–

az AAS „Balta” képviseletében S. Drazdauskas advokatas,

–

az UAB „Grifs AG” képviseletében J. Milašauskienė, A. Bosaitė, M. Inta és G. Abromavičius advokatai,

–

a litván kormány képviseletében K. Dieninis, R. Butvydytė és G. Taluntytė, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében M. Heller és A. Steiblytė, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2012. december 12‑i 1215/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2012. L 351., 1. o.) 15. cikke 5. pontjának és 16. cikke 5. pontjának az értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet az AAS „Balta”, Lettországban letelepedett biztosítótársaság és az UAB „Grifs AG” (a továbbiakban: Grifs), Litvániában bejegyzett, biztonsági szolgáltatásokat nyújtó társaság között biztosítási kártérítés megfizetése tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.

3

Az 1215/2012 rendelet (15), (18) és (19) preambulumbekezdése értelmében:

[…]

4

E rendelet 4. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„E rendelet rendelkezéseire is figyelemmel valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy, állampolgárságára való tekintet nélkül, az adott tagállam bíróságai előtt perelhető.”

5

Az említett rendelet 5. cikkének (1) bekezdése értelmében:

„Valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy más tagállam bíróságai előtt kizárólag e fejezet 2–7. szakaszában megállapított rendelkezések alapján perelhető.”

6

A biztosítási ügyekben fennálló joghatóságra vonatkozó szabályokat, amelyek az 1215/2012 rendelet II. fejezete 3. szakaszának tárgyát képezik, e rendelet 10–16. cikke tartalmazza.

7

Az említett rendelet 10. cikkének a szövege a következő:

„Biztosítási ügyekben a joghatóságot e szakasz határozza meg a 6. cikk és a 7. cikk 5. pontjának sérelme nélkül.”

8

Az 1215/2012 rendelet 11. cikke (1) bekezdésének b) pontja előírja, hogy a valamely tagállamban székhellyel rendelkező biztosító perelhető más tagállamban, a biztosítási kötvény jogosultja, a biztosított vagy a kedvezményezett által indított perek esetében, a felperes lakóhelye vagy székhelye szerinti bíróság előtt.

9

E rendelet 12. cikke a következőket írja elő:

„Felelősség‑ vagy ingatlanbiztosítás tekintetében a biztosító perelhető továbbá a káresemény bekövetkeztének helye bíróságai előtt is. Ugyanez alkalmazandó, amennyiben az ingó és ingatlantulajdonra azonos biztosítási szerződést kötöttek, és mindkettőt azonos káresemény érint.”

10

Az említett rendelet 15. cikke a következőképpen rendelkezik:

„E szakasz rendelkezéseitől kizárólag olyan megállapodással lehet eltérni, amely:

[…]

11

Ugyanezen rendelet 16. cikke értelmében:

„A 15. cikk 5. pontjában említett kockázatok a következők:

[…]

12

Az 1215/2012 rendelet 25. cikke (1) bekezdésének szövege a következő:

„(1) Ha a felek – lakóhelyükre való tekintet nélkül – egy bizonyos jogviszonnyal kapcsolatban felmerült vagy a jövőben felmerülő jogviták eldöntésére valamely tagállam bíróságának vagy bíróságainak joghatóságát kötik ki, a megállapodás szerinti bíróság vagy bíróságok rendelkeznek joghatósággal, feltéve, hogy a szóban forgó tagállam joga értelmében a megállapodás az anyagi érvényességet illetően nem minősül semmisnek. Az ilyen joghatóság a felek eltérő megállapodásának hiányában kizárólagos. A joghatóságot kikötő megállapodást meg lehet kötni:

13

E rendelet 63. cikkének (1) bekezdése a következőket írja elő:

„E rendelet alkalmazásában a társaság vagy más jogi személy, illetve természetes vagy jogi személyek társulása azon a helyen rendelkezik székhellyel, ahol:

[…]”

14

A 2013. december 11‑i 2013/58/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (HL 2013. L 341., 1. o.) módosított 2009/138 irányelv (a továbbiakban: 2009/138 irányelv) 13. cikkének 27. pontja meghatározza ezen irányelv alkalmazásában a „nagykockázat” fogalmát.

15

A Grifs biztonsági szolgáltatásokat nyújt. A Lettországban bejegyzett „Grifs AG” SIA társaság tulajdonában áll, és ez utóbbi rendelkezik annak valamennyi társasági részesedésével. 2012. július 31‑én a Grifs AG és a Balta általános polgári jogi felelősségbiztosítási szerződést (a továbbiakban: biztosítási szerződés) kötött, amely a Grifs polgári jogi felelősségére is kiterjedt.

16

A biztosítási szerződés általános szerződési feltételei értelmében az említett szerződéssel kapcsolatos valamennyi vitát tárgyalás útján kell rendezni, és ha a felek nem értenek egyet, a jogvitát a lett bíróság dönti el a Lett Köztársaság területén hatályos jogszabályoknak megfelelően.

17

2012. augusztus 21‑én Alytusban (Litvánia) ékszer‑ és pénzlopás történt a „Jaunystės romantika” UAB tulajdonában álló ékszerüzletben, amelynek a biztonságáért egy biztonsági szolgáltatásokra irányuló szerződés alapján a Grifs volt felelős. Miután az e lopás miatt elszenvedett kár megtérítése iránt a litván bírósághoz fordult, a Jaunystės romantika és biztosítója, vagyis az ERGO Insurance SE, kártérítésben, valamint a költségek megtérítésében részesült. Megállapították, hogy a Grifs súlyosan gondatlanul járt el, és hogy közvetlen okozati összefüggés áll fenn a bekövetkezett kár és e társaság tétlensége között.

18

E kártérítési eljárás végén a Grifs keresetet nyújtott be a Vilniaus apygardos teismashoz (vilniusi megyei bíróság, Litvánia), amely keresetben azt kérte, hogy a bíróság kötelezze a Baltát a biztosítási szerződés alapján biztosítási kártérítés címén egy kamatokkal növelt 114941,58 eurós összeg megfizetésére, valamint a költségek viselésére. 2017. november 21‑i ítéletében a Vilniaus apygardos teismas (vilniusi megyei bíróság) megállapította, hogy e kereset elbírálására nem rendelkezik joghatósággal, és megjegyezte, hogy a biztosítási szerződés általános szerződési feltételei értelmében az azzal kapcsolatos valamennyi jogvitát a lett bíróságnak kell a lett jog alapján eldöntenie. Egyébiránt a Vilniaus apygardos teismas (vilniusi megyei bíróság) úgy ítélte meg, hogy mivel a biztosítási szerződést kötő társaság, vagyis a Grifs AG a Grifs tulajdonosa, a Grifsnek a szerződés valamennyi kikötésébe, ideértve a bírósági joghatóságra vonatkozó kikötéseket, való – még ha közvetett módon is kifejezett – beleegyezése nem vonható kétségbe.

19

Miután a Grifs fellebbezést nyújtott be ezen ítélettel szemben, a Lietuvos apeliacinis teismas (Litvánia fellebbviteli bírósága) 2018. március 29‑i ítéletével hatályon kívül helyezte azt, és az ügyet visszautalta a Vilniaus apygardos teismas (vilniusi megyei bíróság) elé, hogy az újból határozzon a Grifs által indított kereset elfogadhatóságáról.

20

Ítéletében a Lietuvos apeliacinis teismas (Litvánia fellebbviteli bírósága) megállapította, hogy az a tény, hogy a biztosítási szerződés felei megállapodtak abban, hogy az e szerződésből eredő jogvitákat a lett bíróság dönti el a lett területen hatályos jogszabályoknak megfelelően, nem kötelezi a Grifset arra, hogy kizárólag a lett bíróságok előtt indítson keresetet. E társaság ugyanis a biztosítási szerződés alapján biztosítottnak minősül, és ennek alapján jogosult arra, hogy az 1215/2012 rendelet 11. cikkében előírt másik joghatósági okot válasszon.

21

A Balta felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz, a Lietuvos Aukščiausiasis Teismashoz (Litvánia legfelsőbb bírósága) a Lietuvos apeliacinis teismas (Litvánia fellebbviteli bírósága) 2018. március 29‑i ítéletével szemben.

22

A kérdést előterjesztő bíróság kétsége van afelől, hogy a Bíróság által a 2005. május 12‑iSociété financière et industrielle du Peloux ítéletben (C‑112/03, EU:C:2005:280) a gazdaságilag gyengébb felek jogi védelmével kapcsolatban kifejtett megfontolások relevánsak abban az esetben, ha a biztosítás „nagykockázatot” fedez, különösen a 2017. július 13‑iAssens Havn ítéletre (C‑368/16, EU:C:2017:546) tekintettel.

23

E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság hangsúlyozza egyrészt, hogy amennyiben a biztosított tevékenység megfelel az 1215/2012 rendelet 16. cikkének 5. pontja értelmében vett „nagykockázatok” kritériumainak, főszabály szerint vélelmezni kell, hogy a biztosítási jogviszony felei gazdaságilag erősek, és szabadon eltérhetnek az e rendelet II. fejezetének 3. szakaszában szereplő, joghatóságra vonatkozó rendelkezésektől. Másrészt e bíróság úgy véli, hogy a biztosítási kötvény jogosultjának sajátosságai nem mindig tükrözik a biztosított helyzetét és gazdasági erejét. Ebben az esetben tehát szükségesnek bizonyulhat a biztosítási jogviszony felei jogai és kötelezettségei egyensúlyának a biztosítása. Ugyanakkor a szerződéses autonómia és a gyengébb fél védelmének a szükségessége közötti határ nem teljesen világos.

24

E körülmények között a Lietuvos Aukščiausiasis Teismas (Litvánia legfelsőbb bírósága) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„Úgy kell‑e értelmezni az [1215/2012 rendelet] 15. cikkének 5. pontját és 16. cikkének 5. pontját, hogy nagykockázatra létrejövő biztosítás esetében a biztosítási kötvény jogosultja és a biztosító közötti biztosítási szerződésben szereplő, joghatóságot kikötő megállapodásra hivatkozni lehet a szóban forgó szerződés alapján biztosított azon személlyel szemben, aki nem fogadta el kifejezetten az említett záradékot és akinek szokásos tartózkodási helye vagy székhelye nem ugyanabban a tagállamban van, mint a biztosítási kötvény jogosultjának és a biztosítónak?”

25

Kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy az 1215/2012 rendelet 15. cikkének 5. pontját és 16. cikkének 5. pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy az ezen utóbbi rendelkezés értelmében vett „nagykockázatot” fedező, a biztosítási kötvény jogosultja és a biztosító által kötött biztosítási szerződésben szereplő joghatósági kikötést érvényesíteni lehet az e szerződés által biztosított azon személlyel szemben, aki nem a biztosítási ágazatban folytat tevékenységet, aki e kikötéshez nem adta beleegyezését, és aki a biztosítási kötvény jogosultja és a biztosító székhelyétől eltérő tagállamban rendelkezik székhellyel.

26

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy mivel az 1215/2012 rendelet 15. és 16. cikke átveszi a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22‑i 44/2001/EK tanácsi rendelet (HL 2001. L 12., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 4. kötet, 42. o.; helyesbítések: HL 2006. L 242., 6. o.; HL 2011. L 124., 47. o.) 13. és 14. cikkének szövegét, a Bíróság által az ez utóbbi rendelkezésekre vonatkozóan adott értelmezés az 1215/2012 rendelet megfelelő rendelkezéseire továbbra is érvényes (lásd analógia útján: 2018. január 31‑iHofsoe ítélet, C‑106/17, EU:C:2018:50, 36. pont).

27

Nem vitatott, hogy az 1215/2012 rendelet II. fejezetének 3. szakasza biztosítási ügyekben különös joghatósági szabályokat állapít meg, amelyek célja, hogy a szerződés gyengébb felét az érdekeinek az általános szabályoknál jobban megfelelő joghatósági szabályokkal védelemben részesítsék, amint az az említett rendelet (18) preambulumbekezdésében szerepel (2018. január 31‑iHofsoe ítélet, C‑106/17, EU:C:2018:50, 39. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

28

Így egyrészt az 1215/2012 rendelet 11. cikke (1) bekezdésének b) pontja előírja, hogy a valamely tagállamban székhellyel rendelkező biztosító perelhető azon másik tagállamban, amelynek a területén a felperes lakóhelye vagy székhelye található, a biztosítási kötvény jogosultja, a biztosított vagy a kedvezményezett által indított perek esetében. Másrészt e rendelet 12. cikke úgy rendelkezik, hogy a felelősség‑ vagy ingatlanbiztosítás tekintetében a biztosító perelhető továbbá a káresemény bekövetkezte helyének bíróságai előtt is. E szabályok biztosítják, hogy az a gyengébb fél, aki az erősebb féllel szemben kíván bíróság előtt kerestet indítani, azt egy könnyen hozzáférhető tagállami bíróság előtt megtehesse.

29

Mindazonáltal az 1215/2012 rendelet bizonyos esetekben biztosítja a biztosítási ügyekre vonatkozó joghatósági szabályoktól való eltérés lehetőségét többek között az e rendelet 15. cikkének 5. pontja szerinti olyan megállapodások útján, amelyek biztosítási szerződésre vonatkoznak, amennyiben e szerződés a 16. cikkben felsorolt egy vagy több kockázatra terjed ki.

30

A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság pontosítja, hogy az alapügyben szóban forgó biztosítási szerződés az 1215/2012 rendelet 16. cikkének 5. pontjában említett „nagykockázatra” vonatkozott, amely rendelkezés a 2009/138 irányelvre utal, amely a 13. cikkének 27. pontjában meghatározza a „nagykockázat” fogalmát, és e fogalom alá tartozó bizonyos kockázatkategóriákat állapít meg.

31

Ebben az összefüggésben meg kell vizsgálni, hogy az ilyen szerződésben megállapított joghatósági kikötés kötheti‑e azon biztosított harmadik felet, aki nem fele e szerződésnek, és nem egyezett bele az említett szerződés kikötéseibe.

32

Annak megállapítása érdekében, hogy a „nagykockázatot” fedező biztosítási szerződés harmadik feleként a biztosítottat kötheti‑e olyan joghatósági kikötés, amely kimondja, hogy kizárólag a biztosító társaság székhelye szerinti bíróságok rendelkeznek joghatósággal, az 1215/2012 rendelet 15. cikke 5. pontjának szövegére, valamint az általa a biztosítás területén előírt szabályok szerkezetére, keletkezésére és az azok alapjául szolgáló célokra kell hivatkozni.

33

Először is, ami az 1215/2012 rendelet 15. cikke 5. pontjának szövegét illeti, mivel e pont csak a biztosítási szerződésre vonatkozó megállapodásokat említi, és nem – ugyanezen 15. cikk 3. és 4. pontjával ellentétben – a megállapodás feleit, kétségtelenül megállapítható, hogy amennyiben érvényes joghatósági kikötés szerepel egy „nagykockázatra” vonatkozó biztosítási szerződésben, arra bármely olyan személy hivatkozhat, aki az említett szerződés alapján jogait kívánja gyakorolni, akár harmadik fél biztosítottal szemben is.

34

Az 1215/2012 rendelet 15. cikke 5. pontjának és 15. cikke más pontjainak megfogalmazása közötti e különbség ugyanakkor magyarázható e cikk keletkezésével. Amint az P. Schlosser által a Dán Királyságnak, Írországnak, valamint Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királyságának a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról és a határozatok végrehajtásáról szóló egyezményhez, valamint az egyezménynek a Bíróság általi értelmezéséről szóló jegyzőkönyvhöz való csatlakozásáról szóló egyezményről szóló jelentés (HL 1979. C 59., 71. o.) 140. pontjából kitűnik, az ezen utóbbi egyezménynek az Egyesült Királyság 1978. évi csatlakozásának időpontjában történő kiegészítése céljából, anélkül hogy meg kellett volna határozni az olyan helyzetek elvont és általános körülhatárolásának kritériumát, amelyekben elismerik a joghatósági kikötéseket, az a döntés született, hogy összeállítják a biztosítási szerződések azon listáját, amelyekre ki kell terjeszteni az ilyen kikötések elismerését. Mindazonáltal, amint az az említett jelentés e pontjából kitűnik, az ilyen kiegészítés egyáltalán nem arra irányult, hogy harmadik személyekkel szemben érvényesíthetővé tegye az ilyen joghatósági kikötéseket.

35

Másodszor, az 1215/2012 rendelet II. fejezete 3. szakasza rendelkezéseinek szerkezetét illetően fontos megállapítani, hogy a 44/2001 rendelet a biztosított kockázatok típusától függő különbségtétel nélkül kiterjesztette azon személyek listáját, akik bíróság előtt keresetet indíthatnak a biztosítóval szemben, oly módon, hogy ez utóbbi rendelet 9. cikke (1) bekezdésének b) pontjában – jelenleg az 1215/2012 rendelet 11. cikke (1) bekezdésének b) pontjában – a biztosítottakat is feltüntette. A biztosítottak számára így nyújtott védelem azonban nem lenne hatékony, ha a „nagykockázatokra” vonatkozó biztosítási szerződések esetében a joghatósággal rendelkező bíróságot olyan joghatósági kikötés alapján határoznák meg, amelybe a biztosított nem egyezett bele.

36

Harmadszor, ami az 1215/2012 rendelet II. fejezete 3. szakaszának alapjául szolgáló célokat illeti, a Bíróság már megállapította, hogy abban az esetben, ha a biztosítási szerződést valamely harmadik személy javára kötik, az abban foglalt olyan joghatósági kikötés, amelybe az nem egyezett bele, az említett szerződésből eredő jogvita esetén csak akkor érvényesíthető vele szemben, ha nem sérti a gazdaságilag gyengébb fél védelmének célját (2005. május 12‑iSociété financière et industrielle du Peloux ítélet, C‑112/03, EU:C:2005:280, 38. pont).

37

A Bíróság arra is emlékeztetett, hogy a biztosítási ügyekben a joghatósági megállapodásnak a gazdaságilag gyengébb személy védelme célkitűzésének szigorú keretei között kell maradnia (2017. július 13‑iAssens Havn ítélet, C‑368/16, EU:C:2017:546, 36. pont).

38

Mindemellett meg kell vizsgálni, hogy e megállapítás ugyanúgy érvényes‑e a „nagykockázatot” fedező biztosítási szerződések területén, ahol a biztosítottak a biztosítókhoz és a biztosítási kötvény jogosultjaihoz hasonlóan jelentős gazdasági erővel bírhatnak.

39

E tekintetben nem vitatott, hogy az uniós jogalkotó a gazdasági erejükre tekintettel felhatalmazta a biztosítási kötvény jogosultját és a biztosítót arra, hogy megválasszák a joghatósággal rendelkező bíróságot, ideértve azt is, hogy eltérjenek az 1215/2012 rendelet II. fejezetének 3. szakaszában szereplő, védelmet biztosító joghatósági szabályoktól. Amint P. Schlossernek a jelen ítélet 34. pontjában említett jelentéséből kitűnik, a felek számára elismert azon lehetőség, hogy eltérjenek az általános joghatósági szabályoktól olyan szerződések keretében, amelyek később „nagykockázatot” fedező biztosítási szerződések lettek, feltehetően figyelembe vette azt a tényt, hogy mivel az érintett társaságok gazdaságilag erős vállalkozások, a biztosítási szerződés felei egyenrangúak, és a gyengébb fél kiegészítő védelme nem indokolt.

40

Mindazonáltal e megállapításból nem lehet arra következtetni, hogy a biztosítottnak, valamint a biztosítóknak és a biztosítási kötvény jogosultjainak a gazdasági ereje azonos vagy hasonló lenne. Következésképpen az a kérdés, hogy a „nagykockázatot” fedező biztosítási szerződés harmadik fele tekinthető‑e a gazdaságilag gyengébb félnek, nem kizárólag attól függ, hogy a felek által kötött biztosítási szerződés a „nagykockázatot” fedező biztosítási szerződések kategóriájába tartozik‑e.

41

Meg kell tehát állapítani, hogy a „nagykockázatot” fedező biztosítási szerződésekben az általános joghatósági szabályoktól való eltérés lehetősége csak a szerződő felek közötti jogviszonyokban alkalmazható, és főszabály szerint nem terjeszthető ki a biztosított harmadik személyre.

42

E tekintetben a Bíróság már hangsúlyozta, hogy annak az esetről esetre történő vizsgálata, hogy valamely személy tekinthető‑e „gyengébb félnek”, a jogi bizonytalanság veszélyét rejtené magában, és ellentétes lenne a rendeletnek a (15) preambulumbekezdésében kimondott céljával, amelynek értelmében a joghatósági szabályoknak nagymértékben kiszámíthatóknak kell lenniük (lásd ebben az értelemben: 2017. július 20‑iMMA IARD‑ítélet, C‑340/16, EU:C:2017:576, 34. pont).

43

Ez a megállapítás még inkább érvényes a „nagykockázatot” fedező biztosítási szerződések területén. Amint ugyanis arra a kérdést előterjesztő bíróság helyesen rámutat, a 2009/138 irányelv 13. cikkének 27. pontja több kritériumot előír, amelyeket együttesen kell értékelni, és amelyeknek az alkalmazása nem mindig szisztematikus. Ez az értékelés alapos és esetlegesen összetett ellenőrzéseket tehet szükségessé, ami ellentétes lenne a joghatósági szabályok előre láthatóvá tételére irányuló szándékkal.

44

Mindemellett állandó ítélkezési gyakorlat, hogy a védelmi funkcióból, amelyen az 1215/2012 rendelet II. fejezetének 3. szakasza alapul, az következik, hogy az ebben előírt különös joghatósági szabályok nem vonatkoznak azokra a személyekre, akik esetében e védelem nem indokolt (lásd ebben az értelemben: 2018. január 31‑iHofsoe ítélet, C‑106/17, EU:C:2018:50, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

45

Bár ebből az következik, hogy semmilyen különleges védelem nem indokolt az azon személyek közötti jogviszonyokban, akik a biztosítási ágazatban folytatnak tevékenységet, és akik közül egyik sem tekinthető a többihez képest gyengébb helyzetben lévőnek (2018. január 31‑iHofsoe ítélet, C‑106/17, EU:C:2018:50, 42. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), nem vitatott, hogy a jelen ügyben a biztosított harmadik személy, vagyis a Grifs, nem a biztosítási ágazatban folytat tevékenységet.

46

E körülmények között az előterjesztett kérdésre azt a választ kell adni, hogy az 1215/2012 rendelet 15. cikkének 5. pontját és 16. cikkének 5. pontját úgy kell értelmezni, hogy az ezen utóbbi rendelkezés értelmében vett „nagykockázatot” fedező, a biztosítási kötvény jogosultja és a biztosító által kötött biztosítási szerződésben szereplő joghatósági kikötést nem lehet érvényesíteni az e szerződés által biztosított azon személlyel szemben, aki nem a biztosítási ágazatban folytat tevékenységet, aki e kikötéshez nem adta beleegyezését, és aki a biztosítási kötvény jogosultja és a biztosító székhelyétől eltérő tagállamban rendelkezik székhellyel.

47

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (hatodik tanács) a következőképpen határozott:

A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2012. december 12‑i 1215/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 15. cikkének 5. pontját és 16. cikkének 5. pontját úgy kell értelmezni, hogy az ezen utóbbi rendelkezés értelmében vett „nagykockázatot” fedező, a biztosítási kötvény jogosultja és a biztosító által kötött biztosítási szerződésben szereplő joghatósági kikötést nem lehet érvényesíteni az e szerződés által biztosított azon személlyel szemben, aki nem a biztosítási ágazatban folytat tevékenységet, aki e kikötéshez nem adta beleegyezését, és aki a biztosítási kötvény jogosultja és a biztosító székhelyétől eltérő tagállamban rendelkezik székhellyel.