1.

A jelen indítvány tárgyát képező fellebbezésében a NeXovation Inc. társaság (a továbbiakban: fellebbező) a Törvényszék 2019. június 19‑iNeXovation kontra Bizottság ítéletének (T‑353/15, EU:T:2019:434; a továbbiakban: megtámadott ítélet) hatályon kívül helyezését kéri, amelyben az utóbbi elutasította a fellebbezőnek a Németország által a Nürburgring javára végrehajtott SA.31550 (2012/C) (ex 2012/NN) számú állami támogatásról szóló, 2014. október 1‑jei (EU) 2016/151 bizottsági határozat (a továbbiakban: végleges határozat) ( 2 ) megsemmisítése iránti keresetét.

2.

A jelen ügy az ítéletek indokolása tekintetében a Törvényszéket terhelő kötelezettség terjedelmét, valamint az állami támogatásokkal kapcsolatban a Bizottság részére panaszt benyújtó érintett felek eljárási jogainak terjedelmét illetően vet fel kérdéseket.

3.

A jogvita előzményeit a megtámadott ítélet 1–15. pontja tartalmazza, és a jelen eljárás szempontjából azok a következőképpen foglalhatók össze.

4.

A német Rajna‑vidék‑Pfalz tartományban található Nürburgring komplexum (a továbbiakban: Nürburgring) egy autóverseny‑pályát, szabadidőparkot, szállodákat és éttermeket foglal magában.

5.

2002 és 2012 között a Nürburgring tulajdonosai (a továbbiakban: eladók) elsősorban a Rajna‑vidék‑Pfalz tartomány által nyújtott támogatási intézkedésekben részesültek egy szabadidőpark, szállodák és éttermek építése, valamint Formula–1‑es versenyek szervezése érdekében.

6.

E támogatási intézkedések panasz alapján a Bizottság által az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdése értelmében 2012‑ben indított hivatalos vizsgálati eljárás tárgyát képezték.

7.

Ugyanebben az évben az Amtsgericht Bad Neuenahr‑Ahrweiler (helyi bíróság, Bad Neuenahr‑Ahrweiler, Németország) az eladókat fizetésképtelenné nyilvánította, és az eladók eszközeinek (a továbbiakban: a Nürburgring eszközei) értékesítéséről határozott. Pályázati eljárást (a továbbiakban: pályázati eljárás) indítottak, amely ezen eszközöknek a Capricorn Nürburgring Besitzgesellschaft GmbH (a továbbiakban: Capricorn) részére történő értékesítésével zárult.

8.

2014. április 10‑én a fellebbező panasszal fordult a Bizottsághoz azzal az indokkal, hogy a pályázati eljárás nem volt nyílt, átlátható, valamint hátrányos megkülönböztetéstől és feltételektől mentes, és nem eredményezte a Nürburgring eszközeinek piaci áron történő értékesítését, mivel ezen eszközöket egy olyan helyi ajánlattevőre – Capricorn – ruházták át, amelynek az ajánlata nem érte el az övét, és amely a pályázati eljárásban előnyben részesült. E panasz szerint a Capricorn így támogatásban részesült, amely az ezen ajánlattevő által a Nürburgring eszközeinek piaci ára és az ezen eszközökért fizetett ár közötti különbségnek felel meg, és biztosította az eladók gazdasági tevékenységeinek folytonosságát. Az eladók által kapott támogatások visszatéríttetésének elrendelését tehát e társaságra is ki kell terjeszteni.

9.

2014. október 1‑jén a Bizottság elfogadta a végleges határozatot. E határozatban a Bizottság először is egyrészt megállapította, hogy a Németország által az eladók javára hozott támogatási intézkedések közül bizonyos intézkedések jogellenesek és a belső piaccal összeegyeztethetetlenek, másrészt pedig, hogy e támogatások visszatéríttetése nem vonatkozik a Capricornra és leányvállalataira ( 3 ) (a továbbiakban: első vitatott határozat).

10.

Másodszor, végleges határozatában a Bizottság megállapította, hogy a Nürburgring eszközeinek a Capricorn részére történő értékesítése nem minősül állami támogatásnak. ( 4 ) A Bizottság úgy ítélte meg, hogy ezen értékesítésre nyílt, átlátható és megkülönböztetéstől mentes pályázati eljárás útján került sor, és hogy ezen eljárás az eszközök piaci áron történő értékesítését eredményezte (a továbbiakban: második vitatott határozat).

11.

A Törvényszék Hivatalához 2015. június 26‑án benyújtott keresetlevéllel a fellebbező előterjesztette az első és a második vitatott határozat megsemmisítése iránti keresetet.

12.

A megtámadott ítéletben a Törvényszék mindenekelőtt elfogadhatatlannak nyilvánította a keresetet azon részében, amely az első vitatott határozat megsemmisítésére irányult. A Törvényszék úgy ítélte meg, hogy a fellebbező nem bizonyította, hogy e határozat személyében érintené őt az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében. ( 5 )

13.

A második vitatott határozat megsemmisítése iránti kérelmet illetően a Törvényszék mindenekelőtt megállapította, hogy a fellebbező mint érintett fél kereshetőségi joggal rendelkezik az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdésében számára biztosított eljárási jogok, ( 6 ) valamint az eljáráshoz fűződő érdek védelme tekintetében. A Törvényszék ezt követően érdemben vizsgálta az e kérelem alátámasztására felhozott jogalapokat, majd elutasítva azokat, a keresetet teljes egészében elutasította. ( 7 )

14.

A fellebbező azt kéri, hogy a Bíróság helyezze hatályon kívül a megtámadott ítélet rendelkező részének 3) és 4) pontját, és semmisítse meg az első és második vitatott határozatot, vagy másodlagosan utalja vissza az ügyet a Törvényszék elé, és a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

15.

A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság utasítsa el a fellebbezést, és a fellebbezőt kötelezze a költségek viselésére.

16.

Fellebbezésének alátámasztása érdekében a fellebbező hat jogalapra hivatkozik.

17.

Az első jogalap a megtámadott ítéletnek az első vitatott határozatra vonatkozó részére vonatkozik. A fellebbező arra hivatkozik, hogy a Törvényszék tévesen állapította meg, hogy e határozat nem érinti őt személyében.

18.

Ezzel szemben a fellebbezés további öt jogalapja a megtámadott ítéletnek a második vitatott határozatra vonatkozó részére vonatkozik. Közelebbről, a második jogalap az állami támogatás fogalmának téves alkalmazásán alapul; a harmadik jogalap a „komoly nehézségek” fogalmának téves alkalmazásán alapul; a negyedik jogalap a 659/1999 rendelet ( 8 ) 20. cikke (2) bekezdésének téves alkalmazásán alapul; az ötödik jogalap a fellebbező által benyújtott panasz vizsgálata pártatlan jellegének téves értékelésén alapul; végül hatodik jogalapjával a fellebbező a második vitatott határozat indokolása megfelelőségének értékelése során elkövetett téves jogalkalmazásra hivatkozik.

19.

A Bíróság kérésének megfelelően elemzésemet a második vitatott határozat megsemmisítése iránti kérelemre vonatkozó második, harmadik, negyedik, ötödik és hatodik jogalapra összpontosítom.

20.

E tekintetben meg kell jegyezni, hogy nem vitatott, hogy a második vitatott határozat az előzetes vizsgálati szakaszt követően hozott olyan határozatnak minősül, ( 9 ) amelyben a Bizottság megállapította, hogy a szóban forgó intézkedések nem minősülnek az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak, és következésképpen úgy határozott, hogy nem indítja meg az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdésében szabályozott hivatalos vizsgálati eljárást. ( 10 )

21.

E tekintetben emlékeztetek arra is, hogy – amint azt a megtámadott ítélet 77–82. pontja felidézte – az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy amennyiben a fellebbező az előzetes vizsgálat végén hozott olyan határozat megsemmisítését kéri, amely megállapítja, hogy a szóban forgó intézkedés nem állami támogatás, vagy kifogást nem emelő határozat megsemmisítését kéri, lényegében azt vitatja, hogy a Bizottság nem indított hivatalos vizsgálati eljárást, és így megsértette a fellebbezőt ezen eljárás keretében megillető eljárási jogokat. Annak érdekében, hogy a megsemmisítés iránti keresete sikeres legyen, a fellebbező bármely azt bizonyító jogalapra hivatkozhat, hogy azon információk és bizonyítékok értékelésének, amelyekkel a Bizottság rendelkezett vagy rendelkezhetett, kétségeket kellett volna ébresztenie az állami támogatásnak való minősítésével vagy a közös piaccal való összeegyeztethetőségével kapcsolatosan. ( 11 )

22.

A fellebbezés második jogalapja négy részre oszlik.

23.

Az első részben a fellebbező azt állítja, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 122–128. pontjában tévesen ítélte meg úgy, hogy a Bizottságnak nem kellett kétségeket támasztania a Deutsche Bank 2014. március 10‑i azon levelének kötelező jellegét illetően, amelyet a Capricorn nyújtott be ajánlata alátámasztására szolgáló pénzügyi biztosítékként. A fellebbező arra hivatkozik, hogy több bizonyítékból és különösen a nem kötelező jellegnek az e levél mellékletében szereplő kifejezett megemlítéséből kitűnik, hogy ez csak egy szándéknyilatkozat volt. Válaszbeadványában a fellebbező arra hivatkozik, hogy e levél kötelező jellege meghatározásának kérdése jogkérdés, amelyet a Bíróság a fellebbezés keretében megvizsgálhat, másodlagosan pedig azt állítja, hogy a Törvényszék mindenképpen elferdítette e levél tartalmát.

24.

A második rész a Törvényszék azon megállapításának vitatására irányul, amely szerint a fellebbező nem bizonyította, hogy a Bizottságnak kétségeket kellett volna támasztania a pályázati eljárás átlátható jellegét illetően az ajánlatok benyújtására nyitva álló határidő tekintetében.

25.

A fellebbező először is azt állítja, hogy a Törvényszék figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy e határidő tekintetében megtévesztették őt az eladók, akik az említett határidők 2014. március 31‑ig történő meghosszabbításáról értesítették. A Törvényszék azt is figyelmen kívül hagyta, hogy ezen eljárás feltételeinek módosítását valamennyi ajánlattevőre alkalmazni kellett volna.

26.

Másodszor, a Törvényszék azt is figyelmen kívül hagyta, hogy – amint azt a fellebbező állítja – az ilyen jellegű pályázati eljárás eltért a rendes magánbefektető által követett megközelítéstől. Ezt megerősíti az állami támogatás fogalmáról szóló bizottsági közlemény ( 12 ) 93. pontja, amelyből kitűnik, hogy az uniós közbeszerzési szabályok betartásának elmulasztása kétségeket vet fel az állami támogatásokra vonatkozó rendelkezésekkel való összeegyeztethetőség tekintetében. A jelen ügyben e rendelkezéseket nem tartották tiszteletben, mivel az uniós jog nem engedi a szabad tárgyalásokat a határidő lejártát követően. A Törvényszék figyelmen kívül hagyta e kérdéseket.

27.

Harmadszor, a Törvényszék figyelmen kívül hagyta, hogy – amint arra a fellebbezők hivatkoznak – a végleges határozat ellentmondásos állításokat tartalmaz a (272) preambulumbekezdés, illetve a (275) preambulumbekezdés c) pontjában azon kérdést illetően, hogy az eladók meghosszabbították‑e az ajánlatok benyújtására nyitva álló határidőt.

28.

A jogalap harmadik részében a fellebbező arra hivatkozik, hogy a Törvényszék figyelmen kívül hagyott három olyan érvet, amelyeket a fellebbező a pályázati eljárás során bekövetkezett azon módosításokra vonatkozóan terjesztett elő, amelyekről azonban nem tájékoztattak valamennyi lehetséges ajánlattevőt.

29.

Először is, noha eredetileg azt ajánlották a fellebbező részére, hogy a Nürburgring eszközeit „tiszta mérleg”(clean balance sheet) alapján, vagyis anélkül szerzi meg, hogy ezen eszközökre vonatkozó jelenlegi és korábban fennálló kötelezettségeket és terheket venne át, később kiderült, hogy a Nürburgring kezeléséhez kapcsolódó valamennyi lényeges megállapodást egy harmadik személy kötött meg az eladókkal fennálló operatív lízing szerződés (business lease) alapján, amelyet a fellebbezőnek a Nürburgring megvásárlása esetén változatlanul kellett volna átvennie. A megtámadott ítéletben a Törvényszék egyáltalán nem vette figyelembe az e tekintetben felhozott érvet.

30.

Másodszor, a Törvényszék nem vette figyelembe a fellebbező által a Capricorn javára szóló és eredetileg abban az esetben „második legjobb lehetőségnek” tekintett operatív lízing szerződésre (business lease) vonatkozóan felhozott érvet, ha a pályázati eljárás nem zárul le eredményesen, vagy az arra vonatkozó bizottsági határozatot vitatnák. Jóllehet ez a második legjobb lehetőség egyértelműen releváns volt a végső ár meghatározása szempontjából, azt nem közölték a többi ajánlattevővel. Következésképpen a pályázati eljárás során szolgáltatott információk nem voltak teljes körűek, következésképpen az említett eljárás nem felelt meg az átláthatóság követelményének az állami támogatásokra vonatkozó szabályok értelmében.

31.

Harmadszor, a Törvényszék nem vizsgálta meg azt az érvet, amellyel a fellebbező arra hivatkozott, hogy az eladók a pályázati eljárás során környezetvédelmi jellegű kiválasztási szempontot vezettek be, anélkül hogy azt valamennyi ajánlattevővel közölték volna.

32.

A negyedik részben a fellebbező arra hivatkozik, hogy a Törvényszék figyelmen kívül hagyott több olyan érvet, amelyeket a fellebbező egyrészt a pályázati eljárás átlátható jellegére, másrészt annak hátrányosan megkülönböztető jellegére vonatkozóan terjesztett elő.

33.

A Bizottság úgy véli, hogy a második jogalapot teljes egészében el kell utasítani. Az első rész és a második részben foglalt érvek elfogadhatatlanok, mivel részben a Törvényszék által tett ténymegállapítások megkérdőjelezésére irányulnak, részben pedig nem jelölik meg pontosan a megtámadott ítélet vitatott részeit. Ami a harmadik részt illeti, a Bizottság úgy véli, hogy az első két érv a megtámadott ítélet téves értelmezésén alapul. Ami a harmadik érvet illeti, a Törvényszék nem volt köteles arra válaszolni, mivel a fellebbező ajánlata nem hiteles és nem kötelező jellegének megállapítását más körülményekre alapította. Ami a fellebbező által a negyedik részben felhozott érveket illeti, azok elfogadhatatlanok vagy hatástalanok.

34.

A második jogalap első része a Törvényszéknek a megtámadott ítélet 124–127. pontjában foglalt azon elemzését vitatja, amelynek alapján a Törvényszék a megtámadott ítélet 128. pontjában arra a következtetésre jutott, hogy a Bizottság részéről nem kellett kétségeknek felmerülniük a Deutsche Banknak a Capricorn ajánlatának finanszírozására vonatkozó, 2014. március 10‑i levelének kötelező jellegét illetően.

35.

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint kizárólag a Törvényszék rendelkezik hatáskörrel a tényállás megállapítására és mérlegelésére, valamint – főszabály szerint – az általa e tényállás alátámasztása érdekében elfogadott bizonyítékok megvizsgálására. Amennyiben ugyanis e bizonyítékok megszerzése szabályszerűen történt, továbbá az általános jogelveket, valamint a bizonyítási teherre és a bizonyításfelvételre vonatkozó eljárási szabályokat tiszteletben tartották, kizárólag a Törvényszék feladata annak mérlegelése, hogy a hozzá benyújtott bizonyítékoknak milyen bizonyító erőt kell tulajdonítani. E mérlegelés tehát – eltekintve e bizonyítékok elferdítésétől – nem minősül a Bíróságot a fellebbezés keretében megillető felülvizsgálati jogkörbe tartozó jogkérdésnek. ( 13 )

36.

A jelen ügyben a fellebbező által a második jogalap első része keretében felhozott érvek a Törvényszék által a Deutsche Bank 2014. március 10‑i levele kötelező jellegére vonatkozóan elvégzett értékelés vitatására irányulnak. A fellebbező tehát lényegében azt kéri, hogy a Bíróság a fellebbezés keretében újból értékelje a Törvényszék elé terjesztett bizonyítékokat, ami az előző pontban említett ítélkezési gyakorlat értelmében elfogadhatatlan.

37.

Arra is rá kell mutatni, hogy fellebbezésében a fellebbező egyáltalán nem hivatkozott arra, hogy a Törvényszék elferdítette volna ezt a bizonyítékot. A fellebbező csak a válaszbeadványában, és emellett másodlagosan hivatkozott arra, hogy a Törvényszék elferdítette e levél tartalmát. E tekintetben azonban emlékeztetni kell arra, hogy az eljárási szabályzat 127. cikkéből – amely ugyanezen szabályzat 190. cikkének (1) bekezdése értelmében a fellebbezési eljárásra is alkalmazandó – kitűnik, az eljárás további részében semmilyen új jogalapot nem lehet felhozni, kivéve ha az olyan jogi vagy ténybeli helyzetből származik, amely az eljárás során merült fel, ( 14 ) ami a jelen ügyben nem áll fenn.

38.

A fentiekből véleményem szerint az következik, hogy a második jogalap első részét elfogadhatatlannak kell nyilvánítani.

39.

A második jogalap második, harmadik és negyedik részében a fellebbező több szempontból is arra hivatkozik, hogy a Törvényszék figyelmen kívül hagyott és nem vett figyelembe több, a fellebbező által az elsőfokú eljárásban felhozott érvet. E részek elemzése előtt álláspontom szerint emlékeztetni kell a Bíróság által az ítéletek indokolása tekintetében a Törvényszéket terhelő kötelezettség terjedelmével kapcsolatban kialakított ítélkezési elvekre.

40.

Az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy az Európai Unió Bírósága alapokmányának 36. cikkéből eredően a Törvényszéket terhelő, az ugyanezen alapokmány 53. cikkének első bekezdése és a Bíróság eljárási szabályzatának 117. cikke alapján a Törvényszékre is alkalmazandó indokolási kötelezettség megköveteli, hogy a megtámadott ítélet indokolásából világosan és egyértelműen ki kell tűnnie a Törvényszék érvelésének oly módon, hogy lehetővé tegye az érdekeltek számára, hogy megismerjék a hozott határozat indokait, és a Bíróságnak, hogy a bírósági felülvizsgálatot gyakorolja. ( 15 )

41.

Az ítélkezési gyakorlatból az is kitűnik, hogy az arra alapított jogalap, hogy a Törvényszék nem adott választ az elsőfokú eljárásban hivatkozott érvekre, lényegében az indokolási kötelezettség megsértésére való hivatkozáshoz vezet, ( 16 ) és hogy az a kérdés, hogy a Törvényszék ítéletének indokolása ellentmondó vagy hiányos‑e, jogi kérdésnek minősül, és mint ilyenre, a fellebbezés keretében lehet rá hivatkozni. ( 17 )

42.

Ennek keretében a Bíróság felülvizsgálatának tárgya többek között annak vizsgálata, hogy a Törvényszék a jogilag megkövetelt módon adott‑e választ a fellebbező által felhozott érvek összességére. ( 18 )

43.

Ennek ellenére az állandó ítélkezési gyakorlatból az is kitűnik, hogy az indokolási kötelezettség alapján a Törvényszék nem köteles olyan magyarázatot adni, amely egyenként és kimerítően követi a felek által előadott összes érvet, és a Törvényszék indokolása lehet közvetett is, amennyiben lehetővé teszi az érdekelt felek számára, hogy megismerjék érvelésük Törvényszék általi elutasításának okait, és lehetővé teszi a Bíróság számára a felülvizsgálat elvégzését. ( 19 ) A Törvényszék nem köteles állást foglalni azokkal a tényezőkkel kapcsolatban, amelyek egyértelműen irrelevánsak, és nem kell esetleges feltételezésekbe sem bocsátkoznia. ( 20 )

44.

A fenti elvekből az következik, hogy bár az ítélkezési gyakorlat szerint a Törvényszék a fent említett feltételek mellett közvetett indokolással is eleget tehet az ítéletek indokolására vonatkozó kötelezettségének, nem mellőzheti teljesen az előtte felhozott, nem nyilvánvalóan irreleváns érvekre történő kifejezett vagy közvetett válaszadást, vagy ferdítheti el azok tartalmát. Az ilyen mulasztás ugyanis az indokolási kötelezettség megsértését jelenti, amely ellentétes a Törvényszéket terhelő indokolási kötelezettséggel, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikkében biztosított hatékony bírói jogvédelemhez való jog megsértésének minősül. ( 21 )

45.

A fellebbező által a második jogalap második, harmadik és negyedik része keretében felhozott érveket tehát ezen elvek fényében kell elemezni.

46.

A második jogalap második része keretében a fellebbező arra hivatkozik, hogy a Törvényszék figyelmen kívül hagyott vagy nem vett figyelembe több, az ajánlatok benyújtására nyitva álló határidőnek a pályázati eljárás során történő meghatározására vonatkozóan a fellebbező által előterjesztett érvet, amely érvek ezen eljárás nem átlátható jellegének bizonyítására irányultak.

47.

E tekintetben mindenekelőtt meg kell jegyezni, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 119–121. pontjában elemezte a pályázati eljárás nem átlátható jellegére vonatkozó kifogást. Konkrétabban, ezen ítélet 119. pontjában a Törvényszék többek között megállapította, hogy a KPMG 2013. december 17‑i leveléből kitűnik, hogy a megerősítő ajánlatok benyújtására előírt végső határidőt 2014. február 17‑ében állapították meg. A Törvényszék ugyanakkor azt is megállapította, hogy ez a levél rögzítette, hogy a határidő lejártát követően benyújtott ajánlatokat is figyelembe veszik, de előfordulhat, hogy az eladók az ajánlatok benyújtására előírt határidő lejártát követően nem sokkal kiválasztják a nyertes ajánlattevőt. A Törvényszék így a megtámadott ítélet 120. pontjában azt a ténymegállapítást tette, hogy az összes ajánlattevő tudott arról, hogy 2014. február 17‑ét követően is be lehet nyújtani ajánlatot.

48.

A fellebbező először is arra hivatkozik, hogy a Törvényszék figyelmen kívül hagyta, hogy e határidők tekintetében megtévesztették őt az eladók, akik az említett határidők 2014. március 31‑ig történő meghosszabbításáról tájékoztatták őt, és hogy a Törvényszék azt is figyelmen kívül hagyta, hogy az ezen eljárás feltételeiben bekövetkező módosítást valamennyi ajánlattevő tekintetében alkalmazni kellett volna.

49.

Véleményem szerint e két érv elfogadhatatlan, mivel lényegében arra irányulnak, hogy megkérdőjelezzék a Törvényszék által a megtámadott ítélet 119. és 120. pontjában tett és a fenti 47. pontban említett, az ajánlatok benyújtására nyitva álló végső határidő meghatározásának időpontjára, és arra vonatkozóan tett ténybeli megállapításokat, hogy valamennyi ajánlattevő tudomást szerzett e határidőről. E tekintetben ki kell emelni, hogy a fellebbező fellebbezésében nem hivatkozott a tények elferdítésére, hanem csak késedelmesen, a válaszbeadványában utalt erre a jogalapra, amint az a fenti 37. pontból kitűnik.

50.

A fellebbező másodszor arra hivatkozik, hogy a Törvényszék figyelmen kívül hagyta azokat az érveket, amelyekben a fellebbező jogilag arra hivatkozott, hogy a határidőkre vonatkozóan a pályázati eljárásban követett és a végleges határozatban ( 22 ) kifejtett megközelítés nem felelt meg az átláthatóság követelményeinek, és hogy egyetlen magánbefektető sem követett volna ilyen megközelítést.

51.

Az elsőfokú eljárás irataiból ugyanis kitűnik, hogy a fellebbező a keresetlevelében azon pályázati eljárásnak az átlátható eljárás követelményeivel való összeegyeztethetőségét vitatta, amelyben nem állapítottak meg tényleges határidőt, vagyis az eljárás valós végső pontját, de amelyben az eladók akár röviddel a határidőként megjelölt nap után kiválaszthatják azokat a feleket, akik az ajánlattételi eljárás további szakaszába léphetnek, és a kiválasztott ajánlattevőket semmi nem akadályozta abban, hogy módosítsák ajánlataikat vagy akár a határidőt követően nyújtsák be a finanszírozási igazolást.

52.

E tekintetben megjegyzem, hogy a megtámadott ítélet és különösen az 119–121. pont olvasata alapján, amely pontokban a Törvényszék a pályázati eljárás nem átlátható jellegére vonatkozó kifogásról határozott, nem tűnik úgy, hogy a Törvényszék válaszolt volna erre a jogi érvre, amellyel a fellebbező érdemben az elfogadott pályázati eljárásnak az uniós joggal való összeegyeztethetőségét vitatta az ajánlatok végső benyújtási határidejének meghatározása tekintetében. Az ezen érvre adott válasz közvetetten sem tűnik ki a Törvényszéknek a megtámadott ítélet 119–121. pontjában szereplő érveléséből. Ahhoz ugyanis, hogy választ lehessen adni az arra vonatkozó jogi érvre, amely szerint a tényleges határidőnek a pályázati eljárás keretében történő előírásának elmulasztása nem felel meg az átláthatóság elvének, véleményem szerint nem elegendő olyan ténymegállapítást tenni, amely szerint az összes ajánlattevő tudott arról, hogy a meghosszabbított határidőt követően is be lehet nyújtani ajánlatot.

53.

Úgy vélem, hogy a megtámadott ítélet e tekintetben sérti az indokolási kötelezettséget.

54.

Harmadszor, a fellebbező azt állítja, hogy a Törvényszék figyelmen kívül hagyta azt az érvét, amelyben arra hivatkozott, hogy a végleges határozat ellentmondásos állításokat tartalmazott a (272) preambulumbekezdésében, illetve a (275) preambulumbekezdésének c) pontjában az ajánlatok benyújtására nyitva álló határidő eladók általi meghosszabbításának kérdését illetően.

55.

E tekintetben megjegyzem, hogy bár a megtámadott ítélet valóban nem tartalmaz kifejezett választ erre az érvre, a megtámadott ítélet 119. pontjából arra lehet következtetni, hogy a Törvényszék ténymegállapítást tett arra vonatkozóan, hogy e határidőt ténylegesen meghosszabbították az ott megjelölt módon és feltételek szerint, mindez pedig véleményem szerint elegendő a megtámadott ítélet indokolásának hiányára vonatkozó kifogás megválaszolásához a szóban forgó határidő meghosszabbítását illetően. Ezzel szemben, amennyiben ezzel az érvvel a fellebbező arra kíván hivatkozni, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, mivel nem állapított meg ellentmondást a második vitatott határozat indokolásában, ez az érv a jelen indítvány 118. és azt követő pontjaiban megvitatott hatodik fellebbezési jogalap keretébe illeszkedik.

56.

A második jogalap harmadik részében a fellebbező arra hivatkozik, hogy a Törvényszék figyelmen kívül hagyott három érvet, amelyeket a fellebbező a pályázati eljárás nem átlátható jellegére vonatkozó kifogása keretében terjesztett elő. E három érv is az eljárás során bekövetkezett módosításokra vonatkozott, amelyekről a fellebbező szerint nem tájékoztattak valamennyi lehetséges ajánlattevőt, megsértve ezzel az átláthatóság követelményét.

57.

Ezen érvek közül az elsőt illetően az elsőfokú eljárás irataiból kitűnik, hogy a fellebbező a Törvényszék előtt arra hivatkozott, hogy a Bizottság tévedett, amikor a végleges határozat (275) preambulumbekezdésének a) pontjában úgy ítélte meg, hogy az ügyleti koncepciót nem módosították a pályázati eljárás során. A fellebbező szerint ugyanis, míg az értékesítési ügyletet eredetileg a „tiszta mérleg”(clean balance sheet) alapján történő értékesítés szerint építették fel, ezt követően azonban anélkül módosították ezen ügylet felépítését, hogy erről tájékoztatták volna az ajánlattevőket, megsértve ezzel az átláthatóság követelményeit.

58.

Ami a második érvet illeti, az elsőfokú eljárás irataiból kitűnik, hogy a fellebbező arra hivatkozott a Törvényszék előtt, hogy a pályázati eljárás során szolgáltatott információk nem voltak teljes körűek, következésképpen ez az eljárás nem felelt meg az átláthatóság követelményeinek az állami támogatásokra vonatkozó szabályok értelmében. A fellebbező előadta, hogy nem tájékoztattak valamennyi ajánlattevőt a Capricorn javára szóló és eredetileg abban az esetben „második legjobb lehetőségnek” tekintett operatív lízing (business lease) szerződéssel kapcsolatos információkról, ha a pályázati eljárás nem zárul le eredményesen, vagy az arra vonatkozó bizottsági határozatot vitatnák. A fellebbező azzal érvelt, hogy a Bizottság szerinte tévesen nem vette figyelembe azt, hogy a pályázati eljárás során elmulasztották ezen információkat a többi ajánlattevővel közölni, miközben az említett információk relevánsak voltak az ajánlat árának meghatározása szempontjából.

59.

A harmadik érvet illetően az ügy irataiból kitűnik, hogy a Törvényszék előtt a fellebbező arra hivatkozott, hogy a Bizottságnak a környezetvédelmi szempontokra vonatkozó, a végleges határozat (275) preambulumbekezdésének i) pontjában foglalt értékelése téves, mivel az eladók álláspontja szerint a pályázati eljárás során anélkül vezettek be környezetvédelmi jellegű kiválasztási szempontot, hogy azt valamennyi ajánlattevővel közölték volna, mindez az átláthatósági követelmények megsértését eredményezte.

60.

A megtámadott ítélet olvasata alapján nem tűnik úgy, hogy a Törvényszék kifejezetten megválaszolta volna ezen érvek bármelyikét, amelyek a pályázati eljárás átláthatóságára vonatkozó követelménynek való megfelelés megkérdőjelezésére irányultak. Emellett ezen ítélet indokolása véleményem szerint még közvetetten sem teszi lehetővé azon indokok megismerését, amelyek miatt a Törvényszék nem adott helyt ezen érveknek. Az ezen érvekre és különösen az első és a második érvre adott közvetett válasz ugyanis egyáltalán nem tűnik ki a megtámadott ítélet 119–121. pontjából, amelyekben a Törvényszék a pályázati eljárás nem átlátható jellegére vonatkozó kifogásról határozott. Ez a megtámadott ítélet 146–150. pontjából sem tűnik ki, amelyekben a Törvényszék – igazság szerint meglehetősen mérsékelten – foglalkozott az operatív lízing szerződésre vonatkozó érvekkel.

61.

A Bizottság állításával ellentétben az első érvre adandó válasz nem tűnik ki még közvetetten sem a megtámadott ítélet 9. pontjának negyedik francia bekezdésében szereplő azon utalásból sem, amely szerint az ajánlattevők az összes eszköz, meghatározott eszközcsoportok vagy egy‑egy eszköz vonatkozásában benyújthattak ajánlatot. A pályázati eljárás [megindításáról szóló határozat] leíró részében szereplő ezen utalás még közvetetten sem ad választ a fellebbező által a pályázati eljárás nem átlátható jellegére vonatkozóan felhozott kifogásra.

62.

A fenti megfontolásokból következik, hogy mivel véleményem szerint a Törvényszék nem vizsgálta sem kifejezetten, sem közvetetten a fellebbező által a pályázati eljárás állítólagosan nem átlátható jellegére vonatkozó kifogás alátámasztására felhozott különböző érveket, a megtámadott ítélet indokolása nem teszi lehetővé az érdekeltek számára, hogy megismerjék azokat az indokokat, amelyek miatt a Törvényszék nem adott helyt e kifogásnak, és nem teszi lehetővé a Bíróság számára sem, hogy a felülvizsgálati jogkörének gyakorlásához elegendő információval rendelkezzen. Következésképpen úgy vélem, hogy a megtámadott ítélet e tekintetben sérti az indokolási kötelezettséget.

63.

A második jogalap negyedik részében a fellebbező arra hivatkozik, hogy a Törvényszék nem vett figyelembe két érvcsoportot, amelyek közül az egyik a harmadik részben említett érvekhez hasonlóan a pályázati eljárás állítólagosan nem átlátható jellegére vonatkozó kifogással kapcsolatos, a másik pedig az említett eljárás állítólagosan hátrányosan megkülönböztető jellegére vonatkozó kifogáshoz kapcsolódik.

64.

Ami elsősorban a pályázati eljárás nem átlátható jellegével kapcsolatos kifogásra vonatkozó érveket illeti, az elsőfokú eljárás iratainak a fellebbező által a Törvényszék előtt hivatkozott olvasatából kitűnik: először is, hogy a pályázati eljárást az Európai Unión kívül nem hirdették meg; másodszor, hogy számos fontos adásvételi dokumentumról nem adtak tájékoztatást, vagy azt túl későn vagy félrevezető módon tették meg; harmadszor, hogy a Bizottság tévedett, amikor úgy ítélte meg, hogy az eszközvásárlási megállapodás javítására vonatkozó rendelkezés a kereskedelmi tárgyalás része volt, és így az állami támogatás szempontjából nem bír jelentőséggel; negyedszer, hogy a Bizottság tévedett, amikor úgy ítélte meg, hogy az információknak a pályázati eljárás során történő késedelmes közlése nem befolyásolta az ajánlattevők végső ajánlatának benyújtását vagy az ehhez szükséges gazdasági számítások lezárását; és ötödször, hogy a Bizottság tévedett, amikor arra a következtetésre jutott, hogy a KPMG minden ajánlattevő számára megadta az annak lehetővé tételéhez szükséges összes információt, hogy megfelelően értékelhessék a Nürburgring eszközeit.

65.

Ugyanúgy, mint a jelen jogalap harmadik részében említett érvek esetében, a megtámadott ítélet olvasata alapján nem tűnik úgy, hogy a Törvényszék kifejezetten választ adott volna az előző pontban említett bármelyik érvre, és ezen ítélet indokolása sem teszi lehetővé azon indokok közvetett megismerését, amelyek miatt a Törvényszék nem adott helyt ezen érveknek. Közelebbről, az ezen érvekre adott közvetett válasz egyáltalán nem tűnik ki a megtámadott ítélet 119–121. pontjából, amelyekben a Törvényszék a pályázati eljárás nem átlátható jellegére vonatkozó kifogásról határozott, és elemzését az ajánlatok benyújtására előírt határidő kérdésére korlátozta.

66.

Másodsorban, ami a pályázati eljárás hátrányosan megkülönböztető jellegével kapcsolatos kifogásra vonatkozó érveket illeti, az elsőfokú eljárás iratainak a fellebbező által a Törvényszék előtt hivatkozott olvasatából kitűnik, hogy a Bizottság nem vizsgálta: először is azt a tényt, hogy a fellebbezőt hátrányos megkülönböztetés érte, mivel nem kapta meg a pályázati eljárás teljes körű dokumentációjának angol nyelvű másolatát; másodszor azt a körülményt, hogy a Capricorn más ajánlattevőkkel szemben kiváltságos hozzáférést kapott az információkhoz; harmadszor azt a körülményt, hogy egy jelentős amerikai ügyvédi iroda ugyanazon partnere segítette az eladókat, majd a Capricornt; negyedszer azt a körülményt, hogy a Capricorn kiváltságos támogatásban részesült mind 2014. február 17. után, mind pedig a Deutsche Bank hitelének megszerzését illetően.

67.

Ezen érveket illetően megjegyzem, hogy a megtámadott ítélet olvasata alapján nem tűnik úgy, hogy a Törvényszék érdemben kifejezetten megválaszolta volna ezen érvek bármelyikét, és ezen ítélet indokolása sem teszi lehetővé azon indokok közvetett megismerését, amelyek miatt a Törvényszék nem adott helyt ezen érveknek. Közelebbről, véleményem szerint az ezen érvekre adott közvetett válasz nem tűnik ki a megtámadott ítélet azon részéből, amelyben a Törvényszék a pályázati eljárás hátrányosan megkülönböztető jellegére vonatkozó kifogást elemezte, azaz az 122–134. pontból, mivel elemzését a kötelező erejű finanszírozási kötelezettségvállalás követelményével kapcsolatos kérdésre korlátozta. Úgy vélem, hogy a megtámadott ítélet e tekintetben is sérti az indokolási kötelezettséget.

68.

A fenti megfontolások alapján véleményem szerint a megtámadott ítélet indokolása több szempontból sérti az indokolási kötelezettséget, és következésképpen helyt kell adni a fellebbezés második jogalapja második, harmadik és negyedik részének.

69.

A fellebbezés harmadik jogalapja három részre oszlik.

70.

Az első részben a fellebbező azt állítja, hogy bár a Törvényszék a megtámadott ítélet 91. pontjában úgy ítélte meg, hogy az előzetes vizsgálati szakasz kevesebb mint hat hónapig tartott (a panasz 2014. áprilisi benyújtásának időpontja és a végleges határozat 2014. októberi elfogadása között), és hogy ez nem bizonyítja a hivatalos vizsgálati eljárás megindítását igazoló komoly nehézségek fennállását, a Törvényszék elmulasztott válaszolni bizonyos, a keresetlevélben a komoly nehézségek fennállásának igazolásaként felhozott érvekre. A fellebbező ugyanis előadta, hogy a komoly nehézségek egyrészt abból a tényből is levezethetők, hogy a végleges határozat elfogadását több alkalommal el kellett halasztani, hogy a Bizottság 2015. április 13‑án helyesbítést tett közzé a határozatra vonatkozóan, másrészt pedig abból a körülményből, hogy a Bizottság már 2012 őszén elkezdte vizsgálni a Nürburgring eszközeinek értékesítésére irányuló eljárást, és már 2013‑tól szorosan kapcsolatban állt az eladókkal. E körülmények között a fellebbező azt állította, hogy a pályázati eljárás lefolytatásáról szóló döntéshozatal tekintetében fennálló további hat hónapos késedelem túlzott, amely érvet a Törvényszék nem vett figyelembe.

71.

A harmadik jogalap második részében a fellebbező a Törvényszéknek a megtámadott ítélet 98. pontjában foglalt, a Deutsche Bank 2014. március 10‑i levelével kapcsolatos érvelését vitatja. Úgy véli, hogy a megtámadott ítélet e pontjában szereplő állításokat több szempontból is helyesbíteni kell. A Bizottság tévedett a nyílt, átlátható és feltételektől mentes pályázati eljárás fennállása feltételeinek értékelése során, és valójában komoly nehézségekkel szembesült. Közelebbről, a Bizottság e levél módosított változatát kérte 2014 júliusában; elismerte, hogy nem tudja, hogy ezt a szándéknyilatkozatot aláírták‑e vagy visszavonták‑e, és elismerte, hogy csak a pályázati eljárás felépítését elemezte; ezenkívül a német ügyészség vitatta e levél kötelező jellegét.

72.

A harmadik részben a fellebbező azt állítja, hogy a Törvényszék figyelmen kívül hagyta a Nürburgring eszközeinek értékesítésére irányuló eljárás folytatására vonatkozó érvét, amely pedig az előzetes vizsgálati szakaszban komoly nehézségek fennállását tárta fel. A Törvényszék a megtámadott ítélet 102–104. pontjában annak megállapítására szorítkozott, hogy ezen értékesítésre egy 2014. október 5‑i vagyonkezelői szerződés alapján 2014. október 28‑án, tehát az említett határozat meghozatalát követően került sor. A Törvényszék ugyanakkor figyelmen kívül hagyta, hogy a fellebbező e tekintetben már 2014. szeptember 22‑én szolgáltatott információkat a Bizottságnak, és hogy egy 2014. szeptember 30‑i, azaz a végleges határozat elfogadása előtt megjelenő újságcikk is tartalmazta már ezt az információt. Emellett a Bizottság később megígérte, hogy mérlegeli az ügy további fejleményeit.

73.

A Bizottság azzal érvel, hogy a harmadik jogalapot részben mint elfogadhatatlant, részben mint megalapozatlant el kell utasítani.

74.

A harmadik jogalap első részében, csakúgy, mint a második jogalap második, harmadik és negyedik részében, a fellebbező arra hivatkozik, hogy a Törvényszék elmulasztott figyelembe venni bizonyos, a fellebbező által az elsőfokú eljárásban felhozott érveket. Ebben az összefüggésben az előzetes vizsgálati szakasz időtartamára vonatkozó érvekről van szó, amelyek alátámasztották a komoly nehézségek fennállását.

75.

E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a második jogalap fent említett részeiben hivatkozott érvektől eltérően, amelyeknek a megtámadott ítéletben semmi nyoma sincs, a Törvényszék ezen ítélet 88. pontjában ugyanakkor megjegyezte, hogy a fellebbező egyrészt arra hivatkozott előtte, hogy többször is elhalasztották a határozathozatalt, és a végleges határozat helyesbítését több mint egy évvel a panasznak a Bizottsághoz történő benyújtását követően fogadták el.

76.

A Nürburgring eszközei értékesítésének értékelésekor felmerülő komoly nehézségek fennállására vonatkozó jogalap keretében felhozott, az előzetes szakasz időtartamával kapcsolatos kifogásra válaszolva a Törvényszék a megtámadott ítélet 91. pontjában nem válaszolt kifejezetten ezekre az érvekre, hanem csak annak megállapítására szorítkozott, hogy mivel a végleges határozatot 2014. október 1‑jén hozták meg, azaz kevesebb mint hat hónappal a felperes panaszának kézhezvételét követően, az előzetes vizsgálati szakasz ezen időtartama nem tanúsíthatja az értékeléskor felmerülő olyan komoly nehézségek fennállását, amelyek indokolták volna a hivatalos vizsgálati eljárás megindítását.

77.

Ebben az összefüggésben véleményem szerint a megtámadott ítéletet úgy lehet értelmezni, hogy még ha a Törvényszék nem is utasította el kifejezetten a fenti 75. pontban említett két érvet, az előzetes vizsgálati szakasz hat hónapnál rövidebb időtartamára tekintettel az értékeléskor felmerülő komoly nehézségek fennállásának megállapítása szempontjából irrelevánsnak ítélte a fellebbező által hivatkozott két körülményt, azaz egyrészt azt, hogy ebben az időszakban a végleges határozat elfogadását többször elhalasztották, másrészt, hogy e határozatot egy évvel később helyesbítették.

78.

Ez az elemzés, amely közvetetten levezethető a megtámadott ítéletből, véleményem szerint nem téves. Egyrészt ugyanis az a tény, hogy a határozathozatalt elhalasztják, különböző indokoknak tudható be, és önmagában nem bizonyítja a hivatalos vizsgálati eljárás megindítását igazoló, az értékelésnél felmerülő komoly nehézségek fennállását. Ez különösen a végleges határozat elfogadásához vezető előzetes szakasz e korlátozott időtartamára tekintettel igaz.

79.

Másrészt, a határozat helyesbítése olyan aktus, amelynek célja az olyan tárgyi tévedések vagy hibák kijavítása, mint például a nyomdahibák, nem pedig a határozat tartalmának megváltoztatása; következésképpen az semmiképpen nem jár az eljárás időtartamának meghosszabbításával. Mindenesetre megjegyzem, hogy a fellebbező semmilyen bizonyítékkal nem támasztotta alá az ezzel kapcsolatos álláspontját.

80.

Végül, ami a fellebbező által hivatkozott azon körülményt illeti, amely szerint a Bizottság már 2012‑ben elkezdte vizsgálni a Nürburgring eszközeinek értékesítésére irányuló eljárást, az nem egyeztethető össze a Törvényszék azon ténymegállapításával, hogy az előzetes vizsgálati szakasz időtartama kevesebb mint hat hónap volt, amely megállapítást a fellebbező önmagában nem vitatott.

81.

Véleményem szerint a fentiekből az következik, hogy a fellebbezés harmadik jogalapjának első részét el kell utasítani.

82.

A harmadik jogalap második részét illetően megjegyzem, hogy a megtámadott ítéletnek a fellebbező által megkérdőjelezett 98. pontjában a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy a Bizottság bizonyította, hogy már 2014 áprilisában a rendelkezésére állt a Deutsche Bank 2014. március 10‑i levele, és így nincs miért kétségbe vonni a Bizottság azon állítását, miszerint az említett levelet saját maga megvizsgálta, és megállapította, hogy az pénzügyi garanciának minősül, amelynek kötelező erejét a német hatóságok is megerősítették.

83.

A Deutsche Bank említett levelének kötelező jellegére vonatkozó ténybeli megállapításokról van szó, amelyek – amint az a fenti 34–37. pontban is megállapításra került – a fellebbezés keretében a tények elferdítésére való hivatkozás nélkül nem kérdőjelezhetők meg, amely jogalapot a fellebbező csak késedelmesen, a válaszbeadványában hozott fel, és anélkül egyébként, hogy pontosította volna, hogy az esetleges elferdítés mely bizonyítékokon alapul. Ezt a részt tehát véleményem szerint elfogadhatatlanná kell nyilvánítani.

84.

Ezzel szemben a harmadik jogalap harmadik része azon következtetés vitatására irányul, amelyre a Törvényszék a megtámadott ítélet 104. pontjában jutott, és amely szerint nem lehet a Bizottság terhére róni, hogy a végleges határozatban nem nyilatkozott azzal kapcsolatban, hogy az értékesítési eljárás folytatódott azáltal, hogy a Capricorn által a Nürburgring eszközeiben időközben megszerzett részesedést továbbruházták egy másik vevőre, mivel az átruházásra csak a végleges határozat meghozatalát követően került sor.

85.

E tekintetben először is megjegyzem, hogy a Törvényszék nem hagyta figyelmen kívül a fellebbezőnek a Nürburgring eszközei értékesítési eljárásának folytatására vonatkozó érvét, hanem azt a ténymegállapítást tette, hogy erre az értékesítésre a végleges határozat elfogadását követően került sor, és ebből az ugyanezen ítélet 102. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően azt a következtetést vonta le, hogy nem lehet a Bizottság terhére róni, hogy nem nyilatkozott a végleges határozat meghozatalát követően bekövetkezett ezen körülményről.

86.

Másodszor, a fellebbező úgy véli, hogy a Törvényszék figyelmen kívül hagyta, hogy a fellebbező néhány nappal a végleges határozat elfogadása előtt arról tájékoztatta a Bizottságot, hogy a szóban forgó eszközök értékesítési eljárását egy másik vevő irányába folytatják, és hogy ez az értékesítés egy újságcikkből is kitűnt, amely szintén néhány nappal az említett határozat elfogadása előtt jelent meg. E tekintetben azonban meg kell jegyezni, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 165. pontjában válaszolt erre az érvre, és megállapította, hogy a fellebbező nem bizonyította, hogy a Bizottság a végleges határozat meghozatalakor rendelkezett vagy rendelkezhetett ezen információkkal. Itt a tények olyan értékeléséről van szó, amelyet a fellebbező a tények elferdítésének esetét leszámítva a fellebbezés keretében nem kérdőjelezhet meg. ( 23 ) A fellebbező csak a válaszbeadványában, vagyis késve hivatkozott e ferdítésre, ráadásul annak pontos megjelölése nélkül, hogy mely elemeket ferdítették el, és miből állna e ferdítés. A harmadik jogalap harmadik részét tehát véleményem szerint részben mint megalapozatlant, részben mint elfogadhatatlant el kell utasítani.

87.

A fentiekből véleményem szerint az következik, hogy a fellebbezés harmadik jogalapját teljes egészében el kell utasítani.

88.

Negyedik fellebbezési jogalapjával a fellebbező a megtámadott ítélet azon részét vitatja, amelyben a Törvényszék elutasította azt a jogalapot, amellyel a 659/1999 rendelet 20. cikke (2) bekezdésének megsértésére hivatkozott, azzal az indokkal, hogy a Bizottság nem tájékoztatta a fellebbezőt a panasza elutasítására irányuló szándékáról, valamint elmulasztotta felhívni őt az ezzel kapcsolatos észrevételeinek megtételére. ( 24 )

89.

A fellebbező szerint egyrészt a Törvényszék helytelenül alkalmazta a 659/1999 rendelet 20. cikkének (2) bekezdését, mivel e rendelkezésből egyértelműen kitűnik, hogy a Bizottság köteles tájékoztatni az érintett felet a panasza elutasítására irányuló szándékáról, és felhívni őt arra, hogy e tekintetben észrevételeket tegyen. A jelen ügyben a Bizottság, mivel nem tájékoztatta a fellebbezőt előzetes értékeléséről, megfosztotta a fellebbezőt annak lehetőségétől, hogy befolyásolja a határozat elfogadását, és adott esetben más tényekkel támassza alá a Bizottság vizsgálatát. A szóban forgó rendelkezés által előírt, az észrevételek benyújtásához való jog célja, hogy az eljárás során a lehető leghamarabb megvédje a felek jogait, és így e jog megsértése komoly mulasztást jelentett a fellebbező hátrányára.

90.

Másrészt, téves és megtévesztő a megtámadott ítélet 188. pontjában a 2010. november 18‑iNDSHT kontra Bizottság ítéletre (C‑322/09 P, EU:C:2010:701) tett hivatkozás. A fellebbező szerint ugyanis ebben az ügyben a Bíróság nem foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy a határozat elfogadása előtt lehetővé kell‑e tenni további észrevételek benyújtását. Emellett a 2008. július 17‑iAthinaïki Techniki kontra Bizottság ítéletből (C‑521/06 P, EU:C:2008:422) kitűnik, hogy az érintett feleknek joguk van ahhoz, hogy a szóban forgó ügy körülményeire tekintettel megfelelő mértékben vegyenek részt az eljárásban.

91.

A Bizottság vitatja a fellebbező érveit, és úgy véli, hogy a negyedik jogalapot el kell utasítani.

92.

A negyedik jogalapban a fellebbező arra hivatkozik, hogy a Törvényszék a 659/1999 rendelet 20. cikke (2) bekezdésének alkalmazásakor tévesen alkalmazta a jogot.

93.

E tekintetben elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a jelen ügyben alkalmazandó, a 734/2013/EU rendelettel ( 25 ) módosított változatában a 659/1999 rendelet ( 26 ) 20. cikkének (2) bekezdése az első albekezdésében úgy rendelkezett, hogy „[b]ármely érdekelt [helyesen: érintett] fél panaszt nyújthat be annak érdekében, hogy feltételezett jogellenes támogatásról vagy támogatással való feltételezett visszaélésről tájékoztassa a Bizottságot. E célból az érdekelt [helyesen: érintett] fél megfelelő módon kitölti a […] meghatározott űrlapot, és megad minden abban kért kötelező információt”, második albekezdésében pedig úgy, hogy „[a]mennyiben a Bizottság úgy ítéli meg, hogy az érdekelt [helyesen: érintett] fél nem felel meg a panaszra vonatkozó kötelező űrlapnak, vagy az érdekelt [helyesen: érintett] fél által ismertetett tények és jogi szempontok alapján első vizsgálatot követően nem állapítható meg kellően megalapozottan a jogellenes támogatás vagy a támogatással való visszaélés ténye, erről értesíti az érdekelt [helyesen: érintett] felet, és felkéri, hogy az előírt – szokásos esetben egy hónapot nem meghaladó – határidőn belül nyújtsa be észrevételeit. Amennyiben az érdekelt [helyesen: érintett] fél az előírt határidőn belül nem nyújt be észrevételt, a panaszt visszavontnak kell tekinteni. Amennyiben egy panaszt visszavontnak tekintettek, a Bizottság értesíti arról az érintett tagállamot.” Ugyanezen rendelkezés harmadik albekezdése értelmében „[a] Bizottság a panasz tárgyát képező támogatás ügyében hozott határozat egy példányát megküldi a panaszt benyújtó félnek”.

94.

A fellebbező azt állítja, hogy a 659/1999 rendelet 20. cikkének (2) bekezdése és különösen annak második albekezdése eljárási jogot biztosít számára arra vonatkozóan, hogy a Bizottság a határozat meghozatala előtt tájékoztassa őt a panaszát elutasító szándékáról, felhívva őt az ezzel kapcsolatos észrevételeinek megtételére. Mivel a Bizottság nem tájékoztatta a fellebbezőt, és mivel nem tette lehetővé számára, hogy a panaszát elutasító határozat meghozatala előtt észrevételeket tegyen, a Bizottság megsértette a szóban forgó rendelkezést, és a Törvényszék így tévesen alkalmazta a jogot, amikor nem ismerte el e jogsértést.

95.

Nem értek egyet a 659/1999 rendelet 20. cikke (2) bekezdése második albekezdésének a fellebbező által javasolt értelmezésével.

96.

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata értelmében valamely uniós jogi rendelkezés értelmezéséhez nemcsak annak szövegét, hanem azt a kontextust is figyelembe kell venni, amelybe illeszkedik, valamint azon jogi aktus céljait is, amelynek az a részét képezi. Valamely uniós jogi rendelkezés értelmezése szempontjából annak keletkezése is relevánsnak bizonyulhat. ( 27 )

97.

A 659/1999 rendelet 20. cikke (2) bekezdésének második albekezdésében foglalt módosított rendelkezés keletkezésének fényében a szó szerinti, rendszertani és teleologikus értelmezés alapján úgy vélem, hogy e rendelkezés – a fellebbező állításával szemben – nem arra irányul, hogy általános jelleggel eljárási jogot biztosítson a panaszos számára a panaszát elutasító határozat meghozatala előtt arra vonatkozóan, hogy a Bizottság tájékoztassa őt az e határozat elfogadására vonatkozó szándékáról, és hogy e tekintetben észrevételeket tegyen. Véleményem szerint ezzel szemben e rendelkezést az eljárás nagyon korai szakaszában kell alkalmazni, és az annak lehetővé tételére irányul, hogy a Bizottság a hatékony ügyvitel érdekében gyorsan elbírálhassa azokat a panaszokat, amelyek nyilvánvalóan (első ránézésre) nem tartják tiszteletben az állami támogatásokkal kapcsolatos közigazgatási eljárás – és így még az esetlegesen vitatott intézkedések előzetes vizsgálati szakasza – megindításához szükséges minimális alaki vagy tartalmi követelményeket sem.

98.

A 659/1999 rendelet 20. cikke (2) bekezdésének második albekezdésében említett rendelkezés szövegéből az következik, hogy e rendelkezés két esetre vonatkozik: egyrészt a panasz benyújtásához szükséges alaki követelmények, azaz az annak be nem tartására vonatkozó esetre, hogy „meg kell felelni a panaszra vonatkozó kötelező űrlapnak”, másrészt arra az esetre, amikor a panasz a formai követelmények tiszteletben tartása mellett nem felel meg a minimális tartalmi követelményeknek, mivel „az érdekelt fél által ismertetett tények és jogi szempontok alapján első vizsgálatot követően nem állapítható meg kellően megalapozottan a jogellenes támogatás vagy a támogatással való visszaélés ténye”.

99.

E rendelkezés mindkét esetre (a formai vagy tartalmi minimumkövetelmények hiánya) azonos eljárást és jogkövetkezményeket ír elő. Egyrészt a két esetet az eljárást illetően azonos módon kezelik, azaz a panaszos részére biztosítják annak lehetőségét, hogy észrevételeit a formális vagy érdemi hiányt orvosolva benyújtsa, olyan lényeges információk szolgáltatásával, amelyek lehetővé teszik az állami támogatásokkal kapcsolatos vizsgálat megkezdését. Másrészt a panaszos tétlensége vagy a panasz benyújtására vonatkozó minimális alaki vagy tartalmi feltételek folyamatos be nem tartása azzal a következménnyel jár, hogy a Bizottság a panaszt visszavontnak tekintheti.

100.

A szóban forgó rendelkezés ezen értelmezését megerősíti annak teleologikus elemzése is a szóban forgó rendelkezésnek a 734/2013 rendelettel bevezetett módosítása keletkezésének fényében. A Bizottság által bemutatott, az említett rendelet elfogadásához vezető, a Tanács által előterjesztett rendeletjavaslatból ( 28 ) ugyanis kitűnik, hogy a módosítás bevezetésének az volt a célja, hogy egyrészt formai követelményeket vezessen be az állami támogatással kapcsolatos panasz Bizottsághoz való benyújtása tekintetében, másrészt pedig, hogy lehetővé tegye, hogy a Bizottság gyorsan és hatékonyan bírálja el azon panaszok „jó részét”, amelyeket ezen intézmény az állami támogatásokkal kapcsolatban kap, és amelyek nem alkalmasak arra, hogy „valódi aggályokat vessenek fel a verseny szempontjából, vagy nem kellően részletesek”. ( 29 ) Ebből a szempontból a szóban forgó rendelkezés tehát lehetővé teszi a Bizottság számára, hogy ne tekintse tényleges panasznak az olyan bejelentéseket, amelyek nem felelnek meg a minimális formai és tartalmi követelményeknek, mindezt azt követően, hogy lehetőséget biztosított az azokat benyújtó jogalanyoknak arra, hogy a bejelentésre vonatkozó minimális formai vagy tartalmi minimumkövetelmények teljesítésének elmulasztását „orvosolják”. Ilyen bejelentések tekintetében a Bizottság tehát nem köteles alakszerű határozatot hozni; azokat visszavont panaszoknak kell tekinteni, és azokat adott esetben olyan piaci információkként veszik nyilvántartásba, amelyeket a Bizottság később a hivatalból lefolytatott vizsgálat céljából újra felhasználhat. ( 30 )

101.

A szóban forgó rendelkezés ezen értelmezését az állami támogatások ellenőrzési eljárásainak lefolytatására alkalmazott bevált gyakorlatok kódexének 2009. évi változata ( 31 ) 48. pontja b) alpontjának olvasata is megerősíti, amely rendelkezésre álláspontom szerint a Törvényszék a megtámadott ítélet 187. pontjában helyesen hivatkozott, és amelyre az előző pontban említett rendeletjavaslat is utal. ( 32 )

102.

Ami a fellebbező által hivatkozott Athinaïki Techniki kontra Bizottság és NDSHT kontra Bizottság ítéleteket illeti, elegendő megjegyezni, hogy azok a szóban forgó rendelkezésnek a 734/2013 rendelettel bevezetett módosítást megelőzően hatályos változatára vonatkoznak, és ezért véleményem szerint nem használhatók fel sem e rendelkezés módosított változatának adott értelmezés, sem az előző pontban említett következtetés megkérdőjelezésére.

103.

A fenti megfontolások alapján tehát el kell utasítani azt az értelmezést, amely szerint a 659/1999 rendelet 20. cikkének (2) bekezdése és különösen annak második albekezdése eljárási jogot biztosít az érdekelt felek számára arra vonatkozóan, hogy a Bizottság a határozat meghozatala előtt tájékoztatást nyújtson a panaszukat elutasító szándékáról, felhívva őket az ezzel kapcsolatos észrevételeik megtételére.

104.

E tekintetben arra is emlékeztetni kell, hogy az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy az állami támogatással kapcsolatos eljárásokban az érintett felek nem rendelkeznek a védelemhez vagy a Bizottsággal való kontradiktórius vitához való tényleges és valós joggal, szerepük pusztán az, hogy rendelkezésre bocsássák az összes olyan információt, amely szükséges ahhoz, hogy a Bizottságot segítse az eljárás lefolytatásában. ( 33 )

105.

Az ítélkezési gyakorlat szerint az állami támogatások ellenőrzésére irányuló eljárásban az érintett tagállamtól eltérő érintett felek korlátozott eljárási jogokkal rendelkeznek, amelyek nem foglalják magukban a Bizottsággal való olyan közvetlen kontradiktórius vitát, mint amely e tagállam számára nyitva áll, de élhetnek azon jogukkal, hogy a Bizottság által lefolytatott közigazgatási eljárásban az eset körülményeire tekintettel megfelelő mértékben részt vegyenek. ( 34 )

106.

A jelen ügyben, amint az a fenti 20. pontban megállapításra került, nem vitatott, hogy a második vitatott határozat az előzetes vizsgálati szakaszt követően elfogadott határozatnak minősül, és nem képezi vita tárgyát az sem, hogy – amint az többek között a végleges határozat (13) preambulumbekezdéséből kitűnik – a fellebbező aktívan részt vett ebben az eljárásban, amely olyan határozattal zárult, amely lényegében elutasította a panaszát, amelyet egyáltalán nem tekintettek visszavontnak. Ebből véleményem szerint az következik, hogy a 659/1999 rendelet 20. cikke (2) bekezdésének második albekezdésében foglalt rendelkezés nem alkalmazható a fellebbező helyzetére, tehát a fellebbező nem hivatkozhat arra, hogy azt a Bizottság megsértette, és hogy ebből eredően a Törvényszék e tekintetben tévesen alkalmazta a jogot.

107.

A fentiekből az következik, hogy a Törvényszék véleményem szerint nem alkalmazta tévesen a jogot a 659/1999 rendelet 20. cikke (2) bekezdésének alkalmazása során, és ennélfogva a negyedik jogalapot el kell utasítani.

108.

Ötödik jogalapjával a fellebbező azt kifogásolja, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 209–212. pontjában elutasította a panasza pártatlan vizsgálatának állítólagos hiányára vonatkozó jogalapját. A fellebbező szerint a Törvényszék tévesen és indokolás nélkül állapította meg, hogy a versenyjoggal kapcsolatos ítélkezési gyakorlat analógia útján alkalmazandó az állami támogatásokra vonatkozó eljárásokra.

109.

Mindenesetre, még ha ez az ítélkezési gyakorlat alkalmazandó is lenne, a fellebbező kiemeli, hogy olyan valószínűsítő körülményekre hivatkozott, amelyek bizonyítják, hogy a Bizottság nem kívánta folytatni az ügy vizsgálatát, és nem kívánt pontosabb vagy kiegészítő jellegű információkat beszerezni.

110.

A Bizottság úgy véli, hogy az ötödik fellebbezési jogalapot el kell utasítani.

111.

A megtámadott ítélet 207–213. pontjában a Törvényszék elutasította a fellebbező azon érvét, amely szerint a panaszának a Bizottság által történő pártatlan vizsgálatát lehetetlenné tette a Bizottság versenypolitikáért felelős tagja szóvivőjének azon nyilatkozata, amely szerint a német hatóságok követték a Bizottság e tagja által a Nürburgring eszközeinek értékesítésére vonatkozóan adott iránymutatást, és hogy azokat jogszerű pályázati eljárást követően piaci áron a legjobb ajánlatot tevő részére értékesítették.

112.

A Törvényszék lényegében elutasította ezt a jogalapot, analógia útján alkalmazva azt az ítélkezési gyakorlatot, amely szerint a versenyszabályok megsértése esetén e szabálytalanság csak akkor vonja maga után az uniós bíróság előtt megtámadott határozat e bíróság által történő megsemmisítését, ha bizonyítják, hogy e szabálytalanság hiányában annak tartalma eltérő lett volna. A Törvényszék úgy ítélte meg, hogy a fellebbező semmilyen bizonyítékot vagy ténybeli körülményt nem terjesztett elő arra vonatkozóan, hogy ha nem tették volna meg a vitatott nyilatkozatot, a végleges határozatnak eltérő lett volna a tartalma.

113.

A fellebbező először is azt vitatja, hogy a versenyjog területén kialakított ezen ítélkezési gyakorlat analógia útján alkalmazható az állami támogatások területén. E tekintetben ugyanakkor megjegyzem, hogy ez az ítélkezési gyakorlat, amely a Bizottság által elfogadandó határozatok – akár lényeges – elemeinek téves nyilvánosságra hozatalából eredő jogkövetkezményekre vonatkozik, általános hatályú, és ezért nincs indok arra, hogy alkalmazását kizárólag a versenyágazatra korlátozzák. ( 35 )

114.

Ez az ítélkezési gyakorlat egyébként azon általános jellegű ítélkezési gyakorlat konkrét esetre történő alkalmazásának minősül, amely szerint főszabály szerint az eljárási szabálytalanság csak akkor vonja maga után valamely határozat teljes vagy részleges megsemmisítését, ha megállapítást nyer, hogy e szabálytalanság hiányában a megtámadott határozat tartalma más lehetett volna; ezt az ítélkezési gyakorlatot vitathatatlanul alkalmazzák az állami támogatások területén is. ( 36 )

115.

Másodszor, ami azokat az elemeket illeti, amelyeket a fellebbező állítása szerint olyan valószínűsítő körülményekként terjesztett elő a Törvényszék előtt, amelyek alkalmasak annak bizonyítására, hogy az állítólagos szabálytalanság hiányában a második vitatott határozat tartalma eltérő lett volna, azok semmiképpen sem alkalmasak a Bizottság pártatlansága állítólagos hiányának bizonyítására. A fellebbező ügyvédei és a Bizottság szervezeti egységei közötti elektronikus levélváltásról, az említett szervezeti egységeknek a felperes által 2014‑ben és 2015‑ben, tehát a végleges határozat elfogadását követően benyújtott beadványával kapcsolatos állítólagos tétlenségéről, valamint a 659/1999 rendelet 20. cikkének (2) bekezdése szerinti további észrevételek benyújtására vonatkozó lehetőség állítólagos hiányáról van ugyanis szó, amelynek állítólagos jogellenessége a negyedik jogalap keretében már elutasításra került. ( 37 )

116.

Az ilyen valószínűsítő körülmények véleményem szerint semmilyen kapcsolatban nem állnak a Bizottság pártatlanságának állítólagos hiányával, és nem alkalmasak annak bizonyítására, hogy a versenypolitikáért felelős biztos szóvivőjének a fellebbező által említett nyilatkozata hiányában a második vitatott határozatnak eltérő lett volna a tartalma. Ami különösen a Törvényszéknek a fent említett elektronikus levélváltásra vonatkozó értékelését illeti, az a fenti 35. pontban említett ítélkezési gyakorlat szerint nem kérdőjelezhető meg a fellebbezés keretében anélkül, hogy a bizonyítékok elferdítésére hivatkoznának.

117.

Az előzőekből következően véleményem szerint az ötödik jogalapot el kell utasítani.

118.

Hatodik fellebbezési jogalapjában a fellebbező a megtámadott ítélet azon részét vitatja, ( 38 ) amelyben a Törvényszék elutasította a fellebbező által az elsőfokú eljárásban felhozott azon jogalapot, amely szerint a második vitatott határozat indokolása hiányos. Arra hivatkozik, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot az EUMSZ 296. cikk (2) bekezdésének alkalmazása során. A fellebbező megjegyzi, hogy az elsőfokú eljárásban olyan példákat hozott fel, amelyek a Bizottság általi mulasztások négy típusát mutatták be: az általa felhozott egyes lényeges kifogásokra adandó válasz elmulasztása; a világos és egyértelmű indokolás megadásának elmulasztása; a döntéshozatali gyakorlattól való eltérésekkel kapcsolatos részletesebb indokolás megadásának elmulasztása; és végül a vonatkozó ténybeli és jogi összefüggések figyelmen kívül hagyása.

119.

Ami az elsőfokú eljárásban felhozott első kifogást illeti, a fellebbező a Törvényszéknek különösen a megtámadott ítélet 179. pontjában szereplő azon érvelését vitatja, amely szerint a Bizottságnak az előzetes vizsgálati szakaszra vonatkozó rövid határidőkre figyelemmel korlátozott idő állt rendelkezésére. A fellebbező szerint ugyanis a Bizottság már 2012‑ben, vagyis jóval a panaszok benyújtása előtt elkezdte az értékesítési folyamat vizsgálatát. A Törvényszék figyelmen kívül hagyta a fellebbező által felhozott azon alapvető kifogást is, amely szerint a Bizottság nem vonta le saját következtetéseit, és kizárólag mások nyilatkozataira hivatkozott.

120.

Ami a másik három kifogást és az abban foglalt érveket illeti, a Törvényszék azokat teljes mértékben figyelmen kívül hagyta.

121.

A Bizottság álláspontja szerint a hatodik jogalapot el kell utasítani.

122.

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az uniós intézmények jogi aktusainak az EUMSZ 296. cikkben megkövetelt indokolásának igazodnia kell a szóban forgó jogi aktus természetéhez, továbbá abból világosan és egyértelműen ki kell tűnnie a jogi aktust kibocsátó intézmény érvelésének úgy, hogy az érdekeltek megismerhessék a meghozott intézkedés indokait, a hatáskörrel rendelkező bíróság pedig gyakorolhassa felülvizsgálati jogkörét. Az indokolási kötelezettséget az adott ügy összes körülménye alapján kell értékelni, többek között a jogi aktus tartalma, a felhozott indokok jellege, valamint a címzettek vagy egyéb, a jogi aktus által közvetlenül és személyükben érintett személyek magyarázathoz jutás iránti érdeke alapján. Nem szükséges, hogy az indokolás valamennyi jelentőséggel bíró tény‑ és jogkérdésre külön kitérjen, mivel azt a kérdést, hogy valamely aktus indokolása megfelel‑e az EUMSZ 296. cikk követelményeinek, nem pusztán a szövegére figyelemmel kell megítélni, hanem az összefüggéseire, valamint az érintett tárgyra vonatkozó jogszabályok összességére való tekintettel is. ( 39 )

123.

Ami közelebbről a Bizottság olyan határozatát illeti, amely megállapítja, hogy a panaszos által bejelentett állítólagos állami támogatás nem létezik, az ítélkezési gyakorlat szerint a Bizottságnak a panaszos számára megfelelően fel kell tárni azokat az okokat, amelyek miatt a panaszban hivatkozott ténybeli és jogi elemek nem elegendők az állami támogatás meglétének bizonyításához. A Bizottságnak azonban nem kötelessége azokról a tényekről állást foglalni, amelyek nyilvánvalóan nem helyénvalóak, jelentéktelenek vagy egyértelműen másodlagosak. ( 40 )

124.

A panaszos által hivatkozott indokok és a Bizottság határozatának indokolása közötti szükségszerű összefüggés nem követelheti meg, hogy a Bizottság köteles legyen elutasítani az ezen indokok alátámasztására hivatkozott minden egyes érvet. Elegendő azokat a tényeket és jogi megfontolásokat ismertetnie, amelyek a határozat főbb tartalmi elemei vonatkozásában különös jelentőséggel bírnak. ( 41 )

125.

Másfelől emlékeztetni kell arra, hogy az indokolási kötelezettség olyan lényeges formai követelmény, amelyet külön kell választani az indokolás megalapozottságának kérdésétől, ami a vitatott jogi aktus érdemi jogszerűségére vonatkozik. Valamely határozat indokolása ugyanis azon indokok egyértelmű kifejezéséből áll, amelyeken e határozat alapszik. Ha ezen indokok hibában szenvednek, az a határozat jogszerűségét érintheti, de annak indokolását nem, ami megfelelő lehet annak ellenére, hogy hibás indokokat fejt ki, így nem lehetetlen, hogy a Törvényszék gyakorolja felülvizsgálati jogkörét. ( 42 )

126.

A jelen fellebbezési jogalap keretében a fellebbező először is a Törvényszék azon körülményre való hivatkozását vitatja, hogy a Bizottságot az előzetes vizsgálati szakasz végén „rövid határidők” kötötték a határozathozatal tekintetében, mivel véleménye szerint a Bizottság már jóval a panaszok benyújtása előtt megkezdte a szóban forgó értékesítési eljárás vizsgálatát. ( 43 ) E tekintetben ugyanakkor egyetértek a Bizottság azon álláspontjával, amely szerint ez az érv mindenképpen hatástalan, mivel az ítéletnek a Törvényszék által mellékesen kifejtett pontját vitatja. Ezzel szemben ez az érv önmagában nem alkalmas arra, hogy megkérdőjelezze a Törvényszéknek a megtámadott ítélet 176. és 178. pontjában levont azon következtetését, amely szerint a végleges határozat (266)–(281) preambulumbekezdésében szereplő indokolás elegendő a meghozott intézkedés indokainak megismeréséhez, és amely szerint a Bizottság így nem sértette meg az indokolási kötelezettségét azáltal, hogy nem válaszolt egyes kifogásokra, mivel úgy ítélte meg, hogy azok a határozat rendszerében nem döntő jelentőségűek.

127.

Másodszor, a fellebbező arra hivatkozik, hogy a Törvényszék figyelmen kívül hagyta az általa felhozott alapvető kifogást, azaz azt, hogy a Bizottság nem vonta le saját következtetéseit, és kizárólag mások nyilatkozataira hivatkozott. E tekintetben amellett, hogy ezt az érvet igen általánosan és elvontan terjesztették elő a Bíróság előtt, ami megakadályozza a Törvényszéknek felrótt hiba pontos meghatározását, megjegyzem, hogy mindenesetre általánosságban az a tény, hogy mások nyilatkozatait használták fel valamely határozat alátámasztása érdekében, önmagában nem jelenti azt, hogy az indokolás elégtelen vagy hiányos. Így ez az érv, túl azon, hogy valószínűleg elfogadhatatlan, szintén hatástalan.

128.

Harmadszor, a fellebbező azt kifogásolja, hogy a Törvényszék nem válaszolt az elsőfokú eljárásban általa felhozott egyes kifogásokra.

129.

E tekintetben, mivel ezzel az érvvel a fellebbező a megtámadott ítélet indokolására vonatkozó kötelezettség megsértésére kíván hivatkozni, azt véleményem szerint el kell utasítani. A megtámadott ítélet 175–180. pontjából ugyanis világosan és egyértelműen kitűnik a fellebbező által felhozott jogalap elutasítása érdekében a Törvényszék által követett érvelés, azaz hogy úgy ítélte meg, hogy a végleges határozat (266)–(281) preambulumbekezdésében szereplő indokolás elegendő a meghozott intézkedés indokainak megismeréséhez, és hogy a Bizottság ismertette a második vitatott határozat rendszerében alapvető jelentőséggel bíró tényeket és jogi megfontolásokat.

130.

Ezzel szemben, amennyiben a fellebbező ezzel az érvvel arra kíván utalni, hogy a Törvényszék megsértette az EUMSZ 296. cikk (2) bekezdését azáltal, hogy elmulasztotta megállapítani, hogy a végleges határozat megsértette az indokolási kötelezettséget, mivel maga a Bizottság nem vette figyelembe az elsőfokú eljárásban a második, harmadik és negyedik kifogás keretében kifejtett elemeket, ezen érvnek csak abban az esetben lehet helyt adni, ha az említett elemeket a határozat rendszerében alapvető jelentőséggel bíró tényeknek vagy jogi megfontolásoknak kell tekinteni. Ebben az esetben a fenti 123. és 124. pontban említett ítélkezési gyakorlat értelmében a Bizottságnak azokat figyelembe kellett volna vennie.

131.

Mindazonáltal egyrészt, a fellebbező egyáltalán nem fejti ki, hogy az elsőfokú eljárásban a második, harmadik és negyedik kifogás keretében felhozott elemeket miért kellene a határozat rendszerében alapvető jelentőséggel bíró olyan tényeknek vagy jogi megfontolásoknak tekinteni, amelyeket a Bizottságnak szükségszerűen figyelembe kellett volna vennie. Másrészt, az e kifogásokban említett érvek lényegében az indokolás megalapozottságának vitatására irányulnak, ami a szóban forgó határozat érdemi részének jogszerűségére, nem pedig annak indokolására vonatkozik. Márpedig, noha a Törvényszék bizonyos feltételek mellett átminősítheti az egyik fél érvelését egy másik fellebbezési jogalap alátámasztása érdekében felhozott érvelésnek, ( 44 ) nem vagyok meggyőződve arról, hogy abban az esetben, ha a fellebbező az indokolási kötelezettség megsértésére vonatkozó jogalapjának alátámasztása érdekében hoz fel érveket, hivatkozhat arra, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot azzal, hogy ezt az érvelést nem minősítette át az indokolás megalapozottságára vonatkozó érvnek, amely – amint az a fenti 125. pontban említett ítélkezési gyakorlatból kitűnik – külön kérdésnek minősül.

132.

A fentiekből véleményem szerint az következik, hogy a hatodik jogalap keretében előterjesztett harmadik érvet is, és ennélfogva e jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

133.

A fenti megfontolások összessége alapján azt javaslom, hogy a Bíróság: