–

NI, OJ és PK képviseletében P. Kerecman advokát,

–

a szlovák kormány képviseletében B. Ricziová, meghatalmazotti minőségben,

–

a cseh kormány képviseletében M. Smolek, J. Pavliš és J. Vláčil, meghatalmazotti minőségben,

–

Írország képviseletében M. Browne, G. Hodge és T. Joyce, meghatalmazotti minőségben, segítőjük: K. Binchy BL,

–

az Európai Bizottság képviseletében A. Tokár és B.‑R. Killmann, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a munkáltató fizetésképtelensége esetén a munkavállalók védelméről szóló, 2008. október 22‑i 2008/94/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2008. L 283., 36. o.) 2. és 3. cikkének értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet az NI, OJ et PK, azaz RL munkavállaló házastársa és két gyermeke, valamint a Sociálna poisťovňa (társadalombiztosítási pénztár, Szlovákia) között folyamatban lévő jogvitában terjesztették elő, amelynek tárgya az, hogy ezen utóbbi megtagadta az említett munkavállaló 2003. október 16‑án történt munkahelyi baleset miatt bekövetkezett halála folytán e személyeket ért nem vagyoni kár megtérítését.

3

A 2008/94 irányelv (3) preambulumbekezdése értelmében:

„A munkáltató fizetésképtelensége esetén szükséges a munkavállalók védelméről rendelkezni és számukra egy minimális szintű védelmet biztosítani, különösen a fennálló követelések kifizetésének biztosítása érdekében, mindeközben figyelembe véve a Közösségen belüli kiegyensúlyozott gazdasági és szociális fejlődés szükségességét. E célból a tagállamok kötelesek egy olyan intézetet létrehozni, amely szavatolja az érintett munkavállalók fennálló követeléseinek teljesítését.”

4

Ezen irányelv (4) preambulumbekezdése a következőket mondja ki:

„Az érintett munkavállalók méltányos védelmének biztosítása érdekében, a fizetésképtelenség fogalmát a tagállamokban kialakult jogalkotási irányzatok figyelembevételével kell meghatározni, és ez a fogalom magában foglalja a felszámoláson kívüli egyéb, a fizetésképtelenséggel kapcsolatos eljárásokat is. […]”

5

Az említett irányelv 1. cikkének (1) bekezdése a következőket írja elő:

„Ezen irányelvet a munkaszerződésből vagy munkaviszonyból származó, a 2. cikk (1) bekezdésének értelmében fizetésképtelen munkáltatókkal szembeni munkavállalói követelések esetén kell alkalmazni.”

6

Ugyanezen irányelv 2. cikkének a szövege a következő:

„(1)   Ezen irányelv alkalmazásában fizetésképtelen a munkáltató, amennyiben a munkáltató fizetésképtelensége alapján az adott tagállam törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezései szerinti kollektív eljárás kezdeményezésére irányuló kérelmet terjesztettek elő, amely a munkáltató vagyonának részleges vagy teljes lefoglalásával, valamint felszámoló vagy hasonló feladatot ellátó személy kinevezésével jár, és az említett rendelkezések alapján az illetékes hatóság:

(2)   Az irányelv nem sérti az egyes tagállamok jogszabályaiban szereplő […] díjazás […] kifejezések meghatározásait.

[…]

(4)   Ez az irányelv nem akadályozza meg a tagállamokat abban, hogy a munkavállalók védelmét kiterjesszék a fizetésképtelenség más eseteire is, például a kifizetések tényleges és tartós leállítására, amelyet az (1) bekezdésben említett eljárásoktól eltérő, a nemzeti jog rendelkezései szerinti eljárásokkal állapítanak meg.

[…]”

7

A 2008/94 irányelv 3. cikke, amely „A garanciaintézetekre vonatkozó előírások” című II. fejezetben található, így rendelkezik:

„A tagállamok meghozzák a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy a 4. cikk hatálya alá tartozó garanciaintézetek [helyesen: a garanciaintézetek a 4. cikk sérelme nélkül] biztosítsák a munkavállalók munkaszerződésből vagy munkaviszonyokból származó, fennálló követeléseinek a kielégítését, és amennyiben a nemzeti jog ezt előírja, a végkielégítést is a munkaviszony megszűnése esetén.

A garanciaintézet által átvállalt követelések azok a fennálló fizetési [helyesen: díjazással kapcsolatos] követelések, amelyek a tagállamok által meghatározott időpont előtti és/vagy – adott esetben – utáni időszakra vonatkoznak.”

8

Az említett irányelv „Általános és záró rendelkezések” címet viselő 11. cikkének első bekezdése az alábbiakat mondja ki:

„Ez az irányelv nem érinti a tagállamok azon lehetőségét, hogy a munkavállalókra nézve kedvezőbb törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseket alkalmazzanak vagy vezessenek be.”

9

A zákon č. 274/1994 Z. z., o Sociálnej poisťovni (a társadalombiztosítási pénztárról szóló 274/1994. sz. törvény 44. cikke), 2003. december 31‑ig alkalmazandó változatában (a továbbiakban: 274/1994. sz. törvény) az alábbbiak szerint rendelkezett, többek között a munkáltató polgári jogi felelősségének törvény szerinti biztosításával kapcsolatban:

„(1)   A polgári jogi felelősségbiztosítás kezdőnapja a munkáltató első munkavállalója felvételének napja, és az az utolsó munkavállaló alkalmazási időszakának végéig tart.

(2)   A munkáltató jogosult arra, hogy amennyiben biztosítási esemény következik be, a társadalombiztosítási pénztár teljesítse helyette a polgári jogi felelősségbiztosítás fennállása során történt munkahelyi baleset […] által okozott egészségkárosodás címén fennálló, megalapozott kártérítési követeléseket.

(3)   »Biztosítási esemény« a munkahelyi baleset vagy foglalkozási betegség következtében bekövetkezett egészségkárosodás vagy halál.

(4)   Ha a kártérítésről a hatáskörrel rendelkező és illetékes bíróság határoz, akkor úgy kell tekinteni, hogy a biztosítási esemény csak abban az időpontban következett be, amikor a társadalombiztosítási pénztárat fizetésre kötelező határozat jogerőre emelkedett.”

10

Az említett törvény 44b. cikkének (1) és (2) bekezdése kimondja:

„(1)   A [társadalombiztosítási pénztár] a 44a. cikk (2) bekezdésében megállapított kártérítést a munkahelyi baleset vagy foglalkozási megbetegedés által egészségkárosodást szenvedett munkavállalónak szlovák koronában folyósítja.

(2)   Ha a munkáltató az (1) bekezdésben említett munkavállaló számára megtérítette a 44a. cikk (2) bekezdése szerinti kárát vagy annak egy részét, jogosult arra, hogy a [társadalombiztosítási pénztár] visszafizesse számára az általa fizetett kártérítést azon összeg erejéig, amelyet az említett munkavállaló számára kártérítésként fizetnie kellett volna.”

11

A zákon č. 311/2001 Z. z., zákonník práce (a munka törvénykönyvéről szóló 311/2001. sz. törvény) 2003. december 31‑ig alkalmazadó változata (a továbbiakban: a munka törvénykönyve) 21. cikkének szövege az alábbi volt:

„(1)   A munkavállalók munkaviszonyából eredő követeléseinek fizetésképtelenség esetén történő rendezése céljából a munkáltatót fizetésképtelennek kell tekinteni a fizetésképtelenség megállapítása iránti kérelem benyújtását követően, amennyiben

(2)   A munkáltató fizetésképtelensége a fizetésképtelenséget megállapító vagy a fizetésképtelenné nyilvánítás iránti kérelmet a vagyoni eszközök elégtelenségének indokával elutasító bírósági határozat időpontjával veszi kezdetét.”

12

A munka törvénykönyvének 22. cikke az alábbiak szerint rendelkezett:

„(1)   Ha egy munkavállaló a 21. cikk értelmében fizetésképtelenné válik, és nem tudja rendezni a munkavállalók munkaviszonyból eredő követeléseit, a garanciaalap az alkalmazandó különös szabályozással összhangban rendezi e követeléseket.

(2)   A munkavállalók munkaviszonyból eredő és a garanciaalap által rendezendő […] követelései az alábbiak:

13

Az említett törvénykönyv 195. cikke értelmében:

„(1)   A munkavállalónak feladatai ellátása során vagy azzal közvetlen kapcsolatban bekövetkező egészégkárosodásáért vagy baleset (munkahelyi baleset) miatt bekövetkező haláláért az a munkáltató tartozik felelősséggel, amelynek a baleset időpontjában a munkavállaló az alkalmazásában állt.

[…]

(6)   A munkáltató akkor is felelős a kárért, ha teljesítette a különös szabályozásokból és más, a munkahelyi biztonság és védelem biztosítását célzó eredő szabályozásokból eredő kötelezettségeket […]”.

14

Ugyanezen törvénykönyv 204. cikkének (1) bekezdése a munkavállaló munkahelyi baleset következtében bekövetkező halála esetén nyújtandó kártérítés terjedelmével kapcsolatban az alábbiak szerint rendelkezett:

„Ha a munkavállaló munkahelyi baleset vagy foglalkozási betegség következtében meghal, a munkáltató felelőssége a következőkre terjed ki:

15

E törvénykönyv 210. cikke kimondta:

„(1)   Azt a munkáltatót, amely legalább egy munkavállalót alkalmaz, biztosítani kell munkahelyi balesetből vagy foglalkozási megbetegedésből eredő károk iránti felelőssége tekintetében.

(2)   A munkáltató polgári jogi felelősségbiztosítását az alkalmazandó különös szabályozással összhangban a társadalombiztosítási pénztár nyújtja.”

16

A módosított zákon č. 461/2003 Z. z. o sociálnom poistení v znení neskorších predpisov (a társadalombiztosításról szóló 461/2003. sz. törvény; a továbbiakban: 461/2003. sz. törvény) a 2008/94 irányelvvel módosított és felváltott, a munkáltató fizetésképtelensége esetén a munkavállalók védelmére vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1980. október 20‑i 80/987/EGK tanácsi irányelv (HL 1980. L 283., 23. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 217. o.) által előírt követelmények átültetését célozta fizetésképtelenség esetén a munkáltató kötelező kiegészítő garanciájának rendszere által.

17

2004. január 1‑jétől kezdve e törvény 2. cikkének d) pontja értelmében a kiegészítő garancia olyan társadalombiztosítás, amely kiterjed a munkáltató fizetésképtelenségének eseteire, és amelynek rendeltetése az, hogy ilyen garanciális ellátások folyósítása által kielégítse a munkavállalók követeléseit.

18

Az említett törvény 12. cikke azt az időpontot határozza meg, amelytől kezdve a munkáltatót kiegészítő garancia szempontjából fizetésképtelennek kell tekinteni.

2006. július 31‑ig hatályos változatában e cikk így rendelkezett:

„(1) A munkáltató fizetésképtelen, ha

(2) A munkáltató fizetésképtelensége a fizetésképtelenséget megállapító vagy a fizetésképtelenné nyilvánítás iránti kérelmet a vagyoni eszközök elégtelenségének indokával elutasító bírósági határozat időpontjával veszi kezdetét.”

2012. január 1‑jétől hatályos változatában e rendelkezés az alábbiakat írja elő:

„(1) A jelen törvény alkalmazásában a munkáltató fizetésképtelen, ha fizetésképtelenség megállapítása iránti kérelmet nyújtottak be.

(2) A munkáltató fizetésképtelensége a fizetésképtelenség megállapítása iránti kérelem illetékes bíróság részére történő kézbesítésének napján kezdődik.

(3) Ha a bíróság különös szabályozás alapján hivatalból fizetésképtelenségi eljárást indít, azt a napot kell a munkáltató fizetésképtelensége kezdetének tekinteni, amikor a bíróság meghozza a fizetésképtelenségi eljárás megindítására vonatkozó végzését.”

19

A zákon č. 7/2005 Z. z., o konkurze a reštrukturalizácii a o zmene a doplnení niektorých zákonov (A fizetésképtelenségről és a szerkezetátalakításról, valamint egyes törvények módosításáról szóló 7/2005. sz. törvény; a továbbiakban: csődtörvény) 3. cikke (2) bekezdésének harmadik és negyedik mondata szerint a természetes személy fizetésképtelennek minősül, ha a fizetési határidőt követő 180 napon belül legalább egy fizetési kötelezettségét nem képes teljesíteni. Ha a pénzkövetelést nem lehet az adóstól végrehajtás útján behajtani, az adóst fizetésképtelennek kell tekinteni.

20

2003. október 16‑án RL, aki NI házastársa és OJ és PK apja, munkahelyi baleset következtében elhunyt, amely balesetért munkáltatóját terhelte a felelősség.

21

2004. április 21‑én NI, OJ és PK, az alapeljárás felperesei keresetet indítottak az Okresný súd Košice II (kassai II. sz. járásbíróság, Szlovákia) előtt a munkáltatóval szemben az őket állításuk szerint RL halála következtében ért vagyoni és nem vagyoni kár megtérítése iránt.

22

E bíróság két külön eljárásban kártérítést ítélt meg számukra e vagyoni és nem vagyoni károk megtérítése címén 2012‑ben, illetve 2016‑ban. Az első határozatot megerősítette egy fellebbezési eljárásban hozott határozat.

23

A vagyoni kárra vonatkozó, 2016‑ban megállapított kártérítést az érintett munkáltató nevében a társadalombiztosítási pénztár teljes egészében folyósította a munkáltató törvény szerinti biztosításának keretében, amely a munkáltatónak a munkahelyi balesetek által okozott károkra vonatkozó felelősségére terjed ki.

24

A társadalombiztosítási pénztár a nem vagyoni kár megtérítése címén megítélt összeg kifizetését ugyanakkor megtagadta azzal az indokkal, hogy a munkahelyi balesetek által okozott károk megtérítése e kár megtérítését nem foglalja magában.

25

A végrehajtó által a munkáltatóval szemben e kártérítés megfizetése céljából folytatott eljárás e munkáltató fizetésképtelensége folytán sikertelennek bizonyult. Az említett kártérítés semmilyen, még részleges rendezésére sem került sor a felperesek felé.

26

A felperesek ekkor az említett kártérítés megfizetése iránt keresetet indítottak a társadalombiztosítási pénztárral szemben a kérdést előterjesztő bíróság, az Okresný súd Košice I (kassai I. sz. járásbíróság) előtt.

27

E bíróság kételyeket táplál a „fizetésképtelenség” 2008/94 irányelv szerinti fogalmának értelmezésével, valamint a „kár” fogalmának a társadalombiztosítási pénztár által e kifizetéssel szemben előadott korlátozó értelmezésével kapcsolatban.

28

E tekintetben, azon előfeltevésre támaszkodva, amely szerint a munkahelyi baleset által okozott károkra kiterjedő kötelező munkáltatói biztosítás a munkáltató fizetésképtelensége esetén a munkavállalók védelmének eszköze, az említett bíróságban felmerül, hogy a „munkavállaló fennálló követeléseinek” a 2008/94 irányelv 3. cikke szerinti fogalma magában foglalhatja‑e a nem vagyoni kár túlélő hozzátartozók részére való megtérítését. E biztosítás lehetővé tenné az örökösök számára, hogy a munkahelyi balesetből eredő kárt közvetlenül egy „garanciaintézet”, azaz a jelen ügyben a társadalombiztosítási pénztár térítse meg számukra a biztosítással rendelkező munkáltató helyett és nevében.

29

A munkáltató fizetésképtelensége esetén a munkavállaló a kérdést előterjesztő bíróság szerint a munka törvénykönyve 204. cikkének (1) bekezdése értelmében, a 274/1994. sz. törvény 44a. cikkének (2) bekezdésével összefüggésben értelmezve, jogosult arra, hogy az említett pénztár kártérítést fizessen számára egy munkahelyi balesetből következő egészségkárosodás címén a munkáltató helyett és nevében. Egy munkavállaló ilyen baleset miatt bekövetkező halálának esetére e rendelkezések a kérdést előterjesztő bíróság szerint jogot biztosítanak továbbá a túlélő hozzátartozók számára az általuk e baleset következtében elszenvedett károk megtérítésére.

30

A kérdést előterjesztő bíróságban felmerül tehát a kérdés, hogy a munkahelyi balesetből eredő kár megtérítése esetében a garanciaintézet tekintetében fennálló biztosítási kötelezettség – a „kár” 274/1994. sz. törvény 44a. cikkének (2) bekezdése szerinti fogalma keretében – magában foglalja‑e a túlélők nem vagyoni kárának megtérítését is.

31

Egyébiránt, tekintettel arra, hogy a 2008/94 irányelv keretében a munkáltató fizetésképtelensége a munkaszerződésből eredő, fennálló követelések védelmének előfeltétele, a kérdést előterjesztő bíróság e fogalom tartalmával kapcsolatban vár pontosítást.

32

A kérdést előterjesztő bíróság álláspontja szerint a 2008/94 irányelv 2. cikke, annak (4) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezve, a „fizetésképtelenség” fogalma kiterjesztő értelmezésének kedvez a szóban forgó követelés megfelelő védelmének érdekében. Következésképpen e bíróságban felmerül az a kérdés, hogy egy olyan helyzet, mint amely az alapügyben szerepel, tartozhat‑e ezen irányelv hatálya alá. E tekintetben megjegyzi, hogy jóllehet az alapügyben szereplő munkáltatóval szemben formálisan nem indítottak fizetésképtelenség megállapítása iránti eljárást, a szlovák jog azt írja elő, hogy abban az esetben, ha egy tartozás behajthatatlan végrehajtási eljárás keretében, a természetes személyt fizetésképtelennek kell tekinteni.

33

E körülmények között az Okresný súd Košice I (I. sz. kassai járásbíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

34

A szlovák kormány vitatja a Bíróság időbeli hatáskörét, és úgy véli, hogy az az ítélkezési gyakorlat, amelyre a kérdést előterjesztő bíróság támaszkodik, nevezetesen a 2007. június 14‑iTelefónica O2 Czech Republic (C‑64/06, EU:C:2007:348) ügyben hozott ítélet, amely szerint a Bíróság akkor is hatáskörrel rendelkezik, ha a ténybeli körülmények e tagállamnak az Európai Unióhoz történt csatlakozását megelőzően keletkeztek, mivel azok tartottak az e csatlakozást követő időszakban is, és az említett csatlakozást követően konstitutív jellegű bírósági határozat született, a jelen ügyben nem alkalmazható.

35

Egyrészt ugyanis az alapeljárás felpereseinek az általuk elszenvedett nem vagyoni kár megtérítéséhez való joga abban az időpontban keletkezett, amikor szóban forgó munkahelyi baleset történt, vagyis 2003. október 16‑án, tehát a Szlovák Köztársaságnak az Unióhoz való csatlakozását, 2004. május 1‑jét megelőzően. Másrészt a kártérítést megítélő, 2012‑ben és 2013‑ban hozott ítéletek a jelen esetben deklaratív és nem konstitutív jellegűek. E határozatok tehát nem új jogviszonyt hoznak létre, kizárólag egy, már a csatlakozást megelőzően fennálló jog jogi védelmét biztosítják.

36

Ezenkívül, noha a kérdést előterjesztő bíróság a 274/1994. sz. törvény 44a. cikkének (4) bekezdésére támaszkodik annak megállapításához, hogy a káreseményt a végleges határozat meghozatalának időpontjában, azaz 2013‑ban kell megvalósultnak tekinteni, sem a nem vagyoni kár megtérítéséhez való jog, sem az e jogon alapuló, az alapügyben hivatkozott követelés nem tartozik a munkahelyi baleset által okozott károk tekintetében fennálló felelősség biztosítására irányadó szabályozás hatálya alá. E jogok ezzel szemben a polgári törvénykönyv hatálya alá tartoznak. Mindenesetre, még ha nem is így lenne, a munkahelyi baleset biztosítása címén fennálló követelést az alkalmazandó nemzeti jogszabályok értelmében a Szlovák Köztársaságnak az Unióhoz történt csatlakozása előtt hatályos szabályozásra tekintettel kellene értékelni. E jogi rendszer jelenleg is hatályban van.

37

E tekintetben meg kell állapítani, hogy függetlenül a nem vagyoni kár megtérítésére vonatkozó bírósági határozatok jellegétől, vagy a fent említett egyik vagy másik nemzeti szabályozás alkalmazhatóságától, az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az alapjogvita egyrészt abból ered, hogy a társadalombiztosítási pénztár megtagadta az említett bírósági határozatok által már megítélt kártérítés megfizetését, másrészt abból, hogy az elhunyt munkavállaló munkáltatóját ténylegesen fizetésképtelennek nyilvánították.

38

Az alapeljáráshoz vezető e tényállási elemek a Szlovák Köztársaságnak az Európai Unióhoz való csatlakozása előtt valósultak meg.

39

Mivel a nemzeti bíróság az alapjogvita tekintetében alkalmazandó uniós jogszabályok értelmezése tárgyában terjeszt kérdést a Bíróság elé, a Bíróság főszabály szerint anélkül hozhatja meg döntését, hogy meg kellene vizsgálnia azon körülményeket, amelyek a nemzeti bíróságokat a kérdések Bíróság elé terjesztésére késztették, és amelyek alapján úgy ítélik meg, hogy az az uniós jogi rendelkezés alkalmazandó, amelynek értelmezését a Bíróság által kérik (2010. december 22‑iBezpečnostní softwarová asociace ítélet, C‑393/09, EU:C:2010:816, 25. pont).

40

Ez csak akkor van másként, amikor az uniós jogi rendelkezés, amelynek az értelmezését a Bíróságtól kérték, az alapeljárás tényállása tekintetében nem alkalmazható, mivel a tényállás az új tagállam Unióhoz való csatlakozását megelőzően keletkezett, vagy nyilvánvaló, hogy a hivatkozott rendelkezés nem kerülhet alkalmazásra (2010. december 22‑iBezpečnostní softwarová asociace ítélet, C‑393/09, EU:C:2010:816, 26. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

41

Márpedig a jelen ügyben nem ez a helyzet. Következésképpen a Bíróság – a szlovák kormány állításával ellentétben – hatáskörrel rendelkezik a 2008/94 irányelv kérdést előterjesztő bíróság által hivatkozott rendelkezéseinek az értelmezésére. Tehát válaszolni kell a kérdést előterjesztő bíróság kérdéseire.

42

A szlovák kormány az első kérdés elfogadhatatlanságára vonatkozó kifogást ad elő. Az e tagállam által kifejezett kételyek lényegében az e kérelem alapját képező nemzeti jogi konstrukció pontatlanságára, valamint arra vonatkoznak, hogy a kérdést előterjesztő bíróság megsértette az eljárási szabályzat 94. cikkében előírt követelményeket, főként amennyiben e bíróság előzetes döntéshozatal iránti kérelmében nem jelöli meg a vitatott követelés jellegét, az alkalmazandó nemzeti jogot, és nem állít fel kapcsolatot e rendelkezések és az alapeljárásban alkalmazandó nemzeti jog között.

43

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság és a nemzeti bíróságok között az EUMSZ 267. cikkel létrehozott együttműködés keretében kizárólag az ügyben eljáró és a meghozandó határozatért felelős nemzeti bíróság feladata annak értékelése, hogy az ügy sajátos jellemzőire tekintettel az ítélet meghozatalához szükség van‑e az előzetes döntéshozatalra, és hogy a Bíróságnak feltett kérdések relevánsak‑e. Következésképpen, amennyiben a feltett kérdések az uniós jog értelmezésére vonatkoznak, a Bíróság – főszabály szerint – köteles határozatot hozni (2019. március 5‑iEesti Pagar ítélet, C‑349/17, EU:C:2019:172, 47. pont).

44

Ebből az következik, hogy még ha relevánsak lennének is a szlovák kormánynak az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések alapját képező jogi háttér pontatlan jellegére vonatkozó észrevételei, a nemzeti bíróság által saját hatáskörében meghatározott jogszabályi és ténybeli háttér alapján – amelynek helytállóságát a Bíróság nem vizsgálhatja – az uniós jog értelmezésére vonatkozóan előterjesztett kérdések releváns voltát vélelmezni kell (2019. július 3‑iUniCredit Leasing ítélet, C‑242/18, EU:C:2019:558, 46. pont).

45

Ezenkívül a Bíróság többször is kimondta, hogy nem feladata, hogy valamely előzetes döntéshozatal iránti kérelem keretén belül nemzeti rendelkezések értelmezése tárgyában határozzon, vagy hogy eldöntse, a kérdést előterjesztő bíróság által adott értelmezés helytálló‑e, mivel az ilyen értelmezés a nemzeti bíróságok kizárólagos hatáskörébe tartozik (2019. július 3‑iUniCredit Leasing ítélet, C‑242/18, EU:C:2019:558, 47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

46

Másodszor, az eljárási szabályzat 94. cikkének állítólagos megsértésével kapcsolatban meg kell állapítani, hogy a jelen ügyben az előzetes döntéshozatal iránti kérelem megfelel az e cikk által előírt kritériumoknak. E kérelem ugyanis kellő pontossággal ismerteti a releváns tényeket és az alapjogvita tárgyát, amely egy munkavállaló munkahelyi baleset miatt történt halála folytán hozzátartozóit ért nem vagyoni kár megtérítésének kifizetése. A kérelem bemutatja azon nemzeti jogi rendelkezések, a munka törvénykönyve, a 274/1994. sz. törvény, valamint a csődtörvény tartalmát is, amelyek a kérdést előterjesztő bíróság szerint alkalmazhatók az alapügy tekintetében. Végül a kérdést előterjesztő bíróság ismerteti egyrészt azokat az okokat, amelyek miatt kérdés merült fel benne a 2008/94 irányelv értelmezésére vonatkozóan, másrészt azt a kapcsolatot, amelyet e bíróság e rendelkezések és az alapeljárásban alkalmazandó nemzeti jog között felállít.

47

Következésképpen a kérelem, ideértve az első kérdést is, elfogadható.

48

Mivel a 2008/94 irányelv által nyújtandó védelem feltétele a munkáltató ezen irányelv 2. cikkének (1) bekezdése szerinti fizetésképtelenségének megállapítása (lásd ebben az értelemben: 2013. április 18‑iMustafa ítélet, C‑247/12, EU:C:2013:256, 30. pont), elsőként a második kérdést célszerű tárgyalni.

49

Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy a 2008/94 irányelv 2. cikkének (1) bekezdését akként kell‑e értelmezni, hogy egy munkáltató „fizetésképtelennek” tekinthető, amennyiben vele szemben bírósági határozat által elismert kártérítéshez való jog címén végrehajtási eljárás megindítását kérték, de a követelést a végrehajtási eljárás keretében e munkáltató tényleges fizetésképtelensége folytán behajthatatlannak nyilvánították.

50

Amint azt a Bíróság már kifejtette 2013. április 18‑iMustafa ítéletében (C‑247/12, EU:C:2013:256, 31. és 32. pont), a 2008/94 irányelv 2. cikke (1) bekezdésének magából a szövegéből az következik, hogy két feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy a munkáltató fizetésképtelennek minősüljön. Egyrészt az szükséges, hogy előzetesen kérelmezzék a munkáltató fizetésképtelenségén alapuló kollektív eljárás megindítását, másrészt pedig előzetesen vagy határozatot kell hozni ezen eljárás megindításáról, vagy ha az ilyen eljárás megindításához a vagyontömeg nem elegendő, meg kell állapítani a vállalkozás végleges megszűnését.

51

Az első feltétellel kapcsolatban meg kell állapítani, hogy sem a végrehajtási eljárásnak a munkáltatóval szemben, egy bíróság által elismert kártérítés címén történő megindítása iránti kérelem benyújtása, sem ezen eljárásnak maga a megindítása nem felel meg annak a követelménynek, hogy e munkáltató fizetésképtelensége alapján kollektív eljárás kezdeményezésére irányuló kérelmet terjesszenek elő.

52

Egy olyan végrehajtási eljárás ugyanis, amely egy adós jogát elismerő bírósági határozat kikényszerített végrehajtására irányul, mint az alapügyben, több ponton is eltér a 2008/94 irányelv 2. cikkének (1) bekezdésében megjelölt kollektív eljárástól, főként egyrészt célja tekintetében, amennyiben nem a hitelezők követeléseinek együttes kielégítésére irányul (lásd ebben az értelemben: 1997. július 10‑iBonifaci és társai és Berto és társai ítélet, C‑94/95 és C‑95/95, EU:C:1997:348, 34. pont; 2016. február 25‑iStroumpoulis és társai ítélet, C‑292/14, EU:C:2016:116, 34. pont), másrészt a szóban forgó adóst érintő következmények tekintetében, amennyiben az eljárás nem jár sem a munkáltató vagyonának részleges vagy teljes lefoglalásával, sem felszámoló vagy hasonló feladatot ellátó személy kinevezésével.

53

Következésképpen, mivel a 2008/94 irányelv 2. cikke (1) bekezdésének a szövegéből az következik, hogy a jelen ítélet 50. pontjában felidézett két feltételnek együttesen kell teljesülnie, az, hogy a munkáltató fizetésképtelenségén alapuló kollektív eljárás kezdeményezése hiányában egy követelést behajthatatlannak minősítettek e munkáltató tényleges fizetésképtelensége folytán, önmagában nem lehet elegendő az említett irányelv e rendelkezés alapján történő alkalmazásának igazolásához.

54

Mindazonáltal meg kell jegyezni, hogy a 2008/94 irányelv 2. cikke (4) bekezdésének első albekezdése felruházza a tagállamokat az uniós jog alapján történő jogalkotás lehetőségével, hogy a munkavállalók ezen irányelv által előírt védelmét a fizetésképtelenség más eseteire is kiterjessze (lásd ebben az értelemben: 2014. július 10‑iJulián Hernández és társai ítélet, C‑198/13, EU:C:2014:2055, 44. pont), például a kifizetések tényleges és tartós leállítására, amelyet az (1) bekezdésben említett eljárásoktól eltérő, a nemzeti jog rendelkezései szerinti eljárásokkal állapítanak meg.

55

Tehát nem kizárt, hogy a tényleges fizetésképtelenség olyan esete, mint amely az alapügyben megállapítást nyert, és amelyre a kérdést előterjesztő bíróság a csődtörvény alapján hivatkozik, a 2008/94 irányelv 2. cikke (4) bekezdésének első albekezdésében említett esetek körébe tartozzon.

56

A szlovák kormány felhívja a figyelmet arra, hogy van olyan különös nemzeti szabályozás, nevezetesen a 461/2003. sz. törvény, amely önálló jelleggel határozza meg a fizetésképtelenséget a munkavállalóknak a 2008/94 irányelv szerinti védelme érdekében. Ez a törvény, amely pontosan ezen irányelv átültetését célozza, a munkáltató fizetésképtelensége feltételének bizonyítását a munkáltató fizetésképtelenségének eseteit fedező társadalombiztosítás szempontjából kizárólag a 12. cikkében előírt különös fizetésképtelenségi eljáráshoz köti.

57

A szlovák kormány szerint az említett törvény alkalmazandó minden olyan esetre, amikor a fizetésképtelenség 2004. január 1‑jét követően jön létre, és e törvény lex specialisnak minősül a kérdést előterjesztő bíróság által hivatkozott csődtörvényhez képest. Ugyanis kizárólag a 461/2003. sz. törvény szabályozza kifejezetten a munkáltató fizetésképtelenségét, míg a csődtörvény, amelyre a kérdést előterjesztő bíróság támaszkodott, általános jelleggel határozza meg a fizetésképtelenséget a fizetésképtelenségi eljárás szempontjából.

58

Ebből az következik, hogy a tényleges fizetésképtelenség megállapítása a csődtörvény értelmében, amelyre a kérdést előterjesztő bíróság hivatkozik, nem elegendő a jelen ügyben annak megállapításához, hogy a fizetésképtelenség feltétele az alkalmazandó nemzeti jog értelmében teljesült.

59

Mindazonáltal a Bíróság és a nemzeti bíróságok közötti, a jelen ítélet 44. és 45. pontjában felidézett hatáskörmegosztásra tekintettel a nemzeti bíróság feladata, hogy a jelen ügyben mérlegelje egyrészt azt, hogy az alapügy tényállása tekintetében alkalmazni kell‑e a szlovák kormány által írásbeli észrevételeiben vázolt és a jelen ítélet 56–58. pontjában összefoglalt különös szabályozást, másrészt hogy a szlovák jogalkotó élt‑e 2008/94 irányelv 2. cikkének (4) bekezdésében kínált lehetőséggel, az e rendelkezés által előírt védelemnek a fizetésképtelenség egyéb, olyan esetekre való kiterjesztésével, mint amely az alapügyben megállapítást nyert.

60

A fenti megfontolásokra tekintettel a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2008/94 irányelv 2. cikkének (1) bekezdését akként kell értelmezni, hogy egy munkáltató nem tekinthető „fizetésképtelennek”, amennyiben vele szemben bírósági határozat által elismert kártérítéshez való jog címén végrehajtási eljárás megindítását kérték, de a követelést a végrehajtási eljárás keretében e munkáltató tényleges fizetésképtelensége folytán behajthatatlannak nyilvánították. A kérdést előterjesztő bíróságnak mindazonáltal meg kell vizsgálnia, hogy az érintett tagállam, ezen irányelv 2. cikkének (4) bekezdésével összhangban, úgy határozott‑e, hogy a munkavállalók ezen irányelv által előírt védelmét kiterjeszti a fizetésképtelenség ezen esetére is, amelyet az e 2. cikk (1) bekezdésében említett eljárásoktól eltérő, a nemzeti jog rendelkezései szerinti eljárásokkal állapít meg.

61

Mivel a 2008/94 irányelv alkalmazhatósága a munkáltató fizetésképtelenségének megállapításától függ, a Bíróság csak arra az esetre válaszol az első kérdésre, ha a kérdést előterjesztő bíróság azt állapítaná meg egyrészt, hogy a szlovák jogalkotó a munkavállalók ezen irányelv által előírt védelmét kiterjesztette a fizetésképtelenség egyéb eseteire, másrészt azt, hogy a nemzeti jog által e tekintetben előírt feltételek teljesülnek.

62

Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy a 2008/94 irányelv 1. cikkének (1) bekezdését és 3. cikkét akként kell‑e értelmezni, hogy a munkavállaló munkahelyi baleset miatt bekövetkezett halálából eredő nem vagyoni kár címén a túlélő hozzátartozókat a munkáltató részéről megillető kártérítés tekinthető ezen irányelv 1. cikkének (1) bekezdése értelmében „a munkavállalók munkaszerződésből vagy munkaviszonyokból származó, fennálló követelésének”.

63

Az első kérdés tehát a garanciaintézetek 2008/94 irányelv 3. cikkében előírt fizetési kötelezettségének tárgyát képező „munkavállalók munkaszerződésből vagy munkaviszonyokból származó, fennálló követelései” fogalmának körülhatárolására irányul.

64

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint ezen irányelv szociális célja az, hogy valamennyi munkavállaló számára garantáljon egy minimális szintű európai uniós védelmet a munkáltató fizetésképtelensége esetén a munkaszerződésből vagy munkaviszonyokból származó olyan fennálló követelések kielégítése révén, amelyek egy meghatározott időpont előtti időszak díjazását érintik (lásd: 2018. július 25‑iGuigo ítélet, C 338/17, EU:C:2018:605, 28. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

65

E tekintetben a 2008/94 irányelv 1. cikke (1) bekezdésének és 3. cikkének egymással összefüggő értelmezéséből, valamint a Bíróságnak mind az ezen irányelvre, mind az említett irányelv által hatályon kívül helyezett 80/987 irányelvre vonatkozó ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy a munkavállalóknak csak azon, munkaszerződésből vagy munkaviszonyokból származó, fennálló követeléseit kell tekintetbe venni, amelyek a díjazásra vonatkoznak. Nem kell tekintetbe venni tehát megkülönböztetés nélkül a munkavállalók munkaszerződésből vagy munkaviszonyokból származó minden követelését (lásd ebben az értelemben: 2004. december 16‑iOlaso Valero ítélet, C‑520/03, EU:C:2004:826, 30. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2018. június 28‑iCheca Honrado ítélet, C‑57/17, EU:C:2018:512, 28. pont).

66

A tagállamok tehát azon felső határ keretein belül, amelyek meghatározására a fennálló követelések biztosítása tekintetében jogosultak, az említett összes fennálló követelés megfizetését kötelesek biztosítani (lásd: 2017. március 2‑iEschenbrenner ítélet, C‑496/15, EU:C:2017:152, 53. pont).

67

Ugyanakkor, jóllehet ily módon a garanciaintézeteknek kell magukra vállalniuk az említett, díjazásra vonatkozan fennálló követeléseket, a 2008/94 irányelv 2. cikke (2) bekezdése első albekezdésének megfelelően a nemzeti jogra tartozik a „díjazás” fogalmának, meghatározása (lásd ebben az értelemben: 2017. március 2‑iEschenbrenner ítélet, C‑496/15, EU:C:2017:152, 54. pont) és ennélfogva annak meghatározása is, hogy mely kártérítések tartoznak ezen irányelv 3. cikke első bekezdésének hatálya alá (lásd: 2018. június 28‑iCheca Honrado ítélet, C 57/17, EU:C:2018:512, 30. pont).

68

Következésképpen az a kérdést, hogy a munkavállaló munkahelyi baleset miatt bekövetkezett halálából eredő nem vagyoni kár címén a túlélő hozzátartozókat a munkáltató részéről megillető kártérítés, mint amilyen az alapügy tárgyát képező kártérítés, a „díjazás” fogalma alá tartozik‑e, a nemzeti jog, a jelen esetben a szlovák jog fényében kell értékelni. Tehát a nemzeti bíróság feladata annak megítélése, hogy a jelen ügyben ez a helyzet áll‑e fenn.

69

Egyébiránt rá kell mutatni, hogy a 2008/94 irányelv 11. cikkének első bekezdése lehetőséget biztosít a tagállamok számára arra, hogy a munkavállalók számára kedvezőbb rendelkezéseket alkalmazzanak vagy vezessenek be.

70

Így fokozottabb védelem nyújtható azzal, ha a garanciaintézet számára a munkavállalók bérjellegű költségeken kívüli költségeinek fedezetét is előírják.

71

Ugyanakkor a Bíróságnak a tagállamok saját hatásköreinek gyakorlására vonatkozó ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy e nemzeti rendelkezéseket a nemzeti jog a szóban forgó irányelv által biztosított minimális védelem határain belül szabályozza (lásd ebben az értelemben: 2019. november 19‑iTSN és AKT ítélet, C‑609/17 és C‑610/17, EU:C:2019:981, 34. és 35. pont; 2020. június 4‑iFetico és társa ítélet, C‑588/18, EU:C:2020:420, 31. és 32. pont).

72

A fenti megfontolások összességére tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2008/94 irányelv 1. cikkének (1) bekezdését és 3. cikkét akként kell értelmezni, hogy a munkavállaló munkahelyi baleset miatt bekövetkezett halálából eredő nem vagyoni kár címén a túlélő hozzátartozókat a munkáltató részéről megillető kártérítés kizárólag akkor tekinthető ezen irányelv 1. cikkének (1) bekezdése értelmében „a munkavállalók munkaszerződésből vagy munkaviszonyokból származó, fennálló követelésének”, ha az a „díjazásnak” a nemzeti jog által pontosított fogalmába tartozik, amit a nemzeti bíróságnak kell meghatároznia.

73

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (nyolcadik tanács) a következőképpen határozott: