1.

A XX. század utolsó éveiben az Európai Unió a polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés keretében – amelyet először a Maastrichti Szerződés, ( 2 ) majd az Amszterdami Szerződés ( 3 ) segített elő – foglalkozott az integrációhoz kapcsolódó családjogi problémákkal.

2.

A házassági ügyekben a joghatóságot illetően az első egyezményt, amely nem lépett hatályba, ( 4 ) a 2201/2003/EK rendelettel ( 5 ) hatályon kívül helyezett 1347/2000/EK rendelet ( 6 ) követte, amely a hatályos jogi aktus. ( 7 )

3.

A Bíróság több előzetes döntéshozatal iránti kérelem kapcsán értelmezte a 2201/2003/EK rendelet 3. cikkét. ( 8 ) Ha nem tévedek, a Bíróság egyik alkalommal sem határozott azzal kapcsolatban, hogy az említett cikk értelmezésére milyen következményekkel járhat az egyik (vagy mindkét) házastárs esetében a kettős vagy akár többszörös „szokásos tartózkodási hely” elismerése.

4.

A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem tehát lehetővé teszi a Bíróság számára, hogy egy olyan, más területeken már felmerült ( 9 ) kérdéssel foglalkozzon, amellyel kapcsolatban házassági ügyekben még nem született döntés. A válasz előzetesen megköveteli a „szokásos tartózkodási hely” fogalmának körülhatárolását, amennyiben az a házasság felbontásával, a különválással vagy a házasság érvénytelenítésével kapcsolatos jogvitákban a joghatóság meghatározására szolgál.

5.

Az (1) preambulumbekezdés értelmében:

„Az Európai Közösség célul tűzte ki egy szabadságon, biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség megteremtését, ahol biztosított a személyek szabad mozgása. E célból a Közösségnek egyebek között olyan intézkedéseket kell elfogadnia a polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés terén, amelyek a belső piac megfelelő működéséhez szükségesek.”

6.

A (8) preambulumbekezdés így szól:

„A házasság felbontására, a különválásra, illetve a házasság érvénytelenítésére vonatkozó határozatok tekintetében ezt a rendeletet csak a házassági kötelékek felbontására kell alkalmazni, és a rendelet nem foglalkozik olyan kérdésekkel, mint például a házasság felbontásának jogalapja, a házasság vagyonjogi következményei vagy egyéb járulékos vonatkozások.”

7.

A 3. cikk értelmében:

„(1)   A házasság felbontásával, különválással vagy a házasság érvénytelenítésével kapcsolatos ügyekben annak a tagállamnak a bíróságai rendelkeznek joghatósággal:

[…]”.

8.

Az ír állampolgár FA és a francia állampolgár IB 1994‑ben Írországban házasságot kötött. Három – immár nagykorú – gyermekük van.

9.

2018. december 28‑án IB a házasság felbontására irányuló kérelmet nyújtott be a tribunal de grande instance de Paris‑hoz (párizsi általános hatáskörű elsőfokú bíróság, Franciaország).

10.

A juge aux affaires familiales du tribunal de grande instance de Paris (a párizsi általános hatáskörű elsőfokú bíróság családjogi ügyekben eljáró bírája) 2019. július 11‑i végzésével megállapította, hogy a francia bíróság nem rendelkezik joghatósággal a házasság felbontására. A határozatát az alábbi tényekre alapította:

11.

IB fellebbezést nyújtott be az elsőfokú bíróság végzésével szemben a cour d’appel de Paris‑hoz (párizsi fellebbviteli bíróság), és kérte annak hatályon kívül helyezését, valamint annak megállapítását, hogy a francia bíróságok területi joghatósággal rendelkeznek a házasság felbontására. IB különösen elutasította, hogy szándékban állt volna „az érdekeltségeinek állandó vagy szokásos központját a tartósság igényével” Franciaországba helyezni.

12.

FA a fellebbviteli bíróságtól a megtámadott végzés helybenhagyását kérte.

13.

A cour d’appel de Paris (párizsi fellebbviteli bíróság) szerint IB a házasság felbontására irányuló kérelem benyújtása előtt legalább hat hónappal Franciaországban stabil és állandó tartózkodási helyet létesített, anélkül azonban, hogy írországi tartózkodási helyét elvesztette volna, mivel ott továbbra is családi kapcsolatokkal rendelkezett, és ugyanolyan rendszeresen tartózkodott ott személyes okokból, mint korábban.

14.

Álláspontja szerint következésképpen IB Franciaországban olyan tartózkodási hellyel rendelkezik, amely a stabilitás és az állandóság jellemzőit mutatja, amely megalapozza a szokásos tartózkodási hely jellegét, és ezzel egyidejűleg Írországban is rendelkezik egy, ugyanezeket a jellemzőket mutató tartózkodási hellyel.

15.

Ebből azt a következtetést vonja le, hogy a 2201/2003/EK rendelet 3. cikke (1) bekezdése a) pontjának ötödik és hatodik franciabekezdése szerint a francia és az ír bíróság egyaránt joghatósággal rendelkezik a házasság felbontására vonatkozó határozat meghozatalára.

16.

Ebben az összefüggésben a cour d’appel de Paris (párizsi fellebbviteli bíróság) szerint a „szokásos tartózkodási hely” fogalmának értelmezése elengedhetetlen, így előzetes döntéshozatal céljából a Bíróság elé terjesztette a következő kérdést:

„Amennyiben – mint a jelen ügyben is – a ténybeli körülményekből kitűnik, hogy az egyik házastárs életét két tagállam között osztja meg, a 2201/2003/EK rendelet 3. cikke értelmében és alkalmazása céljából tekinthető‑e úgy, hogy e házastárs két tagállamban rendelkezik szokásos tartózkodási hellyel, miáltal – amennyiben az e cikkben felsorolt feltételek mindkét tagállamban teljesülnek – e két állam bíróságai egyaránt joghatósággal rendelkeznek arra, hogy a házasság felbontásáról határozzanak?”

17.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet 2020. június 30‑án nyújtották be a Bírósághoz.

18.

FA, a német, a francia, az ír és a portugál kormány, valamint az Európai Bizottság nyújtott be írásbeli észrevételeket.

19.

2021. február 17‑én IB tárgyalás tartása iránti indokolt kérelmet terjesztett elő. Ugyanakkor hozzájárult ahhoz, hogy a tárgyalást az egészségügyi válsághelyzet miatt azt írásbeli észrevételek váltsák fel, ami meg is valósult. Ilyen észrevételeket a tárgyalás helyett IB, a francia és az ír kormány, valamint a Bizottság terjesztett elő.

20.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés azon előfeltevésből indul ki, hogy egy adott személy „az életét két tagállam között osztja meg”. ( 10 ) A kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy e tényező milyen hatással van a házasság felbontására irányuló kérelem elbírálására joghatósággal rendelkező bíróság meghatározására.

21.

A válasz alapján állást kell foglalni arról, hogy mit kell a felnőtt „szokásos tartózkodási helye” alatt érteni a 2201/2003 rendelet 3. cikke (1) bekezdése a) pontjának alkalmazásában. Ha megerősítést nyerne, hogy IB e rendelkezés értelmében két tagállamban rendelkezhet szokásos tartózkodási hellyel, akkor meg kellene vizsgálni, hogy e két tagállam bíróságai a házasság felbontására is rendelkeznek‑e joghatósággal.

22.

Az alkalmazandó szabály jobb megértése érdekében mindenekelőtt annak előzményeire hivatkozom.

23.

A 2201/2003 rendelet a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságot, a határozatok elismerését és végrehajtását, valamint a hatóságok közötti együttműködést szabályozza az Európai Unió valamennyi állama tekintetében, Dánia kivételével.

24.

E területre vonatkozóan nem ez az első jogi aktus. Amint azt már kifejtettem, 1998‑ban létrejött egy ugyanilyen tárgyú (bár a szülői felelősség tekintetében korlátozottabb) egyezmény. Azt egy magyarázó jelentés kísérte, amely az egyezmény szabályainak indokait mutatja be. ( 11 )

25.

Az 1998. évi egyezmény nem lépett hatályba. Mivel a Közösség röviddel ezután hatáskört szerzett a polgári jogi ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés terén, annak rendelkező része beépült az 1347/2000 rendeletbe, amelynek (6) preambulumbekezdése az eszközök közötti folytonosságra hivatkozik.

26.

Három évvel később a 2201/2003 rendelet felváltotta az 1347/2000 rendeletet, és a hatályát kiterjesztette a házassági eljárásokhoz nem kapcsolódó, szülői felelősségre vonatkozó eljárásokra és határozatokra. Ezzel szemben érintetlenül hagyta a házasság felbontásával, a különválással és a házasság érvénytelenítésével kapcsolatos jogvitákra vonatkozó joghatósággal kapcsolatos szabályokat.

27.

A 2201/2003 rendelet 2022. augusztus 1‑jén hatályát veszti, mivel 2019. június 25‑én elfogadták az (EU) 2019/1111 rendeletet, ( 12 ) amelynek célja az említett rendelet alkalmazásával összefüggésben fennálló hiányosságoknak a kiskorúakat érintő eljárások tekintetében történő orvoslása. A házassági válsághelyzetekkel kapcsolatos joghatósági okok nem változnak.

28.

A házasság felbontására, a különválásra és a házasság érvénytelenítésére vonatkozó joghatósági szabályoknak az egymást követő jogi aktusokban való azonossága – együtt azzal, hogy a 2201/2003 rendelet nem tartalmaz erre vonatkozó magyarázatot – a korábbi eszközöket (különösen a Borrás‑jelentést) az e rendelet 3. cikkében használt „szokásos tartózkodási hely” fogalmának értelmezésében központi, de nem egyedüli elemmé teszi. ( 13 )

29.

A 2201/2003 rendelet 3. cikke olyan jogi aktusba illeszkedik, amely a maga területén a személyek szabad mozgásának biztosítását szolgálja a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló európai térségben. ( 14 )

30.

A szabad mozgás helyes értelmezése arra kötelezi a tagállamokat, hogy tartózkodjanak mind az annak gyakorlására vonatkozó közvetlen korlátozásoktól, mind pedig az olyan akadályok felállításától, amelyek közvetett módon hasonló elrettentő hatással bírnak.

31.

A tagállamok között a családjogban mutatkozó eltérések vagy az olyan nehézségek, amelyeket egy személy a családi állapotának az annak létrejötte szerinti tagállamon kívüli elismerése kapcsán tapasztal, alkalmasak arra, hogy ilyen eltántorító hatással járjanak.

32.

Ennek tudatában az európai jogalkotó egységes szabályozási keretet hozott létre annak érdekében, hogy megkönnyítse a tagállamok bíróságaihoz való fordulást a házasság felbontása, a különválás és a házasság érvénytelenítése iránti, valamilyen külföldi elemet tartalmazó jogvitákban, valamint az azok kapcsán született határozatok kölcsönös elismerését. ( 15 )

33.

A 2201/2003 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének a) pontja ismételten utal az egyik vagy mindkét házastárs szokásos tartózkodási helyére annak meghatározása érdekében, hogy mely bíróságok rendelkeznek joghatósággal e jogviták elbírálására.

34.

A családjogi ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés terén az Európai Unió több eszköze – egyes többoldalú nemzetközi egyezményekkel összhangban ( 16 ) – az érintett fél szokásos tartózkodási helyét használja a joghatóságot meghatározó szempontként (közvetlenül vagy a határozatok elismerése keretében) és a kollíziós szabályok kapcsoló elveként. ( 17 )

35.

A szokásos tartózkodási hely az uniós jog más területein ( 18 ) és a nemzetközi egyezményekben ( 19 ) is gyakori joghatóságot megalapozó szempont. A vonatkozó szabályok közös jellemzője, hogy nem határozzák meg ezt a fogalmat, és annak értelmezése érdekében nem hivatkoznak a tagállamok (vagy a részes államok) jogszabályaira. ( 20 )

36.

Az általános nyelvhasználatban a „szokásos tartózkodási hely” kifejezés egy meghatározott helyen való jogszerű vagy tartós tartózkodást jelent. Jogi értelemben történő használata azonban többet igényel a kifejezések hétköznapi jelentésének szűk értelmezésénél. ( 21 )

37.

A preambulumok, a magyarázó jelentések, az előkészítő munkálatok és a Bíróság ítélkezési gyakorlata a szokásos tartózkodási helynek a személy „érdekeltségeinek központjaként” történő azonosítására irányuló tendenciát mutatják. Ezen érdekeltségi központ meghatározása – elvontan – bizonyos kapcsoló elvek csoportosításán; konkrétan pedig ezen elveknek az egyes esetek körülményeinek fényében történő értékelésén alapul. ( 22 )

38.

Az érdekek jellegét, valamint a valamely személy szokásos tartózkodási helyét meghatározó releváns szempontokat és valószínűsítő elemeket (röviden: a kapcsoló elveket) az ezt a joghatóságot megalapozó szempontot magában foglaló rendelkezés háttere határozza meg. Ezenkívül figyelembe kell venni e rendelkezés célját, valamint azt a szabályegyüttest, amelybe e rendelkezés illeszkedik.

39.

Amint arra a Bíróság emlékeztetett, a szokásos tartózkodási hely fogalma és annak a 2201/2003 rendelet keretében történő értelmezése önálló. ( 23 ) E rendelet rendelkezéseinek összefüggései és célja megállapítja tehát a jogágak kölcsönös analógiája és egymásra vetítése alkalmazásának korlátait. ( 24 )

40.

A Bíróság a szülői felelősséggel kapcsolatos jogvitákban a gyermekek szokásos tartózkodási helyét a gyermekek életvitelének központjával azonosítja, amelyet a valószínűsítő körülmények csoportosítása révén ismer el, amelyeket:

41.

A Bíróság ezzel szemben kizárja annak lehetőségét, hogy az uniós jog más területeiről (különösen a szociális biztonság és a közszolgálat területéről) egyszerűen átvegye az e fogalomra vonatkozó meghatározásokat vagy értelmezéseket. Azok éppen az eltérő összefüggés miatt „nem ültethető[k] át közvetlenül a gyermekek szokásos tartózkodási helyének a [2201/2003] rendelet 8. cikkének (1) bekezdése értelmében történő megítélésére”. ( 28 )

42.

Ugyanez a megközelítés mutatis mutandis vonatkozik az elhunyt szokásos tartózkodási helyének meghatározására is, amelyet a 650/2012/EU rendelet alkalmaz. ( 29 )

43.

Ez utóbbi rendelet a preambulumbekezdéseiben e tartózkodási helyre az örökhagyó „családi és társadalmi életének központj[aként]” hivatkozik, és annak azonosítását „az örökhagyónak a halálát megelőző években és az elhalálozása időpontjában fennálló életkörülményei[nek átfogó értékelésén keresztül javasolja], figyelembe véve az összes releváns tényállási elemet, különösen az örökhagyónak az érintett államban való tartózkodása időtartamát és gyakoriságát, valamint annak körülményeit és indokait”. Az így meghatározott szokásos tartózkodási hely „szoros és tartós kapcsolatot kell, hogy jelentsen az érintett állammal e rendelet konkrét célkitűzéseinek figyelembevételével”. ( 30 )

44.

Végül a szokásos tartózkodási hely egy (közvetett) joghatósági ok, és tágabban nézve a fizetésképtelenségi eljárásról szóló (EU) 2015/848 rendeletben ( 31 ) foglalt kollíziós szabály kapcsoló elve.

45.

E rendelet 3. cikkének (1) bekezdése feltételezi, hogy az adós „fő érdekeltségei központjának” – magánszemély esetében – a szokásos tartózkodási helye minősül. Ezen a területen a gazdasági és pénzügyi érdekek fontosak; az értékelendő valószínűsítő körülmények pedig azok a körülmények, amelyek lehetővé teszik, hogy harmadik felek könnyen felismerjék ezt az „érdekeltségi központot”. ( 32 )

46.

A bemutatott megközelítés a rugalmassága miatt alkalmas a 2201/2003 rendelet 3. cikke szerinti szokásos tartózkodási hely azonosítására, amely folytán a házasság felbontásával, a különválással és a házasság érvénytelenítésével kapcsolatos ügyekben lehetővé teszi valamely tagállam bíróságai joghatóságának megállapítását.

47.

A rendelet nem tartalmaz útmutatást arra vonatkozóan, hogy egy házassági válsághelyzetben lévő felnőttnek mi a „szokásos tartózkodási helye”, illetve hogy miként kell azt meghatározni, valamint e tekintetben nem hivatkozik a nemzeti jogrendszerekre sem. Ez a hiány egy szándékos (és a korábbi eszközökre jellemző közös) döntés.

48.

A Borrás‑jelentés kiemeli ezt, és megállapítja, hogy:

49.

Az 1998. évi egyezmény és a hatályos rendelet közötti folytonosságra tekintettel arra lehet következtetni, hogy a házasság felbontásával, a különválással és a házasság érvénytelenítésével kapcsolatos jogvitákban a jelenlegi joghatósági okok ugyanezen a megfontoláson alapulnak.

50.

Amint azt már kifejtettem, a házastársak szokásos tartózkodási helyének megállapítása szempontjából fontos érdekek meghatározását, valamint azoknak a kapcsoló elveknek a kiválasztását, amelyek – együttes értékelés alapján – az egyes esetekben e hely megállapításához vezetnek, a 2201/2003 rendelet rendelkezése összefüggéseinek és e rendelet céljának fényében, önállóan kell elvégezni. ( 37 )

51.

Ezenkívül nem szabad elfelejteni, hogy ezekben az ügyekben a helyzet gyorsan megváltozhat, éppen a házasság válsága miatt. Gyakran a szokásos tartózkodási hely áthelyezésére kerül sor, amelyet adott esetben az egyik házastársnak a származási tagállamba való visszatérése követ, amennyiben eltérő állampolgárságú házastársakról van szó.

52.

A valamely tagállamban fennálló szokásos tartózkodási hely és valamely tagállam állampolgársága a 2201/2003 rendelet II. fejezete („Joghatóság”) 1. szakaszának („A házasság felbontása, a különválás és a házasság érvénytelenítése”) kulcselemei.

53.

Ezek az elemek két funkciót töltenek be: joghatóságot állapítanak meg a házassági válsággal kapcsolatos jogvitákban, összhangban a 3. cikkel, valamint – a 6. és 7. cikk szerint – meghatározzák e szakasz hatályát. ( 38 )

54.

A „szokásos tartózkodási hely” fogalma mindkét esetben ugyanaz, amely folytán a 3. cikk (1) bekezdése keretében elfogadott meghatározás releváns a 6. és 7. cikk tekintetében is. Ez következik a jelenlegi rendeletet megelőző 1347/2000 rendelet (8) preambulumbekezdéséből, amikor is az eszköz hatályát kiterjeszti a harmadik országok azon állampolgáraira, akiket „a rendeletben megállapított joghatósági okokkal összhangban […] megfelelően szoros szálak fűznek egy tagállam területéhez”. ( 39 )

55.

A házassági válsághelyzetek esetén a 2201/2003 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének a) és b) pontja az egyik vagy mindkét házastárs személyes körülményein alapuló joghatósági okokat állapít meg. Ezek kizárólagos joghatósági okok, és nincs közöttük hierarchia. ( 40 )

56.

A joghatósági okok listája az 1347/2000/EK rendelet 3. cikkében foglalt szempontokat, ez utóbbi pedig az 1998. évi egyezmény 2. cikkében foglalt szempontokat tartalmazza. A szokásos tartózkodási hely tekintetében e szempontok a következőkre vonatkoznak:

57.

A Borrás‑jelentés kifejti a joghatósági okok kiválasztását és azok alternatív jellegét: ezek megfelelnek a felek érdekeinek, rugalmas, a személyek mobilitásához igazodó szabályozást tartalmaznak, valamint a személy és valamely tagállam közötti tényleges kapcsolatként értelmezett közelségre mutatnak rá. Végső soron az a céljuk, hogy „az érintett személyek részére előnyösek legyenek a jogbiztonság egyidejű megőrzése mellett”. ( 42 )

58.

A Bíróság a 2201/2003/EK rendelet 3. cikkének (1) bekezdésével kapcsolatos számos ítéletében átvette ezeket a magyarázatokat. ( 43 )

59.

A Borrás‑jelentés arra is rámutat, hogy az a lehetőség, hogy csak az egyik házastárs érdekeltségi központjának megfelelő helyen lehet perelni, ha ez nem az alperes érdekeltségi központja, és a házastársak között nincs megállapodás, azért szerepel a szövegben, mert ez az 1998. évi egyezmény egyes államok általi elfogadásának elengedhetetlen feltétele volt. ( 44 )

60.

Ez ennélfogva tükrözi az azon házastárs elköltözésének különleges esetével kapcsolatos aggályokat, aki a lakóhelyét a házassági válság miatt egy másik tagállamba helyezi át. ( 45 ) Ez gyakran azzal jár, hogy akár azonnal visszatér abba a tagállamba, ahol a házasságkötés előtt a lakóhelye volt vagy az állampolgársága szerinti tagállamba. Ezekben az esetekben akkor is értékelhető az egyén és a bíróság közötti kapcsolat, ha objektív földrajzi közelség megállapítására még nem került sor.

61.

Az a fogalom, amelyen a 2201/2003/EK rendelet 3. cikke (1) bekezdésének a) pontja szerinti joghatósági okok alapulnak:

62.

Egy felnőtt tartózkodásának „szokásos tartózkodási hellyé” történő minősítése nem feltétlenül függ egy bizonyos időtartam elteltétől. Attól sem, hogy ez idő alatt állandósul az érintett személy és a házasság felbontását, a különválást vagy a házasság érvénytelenítését tárgyaló bíróság közötti objektív földrajzi közelség.

63.

Ha a 2201/2003 rendelet 3. cikke (1) bekezdése a) pontjának ötödik és hatodik franciabekezdése a szokásos tartózkodási helyen kívül bizonyos időbeli feltételek együttes fennállását követeli meg, ez azért van így, mert ezek nem magának a lakóhelynek az ahhoz szükséges alapvető jellemzői, hogy azt „szokásosnak” lehessen minősíteni. ( 46 )

64.

A felperes szokásos tartózkodási helye szerinti államban eltöltött egy év – vagy a kérelmező állampolgársága szerinti állam (adott esetben „domicile” [lakóhely]) esetén hat hónap – követelménye viszonylagossá teszi az „idő” mint a tartózkodás szokásos jellegére utaló tényező fontosságát.

65.

Joggal állapítható meg tehát, hogy a 2201/2003 rendelet 3. cikke tekintetében a szokásos tartózkodási hely házastárs általi megszerzése a szokásos tartózkodási helynek a házassági válságot követő áthelyezése következtében szinte azonnal (vagy rövid idő elteltével) lehetséges.

66.

E körülmények között a fizikai jelenlét időtartama, rendszeressége vagy tartóssága, amely általában a „szokásos tartózkodási helyet” jellemzi, kiegészíthető, sőt helyettesíthető a felnőtt személy azon szándékával, hogy egy másik államban telepedjen le és oda beilleszkedjen (vagy újból a származási államban telepedjen le és visszailleszkedjen oda), és új szokásos tartózkodási helyet szerezzen, a korábbi szokásos tartózkodási helyet pedig feladja. ( 47 )

67.

Ez a szándék fennállhat kezdettől fogva, vagy kialakulhat fokozatosan. Mindkét esetben ahhoz, hogy ezt a szándékot figyelembe lehessen venni, annak kézzelfogható tényezők vagy külső jelek révén felismerhetőnek kell lennie. ( 48 ) Ellenkező esetben a joghatósági szabály alkalmazása rendkívül nehéz, sőt lehetetlen lenne.

68.

Annak elismerése érdekében, hogy valamely személy életvitelének központja (vagy adott esetben az annak kialakítására irányuló szándék) egy adott helyen a 2201/2003 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében fennáll, figyelembe kell venni – mint ahogy más hasonló területeken is ( 49 ) – az összes olyan tényezőt, amely a személy és e hely közötti alapvető fontosságú kapcsolatra utalhat.

69.

Különösen a személynek az adott területen való tartózkodására vonatkozó feltételek és annak okai, valamint – az általam fentebb jelzett árnyalatokkal – annak időtartama és rendszeressége lehet ilyen jellegű. A teljesség igénye nélkül e valószínűsítő körülmények között szerepelnek a következők:

70.

Az ilyen vagy hasonló valószínűsítő körülmények (amelyek, ismétlem, nem merítik ki a lehetséges valószínűsítő körülmények listáját) ( 50 ) jelentőségét a Bíróság ítélkezési gyakorlata is alátámasztja a kisgyermek vagy csecsemő szokásos tartózkodási helyével kapcsolatban. Életvitelének tényleges központja a családi és szociális környezetbe való beilleszkedésből következik, mégpedig annak a vérszerinti szülőnek a környezetébe, aki a kiskorú eltartója, azon elemek alapján, amelyeket maga a Bíróság jelöl meg az ilyen környezet elismeréséhez. ( 51 )

71.

A felnőtt szokásos tartózkodási helyének meghatározása, és ez alapján annak eldöntése, hogy mely bíróság rendelkezik joghatósággal a házasság felbontása iránti kérelem elbírálására, az e kérelem tárgyában eljáró bíróság feladata. A bíróságnak törekednie kell arra, hogy egy szokásos tartózkodási helyet azonosítson (azaz a szokásos tartózkodási helyet azonosítsa) akár az egyik, akár mindkét házastárs esetében.

72.

Igaz, hogy a 2201/2003 rendelet 3. cikkének (1) bekezdése nem tagadja sem a joghatósággal rendelkező szervek sokféleségét, sem pedig a joghatóság megválasztását (forum shopping) a kizárólag a házasság felbontására, a különválásra vagy az érvénytelenítésre vonatkozó jogviták tekintetében. Az eljárások egyidejűségét a rendelet 19. cikkének (1) és (3) bekezdése tartalmazza és szabályozza.

73.

Mindazonáltal úgy vélem, hogy ez az érv nem igazolja a joghatósági okok még nagyobb mértékű elszaporodását, amely a 2201/2003/EK rendelet 3. cikkének (1) bekezdése értelmében vett, egyidejűleg több helyen fennálló szokásos tartózkodási hely lehetőségének általános elfogadásából ered.

74.

E rendelkezés szövege, célja és egyéb rendszerszintű megfontolások az ilyen értelmezés ellen szólnak.

75.

A 2201/2003 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének a) pontja mindig egyes számban hivatkozik a szokásos tartózkodási hely szerinti tagállam bíróságaira.

76.

Ezzel párhuzamosan ugyanezen rendelet 66. cikke szerint, amely a joghatósági okoknak a két vagy több jogrendszerrel rendelkező tagállamokban történő alkalmazását szabályozza, „bármely hivatkozás az adott tagállamban lévő szokásos tartózkodási helyre, a[z egy] területi egységen belüli szokásos tartózkodási helyre vonatkozik”. ( 52 )

77.

Ezenkívül, ha a szokásos tartózkodási hely az egyén életvitele központjával esne egy tekintet alá, nem lenne következetes a több ilyen jellegű tartózkodási hely egyidejűségének elfogadása.

78.

Ezzel szemben semmi sem akadályozza a több „egyszerű” tartózkodási hely meglétét, ( 53 ) azaz hogy egy személynek a szokásos tartózkodási helye vagy állandó lakóhelye mellett egy másik vagy több más másodlagos tartózkodási helye legyen (nyaralás, munkavégzés vagy hasonló okok miatt). Ez utóbbiak a 2201/2003 rendelet 3. cikkével összefüggésben semmilyen joghatást nem váltanak ki.

79.

A szokásos tartózkodási helyek halmozódására vonatkozó lehetőség elismerése a 2201/2003/EK rendelet 3. cikke (1) bekezdésének a) pontjában kitűzött céllal sem lenne összhangban.

80.

Amint azt már kifejtettem, ( 54 ) ez a cél a következő:

81.

A figyelembe vett kapcsoló elvek egyensúlyt teremtenek e két cél között: egyaránt szolgálják az érintett felek és az igazságszolgáltatás érdekeit. Ezt az egyensúlyt segíti, hogy a szokásos tartózkodási helyen alapuló joghatósági okok nem kínálnak annyi alternatívát, mint ahány lehetőséget a 2201/2003/EK rendelet 3. cikke (1) bekezdésének a) pontja tartalmaz, még ha ez első pillantásra így is tűnik. ( 55 )

82.

Az ugyanazon személy egyidejű szokásos tartózkodási helyeinek száma tekintetében alkalmazott megengedő értelmezés de facto felboríthatná a felek közötti egyensúlyt, kiszélesítve a forum actoris igénybevételének lehetőségét. Ezenkívül megnöveli a nehézségeket annak előre történő meghatározása során, hogy az Unión belül mely bíróságok dönthetnek a házasság felbontásáról, a különválásról vagy a házasság érvénytelenítéséről. ( 56 )

83.

Ezek a megfontolások – azon megfontolásokkal együtt, amelyeket az alábbiakban fogok ismertetni – a 2201/2003/EK rendelet 3. cikkében szereplő szokásos tartózkodási hely fogalmának megszorító értelmezése mellett szólnak, még akkor is, ha egy személy életvitelét több tagállam között osztja meg.

84.

Bár a 2201/2003 rendelet 3. cikkének szövegével, értelmével és céljával ellentétes az abban előírt jogkövetkezmények több szokásos tartózkodási helyhez kötése, ez a feltételezés a rendelet (8) preambulumbekezdése által sugalltak ellenére túlmutat a házassági válsággal kapcsolatos jogvitákon. ( 57 )

85.

Az európai jogalkotó ugyanezt a joghatósági okot kiterjesztette azokra a későbbi eszközökre, amelyek a következőket szabályozzák: a) a házasság felbontására és a különválásra alkalmazandó jog; ( 58 ) b) a tartási kötelezettség megállapítására irányuló kérelemre vonatkozó joghatóság; ( 59 ) és c) a házasság vagyonjogi rendszerrel kapcsolatos, a házasság felbontására, a különválásra vagy az érvénytelenítésre irányuló kérelmekhez kapcsolódó követelésekre vonatkozó joghatóság. ( 60 )

86.

Minél tágabb a 2201/2003/EK rendelet 3. cikkében szereplő „szokásos tartózkodási hely” fogalma, annál több tagállami bíróságnak lesz potenciálisan joghatósága ezeken az egyéb területeken is, bár az előreláthatóság az érintett személyek szempontjából csökken. ( 61 )

87.

Különösen a házasság felbontására és a különválásra alkalmazandó jogra gyakorolt hatásokra fogok összpontosítani.

88.

Az 1259/2010 rendelet célja, hogy „a jogbiztonság, a kiszámíthatóság és a rugalmasság szempontjából megfelelő megoldásokat biztosítson az európai polgároknak”. ( 62 ) E cél elérése magában foglalja, hogy az ügy érdemére alkalmazandó jognak mindig egyetlen jognak kell lennie, függetlenül attól, hogy a házasság felbontása vagy különválás esetén melyik uniós bírósághoz fordultak. Így az 1259/2010 rendeletben meghatározott kapcsoló elvek, bár több is van belőlük, „lépcsőzetesen” épülnek egymásra, és nem vagylagos lehetőségek.

89.

Bár kisebb mértékben, ( 63 ) de a fent leírt célt támogatja az 1259/2010 rendelet 8. cikkében foglalt forum–ius összefüggés is, amikor a felek általi jogválasztás hiányában alkalmazandó jogról van szó:

90.

A 2201/2003 rendelet 3. cikkében szereplő szokásos tartózkodási hely fogalmának laza alkalmazása, amely lehetővé tenné a joghatóság e joghatósági ok alapján történő megkettőződését vagy megsokszorozását, két módon is veszélyeztetné az 1259/2010 rendelet célját:

91.

Az általam javasolt megszorító értelmezéssel nem ellentétes a Bíróság által a Hadadi ítéletben ( 65 ) elfogadott értelmezés, amely a 2201/2003 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének b) pontja keretében elismerte, hogy több tagállam bíróságának van joghatósága, amennyiben az érintettek több állampolgársággal rendelkeznek. ( 66 )

92.

A Hadadi ítélet alapjául szolgáló ügy és a jelen ügyben vizsgált ügy közötti eltérések jelentősek. A Bíróság ebben az ítéletben elutasította, hogy az „állampolgárság” kapcsoló elv a „szorosabb kapcsolatot tükröző állampolgárságra” korlátozódjon, amely körülmény a jelen jogvitához egyáltalán nem kapcsolódik:

93.

Ez utóbbi a „szokásos tartózkodási helyre” vonatkozó kapcsoló elv alkalmazása során is lehetséges. Ugyanakkor úgy vélem, hogy a nehézség nem oldódik meg (épp ellenkezőleg) annak elismerésével, hogy kétség esetén kívánatos lenne egynél több szokásos tartózkodási hely fennállásának elismerése.

94.

Az ilyen eljárás nem biztosít kevesebb vitát a felek között azzal kapcsolatban, hogy több tartózkodási hely közül melyik a releváns egy eljárás szempontjából. Inkább tovább bonyolítja a helyzetet a vita során: minden egyes alkalommal, amikor egy fél két vagy több tartózkodási helyet jelöl meg szokásos tartózkodási helyként, tisztázni kellene, hogy ezek mindegyike valóban szokásosnak tekinthető‑e. Végső soron ez növelné annak kockázatát, hogy egy „egyszerű” tartózkodási hely (és nem a 2201/2003/EK rendelet 3. cikke szerinti szokásos tartózkodási hely) határozza meg végérvényesen a joghatóságot.

95.

A 2201/2003 rendelet arra az esetre írt elő megoldásokat, amikor a kiskorú szokásos tartózkodási helyének meghatározása lehetetlen, és nem pedig arra, ha egy felnőttről van szó.

96.

Ez a hallgatás nem véletlen. Pozitív értelemben kizárja, hogy vannak olyan személyek, akiknek szokásos tartózkodási helye nem ellenőrizhető (még ha ez bizonyítási nehézségekkel is jár). Negatív értelemben véleményem szerint alátámasztja azt a tényt, hogy a felnőtt számára a 2201/2003 rendelet 3. cikke értelmében nem ismerik el, hogy több tagállamban két vagy több szokásos tartózkodási helye van.

97.

Ha érvelés céljából elfogadnánk, hogy nem ez a helyzet, és hogy valóban lehetetlen ellenőrizni ( 71 ) többek között a 2201/2003 rendelet 3. cikke értelmében vett szokásos tartózkodási helyet, két kiút lenne elképzelhető:

98.

A fentiekben kifejtett érvek, amelyek az 2201/2003/EK rendelet 3. cikke (1) bekezdésének a) pontjával összefüggésben az ugyanazon személy számára egyidejűleg több szokásos tartózkodási hely elismerése ellen szólnak, arra késztetnek, hogy a második – mint a rendszer egészére nézve kevésbé zavaró – lehetőséget részesítsem előnyben.

99.

Ez a második (kivételes jellegű) lehetőség megerősíti a „szokásos tartózkodási hely” kapcsoló elvnek a joghatóság meghatározására való alkalmatlanságát. Ez nem feltétlenül fosztaná meg a feleket az Unión belüli bírói jogvédelemtől abban az esetben, ha a 2201/2003 rendelet 3. cikkének (1) bekezdésében szereplő valamely más feltétel alkalmazandó lenne, ( 73 ) vagy ha az egyes tagállamok jogszabályaiban előírt bíróságokhoz fordultak volna, ( 74 ) amelyek kisegítő alkalmazását a 7. cikk tartalmazza.

100.

Számomra csak másodlagosan (azaz e lehetőségek kimerítését vagy kizárását követően) és kivételesen – ha ez az igazságszolgáltatás megtagadásának elkerülése érdekében elengedhetetlenül szükséges – tűnik elfogadhatónak a valamely házastárs tartózkodási helye szerinti bármely tagállamban működő bíróság joghatóságának megállapítása, ha a 2201/2003 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében e tartózkodási helyek egyike sem ismerhető el szokásos tartózkodási helyként.

101.

A fentiekre tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a cour d’appel de Paris (párizsi fellebbviteli bíróság, Franciaország) által előterjesztett kérdésre a következő választ adja:

„A házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2003. november 27‑i 2201/2003/EK tanácsi rendelet 3. cikke (1) bekezdésének a) pontját úgy kell értelmezni, hogy a joghatóság megállapítása szempontjából mindkét házastárs esetében csak egy szokásos tartózkodási hely ismerhető el.

Amennyiben az egyik házastárs életvitelét két vagy több tagállam között osztja meg oly módon, hogy az egyik tagállamot egyáltalán nem lehet a 2201/2003 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében vett szokásos tartózkodási helye szerinti tagállamként azonosítani, a joghatóságot az e rendeletben foglalt más szempontokkal és adott esetben a tagállamokban hatályban lévő kisegítő szempontokkal összhangban kell meghatározni.

Ugyanebben az esetben kivételesen az egyik házastárs nem szokásos tartózkodási helye szerinti tagállam bíróságainak joghatósága állapítható meg, amennyiben a 2201/2003 rendelet és a kisegítő joghatósági okok alkalmazása segítségével egyik tagállam joghatósága sem vezethető le.”