A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (nagytanács)

2021. július 15.(*)

„Előzetes döntéshozatal – A munkavállalók biztonságának és egészségének védelme – Munkaidő‑szervezés – A fegyveres erők tagjai – Az uniós jog alkalmazhatósága – Az EUSZ 4. cikk (2) bekezdése – 2003/88/EK irányelv – Hatály – Az 1. cikk (3) bekezdése – 89/391/EGK irányelv – A 2. cikk (2) bekezdése – Katonák tevékenységei – A »munkaidő« fogalma – Ügyeleti időszak – A munkavállaló díjazására vonatkozó jogvita”

A C‑742/19. sz. ügyben,

az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Vrhovno sodišče (legfelsőbb bíróság, Szlovénia) a Bírósághoz 2019. október 10‑én érkezett, 2019. szeptember 10‑i határozatával terjesztett elő a

B. K.

és

a Republika Slovenija (Ministrstvo za obrambo)

között folyamatban lévő eljárásban,

A BÍRÓSÁG (nagytanács),

tagjai: K. Lenaerts elnök, R. Silva de Lapuerta elnökhelyettes, J.‑C. Bonichot, M. Vilaras, E. Regan és N. Piçarra tanácselnökök, T. von Danwitz, M. Safjan, D. Šváby, S. Rodin, K. Jürimäe, C. Lycourgos (előadó), P. G. Xuereb, L. S. Rossi és I. Jarukaitis bírák,

főtanácsnok: H. Saugmandsgaard Øe,

hivatalvezető: R. Șereș tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2020. szeptember 21‑i tárgyalásra,

figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:

–        B. K. képviseletében M. Pukšič odvetnik,

–        a szlovén kormány képviseletében A. Grum és A. Dežman Mušič, meghatalmazotti minőségben,

–        a német kormány képviseletében J. Möller és S. Eisenberg, meghatalmazotti minőségben,

–        a spanyol kormány képviseletében S. Jiménez García, meghatalmazotti minőségben,

–        a francia kormány képviseletében A.‑L. Desjonquères, E. de Moustier, N. Vincent, T. Stehelin és A. Ferrand, meghatalmazotti minőségben,

–        az Európai Bizottság képviseletében B. Rous Demiri, N. Ruiz García és M. van Beek, meghatalmazotti minőségben,

a főtanácsnok indítványának a 2021. január 28‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1        Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a munkaidő‑szervezés egyes szempontjairól szóló, 2003. november 4‑i 2003/88/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2003. L 299., 9. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 4. kötet, 381. o.; helyesbítés: HL 2020. L 92., 22. o.) 2. cikkének az értelmezésére vonatkozik.

2        E kérelmet a B. K. és a Republika Slovenija (Ministrstvo za obrambo) (Szlovén Köztársaság [honvédelmi minisztérium]) között túlszolgálat után járó illetménykiegészítés tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.

 Jogi háttér

 Az uniós jog

 A 76/207/EGK irányelv

3        A férfiak és a nők közötti egyenlő bánásmód elvének a munkavállalás, a szakképzés, az előmenetel és a munkakörülmények terén történő végrehajtásáról szóló, 1976. február 9‑i 76/207/EGK tanácsi irányelv (HL 1976. L 39., 40. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 187. o.) 3. cikkének (1) bekezdése az alábbiakat mondta ki:

„Az egyenlő bánásmód elvének alkalmazása azt jelenti, hogy nemi alapon semmiféle megkülönböztetés nem állhat fenn a munkakörök vagy állások betöltésének a kiválasztást is magában foglaló feltételeiben, függetlenül a tevékenység területétől vagy a gazdasági ágazattól, illetve a foglalkoztatási hierarchia szintjétől”.

 A 89/391/EGK irányelv

4        A munkavállalók munkahelyi biztonságának és egészségvédelmének javítását ösztönző intézkedések bevezetéséről szóló, 1989. június 12‑i 89/391/EGK tanácsi irányelv (HL 1989. L 183., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 349. o.) 2. cikke az alábbiak szerint rendelkezik:

„(1)      Ez az irányelv minden köz‑ és magán tevékenységi ágazatra alkalmazandó (ipari, mezőgazdasági, kereskedelmi, közigazgatási, szolgáltatási, oktatási, kulturális, szabadidős stb.)

(2)      Ez az irányelv nem alkalmazható ott, ahol az egyes különleges közszolgálati tevékenységekre – mint amilyen a fegyveres erők vagy a rendőrség – vagy a polgári védelmi szolgálatok egyes különleges tevékenységeire jellemző sajátosságok szükségszerűen ellentétben állnak vele.

Ebben az esetben a munkavállalók biztonságát és egészségvédelmét a lehető legmesszebbmenőkig biztosítani kell ezen irányelv céljainak figyelembevételével”.

 A 89/656/EGK irányelv

5        A munkavállalók által a munkahelyen használt egyéni védőeszközök egészségvédelmi és biztonsági minimumkövetelményeiről szóló, 1989. november 30‑i 89/656/EGK tanácsi irányelv (harmadik egyedi irányelv a 89/391/EGK irányelv 16. cikke (1) bekezdésének értelmében) (HL 1989. L 393., 18. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 375. o.) 1. cikke így rendelkezik:

„(1)      Ez az irányelv, amely a 89/391/EGK irányelv 16. cikkének (1) bekezdése értelmében a harmadik egyedi irányelv, megállapítja a munkavállalók által a munka során használt egyéni védőeszközökre vonatkozó minimumkövetelményeket.

(2)      A 89/391/EGK irányelv rendelkezései teljes mértékben alkalmazandók az (1) bekezdésben említett terület egészére az ezen irányelvben foglalt szigorúbb, illetve különös rendelkezések sérelme nélkül”.

6        Ezen irányelv 2. cikke a következőképpen szól:

„(1)      Ezen irányelv alkalmazásában egyéni védőeszköz minden olyan eszköz, amelyet arra terveztek, hogy viselésével vagy használatával megvédje a munkavállalókat egy vagy több, a munkavégzés során biztonságukat vagy egészségüket fenyegető kockázattól, valamint minden olyan kiegészítő és segédeszköz, amelyeket e cél megvalósítására terveztek.

(2)      Az (1) bekezdésben említett meghatározásból kizártak:

[…]

c)      a fegyveres erők, a rendőrség és egyéb rendfenntartó szervek tagjai által viselt vagy használt egyéni védőeszközök;

[…]”

 A 2003/88 irányelv

7        A 2003/88 irányelv 1. cikke (3) bekezdésének első albekezdése az alábbiakat mondja ki:

„Ezen irányelv 14., 17., 18. és 19. cikkének sérelme nélkül, ezt az irányelvet kell alkalmazni a 89/391/EGK irányelv 2. cikke szerinti valamennyi köz‑ és magántevékenységi ágazatban”.

8        Ezen irányelv „Meghatározások” címet viselő 2. cikke értelmében:

„Ennek az irányelvnek az alkalmazásában:

1.      munkaidő: az az időtartam, amely alatt a munkavállaló dolgozik, a munkáltató rendelkezésére áll, és tevékenységét vagy feladatát végzi a nemzeti jogszabályoknak és/vagy gyakorlatnak megfelelően;

2.      pihenőidő: az az időtartam, amely nem minősül munkaidőnek;

[…]”.

9        Az említett irányelv 17. cikkének (3) bekezdése a következőket írja elő:

„E cikk (2) bekezdésével összhangban, a 3., 4., 5., 8. és 16. cikktől el lehet térni:

[…]

b)      az olyan biztonsági és felügyeleti [helyesen: őrzési, felügyeleti vagy ügyeleti] tevékenységek esetében, amelyek állandó jelenlétet igényelnek a vagyon‑ és személyvédelem érdekében, különösen a biztonsági őrök, gondnokok vagy biztonsági cégek esetében;

c)      olyan tevékenységek esetében, ahol folyamatos szolgálatra vagy termelésre van szükség […];

[…]”

 A 2013/35/EU irányelv

10      A munkavállalók fizikai tényezők (elektromágneses terek) által okozott kockázatoknak való expozíciójára vonatkozó egészségügyi és biztonsági minimumkövetelményekről (20. egyedi irányelv a 89/391/EGK irányelv 16. cikke (1) bekezdésének értelmében) és a 2004/40/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. június 26‑i 2013/35/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2013. L 179., 1. o.; helyesbítés: HL 2013. L 353., 83. o.) 1. cikke így rendelkezik:

„(1)      Ez az irányelv, amely a 89/391/EGK irányelv 16. cikkének (1) bekezdése értelmében a 20. egyedi irányelv, meghatározza a munkájuk során az elektromágneses tereknek való tényleges vagy vélhető expozícióból keletkező, a munkavállalók egészségét és biztonságát veszélyeztető kockázatokkal szembeni védelemre vonatkozó minimumkövetelményeket.

[…]

(6)      Az ezen irányelvben szereplő szigorúbb vagy különös szabályok sérelme nélkül a 89/391/EGK irányelv továbbra is teljes mértékben alkalmazandó az (1) bekezdésben említett egész területre”.

11      Ezen irányelv 10. cikkének (1) bekezdése a következőket mondja ki:

„A 3. cikktől eltérve és az 5. cikk (1) bekezdésének sérelme nélkül az alábbiak alkalmazandók:

[…]

b)      a tagállamok engedélyezhetik az operatív katonai létesítményekben dolgozó vagy katonai tevékenységben – többek között közös nemzetközi katonai gyakorlatokban – részt vevő személyzet tekintetében egyenértékű vagy célzottabb védelmi rendszer alkalmazását, feltéve, hogy biztosítva van a káros egészségügyi hatások és a biztonsági kockázatok megelőzése;

[…]”

 A szlovén jog

12      A Kolektivna pogodba za javni sektor (a közszférára vonatkozó kollektív szerződés) alapjogvita tekintetében hatályos változatának (Uradni list RS, 57/2008. és azt követő számok) 46. cikke akként rendelkezett, hogy a köztisztviselőt a készenlétért az óránkénti illetményalap 20%‑ának megfelelő mértékű, készenléti szolgálat után járó juttatás illeti meg, és e készenlét időszakok nem számíthatók hozzá a köztisztviselő munkaidejéhez.

13      E kollektív szerződés indokolása a következőket tartalmazta:

„A készenlét alatt a köztisztviselőnek elérhetőnek kell lennie, hogy szükség esetén meg tudjon jelenni a munkahelyén a munkaidején kívüli időpontban. A készenlétet írásban kell elrendelni. A készenlét idejére készenléti szolgálat után járó juttatásként ugyanaz az összeg jár függetlenül attól, hogy a köztisztviselő nappal, éjszaka, munkanapon, vasárnap, munkaszüneti napon vagy a törvény által ünnepnapként elismert napon áll folyamatosan rendelkezésre”.

14      Az 1994. december 20‑i Zakon o obrambi (a honvédelemről szóló törvény; Uradni list RS, 82/94. sz.) alapjogvita tekintetében alkalmazandó szövegének (a továbbiakban: ZObr) 5. cikke 14. pontjában akként rendelkezik, hogy e törvény értelmében a katona olyan személy, aki katonai szolgálatot teljesít, és e cikk 14a. pontjában pontosítja, hogy munkavállalónak minősül az említett törvény értelmében a katona, az olyan polgári személy, aki hivatásszerűen a hadseregben dolgozik, illetve más olyan személy, aki a minisztériumban hivatásszerűen adminisztratív vagy technikai szakfeladatokat lát el.

15      A ZObr 51. cikke szerint a katona bizonyos feltételek mellett fegyvert használhat az ügyeletek ellátására.

16      A ZObr‑nak az ügyeleti szolgálatra vonatkozó 97č. cikke kimondja:

„(1)      Az ügyelet főszabály szerint megszakítás nélkül 24 órán át tart.

(2)      Az ügyeleti szolgálatot teljesítő katonák osztott munkaidős munkavállalóknak minősülnek. Az az idő, amelyet nem töltenek tényleges munkavégzéssel, nem munkaidőnek, hanem a munkahelyen töltött készenléti időnek minősül.

(3)      Az ügyelet során a napi munkavégzési tevékenység időtartama nem haladhatja meg a 12 órát. A katonák munkaideje vészhelyzet esetén vagy már megkezdett megbízatás teljesítése céljából kivételesen meghosszabbítható, de ebben az esetben a már ledolgozott 12 munkaórát követően ledolgozott munkaórák a rendes munkaidőn túli óráknak minősülnek.

(4)      Ügyeleti szolgálat megszakítás nélkül legfeljebb hét napon keresztül látható el. A katonáknak az ügyelet helyszínén pihenés céljából szünet jár akként, hogy 12 órát rendes munkaidőnek ismernek el a számukra, míg a fennmaradó 12 óra készenléti időszaknak minősül”.

17      A ZObr készenlétre vonatkozó 97e. cikke szerint:

„(1)      A készenlét az az idő, amely alatt a munkavállalónak elérhetőnek kell lennie a munkahelyen, egy meghatározott helyen vagy a lakóhelyén.

(2)      A készenléti időszak nem számítható hozzá a heti vagy havi munkaidőhöz. Abban az esetben, ha a munkavállalónak ténylegesen munkát kell végeznie a készenlét időszaka alatt, a tényleges munkavégzéssel töltött időt hozzá kell számítani a heti vagy havi munkaidőhöz.

(3)      A miniszter határozza meg a készenlét munkahelyen, egy meghatározott helyen vagy a lakóhelyen történő teljesítésének eseteit és elrendelésének módjait. A hadseregben a készenlét eseteit és teljesítésének módjait a vezérkari főnök határozza meg.

(4)      A meghatározott helyen teljesítendő készenlét egy tekintet alá esik a munkahelyen teljesítendő készenléttel”.

18      A Pravila službe v Slovenski vojski (a szlovén hadsereg szolgálati szabályzata) (Uradni list RS, 84/09. sz.) az „őrszolgálat” fogalmát a következőképpen határozza meg:

„Az őrszolgálat békeidőben folytatott harci feladatnak minősül […], amelynek során az őrszolgálatot teljesítő katona a ZObr. 51. cikke rendelkezéseinek megfelelően fegyvert és az emberi élet kioltására alkalmas eszközt is használhat. Az őrszolgálatot a megfelelő munkaidő‑szervezés érdekében blokkokban (egy 7 napos időtartamon belül folyamatos, azaz napi 24 órás munkahelyen való jelenléttel) teljesítik. Az őrszolgálatot a katonai egység szintjén kell megszervezni, ami biztosítja azt is, hogy az ugyanazon egységen belüli személyek azonos terhelésnek legyenek kitéve az őrszolgálatok teljesítése tekintetében. Az őrszolgálat különös katonai és stratégiai jelentőséggel bír. A folyamatos operatív készenlét békeidőben való biztosítása a hadsereg alapvető feladata. A felkészülés megfelelő szintjének békeidőben való biztosítása érdekében a hadsereg állandó haderőket és állandó intézkedéseket biztosít a fellépéshez. Az állandó haderők lehetővé teszik folyamatos kapacitás biztosítását, továbbá biztosítják a hadsereg számára annak lehetőségét, hogy a Szlovén Köztársaságban szárazföldön, tengeren és a légtérben katonai és nem katonai jelleggel beavatkozzanak. A honvédelmi erők az állandó haderők egy részét képezik.

Az őrszolgálatot fegyveres egység vagy katonák csoportja látja el, amely a személyek, létesítmények, eszközök és a terület fizikai védelmét biztosítja. […]

Az őrszolgálatot teljesítő személyek általános kötelezettségei arra terjednek ki, hogy körültekintően védjék a rájuk bízott intézményeket, személyeket stb., fegyverüket ne engedjék le a kezükből és folyamatosan készen álljanak annak használatára, ne hagyják el az őrállást mindaddig, amíg valaki le nem váltja őket, és ne engedélyezzék senkinek a feletteseken, az őrparancsnok‑helyettesen vagy az őrparancsnokon, a szolgálatvezető tiszten vagy a felügyeletért felelős személyen kívül, hogy az őrállást vagy a védett épületet megközelítse vagy tiltott helyre lépjen. Az őröknek továbbá fel kell tartóztatniuk a személyeket az egyes őrállások tekintetében meghatározottak szerint, és kizárólag az őrparancsnokkal, valamint az őrszolgálatot ellátó egyéb szervekkel tarthatnak fenn kapcsolatot és kommunikálhatnak, továbbá értesíteniük kell az őrparancsnokot, ha a közelben zavaró eseményt vagy tüzet észlelnek, ha a védett objektumot vagy fegyveres erőket természeti katasztrófák vagy más katasztrófák folytán veszély fenyegeti, illetve ha az őrök megbetegedtek vagy bármilyen más segítségre szorulnak.

A biztonsági erők biztosítják a létesítmények, okmányok, személyek, fegyverek és katonai felszerelések, lőszerek és egyéb anyagok különféle formájú fenyegetésekkel szembeni biztonságát. […]”.

 Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

19      A 2014 februárjától 2015 júliusáig terjedő időszakban B. K. a szlovén hadseregnél tiszthelyettesi rendfokozatban havi hétnapos folyamatos „ügyeleti szolgálatot” teljesített, amelynek során elérhetőnek kellett lennie, és folyamatosan jelen kellett lennie a számára kijelölt laktanyában. Ez az „ügyeleti szolgálat” magában foglalt mind olyan időszakokat, amelyek során B. K.‑nak tényleges felügyeleti tevékenységet kellett végeznie, mind olyan időszakokat, amelyek alatt B. K.‑nak csak folyamatosan felettesei rendelkezésére kellett állnia. A katonai rendőrség, ellenőrző vagy intervenciós csapat előre be nem jelentett érkezése esetén azt fel kellett tüntetnie a nyilvántartási űrlapon, és teljesítenie kellett a feletteseitől kapott feladatokat.

20      A honvédelmi minisztérium úgy ítélte meg, hogy ezen „ügyeleti szolgálat” napjaira nyolc órát kell munkaidőnek tekinteni, így az e nyolc munkaóráért járó rendes illetményt megfizette B. K. részére. A fennmaradó órák után B. K. csak az alapilletmény 20%‑ának megfelelő összegű készenléti szolgálat után járó juttatásban részesült.

21      B. K. keresetet nyújtott be a szlovén bírósághoz annak érdekében, hogy túlszolgálat címén fizessék meg a számára azokat az órákat, amelyek során az „ügyeleti szolgálat” folyamán nem végzett tényleges tevékenységet munkáltatója számára, de köteles volt folyamatosan a felettesei rendelkezésére állni a laktanyában, távol lakóhelyétől és családjától.

22      Miután keresetét első‑ és másodfokon elutasították, B. K. felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a kérdést előterjesztő bíróság előtt.

23      Ez utóbbi bíróság először is rámutat arra, hogy a 2003/88 irányelv 1. cikkének – a 89/391 irányelv 2. cikkével összefüggésben értelmezett – (3) bekezdésével összhangban a 2003/88 irányelv nem alkalmazható, ha az egyes különleges közszolgálati tevékenységekre jellemző sajátosságok szükségszerűen ellentétben állnak vele. A kérdést előterjesztő bíróság a 2004. október 5‑i Pfeiffer és társai ítéletre (C‑397/01–C‑403/01, EU:C:2004:584) hivatkozva úgy véli, hogy e kivételt kizárólag abból a célból írták elő, hogy biztosítsák a közbiztonság, a közegészség és a közrend védelméhez elengedhetetlenül szükséges szolgáltatások megfelelő működését kivételesen súlyos események fennállásakor, amikor a mentő és sürgősségi ellátást végző csapatok munkaidejének tervezése nem lehetséges.

24      A kérdést előterjesztő bíróság rámutat, hogy a jelen ügyben B. K. rendes munkáját, azaz a békeidőben teljesítendő „ügyeleti szolgálatot”, rendszeresen végezte anélkül, hogy az alapügyben szóban forgó időszakban előre nem látható körülmények vagy akár a legcsekélyebb rendkívüli esemény felmerült volna. Így e bíróság szerint az érintett munkaidejének tervezése egyáltalán nem volt lehetetlen.

25      Az említett bíróságban azonban felmerül a kérdés, hogy a 89/391 irányelv 2. cikkében előírt kivételre lehet‑e általánosságban hivatkozni békeidőben szolgálatot teljesítő katonák és a honvédelmi ágazat munkavállalói tekintetében.

26      Másodszor, feltételezve, hogy a 2003/88 irányelvet alkalmazni kell a jelen ügyben, a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy az ezen irányelv 2. cikke értelmében vett „munkaidőnek” tekintendők‑e azok az időszakok, amelyek folyamán B. K. „ügyeleti szolgálata” során semmilyen tényleges tevékenységet nem végzett munkáltatója számára, de a laktanyában folyamatosan felettesei rendelkezésére kellett állnia.

27      E bíróság, hangsúlyozva, hogy lehetséges, hogy e kérdésre igenlő választ kell adni, rámutat arra, hogy a szlovén jogban az ilyen időszakok ki vannak zárva a munkaidőből, hasonlóan azon időszakokhoz, amelyek folyamán a katonának a lakóhelyén kell maradnia, és az e két időszakra előírt díjazás szintje azonos, ami az említett bíróság szerint nincs összhangban a 2003/88 irányelvvel.

28      E körülmények között a Vrhovno sodišče (legfelsőbb bíróság, Szlovénia) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

„1)      Alkalmazandó‑e [a 2003/88 irányelv] 2. cikke azokra a munkavállalókra is, akik a honvédelmi ágazatban végeznek munkát, vagyis a békeidőben ügyeletet ellátó katonai személyzetre?

2)      Ellentétes‑e [a 2003/88 irányelv] 2. cikkének rendelkezésével az olyan nemzeti szabályozás, amelynek értelmében a honvédelmi ágazat munkavállalói által a munkahelyen vagy meghatározott helyen (de nem a lakóhelyükön) töltött ügyelet, vagyis a honvédelmi ágazatban szolgálatot teljesítő katonai személyzet jelenléte az ügyeletben – amely alatt a katonai személyzet tényleges munkát nem végez, mindazonáltal fizikailag jelen kell lennie a laktanyában – nem számít hozzá a munkaidőhöz?”

 Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről

 Az elfogadhatóságról

29      Előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseivel a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kívánja meghatározni, hogy az ezen irányelv 2. cikke értelmében vett „munkaidőnek” tekinthetők‑e bizonyos időszakok, amelyek során mind a katonáknak, mind a honvédelem területén működő polgári személyzetnek szükség esetén folyamatosan feletteseik rendelkezésére kell állniuk.

30      Márpedig vitathatatlan, hogy az alapjogvita kizárólag egy katonát érint. Meg kell állapítani tehát, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések, amennyiben a honvédelem területén tevékenykedő polgári személyzet helyzetére vonatkoznak, semmilyen összefüggésben nincsenek az alapügy tényállásával, következésképpen az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében elfogadhatatlanok (2021. február 2‑i Consob ítélet, C‑481/19, EU:C:2021:84, 29. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

 Az első kérdésről

31      Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a nemzeti bíróságok és a Bíróság között az EUMSZ 267. cikkel bevezetett együttműködési eljárás keretében a Bíróság feladata, hogy a nemzeti bíróságnak az előtte folyamatban lévő ügy eldöntéséhez hasznos választ adjon. Ennek érdekében adott esetben a Bíróságnak át kell fogalmaznia a feltett kérdéseket. A Bíróság ezenkívül figyelembe vehet olyan uniós jogi szabályokat, amelyekre a nemzeti bíróság a kérdésében nem hivatkozott (2018. augusztus 7‑i Smith ítélet, C‑122/17, EU:C:2018:631, 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

32      E tekintetben meg kell jegyezni egyrészt, hogy annak meghatározása érdekében, hogy – amint azt a kérdést előterjesztő bíróság kérdezi – a 2003/88 irányelv 2. cikke alkalmazandó‑e az olyan, katona által békeidőben ellátott ügyeleti tevékenység tekintetében, mint a B. K. által a jelen ítélet 19. pontjában említett körülmények között végzett „ügyeleti szolgálat”, meg kell vizsgálni, hogy az ilyen tevékenység ezen irányelv hatálya alá tartozik‑e, amely hatályt nem az irányelv 2. cikke, hanem 1. cikkének (3) bekezdése határozza meg.

33      Másrészt a kérdést előterjesztő bíróság abból az előfeltevésből indul ki, amely szerint az alapjogvita az uniós jog hatálya alá tartozik. Mindazonáltal, mivel ez a jogvita egy katonára vonatkozik, előzetesen meg kell vizsgálni, hogy – amint azt a francia és a spanyol kormány állította – valóban az‑e a helyzet, hogy az uniós jognak nem rendeltetése szabályozni a katonák munkaidejének megszervezését, mégpedig abból az okból, hogy e munkaidő‑szervezés a tagállamok fegyveres erői szervezésének módjai közé tartozik, amelyek jellegüknél fogva, az EUSZ 4. cikk (2) bekezdésének megfelelően, ki vannak zárva e jog hatálya alól.

34      E körülmények között, annak érdekében, hogy a kérdést előterjesztő bíróság részére olyan hasznos választ lehessen adni, amely lehetővé teszi számára az előtte folyamatban lévő jogvita eldöntését, át kell fogalmazni az első kérdést, és meg kell állapítani, hogy e kérdéssel e bíróság lényegében arra keres választ, hogy a 2003/88 irányelv 1. cikkének az EUSZ 4. cikk (2) bekezdésének fényében értelmezett (3) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy a békeidőben katona által végzett ügyeleti tevékenység ki van zárva ezen irányelv hatálya alól.

35      Először is meg kell vizsgálni, hogy az EUSZ 4. cikk (2) bekezdése előírja‑e a fegyveres erők összes tagjának az uniós jog és különösen a munkaidő‑szervezésre vonatkozó szabályok hatálya alól történő kizárását.

36      E 4. cikk (2) bekezdése értelmében az Unió tiszteletben tartja egyrészt a tagállamoknak a Szerződések előtti egyenlőségét, valamint nemzeti identitását, amely elválaszthatatlan része azok alapvető politikai és alkotmányos berendezkedésének, másrészt tiszteletben tartja az alapvető állami funkciókat, köztük az állam területi integritásának biztosítását, a közrend fenntartását és a nemzeti biztonság védelmét. Ugyanezen rendelkezés pontosítja, hogy a nemzeti biztonság az egyes tagállamok kizárólagos feladata marad.

37      E tekintetben meg kell állapítani, hogy a tagállamok fegyveres erőinek fő feladatai, úgymint a területi integritás megőrzése és a nemzeti biztonság védelme, kifejezetten szerepelnek azon alapvető állami funkciók sorában, amelyeket az Uniónak az EUSZ 4. cikk (2) bekezdése értelmében tiszteletben kell tartania.

38      Egyébiránt a Bíróság ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy a tagállamoknak a katonai szervezetre vonatkozó döntéseit, amelyek célja területük, illetve alapvető érdekeik védelme, mint olyanokat nem az uniós jog szabályozza (lásd ebben az értelemben: 2003. március 11‑i Dory ítélet, C‑186/01, EU:C:2003:146, 35. pont).

39      Ugyanakkor abból, hogy az Uniónak tiszteletben kell tartania az alapvető állami funkciókat, amit az EUSZ 4. cikk (2) bekezdése ír elő, nem következik, hogy a tagállamoknak a fegyveres erőik szervezésére vonatkozó döntései kívül esnek az uniós jog hatályán, különösen ha a munkaidő‑szervezésre vonatkozó szabályokról van szó.

40      A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint ugyanis, noha alapvető biztonsági érdekeik meghatározása, valamint a külső és belső biztonságukat szolgáló, megfelelő intézkedések meghozatala, ideértve a fegyveres erőik szervezésére vonatkozó döntéseket, a tagállamok feladatkörébe tartozik, önmagában az a tény, hogy egy nemzeti intézkedést a nemzeti biztonság védelme érdekében fogadtak el, még nem eredményezi az uniós jog alkalmazhatatlanságát és nem mentesíti a tagállamokat az uniós jog kellő tiszteletben tartása alól (lásd ebben az értelemben: 1999. október 26‑i Sirdar ítélet, C‑273/97, EU:C:1999:523, 15. pont; 2000. január 11‑i Kreil ítélet, C‑285/98, EU:C:2000:2, 15. pont; 2020. október 6‑i Privacy International ítélet, C‑623/17, EU:C:2020:790, 44. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ugyanennek kell vonatkoznia a valamely tagállam területi integritásának védelme érdekében elfogadott nemzeti intézkedésekre is.

41      Egyébiránt, amint arra a főtanácsnok indítványának 44. és 45. pontjában lényegében rámutatott, ennek az állításnak nem mond ellent a 2003. március 11‑i Dory ítélet (C‑186/01, EU:C:2003:146).

42      Míg ugyanis a kötelező sorkatonai szolgálat bevezetése, amely az ezen ítélet alapjául szolgáló ügy tárgyát képezte, nem minősül az uniós jog által tekintetbe vett kérdésnek, a munkaidő‑szervezés olyan terület, amelyet az EUMSZ 153. cikk (2) bekezdése alapján harmonizált a 2003/88 irányelv.

43      Mindazonáltal, noha az alapvető állami funkciók Unió általi tiszteletben tartása nem jelenti azt, hogy a katonák munkaidejének szervezését teljes egészében ki kellene vonni az uniós jog hatálya alól, az EUSZ 4. cikk (2) bekezdése megköveteli, hogy az uniós jog munkaidő‑szervezésre vonatkozó szabályainak katonákra történő alkalmazása ne akadályozza ezen alapvető funkciók megfelelő ellátását. Ennélfogva e szabályok nem értelmezhetők akként, hogy megakadályozzák a fegyveres erőket feladataik ellátásában, és hogy következésképpen sértik az állam olyan alapvető funkcióit, mint az állam területi integritásának megőrzése és a nemzeti biztonság védelme.

44      Következésképpen azokat a sajátosságokat, amelyekkel az egyes tagállamok fegyveres erőik működését felruházzák, az uniós jognak megfelelően figyelembe kell vennie, függetlenül attól, hogy e sajátosságok többek között a tagállam különleges nemzetközi felelősségvállalásaiból vagy azon konfliktusokból, illetve fenyegetésekből erednek, amelyekkel szembesül, vagy pedig azon geopolitikai környezetből, amelynek az adott állam részét képezi.

45      Így az uniós jog és különösen a munkaidő‑szervezésre vonatkozó rendelkezések alkalmazása nem akadályozhatja meg azon különleges feladatok ellátását, amelyeket az egyes tagállamok saját kötelezettségeikre és feladataikra figyelemmel fegyveres erőikre bíznak területi integritásuk megőrzése vagy nemzeti biztonságuk védelme céljából.

46      A fenti megfontolások összességéből az következik, hogy az EUSZ 4. cikk (2) bekezdése nem fejt ki olyan hatást, hogy kizárja az uniós jog hatálya alól valamennyi katona munkaidejének szervezését.

47      Másodszor emlékeztetni kell arra, hogy a 2003/88 irányelv célja minimumkövetelmények megállapítása a munkavállalók élet‑ és munkafeltételeinek javítása érdekében, különösen a munkaidőre vonatkozó nemzeti jogszabályok közelítése útján. Ennek a munkaidő‑szervezés területén az Európai Unió szintjén történő harmonizációnak az a célja, hogy a munkavállalók biztonságának és egészségének jobb védelmét biztosítsa azáltal, hogy ez utóbbiaknak minimális – különösen napi és heti – pihenőidőt, valamint megfelelő szüneteket biztosít, illetve a heti munkaidő tartamára felső határt állapít meg (2021. március 9‑i Radiotelevizija Slovenija [Mindentől távol eső helyen töltött készenléti időszak] ítélet, C‑344/19, EU:C:2021:182, 25. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

48      Egyébiránt a 2003/88 irányelv rendelkezései pontosítják a munkaidő felső határának korlátozásához, valamint a napi és heti pihenőidőhöz való, az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 31. cikkének (2) bekezdésében kifejezetten biztosított alapvető jogot, következésképpen azt e 31. cikk (2) bekezdésére tekintettel kell értelmezni (2021. március 17‑i Academia de Studii Economice din Bucureşti ítélet, C‑585/19, EU:C:2021:210, 37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ebből többek között az következik, hogy e rendelkezések nem értelmezhetők megszorítóan a munkavállalót ezen irányelv alapján megillető jogok kárára (2021. március 9‑i Radiotelevizija Slovenija [Mindentől távol eső helyen töltött készenléti időszak] ítélet, C‑344/19, EU:C:2021:182, 27. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

49      E tekintetben a Bíróság ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy a 2003/88 irányelv alkalmazásakor a „munkavállaló” fogalmát olyan objektív kritériumok szerint kell meghatározni, amelyek – figyelembe véve az érintett személyek jogait és kötelességeit – a munkaviszonyt jellemzik. Márpedig a munkaviszony alapvető jellemzője az a körülmény, hogy valamely személy meghatározott ideig, más javára és irányítása alatt díjazás ellenében szolgáltatást nyújt. Következésképpen a munkaviszony a munkavállaló és munkáltatója közötti alárendeltségi viszony fennállását feltételezi. Az ilyen viszony fennállását a felek közötti kapcsolatot jellemző összes tényállási elemre és körülményre figyelemmel kell értékelni (2018. november 20‑i Sindicatul Familia Constanța és társai ítélet, C‑147/17, EU:C:2018:926, 41. és 42. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

50      A jelen ügyben nem vitatott, hogy az alapügyben szóban forgó időszakban B. K. díjazásban részesült és a szlovén hadsereg tiszthelyetteseként az előző pont értelmében vett alárendeltségi viszonyban állt a munkáltatójával. Következésképpen a 2003/88 irányelv a priori alkalmazandó a helyzetére.

51      Harmadszor meg kell határozni, hogy általánosságban a fegyveres erők tevékenységeit, vagy legalábbis azok közül néhányat ki kell‑e zárni a 2003/88 irányelv hatálya alól ezen irányelv EUSZ 4. cikk (2) bekezdésének fényében értelmezett 1. cikkének (3) bekezdése alapján.

52      A 2003/88 irányelv 1. cikkének (3) bekezdése az irányelv hatályát a 89/391 irányelv 2. cikkére utalva határozza meg. Ezen utóbbi irányelv 2. cikkének (1) bekezdése értelmében az irányelv „minden köz‑ és magán tevékenységi ágazatra” alkalmazandó.

53      Ugyanakkor a 89/391 irányelv 2. cikkének (2) bekezdése első albekezdésében akként rendelkezik, hogy ez az irányelv nem alkalmazható ott, ahol az egyes különleges közszolgálati tevékenységekre – mint amilyen a fegyveres erők – vagy a polgári védelmi szolgálatok egyes különleges tevékenységeire jellemző sajátosságok szükségszerűen ellentétben állnak vele, és a második albekezdésében pontosítja, hogy ebben az esetben a munkavállalók biztonságát és egészségvédelmét a lehető legmesszebbmenőkig biztosítani kell ezen irányelv céljainak figyelembevételével.

54      Következésképpen meg kell határozni, hogy általánosságban a fegyveres erők tevékenységeit, vagy legalábbis azok közül néhányat ki kell‑e zárni a 2003/88 irányelv hatálya alól abból az okból, hogy azok a 89/391 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének első albekezdésében előírt kivétel hatálya alá tartoznak, megfelelően figyelembe véve az említett hatály EUSZ 4. cikk (2) bekezdése fényében történő értelmezésének szükségességét.

55      A Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy a 89/391 irányelv 2. cikke (2) bekezdése első albekezdésének olyan értelmezést kell adni, amely terjedelmét az azon érdekek védelméhez szigorúan szükséges mértékre korlátozza, amelyek védelmét az irányelv a tagállamok számára lehetővé teszi (2004. október 5‑i Pfeiffer és társai ítélet, C‑397/01–C‑403/01, EU:C:2004:584, 54. pont; 2020. április 30‑i Készenléti Rendőrség ítélet, C‑211/19, EU:C:2020:344, 32. pont).

56      Ezenkívül a 89/391 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének első albekezdésében bizonyos tevékenységeknek az ezen irányelv és közvetve a 2003/88 irányelv hatálya alóli kizárására alkalmazott szempont nem azon alapul, hogy a munkavállalók az e rendelkezésben említett és összességében tekintetbe vett közszolgálat ágazatainak valamelyikébe tartoznak‑e, hanem kizárólag a munkavállalók által az e rendelkezés szerinti ágazatokban végzett bizonyos sajátos feladatok különleges jellegén, amely a közösség számára biztosított hatékony védelem feltétlen szükségessége miatt igazolja a munkavállalók biztonságának és egészségének védelmére vonatkozó szabályok alóli kivételt (2018. november 20‑i Sindicatul Familia Constanţa és társai ítélet, C‑147/17, EU:C:2018:926, 55. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

57      Az ezen különleges tevékenységeket jellemző sajátosságok sorában, amelyek a 89/391 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének első albekezdése értelmében igazolják a munkavállalók biztonságának és egészségének védelmére vonatkozó szabályok alóli kivételt, szerepel az, hogy e tevékenységek jellegüknél fogva nem teszik lehetővé a munkaidő tervezését (2018. november 20‑i Sindicatul Familia Constanţa és társai ítélet, C‑147/17, EU:C:2018:926, 64. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

58      A 89/391 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének első albekezdése tehát lehetővé teszi a különleges közszolgálati tevékenységek hatékonyságának megőrzését amelyeknek a folytonossága elengedhetetlen az alapvető állami funkciók tényleges gyakorlásának biztosításához. E folytonossági követelményt a vizsgált tevékenység különleges jellegére figyelemmel kell értékelni (2018. november 20‑i Sindicatul Familia Constanţa és társai ítélet, C‑147/17, EU:C:2018:926, 65. és 66. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

59      E tekintetben egyrészt a Bíróság kimondta, hogy a közegészség, a közbiztonság és a közrend területén működő szolgálatok folytonosságára vonatkozó követelménnyel nem ellentétes, hogy e szolgálatok rendes körülmények idején végzett tevékenységei megszervezhetők legyenek, ideértve többek között alkalmazottaik időbeosztását is, annál is inkább, mert a 89/391 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének első albekezdésében foglalt kivétel kizárólag rendkívül súlyos és kiterjedt körülmények között alkalmazható, mint amilyenek a természeti vagy technológiai katasztrófák, a merényletek vagy a súlyos balesetek, amelyek az élet, az egészség, valamint a közösség biztonságának védelméhez nélkülözhetetlen intézkedések meghozatalát teszik szükségessé, és amelyek megfelelő teljesítését veszélyeztetné az, ha a 2003/88 irányelv által előírt összes szabályt be kellene tartani. Ilyen esetekben abszolút elsőbbséget kell biztosítani a lakosság védelme céljának az irányelv azon rendelkezései betartásának rovására, amelyek az említett szolgálatokon belül átmenetileg figyelmen kívül hagyhatók (lásd ebben az értelemben: 2018. november 20‑i Sindicatul Familia Constanţa és társai ítélet, C‑147/17, EU:C:2018:926, 67. pont; 2020. április 30‑i Készenléti Rendőrség ítélet, C‑211/19, EU:C:2020:344, 42. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

60      Másrészt a Bíróság megállapította, hogy egyes sajátos közszolgálati tevékenységek, még ha azokat rendes körülmények között végzik is, olyannyira különleges jellemzőkkel rendelkeznek, hogy jellegükkel szükségszerűen ellentétben áll a munkaidőnek a 2003/88 irányelvben előírtak tiszteletben tartásával történő tervezése (2018. november 20‑i Sindicatul Familia Constanţa és társai ítélet C‑147/17, EU:C:2018:926, 68. pont).

61      Ez a helyzet különösen olyan tevékenységek esetén, amelyek a nekik tulajdonított közérdekű cél megfelelő elérése érdekében csak folyamatosan, egy és ugyanazon munkavállaló által folytathatók, anélkül hogy lehetséges volna olyan rotációs rendszer bevezetése, amely bizonyos számú munkaóra vagy munkanap teljesítését követően rendszeres időközönként bizonyos óraszámú pihenőidőhöz vagy pihenőnapokhoz való jogosultságot biztosít (lásd ebben az értelemben: 2018. november 20‑i Sindicatul Familia Constanţa és társai ítélet, C‑147/17, EU:C:2018:926, 70–74. pont; 2020. április 30‑i Készenléti Rendőrség ítélet, C‑211/19, EU:C:2020:344, 43. és 44. pont).

62      Az ilyen tevékenységeket a 89/391 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének első albekezdése értelmében teljes egészében ki kell zárni a 2003/88 irányelv hatálya alól.

63      A jelen ügyben meg kell határozni, hogy a jelen ítélet 57–61. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlat milyen mértékben alkalmazandó a fegyveres erők tagjainak tevékenységeire, mivel – amint azt ezen ítélet 43. és 45. pontja kiemelte – ügyelni kell arra, hogy a 2003/88 irányelv e személyek tekintetében történő alkalmazása ne érintse a tagállamok EUSZ 4. cikk (2) bekezdése értelmében vett alapvető funkcióinak a megfelelő ellátását.

64      E tekintetben először is meg kell állapítani, hogy a 89/391 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének első albekezdését nem lehet úgy értelmezni, hogy a tagállamok fegyveres erőinek tagjai együttesen és folyamatosan ki vannak zárva a 2003/88 irányelv hatálya alól.

65      Ugyanis, amint arra a jelen ítélet az 55., 56. és 58. pontjában emlékeztetett, a 89/391 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének első albekezdését, noha az az állam alapvető funkciói tényleges gyakorlásának megőrzésére irányul, megszorítóan kell értelmezni, és e rendelkezés célja nem az, hogy egyes közszolgálati ágazatokat általánosságban kivonjon ezen irányelv, és következésképpen a 2003/88 irányelv hatálya alól, hanem hogy különleges jellegük miatt ezen ágazatok bizonyos kategóriáit vonja ki e hatály alól.

66      Márpedig egyrészt a Bíróság már kimondta, hogy a 89/391 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének első albekezdése nem igazolhatja a közigazgatási szervek nem polgári állományának teljes kizárását ezen irányelv hatálya alól (lásd ebben az értelemben: 2006. január 12‑i Bizottság kontra Spanyolország ítélet, C‑132/04, nem tették közzé, EU:C:2006:18, 30–40. pont).

67      Egyébként pedig, amint arra a főtanácsnok indítványának 88. lábjegyzetében lényegében rámutatott, a katonákra vonatkozó különös kivételek, amelyeket mind a 89/656 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének c) pontja, mind pedig a 2013/35 irányelv 10. cikke (1) bekezdésének b) pontja kifejezetten előír, szükségtelenek lettek volna, ha a 89/391 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének első albekezdése általános jelleggel kizárta volna a fegyveres erők tagjait ezen utóbbi irányelv hatálya alól. E 2. cikk (2) bekezdésének első albekezdése ugyanis a 89/656 irányelv és a 2013/35 irányelv hatályát is meghatározza, amint az a 89/656 irányelv 1. cikkének (2) bekezdéséből, illetve a 2013/35 irányelv 1. cikkének (6) bekezdéséből kitűnik.

68      Másrészt, amint arra a főtanácsnok indítványának a 82. és 83. pontjában lényegében ugyancsak rámutatott, nem állapítható meg, hogy a katonák által végzett valamennyi tevékenység olyan sajátossággal bír, hogy azokkal ellentétes a munkaidő minden olyan tervezése, amely tiszteletben tartja a 2003/88 irányelv által előírt követelményeket.

69      Éppen ellenkezőleg, egyes olyan tevékenységek, amelyeket a fegyveres erők tagjai végezhetnek, például az adminisztratív, karbantartási, javítási, egészségügyi, illetve a rendfenntartáshoz vagy a bűnüldözéshez kapcsolódó tevékenységek, nem zárhatók ki teljes egészében a 2003/88 irányelv hatálya alól.

70      Nem vitatott ugyanis, hogy az ilyen tevékenységek főszabály szerint ezen irányelv hatálya alá tartoznak, amennyiben azokat hasonló feltételek mellett olyan közszolgálati munkavállalók végzik, akik nem rendelkeznek katonai jogállással.

71      Márpedig emlékeztetni kell arra, hogy a 89/391 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének első albekezdésében foglalt kivétel azonos módon alkalmazandó mindazon munkavállalókra, akik a közszolgáltatással azonos különleges tevékenységet végeznek (lásd ebben az értelemben: 2018. november 20‑i Sindicatul Familia Constanţa és társai ítélet, C‑147/17, EU:C:2018:926, 59. pont).

72      Egyébiránt, jóllehet minden katonára vonatkozik a rendelkezésre állás követelménye, amelynek értelmében igen rövid időn belül bevetésre alkalmasnak kell lenniük, a 2003/88 irányelvben előírt szabályok e katonákra történő alkalmazása ugyanakkor a jelen ítélet 69. pontjában említett tevékenységek során nem akadályozhatja meg a rendelkezésre állás e követelményének tényleges tiszteletben tartását, legalábbis mindaddig, amíg e tevékenységeket nem katonai művelet keretében végzik, ideértve e művelet közvetlen előkészítését is.

73      Másodszor, mindemellett, egyrészt a jelen ítélet 59. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy amennyiben a fegyveres erők tagjai ezen ítélkezési gyakorlat értelmében vett rendkívüli súlyú és terjedelmű körülményekkel szembesülnek, tevékenységeik a 2003/88 irányelv 1. cikkének (3) bekezdése alapján, összefüggésben a 89/391 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének első albekezdésével, ki vannak zárva a 2003/88 irányelv hatálya alól.

74      Ez a helyzet akkor, ha az összes releváns körülmény súlyára és terjedelmére tekintettel úgy tűnik, hogy nem lehetséges a lakosság védelme fegyveres erők olyan módon történő megszervezése mellett, hogy azok valamennyi tagja igénybe vehesse a 2003/88 irányelvben a munkaidő és a pihenőidő tartama vonatkozásában meghatározott garanciákat, például a személyi állomány rotációs mechanizmusa révén (lásd analógia útján: 2020. április 30‑i Készenléti Rendőrség ítélet, C‑211/19, EU:C:2020:344, 47–50. pont).

75      Másrészt a jelen ítélet 60. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlatból levezethető, hogy a katonai tevékenységek bizonyos kategóriái teljes egészükben kívül esnek a 2003/88 irányelv hatályán, amennyiben e tevékenységek olyannyira különlegesek, hogy azokkal szükségszerűen és állandó jelleggel ellentétben áll az ezen irányelv által előírt követelmények tiszteletben tartása.

76      Ez a helyzet áll fenn a fegyveres erők azon tagjai által végzett tevékenységek esetében, akik képesítésük magas szintje vagy a rájuk bízott feladatok rendkívül érzékeny jellege miatt csak nagyon nehezen helyettesíthetők a fegyveres erők más tagjaival a rotációs rendszer keretében, amely lehetővé teszi mind a 2003/88 irányelvben előírt maximális munkaidő és pihenőidő tiszteletben tartásának, mind a számukra előírt alapvető feladatok megfelelő teljesítésének a biztosítását.

77      Harmadszor ki kell emelni, hogy minden olyan katona, akinek közre kell működnie valamely tagállam fegyveres erőinek katonai fellépésével járó műveletekben, függetlenül attól, hogy azokat állandó vagy alkalmi jelleggel, a határain belül vagy azokon kívül folytatják, olyan tevékenységet végez, amelyet jellegénél fogva a 2003/88 irányelv 89/391 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének első albekezdésével összefüggésben és az EUSZ 4. cikk (2) bekezdésének fényében értelmezett 1. cikkének (3) bekezdése értelmében teljes egészében ki kell zárni a 2003/88 irányelv hatálya alól.

78      A 2003/88 irányelv által előírt követelmények e műveletek során való tiszteletben tartása ugyanis jelentős mértékben kockáztatná e műveletek sikerét – amely siker feltétele az, hogy az érintett fegyveres erők tagjainak teljes körű fellépése hosszú időszakokon keresztül megkövetelhető legyen –, következésképpen pedig a tagállamok nemzeti biztonságának védelmére vagy területi integritásának megőrzésére irányuló alapvető funkciók megfelelő ellátását is.

79      Ennek keretében nem csupán az említett műveletek között fennálló esetleges kölcsönös függőséget kell figyelembe venni, hanem az e műveletek és a fegyveres erők tagjai által gyakorolt egyéb tevékenységek közötti kölcsönös függőséget is, amelyek tekintetében ezen irányelv szabályainak alkalmazására, mivel az az érintett hatóságokat rotációs vagy munkatervezési rendszer bevezetésére kötelezné, az EUSZ 4. cikk (2) bekezdésében foglalt követelményekkel ellentétesen csak ugyanezen műveletek rovására kerülhetne sor. Következésképpen, nem zárható ki, hogy a fegyveres erők egyes olyan tevékenységei, amelyek a tulajdonképpeni katonai műveletekhez közvetlenül nem kapcsolódnak, e műveletek időtartama alatt szintén kívül esnek a 2003/88 irányelv hatályán, ha ez szükségesnek bizonyul e műveletek megfelelő elvégzéséhez.

80      Ezenkívül a 2003/88 irányelv 89/391 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének első albekezdésével összefüggésben és az EUSZ 4. cikk (2) bekezdésének fényében értelmezett 1. cikkének (3) bekezdése előírja, hogy a 2003/88 irányelv hatálya alól ki van zárva az összes olyan tevékenység, amely vagy a katonai alapkiképzés körébe tartozik, amellyel a kötelező sorkatonai szolgálatot azonosnak kell tekinteni, vagy az olyan műveleti gyakorlatok körébe, amelyeken a fegyveres erők tagjai a későbbiekben kötelesek rendszeresen részt venni.

81      Ugyanis, amint arra a francia kormány rámutatott, a fegyveres erők operatív hatékonyságának biztosítása érdekében a katonáknak alapkiképzésük és a műveleti gyakorlatok során olyan helyzetekkel kell szembesülniük, amelyek lehetővé teszik azon – akár a legszélsőségesebb – körülmények lehető legpontosabb reprodukálását, amelyek között a tulajdonképpeni katonai műveletek folynak. Márpedig az ilyen jogszerű cél nem lenne elérhető, ha a munkaidő‑szervezésre vonatkozó, a 2003/88 irányelvben előírt szabályokat tiszteletben kellene tartani ezen alapkiképzés és e műveleti gyakorlatok során.

82      Egyébként pedig a tagállamok azáltal, hogy a katonákkal szemben ilyen, alapkiképzésre és gyakorlatra vonatkozó követelményeket írnak elő, biztosítják azt is, hogy e katonák egészségét és biztonságát a fegyveres erők tulajdonképpeni műveletei során a lehető legjobban védjék, mivel e követelmények a rossz életkörülményekkel szembeni magas fokú állóképesség megszerzését és megőrzését teszik lehetővé e katonák számára.

83      Az a körülmény, hogy az alapkiképzésre, a műveleti gyakorlatokra és a tulajdonképpeni katonai műveletekre békeidőben kerül sor, nem vonhatja kétségbe azt a megállapítást, amely szerint e tevékenységeket teljes egészében ki kell zárni a 2003/88 irányelv hatálya alól. Azon feladatoknak ugyanis, amelyeket a fegyveres erők a nemzeti biztonság és a területi integritás megőrzése céljából látnak el, békeidőben is teljes mértékben végrehajthatóaknak kell lenniük.

84      Hozzá kell tenni, hogy az egyes tagállamok kizárólagos felelősségi körébe tartozik, figyelemmel többek között azon fenyegetésekre, amelyekkel szembesülnek, saját nemzetközi felelősségvállalásaikra, vagy azon különös geopolitikai környezetre, amelynek az adott állam részét képezi, hogy végrehajtsák az általuk megfelelőnek ítélt katonai műveleteket, és meghatározzák azon alapkiképzés és műveleti gyakorlatok intenzitását, amelyeket hasznosnak tartanak az említett műveletek megfelelő végrehajtásához, anélkül hogy a Bíróság e tekintetben felülvizsgálatot gyakorolhatna, mivel e kérdéseket úgy kell tekinteni, mint amelyek kívül esnek az uniós jog hatályán, amint az a jelen ítélet 38. pontjában megállapítást nyert.

85      A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak meghatározása, hogy a B. K. által végzett ügyeleti tevékenység a jelen ítélet 73–83. pontjában említett esetek valamelyike alá tartozik‑e. Amennyiben nem, e tevékenységet úgy kell tekinteni, mint amely a 2003/88 irányelv hatálya alá tartozik. E tekintetben a Bíróság rendelkezésére álló ügyiratok fényében nem zárható ki, hogy e bíróság megállapíthatja, hogy az alapügy tárgyát képező ügyeleti tevékenység tulajdonképpeni katonai műveletnek minősül, következésképpen nem tartozik ezen irányelv hatálya alá.

86      Végül pontosítani kell, hogy ha a katonák teljes mértékben a 2003/88 irányelv hatálya alá tartozó tevékenységeket folytatnak is, ezen irányelv a francia kormány állításával ellentétben kivételeket tartalmaz az általa bevezetett jogok alól, amelyekre a tagállamok hivatkozhatnak e katonák tekintetében.

87      Mindenképpen ez a helyzet az említett irányelv 17. cikke (3) bekezdésének b) és c) pontja esetén, amelyek bizonyos körülmények között lehetővé teszik az ugyanezen irányelv 3., 4., 5., 8. és 16. cikkétől való eltérést az olyan őrzési, felügyeleti vagy ügyeleti tevékenységek esetében, amelyek állandó jelenlétet igényelnek a vagyon‑ és személyvédelem érdekében, illetve olyan tevékenységek esetében, ahol folyamatos szolgálatra vagy termelésre van szükség.

88      A fenti megfontolások összességéből az következik, hogy a 2003/88 irányelv 1. cikkének (3) bekezdését az EUSZ 4. cikk (2) bekezdésének fényében akként kell értelmezni, hogy egy katona által végzett ügyeleti tevékenység nem tartozik ezen irányelv hatálya alá:

–        ha e tevékenységre e katona alapkiképzése, műveleti gyakorlat vagy a tulajdonképpeni katonai művelet keretében kerül sor, vagy

–        ha e tevékenység olyannyira sajátos tevékenységnek minősül, hogy nem tesz lehetővé az említett irányelv követelményeinek tiszteletben tartását biztosító munkaerő‑rotációs rendszert, vagy

–        ha a releváns körülmények összességére tekintettel úgy tűnik, hogy e tevékenységet olyan rendkívüli események keretében végzik, amelyek súlya és terjedelme a közösség életének, egészségének és biztonságának védelméhez elengedhetetlen intézkedések elfogadását teszi szükségessé, és amelyek megfelelő végrehajtását veszélyeztetné, ha az említett irányelvben foglalt valamennyi szabályt tiszteletben kellene tartani, vagy

–        ha az említett irányelvnek az ilyen tevékenység tekintetében történő alkalmazására, mivel az az érintett hatóságokat rotációs vagy munkaidő‑tervezési rendszer bevezetésére kötelezné, csak a tulajdonképpeni katonai műveletek megfelelő teljesítésének rovására kerülhetne sor.

 A második kérdésről

89      Előzetesen pontosítani kell, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által feltett második kérdésre adott válasz keretében az „ügyeleti idő” kifejezés alatt azon időszakok összességét kell érteni, amelyek alatt a katona ügyeleti tevékenysége folyamán kizárólag folyamatosan a felettesei rendelkezésére áll, anélkül hogy ténylegesen felügyeleti tevékenységet végezne.

90      Egyébiránt hangsúlyozni kell, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az alapjogvita kizárólag a B. K. által biztosított ügyeleti időszakok túlszolgálatként történő díjazására vonatkozik.

91      Következésképpen annak érdekében, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak hasznos választ lehessen adni, a második kérdést át kell fogalmazni, és meg kell állapítani, hogy e kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy a 2003/88 irányelv 2. cikkét akként kell‑e értelmezni, hogy az előírja, hogy az ügyeleti időszakot, amelynek folyamán a katona köteles a számára kijelölt laktanyában maradni, de ott nem végez tényleges munkát, munkaidőnek kell tekinteni e katona ezen időszakra vonatkozó illetményének megállapítása céljából.

92      Pontosítani kell továbbá, hogy az e kérdésre adandó válasz csak abban az esetben releváns az alapjogvita szempontjából, ha a kérdést előterjesztő bíróság arra a következtetésre jutna, hogy az alapügy tárgyát képező ügyeleti tevékenység nincs kizárva a 2003/88 irányelv hatálya alól.

93      Ezen előzetes pontosításokra figyelemmel elsőként emlékeztetni kell arra, hogy a 2003/88 irányelv értelmében vett „munkaidő” fogalma alá tartozik az olyan készenlét teljes időtartama, amelynek során a munkavállalóval szemben előírt kötelezettségek olyan jellegűek, hogy azok objektív és igen jelentős módon korlátozzák arra vonatkozó lehetőségét, hogy szabadon ossza be azt az időt, amely alatt nem hívják fel munkavégzésre, és hogy ez alatt az idő alatt magánügyeivel foglalkozzon. Fordított esetben, ha a munkavállalóval szemben az adott készenléti időszak során előírt kötöttségek nem válnak ilyen mértékűvé, és lehetővé teszik számára, hogy beossza idejét, és azt jelentős korlátozás nélkül magánügyeire fordítsa, a 2003/88 irányelv alkalmazásában kizárólag az adott esetben ezen időszak alatt tényleges munkavégzéssel töltött idő minősül a 2003/88 irányelv alapján „munkaidőnek” (2021. március 9‑i Radiotelevizija Slovenija [Mindentől távol eső helyen töltött készenléti időszak] ítélet, C‑344/19, EU:C:2021:182, 37. és 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

94      Az olyan munkavégzési helyen teljesített készenléti időszakok kapcsán, amelyek – mint a jelen ügyben is – nem esnek egybe a munkavállaló lakóhelyével, a döntő tényező annak megállapításához, hogy a 2003/88 irányelv értelmében vett „munkaidő” fogalmának jellemzői fennállnak‑e, az, hogy a munkavállaló köteles fizikailag jelen lenni a munkáltató által meghatározott helyen, és ott kell tartózkodnia annak érdekében, hogy szükség esetén azonnal képes legyen munkavégzésre, pontosítva, hogy a munkavégzés helyét úgy kell érteni, hogy az bármely olyan hely, ahol a munkavállalónak a munkáltató utasítására kell tevékenységet végeznie, ideértve azt az esetet is, amikor ez a hely nem az a hely, ahol a munkavállaló a szakmai tevékenységét szokásosan végzi. Mivel az ilyen készenléti időszak során a munkavállalónak távol kell maradnia a társadalmi és családi környezetétől, és csekély mozgástere van arra, hogy beossza azt az időt, amely alatt nem hívják fel munkavégzésre, ezen időszak egészét a 2003/88 irányelv értelmében vett „munkaidőnek” kell minősíteni, függetlenül a munkavállaló által az említett időszakban ténylegesen végzett munkától (2021. március 9‑i Radiotelevizija Slovenija [Mindentől távol eső helyen töltött készenléti időszak] ítélet, C‑344/19, EU:C:2021:182, 33–35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

95      A fentiekből az következik, hogy még azt feltételezve is, hogy a 2003/88 irányelvet alkalmazni kell, a katona számára előírt olyan ügyeleti időszakot, amely a munkahelyén való folyamatos jelenlétet tesz szükségessé, az ezen irányelv 2. cikkének 1. pontja értelmében vett munkaidőnek kell tekinteni, amennyiben e munkavégzési hely nem esik egybe lakóhelyével.

96      Másodsorban mindazonáltal emlékeztetni kell arra, hogy a 2003/88 irányelv 7. cikkének (1) bekezdésében foglalt fizetett éves szabadságra vonatkozó különös eset kivételével ezen irányelv mindössze a munkaidő‑szervezés egyes szempontjainak szabályozására terjed ki, a munkavállalók biztonsága és egészsége védelmének biztosítása érdekében, és így főszabály szerint nem alkalmazandó a munkavállalók díjazására (2021. március 9‑i Radiotelevizija Slovenija [Mindentől távol eső helyen töltött készenléti időszak] ítélet, C‑344/19, EU:C:2021:182, 57. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

97      Ennek megfelelően a munkavállalók készenléti időszakokra vonatkozó díjazásának módja nem a 2003/88 irányelv, hanem a nemzeti jog releváns rendelkezéseinek hatálya alá tartozik. Következésképpen ezen irányelvvel nem ellentétes az olyan tagállami szabályozás, kollektív munkaszerződés vagy munkáltatói határozat alkalmazása, amely a készenléti szolgálat díjazása céljából eltérő módon veszi figyelembe azon időtartamokat, amelyek alatt tényleges munkavégzés történt, és azokat, amelyek során ténylegesen nem végeztek munkát, még akkor sem, ha ezen időszakokat teljes egészükben az említett irányelv alkalmazásában „munkaidőnek” kell tekinteni (2021. március 9‑i Radiotelevizija Slovenija [Mindentől távol eső helyen töltött készenléti időszak] ítélet, C‑344/19, EU:C:2021:182, 58. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

98      A fenti megfontolások összességéből az következik, hogy a 2003/88 irányelv 2. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes, ha arra az ügyeleti időszakra, amelynek során egy katonának a számára kijelölt laktanyában kell maradnia, de ott nem végez tényleges munkát, eltérő díjazás jár, mint arra az ügyeleti időszakra, amelynek során tényleges munkát végez.

 A költségekről

99      Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (nagytanács) a következőképpen határozott:

1)      A munkaidő‑szervezés egyes szempontjairól szóló, 2003. november 4‑i 2003/88/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 1. cikkének (3) bekezdését az EUSZ 4. cikk (2) bekezdésének fényében akként kell értelmezni, hogy egy katona által végzett ügyeleti tevékenység nem tartozik ezen irányelv hatálya alá:

–        ha e tevékenységre e katona alapkiképzése, műveleti gyakorlat vagy a tulajdonképpeni katonai művelet keretében kerül sor, vagy

–        ha e tevékenység olyannyira sajátos tevékenységnek minősül, hogy nem tesz lehetővé az említett irányelv követelményeinek tiszteletben tartását biztosító munkaerő‑rotációs rendszert, vagy

–        ha a releváns körülmények összességére tekintettel úgy tűnik, hogy e tevékenységet olyan rendkívüli események keretében végzik, amelyek súlya és terjedelme a közösség életének, egészségének és biztonságának védelméhez elengedhetetlen intézkedések elfogadását teszi szükségessé, és amelyek megfelelő végrehajtását veszélyeztetné, ha az említett irányelvben foglalt valamennyi szabályt tiszteletben kellene tartani, vagy

–        ha az említett irányelvnek az ilyen tevékenység tekintetében történő alkalmazására, mivel az az érintett hatóságokat rotációs vagy munkaidő‑tervezési rendszer bevezetésére kötelezné, csak a tulajdonképpeni katonai műveletek megfelelő teljesítésének rovására kerülhetne sor.

2)      A 2003/88 irányelv 2. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes, ha arra az ügyeleti időszakra, amelynek során egy katonának a számára kijelölt laktanyában kell maradnia, de ott nem végez tényleges munkát, eltérő díjazás jár, mint arra az ügyeleti időszakra, amelynek során tényleges munkát végez.

Aláírások

*      Az eljárás nyelve: szlovén.