1

Fellebbezésével az Európai Bizottság az Európai Unió Törvényszéke 2018. október 18‑iGEA Group kontra Bizottság ítéletének (T‑640/16, a továbbiakban: megtámadott ítélet, EU:T:2018:700) hatályon kívül helyezését kéri, amely ítéletben a Törvényszék megsemmisítette az [EK] 81. cikk és az EGT‑Megállapodás 53. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban hozott, a 2009. november 11‑i C(2009) 8682 végleges bizottsági határozat módosításáról szóló, 2016. június 29‑i C(2016) 3920 végleges bizottsági határozatot (COMP/38589 ügy – Hőstabilizátorok) (a továbbiakban: vitatott határozat).

2

Az [EK] 81. és az [EK] 82. cikkben meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16‑i 1/2003/EK tanácsi rendelet (HL 2003. L 1., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 205. o.) 23. cikkének (2) és (3) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(2)   A Bizottság határozattal bírságot szabhat ki a vállalkozásokra vagy vállalkozások társulásaira, amennyiben azok akár szándékosan, akár gondatlanságból:

A jogsértésben részt vevő vállalkozások és vállalkozások társulásai tekintetében a bírság egyenként nem haladhatja meg az előző üzleti év teljes forgalmának 10%‑át.

Amennyiben egy társulás jogsértése a tagok tevékenységéhez kapcsolódik, a bírság nem haladhatja meg a társulás jogsértésével érintett piacon működő tagjai teljes forgalma összegének 10%‑át.

(3)   A bírság mértékének meghatározásakor tekintetbe kell venni mind a jogsértés súlyát, mind annak időtartamát.”

3

E rendelet 25. cikkének (5) bekezdése értelmében:

„Az elévülési idő minden egyes megszakítás után újrakezdődik. Az elévülési idő azonban legkésőbb azon a napon jár le, amelyen az elévülési idő kétszeresének megfelelő időszak eltelt anélkül, hogy a Bizottság bírságot vagy kényszerítő bírságot szabott volna ki. Ez az időszak meghosszabbodik azzal az időszakkal, ameddig a (6) bekezdés szerint az elévülés nyugszik.”

4

A jogvita előzményeit a megtámadott ítélet 1–23. pontja fejti ki, és azokat a következőképpen lehet összefoglalni.

5

A GEA Group AG (a továbbiakban: GEA) 2005‑ben a Metallgesellschaft AG (a továbbiakban: MG) és egy másik társaság egyesülése útján jött létre. Az MG a végső anyavállalat volt, amelynek 2000 előtt közvetlenül vagy a leányvállalatain keresztül irányítása alatt állt a Chemson Gesellschaft für Polymer‑Additive mbH (a továbbiakban: OCG) és a Polymer‑Additive Produktions‑ und Vertriebs GmbH (a továbbiakban: OCA).

6

2000. május 17‑én az MG átruházta az OCG‑t, amelyet Aachener Chemische Werke Gesellschaft für glastechnische Produkte und Verfahren mbH‑vá (a továbbiakban: ACW) neveztek át.

7

Az OCA 2000 májusában bekövetkező megszűnését követően e társaság tevékenységeit egy 2000. augusztus 30‑tól Chemson Polymer‑Additive AG (a továbbiakban: CPA) elnevezésű társaság vette át, amely a megtámadott ítélet kihirdetésének napján már nem tartozott ahhoz a csoporthoz, amelynek a GEA volt a végső anyavállalata.

8

Az [EK] 81. cikk és az EGT‑Megállapodás 53. cikke szerinti eljárásról szóló, 2009. november 11‑i C(2009) 8682 végleges határozatában (COMP/38589 – Hőstabilizátorok ügy) (a továbbiakban: 2009. évi határozat) a Bizottság megállapította, hogy bizonyos vállalkozások megsértették az EK 81. cikket és az Európai Gazdasági Térségről (EGT) szóló, 1992. május 2‑i megállapodás (HL 1994. L 1., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 52. kötet, 3. o.; a továbbiakban: EGT‑Megállapodás) 53. cikkét azzal, hogy versenyellenes megállapodások és összehangolt magatartások két csoportjában vettek részt az Európai Gazdasági Térség egész területén, amelyek egyfelől az ónstabilizátorok ágazatát, másfelől pedig az epoxidált szójaolaj és az észterek ágazatát érintették (a továbbiakban: ESBO/észterek‑ágazat).

9

A 2009. évi határozat 1. cikke (2) bekezdésének k) pontjában a Bizottság megállapította, hogy a GEA felelős az 1991. szeptember 11. és 2000. május 17. között az ESBO/észterek‑ágazat piacán elkövetett jogsértésekért.

10

Az MG jogutódjaként a felperes felelősségét a jogsértési időszak teljes egészére vonatkozóan megállapították az 1991. szeptember 11. és 2000. május 17. között az OCG által és az 1997. március 13. és 2000. május 17. között az OCA által elkövetett jogsértésekért.

11

Egyébiránt az OCG jogutódjaként az ACW‑t szankcióval sújtották egyrészt az OCG által a teljes jogsértési időszak alatt, vagyis az 1991. szeptember 11. és 2000. május 17. között elkövetett jogsértésért, másrészt az OCA által az 1999. szeptember 30. és 2000. május 17. között elkövetett jogsértésért, miközben ez utóbbi 100%‑ban az OCG tulajdonában volt.

12

Az OCA jogutódjaként a CPA‑t szankcióval sújtották egyrészt az OCA által az 1997. március 13. és 2000. május 17. között elkövetett jogsértésért, másrészt az OCG által az 1995. szeptember 30. és 1999. szeptember 30. között elkövetett jogsértésért, miközben ez utóbbi 100%‑ban az OCA irányítása alatt állt.

13

A 2009. évi határozat 2. cikke értelmében:

„[…]

Az [ESBO/észterek‑ágazatban] elkövetett jogsértés(ek) tekintetében az alábbi bírságok kerültek kiszabásra:

[…]

31. a [GEA], az [ACW] és a [CPA] 1913971 [euró] megfizetéséért […] egyetemlegesen felelősek;

32. a [GEA] és az [ACW] 1432229 [euró] megfizetéséért […] egyetemlegesen felelősek;

A bírságot a jelen határozat közlésétől számított három hónapon belül euróban kell megfizetni […]”

14

A Törvényszék Hivatalához 2010. január 28‑án érkezett keresetlevelével az GEA megsemmisítés iránti keresetet nyújtott be a 2009. évi határozat ellen.

15

A Törvényszék a 2015. július 15‑iGEA Group kontra Bizottság ítéletben (T‑45/10, nem tették közzé, EU:T:2015:507) elutasította e keresetet. Ezen ítélettel szemben nem terjesztettek elő fellebbezést.

16

2009. december 15‑én az ACW felhívta a Bizottság figyelmét arra, hogy a 2009. évi határozatban vele szemben kiszabott bírság meghaladja az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdése szerint megengedett, a forgalma 10%‑ának megfelelő felső határt.

17

E körülmények között a Bizottság 2010. február 8‑án elfogadta a 2009. évi határozatot módosító C(2016) 727 végleges határozatot (a továbbiakban: a 2010. évi határozat).

18

A 2010. évi határozatban a Bizottság megállapította, hogy a bírság, amelynek a megfizetésére az ACW‑t egyrészt a GEA‑val és a CPA‑val, másrészt a GEA‑val egyetemlegesen kötelezték, meghaladta a forgalmának 10%‑ában meghatározott felső határt, és így módosítani kell a 2009. évi határozatot.

19

A Bizottság abban részletezte továbbá, hogy a GEA‑val és a CPA‑val szemben kiszabott bírság összege nem változik, azonban az ACW‑val szembeni bírság összegét csökkenteni kell, és hogy a 2010. évi határozatnak semmiféle következménye sincs a 2009. évi határozat többi címzettjére.

20

A 2010. évi határozat 1. cikke a következőképpen módosította a 2009. évi határozat 2. cikkének második bekezdését:

„A 2. cikk második bekezdésének 31. pontja helyébe a következő szöveg lép:

»31a. a [GEA], az [ACW] és a [CPA] 1086129 [euró] megfizetéséért [egyetemlegesen] felelősek;

31b. a [GEA] és a [CPA] 827842 [euró] megfizetéséért [egyetemlegesen] felelősek.«

A 2. cikk második bekezdésének 32. pontja helyébe a következő szöveg lép:

»32. A [GEA] 1432229 [euró] megfizetéséért felelős.«”

21

A Törvényszék Hivatalához 2010. április 20‑án benyújtott keresetlevéllel a GEA megsemmisítési keresetet terjesztett elő a 2010. évi határozattal szemben, és másodlagosan kérte, hogy a Törvényszék módosítsa a vele szemben kiszabott bírság összegét.

22

A 2015. július 15‑iGEA Group kontra Bizottság ítéletével (T‑189/10, EU:T:2015:504) a Törvényszék a GEA‑t érintő részben megsemmisítette a 2010. évi határozatot. A Törvényszék kimondta, hogy a Bizottság megsértette e társaság védelemhez való jogát azáltal, hogy e határozatot anélkül fogadta el, hogy a felperest azt megelőzően meghallgatta volna. Ezen ítélettel szemben nem terjesztettek elő fellebbezést.

23

2016. június 29‑án a Bizottság elfogadta a vitatott határozatot.

24

E határozat 1. cikke pontosan átvette a 2010. évi határozat 1. cikkének a jelen ítélet 20. pontjában bemutatott szövegét, amely módosította a 2009. évi határozat 2. cikkének második bekezdését.

25

A vitatott határozat 2. cikke a bírságok esedékességének időpontját 2010. május 10‑ben állapította meg.

26

A Törvényszék Hivatalához 2016. szeptember 8‑án benyújtott keresetlevelével a GEA a vitatott határozat megsemmisítése iránt keresetet nyújtott be.

27

E kereset alátámasztására a GEA öt jogalapra hivatkozott, amelyek közül az elsőt az elévülési szabályok megsértésére, a másodikat az EUMSZ 266. cikk és a védelemhez való jog megsértésére, a harmadikat az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) és (3) bekezdésének megsértésére, a negyediket az egyenlő bánásmód elvének megsértésére, a két részből álló ötödik jogalapot pedig a hatáskörtúllépésre és az indokolási kötelezettség megsértésére alapította.

28

A megtámadott ítéletben a Törvényszék helyt adott a negyedik jogalapnak, valamint az ötödik jogalap első részének, és – mivel úgy ítélte meg, hogy a kereset többi jogalapját nem szükséges megvizsgálni – megsemmisítette a vitatott határozatot.

29

A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság:

30

A GEA azt kéri, hogy a Bíróság:

31

Fellebbezésének alátámasztására a Bizottság két jogalapra hivatkozik, amelyek közül az elsőt az egyenlő bánásmód elvének, a vállalkozás fogalmának és az egyetemleges felelősség szabályainak téves alkalmazására, valamint az indokolási kötelezettség megsértésére, a másodikat pedig a versenyjog területén a bírságok esedékessége időpontjának meghatározására vonatkozó szabályok megsértésére, valamint az indokolási kötelezettség megsértésére alapítja.

32

A GEA úgy véli, hogy a Bizottság fellebbezése elfogadhatatlan.

33

E tekintetben a GEA először is arra hivatkozik, hogy a Bizottságnak nem fűződik érdeke a fellebbezés benyújtásához, mivel a 2009‑es határozat már nem képez olyan jogalapot, amely lehetővé tenné a bírság megfizetésének követelését.

34

Másodszor a GEA úgy véli, hogy a Bizottságnak nem fűződik érdeke a fellebbezés benyújtásához, mivel a vitatott határozat érvénytelen. A bírság megállapításának elévülési ideje ugyanis e határozat elfogadása előtt lejárt, mivel több mint tíz év telt el az 1/2003 rendelet 25. cikkének (5) bekezdése értelmében, függetlenül attól, hogy ez az elévülés megszakadt‑e, vagy sem.

35

A Bizottság erre azt válaszolja, hogy érdeke fűződik ahhoz, hogy fellebbezést nyújtson be a megtámadott ítélettel szemben, mivel először is pervesztes lett a Törvényszék előtt előterjesztett kérelmei tekintetében, másodszor pedig hogy a GEA, azzal érvelve, hogy ezen intézménynek a bírság kiszabására vonatkozó elévülési idő állítólagos túllépése miatt nem fűződik érdeke a fellebbezés benyújtásához, gyakorlatilag vitatja a vitatott határozat érvényességét. Márpedig a Bizottság szerint ilyen jogalapra nem hivatkoztak a Törvényszék előtt, és az nem is vizsgálta meg azt. Ebből következik, hogy annak vizsgálata nem szükséges.

36

Az Európai Unió Bíróságának alapokmánya 56. cikkének harmadik bekezdése értelmében az Európai Unió és az alkalmazottai közötti jogviták esetét kivéve fellebbezést nyújthatnak be azok a tagállamok és uniós intézmények is, amelyek a Törvényszék előtt folyó perbe nem avatkoztak be. Az uniós intézményeknek tehát, függetlenül attól, hogy az elsőfokú eljárásban félként vettek‑e részt, vagy sem, semmilyen érdeket nem kell igazolniuk ahhoz, hogy fellebbezést nyújthassanak be a Törvényszék határozatával szemben (1999. július 8‑iBizottság kontra Anic Partecipazioni ítélet, C‑49/92 P, EU:C:1999:356, 171. pont).

37

A Bizottság ugyanis szabadon mérlegelheti annak célszerűségét, hogy fellebbezést nyújtson be a Törvényszék határozatával szemben, és a Bíróság nem vizsgálhatja felül az általa e tekintetben hozott döntést (lásd ebben az értelemben: 1999. július 8‑iBizottság kontra Anic Partecipazioni ítélet, C‑49/92 P, EU:C:1999:356, 172. pont).

38

Ennélfogva elegendő megállapítani, hogy a GEA‑nak az Bizottság érdekeltségének állítólagos hiányára vonatkozó kifogásai minden alapot nélkülöznek, így a fellebbezést elfogadhatónak kell tekinteni.

39

Az első jogalap két részre oszlik. E jogalap első részében a Bizottság azt kifogásolja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta az egyenlő bánásmód elvét, a vállalkozás fogalmát és az egyetemleges felelősség szabályait, amikor úgy ítélte meg, hogy a Bizottság eltérően határozhatta volna meg a bírság azon részét, amelynek megfizetésére a GEA és az ACW egyetemlegesen voltak kötelesek. Az említett jogalap második része, amelyet elsőként kell megvizsgálni, az indokolási kötelezettség megsértésén alapul.

40

Első jogalapjának második részében a Bizottság azt állítja, hogy a megtámadott ítélet 111. pontjában tett azon megállapítás, amely szerint megsértette az egyenlő bánásmód elvét, az említett ítélet 108–110. pontjában kifejtett ellentmondásos indokoláson, és különösen az ugyanezen ítélet 108. pontjában tett azon homályos megállapításon alapul, hogy „a Bizottság biztosan meghatározhatta volna eltérően a bírság azon részét, amelynek megfizetésére az ACW és a [GEA] egyetemlegesen kötelesek maradtak”.

41

A GEA vitatja ezen érvelést.

42

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a Törvényszéknek az Európai Unió Bírósága alapokmányának 36. cikke és 53. cikkének első bekezdése értelmében vett, az ítéletek indokolására vonatkozó kötelezettsége nem kötelezi a Törvényszéket arra, hogy olyan magyarázatot adjon, amely az eljárás felei által előadott összes érvet kimerítően és egyenként követi. Az indokolás így lehet hallgatólagos is, feltéve hogy lehetővé teszi az érdekeltek számára, hogy megismerjék azon indokokat, amelyeken a Törvényszék ítélete alapul, illetve a Bíróság számára, hogy elegendő információval rendelkezzen ahhoz, hogy a fellebbezés keretein belül gyakorolni tudja felülvizsgálati jogkörét (2016. szeptember 14‑iTrafilerie Meridionali kontra Bizottság ítélet, C‑519/15 P, EU:C:2016:682, 41. pont).

43

A jelen ügyben elegendő megállapítani, hogy az Elsőfokú Bíróság által a megtámadott ítélet 106–111. pontjában kifejtett érvelés lehetővé teszi mind a Bizottság számára, hogy megismerje azokat az indokokat, amelyek alapján az Elsőfokú Bíróság helyt adott a GEA által első fokon felhozott negyedik jogalapnak, mind pedig a Bíróság számára, hogy elegendő adattal rendelkezzen a bírósági felülvizsgálat gyakorlásához.

44

E pontokból ugyanis egyértelműen következik, hogy a Törvényszék úgy ítélte meg, a Bizottságnak először is meg kellett volna határoznia, hogy milyen arányban áll egymással az a bírságrész, amelynek megfizetéséért az ACW a GEA‑val és a CPA‑val egyetemlegesen felel, és az a bírságrész, amelynek megfizetéséért az ACW kizárólag a GEA‑val egyetemlegesen felel, ezt követően pedig ugyanebben az arányban el kellett volna osztania az ACW‑vel szemben kiszabott bírság összegének csökkentését a két egyetemlegességi viszony között.

45

A fentiekre tekintettel az első jogalap második részét mint megalapozatlant el kell utasítani.

46

Első jogalapjának első részében a Bizottság azt állítja, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 108. pontjában tévesen állapította meg, hogy a Bizottság eltérően tudta volna meghatározni a bírság azon részét, amelynek megfizetésére a GEA és az ACW egyetemlegesen kötelesek voltak, annak érdekében, hogy korlátozza a bírság azon részét, amelynek megfizetésére egyedül a GEA kötelezhető. A Bizottság szerint a Törvényszék a megtámadott ítélet 106–111. pontjában tévesen alkalmazta az egyenlő bánásmód elvét, amikor figyelmen kívül hagyta a Bíróságnak a vállalkozás fogalmára és az egyetemleges felelősségre, valamint az egységes gazdasági vállalkozáson belüli leányvállalatnak nyújtott bírságcsökkentés következményeire vonatkozó ítélkezési gyakorlatát.

47

A Bizottság szerint az egyetemleges felelősség csupán a vállalkozás fogalmának megnyilvánulása, és nem választható el attól.

48

E tekintetben ezen intézmény arra hivatkozik, hogy ellentétben azzal, amit a Törvényszék a megtámadott ítélet 55. pontjában megállapított, a GEA, az ACW és a CPA a szóban forgó jogsértés teljes időtartama alatt egyetlen vállalkozást alkottak, amellyel szemben egyetlen bírságot szabott ki, és hogy ebben az összefüggésben a 2009. évi határozat 2. cikke második bekezdésének 31. és 32. pontja, valamint a vitatott határozat által módosított 2009. évi határozat 2. cikke második bekezdésének 31a., 31b. pontja és 32. pontja a bírság más‑más maximális összegeinek kifejeződései, amelyek tekintetében az e vállalkozást alkotó egyes jogalanyok egyetemlegesen felelőssé tehetők voltak.

49

A Bizottság kifejti, hogy mivel a GEA, az ACW és a CPA egyetlen vállalkozást alkottak, nem kellett értékelni az e három társaság közötti egyenlő bánásmódot.

50

A Bizottság úgy véli, hogy annak ellenére, hogy az érintett társaságok egyazon vállalkozás részét képezték, a Törvényszék a megtámadott ítélet 106–111. pontjában mesterségesen különválasztotta az egyetemlegesen felelős jogalanyok két csoportját, így e bíróság az egyetemleges felelősség belső megoszlásáéhoz hasonló elméletet alkalmazott, amely megközelítés a Bizottság szerint a 2014. április 10‑iBizottság és társai kontra Siemens Österreich és társai ítélet (C‑231/11 P–C‑233/11 P, EU:C:2014:256) iránymutatásai értelmében tilos.

51

E körülmények között a Bizottság úgy véli, hogy semmi nem igazolja az egy és ugyanazon vállalkozáshoz tartozó társaságok egyikének vagy másikának a velük szemben kiszabott bírság bármely részének megfizetéséért való egyetemleges felelősségből történő kizárását, és hogy e társaságok rendszerint közös részesedésekkel rendelkeznek a kiszabott bírságban az egyes társaságok egyéni korlátai között.

52

A Bizottság arra hivatkozik, hogy azon bírság maximális összege, amelynek megfizetésére az EK 81. cikk értelmében a vállalkozást alkotó minden egyes társaság egyetemlegesen köteles volt, nem feleltethető meg a szóban forgó jogsértésben való részvétel valamely konkrét időszakának.

53

Végül azon tényt illetően, hogy az ACW‑vel szemben kiszabott bírságot az e társaságra alkalmazandó, a forgalma 10%‑ának megfelelő felső határra csökkentették, a 2013. november 26‑iKendrion kontra Bizottság ítéletből (C‑50/12 P, EU:C:2013:771) kitűnik, hogy a GEA felelősségét nem érintheti a korábbi leányvállalatának, az ACW‑nek nyújtott csökkentés, mivel a 2009. évi határozat elfogadásának időpontjában ez utóbbi társaság és a GEA már nem alkotott egységes vállalkozást.

54

A GEA ezzel szemben először is azt állítja, hogy a Törvényszék helyesen állapította meg, hogy a Bizottság minden objektív igazolás nélkül megsértette az egyenlő bánásmód elvét. A Bizottság állításával ellentétben ez az elv nemcsak különböző vállalkozásokra, hanem az azonos vállalkozás részét képező társaságok egymás közötti viszonyaira is alkalmazható.

55

Ezt követően a GEA úgy véli, hogy a Bizottság nem egyetlen, hanem két külön bírságot szabott ki a vállalkozások két elkülönült csoportjára, amelyek az egyes csoportokon belül egyetemlegesen felelősek, valamint ezt két különböző jogsértési időszak tekintetében tette. Egyrészről a 2009. évi határozat 2. cikke második bekezdésének 31. pontja az 1995. szeptember 30. és 2000. május 17. közötti időszakra vonatkozik, másrészről e határozat 2. cikke második bekezdésének 32. pontja pedig az 1991. szeptember 11. és 1995. szeptember 29. közötti időszakra vonatkozik. E felosztás annak a ténynek a következménye, hogy a CPA ez utóbbi időszakban nem vett részt a szóban forgó jogsértésben.

56

Ezenkívül a GEA úgy véli, hogy a Törvényszék – a Bizottság állításával ellentétben – nem alkalmazta analógia útján az egyetemleges felelősség belső megosztásának elméletét. A megtámadott ítélet nem a belső felelősségre vonatkozik, hanem arra, hogy a „GEA csoport” társaságai milyen mértékben felelősek „külsőleg” a Bizottság felé.

57

Végül, ami a forgalom 10%‑os felső határának az ACW javára történő alkalmazásának hatásait illeti, a GEA arra hivatkozik, hogy a Bizottság állításával ellentétben a 2013. november 26‑iKendrion kontra Bizottság ítélet (C‑50/12 P, EU:C:2013:771) nem értelmezhető úgy, hogy a korábbi anyavállalatot nem érintheti a korábbi leányvállalatára a forgalma 10%‑ának megfelelő felső határ alkalmazása.

58

Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy az egyenlő bánásmód elve az uniós jog általános elve, amelyet az Európai Unió Alapjogi Chartájának 20. és 21. cikke rögzít. Ez az elv megköveteli, hogy az összehasonlítható helyzeteket ne kezeljék eltérően, és az eltérő helyzeteket ne kezeljék ugyanúgy, hacsak ez a bánásmód objektíve nem igazolt (2020. szeptember 24‑iPrysmian és Prysmian Cavi e Sistemi kontra Bizottság ítélet, C‑601/18 P, EU:C:2020:751, 101. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). A Bizottságnak tiszteletben kell tartania ezt az elvet, amikor az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdése szerinti azon jogkörét gyakorolja, hogy bírságot szabjon ki az uniós versenyjog szabályait megsértő vállalkozásokra, és meghatározza annak összegét (lásd ebben az értelemben: 2013. november 26‑iKendrion kontra Bizottság ítélet, C‑50/12 P, EU:C:2013:771, 63. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

59

Mindazonáltal, amennyiben több jogi személy is felelősségre vonható az uniós versenyjogi szabályok megsértésében való részvételért amiatt, hogy ugyanazon vállalkozás részét képezik, amellyel szemben ez a jogsértés kifogásolható, a Bizottság e rendelkezés értelmében jogosult velük szemben egyetemleges bírságot kiszabni (2014. április 10‑iAreva és társai kontra Bizottság ítélet, C‑247/11 P és C‑253/11 P, EU:C:2014:257, 120. pont).

60

Mindazonáltal, amennyiben a Bizottság úgy határoz, hogy szankcionálási jogkörét gyakorolja, nem határozhatja meg szabadon az egyetemlegesség külső viszonyát, és különösen a bírság azon összegét, amelynek teljes megfizetését az egyes egyetemleges adóstársaktól követelheti (2014. április 10‑iAreva és társai kontra Bizottság ítélet, C‑247/11 P és C‑253/11 P, EU:C:2014:257, 121. pont).

61

Ugyanis, mivel a bírságok megfizetésére vonatkozó egyetemleges felelősség uniós jogi fogalma a vállalkozás fogalmának csupán ipso iure megnyilvánulása, a bírság azon összegének meghatározása, amelynek teljes megfizetését a Bizottság az egyes adóstársaktól követelheti, a jelen ügyben a vállalkozás ezen fogalmát alkalmazza (2014. április 10‑iAreva és társai kontra Bizottság ítélet, C‑247/11 P és C‑253/11 P, EU:C:2014:257, 122. pont).

62

E tekintetben a Szerződések szerzői úgy határoztak, hogy a vállalkozás fogalmát használják valamely, az EK 81. cikk és EK 82. cikk alkalmazásával szankcionálható versenyjogi jogsértés elkövetőjének megnevezésére, és nem más, így például a társaság vagy a jogi személy fogalmát (2014. április 10‑iAreva és társai kontra Bizottság ítélet, C‑247/11 P és C‑253/11 P, EU:C:2014:257, 123. pont).

63

Egyébiránt az uniós jogalkotó az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdésében a vállalkozás ugyanezen fogalmát alkalmazta azon jogalany meghatározására, amellyel szemben a Bizottság bírságot szabhat ki az uniós versenyjogi szabályok megsértésének szankcionálása érdekében (2014. április 10‑iAreva és társai kontra Bizottság ítélet, C‑247/11 P és C‑253/11 P, EU:C:2014:257, 124. pont).

64

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az uniós versenyjog értelmében a vállalkozás fogalma minden gazdasági tevékenységet folytató jogalanyra kiterjed, függetlenül azok jogállásától és finanszírozási módjuktól. E fogalmat úgy kell értelmezni, hogy az gazdasági egységet jelent, még akkor is, ha jogi szempontból ez az egység több természetes vagy jogi személyből áll (2014. április 10‑iAreva és társai kontra Bizottság ítélet, C‑247/11 P és C‑253/11 P, EU:C:2014:257, 125. pont; 2017. április 27‑iAkzo Nobel és társai kontra Bizottság ítélet, C‑516/15 P, EU:C:2017:314, 47. és 48. pont).

65

Amikor a Bizottságnak az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdése értelmében lehetősége van arra, hogy a jogsértésért felelős egyetlen vállalkozás részét képező különböző jogi személyekkel szemben egyetemlegesen szabjon ki bírságot, a Bizottságnak a bírság összegének meghatározásakor – amennyiben adott esetben a vállalkozás uniós jogi fogalmát alkalmazza – be kell tartania bizonyos korlátokat, amelyek megkövetelik, hogy megfelelően vegye figyelembe az érintett vállalkozásnak a jogsértés elkövetése alatti időszakban fennálló szerkezetének sajátosságait (2014. április 10‑iBizottság és társai kontra Siemens Österreich és társai ítélet, C‑231/11 P–C‑233/11 P, EU:C:2014:256, 51. pont).

66

E tekintetben, amint arra a főtanácsnok az indítványának 49. pontjában lényegében rámutatott, az érintett vállalkozás összetétele különböző helyzeteket alakíthat ki e vállalkozás jogsértésben való részvétele során. E különböző helyzetek különösen akkor alakulhatnak ki, amikor – mint a jelen ügyben is – a jogsértés hosszú időn keresztül elhúzódik.

67

Amennyiben az ilyen változások nem kérdőjelezik meg a vállalkozás által képzett egységet mint olyat, aminek a jogsértés betudható, nem érintik a Bizottságnak a jelen ítélet 59. pontjában hivatkozott azon jogkörét, hogy az egy és ugyanazon vállalkozáshoz tartozó több jogi személlyel szemben egyetemlegesen szabjon ki bírságot.

68

A jelen ügyben, amint az a megtámadott ítélet 1–3. és 6–8. pontjából kitűnik, a GEA‑csoport szerkezete a jogsértés elkövetésének időszakában a következő volt. 1991 és 2000. május 17. között az ez utóbbi időpontot követően ACW‑nek nevezett OCG az MG – amely pedig 2005‑től a GEA lett –100%‑os irányítása alatt álló leányvállalat volt. Ugyanezen időszakban az OCA, amelyet 2000. augusztus 30‑tól CPA‑nak neveztek, 100%‑ban az MG irányítása alatt állt, és különböző időszakokban hol az OCG leányvállalata, hol annak közvetlen anyavállalata volt. Az OCA az OCG‑t 100%‑os közvetlen irányítása alatt tartó anyavállalat volt 1995. szeptember 30. és 1999. szeptember 30. között. 1999. szeptember 30. és 2000. május 17. között az OCG az OCA‑t közvetlen, 100%‑os irányítása alatt tartó anyavállalat volt, és közvetlen irányítást gyakorolt ez utóbbi társaság felett.

69

A 2009. szeptember 10‑iAkzo Nobel és társai kontra Bizottság ítéletből (C‑97/08 P, EU:C:2009:536) eredő tanulságokra tekintettel a Bizottság a 2009. évi határozatban jogosan állapította meg, hogy a leányvállalataira meghatározó befolyás gyakorlásával, és az érintett társaságokat összekötő gazdasági, szervezeti és jogi kapcsolatokra tekintettel az MG – jelenleg GEA – az OCG‑vel és OCA‑val – jelenleg ACW, illetve CPA – az uniós versenyjog értelmében egyetlen vállalkozás részét képezte.

70

A fenti megfontolásokból következik, hogy a Bizottság jogszerűen állapíthatta meg, hogy a GEA, az ACW és a CPA egy és ugyanazon vállalkozást alkotnak, amely a különböző egymást követő konfigurációiban elkövette a szóban forgó jogsértést.

71

Így meg kell állapítani, hogy amikor a megtámadott ítélet 55. pontjában úgy ítélte meg, hogy egyrészt az uniós versenyjog értelmében létezett egy vállalkozás, amely 1995. szeptember 30. és 2000. május 17. között a GEA‑ból, az ACW‑ből és a CPA‑ból állt, másrészt pedig e jog értelmében létezett egy vállalkozás, amely 1991. szeptember 11. és 1995. szeptember 29. között a GEA‑ból és az ACW‑ből állt, a Törvényszék két, az uniós versenyjog értelmében vett vállalkozás létezését állapította meg, tehát tévesen alkalmazta a jogot, eltorzítva a „vállalkozásnak” az EK 81. cikk szerinti fogalmát.

72

Mivel az egyetemleges felelősség csupán a vállalkozás fogalma ipso iure hatályának megnyilvánulása, és mivel a jelen ügyben egy és ugyanazon vállalkozásról volt szó, a Bizottság jogosult volt arra, hogy először a 2009. évi határozat 2. cikke második bekezdésének 31. és 32. pontjában, majd a vitatott határozattal módosított 2009. évi határozat 2. cikke második bekezdésének 31a., 31b. és 32. pontjában megállapítsa, hogy a GEA, az ACW és a CPA a bírság mely maximális összegéig tehető egyetemlegesen felelőssé egyetlen bírságnak a szóban forgó jogsértésért felelős egy és ugyanazon vállalkozás tagjaiként való megfizetéséért. Ugyanis, amint arra a Bizottság rámutatott, a szóban forgóhoz hasonló helyzetben az ilyen maximális összegek meghatározása nem tükrözi az egyetlen vállalkozást alkotó jogalanyoknak a szóban forgó jogsértésben való részvétele meghatározott időszakait.

73

E körülmények között a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítélet 106. és 109. pontjában megállapította, hogy a jelen ügyben két egyetemlegességi viszony állt fenn a GEA, az ACW és a CPA között, holott azok egy és ugyanazon vállalkozás részét képezték, valamint hogy két, e három társaságnak a szóban forgó jogsértésben való részvételét tükröző két konkrét időszak tekintetében kiszabott bírságról volt szó, tehát megsértette az egyetemleges felelősség megállapítására vonatkozó, az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdéséből eredő szabályokat.

74

Ami azt a tényt illeti, hogy a vitatott határozat értelmében a GEA egyedül marad felelős az 1432229 euró összegért, e körülmény – amint arra a főtanácsnok indítványának 53. pontjában rámutatott – az ACW‑vel szemben kiszabott bírság csökkentésének tisztán automatikus következménye.

75

E tekintetben meg kell jegyezni, hogy amennyiben két különálló jogi személy, mint például az anyavállalat és a leányvállalata, már nem minősülnek az EK 81. cikk értelmében egy vállalkozásnak a velük szemben bírságot kiszabó határozat meghozatalának időpontjában, jogosultak arra, hogy a forgalom 10%‑ának megfelelő felső határt egyedileg alkalmazzák velük szemben (lásd ebben az értelemben: 2013. november 26‑iKendrion kontra Bizottság ítélet, C‑50/12 P, EU:C:2013:771, 57. pont).

76

A jelen ügyben, amint az a megtámadott ítélet 2. és 3. pontjából kitűnik, nem vitatott, hogy a 2009. évi határozat elfogadásának időpontjában a GEA már nem alkotott gazdasági egységet az ACW‑vel és a CPA‑val az EK 81. cikk értelmében.

77

E sajátosság alapján a Bizottság az említett felső határt elkülönítetten számította ki a vitatott határozat elfogadását megelőző üzleti év során elért forgalom alapján (lásd analógia útján: 2013. november 26‑iKendrion kontra Bizottság ítélet, C‑50/12 P, EU:C:2013:771, 67. pont).

78

Egyébiránt, amint az a megtámadott ítélet 8. pontjából kitűnik, az az összeg, amelyet a Bizottság eredetileg megfelelőnek ítélt meg az ACW kartellben való részvétele miatti egyetemleges felelőssége címén, 3346200 eurót tett ki, vagyis pontosan ugyanazt az összeget, mint amelyet a GEA esetében megállapított.

79

Márpedig meg kell állapítani, hogy az a tény, hogy a vitatott határozatban a Bizottság megállapította egyrészt a GEA egyetemleges felelősségét a bírság 3346200 eurót kitevő teljes összegének megfizetéséért, másrészt pedig az ACW egyetemleges felelősségét 1086129 euró megfizetéséért, az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdésében előírt, a forgalom 10%‑ának megfelelő felső határ ACW‑re történő alkalmazásából ered.

80

Így az a tény, hogy a GEA egyedül maradt felelős 1432229 euró összegért, abból a sajátos körülményből ered, hogy a 2009. évi határozat elfogadásának időpontjában e társaság már nem alkotott egy vállalkozást az ACW‑vel és a CPA‑val az EK 81. cikk értelmében.

81

Ebben az összefüggésben a GEA nem hivatkozhat eredményesen arra, hogy vele szemben megsértették az egyenlő bánásmód elvét. E tekintetben elegendő megállapítani, hogy ezen elv megsértése nem állapítható meg a szóban forgóhoz hasonló helyzetben, amikor a leányvállalat, amely a korábban a részvételével működő egységes vállalkozással szemben bírságot kiszabó határozat elfogadásának időpontjában már nem képezi részét ezen vállalkozásnak, jogosult arra, hogy a forgalom 10%‑ának megfelelő felső határt egyedileg alkalmazzák vele szemben. E sajátos körülmény nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy az érintett társaságok összehasonlítható helyzetben voltak (lásd ebben az értelemben: 2013. november 26‑iKendrion kontra Bizottság ítélet, C‑50/12 P, EU:C:2013:771, 68. pont).

82

Mindenesetre az egyenlő bánásmód elvének megsértésére nem lehet eredményesen hivatkozni, mivel a jelen ügyben – amint az a jelen ítélet 73. pontjából kitűnik – nincs két olyan egyetemlegességi viszony, amely meghatározott időszakokat tükrözne, és ennélfogva az egyetemleges felelősség semmilyen megosztására nem kerülhet sor.

83

Ennélfogva a vitatott határozattal módosított 2009. évi határozat 2. cikke második bekezdésének 32. pontja, amely a GEA‑val szemben 1432229 euró bírságot szab ki, nem azért nem vonatkozik a CPA‑ra, mert e pont olyan konkrét jogsértési időszakra vonatkozik, amelynek során a CPA nem vett részt a Bizottság által megállapított egységes jogsértésben, ami nem felel meg a valóságnak, hanem csupán azért, mert a bírság azon összegét, amelyet a CPA‑nak meg kell fizetnie az e jogsértésben – az azt elkövető vállalkozáshoz való tartozása okán – való egyedi részvétele miatt, teljes mértékben lefedik a szóban forgó 2. cikk második bekezdésének 31a. és 31b. pontjában említett bírságösszegek.

84

E körülmények között meg kell állapítani, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítélet 111. pontjában megállapította, hogy a Bizottság nem teljesítette az egyenlő bánásmód elvéből eredő kötelezettségeit.

85

A fenti megfontolások összességére tekintettel az első jogalap első részének helyt kell adni.

86

A második jogalap két részből áll. E jogalap első részében a Bizottság lényegében azt kifogásolja, hogy a Törvényszék tévesen állapította meg, hogy a szóban forgó bírság esedékességének időpontját csak a vitatott határozatról szóló értesítés kézhezvételének időpontjától lehet meghatározni. Az említett jogalap második része, amelyet elsőként kell megvizsgálni, az indokolási kötelezettség megsértésén alapul.

87

Második jogalapjának második részében a Bizottság azt kifogásolja, hogy a Törvényszék nem indokolta meg kellőképpen a megtámadott ítélet 126. pontjában tett megállapítását, amely szerint meg kell állapítani, hogy a bírságok megfizetésére vonatkozó kötelezettség kizárólag a vitatott határozat 1. cikkéből ered, és hogy e bírságok esedékességének időpontját csak az e határozatról szóló értesítés kézhezvételének időpontjától lehet meghatározni.

88

A GEA erre azt válaszolja, hogy a megtámadott ítéletet megfelelően indokolták.

89

Amint arra a jelen ítélet 42. pontja emlékeztet, a Törvényszékre háruló indokolási kötelezettség azt követeli meg, hogy a Törvényszék világosan és egyértelműen ismertesse az általa követett érvelést oly módon, hogy az érdekeltek megismerhessék a meghozott határozat indokait, a Bíróság pedig gyakorolhassa felülvizsgálati jogkörét.

90

A jelen ügyben elegendő megállapítani, hogy a Törvényszék által a megtámadott ítélet 122–125. pontjában kifejtett érvelés lehetővé teszi mind a Bizottság számára, hogy megismerje azokat az indokokat, amelyek alapján a Törvényszék helyt adott a GEA által első fokon felhozott ötödik jogalap első részének, mind pedig a Bíróság számára, hogy elegendő adattal rendelkezzen a bírósági felülvizsgálat gyakorlásához.

91

E pontokból ugyanis lényegében kitűnik, hogy mivel a 2009. évi határozat 2. cikke második bekezdése 31. és 32. pontjának eredeti szövegét a vitatott határozat 1. cikkéből eredő szöveg váltotta fel, a Törvényszék a megtámadott ítélet 126. pontjában arra a megállapításra jutott, hogy a bírságok megfizetésének kötelezettsége kizárólag a vitatott határozat 1. cikkéből ered, és e bírságok esedékességének időpontja csak az e határozatról való értesítés kézhezvételének időpontjától határozható meg.

92

Ennélfogva a második jogalap második részét mint megalapozatlant el kell utasítani.

93

Második jogalapjának első részében a Bizottság azt kifogásolja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítélet 126. pontjában megállapította, hogy a jelen ügyben a bírság esedékességének időpontját csak a vitatott határozatról szóló értesítés kézhezvételének időpontjától lehet meghatározni.

94

A Bizottság kifejti, hogy a 2010. évi határozat megsemmisítése nemcsak a 2009. évi határozat 2. cikke második bekezdésének 31. és 32. pontját, hanem az e határozat 2. cikkének utolsó bekezdésében megállapított eredeti esedékességet is újra aktiválta.

95

Ebben az összefüggésben a Bizottság úgy érvel, hogy jogosult volt módosítani a kiszabott bírság összegét és az egyetemleges felelősséget anélkül, hogy szükségszerűen meg kellett volna határoznia e bírság esedékességének új időpontját. Így a Bizottság úgy véli, hogy még ha a vitatott határozattal módosította is a 2009. évi határozat rendelkező részének a bírság összegét és az egyetemleges felelősséget meghatározó részeit, nem volt köteles a kiszabott bírság esedékességét a vitatott határozat közlését követő időpontban meghatározni.

96

Ezen intézmény szerint, ha a Bíróság megerősíti, hogy a bírságok esedékességének olyan időpontját kell meghatároznia, amely későbbi, mint a vitatott határozathoz hasonló módosító határozat közlésének időpontja, ez ahhoz vezetne, hogy a bírság fennmaradó része után az eredetileg meghatározott esedékesség időpontjától járó kamatok elvesznének, ami korlátozná mérlegelési mozgásterét, és csökkentené az általa kiszabott bírságok hatékonyságát.

97

E körülmények között a Bizottság úgy véli, hogy a jelen ügyben annak érdekében, hogy a GEA ne kerüljön hátrányosabb helyzetbe az ACW‑hez és a CPA‑hoz képest, jogosult volt a bírságok esedékességének időpontját 2010. május 10‑ében meghatározni.

98

A GEA erre azt a választ adja, hogy igaz ugyan, hogy a Bizottság jogosult meghatározni azt az időpontot, amikortól a bírság esedékessé válik, és azt az időpontot, amelytől kezdve a késedelmi kamat felszámíthatóvá válik, e jogkör azonban nem terjed ki a késedelmi kamatok esedékessége időpontjának olyan meghatározására, amely megelőzi a bírság megállapításának időpontját. Az uniós jog hatékony érvényesülésével nem igazolható a bírság esedékességének az e bírság alapját képező határozat közlését megelőző időpontban való meghatározása.

99

Következésképpen a GEA szerint, mivel a bírság esedékességének időpontja nem állapítható meg a vitatott határozat közlését megelőző időpontban, a bírság megfizetésére vonatkozó kamatok csak e határozat közlésének időpontjától válhatnak esedékessé, azon elvnek megfelelően, miszerint a járulékos összeg a főköveteléshez igazodik.

100

A Bizottság azon határozatai, amelyekben az uniós versenyjog megsértéséért bírságokat szab ki, meghatározzák többek között a szóban forgó bírságok összegét és a késedelmi kamatokat, valamint a Bizottság azon bankszámlájának adatait, amelyre az érintett vállalkozásoknak meg kell fizetniük e bírságokat. E határozatok meghatározzák a kiszabott bírságok megfizetésének határidejét is. A végrehajtás elkerülése érdekében a fizetést e határidő lejárta előtt kell teljesíteni.

101

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 299. cikk értelmében a Bizottság azon határozatai, amelyek a tagállamokon kívüli személyekre vagyoni kötelezettséget rónak, végrehajthatók.

102

Azt is meg kell állapítani, hogy az EUMSZ 278. cikk értelmében az ilyen típusú határozatok ellen az Európai Unió Bíróságához benyújtott kereseteknek nincs halasztó hatályuk.

103

Ebből következik, hogy a Bizottság határozatai az EUMSZ 299. cikkben meghatározott feltételek mellett végrehajthatók, és az azokban foglalt bírságok főszabály szerint az e határozatokban megállapított határidő lejártakor követelhetők.

104

E körülmények között, és figyelembe véve az uniós versenyjogi szabályok tényleges tiszteletben tartásának biztosítására irányuló célkitűzést, meg kell állapítani, hogy főszabály szerint az adósnak az őt terhelő kifizetést a Bizottság határozatában megállapított esedékességi időpont előtt kell teljesítenie.

105

A jelen ügyben a Bizottság a 2009. évi határozat 2. cikkének utolsó bekezdésében eredetileg a kiszabott bírságok esedékességének időpontját határozta meg, amelyet e határozat közlésétől számított három hónapos határidő lejártában állapított meg az említett határozat valamennyi címzett vállalkozására nézve.

106

Amint az a megtámadott ítélet 124. pontjából kitűnik, a 2010. évi határozatot – amelyben a Bizottság úgy határozott, hogy módosítani kell a 2009. évi határozatot, mivel egyrészt az ACW‑vel szemben kiszabott bírság meghaladta a forgalom 10%‑os felső határát, másrészt pedig csökkenteni kellett azon bírság összegét, amelyért az ACW a GEA‑val és a CPA‑val egyetemlegesen felelős – a Törvényszék a 2015. július 15‑iGEA Group kontra Bizottság ítéletében (T‑189/10, EU:T:2015:504) a GEA‑t érintő részében megsemmisítette. E megsemmisítés a 2009. évi határozat 2. cikke eredeti szövegének reaktiválását eredményezte, amint arra a Törvényszék a megtámadott ítélet 125. pontjában rámutatott.

107

Azonban az említett változatot ismét felváltotta a vitatott határozatból adódó változat. E határozat 2. cikke a bírságok esedékességének új időpontját rögzítette, 2010. május 10‑ét.

108

Ez az időpont egyrészt korábbi, mint a vitatott határozatról szóló értesítés kézhezvételének időpontja, másrészt pedig későbbi, mint a 2009. évi határozatban megállapított bírságfizetési kötelezettség keletkezésének időpontja. Ez a Bizottságnak a 2010. évi határozatot kísérő 2010. február 9‑i levelében megjelölt esedékességi időpontnak felel meg.

109

Ebben az összefüggésben meg kell állapítani, hogy a Bizottság olyan jogkörrel rendelkezik, amely magában foglalja annak lehetőségét, hogy meghatározza az általa kiszabott bírság esedékességének időpontját és a késedelmi kamat felszámításának időpontját, meghatározza e kamatok mértékét, és meghatározza a határozata végrehajtásának részletszabályait, adott esetben a kiszabott bírság tőke‑ és kamatösszegét fedező bankgarancia nyújtását követelve. Ilyen jogkör hiányában az az előny, amelyet a vállalkozások a bírságok késedelmes megfizetéséből szerezhetnének, azzal a hatással járna, hogy gyengítené a Bizottság által a rábízott azon feladat keretében kiszabott szankciókat, hogy ügyeljen az uniós versenyjog szabályainak alkalmazására.

110

A jelen ügyben, amint arra a főtanácsnok az indítványának 62. pontjában rámutat, a 2009. évi határozat 2. cikke második bekezdése 31. és 32. pontjának először is az időközben megsemmisített 2010. évi határozattal, majd a vitatott határozattal történt módosítása kizárólag az ACW‑vel szemben kiszabott bírság összegére és az egyetemlegességi viszony újbóli meghatározására vonatkozott, nem pedig magának a bírságnak a kiszabására, sem pedig annak teljes összegére. Ennélfogva meg kell jegyezni, hogy ellentétben azzal, amit a Törvényszék a megtámadott ítélet 126. pontjában megállapított, a 2009. évi határozat 2. cikke a GEA, az ACW és a CPA bírság megfizetésére vonatkozó kötelezettségének jogalapja, nem pedig a vitatott határozat 1. cikke.

111

E körülmények között meg kell állapítani, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítélet 126. pontjában megállapította, hogy a bírságok esedékességének határideje csak a vitatott határozatról szóló értesítés kézhezvételének napjától határozható meg.

112

A fenti megfontolások összességére tekintettel a második jogalap első részének helyt kell adni.

113

Következésképpen a megtámadott ítéletet hatályon kívül kell helyezni.

114

A Bíróság alapokmánya 61. cikke első bekezdésének első mondata értelmében a Bíróság a Törvényszék határozatát hatályon kívül helyezi, ha a fellebbezés megalapozott. Ha a per állása megengedi, az ügyet maga a Bíróság is érdemben eldöntheti, illetve határozathozatalra visszautalhatja a Törvényszékhez.

115

E tekintetben meg kell állapítani, hogy a jelen ügyben a Bíróság nem rendelkezik az ahhoz szükséges információkkal, hogy jogerősen határozzon az első fokon felhozott valamennyi jogalapról.

116

A jogvita e jogalapok által felvetett részei ténybeli kérdések olyan elemeken alapuló vizsgálatát vonják maguk után, amelyeket egyrészt a Törvényszék a megtámadott ítéletben nem értékelt, mivel ezen ítélet 128. pontjában úgy ítélte meg, hogy az ilyen vizsgálat felesleges, mivel helyt adott a GEA által felhozott negyedik jogalapnak és ötödik jogalap első részének, másrészt pedig ezt a kérdést nem tárgyalták meg a Bíróság előtt, amelyekből az következik, hogy e tekintetben az ügy nem érett meg a határozathozatalra.

117

Következésképpen az ügyet vissza kell utalni a Törvényszék elé, és a költségekről jelenleg nem kell határozni.

118

Mivel az ügyet a Bíróság visszautalta a Törvényszék elé, az eljárás költségeiről jelenleg nem kell határozni.

A fenti indokok alapján a Bíróság (második tanács) a következőképpen határozott: