1.

Az éghajlatváltozás elleni fellépés szükségessége és az üvegházhatásúgáz‑kibocsátásnak az energiahatékonyság ezzel egyidejű előmozdításával történő csökkentésére irányuló törekvés is olyan megfontolás, amely az uniós jogalkotót számos környezetvédelmi kezdeményezés megtételére késztette. Habár a 2003. október 27‑i 2003/96/EK tanácsi irányelv ( 2 ) elsődleges céljaként a belső piac megfelelő működését említi a tagállamok közötti energiaversenyt esetlegesen torzító hatások belső piac megfelelő működése révén történő elkerülésének biztosítása révén, ( 3 ) ez is egy ilyen intézkedés. Míg bizonyos adómentességekről rendelkezik a nagy energiaintenzitású vállalkozások javára arra az esetre, ha a tagállamok úgy döntenek, hogy élnek ezzel a lehetőséggel, ezen irányelv a környezetvédelmi célkitűzések elérését vagy az energiahatékonyság javulását eredményező egyes különös intézkedések végrehajtását is megköveteli. ( 4 )

2.

Az EUMSZ 258. cikk alapján indított jelen kötelezettségszegési eljárás keretében a Bizottság kifogásának lényegét az képezi, hogy a Lengyel Köztársaság nemzeti jogában megkülönböztetés nélkül mentesítette a vállalkozásokat a fűtési célra használt energiatermékek fogyasztását terhelő minimális jövedéki adó megfizetése alól, ugyanakkor a 2003/96 irányelv 17. cikke (1) bekezdésének b) pontjában és 17. cikkének (4) bekezdésében szereplő követelmények ellenére nem kötelezte a vállalkozásokat az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszerben való részvételtől eltérő, környezetvédelmi vagy energiahatékonysági célkitűzéseket teljesítő rendszerek alkalmazására. A Lengyel Köztársaság válaszában előadta, hogy ezt lehetővé teszi ezen irányelv 17. cikke (1) bekezdésének b) pontja, valamint (2) és (4) bekezdése, és hogy mivel az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszerben való részvétel az alkalmazandó nemzeti jogban előfeltételt képez, nem sértette meg az uniós jogot.

3.

Az ügy tárgyát tehát a 2003/96 irányelv 17. cikke e rendelkezéseinek értelmezése képezi, e rendelkezés megfogalmazása azonban sajnálatos módon hagy némi kívánnivalót maga után. Az alábbiak szerint azonban a jelen ügy tárgyát képezi az is, hogy a Bizottság az általa hivatkozott indokok alapján bizonyította‑e e rendelkezések megsértését. Ezen érvek vizsgálata előtt azonban emlékeztetni kell a releváns jogszabályi rendelkezésekre.

4.

A 2003/96 irányelv olyan minimális adómértékeket vezet be, amelyeket a tagállamoknak alkalmazniuk kell a 2003/96 irányelv 2. cikkében meghatározott energiatermékekre és villamos energiára. Ez ezen irányelv 2. cikke (1) bekezdésének b) pontja alapján magában foglalja a széntartalmú termékeket és a gáztartalmú termékeket is.

5.

A 2003/96 irányelv (28) és (29) preambulumbekezdése a következőképpen rendelkezik:

6.

A 2003/96 irányelv 4. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Azon adómértékek, amelyeket a tagállamoknak [helyesen: tagállamok] a 2. cikkben felsorolt energiatermékekre és villamos energiára alkalmaznak, nem lehetnek kisebbek, mint az ezen irányelvben előírt minimum [helyesen: minimális] adómértékek.

(2)   Ezen irányelv alkalmazásában »adómérték« a szabadforgalomba [helyesen fogyasztásra vagy felhasználásra] bocsátás időpontjában az energiatermékek és a villamos energia mennyiségére közvetlenül vagy közvetetten számított összes közvetett adó (kivéve hozzáadottérték‑adó) tekintetében megállapított teljes teher.”

7.

A 2003/96 irányelv 17. cikke az egyik olyan rendelkezés, amely nyújtható adókedvezményekkel foglalkozik. Az a tüzelési, fűtési célra felhasznált energiatermékek fogyasztása tekintetében nyújtható adókedvezménnyel és adómentességgel, valamint két további, a jelen ügy szempontjából nem releváns esettel foglalkozik. E rendelkezés a következőképpen szól:

„(1)   Feltéve, hogy az ezen irányelvben előírt minimum [helyesen: minimális] adómértékeket átlagosan minden üzleti vállalkozás tekintetében betartják, a tagállamok adókedvezményeket alkalmazhatnak a tüzelési, fűtési vagy a 8. cikk (2) bekezdése b) és c) pontjai szerinti célokra felhasznált energiatermékek és villamos energia fogyasztására a következő esetekben:

(2)   A 4. cikk (1) bekezdése ellenére a tagállamok akár nulláig is csökkenthető adómértéket alkalmazhatnak a 2. cikk meghatározása szerinti energiatermékekre és villamos energiára, ha azokat e cikk (1) bekezdésében meghatározott nagy energiaintenzitású vállalkozások használják fel.

(3)   A 4. cikk (1) bekezdés ellenére a tagállamok az ezen irányelvben szereplő minimummértékek akár 50%‑ára is csökkenthető adómértéket alkalmazhatnak a 2. cikk meghatározása szerinti energiatermékekre és villamos energiára, ha azokat a 11. cikk meghatározása szerinti olyan üzleti vállalkozások használják fel, amelyek nem nagy energiaintenzitásúak az e cikk (1) bekezdésének meghatározása szerint.

(4)   A (2) és (3) bekezdésben említett lehetőségekkel élő üzleti vállalkozásoknak el kell fogadniuk az (1) bekezdés b) pontjában említett megállapodásokat, részt kell venniük a forgalomképes kibocsátási engedélyek rendszereiben vagy azzal egyenértékű intézkedéseket kell elfogadniuk. A megállapodások, a forgalomképes kibocsátási engedélyek rendszerei vagy azzal egyenértékű intézkedések eredményeként a környezetvédelmi célkitűzéseknek vagy a fokozott energiahatékonyságnak olyan mértékben kell megvalósulniuk, amely nagyjából egyenértékű azzal, amelyet a szokásos közösségi minimum adómértékek betartásával el lehetett volna érni.”

8.

A 2008. december 6‑i Ustawa o podatku akcyzowym ( 5 ) (a továbbiakban: a jövedéki adóról szóló lengyel törvény) 31a. cikke 1. bekezdésének 8) pontja a következőképpen rendelkezik:

„1.   Mentes a jövedéki adó alól a jövedékiadó‑köteles ügylet, ha a következők által tüzelési, fűtési célra felhasznált széntartalmú termékekre vonatkozik:

[…]

9.

A jövedéki adóról szóló lengyel törvény 31b. cikke 1. bekezdésének 5) pontja a következőképpen rendelkezik:

„Mentes a jövedéki adó alól a jövedékiadó‑köteles ügylet, ha a következők által tüzelési, fűtési célra felhasznált gáztartalmú termékekre vonatkozik:

[…]

10.

A jövedéki adóról szóló lengyel törvény 31c. cikke a következő fogalommeghatározást tartalmazza:

„A 31a. cikk 1. bekezdésének 8) pontjában és a 31b. cikk 1. bekezdésének 5) pontjában említett, környezetvédelmi célkitűzések elérését vagy az energiahatékonyság növelését célzó rendszer:

[…]”

11.

2016. február 3‑án a Bizottság az EU Pilot rendszer keretében arról az aggályáról tájékoztatta a lengyel hatóságokat, hogy e tagállam nem tesz eleget a 2003/96 irányelv 17. cikke (1) bekezdésének b) pontjában és (4) bekezdésében meghatározott követelményeknek. Ezt azzal indokolta, hogy a jövedéki adóról szóló lengyel törvény automatikusan mentességet biztosít a 2003/87/EK irányelv ( 9 ) szerinti uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer hatálya alá tartozó nagy energiaintenzitású vállalkozások által felhasznált energiatermékeket (szén‑ és gáztartalmú termékeket) terhelő jövedéki adó alól. A Bizottság álláspontja szerint a 2003/96 irányelv 17. cikkének (4) bekezdése az irányelv 17. cikkének (2) bekezdése szerinti adómentességben való részesülés feltételeként előírja, hogy a vállalkozásoknak először az e rendelkezés (1) bekezdésének b) pontjában leírt olyan rendszert kell alkalmazniuk, amely az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszerben történő egyszerű részvételük révén elért célkitűzéseken és energiahatékonyság‑javuláson felüli környezetvédelmi célkitűzések elérését vagy az energiahatékonyság javulását eredményezik.

12.

2016. március 31‑i válaszában a lengyel kormány azzal érvelt, hogy az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer a 2003/96 irányelv 17. cikke (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott, forgalomképes kibocsátási engedélyek rendszerének minősül, amely környezetvédelmi célkitűzések elérését vagy az energiahatékonyság javulását eredményezi, mivel ezen irányelv célja többek között a környezetvédelem adóintézkedések révén történő megvalósítása. A lengyel kormány úgy vélte továbbá, hogy nem terhelhető jövedéki adóval kétszer az olyan kereskedelmi vállalkozás, amelynek a célkitűzései megvalósítása érdekében (nem tisztán adójellegű) többletköltséget kell viselnie.

13.

2018. március 8‑án a Bizottság felszólító levelet küldött a Lengyel Köztársaságnak. A Bizottság álláspontja szerint a Lengyel Köztársaság – azzal, hogy az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer hatálya alá tartozó nagy energiaintenzitású vállalkozásokat mentesítette a szén‑ és gáztartalmú termékeket terhelő jövedéki adó alól – megszegte a 2003/96 irányelv 17. cikke (1) bekezdésének b) pontjából és (4) bekezdéséből eredő kötelezettségeit. A Bizottság megismételte álláspontját, amely szerint a vállalkozásoknak – ahhoz, hogy az irányelv 17. cikke szerinti kedvezményekben vagy mentességekben részesülhessenek – olyan rendszereket kell létrehozniuk, amelyek az unióskibocsátás kereskedelmi rendszer célkitűzéseitől eltérő környezetvédelmi vagy energiahatékonysági célkitűzéseket követnek.

14.

A lengyel hatóságok e felszólító levélre a 2018. május 8‑i levelükben válaszoltak. Teljes egészében elutasították a Bizottság álláspontját és azzal érveltek, hogy az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer a 2003/96 irányelv 17. cikke (1) bekezdésének b) pontja és (4) bekezdése értelmében vett, „forgalomképes kibocsátási engedélyek rendszerének” minősül.

15.

2019. július 26‑án a Bizottság indokolással ellátott véleményt küldött a Lengyel Köztársaságnak a Lengyel Köztársaság 2003/96 irányelv 17. cikke (1) bekezdésének b) pontjából és (4) bekezdéséből eredő kötelezettségeinek állítólagos megszegésével kapcsolatban.

16.

A Bizottság – mivel nem találta kielégítőnek a 2019. szeptember 19‑i választ, amelyben a lengyel hatóságok fenntartották álláspontjukat – 2019. október 27‑én úgy határozott, hogy a Bíróság elé terjeszti a jelen keresetet.

17.

A Bizottság a Bírósághoz 2020. március 16‑án érkezett, kötelezettségszegés megállapítása iránti jelen keresettel azt kéri, hogy a Bíróság:

18.

A Lengyel Köztársaság azt kéri, hogy a Bíróság:

19.

A felek írásbeli észrevételeket nyújtottak be. Az eljárási szabályzata 76. cikkének (2) bekezdése alapján a Bíróság úgy határozott, hogy mellőzi a tárgyalás tartását.

20.

A nagy energiaintenzitású vállalkozásoknak – ahhoz, hogy mentesülhessenek a 2003/96 irányelv 17. cikkének (2) bekezdése alapján a tüzelő‑, fűtőanyagok minimális adómértéke alól – el kell fogadniuk a 2003/96 irányelv 17. cikke (1) bekezdésének b) pontjában és (4) bekezdésében említett megállapodásokat, részt kell venniük a forgalomképes kibocsátási engedélyek rendszereiben vagy azzal egyenértékű intézkedéseket kell elfogadniuk. A Bizottság álláspontja szerint a 2003/87 irányelv 2. cikkének (1) bekezdéséből következő, uniós kibocsátáskereskedelmi rendszerben való részvétel nem tekinthető a 2003/96 irányelv 17. cikke (1) bekezdésének b) pontja és (4) bekezdése értelmében vett „forgalomképes kibocsátási engedélyek rendszerében” való részvételnek.

21.

A Bizottság annak elismerése ellenére jut erre a következtetésre, hogy az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer a forgalomképes kibocsátási engedélyek rendszerének minősül ez utóbbi foglalom általános értelmében véve, és hogy az a környezeti célkitűzéseknek – jelesül az üvegházhatásúgáz‑kibocsátás csökkentésének – megvalósítását eredményezi. Álláspontja szerint a „forgalomképes kibocsátási engedélyek rendszerének” fogalmát – amelyet a 2003/96 irányelv nem határoz meg – az uniós jogalkotó által követett célkitűzések alapján és az uniós jogszabályok koherenciáját biztosító módon kell értelmezni. A Bizottság azzal érvel, hogy az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer 2003/96 irányelv 17. cikke értelmében vett, „forgalomképes kibocsátási engedélyek rendszerének” történő minősítése, és ezáltal a nagy energiaintenzitású vállalkozásoknak a tüzelőanyagok utáni jövedékiadó‑fizetési kötelezettség alóli mentesítése esetén a 2003/87 irányelv már nem érhetné el a célját, jelesül „az üvegházhatású gázok kibocsátásának költséghatékony és gazdaságilag eredményes csökkentésének ösztönzés[ét]” ( 10 ).

22.

A Bizottság az álláspontjának alátámasztása céljából olyan nyilatkozatokra hivatkozik, amelyeket a Tanács 2003/96 irányelvet elfogadó ülése jegyzőkönyvének mellékletébe kell felvenni. Az említett jegyzőkönyv 2. pontja a következőképpen szól: „A Bizottság javaslata alapján a Tanács kötelezettséget vállal arra, hogy – különösen a kettős adóztatás elkerülése érdekében – tevőlegesen megvizsgálja a közösségi kibocsátáskereskedelmi rendszer jövőbeli megvalósítását kísérő adóintézkedéseket.” ( 11 ) A Bizottság ebből azt a következtetést vonja le, hogy a 2003/96 irányelv szerinti adóztatás és az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer alkalmazása főszabály szerint egymás mellett létezik.

23.

Ezenkívül a Bizottság a 2003/96 irányelv (28) és (29) preambulumbekezdésére hivatkozik annak alátámasztása érdekében, hogy a jogalkotó az ezen irányelv 17. cikkében biztosított adókedvezményeket a környezetvédelem vagy az energiahatékonyság javítása érdekében vezette be. E célkitűzések nem valósulnának meg, ha az adómentességet kizárólag annak alapján biztosítanák, hogy egy adott gazdasági szereplő más kötelező uniós jogi eszköz, például a kibocsátáskereskedelmi rendszer hatálya alá tartozik. A Bizottság álláspontja szerint tehát a „forgalomképes kibocsátási engedélyek rendszerének” a 2003/96 irányelv 17. cikke (1) bekezdésének b) pontja és (4) bekezdése értelmében vett fogalma kizárólag azokra a rendszerekre vonatkozik, amelyek az uniós jogi aktusok által megállapított egyéb kötelező rendszerek végrehajtásának eredményeit meghaladóan lehetővé teszik környezetvédelmi célok elérését vagy az energiahatékonyság javítását. A jövedéki adóról szóló lengyel törvény rendelkezései ugyanis teljes egészében ellensúlyozhatják a kibocsátási engedélyek költségét, ami megfosztaná céljától az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszert, mivel az ilyen költségek megelőzése e rendszer mozgatórugója.

24.

A 2003/96 irányelv 17. cikke (1) bekezdésének b) pontját és (4) bekezdését tehát úgy kell értelmezni, hogy azok a környezetvédelemnek vagy az energiahatékonyságnak a kibocsátáskereskedelmi rendszerhez hasonló kötelező uniós jogi eszközök által előirányozottakon túlmutató javítására vonatkoznak.

25.

A Bizottság azt is megjegyzi, hogy a 2003/87 irányelv saját, az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer keretében a belső piac egységességének megőrzésére és a verseny torzulásának megakadályozására szolgáló egyedi eszközöket tartalmaz. ( 12 ) A kibocsátási egységeknek a 2003/87 irányelv 10a., 10b. és 10c. cikke szerinti (a helyhez kötött létesítmények vonatkozásában történő) ingyenes kiosztásáról vagy a tagállamok arra vonatkozó jogáról van szó, hogy az áthárított és a villamos energia árának emelkedését eredményező közvetett kibocsátási költségek tekintetében pénzügyi intézkedéseket fogadjanak el a kibocsátásáthelyezés kockázatának jelentős mértékben kitett ágazatok vagy alágazatok javára. Az ilyen intézkedésekre azonban az állami támogatásokra vonatkozó szabályok alkalmazandók. A Bizottság álláspontja szerint a jövedéki adóról szóló lengyel törvény fent bemutatott szabályai – amelyek az ezen irányelvben előírt intézkedéseken kívül esnek, és azokat kiegészítik – a verseny torzulásának kockázatával járnak.

26.

Ahogyan azt a Lengyel Köztársaság a Bíróság kérdéseire adott írásbeli válaszában megerősítette, a jövedéki adóról szóló lengyel törvény 31a. cikke 1. bekezdésének 8) pontjában és 31b. cikke 1. bekezdésének 5) pontjában előírt jövedékiadó‑mentesség attól függetlenül alkalmazandó, hogy a mentességben részesülő nagy energiaintenzitású vállalkozások a 2003/87 irányelv alapján már ingyenes kibocsátási egységekben részesültek, vagy ingyenes kibocsátási egységekben részesülnek‑e.

27.

Ezenkívül a Bizottság kifejti, hogy Lengyelország a 2019. és 2020. évre vonatkozóan olyan állami támogatási programot jelentett be, amelynek keretében bizonyos vállalkozások a „közvetett kibocsátási költségeik” egy részének ellentételezését kérhetik. Az alkalmazandó iránymutatás ( 13 ) szerint e támogatás maximális intenzitása 75%‑nak felelt meg, és kizárólag az évi 1 GWh‑ot meghaladó villamosenergia‑fogyasztásra vonatkozott. A Bizottság úgy vélte, e támogatás összeegyeztethető a belső piaccal. ( 14 ) Fontos megfontolásnak minősült azonban az, hogy a támogatás nem halmozható a jövedéki adóról szóló lengyel törvény fent ismertetett szabályai szerinti adókedvezménnyel/adómentességgel. ( 15 ) A Bizottság azt is előadja, hogy nagyon kevés vállalkozás húzott hasznot ebből az állami támogatási rendszerből. Ez azt feltételezi, hogy a jövedéki adóról szóló lengyel törvény alapján nyújtott adókedvezmények – amelyek nem korlátozódnak „a villamosenergia‑árakban megjelenő üvegházhatású gázok kibocsátásának költségeire”, hanem automatikusan vonatkoznak a vállalkozások által tüzelési, fűtési célra felhasznált szénre és gázra, amennyiben valamely nagy energiaintenzitású vállalkozás a kibocsátáskereskedelmi rendszer hatálya alá tartozik – a közvetett kibocsátási költségek ellentételezésének rendszerénél vonzóbbak a vállalkozások számára.

28.

A Bizottság továbbá azzal érvel, hogy ‑ a lengyel kormány állításával ellentétben ‑ azon álláspontja, hogy az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer nem tartozik a 17. cikk (1) bekezdése b) pontjának hatálya alá, mond ellen az energiatermékek és a villamos energia közösségi adóztatási keretének átszervezéséről szóló 2003/96/EK irányelv módosításáról szóló tanácsi irányelvre vonatkozó, 2011. április 13‑i javaslatának. ( 16 ) A Bizottság javaslatot tett a 2003/96 irányelv 14. cikkének egy d) pont hozzáadásával történő módosítására. Ez a pont „a 2003/87/EK irányelv szerinti uniós rendszer hatálya alá tartozó, és onnan nem kizárt tevékenységekhez felhasznált energia termékek” adóztatása alóli (kötelező) mentességet tartalmazott. ( 17 ) A Bizottság ugyanakkor hangsúlyozza, hogy az kizárólag a „CO2‑kibocsátáshoz kapcsolódó adóztatásra” vonatkozott. A tervezett módosítás révén a 2003/96 irányelv kifejezett különbséget tett volna egyrészt az érintett termékek fogyasztásának betudható CO2‑kibocsátásokhoz kifejezetten kapcsolódó energiaadó, másrészt a termékek energiatartalmán alapuló energiaadó (általános energiafelhasználási adó) között. A 2003/96 irányelv 17. cikke (beleértve a javasolt módosítása) szerinti, a tüzelő‑, fűtőanyagok üzleti célú adóztatása e két eset közül az utóbbira vonatkozott. A Bizottság ezért a pontosság kedvéért a 17. cikk olyan (3) bekezdéssel való kiegészítése révén történő módosítását is javasolta, amelynek értelmében e rendelkezés alkalmazásában a „forgalomképes kibocsátási engedélyek rendszere” a „2003/87/EK irányelv szerinti uniós rendszeren kívüli rendszert jelent”. ( 18 )

29.

Ahogyan azt már jeleztem, a Lengyel Köztársaság viszont úgy érvel, hogy az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer ténylegesen a 2003/96 irányelv 17. cikke (1) bekezdésének b) pontja és (4) bekezdése értelmében vett, „forgalomképes kibocsátási engedélyek rendszerének” minősül.

30.

Előadja, hogy az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer a kialakítása és a működését szabályozó elvek alapján a „forgalomképes kibocsátási engedélyek rendszerének” valamennyi feltételét teljesíti. E rendszer környezetvédelmi célok megvalósítását is eredményezi. E tekintetben a Lengyel Köztársaság utal a Bíróság 2012. március 29‑i Bizottság kontra Lengyelország ítéletére, amelyben a Bíróság megállapította, hogy „a 2003/87 irányelv kifejezett fő célja az üvegházhatású gázok kibocsátásának jelentős csökkentése annak érdekében, hogy be lehessen tartani az Uniónak és a tagállamoknak a Kiotói Jegyzőkönyv tekintetében tett kötelezettségvállalásait” ( 19 ). A Lengyel Köztársaság többek között azt állítja, hogy a 2003/96 irányelv 17. cikke (1) bekezdése b) pontjának és (4) bekezdésének szövege nem utal arra, hogy a környezetvédelmi célkitűzéseknek vagy a fokozott energiahatékonyságnak túl kell mutatnia az uniós jog által előirányzott kötelező rendszer révén megvalósítható célkitűzéseken és fokozott energiahatékonyságon. A 2003/96 irányelv (28) és (29) preambulumbekezdése sem támasztja alá ezt az álláspontot.

31.

Tekintettel arra, hogy a 2003/96 és a 2003/87 irányelvet majdnem egyidejűleg dolgozták ki, a Lengyel Köztársaság arra az álláspontra helyezkedik, hogy ha az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszert nem lehetne a 2003/96 irányelv 17. cikke (1) bekezdésének b) pontja és (4) bekezdése értelmében vett, „forgalomképes kibocsátási engedélyek rendszerének” tekinteni, ezt az uniós jogalkotó kifejezetten rögzítette volna. Álláspontja szerint e rendelkezések olyan, nagy energiaintenzitású vállalkozások „kettős adóztatásának” elkerülését szolgálták, amelyek az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszernek is a hatálya alá tartoztak.

32.

A Lengyel Köztársaság szerint a 2003/96/EK irányelv módosításáról szóló tanácsi irányelvre vonatkozó, 2011. április 13‑i bizottsági javaslat a 2003/96 irányelv 17. cikke (2) és (3) bekezdésének módosítását annak érdekében irányozta elő, hogy az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszert kizárja a „forgalomképes kibocsátási engedélyek rendszerének” 2003/96 irányelv 17. cikke értelmében vett fogalmából. Erre a módosításra kizárólag azért volt szükség, mert a még hatályban lévő szabályok értelmében az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszerre vonatkoztak e rendelkezések. A Tanács a javaslatot mindenesetre nem fogadta el.

33.

A Lengyel Köztársaság úgy véli, hogy a Bizottság által alapul vett, „a Tanács […] [2003/96] irányelvet elfogadó ülésének jegyzőkönyvéhez” csatolandó melléklet nem a 2003/96 irányelv 17. cikkének alkalmazására vonatkozott, hanem csak általános megállapításokat tartalmazott, például azt, hogy a Tanács a Bizottság javaslata alapján kötelezettséget vállalt arra, hogy a kettős adóztatás elkerülése érdekében az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer jövőbeli megvalósítását kísérő adóintézkedéseket konstruktív módon fogja megvizsgálni.

34.

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EUMSZ 258. cikk szerinti eljárás keretében a Bizottság feladata az állítólagos jogsértések fennállásának bizonyítása, és az ehhez szükséges bizonyítékok Bíróság elé terjesztése. ( 20 ) Szintén állandó ítélkezési gyakorlat, hogy a Bíróság csak olyan kifogást vizsgálhat, amely már szerepelt a Bizottság indokolással ellátott véleményében. ( 21 )

35.

Ebből következik, hogy a jelen ügyhöz hasonló ügyben – amelyben az állítólagos kötelezettségszegés azon az állításon alapul, miszerint a nemzeti jog nem felel meg valamely irányelvben szereplő feltételeknek – a Bizottság keresetének sikere tehát azon alapul, hogy helyesen értelmezte‑e az irányelv szövegét, valamint a Bizottság által mind a pert megelőző eljárásban, mind a jelen eljárásban felhozott érveken.

36.

Mivel a felek általánosságban egyetértenek a mögöttes tényeket illetően, látni lehet majd, hogy a jelen ügy teljes egészében a 2003/96 irányelv 17. cikke értelmezésének kérdésére vonatkozik. A felek egyetértenek abban, hogy a Lengyel Köztársaság olyan törvény fogadott el, amely mentességet biztosít a 2003/87 irányelv szerinti uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer hatálya alá tartozó nagy energiaintenzitású vállalkozások által felhasznált energiatermékeket (szén‑ és gáztartalmú termékeket) terhelő jövedéki adó alól. Abban is egyetértenek – és ez releváns a Bizottság érvelését illetően –, hogy e nemzeti jog azzal a hatással jár, hogy e mentesség automatikusan és attól függetlenül biztosított, hogy a vállalkozások már részesültek‑e a 2003/87 irányelv szerinti támogatási intézkedésben, például a kibocsátási egységek ingyenes kiosztásában. A kérdés tehát az, hogy a végrehajtás e módja a 2003/96 irányelv 17. cikke (1) bekezdése b) pontjának és (4) bekezdésének hatálya alá tartozik‑e.

37.

A 2003/96 irányelv 4. cikke arra kötelezi a tagállamokat, hogy az annak 2. cikkében meghatározott minimális adómértékeket vessenek ki az energiatermékekre és a villamos energiára. E kötelezettségre a minimális adómérték alóli számos mentesség vonatkozik, amelyek az irányelv 14. cikke alkalmazása esetén kötelező jellegűek. Egyéb esetekben a tagállamok dönthetnek arról, hogy azokat alkalmazzák‑e. Ez a helyzet a 2003/96 irányelv 17. cikke esetében, amelynek értelmezése a jelen eljárás középpontjában áll.

38.

A 2003/96 irányelv egyik általános célja az, hogy visszatartsa a tagállamokat attól, hogy a fosszilis tüzelőanyagok felhasználását terhelő alacsony energiaadómérték biztosítása révén versenyezzenek a vállalkozások ipari telephelyéért. Ezt az említett irányelv 1. cikke szerinti minimális uniós adómértékek előírásával valósítja meg. Ezenfelül ezen intézkedés közvetett célja a fosszilis tüzelőanyagok használatától való visszatartás. A 2003/96 irányelv 17. cikke azonban lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy bizonyos jövedékiadó‑mentességek és jövedékiadó‑kedvezmények alkalmazásával eltérjenek ezen adókötelezettségekre vonatkozó szabályoktól, amennyiben az e rendelkezésben előírt feltételek teljesülnek. Ez – bár nem kizárólag – a nagy energiaintenzitású vállalkozásoknak kedvez. Ennek oka – a 2003/87 irányelv ( 22 ) alapján a kibocsátásáthelyezés kockázatának kitett ágazatokat célzó intézkedésekhez hasonlóan – kettős. A rendelkezések célja azon kockázatnak az elkerülése, hogy a nagy energiaintenzitású vállalkozások olyan országokkal álljanak kapcsolatban, amelyek ilyen adót nem, vagy sokkal alacsonyabb adót vetnek ki. Ez hátrányosan érintené az Európai Uniót mint ipari telephelyet, és annak versenyképességét. ( 23 ) Továbbá az ilyen áthelyezések olyan országok irányába történhetnek, amelyekben az energia nemcsak hogy jóval olcsóbb, hanem a környezetvédelmi előírások az uniós környezetvédelmi előírásoknál általában jelentősen enyhébbek is.

39.

Ahogyan arra már rámutattam, a Bizottság érvelése lényegében azon alapul, hogy a „forgalomképes kibocsátási engedélyek rendszerére” a 2003/96 irányelv 17. cikke (1) bekezdésének b) pontjában és (4) bekezdésében szereplő utalás nem terjed ki az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszerben való részvételre.

40.

Kétségtelen, hogy a 2003/96 irányelv 17. cikkének szövege valamelyest homályos. E cikk (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy a tagállamok adókedvezményeket alkalmazhatnak a tüzelési, fűtési célokra felhasznált energiatermékek és villamos energia fogyasztására egyrészt a nagy energiaintenzitású vállalkozások javára, másrészt pedig abban az esetben, ha megállapodásokat kötnek vállalkozásokkal vagy vállalkozások társulásával, vagy ha bevezetik a forgalomképes kibocsátási engedélyek rendszerét, vagy azzal egyenértékű intézkedéseket hajtanak végre, amennyiben azok a környezetvédelmi célkitűzések elérését vagy az energiahatékonyság javulását eredményezik. Ehhez azonban szükséges, hogy az irányelvben előírt minimális adómértékeket átlagosan minden vállalkozás esetében tiszteletben tartsák.

41.

A 2003/96 irányelv 17. cikkének (2) bekezdése akként rendelkezik, hogy a 4. cikk (1) bekezdésének rendelkezései ellenére a tagállamok teljes mértékben mentesíthetik a vállalkozásokat az energiatermékek és a villamos energia fogyasztását terhelő (az irányelv 2. cikkében meghatározott) ezen adó alól, ha azokat az irányelv 17. cikkének (1) bekezdésében meghatározott nagy energiaintenzitású vállalkozások használják fel. Az irányelv 17. cikkének (3) bekezdése ezt követően egy külön, 50%‑ig terjedő adókedvezmény kategóriáról rendelkezik, ha „azokat a 11. cikk meghatározása szerinti olyan üzleti vállalkozások használják fel, amelyek nem nagy energiaintenzitásúak az e cikk (1) bekezdésének meghatározása szerint”.

42.

A 2003/96 irányelv 17. cikkének (4) bekezdése akként rendelkezik, hogy a 17. cikk (2) bekezdése szerinti adómentességben vagy az 17. cikk (3) bekezdése szerinti adókedvezményben részesülő vállalkozásoknak el kell fogadniuk „az (1) bekezdés b) pontjában említett megállapodásokat, részt kell venniük a forgalomképes kibocsátási engedélyek rendszereiben vagy azzal egyenértékű intézkedéseket kell elfogadniuk”. E megállapodások, forgalomképes kibocsátási engedélyek rendszere vagy azzal egyenértékű intézkedések eredményeként azonban a környezetvédelmi célkitűzéseknek vagy a fokozott energiahatékonyságnak olyan mértékben kell megvalósulniuk, amely „nagyjából egyenértékű azzal, amelyet a szokásos közösségi minimum [helyesen: minimális] adómértékek betartásával el lehetett volna érni”. Ezzel ellentétben a 2003/96 irányelv 17. cikke (1) bekezdésének b) pontja egyáltalán nem tesz említést e követelményről. ( 24 )

43.

Mivel a jövedéki adóról szóló lengyel törvény a nagy energiaintenzitású vállalkozások teljes körű mentességére vonatkozik, egyértelmű, hogy Lengyelország a jövedéki adóról szóló lengyel törvény 31a. cikke 1. bekezdésének 8) pontját és 31b. cikke 1. bekezdésének 5) pontját a 2003/96 irányelv 17. cikke (2) bekezdésének rendelkezéseire alapította. Ez azt jelenti, hogy az irányelv 17. cikke egyértelműségének fent említett általános hiánya ellenére ezen irányelv 17. cikkének (4) bekezdése alkalmazandó. E rendelkezés értelmében „[a] […] lehetőségekkel élő üzleti vállalkozásoknak […] részt kell venniük [az (1) bekezdés b) pontjában említett] forgalomképes kibocsátási engedélyek rendszereiben vagy azzal egyenértékű intézkedéseket kell elfogadniuk” és az ilyen „forgalomképes kibocsátási engedélyek rendszerei vagy azzal egyenértékű intézkedések eredményeként a környezetvédelmi célkitűzéseknek vagy a fokozott energiahatékonyságnak olyan mértékben kell megvalósulniuk, amely nagyjából egyenértékű azzal, amelyet a szokásos közösségi minimum [helyesen: minimális] adómértékek betartásával el lehetett volna érni”.

44.

Annak vizsgálata során, hogy a Lengyel Köztársaság eleget tett‑e kötelezettségeinek, a döntő kérdés tehát az, hogy mit kell a 2003/96 irányelv 17. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében vett, „forgalomképes kibocsátási engedélyek rendszere” alatt érteni. További kérdés, hogy mikor tekinthető úgy, hogy e rendszer a 17. cikk (4) bekezdésének szövegével összhangban először is „a környezetvédelmi célkitűzések[et] vagy a fokozott energiahatékonyság[ot]” valósítja meg, másodszor pedig, hogy ezeket „olyan mértékben [valósítja‑e meg], amely nagyjából egyenértékű azzal, amelyet a szokásos közösségi minimum [helyesen: minimális] adómértékek betartásával el lehetett volna érni”. Amint ugyanakkor látni fogjuk, a Bíróság nincs abban a helyzetben, hogy ezen utóbbi követelményt, mint kifogást vizsgálja. Mindazonáltal e kérdés vizsgálata a rendelkezés mint egész értelemzését szolgálhatja.

45.

A felek egyetértenek abban, hogy az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer a „forgalomképes kibocsátási engedélyek rendszerének” valamennyi jellemzőjével rendelkezik. Ami a 2003/96 irányelv 17. cikkének (4) bekezdésében szereplő további követelményt illeti, vagyis azt, hogy környezetvédelmi célkitűzéseket vagy fokozott energiahatékonyságot kell megvalósítani, e rendelkezés értelmezését illetően eltérő megközelítések léteznek. Az a kérdés, hogy a forgalomképes kibocsátási engedélyek rendszere környezetvédelmi célkitűzések vagy fokozott energiahatékonyság megvalósítását eredményezi‑e, különbözőképpen közelíthető meg. Lehet azzal érvelni, hogy a 2003/96 irányelv 17. cikke (1) bekezdésének b) pontja és (4) bekezdése értelmében elegendő, ha a forgalomképes kibocsátási engedélyek rendszerében való részvétel önmagában környezetvédelmi célkitűzéseket vagy fokozott energiahatékonyságot valósít meg, mivel e rendszer ilyen célkitűzéseket követ. Ez a Lengyel Köztársaság által hivatkozott érv. Emellett lehet azzal érvelni, hogy a forgalomképes kibocsátási engedélyek rendszerébe való belépésnek e célok megvalósítását is kell eredményeznie. Márpedig, elvont értelemben az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszerben való részvétel biztosan megfelel ez utóbbi követelménynek. A Bíróság ugyanis már megállapította, hogy az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer az üvegházhatású gázok csökkentésével előmozdítja a környezetvédelmi célok megvalósítását, ( 25 ) ami azt jelenti, hogy fogalmilag megfelel a 2003/96 irányelv 17. cikke (1) bekezdésének b) pontjában szereplő további követelményeknek is.

46.

A konkrét ügyben azonban ez az értékelés talán kevésbé biztos. Míg a jövedéki adóról szóló lengyel törvény 31c. cikke alapján a nagy energiaintenzitású vállalkozások automatikusan mentesülhetnek a tüzelési, fűtési célra felhasznált energiatermékek fogyasztását terhelő jövedéki adó alól, ugyanezen vállalkozások azon létesítményeik után, amelyek tekinthetők úgy, hogy a kibocsátásáthelyezés veszélyének vannak kitéve, ( 26 ) a 2003/87 irányelv jelenleg hatályos 10b. cikke értelmében térítésmentesen kapják meg kibocsátási egységeinek 100%‑át. Ez azt jelenti, hogy azokat ténylegesen nem terheli anyagilag az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer, így azzal lehet érvelni, hogy e vállalkozásoknak az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszerben való részvétele nem eredményezi a környezetvédelmi célkitűzések vagy a fokozott energiahatékonyság megvalósítását, mivel semmi nem ösztönzi azokat arra, hogy ilyen módon járjanak el. Azzal lehet tehát érvelni, hogy a tüzelési, fűtési célra felhasznált energiatermékek fogyasztását terhelő jövedéki adó alóli mentesség nem indokolt. Ez még inkább nyilvánvalóvá válik a 2003/96 irányelv 17. cikke (4) bekezdése második feltételének vizsgálata esetén, amely rendelkezés értelmében „a környezetvédelmi célkitűzéseknek vagy a fokozott energiahatékonyságnak olyan mértékben kell megvalósulniuk, amely nagyjából egyenértékű azzal, amelyet a szokásos közösségi minimum [helyesen: minimális] adómértékek betartásával el lehetett volna érni”. ( 27 )

47.

A „szokásos közösségi minimális adómértékekre” való utalás a 2003/96 irányelv által előírt minimális adómértékre való utalásnak tűnik annak ellenére, hogy amennyiben erre irányult a jogalkotó akarata, hasznos lett volna, ha az irányelv 17. cikkének (4) bekezdése azt ténylegesen és kifejezetten rögzíti. Ennek megfelelően úgy tűnik, hogy a 2003/96 irányelv 17. cikkének (4) bekezdése azt irányozza elő, hogy a jövedékiadó‑mentességben (vagy jövedékiadó‑kedvezményben) részesülő minden vállalkozásnak bizonyítania kell, hogy a kibocsátáskereskedelmi engedélyezési rendszerben való részvétellel a környezetvédelmi célkitűzéseket vagy a fokozott energiahatékonyságot olyan mértékben valósította meg, amely megközelíti azt a mértéket, amelyet a minimális jövedékiadómérték termékeire történő alkalmazásával el lehetett volna érni. Legalább bizonyos esetekben az ilyen hipotetikus ellentmondás bizonyítása összetett ökonometriai és egyéb bizonyítékokat igényelhet. Másfelől teljesen egyértelmű, hogy a jogi szövegben meghatározott kritériumot nem lehet könnyen figyelmen kívül hagyni, függetlenül attól, hogy alkalmazása mennyire nehéz.

48.

Bizonyítást nyert, hogy a 2003/87 irányelvnek megfelelően az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer keretében a kibocsátási egységek 100%‑a ingyenesen kiosztható a kibocsátásáthelyezés veszélyével érintett ágazatba tartozó nagy energiaintenzitású vállalkozások részére. Mindez arra utal, hogy ezekben az esetekben nem teljesül az a követelmény, hogy a környezetvédelmi célkitűzések vagy a fokozott energiahatékonyság nagyjából egyenértékűek legyenek azzal, amelyet a szokásos közösségi minimális adómértékek betartásával el lehetett volna érni. Mindenesetre a tüzelési, fűtési célra felhasznált szén‑ és gáztartalmú termékek utáni jövedékiadó‑mentességnek a nagy energiaintenzitású vállalkozások esetében való automatikus alkalmazásával a jövedéki adóról szóló lengyel törvény egyáltalán nem veszi figyelembe ezt a követelményt.

49.

A Bizottság ugyanakkor a jelen ügyben nem hozta fel ezt az érvet. A Bizottság ugyanis előadja, hogy a „forgalomképes kibocsátási engedélyek rendszerének” fogalmát úgy kell értelmezni, hogy az a 2003/96 irányelv 17. cikke (1) bekezdésének b) pontja és (4) bekezdése alkalmazásában nem foglalja magában az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszert. Attól tart, hogy a 2003/87 irányelv már nem érhetné el az üvegházhatásúgáz‑kibocsátás csökkentésére irányuló célját, ha a tagállamok a nagy energiaintenzitású vállalkozásokat pusztán amiatt is mentesíthetnék a jövedéki adó alól, hogy részt vettek az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszerben.

50.

A Bizottság ily módon előadta, hogy a forgalomképes kibocsátási engedélyek rendszerére való utalás olyan rendszerre vonatkozik, amelybe az érintett vállalkozások önként lépnek be, nem pedig az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszerhez hasonló kötelező rendszerre. Ezenkívül előadja, hogy a 2003/96 irányelv 17. cikke (1) bekezdésének b) pontjában és (4) bekezdésében biztosított mentességek kizárólag az olyan rendszerre vonatkozhatnak, amelyek a kötelező uniós jogi eszközökkel megvalósított környezetvédelmi célkitűzéseknél és fokozott energiahatékonyságnál a környezetvédelmi célkitűzéseket és a fokozott energiahatékonyságot nagyobb mértékben valósítja meg, de nem utal arra, hogy e célkitűzések és energiahatékonyság egyáltalán nem lenne megvalósítható, ha valamely nagy energiaintenzitású vállalkozás ingyenesen megkapja a kibocsátási egységeinek 100%‑át. Habár a 2003/96 irányelv 17. cikke számos szempontból is homályos lehet, e rendelkezés jelenlegi szövege nem támasztja alá azt az állítást, hogy az e rendelkezések értelmében vett, forgalomképes kibocsátási engedélyek rendszerének a kötelező uniós rendszerek keretében elért környezetvédelmi célkitűzéseket és fokozott energiahatékonyságot meghaladó mértékben kell környezetvédelmi célkitűzéseket és fokozott energiahatékonyságot megvalósítania.

51.

A Bizottság azzal érvel, hogy 2003/96 irányelvet elfogadó tanácsi ülés jegyzőkönyvének mellékletéhez csatolandó nyilatkozatok a 2003/96 irányelv szerinti adóztatás és az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer párhuzamos fennállása mellett szólnak. Ez az érv azonban nem meggyőző. Az ilyen jegyzőkönyvek ugyanis nem jogszabályszövegek, és nem módosíthatják az abban szereplő, egyébként egyértelmű megfogalmazást, jelesül, hogy „a forgalomképes kibocsátási engedélyek rendszer[e] […] amennyiben azok a környezetvédelmi célkitűzések elérését vagy az energiahatékonyság javulását eredményezik”. Az e jegyzőkönyvben szereplő nyilatkozatok jelentése sem teljesen egyértelmű a Bizottság által említett értelemben.

52.

Ezenkívül igaz ugyan, hogy a 2003/87 irányelv annak függvényében alkalmazandó, hogy a kibocsátási egységek ára a kevesebb üvegházhatású gázt kibocsátó technológiákra történő váltást ösztönzi, a 2003/96 irányelvvel ellentétben a 2003/87 irányelv az évek során jelentősen változott. Ezt mutatja az is, hogy a 2003/87 irányelvbe csak a 2009/29/EK irányelv vezette be a kibocsátásáthelyezésre vonatkozó (a nagy energiaintenzitású vállalkozások esetében magasabb kockázattal foglalkozó) szabályozást. ( 28 )

53.

Azt is szem előtt kell tartani, hogy a 2003/96 irányelv 17. cikke ezen irányelv 8. cikke (2) bekezdésének b) és c) pontja alapján kizárólag a tüzelési, fűtési célokra, helyhez kötött motorok, valamint magas‑ és mélyépítéshez, közművekhez használt műszaki berendezések és gépek céljára felhasznált energiatermékek, valamint a villamos energia fogyasztása után járó adókedvezményekre vonatkozik. Ezzel szemben a 2003/87 irányelv a bizonyos üvegházhatású gázokat eredményező tevékenységek széles skálájából származó kibocsátások elkerülésére irányul. Bár nyilvánvaló, hogy átfedés van a 2003/96 irányelv 17. cikke és a 2003/87 irányelv között, nem látom – és sajnálatos –, hogy ezt az uniós jogalkotó koherens módon kezelte volna. Ez azt is jelenti, hogy nehéz korlátozni valamely eszköz alkalmazását olyan másik eszköz hatékonyságának védelme érdekében, amely ráadásul az évek során jelentősen változott. ( 29 ) Ez kiegészíthető azzal, hogy ha az uniós jogalkotó e célból ki akarta zárni az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszerben való részvételt, ezt könnyen rögzíthette volna, nem utolsó sorban amiatt, hogy a kibocsátáskereskedelmi rendszert olyan irányelv (2003/87 irányelv) hozta létre, amelyet a 2003/96 irányelv után két héten belül hirdettek ki.

54.

A Bizottság azon érvét illetően, amely szerint csak a forgalomképes kibocsátási engedélyek önkéntes rendszere tartozik a 2003/96 irányelv 17. cikke (1) bekezdése b) pontjának és (4) bekezdésének hatálya alá, elismerhető, hogy ezen irányelv 17. cikke (4) bekezdésének egyes nyelvi változatai láthatólag a forgalomképes kibocsátási engedélyek rendszerében való részvétel önkéntes jellegére utalnak. A (4) bekezdés angol nyelvi változata úgy szól, hogy „shall enter into the agreements, tradable permit schemes or equivalent arrangements” ( 30 ). Ennek alapján kérdésként vetődhet fel, hogy e rendelkezés kizárólag a forgalomképes kibocsátási engedélyek olyan rendszerére vonatkozik‑e, amelyben a vállalkozás „részt vesz”. Ha ez a helyzet, ebből az következik, hogy valamilyen (önkéntes vagy nem önkéntes) jellegű „eljárás” szükséges.

55.

Ahogyan arra a Bíróság az ExxonMobil Production Deutschland ítéletében ( 31 ) rámutatott, a 2003/87 irányelvnek az alkalmazási körről rendelkező 2. cikkének (1) bekezdése alapján az irányelvet a II. mellékletében felsorolt üvegházhatású gázok „kibocsátására” kell alkalmazni, amelyek között „az I. mellékletben felsorolt tevékenységekből származó” szén‑dioxid is szerepel. ( 32 ) Ennélfogva a vállalkozásoknak semmilyen önkéntes vagy önkéntelen eljárást nem kell tanúsítaniuk. Amennyiben valamely létesítmény megfelel a követelményeknek, az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer alkalmazandó rá, és a vállalkozásnak a 2003/87 irányelv 12. cikke (3) bekezdésének megfelelően a létesítmény kibocsátásainak megfelelő mennyiségű kibocsátási egységet kell átadnia.

56.

Ugyanakkor azt a fogalommeghatározást, amely szerint a rendszerek a forgalomképes kibocsátási engedélyek rendszeréhez való úgynevezett „önkéntes csatlakozást” kívánnak meg, nem minden nyelvi változat támasztja alá. ( 33 ) Ezenkívül a 2003/96 irányelv 17. cikke (4) bekezdésének szövege úgy szól, hogy „el kell fogadniuk az (1) bekezdés b) pontjában említett megállapodásokat, részt kell venniük a forgalomképes kibocsátási engedélyek rendszereiben vagy azzal egyenértékű intézkedéseket kell elfogadniuk”. Álláspontom szerint e konkrét kifejezések használatából csak az következhet, hogy a 17. cikk (1) bekezdésének b) pontjában említett, „forgalomképes kibocsátási engedélyek rendszere” (amennyiben a szövegben nem szerepel ilyen, potenciálisan önkéntes elem) ( 34 ) azonos a 2003/96 irányelv 17. cikkének (4) bekezdésében említett rendszerrel, következésképpen a két rendelkezés nem zárja ki a kötelező rendszerben való részvételt. A jelen ügyben ez a megfogalmazás a döntő, amint a Bizottság a jelen eljárásban kifejtette.

57.

Igaz, hogy ezen irányelv (29) preambulumbekezdése előirányozza, hogy „[f]igyelmet érdemelnek azon vállalkozások, amelyek a környezetvédelem és az energiahatékonyság jelentős fokozása érdekében megállapodásokat kötnek; közülük a nagy energiaintenzitású vállalkozások különleges bánásmódot érdemelnek”. Ez az általános elvi megállapítás azonban nem következhet abból az egyszerű megfogalmazásból, amelyet az uniós jogalkotó a 17. cikk (1) bekezdésének b) pontjában és (4) bekezdésében ténylegesen használt. Ha az lett volna a szándék, hogy az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszerben való részvételt ne lehessen e tekintetben „forgalomképes kibocsátási engedélyek rendszerének” minősíteni, az uniós jogalkotónak lehetősége – és kötelessége lett volna – ezt kifejezetten megemlíteni.

58.

A fentieknek megfelelően a Bizottság kifogását nem arra alapította, hogy a jövedéki adóról szóló lengyel törvény a nagy energiaintenzitású vállalkozásokat annak figyelembevétele nélkül mentesíti a tüzelési, fűtési célból felhasznált szén és gáz fogyasztását terhelő minimális adómérték alól, hogy az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszerben való részvétellel a környezetvédelmi célkitűzések vagy a fokozott energiahatékonyság olyan mértékben valósultak‑e meg, amely nagyjából egyenértékű azzal, amelyet a szokásos közösségi minimális adómértékek betartásával el lehetett volna érni. A Bizottság az érvelését inkább egyetlen érvre, jelesül arra korlátozta, hogy az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer önmagában nem minősül a 2003/96 irányelv 17. cikke (1) bekezdésének b) pontja és (4) bekezdése értelmében vett, „forgalomképes kibocsátási engedélyek rendszerének”, mivel kizárólag az olyan, forgalomképes kibocsátási engedélyek rendszere minősül ilyen rendszernek, amelybe a vállalkozások önkéntesen lépnek be, és amely az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer környezetvédelmi célkitűzéseitől vagy fokozott energiahatékonysági céljaitól eltérő környezetvédelmi célkitűzéseket vagy fokozott energiahatékonysági célokat valósít meg.

59.

A Bizottság azzal sem érvelt, hogy magának a 2003/87 irányelvnek az alkalmazása nem eredményezheti környezetvédelmi célkitűzések vagy fokozott energiahatékonyság megvalósítását egy adott esetben, mivel ezen irányelv olyan szabályainak alkalmazása, mint a kibocsátási egységek 100%‑ának a kibocsátásáthelyezés kockázatának kitett létesítmények számára történő ingyenes kiosztása, azt jelenti, hogy a vállalkozások nem rendelkeznek az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentésére irányuló ösztönzőkkel.

60.

Az általam említett valamennyi indok alapján azonban nem gondolom, hogy a Bizottságnak a „forgalomképes kibocsátási engedélyek rendszere” kifejezés jelentésére vonatkozó e konkrét érve fenntartható lenne a 2003/96 irányelv 17. cikke (1) bekezdése b) pontjának és (4) bekezdésének jelenlegi konkrét szövege alapján.

61.

Ahogyan az a Bíróság eljárási szabályzata 120. cikkének c) pontjából és az e rendelkezéssel kapcsolatos ítélkezési gyakorlatból következik, a keresetlevélnek meg kell jelölnie a jogvita tárgyát, és tartalmaznia kell a jogalapok rövid ismertetését, illetve annak kellően egyértelműnek és pontosnak kell lennie ahhoz, hogy az alperes elő tudja készíteni védekezését, valamint a Bíróság gyakorolhassa felülvizsgálati jogkörét.

62.

Mindebből következik, hogy a kereset alapjául szolgáló alapvető ténybeli és jogi elemeknek magából a keresetlevél ( 35 ) szövegéből kell egységes és érthető módon következniük, és a keresetlevélben a kérelmeket egyértelműen kell megfogalmazni, nehogy a Bíróság a határozatában túlterjeszkedjen a kereseti kérelmen, vagy ne határozzon valamely kifogás tekintetében. ( 36 ) A jelen ügyben, mivel a Bizottság a keresetét egyetlen jogsértéssel kapcsolatos kifogásra, jelesül arra alapította, hogy a 2003/96 irányelv 17. cikke (1) bekezdésének b) pontja és (4) bekezdése értelmében vett, „forgalomképes kibocsátási engedélyek rendszere” csak azokat az önkéntes rendszereket foglalja magában, amelyek a kötelező uniós rendszerek által elért környezetvédelmi célkitűzéseket vagy fokozott energiahatékonyságot meghaladó mértékben valósítanak meg környezetvédelmi célkitűzéseket vagy fokozott energiahatékonyságot, kizárólag e kifogást kell megvizsgálni. A Bíróságnak nem feladata, hogy a Bizottság EUMSZ 258. cikk alapján benyújtott keresetlevelében szereplő kifogásokon és kérelmeken túlterjeszkedve döntsön. ( 37 )

63.

Mivel a Bizottság állításai nem teszik lehetővé annak megállapítását, hogy a Lengyel Köztársaság nem tett eleget a 2003/96 irányelv 17. cikkéből eredő kötelezettségeinek, meg kell állapítani, hogy a Bizottság nem támasztotta alá érvelését.

64.

A Bíróság eljárási szabályzata 138. cikkének (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A Bizottságot, mivel pervesztes lett, a Lengyel Köztársaság kérelmének megfelelően kötelezni kell a saját költségein felül a Lengyel Köztársaság részéről felmerült költségek viselésére.

65.

A fenti megfontolások alapján azt javaslom a Bíróságnak, hogy a következőképpen határozzon:

Először is, utasítsa el a keresetet.

Másodszor, a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.