érheti, hogy a jogsértést szakmai vagy üzleti tevékenysége körén kívül vagy e tevékenységek gyakorlása során eljáró természetes személy követte el.

75.

E kár mértéke esetenként eltérő lehet (logikusan feltételezhető, hogy a második esetben a kár nagyobb lesz), azonban annak teljes egészében történő megtérítésére ( 33 ) a 2004/48 irányelv 13. cikkében foglalt kártérítés szolgál, nem pedig az ezen irányelv 14. cikke szerinti „perköltségek”.

76.

Ha az UrhG 97a. §‑ának (3) bekezdése alapján a szakmai vagy kereskedelmi tevékenységük körén kívül eljáró természetes személyekre alkalmazandó szabály nem engedne meg kivételeket, akkor az összeegyeztethetetlen lenne a 2004/48 irányelvnek az általam az imént kifejtettek szerint értelmezett 14. cikkével. Ez nem ritkán az általában alkalmazandó díjaknál „nagymértékben [alacsonyabb]” összegek visszatérítéséhez vezetne, így nem tartaná tiszteletben a United Video Properties ítéletében foglalt kritériumokat. ( 34 )

77.

Márpedig e szabály nem merev, és a német bíróságok dönthetnek úgy, hogy nem alkalmazzák azt, hanem egy magasabb összeget állapítanak meg referenciaértékként (ez alapján a megfelelő százalékos arány kiszámításához), ha „az adott ügy sajátos körülményei között” méltányossági okok ezt indokolják.

78.

Kifogásként felhozható, hogy a nemzeti szabályozás még így sem felel meg a 2004/48 irányelv 14. cikkének: e rendelkezés szerint a pernyertes félnek meg kell téríteni az észszerű perköltségeket, „ha méltányossági okok ennek nem mondanak ellent”, míg – amint arra a kérdést előterjesztő bíróság rámutat – az UrhG 97a. §‑ának (3) bekezdése éppen fordítva rendelkezik.

79.

Nem hiszem, hogy egy ilyen kifogás elegendő lenne a nemzeti szabály alkalmazásának felfüggesztéséhez, ha annak értelmezése történhet az uniós joggal összhangban lévő módon is, úgy, hogy az végső soron megfelel az ez utóbbi által meghatározott eredménynek.

80.

A méltányosságra való hivatkozás, amely mindkét rendelkezésben (az UrhG 97a. §‑ának (3) bekezdése és a 2004/48 irányelv 14. cikke) jelen van, lehetővé teszi a nemzeti bíróság számára, hogy a megtérítendő díjakat felfelé korrigálja, ha a nemzeti szabály szigorú alkalmazásából eredő díjakat csak az észszerűnél és arányosnál jóval alacsonyabb összegben térítenék meg.

81.

Egyetértek tehát a Bizottsággal, amikor azt állítja, hogy „[…] az UrhG 97a. §‑a elegendő mozgásteret biztosít a nemzeti bíróságnak ahhoz, hogy minden egyes esetben vizsgálja, hogy a jogvita tényállása méltánytalanná teszi‑e a küszöb alkalmazását”. ( 35 )

82.

Az eljáró bíróságnak tehát kettős ellenőrzést kell végeznie, amelyet a Bíróság nem tehet meg helyette:

83.

Ezen értékelések elvégzése során semmi sem akadályozza a kérdést előterjesztő bíróságot abban, hogy figyelembe vegye többek között azoknak a tényezőknek a hatását, amelyekre maga is utal az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés második részében: „a mű időszerűsége, a nyilvánosságra hozatal időtartama” vagy az a tény, hogy a jogsértés abban állt, hogy a védett művet „ingyenes letöltés [céljából] nyilvánosan hozzáférhetővé teszik egy szabadon hozzáférhető, digitális jogok kezelése alá nem tartozó fájlcserélő platform valamennyi résztvevője számára”.

84.

A fent kifejtettek értelmében azt javaslom, hogy a Bíróság a Landgericht Saarbrücken (saarbrückeni regionális bíróság, Németország) részére a következő választ adja: