1.

A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem hasonló problémákat vet fel, mint amelyekkel a Bíróság az aalteri és nevelei szélerőművekről szóló 2020. június 25‑i ítéletben ( 2 ) szembesült a tervek és programok környezeti vizsgálata (a továbbiakban: SKV) kapcsán.

2.

Az azon ügyben ismertetett indítványomban kiemeltem, hogy a bizonyos környezetvédelmi „projektek” vagy „tervek és programok” hatásainak (vagy következményeinek) vizsgálata az egyik fő uniós jogi eszközt jelenti a környezet magas szintű védelmének eléréséhez. ( 3 )

3.

Míg a projektek környezeti vizsgálatát a 2011/92/EU irányelv, ( 4 ) addig a tervek és programok környezeti vizsgálatát a 2001/42/EK irányelv ( 5 ) szabályozza. E két irányelv kiegészíti egymást, mivel ez utóbbi „megpróbálja előrehozni a környezeti hatáselemzést […] a nemzeti hatóságok részéről tett intézkedések stratégiai tervezési szakaszába. A környezeti hatások előírt vizsgálata tehát szélesebb körű, illetve átfogóbb a valamely konkrét projekthez kapcsolódó vizsgálatnál.” ( 6 )

4.

Amint az említett indítványban kifejtettem, „[e]zen előfeltevésből kiindulva a nehézséget annak pontos meghatározása jelenti, hogy meddig vezethető vissza [az SKV‑irányelv szerinti stratégiai környezeti vizsgálatra] vonatkozó követelmény. Egyértelmű, hogy az egyedi projektek vizsgálata fölött helyezkedik el, azonban az is, hogy nem kellene kiterjednie egy tagállam valamennyi olyan szabályozására, amely a környezetre hatást gyakorol.” ( 7 )

5.

A jelen ügy jól szemlélteti ezt a nehézséget, amely láthatóan az aalteri és nevelei szélerőművek ítéletben szolgáltatott felvilágosítások ellenére is fennmaradt. Még egyértelműbbé kell tenni, hogy a terv vagy program mikor tartalmaz referenciakeretet a KHV‑irányelv I. és II. mellékletének hatálya alá tartozó projektek kidolgozásához, és igényel ebből következően előzetes SKV‑t.

6.

Az 1. cikk szerint:

„Ennek az irányelvnek a célja, hogy a környezet magas szintű védelmét biztosítsa, és hogy hozzájáruljon a környezeti szempontok beillesztéséhez a tervek és programok kidolgozásába és elfogadásába a fenntartható fejlődés elősegítése érdekében, annak biztosításával, hogy ennek az irányelvnek megfelelően környezeti vizsgálatot végezzenek egyes, a környezetre valószínűleg jelentős hatással járó tervek és programok vonatkozásában.”

7.

A 2. cikk értelmében:

„Ezen irányelv alkalmazásában:

[…]”

8.

A 3. cikk előírja:

„(1)   A 4–9. cikknek megfelelő környezeti vizsgálatot kell végezni azokkal a 2–4. cikkben [helyesen: (2), (3) és (4) bekezdésben] említett tervekkel és programokkal kapcsolatban, amelyeknek valószínűleg jelentős környezeti hatásuk lesz.

(2)   A (3) bekezdésre is figyelemmel környezeti vizsgálatot végeznek valamennyi olyan tervvel és programmal kapcsolatban,

(3)   A (2) bekezdésben említett tervek és programok közül azok, amelyek helyi szinten kis területek használatát veszik tervbe, illetve a (2) bekezdésben említett terveknek vagy programoknak csupán kisebb módosításai, csak abban az esetben igényelnek környezeti vizsgálatot, ha a tagállamok úgy határoznak, hogy azoknak valószínűleg jelentős hatásuk van a környezetre.

(4)   A tagállamok határozzák meg, hogy a (2) bekezdésben említetteken kívül azoknak az egyéb terveknek vagy programoknak, amelyek meghatározzák a projektek [helyesen: projektek végrehajtása] jövőbeli engedélyének kereteit, valószínűleg jelentős környezeti hatása van‑e.

(5)   A tagállamok eseti vizsgálattal vagy a tervek és programok típusának meghatározásával, illetve e kétféle megközelítés ötvözésével határozzák meg, hogy a (3) és (4) bekezdésben említett tervek vagy programok valószínűleg jelentős hatással lesznek [helyesen: lesznek‑e] a környezetre. A tagállamok ebből a célból minden esetben figyelembe veszik a II. mellékletben meghatározott vonatkozó szempontokat annak érdekében, hogy ez az irányelv kiterjedjen a valószínűleg jelentős környezeti hatással bíró tervekre és programokra.

[…]”

9.

A 2. § (7) bekezdése ( 8 ) előírja:

„(7)   E törvény alkalmazásában a tervek és programok csak azokat a szövetségi törvény vagy az Európai Unió jogi aktusai által előírt terveket és programokat jelentik, amelyeket

[…]”

10.

A 35. § szerint:

„(1)   Stratégiai környezeti vizsgálatot kell végezni az olyan tervek és programok esetében, amelyek

(2)   Az (1) bekezdés hatálya alá nem tartozó tervek és programok esetében csak akkor kell stratégiai környezeti vizsgálatot végezni, ha azok keretet biztosítanak az 1. mellékletben felsorolt projektek vagy más olyan projektek elfogadhatóságáról való döntéshez, amelyek a (4) bekezdésben említett előzetes eseti vizsgálat szerint valószínűleg jelentős hatást gyakorolnak a környezetre. […]

(3)   A tervek és programok akkor biztosítanak keretet a projektek elfogadhatóságáról való döntéshez, ha olyan kikötéseket tartalmaznak, amelyek relevánsak a későbbi engedélyezési határozatok szempontjából, különösen a projektek szükségességére, léptékére, elhelyezkedésére, jellegére, működési feltételeire vagy az erőforrások felhasználására vonatkozóan.

[…]”

11.

A 20. § ( 9 ) a következőket írja elő:

„[…]

(2)   A természet és a táj egyes részei védhetők,

[…]

4.   a 26. §‑sal összhangban, mint tájvédelmi körzet,

[…]”

12.

A 26. § a következőképpen szól:

„(1)   A tájvédelmi körzetek olyan jogilag kötelező módon meghatározott területek, amelyeken különleges természet‑ és tájvédelemre van szükség

(2)   Tájvédelmi körzetben – különös tekintettel az 5. § (1) bekezdésére és a részletesebb rendelkezésekben meghatározottaknak megfelelően – tilos minden olyan tevékenység, amely megváltoztatja e területek jellegét, vagy ellentétes az e területek védelemére irányuló konkrét céllal.” ( 10 )

13.

A 12. § (1) bekezdése ( 11 ) a következőket mondja ki:

„(1)   A természet‑ és tájrészeknek a Gesetz über Naturschutz und Landschaftspflege [a természet védelméről és a tájvédelemről szóló törvény] (BNatSchG) 20. §‑a (2) bekezdésének 1., 2., 4., 6. és 7. pontja szerinti védelmét – ha e törvény másként nem rendelkezik – rendeletben kell szabályozni. […]”

14.

A 18. § a következőket írja elő:

„(1)   A védelmi rendeletben előírt közigazgatási engedély helyébe más rendelkezések alapján előírt közigazgatási engedély lép; az ilyen engedély csak akkor adható meg, ha a védelmi rendeletben előírt engedély megadásának feltételei teljesülnek, és ha a természetvédelmi jogszabályok szerint illetékes hatóság ehhez hozzájárul.

[…]”

15.

Az 51. § szerint:

„(1)   Illetékes hatóságok:

[…]

[…]”

16.

E rendelet ( 12 ) 1. §‑a azt írja elő, hogy „[…] [a] védelem az Inn folyó nyomvonalára terjed ki, beleértve a folyóvölgyet és annak ártereit is”.

17.

A védelem célját illetően a 3. § a következőképpen rendelkezik:

„Az »Inntal Süd« tájvédelmi körzet célja a következő:

1. az ökoszisztéma teljesítőképességének biztosítása, különösen az ártéri erdők és a holtágak, valamint az ezekhez alkalmazkodott jellegzetes állat‑ és növényfajok életfeltételeinek megőrzése, elősegítése és helyreállítása, beleértve a biológiai közösségeiket is,

2. a táj sokszínűségének, egyediségének és szépségének megőrzése, különösen a folyami táj jellegének erősítése és a mezőgazdasági kultúrtáj megőrzése érdekében,

3. a vízrendszer működőképességének fenntartása és optimalizálása az Inn és mellékfolyói folytonosságának, valamint a felszíni vízvisszatartás elősegítése érdekében, és

4. a természet és a táj lehető legnagyobb mértékű figyelembevételével a táj szabadidős tevékenységek szempontjából fontos részeinek biztosítása és megőrzése a lakosság számára, továbbá a szabadidős forgalom irányítása.”

18.

A tilalmakról szóló 4. § alapján „[a] tájvédelmi körzetben tilos minden olyan cselekmény, amely megváltoztatja a terület jellegét, vagy ellentétes a védelem céljával (3. §)”.

19.

Az 5. § értelmében:

„(1)   Aki a tájvédelmi körzetben a következőket tervezi, köteles a Landratsamt Rosenheim [rosenheimi járási közigazgatási hivatal] mint alsóbb szintű természetvédelmi hatóság engedélyét beszerezni (BayNatSchG 43. §‑a (2) bekezdésének 3. pontja):

(2)   Az engedélyt más jogi rendelkezések sérelme nélkül kell megadni, amennyiben a tervezett intézkedés nem jár a 4. §‑ban említett hatások egyikével sem, vagy ha ezek a hatások kiegészítő rendelkezésekkel ellensúlyozhatók.

[…]”

20.

A mentességeket illetően a 7. § a következőket mondja ki:

„(1)   Az e rendelet 4. §‑ában említett tilalmak alól a BNatSchG 67. §‑ában meghatározott feltételek mellett eseti alapon mentesség adható. […]”

21.

A Landkreis Rosenheim (Rosenheim járás, Németország) 2013. április 27‑i hatállyal jóváhagyta az Inntal Süd rendeletet anélkül, hogy azzal kapcsolatban SKV‑t vagy előzetes vizsgálatot végzett volna.

22.

A rendelet 4021 hektárnyi területet helyez védelem alá, amely mintegy 650 hektárral kevesebb, mint a korábbi, 1952. és 1977. évi, részben vagy egészben hatályon kívül helyezett rendeletek által lefedett terület.

23.

A Bund Naturschutz in Bayern e. V. (a továbbiakban: Bund Naturschutz) egy környezetvédelmi egyesület, amely részt vett az Inntal Süd rendelet kidolgozására irányuló eljárásában. Mivel a Bund Naturschutz nem értett egyet a rendelet tartalmával, megtámadta a rendeletet a Bayerischer Verwaltungsgerichtshof (közigazgatási felsőbíróság, Bajorország [Németország]) előtt, amely a keresetet mint elfogadhatatlant elutasította.

24.

A Bundesverwaltungsgerichtnek (szövetségi közigazgatási bíróság Németország) az elsőfokú határozat ellen benyújtott felülvizsgálati kérelemről kell döntenie.

25.

A kérdést előterjesztő bíróság szerint a felülvizsgálati kérelem a nemzeti jog alapján elfogadhatatlan. A normakontroll iránti kérelem tekintetében a kérelmező nem hivatkozhat jogszabálysértésre, így nincs kereshetőségi joga. E kérelem nem fogadható el, mivel az Inntal Süd rendelet kibocsátására a nemzeti jog szerint nem vonatkozik az SKV vagy előzetes vizsgálat lefolytatásának kötelezettsége.

26.

Hozzáteszi azonban, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre adott válaszok alapján a Bund Naturschutz kérelmeinek esetlegesen helyt adhatnak.

27.

Az első két kérdés annak tisztázására irányul, hogy az Inntal Süd rendelet tekintetében az SKV‑irányelv 3. cikke (2) bekezdésének a) pontja értelmében kötelező volt‑e SKV‑t végezni. Ha ez lenne a helyzet, a jogorvoslati kérelem elfogadható lenne, és érdemben is helyt adnának neki: a kérdést előterjesztő bíróságnak bizonyára meg kellene állapítania az Inntal Süd rendelet érvénytelenségét az elfogadásához szükséges kötelező eljárási cselekmény elmulasztása miatt.

28.

A harmadik kérdés, amely az SKV‑irányelv 3. cikkének (4) bekezdésére vonatkozik, szintén meghatározó a jogvita eldöntése szempontjából. Ha az Inntal Süd rendelet az e rendelkezés értelmében vett projektek jövőbeni engedélyezésére vonatkozó keretet határozna meg, akkor a nemzeti jog szerint a Landkreis Rosenheimnak a rendelet kapcsán előzetes vizsgálatot, és így az SKV‑irányelv 3. cikkének (5) bekezdése szerinti eseti vizsgálatot kellett volna végeznie. Ebben az esetben a kereset elfogadható és megalapozott lenne, és a rendeletet érvénytelenné kellene nyilvánítani.

29.

E körülmények között a Bundesverwaltungsgericht (szövetségi közigazgatási bíróság, Németország) a következő kérdéseket terjeszti elő előzetes döntéshozatal céljából:

30.

A Bund Naturschutz, a Landkreis Rosenheim, a Landesanwaltschaft Bayern (tartományi ügyészség, Bajorország, Németország), a német, a cseh és az ír kormány, valamint az Európai Bizottság terjesztett elő írásbeli észrevételeket. A cseh kormány kivételével a fent említettek mindegyike részt vett a 2021. június 7‑én tartott tárgyaláson.

31.

A kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy az SKV‑irányelv 3. cikke (2) bekezdésének a) pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy a vitatott rendelethez hasonló szabályozás az SKV elvégzésének kötelezettsége alá tartozó tervnek vagy programnak minősül.

32.

Az aalteri és nevelei szélerőművek ítéletben a Bíróság többek között az alábbi megfontolásokat ismertette:

33.

Az SKV‑irányelv hatályát meghatározó szabályok elsősorban két szorosan kapcsolódó cikkben találhatók:

34.

A SKV‑irányelv 3. cikkének (4) bekezdése az SKV végzésének kötelezettségét kiterjeszti az olyan tevékenységekkel kapcsolatos tervekre és programokra, amelyek bár nem érzékenyek, de amelyeknek jelentős környezeti hatásuk lesz. E tervekre és programokra vonatkozik az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdés.

35.

E rendelkezések valójában négy feltételt határoznak meg, amelyeket elemezni fogok annak eldöntése céljából, hogy egy, az Inntal Süd rendelethez hasonló helyi szabályozás az SKV‑irányelv 3. cikke (2) bekezdése a) pontjának hatálya alá tartozó tervnek vagy programnak minősül‑e.

36.

A kérdést előterjesztő bíróság abból az előfeltevésből indul ki, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlatára figyelemmel e rendelet „[az SKV‑irányelv] 2. cikke a) pontjának értelmében vett tervnek vagy programnak minősül”. ( 14 ) Ez olyan állítás, amellyel – amint később kifejtem – egyetértek.

37.

Az első követelmény – amelynek vizsgálatával összefüggésben általában nem merülnek fel hermeneutikai problémák – az, hogy a szabályozást egy tagállami hatóságnak kell elfogadnia, illetve kidolgoznia nemzeti, regionális vagy helyi szinten.

38.

A jelen ügyben senki sem vitatja, hogy a rendeletet egy német helyi hatóság, a Landkreis Rosenheim fogadta el.

39.

Az SKV‑irányelv 2. cikke a) pontjának második franciabekezdésével összhangban a hatálya alá tartozó, valamely tagállami hatóság által elfogadott terveket vagy programokat „törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezések ír[ják] elő”.

40.

Az Inter‑Environnement Bruxelles és társai ítélet óta az ezen irányelv értelmében és alkalmazása szempontjából azokat a terveket és programokat kell „előírtnak” tekinteni, amelyek elfogadását olyan nemzeti törvényi vagy rendeleti rendelkezések rendezik, melyek meghatározzák az elfogadásukra hatáskörrel rendelkező hatóságokat, valamint kidolgozási eljárásukat. ( 15 )

41.

Ezen értelmezéssel a Bíróság nagyvonalúan értelmezte a 2001/42 irányelvet, amikor úgy értelmezte, hogy az attól függetlenül vonatkozik a nemzeti törvényi vagy rendeleti rendelkezésekben foglalt tervekre és programokra, hogy az utóbbiak elfogadása kötelező‑e vagy opcionális. ( 16 )

42.

Ezt az ítélkezési gyakorlatot „megkérdőjelezték”, és a Bíróságnak az aalteri és nevelei szélerőművek ügyben kifejezetten javasolták, hogy változtassa meg azt.

43.

A fent említett ügyben azonban a Bíróság nem volt hajlandó megváltoztatni korábbi ítélkezési gyakorlatát. Megerősítette, hogy „[az irányelv céljai] veszélybe kerülhetnének, ha […] 2. cikkének a) pontját úgy kellene értelmezni, hogy kizárólag azokra a tervekre vagy programokra vonatkozik az ezen irányelv által előírt környezeti hatásvizsgálati kötelezettség, amelyeknek az elfogadása kötelező. Egyrészt ugyanis […] az említett tervek vagy programok elfogadása gyakran nem általánosan kötelező. Másrészt az ilyen értelmezés lehetővé tenné, hogy valamely tagállam könnyen megkerülje a környezeti vizsgálatra vonatkozó ezen kötelezettségét, szándékosan tartózkodva annak előírásától, hogy az illetékes hatóságok kötelesek ilyen terveket vagy programokat elfogadni.” ( 17 )

44.

Az SKV‑irányelv 2. cikke a) pontjának második franciabekezdését tehát úgy kell értelmezni, hogy „ezen irányelv értelmében és alkalmazásában »előírtnak« kell tekinteni azokat a terveket és programokat, amelyek elfogadását olyan nemzeti törvényi vagy rendeleti rendelkezések rendezik, amelyek meghatározzák az elfogadásukra hatáskörrel rendelkező hatóságokat, valamint kidolgozási eljárásukat”. ( 18 )

45.

A Landesanwaltschaft Bayern ismét felhívja a Bíróságot arra, hogy változtassa meg ítélkezési gyakorlatát, ( 19 ) de véleményem szerint nem szolgáltat új és erős érveket álláspontja alátámasztására. A kérdést előterjesztő bíróság e tekintetben nem tesz fel kérdéseket.

46.

Az aalteri és nevelei szélerőművek ítélet fényében úgy vélem, hogy a kérdést a Bíróság nagytanácsa véglegesen eldöntötte, és nincs szükség ezen ítélkezési gyakorlat felülvizsgálatára.

47.

A kérdést előterjesztő bíróság szerint ( 20 ) az Inntal Süd rendeletet a BNatSchG felhatalmazó rendelkezései alapján fogadták el. Ez tehát egy törvényi rendelkezések által előírt rendelet, még akkor is, ha kidolgozása nem volt kötelező. Ezért megfelel a második követelménynek, amely alapján egy terv vagy program az SKV‑kötelezettség hatálya alá tartozik.

48.

Az SKV‑irányelv 3. cikke (2) bekezdésének a) pontja megállapítja, hogy az e rendelkezés (3) bekezdésében foglaltakra is figyelemmel „[k]örnyezeti vizsgálatot végeznek valamennyi olyan tervvel és programmal kapcsolatban […], amely a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat, energetika, ipar, közlekedés, hulladékgazdálkodás, vízgazdálkodás, távközlés, idegenforgalom, területrendezés, illetve földhasználat terén készül”.

49.

A Bíróság szerint „[a] 2001/42 irányelv 3. cikke a környezeti vizsgálatnak az adott tervvel vagy programmal kapcsolatban elvégzendő kötelezettségét attól a feltételtől teszi függővé, hogy az e rendelkezésben említett tervnek vagy programnak valószínűleg jelentős környezeti hatással kell járnia […]. Konkrétabban ezen irányelv 3. cikke (2) bekezdésének a) pontja alapján szisztematikus környezeti vizsgálatot kell végezni az olyan tervekkel és programokkal kapcsolatban, amelyeket egyes ágazatok esetében dolgoznak ki, és amelyek meghatározzák azokat a kereteket, amelyeken belül a 2011/92 irányelv I. és II. mellékletében felsorolt projektek végrehajtása a jövőben engedélyezhető […].” ( 21 )

50.

Környezeti szempontból érzékeny ágazatokról van szó, amint az kitűnik az KHV‑irányelv I. és II. mellékletéből, valamint a 92/43/EGK irányelvből, ( 22 ) amelyek kapcsán rendszerszerűen SKV‑t kell végezni. ( 23 )

51.

A kérdést előterjesztő bíróság szerint az Inntal Süd rendeletet egy olyan ágazat (a természetvédelem és a tájvédelem) terén dolgozták ki, amely nem felel meg az SKV‑irányelv 5. cikkében foglalt követelményeknek, és amely ebből következően nem szerepel az irányelv 3. cikke (2) bekezdésének a) pontjában felsorolt ágazatok között. ( 24 )

52.

Hozzáteszi továbbá, hogy a Bíróság csak ritkán döntött az adott ágazatban történő „kidolgozás” feltételéről, ezért kéri a Bíróságot, hogy döntse el:

53.

Vitathatatlan, hogy a Bíróság nem írt elő különös követelményeket e feltétel elemzésére vonatkozóan annak megállapítása tekintetében, hogy egy terv vagy program elfogadása előtt szükség van‑e SKV‑ra. Ahhoz, hogy az adott ágazat terén kidolgozottnak legyen tekinthető – feltéve, hogy az az SKV‑irányelv 3. cikke (2) bekezdésének a) pontjában említett ágazatok közé tartozik –, elegendő, ha a terv vagy program az említett ágazatok valamelyikével foglalkozik, azt érinti vagy arra irányul, vagy arra hatással van. ( 26 )

54.

A Bíróság emellett tágan értelmezte az e cikkben felsorolt érzékeny ágazatokat. Közelebbről:

55.

Véleményem szerint semmi sem zárja ki, hogy a természet és a táj védelmét szolgáló nemzeti intézkedéseket dolgozzanak ki az SKV‑irányelv 3. cikke (2) bekezdésének a) pontjában meghatározott érzékeny ágazatokban, még akkor is, ha azok nem közvetlenül és konkrétan, hanem közvetve irányulnak a fentiek megőrzésére. Ezért, amennyiben az egyéb követelmények teljesülnek, a megfelelő tervek és programok elfogadása előtt általában SKV‑t kell végezni.

56.

Írásbeli észrevételeiben a Bizottság azzal érvel, hogy az SKV‑irányelv 3. cikke (2) bekezdésének a) pontja konkrét ágazatok kimerítő felsorolását tartalmazza, amely nem bővíthető vagy terjeszthető ki más, kifejezetten nem említett ágazatokra, mivel ez volt a jogalkotó szándéka. ( 31 )

57.

A Bíróság ítéletei nem vesznek fel új érzékeny ágazatokat erre a kimerítő listára. Ezek az ítéletek a listában említett ágazatok nem megszorító módon történő értelmezésére szorítkoznak, és nem követelik meg, hogy a terv vagy program kidolgozása közvetlenül és kifejezetten egy vagy több ilyen ágazatra irányuljon, hanem elegendő, ha a terv vagy program ezekbe az ágazatokba tartozik, azokat érinti vagy azokat célozza.

58.

Egyetértek a Bíróság értelmezésével, és nem látok okot arra, hogy ezen ítélkezési gyakorlat megváltoztatását javasoljam.

59.

Az SKV‑irányelv 3. cikke (2) bekezdése a) pontjának szövege alátámasztja a rendelkezés ilyen értelmezését. Több nyelvi változat olyan terminológiát használ, amely támogatja az érzékeny ágazatok tekintetében kidolgozott bármely tervre vagy programra való alkalmazását. ( 32 ) E kifejezés lehetővé teszi a szöveg olyan értelmezését, hogy a tervnek vagy programnak nem kell kifejezetten és kizárólag az említett ágazatok egyikére irányulnia: elegendő, ha jelentősen érinti azt.

60.

A német, az ír és a cseh kormány értelmezésével ellentétben egy hasonló értelmezés nem jelenti az SKV‑irányelv 3. cikke (2) bekezdésének indokolatlan kiterjesztését e cikk (4) bekezdésének rovására. Véleményem szerint ezen értelmezéssel elkerülhető, hogy a tagállamok megkerüljék az érzékeny ágazatokat érintő tervek és programok SKV‑jának kötelező jellegét azzal, hogy azokat más terminológiával álcázzák, többek között oly módon, hogy azt állítják, hogy a természet és a táj védelmét célozzák.

61.

Az ezzel kapcsolatos kifogások valójában egy bizonyos terminológiai félreértésből erednek: a természet‑ és tájvédelem szigorúan véve nem olyan ágazat, amely egyenrangúvá tehető az SKV‑irányelv 3. cikke (2) bekezdésének a) pontjában kifejezetten felsoroltakkal. Ha így lehetne tekinteni, akkor az inclusio unius est exclusio alterius hermeneutikai szabályt kellene alkalmazni, és így ennek az állítólagos ágazatnak a szóban forgó listáról való hiánya a kizárásához vezetne.

62.

Az ebben a rendelkezésben felsorolt ágazatok ugyanakkor nagyon konkrét cselekvési területeket fednek le (mezőgazdaság, halászat, közlekedés, energetika, távközlés stb.), míg a természet‑ és tájvédelem olyan átfogó célkitűzés, amely önmagában is ösztönözheti és indokolhatja az ezen érzékeny ágazatok mindegyikét többé‑kevésbé közvetlenül érintő intézkedéseket.

63.

Nem látom okát annak, hogy az SKV‑irányelv 5. cikkének (1) bekezdésében foglalt követelményeket miért lehetne az említett ágazatok terveihez és programjaihoz „igazítani”, ( 33 ) egy olyan rendelethez azonban nem, amely közvetlenül a természet és a táj védelmét célozza, és közvetve érinti azokat. Véleményem szerint semmi nem akadályozza egy olyan jelentés kidolgozását, amely azonosítja, leírja és értékeli a természet és a táj védelmét célzó terv vagy program végrehajtásából eredő, a környezetre gyakorolt valószínűleg jelentős hatásokat. ( 34 )

64.

Az Inntal Süd rendelet a bajor törvények által előírt területek egyikén (amelyek a tartomány területének mintegy 30%‑át teszik ki) a természet és a táj védelme révén egyúttal egyes fent említett érzékeny ágazatokra is irányul.

65.

A Bund Naturschutz meghatározza a „földhasználatra” gyakorolt hatását, amely kifejezetten az SKV‑irányelv 3. cikke (2) bekezdésének a) pontja alá tartozik. A rendelet többek között szabályokat állapít meg az építési munkák, valamint a mezőgazdasági és erdészeti tevékenységek végzésére vonatkozóan, így a „földhasználattal” (beleértve a „területrendezést”) való kapcsolat megkérdőjelezhetetlennek tűnik. ( 35 )

66.

A rendelet a védett területen végzett számos tevékenységre vonatkozóan előzetes közigazgatási engedélyeztetési kötelezettséget ír elő. ( 36 ) Ezek az engedélyek a földterületet bizonyos típusú használatokkal szemben védik, és véleményem szerint a földhasználattal, valamint a területrendezéssel kapcsolatos intézkedéseknek minősülnek: e két területre, ismétlem, az SKV‑irányelv 3. cikke (1) bekezdésének a) pontja hivatkozik.

67.

Konkrétan a rendelet 5. §‑a engedélyeztetési kötelezettséget ír elő az épületek építése, ( 37 ) a vízgazdálkodás, ( 38 ) a legelőmegőrzés, ( 39 ) a fakitermelés ( 40 ) és egyéb tevékenységek ( 41 ) tekintetében.

68.

Az SKV‑irányelv 3. cikke (2) bekezdésének a) pontja szerint a terv vagy program esetében akkor kötelező az SKV, ha amellett, hogy egyes érzékeny ágazatok tekintetében dolgozták ki, meghatározza azt a keretet, amelyen belül a KHV‑irányelv I. és II. mellékletében felsorolt projektek végrehajtása a jövőben engedélyezhető. ( 42 )

69.

E cikk tehát a tervek és programok SKV‑nak való alávetését a következő feltételekhez köti:

70.

A KHV‑irányelv 1. cikkének (2) bekezdése értelmében a „projekt” kifejezés a következőkre vonatkozik:

71.

A (többek között a KHV‑irányelv 1. cikke (2) bekezdése a) pontjának első franciabekezdésében található) meghatározásban szereplő „projekt” kifejezés a területet fizikailag érintő munkálatokra vagy beavatkozásokra vonatkozik. ( 43 )

72.

A KHV‑irányelv 2. cikke (1) bekezdésének megfelelően azon projektek vonatkozásában kell hatásvizsgálatot végezni, amelyek „többek között a jellegüknél, méretüknél vagy elhelyezkedésüknél fogva a környezetre várhatóan jelentős hatást” gyakorolnak – ezeket az irányelv 4. cikke határozza meg, amely az I. és II. mellékletben felsorolt projektekre hivatkozik. ( 44 )

73.

A KHV‑irányelv 2. cikke (1) bekezdésének és 4. cikke (1) bekezdésének egymással összefüggésben való értelmezéséből az következik, hogy azok a projektek, amelyek ezen irányelv I. mellékletének a hatálya alá tartoznak, a természetüknél fogva a környezetre jelentős hatást gyakorolhatnak, és azokat kötelezően környezeti hatásvizsgálatnak kell alávetni. ( 45 )

74.

A II. mellékletben felsorolt projektek esetében a tagállamok eseti vizsgálat vagy előre meghatározott küszöbértékek vagy kritériumok alapján határozzák meg, hogy azok KHV alá tartoznak‑e.

75.

Az Inntal Süd rendelet olyan rendelkezéseket tartalmaz, amelyek egyaránt vonatkoznak azokra a tevékenységekre, amelyek nem tartoznak a KHV‑irányelv értelmében vett „projekt” fogalma alá, és azokra, amelyek e fogalom alá tartoznak.

76.

Amint arra a Bizottság rámutat, ( 46 ) a rendelet hatálya kiterjed bizonyos olyan tevékenységekre, amelyek – bár előzetes közigazgatási engedélyeztetéshez kötöttek – nem felelnek meg a projekt fogalmának. ( 47 ) Egyik sem jár épületek vagy egyéb létesítmények kivitelezésével, illetve a természetes környezetbe vagy a tájba történő fizikai beavatkozásokkal. Ezek a tevékenységek tehát nem tartoznak a KHV‑irányelv értelmében vett „projekt” fogalma alá, ezért az ezeket említő szabály nem írja elő előzetes SKV elvégzését.

77.

Ugyanakkor az Inntal Süd rendelet ezzel egyidőben engedélyeztetési kötelezettséget ír elő a védett területen olyan más tevékenységek tekintetében, amelyek viszont a KHV‑irányelv I. és II. mellékletében felsorolt projektek közé tartoznak. Ez a helyzet a rendelet 4. és 5. §‑ában ismertetett számos tevékenység esetében. ( 48 ) Ezenkívül emlékeztetek arra, hogy a kérdést előterjesztő bíróság ugyanezen a véleményen van. ( 49 )

78.

Ez utóbbi tevékenységek (amelyek a rendelet 5. §‑a alapján engedélyezéshez kötöttek) – ismétlem – könnyen beilleszthetők a KHV‑irányelv I. és II. mellékletében szereplő projektek közé. ( 50 )

79.

A rendelet 5. §‑a (1) bekezdésének 1. pontja továbbá utal arra, hogy engedélyre van szükség „bármilyen építmény [építéséhez], [átalakításához] vagy használatának [megváltoztatásához],[ ( 51 )] még akkor is, ha az nem építésiengedély‑köteles”. A KHV‑irányelv I. és II. mellékletében felsorolt projektek több típusa is ilyen munkálatokra vonatkozik.

80.

Összefoglalva, az Inntal Süd rendelet az előzetes SKV szükségességét illetően főszabály szerint a KHV‑irányelv I. és II. mellékletében előírt projektek engedélyeztetéséről rendelkező tervek vagy programok közé sorolható.

81.

A következő lépés annak vizsgálata, hogy a rendelet emellett tartalmaz‑e referenciakeretet a KHV‑irányelv hatálya alá tartozó projektek jövőbeli kidolgozására.

82.

Az SKV‑irányelv 3. cikke (2) bekezdésének a) pontja szerint a tervnek vagy programnak meg kell határoznia azt a keretet, amelyen belül a KHV‑irányelv I. és II. mellékletében felsorolt projektek végrehajtása a jövőben engedélyezhető.

83.

Ez a feltétel okozza a legtöbb nehézséget az SKV‑irányelv alkalmazása során. Amint már volt alkalmam kifejteni, „e tervek és programok esetében alkalmazni kell a jelentős környezeti hatással járó projektek utólagos engedélyezésére vonatkozó szabályozási keretet. […] [E]z a kulcselem az SKV‑irányelv hatályának megfelelő módon és a tagállamok jogalkotói tevékenységébe való túlzott mértékű beavatkozás nélkül történő megállapításához”. ( 52 )

84.

A „meghatározza a […] projektek jövőbeli engedélyének kereteit” kifejezés nem utal a nemzeti jogokra. Következésképpen önálló uniós jogi fogalom, amelyet az Unió területén egységesen kell értelmezni. ( 53 )

85.

A terv vagy program akkor rögzíti azt a keretet, amelyen belül a KHV‑irányelv hatálya alá tartozó projektek megvalósítása a jövőben engedélyezhető, ha e terv vagy program olyan aktus, „amely az érintett ágazatra alkalmazandó ellenőrzési szabályok és eljárások meghatározásával kritériumok és módozatok jelentős összességét állapítja meg egy vagy több olyan projekt engedélyezése és megvalósítása tekintetében, amely jelentős hatást gyakorolhat a környezetre”. ( 54 )

86.

Ily módon biztosított, hogy egy sor rendelkezésen belül környezeti vizsgálat tárgyát képezzék azok az előírások, amelyek valószínűleg jelentős hatással lesznek a környezetre; ( 55 ) és megfordítva, kizárja azt, hogy az elszigetelten megállapított szempontok vagy feltételek SKV‑t írjanak elő.

87.

A Bíróság pontosította, hogy a „kritériumok és módozatok jelentős összességének” fogalmát minőségileg, nem pedig mennyiségileg kell értelmezni. Elegendő, ha az összesség jelentős, és nem szükséges a kimerítő jelleg ahhoz, hogy az általa előírt terv vagy program előírja az SKV‑t. Ekképpen elkerülhetők az SKV‑irányelv által megjelölt kötelezettségek megkerüléséhez vezető lehetséges stratégiák is, amelyek például az intézkedések feldarabolásában testesülhetnek meg, ily módon csökkentve ezen irányelv hatékony érvényesülését. ( 56 )

88.

A nemzeti rendelet csak akkor alakít ki keretet a KHV‑irányelv I. és II. melléklete szerinti projektek kidolgozásához, ha ez a keret alkalmas arra, hogy meghatározza e projektek feltételeit. ( 57 )

89.

Nem szükséges, hogy a terv vagy a program kifejezetten és részletesen rendelkezzen a projektekről, azonban elengedhetetlen, hogy az elegendő olyan kritériumot tartalmazzon, amelyet figyelembe kell venni a tartalmuk, kidolgozásuk és végrehajtásuk meghatározásakor.

90.

Más szóval, egy terv vagy program valószínűleg jelentős hatást gyakorolhat a környezetre, és előzetes SKV‑t igényel, ha az ilyen projektek helyére, jellemzőire, méretére, működési feltételeire vagy az erőforrások elosztására vonatkozó rendelkezéseket vezet be.

91.

Ezen ítélkezési gyakorlat alapján, mivel az ilyen projektek kidolgozása céljából kritériumok és módozatok jelentős összességét tartalmazták, többek között az alábbiak határozták meg projektek jövőbeli engedélyének kereteit:

92.

A Bíróság által a D’Oultremont és társai, az Inter‑Environnement Bruxelles és társai, valamint az aalteri és nevelei szélerőművek ügyekben megvizsgált tervek és programok tehát a projektek jóváhagyásának kereteit állapították meg, és ezért elfogadásuk előtt kötelező volt az SKV elvégzése.

93.

Ugyanez vonatkozik az Inntal Süd rendeletre is? A kérdést előterjesztő bíróság feladata annak értékelése, hogy ez így van‑e, és hogy ez a rendelet jelentős számú, a 2001/42 irányelv I. és II. mellékletében szereplő projektek tartalmának, kidolgozási eljárásának és végrehajtásának meghatározására alkalmazandó kritériumot tartalmaz‑e. Úgy tűnik, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban a kérdést előterjesztő bíróság azt állítja, hogy ez nem így van, és az alábbiakban kifejtendő okok miatt lényegében osztom az álláspontját.

94.

A kérdést előterjesztő bíróság kétségbe vonja, hogy az Inntal Süd rendelet valóban referenciakeretet állapít meg a projektek kidolgozására. Szerinte e rendelet „[n]em tartalmaz a […] projektek engedélyezésére vonatkozó különös szabályokat […], [és nem] a projektek engedélyezését szabályozza (egy adott ágazatban), hanem elsősorban a projektek megakadályozását, vagy legalábbis a projekteknek a természetvédelemnek megfelelő kialakítását szolgálja”. ( 61 )

95.

A Bíróságnak a jelen ügyben benyújtott információk alátámasztják ezt az értékelést.

96.

Először is az Inntal Süd rendelet (4. §) általánosan megtilt a védett területen minden olyan cselekményt, amely megváltoztatja a terület jellegét, vagy ellentétes a védelem céljával. Úgy tűnik, hogy ez az általános tilalom egybeesik a BNatSchG 26. §‑ának (2) bekezdésében foglalt szövetségi szintű tilalommal, és nem tartalmaz olyan kiegészítő rendelkezéseket, amelyek lehetővé tennék, hogy a rendeletet a projektek kidolgozásának kereteit meghatározó tervnek vagy programnak lehessen minősíteni.

97.

Másodszor, kétségtelen, hogy az Inntal Süd rendelet 5. §‑a rendelkezik a védett területen végzett tevékenységek engedélyezéséről, és bizonyos esetekben konkrét korlátozásokat állapít meg (például az 5. § (1) bekezdés 1. pontjának a) és c) alpontja, az 5. § (1) bekezdése 2. pontjának a) alpontja és az 5. § (1) bekezdésének 9. pontja). A tilalmak és engedélyek azonban többnyire általános jellegűek, és további tevékenységekre van szükséges ahhoz, hogy közvetlenül befolyásolni tudják a KHV‑irányelv hatálya alá tartozó projektek kidolgozását és végrehajtását.

98.

Amint azt a Bizottság megállapítja, ( 62 ) a rendelet rendelkezéseinek határozatlan jellege együtt jár azzal, hogy a rendelet nem tartalmaz konkrét kritériumokat és módozatokat a projektek engedélyezését illetően. E projektek kidolgozásához más szabályok alkalmazására van szükség, így a rendelet önmagában nem szolgáltat referenciakeretet az SKV‑irányelv hatálya alá tartozó projektek engedélyezéséhez.

99.

A CFE‑ítélet nem mond ellent annak, amit az imént kifejtettem, éppen ellenkezőleg. Az ügyben érintett jogszabály a Brüsszel fővárosi régió kormányának egyik rendelete volt, amely egy Natura 2000 területet jelölt ki. ( 63 ) E rendelet az általa meghatározott megőrzéssel és védelemmel kapcsolatos célkitűzések elérése érdekében megelőző intézkedéseket, valamint általános és különös tilalmakat írt elő. Mindehhez döntéseket jelenített meg, valamint a környezetvédelemre irányuló intézkedések – többek között a jövőben elfogadandó kezelési tervek – hierarchiájába illeszkedett.

100.

A kérdést előterjesztő bíróság értékelése ( 64 ) ellenére a Bíróság megállapította, hogy az általa elvégzendő vizsgálatok sérelme nélkül „az alapeljárásban szóban forgóhoz hasonló olyan rendelet, amelyben egy tagállam [különleges természetmegőrzési területet (KTT)] jelöl ki, valamint megőrzéssel kapcsolatos célkitűzéseket és bizonyos megelőző intézkedéseket határoz meg, nem tartozik azon »tervek és programok« körébe, amelyek esetében kötelező a környezeti hatások vizsgálata”. ( 65 )

101.

Az Inntal Süd rendelet 5. §‑a és a belga rendelet 15. cikke között számos hasonlóság van.

102.

Összefoglalva azt javaslom, hogy a Bíróság oly módon értelmezze az SKV‑irányelv 3. cikke (2) bekezdésének a) pontját, hogy a természet és a táj védelmét célzó olyan rendelet, amely általános tilalmakat ír elő (kivételekkel) és engedélyeztetési kötelezettségeket állapít meg, de nem rendelkezik kellően részletes szabályokról a KHV‑irányelv I. és II. mellékletében hivatkozott projektek tartalmára, kidolgozására és végrehajtására vonatkozóan, nem tartozik e rendelkezés hatálya alá, még akkor sem, ha az e projektek által érintett tevékenységekre vonatkozó bizonyos intézkedéseket tartalmaz.

103.

A kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy az SKV‑irányelv 3. cikkének (4) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy a jelen ügyben vitatotthoz hasonló rendelet legalábbis olyan tervnek vagy programnak minősül, amely jelentős hatást gyakorol a környezetre az e rendelkezés (2) bekezdésében említett ágazatokon kívüli ágazatokban.

104.

Emlékeztetek arra, hogy az SKV‑irányelv 3. cikkének (4) bekezdése kiterjeszti ezen irányelv alkalmazási körét. A 3. cikk (2) bekezdésétől eltérően e rendelkezés nem feltételezi automatikusan, hogy bizonyos tervek és programok jelentős hatást gyakorolnak a környezetre, hanem azt írja elő, hogy a tagállamoknak kell ezt megállapítaniuk. Azokra a tervekre és programokra terjed ki, amelyek keretet határoznak meg a projektek jövőbeli engedélyezésére vonatkozóan, de nem tartoznak a 3. cikk (2) bekezdésének hatálya alá.

105.

Az SKV‑irányelv 3. cikkének (4) bekezdése szerinti kötelezettség (a 3. cikk (2) bekezdésének a) pontja szerinti kötelezettséghez hasonlóan) attól függ, hogy a szóban forgó terv vagy program meghatározza‑e a projektek végrehajtása jövőbeli engedélyének kereteit. ( 66 )

106.

Mivel azt javasoltam a Bíróságnak, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első két kérdésre olyan választ adjon, amely szerint az alapeljárásban szereplő rendelet nem határozza meg a projektek végrehajtása jövőbeli engedélyének kereteit, azt kell megállapítanom, hogy az nem tartozik azon egyéb ágazatokhoz tartozó tervek és programok körébe sem, amelyek vonatkozásában az SKV‑irányelv 3. cikkének (4) bekezdése előzetes SKV‑t ír elő.

107.

Mind a 3. cikk (2) bekezdésében említett, érzékeny ágazatokra vonatkozó terveknek és programoknak, mind pedig a 3. cikk (4) bekezdésében hivatkozott, környezeti hatással járó, nem érzékeny ágazatokra vonatkozó terveknek és programoknak keretet kell meghatározniuk a konkrét projektek jóváhagyásához és végrehajtásához. Ebben a tekintetben úgy vélem, hogy e két terv‑ és programtípus között egybeesés van.

108.

Ezért következetlen lenne elvetni azt a gondolatot, hogy az Inntal Süd rendelet keretet tartalmaz az érzékeny ágazatokban megvalósítandó projektek végrehajtása tekintetében, ugyanakkor pedig elfogadni, hogy a nem érzékeny területek esetében meghatároz egy ilyen keretet.

109.

A Landesanwaltschaft Bayern és a német kormány azt kéri, hogy a Bíróság korlátozza ítéletének hatályát, amennyiben azt állapítja meg, hogy az Inntal Süd rendeletet előzetes SKV‑nak kellett volna alávetni: a Bíróságnak időben korlátoznia kellene az ítélet hatályát, vagy ideiglenesen fel kellene függesztenie az SKV‑irányelv kiszorító hatását.

110.

A fenti megfontolások fényében úgy vélem, hogy az Inntal Süd rendelethez hasonló szabályozás elfogadása előtt nem kötelező SKV‑t végezni. Ilyen körülmények között alaptalan a Landesanwaltschaft Bayern és a német kormány joghézagtól való félelme.

111.

Nem szükséges tehát megfontolni a Bíróság értelmező ítélete hatásainak korlátozását vagy az SKV‑irányelvnek az azzal ellentétes nemzeti jogszabályra kifejtett kiszorító hatásának felfüggesztését.

112.

Arra az esetre azonban, ha a Bíróság nem osztaná a véleményemet, és úgy döntene, hogy az Inntal Süd rendelethez hasonló jogszabály előzetes SKV‑t igényel, másodlagosan elemezni fogom az általa hozandó ítélet hatályának korlátozására vonatkozó lehetőségeket.

113.

A kérdést előterjesztő bíróság felhívja a figyelmet arra, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaságban eddig úgy tekintették, hogy a természetvédelmi területeket és tájvédelmi körzeteket, beleértve a 92/43 irányelv értelmében vett különleges természetmegőrzési területeket is, ( 67 ) nem kell előzetes SKV‑nak alávetni. Ehhez hozzáteszi a következőket:

114.

Ezen állítások alapján azonban a kérdést előterjesztő bíróság nem kéri a Bíróság (meghozandó) ítélete hatályának korlátozását. Az ezzel kapcsolatos hallgatása véleményem szerint jelentős jele annak, hogy nincs elegendő indok egy ilyen korlátozás igazolására. ( 70 )

115.

A Landesanwaltschaft Bayern és a német kormány ezzel szemben a tárgyaláson hangsúlyozta, hogy a természet‑ és tájvédelmi körzetek érvénytelenítése negatív következményekkel járna a környezetvédelemre nézve, és megismételték az eljárás írásbeli szakaszában már megfogalmazott kérelmüket. ( 71 )

116.

A helyzet orvoslására a Bund Naturschutz a tárgyaláson azt javasolta, hogy az SKV‑irányelvet ne alkalmazzák a természetvédelmi területek eredeti kijelölésére, ami pozitív hatással járna. Az irányelv csak az e területeket érintő későbbi módosításokra vonatkozna, amennyiben azok csökkentik a környezetvédelem szintjét.

117.

Nem értek egyet e megoldással. Az SKV‑irányelv nem tesz különbséget a tervek és programok eredeti jóváhagyása és későbbi módosítása között az előzetes SKV szükségessége szempontjából. A Bíróság továbbá jelezte, hogy a környezetre jótékony hatást gyakorló tervek és programok esetében is szükséges az SKV. ( 72 )

118.

Emlékeztetek arra, hogy a Bíróság szerint „[m]ivel [az SKV‑irányelv] nem tartalmaz a benne foglalt eljárási szabályok megsértése esetén alkalmazandó következményekre vonatkozó rendelkezéseket, a tagállamok feladata, hogy hatásköreik keretein belül megtegyenek minden ahhoz szükséges általános vagy egyedi intézkedést, hogy minden olyan »tervet« vagy »programot«, amelynek ezen irányelv értelmében jelentős hatása lehet a környezetre, az említett irányelvben meghatározott eljárási módoknak és kritériumoknak megfelelően környezeti vizsgálatnak vessenek alá”. ( 73 )

119.

Ugyancsak az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a tagállamok a lojális együttműködés elve alapján (az EUSZ 4. cikk (3) bekezdése) kötelesek az uniós jog ilyen megsértéséből eredő jogellenes következményeket megszüntetni. Ebből következik, hogy az illetékes nemzeti hatóságok, ideértve azokat a nemzeti bíróságokat, amelyekhez az uniós jog megsértésével elfogadott belső jogi aktus elleni keresetet nyújtottak be, kötelesek a hatáskörük keretein belül minden szükséges intézkedést megtenni az SKV elmulasztásának orvoslása érdekében. ( 74 )

120.

Ezen általános kötelezettséggel összhangban a nemzeti bíróság köteles az SKV‑irányelv megsértésével, SKV nélkül elfogadott tervet vagy programot felfüggeszteni, megsemmisíteni vagy alkalmazását mellőzni az uniós jog elsőbbségének gyakorlati érvényesülése érdekében. A fortiori ugyanez kell, hogy történjen azon projektek engedélyezésével, amelyek az ilyen terveken vagy programokon alapulnak. ( 75 )

121.

A Bíróság értelmezéssel kapcsolatos előzetes döntéshozatal tárgyában hozott ítéletei az értelmezés tárgyát képező uniós jogszabály hatálybalépésétől kezdve fejtik ki joghatásaikat. ( 76 )

122.

A Bíróság e szabály alól csak igen korlátozott esetkörben enged kivételt, az uniós jogrend szerves részét képező jogbiztonság általános elvét alkalmazva. Ehhez teljesülnie kell az érdekeltek jóhiszeműségére és a súlyos zavarok bekövetkezésének veszélyére vonatkozó feltételeknek, az ezzel kapcsolatos bizonyítási teher pedig az arra hivatkozó tagállamot terheli. ( 77 )

123.

A Landesanwaltschaft Bayern és a német kormány által a vitatott rendelet elfogadásával kapcsolatban felhozott érveket nem tartom elegendőnek a kérelmük igazolására.

124.

Amióta a Bíróság az Inter‑Environnement Wallonie és Terre wallonne ügyben 2012‑ben hozott ítéletében értelmezte az SKV‑irányelv 2. és 3. cikkét, legalábbis előre látható volt azon következtetés levonása, hogy a védett területekre vonatkozó német szabályozás – tartalmától függően – előzetes SKV‑köteles tervnek és programnak minősülhet, még akkor is, ha a nemzeti rendelkezések ezt nem írják elő.

125.

Hasonlóképpen előre látható volt, hogy a Bíróság kimondja, hogy az SKV elvégzésének kötelezettsége nemcsak a környezetre negatív hatást gyakorló tervekre és programokra vonatkozik, hanem a jótékony hatásúakra is (például a természetvédelmi területeket létrehozó tervekre és programokra). ( 78 )

126.

A Bizottság által a Németországi Szövetségi Köztársaság ellen indított kötelezettségszegés megállapítása iránti keresetek hiánya (a természetvédelmi területekre és tájvédelmi körzetekre vonatkozó tervek vagy programok elfogadása előtti SKV‑k elmulasztása miatt) önmagában nem elegendő indok a német hatóságok jóhiszeműségére való hivatkozásra.

127.

Nem tartom meggyőzőnek e hatóságok azon érvelését sem, amely szerint a természetvédelmi területekre és tájvédelmi körzetekre vonatkozó rendelkezések megsemmisítése eo ipso„katasztrofális” következményekkel járna Németországban, amint azt az egyik érdekelt fél a tárgyaláson állította. Ezekkel az okokkal szemben az alábbi kifogásokat lehet emelni:

128.

A Bíróság elismerte, hogy kivételesen és jogbiztonságon alapuló magasabb rendű megfontolások alapján van lehetőség az uniós jog valamely szabálya által a vele ellentétes nemzeti jogra kifejtett kiszorító hatás átmeneti felfüggesztésére. ( 79 )

129.

A Bíróság ezt a jogot kizárólag magának tartja fenn. Ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy:

130.

A jogvita felei nem értenek egyet abban, hogy a német jog lehetővé teszi‑e a természetvédelmi területekre vonatkozó rendelkezések ideiglenes fenntartását, miután azokat megsemmisítették. A Landesanwaltschaft Bayern szerint ez nem így van, ( 81 ) de a Bund Naturschutz szerint a kérdést előterjesztő bíróság ítélkezési gyakorlata az ilyen ideiglenes alkalmazást formai okokból történő megsemmisítés esetén eltűrné. ( 82 )

131.

A kérdést előterjesztő bíróságnak kell eldönteni, hogy rendelkezésére állnak‑e olyan eljárási mechanizmusok, amelyek lehetővé teszik számára, hogy érvénytelenségük ellenére ideiglenesen hatályban tartsa a természetvédelmi területekre és tájvédelmi körzetekre vonatkozó rendelkezéseket. ( 83 ) Amennyiben nem, akkor nem lehet alkalmazni a Bíróságnak a kiszorító hatás átmeneti korlátozására vonatkozó ítélkezési gyakorlatát.

132.

Ha a német belső jog lehetővé tenné ezt az ideiglenes fenntartást, akkor is meg kellene vizsgálni, hogy a kiszorító hatás átmeneti felfüggesztését a környezetvédelemhez kapcsolódó kényszerítő megfontolás indokolja‑e, és hogy teljesülnek‑e az Inter‑Environnement Wallonie és Terre wallonne ítéletben előírt egyéb feltételek. ( 84 )

133.

A német hatóságok által felhozott közérdeken alapuló kényszerítő ok az, hogy a környezetvédelem szintje csökkenne, ha a rendeletet és más hasonló rendelkezéseket hatályon kívül kellene helyezni.

134.

Véleményem szerint nem bizonyították teljes mértékben, hogy a természetvédelmi területekre és tájvédelmi körzetekre vonatkozó rendeletek esetleges érvénytelensége vagy hatástalansága ( 85 ) (előzetes stratégiai környezeti vizsgálat hiányában) elkerülhetetlenül olyan mértékű joghézaghoz vezetne, amely veszélyeztetné a környezetvédelmet.

Több érv is felhozható az ellenkezője mellett:

135.

A fentiekre tekintettel az indítványozom a Bíróságnak, hogy a következő választ adja a Bundesverwaltungsgericht (szövetségi közigazgatási bíróság, Németország) számára: