1

Az Európai Unió által a könnyű haszongépjárművek szén‑dioxid‑kibocsátásának (CO2) csökkentésére irányulóan rögzített célkitűzés keretében az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa elfogadta a könnyű haszongépjárművek CO2‑kibocsátásának csökkentésére irányuló közösségi integrált megközelítés keretében az új személygépkocsikra vonatkozó kibocsátási követelmények meghatározásáról szóló, 2009. április 23‑i 443/2009/EK rendeletet (HL 2009. L 140., 1. o.).

2

E cél elérése érdekében a 443/2009 rendelet 4. cikke előírja, hogy a 2012. január 1‑jén kezdődő naptári évben és a továbbiakban minden naptári évben minden személygépkocsi‑gyártónak biztosítania kell, hogy átlagos fajlagos CO2‑kibocsátása nem haladja meg az említett rendelet I. mellékletével összhangban meghatározott vagy – amennyiben a gyártó jogosult az ugyanezen rendelet 11. cikke szerinti mentesítésre – a mentesítés szerint meghatározott fajlagos CO2‑kibocsátási célértéket.

3

A gyártók fajlagos kibocsátási célértékének meghatározására a 443/2009 rendeletnek az említett rendelet I. mellékletével összefüggésben értelmezett 4. cikkével összhangban kerül sor. Másfelől a gyártók átlagos fajlagos kibocsátásának meghatározásával összefüggésben a tagállamok meghatározzák a 443/2009 rendeletnek az említett rendelet II. mellékletével összefüggésben értelmezett 8. cikke szerinti adatokat, különösen az előző évben nyilvántartásba vett valamennyi új személygépkocsi CO2‑kibocsátását, amelyek a járművek típusjóváhagyása keretében kerülnek meghatározásra, és amelyek a gépjárművek és pótkocsijaik, valamint az ilyen járművek rendszereinek, alkatrészeinek [helyesen: összetevőinek] és önálló műszaki egységeinek jóváhagyásáról szóló, 2007. szeptember 5‑i 2007/46/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (keretirányelv) (HL 2007. L 263., 1. o.) 18. cikke szerinti megfelelési nyilatkozatban kerülnek feltüntetésre.

4

Az Európai Bizottság nyilvánosan elérhető nyilvántartásban rögzíti ezen adatokat. A 443/2009 rendelet 8. cikke (4) bekezdésének megfelelően a Bizottság ezen túlmenően minden év június 30‑ig az előző naptári év tekintetében előzetes számítással gyártónként meghatározza az átlagos fajlagos CO2‑kibocsátást, a fajlagos kibocsátási célértéket és az e két érték közötti különbséget, és értesíti az említett gyártókat ezen adatokról.

5

Az ezen értesítéstől számított három hónapos határidő leteltét követően, amely időszak során a gyártók bármely, az adatokban talált esetleges hibát jelezhetnek, a Bizottság a 443/2009 rendelet 8. cikke (5) bekezdésének megfelelően legkésőbb október 31‑ig megerősíti vagy módosítja az előzetes számításokat. A végleges adatokat alakszerű határozatban rögzíti, és azokat az említett rendelet 10. cikke szerinti jegyzék formájában teszi közzé, amely minden egyes gyártó tekintetében az előző naptári évre vonatkozóan megjelöli a célértéket, az átlagos fajlagos CO2‑kibocsátást, valamint az e két érték közötti különbséget.

6

Ha valamely gyártó átlagos fajlagos CO2‑kibocsátása meghaladja az e gyártó tekintetében ugyanazon naptári évre vonatkozóan meghatározott kibocsátási célértéket, a Bizottság a 443/2009 rendelet 9. cikke szerinti többletkibocsátási díj megfizetésére kötelezi e gyártót. E díj beszedése során a Bizottság az említett rendelet 8. cikke (5) bekezdésének megfelelően meghatározott és hivatalosan megállapított adatokra támaszkodik.

7

A környezet védelme mellett az új személygépkocsikra vonatkozóan a 443/2009 rendeletben előírt CO2‑csökkentés a belső piac megfelelő működését szolgálja, és az különösen az új technológiákba való beruházás ösztönzésére irányul. Ennélfogva az európai autóipar hosszú távú versenyképességének elősegítése érdekében a rendelet „közvetlenül előmozdítja az ökoinnovációt, és tekintetbe veszi a jövőbeni technológiai fejlődést” (lásd a 443/2009 rendelet (13) preambulumbekezdését).

8

Következésképpen a 443/2009 rendelet ökoinnovációra vonatkozó 12. cikke előírja, hogy az innovatív technológiák alkalmazása révén elért CO2‑csökkentéseket figyelembe kell venni. Ennek érdekében e csökkentések levonásra kerülnek azon gépjárművek fajlagos CO2‑kibocsátásából, amelyekben a gyártó átlagos fajlagos CO2‑kibocsátásának kiszámítása során alkalmazzák e technológiákat.

9

A Bizottság e célból 2011. július 25‑én elfogadta a 443/2009 rendelet alapján a személygépkocsik CO2‑kibocsátásának csökkentésére szolgáló innovatív technológiák jóváhagyási és minősítési eljárásának megállapításáról szóló 725/2011/EU végrehajtási rendeletet (HL 2011. L 194., 19. o.).

10

Annak érdekében, hogy valamely gyártó az átlagos fajlagos kibocsátásának meghatározása során valamely innovatív technológián alapuló CO2‑kibocsátás‑csökkentésre legyen jogosult, kérheti a Bizottságtól, hogy valamely innovatív technológiát ökoinnovációként hagyjon jóvá. Ehhez valamely innovatív technológia ökoinnovációként való jóváhagyása iránti kérelmet kell benyújtania, amely tartalmazza a 725/2011 végrehajtási rendelet 4. cikkében felsorolt elemeket. A Bizottság ezt követően ugyanezen rendelet 10. cikkének megfelelően lefolytatja a kérelem értékelését, és adott esetben határozatot hoz az innovatív technológia ökoinnovációként való jóváhagyásáról. E határozat az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférésről szóló, 2001. május 30‑i 1049/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben (HL 2001. L 145., 43. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 3. kötet, 331. o.) a dokumentumokhoz való nyilvános hozzáférés jogával kapcsolatban meghatározott kivételek alkalmazásával meghatározza a CO2‑kibocsátás‑csökkentésnek a 725/2011 rendelet 11. cikke szerinti minősítéséhez szükséges információkat.

11

Azon gyártó, amely élni kíván az átlagos fajlagos CO2‑kibocsátásának a 443/2009 rendelet 12. cikke értelmében vett ökoinnovációs technológiák valamelyike alkalmazásából adódó csökkentésére vonatkozó lehetőséggel, ezt követően, a Bizottság valamely meghatározott ökoinnováció jóváhagyására vonatkozóan hozott határozatára hivatkozással, kérheti a 2007/46 irányelv szerinti illetékes nemzeti jóváhagyó hatóságot, hogy az a 725/2011 végrehajtási rendelet 11. cikke (1) bekezdésének megfelelően minősítse az ezen ökoinnovációnak a járműveiben való alkalmazása révén elért CO2‑kibocsátás‑csökkentést. A járműtípusok tekintetében igazolt CO2‑kibocsátás‑csökkentés mind az illetékes nemzeti jóváhagyó hatóság által kibocsátott típusjóváhagyási dokumentációban, mind pedig az érintett járművek gyártója által kibocsátott megfelelőségi igazolásban feltüntetésre kerül.

12

Ami az illetékes nemzeti jóváhagyó hatóság által a CO2‑kibocsátás‑csökkentésre vonatkozóan elkészített minősítést és az igazolt CO2‑kibocsátás‑csökkentéseknek valamely gyártó átlagos fajlagos kibocsátása meghatározása érdekében való figyelembevételét illeti, a 725/2011 végrehajtási rendelet a 12. cikkében a minősítések Bizottság által való eseti alapon történő vizsgálatát írja elő. Ezen eseti ellenőrzések részletes szabályait és az ezen ellenőrzésekből esetlegesen fakadó következményeket e cikk (1)–(3) bekezdése határozza meg.

13

2015. január 30‑án a Bizottság a 443/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján elfogadta a Robert Bosch GmbH két nagy hatékonyságú, váltakozó áramú generátorának a személygépkocsik CO2‑kibocsátásának csökkentésére szolgáló innovatív technológiaként való jóváhagyásáról szóló (EU) 2015/158 végrehajtási határozatot (HL 2015. L 26., 31. o.).

14

A felperes Daimler AG olyan német gépjárműgyártó, amely egyes meghatározott személygépkocsijait nagy hatékonyságú, váltakozó áramú Robert Bosch generátorral (a továbbiakban: vitatott ökoinnovációk) szerel fel.

15

A 725/2011 végrehajtási rendeletnek az ökoinnovációk alkalmazásával elért CO2‑kibocsátás‑csökkentés minősítésére vonatkozó 11. cikkével összhangban a felperes kérte a meghatározott személygépkocsijaiba szerelt vitatott ökoinnovációk alkalmazásával elért CO2‑kibocsátás‑csökkentésnek a Kraftfahrt‑Bundesamt (KBA, szövetségi közlekedési hivatal, Németország) részéről való minősítését, amelyet meg is kapott.

16

A 2017‑ben a Bizottság a 725/2011 végrehajtási rendeletnek a minősítések felülvizsgálatára vonatkozó 12. cikkével összhangban eseti vizsgálatot folytatott le a felperes által a vitatott ökoinnovációk alkalmazásának köszönhetően elért CO2‑kibocsátás‑csökkentés minősítése tekintetében

17

A Bizottság megállapította, hogy a KBA által igazolt CO2‑kibocsátás‑csökkentések sokkal magasabbak voltak, mint a 2015/158 végrehajtási határozatnak a 443/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján a Valeo Efficient Generation generátor mint a személygépkocsik szén‑dioxid‑kibocsátásának csökkentésére szolgáló innovatív technológia jóváhagyásáról szóló, 2013. június 27‑i 2013/341/EU bizottsági végrehajtási határozat (HL 2013. L 179., 98. o.) mellékletével összefüggésben értelmezett 1. cikke (3) bekezdése szerinti módszertanok alkalmazásával igazolható CO2‑kibocsátás‑csökkentések.

18

2018. március 7‑i levelében a Bizottság tájékoztatta a felperest a megállapított eltérésekről, és 60 napos határidőt tűzött a számára annak bizonyítása érdekében, hogy az igazolt CO2‑kibocsátás‑csökkentések helytállóak voltak.

19

2018. március 16‑án a felperes visszaigazolta a 2018. március 7‑i levél kézhezvételét, és telefonos találkozóra tett javaslatot a Bizottság számára.

20

2018. április 6‑án került sor az első telefonhívásra, amelynek során a felperes jelezte, hogy olyan tényeket kíván előterjeszteni, amelyek magyarázattal szolgálhatnak a Bizottság által az eseti vizsgálat során megállapított eltérés vonatkozásában.

21

Egyrészt a felperes és a vitatott ökoinnovációk gyártója, másrészt pedig a felperes és a Bizottság között történt levélváltásokat követően a Bizottság 2018. május 28‑án áttekintette a helyzetet, és új észrevételek, valamint bizonyos dokumentumok részére történő benyújtását kérte a felperestől.

22

A felperes és a Bizottság között történt újabb levélváltásokat követően 2018. július 24‑én újabb telefonbeszélgetésre került sor a felperes, a vitatott ökoinnovációk gyártója és a Bizottság között, amelynek során részletesen megvitatták az igazolt CO2‑kibocsátás‑csökkentések és a Bizottság által az eseti vizsgálata keretében megállapított igazolt CO2‑kibocsátás‑csökkentések közötti eltérés okait.

23

Az ökoinnovációs technológiák révén elért, a HED EL 7150 és 175 plus nagy hatékonyságú, váltakozó áramú generátorral felszerelt Daimler márkájú gépjárművekhez rendelt igazolt CO2‑kibocsátás‑csökkentések visszavonásáról szóló, 2018. október 22‑i, Ares(2018) 5413709. sz. bizottsági levélben (a továbbiakban: megtámadott jogi aktus) a Bizottság lényegében tudatta a felperessel, hogy az utóbbival és a vitatott ökoinnovációk gyártójával folytatott levélváltásokat követően arra a következtetésre jutott, hogy a CO2‑kibocsátás‑csökkentések mértéke tekintetében megállapított különbség az alkalmazott eltérő módszertanokra vezethető vissza. Következésképpen a Bizottság jelezte a felperesnek, hogy a 2015/158 végrehajtási határozat alapján igazolt CO2‑kibocsátás‑csökkentések nem vehetők figyelembe a felperesre 2017 tekintetében vonatkozó átlagos fajlagos CO2‑kibocsátások kiszámításakor. Végül a Bizottság felhívta a felperest arra, hogy vizsgálja meg az érintett gépjárművek jegyzékét, és az említett levél kézhezvételétől számított egy hónapon belül jelezzen a számára minden hibát vagy hiányosságot.

24

A 2018. november 22‑i levelében a felperes megerősítette az érintett gépjárművek jegyzékét, és vitatta a Bizottság által a megtámadott jogi aktusban tett megállapításokat.

25

A 2019. február 7‑i levelében a Bizottság válaszolt a felperes által a 2018. november 22‑i levelében megfogalmazott észrevételekre.

26

Másfelől a Bizottság 2019. április 3‑án elfogadta a személygépkocsi‑gyártók számára a 2017. naptári évre, a Volkswagen‑csoportosuláshoz tartozó egyes gyártók esetében pedig a 2014., 2015. és 2016. naptári évre vonatkozóan előzetesen kiszámított átlagos fajlagos CO2‑kibocsátásoknak és fajlagos kibocsátási célértékeknek a 443/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján történő megerősítéséről, illetőleg módosításáról szóló (EU) 2019/583 végrehajtási határozatot (HL 2019. L 100., 66. o.). Az említett végrehajtási határozat (13) preambulumbekezdése kimondja, hogy a felperes által alkalmazott vitatott ökoinnovációknak tulajdonított igazolt CO2‑csökkentések nem vehetők figyelembe a felperesre vonatkozó átlagos fajlagos kibocsátások kiszámításakor.

27

A Törvényszék Hivatalához 2018. december 21‑én benyújtott keresetlevelével a felperes előterjesztette a jelen keresetet.

28

A Törvényszék Hivatalához 2019. március 18‑án benyújtott külön beadványában a Bizottság a Törvényszék eljárási szabályzata 130. cikkének (1) bekezdése alapján elfogadhatatlansági kifogást terjesztett elő.

29

A felperes 2019. május 6‑án előterjesztette az e kifogásra vonatkozó észrevételeit.

30

A keresetlevélben a felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

31

Elfogadhatatlansági kifogásában a Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

32

Az elfogadhatatlansági kifogásra vonatkozó észrevételeiben a felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

33

Pervezető intézkedés keretében a Törvényszék (korábbi hetedik tanács) felhívta a Bizottságot, hogy írásban válaszoljon három kérdésre. A Bizottság e felhívásnak a tűzött határidőn belül eleget tett.

34

Mivel módosult a Törvényszék tanácsainak összetétele, a Törvényszék eljárási szabályzata 27. cikkének (5) bekezdése alapján a jelen ügyet a második tanács elé utalták.

35

Az eljárási szabályzat 130. cikkének (1) és (7) bekezdése értelmében az alperes kérelmére a Törvényszék az ügy érdemét nem érintve dönthet az elfogadhatatlanság vagy a hatáskör hiánya tárgyában. A jelen ügyben, mivel a Bizottság azt kérte, hogy a Törvényszék határozzon az elfogadhatatlanság tárgyában, a Törvényszék – mivel úgy ítéli meg, hogy az ügy iratai alapján elegendő információval rendelkezik – úgy határoz, hogy az eljárás folytatása nélkül hoz határozatot.

36

Az elfogadhatatlansági kifogás alátámasztására a Bizottság, először is, lényegében arra hivatkozik, hogy a megtámadott határozat semmilyen kötelező joghatást nem vált ki a felperessel szemben, ily módon, sérelmet okozó jogi aktus hiányában, a kereseti kérelem nem rendelkezik az EUMSZ 263. cikk értelmében vett semmilyen érvényes tárggyal. A Bizottság e tekintetben lényegében előadja, hogy kizárólag azon 2019/583 végrehajtási határozat vált ki joghatásokat, amellyel jogilag kötelező módon határozta meg a felperes 2017‑es évre vonatkozó átlagos fajlagos CO2‑kibocsátásait. Másodszor arra hivatkozik, hogy a felperesnek még akkor sem állna fenn semmilyen eljáráshoz fűződő érdeke, ha az Európai Unió Alapjogi Chartája 47. cikkének megfelelően a hatékony bírói jogvédelemhez való joga figyelembevételre került volna.

37

A felperes vitatja a Bizottság érveit. Előadja, hogy a megtámadott jogi aktus, függetlenül a 2019/583 végrehajtási határozattól, önmagában közvetlenül sérti a jogi helyzetét. A Bizottság ugyanis lényegében már a megtámadott jogi aktusban jogilag kötelező módon kimondta, hogy a vitatott ökoinnovációk alkalmazásából eredő igazolt CO2‑csökkentések nem vehetők figyelembe a felperes javára. Következésképpen nem hívható fel arra, hogy a 2019/583 végrehajtási határozat alapján vitassa e határozat végrehajtását.

38

Az EUMSZ 263. cikk szerint megsemmisítési iránti keresetet az ajánlásokon és a véleményeken kívüli, harmadik személyekre joghatással járó jogi aktusokkal szemben lehet indítani.

39

Annak megállapítása szempontjából, hogy valamely jogi aktus megtámadható‑e ilyen keresettel, ezen aktus tényleges tartalma az irányadó, a jogi aktus formája e tekintetben – főszabály szerint – nem bír jelentőséggel. E tekintetben csak azok az intézkedések minősülnek megsemmisítés iránti keresettel megtámadható jogi aktusoknak vagy határozatoknak, amelyek olyan kötelező joghatásokat váltanak ki, amelyek a felperes fél érdekeit annak jogi helyzetét jelentősen módosítva érinthetik (2017. január 19‑iBizottság kontra Total és Elf Aquitaine ítélet, C‑351/15 P, EU:C:2017:27, 35. és 36. pont).

40

Különösen olyan aktusok vagy határozatok esetén, amelyek kidolgozása valamely belső vizsgálat több szakaszában történik, főszabály szerint csak azon intézkedések minősülnek megsemmisítés iránti keresettel megtámadható intézkedéseknek, amelyek ezen eljárás befejezéseként véglegesen rögzítik az intézmény álláspontját, nem tartoznak e körbe azon közbenső intézkedések, amelyek a végleges határozat előkészítésére irányulnak (1981. november 11‑iIBM kontra Bizottság ítélet, 60/81, EU:C:1981:264, 10. pont; 1995. június 27‑iGuérin automobiles kontra Bizottság ítélet, T‑186/94, EU:T:1995:114, 39. pont).

41

Más a helyzet akkor, ha az előkészítő eljárás során hozott jogi aktusok vagy határozatok önmagukban is végpontját jelentenék egy, az intézményt érdemi döntésre feljogosító eljárástól különböző eljárásnak (1981. november 11‑iIBM kontra Bizottság ítélet, 60/81, EU:C:1981:264, 11. pont; 2004. június 9‑iCamós Grau kontra Bizottság végzés, T‑96/03, EU:T:2004:172, 30. pont).

42

Másfelől egy közbenső jogi aktus nem támadható meg keresettel, ha bizonyított, hogy az e jogi aktushoz kapcsolódó jogellenességre hivatkozni lehet azon végleges határozat elleni kereset alátámasztása érdekében, amelynek előkészítő aktusát képezi. E körülmények között az eljárást befejező határozattal szemben előterjesztett kereset megfelelő szintű bírói jogvédelmet biztosít (2011. október 13‑iDeutsche Post és Németország kontra Bizottság ítélet, C‑463/10 P és C‑475/10 P, EU:C:2011:656, 53. pont; lásd továbbá ebben az értelemben: 1981. november 11‑iIBM kontra Bizottság ítélet, 60/81, EU:C:1981:264, 12. pont; 1986. június 24‑iAKZO Chemie és AKZO Chemie UK kontra Bizottság ítélet, 53/85, EU:C:1986:256, 19. pont).

43

Ennélfogva meg kell vizsgálni, hogy a megtámadott jogi aktus a felperes jogi helyzetét jelentősen módosítva érinti‑e annak érdekeit, és mint ilyen sérelmet okozó aktusnak minősül‑e.

44

E kérdés megválaszolása érdekében először is meg kell vizsgálni azt a szabályozási keretet, amelybe a megtámadott jogi aktus és a 2019/583 végrehajtási határozat illeszkedik, mielőtt, másodszor, az említett jogi aktus tényleges tartalmának vizsgálatára sor kerülne.

45

Először is, ami a jogi keretet illeti, hangsúlyozni kell, hogy az a jelen ügyben az a 443/2009 rendelet 12. cikke által létrehozott és a 725/2011 végrehajtási rendelettel szabályozott ökoinnovációk rendszerére vonatkozik.

46

Amint arra a Törvényszék a fenti 7. és 8. pontban emlékeztetett, a 443/2009 rendelet elősegíti az ökoinnováció fejlődését azáltal, hogy a 12. cikkében előírja a gyártók számára, hogy azok csökkenthetik az átlagos fajlagos CO2‑kibocsátásukat, amennyiben gépjárműveiket CO2‑kibocsátás‑csökkenést lehetővé tévő innovatív technológiákkal szerelik fel. Olyan ösztönző rendszerről van tehát szó, amelyet az ökoinnovációba fektető gyártók előnyben részesítése érdekében hoztak létre. A 443/2009 rendelet 12. cikkének (2) bekezdése másfelől előírja, hogy a Bizottság végrehajtási jogi aktusok útján a gépkocsik CO2‑kibocsátásának csökkentését lehetővé tévő innovatív technológiák jóváhagyási eljárására vonatkozó részletes szabályokat fogad el.

47

A 725/2011 végrehajtási rendelet elfogadására ebben az összefüggésben került sor. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 725/2011 végrehajtási rendelet annak 1. cikke szerint a személygépkocsik CO2‑kibocsátásának csökkentésére szolgáló innovatív technológiák jóváhagyására és minősítésére, valamint a jóváhagyás kérelmezésére és a kérelmek értékelésére vonatkozó eljárások 443/2009/EK rendelet 12. cikke alapján való megállapítására irányul.

48

Következésképpen az innovatív technológiák ökoinnovációként történő jóváhagyási eljárása és az ökoinnovációból eredő CO2‑kibocsátás‑csökkentés minősítési eljárása, amelyeket a 725/2011 végrehajtási rendelet ír elő, elválaszthatatlanul összekapcsolódik a gyártók átlagos fajlagos kibocsátásának a 443/2009 rendeletben meghatározott kiszámításával. E tekintetben meg kell jegyezni, hogy az ökoinnovációként történő jóváhagyás és a gyártó által elért CO2‑kibocsátás‑csökkentés minősítése a 725/2011 végrehajtási rendelet alapján nem másra irányul, mint hogy csökkentse a gyártók átlagos fajlagos kibocsátását, és ezen eljárások a 443/2009 rendeletétől eltérő összefüggésben nem kerülnek alkalmazásra.

49

Ebben az értelemben meg kell jegyezni, hogy a Bizottság által a 725/2011 végrehajtási rendelet szerinti jóváhagyási eljárást követően elfogadott végrehajtási határozatok a 443/2009 rendelet 12. cikkének (4) bekezdésén alapulnak, és címükben kifejezetten utalnak arra, hogy a személygépkocsik CO2‑kibocsátásának csökkentésére szolgáló innovatív technológiák jóváhagyására irányulnak.

50

Ennélfogva a 725/2011 végrehajtási rendelet az ökoinnovációk jogi keretét a 443/2009 rendelet alkalmazásával összefüggésben, közelebbről pedig a gyártók átlagos fajlagos CO2‑kibocsátásának kiszámítása tekintetében hozza létre.

51

Másodszor, a megtámadott jogi aktus lényegét illetően meg kell jegyezni, hogy amint arra a Törvényszék a fenti 16–23. pontban emlékeztetett, e jogi aktust a Bizottság által a 725/2011 végrehajtási rendelet 12. cikkével összhangban lefolytatott eseti vizsgálat lefolytatását követően küldték meg a felperesnek. E jogi aktussal a Bizottság lényegében arról tájékoztatta a felperest, hogy az utóbbival és a vitatott ökoinnovációk gyártójával folytatott levélváltások nyomán arra a megállapításra jutott, hogy a CO2‑kibocsátás‑csökkentések mértéke tekintetében megállapított különbség az alkalmazott eltérő módszertanokra vezethető vissza. Következésképpen a Bizottság jelezte a felperesnek, hogy a 2015/158 végrehajtási határozat alapján igazolt CO2‑kibocsátás‑csökkentések nem vehetők figyelembe a felperesre 2017 tekintetében vonatkozó átlagos fajlagos CO2‑kibocsátások kiszámításakor. Végül a Bizottság felhívta a felperest, hogy vizsgálja meg az érintett gépjárművek jegyzékét, és az említett jogi aktus kézhezvételétől számított egy hónapon belül jelezzen a számára minden hibát vagy hiányosságot.

52

A felperes megjegyzi, hogy a 725/2011 végrehajtási rendelet 12. cikke, amelyen a megtámadott jogi aktus alapul, eseti alapon való egyedi ellenőrzési eljárást biztosít a Bizottság számára, továbbá olyan jogkörrel ruházza fel, amely alapján úgy határozhat, a következő naptári évben az adott gyártó vonatkozásában az átlagos fajlagos CO2‑kibocsátás kiszámításakor nem veszi figyelembe a kérdéses igazolt CO2‑csökkentést. Az igazolt CO2‑csökkentés figyelmen kívül hagyására vonatkozó határozat elfogadására irányuló jogkör a törvény általános rendszerére tekintettel tehát a 725/2011 végrehajtási rendelet 12. cikke szerinti ellenőrzési eljárás végpontjának minősül, amely eljárás eltér a 443/2009 rendelet 12. cikke szerinti eljárástól. Következésképpen a 725/2011 végrehajtási rendelet 12. cikkére való hivatkozást, amelyet a Bizottság megtámadott jogi aktusban tett, együttesen értelmezve azon nyilatkozattal, amelynek értelmében az igazolt CO2‑csökkentés nem vehető figyelembe, úgy kell értelmezni, mint a 725/2011 végrehajtási rendelet azon 12. cikkének (2) bekezdése alapján elfogadott határozatot, amely éppen erre irányuló jogkörrel ruházza fel a Bizottságot.

53

Közelebbről hangsúlyozza, hogy a „may not” fordulatot, amely a megtámadott határozat negyedik bekezdésének az „As a result, the Commission hereby notifies you of the eco‑innovation CO2 savings certified by reference to Implementing Decision (EU) 2015/158 that may not be taken into account for the calculation of the average specific emissions of Daimler AG in 2017” (Következésképpen a Bizottság a jelen levéllel tájékoztatja önt arról, hogy au (EU) 2015/158 végrehajtási határozat alapján igazolt, ökoinnovációk révén elért CO2‑kibocsátás‑csökkentések nem vehetők figyelembe a Daimler AG‑re 2017 tekintetében vonatkozó átlagos fajlagos kibocsátások kiszámításakor) szövegezésű negyedik mondatában szerepel, annak szövegösszefüggéseire és a 725/2011 végrehajtási rendelet 12. cikkére történő hivatkozásra figyelemmel elvi megállapításként, nem pedig egyszerű „előzetes értesítésként” vagy valamely lehetséges jövőbeli intézkedésként kell értelmezni.

54

Ezen érvelésnek azonban nem lehet helyt adni.

55

E tekintetben, először is, emlékeztetni kell arra, hogy a 725/2011 végrehajtási rendelet 12. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A Bizottság feladata eseti alapon ellenőrizni az egyes járművekhez rendelt minősítések és CO2‑csökkentések helytállóságát.

Amennyiben a Bizottság eltérést talál a minősített CO2‑csökkentések és a releváns vizsgálati módszerrel vagy módszerekkel általa ellenőrzött csökkentések értéke között, arról értesíti a gyártót.

A Bizottság továbbá értesítheti a gyártót, ha a vizsgálati módszerben vagy az innovatív technológiában eltérést vagy ellentmondást észlel, illetve ha ilyen eltérésről vagy ellentmondásról tudomást szerez ahhoz az információhoz képest, amelyet az adott innovatív technológia ökoinnovációként való elismertetésére vonatkozó kérelem részeként kapott.

A gyártónak ezen értesítés kézhezvételétől számított 60 napon belül lehetősége van a minősített CO2‑csökkentések pontosságát tanúsító bizonyítékokat eljuttatni a Bizottsághoz. A Bizottság kérésére mellékelni kell a 7. cikk (3) bekezdésében említett, a különböző ökoinnovációs megoldások közötti kölcsönhatásról szóló jelentést is.

(2)   Amennyiben az (1) bekezdésben említett bizonyítékokat a gyártó nem tudja a megadott határidőn belül eljuttatni a Bizottságnak, illetve azok bizonyító ereje nem kielégítő, a Bizottság dönthet úgy, hogy a következő naptári évben az adott gyártó vonatkozásában az átlagos fajlagos CO2‑kibocsátás kiszámításakor nem veszi figyelembe a kérdéses minősített CO2‑csökkentést.

(3)   Az a gyártó, amelynek minősített CO2‑csökkentését a továbbiakban már nem veszik számításba, a 11. cikkben rögzített eljárásnak megfelelően új minősítési kérelmet nyújthat be az érintett járművekre vonatkozóan, vagy – adott esetben – kérheti a jóváhagyó határozat 12a. cikk szerinti módosítását, amely kérelmet alá kell támasztani a vizsgálati módszer alkalmasságának és az innovatív technológia révén elért CO2‑csökkentés mértékének igazolásához szükséges bizonyítékokkal.”

56

Másodszor, meg kell jegyezni, hogy a 2018. október 22‑i megtámadott jogi aktus keretében a Bizottság a felperesre 2017 tekintetében vonatkozó átlagos fajlagos CO2‑kibocsátások kiszámítására figyelemmel állapította meg, hogy a vitatott ökoinnovációkhoz kapcsolódó csökkentésekre vonatkozó ellenőrzései nem tették lehetővé számára, hogy ugyanolyan eredményekre jusson, mint amelyekre a felperes ellenőrzései vezettek, és hogy ennek következtében kényszerülhetett arra, hogy ne vegye figyelembe az igazolt CO2‑kibocsátás‑csökkentéseket.

57

Ezen túlmenően, jóllehet a megtámadott jogi aktussal tájékoztatták a felperest a Bizottság által 2017‑re vonatkozóan tett megállapítások következményeiről, mindazonáltal – amint az magából a megtámadott jogi aktusból is következik – amennyiben elégtelen mértékű CO2‑kibocsátás‑csökkentés kerül megállapításra, annak a jelen ügyben a Bizottság tekintetében felmerülő egyetlen lehetséges következménye az, hogy az átlagos fajlagos CO2‑kibocsátás kiszámításakor a kérdéses igazolt CO2‑csökkentés kizárásra kerül.

58

A Bizottság tehát az ilyen számítás céljából fogja meghatározni, hogy figyelmen kívül kell‑e hagyni az említett kibocsátáscsökkentéseket. E megközelítésben az igazolt CO2‑kibocsátás‑csökkentések – a tagállamok által a 443/2009 rendelet 8. cikkének (1) és (2) bekezdésével összhangban a Bizottság részére gyűjtött és átadott más adatokkal azonos módon – adatoknak minősülnek. Ily módon, amint azt a Bizottság a pervezető intézkedés útján részére feltett kérdésre adott válaszában hangsúlyozta, azon kérdés vizsgálata, hogy az ökoinnovációk alkalmazásából eredően elért CO2‑kibocsátás‑csökkentést a 443/2009 rendelet 12. cikkével összhangban figyelembe vették‑e a gyártó kibocsátás tekintetében fennálló teljesítményének megállapítása során, szerves részét képezi az érintett gyártó átlagos fajlagos CO2‑kibocsátásai kiszámításának, amelyet a 443/2009 rendelet 8. cikke ír elő. Következésképpen, amint azt a Bizottság előadta, az igazolt CO2‑kibocsátás‑csökkentések figyelembevételére vagy figyelmen kívül hagyására vonatkozó döntés szükségszerűen egybeesik a 443/2009 rendelet 8. cikkének (5) bekezdése szerinti határozat elfogadásával.

59

Ebben az értelemben a 443/2009 rendelet 8. cikke szerinti számítási eljárás magában foglalja mind a később figyelembe vett adatok meghatározását, mind a matematikai képletek ilyen adatokra való alkalmazását, ily módon nem tekinthető úgy, hogy a Bizottság a figyelembe veendő adatokról szóló határozatot és egy másik, a számításra vonatkozó külön határozatot hoz. E körülmények között a megtámadott jogi aktus, amennyiben az az említett csökkentések figyelmen kívül hagyását irányozza elő, a 443/2009 rendelet 8. cikke alapján valamely gyártó átlagos fajlagos kibocsátásának kiszámítására irányuló határozat elfogadásához vezető eljárásban csak előkészítő intézkedésnek minősül.

60

Ugyanakkor az a körülmény, hogy a megtámadott határozatból ténylegesen az következik, hogy a Bizottság az igazolt CO2‑kibocsátás‑csökkentéseket illetően valamely következtetésre jutott, amely következtetés alkalmas arra, hogy befolyásolja a felperes átlagos fajlagos CO2‑kibocsátásának kiszámítását, nem jelenti azt, hogy olyan végleges határozatról van szó, amelyet a 2019/583 végrehajtási határozat elfogadásához vezető eljárástól elkülönülő eljárás keretében fogadtak el. Ugyanis az a körülmény, hogy a megtámadott jogi aktus éppen a felperes átlagos fajlagos CO2‑kibocsátásának a jövőbeli kiszámítását említi, amelyre a későbbiekben kell sort keríteni, jól szemlélteti a megtámadott jogi aktus nem végleges jellegét, amely csak a felperes átlagos fajlagos CO2‑kibocsátásának a kiszámítására irányuló eljárás egyik szakaszát képezi. Ebben az értelemben emlékeztetni kell arra, hogy a 443/2009 rendelet 8. cikkének (4) bekezdése előírja, hogy a Bizottság tájékoztatja valamennyi gyártót a rájuk vonatkozó átmeneti számításokról annak érdekében, hogy azok az említett rendelet 8. cikkének (5) bekezdésével összhangban értesíthessék a Bizottságot a számítás során figyelembe vett adatokban talált valamennyi hibáról. Ily módon a felperessel a megtámadott jogi aktus útján történt közlés illeszkedik a Bizottság és a gyártók között az utóbbiak átlagos fajlagos CO2‑kibocsátásai tekintetében kezdeményezett párbeszédbe.

61

Másfelől e tekintetben hangsúlyozni kell, hogy a 2019/583 végrehajtási határozat (11)–(13) preambulumbekezdésében a Bizottság említést tett az eseti vizsgálatról, amelyet a felperes által alkalmazott vitatott ökoinnovációk tekintetében folytatott le, e vizsgálat eredményéről, nevezetesen hogy a felperes által gyártott egyes járművekbe szerelt két hatékony váltakozó áramú generátor által elért igazolt CO2‑csökkentés nem került megerősítésre, végül pedig e megállapítás következményéről: ezen igazolt kibocsátások figyelmen kívül hagyása a felperesre 2017 tekintetében vonatkozó átlagos fajlagos CO2‑kibocsátások kiszámítása során, ami az említett végrehajtási határozat tárgyát képezte.

62

Ezen túlmenően, jóllehet a megtámadott jogi aktus tükrözi a Bizottság „Éghajlat-politikai” főigazgatósága által a minősítéseknek a 725/2011 végrehajtási rendelet 12. cikke szerinti eseti ellenőrzését követően kialakított álláspontját, nem határozza meg véglegesen magának a Bizottságnak az álláspontját. Csak az utóbbi által a 2019/583 végrehajtási határozatban rögzített álláspont alkalmas arra, hogy jelentős mértékben módosítsa azok címzettjei vagy bármely másik, az e határozattal közvetlenül és személyében érintett, a felpereshez hasonló személy jogi helyzetét (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2007. november 22‑iInvestire Partecipazioni kontra Bizottság végzés, T‑418/05, nem tették közzé, EU:T:2007:354, 39. pont).

63

Ebből következően a megtámadott jogi aktus, jóllehet értékelést fogalmaz meg a felperes igazolt CO2‑kibocsátás‑csökkentései tekintetében, emiatt még nem minősül végleges határozatnak, mivel a végleges határozatnak, amely a jelen ügyben azon 2019/583 végrehajtási határozat, amelyben nyilvánvalóvá válik az igazolt CO2‑kibocsátás‑csökkentések figyelembevételének hiánya, tartalmaznia kell a gyártók átlagos fajlagos CO2‑kibocsátásának kiszámítását. Így tehát kizárólag a 2019/583 végrehajtási határozat minősül olyan intézkedésnek, amely egyértelműen meghatározza a gyártók – köztük a felperes – átlagos fajlagos CO2‑kibocsátásait, és amely tehát hatást gyakorol a felperes jogi helyzetére.

64

E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a felperes a későbbiekben, a 2019/583 végrehajtási határozattal szemben benyújtott megsemmisítés iránti kereset keretében hivatkozhat a megtámadott jogi aktus esetleges jogellenességére, mivel e határozat kifejezetten hivatkozik a Bizottság által a vitatott minősítések eseti ellenőrzése során megfogalmazott következtetésekre.

65

Végül, harmadszor, közelebbről a felperes arra alapított érvét illetően, hogy a megtámadott jogi aktus a 725/2011 végrehajtási rendelet 12. cikkének (2) bekezdése alapján a Bizottságra ruházott jogköröket végrehajtó határozatnak minősül, meg kell jegyezni, hogy e bekezdés kizárólag az adott gyártó átlagos fajlagos CO2‑kibocsátásának a következő naptári év tekintetében való kiszámítása vonatkozik, míg a megtámadott jogi aktus az említett kibocsátásoknak a 2017‑es év tekintetében való kiszámítására irányul.

66

Ezenkívül és mindenesetre meg kell állapítani, hogy még ha feltételezzük is, hogy a megtámadott jogi aktus hatást gyakorolhat a gyártó átlagos fajlagos kibocsátásainak a következő naptári év – nevezetesen 2019 – tekintetében való kiszámítására, a felperes az ezen naptári évre vonatkozóan előzetesen kiszámított átlagos fajlagos CO2‑kibocsátásoknak a megerősítéséről, illetőleg módosításáról szóló végrehajtási határozattal szemben benyújtott megsemmisítés iránti kereset keretében továbbra is hivatkozhat e határozat esetlegesen fennálló jogellenességére.

67

Ennélfogva a megtámadott jogi aktust a felperes átlagos fajlagos CO2‑kibocsátásainak a kiszámítására irányuló eljárásban előkészítő intézkedésnek kell tekinteni, így az nem képezheti megsemmisítés iránti kereset tárgyát.

68

A felperes annak bizonyítása érdekében előterjesztett további érvei, amelyek értelmében a megtámadott jogi aktusnak már voltak olyan joghatásai, amelyek érintették a jogi helyzetét, nem teszi kétségessé e következtetést.

69

Először is, a felperes előadja, hogy a megtámadott jogi aktus már önmagában – a 2019/583 végrehajtási határozattól függetlenül – közvetlenül sérti a jogi helyzetét, mivel már nem jogosult az igazolt CO2‑kibocsátás‑csökkentéseknek a megfelelőségi igazolásban való feltüntetésére, a KBA pedig már nem tüntetheti fel a javára az igazolt CO2‑kibocsátás‑csökkentéseket a típusjóváhagyásra vonatkozó dokumentációban.

70

E tekintetben meg kell állapítani, hogy a 725/2011 végrehajtási rendelet 12. cikke ír elő kifejezetten ilyen joghatásokat, és azok nem következnek szükségszerűen és automatikusan a Bizottság által tett azon megállapításból, amely az igazolt CO2‑kibocsátás‑csökkentéseknek valamely gyártó átlagos fajlagos kibocsátása kiszámítása tekintetében való figyelmen kívül hagyásához vezetett. Ezen cikk (3) bekezdése, amely azon eljárásokra vonatkozik, amelyeket a gyártó ilyen helyzetben kezdeményezhet, ugyanis előírja, hogy az említett gyártó vagy új minősítési kérelmet nyújthat be, vagy kérheti a jóváhagyási határozat módosítását. Ugyanakkor az eljárás e szakaszában a gyártó által kiállított megfelelőségi nyilatkozat és a típusjóváhagyás kiállítására hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóság által kiállított típusjóváhagyási dokumentáció semmilyen módosítása vagy felülvizsgálata nem szükséges. Végül a Törvényszék által pervezető intézkedés útján feltett kérdésre válaszolva a Bizottság megerősítette, hogy a típusjóváhagyási dokumentáció és a megfelelőségi nyilatkozat nem vált hibássá, mivel megállapítást nyert, hogy az igazolt CO2‑kibocsátás‑csökkentések nem vehetők figyelembe az adott gyártó vonatkozásában az átlagos fajlagos CO2‑kibocsátás kiszámításakor.

71

Másodszor, a felperes megjegyzi, hogy a 725/2011 végrehajtási rendelet 12. cikkének (3) bekezdése azáltal, hogy új igazolás iránti kérelem benyújtására hívja fel a gyártót, alátámasztja az igazolt CO2‑kibocsátás‑csökkentések figyelmen kívül hagyására vonatkozó határozat jogilag kötelező jellegét.

72

Ezen érv hatástalan annak meghatározása szempontjából, hogy a megtámadott jogi aktus előkészítő intézkedésnek minősül‑e, vagy sem. A 725/2011 végrehajtási rendelet 12. cikkének (3) bekezdésével a gyártó számára kínált lehetőség ugyanis mindenesetre nem befolyásolja a gyártó átlagos fajlagos kibocsátásainak azon naptári év tekintetében való kiszámítását, amelynek során az igazolt CO2‑kibocsátás‑csökkentések nem kerülnek figyelembevételre. Az a körülmény, hogy az említett cikk hivatkozik „[arra] a gyártó[ra], amelynek minősített CO2‑csökkentését a továbbiakban már nem veszik számításba” azt bizonyítja, hogy az új igazolás iránti kérelemre vonatkozó lehetőség minden olyan gyártó számára nyitva áll, amelynek helyzete véglegessé vált, más szóval amelyek tekintetében bizonyos, hogy az igazolt CO2‑kibocsátás‑csökkentések nem kerültek figyelembevételre, ami – amint az a fenti 58. és 63. pontban hivatkozásra került – a gyártók átlagos fajlagos kibocsátásainak a kiszámítására vonatkozó határozatból következik.

73

Harmadszor, a felperes azon érvét illetően, amely szerint a megtámadott jogi aktus közvetlenül sérti a jogi helyzetét, mivel a gépjárműveit már nem tudta olyan megfelelőségi nyilatkozattal értékesíteni, amely tanúsítja a CO2‑kibocsátás‑csökkentést, meg kell állapítani, hogy egyrészt amint az a fenti 70. pontban megállapításra került, a megfelelőségi nyilatkozat nem válik hibássá. Másrészt, mindenesetre, még annak elismerése mellett is, hogy – amint arra a felperes hivatkozik – a CO2‑kibocsátás‑csökkentés tanúsítása a jelenlegi helyzetben, amelyben a fogyasztók egyre nagyobb figyelmet fordítanak a személygépkocsik használatának környezetre kifejtett hatásaira, termékelőnynek minősülhet, mindez nem jelenti azt, hogy az ilyen tanúsítvány visszavonását ebből a szempontból úgy lehetne tekinteni, mint amely a felperes jogi helyzetét befolyásoló hatással járna. Ugyanis az a körülmény, hogy valamely termékelőnyt már nem lehet kihasználni, nem tekinthető úgy, mint amely bizonyítja a felperes által szerzett valamely jog megsértését. Ezen túlmenően a felperes továbbra is szabadon értékesítheti gépjárműveit. Ennélfogva nem hivatkozhat arra, hogy ez érintette a jogi helyzetét.

74

Negyedszer, a felperes álláspontja szerint a megtámadott jogi aktus kizárólag az érintett gépjárművek jegyzékének kérdésére vonatkozóan vette figyelembe a közte és a Bizottság közötti információcserét. A Bizottság tehát végleges döntést hozott az alapjogvita keretében felmerült azon érdemi kérdést illetően, amely az igazolt CO2‑kibocsátás‑csökkentések figyelmen kívül hagyására vonatkozott. A 2018. november 22‑i levelében a felperes kifejezetten kérte az elfogadott határozat visszavonását, és a továbbiakban nem vett részt a korábban megkezdett eszmecserében.

75

E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a megtámadott jogi aktusból valóban az következik, hogy a Bizottság kizárólag a felperesnek az érintett gépjárművek jegyzékére vonatkozóan tett észrevételeit várta. Ugyanis az említett jogi aktus ötödik bekezdése az érintett gépjárművek jegyzékében szereplő esetleges hibákra és hiányosságokra utal, amit az a körülmény is megerősít, hogy e bekezdés megállapítása szerint a felperes részéről tett bármely észrevétel hiányában a jegyzéket helytállónak kell tekinteni. Ugyanakkor, még ha a Bizottság csak az érintett gépjárművek jegyzékének az ellenőrzésére hívta is fel a felperest, mindazonáltal ezzel jelezte a felperes számára a vele való párbeszéd folytatására irányuló szándékát. Márpedig nemcsak a felperes fejtette ki a 2018. november 22‑i levelében, hogy miért nem ért egyet a Bizottságnak az ügyben szóban forgó igazolt CO2‑kibocsátás‑csökkentések ellenőrzésére vonatkozó megállapításaival, hanem a Bizottság is válaszolt a 2019. február 7‑i levelében a felperes által tett észrevételekre, ami azt támasztja alá, hogy a felperessel a témával kapcsolatban folytatott párbeszéd nem zárult le. Végül meg kell állapítani, hogy a Bizottság a 2019. február 7‑i levélben összegzésképpen lényegében előadta, hogy folyamatban van a 2019/583 végrehajtási határozat véglegesítése, amelyben pontosítja, hogy részletesen indoklást kíván adni az igazolt CO2‑kibocsátás‑csökkentések figyelmen kívül hagyása tekintetében.

76

A fentiekből az következik, hogy – amint azt a Bizottság is állította – a megtámadott jogi aktus előkészítő intézkedésnek minősül, az tehát nem megtámadható aktus. Ebből következően a keresetet, a felperesnek sérelmet okozó aktus hiányában, mint elfogadhatatlant el kell utasítani.

77

Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

78

A felperest, mivel pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a saját költségeinek, valamint a Bizottság részéről felmerült költségeknek a viselésére.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (második tanács)

a következőképpen határozott: