27

Keresete alátámasztása érdekében a felperes lényegében egyetlen, a 2017/1001 rendelet 68. cikkének a 2018/625 rendelet 23. cikkének (3) bekezdésével összefüggésben értelmezett (1) bekezdésének megsértésére alapított jogalapra hivatkozik. Ez az egyetlen jogalap három kifogásra vonatkozik, amelyek először is a felszólalási osztály határozatának kézbesítési időpontjával, másodszor az e határozattal szembeni fellebbezési határidő lejártának időpontjával, harmadszor pedig az említett határozattal szembeni fellebbezési díj megfizetésére előírt határidő lejártának időpontjával kapcsolatosak.

[omissis]

65

Az ítélkezési gyakorlat szerint a 207/2009 rendelet 60. cikkét (jelenleg a 2017/1001 rendelet 68. cikkének (1) bekezdése) egységesen kell értelmezni abban az értelemben, hogy a fellebbezés díját meg kell fizetni ahhoz, hogy a fellebbezést benyújtottnak lehessen tekinteni, és ezért e fizetés a fellebbezés benyújtásához kapcsolódik, és azt ahhoz hasonlóan a fellebbezéssel megtámadott határozat közlésétől számított két hónapos határidőn belül kell teljesíteni. A határozat közlésétől számított négy hónapos határidő kizárólag a fellebbezés alapjául szolgáló okokat megjelölő írásbeli nyilatkozat benyújtásának, nem pedig a fellebbezési díj megfizetésének a határideje (2014. május 21‑iMelt Water kontra OHIM [NUEVA] ítélet, T‑61/13, EU:T:2014:265, 31. pont).

66

A jelen ügyben a fellebbezési díj megfizetésére vonatkozó két hónapos határidő, amelynek kezdő időpontja a 2018. szeptember 21‑i elektronikus levél útján történt kézbesítés volt, 2018. november 21‑én járt le.

67

Márpedig a felperes 2018. december 21‑én befizette a fellebbezési díjat az EUIPO‑nak, amely azt 2018. december 24‑én kapta meg.

68

Meg kell állapítani, hogy a fellebbezési díjat késedelmesen, a fellebbezés benyújtására és a díj befizetésére előírt határidő 2018. november 21‑i lejártát követően fizették meg.

69

Ez a következtetés nem cáfolható az EUIPO 2018. november 26‑i két leveléből eredő, „alaki szabálytalanságokra” vonatkozó, állítólagos hiánypótlási felhívásokra alapított felperesi érvvel sem (lásd a fenti 16. és 17. pontot).

70

E tekintetben a 2018/625 felhatalmazáson alapuló rendelet 23. cikkére tekintettel pontosítani kell az ilyen, a fellebbezés benyújtására és a díj megfizetésére vonatkozó határidő lejártát követően intézett hiánypótlási felhívások hatályát.

71

Rá kell mutatni arra, hogy a 2018/625 felhatalmazáson alapuló rendelet 23. cikke (1) bekezdésének c) pontjában említett, a fellebbezés elfogadhatatlanságának elkerülése érdekében történő hiánypótlás lehetősége nem a fellebbezési díj meg nem fizetésére vonatkozik, hanem csupán a fellebbező nevére és címére, a felperes képviselőjének nevére és munkahelyi címére, illetve a vitatott áruk és szolgáltatások világos és egyértelmű megjelölésére.

72

Azonban meg kell állapítani, hogy a fellebbezési díj előírt határidőn belüli meg nem fizetése nem képezheti a 2018/625 felhatalmazáson alapuló rendelet 23. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében vett hiánypótlás tárgyát. Ugyanezen rendelet 23. cikke (3) bekezdésének megfelelően, ha a fellebbezési díjat az előírt határidőn túl fizetik meg, a fellebbezést be nem nyújtottnak kell tekinteni, és nincs lehetőség hiánypótlásra az igazoláson kívül, amelyre a 2017/1001 rendelet 104. cikkében foglalt különös szabályok vonatkoznak.

73

Kétségtelen, hogy az EUIPO annak ellenére, hogy ez a határidő már lejárt, lehetővé teheti – ahogyan ezt a jelen ügyben a 2018. november 26‑i második levelében tette – az érintett fél számára, hogy állást foglaljon az esetlegesen felhasználható bizonyítékokat illetően, és azokat közölje vele, különösen amennyiben azok esetlegesen olyan előre nem látható körülményre vagy vis maiorra, illetve menthető tévedésre vonatkoznak, amely igazolhatja a fellebbezési díj előírt határidőn belüli meg nem fizetését.

74

A felperes azonban nem bizonyította, sőt nem is állította olyan előre nem látható körülmény vagy vis maior, illetve menthető tévedés fennállását, amely akadályozta volna őt a díjnak az előírt határidőn, azaz 2018. november 21‑ig történő megfizetésében. Az EUIPO‑nak pedig nem volt feladata, hogy a felperest felszólítsa a fellebbezési díj határidőn belül történő megfizetésére, mivel e követelmény világosan és egyértelműen következik a 2017/1001 rendelet 68. cikkének a felperes számára is ismert (1) bekezdéséből.

75

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az eljárási határidőkre vonatkozó uniós szabályok alkalmazásától csak egészen kivételes körülmények között lehet eltérni, mivel e szabályok szigorú alkalmazása felel meg a jogbiztonság követelményének, illetve annak az igénynek, hogy a bírósági eljárásban ne érvényesülhessen hátrányos megkülönböztetés, sem önkényes bánásmód. Függetlenül attól, hogy az ilyen körülmények előre nem látható körülménynek, vis maiornak vagy menthető tévedésnek minősülnek, mindenesetre olyan szubjektív elemet tartalmaznak, amely a jóhiszemű jogalany azon kötelezettségéhez kapcsolódnak, hogy tanúsítsa a szokásosan tájékozott gazdasági szereplőtől elvárható gondosságot és körültekintést az eljárás lefolytatásának figyelemmel kísérése és a határidők betartása során (lásd: 2014. május 21‑iNUEVA ítélet, T‑61/13, EU:T:2014:265, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2019. október 9‑iEsim Chemicals kontra EUIPO – Sigma‑Tau Industrie Farmaceutiche Riunite [ESIM Chemicals] végzés, T‑713/18, nem tették közzé, EU:T:2019:744, 34. pont). A jelen ügyben a felperes esetében nem ez a helyzet.

76

Ráadásul meg kell jegyezni, hogy a felperes, miután az EUIPO 2018. november 26‑i második levelében tájékoztatta arról, hogy az előírt határidőben nem fizette be a fellebbezési díjat, és ennek következtében fellebbezését be nem nyújtottnak tekinthetik, nem volt jogorvoslati lehetőség híján az EUIPO előtt. Ugyanis, még ha abból is indulunk ki, hogy a felperes arra kívánt hivatkozni, hogy az adott körülmények által megkövetelt kellő gondosság mellett sem volt képes a fellebbezési díj megfizetésére előírt határidő betartására, akkor is rendelkezésére állt az EUIPO előtti igazolási eljárás, és kérelmet nyújthatott volna be a 2017/1001 rendelet 104. cikke alapján (lásd: 2014. május 21‑iNUEVA ítélet, T‑61/13, EU:T:2014:265, 43. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Márpedig a felperes nem nyújtott be e cikk alapján igazolási kérelmet.

77

Kétségtelen, hogy a felperes a 2018. december 20‑i levelében utalt az eljárás folytatására. Ugyanakkor nem nyújtott be az eljárás folytatása iránti, a 2017/1001 rendelet 105. cikke szerinti kérelmet. Az ilyen kérelmet mindenesetre el kellett volna utasítani, mivel ez a cikk – (2) bekezdésének megfelelően – nem alkalmazandó az említett rendelet 68. cikkében megállapított határidőkre, így a fellebbezési határidőre és a fellebbezési díj megfizetésére vonatkozó határidőre.

78

Végeredményben azt a következtetést kell levonni, hogy még ha a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 10. pontjában tévesen is állapította meg, hogy a felszólalási osztály határozatát 2018. július 20‑án ajánlott levélben közölték a felperessel, és hogy a fellebbezési díj megfizetésének határideje 2018. szeptember 20‑án lejárt, ez a tévedés nem eredményezheti a megtámadott határozat hatályon kívül helyezését. Ugyanis, amint az a megtámadott határozat 11. pontjából következik, a fellebbezési tanács azon következtetése, hogy a 2018. december 24‑én beérkezett fellebbezési díj késedelmes volt, alapulhat a 2018. szeptember 21‑i elektronikus levélben történt kézbesítés időpontján.

79

A fellebbezési tanács tehát a megtámadott határozat 12. pontjában helyesen tekintette a felperesnek a felszólalási osztály határozatával szembeni fellebbezését be nem nyújtottnak, lényegében úgy ítélve meg, hogy még a felperes által állított – és a Törvényszék által a jelen ügyben megállapított – kézbesítési időpont, azaz 2018. szeptember 21. alapján is késedelmesen fizették meg a 2018. december 24‑én beérkezett fellebbezési díjat.

80

A fenti megfontolások összességére tekintettel az egyetlen jogalapot, és ennélfogva a keresetet teljes egészében el kell utasítani, anélkül hogy határozni kellene a felperes második és harmadik kereseti kérelmének elfogadhatóságáról.

[omissis]

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (kilencedik tanács)

a következőképpen határozott: